Jill&Scott

Tárgy: Re: Jill&Scott Szomb. 12 Ápr. - 11:44

Jill & Scott

A lányból csak úgy dőlnek a szavak, sokkal inkább más, mint akiket le szoktam tudni nyűgözni, itt tökéletes ellenállásba ütközöm, mintha egy olyan állatról lenne szó, aki inkább lerágja a saját lábát, mintsem hurokban tartsa. Azt a célomat elértem, hogy ne unatkozzak, de ne állítson már be olyannak, aki tökéletesen fölösleges ebben a világban. Karbafont kézzel hallgatom őt, valahol igaza van, de most menjek szembe mindazzal ami vagyok? Nem vinne rá a lélek, nincsen is nekem olyan. Talán régen volt, Brianne tettei azonban mindent kiöltek belőlem. Mintha én lennék az uralkodó Darth Vadere, akiről még hiába hiszik, hogy van benne jóság, valahol legbelül, valószinűleg mindenki téved. Ám Vader végül szembeszállt az uralkodóval, én pedig barom módon még mindig sóvárgok a vöröshajú sorozatgyilkos után. Nem is tudom, hogy mit keresek az iskolában.
- Talán igazad van, el kéne innen húznom. – Bólintok, a mosolyt már felváltja a szemforgatás, valami igazán ritka pillanat, amikor betekintetést engedek nyerni a saját lelkemhez. Amely sivár, és sikoltozik a képességrabló karmaiban, amíg csak él. Nem is nagyon válaszolok a szavaira, amelyekkel helyre akar tenni, hol kifigurázza, hol érvekkel akarja elsöpörni mindazt, amit velé vetek, lényegében olyan, mintha minden, amely engem erőssé tesz, visszatükröződne rám, és egy olyan lányban testesülne meg, aki tökéletes ellentéte Brianne-nek, de mégis, bizonyos pontokban ugyanazt a határozottságot képviseli. Az ajkamba harapok, amikor engem tekint veszedelmes őrültnek, valahol még igaza is van, de ettől nem fogok összeomlani. Sem pedig úgy tenni, mintha nagyon bánnám, hogy ilyen vagyok. A visszapillantóval nem is foglalkozom, egyszerűen átlépem, amikor elindul vissza az épület felé. Hallgatagom követem, zsebre vágom kezeimet a megsemmisítő lerázás után. Megtehetném hogy olyan ponton kábítom el, hogy még csak a képességét se tudja használni, hogy aztán kikötőzhessem, és azt tegyek vele, amit csak akarok, de egyszerűen nem vagyok rá képes. Vadállat vagyok, de civilizáltabb, mint egykori mentorom. Nem akarok már érezni, mégis előfordul, ennél mélyebbre azért nem akarok süllyedni. Amikor már az udvar végénél járunk, és már csak a kapu választ el a búcsútól, azért mégis megszólalok.
- Nem foghatnánk a gyerekszoba hiányára? Nem fogok könyörögni, ilyen vagyok, ez tény. Viszont... – Nem is tudom, miért csinálom, teljesen barom vagyok, mégis kikivánkozik belőlem. – Mindegy, érdekelsz, nem tudom, máshogyan mondani. Nem vonzódás, nem barátság... szimpátia talán. – Finoman elnevetem magam, én biztosan mindent mást kiváltottam belőle a szimpátián kívül. Végül csak megvonom a vállamat, és behunyva a szememet, majd leveszem a szemüvegemet. Így meg tudja tekinteni az egész arcformámat, ha végül mégis rámnéz. A szemembe nem tud belenézni, de azért így vakon kezet nyújtok. - Scott Summers. Nagyon emlékeztetsz valakire, aki nálam sokkal rosszabb volt, ha kell, akkor fogjuk rá, hogy ilyen lettem. – Ha nem törte el a szemüveget, akkor visszaveszem, és kinyitom a szememet.
– Nem hiszem, hogy nagyon meg tudnék változni, de azt komolyan gondoltam, hogy ha kell... erőt veszek magamon... a kedvedért. Néha.

Tárgy: Re: Jill&Scott Szomb. 12 Ápr. - 10:42

Scott & Jill

De most komolyan mégis mit vár a pasas? Így beszél, meg áll mindenhez, mintha valami felsőbbrendű faj lenne, és a másikban ne menjen fel ettől a pumpa? Abszurdnak érzem, és amúgy is láttam a Sagitariusban, ott nagyon is látszott, hogy nem csak haverkodni akart, akkor meg miről is beszélünk?
- Nem nézel ki barátkozós típusnak az a helyzet, kicsit sem, és te magad mondtad, hogy nem rég hajították ki valakit az ablakon, kétlem, hogy jó kijössz a többi pasival. - meglepne, ha megcáfolna és azt mondá tele van barátokkal. Nem tudom elképzelni, nem úgy fest, mint aki csak úgy haverkodna bárkivel is. Arra ez a modor nem megfelelő. Igazán nem is értem, hogy akkor minek van itt. Csak szórakozni, vagy azért mert otthon halálra unta magát? Nem értem, de őszintén szólva nem is biztos, hogy érteni akarom, vagy hogy egyáltalán érdekelnek a válaszai bármilyen szempontból is. A reakciója újfent nem lep meg, cinikus, és kifigurázza csak a szavaimat.
- Attól még ember vagyok. A... prérifarkas is farkas. - nem fogom magam sosem úgy kezelni, mintha attól hogy csontokat török már nem is lennék ember. Szerintem ezt nem a gének határozzák meg, hanem az, hogy mit hogyan teszünk. A cselekedeteink sokkal inkább, és senki sem fog meggyőzni az ellenkezőjéről. De hát téved, nem néztem cukinak és most se gondolom így. Azért mentem volna el vele motorozni, mert valamit valamiért. Ha már segítek valakinek, azt nem teszem ingyen és ennyi igenis járt volna viszont, de így már egyre inkább biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem vagyok kíváncsi a társaságára. Azért jött ide, hogy másokat szívasson, mert egyedül unatkozik, hát most akkor tapsolnom kéne, vagy mi?
- Kakaskodás eltörni valakinek a karját? Érdekesen gondolkozol. - nem hiszem, hogy ez az. Nem is értem, hogy ha ez a fickó konkrétan veszélyes, akkor vajon miért nem teszik ki innen a szűrét, mert szerintem csak a vak nem látja, hogy egyáltalán nincs jó hatással a környezetére, vagy a környezetében élőkre.
- Nem vagyok olyan és ezek az én eszközeim. - rántom meg a vállam, majd akkor csak szimplán leejtem a földre a visszapillantót. Most már amúgy is mindegy, hogy az üveg is szépen megreped-e rajta vagy sem. A hirtelen váltás viszont meglep, de nem vagyok hülye, hogy csak úgy lelkesen azt mondjam, hogy naná, el van felejtve, hogy milyen alpári a stílusod, vagy az enyém az? Áh, mindegy!
- Ha valaki dögös, akkor megválogathatja, hogy kivel iszik meg egy teát, és én veled pont nem akarok. Egyébként is... ha már valamilyen vagy, legalább legyél az következetesen, mert így senki se tudja, hogy mikor és mit csinálsz hátsó szándékkal. - szökik fel újra a szemöldököm és most már akkor is távozom. Eszem ágában sincs teázgatni ezzel a fickóval. Nem lopta be magát a szívembe kicsit sem, jobb lesz, ha szépen békén hagy. Amúgy sem fogok valakivel azért haverkodni, mert dögösnek talál, ez egyébként is állatira lealacsonyító lenne.

