Ethan&Jane

Tárgy: Re: Ethan&Jane Szomb. 9 Nov. - 21:08

Ahogy érzékelem, ez az egész beszélgetés veszett ügy. Jane képtelen felfogni azt, amit mondok neki és továbbra is még ő próbál meg kioktatni. Ez viszont már nem idegesít fel, inkább csak egy fárasztó sóhajra futja tőlem, miközben türelmesen végighallgatom azt, amit mond.
- Tudod szivi, én egy picit se vagyok ideges és pont erre kértelek már mióta, hogy te beszélj normálisan. – rázom is meg a fejem, de már nem ragozom tovább a dolgokat, asszem nincs értelme. A falnak is több értelme lenne beszélnem, mint neki. Ez után viszont az események más fordulatokat vesznek, így nemsokára az ölemben köt ki, majd szavaimnak hála kezei átvándorolnak erős nyakamra, így egy kisebb távolság kezd el kialakulni közöttünk.
- Most is csak a csinos pofidra vagy büszke, ami tényleg bájos, de a viselkedésed miatt szépen le is csökkent az értéke. – jegyzem is meg, majd ez után jön a kioktatás is, amit talán jobb lenne megfogadnia is. Ha tényleg szeretne majd egyszer egy normális pasit maga mellett tudni, akkor bizony változnia kell.
- Aha, hát hogyne. – bólogatok is arra irónikusan, hogy így is értékes, de mást már nem mondok neki, inkább leejtem a földre, majd a labdához sétálva folytatom a kosarazgatást, mintha itt se lenne. Ettől függetlenül azért hallom a szavait, de már nincs kedvem vele beszélgetni, ma valahogy már elment tőle a kedvem, majd talán máskor újra próbálkozhatunk, úgyse hiszem, hogy mindig elkerülnénk egymást.
- Most már elrontottad a normális beszélgetés lehetőségét. Máskor előbb gondolkozz! – a labdát is megkapja, én pedig úgy érzem, hogy tényleg nincs értelme tovább itt maradnom és egymást idegelnünk. Amúgy is elég volt a kosarazgatás és Jane-ből pedig bőven sok volt, így kissé hajamba túrok, miközben az ajtó felé indulok.
- Na jó játékot Villám J., majd legközelebb folytatjuk a vitát. – kacsintok rá most már szórakozottan és bizony lelépek. Lehet, hogy ő most már megpróbált volna velem normálisan dumálni, de nekem most tényleg elég volt, majd meglátjuk, hogy ellenségek leszünk-e vagy esetleg mégis csak pozitívabb fordulatot vesz majd kettőnk viszonya, ahogy az idő is telik ezen intézmény falai között.

/Köszi a játékot! Smile

Aztán majd meglátjuk, hogy legközelebb hogy jönnek ki egymással. Razz

/

Tárgy: Re: Ethan&Jane Kedd 5 Nov. - 21:01

Valóban roppant módon bunkó ember, de ezt most nem szándékozom ecsetelni. Én sem vagyok túl kedves természetű, ha felbosszantanak, ha viszont normális társaságba kerülök, ahol nem cseszegetnek mindenért, ott én is rendesen viselkedem. Csak azt kapja vissza, amit adott.
- Húhú, ennyire ideges vagy? Nyugodj már le egy kicsit, és próbálj meg higgadt és normális stílusban beszélni, mint minden átlagos, önuralmat gyakorló ember, köszi. - zárom le egy cinikus mosollyal eme fantasztikus monológot, ám a társam tovább folytatja ezt az idegesítő társalgást. - Igen, teljes mértékben képtelen vagyok rá, egyértelműen... - csóválom én is a fejemet, amolyan "ez szörnyű" stílusban, mivel tudom, hogy valójában nem velem van a baj, ráadásul nem is velem, inkább az egész helyzettel. Nem fog tudni arról meggyőzni, hogy egy idióta vagyok, akinek rossz a felfogása, és változtatni kéne rajta. Ha jobb pillanatomba talál, talán össze is haverkodhattunk volna, bár úgy fest, ez a két arrogáns személyiség nem fér meg egymást mellett.
Ezután jött az ugrás, ő elkap, a falhoz nyom, és ismét vitatkozni kezdünk.
- Parancsolj. - mondom a vállára téve a kezeim. - Csak hogy tudd, nekem a kéztartás nem jelent semmit. - szólok, felvilágosítván, hogy egy haver srácnak is átkarolom a nyakát, mert ez nem arról szól. Nem smárolnék le csak úgy valakit, de amit én csináltam, az nálam egyértelműen a baráti zóna.
- Még a lábamat sem kell széttárnom ahhoz, hogy elérjek valamit. Nem vagyok ribanc, egyszerűen másoknak egy csinos pofi is elég ahhoz, hogy rabul ejtse őket. - válaszolok vállat vonva. - Köszönöm, így is eléggé értékes vagyok, nincs szükségem a tanácsaidra, megtarthatod magadnak. - közlöm egyszerűen. Ezek után aztán hamarosan a földön találom magam, amit igen, megköszönök, mert én kértem, hogy tegyen le, és így vagy úgy, de teljesítette. És igen, nem a belsőjéhez passzoló nevet keresgélek neki, hanem az, ami a külsőjéhez illik.
És ó, mennyire kedves, hogy merészelt szavakat intézni felém! Komolyan, azt hiszen, mindjárt elájulok tőle.
- Ha nem egyfolytában vitatkoznánk, esetleg normálisan is beszélhetnénk. - mondtam, bár a történtek után nem sok hangulatom van a dumcsizgatáshoz. Legközelebb kiakasztok majd egy táblát, hogy "Seggfejekkel nem állok szóba", hátha elriaszt pár embert.
- Nem kell elmondanod, csak kérdeztem. - folytatom, és kezd egyre jobban idegesíteni ez a "tojok rá" stílus. Ha ez nem változik, rövidesen távozom a környezetéből, egyébként is rá kell jönnöm, mi a baja a képességemnek.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Kedd 5 Nov. - 13:30

