Beryl Shaw

"Don't you dare look at your window darling, everything is on fire"

Userinfó: Főkarakter

Név: Beryl Shaw
Mutáns név: Még nincsen, egyelőre Tavasztündérnek becézik. Majd ha nagyobb lesz (:
Születési dátum: 1972 Washington (14 éves)
Besorolás: Diák
Képességek: Növénymanipuláció

Elsődleges képesség: Növénymanipuláció
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 6 év
Képesség jelenlegi szintje: Beryl édesapja a hírhedt Sebastian Shaw, aki úgy játszott az energiával, mint kisgyerek a villanyvasúttal. Beryl egyelőre ebből csak annyit örökölt, hogy a növények energiájával tud operálni. Az X birtokon álló százéves tölggyel még nem bír, de egy rózsabokrot például simán virágba tud borítani. Kedvére mozgatja a kisebb növényeket, befolyásolni tudja a növekedésüket, mozgásra tudja bírni őket, illetve "kölcsönözni " is tud belőlük energiát.
Képesség távlatai: Ami most ártatlan, kedves képességnek tűnik a szöszke kis tavasztündérnek, az valószínűleg a későbbiekben apokaliptikus méretű biofegyverré alakulhat, fákat bírhat mozgásra, toronynagyságú, százkarú tüskesövényt fakaszthat a földből, indákkal teheti ártalmatlanná az ellenségeit, illetve egy jó tíz-húsz év múlva a színtiszta energiával is valószínűleg játszani tud majd, mint az apja. Nagyon erős géneket örökölt, így a későbbiekben a képessége is egyre erősebb lesz.

Jellem: Beryl burokban nevelkedett, távol mindenféle civiltől, tökéletes kis világban, ahol lesték minden kívánságát, és apja mindent megadott neki, ami egy kislánynak kell. Külön gárda állt a rendelkezésére, apja nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy okos, művelt, kifinomult hölgy legyen a kislányából, akit nem lehet megfogni sem műveltségi, sem divattal kapcsolatos kérdésekkel. Derűs, kiegyensúlyozott gyerek volt, aki könnyen megszeretett bárkit, és fel tudta vidítani az embereket bájos közvetlenségével. Természetesen tisztában volt az adottságaival is, nagyon jól tudta, angyali külseje milyen hatással van az emberekre, és ezzel finoman manipulált is néha, de hát az vesse rá az első követ, aki nem ilyen volt kislányként.
Mikor az X birtokra került, egy darabig csak remegő, kisírt szemű kislány volt, aki nem mert megszólalni sem, de pár hónap múlva kinyílt a szája, kezelhetetlen lett, mogorva és dacos, nem egy megjegyzést hallott a családnevére, és már nem tűri szó nélkül. Két ember tud hatni rá: Erik Lehnsherr, akitől nagyon tart, dühtől lobogó tekintete, és megfeszülő állkapcsa miatt, illetve Charles Xavier, akiért kislányosan rajong, kék szeme a mesebeli királyfiakéra emlékezteti, és mindent megtenne, hogy a kedvében járjon.

Külső: A legifjabb Shaw nagyon szép kislány, hófehér bőre akár egy porcelánbabáé, orra pisze, szempillái hosszúak, szőke, vékonyszálú haja pedig mindig makulátlan frizurákba van elrendezve, ebből nem hajlandó engedni - igazi kis hölgy az istenadta. Alacsony és vékonyka, ha dühös, elsápad, és remegni kezd a keze. idegenek között nem túl közlékeny, de ha olyan emberekkel van, akiket szeret, be nem áll a szája. Nagyon szeret énekelni, és a gondos nevelésnek köszönhetően kiválóan beszél oroszul, franciául, és németül. Valamint, senki nem nézn ki belőle, de kiváló sakkozó.

