Scott & Josie

Tárgy: Re: Scott & Josie Kedd 24 Jún. - 17:33

Haunted

♪ Take my breath away ♪

Ez egyirányú utca. Nem drogozok, és pontosan lehet tudni, hogy az érdekeim szerint cselekszem, ami még mindig sokkal jobb, mintha valaki tökéletesen kiszámíthatatlan. Ha valaki beszól, csúnyán néz, az megbánja, de a tökéletes káossszal nem tudok mit kezdeni, csak széttárni a kezem, és azt mondani, foglalkozzon vele, aki csak akar. Ha mindig úgy tennék, ahogyan az illem diktálná, egy nyálas kis ficsúr lennék, mint az itteniek többsége. Vagy ez valami úrifiú képző? Rögtön hányok.
- Nem sittes vagyok, akit csak a farka vezet, meg a vágyai, ne nézz már álatnak. - Pillantok rajta végig igen pimaszul, ha nagyon úgy látja, hogy ismételni támad kedve, rajtam nem fog múlni, még bedrogozott állapotában is többet nyújtott mint eddig bárki más, de mi értelme volna ezt a tudtára adni? A szemében én vagyok az önző, kihasználós idióta, akkor maradjon ez csak így. Na nehogy már bárki is kedveljen... A kötődés a gyengék sajátja. Főleg, hogy másnap valaki mással ugyanazt megcsinálná... Nem tűröm senkitől a sértést, hogy csupán egy legyek a névtelenekből egy drogos naplójában.
- Lehet. És lehet, hogy a megmentő pofájába utána azt vágja, hogy mekkora szemét, hogy megtette. Hogy törődött vele, hogy megpróbálta egyenlő félként kezelni. Ilyen megmentés nekem nem kell, köszöntem. – Egyértelműen magamra vettem, pedig mindkettőnk történetéről szó volt ezúttal. Érdekelt volna, hogy mi tette ilyenné, de ha egyből azt látja, hogy a legjobb pajtások leszünk, az nekem nem megy. Lelkizésből gyök kettőt kapnék. Ha nem engedte, hogy csak odafigyeljek, akkor viselje el a természetem, ha még kábult állapotában is én okoztam neki boldogságot, nem hagytam, hogy valaki megerőszakolja, és hagyja megfojtva a hátsó sikátorban. Igen, a szívtelen, és arrogáns tapló.
- Pontosan, kezded már átlátni. A tiédet is tudom Josephine. – Vetem oda gunyorosság nélkül, ezúttal csakis magabiztosan. Hiába is akarná kihúzni belőlem, az érzéketlenségem mögött azért valamennyi odafigyelés is fellelhető a lelkem mélyén, főleg ha még hasonló is hozzám. Azt mondják a hasonlók taszítják egymást. Ez nálunk így is van, mégis vele beszélgetek, nem pedig...hogy is hívják azt a szőke libát? Debra? Tökmindegy. Ellenben az agyatlan lányokkal kapcsolatban nagyon is téved. Tudok én kedves, akár még gyengéd is lenni a magam manipulatív módján, de Josie-t nem csábítgatom, semmi értelme, viszont gyorsan kiismert, így passzolom a felesleges köröket.
- Magammal... hát persze. Mondja ezt az, aki még józan sem tud maradni pár óránál tovább, te aztán maga vagy a gondoskodás mintaképe. Felőlem... nem azért jöttem ide, hogy beolvassak. Ha tudni akarod, maradtam, mert érdekeltél. – Hidegen hagy, hogy mi folyik éppen hova a testén át. Elég nőm volt ahhoz, hogy ne izguljak fel a látványtól. Ha netán rajtam akarna matatni, az teljesen más kérdés, de csak mert gyümölcsöt eszik... Na szó...!
- Legalább amíg itt vagyunk, megpróbálhatnál... – Az ajkamba harapok, fújtatok egyet. Ez viszont két irányú utca. – Én megteszem. Nem tudom, hogy fog menni, és nem ígérem, hogy nem szedem szét a többi idiótát, ha ugráltatnak, de ha tartod a szád, én sem leszek... annyira önmagam. – Összehúzott szemekkel meredek rá. Eljátszhatom, hogy jó vagyok, és rendes, érdekes gyakorlat lenne. Nála már az is fejlődés lenne, ha nem forgatná mindenen a szemét. A szemét...

