Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Dehogy szedném fel. Minek erőlködjek, már úgy is összehazudtam neki mindenfélét, ez így már eleve veszett ügy lenne. Fölösleges lenne tovább próbálkoznom nála. Ha kiderülne az igazság, akkor szerintem így is elég rendesen ki lenne bukva, ha meg mégis valahogy sikerülne felszednem... mondjuk tegyük fel, hogy csak egy éjszakára. Szerintem életében először erőszakot alkalmazna, rajtam. Nem úgy néz ki, mint aki a társai szadizásában lelné örömét, de mindenkiből ki lehet hozni az állatot, ez bizonyított. Nem mintha félnék egy 17 éves kislánytól, de azért azt sem szeretném ha hisztizne nekem, főleg nem nyilvánosan. Elégszer próbáltak már beégetni a barátaim előtt a picsák, de eddig egyiknek sem jött össze úgy igazán, mert csak jót röhögtünk rajtuk utólag. Egyébként azért is jobb fiatalabbakkal kikezdeni, mert ők még nem tudnak annyira megalázni mint egy velem egykorú. Hiszen mit csinálna egy 17 éves? Maximum hívná az ovis nagycsoportot, hogy csillámpónival verjenek el engem. Hűha... többet ki sem merek lépni az utcára. -Aha... biztos... igazad van -vontam vállat, ezzel próbáltam lezárni a témát, mert már kezdtem tényleg legyőzöttnek érezni magam. És gyengének, ami a legszörnyűbb. Utálom, ha azt látják, hogy egy kicsit is magamra ismerek, rám tör a lelki fúró és elkezdek azon töprengeni, hogy változhatnék. Carrie-nek sikerült elérnie, hogy kicsit elgondolkozzak ezen és ez miatt sebezhető lettem. Nem bírom... rossz hatással van rám ez a csaj. Mindegy, úgysem lesz a jó haverom, csak kihasználom a segítőkészségét egy újabb préda megszerzéséhez és lelépek az életéből. Legalábbis próbálok és remélem összejön. Rajta leszek rajta, hogy lekoptassam, ezek után főleg. Tapasztalatból mondom, aki közelebb áll hozzád és arról derül ki valami negatív dolog, tegyük fel az, hogy óriásit hazudott, az sokkal rosszabbul esik. Így nagyobb az esélye annak, hogy kiverné a hisztit Carrie. Én meg már kezdek beleunni. Hagyjanak már békén! -Oké, szerintem is le kéne most már lépni -bólintottam egyetértően, aztán még pörgettem egy-kettőt az ütőmön, majd letettem az egyik zsámolyra. Miközben kifelé tartottam a teremből még visszanéztem a lányra, majd intettem neki. -Hello! -köszöntem el tőle a szokottnál halkabban, aztán a szobám felé vettem az irányt. Útközben még azért az foglalkoztatott, hogy mennyire érné meg hagyni, hogy segítsen a szőke. Elvégre egyedül is egész jól megy a vadászat, nem sűrűn szoktam használni szárnysegédeket. De azért ez mégis egy kihagyhatatlan alkalom...próbáljuk meg.
x music x 374 szó x made by x Köszönöm a játékot (:
Carrie-Ann Bell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 27
Tárgy: Re: Squash-pálya Szomb. 2 Aug. - 23:00
Travis & Carrie-Ann
Csak bólintok egyet. Igen, gondoltam, hogy nem most azonnal kéne szereznem neki valami csajt, aki majd kigyógyítja a szerelmi bánatából. Nem is tudnék igazából hirtelen bárkit is keríteni neki. Persze idővel meg tudnám oldani, körbekérdezni kicsit mondjuk, de nem azonnal, mert eleve nem ismerek még olyan sok embert, bár úgy könnyebb, hogy nincs kifejezetten nagy kikötése a témában. A megjegyzésére azért egy pillanatra még a gondolkodásban is sikerül elakadni, mert azért már felmerült előttem néhány lehetőség, aki esetleg megfelelhet neki. Én... mármint úgy saját magam egy pillanatra sem. Mint már említettem nem vagyok az a jellemzően kapcsolatorientált leányzó. Szeretek barátkozni, de azt hiszem ennyi, még valahogy több nem merült fel bennem sosem. Félő, hogy amúgy is túlságosan alkalmazkodó lennék még egy kapcsolatban is, amit nem biztos, hogy mindenki jól tolerál, vagy éppen hogy könnyen ki lehetne használni a naivitásomat. Kellemetlen, hogy most is épp ez történik. - Oh... hát ő... oké. - bólintok kissé talán zavartan végül erre az egész legalább olyan jó alakú lányt kerítsek, mint az enyém dologra. Szóval az egy fontos opció, hogy az illető ne legyen túlságosan nagy darab, mert hát én éppenséggel inkább a törékeny alkat vagyok, talán pont e miatt vicces, hogy a képességemnek hála nem igazán tudok összetörni, vagyis technikailag igen, de... elmúlik az hamar. Aztán persze megint sikerült akaratlanul is megbántani, amire már csak elhúzom a számat. Megint nem akartam, nem gondolom, hogy rossz ember lenne, csak hát kicsúszott valahogy ez a kérdés a számon, pedig nem is akartam igazán kimondani, csak úgy... jött. Nem vagyok buta, attól, hogy kissé naiv, tudom, hogy vannak olyan srácok, akik eléggé kihasználósak, de tényleg nem szép dolog eleve rosszat feltételeznem róla, amikor nem szolgált rá, legalábbis én úgy tudom. Az viszont, amit mond nem tetszik, azt hiszem azért, mert... mert valahogy olyan, mintha érvelne és nem szoktál érvelni, ha nem azért teszed, mert téged is érint a téma, akkor viszont arról lenne szó, hogy ő épp ilyen ember, pedig arról volt szó, hogy nem így van. - Lehet, hogy meg lehet őket változtatni, de addig még több kárt okoznak másoknak és... talán még több olyan embert teremtenek, mint ők maguk. - rántom meg kicsit a vállam. Ez nem valami kellemes téma, azt hiszem ebben tökéletesen igaza van, nehéz lenne észrevenni, hogy elég jól elvettem a kedvét, de én pont hogy nem akarok másnak ártani és ha teszem azt megismertetném valami rendes lánnyal, és tényleg nem az a rendes srác, akinek gondolom, aztán átverné, akkor... igazából az az én hibám lenne nem? Igazából én lennék, aki annak a lánynak rosszat okozott, mert én ismertettem össze vele. Tuti, hogy pocsékul érezném magam a végén, nagyon... nagyon pocsékul, pedig még csak nem is tettem semmi rosszat. - Nem tudom... azt hiszem nem megy igazán jól nekünk a játék, lehet hogy jó lenne rendbe szedni a fülemet is, de majd valamikor még megpróbálhatnánk. - komoly volt a téma és igazából azt hiszem nekem se lenne rossz egy kis pihi, vagy... átgondolás. Ezt az egész nő ügyes is meg kéne emészteni, rágni stb. azt hiszem, szóval tényleg jobb lenne lelépni, elpakolni az ütőt és... átgondolnom ezt az egész Travis ügyet. Még az én naivitásom ellenére is látszik, hogy van itt... valami talán, ami fura, volt egy-egy röpke olyan reakciója, ami erre utalt. Szóval ha ő is így gondolja, akkor jó eséllyel elköszönök és tényleg megmosom a fülem.
//Köszönöm a játékot! Szuper volt! ^^//
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Pént. 1 Aug. - 23:16
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
-Tudod ráér ám, mert azért ezt még ki kell hevernem -bólogattam és majdnem elnevettem magam. A nyelvemre kellett ráharapjak, hogy még csak meg se rezdüljön az arcizmom, viszont a kelleténél erősebbre sikerült a dolog, ezért már éreztem a számban a vérem sós ízét, ami miatt fintorogtam. -Egyébként nincs kivétel, és kimondott ideálom sem -ez az egy mondat tényleg igaz volt. Nincs olyan, hogy például a szőkéket jobban szeretem, mert hát lyuk az lyuk csak más a körítés. Mondjuk a kék szem-fekete haj kombináció fog meg a legjobban. Gyönyörű, földre szállt démonok és sokkal jobban megfognak mint a többi lány, de nem kimondottan őket keresek. -A lényeg, hogy legalább olyan jó alakja legyen, mint neked -villantottam Carrie felé egy tipikus nőcsábász mosolyt. Az előbbit direkt bóknak szántam a talpnyaláson belül. Mert tulajdonképpen ez már annak a része. Nem lenne muszáj, akár le is léphettem volna már régen, de mivel van miből profitálnom –jelen esetben azon, hogy a kerítőnőm lesz- ezért úgy döntöttem „kisimítom a kósza szálakat”. Hát melyik szerencsétlen nem örülne neki, ha teljesen ingyen szereznek neki egy újabb trófeát? Ha meg egy jó kislányt hoz nekem, azt is meg lehet vadítani vagy csak egyszerűen lebeszélem róla a bugyit. Már fogalmam sincs, hogy tudnék-e szeretni bárkit is. Valahogy, nekem nem ez az imidzsem, szabadságra van szükségem, nem pedig újabb csalódásokra. Ugyanakkor néha meg szívesen kipróbálnám milyen szeretve lenni, de így hirtelen egyik napról a másikra kétlem, hogy meg tudnék változni. Engem sosem szerettek igazából, a nevelőimet is sikerült megutálnom az évek során. Valahogy mindig hiányzott az életemből egy olyan személy, akire támaszkodhattam és ezért meg kellett tanulnom a saját lábamra állnom, stabilan, anélkül, hogy kibillenthetnének az egyensúlyomból, ez pedig csak úgy lehetséges ha senkit sem engedek magamhoz többé közel. -Nem gond, figyelj, értem én. Olyannak néztél –vontam vállat. Nem akartam ezen kiborulni, mert tulajdonképpen igazat mondott. Pontosan definiálta a típusomat, úgyhogy ebben nincs semmi bántó, csak az igazság. Tisztában vagyok vele, hogy mit csinálok és azzal, hogy nem kéne több okból kifolyólag. Egyébként meg először, mikor még messze nem voltak ennyien a birtokon valóban könnyebben terjedtek rólam a pletykák és sokszor máshova kellett járnom csajozni, mert nem volt kit átejtenem. Mindegyik tudta a húzásaimat. De most, hogy ennyire népes lett a mutánsok központja, sokkal könnyebben tudok magamnak áldozatokat szerezni. Mondjuk sok esetben ők futnak bele a csapdába maguktól. Például keresik a társaságomat. Mondjuk azok eleve olyan csoportba tartoznak, akik ugyanazt az életvitelt képviselik, mint én. Carrie kérdésére a földet kezdtem el fixírozni. Elég jól megmagyarázta, hogy ő miért tartja bunkóságnak azt, amit csinálok. Erre igaziból már nem tudtam mit reagálni, mert azért ha csak részben is de valóban igaza volt. –Csak nehéz kitörni… tudod, ha valaki ezt szokta meg. Talán meg lehet változtatni az ilyen embereket –engem.- de egyik pillanatról a másikra biztos nem – kezdtem el pörgetni megint az ütőt. Most azonban jobban figyeltem, hogy még véletlen se legyen közel az arcomhoz. –Mi legyen? Játszunk vagy távozunk? –igazság szerint már elment a kedvem az egésztől. A haverom nem volt képes megerőltetni magát, hogy eljöjjön, mi meg csak itt szerencsétlenkedtünk ketten Carrie-vel. Ráadásul a kérdésével kizökkentett a „játékhangulatomból”, úgyhogy már szívesebben leléptem volna másfelé.
