Csodalány vs. Küklopsz

Deadly privacy

♪ On my own ♪

Egy apró mosolyt sikerül kipréselni magamból, mert nem értem, hogy honnan ez a rém nagy pozitívság. Azt hinné az ember, hogy egy telepata inkább komoly, szemlélődő, és miután túl sok szörnyűséget látott az elmékben, nem ennyire segítőkész, mert már felkavarta az emberi gyarlóság. Amit meg pláne nem értek, hogy velem mik a tervei? Nem is ismer engem, miért kéne gyámolítania? Különben is, én vagyok a pasi, aztán az a fiatal leányzó olyan lazán lép túl azon, hogy tőlem milyen negatív dolgokat hallhatna. Mint kiderült, hírből ismer, ennek ellenére úgy jött oda hozzám, mintha csak a szomszéd fiúval akarna csevegni kicsit. Félretéve minden előítéletet, és talán ezért is vagyok kevésbé önmagam. Önmagam? Valójában a cinizmusom is felvett álca, amivel szépen el tudok ilyeszteni mindenkit. Őt talán azért, mert képes objektív lenni, nem igazán akaródzik. Kemény, és sértett vagyok, de irányában mégis tompítva jelenik meg, mert az átkozott életbe is, valahol válaszolni akarok a kérdéseire, ha már van olyan botor, hogy érdeklik irántam.
- Így-így. Én vagyok az ordas farkas, kedves Piroska. – Bólogatok egy fokkal vidámabban. Nem látok cinizmust a szavaiban sem, inkább próbál megnevettetni, és talán jó úton is járhat, de olyan ritkán történik velem ilyesmi, maradni fogok egy visszafogott félmosolynál, tekintve a lábamon túl még az alkarom is sajog, nem fogok itt viháncolni. Igaza van, egy szépen felépített negatív kultusszal rendelkezem, szeretem, ha félnek vagy tartanak tőlem, miért kéne ezt feladnom? Legalább nem vagyok átlagember, ki tudok emelkedni a tömegből, ez is valami.
- Nem tudom, hogy milyen akarok lenni. Van egy lány, aki után idejöttem, és most sehol. Sokáig hasonlítani akartam rá, de úgy tűnik, hogy csak szórakozott velem. Lassan évek óta nem láttam, és mindaz, amitől erősnek éreztem magam, most szép lassan eltűnik, nem marad semmi más, csak... a szar. – Nem rántom meg a vállamat, inkább elfordulok, beharapva az ajkam. Nincs az az isten, hogy akár még a pillantásomból is úgy lássa, megtörtem, a harcaimat belül vívom. És nehogy a gondolataimban merészeljen olvasni, mert mindenre ami szép, esküszöm, letépem a barna tincses fejét, és berúgom a tóba. Bármilyen kedves is volt velem, már így is sokat mondtam. Anouk története lezárt fejezet, átkozott manipulátor ez a Jean, hogy ilyenek kimondására vesz rá.
- Viccelődni én szoktam, csak nem ilyen módon. – Amikor én hozok valakit nem várt helyzetbe, akkor rendszerint az illető meg is sérül. Nem mordulok fel, csak el akarom felejteni a felhozott témát. Nem akarom bántani ezt itt, már egész jól elvoltunk, miért faggatózik. Nem viszonzom a mosolyát, csak zordan bólintok, hogy nem fog belemászni a fejembe. Ez legalább jó hír mindkettőnk szempontjából, így egy fokkal visszafordulok, és elkezdem összepakolni az álvány darabjait, vissza abba a vászonzsákba, amelyben megvásároltam. Nem tudom, hogy mit fogok vele kezdeni, mert így biztosan nem működőképes.
- Abban nem lesz hiba. – Hajtok végül fejet, s a vállamra csavarintom a zsákot, jelezve, hogy itt végeztem. Mást nem sikerült még rávennie... ? Vajon miért? Mert ennyire minden lében kanál? Viszont meghallgatott, érdeklődött irántam, hát miért ne. – Rendben Jean. Elmegyek veled. – Még meghagyom nála a szobaszámomat, aztán elpályázok vissza az épületbe.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Szomb. 19 Júl. - 8:21