Tárgy: Re: Scott & Josie Kedd 24 Jún. - 15:44

Scott & Josie

♪ Jungle ♪

Nem is tudom, hogy tudnék-e következetes lenni. Nem egyszerű, hogy az életed minden pontja zavaros, ha sosem tudod mikor látsz valami olyat, ami mindent megváltoztat és ami onnantól sokáig kísért. Egyébként is hogy hogy nekem kéne következetesnek lennem? Ő volt az, aki simán ott hagyott, miután egészen normálisan viselkedett. Ő sem az, erre meg elvárja mástól? Egyszer a víz alá nyomja a fejem, másodszor kakaót hoz és végül elküld a francba és faképnél hagy? Mégis hogy a fenébe lehetne kiismerni, vagy következetesnek lenni ilyen valaki mellett?
- Mit tudom én, ez lehet, hogy valami nyamvadt lakatlan sziget, aztán ki tudja, hogy meddig bírod majd nő nélkül... - rántom meg a vállam. Persze megint csak piszkálódok, mert még csak azt se tudom, hogy mennyire nőfaló típus, mennyire gyorsan váltogatja a csajokat. Nincs fogalmam róla, szimplán csak a szám nagy, és hát na úgy érzem, hogy muszáj legalább valakin levezetni a csalódottságot, hogy még mindig nem tűnt fel sehol egy mentőcsapat. A drog elnyomja bennem az aggodalmat, de attól még ott van, csak elég mélyen ahhoz, hogy ha még egy kicsit rájátszom, akkor képes legyek ne nagyon foglalkozni vele.
- Lehet, hogy valahol a lelke mélyén mindenki vágyik rá, hogy valaki mégis... megmentse. - vetem oda neki, mintha csak annyit közöltem volna, hogy épp süt a nap, mintha nem lenne jelentősége, és még csak nem is egyedül magamról beszéltem. Ő is épp elég szar helyzetben van, hogy el tudjam képzelni róla, értékelné, ha lenne aki kimenteni a sivár kis életéből, ami csak arról szól, hogy tovább áll mindig, ha valami nem tetszik neki. Épp ezért nem értem, hogy miért van még most is itt, amikor úgy volt, hogy lelép, mert mindenki piszkálja csak és amúgy is szegény ő. - Így már világos, legalább tudod kinek mi a gyenge pontja. - nem hiszem, hogy nagyon ellenkezne, hogy rosszul gondolkodom. Szerintem igenis jól el van úgy, hogy azt tesz, amit akar és közben nem vágják ki innen, vagy lehet hogy pont arra vár, hogy inkább kitegyék a szűrét, mint hogy ő menjen el, mert az egyszerűbb? Akkor legalább önmarcangolhat tovább, hogy neki milyen rossz, hogy őt mindenki csak bántja és az egész világ egy bűzölgő szarkupac. Ennek ellenére, vagy pont e miatt lep meg, amikor odaadja a két tablettát. Pedig eddig úgy beszélt rólam, vagy az élet elviselésére irányuló megoldásról, mint aki teljesen hülyének néz, hogy így próbálom kezelni a dolgokat. Akkor meg... miért? A megjegyzését a nyomikról csak elengedem a fülem mellett, mindketten tudjuk, hogy ilyen csajokat nem kapna meg. Ahhoz kitartás és kedvesség kel, amit pedig szerintem még eljátszani se tudna.
- Nem, Chad kirángatott a hajófenékből, vagy... részben én őt, de miattam került bajba és nem kéne így beszélned másokról, csak mert van, aki segít is a körülötte lévőkön, te meg csak magaddal foglalkozol. - morcosan pillantok rá, miközben magamhoz veszem az egyik mangót és csak úgy ahogy van beleharapok. Itt legalább tuti, hogy semmi sincs kipufogógázzal átitatva, mondjuk, hogy ez egy jó pont a nyomorult szigetnek. A lé persze lazán végigfolyik az államon, le tovább, de nem nagyon érdekel, csak akkor törlöm meg az ujjammal, amikor már majdnem elérő a fürdőruha felsőt a melleim között. Ha nagyon ragadnék tőle, max. ott a tenger, van saját magán strandunk, hát nem mesés? Nem...