Engem mondjuk nem is tudna bántani, mármint tudna, de fizikailag nem lenne maradandó eredménye, maximum lelkileg, de azt meg eleve nem feltételezem róla, hogy ártani akarna nekem, mint ahogy senkiről sem feltételezek soha ilyesmi. Lehet, hogy kissé naiv vagyok, de én egyszerűen szeretek megbízni az emberekben, ennyire egyszerű. Lehet, hogy nem mindenki szolgál rá, lehet hogy butaság is, de a világ nem működik akkor, ha nem adsz esélyt másoknak, akkor is, ha esetleg már hibáztak, mint ahogy Travis egyszerűen csak eltűnt szó nélkül. Én attól még nem ítélem el, mert mindig lehet megfelelő magyarázat és még csak nem is kell ezt feltétlenül kirángatni a másikból minden áron, elmondja ha akarja. Épp ezért van, hogy én aztán nem szoktam megbántani senkit, pont hogy mindig igyekszem úgy tenni, hogy az még véletlenül se essen rosszul másnak. Azt add, amit másoktól elvársz, én pedig rendes vagyok másokkal és akkor remélhetem, hogy ők is azok lesznek velem igaz? Az viszont tényleg meglep, ami eztán jön. Persze rossz, hogy szegénnyel így elbánt valami csaj, mert... mert nem is értem, hogy lehet valakivel ilyet tenni. Ha nem akarsz együtt lenni a másikkal, akkor egyszerűen megmondod neki nem? Nem kell megbántani hozzá, az annyira embertelen dolog és ha valaki képes ilyesmit megtenni, akkor eleve jó eséllyel rossz ember volt, akivel balgaság volt kezdeni. Jó persze nem tudhatod valakiről első ránézésre, hogy milyen ember, teszem azt én Travisről sem feltételezek az ég világon semmi rosszat, még a felmerülő ötlete után sem. Jó azért az az egy kérdés kicsúszik a számon, de csupán ennyi. - Még nem érkeztem meg túl rég, de körbekérdezhetek, hogy ki az, aki szabad, ha azzal segítek neked. Van esetleg... nem is tudod valami kitétel. Nem szereted a tetoválásokat, vagy ilyesmi. - nem arra gondolok, hogy van-e ideálja, mert ebben sem hiszek. Nem a külső fontos szerintem, hanem a belső, szóval ha valaki eleve azzal nyit, hogy legyen szőke, legyen nagy melle és legyen bevállalós, akkor tuti, hogy nem fogok róla jó véleményt kialakítani, de ha csak annyi a kikötése, hogy ne legyen mondjuk agyonlyuggatva piercingekkel, vagy szeressen olvasni, akkor ez alapján simán tudok kicsit puhatolózni. - Nem tudom, azt hiszem senki sem néz ki olyannak, csak... olyan. - finoman megrántom a vállamat. Nem hiszem, hogy messziről ki lehet szúrni a szoknyapecéreket. Csak úgy vannak és kész, lecsapnak a lányokra és megbántják őket, bár mondjuk egy bentlakásos suliban ez elég nehézkes lehet, mert mondjuk hamar híre menne, hogy átejtett pár lányt és utána már jó eséllyel a jobb érzésűek kerülnék, mint a tüzet, legalábbis én valahogy így sejtem, aztán persze lehet, hogy nem vagyok eléggé otthon a témában és mindig vannak olyan naivak, akik azt hiszik, hogy minden srácot meg lehet változtatni, aztán... jön a nagy pofára esés. A szavaira azért egy kicsit megütközöm, ez látszik is rajtam, nem vagyok valami jó színész. - Hát mert... nem fair máson megbosszulni. Azért mert egy valaki szemét volt, attól még nem mindenki az, viszont a rossz akarat csak rosszakaratot szül és akkor a végén mindenki csak bántani fogja a másikat, a helyett, hogy megpróbálnának bízni abban, hogy vannak rendes emberek is. Ez egyszerűen... kiábrándító. Miért, szerinted ez normális dolog? - hát a kérdéséből úgy tűnt és nagyon nem értékelem a dolgot. Szerintem ez így egy végtelen lánc, pont hogy egy nagy csalódás után úgy kéne az élethez állnia az embernek, hogy óvatosabb legyen, átgondoltabb és akkor nem éri megint csalódás.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Csüt. 31 Júl. - 13:17
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Elég sok embernek, illetve mutánsnak hazudtam már eddigi életem során, szóval ezért is megy egyre jobban. Mikor elkezdtem még gyakrabban jött rám a nevetés, most már azonban egészen profin el tudom játszani az adott szerepet, jelenesetben a szakításon átesett srácot. Mondjuk néha a mai napig megesik, hogy mosolygok közben és rájönnek, hogy kamuztam. Egyszer pont ez miatt vágta nekem egy hisztis csaj a poharát. Szívem szerint minimum ugyanezt megtettem volna vele, csak éppen a valamivel rendesebb énem visszatartotta ettől a kezemet. Azért annyi bennem is megvan, hogy ne bántsam a gyengébbik nem tagjait, még akkor sem, ha egyébként a többségüket egyáltalán nem tisztelem. Olyan messze azért nem mennék, bár a helyzettől függ, mert ha például harcolnom kéne egy nővel, akkor alap, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kitépném a gerincét és elverném vele. És itt most nem a harci teremben tartott próbákról beszélek, hanem ez éles helyzetről. -Jó, ezt már túltárgyaltuk -mondtam lazán. Szerintem pont elég, hogy sikeresen átvertem, nem kell még leállni vele vitatkozni, hogy mielőtt ilyeneket vág a másikhoz, rakja sebességbe az agyát és kérdezzen rá, hogy mi történt. Így is szerintem elég rendesen ki lenne akadva, ha az igazat mondtam volna neki. Attól mindegyik lány dühös lenne, kivétel nélkül. Sőt, az átlag azon is felkapná a vizet, hogy miért nem kerestem. Azért is voltam az elején bunkóbb Carrie-vel. Arra számítottam, hogy betámad, akármilyen rendes is volt New Yorkban. Mindegyikből, egytől-egyig ki lehet húzni a sárkányt. Még erőlködni sem kell hozzá. -Pontosan. Biztos sok szép barátnőd van -mosolyogtam lazán, gondolatban már a kezemet dörzsölgetve. Ezért jó, ha néha kivételt teszek és a lányokkal is tartom a jó kapcsolatot. Nekik ugyanis általában minimum van a baráti társaságukban egy-két bombázó, főleg a szebbeknek, mint Carrie. Ő egyébként első ránézésre abszolút népszerű fajtának tűnik. Azt nem mondom, hogy könnyűvérűnek, de nyitottnak. Olyannak, akinek nem kell erőlködnie, ha barátokat akar szerezni, mert sokan kedvelik. Úgyhogy abban is biztos voltam, hogy hiába van itt rövid ideje, már vannak haverjai és be tudna nekik mutatni engem. Carrie kérdésére csodálkoztam. -Dehogy! -emeltem az egyik kezemet magam elé tiltakozólag, ugyanis a másikban az ütő volt. -Miért? Olyannak nézek ki? -ügyesen eltalálta a típusomat, úgyhogy ezerrel védekeztem, próbáltam kihúzni magam. Sosem szoktam csak így bevallani, hogy egy szoknyavadász vagyok, csak azért mert úgy érzem ezzel vágok vissza mindegyik mocskos lotyónak. A srácok persze tudják, a baráti társaságomban a legtöbb amúgy is ilyan mint én, szóval szoktunk erről beszélni, ha bandázunk. -Egyébként meg mi bajod az ilyen emberekkel? Csak vissza akarják adni, amit velük tettek -nevezhetsz minket akár mániákus bosszúállóknak, élvhajhászoknak is, vagy egyszerre mindkettőnek.
Azért tényleg nagyon remélem, hogy nem akar erdőket felgyújtani. Ha tudnám, hogy mik járnak a fejében már tuti, hogy attól is rendesen ki lennék bukva, hogy megégetett... egy csirkét, csak úgy élve, meg hogy megtenné emberrel is? Jó ég! Nem, erről tényleg nem akarok tudni, én aki mindig inkább alkalmazkodom másokhoz, aki szeretem, ha a dolgok jó mederben folynak, nem viselném jól, ha aztán mégis valami rosszal szembesülnék. Nem viselem el a fájdalmat, talán pont azért, mert fizikait nem érzek és e miatt a lelki még rosszabb lenne. Ezért is sikerül talán túlságosan komolyan vennem a szavait, még ha nem is kellene, mert tisztára irreálisan cselekszem ezzel, de hát tényleg úgy tűnt, hogy komolyan megbántottam, amit pedig nem akartam. Én... én nem szoktam megbántani soha senkit, főleg nem szándékosan. - Jól van, csak úgy tűnt... - végül csak megrántom a vállam. Hát akkor nem volt komoly és már az is kiderült, hogy miért is volt ilyen undok és így már minden világos számomra. Érthető, ha nincs túl jól, ha egyszer most dobták, sőt így már minden teljesen világos. Én meg azt hittem, hogy... hogy nem is tudom, hogy valami más oka volt ennek. Baromira nem szép tőlem, úgyhogy most megint majdnem sikerült nekiállnom a heves bocsánatkérésnek, de végül csak sikerült visszafognom magam. Nem mondom, hogy könnyű. Látom én, hogy rosszul érzi magát a miatt, hiába vonja meg a vállát, vagy is... úgy mondom, hogy én ezt látom rajta, de igazából ez persze nincs így. Ha tudnám az igazat, biztos, hogy baromira nem esne jól, hogy így átejt, ilyen könnyedén, én meg mindent simán beveszek. Lehetnék egy kicsit talán gyanakvóbb, de valahogy soha sem sikerült kialakítanom egy olyan oldalamat, amikor nem bízom meg feltétel nélkül másokban és nem teszek meg mindent azért, hogy másnak jó legyen. - Uh... hát én... én elhiszem. Tényleg sajnálom. - fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, hogy mivel szokták ilyenkor bátorítani az embert. Majd jön valaki más, aki nem veri át így gondolom, meg hogy akkor csak rosszul választott, vagy hogy az a lány nem is érdemelte meg igazán. Nem tudom, hogy mi mást mondhatnék még, nem vagyok egy szerelmi tanácsadó, főleg hogy én még életemben nem voltam szerelmes. Nem is vagyok az a kifejezetten népszerű lány, nem véletlen, hogy azt se nagyon sikerült észrevennem, hogy New Yorkban Travis mit akart tőlem. Tényleg azt hittem, hogy szimplán csak barátkozunk, amíg a városban van, aztán majd úgyis elutazik. Fel nem merült bennem, hogy valami másról, főleg hogy többről van szó, bár azt hiszem ez így sokkal jobb is volt. Nem lett volna valami kellemes, ha kiderül, hogy csak azért kellettem, főleg, hogy nem is volt még soha senkim előtte. Azért nem a legszebb dolog egy lánynak az első szerelmét átverésből felépíteni. - Mármint hogy érted? Hogy... hogy én hozzalak össze valaki mással? - kissé ráncolom a homlokomat, nem is kicsit értetlenül. Nem vagyok benne biztos, hogy a fogalmat egyáltalán értettem, bár erre tippelek. És egyébként is kivel hozhatnám össze? Még nem ismerek olyan sokakat, hogy a szárnysegédje legyek, mert talán valami ilyesmiről van szó. De... de megpróbálom persze, ha neki ettől jobb és könnyebben túlteszi magát egy nagy csalódáson. - Ha segítek vele... de ugye nem olyan vagy, aki azért mert átejtette valaki átmegy kamikazéba és ezt teszi másokkal innentől? - hallottam már ilyet. Tudod, senki sem születik rossznak, semmilyen szempontból sem, mindig van egy valaki aki hibázik, aztán az a lánc már megy megállíthatatlanul. Egy lány megbánt egy fiút, aztán az a fiú megbánt egy másik lányt, aki szintén egy fiút... szóval megy a dolog a végtelenségig, amíg valaki aztán meg nem állítja és nem talál valaki olyat, akit nem akar bántani.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Szer. 30 Júl. - 14:31