Hihetetlen, hogy ez a csaj nem képes beismerni azt, amit tesz. Oké, én is bunkó egy ember vagyok, de én ezt tudom magamról és nem is tagadom, ő viszont mit csinál? Hát megpróbálja rám kenni az egészet, de ezt én nem fogom ám csak így elnézni neki.
- Hát rohadtul nem tetted fel normális stílusban, de ezek szerint szar a memóriád, amiért nem emlékszel rá. A hiszti pedig a te reszortod, szóval ez nem jött be. – nem veszek ám fel minden hülyeséget, amit csak úgy mondanak nekem. – És mint mondtam, te kezdted az egészet a viselkedéseddel. Ha normálisan kérdezgettél volna, nem lett volna semmi gond, de te erre képtelen vagy, ez világossá vált előttem. – csóválom meg fejemet is és most már egyre tovább csökken a szememben a csaj. Életképtelen ezzel a felfogással, komolyan, gázabbul viselkedik, mint egy 10 éves, és ez a folyamatos ellenkezés meg ugrabugrálás… biztos otthon kiskirálynő volt, de nálam aztán egy nagy semmi.
- Nem vagyok kicsit se seggfej, egyszerűen van egy stílusom, amit általában elnéznek nekem, mert mást is tudok ám adni cserébe, de te ilyesmit soha se fogsz megtapasztalni. – mosolyodom is el kissé, majd nemsokára az események tovább alakulnak, tehát jön az ugrás, én pedig elkapom a szöszkét. Ha már így kapaszkodik, akkor kihasználom, hogy a fenekét is fogdoshatom kicsit, hátha ez még jobban fogja őt zavarni, ha pedig nem, akkor ez van, talán még ribi is.
- Mondjuk a vállaimba. – akkor nem kéne ilyen közel kerülnie hozzám és ugyanolyan biztosan meg tudná tartani is magát. Nehogy már ezt nekem kelljen megtanítanom egy csajnak. Egyértelmű jel, hogyha a nyakunkat karolják át, mást is akarnak. Kissé a falnak is nyomom, ő pedig továbbra is adja magának az öngólokat, szinte megtapsolni is kedvem lenne.
- Igen, azt sejtem, hogy sok mindent elértél vele. Széttártad a lábadat és annyi. Én erre nem nagyon lennék büszke. Tudod… - kezdek bele, majd egy kis szünetet tartok, hátha még jobban felkeltem a kíváncsiságát. – Akkor legyél büszke, hogyha valakit nem csak a külsőd fog meg, hanem te magad is. Hidd el, értékesebb ember lennél. – egy kis kioktatás hangzik el részemről. Van itt olyan lány, aki bár ennyire még nem néz ki jól – de idők kérdése bizonyára az is -, és máris ezerszer értékesebbnek tartom, mint ezt a kis hisztérikát itt a kezeim között, aki még érezhetően rugdosni is kezd. Hát azért álljon már meg a menet! Azért a nevét megtudom, ahogy ő is az enyémet, de amikor tovább kezdi el boncolgatni azt, kissé felvonom szemöldökömet is. Ez most komoly? Azt ecseteli, hogy szerinte milyen név passzolna hozzám? Hát hol van ehhez köze és miért is nem mindegy neki? Felesleges lenne erre válaszolnom, főleg, mivel tovább idegesít, így kapom el nyakát is, majd néhány keresetlen szó után egyszerűen a földre ejtem, nem törődve most már tovább vele. És még meg is köszöni… hát tényleg hihetetlen. Inkább a labdával foglalatoskodom, az is érdesebb most jelenleg Villám J.-nél, de amikor felkel és most már meglepően normálisabban szól hozzám, felé se nézve dobok egy kosarat, csak úgy lazán, de azért utána egye-fene alapon szólok hozzá pár szót.
- Most már képes vagy a normális társalgásra? Mi történt? Máskor is a seggedre kell ejteni, hogy tudjál normálisan szólni a másikhoz? – végül lassan felé fordulok, így piszkálva cseppet tovább a másikat és szólva is le ismét eddigi viselkedését. Oké, lehetnék egy kicsikét én is kedvesebb, de már olyan szinten nem érdekel a csaj ez az egész után… Talán majd máskor ez változik, de egyelőre így állunk.
- Amúgy semmi izgalmas nem volt benne. És mivel nem tudod még mindig a képességeimet, mivel igen, több is van, így minek mondjam el? – végül csak lustán felé dobom a kosárlabdát, egészen bele a kezébe, ezzel engedélyezve neki most már, hogy dobjon ő is, ha annyira szeretne. Én nem adom vissza neki a kérdést, engem most jelenleg már hidegen hagy az ő ereje, velem szemben úgyse használhatja és csak ez számít.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Vas. 3 Nov. - 19:44