Tárgy: Re: Scott & Josie Hétf. 23 Jún. - 22:02

Haunted

Sosem vártam azt, hogy kedves legyen velem. Némi következetesség sokkal emberibb dolog lett volna, főleg, hogy nem is tudtam hogy mutánsként a jövőt látja, ez így önmagában is irónikus. Valóban, én magam is csapongok az érzelmeim között, nem tudom, hogy mit akarok. Belém van verve a sötétség, amely Anouk sajátja, az a nő egy rossz viccért is képes volt sziveket kitépni, én csupán halvány árnyéka vagyok. Ölök kedvtelésből, bár mostanság igen ritkán, inkább a nyomok eltűntetése okán, netán bosszúból. A kedvességem, ha véletlenül az lennék, nem is tudom, honnan fakad. Biztosan az álszent bátyámtól ragad néha rám.
-Miből gondolod, hogy én a könnyű esetekre specalizáltam magam? Ha így lenne, már régen megkerestelek volna, hogy némi piával, és anyaggal bolondítsalak magamba, még ha órákra is. Bevallom, megmozgat a lehetősége, hogy ilyen módon igézzek meg valakit, de egy idő után... rém unalmas lenne. – A nevetésén fura módon felvillanyzom, olyan gyöngyözően teszi azt a kis mexikói fejével, hogy a gyomrom táján még görcsbe is rándulok, biztosan az éhség. Az jelenleg bőven kiteljesíti az életemet, hogy van kit bosszantani, magamat pedig azzal nyugtat, hogy egykori északi szívszerelmem ennél mocskosabb módon is tett már tönkre életeket.
- Aha, biztosan. Csak ők vannak olyan jófejek, hogy bőven elkerülik az olyan helyeket, ahol drogos kiscsajok csúsznak a wcben. – A szúrós pillantásra hidegen mosolygok, egy cseppnyi lelkiismeretfurdalásom nincsen, hogy képletesen szólva a bordái közé rúgjak, mert sokszor a saját ostobasága miatt nem vesz észre dolgokat, hogy mindezt csakis magának köszönheti. Érthetelen, miért van kiakadva. Nem képes szembenézni a démonaival, majd miután elmerül a fertőben, szemrehányásokat tesz. Álszent. Én legalább felválalom, hogy ha úgy látom, hogy valaki nem méltó arra, hogy akár kezet fogjon velem, belémártok egy kést, vagy felszögelem egy olyan keresztre, ahol a saját tüdeje fojtja meg.
- Még mindig. Nehezen megy a váltás. Itt legalább már az összes barmot arcról ismerem. – A vállrántása hidegen hagy, az sem érdekel, hogy miről társalgunk, legalább nem vagyok egyedül. Igen, ez a halálom. A társaság hiánya. Mondhat rám amit akar, ha kell még a sós vízbe is bevágom, de komolyabban nem akarom bántani. Beteges viszony ez, nem tagadom, de legalább valami. Nem is feltételezném, hogy akarna tőlem valamit, hiszen kötekedik, nem hódol be, a szemrehányásai alapján pedig csak azt érezteti, hogy szarba sem néz, még ő érzi magát rosszul, hogy drogosként odaadta magát nekem. Undorodik tőlem... Király érzés, de tényleg. Csúnyán nézek rá, hogy legalább rá is szolgáljak arra, amit kinéz belőlem. Csak a kezébe nyomom a levelet, hogy aztán pár perc múlva mellé szórjam a gyümölcsöket.
- Úgy volt. De hol találnék máshol is ilyen leteperhető kis nyomikat, mint az a kettő? – Utalok Angelára, és Sylvie-re, s cinikus mosoly jelenik meg az arcomon. Hiszen mindennek ellenére nem velük, Josephine-nel vagyok.
- Nem sérültél meg? Az a jófiú mindenki kedvence Gabriel gyerek még fenyegetni próbált a csónaknál, mintha nem verhettem volna ki a fogait az egyik evezővel. Ha mégegyszer játsza az eszét, ő lesz első, akinek a családja gyászjelentést kap... – A kérdésem után egészen gyügyögő stílusban utázom az X-Men mindenkivel szimpatikusnak tetszelgő stílusát, aztán az utolsó szavaknál egy láthatlan nyakat tekerek meg, az ujjaimban csak úgy roppan a csont.

