Adam Knight

"Hollywood tele van gyönyörű emberekkel, de ki tudja, vajon hányan azok a felszín alatt is?"

Userinfó: Titkos karakter

Név: Adam Knight
Mutáns név: Hangya
Születési dátum: 1956.09.15; New York
Besorolás: Törvényen kívüli
Képességek: Méretváltoztatás

Elsődleges képesség: Méretváltoztatás
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 14 éves kor.
Képesség jelenlegi szintje: Adam képes apróra összezsugorodni, illetve újra megnőni. A teste mérete mindig arányosan változik, a ruhái viszont vele tartanak szerencsére. Külön nem képes növeszteni, vagy zsugorítani semmit, és másokból sem csinálhat játékbabát.
Képesség távlatai: Idővel képes lesz magasabbra nőni, másokat is magával zsugorítani, és a testrészeit külön, külön megnöveszteni. Minden, ami nincs közvetlen kapcsolatban vele, az durván 5 percen belül visszanyeri az igazi méretét.

Jellem: Adam egy nagyon kíváncsi ember, esetenként már veszélyes mértékben is. Emellett képtelen elviselni az igazságtalanságot, bármilyen formában, és ha nem is azonnal, de idővel biztosan negatívan reagál a dologra.
Ezt leszámítva egy nagyon békés, életvidám fickó, aki ugyan nem a társaság közepe, de azért tagja a társaságnak...általában.

Külső: Adam egy magas, viszonylag jó kondiban lévő, barna hajú és szemű férfi, kinek annyira barátságos arca van alapból, hogy az ember nem is gondolná, hogy képes hangosan beszélni, nemhogy kezet emelni valakire. Ez egy elég súlyos tévedés, mert fel lehet bosszantani annyira, hogy a vonásai szinte már sátáni arcot kölcsönözzenek neki, és bár akadnak nála nagyobb alakok, azért tud ő is ijesztő lenni, ha akar.

Előtörténet:  

A lélegzetem még mindig szapora, de már kezd rendeződni, ahogy az oldalam szorongatva, a falnak dőlve gyűrögetem idegesen a kezemben lévő fekete símaszkot. Lépteket hallok, én pedig felfelé nézek, s látom ahogy egy hegy méretű óriás halad el mellettem, nem is foglalkozva a cipője talpánál is alacsonyabb semmirekellővel, annak ellenére, hogy pont őt keresi.
-Kihívtam a rendőrséget! - Kiáltja, és kezében még mindig ott a revolver, melynek csöve ha egy pár centivel arrébb állt volna, amikor az előbb elsült, akkor a csillár helyett az én fejemben lenne egy luk. Nem számítottam rá, hogy a tulaj ilyen gyorsan fog hazaérni. Ennek most majdnem nagyon rossz vége lett. Kikukucskálok a fal mögül. A széf még mindig tárva nyitva áll, benne a nagy kupacokba pakolt pénzzel, melyet a jótékonysági gálán szedtek össze. Ezek szerint még nem volt ideje összeszedni. Akkor még van esélyem. elszántan mosolyodom el, és húzom újra a fejemre álcám, mielőtt nagyra nőnék a férfi háta mögött, és a közben kezembe kerülő gumibotra emlékeztető tárggyal nyakon bökném. Állítólag amikor lenyomom azt a gombot, 10000 volt elektromosságot vezetek az áldozatba. Ebben nem vagyok biztos, az viszont hót ziher, hogy nagyon viccesen tudnak vonaglani utána a földön. Elrúgom a pisztolyt tőle, aztán csak várok. Nem hazudott, hamarosan tényleg a rendőrség rúgja ránk az ajtót, engem viszont már nem találnak itt, csak a férfit, a széfével, és a fegyverével, amit nem rég sütött el.