Tárgy: Re: Jill&Scott Pént. 11 Ápr. - 17:57

Jill & Scott

Talán valahol ez a cél, nem is akarom, hogy túlságosan komoly barátaim legyenek, vagy hosszabb távon valakinek bejőjjek, mert a végén még kötődnék, ezért is viselkedem sokszor így. Nem tehetek róla, ez már a részemmé vált, nem is nagyon akarok érezni, mindent ki akarok ölni magamból, mert egyszerűbb, ha az összes gondolatom a haragban sűrűsödik össze, könnyebb kezelni. Másoknak nyilván nem, ők tele vannak élettel, én pedig sugárzom magamról a mindenki felé irányuló megvetést.
- Csajoknál? Miből gondolod, hogy mindig csak azon jár az eszem? – Csóválom a fejemet, nagyon nem így képzeltem ezt a beszélgetést, de mindegy, valahol borítékolható volt, hogy a örérzet abba fog átcsapni, hogy gyorsan kimutatja a foga fehérjét. Már most majdnem felpattan, de még a dac itt tartja mellettem, én pedig nem csinálok semmi oda nem illőt. Most még. Csak próbálom tartani a távolságot, szemlélni, hogy ő vajon mitől lett ennyire kemény? Mert a végletekig az, ha valamire nem lehet befolyással, kiakad. Mint én. Érdekes. Finoman mosolyodom el, nem lekezelően, de nem tudom magamban tartani azt, hogy milyen jól szórakozom, nem rajta, csak a hasonlóságokon.
- Jól látod, pont ezért nem kell. – Ő megrántja a vállát, én pedig felhúzom a szemöldökömet, vállaszként, hiszen sosem volt célom, hogy mindenki imádjon. Az arany középút az unalmasok fegyvere, hogy ne kelljen felelősséget vállalni a tetteikért. Az arany középút a mindenki számára elfogadott erkölcsi normák alapján egy tökéletesen semleges álláspont. Baromság.
- Csakhogy te nem ember vagy Jillian, hanem mutáns. – Nevetek fel cinikusan. – Talán pont azért, mert nagyon sokan akarják, hogy ne legyek itt. Őket bosszantani. Mert miért is ne? - Káoszelmélet. Mindig az ellenkezőjét tenni az elvártnak. Ettől izgalmas. Láttam én, mennyire furcsán néztek rám a klubban, de öröm volt bezsebelni a megdöbbent tekinteteket. Különben meg nem mondd újat azzal hogy ki mit suttog a hátam mögött, vanak elképzeléseim. Nem hiszem magam legyőzhetetlennek, túlságosan fiatal vagyok, és speciális képességgel bírok ahhoz, hogy mindenható legyek. Ezért kénytelen vagyok fenyegetéssel, manipulációval kiegészíteni azt, mert volt már rá példa, hogy terrorizáltam egy kiscsajt hónapokig, amikor végre ráébredt az erejére, és csoda volt, hogy elfelejti, hogy hatalmaskodtam rajta, mert korántsem volt olyan gyenge, mint először hittem. Nem tart sokáig az érintésem, mert a végén még itt képel fel, mégsem érdekelne nagyon, ennyi méltóságot hagyok neki, hogy ne kelljen itt inzultusnak éreznie az érdeklődésemet. Egyébként pedig teljesen szembemegy még magával is, mert amíg cukinak gondolt, eljött volna velem motorozni, még vízes ruhában is. Most már egyenesen átnéz rajtam, mint egy királynő a szolgáin. Mókás fordulat.
- Vakok? Kétlem. Felnőttek vagyunk, miért szólnának bele egy kis kakaskodásba? – Kérdezek vissza némi felesleges gesztikulációval. Néhol túl szimpadias vagyok, de ez is a játék része. Kiérünk a motoromhoz, és rögtön az erejét fitogtatja, amire csak halkan felnevetek.
- A-a... Te nem olyan vagy mint én, ne élj ilyen eszközökkel. – Nem veszem át a visszapillantót, a Summers család nem szűkölködik, hogy akár egy új motort vegyek. Viszont teljesen haragban sem akarok lenni, ezért máshonnan közelítem meg a kérdést. - Talán nem jól indítottam. Hát legyen. Tudom én, hogy nem könnyű velem, arany középút kizárva. De... Ha már egy fedél alatt fogunk lakni, megkeseríteni sem akarom... túlzottan az életedet, így... – Harapok az ajkamba, jó hülyén érzem magam. – Ha valaki dögös, akkor könnyen előfordul, hogy faltörő kosokat is bevetek na. De nem minden áron. – Meredek rá kissé félszegebben, ezt akár bocsánatkérésnek is veheti. – Nem kell motorozni. Egy forró teát azért elfogadsz? Én csinálom, addig átöltözöl.

