Moonlight pub

Tárgy: Re: Moonlight pub Szer. 22 Ápr. - 10:34

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Moonlight pub Hétf. 29 Szept. - 11:23

Én nem így akartam a tudtára adni azt, hogy ki vagyok, nem így akartam elmondani neki mindazt, amelyre már oly régóta készültem. Még most is szinte hihetetlen érzés az, hogy megtaláltam őt, akit annyira régóta kerestem már, így megszólalni se tudok, ahogy a másodpercek telnek. A főnököm magunkra hagy minket, én pedig nemsokára a férfi mellé csüccsenek, nem túl közel hozzá, egyelőre még meghagyva neki a távolságot, hogyha szeretné. Nem tudom, hogy mit gondolhat rólam, hogy mit érezhet most, hiszen az emléktörlésnek hála nem lehet biztos benne, hogy velem találkozott, nem is emlékszik rám igazán, már szinte semmit se tud rólam. Én viszont minden nap gondoltam rá, kerestem őt, most pedig…
Látom szemeiben is a felismerést, máshogy néz rám, mint az előbb, mert bár akkor is kedves volt, nem sugárzott belőle ilyen féle szeretet, amit most érzek vagy csak érezni vélek, érezni akarok. Nemsokára puha érintését érezhetem meg államnál, így engedek neki, fejem felemelem és egyenesen az ő szemeibe nézek. Nem kell attól tartania, hogy eleresztése után ismét kerülném tekintetét, most már eszem ágában sincs, csak őt figyelem, várom azt, hogy mire készül, így hullik le nemsokára az álarc, én pedig megláthatom azt a fiút, akit annak idején oly sokat láttam már. Semmit se változott, hiszen semmit se változhat. Szemeimben könnyek gyűlnek, melyek lassú folyásként ereszkednek alá szép arcomon, majd halk szipogás, újabb remegés, a mély, kellemes hang pedig nevemen nevez. Nem maradnak ennyiben szavai, mégse kérdéseket szegez nekem, nem szid le, nem von kérdőre, nem tesz semmi mást, csakis azt, amit az ember a számára legfontosabb embertől vár el. Ő a testvérem, egy vérből vagyunk és ezt egyikünk se felejtette el soha se. Nem kell mást mondania, se többet, se kevesebbet, egy pillanat alatt csusszanok oda mellé, kezeimmel nyakát ölelem át, fejemet pedig hozzáhajtom, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz. Annyira, de annyira hiányzott nekem. Halk sírásba kezdek az ölelés közben, kezeim hajába túrnak, hátát simítják, szinte hitetlenkedve érintem őt. Hát megtaláltam! Soha többé nem akarom elereszteni, hiszen már azt hittem, hogy ez az egész nem történhet meg, most pedig mégis… Itt van ő is és én is, ennél több már nem kell. Nem tudom, hogy mennyi ideig ölelhetem, amikor végül finoman eltávolodom tőle, majd zavartan törlöm meg arcomat és nyomok egy puszit pofijára.
- Nagyon hiányoztál nekem és reméltem, hogy megtalállak. – kezem azonnal kezére csúszik, hogy az egyiket két mancsom közé vehessem és úgy simogathassam kedveskedve a másiknak. Nem tudom, hogy most mi lesz, hogy mit kéne mondanom vagy tennem, de az biztos, hogy vele akarok maradni és nem akarom elereszteni.
- Miért jöttél ilyen messze Spanyolországtól? Nehéz volt rád találni… - kezdek bele halkan mégis csak egy kérdésbe. Neki valószínűleg több lenne felém, de úgy tűnik, hogy mégis én leszek az első, aki nekikezd a beszélgetésnek, a múlt említésének, amit a jelennel kapcsolnék össze. Őszintén érdekel, hogy mit miért tett, ahogy az is, hogy miként érzi magát itt.