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
A lány mondatára egy rövid ideig elgondolkoztam. Képes lennék valóban gyújtogatni? Szerintem igen, ha nagyon felhúznak. Mondjuk szakítás után simán, ha tényleg nem én voltam a hibás, hanem a csaj reagálja túl és nagyon szerettem, akkor azzal eléggé ki lehetne készíteni... akár annyira, hogy kimenjek és mindent lángba borítsak magam körül feszültség levezetésnek. Abban a helyzetben végképp nem érdekelne, hogy mennyi állatot ölök meg egy erdőtűzzel. Alapesetben még átgondolnám a dolgot, hogy tényleg megéri-e annyira elcsúfítani a saját környezetemet és irtani az ártatlan élőlényeket, de ha egyszer úgy eldurranna az agyam, akkor csak simán megtenném. Ismerem már magamat eléggé és képes lennék rá szerintem. Jó, mondjuk sok mindent csak mondok, de ez messze nem olyan. Rettentő könnyen dühbe gurulok, egyszer például széttörtem egy rádiót az indulat miatt. Mondjuk inkább a rádió mint másnak a képe. Carrie kérdésére felnevettem. Komolyan ennyire nem látszik rajtam, hogy csak tréfálok? Jó, persze ha vérig sértett volna, akkor tényleg követelném azt a bocsánatkérést, de ez még semmi. -Hé, kislány! Nem kell mindent komolyan venni -bár az én esetemben érdemes. Csak ezt már inkább nem tettem hozzá. Viszont az azért eléggé meglepett, hogy ennyire hihetően alakítottam a teljesen besértődött Travist. Tisztában vagyok a színészi tehetségemmel, de azért van, ami még engem is meglep. -Túltettem magam rajta. Csak egy megjegyzés volt, hogy nem kellett volna „nekem ugranod” a csodálkozásért, ha nem mondtad el a képességed -tisztáztam az ügyet, ezzel lezárva ezt az egész témát. Semmi értelme tovább feszegetni, mikor nincs miért. Persze azt nem tudnám tagadni, hogy elégedett voltam magammal, amiért Carrie kért bocsánatot, de igaziból anélkül sem utáltam volna meg. Ilyen hangyafingnyi viták miatt még senkit sem küldtem melegebb éghajlatra, akkor sem ha a végén nem ismerte be, hogy hibás. -Semmi -vontam vállat. Megint sikerült rávennem, hogy ő érezze magát kellemetlenül, amiért fel merte hozni, hogy bunkó vagyok és nem olyan kedves mint New Yorkban. Megy ez nekem mint a karikacsapás. Már csak arra kellett koncentrálnom, hogy az arcommal is azt sugalljam, hogy az igazat mondtam és ne röhögjem el magam. Előfordult már olyan, hogy túlságosan nagyot hazudtam és muszáj volt nevetnem azon, hogy mennyire elhitte a társam. -Igen, hidd el nem a legjobb látvány a párodat mással látni az ágyban. Tegnap ki sem mozdultam egész nap. A haverom meg megígérte, hogy lejön velem játszani, aztán lelépünk piálni. Erre meg szarik a fejemre -vágtam szomorú és kissé dühös képet. Azért az viszont egy pillanat erejéig elgondolkodtatott, hogy milyen kedves hozzám Carrie. Biztos ezt érdemelné? Mondjuk mással is megcsináltam már ugyanezt. Mármint, hogy bunkóztam a jóindulat ellenére és nem haltam bele. Én ilyen vagyok, ha valakinek nem tetszik, akkor azt mondom üljön le egy székre és várja meg míg ez engem érdekelni fog. -Mindegy, azért majd ha kiheverem, akkor lennél a kerítőnőm? Kéne valaki, aki mellett elfelejthetem ezt az egészet -pillantottam kérlelő tekintettel a lányra. Kíváncsi voltam erre most mit fog lépni.
- Ez azért biztató, bár azért a valószínűleg nem annyira, de remélem, hogy tényleg nem akarod felégetni a közeli erdőket. - halványan elmosolyodom. Nem arról van szó, hogy irreális mértékben vad környezet védő lennék, inkább csak úgy átlagos szinten, de azért annyira igen. Nem értékelném, ha nekiállna gyújtogatni, még ha rám nem is tudna igazán hatni vele. Jó az kellemetlen, ha leégnek a ruháid, de én még a fájdalmat sem érzem, szóval... nem nagyon érne el vele semmit sem esetemben, bár jó eséllyel nem is akarna megpörkölni... igaz? Igazából még csak azt sem tudom, hogy fenébe jutottunk el a szimpla játéktól eddig, hogy égessen-e erdőt, vagy sem, azt viszont látom, hogy lett végül az az egészből, hogy én kérek tőle elnézést, és teljesen normálisnak érzem a helyzetet. Jó, persze ő is elmondhatta volna a képességét nekem ugye, de az világos, hogy nem kellett volna úgy mondanom neki, ahogy tettem, de tényleg nem szántam bántónak. Soha nem szoktam senkire sem ráripakodni vagy ilyesmi, az nem épp az én stílusom. - Kösz, bár... azért remélem nem követtem el olyan nagy bűnt, főleg hogy még csak szándékos sem volt. - halványan elmosolyodom, és őszintén szólva nem is tudom, hogy most ez a vigyor pontosan mit is jelent, hogy csak igazából viccelt az egésszel, vagy szimplán baromi elégedett most magával... Lehet, hogy jobb is, ha nem tudom, hogy mit akar jelenteni, mert tuti, hogy nem esne jól, ha kiderülne, hogy igazából tényleg nem is voltam hibás, csak direkt úgy intézte, hogy a végén még én kérjek elnézést, miközben én mentem oda segíteni neki és engem talált el az a labda és... és... egyébként is, nem csináltam semmi rosszat, nem is szoktam soha! - Hogyan kérhetném szépen? - pillantok rá talán kicsit értetlenül. Nem vagyok én túlságosan jó ezekben a célzásokban, meg tudom is én. Általában nem tudom kihámozni, hogy valaki mikor ironizál, mikor mondja komolyan, mikor csak viccel, vagy akar átverni direkt. Talán lehetnék egy kicsivel jobb emberismerő, de nem tudom, hogyan kéne e téren fejleszteni magam, van emberismereti különóra? - Oh! - ennyit sikerül kinyögni, amikor végül válaszol, miután beismerte, hogy tényleg eléggé undokul viselkedik, és nem pont úgy, ahogy még New Yorkban. Azt se tudom először, hogy mégis mit mondjak. Az tényleg elég rossz lehet, ha valakit épp nem rég dobott a barátnője, akkor már érthető, hogy ennyire kellemetlenül érinti a téma, főleg ha szerette is és ezért most hiányzik neki. - Hát én... sajnálom, nem tudtam. - remek válasz! Hát mégis honnan tudhattam volna? Jó, hogy nem tudtam, hiszen senkinek sincs az arcára írva, hogy két napja dobta valaki. - Akkor értem, miért húztad fel úgy magad azon, hogy még a barátod se jött el játszani, amikor megígérte, de tudod... ha dobott akkor biztos nem is érdemelt meg, és majd találsz valaki jobbat. - azt hiszem legalábbis ilyesmiket szoktak mondani általában, ha valaki hasonló helyzetbe kerül körülöttünk. Én nem igazán értek ehhez őszintén szólva, még nem voltam soha hasonló helyzetben sem, de... de valamit azért mégis csak illik mondani igaz?
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Hétf. 28 Júl. - 23:38
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
-Egy idő után biztos, de addigra meg már a fél erdő leégne minimum -nem olyan fárasztó dolog meggyújtani azt a tüzet, talán a kelleténél jobban kell koncentrálnom, de eddig még sosem izzadtam le tőle. Persze ha órákig kéne azzal bajlódnom, hogy az eloltott részeket újra meggyújtsam, akkor beleunnék, kimerülnék. -Egyébként nyugi, valószínűleg nem fogom megtenni -persze már egy részen kipróbáltam, milyen ha használom a képességem, de csak egy olyan 6 métert sikerült leégetnem, utána szépen eloltottam. Nem vagyok az a nagy gyújtogató típus, hiába vannak sötét terveim a jövő szempontjából. A kitervelésig mindig eljutok, de a megvalósításig soha. Persze ha X-men leszek egyszer, remélem mihamarabb, akkor kiélhetem szadizási vágyaimat egy-egy gyakorlat, bevetés során. Mondjuk ez sem azt jelenti, hogy embereket fogok gyújtogatni, mert már kiskoromban is megtanultam, hogy nem szabad játszadozni mások életével... akármennyire is szeretném, tilos. Viszont tyúkot már égettem. Konkrétan egy eldugott mellékutcában kóborolt a kertes házak között, én meg elkaptam, megöltem és a kezemmel megpirítottam. Enni mondjuk nem ettem belőle, mert elég tollas volt. -Megbocsájtok... -vigyorogtam elégedetten, amint visszaértem a kukától a pályára. Azt imádom a legjobban, mikor mások könyörögnek elnézésért tőlem. Ugyanezt fordítva utálom megtenni, mert az azt jelenti, hogy a másik személy nyerte az ügyet, neki van igaza, én pedig mocsok voltam vele. Nehogy már engem állítsanak be mindig a rossznak. Oké, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok ártatlan és néha különösen sértően viselkedek, de szokják meg. A barátaim már kellően kiismerték az idegesítő szokásaimat és azzal együtt fogadtak el. -Ha szépen kéred -tettem hozzá továbbra is Joker arccal. Nyilván ebben volt egy kis poén, mert nem teljesen gondoltam komolyan. Igaziból régen túltettem magam az ügyön, annyira nem izgatott, hogy ennél tovább foglalkozzak vele. A New Yorkos témával viszont sikerült eléggé sakkot adnia Carrie-nek. Először próbáltam elterelni a figyelmét a viccelődéssel, de mivel nem sikerült, ezért rajta voltam a témán, hogy hihető hazugságot találjak ki. Az igazat ugyanis nem mondhattam el neki. Annak örültem, hogy eddig nem húzta a fejemre azt a squash ütőt, nemhogy még beavassam abba, hogy csak szexre kellett volna nekem, azért fűztem ennyire New Yorkban. Nem baj, egy kis színészkedés nekem semmi. -Jó, elismerem az voltam -ezt szerintem fel kellett volna venni hangrögzítőre, mert olyan ritka, mint a fehér holló, ha beismerem, hogy hibáztam. -De tudod miért? Két napja szakított velem a barátnőm. Ne mondd, hogy te nem lennél kikészülve, ha veled történne ugyanez -a legjobb módszer elhitetni a másikkal, hogy ő a hibás, mert azt mondta undok vagyok, mikor csak azért viselkedem így, mert „túl vagyok egy szakításon”. A jó ügy érdekében bármit.