Scott & Jean

Nem várom én el tőle, hogy legyen mondjuk pozitívabb. Igazán az ő dolga és én nem is akarok beleszólni az életébe. Egyszerűen csak itt vagyok és segítek egy kicsit, ha épp abban tudok, hogy röptetek neki pár korongot, akkor abban. Nincs ebben rossz és nincs is hátsószándék, és igazán nem akarom még csak kioktatni sem, vagy megmondani, hogy mit tegyen és hogyan. Nem az én dolgom persze, csak egyszerűen... ha tehetek valamit, akkor megpróbálom, maximum nem sikerül, vagy nem érek el vele semmit, de legalább azt mondhattam, hogy megpróbáltam nem igaz?
- Jó-jó... rémes alak vagy, gonosz és aljas és bizonyára rendkívül veszélyes is. - oh, én nagyon igyekszem, hogy úgy tűnjön komolyan beszélek, de hát látszik, hogy inkább csak kifigurázom az előbbi szavait. Nem szándékos, de ez a mindenáron szörnyű alaknak állítja be magát dolog szinte ordít azért, hogy ne ilyennek lássák, csak ha már így van, akkor alkalmazkodik, hogy senkinek se törje össze a róla kialakított összképet, vagy... fene tudja, hogy mégis miért ilyen. Értem én, hogy megcsömörlött, vagy rossz neki, de nem kell alkalmazkodnia senkihez sem, olyan lehet, amilyen akar. - Egyébként... szerintem nem az számít, hogy ki mit gondol rólad, hanem csak légy olyan, milyen lenni akarsz, nem csak gonoszak és hősök vannak, van átmenet is. - rántom meg a vállam. Nem vagyok már tíz éves, nem élek már olyan rózsaszín világban, ahol minden csak jó és rossz lehet, ahol a királyfi megmenti a királylányt stb. Pont én vagyok az, aki a szürkét képviseli, aki egy kicsit tart a saját erejétől, a saját lehetőségeitől, de közben nem tartja magát e miatt gonosznak, közben pedig a húgom mégis utál és a régi osztálytársak biztos, hogy félnének, ha tudnák mire vagyok képes. De hát... ez van.
A testvérét sem erőltetem, nem kell, talán majd idővel ő maga is rájön, hogy viselkedhetne vele másképp is, viszonyulhatna hozzá máshogy és akkor szerintem még neki is jobb lenne, talán jobban is érezné magát, de hát az ő dolga ez is.
- Szóval egyáltalán nem érted a viccet, ezen még azt hiszem dolgozni kell. - mosolyodom el. Nem gondoltam én komolyan ezt a még durvább edzés dolgot, meg hát azt sem gondolom, hogy tényleg felkeltene éjszaka, amúgy sem nagyon ildomos vagyok úgy késő este a lányok körletébe mászkálni tudtommal. Az meg, hogy mivel tenne próbára... hát igazán kíváncsi vagyok. Tárgyakat dobálna felém, hogy meg tudom-e őket állítani, vagy mégis mit tehetne? Rám dob egy szekrényt, hátha nem lapít agyon? Nem lepne meg, ha ő ilyen drasztikusban nyomná.
- Egyébként sem szokásom belenyúlni más fejébe engedély nélkül, azt igazán nem illik. A gondolataink a mieink, pont azért gondolatok, nem szép dolog csak úgy kifürkészni őket. - nem úgy beszélek, mintha könyvből tanultam volt, de azért talán kicsit úgy is hangozhat a dolog. De így gondolom és így is tanultam, szóval így is cselekszem, mert ha kaptál valamilyen képességet, adottságot, lehetőséget, akkor nem szabad azzal visszaélni. Az sem fair, ha valaki úgy megy el emberek közé egy futóversenyre, hogy sokkal gyorsabban fut a képessége miatt, és az sem, ha valakinek a legtitkosabb gondolatat kifürkésszük úgy, hogy arra nem ad külön engedélyt. Nem teszek ilyet, se mással, se vele és nem a veszély miatt, hanem, mert nem szabad.
- És, ha csak nem kérek semmit cserébe? Vagy mi lenne, ha azt kérném, hogy gyakorolj többet? Esetleg... - egy pillanatig elgondolkozom, aztán mintha csak jönne már az isteni szikra, felvillan a fejem felett a kis villanykörte. - Eljöhetsz velem cserébe a new yorki planetáriumba. Egyedül nem érdekes, mást még nem sikerült rávennem, Alex meg nem ér rá, amikor nyílt nap lesz. No? - várakozóan pillantok rá. Hát komolyan mi másra vágyhat, ha nem arra, hogy csillagokat nézzen? Ugye, hogy semmi másra!

♫ Someone like you ♫ • Ruha

Deadly privacy

♪ With Or Without You ♪

Pedig most még egészen pozitív vagyok vele. Nem, az nem, de legalább semleges, és a cinizmus mellőzésével inkább amolyan önsajnálatnak tűnhet, amit művelek. Talán jobb lett volna már az elején rövidre zárni az egész beszélgetést, visszavinni az egész átkozott álványt, a kereskedőből pedig a szart is kiverni, amiért átvert, hiszen ez minden lehetett, csak véletlen nem. Értem én, hogy barátságos, de egyre inkább az az érzésem, hogy csak szánalomból teszi. Rajtam pedig nem kéne senkinek sajnálkoznia. Eddig is teljesen jól megvoltam nélküle. Jean nélkül is, nem tudom, miért játsza itt a kisangyalt.
- Most teljesen úgy állítasz be, mintha mindent tudnál rólam. Gyakorlok, a magam örömére, nem azért, hogy én legyek a hősötök. Fogalmad sincs, hogy mire vagyok képes... olyan dolgokat műveltem, amire nem vagyok büszke, és ha kell, megtenném ismét. – Ez utóbbiban már egyátalán nem vagyok biztos, de már unom, hogy mindenki meg akarja mondani, hogy ki is vagyok valójában. Anouk tudta, azt mondta párszor, hogy még csodál is, ami tőle egy nagyon komoly mondat volt, miután emberi sziveket tépett ki heti többször is. És nem akarta megmagyarázni, hogy milyen jó dolog boldogan élni. Az én sorsom nem az, hogy mint valami vígjáték hőse végül zökkenők után révbe érjen. Ahogyan egykori mentorom sugalta, a hozzánk hasonlók megőrülnek, vagy valami nagyon csúnya végük lesz. Ő könnyen beszélt, évszázadok óta élt már, de nem volt ostoba, tudta, hogy még őt is legyőzhetik egyszer, a halhatatlanságnak is megvan az ellenszere.
- Hagyom is. Volt pár vitánk... – Rázom meg a fejem, most már óhatatlanul kibújik a cinikus énem, ahogyan szemet forgatok. Nem csodálom tényleg, hogy Jean és Alex olyan tökéletesen megértik egymást, a tanácsadásban mindketten olyan ügyesek, én vagyok köztük a fekete bárány. Ha nem is volt köztük több, el tudom képzelni, ahogyan bezárkózva valahova másokat beszélnek ki. Példának okáért engem. Túlélem, máskor is előfordult már. De legalább kiderül, hogy neki is van egy testvére, aki vele azonos nemű. El tudom képzelni, hogy ha a szegényt lányt is beállítja ennek a tökéletes világképnek a közepébe, akkor csoda, ha az illető nem hagyta még ott őt.
- Durvábbat? Na ácsi. Miből gondolod, hogy csak te segíthetsz nekem? Ha éjszaka felkeltelek, akkor az a minimum hogy én teszlek majd próbára téged. – Aztán hirtelen homlokráncolok, ez erősen félreérthető volt, pedig most komolyan nem gondoltam ilyen. Segítőkész, őszinte, és aranyos, na de ettől még nem fogok utána lihegni. Kezdek úgy érezni, hogy ebből a lányok után koslatásból egy életre elegem lett. Nem vagyok aranypáncélos lovag, s ha az is lennék, a lányok egyúttal maguk a sárkányok, akiket nem lefejezni kell, hanem egy életen át küzdeni értük és ellenük. Megváltozott a világ, ahogyan én is, mégsem illek bele.
- Az enyémbe talán ne. A Professzor azt mondta, hogy a sérülés miatt már nem igazán érdemes macarálni az elmémet, mert mind rám, mint a telepatára rossz hatással lehet. Így... ne tedd. – Most őt hallgatom, furcsa, hogy ennyire őszinte, de közben nem küld el az anyámba, teljes értékű emberként kezel. Pont ez benne a zavarbaejtő, nekem nincsenek, nem is nagyon voltak barátaim. Le kéne lassan lépnem, az önzetlensége viszont mardosóan kelti a furcsa érzéseket bennem.
- Mindegy. Mivel hállálhatom meg a segítséged? A Summers-eknél az a szokás, hogy megfizetjük a tartozásunkat. – Kérdezem a szárazságot ismét nélkülözve. Elképzelésem sincs, mit kérhet, de igyekszem majd legjobb tudásom szerint teljesíteni. Közben pedig várakozóan meredek rá, hogy milyen gondolatok törnek be az elméjébe.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Szer. 16 Júl. - 10:50