Tárgy: Re: Jill&Scott Pént. 11 Ápr. - 10:06

Scott & Jill

Oké, nem azt mondom, hogy a nyápic pasikért vagyok oda, de elég labilis az idegállapotom hozzá mostanában, hogy ezt a hangnemet ne vegyem túlságosan jó néven és főleg, hogy ne tűrjem el, ez utóbbin van a legnagyobb hangsúly. Finoman szólva is nem tetszik, amit mond, vagy épp ahogy mondja. Az egész pasas komolyan kezd irritálni, csak azért vagyok hajlandó leülni mellé, mert van piája, vagy mert szeretem a kiívásokat? Teljesen mindegy, mindkettő olyasmi, ami idővel elillan, a piát megisszuk, a kihívás pedig... nem mindig köt le hosszú távon, főleg ha még be is szólogat.
- Keresd az aranyközéputat, mert szerintem ez a stílus csak azoknál a csajoknál jön be, akik annyira lelki nyomorékok, hogy bírják a folyamatos szemétkedést, sőt attól izgulnak fel. Bocs, de én nem ide tartozom. - lehet, hogy nem bírom a túlságosan nyálas szöveget sem, de ez azért még nekem is sok, főleg ebben a stílusban és főleg úgy, hogy olyan valakire emlékeztet, akinek ha szembe találkoznék vele, akkor legszívesebben a nyakát törném el, hogy a büdös életben ne csinálhasson senkivel semmi csúnyaságot. Automatikusan majdnem hátrébb húzódom, amikor közelebb hajol, de végül már csak dacból is tartom magam. Jó eséllyel, ha a maradék pár centit megtörné köztünk, akkor annak rossz vége lenne, minimum rá, vagy mindkettőnkre való tekintettel.
- Már miért sajnálnálak, amikor te hozod magad ilyen helyzetbe. - rántom meg a vállam. Érdekel, hogy esetleg fájó pontra tapintottam azzal, hogy mindenki rühelli, akivel csak találkozik? Frászt! Őszintén szólva totál meg tudom érteni őket, én is csak az ital miatt vagyok még itt, ha kiürül az üveg, akkor távozom, rosszabb esetben széttöröm a fején, ha kihoz a sodromból.
- Ebből látszik, hogy alkalmatlan vagy bármilyen emberi kapcsolatra... egyáltalán minek vagy itt? - komolyan nem értem, mert egyáltalán nem ide való. Oké, én se vagyok egy hős alkat, de a barátaimért megtennék mindent. Ha Lisa bajban lenne, vagy Erwan... tök mindegy, netán a szobatársai. Szerintem még azt a kis szende Leaht is kihúznám a csávából, ha bajba kerülne, mert akármennyire is kis szemforgatós szuka, attól még a maga módján egész normálisnak tűnik, csak kicsit ki kell kupálódnia.
- Hm... ha annyira érdekel, akkor maradjon az én titkom, te pedig csak pukkadj meg a kíváncsiságtól, de ha nyitott füllel jársz, akkor úgyis megtudod. - suttognak ezt- azt, és nem hiszem, hogy ő ne tudná a nagy részét, csak úgy tesz, mintha nem így lenne. Gondolom ez is valami hülye játék a részéről, mert láthatóan élvezi a helyzetet.
- Ha nem akarsz változni, akkor akár el is mehetsz. Kétlem, hogy erővel tartanak itt nem? - simán el tudom képzelni, hogy csak jól szórakozik, egészen addig lesz így, amíg nem jön vele szembe egy olyan, aki ezt már nem veszi jó néven, mert nem hiszem el, hogy ne találkozhatna ilyen valakivel. Azért annyira nem ő itt a kiskirály, mint hiszi, mindig van egy nagyobb hal... Amikor a térdemre kerül a keze egy pillanatra konkrétan lefagyok. Nem azért, mert ilyesmi még nem történt, de konkrétan irritál az érintése. De nem szólok egy szót sem, a percnyi kihagyás is alig észrevehető. Amikor a kezét nyújtja természetesen nem fogadom el, csak szépen felállok. A ruhám még most is vizes, komolyan gondolja, hogy így megyek el motorozni... vagy hogy ezek után érdekel az egész? De... majd meglátja.
- Szóval ő teljesen jogosan cselekedett, te meg szemétkedtél vele, értem. És szerinted az alapítók tényleg ennyire vakok? - komolyan nem hiszem el, hogy egy ilyen alak még itt lehet a suliban. Tartom a pár centi távolságot, ahogy mellette lépkedek és akkor állok csak meg, amikor kiérek az udvarra. Megjátszott csodálattal lépek közelebb a motorjához, és finoman teszem rá a kezem az egyik visszapillantó tükörre. Ehhez még koncentrálnom se nagyon kell, a vékony fém egy pillanat múlva már két darabban.
- Upsz... - könnyed mozdulattal nyújtom felé a törött visszapillantót, és ha szemétkezik, akkor még az ép részt is darabokra repesztem neki, hogy egy szava se lehessen. - Azt hiszem én inkább átöltözöm, lehet hogy így kicsit hűvös lenne motorozni. - egészen kedves, bársonyos hangon szólalok meg, és határozott célzattal fordítok neki hátat, hogy simán elsétáljak. Csak nem éget lyukat a hátamba... az azért elég feltűnő lenne, nem hiszem, hogy ki tudná dumálni, hogy nem ő volt.