Tényleg nem ismerem annyira a képességét, de eléggé úgy állítja be, mintha tényleg kb. mindenható lenne. Tudom én, hogy ami nekem van az csak úgy... van. Nem tudom befolyásolni, nem fejlődik, nem tehetek vele semmit mások ellen, de akkor is nehéz elképzelnem, hogy az övé ennyire... erős. A végtelenségig akkor se tudná tartani a tüzet, amit csinál nem? - De egy idő után csak kifáradsz nem? - meg hát ennyi erővel, aki vizet teremt az is tudja tartani jó sokáig, és akkor küzdhetnek az erdővel eleget, mire kiderül, hogy ki az, aki erősebb és amúgy se lenne az egésznek semmi értelme, nem kell erdőket felgyújtogatni és kész... én legalábbis nem értékelném, ha ilyet tenne. Meg gondolom, hiába éget meg bármit és bárkit, ha valaki leüti, akkor nem csinálja tovább és mivel engem aztán bárhogy pörkölhet, akkor is elérem, utána már neki tudok menni, ha tényleg erdőt találna égetni, hogy megállítsam. Csak nem tud arra is figyelni, hogy tüzet gyújtson és még arra is, hogy engem lerázzon magáról. A zsepit végül átadom neki. Jó, hogy segít, mert tényleg nem látom magam oldalról, ahhoz kéne egy tükör és nem akarok majd végigflangálni a sulin úgy, hogy tiszta véres maszat a fülem alatt a fél nyakam, vagy akármi. Szóval jó, hogy segít és csak remélhetem, hogy tényleg nagyjából meg is csinálja és nem csak azt mondja, hogy megtette. - Köszi! - halvány mosolyt eresztek meg felé, amíg elmegy kidobni a zsepit. Az viszont eléggé meglep, amit ezek után mondj, meg én... - Nem csesztelek le... vagyis tuti, hogy nem szántam szándékosan annak. De ha így érezted, akkor bocsánatot kérek érte. - nem is szoktam én senki sem... lecseszni, sőt még ezt a szót se nagyon használtam eddig életemben, most is érezhető, hogy nem sikerült úgy igazán otthonosan kiejtenem, vagy mi lenne erre a jó szó. Mindenesetre tényleg nem akartam beszólni neki és bántani sem ezzel, csak egy ártatlan apró megjegyzés volt, semmi több. Furcsa egy srác, mert mintha kissé a lelkére venne dolgokat, miközben ő... hát hogy is mondjam az eddigi percek alapján azért tud kifejezetten ellenszenvesen is viselkedni, még ha én igyekszem is ebből lehetőség szerint nem sok mindent magamra venni. Azt viszont valahogy tényleg nem tudom megállni, hogy ki ne csússzon a számon egy kérdés, ami valahogy ott motoszkál bennem, már jó ideje. Tényleg úgy érzem, hogy most máshogy viselkedik. Oké, segített legalább a fülemnél, de undok volt többször is, és amikor találkoztam vele, akkor nagyon nem ezt az arcát mutatta. Annyira pedig nem vagyok vak, hogy eléggé hezitál, mint aki épp nagyban próbálja kitalálni, hogy hogyan is magyarázza ki magát és kimagyarázni akkor kell, ha tényleg igaza van a másiknak nem? - Úgy értem, hogy... New Yorkban kedves voltál, és figyelmes is azt hiszem, most meg... ne mondd nekem, hogy nem voltál undok már az első pillanatokban is, mert az voltál és... Tényleg máshogy viselkedsz. - persze, hogy kötöm az ebet a karóhoz, mert nem vagyok ennyire buta, igenis le tudom szűrni a dolgot. Nem ugyanaz, aki ott volt, hiába ugyanaz a név, meg a minden. Eszem ágában sincs addig elkezdeni a játékot vele megint, amíg ezt nem magyarázza meg valami értelmes módon.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Csüt. 24 Júl. - 12:19
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Carrie kérdésére tettetett-szomorú képet vágtam. Majd egy vállvonás kíséretében válaszoltam. -Mert újracsinálom. Nekem nem kerül az semmibe. Nincs erőlködés... -néha esküszöm varázslónak érzem magam pont ez miatt. Elég a kelleténél jobban koncentrálnom egy tárgya és már meggyullad. Mondjuk egy erdőtűzhöz mindkét kezem kellene. De az sem lenne túl bonyolult, egyszerűen húznék magam elé egy „tűzfalat” és várnám, hogy terjedjen. Ha el akarná valaki oltani, akkor szépen visszacsinálnám. Ezzel a módszerrel városrészeket is fel tudnék gyújtani, csak az a kár, hogy mindenki hibáztatna, ahelyett, hogy megköszönnék azt, hogy segítek megfékezni a bolygó túlnépesedését. Nem, egyébként ennyire azért én sem vagyok szemét. Tudom hol a határ és bár nem kedvelem a sima embereket, amióta mutáns lettem, de attól még kétlem, hogy felgyújtanám őket. Bár ha nem tiltaná a törvény, akkor valószínűleg odapirítanék egy-két seggfejnek, a saját fajtámból is. A legjobban mondjuk a nagyképű tudatlanokat bírom. Indokolatlanul el vannak maguktól szállva, nincs különleges képességük, mégis azt hiszik övüké a világ. Legszívesebben odaállnék egy gimnázium elé, tüzet „emelnék” köré és körberöhögném őket... ahogy nagy tehetetlenségükben sikítoznak még azok is, akik azt hitték ők a világ urai a hatalmasra nőtt egójukkal. Nekem van mivel felvágnom, nekik nincs. -De -vágtam rá az újabb kérdésre és elvettem tőle a zsepit. Eddig úgysem voltam vele valami kedves, ez meg nem akkora nagy szívesség, hogy rögtön meg kéne kérdeznie, hogy hova mi ez a nagy imidzs váltás. Talán inkább az alapokhoz tartozik, hogy segítsek másoknak, most konkrétan neki. Szóval szépen letörölgettem a maradék vért, ami még el volt maszatolódva, nagyjából le is jött. Mondjuk teljesen nem, de tűrhetően. -Kész- jelentettem ki, utána pedig odamentem a pálya szélén lévő kukához és belehajítottam a papírt. -Figyelj, nem is az a fő probléma, hogy nem mondtad el... illetve az is. Viszont akkor nem kellett volna lecs*szned azért, mert csodálkozok -magyaráztam, miközben visszataláltam a pálya megfelelő oldalára, Carrie közelébe. Különben már csak azért is neki kellett volna előbb elmondania, mert hölgyeké az elsőbbség. Egyébként ha már udvariasság: én speciel egyáltalán nem tiszteletből engedek előre nőket, hanem azért, hogy a formás hátsó felüket nézhessem. A legtöbben egyébként ugyanezért csinálják. Legalábbis a barátaim között mindenki, az biztos. Persze van aki két okból, de mi csak az utóbb említett miatt. Ez mögött egyébként az áll, hogy megtapasztaltuk (legalábbis én igen), hogy milyen aljasak tudnak lenni a másik nem képviselői. Beadják az ártatlan kislány dumát, hogy aztán lelépjenek a lóvéval és tönkretegyenek. Egyáltalán nem kell őket sajnálni, tisztelni, megállnak ők a lábukon stabilan anélkül is. Már nem minthogyha annyira hímsoviniszta lennék, mert azért a baráti körömben is felbukkan egy-kettő nőnemű egyed, de a többségüket nem bírom. Valahogy mindig sikerül mögéjük képzelnem az exemet. Carrie kijelentésére tágra nyíltak a szemeim. Hát ez tipikus sakk-matt. Hogyan adagolhatnám be neki az igazságot? Sehogy. Hihető hazugságot kellett találnom minél gyorsabban, vagy legalábbis elferdített változatot, úgyhogy minden erőmmel azon voltam, hogy kitaláljak valamit. Talán az is látszott mennyire nagyon töröm a fejem miatta. -Miről beszélsz? -vigyorogtam kínomban, mintha tényleg nem tudnám miről van szó. -Semmit sem változtam. Ugyanaz vagyok, akivel New Yorkban találkoztál. Megmutassam a személyim vagy elhiszed anélkül is? -hát körülbelül 80% esélyt láttam arra, hogy tovább fog nyúzni emiatt. Úgyhogy nem adtam fel a kifogások keresését, próbáltam előhúzni egy igazán ütőset.