Scott & Jean

Tudtam én, hogy ilyen és igazából sejtettem is, hogy hasonló választ fog adni. Alex eleget mesélt már róla, hogy ne lepjen meg a hozzáállása egy kicsit sem. Egyszerűen... épp e miatt sajnálom, hogy ilyen az élete, hogy ilyenek a körülményei, mert ez nagyon is rossz dolog. Nem szabad valakinek ennyire elsüllyedni az önsajnálatban. Egyszerűen... nem jó ez így, egy kicsit sem, én pedig tényleg úgy érzem valami miatt, hogy jó lenne segíteni neki, hogy tudnék, ha... hagyná. Mindenkin lehet segíteni, mindenkin lehet változtatni, ha ő is akarja, ha csak egy picit akarja. És mivel eddig nem küldött el melegebb éghajlatra...
- Tudom, hogy az élet nem csupa rózsaszín vattacukor, de ha nincs benned remény, akkor nem is érdemes élni, akkor már rég feladtad és csak létezel, de te... nem adtad fel Scott. Ide jöttél gyakorolni, csak könnyebb azt elhitetni magaddal, hogy nem reménykedsz. - nem akarom én kioktatni, most is inkább barátságosan magyarázó a hangom. Nem a gondolatait akarom megváltoztatni, vagy megmagyarázni, hogy másképp gondolkodik, mint hiszi. Egyszerűen csak szerintem nem adta fel, más az, aki feladja, az nem is próbálkozik. Ha így lenne már elment volna innen, de ő nem tette, annak pedig tényleg jó oka van, és majd talán számára is kiderül egyszer ez az ok, én legalábbis hiszek benne, még ha szerinte ez értelmetlen is.
A szavaira csak halványan elmosolyodom. Nem lep meg a negatív reakció, kicsit sem, de az ő dolga, nem az enyém, hogy beleszóljak, hogy mit hogyan tesz és mikor. Ha neki az a jó, hogy ilyen negatív akkor mondhatnám, hogy tegyen csak így. Majd tudni fogja, hogy mikor kell változtatni, majd tudni fogja, hogy mikor lesz az az okos döntés, ha mégis csak máshogy áll a dolgokhoz. Idővel majd ez is el jön, ha pedig nem... hát akkor már tényleg mondhatja, hogy feladata. Az pedig, hogy én milyen vagyok... tényleg szeretek barátkozni, tényleg így van. Nem is gondoltam soha semmi komolyabbra Alex-szel kapcsolatban. Egyszerűen nem, nem volt rá okom, és ezért nem tettem meg, Alex rendes srác, és nagyon jó barát, miért kellene ezt elrontani valami mással? Az életben vannak dolgok, amik úgy jók, ahogy vannak. Ha eszel egy isteni csokitortát, akkor nem teszel rá még plusz reszeléket, csak hogy kipróbáld úgy is jó-e. Lehet, hogy tönkretennéd vele és már a végén a finom csokitortát se tudnád megenni.
- Hát... ha te nem hagyod magad megváltoztatni, akkor tőle miért várod, hogy változzon miattad? Ha neki így jó, akkor... lehet hogy neked is hagynod kéne, hogy úgy élje az életét, ahogy szeretné nem? - szerintem Alex pont úgy jó, ahogy van, talán Scott is, bár ő lehet hogy szeretne változni. Nem tudhatom, de úgy látom rajta, hogy szeretne egy kicsit mást, egy kicsit többet, még ha nem is nagyon vallaná ezt be magának. Tudom, hogy ez nem az én dolgom, de... mégis úgy érzem, hogy jó lenne ha rendes testvéri viszony lenne közöttük és bár nem biztos, hogy ezt elérhetem, de azért mégis csak próbálkozhatok nem?
- Felkelthetsz, maximum nyűgös leszek és kevésbé megértő és akkor durvább edzést tartunk. - mosolyodom el. Értettem én a viccelődést, amivel próbálkozott és az a fontos, hogy próbálkozott, nekem legalábbis mindenképpen. Mondjuk nem hiszem, hogy az éjszaka közepén lenne a legjobb gyakorolni, de simán képes lennék én felébreszteni őt, hogy elrángassam edzeni, ha már így felhozta. Az a lényeg, hogy a képességét bármikor használni tudja, fáradtan és feszülten is, akkor is, ha épp a legszebb álmából veri fel épp valaki. Aztán csak szépen lehuppanok tőle nem messze és lassan elmondom, amit szeretnék, ha tényleg érdekli, mert hogy a pillantásából tényleg nagyon úgy tűnik. A visszakérdezésre csak elmosolyodom és bólintok.
- Ilyesmivel nem szoktam viccelni és honnan tudhattad volna? Kettőnk közül csak én tudok matatni mások gondolataiban. - nem vagyok én ettől már annyira kiborulva, régen volt, eltelt már azóta jó pár év. Hiányzik nekem... a legjobb barátnőm, hát hogy ne hiányozna, de nem változtathatunk a múlton, csak megpróbálhatjuk elfogadni. - Csak hogy tudjam ezt rendesen irányítani. A professzor szerint erősebb vagyok, mint gondolnám, és néha összekeverednek bennem a dolgok. Néha csak úgy... betörnek a fejembe mások, akkor is, ha nem akarom. Próbálom ezt... visszafogni. - nehéz, főleg hogy mindkét képességem az elmével kapcsolatos, hiszen a telekinézis is ilyen úton machinál. Persze az fel sem merül bennem, hogy a foglalkozásaink mögött sokkal több lapul.