Penészes alma? Hé, ez kikérem magamnak! Na jó, néha van benne igazság, de csak akkor mutatom ki a fogam fehérjét, ha szembeszegülnek velem. Ritka az olyan ember (vagy mutáns), aki képes legyőzni engem egy vitában. Ha viszont nyer, azt elismerem. Hát lássuk!
- Már ne is haragudj, én normál stílusban tettem fel e kérdést, de ha te egy ilyen kis gond miatt ekkora hisztit rendezel, akkor szerintem veled van a baj... Amúgy is, egyszerűen azt is mondhattad volna, hogy nem árulod el. - mondom, elengedve a fülem mellett a parasztlány jelzőt. - Amúgy meg te bénáztál le engem, nem én kezdtem az egészet...
- Oké, hagyjuk. Én sem vagyok egy szent, de ismerd be, egy kicsit seggfej vagy! - próbálom menteni a menthetőt, mert úgy érzem, nem érdemes ezzel kapcsolatban komoly vitába bonyolódni.
- Akkor hol máshol kapaszkodjak? - teszem fel a szerintem logikus kérdést. - Amúgy meg az, hogy átkarolom a nyakad, nem egyenlő azzal, hogy bejössz, édes. - villantok rá egy amolyan kényszer mosolyt. - Nem hinném, hogy különösebben megütötted volna magad... - mondom, majd veszek egy nagy levegőt, aminek nincs különösebb oka, inkább csak kitisztítom vele a tüdőmet. - Hát pedig, eddig elég sokat elértem vele... - tekerem meg alul az egyik fekete tincsemet.
- Minek tartasz meg? Elkaptál, leteszel, elengedsz, kész. - kérdezem szerintem jogosan. Oké, jó seggem van, meg minden, de ha annyira nem jövök be neki, akkor minek fogdos? Áhh, sosem fogom megérteni a pasikat.
- Gondolom a tied sokkal jobb... - szólok szemfogatva.
- Ethan... Érdekes. Inkább olyan Peteres vagy, esetleg Sebastianos... - gondolkodom el, és valószínűleg roppant idegesítő, hogy ilyeneken pattog az agyam, miközben egy komoly témáról lenne szó. Vagyis valami olyasmiről.
Mikor elkapja a nyakam, különösebben nem fáj, amolyan figyelmeztető jellegű, minden esetre nem tetszik az uralkodó magatartása. Még mond egy-két fenyegető mondatot, majd hagy a földre hullani. Kissé megrázó ez az egész, lehet jelenteni fogom zaklatásért. Oké, tuti nem fogom, de ez egy jó gondolat.
- Köszönöm! - mondom ismét műmosolyt villantva a szöszire, majd feltápászkodom. Nincs sok kedvem csendben ücsörögni itt tovább, de azt hiszem, el sem szeretnék menni. Ritkán elegyedek beszélgetésbe a társaimmal, ha már itt az alkalom, akkor kihasználom.
- Egyébként te... Hogyan jöttél rá a képességedre? - Kérdezem valamivel visszafogottabb hangnembe, de nem annyira, hogy azt érezze, győzedelmeskedett felettem, és most ezzel örökre megváltoztatja a viselkedésem vele szemben.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Vas. 20 Okt. - 13:05