Tárgy: Re: Moonlight pub Vas. 14 Szept. - 19:28

Prim y Diego

Gondolkodik én meg várom, hogy elmondja mit is szeretne, amikor hirtelen a főnöke megszólítja és olyan nevet mond neki, amitől most én borítanám magamra a Sangriát, hogyha a kezemben lenne a pohár.
- Prima.. – kezdek bele, de itt nagyjából el is akadok, nagy szemekkel pislogok a lányra, akiben eddig csak a pincérnőt láttam, de most hirtelen a húgomat keresem benne. Nem hiszem, hogy véletlen lenne ez az egész neves dolog, s bár az eszem azt súgja, hogy nyugodjak le, mégis legszívesebben az asztalra csapnék. Nem mérgemben, csak döbbenetemben.
A felismerés megszületik tekintetemben, a maszktakarta arcon nem látszik semmi, de a szemeimbe ha belenéz láthatja a bátyját, az igazit, azt aki elvesztette a húgát, aki meggyászolta annak ellenére, hogy csak egy levélből emlékezett rá. A spanyolországi nyarak emléke üli meg pillantásomat, fürkészőn nézek a vélt-valós húgomra, s közben reménykedem.
Finoman nyúlok Prim álla alá, mutatóujjamat támasztom neki, hogy fejfelemelésre kényszerítsem. Szeretném, hogyha figyelne rám, hogyha végignézné azt, amit cselekedni kívánok. Amint eleresztem állát, s nem ejti vissza fejét, elvéve rólam a tekintetét, odanyúlok a maszkomat összefogó szalaghoz, s leoldom arcomról a fekete keményített anyagdarabot. Kettőnk közé teszem a maszkot az asztalra, s amit most láthat az a gyerekkori önmagam, az, akit először megpillantott,
Hangom mély, amikor megszólalok, mélyebb, mint az előbb, s sokkal komolyabb is.
- Primavera Velazquez! – kezdek bele spanyolul. Nem tudok elszakadni a vonásaitól.
- Csak egy sajnálni valód van és az az, hogy most azonnal nem öleled meg a bátyádat! – feddem meg játékosan, mosolyra fakadva. Ha tényleg sajnálja, akkor megölel mejd, s én magamhoz szoríthatom, bepótolva az elvesztegetett éveket. Nem érdekelnek most a miértek és a hogyanok. Azokra ráérünk más napokon is. Csak érezni szeretném, hogy megint van családom, s éreztetni vele, hogy nem tudok haragudni rá. Nem vagyok olyan, soha nem is voltam.

Tárgy: Re: Moonlight pub Pént. 1 Aug. - 11:10

Eszem ágába se lenne direkt ilyesmit csinálni, így is elég rémesen indul a műszakom kezdete és bár az előbb a főnök kedves volt, most már előre tudom, hogy számíthatok majd tőle némi fejmosásra, hogy hogy lehettem ismételten ilyen béna. Próbálom azért menteni a menthetőt, de nem tehetek róla, a bátyám jelenléte teljesen megzavart, és képtelen vagyok úgy reagálni mindenre, ahogy azt valójában tennem kellene. Le kéne ülnöm mellé, nem törődve a munkámmal – max ha kirúgnak, lesz másik -, és elmondanom neki mindent, mégis, egy gyáva nyúl vagyok, hogy azokba a szép szemekbe is alig merek nézni. Mindenesetre egy új itallal lógok Diegonak, hiszen én öntöttem ki az előzőt, de amikor a bemutatkozásomra is rákérdez, hazudok neki. Nem árulhatom el magam, nem szabad megtennem, így hát talán jobb ez így most. Viszont mintha némi csalódottságot vélnék felfedezni hangjában. Másra számított? De mire? Még mindig visszavárna engem? Még mindig keresne? Szívem nagyot dobban és csak egy szolid mosolyra, illetve egy aprócska biccentésre futja, amikor megdicséri a nevemet, ez után pedig már itt se vagyok, hogy egy újabb italt hozzak ki neki, de visszautamat a főnök is követi az asztalhoz, amit én egyelőre még nem veszek észre. E helyett most már normálisan teszem le a poharat a férfi elé, majd teszem fel a meglepő kérdést. Tudom én, hogy ezt nem így szokás, hogy most nyomulósnak tűnhetek, de holnap majd mindenre fény derül, akkor majd meg fogja tudni, hogy ki vagyok igazából, hogy mit miért tetem. Mint látom, bele is megy a találkozóba, majd jönnek az ilyenkor szokásos kérdések, én pedig némi gondolkodás után már nyitom a számat, hogy feleljek, amikor a főnök kezét érzem meg a vállamon.
- Primavera, szerintem jobban tennéd, ha mára hazamennél és lepihennél. Látom, hogy nem vagy jól, szóval nem gond, ha egy napot kiveszel. – egy együttérző mosoly jelenik meg az arcán, miközben az én szemeim pedig elkerekednek és szinte lefagyok, arcom pedig lassan fehérebb színt kezd ölteni. Én… erre nem számítottam, hogy ennyire kedves legyen, de miért nem tudta ezt a pultnál mondani? Végig Diegot nézem, a felismerést keresve, mivel most már biztosan nem érthette félre a nevemet, és csak valami halk „köszönöm”-re futja a főnöknek, aki ez után magunkra is hagy minket, én pedig teljesen megsemmisülve állok a másik előtt. Úgy tűnik, hogy nem is lesz szükséges várni holnapig, mert itt és most nekem meg kell majd magyaráznom a dolgokat, de… képtelen vagyok megszólalni, csak lassan rogyok le a másik mellé.
- Sajnálom! Én… én mindent sajnálok, Santiago! – szavaim halkak, de most már nem úgy csengnek, mint eddig, hanem spanyolul, csilingelően, amelyet most már a másik is tökéletesen érthet. Nem felejtem el soha se azt, hogy ki vagyok és honnan jöttem, mégis, képtelen vagyok barna szemeimet a másikra emelni, csak testem finoman megremeg, miközben várom, hogy mit szól.

