Éjszakai kóborlás az erdőben

First topic message reminder :

Tati and the others

Tati egy igazi őrült! Amikor először beszéltem vele a tervről, azt hittem, csak hülyéskedik, mert azt is szokott, de nem, ezúttal teljesen komolyan gondolta. Éjszakai túrára induljunk az erdőbe a város körül, mert az milyen vicces, és különben is már felnőttek vagyunk, nem mondhatják meg, hogy mikor hova menjünk. Jó, ez egy iskola, és valahol a tanáraink felelősek is értünk, de azért teljesen ne fogják már a kezünket! Nem tudom, hogy Tatinak mi is az elképzelése, ezért afféle hátizsákot nem hoztam, csak egy szimpla divatos válltáskát, amiben van egy termosz meleg kakaó, és némi pénz, elemlámpa. Úgy beszéltük meg, hogy csak pár embernek szólunk, és akinek van kedve, az majd csatlakozik. Végigszaladtam a lányok folyosóján, mivel még kevés srácot ismerek, de hozzájuk is bekopogtattam kissé. Tati úgyis hozni fogja Gabrielt, ahogy ismerem. Ez végülis kihágás, és az X-Ment komolyan elővehetik ezért, de hát az ő dolga, végülis elég lazán veszi ezeket a dolgokat. Az épület mögött várom Tatit, és a többieket, én érkeztem elsőként, és azon tűnődöm, hogy a barátnőm mit szól az Aaronos sztorihoz, mert csak gyorsan elhadartam, amikor volt két percünk egymás között. Nem rovom fel, hogy sokat vannak együtt a párjával, szép dolog a szerelem, de minden nem tartozik Gabrielre. Magam sem tudom miért, fekete garbóban és vászonnadrágban feszítek, mintha valami kommandós lennék. Az estéhez ez illik.

Éjszakai kóborlás

Néhányan hálásak azért, mert velük megyek, de ez nekem is csak egy kikapcsolódás. Bár lehet, hogy nem azért hálásak, hogy megyek, csak azért, hogy nem buktatom le őket. De erről nem tudhatok, hiszen nem tudok gondolatot olvasni, bár néha jól jönne…Na de mindegy. Méghogy nincs felnőtt? Bár lehet, hogy a széles mosolytól, és a lelkesedéstől Tati-nak nem tűnök annak, de néha jó egy kicsit ellazulni, és visszaemlékezni a diákévekre, amikor mi is kicsit szökdécseltünk a suliból. Elindulok a kis csapat után, én zárom a sort, figyelek a beszélgetésekre, de nem akarok közbeszólni. A szalonnasütésnek örülök, úgyis megéheztem. Egy két szót elcsípek abból is, hogy ijesztgetni akarnak minket. De erre szerintem immunis lennék, nem tűnne fel senkinek, hogy megijedtem, mert ha váratlanul ér egy ijesztés teljesen leblokkolok, mozdulni se bírok. Gabriel tűzgyújtós kérdésére hamar ráröppenek, mert azt egy aprócska kis villámmal gyorsan megoldom. Oda is lépek hozzá, majd mondom neki:
- A tűzgyújtást bevállalom. Valamit had tegyek hozzá az este sikeréhez. - Mondom, majd el is indulok, hogy fát gyűjtsek hozzá. Néhány percre eltűnök az erdő sűrűbb részében, majd egy jó adag fával térek vissza. Szépen keresek egy megfelelő helyet, majd elkezdem összerakni a „tüzet”. Alulra vékonyabb kis ágakat, aztán egyre vastagabbakat. Egy marék levelet pedig az aprócska kis résen, amit hagytam betuszkolok, hiszen így könnyebb meggyújtani. A tetejére rárakok még pár vastagabb fát. De ez még kevés lesz ahhoz, hogy süssünk rajt.
- Esetleg kaphatok pár segítő kezet, hogy hozzunk fát? Már összeraktam egy kupacot, csak ide kéne hozni.- El is indulok vissza a sűrűbe. Majd ha vissza kiérünk, leguggolok a kupac mellé, és bal kezem kitárom felé. Tenyeremet közel rakom a levelekhez, majd egy aprócska kis villám csap ki a tenyerem közepéből. A levelek lángra is kapnak, majd az ágacskák is, és végül a fadarabok. Ahogy elkezd leégni, rakok rá még fát, hogy legyen jó parázs, amin már lehet szalonnát sütni.

Legszívesebben sóhajtanék, és azt felelném Leroy-nak, hogy nincs ezzel egyedül. Én sem tudtam a dologról, de az előbbiek után kicsit furán venné ki magát a dolog, még akkor is, ha van egy sejtésem, hogy erre rájött magától is. Igazándiból mindegy, Nique úgyis meggyőzőbb nálam, had marasztalja ő akkor....banyek, lehet szólnom kéne, hogy több X-ment kéne tartania suliban, mint ahány vonzó lány jár ide. Ha ekkora túlerőben vannak, esélyünk sincs az iskolában tartani őket.
-Rendben édes, de akkor te sem használhatod azt a képességed, hogy magadhoz vonzz - felelem incselkedve - Bár, azt úgysem tudod kikapcsolni, szóval erről ennyit.
Aztán vele kézen fogva baktatok a csapattal az erdő felé. Nem gondoltam amúgy, hogy alkoholmérgezést tervezett ma esti programnak a csapat számára, csak azért volt ez a szavak nélküli kommunikáció mert...mert jól esik na. Mosolygok, és rákacsintok. Az erdő mélyén elrejtett kincsesláda az 5 üveg vodkával, és a többi zsákmánnyal rejtve marad.
-Felelősségteljes felnőtt? - Kérdem Angela-tól nevetve, miután már megindultunk. - Te ismersz ilyet? Hol találkoztál vele? Biztosan nem itt a környéken.
Azt mondjuk nem tudom, mivel hoztam a frászt Leah-ra, de megvonom a vállam. A szalonna megvonása nagyon nem ijeszt meg, nem igazán vagyok oda érte, ellenben az öcsém ha itt lenne, akkor már bökdösné az oldalam, amikor kiderül, hogy Leah készült, és hozott magával, és azt súgná a fülembe: "Azonnal vedd feleségül!".
-Vicces...én is erre gyanakodtam, amikor először találkoztam Tatival...
Aztán mosolyogva nézek más felé. Véletlenül tudom, hogy nem cseles, csak elképesztően gyönyörű, mert...nos akkor is így nézett ki, amikor megtört a koncentrációja...vagy aludt.
-Egyébként, ha bármit hiányolna bárki, csak szóljatok. Leugrom a boltba érte egy perc alatt. Mellesleg...tud valaki tűzet gyújtani?
Körbenézek, de Asha-t nem látom sehol, pedig az a csaj elég kreatív tud lenni, ha pirózni kell. Na sebaj, talán majd legközelebb.