Nem igazán zavartatom magam az miatt, hogy ez a csaj nem képes most használni a képességét és egyelőre még csak kegyes se vagyok hozzá. Mégis miért árulnám el neki még, hogy mire vagyok képes? Majd idővel… számomra ráér, úgy sincs most jobb dolgom. Ahogy viszont ő szeretné kideríteni azt, hogy vajon miféle mutációm van, kissé fel is mordulok, mert ez az egy szó, ami amolyan parancsnak is betudható, egy picit se kedves, ennél azért többet vártam egy ilyen szépségtől, de ezek szerint ez csak a külső – akár csak nálam -, belül pedig romlott, mint egy fekete, penészes alma.
- Nem mondtam, hogy át kellene esned a ló túloldalára, egyszerűen normális stílusban is fel lehet tenni egy kérdést, legalábbis mi felénk. De ezek szerint az olyan kis paraszt lányoknál, mint amilyen te vagy, ez ismeretlenül hangzik. – vonom meg vállaimat is, mert kezd most már nem érdekelni és bár egy fenyegetés is elhagyja számat, ezt egyelőre még nem váltom be. Nem emelek még kezet rá, majd talán később, inkább megpróbálom kideríteni, hogy miért is ilyen, mert oknak kell lennie, főleg, hogy nem érzem úgy, hogy nagyon sokat ártottam volna neki, még nem.
- Áh, szóval még én vagyok a seggfej, magadra pedig nem is ismersz rá. Te kezdted szivi, nem pedig én, jó lenne ezt is látnod. – mutatok is felé ujjammal, majd ez után már folytatom is a labdával való játszadozást, amelynél tökéletesen odafigyelek természetesen arra, hogy nehogy a másik keze közé jusson. Az ugrás viszont meglep, mivel gondolatolvasó sajnos nem vagyok, így hamar döntök és végül a labda helyett őt kapom el – na nem mintha annyira megérdemelné. Viszont ha már így alakult, akkor kezeim szépen hátsójára kerülnek, de ahogy nyakamat is átkaroljam, hmm…
- Mivel nem lenne kötelező a nyakamat is átkarolnod ebben a pózban, ezért így érzem. – kezdek bele, majd végül meg is döntöm kissé fejem, miközben ilyen közelről figyelem a másik szemeit és már a falnál is vagyunk. – Amúgy pedig még jó, hogy elkaptalak, nem szívesen estem volna el veled együtt. A külső pedig nem minden kicsi csillag, ezt te is tudhatnád… - nem tagadom, hogy tetszik a külseje, úgy hiszem, hogy az enyém is neki – hiszen kinek ne tetszenék? - , de ez nagyon messze van attól, hogy akarjak is tőle bármit is… Na jó, talán egy kis szórakozásnak megfelelne, csakis a haja miatt, de másnak nem. Ekkor ér viszont a rúgás, amire most már erősebben nyomom neki a falnak és bizony ismét kissé felmorranok, mert ez nagyon, de nagyon nem esett jól.
- Mégis mi a francot képzelsz? Megtartalak, erre rugdosni kezdesz? – mákja, hogy normális kedvemben talált és még nem húzta ki nálam teljesen a gyufát, de ha szemeimbe néz, láthatja annak csillogásán, hogy még egy ilyen és nem fog jól járni.
- Villám J? Ez meg mégis milyen szar név? – vigyorodom is el, mert ez igazán hülyén hangzik, a Jane ezerszer normálisabb, de hát ő tudja…
- Én amúgy Ethan vagyok, a mutáns nevet pedig hanyagoljuk, nem vagyok oda értük. – nem is látom értelmüket, szóval ez az én véleményem erről az egészről. Csak azért vagyok itt, hogy tanuljak és jobb legyek, nem másért és beolvadni se kívánok a tömeg közé. A következő szavai viszont ismét csak negatívak, asszem képtelem ezzel a csajjal normálisan dumálni, így bal kezemmel tartom most már csak, míg erős, jobb kezem már el is kapja nyakát, így szorítva rá kicsit torkára és nyomva neki fejét is a falnak.
- Te csak ne fenyegess engem, mert akkor még kevésbé leszünk jóban. Amúgy meg nem tudom, hogy mit zavar, te ugrottál az ölembe, majd öleltél is át, pedig az nem volt szükségszerű… - jegyzem meg, majd még egy kicsinyke markolás a vékony torokra, ez után viszont hirtelen engedem el és lépek is e közben hátra, tehát valószínűleg Jane most a földre fog pottyanni, mert hogy én még egyszer nem kapom el, az is biztos.
- Tessék, ahogy akartad. – tárom szét kezeimet, majd végül ott is hagyom őt a falnál, hogy ez után ismét a labdához mehessek, majd azt felkapva folytathassam is a játékomat úgy, mintha mi sem történt volna.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 21:26