Tárgy: Re: Jill&Scott Csüt. 10 Ápr. - 19:12

Jill & Scott

Magabiztos vagyok, mert pontosan tudom, hogy farkastörvények uralkodnak, ez nem vitás. Aki egy kicsit gyengébbnek mutatja magát, azon áttaposnak, mindegy, hogy fizikailag, vagy lelkileg értjük. Soha többé nem lesz ugyanaz, ha nem képes alkalmazkodni. Természetes kiválasztódás. Mint ahogyan a bogarak a fény felé törnek, a fák gyökere az éltető tápanyag felé vág utat magának, az emberek az erőt, a biztonságot keresik a másikban is. Nem mintha én bárki támasza lehetnék, de így távolról nagyszerűen le tudok nyűgözni bárkit, csak foglalkozni ne kelljen vele. Az viszont tényleg vicces, hogy a másikban valami régi ismerőst látunk, ha ez kiderül, furcsa szituáció lesz.
- Azért, mert őszintén kimondom, amit gondolok. Kezeljelek úgy, hogy jaj, milyen csodálatos, imádnivaló lány vagy Jillian? – Elnevetem magam, az udvarlás nem az én asztalom. – Francokat. Nem ismerlek, de jó a segged. Kinek ártok ezzel? – Vonom meg a vállamat. Nekem az bőven elég, ha sikerül egy gyorsmenet, ha ennél bővebben meg akar valaki ismerni, akkor le kell nyelnie a szemét stílusomat. Ha ez nem megy, akkor kalap kabát. A szemöldökfelhúzáson azért kissé vissza veszek. Bólintok, hogy vettem a lapot, és a sértő hangnem helyett elhallgatok, máshogyan folytatom.
- Mindkettő a részem. – Kicsit közelebb hajolok, de nem azért, hogy megcsókoljam, ennyire még én sem vagyok puritán. Csak azért teszem, hogy jobban megnézzem magamnak. Őszintén érdekel, finomak a vonásai, és határozottan illik ez a viselkedés a külsejéhez. Erőteljes, mégis törékeny. Különleges egyveleg. Mégis más, mint Brianne. Bár nincsen kétségem, Jill cica egy percig sem bírná a szemét ribanc ellenében, egyenlőtlen küzdelem lenne.
- Rühellni? – Vonom meg a vállamat, mintha komolyan elgondolkoznék, majd felhorkantva fordulok egy picit arébb, de csak azért, hogy ismét az üveg után nyúljak. Miközben lecsavarom a kupakot, elgondolkozva meredek a semmibe. – Az legalább egy általánosítás. Akkor mindenki véleményét ismerem, nem érnek meglepetések. Nem félek attól, hogy sajnálni fogsz ezért. – Csúnyán nézek, amolyan lepattintósan, hogy érzékeny pontra tapintott, úgyhogy ezt a témát talán hanygolni kéne. Mielőtt innék, ismét visszakerül hozzá az üveg, mintha valami pingpong meccs lenne, a végén még elfogy, és fel kell bontanom a következőt!
- Azt el is hiszem. Mintapéldája vagy mindannak, amire az alapítók akarnak nevelni. Önérzetesség, csapatmunka, alázat. Csupa egyszavas ámítás. – Ennyi a véleményem mindarról, amit itt kaphatunk. Ám Jill talán túl akaratos, bármit mondok, azonnal az ellenkezőjét kezdi el hangoztatni. Hát ezt váltom ki belőle? Ravasz mosolyra húzódik az ajkam, kisérletező alkat vagyok, van időnk próbálkozni.
- Miket? – Nevetek fel gúnyosan, ez tényleg kezd igazán érdekelni. Előredőlök, rátámaszkodva a térdeimre, úgy nézek rá fel, hiszen ő még a kanapé hátához tartja a fejét.
– Már otthon is megmondták, én egy szadista állat vagyok. – Csinálok macskakörmöt a levegőben, de olyan vidáman mondom ezt, hogy látszik, nem igazán érdekel mások véleménye.
– Mit tagadjam? Azért hoztak ide, hogy majd megjavulok. De miért is? Én ilyen vagyok. Akire nincsen szükségem, arra végleg nincs szükségem. Értsd jól. – Többször gyilkoltam, és tudom, hogy mutánsként a törvények felett állunk. Majd úgy intézem, hogy be tudjam adni a professzornak, még véletlenül sem voltam hibás semmiben. Eddig is működött a dolog, vagy valamiért elnézte nekem mindezt.
– Különben meg úgy tudom, te se vagy az a jó kislány, nemigaz? – Kissé megsimogatom a térdét, nem túl intim zóna, mégis jelzésértékű. Úgy tűnik, a kezdeti szimpátia megvan, pedig én csak magamat adom, mert a közös időtöltésre is rábólint.
- Ha nem vagy még túlságosan elszállva, mehetünk királylány? – Állok fel, és a kezemet nyújtom. Nem azért, hogy kézen fogva vezessem ki, ennyire pofátlan még én sem vagyok. Csak felsegítem. Amikor álló pozícióban vagyunk, akkor nézem csak, mennyire vékony a dereka. Illik hozzám. A kis barátját majd leradírozom majd a térképről.
- Ki tudja? Valamiért sokaknak szúrom a szemét. Azt mondta, hogy szól Lensherréknek arról, hogy másokat tartok terrorban. Ezt nem engedhettem. – Ha készen áll, akkor elindulunk kifelé a hátsó udvarra, ahol a Harley-m áll kitámasztva. Nem ártana, ha kapnék egy garázsrészt, de nem akarom túlfeszíteni a húrt.