Tárgy: Re: Moonlight pub Szomb. 19 Júl. - 11:21

Prim y Diego

- Gondol! - mosolyog a pincérnőre engesztelőn. Valójában szerinte a legbugrisabb marha is tisztában lenne azzal, hogy nem direkt akarták leborítani itallal, bár ha jobban belegondol azért el tud képzelni olyan szituációkat, amikor mégis megesik a szándékosság egy-egy ilyen mozdulatban. De azok inkább fordított nemi beállításúak és egészen más, pikánsabb vizekre kívánnak elevezni, melyben a nők ruha nélkül látása a legfontosabb. Ez a helyzet határozottan nem az és különben is, Diego sem az a fajta személy, aki úgy akarna bejutni egy lány bugyijába, hogy előtte leborítja mintegy véletlenül valami itallal, hogy a lánynak le kelljen vetkőznie.
A neve kis csalódottsággal tölti el, zavartan szalad ráncba homloka.
- Úgy! - szalad ki a száján a kérdésszerű kijelentés. Meg merne esküdni, hogy nem ezt hallotta, de miért is hazudna neki a nő? Nem akarja azt éreztetni Priscillával, hogy nem hisz neki, így nem magyarázza el, hogy húga nevét hallotta az imént. Érdekes egy történet lenne, de nem merülne bele, hacsak nem muszáj. Nem olyan kellemes dolog ez, így, hogy nem emlékszik a testvérére, de mégis várja vissza.. minden nap eszébe jut, mint ahogy az is, hogyha látná, akkor sem ismerné fel. Ez rossz. Nem is kicsit.
- Szép név! - dicséri inkább a pincérnőt, hogy ne legyen olyan modortalan a megszólalása. Valóban szép név, ezt kár lenne tagadnia. Sok szép női név kezdődik P-betűvel, s arról senki nem tehet, hogy számára a Primavera a legszebb mind közül.
A kérdés meglepi. Furcsának hangzik nem is kicsit, de van egy megmagyarázhatatlan ismerős érzése a lánnyal kapcsolatosan, amit nem tud leküzdeni, s úgy van vele, hogyha találkoznak, akkor az talán bizonyosság lehet majd. Abban biztos, hogyha innen hazaér, akkor már nem zargatja Violetet, de holnap reggel meg fogja őt keresni és mesél neki erről az egészről. Neki el meri majd azt is mondani, hogy legyen ez bármilyen röhejes is, mégis hiszi még mindig, hogy a húgával találkozott a pubban.
- Van furcsa, igen, de szívesen. - megy bele a dologba, szavakban is kifejezve beleegyezését. Randira nem is gondol, a gesztusaiból sem süt az, hogy félreértené a helyzetet. Kedvesen mosolyog, de nem azon a felfallak módon, ahogy egy ilyen kérdésre a férfiak reagálnának.
- Hol? - tesz fel még egy kérdést, majd egy újabbat is. - És mikor?