Wanna have fun

Nem sok minden történik, hogyha azt vesszük milyen sok felé kell kommunikáljak. Körülbelül senkihez nem kell szóljak, a dolgok mennek tovább a maguk útján. Jethrot sikerül meggyőzni, úgyhogy nem kell tovább tépjem a számat, aminek azért valahol nagyon tudok örülni. Az ijesztegetésnél mondjuk egy kicsit megakadok, magasba szalad a szemöldököm. Sylvie mellé farolok, hogy a fülébe suttoghassak.
- Nem azért mondom, mert te nem tudnád, de nagyon hangosan tudok sikítani. Ha ezek itt nekiállnak rám hozni a frászt, akkor tuti felébred a visításomra az egész iskola.
Nem nevetek, mert suttogva nem tudok olyat, de azért érezheti a hangomon, hogy elég erőteljesen szórakoztat a tény, hogy sikongással verjem fel a helyet. Nem, mintha le szeretnék bukni ezzel a kiszökősdivel, de azért adna egy kis bukét a dolognak a visítás.
- Szalonnát? – kerekednek el megdöbbenésemben a szemeim. Valamiért nem arra számítottam, hogy sütögetni fogunk, a tűzzel felhívva magunkra a figyelmet. Nem tartom egy kifejezetten jó ötletnek, de ki vagyok én, hogy belepofázzak a dolgokba, nem igaz? Még mindig feszélyezve érzem magam és nem tartom jó ötletnek, hogy eljöttem. Oké, hogy ismerem Sylviet, Angiet meg Jethrot, de azért ez mégsem olyan dolog, amit én olyan gyakran csináltam. Odahaza szökdösni eszembe sem jutott, kimaradt hát a kamasz éveimből ennek az élvezése.
Csendben indulok el, hogyha többiek is megteszik. Egyelőre igyekszem élvezni az esti levegőt, a csillagok fényét és azt, hogy szabadnak érzem magam. Majdcsak elmúlik ez a kínos pillangórepkedés a gyomromból az új társaság miatt..

- Szerintem még alakulóban van az igazi te. Miért ne férhetne bele? - kérdezek vissza halkan. Igen, azt hiszem, Leah még nem találta meg a valóját. Még nem tudja, hogy ő most Shannon Leah testében, vagy Leah személyiségét kell magára erőltetnie, ha már a testében van. De szerintem a legjobb az lenne, ha megtalálná végre önmagát ebben az alakban.
- Ha keres, hát néhány randi erejéig legalább találkozz vele. Egy kis sulin kívüli mulatság neked is jár - kacsintok rá még gyorsan, hisz közben megérkezik az én sulin kívüli mulatságom okozója meg még jó néhányan.
- Rendben, de nem használhatod a képességed. Bár, valami azt súgja, tudnálak én úgy keresni, hogy önként feladd amagd - villantom beszédes pillantásom Gabe-re. Viszont az útirány és a kérdő pillantás összefüggését elsőre nem értem, majd újra a távolba meredve esik le. A vadászles és a rejtett holmik. Finoman megrázom a fejem, csupán Gabrielnek jelzésértékűen, tök véletlen az egész, és addig tuti nem sétálunk el.
Aztán csak mosolygok, ahogy Jethro-t kezdik győzködni, bár úgy tűnik, annyire nem is kellett. Kezdem azt hinni, minden x-mennek van egy diák gyenge pontja.
- Több felnőtt? Én egyet sem látok - bököm oldalba kedvesem vigyorogva, majd Leah-n a sor, hogy ránevessek szúrkálódását hallva.
- Majd belelülök az öledbe és megmutatom a valót - felelek kacsintva, ám ahogy megemlíti a magával hozott szalonnát még énis meglepődök. Nem, ennyire nem gondoltam előre, de ezek szerint egy szalonnasütéshez gyűltünk össze. Jó az, ott remek sztorikat lehet mesélni.
- Menjünk már, vagy verjünk itt tábort - sóhajtok türelmetlen, immár valóban indulásra noszogatva a csapatot. Ha sokáig ácsorgunk még tényleg lebukunk. Szóval egyik kezem ujjait Gabrielébe fűzőm, másikat Leahnak nyújtom és megindulok befelé a sűrűbe.
- Szólj, ha valamelyikre a frászt akarjuk hozni - súgom Leahnak huncut mosollyal.

Tati and the others

Egyenlőre tehát csak ketten vagyunk, jut lehetőség titkokban megvitatni a csak minket érintő kérdéseket, mielőtt befutnának a többiek, de leginkább Gabriel. Nincsen vele bajom, de ezt mégiscsak Tatival beszélném meg, úgy, hogy nincsen ott a párja. Miután elengedtem nyakamba vetődő barátnőmet, komolykodó vigyorral hallgatom őt, aki számomra is elég meglepő válasszal rukkol elő.
- Ribancos... Nem az, hogy ribancos, hanem hogy illik-e hozzám mostanság ribancosnak lenni... – Rebegem tűnődően. Már nem vagyok az a szőke bombázó, talán Aaron is más dolgokat vár majd tőlem, mint amit nyújtani tudnék, de ha maga Tati mondja azt, hogy lépjek túl, és legyen önmagam, az már elgondolkoztató.
- Nem is tudom, azért jó lenne... Végre valaki. – Rántom meg huncutul a vállamat, és rendkívül hálás vagyok, hogy meghallgat, meg kissé jóleső dolog is, hogy most én is ilyen helyzetben vagyok, és nem csak az X-Ment tudjuk kibeszélni. Eddig jutunk, aztán már érkezik a tömeg is.
- Baszki, én azt hittem, hogy még két három csaj jön, most meg itt van a fél suli. Amit ezért kapni fogunk. Hát... most már tökmindegy. – karolok bele Tatiba, egész addig amíg Gabriel megjelenik, akkor átengedem a srácnak a pórázst, csak a lányra villantok még egy csúfondáros mosolyt.
- Szívem te is annyit eszel, amennyit akarsz, ki tudja, hogy hány kiló vagy valójában. – Utalok arra, hogy Tatjana a vízióival azt hitet el velünk, amit akar. Az is meglehet, hogy az igazi alakja egy kövér néger nő, csak valami orosz modellnek mutatja magát, mert az milyen menő. Végülis az számít, amit az agyunk láttat velünk, nem? Ellenben Gabriel szavaira elkeredekett szemmel próbálok valamire rámarkolni, jelen esetben Angela hosszú barna hajára.
- Bocs Angie... de basszus Gabriel, miért a sötét erdőben mondod ezt? Ez bátorságpróba, ami az én olvasatomban szalonnasütést jelent, nem ijesztgetést. Te már nem kapsz szalonnát... – Lépek oda hozzá, és bökdösöm meg a mellkasát, de látszik, hogy csupán viccelek, fog kapni, viszont utálom, ha a frászt hozzák rám. Aztán színpadiasan fordulok körbe, és az enyhén bűzlő táskámra mutatok.
- Senki.... Tudtam én. Ezért hoztam én szallonnát! – Meghajolok, várom az elismerő tapsot, ami akár el is maradhat, nem szükséges még jobban felhívni magunkra a figyelmet. Ellenben elkapom Gabriel egy elejtett mondatát, nem tudom, hogy merre fogunk indulni, szimplán egy tűzrakó helyet akarok keresni. Egy fél pillanatra Nique-re vigyorgok, és csak legyintek, nem volt kötelező semmit sem hozni, végülis a házigazdánál a rendezés joga. Megérkezik a következő X-Men is, akit először látványosan semmibe veszek, de mégis hajlandóságot mutat, hogy csatlakozzon. Király!