♫ Hay brother ♫ • Ruha

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Kedd 15 Júl. - 14:08

Deadly privacy

♪ Defying Gravity ♪

Ez az ami belőlem már kiveszett. Ez a fajta tág látókör, amit egykönnyen már nem szedek vissza magamra, affinitásom sincsen hozzá. Talán ha valaki nagyon türelmes lenne velem, és nem csapna át gyorsan át rá is a cinizmusom, akkor lehetne rá egy halvány remény, hogy egy fokkal el tudnék tolódni a semleges felé. Jelenleg még ismeretségi köröm sem nagyon van, néha pedig úgy érzem hogy ez nekem így tökéletesen jó. Ha úgy alakul, be tudok valakit akár hetekre is csábítani az ágyamba. Anouk biztos, hogy a fejem a falba verné, ha csak kiszagolná, hogy hajlamos vagyok erre az önsajálatra. Mindig azt mondta, hogy csak bele kell szarni a világba. Nem, azért ő sokkal finomabban fogalmazott. Még ha brutális egy nőszemély volt, mégiscsak hölgy a lelke mélyén, csak én torzítom ennyire vadállatiasra, nem szándékosan, csak a keserűség maradt utána.
- Az élet korántsem olyan barátságos, mint ahogy látod Jean. Sivár, könyörtelen, ahol csak az erős farkas marad életben. Nem szó szerint értem, az életet felfoghatod úgy is, hogy az ellen nincsen esély, hogy bántsák, akár lelkileg is. A remény olyan, mintha délibáb után mennnénk. Nem butaság, csak értelmetlen. – Felelem szintén nem kioktató hangon. Megérdemli, hogy őszinte legyek vele, mert rám szánta az idejét, pedig most már biztos, hogy hallott rólam, mégis félretette az előítéleteit, és nem úgy kezel, mintha valami közveszélyes törvényen kívüli lennék, akit ki tudja miért engedtek be az iskolába. Talán hosszú idő óta az első, akinél jól bejáratott szarkazmusom nem tör felszínre. Nem akarom itt játszani a szegény tévútra került fiút, úgyhogy akár mehet is, ha úgy látja, hogy nem én vagyok az eszményien fergeteges társaság.
- Passz. Vannak néha olyan botor vállalkozók, akik azt hiszik, érdemes rám vesztegetni az idejüket. – A vesztegetni szócskánál macskakörmöt mutatok, és most kissé szemforgatok is. Sosem kértem senkitől, hogy törődjön velem. Nem szándékozom elüldözni, igazából csak meglep, hogy még nem pattant fel, hogy azokkal legyen, akikkel jól érzi magát. Talán azért, mert nem mondtam semmi sértőt, megalázót? Ha csak ez hiányzik...? Gombócként gyűl a torkomban az elhatározás, hogy meglépem ezt, ez végül semmissé válik, mert olyan hittel csillogó szemekkel beszél arról, ami foglalkoztatja, még a bátyámról is. Alex sem tökéletes, viszont könnyebben megtalálja a hangot másokkal manipuláció nélkül is, a lány viszont ahogy tűnik, nem táplál gyengéd érzelmeket iránta, pedig ha jól megértik egymást, akkor ez magától értetődő lehetne. Valószinűleg a korából kifolyólag, túl fiatal, fel sem merült ilyesmi, inkább az az általánosan mindenkivel barátkozós tipus.
- A bátyussal mindig olyan érdekes volt a kapcsolatom, ő szeret mostanság világmegmentőset játszani. Beilleszkedni, jófiú lenni, hiába hívom el inni, vagy hogy találjunk neki egy lányt, monogám tipusnak vallja magát, és ezt is akarja rám kényszeríteni. Vagyis csak próbálta. Feladta, nem is csodálom. Nem hagyom magam megváltoztatni. – különben is, abból egy életre elegem lett. Anouk felnyitott a szemem, hogy manapság már a lányok sem azok a hercegnő tipusúak, akik lugasokban hímezgetve lovagkölteményeket szavalnak, és várnak arra, aki majd megküzd értük. A világ tele van ribancokkal, akikért még csak motiválva sem érzi magát az ember. Akkor ki is törődhetne velem? Kell az nekem? Az ilyenektől egy fenét. Túl vagyunk a galamblövészeten is, valahol mélyen hálás is vagyok a lánynak, hogy képes volt arra, hogy felülemelkedjen azon, mit is mutatok magamból, és durván lefárasztott. Keményebb, mint egy személyi edző, így a nevetésére előbukkan egy régen látott mosoly, nem csábos vigyor, hanem egy félszeg, kisfiú örömteli megnyilvánulás. Nem tartom számon, hogy elkaphatja a gondolataimat, úgy vélem az elmém sérültsége egyfajta pajzs is, nem tudhatom, hogy még maga Xavier is finoman matat benne, csupán nem világosított fel, hogy túlgondoltam.
- Az. Koncentráció. Miután az álvány egy darab szar, majd az éjszaka közepén is felkeltelek, hogy ha gyakorolni akarok, ugye nem lesz baj? – És nem, továbbra sem voltam cinikus, ez afféle vicc akart lenni, igen gyenge eresztés, de mit csináljak, ilyen formában nem szoktam művelni.
Leül valahol a közelembe, én meg még tapogatom kissé a könyököm, de túlélhető, majd teszek rá jegelt borsót, aztán reggelre kutya baja sem lesz. Leizzadtam a nagy próbálkozásban, ráadásul a tó felől még egy forróbb fuvallat is jön felénk, biztosan oroszlányszagom van. A mosolyom megmarad, nem gondoltam, hogy tökéletes, de más mint akikkel eddig dolgom volt. Emberi.
- Komolyan... ? Ezt nem tudtam. – Ostoba válasz, ugyan honnan tudtam volna, hiszen nem is ismerem. – És mit gyakoroltok? – Kérdezem most már felülve, a térdemre támaszkodva. Még kicsit fogom őt hallgatni, aztán mennem kéne letusolni.