Tárgy: Re: Moonlight pub Szer. 16 Júl. - 14:40

Egyelőre elég szörnyen alakul ez a mai nap a számomra, hiába is indítottam úgy, hogy nem fog semmi különös se történni. Nem szeretem, hogyha inzultálnak, hogyha tapogatni próbálnak, és most pontosan ez történt. Az utóbbi egy év nagyon fájdalmas és iszonyatosan hosszú volt a számomra, több okból is, de Carlos bár meggyógyított, egyben meg is keserítette az életemet, most pedig akárhogy is keresem, de nem lelem sehol se azt a férfit, akit oly nagyon keresek.
A munka viszont nem állhat le, nekem tennem kell a kötelességemet, így csak néhány percre tudok szusszanni az eset után, és már vihetem is ki a következő adag italt, remélhetőleg most már egy normális embernek, és nem kerülök ma már további kellemetlen helyzetbe. Ahogy viszont megérkezem Diego asztalához, hát… ismét minden a feje tetejére áll. Felismerem a maszkot, amelyben a másik van, de képtelen vagyok felfogni azt, hogy pont ő… pont ő itt lehet, itt az orrom előtt. Annyira régóta keresem már, annyira hiányzott és úgy megölelném, megcsókolnám puha arcát, elmondanám neki, hogy mi minden történt, de mégse tehetem. Csak hagyom, hogy az ital kicsorduljon, miközben megdermedve figyelem a számomra oly kedves vonásokat, majd amikor észhez térek, akkor kezdek el segíteni neki, bár ebben fontos szerepe van kolleginámnak, aki sikeresen felhívja a figyelmemet arra, hogy mi is a dolgom. Agyam folyamatosan jár, mert szeretném tudatni az előttem ülővel, hogy ki is vagyok én valójában, de belül tudom, hogy nem lehet, ez nem ilyen egyszerű. Én nekem ma este itt kell dolgoznom és… nem éppen ez a jó hely és idő minderre, muszáj valahogy máshogy lereagálnom a helyzetet. Nem hiszem, hogy sokáig magamban tudnám tartani mindazt, amit érzek, az igazságot, de legalább ma estére így kell tennem, hogyha úgy alakul, holnapra elintézzek vele egy találkozót. Talán nem lesz ellenére a dolog, talán ha kedvesen viselkedem vele, holnap meghálálhatom azt, hogy így leöntöttem és akkor már nem fogja bánni ezt az egészet, mégha most esetleg haragszik is rám. Ajkam mosolyra húzódik, amikor meghallom szavait, mivel érzékelem ám, hogy mennyire töri a nyelvet. Oh, én drága Diegom, ezek szerint még mindig van mit tanulnod, de tudom, hogy nem fog nehezére esni, okos fiú.
- Ez igazán kedves tőled, mert nem akartalak leönteni. – biccentek felé kedvesen, majd ez után magyarázom meg, hogy mi volt ennek az oka. Persze nem az igazat mondom, mert azt nem lehet, így a másik két férfire utalok, akik nemrég távoztak a klubból, Diego pedig egyet is ért velem. Igen, elég furcsák tudnak lenni a férfiak, én már csak tudom, volt szerencsétlenségem megtapasztalni, és most is mindennél jobban vágynék testvérem közelségére, mégse ülhetek csak úgy le mellé és bújhatok oda hozzá. Miért vagyok ilyen gyáva? Miért nem árulom el neki azt, aki vagyok itt és most? Nem hiszem, hogy zavarná, inkább örülne nekem… mert ugye örülne? Sajnos nem tudom visszaadni neki az emlékeit – legalábbis egyelőre még nem -, de talán majd egyszer… Az pedig szintén fájó, hogy az én hibámból nem emlékszik rám, hogy nem tud rólam már semmit… Ideje lenne elmennem egy újabb italért, így fordulok is el az asztaltól, amikor meghallom kérdését. Nem vagyok képes erre válaszolni, mert tudom, hogy hazudnom kell, de én… én nem akarok neki még többet hazudni, így csak lassan fordítom vissza felé a fejem, miközben meghallom az ő bemutatkozását is. Nem adhatom fel máris, nem bökhetem ki a nevem, de kezem ösztönösen nyújtom felé, hogy legalább egy pillanatra is megérinthessem puha bőrét, ismét éreznem kell testvérem közelségét.
- Engem… Priscillának hívnak. – jut eszembe ez a név először, amely valamilyen szinten hasonlít az igai nevemre, tehát ez miatt lehetett esetleg megtévesztő neki az előbb. Egyébként eléggé béna egy nevet sikerült most összehoznom magamnak, de talán megtörténik a kézfogás is. – Nagyon örvendek, Diego! – most már egy tüneményes, őszinte mosoly is végigfut arcomon, majd finoman megrázom a kezét és nagyon nehezen eresztem csak el újból, hogy ez után el is húzzam a csíkot egy percre, amíg összedobom neki az italát. Tényleg nem tart ez sokáig, így pillanatok múlva már előtte is terem az újabb pohár és miközben az asztalt tisztogatom, lassan ismét rá emelem barna szemeimet.
- Tudom, hogy ez most furcsán hangzik, de… nem lenne kedved találkozni velem valamikor? Mondjuk holnap? – uhh igen, ez így nagyon gyors és eléggé randi szaga van a dolognak, de én nekem persze nincsenek ilyen szándékaim. De holnap talán láthatnám egy olyan helyen, ahol kényelmesen tudunk beszélgetni egymással és végre… végre valahára visszakaphatnám a testvéremet, mert nélküle a lelkem egy darabja is elveszett.