Előtörténet: Francia óra.
Mert hát nem csak képességgyakorlásból áll a mutánslét itt az X birtokon. Ugyanúgy fontos, hogy megtanuljuk az alapvető dolgokat,mint a "normális" emberek. A nyelvekről nem is beszélve.
Persze egyesek itt sem tudnak viselkedni. Jól látom, ahogy Sky a második padban tűzgolyóval labdázik a pad alatt, Leticia pedig éppen vizet köp suttyomban az utolsó padból felé, hogy kioltsa. Megvetően felvonom szemöldököm, és megmarkolom a tollamat.
Én ugyan nem foglalkozom velük. Konokul meredek az olvasmányra a könyvben, amit le kell fordítani.
"Az én édesanyám a legszebb a világon - mondja Timothy."
Sose kérdeztem, hogy hol van az anyukám. Nekem mindig egész csomó anyukám volt, kifinomult, jóillatú nénik, apa hölgyismerősei, akik ki voltak válogatva aszerint, hogy melyik mit taníthat nekem.
Anyát nem ismertem, de nem is hiányzott. Nekem bőven elég volt apa, akinek én voltam a "kis drágaköve", és senki másra nem volt szükségem.
Nem voltak körülöttem más gyerekek, és nem voltak olyan felnőttek, akik megmondták nekem mit csináljak. Volt egy külön saját kis birodalmam, ahol apa rendszerint meglátogatott.
Ehhez képest most itt vagyok a Xavier iskolában. Ahol nem vagyok senki kis drágaköve többé. Ahol csak egy vagyok a többi közül. Ahol nincs saját szobám, négy velem egykorúval kell osztoznom. Ahol villanyoltás van, és megmondják, hogy mikor mehetek ki a kertbe.
Először azt hittem nem fogom kibírni.
Nem láttam, hogy apa meghalt, és máig sem hiszem el. Csak el kellett tűnnie. De vissza fog jönni értem. Tudom. Érzem. Nem számít mit mondanak, és nem számít, hogy itt az iskolában csúfolnak a nevem miatt. Szerintük a Shaw név gonosz.
Szerintem meg ők a gonoszak.
Az én édesanyám a legszebb a világon, mondja Timothy.
Nekem nincs anyukám.
"Édesapám meg a legerősebb - teszi hozzá"
Nem igaz.
Az én apukám sokkal erősebb mindenkinél.
Árnyék vetül az osztályterem ablakára, ahogy Xavier professzor elhalad előtte. Szórakozottan bepillant, én elkapom a pillantását, és hálásan rámosolygok, ő pedig kedvesen visszamosolyog rám, és máris szebb lesz a napom. Ábrándozva nézek utána, és egy pillanatra elfeledkezek arról, hol vagyok, de akkor a padtársam oldalba bök.
- Shaw bele van zúúúúgva X professzorbaaaaa - kántálja suttogva, gúnyosan - Pedig jobban tenné, ha nem lenne - röhög - ő nyírta ki apádat, nem tudtad? Magnetoval együtt!
- nem igaz. - suttogom magam elé, és beharapom a számat.
- De igen - fújja Graham mellettem - Meglékelték apád koponyáját a... AÚ!
A cserepes világ az ablakból egyenesen Graham kezére zuhan.
- Mi folyik ott hátul? - kérdezi rosszallóan Miss Timbers, én pedig ártatlanul mosolygok
- Elnézést!
X professzor biztos nem ölte meg apát.
Ő hozott el onnan.
Tisztán emlékszem mindenre.

A tengeralattjáró belső szobájában voltam, és ijedten hallgattam az ágyamon kuporogva az ijedt rohangálást, kiáltozást, és az általános pánikot - aztán csönd lett.
Teltek múltak a percek, és apa nem jött értem. Miért nem? Biztos voltam benne, hogy nem hagyott itt. Sosem tenne ilyet. Oké, féltem egy kicsit, és pityeregtem is, de vártam. Vártam hogy jöjjön.
Amikor megcsikordult a kilincs, felsóhajtottam.
- Hol voltál apa, már úgy...- bennem akadt a szó.
Az ajtóban egy idegen férfi állt, döbbenten nézett rám.
- Erik!- kiabált hátra - EGy.. gyerek! Egy... kislány. - farkasszemet néz velem, két ujja a halántékára csúszik, és delejezve érzem magam, megbabonázva bámulok tiszta, nyugodt szemébe, és nem félek tőle.
- Ki ez? - mordul a másik férfi mögötte, tekintetében lobog, lobog a harag, széles, szögletes állkapcsa megfeszül, ahogy rám néz, és úgy érzem, el tudná roppantani a nyakam egy mozdulattal.
- A lánya. - mondja meglepetten a kékszemű bácsi - Ne félj kislány, mi nem bántunk téged.
- Hol van apa? - kérdezem nyugodtan.
- Apa nem jöhet. - mondja, és szinte szomorú a szeme.
- Miért?
- Apád.. Meghalt.

"Az én édesanyám a legszebb a világon, mondja Timothy" - látom meg újra a betűket a könyvemben, aztán gyorsan felnézek, tekintetemmel X professzort keresem az ablak alatt, de nyugodt, kék szemei helyett Mr. Lehnsherr-t látom meg odakint, ő is elkapja a pillantásom, szögletes állkapcsa megfeszül, tekintetében pedig lobog, lobog a harag.

...apa nem jöhet.
apád... meghalt.