Valóban, kezdd nagyon zavarni, hogy a sokkolás nem működik. Még az egyszerűbb, ujjbegy végi áramkisülések sem sikerülnek, ami már kezdd végképp az őrületbe kergetni. Nem az a baj, hogy sok ideje birtoklom a képességet, hiszen valójában pár hónapja jelentkezett, mégis most úgy érzem, valami hiányzik belőlem. Vagy talán... Egyszerűen nem érzem magam biztonságban. A mutánsok világában, aki nem rendelkezik erővel, halott ember. Félek. Igen, félek, de ezt igyekszem nem beismerni, még magamnak sem.
- Miért, mit kellett volna mondanom? "Kérem mutassa meg kegyelmed?" Na ne hülyíts már! - kezdek még jobban idegeskedni, most már nem csak az erőm hiánya miatt, hanem amiatt is, hogy ilyen társaságba kevertem. pont egy ilyen szerencsétlent kifogni...
- Ez a nagy fenyegetés? Jól van. - biccentek elismerően. Tetszik, hogy egyenrangúnak tart. Eddig szinte mindenki, akivel itt találkoztam, egyenrangúnak tartott magával. Tetszik ez az eszme.
- Nem vagyok ellenszenves - mondom közönyösen - Csak nem bírom az olyan fazonokat, akik seggfejek. - fejezem be hasonló közönnyel a hangomban.
Egyre gyorsabban közök a labda és a szöszi körül, azonban végül úgy döntök, az ugrás jobb taktika, amolyan: ments a menthetőt. Őszintén szólva örülök, hogy a srác elkapott, mert nem szívesen estem volna el, így hát most lábaimat derekára kulcsolom, kezeimmel pedig a nyakát fonom körül.
- Ki mondta, hogy bejössz nekem? Én csak egy kis előnyhöz akartam jutni. És lám, te elkaptál. Akkor most kinek jön be ki? - kérdezem, s ekkor már érzem, hogy a srác a hátamat a hideg falhoz tolta. Bár eddig fel sem tűnt, most azért megéreztem, hol is fog valójában, és bár valahol legbelül tetszett a merészsége, mégis, én nem vagyok az a fajta lány. Így hát a lábammal amekkorát csak tudtam, belerúgtam a hátába, hátha letesz. És bár nagyobbat rúgtam, mint egy átlag lány, azért ez valószínűleg nem lesz elég, hogy elengedje miatta a valóban nagyon csinos kis seggemet.
- A nevem Jane. Ha ragaszkodsz a mutánsnevekhez, akkor Villám J., vagy ha nagyon szeretnéd... á, mindegy. - akard a szó a torkomra végül. Mert azt szerettem volna mondani, hívjon, Villámlánynak, de nem. Ez az egy kifejezetten Eric kiváltsága. És más szájából biztosan nem hangzana olyan jól.
- Na és te, szöszi, téged hogy szólíthatlak? - kérdeztem tetetett udvariassággal.
- Egyébként ha nem engeded el a seggemet, lefejellek!

Tárgy: Re: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 20:57

Jó látni, hogy a csajszi rádöbben arra, hogy képtelen használni a képességét. Vajon milyen érzés lehet ez a számára? Bizonyára egész életében vagy legalábbis jó pár éve képes volt valamire, most pedig semmi… minden romba dől egy pillanat alatt. Én mondjuk jó ideig nem tudtam, hogy képes vagyok mások erejét blokkolni, csakis a hazugságvizsgálómat tartottam számon, mivel ezt érzékeltem, de most… tökéletesen tisztában vagyok azzal a hatalomban, amely a kezemben van.
- Mutasd? Mégis hogy beszélsz te velem? Ha szeretnél valamit, akkor azt mond normálisan vagy különben le is léphetsz. – morgom oda, mert azért nem nézek ám el bármit neki. Hogyha valamiért hisztizni akar, tegye azt másnál, de én nem nézem jó szemmel és amikor ismét megszólal, már villannak is felé szemeim.
- Még egy flegma megjegyzés és garantálom, hogy nem teszed zsebre azt, amit tőlem kapsz. – nem tartom túl sokra a nőket, ezt James is jól megmondta. Kettőnk közül ilyen szinten ő a jobb, tehát ha ez a kicsike így folytatja, simán kap tőlem egy apai pofont, amely majd helyre teszi, ha már más ezt nem tette eddig meg. Na tudom, nem nagy dolog megütni egy lányt, de aki ennyire csak a bunkó szavakhoz ért, méghozzá azokat velem szemben alkalmazza is, nem érdemel részemről többet. Na de ahogy látom, már meg is indul felé, hogy még a játékomat is elvegye tőlem, de kérni azt már luxus a számára.
- Még csak nem is ismersz, mire ez a nagy ellenszenv? Vagy mindenkivel ilyen paraszt vagy? – kérdezgetem tovább, miközben kosarat is dobok, majd már tovább ugrálok, el a másiktól, aki mintha egyre idegesebb lenne, szinte érzem a feszültséget is, amely belőle árad. El is vigyorodom ennek láttán, miközben ügyesen viszem tovább a labdát, de az ugrásra nem számítok, így amikor hirtelen vetül felém, a labdát el is engedem, tehát az szépen odagurul a fal mellé és inkább a csajszit kapom el, még mielőtt együtt borulnánk. Mivel szemben vagyok vele, így bizonyára lábait átkulcsolja most derekam körül, én pedig nem vagyok rest kezeimmel formás hátsóját fogni, kissé rá is markolva.
- Hmm, nem is tudtam, hogy ennyire bejövök neked, hogy így letámadj. – fordulok is vele, majd pár lépés és hátát már a hűs falnál érezheti, én pedig közvetlenül előtte vagyok még mindig, most már iszonyú közelségben. Oh, ennyitől még nem jövök izgalomba, tehát csak teljes nyugalommal tartom a másikat, mintha valami pihe lenne, nem több annál.
- Egyébként az én képességem nem látványos, így nem tudom megmutatni neked… szöszi. Akad neved is vagy hívjalak így? – kérdezgetem tovább, miközben nem mozdulok és ő se nagyon tud, hiszen mögötte a fal, előtte én, kezeim pedig még mindig hátsóját fogják, így tartom őt biztosan. Persze tény, foghatnám a combjait is, de minek? Jobb ez így, ennyit igazán megérdemlek azok után, ahogy beszélt velem. Tény, én ennél durvább vagyok, ezerszer, de mégis, bántja az egomat ez az egész, szóval ha kell, szívesen helyre teszem a kicsikét.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 20:02