Tárgy: Re: Moonlight pub Szer. 9 Júl. - 10:46

Prim y Diego

Sok mindenre számít az ember egy bárban, pubban, akármiben, s ezek között ugyan halványan szerepel az, hogy leborítják valamivel, Diegot viszont erőteljesen meglepi a dolog. Talán ehhez van annak valami halvány köze, hogy nem nagyon járt ilyen helyekre soha. Itt azért, mert nem ismeri még a nyelvet és nem is volt kivel, otthon pedig.. nos nyilvánvaló maszkos fogyatékossága miatt.
Székkel együtt hőköl hátra, kis híján felborulva ezzel, majd végül egy beletörődött sóhaj szakad fel tüdejéből, amolyan minden mindegy alapon. A felé záporozó elnézést-ek és bocsánat-ok egy idő után értelmes szavakká állnak össze fejében, s bár a meglepetés ereje eléggé lefagyasztotta, azért nem sokáig hagyja, hogy mindenféle ronggyal tunkolják, mint a pecsétes abroszt, vagy a padlót. Megbocsátó mosolyra fakad, s csak legyint. Mit izgassa magát? Ez a ruha tisztább már nem lesz, tehát így is úgy is ebben kell hazakaristolnia, szóval akár hagyhatja is megszáradni magán.
Átveszi a rongyot és nadrágja öléről felitatja a nagyját a kiömlött italnak, majd csak úgy hanyagul a rongyot az asztalra teszi. A pincérnőkoszorúra néz, közöttük is arra a szépségre, aki beszél hozzá leginkább, illetőleg arra, aki az egész balesetet okozta.
- Van így! – közli a maga módján a „Nem történt semmi, megesik, van ez így!” kistestvérét tört angolságával. - Nem fogok bolhát csinál! – balhét az a bolha, de erről még nem esett szó Violet nyelvleckéin. A tuskót és a botfülűt már ismeri, de a balhé és a bolha neki még mindig egyforma szavak.
- Férfiak van.. – bök fejével arra, amerre ültek, s amerre inzultálták a lányt. Rosszallás üli meg tekintetét. - ..nagy marha, hogyha iszik. Néha nélküle is. – enged útjára egy ősi bölcsességet, de igazán nem is figyel arra, amit mond. A lányt nézi, a vonásaival ismerkedik, a hangjával és azzal a furcsa érzéssel, hogy találkozniuk kellett már. Ez amolyan deja vu, nem tudja komolyan venni, de mégis, nem múlik el az a furcsa, tarkót bizsergető érzés.
Nem jut eszébe, hogy a húga lehetne. Neki Primita apró, szőke angyal még mindig, búzavirágkék szemekkel, kíváncsi mosollyal a bébiarcon. A levélhez nem járt fotográfia, nem tudhatja hát, hogy mi a helyzet. A kedvességet megköszöni, esze ágában sincs visszautasítani a felajánlott másik italt. Ha olyan fából faragták volna, akinek zsigereiből jön az angol nyelv, akkor most talán viccesen megjegyezné, hogy remélhetőleg az nem köt ki az ölében, de mivel csak legnagyobb jóindulattal is töri ezt a nyamvadt nyelvet, így jobb, ha nem viccel rajta. Viszont mielőtt a lány elfordulna egy újabb italért, még valamit muszáj megtudnia.
- Hallottam neved az előbb. De talán nem jól. Hogy hívnak?
Nem hiszi, hogy tolakodó lenne, ajkait mosolyba húzza, s őszinte érdeklődéssel tekint a lányra. Na és persze, hogy nagyobb kedvet csináljon neki a válaszhoz, hozzáteszi.
- Én Diego. Santiago Velazquez.