Tárgy: Re: Scott & Josie Hétf. 23 Jún. - 19:26

Scott & Josie

♪ Hey Jude ♪

Mégis miért kéne kedvesnek lennem vele, amikor első alkalommal olyan rohadt undok volt, hogy az szinte már fáj. Belevágta a fejem a vízbe, aztán egész normálisra váltott, hozott kakaót és végül megint visszaváltozott taplóvá, nem is tudom, hogy mit várt, és mindezek után gondolkodás nélkül kihasználta a helyzet, hogy be voltam állva... még is mi a francért kéne kedvesnek lennem vele? Ő egyáltalán nem az. Azért, mert idejött és zavar, nem változott semmi, sőt még csak nem is viselkedik normálisan, ami miatt nekem úgy kéne.
- Aha... világos, pedig itt a szigeten tuti van egy kiló virág, amire már csak ránézésre is széttenné a lábát a kicsike... - kárörvendően nevetem el magam, hiszen tudom, hogy nem így van. A csaj már első ránézésre is úgy tűnt nekem, hogy azt se tudja, mit akar, de persze az ő dolga. Lehet, hogy én is ilyen lennék, ha valami normális, vagy normálishoz közeli élet áll mögöttem. De nem így van, szóval az életszeretetem valahol már rég elszállt és nem gondolom, hogy bármi jó is kisülhet a jövőmből. Amúgy meg tök jól el vagyok itt, végülis nem zavar senki, nem kell látnom a jövő rémes képeit sem, szóval... majdhogy nem jól érezem magam, főleg addig, amíg a készleteim nem fogynak el, de nem kell ezen előre agyalnom, majd aggódok akkor, ha a villám becsap, előre nem fogok rettegni.
- Lehet, de biztosan vannak olyan tisztességes alakok is, akik ezt nem használják ki. - szúrósan nézek nem kicsit és közel állok hozzá, hogy legalább egy marék homokot vágjak az arcába. Igazán megérdemelné, ha még ő mond ilyeneket. Nincs rá joga, hogy pont ő oktasson ki, rohadtul nincs. Nem az apám, nem a pasim, semmi közöm hozzá, és amúgy is pont ő volt az, aki simán élt a lehetőséggel, gondolom nem sokat teketóriázott, és cseppnyi rossz érzése sem volt, hogy egy olyan csajt kefélget, aki még csak nincs is igazán magánál. Majdnem olyan, mintha ájult lettem volna, szóval ne verje nekem itt a nyálát, milyen nagy legény.
- Mégis itt vagy, még mindig. - rántom meg a vállam. Nem akar barátkozni, akkor mit akar? Fél, hogy sokáig marad a szigeten és nem bírja majd a megvonást, ha nem jut nőhöz? Mert ha kevesen vagyunk, akkor igazán kevés lesz csak úgy becserkészni valakit, és úgy biztosan nagyon nehéz az élet, ha nem elégítheti ki a szükségleteit. Az viszont baromira meglep, hogy a kezembe kerül a két tabletta. Látszik is, hogy pár pillanatig csak értetlenül bámulok utána, miután feláll és mindjárt megy gyümölcsöt szedni.
- Kösz... elmondhatatlanul kedves vagy... - rázom meg a fejem, részben a szavaira, részben a tablettára célozva. Kiállhatatlan egy alak, de tény és való, hogy még mindig ő az, akivel el tudok itt lenni, mert másoktól tuti, hogy szentbeszédet kapnék csak. Visszatér a gyümölccsel és valamiféle köszönöm jellegű biccentést mímelek. - Amúgy nem úgy volt, hogy lelépsz? - arról volt szó, hogy amúgy is elhúz, most meg mégis itt van egy iskola szervezésű hajóúton? Meglep.

Tárgy: Re: Scott & Josie Vas. 22 Jún. - 9:31

Haunted

♪ Come as you are ♪

Szemforgatva figyelem a válaszát, amit magamnak köszönhetek. Ha ide sem jöttem volna, fel sem merül az, hogy megint a pofámba kapjak valami jó kis szidalmat. Vagy ha nem úgy kezdem ahogy. Fenét. Egy Josie jellegű lány még a jóból is képes valami extra nagy szart kovácsolni. Nem arról van szó, hogy nem tudom megemészteni a stílusát, képes voltam félretenni, hogy egy idióta, és talán egy éjszakát együtt tölthetünk, reggelre ismét szembesülhettem a valódi énjével. Egy élmény volt, de tényleg.
- Akkor csak süket vagy. De nem, ezúttal kihagytam. Nem fogok kislányokat pesztrálni. Elhoztam a hajóról, és ennyi. Vegyen neki virágot, aki akar. – Adok most igazat kivételesen neki. A hajótörés engem is enyhe sokként ért, vágyom a társaságra, és még mindig százszor inkább ő, mint az X-Menek, meg a sleppje. Már most kezdenek kialakulni a klikkek, és rendkívül rosszul érint, hogy nem hagyhatom őket faképnél. Ha arról van szó, a suliban gondoltam egyet, lementem a városba, vagy a tesót idegesítettem. Itt most egyikre sincsen lehetőség. Ha találnak valamit, elveszem a részemet, aztán egyedül kitalálom, hogy mihez kezdek. A tutaj építés nem szerepel a tervek között, öngyilkos vállalkozás lenne, de ha mások megteszik, egy jót fogok röhögni.
- Hát persze, az már megy neked, aztán ha meg beszívsz, akkor bárki jó lesz, nemigaz? – Felelem álszent mosollyal, annak ellenére, hogy tudom, fegyverem hatástalan. Erre is ugyanúgy vállat fog rántani, mint minden másra, vagy csak kioktatni. Amikor józan, akkor egy keserű fapicsa, ha drogos, akkor meg egy olcsó kis kurva. Semmi átmenet nincs. Erős a késztetés, hogy lefújjam, amiért idejöttem. Talán tényleg azt kellett volna, ami a Jilles incidenst követően megfoglalmazott bennem itthagyni ezt a közösséget, Anouk úgysincsen errefelé. Mármint nem itt a szigeten, ott North Salem környékén, akkor meg csak az időmet vesztegetem.
- Barátkozni? Veled? Ne röhögtess... – igen, én is egy tapló vagyok, de ő olyan szinten antiszociális, fogalmam sincs, miért töröm itt magam. Ahogy ő mondta, egyszerűbb lenne valami kis barnával múlatni az időt egy meghitt zugban. Még szerencse, hogy komoly értékként kezeltem, ezért a rövidnadrágom zsebében állandóan magamnál hordtam. Előhúzom most az egyik kis levelet. Két speed tabletta van benne. Amikor úgy döntöttem, hogy én is jövök, akkor vettem. Csak pár naposnak volt kiírva az út, de ki tudja, vésztartaléknak nem árt, ha ez a kis cafka kifogyna. És miért? Cukrosbácsi lennék? Fenét. Nem akarnám, hogy úgy igazán szenvedjen. A kezébe nyomom, mozdulatom ellenben olyan idegen az anyaggal kapcsolatban, hogy láthatja, ezt egyértelműen neki hoztam.
- Tévedés. Mások idióták. Te meg még inkább. De téged már legalább minimálisan ismerlek. – Felállok, és komoran pislogva távolodom el a zöldbe, hogy gyűjtsek pár szem mangót. Tele nem leszünk tőle, de éhen sem halunk. Meg szomjan sem. Első körben féltucatot hozok, aztán lehuppanva mellé továbbra is tartom a tisztes távolságot. A gyümölcsök valahol kettőnk között a homokban.