Nem tagadhatom egészen máshogy viselkedik most, mint legutóbb és ez azért meglep és őszintén szólva nem is tudom minden esetben hova tenni, pedig nagyon próbálom. Időnként inkább csak pislogok párat és valahogy talán részben figyelmen kívül hagyom, amit mond. Nem kéne, tudom, de... mit tehetnék? Az a helyzet, hogy nem igazán gondolom, hogy jó ötlet lenne csak úgy nyíltan, lazán rákérdezni, mert nem tuti, hogy válaszolna, vagy nem érintené a dolog rosszul. Bár kérdés, hogy nem jutok-e majd végül mégis oda. - Miért nem? - nem ismerem ennyire a képességeket, de attól még nem értem miért ne lehetne azt a tüzet megállítani, amit ő okoz. Az is csak tűz nem? El lehet oltani, mint bármilyen más tüzet, vagy... nem? Mondjuk nekem nem ártana, maximum a ruháimnak, mert hát azzal nem sok mindent tudok kezdeni, de én maximum kormosan jönnék ki egy erdőtűzből és kb. ennyi, viszonylag gyorsan történik meg a gyógyulás, az égéssel is pont ugyanez a helyzet. Egyszer nyúltam bele még kisebb koromban véletlenül az udvaron a tábortűzbe, amit a bátyám csinált. Szerencsére nem volt a környéken senki, így nem volt furcsa, hogy se perc alatt helyre jött a bőröm, aztán persze azt, hogy a ruhám ujja mikor égett meg azzal magyaráztam, hogy kipattant egy kis parázs. Mázli, hogy elhitték. - Nem segítenél? Nem látom a saját fülemet sajnos. - nyújtom felé a már amúgy is kissé maszatos zsepit. Simán benne van, hogy nemet mond, akkor marad az, hogy megpróbálom én még megtörölgetni, aztán lesz, ami lesz, maximum majd az öltözőben, vagy a szobámban rendbe teszem normálisan, ha már úgy döntünk, hogy feladjuk már a próbálkozást, mert eddig nem mondhatni, hogy éppenséggel jól teljesítettünk volna. - Nem vártam el, hogy tudd, de most már legalább tudod. - rántom meg a vállam. Amúgy is, attól, hogy ez egy mutáns suli, nem úgy szoktam bemutatkozni, hogy "Szia Carrie-Ann vagyok, mindenből felgyógyulok csak úgy egy pillantás alatt. Szadizz bátran, úgyse hat." Na ugye! Ő sem azzal kezdte, hogy mire képes. Az ember a nevével nyit, nem azzal, hogy mit tud, az amúgy is csak egy kiegészítő elem, nem pedig a legfőbb meghatározója. Aztán csak elmosolyodom és felveszem szépen a saját ütőmet. Nem is tudom mikor került a földre, azt hiszem már akkor, amikor meg akartam nézni, hogy ő hogy van, vagy amikor eltalált a labda? Remek kérdés, nem is hiszem, hogy túlságosan fontos. A kérdésre pár pillanatig hezitálok, rá pillantok, aztán az ütőre, majd végül felé fordulok. - Játszhatunk tovább, ha elmondod, hogy miért viselkedsz most egész másképp, mint New Yorkban. - lehet, hogy én vagyok a naiv, hogy nem esik ez le magamtól, de attól még érdekel, mert tényleg nagyon más. Akkor kedves volt, valahogy más oldalát mutatta, és ha jól sejtem akkor az igazi viszont ez, amit most látok, néhol kissé undok, néhol nem annyira, és persze ha jól sejtem főként saját magával törődő típus, akinek más nem igazán számít.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Pént. 18 Júl. - 0:33
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
-Te tudod -mondtam alig hallhatóan, harapva a szó végét. Közben természetesen úgy néztem Carrie-re, mint aki legalább ufót látott. Hát most honnan kéne tudnom, hogy ez a gyors gyógyulás a képessége? Lehet, hogy egyszerűen strapabíróbb vagy passz. Mondjuk elég valószínűnek tartottam, hogy valami szuper regeneráció van a dologban, de még nem kérdeztem rá. Vártam, hátha kikotyogja magától. Egyébként meg sok olyan mutáns van, akik pluszba jobban bírják az ilyen „sérüléseket”, vagy nehezebben törik el a csontjuk például. De ez tényleg csak amolyan ajándék extra és nem emlegetik külön, maximum erős zárójelben, ha valaki rákérdez, hogy mit tudnak. -Esőcsinálót? Végül is igazad van... a védekezés fontos -vigyorogtam néhány másodperc erejéig. Szokás szerint vegyítettem a vérszívást a humorral. -Kár, hogy azt a tüzet, amit én okoztam, nehezen lehetne megállítani-folytattam egy rövid hatásszünet után. Egyébként a válaszával sikeresen elterelte a figyelmemet az előbb történt balesetéről, de csak rövid időre, ugyanis utána újra inkább az kötötte le a figyelmemet. Nem tágítottam Carrie mellől, a füléből csordogáló vért néztem. Ha ennyire erős volt az ütés, mi az, hogy nem érezte meg? Sehogy sem tudtam ebbe belenyugodni. Szótlanul néztem, ahogy letörölgeti a saját vérét. -Még van egy pici... -elég jól elmaszatolódott, de azt inkább nem mondtam. Sőt, szívem szerint hazudtam volna neki, hogy jól megnézzék a mellette elhaladó mutánsok. Ez még nem számítana olyan nagy kitolásnak. Csak hát, szerintem így is elég rendesen mínuszban vagyok nála. Idő kérdése mikor borul ki a bili. Mondjuk, mint említettem, nekem annyira nem fontos, hogy egy haverral több vagy kevesebb. Akikre szükségem van valamilyen oknál fogva, azokat úgy is magamhoz láncolom, akik nem fontosak azok mehetnek tőlem. Persze, nem szeretek annyira ellenségeket gyűjtögetni, szóval ha lehet akkor azért próbálok normálisan viselkedni. Hangulatfüggő, hogy összejön-e vagy sem. A szándék a fontos. -És nekem ezt honnan kellett volna tudnom? -elvégre nem említette, hogy mi a képessége. Csak tippelgettem, hogy talán valami gyógyuláshoz kapcsolódó lehet, másképp biztos zorbázott volna az ütéstől. -Amúgy a furcsán nézést még nem tiltja a törvény -vigyorogtam azon, hogy megint vissza tudtam szólni. Bár elég gyengén. Elléptem a csajtól és lehajoltam az ütőért. A levegőben megpörgettem párszor, csak úgy saját magam szórakoztatására. Egész addig csináltam, ameddig majdnem fejbevágott. -Szóval? Adjuk át a pályát a profiknak vagy küzdjünk? -én még azért megpróbálnám párszor és amilyen önfejű vagyok, az sem érdekelne, ha még ennél is többet szerencsétlenkednénk. Nem szeretem ilyen könnyen feladni, de ez most olyan helyzet, amikor nehéz rákényszeríteni a másikat a folytatásra. Ha nincs kedve a fejbekólintás után tovább játszani, akkor el kell fogadnom.
Pedig igazán nem szánom a szavaimat kioktatónak, egyszerűen csak elmondom a véleményemet, és miért ne lehetne, hogy egyszerűen csak az a barátja tényleg valami fontos miatt nem ér rá. És ha nem annyira fontos, akkor azért a barátja, hogy elnézze neki a hibáját nem igaz? De nem hiszem, hogy meg fogom tudni erről győzni és valahogy sejtem is, hogy nála már az is nagy dolog, hogy nem vág vissza valamivel, hanem egyszerűen csak elnézi, hogy megpróbáltam itt beleszólni a dolgaiba. Aztán viszont jön a következő hiba, a figyelmetlenségemnek hála a laszti lazán fejbe talál, vagyis... nem is olyan lazán, mert elég keményen. Tényleg mázli, hogy mondjuk nem a halántékomon ütött ki, akkor lehet hogy az már erősebb lett volna. El tudok teszem azt ájulni, ha olyan erős nyomás ér természetesen, csak nálam gyorsan elmúlnak a dolgok és persze nem érzem meg a fájdalmat, de ha mondjuk valaki lelógat a bokámnál fogva, akkor is simán a fejembe folyik a vér és kiüt, csak ha megint magamhoz térek akkor nem jön a kellemetlen fejfájás. - Igen, nagyjából. Semmi gond. - mosolyodom el, bár azt láthatja jól, amikor közelebb lép, hogy a fülemből csordogál a vér. Elég erős volt az az ütés, jó eséllyel egy átlag embernek minimum könnybe lábadt volna a feje, és úgy zúgna odabent minden, mint annak a rendje, de e téren én nem vagyok átlag ember. Nem imbolygok, hiszen az esetleges kár, amit bent okozott a laszti egy pillanat alatt helyre jön, mint ahogy a vérzés is elég gyorsan eláll, csak maga a vékony kis csík marad meg, mert hát azt vissza nem szívja azért a szervezetem, ami már kijött, az már egyenesen furcsa lenne, ha ez még nem eléggé az. - Hát akkor tudni fogom, hogy ha erdőtűz lesz, akkor azt te okoztad, majd készenlétben tartok valami... esőcsinálót. - mosolyodom el. Azt hiszem ő hozzám képes elég komolyan veszi ezt, mert még mindig eléggé aggodalmasan néz, mármint... tényleg aggódik, vagy csak furcsállja, hogy jól vagyok? Ezt nem tudnám biztosra eldönteni, hiszen eddig nem úgy tűnt, hogy az az aggódós típus lenne. Átveszem tőle a zsepit és szépen letörölgetem a fülem alatti részt, kicsit félrevonva onnan a néhány odakódorgott hajszálat. - Lejött nagyjából? - fordítom kicsit oldalra a fejem, mert hát na sajnos nem látok el addig, és a vér szépen odaszáradhatott az alatt a pár pillant alatt is, vagy legalábbis egy része, azt pedig szívesen elkerülném, hogy itt előtte kelljen nyálazgatnom a zsepit, hogy normálisan letörölhessem. Persze még mindig adott a lehetőség, hogy kiengedem a hajam, az takar és akkor nincs gond a maszattal sem, amíg el nem jutok egy tükörig. Persze észreveszem, milyen nagyon figyel, egyértelműen olyan választ váró tekintettel a fel nem tett kérdésre. Végül csak sóhajtok egy aprót. - Ne nézz így rám, ez egy mutáns suli, te tüzet csinálsz, én meg elég gyorsan gyógyulok. - ez persze még mindig nem válasz arra, hogy miért nem hatott meg túlságosan az, hogy fejbe talált egy labda, vagy legalábbis fülön. - És nem igazán érzem a fájdalmat. - teszem még hozzá, bár ez nem kifejezetten képesség, vagyis... olyan mintha annak lenne valami folyománya, vagy inkább defektje, hiszen egész kis koromban még éreztem, vannak róla emlékeim, csak aztán megszűnt.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Pént. 11 Júl. - 1:37
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Az okító szövegen csak mosolyogtam... mert mi mást tehettem volna, ami nem bántó? Ha megszólalok annak sértődés lett volna a vége, vagy még több hozzám kapcsolható negatívum, szóval inkább befogtam a számat. Kettőnknek nagyon más a gondolkodás módja, amit már akkor leszűrtem, mikor egy hetet rá pazaroltam. Mert ha előre tudom, hogy nem fog összejönni, akkor nem ölök bele a próbálkozásokba ennyi időt és energiát. Van még rajta kívül „pár” lány, akit lehetne szédíteni. Az meg, hogy ő ilyen túlzottan pozitív egy kicsit idegesítő, mert én viszont abszolút nem tartozok abba a csoportba. Inkább realistának mondanám magamat, aki sosem képzel a dolgok mögé többet mint kellene. De egyébként nem voltam mindig ilyen. Régebben is persze könnyen összekaptam másokkal az apróságokon, de egy sokkal optimistább világszemlélet jellemzett, amit később a csalódások szépen lebontogattak. Lecsupaszítottak, megtanultam, milyen szemét tud lenni ez a világ, amiben élünk. Az emberek, akik miatt állandóan pofára estem. Ma már úgy vagyok vele, hogy inkább én gázolok át másokon, minthogy ők tegyék ugyanezt velem. Máshogy nem lehet kivívni a tiszteletet, nem lehet életben maradni. -Mi a....? -csodálkozva néztem a lányra, miután úgy istenesen fejbe kólintotta a labda. Közben a bal kezemet dörzsölgettem, mert kellemetlenül érintett, hogy az egész testemmel rázuhantam. Nem azt mondom, hogy nagyon fájt, csak akkor sem olyan érzés, amit visszakívánok. -Minden oké?- lehet, hogy az udvariasabb „jól vagy?” sokkal jobban imponált volna neki, de igaziból ez volt eddig a legkisebb hibám. Már ha lehet annak nevezni. Felfogás kérdése. Közelebb léptem Carriehez, megvizsgálni, mert nem bírtam felfogni, hogy miért nem dőlt ki egy ilyen erős ütéstől. Én minimum eltáncoltam volna az ajtóig, ő meg továbbra is ott állt, mint egy földbe betonozott szobor. Nem emberből van? -Vérzik a füled -jegyzem meg kissé szörnyülködve, kissé döbbent arckifejezéssel. Ne akarja nekem azt a szöveget beadni, hogy nem érzett ebből semmit, mert ha néhány centivel odébb, a halántékán találja el, akkor garantáltan elájul, annyira telibe kapta. -Kipróbáltam már párszor, el tudom oltani -válaszoltam a lehető legrövidebben a lány mondatára, ugyanis főként a „sérülése” kötötte le a figyelmemet. Még mindig nem tudtam hova tenni és ez aggasztott. A kérdésére rögtön elkezdtem matatni a zsebemben, hátha találok egy zsepit. Egy tiszta zsepit. Bingó!-Pont egy darab -nyomtam a kezébe és vártam, hogy majd magyarázatot adjon erre az előbbire... talán regenerációs képessége van?