Nos, valójában, jobb helyre nem is tévedhettem volna. Egy baromira üres udvar. De tényleg. Na jó, azért van itt néhány virág, meg ilyesmi, de igazából aki nem sportolni jön ide, az valószínűleg az első lépésre kifordul ebből az udvarból. Na igen, itt merül fel a kérdés, én miért maradok? Talán szükségem van egy kis kikapcsolódásra. Na jó, van egy csomó medence, meg jakuzzi, ki a frász akar itt kikapcsolódni? Szóval, őszintén fogalmam sincs, miért ülök most itt ezen a padon, de talán nem is fontos.
Szóval, már egyre idegesebb vagyok, de azért a "Hé, szöszi" köszönést még én is mosolyogva mondom ki. Fiúknak ilyet szólni még az én nézeteim szerint is mókás.
- Mutasd! - szólok még jobban felbátorodva. Bevallom, mikor azt mondta, béna vagyok, az kissé rosszul esett, de egyenlőre nem vagyok dühös. Mert ha feldühít...
- Ha te ennyire nagy arc vagy, mutasd meg a képességedet! Had lássam! - mondom kihívóan. Ilyen jónak képzeli magát? Na erre kíváncsi leszek!
- Csak gyakorlok. - közlöm tényszerűen.
Minden esetre beállok hozzá játszani, és hamar rá kell jöjjek, nem is olyan könnyű sportág, mint azt először gondoltam. Gyorsnak kell lenni, ügyesnek, ráadásul eléggé cselesnek. Mikor közeledem hozzá, és lefogja a kezem, minden erőmmel koncentrálok, hogy megérezze a képességem erejét, de az egészen egyszerűen csődöt mond. Bármennyire próbálkozom, semmi haszna, a szőke meg jól elröhögcsél rajtam. Én azonban nem adom fel, elég kitartónak neveltek, így hát tovább pattogok és ugrándozom a laszti körül, próbálom kikapni a srác kezéből.
- Nem kérek én tőled semmit! - emelem fel kicsit a hangom a végén, és azzal a mozdulattal majdnem sikerül kiütnöm a labdát a szöszi kezéből. Ő azonban erősen tartja, így megint elrontom.
- Menj a francba! - mondom, és egy utolsó rohamot indítok ellene. Igazából két eset lehetséges: vagy nekiugrok, és ő kissé hátratántorodott, én meg elesem, vagy végül sikerül az eredeti tervem, és ráugrom a hátára/vállára/hasára, vagyis épp csimpaszkodom a fiún. Megjegyzem, az előbbi valószínűbb.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 19:33