Megérkezésemkor csak úgy kiszalad belőlem, hogy lebuktunk, nem tehetek róla, ez egy gyors reakció volt. Persze szerencsémre nem csak én gondolom így, mások is véleménye is ugyanez. Leroy megjelenése nagyon is erre ad okot. Viszonozom Tatjana mosolyát és aztán Nique felé fordulok.
-Értem. Akkor megnyugodtam. - Nevetek fel. Közben pedig előhalászom a táskámból az üveg vizemet.
Az ahogy Nique és Gabriel is győzködi Leroy-t nehogy visszatereljen minket a suliba mint egy bárány nyájat a karámba, igen szórakoztató. Már azt hittem ez egyáltalán nem fog sikerülni,d e aztán megtörik a jég és Leroy elneveti magát.
-Köszi Leroy. - Mosolygok rá hálásan. Tudtam én, hogy nem olyan aki csak úgy lebuktatna néhány fiatalt ha kirándulni készül. Bár aligha nem Charles már tud rólunk. Jó kis csapat jött össze és örülök, hogy köztük lehetek. Bár a sok személyből párat egyáltalán nem ismerek. Nem baj, ez a kis kiruccanás majd ad okot arra, hogy megismerkedjünk. Visszarakom a vizemet miután ittam majd elindulok a kis csoport nyomában. Annyira izgalmasnak tűnik ez az egész este. Gabriel mellé szegődöm ahogy baktatunk előre.
-Hol marad ilyenkor a felelősségteljes felnőtt? - Lököm oldalba miközben elnevetem magam. Na igen, Tatjana mindenbe betudja rángatni.

Utánam is érkezik még két hölgyemény, akik közül az egyiket ismerem is, a másikat csak látásból. Többen elszólják magukat, hogy lebuktak, van, aki szinte figyelembe sem veszi, hogy ott vagyok, csak lepisszeg. De érkeznek olyan felajánlások is, hogy tartsak velük. De talán a legjobb megjegyzés a rekorder lebukás volt, legalábbis szerintem. És akkor lép oda hozzám fogadott hugikám. Emlékeztet az ígéretemre, amit már mikor ideértem tudtam, hogy ha kér, megtartom, és azok a könyörgő szemek… Hát meg is tartom az ígéretet. Közben Gabriel is kijelenti, hogy velük van. Kell ennél több? Nekem nem. Tovább már nem tudom tartani a nevetést. Elnevetem magam, de azért csak halkan, nehogy lebukjunk. Majd körbetekintek a bagázson és megszólalok.
-Nem vagyok én semmi jónak elrontója. Csak egyet bánok, hogy nem tudtam róla, mert akkor készültem is volna. És amúgy is ha lebuktok… izé lebukunk, nehogy csak egy ember tartsa a hátát értetek és ennyi nőre nem elég ha csak egy férfi vigyáz.
Mondom mosolyogva, a mondandóm másik felét már Gabrielhez fordulva beszélem, hisz ez főleg neki szól. Szívemet amúgy is öröm tölti el, hiszen látom, hogy egy olyan csapat ez, aki örül annak, hogy együtt lehetnek, társaságban. Ekkor jut eszembe, hogy többen talán még nem is tudják a nevem, bár Nique azon szólított, de azért illene nekem, személyesen is bemutatkoznom.
- Amúgy Leroy Jethro Gibbs vagyok, de mint az előbb hallottátok szólítsatok csak Jethronak. De végülis mindegy, hogy hogy hívtok.
Mondom, mert már megszoktam a Leroyt is és a Gibbst is. Na de a banda eleje már el is indult. Csatlakozom én is hozzájuk, követem őket, hiszen ők tudják, merre akarják azt a „bátorságpróbát”.

Wanna have fun

Megforgatom a szemeimet Sylviere. - Egyéb konstruktív javaslat? – öltök még nyelvet is, hogy teljes legyen az élmény. Mondjuk egy pillanatra azért elképzelem magam fekete hajjal és mit ne mondjak a madárijesztő is szebb annál, mint ami előttem megjelent, szóval nem, én aztán soha nem festem feketére a hajamat!
Végtére eljutok oda, hogy likvidálom barátnőm tanácsára a színes holmikat a mai ruhatáramból, s mindenből feketét veszek magamra. Nem, mintha számítanék rá, hogy bárki látni fogja, de igen, a fehérneműm is fekete a ruhák alatt. Sose lehet tudni, hogy ki lát neonban. Az kéne még, hogy a fehér bugyim átrikítson a nadrágomon. Na jó, ez még tőlem is marhaság. És különben is, hogy jut eszembe a bugyikról egy hús-vér személy? Franc abba az éjjeli kakaóba, biztos agysejtrombolót csempésztek bele nekem chili helyett.
Már éppen szerencsésen eljutunk a társasághoz, s kezdene megeredni a nyelvem is, amikor csaknem leharapom azt egy lökés következtében. Úgy borulok hanyatt, mint akit elfújt az első szél, s csak aztán kezdek el nagyon vihogni a helyzeten, amikor megjelenik velem szemben földön ülős sötéthajú tükörképem.
- Semmi baj! – mosolygok Quinnre, a hangomból is világosan kihallható, hogy nem vagyok zabos. Mindenkivel előfordul, hogy egy kicsit ügyetlenebb a kelleténél, s hát ha most engem sikerült fellöknie, mi van abban? Semmi gond nincs a dologgal, legfeljebb egy kicsit ciki, ahogy minden kecsességet mellőzve próbálok feltápászkodni, mint egy beteg tetű. Nagyjából felénél járhatok a mozdulatnak, amikor ismerős hang vág tarkón. Úgy meglepődöm ezen a szigorú izmozáson, hogy csaknem visszaesek.
- Jethro! – egyenesedek fel hirtelen, s veszem elő a legangyalibb mosolyomat. Legszívesebben betömném azt a szigorú száját, elvégre ebben a helyzetben még az is ciki, hogy egyáltalán ismerem, de inkább nem teszek ilyesmit. Próbálom elengedni a fülem mellett a szavait, s közelebb óvakodom hozzá. Csizmás kandúr is megirigyelné a könyörgő pillantásokat, amelyeket a férfire vetek.
- Jaj, de jó, hogy eljöttél! Tudtam én, hogy nem hagysz ki egyetlen alkalmat sem, s megvédesz engem mindentől, ahogyan ígérted! Ma is velünk kell gyere, hogy ne eshessen bajom, ugye Sylvie? – csacsogok, mint aki minden kerekét elvesztette az elméjéből, s közben megerősítésért folyamodom egy nézéssel szobatársnőm felé. Esélyesen meséltem Sylvienek a Jethroval történt találkozásomról, s az elhamarkodott, de mégis nagyon lelket simogató fogadott testvéri viszonyunkról, amibe keveredtünk.
Szerencsémre nem kell tovább hűtsem a gyomromat, mert Gabriel is megszólal, s így van reményem arra, hogy fogadott bátyám nem fog villámokat ereszteni a fenekünkbe, s azzal kergetni minket vissza a szobánkba. Bár, megmondom őszintén, hogy azért nem vagyok teljesen biztos a dolgomban.
- Áh, Angie, dehogy! – vigyorodom el - Épp csak pillanatnyilag megingott az akciónk titkossága. Kaját? – vonom fel a szemöldököm arra, amit Leah kérdez. Természetesen nem hoztam ennivalót, eszembe sem jutott, de kezd az a kellemetlen érzésem lenni, hogy csak én voltam ily' botor. Mindegy, ha már így esett, akkor nem megyek bele mélyebben a témába, csak megrázom a fejemet, jelezve ezzel a fekete baseballsapka takarásában, hogy én ugyan egy morzsányi ennivalót sem tettem a táskámba. A víz is csak véletlenül jutott eszembe az utolsó pillanatban.
Nagyon érdekel, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, de azért míg a végkifejletre várakozom, visszaorientálódom Sylvie mellé. Nehogy Jethronak a végén kedve támadjon elkapni a grabancomat és szégyenszemre visszacipelni a suliba. Kikaparnám a szemét, azt hiszem. Puszta fogadott húgi szeretetből természetesen.