Scott & Jean

Nem azt mondom, hogy a végletekig optimista vagyok, de azért igyekszem pozitív szemmel nézni a világot. Minden bizonnyal ennek az is az oka, hogy nem történt még túlságosan sok rossz dolog velem és ami igen, abban is nagyon sokat segítettek a szüleim, hogy túllépjek rajta. Persze rendkívül nehéz elveszíteni egy barátot, főleg ha az a legjobb és aztán még a húgodat is, miközben nem is tehetsz róla, hogy olyan sok figyelmet kapsz, de... ez van, mégis mit tehetnék ellene? Nem lenne jobb, ha búslakodnék, nem lenne attól könnyebb, ha szomorkodnék. Próbálok ezekkel együtt élni, úgy, hogy veszélyes vagyok, hogy veszélyesnek titulálhatnak, ha valaki nem ismer, és nem tudja, hogy nem akarok az lenni, hogy azért járok a professzorhoz, hogy segítsen ebben. Nem akarok véletlenül sem belemászni valakinek a fejébe, mert túlságosan szabadjára engedem az elmémet. Erre most is figyelek, hiszen Scott felől csak úgy süt a nativitás, nehéz kizárni.
- Nem ez az alapvető feltételezés, ez inkább csak... valamiféle remény, bár gondolom szerinted felesleges és butaság. - nem kioktató a hangom kicsit sem, inkább most is mosoly játszik az arcomon. Látszik rajta, hogy nem épp jó kedvében van, aki így van ezzel, az nem lyuggatja ki a földet, mert nem sikerül összeraknia valamit. Ezek mellett nem is várható el tőle, hogy olyan nagyon reményteli, vagy pozitív legyen, de mégis itt van a suliban nem? Ha itt van és ha próbál gyakorolni, akkor mégis csak reménykedik ő is valamiben, hiába tagadja olyan nagyon és az már egy lépés, akkor is, ha csak kicsi, miután mégis kiakad, ha valami nem sikerül, de a kezdet már meg van és az is elég lehet, ha akarja, ha akar változtatni.
- Ha feltartanál, akkor nem lennék itt nem? Ha olyan egyszerű a világ, akkor nem maradnék puszta jóindulatból, csak mennék a dolgomra. - ő legalábbis így értelmezi az életet, akkor nem is logikus, ha valakiről mást feltételez. Szóval itt vagyok, mert ráérek és mert úgy érzem, hogy segítségre szorul, nem is feltétlenül csak azzal az állvánnyal. Látszik rajta, hogy nincs jó passzban és ahogy a professzor szokta mondani, hogy ha tudunk valakivel egy kis jót tenni, akkor miért ne tegyük meg? Butaság lenne tovább mennem, hogy segíthetek levezetni neki a feszültséget, és egyébként is tényleg nincs semmi komoly, vagy fontos dolgom.
- És a bátyád? Ő nem próbált törődni veled? Lehet, hogy csak rosszul választottad meg azt, akire támaszkodhatsz, de persze nem tudhatom. - halvány mosoly jelenik meg az arcomon, miközben megrántom a vállam, csak hogy lássa, nem akarok én feltétlenül beleszólni az életébe, mert nincs jogom hozzá, de... nem kéne ennyire véresen komolyan vennie mindent. Persze minden bizonnyal rossz dolgok történtek vele, elhiszem, itt a suliban sokan mesélhetnének, de attól még nem mindenki aprítja a partszakaszt ilyen aktívan. Azért azt nem mondanám, hogy együtt vagyunk Alexszel, csupán egy nagyon jó barátról van szó, ennyi és ha neki is segítek azzal, hogy foglalkozom kicsit az öccsével, az duplán jó. Tudom, hogy ő is megtenné fordítva, ez nem is kérdés.
- Szívesen! - nevetem el magam, mert hát a néma köszönömöt nem nehéz kiszúrni, főleg úgy, ha egy pillanatra még hagyom is, hogy a gondolat a fejembe szökjön. Örülök neki, hogy sikeres volt, még ha ki is fáradt tőle, de legalább láthatja, hogy megy ez neki, hogy nem olyan béna, csak akarnia kell, egy kicsit jobban. - Látod... csak gyakorlás és koncentráció kérdése. - szelídül a röpke felnevetés aprócska mosollyá. A tekintete viszont sokat mondó, és eléggé zihál is ahhoz, hogy egy kicsit talán jó, ha elvonom a figyelmét. Röpke hezitálás után végül letérdelek a fűbe és szépen a sarkaimra ülök, ha már ő is a földön van, nem akarok ácsorogni előtte, az olyan hülyén jönne ki.
- Én se vagyok ám tökéletes, nehogy azt hidd. Hetente különórákra járok a professzorhoz, mert amikor a képességem előjött abba majdnem belehaltam. Ösztönösen kapcsolódtam a legjobb barátnőmre miközben haldoklott, úgyhogy... tudom milyen hosszú ideig kómában feküdni. - jó hát nem mondom, hogy tényleg tudom, mert a kóma ténylege az, hogy akkor nem sok mindenről tudsz, de mondjuk akkor úgy, hogy én is megtapasztaltam ezt, bár nem volt egy év, de hosszú hónapokig tartott az, ami a szüleim miattam küzdöttek végig és ami alatt a húgom megutált.