Másnap a Central Parkban akad dolgom, és jó szokás szerint nem sokkal később érkezem mint, mint amikorra kellett volna. Megpróbálok észrevétlenül beosonni a  forgatás helyszínére, és a képességemnek hála ez sikerül is, s már csak pár lépés választ el a kajás standtól, mikor egy erős kéz vág hátba.
-ADAM! Na végre! Már mindenhol kerestünk! Hé...minden rendben? - És ezzel füstbe is ment a tervem, hogy kerüljem a feltűnést. A hang gazdája öreg barátom Vic, aggodalmának oka pedig, hogy amikor a sziámi szívlapát keze hozzám ért a szokott gyengédséggel, sikerült pont ott eltalálnia, ahol a golyó elől vetődve eléggé rendesen megütöttem magam. Még mindig jobb, mintha eltaláltak volna, de azért az asztal szélének érintése még mindig élénken él az emlékeimben.
-Semmi, csak...mondjuk, hogy testedzés közben meghúztam egy kicsit.
Barátom erre sokatmondóan kacsint rám, teljesen félreértve az utalást, hála az égnek. Ez után magam maradok a gondolataimmal, és a süteményemmel, amíg Vic arrébb vonul, hogy ordibáljon pár statisztával. Nem mintha baj lenne velük, csak az én öreg barátom hangerőszabályzóját már egészen kis korában elhagyták valahol a  szülei, és azóta sem sikerült újat szerezniük. Ezer éve ismerem, és az ő "hibája", hogy erre a pályára léptem. Ha ő nem lenne...fogalmam sincs, mihez kezdtem volna magammal, de az biztos, hogy más nem vett volna fel írónak egy TV sorozathoz, nulla tapasztalattal. Na, de ha valaki olvasgatja a naplóm, és ezen a ponton megkérdi, ha író vagyok, ugyan mit keresek a  forgatáson, annak teljesen indokolt lenne a kíváncsisága. nem kéne itt lennem, tény, de az ok, hogy mégis eljövök mindig, épp ebben a pillanatban sétál el mellettem, s ahogy a a parkban uralkodó hűs szellő meglebegteti hosszú, barna haját, egy pillanatra felém fordul, kedvesen mosolyog rám, és rám köszön, én pedig majdnem lenyelem a kezemben tartott süteményt megilletődésemben.
-Mikor hívod már el randizni? - Kérdi Vic, pár perccel később, mikor újra mellém ér.
-Soha...
-Ugyan miért?
Sóhajtok, és megrázom a fejem, aztán tovább figyelem, ahogy Daisy egy mozdulattal leteríti az egyik statisztát, miután kicsavarta a fegyvert a kezéből. Na igen, ezt nekem is meg kéne tanulni.
-Azért, mert még a híresen dögös csajok közül is ő foglalja el a dobogó első három helyét. Esélytelen...
-Azért kéne még most, mielőtt nyer egy Oscart, és a közelébe sem férkőzhetsz többet.
-Oscar?
-Nyilván nem ezért a sorozatért töki. De pár év, és ki tudja....szóval a helyedben...
-Hagyjuk...Még a nevem sem tudja.
-ADAM! - kiáltja ekkor felém egy magas női hang, és meglepve látom, hogy a bőrruhába öltöztetett főszereplő az, a ki felém szalad. Megdermedek, nem tudom mire vélni a dolgot.  
-Kapcsold be a TV-t! Most!
-Ó... - felelem kissé csalódottan, és már nyomom is a távirányítót. a Fekete-fehér hordozható készülék lassan kel életre, de azonnal a helyi csatorna híradójának bemondója jelenik meg rajta, háta mögött egy kiskutya képével, ami viszont hamarosan eltűnik.

"-A mai napi fő hírünk: letartóztatták Gilliam Bates-t a tegnapi nap folyamán, miután megtalálták nála azt a 15 millió dollárt, melyet a Sacred Hart kórház ingyen klinikájának egy új szárnyához gyűjtöttek össze egy jótékonysági gálán, két hónappal ezelőtt. Mint korábban arról hírt adtunk, ezt a pénzt állítólag nem sokkal a rendezvény után lopta el egy mostanáig ismeretlen tettes, bár a nyomok Bates helyett a rendezvény szervezőjéhez vezettek eddig, kit a mai napon ezennel szabadlábra bocsájtottak.
Belső informátoraink szerint Bates maga hívta ki a rendőrséget, miután egy ismeretlen, álarcos férfi megtámadta őt az otthonában, és bántalmazta őt. A jelek szerint a férfi megtalálta a korábban elrejtett széfet is,a hol most a rendőrség ráakadt a teljes bevételre, azzal a gyémánt gyűrűvel együtt, melyet Lady Aston elsőként ejtett bele az urnába a gálán. Ahogy többet tudunk, azonnal tájékoztatjuk kedves nézőinket, de az eddigiek alapján nagyon úgy néz ki, hogy Mr.Bates-t ezúttal semmis em mentheti meg a fegyháztól. Egyéb híreink..."

A kis TV képernyője elsötétül, Daisy pedig tátott szájjal fordul felém.
-Pont úgy, ahogy megjósoltad! Ez igen!
A nő pacsira emeli a kezét, én pedig eléggé gépiesen viszonzom azt. Ez után felkap egy csokis fánkot az asztalról, és mosolyogva tovább sétál, én pedig ott maradok egyedül Vic-el.
-Na igen...ez tényleg szinte pont úgy végződött, mint az az epizód, ami a múlt héten került adásba - suttogja a fülembe Vic, úgy, hogy alig hall belőle valamit az utca másik végén élő süket néni. - Egyébként, szerintem nem olyan halott ügy ez...
-Dugulj el... - Mondom jókedvűen, aztán egy epres fánkkal a kezemben távozom a forgatási helyszínről. Nem lakom messze innen, a süti alig fogy el, mire már az ajtóban állok. Fáradtan rogyok le a kanapéra, és nyúlok az alá rejtett zsákért. Vajon, ah ismerné a valódi énem, akkor mit szólna hozzám? Lehet nem vagyok sztár, és nem hirdeti a képem
ezer óriásplakát(hála az égnek, legalább a kicsik tudnak aludni)De mégis én vagyok a New York-i igazságosztó! Ja...baromi nemes lélek vagyok. Bekapcsolom a TV-t, és újra megnézem az összeállítást a hőstettemről,a míg átszámolom azt a pénzt, amit a 15 millán  felül találtam a széfben. A TV-s bemondó közben közli, hogy a kórházi szárny építése most már zavartalanul zajlik tovább. Elteszem a pénzt, és mosolyogva rejtem el a padló egy üreges részébe, a maszk, és a rázós bot mellé. Újabb szemétládát sikerült elkapni, és megint megúsztam élve a dolgot. Kívánhatnék ennél többet?