Tárgy: Re: Jill&Scott Csüt. 10 Ápr. - 15:46

Scott & Jill

Szó se róla eléggé magabiztos a pasas, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez most jónak, vagy rossznak minősül. Oké, én is az vagyok általában, de két erős jellem sok esetben nagyon ütni tudja egymást, ezért van, hogy talán bennem is van egy cseppnyi távolságtartás a pasival szemben. A szavai, a tettei, meg úgy általában az egész lényeg sugároz valami... Igen egy kicsit olyan, mint Simon. Ha tudnám, hogy én is emlékeztetem valami nőre, akkor még talán jót is nevetnék ezen, bár rá nézve nagyon nem pozitív, hogy pont az a srác jut eszembe róla. Ő is megkapott mindent, amit akart... és pont e miatt nem tetszik nekem az a mondat sem, ami kicsúszik Scott száján.
- Tudod, hogy egy bizonyos szint felett már-már irritáló, ha túlságosan nagyra vagy magaddal és sokat gondolsz saját magadról? - szökik fel kissé a szemöldököm. Nem szoktam én kioktatni másokat, de attól még őszintén megmondom, hogy ezt az erőteljes stílust nem szeretem. Az se jó, ha valaki túlságosan mulya, de meg kell találni azt az arany középutat, ami nem irritáló még.
- Lehengerlő a modorod, mondták már. Egyszer felvágsz, máskor meg fenyegetőzöl... Ezzel el szoktál érni is dolgokat, vagy csak azt, hogy egy idő után mindenki rühellni kezdjen? - döntöm kissé oldalra a fejemet, megjátszott érdeklődéssel, mintha csak azt tettem volna fel kérdésnek, hogy csokiöntettel szereti a fagyit, vagy épp a nélkül.
- Tudod... most hogy tudom, hogy te is így vélekedsz, a végén még érdekelni kezd a világmegmentés. - de most komolyan! Ettől persze simán meghúzom az üveget, mert pár korty jó piának nem tudok ellenállni, de tény és való, hogy ha már döntenem kell, hogy melyik oldalon állok, akkor nem vagyok benne biztos, hogy az ő oldalán jó ötlet lenne, akkor is, ha neki nincs konkrét oldala, mert inkább csak hidegen hagyja az egész. No meg, ha a barátaim testi épségéről lenne szó, akkor igenis harcolnék, csak úgy... hobbi szinten nem szívesen. a világ nem érdekel mélyebben, hiszen a világot sem érdeklem én.
- No és tényleg így van? Mert hallani ám rólad ezt-azt. - mindig vannak pletykák, mindenkiről, még tuti, hogy rólam is akad bőven, negatív is pozitív is. Nem szoktam velük foglalkozni és ha jól sejtem, akkor őt is hidegen hagyja minden ilyesmi, de attól még rákérdezhetek, hogy ebből mi igaz.
- Ha én vezethetek, akkor esetleg még benne is vagyok és nem vagyok ügyvéd, de miért kéne egy piszkálódós, nagyszájúnak szívességet tennem csak úgy... mert megkért rá? - rántom meg a vállam, és bár meg van a késztetés, de nem nyúlok megint az üvegért. Nem kell túlzásba vinni, főleg nem ilyen társaságban, mert a végén még rossz hatással lenne rám a pia és az most nem hasznos.
- Gondolom nem azért akart hozzád vágni egy vázát, mert nem tetszett neki a... frizurád? - Őszintén? El tudom képzelni, hogy okkal akarta az a srác kicsit átalakítani a fizimiskáját azzal a vázával, sőt talán még a helyében én is megtettem volna, el tud borulni az agyam nekem is.

Tárgy: Re: Jill&Scott Szer. 9 Ápr. - 21:03

Jill & Scott

Én sem vagyok oda, hogy a szemem erejével nem tudok másokat lenyűgözni, de ez van, nem választás kérdése. Az eredeti teljesen feketéről határozottan az én kezdeményezésem volt, hogy váltsak rubinvörösre, mert így legalább látható valamelyest. Az ő sötétes, mondhatni borostyánban játszó szeme nagyon emlékeztett Brianne-ére, úgy tűnik valahol gyengéim ezek a vörösök. Talán mondhatom azt, hogy életem megkeserítője ott hagyott a francba, még annak is örülhetek, hogy nem próbált meg megölni. Vagy talán megpróbált, de érezte, hogy túl erős vagyok? Ez talán csak önáltatás, de túlságosan sokáig sóvárogtam utána, hogy most ne próbáljam megtalálni. Itt kell lennie a városban, ahol extrém sok mutáns él.
- Akár hiszed akár nem, az egészet nézem. A szemed legalább annyira leköt, mint bármi egyéb. Nem szokásom csak kanosnak lenni, a lúzerek bámulnak úgy, mintha életükben nem láttak volna jó csajt. Én meg szoktam kapni, amit akarok, bámulás nélkül is. – Dobom vissza a labdát, rohadtul nem szokásom ugyanis a kioktatott fél szerepében tetszelegni. Még mindig mosolygok, nem vettem rossz néven, hogy ilyen önérzetes. Ebben a világban kell is az.
- Cica, ha eltörnéd a szemüvegemet, akkor már nem lenne átgondolni, ki itt a tuti, mert még vödörben vinnék ki a helyszínelők a maradványaidat. Vagy porszívós zsákban. Ugye nem akarsz magadnak ilyen távlatokat? – Kérdezem ártatlan gunyorossággal a hangomban, ajkaim résre tágulva, ahogyan szinte évődve várom a válaszát. Na igen, a fenyegetés már nálam az alaptermészet része, nem is tudok nélküle élni.
- Naponta nagyjából nyolc órán át tudok szemüveg nélkül nyugodtan aludni. A szemüveg ott az éjjeli szekrényen, amit akár ellenőrizhetsz ma... – Na igen, én ilyen vagyok, de az élet rövid, ha valaki dögös, miért ne tegyek neki ajánlatot már az első alkalommal? Őszintén nem érdekel, hogy a bulizós kisfiú mit szólhatna ehhez, Jill felnőtt nő, azt csinál, amit akar. Azzal, akivel akarja.
- Nem is érdemes. Miért legyen mindenki a mutánskérdés vad harcosa? Szard le, majd megoldja, aki akarja. – Ebben legalább egyetértünk. Én sem tudom magamról elképzelni, hogy X-Men legyek. A professzor össze is akart ismertetni valami éltanuló kislánnyal, valami Jean vagy ki a franc, de mondtam neki, hogy köszönöm, megoldom én a társaságot. Hátradőlve figyelem, amint meghúzza az italt, van egy formás alkata, az biztos.
- Nem, ő a tökéletes, a jó gyerek, én meg a selejt, aki csak azért él, hogy mások életét megkeresítse. – Nevetek vállvonva, tudom, hogy még az iskolában is fura fazonnak vagyok bélyegezve, de nem igazán adok mások véleményére. Aki igazán akar, az majd megismer. Visszakérdez, amikor alibit kérek tőle, máris a saját hasznát nézi.
- Mi vagy te? Ügyvéd, hogy itt alkudozol? De ha nagyon ragaszkodsz hozzá... Elviszlek motorozni, és te vezethetsz. Na? – Megvonom a vállamat, ahogyan átveszem tőle az üveget, és belekortyolok. Picit italszag terjeng, de hát mi ketten nem vagyunk, szívbajosak.
- Az egyik társunk azt hitte, a telekinézis menő képesség, és amikor hozzám akart vágni egy vázát, kidobtam az erkélyen. A reccsenésből itélve a karját törte. A kis hülye.