-Ennél is többet? - Kérdem immár nevetve, hogy kissé sikerült lenyugodnom. - De ha gondolod, játszhatunk később egy visszavágót. Számolj tízig, és úgy elbújok, hogy tényleg kihívás lesz megtalálnod.
Rákacsintok, aztán aztán picit csodálkozva nézek Leah felé. Dinnyelé? Az rossza párnában? Azért a Leah-féle bosszúra majdnem elnevetem magam megint.
-Most, hogy így mondod, láttunk Japánban egy Graffitit, amin egy manus a takaró alatt reszket, az ágy alól meg kinyúl egy kéz, és lelocsolja valamivel a párnáit. Ezek szerint az téged ábrázolna?
Természetesen nem komoly a hangom. Semmi ehhez hasonló ijesztőt nem láttunk ott mai nem Tatjana műve volt...ami viszont a tervet illeti, az emberáldozat résznél nyelek egyet, és úgy csinálok, mint akinél érzékeny pontra tapintottak.
-Hátőőőő.....neeeem....ötéveseket sosem....Mondjuk, ha pont ebbe az irányba akartok menni...
Kérdőn nézek kedvesemre, hogy vajon mennyire véletlen, hogy ezt az ösvényt választják, ami a folyóhoz vezet, aminek a túlpartján ott van a...Jobb erre nem is gondolni, hirtelen nem tudom, ki tud olvasni a gondolataimban. Minden esetre, ha valaki ezért pirulna, nem, nem az van ott amire gondoltok, JESSZUS!
-Mindegy...Várunk még valakire?
Nos, úgy tűnik igen, és érkeznek páran hívatlanul is. Illetve, nem tudom ki az akit meghívtak, és ki az, aki csak beesett, de abban biztos vagyok, hogy Leroy véletlen került ide. A szemeim forgatom, ahogy elmondja szinte ugyanazt, mint én, csak ő a jelek szerint komolyan gondolja, vagy sokkal jobb színész.
-Ne aggódj, velem vannak - jelentem ki határozottan, gondolatban pedig adok egy tockost minden lánynak, aki kijelentette, hogy most lebuktunk, vagy hasonlót.
-Csak egy kis bátorságpróba. Felteszem neked is volt része benne.
Nekem volt, az biztos. Brrr....
-De, ha gondolod jöhetsz velünk, kezdenek egy kicsit sokan lenni, és lehet nem árt, ha mi felnőttek is többen vagyunk.

Mégis visszatalálok arra kis ösvényre, amelyen jöttem. Nem igazán törődöm azzal, hogy csendben közlekedjek, elvégre nem bevetésen vagyok.
Végül csak elérem azt a részt, ahol a kocsikat lehet leparkolni, bevágódom a volán mögé. Rövid földút után a főútra kanyarodok és a város felé veszem az irányt. Egy kis bor, egy kis forró zuhany és máris jobban leszek. A víz már kezdett nagyon hideg lenni a fejemnek is.

Még jó ezekben a kertekben, parkokban, hogy mindig akad egy fa, farönk, vagy épp pad, amire le lehet ülni, aminek neki lehet támaszkodni, így leheletnyi keresés után én is kényelmesen elnyúlok egy fának támasztva hátamat. Cseppet sem zavar, hogy esetleg piszkos lesz a nadrágom, egyrészt mert nem látszik, másrészt mert.. mert nem látszik. Szóval lényegtelen.
- Gondolkdotam - biccentek a kérdésre, és bár nem szokásom,most picit a számat rágcsálom, mielőtt belekezdenék. Nem akarok rossz tanácsot se adni neki, főképp, mert úgy érzem, sokat ad a szavamra, főképp, mióta a cukrsázdában sok mindenbe beavatott. Ugyanakkor félő, az én jószándékom ártóvá válik idővel, mivel egy olyan dologról kell véleményt alkotnom, aminek csak a Leah által közvetített szemszögét ismerem.
- Ha azt mondom, élvezd ki, az nagyon ribancos? - húzom be egy kicsit a nyakam, bár a vigyorom mellé elég beszédes. Hát nah.. most mit mondjak.. Gabriel sok mindennel megismeretett, és hát talán kicsit túlontúlleszűkült a képzeletem bizonyos dolgokra.
- De igazából szerintem így, egy alkalom után felesleges rágódnod. Lehet nem is keres többé - vonom meg a vállam, mert ez is simán benne van a pakliba. Ki tudja, milyen is az a srác valójában, lehet csak abban reménykedett, hogy a parton könnyen felszedi a barátnőm, és mivel nem jött össze, hát ennyiben maradt. Főképp, mert nem is idevalósi.
- Ha meg mégis.. miért ne élvezhetnéd kicsit a társaságát. Az még nem kötelez semmire, nem kell hozzámenned, vagy mellette leélned az életed. Neked is jár egy kis boldogság és hízelgés - mosolyodom el, immár lágyabban, sokat mondón. Igen, az elszenvedett dolgok után most már kijárna neki is egy kis figyelem, öröm. Persze tudom, hogy zavarja, hogy Leah testében él Sharonnal, de el kell fogadnia és végre élni vele, nem csak benne.
Tovább viszont nem folytatom a lelkizést, mert végre befutnak mások is. Kissé bátortalan páros első ránézésre, de majd feloldódnak. Vagy visszarohannak a házba.
- Sziasztok - mosolyodom el, miközben lassan feltápászkodom és épp lépnék közelebb, mikor valaki Nique-be fut, felborítva őt. Meghökkenve pislantok egyet, de mielőtt szólhatnék ismerős porvihar kavarja fel a levegőt körülöttem.
- Azt hittem, több időt hagysz a bújócskára - ingatom a fejem, látszólag csalódottan, mégis mosolyogva. Komolykodását egy pillanatig se veszem komolyan, vigyorom levakarhatatlan. Talán enm szép dolog, de tudom, szinte bármibe belecsalhatom, ha akarom. És akarom, hisz vele együtt szeretnék megélni dolgokat.
Közben befut még egy-két versenyző, közöttük Angela is, aki egy vigyort kap tőlem, ami akkor sem lohad, mikor megjelenik egy idősebb pasi, immár talán hatásosabban letromfolva minket. Ám a lebukást emlegető lányokra csak nevetek, miközben ujjaim finoman Gabrielébe fűzöm, de csak egy pillanatra.
- Ugyan, csak egy esti séta.. ha nem tetszik, nem látsz, ha gondolod, gyere és vigyázz ránk - kacsintok Leroy-ra, nem foglalkozva szemtelenségemmel. Nem, most valahogy nem megy. És ha nem tetszik neki, hát tényleg nem fog minket látni, erről gondoskodhatom. És amint ezt lerendeztem, Leah felé fordulok, szám elé kapva fojtom el feltörő kacagásom a horrorisztikus belépő láttán.
- Haláli vagy - vigyorgok rá, ahogy szóhoz jutok, majd csak szélesedik a következő kérdésre.
- Ha képes elfeledtetni veled egy röpke időre az evést, akkor ne ereszd - kacsintok rá, majd lassan megindulok az erdőbe. Ha már itt vagyunk, hát menjünk is, ne csak álldogáljunk.