Tárgy: Re: Moonlight pub Pént. 4 Júl. - 17:20

Próbálok tovább lépni, próbálok úgy tenni, mintha ez az egész nem zaklatott volna fel, de képtelen vagyok hamar lenyugodni. Testem is kissé remeg, miközben a pultnak dőlve mereven csak előre nézek, majd pár nagyobb levegő után hallom csak meg, hogy folytatnom kellene a munkámat. Ez még csak a nap eleje volt, hogy legyen kedvem ezek után normálisan viselkedni és rámosolyogni a további idegenekre? Ez az apró érintés is hatalmas lavinát zúdított el bennem, szinte érzem, hogy a homlokomon gyöngyözni kezdenek az izzadtságcseppek, ahogy Carlos jut eszembe és az ő érintése. Nem… még egyszer ezt nem tehetik meg velem.
~ Le kell nyugodnod… le kell nyugodnod! ~ - ismételgetem, mivel nem engedhetem meg magamnak azt, hogy kidobjanak ebből a klubból, nekem szükségem van erre a munkára, így hát muszáj alkalmazkodnom, bármi áron. Egy férfi hangja üti meg a fülemet, így lassan felé fordulok, de most nincs mosoly az arcomon, most szinte őt se látom, csak biccentek, majd már a pult mögé is sétálok, hogy elkészítsem neki a kért Sangriáját. Az első adagot nem én vittem ki neki, de most ez rám vár, így nem húzhatom az időt, ő a vendég és remélhetőleg most már tényleg nyugodtabb lesz az éjszakám. Ráteszem a poharat a tálcára, miután elkészült az ital, majd megindulok az idegen felé és bár nehezemre esik ezek után, de mégis valamiféle mosolyt villantok felé, de csak akkor nézek igazán a szemébe, igazán az arcára, amikor már közvetlenül az asztala előtt állok… És hogyan ronthatnám még jobban a helyzetemet? Na ná hogy úgy, ahogy most cselekszem… egyszerűen a tálca kicsúszik a kezem közül, majd hangos puffanásal csattan a padlón, míg az italos pohár pedig az asztalon dől el és annak tartalma mind-mind Diego ölében köt ki. Szerencsére a pohár nem tört el, de nem hiszem, hogy ennek a vendég örülni fog, engem viszont jelen pillanatban talán ez érdekel a legkevésbé. Formás kis ajkam résnyire nyílik és a megdöbbenéstől képtelen vagyok bármit is kinyögni, csak nézem őt, mint aki minimum kísérletet látott, mivel nagyon is ez a helyzet: bátyám szelleme van most előttem. Vagy… talán nem szellem volna? Ez a maszk… ismerem, nagyon jól ismerem, mivel nem egyszer szabadítottam már meg tőle, amikor kínok közt vergődött a puha párnák között. Hirtelen érzem, ahogy gombóc gyűlik a torkomban, ahogy a szívem is egyre hevesebben kezd el verni, nem, ez nem lehet igaz: megtaláltam őt! Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy Diego ül az asztal másik oldalán és bár oda kéne ugranom hozzá, hogy segítsek ruhája letisztításában, én még mindig csak mereven bámulok rá. Most, hogy itt van, közvetlenül előttem… egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Félek… félek, hogy haragszik rám, hogy gyűlöl azért, amit tettem, főleg, ha megtudja, hogy hazudtam is neki, ahogy az is előfordulhat, hogy tényleg azt hiszi, hogy már nem élek. Nem… nem tehetem meg azt, hogy elmondom neki az igazságot, főleg nem egy ilyen helyen, ez nem éppen nyugodt és az a bizonyos beszélgetés se lenne az, még akkor se, ha Carlosról nem óhajtok beszámolni neki. Ahogy végül telnek a másodpercek, végül megérkezik mellém egy másik pincérlány, miközben a kezembe nyom egy rongyot, ő pedig a tálcával kezd el bajlódni, miközben Diegotól folyamatosan elnézést kér. Nekem is meg kell találnom a hangom és a terv is rögtön kibontakozik a fejemben. Közel fogok kerülni hozzá, még nem tudom, hogy hogyan, de ismét a közelébe fogok kerülni, és majd amikor meglesz a tökéletes lehetőség erre az egészre, akkor elárulom neki azt, hogy ki is vagyok én. Bár spanyol vagyok, de tökéletesen megtanultam az angolt is, tehát nem lesz gond, remélem, hogy nem. Most, hogy eljött az a pillanat, amire oly régóta vágyok, képtelen vagyok elárulni neki ezt az egészet, de most, hogy itt van, többet nem veszítem szem elől.
- Ne… ne haragudj! Bocsánat, én nagyon sajnálom! Csak az előzőek után még nem érzem igazán jól magam. – igen, akkor feltűnt, hogy Diego is megemelkedett a székben, hogy segíteni akart, tehát tudni fogja, hogy miről beszélek. Én viszont már mellette is termek és a puha ruhát mellkasának nyomom, hogy felitassam a folyadékot róla, ez után pedig végül a kezébe adom, hiszen ölénél nem én fogom megtörölni, ezt oldja meg magának. Amúgy is a bátyám, eszem ágában sincs ott hozzáérni, ez túllép a testvéri szereteten.
- Mindjárt hozok egy másik italt. Egyébként… köszönöm, hogy az előbb segíteni akartál, annál a két fazonnál. – utalok itt azokra, akik már szerencsére nincsenek a Moonlight-ban. A kiejtésem tehát tényleg tökéletes, és csak remélni merem, hogy ez a kis baleset után nem fog elküldeni melegebb éghajlatra. Bár nem olyan srácnak ismerem, túl nagy ahhoz a szíve, tehát biztosan el fogja ezt nézni nekem, így én magára is hagyom, hogy pár percen belül egy új pohárral térhessek vissza, na meg egy másik ronggyal is. Az italt most a kezébe adom, ez után pedig elkezdem letisztogatni Diego előtt az asztalt, hiszen az is ragacsos a sangriától.