♫ Highway don't care ♫ • Ruha

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Vas. 13 Júl. - 10:29

Deadly privacy

♪ Follow you down ♪

Pesszimista nem vagyok csak annak tűnök a nagyon optimisták közelében. Egy számomra meglepő vélemény az volt, amikor valaki rámsütötte, hogy nem vagyok igazán gonosz ember, csak nagyon megcsömörlöttem azoktól, ami történt velem. Változtatni lehetne, azokhoz viszont elég jó dolgoknak kéne történnie velem, amire vajmi kevés esély van, és ha még be is jönne, akkor sem biztos, hogy tudnám értékelni.
- Nem tudom, hogy miért az az alapvető feltételezés, hogy mindenki jó, és nem akar másoknak ártani. – Sugalom, de nem fejtem ki bővebben, és az arcomra sem az van írva, hogy direkt akarnék pusztítani. A világnézetem romokban, azt sem tudom, hogy mit akarok az élettől, erre jön egy leányzó, aki arra bátorít, hogy próbáljak egy kicsit határozottabban visszatalálni önmagamhoz. Önmagamhoz, akit talán már nem is ismerek, nem emlékszem, hogy milyen voltam, és nem szándékozom sablon jófiú lenni. Fogalmam sincs róla, hogy Jean és Alex rendszeresen kibeszélnek engem, ha megtudnám, valószinűleg mindkettőt elküldeném az anyjába.
- Nyáron sincs mindig kánikula, ezt te is tudod. Nem akarlak feltartani. – Mondom ki a motoszkáló gondolatot, valahogy az az érzésem, hogy szokatlanul sokáig beszélgetünk, és a felmerül a kérdés, hogy nem vagyok-e a terhére. Itt pislog velem szemben, de nagyon azon tűnődhet, hogyan találjon ki olyan kifogást, amivel dobhatja a témákat. És mégis, újfent visszakérdez. Ráadásul olyasmit, amin úgy meglepődöm, mint még semmin az elmúlt tíz évben. Ha jobban látná a szemem, akkor észrevennék, hogy azok elkerekednek, így csak annyit érzékelhet, hogy elvesztem a hangom, ajkaim pedig szétnyílnak, mint valami fehérnemű modellnek. Mégis, úgy érzem, válaszolnom kell kioktatás helyett.
- Sötét folt? Akad. Volt egy repülőbalesetem, ami után egy évig kómában voltam, majd az egyetlen ember, aki törődött velem... Egy igazi dög volt. Egy imádnivaló, ám ezzel együtt őrült gyilkos, aki úgy hiszem valami méltó párt akart belőlem faragni. Hosszú távon azt hiszem csalódást okoztam neki. Te akartad tudni. – Szabadkozom, és még mindig nem értem, milyen manipulációt alkalmaz, hogy ilyeneket húz ki belőlem. Valahogy olyan természetes kedvesség árad belőle, hogy inspirál valami ösztönös válaszadásra, ahelyett, hogy cinikus lennék vele. Ez annyira... szokatlan...! Bennem van az inger, hogy visszakérdezzek, de semmi kedvem ahhoz, hogy elmesélje, hogy ő bezzeg milyen tökéletesen boldog. Abból már elegem volt. Nem horkantok fel, amikor a bátyámat illeti, hát persze, sejtettem én, hogy ezek ketten együtt vannak. A két jótét lélek naná, hogy egymára talál. Nem is firtatom, csak a mosolyán felejtem a tekintetem, csak bólintok a szavaira, de sikerült úgy elgondolkoznom, hogy észre sem vettem, hogy már kezdjük a gyakorlatot, a könyököm pedig ki akar szakadni a helyéről, örülök hogy nem kezdek el üvöltözni a lánnyal, a saját hibámnak fogom fel, de megszólalnom még nehéz. Ellenben ő nem úgy reagál, ahogyan bárki más tenné, nem lesajnál, vagy gúnyolódik, hanem... azt teszi, amit empatikus módon tehet, ami inspiráló lehet. Motivál. Összeszorítom a fogam, és a térdemre csapok.
- Ezaz! – Emelem fel a fejem, és immár nem csak a haléntékomra, egyenesen a rubinkvarc szemüveg gombjára tapasztom az ujjamat, hogy még ennyi időt se veszítsek azzal, hogy kövessem a röppályát. Mintha a lány valami edző lenne, folyamatosan kommenteli, a hangja megnyugtató, mint amikor egy boxolót gyúrnak hátukról, és üvöltik a fülébe, hogy nem fáj! A következő galambot már telibe kapok, és az utána következő felgyorsulva megcakkozottat is. A harmadiknál már érzem az ütemet, pedig cifrázza rendesen, aztán az ötödiknél felemelem a kezem, hogy most már elég lesz, így is izzadtságcseppet úsznak a homlokomon a koncentrációtól.
- Szünet... – Zihálom, levegő után kapkodok, és lerogyok az álvány mellé, a zsibongó könyökömet markolászom, és egy néma köszönömöt rebegek. Nehéz kimondani, de mintha valami állatszelidítőbe botlottam volna, aki ért a veszett kutyákhoz. Az olyanokhoz, mint én. Finoman méregetem, mintha azt sugallnám, hogy amíg nem tudok megszólalni, meséljen ő is arról a bizonyos sötét foltról. Neki is kell lennie.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Pént. 11 Júl. - 8:57