Tati and the others

Olyan sokáig nem kell várakoznom, mert a másik buliszervező, alias legjobb barátnőm már érkezik is, és a nyakamba vetődik, amit hálás visszaöleléssel egészítek ki.
- Szóval pár embernek, meglátjuk, hogy hányan jönnek. Viszont, amíg még nem jön meg a lovagod, remélem az enyém vagy kicsit. Gondolkoztál azon, amit mondtam? Tudod a pasas a tópartról. Mi a fenét csináljak? – Beavattam Tatit az Aaronos dologba, hogy találkoztam a sráccal egyszer, és jó eséllyel fog is még keresni, de ha magammal nem vagyok tisztában, a fene megette az egészet. Tati ismeri a titkomat, pontosan tudhatja, hogy még nem olyan régen vagyok Leah, és nehéz elfogadnom, hogy tényleg én lehetek az, aki tetszik másoknak. Nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy mit fog mondani, mert ha Gabriel megérkezik, úgysem eresztik el egymást, attól függetlenül, hogy máskor is sokat vannak együtt. Ilyen a szerelem mondhatni, csak én meg irigykedek, hogy alig kapok valamit Tatiból. Remélem, hogy még van pár perce hogy legalább átgondolja, mielőtt a kötelezően árukapcsolt teleportáló meg nem érkezik. Egyébként pedig kiváncsi vagyok, hogy Gabriel mennyire veszi komolyan a szabályokat, de majd meglátjuk, ha itt lesz. Éppen köszönnék rá az érkező szőke lánynak, akivel már többször köszöngettünk egymásnak. Ha véletlenül Niqué meghalna, biztosan ő lenne a következő állandó alakom, a szőkeség néha hiányzik. Nagyon nem tudok ezen merengeni, mert Quinn, az egyik legrégebbi iskolai osztálytársnőm sétál bele Dominique aurájába, amin sikerül egy jót kacagnom, még ha halkan is.
- Mit csináltok már dinkák? – Még mindig ráng a szám a röhögéstől, aztán mindenkinek szia-sziát köszönök. Lassan tényleg gyűlünk, egyenlőre csak lány fronton. Gabriel közben megérkezik, és már indít is az általános, körbeflörtölős dumáival, ami nálam annyira nem nyerő, ezért oda is állok elé, és karbafont kézzel méregetem.
- Ne csináld már. Ha beárulsz, minimum dinnyelnevet öntök éjjel az ágyadba. Vagy ilyesmi. A Leah féle bosszú még Japánban is hírhedt. -Utalok mandulavágású szemeimre, a valóságban még az országból sem léptem ki. Csak kötözködöm, nem leszek rosszban Tati párjával, csak kell a dráma.
- Nem tudom, Tatival úgy gondoltuk, hogy járjunk arrafelé, ahol még nem voltunk. Az erdő mélyén asszem, kétlem, hogy Charles ott áldozott volna fel meztelen öt éves fiúkat, de ki tudja... – Rántom meg a vállamat vidoran, és besorolok Niqué mellé. – Jól vagy csajszi? Akkorát ütköztetek, mint két tekegolyó. Quinn gondolom már megszokta.. – A nagy hangzavarra megjelenik még valaki, akit nem ismerek, de a kora folytán akár valami fejes is lehet itt. Mégis lepisszegem, veszekedjen vele, aki akar. A táskámat kézbe veszem, aztán megindulok öntudatosan világítva meg a saját arcomat a lámpával. Távolkeleti kinézetemnek köszönhetően úgy nézek ki, mint az Átok nulladik része. Közben Angela és Sylvie megérkeznek, de már nem hagyom magam lefékezni. Az erdő mélye csak ránk vár.
- Ugye... hoztatok kaját? – Tipikus, nálam a túra arról szól, hogy eszünk. Ha Aaron itt lenne, akkor legalább a kólaigényeim is ki lennének szolgálva, de így... Eszembe jut valami! A fél literes dobozos kólát múltkor le tudtam nyúlni. Háh! Már kattintom is fel a dobozt, majd pár korty után Tati örökli tőlem.

Éjszakai kóborlás

- Gőzöm sincs, egyébként is, te rángatsz el engem, neked kellene tudnod.
Feleltem nemes egyszerűséggel, mert őszintén, nem voltam biztos benne, hogy jót fog tenni a dolog, elég, ha rám hozza valaki a frászt, aztán nekem mindenki sikoltozni fog, vagy fordítva, valaki más riad meg, s én fogok. Egyik verziónak sem örülnék különösképpen, sőt határozottan ellenemre volna.
- De a feketében legalább kisebb a lebukás veszélye. Mondjuk, nem is tudom, hogy egy Charles Xavier vezette suliban mit vár a mutáns.
Vonok vállat, mert részemről borítékoltam volna a lebukást, sőt, szerintem Charles már akkor tudott róla, amikor megszületett a kitalálók fejében, nem hogy mostanra. Mindenesetre nem szeretném elvenni Nique kedvét, ha már valami eltereli a figyelmét az éjszakai sikítozásokról, az fél siker. Nem mondom, hogy ez biztosan jó lesz rá, de mindent ki kell próbálni. Az az igazság, hogy nekem is van rá egy ötletem, de még gyúrnom kell rá lélekben, hogy hajlandó legyek kipróbálni.
- Szerintem inkább fesd feketére.
Öltök nyelvet, bár jó eséllyel megszokta már, hogy nagyon nem szokásom olyasmit válaszolni a kérdéseire, mint az átlagnak.
- Amúgy, a színes pulcsi tuti nem játszik, akkor már inkább a kardigánod legyen színes, és a pulcsid fekete. Saőka meg jöhet, bár szerintem túlkomplikálod.
Vonok vállat, én már felhúztam a fekete farmerom, és egy, minő meglepetés, szintén fekete tavaszi kabátot, alatta sem mondhatni, hogy változatos lenne az öltözékem. Most épp egészen illik a hangulatomhoz a dolog. Én is bedobok egy üveg vizet, az oldaltáskámba, meg biztos, ami biztos, még egy szendvicset is majszolgatni, és ki tudja miért, de ha már kóborlás, jöhet egy doboz gyufa is. Fene tudja, hogy van-e a társaságban tüzes kedvű egyén.
Aztán már rángatnak is, így hát lobogok Nique nyomában, mint a győzelmi zászló, egész vicces, ahogy oson, szerintem fölösleges, de azért cuki.
Odaérve kedvem támadva felnevetni, nicsak, az értelmi szerző megkukult, ahhoz képest, hogy ő akart jönni, most egészen félelmetes, mennyire csöndben van. Néha nagyon nem értem.
- Halihó!
Köszönök mosolyogva, aztán kicsit felgyorsulnak a dolgok, mert valaki nekimegy a szobatársamnak, aki nem is látszik, ám amikor végre észlelem, már lépnék is, hogy felsegítsem, de megelőznek.
- Hú, azt hiszem, ez rekord a lebukások történetében.
Jegyzem meg a két x-men-t látván, annyira egyiküket sem ismerem, hogy tudjam, ez vajon a buli végét jelenti-e.