Ahogy megérkezem ebbe az egyébként szerintem rendkívül üres udvarba, meglepetten látom, hogy nem vagyok egyedül. Én jobb helyet is tudnék találni magamnak az ücsörgéshez, de ezek szerint a csajszinak most ez a megfelelő. Hát végülis ő tudja, nekem aztán mindegy. Odaköszönök neki és ez után próbálok úgy tenni, mint aki további pillantásra nem is méltatja őt. Ahogy tudom, ez általában zavaró szokott lenni a másik félnek, főleg ha az illető a gyengébbik nem képviselője és nemsokára már hallhatom is csilingelő hangját. Hmm, tetszik ez a megszólítás, így azonnal el is vigyorodom a hangot hallva, de egyelőre még nem fordulok oda hozzá, hanem inkább egy újabb dobás következik, mely szépen bele is megy a palánkba, de eközben hallom a másik szavait, tehát a füleim azért rá figyelnek. Az okoska most jött rá, hogy képtelen használni a képességét és természetesen ezért nem engem gyanúsít, hanem valamiféle erőteret, mely most már gonosz vigyorrá változtatja helyes képemet, amit ő nem láthat, mivel nem felé vagyok fordulva. Ahogy viszont a vigyor eltűnik, közömbös képpel fordulok a másik felé.
- Nekem tökéletesen. Biztosan te vagy a béna, próbálgasd csak, hátha megjavul. – vonom meg vállaimat is, egy pillanatra se kedveskedve neki egy szóval se. Miért tenném? Inkább csak idegeskedjen azon, hogy nem tudja tovább gyakorolgatni azt a valamit, amit az előbb láthattam.
- Amúgy minek kell most neked? – kérdezek rá kíváncsian, mivel az ücsörgéshez tudtom szerint ilyesmire nincs szüksége. Ő viszont nemsokára már felém is tart, így kíváncsian ütögetem tovább a labdát magam előtt, de úgy, hogy még csak véletlenül se sikerüljön megkaparintania azt a kezeim közé, tehát hiába lenne szerencséje, amíg a labda nálam van, addig ezzel nem dob kosarat.
- Mit szeretnél szöszi? Ha kell a labda, akkor kérd szépen! – nézek is szemeibe és vissza is adom neki ezt a bizonyos becenevet, ugyanis ő is szőke, azt a pár fekete tincset pedig nem szükséges talán számon tartani. Nekem mondjuk nagyon bejön, de hát minek áruljam el ezt az egészet neki? Mivel valószínűleg a lány se egy helyben áll, hanem a lasztimra pályázik, így én is folyamatosan mászkálok, fordulok a kosárlabdával, és amikor úgy látom, hogy túl közel ér, hirtelen kapom el kezét egy pillanatra, így fogva le, hogy nehogy megszerezze a játékomat, majd eresztem is el, amikor ismét kialakul a távolság, ez után pedig a kosár felé is célzok és szerencsémre be is találok a palánkba. Viszont továbbra se hagyom, hogy megszerezze a labdát, így ugrás, majd két kézzel már el is kapom azt, hogy ez után ismét pattogtatásba kezdjek és természetesen tovább se adjam oda a csajszinak. Ha kell neki, megkaphatja, de azért tennie is kell.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 19:16

Most, hogy sikerült rávennem magam erre a gyakorlós dologra, kezdem úgy érezni, hogy belelendülök. Csak úgy pattognak a szikrák, egészen élvezni kezdem, így kezdetben nem fedezem fel a közeledő fiú lépteit. A következő pillanatban azonban eltűnnek a fények az ujjperceim végéről, és akármennyire igyekszem, nem akarnak visszatérni. Ekkor hátrafordulok, hátha történt valami, ami konkrét ok lenne, de úgy tűnik, csak egy szőke srác az, aki kosarazni jön.
- Szia. - Köszönök neki unottan, bár nem is vele van bajom, vagyis hát ekkor még nem tudom, hogy igazából vele van bajom. Lényegében a képességem körüli probléma zavar. Feszülten koncentrálok, hátha legalább egy aprócska kis szikrát sikerül kifacsarnom, de nem megy.
- Hé, szöszi! - kiáltok oda a srácnak, akinek úgy tűnik, ez nem a szerencsenapja, legalábbis a kosarazás most nem megy neki. - Neked működik a képességed? Vagy itt van valami speckó erőtér, ami miatt nem lehet használni? - kérdezem hunyorogva, mivel a lemenő nap fénye épp a szemembe világított. Ezt követően hamar rájöttem, ha a kezem a homlokomhoz rakom, akkor nem fogok megvakulni. Kissé oldalra billentem a fejem, és így várom a reakcióját. Valójában el nem tudnám képzelni, hogy az igazi ok ő maga, és ő blokkolja a képességemet. Ha kiderül, az minden bizonnyal nagyon idegesíteni fog, bár talán kissé megnyugtató lesz: hisz a közelében újra normális ember leszek, nem tudok majd senkit sem bántani.
Na de visszatérve a jelenbe, úgy döntök, próbára teszem magam ebben a rendkívül ostoba sportban, amit a szöszi játszik. Mégis ki nem tud bedobni egy labdát a karikába? Szóval elindulok felé, és megpróbálom kilökni a kosárlasztit a kezéből. Mivel nem vagyok egy sportos alkat, ezért nem sok esélyem van, de ha megszán, és átpasszolja a labdát, akkor viszont szép kosarat fogok dobni. Na igen, kezdők szerencséje.