Nekem azért teljesen jó a kapcsolatom a családommal, szóval e téren nem volt okom nem elmondani nekik azt, hogy más vagyok, egyszerűen csak féltem, mert azért ez mégis csak elég durva és akkor még arról nem is beszéltem, amire azóta sikerült rájönni, vagyis rávilágítottak. Hogy adagolod be a családodnak, hogy kb. 30-35 éves korodban majd szépen megáll az öregedés és kész, és szépen végignézheted, ahogy körülötted mindenki meghal és te nem fogsz. Ebbe egyszerűen azóta se mertem belegondolni sem, mert túlságosan félelmetesnek tűnik. Naná, hogy nem merem elmondani a dolgot csak úgy egy ismeretlen srácnak, akiről azt hiszem, hogy ember, ha a családomnak sem mertem, meg a barátaimnak sem, akikben elvileg bízom és akik esetén kevésbé kéne félnem tőle, hogy menten szívrohamot kapnak, ha tálalom nekik az infot. - Te tudod, de ha egy jó barátod, akkor... kár arra pazarolni az időt, amit együtt is tölthettek, hogy mérges vagy rá. Amúgy is ezzel magadnak is rosszat teszel, hiszen addig sem lehetsz vele. - én tényleg igyekszem nem kioktató lenni, tényleg nagyon! Nem azért mondom ezt, egyszerűen csak pozitív az életszemléletem és úgy gondolom, nem érdemes másokat utálni, ha rendesek is lehetünk velük, mert azzal csak ártunk nekik és magunknak is, annak meg mégis mi értelme van? Szerintem akkor sem okos dolog ennyire kiakadnia, mert az a srác nem jött el. Hozzáteszem, ha azért nem jött, mert most épp valahol jól érzi magát - na bennem nem valami csaj megkörnyékezése merül fel - akkor meg örülnie kéne a boldogságának, ha egyszer a barátjának tartja. - Igen, azt sejtem. - mosolyodom el. Na így kell fogadni egy bókot, de nem veszem ezt sem zokon, mert láthatóan nagyon büszke arra, hogy ilyen a külseje és tuti, hogy elég sokat tesz is érte. Én valahogy soha sem küzdöttem a külsőmért, bár a nővérem sokat rángat el mindenféle mozgásterápiákra, de azért számomra a sport veszélyes dolog, mert ott vannak a sérülések, amiket aztán meg kell magyaráznod. Nem valami egyszerű. - Szívesen! - nem néz felém, de szélesedik a mosolyom, főleg hogy úgy köszöni meg a szavaimat, hogy ennyire másfelé tekintget, pedig nem olyan nagy dolog kimondani azt, hogy kösz, vagy ezek szerint van, akinek igen? Aztán viszont akkorát esik, hogy azt nézni is egészen kellemetlen, én pedig persze azonnal mozdulok, hogy segítsek, de egyrészt mire oda érek már talpon van, másrészt közben rá is jövök, hogy jó eséllyel nem értékelné, ha én segíteném fel. Az eddigi párbeszédek és a káromkodása legalább nem arra utal, hogy értékeli, ha valaki kicsit is gyengének gondolja. - Sejtettem, tény, hogy biztos elég ritkán ölelge... - mosolyodnék el, de nagyjából itt történik meg az a kis apróság, hogy a labda, amit még sikerült visszaütnie, annak hála, hogy én most épp nem figyelek annyira a játékra úgy istenesen fejbe kólint. Oldalról persze, nem szemből, hiszen épp rá figyelek, de szépen telibe kapja a fülemet. Természetesen nem érzek belőle semmit, csak a kellemetlen dobbanó hangot hallani, meg persze az látszik, hogy elég szép erővel pofozza meg a fejemet a laszti. Természetesen nagyjából úgy teszek, mintha semmi se történt volna. Csak egy egész vékonyka vércsík indul meg a fülemből lefelé, ami lassan el is apad és minden visszaáll a régibe, a fájdalmat pedig nem éreztem, így hát még csak egy szisszenést se sikerült hallatni. Szóval úgy válaszolok neki, mintha mi se történt volna, maximum ő nem így reagál majd. - Azért remélem, hogy nem szoktál túl gyakran erdőket gyújtogatni, az azért nem túl szép dolog. - eresztek meg egy halvány mosolyt. Most sikerült megérezni, hogy a nyakamat kicsit csiklandozza az a lassan megindult vércsík és csak ösztönösen nyúlok oda, aminek hála a vöröses nedű immár az ujjaimon is feltűnik. - Van esetleg egy zsepid? - igen a kérdés most kimarad, hogy mi a képességem, meg hogy szerváljak-e. Előbb le kéne törölni a fülemet, aztán majd jöhet a következő kör, bár nem tudom, hogy mennyire való nekünk ez a játék ezek után.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Pént. 4 Júl. - 21:47
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Arra már nem szóltam semmit, hogy Carrie szerint tök normális, hogy nem szóltunk egymásnak erről a mutáns dologról. Hát én már csak azért sem akartam beavatni, mert nem voltak vele hosszútávú terveim. Nyilván, ha fel akartam volna szedni csajomnak, akkor lehet, hogy említettem volna neki, hogy kicsit más vagyok mint a többi srác. Neki viszont semmi indoka nem volt arra, hogy hallgasson erről. Azt megértem, ha nem mondja el a családjának, főleg akkor, ha neki is olyan a kapcsolata velük, mint nekem az enyémmel. Elképesztő, hogy mennyire meg tudja keseríteni az ember életét néhány mostohatestvér vagy a éppen szülei. Mindig azzal jönnek, hogy ők a legjobbat akarják, ezért tiltanak el dolgoktól és a többi sablonos szöveg. Ennyi erőből én is mondhatnám egy embernek az utcán miután felpofoztam, mert a fejére szállt egy bogár: Bocs, én csak jót akartam. Na, körülbelül ez a véleményem. -Nem. Az, ha mérges vagyok rá, rendben van. Itt már csak az a kérdés, hogy megbocsájtsak-e. Ha kiderülne, hogy valami baja van, aminek körülbelül 1% esélye van, akkor nem haragudnék még napokig –köztudottan szörnyen haragtartó vagyok, és türelmetlen. Hülyeség, hogy a sorstól mindenki visszakapja, amit más ellen elkövetett. Tőlem kapják vissza, ha szívóznak velem. Nem fogok tétlenül ücsörögni, hogy mikor csap az ellenségeimbe a villám, miközben ők a trónról vigyorognak rám. Utálom, ha bármiben is alul maradok. -Igen, ezt mondták már párszor –vigyorogtam a bókra. Úgy gondolom van mire büszkének lennem, hiszen világ életemben sportos voltam és manapság sem hanyagolom a testem. Gyakran még kondiban is edzek. Szóval ez, ahogy kinézek sok óra szenvedésnek köszönhető, de teljesen megérte. Semmire sem mennék a csajozással, ha úgy néznék ki mint egy víziló vagy egy hurkapálca. Persze testépítő sem akarok lenni, csak éppen annyi izom kell rám, hogy villoghassak vele. –Amúgy kösz –nyögtem ki halkan, még mielőtt elkezdhettük volna a játékot. Azonban még egészen véletlen sem néztem Carrie szemébe, maximum fejtől lefelé a testére. Utálom, ha egy kicsit is dühösen bámulnak. Mondjuk az előbbi szóváltásainkból ítélve nem valami forrófejű a lány, de ki tudja… benne van a pakliban, hogy átlépem az ingerküszöbét és felkapja a vizet. -Akkor érthető miért nem láttalak eddig –állapítottam meg, miközben a labdáért vetődtem, hogy vissza tudjam ütni a második körben. Elég csúszós volt a pálya talaja, ezért valahogy sikerült megcsúsznom. Így hát bár a labdát nem szalasztottam el, de a bal kezemre ráestem, konkrétan oldalra dőltem, mivel nem tudtam magam megtartani. –A p*csába –káromkodtam egyet, majd feltápászkodtam. Eléggé égett a pofám Carrie előtt… nem kellett volna látnia ezt. –Tudod, csak ölelésre volt szüksége a földnek –poénkodtam, ugyanis kipárolgott belőlem a düh. Ilyenkor már elszoktam sütni egy-egy vicces megjegyzést. Mondjuk túlzásba sosem viszem. -Pirokinézis a képességem. Fel tudom gyújtani az erdőt a puszta akaratommal meg ilyesmi –vágtam rá lazán, mintha ez egyáltalán nem lenne valami nagy dolog. Holott igenis az. Alfa mutáns vagyok, a képességem viszonylag erős, védekezni is lehet vele, és támadni. Mondjuk az elsőre példa: az ellenségem elé tűzfalat „húzok”. A másodikra: golyókkal dobálom meg. –Tied? –kérdeztem vissza immár a szemébe nézve. Oh, istenem, milyen kár, hogy őt nem tudtam kipróbálni. Az egyik legszebb trófeám lehetne. -Szerváljak én?
Kissé talán értetlenül vonom fel a szemöldökömet. Az ő... de miért kellett volna nekem meg azzal nyitni, hogy hé mutáns vagyok, remélem nem gond. Ez amúgy se olyan dolog, amit az ember csak úgy lazán nagy dobra ver nem igaz? Nem szokás ezzel nyitni, ha megismersz valakit, főleg ha nem tudod, hogy ő miféle ember. - Te sem mondtad, meg én sem, szerintem ezt tök normális. Nekem még a családom sem tudja, hogy ilyen vagyok. - rántom meg a vállam. Nem fogom én ezt azért annyira magamra venni, bár szó se róla egészen máshogy viselkedik most, mint amikor találkoztunk. Akkor kedves volt és figyelmes, most pedig mintha kicserélték volna. Lehet, hogy később derült ki mások számára, hogy mutáns, aztán ide kellett jönnie, megkavarodott az élete és e miatt egy kicsit kifacsarodott a jelleme is. Tudom... megint naiv vagyok, hogy egyből a jót feltételezem a másikról, de nem tehetek róla, nem tudok ezzel mit tenni, ha egyszer ilyen vagyok és kész. Nem gondolok eleve arra, hogy akkor csak szédített, most pedig mivel már nem érdeklem ezért nyugodtan beszólogathat, meg flegmásodhat itt velem. Mégis... miért viselkedne valaki így egy másik emberrel? Semmi értelme. - Nem is tudom, de bárkinek közbe jöhet valami. Egy fontos hívás mondjuk a családjától, hogy meghalt a kutyája, a nagymamája, vagy a... hörcsöge, netán csak szimplán rosszul lett és most betegen fekszik, te meg közben mérges vagy rá, ami igazán nem szép tőled, ha tényleg valami baj van. - nem akarok én kioktató lenni és nem is szánom annak, még a hangom sem az, csak egyszerűen meg akarom értetni vele, hogy nem jogos, hogy dühös. Én sem voltam az, amikor nem jött el. Talán egy kicsit csalódott, hogy felültetett, de csak ennyi, attól még nem voltam mérges, meg amúgy se sok mindenen változtat az, ha mérges vagy nem igaz? Akkor pedig nem igazán van értelme sem. Egyszerűbb keresni valami kézenfekvő magyarázatot és tovább lépni a dolgon. - Nem tudhatom, de olyan sportosabb alkat vagy valahogy. - pillantottam rá újfent, amikor visszatért az ütővel. Jó persze nem lehet ezt valakiről ránézésre megállapítani, de valahogy tényleg úgy fest, hogy ő az a sokat mozgó típus, mert ránézésre is azért elég jó kondiban van. Aztán csak elmosolyodom és bólintok. Hát jó, szerencsétlenkedünk együtt. Ahhoz képest, hogy a másik pályán milyen harc folyik a labdáért, mi itt nagyon kis lightos menetet nyomunk majd, ha jól sejtem. A szerva még megy, de persze a visszaütés már szinte esélytelen, de a lelkesedésem persze mint mindig most is töretlen. Már sprintelek is a lasztiért, és újra szerválok, amikor sikerült megszerezni, és talán a második kört vissza is tudom majd ütni. - Nem rég érkeztem csak... kedden. - vágom rá végül egy kis utánaszámolás után, azaz pontosan három napja. Az még nem túlságosan sok idő ugye mondtam? - És te mit tudsz? - pillantok oldalra, aminek hála egy újabb laszti röppen el mellettem. Azért beszélgetni és ütögetni nehezebb, ha közben próbálok úgy beszélgetni, hogy tényleg figyeljek is a másikra, várható volt, de nem zavar, amúgy is ütögetni jöttem le, nem valami vérre menő meccs miatt nem igaz? Plusz még egy régi ismerőst is találtam, tehát egy árva szavam sem lehet.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Csüt. 3 Júl. - 19:05
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
-De az én vagyok -vontam vállat kissé flegma stílusba burkolva ezzel magamat. Nem tehetek róla, de beletelik egy kis időbe nekem, mire átállok a normális hangnemre és elhagyom félúton a bunkó megszólalásaimat vagy gesztusaimat. Gondolom ez furcsa lehetett Carrienek, mivel a találkozásunk után minden erővel azon voltam, hogy bevágódjak nála. Alap, hogy akivel meg akarom magam szerettetni, vagy egyszerűen csak el akarom tekerni a fejét, azzal még véletlen sem viselkedek tapló módon. Ha valami nem oda illő „beszólást” mégis ki akarok nyögni akkor inkább ráharapok a nyelvemre. Először egyébként elég nehéz volt eljátszanom a kedves, udvarias gentleman szerepét. Van akinél ez ösztönös, de nálam abszolút nem az. Abban lelem élvezetemet, ha borsot törhetek az orruk alá vagy bosszanthatom őket (egy kicsit, mert túlzásba sosem estem még), de a cél érdekében muszáj változnom. -Hmm... vajon mi lehet neki olyan „fontos”, hogy ne jöjjön le ide velem? -tettem fel a költői kérdést, érezhetően dühösen. Ez persze nem az utalás miatt volt, hogy én is ezt csináltam. Tisztában vagyok vele, hogy nem mentem el a találkozónkra, mikor kellett volna, de az teljesen más helyzet. Itt a haveromról van szó, Carriet meg fel akartam szedni. A kettő nem ugyanaz. A csaj nem jött össze, lemondtam róla, kész. Viszont barátoknak szoktam telefonálni, ha mondjuk valami miatt mégse megyek, ami nálam mondjuk elég gyakori, de őket ennyivel megtisztelem. Ez fordítva miért nem működik? Megértem, ha néha elege van a viselkedésemből, de már megszokhatta, hogy ilyen vagyok. Akinek ez nem tetszik, ne keressen, ilyen nagyon egyszerű. Mostanában amúgy odatolom a hátsó felem a találkozókra, maximum késni szoktam, ami kell is, hogy hatásos legyen az érkezés. -Miért? Én talán úgy nézek ki, mint aki az? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel, amint visszatértem az ütő-beszerző hadjáratomról. -Majd elszerencsétlenkedünk -biztattam, majd figyeltem az ütését. Mákomra pont jó szögben érkezett hozzám, úgyhogy sikeresen oda tudtam juttatni a lányhoz, az már más kérdés, hogy vissza tudta-e ütni vagy sem. Nem vagyok sokkal jobb nála, szóval eszembe sem jutott azon gúnyolódni, hogyan játszik. Az ilyesmin nem szoktam, maximum akkor, ha valaki feltűnően szerencsétlen. -Amúgy te mióta jársz ide? -érdeklődtem két ütés között, hogy ne legyen már akkora csend kettőnk között. Plusz egész jól lenyugodtam a squash-től, ezért kezdett a felszínre szivárogni a normálisabb személyiségem.