Bárki megmondhatja, hogy nem a józan eszemről vagyok híres. Amint tudomásomra jutott az esti kiruccanás azonnal eldöntöttem, hogy nekem ott a helyem. Ezerszer jobb kint az éjszakában poénkodni pár diákkal mint itt bent poshadni és azon tanakodni holnap ugyan ki fog agyonütni a gyakorlóteremben. Elővettem a fekete farmerom és a kedvenc fekete pulcsim. Kicsit vastag ugyan,d e kitudja, hogy nem lesz-e túlságosan hideg úgy az éjfél közeledtével. Hátizsákomba bepakoltam egy üveg vizet és egy szendvicset, elég ennyi nem? Majd az órámra pillantva aggódva vettem észre, hogy bizony javában késésben lehetek. Mivel se Tatjana se Leah nincs a szobánkban valószínű, hogy már elindultak gyülekezni. Magamra kaptam a sötét ruhákat és hátizsákot a vállamra vetve kiosontam az ajtón. A folyóson halkan lépdeltem majd amint tisztának tűnt a terep futással indultam meg. Hamar kiértem a suli épületéből, de kisebb gondba estem, mert nem tudtam hol lehetnek a többiek. Miközben kiválasztottam egy irányt fülelni kezdtem. Beszélgetés zaja szűrődött felém és egy sóhaj kíséretében elindultam a hangforrás felé. Hamar megpillantottam a kis társaságot ami nem is olyan kicsi. Tati-t és Leah-t meg Nique-t azonnal felismertem, majd Gabriel-t is.
-Sziasztok! - Köszöntem lelkesen, egy kicsit azt hiszem felpörögtem a szabályszegés hangulatától. Majd vigyorom elég hamar lehervadt amint Leroy-t is megláttam. Az Ő arcáról már nem azt a kimondott örömöt véltem felfedezni. Talán nem is túrázni jött? -Akkor most lebuktunk? - teszem fel félve a kérdést. Mert ha igen akkor teljesen felesleges volt így rohannom, hogy elérjem a kis csapatot. A táskámat lerakom a lábam mellé és kérdőn pillantok a társaságra. Nem tudom mire vélni a helyzetet. Úgy látszik csak én vagyok ennyire lemaradva.

A mai napom elég pörgősre sikerült, ezért gondoltam azt, hogy egy kicsit kiruccanok az erdőbe, ami egy kiváló hely, ha az ember gondolkodni akar. Miután ezt eldöntöttem magamban, szépen felöltöztem, hűvös estének ígérkezett, ezért egy hosszú farmert, egy fekete pólót és egy szintén fekete pulóvert vettem fel. Azért, mert még alig volt rajtam fekete cucc, egy fekete cipőt vettem fel emellé a szett mellé. Miközben öltözködtem, az ajtómon hallottam egy halk kopogást, de nem törődtem vele, gondoltam, hogy csak a diákok szórakoznak. Gondolataim gyorsan visszatértek az öltözködéshez. Ebben a ruhában nagyon nem fog észrevenni senki, amit nem is bánnék. Ahogy egyre kijjebb haladok az iskola területéről, és távolodok az épülettől, azzal párhuzamosan egyre szabadabbnak érzem magam. Nem tudom miért van bennem ez az érzés, de most pillanatnyi kedvemben nagyon jól esik. Ahogy egyre beljebb megyek az erdőbe észreveszek egy kisebb csapatot, bár eleinte csak azt hiszem, hogy a szemem káprázik, és a sötét teszi ezt velem. Aztán érzek egy kis szellőt is, mintha valaki elszaladt volna mellettem, de nem láttam senkit.
~Már megint trükközik a képzeletem…~
Gondoltam és közeledtem a csapat felé. Itt már hallottam hangokat is, beszélgetés hangjait. Egy ismerős hangon meghallok egy „sziasztok”-ot is, ez Nique. Na jó élénk a fantáziám. Már csupán pár méterre vagyok tőlük, de még mindig ott vannak, ekkor már sejtem, hogy ez nem az elmém szüleménye. A sötétből kimegyek közéjük és megszólalok:
-Hát ti meg mi a fenére készültök? Nektek már nem szabadna itt lennetek! Nyomás mindenki aludni!
Mondom, kicsit szigorúan, de ez a jelen pillanatban érthető. Majd egy pár pillanat múlva körbetekintek a társaságon, hogy mégis ki az akit ismerek és esetleg elmondaná, hogy mi folyik itt. Igaz, hogy majdnem mindenkit ismerek, de csak látásból. De megpillantom Nique-t is, akinek néhány perce már hallottam a hangját is, és elindulok felé.