Tárgy: Re: Jill&Scott Szer. 9 Ápr. - 10:53

Scott & Jill

A fene tudja, igazából nem vagyok oda a szemüvegekért, akkor sem ha nap. Nem szeretem, ha nem látom a másik szemét, úgy nem látszik a gesztus, nem lehet leszűrni, hogy mit is gondol, hogy amit mond abban mennyi az igazság. Nem egy kellemes dolog, jobban szeretek valakinek a szemébe beszélni, arról már nem is beszélve, hogy ha valaki a mellemet nézi, akkor legalább tudjam. Mondjuk ez esetben annyi a szemüveges pasas előny, hogy legalább áttetsző a lencse, így időnként látni a szemét. Mondjuk nagyon erősen nem zavar, ahogy néz, én voltam, aki sikeresen össze-vissza vizeztem magam, és ennél sokkal többet láttat egy bikini, csak na... lehet ezt egy kicsit szolidabban is művelni.
- Csak a... hát a fene tudja. Végül is a suttyomban nézegetés sem az igazi, de azért igyekezz többnyire a szemembe beszélni, azt azért elvárom. - nem vagyok oda érte, amikor valaki nem hajlandó mellmagasságbál feljebb emelni a fejét, amikor beszélgetünk. Oké-oké, pasi meg a dekoltázs, de meg lehet ezt oldani úgy is, hogy az ember közben ne azt érezze, hogy a falnak beszél, mert tuti, hogy minden második szó elvész valahol az éterben a nagy szemmeresztgetésnek hála. Meg amúgy is, ha már megnéztek valamit, akkor miért kell folyton mereszteni a szemet, nem változik semmi.
- Hát kíváncsi lennék, hogy ha eltörném a szemüvegedet, akkor ki lenne itt a tuti? De akkor te ebben is alszol? Vagy már megszoktad, hogy reggel, ha felkelsz, akkor ne égesd ki a plafont? - elég macerás lehet azért folyton szemüvegben, ez nem kérdés. Nem akarnék durvább képességet, aminek hátránya is van. Az enyém épp jó így, még így is akadnak bőven, akik irigykednek csak azért, mert nekik mondjuk csak valami egyszerű alakváltás van, vagy ilyesmi, ami nem ér túl sokat, ha konkrét fizikai ütközetről van szó. Kissé felszökik a szemöldököm a kis kifigurázásra. Az a szerencséje, hogy nem sokára megkínál itallal, mert tudok ám én gonosz is lenni, ha piszkálnak.
- Lehet, ennyire én nem szoktam ebbe belemenni. Ki hol, meg melyik oldalon... baromság. - nem vagyok egy direkt harcos típus. Elég vagyok a saját kis világomban, a saját szórakozásomra. Nem szeretnék belemenni semmiféle mutáns balhéba. Tudok róla, hogy vannak dolgok a háttérben, igen, viszont egyáltalán nincs rá szükség, hogy nekem is közöm legyen hozzá. Egy tuti, az életben nem akarok x-men lenni, vagy micsoda. Még nem tudom mi leszek, ha nagy leszek, de ziher, hogy nem valami világmegmentő katonaféle. Végül csak áthuppanok mellé és meghúzom az üveget. Ennyi kell, úgyis megszomjaztam a szaladgálás közben és nem a ruhámból akarok a számba vizet csavarni.
- Szóval van egy bátyád, ő is szemüveges? - nem vagyok túlságosan bennfentes a suli ügyeiben. Oké-oké, hallok mindenféle pletykákat, de annyira nem szoktam én ezekre figyelni. A kérdése viszont határozottan meglep. - Hm... és mi hasznom van nekem ebből? Arról már nem is beszélve, hogy elég sokan látták, hogy az elmúlt egy órában a folyosókat árasztottuk el vízzel... szóval könnyen bukhat a kis hazugságod. - döntöm kissé oldalra a fejem. Benne vagyok én a rosszaságokban, csak épp akkor ha okom is van rá, meg akkor ha tudom, hogy miért teszem. Vakon és süketen nem adom a nevem csak úgy bármihez.

Tárgy: Re: Jill&Scott Kedd 8 Ápr. - 18:17

Jill & Scott

Komolynak tűnök, pedig a szemüvegem egyátalán nem olyan, mint azoké az eminenseké, akik nagyhosszat a könyvtárban kuksolnak. A napszemüveg sokkal inkább menő. Hát csak nekem tetszett a két évvel ezelőtti Terminátor film? Kicsit magamra ismertem benne. Kemény, kiméletlen. Furcsának tűnik, hogy ennyire bohókás, hozzá képest tényleg komoly vagyok, az én családomban valahogy kimaradt a gyermekkor. A képességünk és a szüleink nem engedték, hogy azt tegyük, amit csak akarunk. Míg Alex ezáltal magába fordult, én tomboltam. Ellenben itt a suliban mindenki megpróbál szórakozni, még ha nem is úgy, mint ahogyan én szoktam. Nem igazán értem a túlzott visszafogottságát, miután megnéztem, igazán nem várhatja senki emberfiától, hogy behunyja a szemét, vagy félrenézzen. A mosoly töretlenül ott marad az ajkaim szegletében, csak figyelem őt, remélve, hogy a száradás minél tovább elhúzódik. Ha csak ez kell, elmegyek vele strandra is, ha csak ez kell a további mustrához.
- Tudod? Tényleg tetszik, neked aztán van önbizalmad szivi. Visszafogottabban lehet, de minek is? – Kérdezem ártatlannak szánt, de nagyon is cinkos pillantással. Jobb lenne, ha csak a szemem sarkából nyálcsorgatnék? Ennyire ne legyünk már álszentek. Ő cuki, én pedig ezt elismertem, ennyi. Attól nem fogok befosni, hogy ha majd a fiújával fenyeget, ahogy elnéztem, a csinos kis bájgúnárt leverem, mint vak a poharat. De máris felül akarja überelni a tudásomat. Ejnye. Előredőlök, hogy szemrevételezzem, mit is csinál, megrándul közben a szám, amit lehet elfojtott nevetésnek is érzékelni.
- A kis hibám nem gátol meg semmiben sőt. Neked nem lell szemüveg, de csak töréssel lényegesen kevesebbet érsz el. Valamit valamiért. – Az ideális az lett volna, ha nem sérülök meg, akkor még úgy használtam, amikor csak akartam, de azért így sem rossz. Beletúrok a hajamba, és végigfuttatom rajta a tekintetemet. Annak az Erwannak átkozottul nagy szerencséje van, nem is értem, hogy hova tette ez a lány a szemét. Sajnálja? Más nem ugrik be. Csak ingatom a fejemet, miközben ezen tűnödök – Akkor InkábbJill. Erősen kétlem, gyerekként akarnak kezelni, de valahol tudják, a mi világunkban már más szabályok uralkodnak. Vagy a szövetségeik vagyunk, vagy az ellenségeik. – Elégedetten szemlélem, hogy meghúzza az üveget, ebben legalább nem szívbajos. Már attól féltem, hogy túl prűd. A jókislányokból, azaz azokból, akik annak mutatják magukat, egy életre elegem lett. Ha Angela nem jött volna oda hozzám a bárban, akkor búslakodhatott volna egymagában, a merészség nálam mindennél többet ér.
- Scott. A bátyámat várom. – Finom mosoly, nem kérdezte, csak magamtól fűztem hozzá. Aztán picit közelebb hajolok. – Ha valaki kérdezi, az elmúlt órát itt töltötted velem. Ugye megteszed InkábbJill? – A szemüvegen át most ismét megpillanthatja vad szenvedéllyel izzó szememet. Na igen, elég speciális, hogy az íriszem az alap tengerkéken felül időnként vérvörösben játszik.