Tárgy: Re: Scott & Josie Szomb. 21 Jún. - 21:10

Scott & Josie

♪ Devil in me ♪

Józan állapot? Oh, dehogy! Úgy nem viselném el ezt a szart és tuti, hogy nem süttetném magam ilyen lazán a napon. Van bennem egy kis lazítást adó szer, maximum nem túl sok, mert tisztában vagyok vele, hogy be kell osztanom, amíg vissza nem visznek minket a civilizációba. Talán egy-két hétig kitart az, ami meg van, csak most nem szabad túlzásba vinni. Épp annyi kell csak, ami elég rá, hogy nagyjából szinten tartsam magam. Most nem a totális ellazulás a cél, hanem az, hogy ne legyen semmiféle kellemetlenségem ebből a kis hajótörésből, mint például az elvonási tünetek. Azt nagyon nem szeretném, nem hiszem, hogy itt a semmi közepén egyedül jól viselnék bármi ilyet. Talán... esetleg be kellene biztosítani magam. De nem most, az okosok előbb találják ki, hogy mi legyen, aztán még igazán eldönthetem, hogy mondjuk velük tartok-e kicsit kutatni. Lehetnek ennek a hajónak roncsai, olyan partra sodort darabok távolabb, amik nekem is érdekesek lehetnek. Mondjuk egy elsősegély doboz, pár injekciós tű, számomra hasznos tartalommal. Meglátjuk. A társaság viszont nagyon nincs ínyemre és akkor még finoman fogalmaztam.
- Én nem hallottam, úgyhogy annyira nem teljesíthettél jól. Egyébként is a csaj igazi kis álszentnek tűnik. Látszik rajta mennyire vágyik rá, hogy valaki jól ellássa a baját, de... az életben nem vallaná be. - igyekszem én tök szolidan fogalmazni, ennyire megy. Mondhattam volna ezt sokkal keményebben is, bár itt amúgy se hallani a kutya se tehát azt teszek, amit akarok. Bárki magyarázhatja a sokkal is, ha nem viselkedem a legkedvesebben és amúgy is kinek köphetnének be. Valamelyik ügyeletes főnökfélének, aki kinevezte magát? Azt se tudom, hogy mi a helyzet e téren, hogy most akkor ki osztja el a kaját, vagy ilyesmi. Esetleg a felnőttek megdumálták egymást között, hogy ki az ideiglenes vezetőség és amúgy mindenki befoghatja?
- Remek! Akkor max. ha megunlak, akkor majd én húzok arrébb. - forgatom a szemem és szépen visszaeresztem a fejem a homokra, mert úgy fest tényleg leül nem messze. Nem értem, hogy mi a francért nem képes békén hagyni, amikor baromira nem vagyok rá kíváncsi. Biztos számára emlékezetesebb volt az a legutóbbi kis éjszaka, mint nekem, mert hát én nem sok mindenre emlékszem belőle. De tőlem aztán nem kap ismétlést, arra ott van neki az a kis barna, ha be tudja cserkészni, mert őszintén szólva nem hiszem, hogy menne neki. Nem nézem ki a csajból, hogy belemenne bármi komolyabba, annak a tipikus romantikus léleknek tűnik, aki még hisz a mesékben... elég nagy marhaság! A kérdése hallatán újra felkönyökölök és értetlenül nézek rá.
- Komolyan Scott... mit szeretnél? Barátkozni? A többiek nem viselnek el még annyira sem, mint én? - nem, most nem érezni se gúnyt, se semmit a hangomban, totálisan komoly a kérdés, mert nem értem, hogy miért van még itt és miért jön nekem a gyümölcsökkel. Végül sóhajtok egyet és felülök. - Hát jó, megköszönöm, ha hozol. - teszem végül hozzá, de attól még érdekel a válasza is. Nem mondom, hogy jó a kapcsolatunk, sőt, de lehet hogy még mindig én viselem el a legjobban, netán... nekem nyílt meg rövid időre úgy, ahogy másoknak nem?