Scott & Jean

Most már testközelből is egyértelmű, hogy felettébb pesszimista szegény, de hát vannak ilyen emberek tudom én, főleg akkor, ha amúgy nem pont a legegyszerűbb az életük, de azért igenis megpróbálhatna kicsit változtatni, ez szerintem csak rajta múlik, no meg persze azon, hogy egyáltalán akar-e, mert az is benne van a pakliban, hogy egyáltalán nem, akkor pedig nem hiszem, hogy bárki is rá tudná venni.
- Már miért akarnál direkt kárt tenni? - húzom össze kissé értetlenkedve a szemöldökömet. Tényleg nem világos miért akarna valaki direkt és szándékosan rosszat. Azzal is levezetheti a felesleges energiáit, vagy a rossz kedvét, ha egyszerűen csak agyaggalambokat lő, nem kell feltétlenül ezzel másnak ártania. Igazából nem is hiszem el, hogy tényleg ez lenne a célja, hogy ettől bárki is jobban érezné magát. Inkább olyan érzésem van felőle, mint aki úgy akar tenni. Jobb neki úgy, ha negatívan tekintenek rá, és szépen mindenki távol tartja magát tőle. Egyszerűbb gondolom, mint nyitni mások felé és egy fokkal értelmesebben viselkedni. Alex jól mondta, tökéletesen ugyanazt teszi, mint a húgom, direkt elmar maga mellől másokat.
- Nem fázom, nyár van, jó idő. - amúgy is fürödni jöttem, de az egy kicsit várhat még, amíg segítek neki ebben a kis gyakorlásban és legalább addig sem lesz egyedül, meg egyébként is kíváncsi vagyok pár dologra vele kapcsolatban. Nem arról van szó, hogy minden áron jobbá akarok tenni valamit, amit nem lehet, de miért ne beszélhetnék vele? Alex is megtenné, ha összefutna a húgommal, beszélne vele az érdemeben, ha elérhet nála valamit, akkor tuti, hogy megpróbálná, erre valók a barátok nem de?
- Ühüm, így már értem és... mi a te történeted? Tudod mutánsok vagyunk, mindenkinek meg van a maga kis sötét foltja, amit nem tud eltüntetni sosem. - legalábbis a többségnek, de én még elég kevés olyannal találkoztam a magunk fajta közül, akinek átlagos és nyugodt kis élete volt mindig is, és csak hirtelen változott picit a világ, amikor kiderült, hogy kicsoda valójában. A legtöbbeknél ez bonyolultan alakul, nehézségekkel és fájdalommal jár. Ő is valami miatt lett ilyen zárkózott és magának való nem igaz? Senki sem lesz csak úgy indok nélkül ilyen.
- Igen, jó barátom, elég régóta ismerem már. - mosolyodom el. Kedvelem Alexet, mint barátot, hiszen amúgy is idősebb nálam és nem tudom, soha nem jött szóba közöttünk semmi több és rendben van ez így. Azt hiszem túlságosan jóban vagyunk ahhoz, hogy azt érdemes legyen elrontani bármi mással. Aztán röppen az első célpont, ő pedig nem igazán találja el és mire le tudnám állítani már be is csapódik. Csak tompítani tudom az ütést, ami a könyökét éri, csökkenteni kicsit a lendületet.
- Biztos? Az eléggé fájhat, gondolom. - lépek kicsit közelebb, de azért nem túlzottan. Tudok már annyit róla, hogy tuti nem jól kezeli a kudarcokat és nem akarom felhúzni azzal, hogy gyengének titulálom, ami miatt hibázott, vagy most szenved. Végül csak elmosolyodom és tapsolok egyet. - No a fájdalmat szépen zárd ki és jöhet a következő! Csak most egy kicsit figyelj oda rendben? Koncentrálj, próbáld meg felmérni, hogy milyen a tárgy röppályája. Először csak kövesd a tekinteteddel, csak ismerd ki és akkor lőj, ha már céloztál is. - oh jesszus, lassan komolyan úgy beszélek, mint a prof, tudálékosan és magyarázón. Talán benne van az is, hogy hasonló a képességünk, no meg hogy viszonylag sok időt töltök vele a külön órák miatt. Remélem azért nem akad ki rajta, nem akarom én kioktatni, csak segíteni neki.