Tárgy: Re: Jill&Scott Kedd 8 Ápr. - 16:04

Scott & Jill

A fene se gondolta, hogy lesz itt bent valaki. Én legalábbis tuti , hogy nem. Ez a pasas valahogy... a franc se tudja, kissé kiver tőle a víz, olyan nagyon komolynak tűnik a feje, vagy csak a szemüveg miatt? Sejtelmem sincs, de egyelőre még levegőt kéne kapnom és majd utána ráérek ezen bővebben agyalni. Nehéz letörölni a vigyort az arcomról még azok után is, hogy olyan látványosan végigmér. Oké, tény és való, hogy elér rendesen eláztam és most még csak nem is az italtól. Csöpög a hajamból a víz és nem mellesleg a felsőm is elég rendesen átázott. Felszökik kissé a szemöldököm. Na nem mintha szégyellném a külsőmet, hiszen, ha az ember elmegy strandra, vagy csak lemegy úszni, akkor ennél még többet is mutat magáról, szóval egy áttetsző póló nem nagy cucc, főleg hogy amúgy is ott van alatt a fehérnemű, ami amit kell azt, takarja is.
- Tudom én, hogy tetszik, amit látsz, de azért egy kicsit visszafogottabban is lehet bámulni. - mosolyodom el, miután ledobtam magam a fotelbe és lazán hátra is dőlök. Nem érdekel, hogy így még kellemesebb neki a látvány. Nem fogom visszafogni magam, csak azért mert itt egy pasi. Amúgy is már láttak elegen ruha nélkül is, bár azért ahhoz több kell, mint egy helyes arc, vagy egy menő szemüveg, ami nem mellesleg még mindig bizergálja a fantáziámat a buli óta is. A kis bemutatóra felszökik a szemöldököm, aztán kissé elmosolyodom.
- Végül is nem rossz, ilyesmit én is tudok, csak nekem nem kell hozzám szemüveget hordani. - jó nem pont így, nem tudok felrobbantani dolgokat, csak ripityára törni, de az is lehet, hogy később oda fejlődik a képességem, hogy csak a gondolat erejével kirobbantok a helyéről a falat, mert egy pillanat alatt töröm apró darabokra az egészet úgy, ahogy van. Az ital viszont már jóval csábítóbb, mint a bármi egyéb, ezért végül ellököm magam a fotelből és lehuppanok mellé. Kikapom a kezéből az üveget és meghúzom.
- Királylány nem vagyok, inkább Jill, viszont úgy látom, nem csak én szoktam piát becsempészni a suliba. Szokták ezt egyáltalán kicsit is vizsgálni? - lassan kizártnak érzem, hiszen én eddig is simán behoztam ide bármit, és másoknál is láttam már. Vagy ez inkább valamilyen szabályféleség, amit úgy tartunk be, ahogy, vagy ahogy kedvünk tartja?

Tárgy: Re: Jill&Scott Hétf. 7 Ápr. - 21:18

Jill&Scott

Minimálisan rezzenek csak meg, már szinte teljes figyelmemet az én kis esti partneremnek, az üvegnek szenteltem. Nem idejek meg, de felnézek, amikor placcsan valami tőlem nem is olyan messze, a lány pedig le tudja húzni előle a fejét. Hékás, ez az a vörös, amellyel egy pillanatra megnéztük ugyan egymást, de azon felül, hogy nyomokban hasonlít kissé Brianne-re, nem váltottunk egy szót sem azon a bizonyos estén. Kevés az, akire valóban szót pazarlok, nem is maradtam sokáig, az ártatlan barna sokkal jobban alkalmas volt az aznapi céljaimra. Valahogy a B. ügy óta ezekre gerjedek, mert már pontosan tudom, hogyan lehet velük bánni, átlátok a kis trükkjeiken, és amelyik tényleg olyan lenne, mint Ő, azokat rövid úton távolítom el erről a drága világról, mielőtt még lemásolhatnák az én történetemet. A most besüvítő csaj már látszólag sem a cuki szendék fajtájába tartozik, ettől már elüt az alap vadászerületemtől, nem igazán szeretek vitatkozni, vagy ledöntöm, vagy kinyírom, dilemmának nincsen helye. Arra viszont már egyértelműen felnézek, hogy nem csak a hajából fröcsög a víz, hanem a pólójából is, aminek egész formás alakja rajzolódik ki a szemem előtt úgy mell tájékon. Főleg, ha hideg is volt a víz, előbb utóbb még akár bimbókat is láthatok. Kissé előredőlök, de csak az általános pasi érdeklődéssel.
Ő még zihál, és nevet felváltva, a másik fél viszont már nem követte őt ide. Egy pillanatra kisandítok, de az illető már vihogva továbbrohant. Mutánsok vagyunk, ez tény, de nem öt évesek. Ők leragadnak az olcsó csínytevéseknél, pedig sokkal többet is ki lehet hozni az erőnkből. Bénák! Finom mosolyom mégis az enyhén erotikus külsőnek szól.
- Szióka. – Lehelem sötét pillantással. A rubinkvarc szemüvegen át időnként a valódi szemembe is vele tud pillantani, amiben bújkál némi gunyorosság, és a leplezetlen érdeklődés. A kérdése szinte magától értetődő, amire nem is válaszolok azonnal, csak az üveg oldalán lévő apró gombhoz emelem az ujjamat, és a szófa tetején álló vázát ripityára robbantom a szobán átívelő optisugárral. Mosolyom töretlen, ahogyan visszapillantok rá.
- Nem éppen. De a pillantásom attól még dögletes. – Oldalra döntöm a fejemet, és magam mellett megpaskolom a kanapét, odanyújtva az üveget. – Szusszansz egyet királylány?