Tárgy: Re: Scott & Josie Szomb. 21 Jún. - 8:27

Fucking holiday...

Megtanultam már elviselni a rázós helyzeteket, más sem történik velem, csak ilyesmi. Nem mindennap esem át hajótörésen, ez igaz, de ettől függetlenül mesélhetnék... Lerázom magamról az utálkozó tekinteteket, és miután Angelát leadtam a társainak, ismét visszavonulok keserédes magányomba. Cseppet sem zavar, hogy a gondolataimmal kell lennem, többségében ezt teszem. Könyvem nincs, így marad majd az agyalás, gondolkozás. Attól félek, ezúttal nem lesz egyszerű megoldást találnom arra, hogyan másszak ki ebből a csávából, és ha képesek voltunk olyan helyzetbe kerülni, hogy természetfeletti létünkre mindent elvesztettünk, ez nem lehetett véletlen, így a megoldás sem lesz magától értetődő. Csipőre tett kézzel nézelődöm, miután kiráztam a vizet a ruhámból. Cseppet sem izgatott, hogy megnéztek páran. Kisgatyára vetkőzni pár lány előtt most nem az a helyzet, amiből szégyenlősségi kérdést csinálok. Vetettem rájuk egy lesújtó pillantást, aztán sétáltam tovább, a part egyenlőre tökéletesen nem mutatja civilizáció jeleit.
Nem mondom, hogy meglepődöm, amikor meglátom a kis feketét a többiek klikkjétől teljesen távol, elhagyatva. Nem csoda, ha drogos, azt a legtöbben nem veszik túl jól, barátok tekintetében nem állhat jól, úgy tűnik most józan állapotában kaptam el. Vajon meddig?
- Hát persze... – Ülök le valahol a közelben, félig háttal, félig oldalt neki, átkulcsolva a térdemet. – Az előbb is úgy sikoltozott, hogy remélem, még Európában is meghallják. – Köpködöm gunyorosan, a vállam felett nézek rá vissza, amíg még könyököl. Ha nem lenne ilyen idióta, akkor egész értelmes csaj lehetne. Menekül a démonai ellen, ahelyett, hogy szembenézne velük. Mondjuk én beszélek, aki rendszerint rúgok fel embereket, csak hogy ne kelljen semmit éreznem, hogy ne legyek az, aki valójában vagyok, mert az nem lenne szalonképes még magamnak sem. Nem különösebben mozgat meg, hogy mit fog művelni a Chadly fiúval, egyébként is adott a tény, hogy a lányon átment már a fél város, mit érdekeljen? Miért érdekel egyátalán? Még el is küld a fenébe, mintha ő mondhatná meg, hogy mit is tegyek. Nem tudom, hogy miért ő a tapló, amikor ez rendszerint az én dolgom. Belementem a mocskos kis játékába legutóbb, végül én voltam az, aki sok év után, először rosszul érezhette magát.
- Nem te fogod megszabadni, hogy hol legyek, mikor és kit bosszantsak. Ha éppen téged, akkor így jártál. Ennyi. – Rántom meg a vállamat. Fordulok most már el tőle, mielőtt még odaugranék, és felképelném. A szökőkút vizébe is hidegvérrel belenyomtam a fejét, és most is az óceán. Anouk kisebb beszólásokért is véresre rugdosott már másokat. Egy a gond, komolyan nem tudnám bántani ezt az idiótát, csak rájönnék végre, hogy miért. A kis barna valóban sokkal egyszerűbb lenne, de akar a fene lamúrozni, még akkor is jobban elvagyok ezzel itt, ha most éppen agyonvágnám. – Nem vagy éhes Josephine? Láttam gyümölcsöket arrafelé. Hozok, ha kell. – Biccentek az egyik ösvény felé nem messze a parttól.