Nem vagyok egy haragtartó típus, meg egyébként is mindenre van megfelelő magyarázat, és hát nem tehetek róla, ha nem vagyok az a típus, aki csak úgy beadja a derekát. Én inkább csak mindenkivel szeretek jóban lenni, kedvesnek lenni, ezért aztán az se nagyon tűnik fel, ha valaki velem máshogyan viselkedik, mint az átlaggal. Jó eséllyel egyszerűen még plusz két hét alatt se szúrtam volna ki, hogy Travis akar tőlem valamit, bár talán jobb ez így mindkettőnknek, mert ha valami történik és az után húz el, akkor lehet hogy most nem lennék ennyire kedves, bár persze akkor is fenn állna a lehetősége, hogy jó indoka volt rá. Mindegy, nem is ez számít, most itt van és legalább nem kell egyedül ütögetnem, sőt simán van rá esély, hogy ő ismer másokat, így aztán akár még a társaságba is bevezethet. Egyedül lenni pocsék, barátkozni meg szeretek, és nem jó az, ha a miatt van honvágyam, mert hiányoznak a barátaim, meg a család, még az a fárasztó bátyám is a hülye vicceivel. - Öhm... nem szokta ezt senki se nagydobra verni, még a családom se tudja. Te se mondtad, hogy az vagy nem? - rántom meg kicsit a vállam. Na nem azért, mert flegma vagyok, hanem mert tényleg úgy gondolom, hogy tényleg nem olyan nagy dolog ez, nem gondolom, hogy be kellett volna számolnom arról, hogy mutáns vagyok, ő sem tette. Azért persze most hogy így felveti a dolgot kíváncsivá tesz, hogy vajon mire is képes, mert első ránézésre nem látom, hogy lenne rajta bármiféle nagy eltérés, de ugye ez rám is ugyanúgy érvényes. Kissé felszökik a szemöldököm a nem épp kedves megfogalmazásra, amivel a haverját illeti. Egészen máshogy viselkedett abban a két hétben, vagy csak... én emlékszem rosszul? - Ebben egyetértek, és gondolom a haverod csak pont nem ért rá, mert valami fontos dolga van. Van az úgy, hogy az emberek csak úgy szó nélkül... nem jelennek meg egy megbeszélt találkozón. - kis odaszúrás? Talán annak szánom, de vehető ez egy szimpla megjegyzésnek is, bár ő is ezt csinálta. Csak úgy eltűnt szó nélkül, pedig úgy volt, hogy elmegyünk együtt korizni, de aztán persze nem jött. Nem számít, attól még tuti, hogy nem mondtam volna rá azt, hogy retardált, és minden bizonnyal a haverjának is jó oka van, hogy nem jelent meg itt, viszont tény, hogy egyedül ütögetni unalmas, nekem is jó, ha van hozzá társaságom, és ugye mint említettem nem vagyok se mérges, se zabos, vagy ilyesmi. Aztán kicsit várok, amíg elszalad ütőért. Addig még próbálok pár értelmesebb célzást bejátszani, mert őszintén szólva még mindig nem vagyok a legügyesebb e téren. Majd belejövök persze, de közel van a fal és még edzenem kell rá, hogy nem üssek olyan nagyot. A kérdésre csak aztán bólintok egyet. - Azért számíts rá, hogy nem vagyok valami profi. - jó ez azért hiszem elég lightos megfogalmazás, miután eddig vagy négyszer sikerült magamat eltalálnom a visszapattanó labdákkal. Azért persze nagyon igyekszem ám, hogy őt legalább ne találjam majd el. Szóval lendítek és jöhet az első ütés, az még lehet, hogy neki megy majd visszaütni, de mivel mint említettem én nem vagyok valami profi, meg amúgy is hajlamos vagyok sok felé figyelni egyszerre, így kis esély lenne rá, hogy az övét majd vissza tudom ütni, de ha nem talál homlokon azt hiszem már az is nagy előny.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Pént. 27 Jún. - 0:06
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Kitartó típus vagyok, de már megtanultam, hogy miért éri meg küzdeni és miért nem. A lányokért felesleges és nem is fogok. Ha nagyon akarnám, akkor kéthetente mással villoghatnék, de a többségüket nem tartom meg olyan hosszú időre. Pont azt az időszakomat élem, amikor semmi szükségem barátnőre, maximum egy lyukra, amin kiélhetem perverz vágyaimat. Amikor anno találkoztam Carrie-vel szintén ugyanezt akartam tőle, próbáltam nála bevágódni mindenféle módszerrel, hátha megadja magát. De szerintem átlátott a szitán, mert egyáltalán nem sikerült eljutnom vele még a minimumig sem, amit két hét alatt bőven el sikerült érnem mással. Valakit néhány nap alatt elvarázsoltam annyira, hogy hajlandó volt szétnyitni a lábát, ő meg a legapróbb jelét sem mutatta ennek. Pontosan ezért paráztam attól, hogyha meglát, akkor úgy fog rám nézni, mint aki legalább egy gyilkosságot követett el. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy kedves lesz hozzám. Persze kellemes meglepetésként ért ez, de attól még nem lett rögtön jó kedvem és mosolyoghatnékom. -Igen, ugyanis nem említetted, hogy te is mutáns vagy -feleltem az övéhez hasonló hangnemben, viszont más kevésbé harapósan. Akármennyire is annak tűnök, azért annyira mégsem vagyok bunkó. Ha a lány képes eltekinteni attól, hogy eltűntem az életéből egy időre, akkor nem támadom le, ilyen egyszerű. Azt már rég elvetettem, hogy megszerezzem trófeának, ahhoz túl makacs... vagy csak egyszerűen nekem nem akarta odaadni magát. Viszont attól még nem terveztem belé mártani a nagy kést sem semmi ilyesmi. Nincs ellenemre, hogy jóban legyünk, ha ő megbocsájt és képes elviselni engem hosszútávon. -Nyugodtan maradhatsz, mert a retardált haverom nem volt képes ideérni időben. Egyedül játszani meg elég unalmas -magyaráztam a lánynak, miközben ránéztem. Majd körbefuttattam a tekintetem a teremben, hátha van valahol bent egy plusz ütő. De nem találtam, úgyhogy az ajtóig hátráltam vissza. -Egy perc. Hoznom kell ütőt. Addig ne menj sehova -mutattam a kezemmel, hogy maradjon, aztán már siettem is a szertárba a szükséges kellékért. Keresgéltem pár percig mert abban a nagy kupiban szinte semmit sem lehetett megtalálni. Végül megkönnyebbülten és diadalittasan távoztam, mikor meglett, amit akartam. Addigra a szomszédos squash-pálya körül már legalább kétszer annyian álltak, mint eredetileg. Fogalmam sincs mi ilyen élvezetes abban, hogy ötvenen néznek egy nem hivatalos meccset, egymás seggébe bújva a szűkös hely miatt. Játszani megint más, mert olyankor tényleg leköt a játék, mindent megteszel annak érdekében, hogy nyerj, részese vagy. -Megvan -nyitottam be a Mi pályánkhoz, az ütőt felmutatva. Aztán nyugodt tempóban odasétáltam Carrie-hez. A szerelését és úgy összességben az egész lányt már volt lehetőségem alaposabban szemügyrevenni, így annyira nem kalandozott el a tekintetem. Pedig attól eltekintve, hogy nem sikerült megszereznem, ugyanúgy bejön a külseje, mert tényleg elég szép. A ruhája meg... mondtam már, hogy imádom a sportszerkós leányzókat? Sokkal jobban néznek ki abban, mint mondjuk egy báli ruhában. -Kezded az adogatást?