Tárgy: Re: Jill&Scott Hétf. 7 Ápr. - 18:35

Scott & Jill

Hangos visítással robbanok be az első emeleti társalgóba, miután épp az ajtón a fejem mellett csappan egy kisebb vízgolyó. Végül is majdnem olyan ez, mintha vizilufiznánk, csak épp ezt mutáns verzióban játsszuk. Azért van annak egy különlegessége, én legalábbis határozottan élvezem a dolgot. Csak épp már eljutottam oda, hogy ki akartam szállni, mert egyrészt rohadtul elfáradtam, lassan kiköpöm a tüdőmet, hála annak, hogy úgy rohangáltam az elmúlt két órában, mint egy öt éves és már nagyon nem vagyok az, másrészt a hajamból már csavarni lehet a vizet. Az a helyzet, hogy könnyű akkor, ha az egyik játékos fél vízzel machinál, a másik meg képes egyszerűen csak átengedni magán mindent. Azért persze én se voltam tétlen, mert simán széttörtem pár palack vizet a vízmágus srác kezében, úgyhogy ő is hasonlóan nézhet ki, mint én. Legalább élvezet ez a suli, az a lényeg, nem igaz?
Szóval sikítva vetődöm be az ajtón, majd rántom be magam mögött, miután az utolsó vízlaszti is placcsant rajta, rendesen beborítva a szőnyeg egy részét. Nem tudom megállni, hogy még vagy fél percig ne nevessek folyamatosan. A kezem a térdeimen, levegőt komolyan alig kapok és tuti biztos, hogy kellemesen ki is pirosodtam, de nem érdekes, jól érzem magam határozottan. És kb. csak akkor tűnik fel, hogy nem vagyok egyedül és minden bizonnyal egy kérdő tekintet szegeződik rám, amikor már azon filózok, hogy kimerészkedjek, vagy húzzam itt meg magam egy ideig. Kissé megköszörülöm végül a torkomat, és felszökött szemöldökkel nézek a szemüveges srácra. Láttam a buliban, meg futólag már párszor feltűnt a folyosón, de őszintén szólva valahogy van benne valami fura. A zord tekintetében, meg úgy általában, és mivel sok pletykát hallok, nem igazán van róla infom, hogy valami laza, kötetlen alak lenne.
- Hali! Szóval minek az a szemüveg? Valami ocsmány hüllőszemed van? - dobom le magam végül a fotelbe a tőlem jól megszokott laza a stílussal. Hogy esetleg bántó a kérdésem...? Hát nem nagyon érdekel, mert ha valakinek van egy feltűnő izéje, mint a szemüveg, akkor már tuti, hogy megszokta, hogy arról kérdezik. Most komolyan mi értelme lenne annak, hogy visszafogom magam és csak a fejemben motoszkál a kérdés, mint mindenki másnak? Én kimondom, ami a fejemben jár és kész.

Tárgy: Jill&Scott Vas. 6 Ápr. - 21:00

Jill&Scott

Az egyik társalgóba tévedek be, kezemben a jó kis üvegemmel. Nagy ellenőrzésre nem számítottam, ellenben csalódnom kellett, itt mindenkit felnőttként kezelnek. A szabályok szerint ez egy iskola, tilos alkoholt behozni, de nincsen erre semmilyen rendszer, csak ne hangoztassuk. Legalábbis ezt javasolták azok a nagyszájúak, akikkel véletlenül volt szerencsém egy roppantul unalmas csevejt lenyomni. Megkérdezték, hogy közösen fogyasztjuk-e el, amire csak egy lekezelő mosolyt kaptak tőlem, na persze, kis szarosok. Jó lesz ez nekem, csendes kis magányomban. Miután Alex valami fiatalkorú bandával lóg, nincs kit gyötörnöm, a városba nincsen kedvem menni, hiszen a többség a tinik energiától feltűzelt, viszont nagyon semmitmondó életét éli. Hol van itt a tűz? Hol van itt a báj? Miért nem megyünk oda a nyomorult halandókhoz, hogy megmutassuk, kik is vagyunk? Enyhén szánalmas a brigád. De ha minden igaz, Brianne szeret a tűz közelében lenni, szó szerint, ugyanis talán csak ő volt az, akinek volt elég vér a pucájában. Sok mindent megmutatott, igaz, becsúszott részemről pár hulla is, de hát a mutánsvilágban háború van, most mit finomkodjak? De amit ő tett... nos ahhoz már nekem sem volt gyomrom. A szemét cafkája olyanokat művelt velem, hogy nem azért akarom megtalálni, hogy keblemre öleljem. Egyszerűen kiégetem a szemgödreit, de csak miután sikerült utánajárnom, mekkora bajban van. Mert hát erről is szólt a fáma. A diákok közé sikerült bejutnom, ami rém rossz kezdet, viszont nem utasíthattam vissza a megkeresést, ha már a testvérem is ide jár, pedig volt pár rossz arcú alak, akiket nem vettek ide, na ott voltak komoly gyilkos képességek. Mindegy, egyenlőre szépen maradok, tervezgetek, majd az idő eldönti, hogy mit is szán nekem. Belépek hát a nappaliba, és levetem magam az egyik kanapéra. Méregetem az üveg súlyát, közben kibújok a bőrdzsekiből, és csak a sötét ing marad rajtam felülről. Kissé zilált vagyok, de hát én mikor nem.

Tárgy: Re: Jill&Scott