Tárgy: Re: Scott & Josie Csüt. 19 Jún. - 21:37

Scott & Josie

♪ Rise & fall ♪

Mindenki olyan nyomott és én nem viselem jól a nyomott hangulatot. Amúgy is ezen a nyomorult szigeten dekkolunk akkor legalább ki kell élvezni. Van tenger, pálmafák, homok, nincs képesség, ki vágyna mégis ennél többre? Én legalábbis baromi jól el vagyok, aki meg nem, az csak siránkozzon magában és szépen hagyjon lógva. Mázli, hogy még nem keresett senki és még nem gondoltak arra, hogy tudom is én... menjünk banánt keresni a közeli fákon. Franc se fog ilyesmivel kínlódni. Inkább barnulok és nem gondolok semmire, amit kell, mert most aztán lehet pihenni nyugodtan a végtelenségig, amíg meg nem jön valami mentőhajóféle, mert hát majd jönni fog nem igaz? Csak idő kérdése, amíg megtalálnak. Valami jeladó, vagy akármi szépen a tudtukra adja, hogy itt vagyunk, meg ha nem adunk le rádióadást, akkor majd keresni kezdenek és kb. tudják merre voltunk akkor meg nem olyan bonyolult átnyálazni pár kilométernyi óceánt és keresni rajta egy bazi nagy szigetet, ahol túlélők lehetnek. Majd a többiek gyújtanak máglyát, vagy ilyesmit jelzőtűznek. Én nem vagyok kiscserkész nekem amúgy se menne az ilyesmi.
Aztán csak azt veszem észre, hogy valaki rohadtul kitakarja a napot, szóval kénytelen vagyok felnézni és valaki olyat látok meg, akit baromira nem szerettem volna. Hát most komolyan pont engem kell fárasztania?
- Nem kell semmit sem élesítenie, van akinek úgy is jól működik, hogy nem edz rá külön... te meg csak gyakorolj azzal a kis barnával. Úgy hallottam nagyon mentetted az irháját, gondolom, hogy ne unatkozz majd hajótöröttként a lakatlan szigeten és itt is legyen kit kefélgetni. Vagy... nem adja olyan könnyen be a derekát? - lebiggyed kicsit a szám a nagy együttérzésben, amit mímelni próbálok, de persze látszik, hogy közben ott a gúnyos mosoly az arcomon. Marha nagy a szája, de igazából rohadtul nem érdekel, hogy mit magyaráz nekem. Csináljon, amit akar. Nincs most meg a nagy lézerszeme, hogy bármit is műveljen velem, akkor meg szépen húzzon el a sziget másik végébe. - Egyébként meg elég nagy ez a sziget, szóval nyugodtan kereshetsz egy kihalt partszakaszt, ahol senki elől se takarod el a napot... drága Scott. - szökik fel a szemöldököm egy pillanatra, és mivel eddig kicsit felkönyököltem most vissza is ereszkedem szépen a fekvő helyzetbe és újra becsukom a szemem, hogy élvezzem a napsütést, a szabadságot, meg a mindent. Ő meg szépen csináljon, amit akar, de engem hagyjon békén és végképp ne szólogasson be, mert baromira nem viselem jól az efféle féltékenységi drámát, vagy mi a fenét művel.

Tárgy: Re: Scott & Josie Csüt. 19 Jún. - 16:34

Fucking holiday...

Egészen furcsa azt megszokni, hogy nincsen rajtam a szemüveg, utoljára kiskoromban tudtam így nézelődni, most pedig teljesen szabadon van a halántékom, szabadon lélegeznek a szemeim. A segédeszközt mindenesetre a zsebembe gyűrtem, amúgy is törhetetlen, Xavier szerint egy ötös osztályú mutáns sem tudná dezintegrálni, mert a napenergiánank is ellenáll a rubinkvarc anyag. A hajam kissé furán néz ki, lévén göndör-hullámos, és az istennek nem akar megszáradni. Fogalmam sincsen, hol vagyunk, kicsit hiányolom a ruhatáramat, mert még az ujjatlan pólóban is állandóan gyöngyözik a homlokom a párától. Nem ehhez vagyok szokva, szomjúság gyötör, a ködösebb kisvárosokat jobban kedvelem mint ezt a monszunt. Kaja tekintetében elvagyunk, nem kerülhet az éhenhalás veszélyes, de ha nagyon körül kell nézni, talán mintha valami gyümölcsöt láttam volna az egyik fán. A legfontosabb kérdés, hogy mi a jó ég történt, és miért nem működik a képességem. Sőt, másoké sem, ahogy hallottam, bár rohadtul nem volt kedvem hallgatni a bájcsevegést. Esetleg az a barna szépség (Sylvie), akivel némi vad dzsungelpárzásra el tudtam volna vonulni, de mindenki annyira be van tojva, hogy mielőtt elhányom magam, arébb vonultam drágalátos X-Meneink gyűrűjéből. Én aztán sosem leszek ilyen előre tolható, feláldozható katona, azt aztán lesheti Xavier és Lensherr, ha már voltak ekkora idióták, hogy egy hajókirándulást nem tudtak leszervezni katasztrófa nélkül. Kisebb klikkere oszlik a társaság, amihez őszintén szólva nem sok affinitásom van. Hátat fordítok, és a part felé indulok vissza, gondosan elkerülni a többi felfedezőcsapatot. A csapatmunka legfontosabb része, hogy maradjunk ki belőle. Nem érdemes másra bízni a saját életünket, hiszen a lelkesedés rendre határtalan ostobasággal párosul. Így nullázódtak az erőviszonyok, a sok nyúl csak a képessége által volt képes bármiben is érvényesülni, de így, hogy az isten háta mögött valódi embernek lenni, legtöbbjük már biztosan elszokott tőle. Számomra nem akkora hátrány, a pusztító erő a sajátom, nincsen rá szükség, hogy a szememből perzselő sugarakkal kényszerítsek bárkit is. Brianne annak idején jól kitanított, hogy ne legyen szívfájdalom ez sem, a hátrányból kovácsoljak előnyt. Vagy ahogyan ő hívta magát Anouk. Nevezen jött a nyelvemre, azon túl, hogy egy nagy ribanc volt, hozzá fogható kemény csajt még nem is láttam. Karba font kézzel nézelődök a víz irányában, amikor észreveszem a napozó szurkosképű szépséget. Lemondok az olyan ostoba gyermeki csínyekről mint hogy lefröcsköljem, ennyire már nem vagyok éretlen. Közelebb lépek, anélkül, hogy hozzáérnék, leülök valahol a közelében, nem a pólójára nyilván, csupán arrafelé. Ha felpillantana, most először láthatja acélos jégkék pillantásomat, amely olyan, mint az azúr óceán. Végtelenül kavargó. Átható, ahogyan végigmérem őt, ajkaimon ugyan megszokott csúfondáros mosolyom ül, ám tekintetemből ismét a kezdeményezés süt.
- A lovagod már a cerkáját élesítgeti, te pedig itt váratod... Micsoda pazarlás. – Állom a tekintetét, biztos vagyok benne, hogy az idegeire megyek, de most úgy érzem, megérdemli. Engem gondol taplónak, pedig mekkora egy cakfa. Összevissza él, azt sem tudja értékelni, ha végre figyelmet kap, legyen az tanács, akár ölelés. Kell neki, aztán mégis a pokolba kívánja mindkettőt. Még nálam is rosszabb, pedig Anouk tanítványa nem egy szentlélek...