Mennyivel jobb is lenne azzal a másik csapattal játszani! Lehet, hogy még sem volt okos ötlet magam mögött hagyni mindent, barátokat, családot, hogy ide jöjjek? De kihívás végülis és lehet hogy menni fog, csak idő kérdése. Meg vannak már a kialakult klikkek, de ha sikerül olyas valakivel összebarátkozni, aki már benne van egyben, akkor bevisz engem is. Lehet, hogy ezt nem azzal fogom elérni, hogy egyedül ütögetem itt a labdát, de azért kell a mozgás és annak nincs értelme, hogy mondjuk folyton valakinek a nyomában loholok. Ha meg akar találni a jó szerencse, vagy a jó társaság, akkor meg is fog igaz? Szóval lelkesen ütögetek és próbálom kizárni a szomszédból hallatszó időnként felhangzó nevetést. Lehetnek páran, és ha jól sejtem akkor a szabályos játékot nem nagyon alkalmazzák, de nem is baj ez, hiszen azért játékról van szó és nem valamiféle vérre menő meccsről nem igaz? Valahol egy ütés felénél hallom meg, ahogy nyílik az ajtó, és amikor megfordulok hála a figyelmem elterelésének a labda teljes erőből vágódik neki a vádlimnak, amiből persze én nem érzékelek sok mindent, csak magát az eseményt, de fájdalom nem jut el hozzám. Nem is foglalkozom vele túlzottan, csak a lábam moccan meg egy kicsit az ütközéstől, de mivel szerencsére nem olyan helyen talált el, így nem roggyan meg a térdem vagy ilyesmi. Ez maximum azért történhetne, mert egy pillanat múlva felfogom, hogy mégis ki áll ott velem szemben az ajtóban, hasonlóan sportos felszeléssel. Sikerül lefagyni pár pillanatra, valahol a "Szia!" kezdetén, ezért egy gyér erősségű sz betűt sikerül csak kijuttatnom a számból. Őszintén szólva nem is tudom mit kéne reagálnom. Emlékszem rá, hát naná! Engem az emberek általában kedvelni szoktak és ő is kedves volt, az alatt a talán két hét alatt, amíg New Yorkban járt. Elhívott pár helyre, aztán... szó szerint egy szó nélkül szívódott fel. Még csak a számát se hagyta meg, vagy valami, hogy majd ha megint erre jár, akkor találkozunk. Azért ez nem kicsit bántó, főleg mert fogalmam sincs, hogy mégis mi volt az oka. - Szia Travis! - oké első feladat pipa, sikerült megoldani a köszönést! - Ide járok suliba, ez olyan hihetetlen? Te is ide jársz ezek szerint. Örülök, hogy... látlak. - második feladat pipa, normális viselkedés. Nem vagyok zabos, bár lehet, hogy annak kéne lennem, de simán benne van, hogy van valami jó magyarázata. Meghalt a nagyija, vagy a kutyája, vagy csak nem engedték a szülei, hogy maradjon és igazából nem is akart bántó lenni, csak aztán nem tudta a számom, mert elhagyta, vagy esetleg valami ennél is prózaibb magyarázat van. Nem kell feltétlenül egyből undoknak lennem igaz? Amúgy is talán régóta ide jár és lehet, hogy pont ő az a személy, aki egy kicsit megdobhatja a baráti köröm jelenlegi csekély létszámát. - Egyedül szeretnél gyakorolni, vagy... Mert maradnék, ha nem zavarok, csak nem rég jöttem. - játszhatunk akár együtt is, mert tényleg nem akarok lelépni, de jó eséllyel simán megtenném, ha megkérne rá, hiszen miben vagyok a legjobb? Hát alkalmazkodnom!
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Squash-pálya Szer. 25 Jún. - 13:28
Carrie-Ann & Travis
Never regret anything because at one time it was exactly what you wanted.
Tisztázzuk, ritka pocsék másnaposnak lenni. A fejem majd' szétrobbant, úgyhogy azzal indítottam a reggelemet, hogy bevettem egy fejfájás-csillapítót, ami természetesen szart se ért. Egy idő után még hányingerem is lett, amit megpecsételtem egy kiadós rókázással. Legalább olyan két órámba telt mire sikerült összeszednem magam és végre elmentem a konyhához reggeliért tizenegykor. Szerencsére az már nem jött vissza, úgyhogy bementem a szobámba tovább pihenni, ami nálam nagyrészt ágyon fekvésből és olvasásból állt. A szobatársaim leléptek valamerre, így senki sem zavarta meg a nyugalmamat, egyedül az ígéret, miszerint egykor lenézek a squash-pályára Harryvel. Egyáltalán nem rajongok a sportért, viszont attól még konyítok hozzá, mert kiskoromban tanítottak játszani. Az amerikai foci és a nature változat viszont az életem. Imádom nézni és játszani egyaránt. Kár, hogy ketten rúgni a labdát nem olyan élvezetes. Mondjuk kapura rugdosni attól még lehet, csak egy idő után unalmas. A squash azért jobban megmozgat, meg talán kevesebb az esélye, hogy megunjuk, ezért választottuk azt. Három napra előre le volt tárgyalva a dolog, így kénytelen voltam megmozdulni még akkor is, ha rohadtul húzott az ágy a másnaposság miatt. Magával a mozgással, a sporttal egyébként semmi bajom. Sőt, imádok edzeni, de nem akkor mikor túl vagyok egy átbulizott éjszakán. Harry kedvéért azonban megindultam az alagsorba, mert már párszor eljátszottam vele, hogy lemondtam egy-két közös spanolós programot és úgy éreztem, hogy nincs több lehetőségem. Nem mintha nekem olyan sokat számítana egy mutáns, mert sokan bírnak, de azért nem árt megtartani magam körül őket. Kellenek olyanok, akik segítségével feljebb mászhatok a ranglétrán. Harry pedig pont ilyen. Huszonhárom éves és nemsokára X-men lesz, tekintélyesebb rangja lesz, mint nekem diákként. Talán ha tartom vele a jó kapcsolatot, akkor segíthet nekem abban, hogy előbb kapjam meg a helyem az ő leendő táborában. Nem titkolt vágyam, hogy a lehető leghamarabb pontot akarok tenni a diák éveim végére, mert már kimondhatatlanul unom. Néha komolyan elgondolkozok azon, hogy jó ötlet volt-e idejönni, mert ha maradtam volna az emberek között, akkor már rég dolgozó felnőtt lehetnék. Viszont lehet, hogy tovább kellett volna bámulnom a mostohatesóim rusnya képét még pár évig, amire már abszolút nem voltam vevő. Így meg jó távol lehetek tőlük, ami kifejezetten boldogít. Körülbelül öt perc gyaloglás után sikeresen leértem a pályához, ahol még nyomát sem láttam a haveromnak. Azonban ugyanennyi padon ücsörgés után feladtam és elkezdtem a bemelegítést az üvegajtón kívül, olyan helyen, ahol senkit sem zavartam. Átöltöznöm már nem kellett, ugyanis sportfelszerelésben, azaz laza pólóban és rövidgatyában jöttem le. Szóval először pár nyakkörzést csináltam, aztán következtek a vállaim, utolsónak pedig a törzsem és a lábaim. Szépen lefelé haladva. De egyébként nem vittem túlzásba, csak éppen annyit mozogtam, hogy nagyjából kiroppanjon mindenem. Eközben túlságosan bámult rám néhány szerencsétlen, holott még rajtam kívül melegített pár mutáns. -Nem láttatok még fehér embert bemelegíteni? -szóltam oda, mire végre elfordultak és foglalkoztak a saját dolgukkal. Nem tehetek róla, zavar, ha ilyen feltűnően néznek. Illetve nem, ha azok dögös csajok. Viszont itt csávók is meresztgették a szemüket, amitől a falnak tudnék menni. Ha ennyire tetszek nekik legalább ne látványosan... köcsögök. Miután végeztem az egész testem átmozgatásával, nyilvánvalóvá vált, hogy Harry nem fog ideérni. Valami közbejött neki gondolom... vagy valaki közbejött a farkának. Nem mintha ez probléma lenne, megértem, én is ezt csinálom. De azért ha egyszer az életben időben érkezek egy találkozóra vagy egyáltalán elmegyek, akkor tiszteljen már meg ennyivel, hogy idetolja a seggét. Sebaj, eldöntöttem, hogyha már egyszer így belejöttem akkor maradok Elindultam a két elkülönülő pálya közül az egyik felé, ahol csak egy jó seggű szöszi ütögette a labdát. A másikat egy méretes baráti társaság foglalta le, ezért szóba sem jöhetett. Feltéptem az üvegajtót a tőlem telhető legdurvább módon, pedig semmi okom nem volt rá. -Hahó! -ezt betudhatjuk egy köszönésnek is, mert tulajdonképpen annak szántam, bár a legtöbb ember más célra használja. Viszont abban a pillanatban, mikor felém fordult a szőkeség majdnem leesett az állam. -Carrie-Ann? -kúszott fel a szemöldököm a homlokom közepéig a meglepettségtől. Legfőképpen azért, mert dunsztom se volt róla, hogy ő mutáns, arról meg főleg nem, hogy ide jár iskolába. -Hogy kerülsz te ide? -tettem fel a kérdést kicsit sem udvarias formában, amit részben azért engedtem meg magamnak, mert éreztem a zsigereimben, hogy nagy hiszti fog következni, de minimum egy lecseszés. A lányt ugyanis elég jól ismerem sajnos, mert régebben meg akartam szerezni trófeának. Csak éppen nem jött össze, ezért nem fáradoztam tovább, megszakítottam vele a kapcsolatot.
Jó, néha azért fárasztó, ha három testvéred van, akikhez alkalmazkodni kell, még ha nem is vértestvérekről van szó, de most, hogy itt vagyok mégis csak hiányoznak. Csak pár napja érkeztem és az az igazság, hogy nem itt kéne lennem. Ismerkedni, olyanokat keresni, akikkel barátkozhatom, mert egyedül lenni rendkívül unalmas dolog, de én mégis itt kötöttem ki. Szerintem Megan imádná ezt a helyet, minden olyan... jól felszerelt, vagy hogy fogalmazzak. Kár, hogy ők nem ilyenek, mint én, pedig biztos, hogy jól szórakoznánk. Peter imád teniszezni és ez bár nem tenisz, de végülis majdnem olyan igaz? De sajnos ő sincs itt, én pedig inkább csak nosztalgiázhatok egyedül. Persze majd feltalálom magam, a szobatársaim kedvesek, az iskola nagy, és mondjuk az ebédnél is biztosan lehet ismerkedni. Csak kell egy kis idő, amíg beilleszkedem. Minden új hely elsőre riasztó tud lenni, de másodikra az ember már nem fél annyira, harmadikra meg egészen meg is kedveli azt. Majd meglátjuk, hogy velem hogy lesz. Egyelőre sima sportcuccban feszítek, ujjatlan fehér póló, egy rózsaszín rövid sort, és persze sport cipő az egészhez. A kezemben pedig a nem rég beszerzett ütő. Tudom, hogy ez páros sport, de attól még az ember egyedül is elütögethet gyakorlásképpen, pont erre van a fal. A fal a társ, aki visszaüti a lasztit, és még csak durva trükköket sem tud, hogy nagyon rohannod kelljen. Én meg még nem vagyok túlságosan gyakorlott, sőt squash ütő is most van a kezemben először. Teniszezni már voltam, de az azért nehezebb és a technika is más, úgyhogy ezt még mindenképpen szokni kell. Persze, ahogy Megtől tanultam első körben a bemelegítéssel kezdek, nyújtás és picit meg is mozgatom magam, mert nagyon csúnya sérüléseket lehet szerezni... Tudom nevetséges az egész, én nem szerezhetek semmiféle sérülést, még azt se érezném meg, ha visszaszállna a labda és teljes erőből fejbe kólintana, de valahogy megmaradt ez bennem, mint valami buta megszokás. Aztán jöhet az első pár gyakorló ütés, ami kicsit erősre sikeredik. Konkrétan pár labda elől el kell ugranom, akármilyen cikinek tűnik is ez, ha valaki más látja, de idővel rájön az ember, hogy ha nem üti olyan erősen, akkor a laszti se száll vissza olyan nagy vehemenciával. Csak gyakorlás kérdése, mint ahogy minden az életben, nem igaz?
Kezdőlap 
by 