Tárgy: Re: Moonlight pub Szer. 2 Júl. - 18:44

Prim y Diego

Harry mindig mondja, hogy menjenek el valahova bulizni, de Diego nem nagyon vevő ezekre az ötletekre. Eddig legalábbis nem volt az. Ma este viszont, amikor szobatársa lelépett, hogy aztán most kiereszti a fáradt gőzt, ő is úgy volt vele, hogy utána megy. Na persze sikerült nem jól megjegyezze a címet és most egy olyan helyen ücsörög az egyik asztalnál, ahol még sose járt, de ahol a jelek szerint Harry sem fog felbukkanni, lévén nem tűnik disconak ez az izé.
Nem megy neki még ez a fránya angol nyelv. Nem olyan egyszerű és a szlenges szavakat pláne nem sikerül beemelnie. Az meg csak hab a tortán, hogy itt mindenki úgy hadar, mintha muszáj volna, szóval nem ért egy szót sem szinte abból, amilyen társalgás körülöttem folyik. Viszont egy név megüti a fülét. Szinte el is ejti miatta a kezéből a poharat, melyből Sangriáját iszogatja épp.
Tekintetével az említettet keresi, hátha el tudja csípni a külsejét, hátha életre kelhet a múlt. De még mielőtt meglátná a lányt magába roskad újra és nem is foglalkozik a dolgokkal tovább.
Hogy lehetne itt Prim? Hiszen nem jöhet vissza, mert meghalna. Primavera halott, az ő húga nincsen többé, s mást is nevezhetnek így, nincs ebben semmi furcsa dolog.
A lebeszélése viszont hiábavaló, muszáj odapillantania az említett lány felé, s ha a húga, ha nem, akkor sem hagyhatja, hogy csak így molesztálják mindenféle mocskok. Nem olyan fából faragták őt, hogy ne álljon ki a nőkért, ha ismeri őket, ha nem! Belőle se veszett ki a macsó, de sose kellett még olyan cselhez folyamodnia egy lány megszerzéséért, hogy csak így a fenekére csapkod egy krimóban. Ez undorítja, mocskosnak tartja és fellázad benne a férfi.
Felpattan a helyéről, majd azzal a lendülettel vissza is ül, amikor látja, hogy a biztonságiak intézik a dolgot. Lám, lehetett volna annyi esze, hogy nem mitugrászkodik, elvégre nem ő csinálta a spanyol viaszt, hiába legyen spanyol. Unalmában és a helyzet fölötti megdöbbenésének és fortyogásának lehűtésében kiissza sangriája maradék cseppjeit, majd magához inti a pincérnőt.
- Egy másik ilyen, legyen szív! – kéri a tőle telhető leghelyesebb angol nyelven, de még így is érzi, hogy sántít ez a dolog. Viszont hogyha Primavera lép oda hozzá, akkor a helytelen, spanyolos beütésű angolján kívül valami más is megakaszthatja, s ez a más az oly' ismerős maszk bátyja arcát takarandó. Nem mer még anélkül kijönni az iskolából, s az sem érdekli, hogy Zorronak csúfolták emiatt beléptekor a háta mögött a félrészegek.