Tárgy: Scott & Josie Szer. 18 Jún. - 10:57

Scott & Josie

♪ Eyes conveyed ♪

Okés tudom én, hogy mindenki ki van akadva és úgy rohangálnak mint a hangyák a boly körül, ha galád módon beleöntesz egy nagy pohár vizet, de... nekem semmi bajom ezzel a helyzettel. Jó persze víz kéne, meg kaja sem árt, de még van pár konzerv és ha pánikolunk attól semmi sem lesz jobb és igazán nem akarom, hogy bárkinek a rossz kedve átragadjon rám. Ezért is húztam el egy kicsit. Annyit sikerült elérni, hogy megszárítottam a pólómat még tegnap, szóval a bikinin kívül ennyim van legalább pluszban és sikerült Chadet is levakarni addig, amíg elrejtettem a cuccot olyan helyre, ahol a kutya nem fogja megtalálni, vagyis maximum egy drogkereső kutya találná meg, de abból meg nem hiszem, hogy túl sok van ezen a nyüves szigeten. Nem sérültem meg, és még csak a képességem sem hiányzik. Az is totál meglepő, hogy nem láttam előre ezt az egészet, de őszintén szólva nem vagyok az a típus, aki azon agyal, hogy ez miért történhetett. Inkább csak örülök neki, amúgy se lehet változtatni a ránk váró jövőn, már megtapasztaltam párszor, akkor meg mi a francért törjem magam? Szóval egy távolabb partszakaszon dobom épp le magam csak úgy lazán a homokba. A pólómat szépen a hátam alá terítem, hogy ne kelljen közvetlenül az amúgy kissé forró homokba feküdni, aztán szépen elnyúlok. A fák között már sikerült szippantani, és most igazából áldom az eget, hogy nem szimpla füvet hoztam, ugyanis nem vagyok jártas a tűzcsiholásban és azt elég nehéz elszívni a nélkül. Szóval... ha bárki kérdezi igazából tök jól vagyok, legalábbis ahhoz nincs most agyam, hogy bővebben átgondoljam, hogy mennyire rémes a helyzet, meg egyébként is, attól hogy átgondolom még meg nem oldódik igaz? Akkor meg minek idegeskedni rajta. Majd az okosok úgyis kitalálnak valamit. Ott van az a Gabriel, meg az a kínai pasas, vagy japán... franc se tudja, vannak páran, akik felnőttek, vagy felnőttszerűek, nem hiszem, hogy bárki is akad, aki kifejezetten az én véleményekre lenne kíváncsi. Mondjuk tuti, hogy azzal nyitnék, hogy járjuk végig a partot, na nem a hullák miatt, hanem hogy összeszedjük, ami van még és amit betemetett a homok, de gondolom erre maguktól is rájönnek az okoskák, tehát... hagyom, hogy törjék a buksijukat, aztán ha meg van a megoldás, hogy hogy a francba jutunk ki innen, vagy ha meghallom a mentőhajót, akkor majd én is feltápászkodom.

Tárgy: Re: Scott & Josie