Tárgy: Re: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 18:50

A minap láttam az egyik udvarban egy kosárpalánkot, tehát a ma este célja egy kis edzés. Rég kosaraztam már, de nem félek attól, hogy bénáznék, hiszen a sportok a véremben vannak, és ez látszik izmos testemen is. Mivel tehát most edzeni szeretnék, ezért az oly szeretett ingemet leváltottam egy rövid ujjú, fekete pólóra, nadrágnak pedig szintén egy fekete melegítőt szedtem elő a szekrényem rejtett zugából. Lábaimon sportcipő, kezemben a labda, más pedig nincs is nálam, így hagyom tehát el a szobámat, majd indulok meg az említett hátsó udvar felé. Jó, hogy mostanra már nagyjából sikerült feltérképeznem a kastélyt – bár bizonyára okozhatna még meglepetéseket a számomra -, így hát magabiztosan fordulok be a sarkokon, majd haladok lefelé, egészen addig, amíg el nem érem a célt. Hát… meglehet, hogy nem éppen este kellene ilyesmivel foglalkoznom, de hát kit érdekel? Szeretek a magam ura lenni és olykor a leglehetetlenebb helyzeteket megteremteni saját magamnak vagy éppen a partneremnek.
Kilépek hát az udvarra, ahol azt reméltem, hogy most senki se fog tartózkodni – tisztára mintha Quinn lennék -, de legnagyobb szerencsétlenségemre kell itt lennie valakinek, így csak kissé felsóhajtok, miközben mintha szikrákat vennék észre a távolban… melyek el is tűnnek, ahogy megérkezem és közelebb lépkedem a másik felé. Ha rám néz, akkor tehát egy fekete ruházatú, kócos, szőke hajú srácot vehet észre, aki meglehetősen helyes, bár ez természetesen ízlés kérdése. Én azért nem vagyok rest felmérni a kicsikét és amennyire zavart még az ajtóban jelenléte, annyira kezd el kialakulni az a bizonyos másik vélemény, ahogy meglátom csinos pofiját és érdekes hajtincseit. Mindig is vonzottak az extrémebb esetek, így végül elmosolyodom, majd már pattogtatni is kezdem a labdát, így ha esetleg eddig nem vett észre, hát most biztosan észre fog.
- Szia! – intek is oda neki egy pillanatra, de nem, én most nem megyek oda hozzá. Hogyha akar tőlem valamit, majd lép a kicsike, inkább a kosárháló közelébe megyek, amely előtt még párat pattintok, csak hogy szokjam a labdát, majd ez után meg is kezdem a magányos játékomat. Nem nézek még csak véletlenül se a szőke-fekete hajú csajszi felé, inkább arra várok, hogy majd ő megszólítson, de ha ez mégse alakul így, akkor természetesen változtatni fogok rajta. Mégse ülhet itt mellettem tök kussban egy ilyen jó csaj, ahogy én nekem se kéne mindig rajtuk legeltetnem a szemeimet, ezért is próbálok most a sportra figyelni, mely kezdetben nem arat túl nagy sikert, csak nagyjából minden harmadik dobásom talál be, ez pedig elég szar arány.

Tárgy: Ethan&Jane Hétf. 14 Okt. - 18:35

Ez egy szép, őszies este. Mindenki az épületben jár-kel, vagy éppen futkározik (ami egyébként egy tipikusan olyan sport, aminek sosem értettem a lényegét), esetleg vacsorához készülődik. Valójában én is valami hasonlót terveztem el, de természetesen nem így történt, ugyanis miután megindultam az étkező felé, egy idő után már nem tudtam hol vagyok. És hát most itt állok, egy világoskék felsőben, lenge kardigában, hosszú csőfarmerben és őszi bakancsban. Őszintén, fogalmam sincs, mi ez a hely, vagy hogy egyáltalán miért építették. Egy falakkal körülzárt kis udvarhelyiségnek tűnik, és a kosárpalánkból úgy ítélem, ez leginkább a labdajátékok szerelmeseinek való. Én egyébként utálom a legtöbb sportot, kivéve a táncot, az még egészen nekem való. Bár nem tartom érdembeli sportnak, mégis élvezem, innentől kezdve nem érdekel. Szóval, ha már elkerültem ide az isten háta mögé, legalább csinálni kéne valamit, ami hasznos. És mivel egy iskolában vagyok, ahol a képességeimet fejlesztik, a legjobb az lenne, ha gyakorolnék. Na lássuk.
Hmm. Nem olyan jó, mint számítottam, de legalább néhány kis kisülés megjelent a körmöm hegyén. Újra. Héé, mi volt ez? Na még egyszer. Áhh, ez az! Nem is volt rossz. Huhú, elég volt. Oké.
Finoman megigazítom a hajam, és leülök az egyik padra. A fa szerencsére nem vezeti az áramot, szóval ha bárki le szeretne ülni mellém, legalább nem fog esetleges sokkot kapni...

Tárgy: Re: Ethan&Jane