Tárgy: Re: Moonlight pub Szer. 2 Júl. - 11:52

Ez a mai nap is úgy indul, mint mostanában a többi, és már előre tudom, hogy semmi érdekes se fog történni. Délután elkezdem a műszakomat, és valamikor kora reggel befejezem. Fárasztó lesz, még nem vagyok hozzászokva az éjszakázáshoz, mivel még csak néhány hete dolgozok ezen a helyen, de ettől függetlenül szeretem. A Moonlight pub nem tartozik az alja helyek közé, így aki ide betéved, legalább nem veti rám magát és nem hiszi azt, hogy egy night clubba került. A férfiakból egy kis időre elegem van, így bár rájuk mosolygok, amikor a rendelésüket viszem ki, semmi más nem fordul meg a fejemben. Még nem léptem túl azon, ami történt, hiába küzdök vele minden nap, rémálmaimban kísért az elmúlt egy év…
Na de most a jelenre kellene koncentrálnom, ezért is készülök össze, majd sietek is át a melohelyemre, ahol át is veszem a műszakot az egyik fiatal, szőke hajú női kollégámtól. Egészen hamar sikerült beilleszkednem, jóban vagyok a tulajjal és az alkalmazottakkal, tehát csak remélni merem, hogy sokáig itt lehetek. A fizetés jó, meg tudok élni belőle úgy, hogy még a motelt is fizetem és talán egyszer könnyebb lesz az élet. Diego-ról még mindig nincs hír, de nem adom fel a kutatását, amikor éppen nem dolgozom, akkor tovább próbálkozom, de hát be kell ismernem, nem vagyok egy nyomozó, az is csoda, hogy idáig eljutottam.
- Prim, a négyes asztalnál Téged kérnek! – hallom is főnököm hangját, melyre cseppet felszalad szépen ívelt szemöldököm, ugyanis külön kérés nem szokott érkezni hozzám, de hát annyi baj legyen. Felkapom a tálcát, majd kíváncsi tekintettel pillantok az a bizonyos box felé, ahol két idősebb férfi ücsörög és jól láthatóan engem bámulnak. Mondjuk van is mit nézni rajtam, hiszen alakom szinte tökéletes és ritkán látni spanyol lányt Amerikában, én legalábbis eddig még eggyel se találkoztam. Bőröm se olyan fehér, mint itt a többségnek, így a rajtam lévő hófehér ruhadarabok még csinosabbá tesznek. Egy egyszerű top van egyébként rajtam, vékony lábaimon pedig törtfehér színű rövidnadrágot viselek. Hajam kibontva, most kényelmesen hátrafelé van igazítva, szemeim körül pedig kevéske smink található, csak csinosan és kellemesen, nem durván és kurvásan. Lépteim a magassarkúnak hála azért jelzik mindenki számára, hogy egy nő halad el mellettük, majd amikor az asztalhoz érek, már magamra is varázsolom elbűvölő mosolyomat.
- Jó estét uraim! Mit hozhatok? – teszem fel a kérdést kíváncsian, miközben hol az egyikükre, hol pedig a másikukra pillantok, de arra nem számítok, hogy majd formás fenekemet egy aprócska ütés éri a jobb oldali hapsitól, aki majd felfal a szemeivel.
- Mondjuk magadat ide, az ölembe! – megpaskolja combjait, miközben közelebb hajol hozzám, én pedig magamra erőltetem a nyugalmat, hogy ne vágjam fejbe most azonnal a tálcámmal, így csak arrébb lépek, miközben fejet csóválok.
- Ez nem olyan hely uraim! Ha inni akarnak valamit, akkor azt szívesen kihozom, de ne érjen még egyszer hozzám! – figyelmeztetem kissé megvillanó tekintettel, amire természetesen akad neki is válasza, ami már azért a főnöknek is feltűnik. Időnként azért akad feszültség a pubban is, csak nekem nem volt még részem benne, de ezen az estén úgy tűnik, hogy engem spécéztek ki.
- Különben mi lesz? – ismét felém nyúlna, mire most már az egyik biztonsági is megjelenik, majd elkapja a felém haladó kezet és átveszi az irányítást, engem pedig visszaküld a pulthoz. Jobb talán, ha én most nem maradok itt, én pedig nem is ellenkezem, csak egy hálás pillantásra telik, ez után pedig már itt se vagyok. Sikerült szépen felkeltenünk a vendégek figyelmét, ezt én is érzékelem, de büszke vagyok magamra, hogy sikerült ilyen nyugodtan lereagálnom ezt az egészet…
- Minden rendben, Primavera? Ne aggódj, nem sűrűn fordul itt elő az ilyesmi! – kérdez rá a főnök, mire én csak biccentek, de barna szemeim ismét a négyes asztal felé vándorolnak, ahonnan a két férfi már fel is kel és azon vannak, hogy elhagyják a helyet, még mielőtt a kidobó csúnyább eszközökhöz folyamodik. Hát ennyit erről, hogy ez is egy átlagos este lesz…

Tárgy: Moonlight pub Szer. 2 Júl. - 11:33

A város központi részében található ez a pub, mely leginkább a gazdagabb rétegeket vonzza, ugyanis egyáltalán nem nevezhető olcsónak. Ettől függetlenül elég sűrűn van telt ház és a nap 24 órájában nyitva van. Több gyönyörű kiszolgálónő is dolgozik itt, a helység sok asztallal van ellátva és aki úgy érzi, az akár a falak mentén lévő boxokban is helyet foglalhat. De vigyázz, tudd, hogy hol vagy, mivel ha nem éppen úgy viselkedsz, ahogy illendő lenne, akkor a biztonsági őr felszólít majd a távozásra és vele nem valószínű, hogy összeakasztanád a bajszod. A hangulatot egyébként egy zenegép szokta szolgáltatni, de hétvégenként élő zenével is megörvendezteti a tulajdonos vendégeit.

írta Amy Carmack

Tárgy: Re: Moonlight pub