Kissé talán önelégült mosollyal dobom le a gyakorló botom, mikor végre véget ér az edzés, és ma kivételesen nem szereztem a meglévő lila foltok mellé a bőrömre még néhányat. Az, hogy azok a lila foltok meg honnan származnak valójában, csak hab a tortán. Magamhoz veszem a pólómat, elköszönök, és egy teleportálással később már az ágyamról pattanok vissza, és dőlök hátra, majd a szennyest a helyére hajítom, miután kis gombócba gyűrtem. Fejem a fal felé fordítom, hogy ellenőrizzem, túl késő van-e beugrani Tatjana-hoz, mielőtt elkezdődne az esti műszak, de természetesen a falióra elemeit még mindig nem cseréltem ki. Hát igen, nehéz választás...időszámítás, vagy az édes csend, amit az idegesítő ketyegés hiánya biztosít. Ekkor tűnik fel egy papírdarab, ami szép lassan ereszkedik alá, össze vissza sodródva a levegőben, mint egy nagyon béna ejtőernyőt. Elkapom, és meglepetten látom, hogy ezt nekem címezték. Kíváncsian hajtom ki, és azonnal felismerem a kézírást. Na igen, az origami alaphajtása már megy neki, de lássuk, mit ír....MI A?
Izomlázzal, félpucérsággal, és egyéb marhaságokkal nem törődve pattanok fel, és már teleportálok is ki a szobából. Először a suli alagsorában jelenek meg, a hangárban, aztán amint látom, hogy a gép még itt van, már tűnök is, mielőtt valamelyik meglepett pillantás gazdája megkérdezhetni, mi a rákot keresek itt. A lányok lakóhelyeinek ötös szobája előtt már egy hátizsákkal a kezemben bukkanok fel, és kopogás közben húzok magamra egy sima, fekete pólót. Amikor nem kapok választ, lenézek a konyhába is, majd végigszaladok az asztalok közt, és magamra húzom a fekete kapucnis pulcsit, amíg azt kutatom, itt van-e. A következő állomás az iskola tetője, ahol nagyot harapok a zsákmányolt banánba, és a tájat kémlelem. Végre! Végre kiszúrom őt a távolban, körülötte egy csapat lánnyal. Eldobom a babánhéjat, és egy szemvillanással később mellette termek, az érkezésem keltette kisebb szellő pedig gondoskodik róla, hogy érkezésem senki számára se legyen meglepetés, még azoknak sem, akiknek háttal állok.
-Hova Hova ilyen későn ifjú hölgyek? - Kérdem szigorú hangon, aztán karba font kezekkel, összeráncolt homlokkal teszem még hozzá:
-Tudjátok ugye, hogy a takarodó mindenkire vonatkozik? A szabályokat nem véletlenül hozzák, hanem hogy mindnyájatok bizt... áh, oké, én ezt nem bírom tovább.
Elnevetem magam, aztán magamhoz húzom Tati-t, és szájon puszilom.
-De most komolyan, mi a nagy terv?
Közben azért végignézek a társaságon is. Leah itt van...nos, amikor nem volta szobájában, sejtettem, hogy együtt vannak, szóval nem nagy meglepetés. A többi aranyos arcú lányt viszont csak látásból ismerem, főleg azt, aki a semmiből jön elő, és közben fellök valakit. Miután látom, hogy egyiküknek sincs komoly baja, sokatmondóan nézek össze Tati-val.
-Nem, nem hiszem, hogy ő lenne az elveszett húgom - súgom neki, aztán a lányokhoz és kezeim nyújtom feléjük, hogy felsegítsem egyszerre mindkettőt akár, ah szükséges.
-Hello Quinn. Ezek szerint te is csatlakozol hozzánk? - Kérdem mosolyogva, aztán visszatérek a kedvenc barnahajúm mellé, és megfogom a kezét.
-Tényleg, mi a nagy terv? Elszöktök a Xavierből és beálltok egy varázslóiskolába?
A hangom természetesen nem komoly. Varázslóiskola...ki hallott már ilyenről?
-Minden esetre, nem ártana belehúzni, nem én vagyok az egyetlen X-men, és tuti van olyan, akinek nem lágyul meg a szíve ilyen könnyen...

Where's the sun?

Természetesen fogalmam sincs a kis tervről, amit mások szőttek, hiszen sosem voltam az a típus, aki bármi ilyesmiben benne lenne. Ezúttal is egészen máshogy keveredem ide, azaz megyek neki lendületből Nique-nek, de ugorjunk vissza az elejére. Kicsit összekuszálódtak a dolgok mostanában körülöttem, ami persze tökéletesen az én hibám. Úgy érzem, hogy még azokat is sikerült elveszítenem, akik eddig voltak nekem és most sejtelmem sincs, hogy mit is kéne csinálnom. Ezek után érthető, ha a délután nagy részét a tó parton sikerült eltöltenem. Egyszerűen csak egy fának döntött háttal ücsörögve néztem a vizet, a felröppenő madarakat, és az időnként kibukkanó halakat. Mintha ettől bármi is jobb lenne, pedig persze nem, de akkor is jobb volt most egyedül. Fontos! Sose az erdő szélén szunnyadj el, ha amúgy keveset alszol, mert nem jó a lelkiismereted, de utólag már mégis mit tehet az ember? Arra sikerült eszmélni jó néhány perccel ezelőtt, hogy történetesen a nap már sok, vak sötét van és nekem minden nélkül kéne átjutni a fák között, mert hogy nem hoztam ám külön felszerelést. Felvettem hát a kabátom a földről és miután sikerült kellően átfagyni, most kissé dideregve vágok át a fák között. Persze az egész nem valami kellemes, hiszen vak sötétben mászkálni, miközben mindenféle motoszkálást hallasz csak a szívbajt hozza rád. Persze akárhányszor a frász kerülget a képességem aktiválódik, így aztán mostanra már sikerült oda jutni, hogy futva szedem a lábaimat teljesen láthatatlanul és hangtalanul, hogy elérjem végre az épületet. Csak meglátom a fényeket a távolban, amikor újabb reccsenés hallatszik a hátam mögött. Semmit sem látni, bár lassan már villanó szempárokat fogok odaképzelni, ha ez így megy tovább.
Lényeg, a lényeg, hogy hátra felé nézve sikerül úgy istenesen telibe kapnom Niquet, és a lendületnek, no meg az amúgy se túl nagy erőmnek hála szépen le is pattanok róla és zúgok el a földön, a hátsómra érkezve. Halkan nyekkenek, amiből persze az ég világon semmit sem hallani. Minden bizonnyal értetlenkedő tekintetet szúrok majd ki, netán ijedtséget, mert senki se viseli jól, ha csak úgy neki ütközik valaki, akit még csak nem is lát. Próbálok tehát nagyjából lenyugodni, hogy újra láthatóvá váljak, még mindig a földön ülve persze. - Bo... bocsánat! - nem megy nekem ez az egész, nagyon nem. Ethan haragszik, Merci haragudni fog, és most még sikerült újra el is ásnom magam. Igazán remek, ügyes vagy Quinn!

Kóborlós di

Én nem tudom, hogy mi ütött belém mostanság. Olyan dolgokat cselekszem, amilyenektől apám kitépné az összes haját, ha élne szegény. Bár, talán ha jobban belegondolok, akkor esélyesen büszke is lehetne rám. Nem volt egy hamvában holt ember, amiket mesélt nekem a fiatal korából, azokhoz képest babapiskóta kilógni éjjel az iskolából. Félidegenekkel. Még jó, hogy Sylviet rá tudtam biztatni erre a marhaságra. Egyedül nem biztos, hogy mernék menni.
- Sablonosan feketébe kell öltöznünk, mint a rablóknak, vagy nincsen dresscodeja egy ilyen kiruccanásnak? – állok nagyon tanácstalanul a szobánk közepén, s nézek sylviere. Kikészítettem magamnak egy fekete nadrágot és egy szürke pulóvert, amihez megy a fekete csősálam, de nem tudom eldönteni, hogy fekete kardigánt húzzak-e a pulcsi fölé, vagy inkább valami színeset kellene. Mindegy, mert az embernek arra vannak a barátnői, hogy segítsék a bajban, s inkább erről mesélek, semmint a nyavalyáimról a múlttal kapcsolatosan.
- A hajam nagyon fog rikítani? Vegyek sapkát?
Nem tudom, mitől van ennyi abszurd kérdésem. Egyáltalán nem tudok semmit az éjjeli sétákról. Apámmal legfeljebb a tetőre másztunk ki, ott meg nem kellett elrejtőzni semmi elől.
Végül Sylvie válaszainak függvényében vagy fekete vagy színes kardigánt veszek, s a fejembe nyomok – vagy nem – egy fekete baseball sapkát. Copfba fogott hajamat jobban nem tűzöm fel, túlzásba azért nem kellene esni.
Hátizsákomba egy üveg víz kerül, mag egy plusz pulóver, ha esetleg fáznék. Valahol van egy elemlámpánk is a szobában, azt is lázas keresgélések közepette összeszedem, majd Sylviet karon ragadva megindulok az ajtó felé. Igyekszem a lehető leghalkabban osonni, ebben sokat segít, hogy balettoztam régebben. Az nem egy csörtető sport.
A megbeszélt helyhez érve némiképp zavartan állok meg nem messze a két már ott levő lánytól. Így már nem is tűnik olyan jónak ez az egész ötlet. Elvégre alig ismerem őket. Egy tétova „Sziasztok!”-ot azért megeresztek, de a továbbiakban úgy vagyok vele, hogy Sylvie van itt régebben, vegye csak át a fonalat. Nesze neked, Nique Beaulieu! Még el sem indultunk, de te máris kellemetlenül érzed magad. Gratulálok, kisanyám, ez ám a remek dolog!

Sokkal jobb kint gyakorolni. Mehetnék kintre is, más erdőbe, de itt sokkal jobb. Csak mert. A kamaszkori lázadás hajlama már rég nincs bennem. Az viszont, amit jó pár évvel ezelőtt megtettem, majdnem a semmibe sodorva ártatlanokat, arra irányít, hogy ha komolyan gyakorlok, akkor azt nem éppen ott kéne tenni, ahol vannak. Erre mondjuk nem éppen egy erdőféleség a megfelelő, de most a víz és a levegő érdekel, mintsem a föld. És nem nagy mennyiségben. Nem a méret a lényeg – dehogynem! – finomítani akarom a tudásomat.
Egy kevés vizet veszek fel, kivonom belőle az oxigént, majd visszavegyítem. Egészen jól elvagyok vele, sok mindent észreveszek. Többek között azt, hogy itt nem annyira szennyezett a víz, mint a tó egyes szakaszain. Valamint órákkal később azt is, hogy éjjel van.
-A francba. – hagyom visszahullni a vizet. Mostanában az időérzékelés nulla, sokszorosan hatványozódik nálam. Nincs nálam sem sátor, sem semmi egyéb. Nem fázom, sosem voltam fázós. Az órámra nézek.
~Még szerencse, hogy nincs találkozóm…~ volt, de átvette Thomas, amivel majd holnap fogok szembesülni. Mindez addigra már részletkérdés lesz.
Ideje visszaindulni a kocsihoz és a meccshez. Fogadtam rájuk és szeretnék nyerni is. A hajdani katonai képzésre teszek magasról és annyira nem hangtalanul veszem az irányt a kocsi felé.

Még hogy az iskola megregulázza az embert. Igazság szerint az itt töltött néhány hét alatt több kihágást csináltam, mint otthon tizenhét év alatt, mind szüleim, mind a saját szabályaimat tekintve. Első pontként bepasiztam, átvágva az általam hozott legelső szabályt. Aztán persze ittam, ezerrel buliztam, használtam a képességemet, betörtem a központi áramellátóba, loptam egy boltból, megjártam a tiltott Szovjetuniót. És még sorolhatnám, de nem teszem.
Helyette kitépek egy lapot a noteszemból és ráfirkantok néhány sort, majd kettéhajtva a tetejére írom Gabriel nevét, egyértelműsítve, hogy a levélke neki szól. Aztán vállamra kapom kicsiny hátizsákom, amibe korábban már belerejtettem egy üveg vizet, egy csomag kekszet és néhány csokit, mert hát egy nőnél jó ha van édesség. Meg egy elemlámpát és persze a noteszem egy cerkával. Fekete hosszúujjú pulcsit, fekete farmert és az elmaradhatatlan bakancsom húztam fel, hajam lófarokban, mire kislisszanok a szobából. Egy-két emberre rákacsintok menet közben, ők így vagy úgy hallottak már a feldobott buliötletről, már ha az éjszakai kihágást és az erdőben kóborlást bulinak lehet nevezni. Aztán felsietek a másodikra, itt már kissé figyelmesebben, ha netán egy nem kívánt személy jönne, hát élvezettel mászok a fejébe és "tüntetem el" magam a látóköréből, még akár a drágámmal is megteszem, ha netán feltűnne. Majd az ajtójához érve becsúsztatom alatta a papírt és halkan kuncogva szaladok el, alkalmazva a korábbi technikát, immár egészen addig, míg el nem érem a megbeszélt találkahelyet. Ott viszont már jóízűen elnevetem magam, miközben barátságosan Leah nyakába vetődöm.
- Azt hiszem, ez egy roppant jó este lesz - kacsintok rá, kibontakozva az ölelésből, lustán simítva le a hajam. Aztán keresek valami ülőhelynek megfelelőt, míg adunk pár percet a többieknek, akik jönni akarnak. Mert hát, még is csak feltűnő lett volna, ha egyszerre özönlünk ki az épületből.

Tati and the others

Tati egy igazi őrült! Amikor először beszéltem vele a tervről, azt hittem, csak hülyéskedik, mert azt is szokott, de nem, ezúttal teljesen komolyan gondolta. Éjszakai túrára induljunk az erdőbe a város körül, mert az milyen vicces, és különben is már felnőttek vagyunk, nem mondhatják meg, hogy mikor hova menjünk. Jó, ez egy iskola, és valahol a tanáraink felelősek is értünk, de azért teljesen ne fogják már a kezünket! Nem tudom, hogy Tatinak mi is az elképzelése, ezért afféle hátizsákot nem hoztam, csak egy szimpla divatos válltáskát, amiben van egy termosz meleg kakaó, és némi pénz, elemlámpa. Úgy beszéltük meg, hogy csak pár embernek szólunk, és akinek van kedve, az majd csatlakozik. Végigszaladtam a lányok folyosóján, mivel még kevés srácot ismerek, de hozzájuk is bekopogtattam kissé. Tati úgyis hozni fogja Gabrielt, ahogy ismerem. Ez végülis kihágás, és az X-Ment komolyan elővehetik ezért, de hát az ő dolga, végülis elég lazán veszi ezeket a dolgokat. Az épület mögött várom Tatit, és a többieket, én érkeztem elsőként, és azon tűnődöm, hogy a barátnőm mit szól az Aaronos sztorihoz, mert csak gyorsan elhadartam, amikor volt két percünk egymás között. Nem rovom fel, hogy sokat vannak együtt a párjával, szép dolog a szerelem, de minden nem tartozik Gabrielre. Magam sem tudom miért, fekete garbóban és vászonnadrágban feszítek, mintha valami kommandós lennék. Az estéhez ez illik.

Tárgy: Re: Éjszakai kóborlás az erdőben