♫ Leave it all to shine ♫ • Ruha

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Szer. 9 Júl. - 19:14

Deadly privacy

♪ Climb ♪

Fura módon most nem is vagyok annyira morcos, mint indokolt lenne. Felkaptam a vizet a használhatatlan álvány miatt, aztán egész gyorsan túl is tudtam lenni a dolgon, még azt is el tudom képzelni, hogy a váratlanul feltűnt Jean miatt. Annyira furcsa, hogy azt hittem, én vagyok itt a tapasztalt diák, aki nagyjából már ki tud igazodni a birtokon, ő pedig valami vidéki fruska, aki most jött fel messziről a főváros közelébe, ehhez képest nagyjából fordítva van a dolog. Miután a bátyámat illeti, aki már régóta idejár, meg a gyakorlótermet, egyértelmű, hogy nem valami kezdővel van dolgom. Az ártatlan, finom külső baromira megtévesztő.
- Egyszer az életben. – Viszonzom a mosolyát, nem akar belőlem felszínre törni a vadállat, és amíg ezen tűnödöm, megpillantok egy alakot a főépület egyik ablakában. Xavier. Azt hiszem minket figyel. Talán Jean-en keresztül még hallja is, amit beszélünk. Ahogy fókuszálok, mintha még mosolyogna is, csak tudnám miért. Nem igazán foglalkozom a dologgal, aztán az iskola alapítója el is tűnik az ablakból, van jobb dolga is, mint leskelődni. Akkor meg mit vigyorgott? Kellemetlen egy alak. Én beszélek? Pff.... A kislány közben vigyorog, mint a vadalma, azon kapom magam, hogy vele együtt teszem, mint valami dedós. Nem engedte, hogy kitomboljam magam, ez a feszültség rendszerint komoly kitörésekhez vezet, ám felajánlja, hogy összerakja a masinát, ami szerintem nem éppen a jó megoldás.
- És ha akarok...? – Rántok egy aprót a vállamon, valójában nincs így, viszont kötekedni jó. Sokat sejtetően megrázom a fejem, valójában tényleg nem célom az öncélú pusztítás, talán ezért is váltott Anuok egy talán fiatalabb, és eszelősebb tanítványra. – Ki fogom próbálni. Egyszer majd. Most már nem caplatok el addig. – Vonom ki magam a felelősség alól, a feltámadó szél már nem csak a tó vizét fordozza, hanem a hajamba is beletép kissé. Nem vagyok most kőkeménynek felöltözve, akár egészen átlagos is lehetnék, amilyen kedélyesen elcsevegek a még alig ismert lánnyal.
- Nem fázol Jean...? – Kérdezem karbafont kézzel, tényleg nem akarom ráerőltetni, hogy a kényem szerint csináljon magából bazári majmot. Ha akar, akkor még visszatáncolhat a felkérésem elől, de nem teszi, még egy kérdést is kapok tőle. Mivel még a galambok nem reppentek felém. Logikusnak tűnik, amire rávezet, ám nincsen benne semmi meglepő, amit felelek.
- Ő az idősebb, hasonlít anyánkra, világos a haja, én meg valami nagyapai gént örökölhettem. Belsőleg meg... – Legyintek, nyilvánvaló, hogy a bátyám a jó fej, a hallgatag hős, akiért mindenki odavan. Nekem még a szemem is alig látja valaki, kivéve ha nagyon közel áll hozzám. Már megszoktam, hogy ő a szent, én meg az ördögi. Mindegy is, nem akarok senkit meggyőzni, hogy ez nem ennyire egyszerű. Intek, hogy mehet a gyakorlat.
- Jóban vagytok? – Kérdezek vissza, ha tud rólam is, akkor biztosan szóba kerültem. El tudom képzelni, milyen összefüggésben. A halántékomra szorítom a hüvelykujjamat, de túl kapkodós vagyok, sokkal gyorsabban lövök, sistergő lyukat égetve a földbe, a galamb pedig éppen könyökön talál, nem a boldogság könnyeit csalva a szememben.
- Jól vagyok... – Fújtatok, és a térdemre támaszkodok, hogy ne kezdjek el üvölteni a saját hülyeségem miatt. Hát persze, hogy igaza volt az okostojásnak, ezt gyakorolni kéne. Na de ismerjem be? Nincs az az isten...

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Hétf. 7 Júl. - 10:25

Scott & Jean

Láttam én már morcos embereket, róla meg a tetejében hallottam is. Nem hiszem, hogy olyan veszélyes, mint amilyennek hiszik, vagy amilyennek beállítja magát. Egyszerűen csak ő is egy olyan valaki, akivel történtek kellemetlen dolgok és így tudja lereagálni, hogy nem épp kedvesen áll az emberekhez, de ha valaki nyitott vele, akkor talán nem olyan morcos, mint ahogy most is. Még egy röpke dicséretet is hallok tőle, ami igazán kedves, bár soha sem gondoltam bele mélyebben a nevem eredetébe. Még csak azt sem kérdeztem meg soha anyától, hogy miért ezt választották, vagy talán kisebb koromban igen, de aztán azóta már elfelejtettem? Ez is benne van a pakliban.
- Nem sok, de látod neked is lehet mázlid. - mosolyodom el, már csak hogy ezzel is azt hiszem igyekezzek megerősíteni benne, hogy én aztán egyáltalán nem akarok semmi rosszat neki, és vele is történhetnek jó dolgok, bármennyire is hihetetlennek tűnik ez, vagy inkább talán egyenesen lehetetlennek. Nem azt mondom, hogy értek a gépekhez és meg is tudom csinálni, de legalább megpróbálhatom és ha ezzel segítek neki az még külön jó is, nem igaz?
- De persze jobb, de amúgy erre vannak a gyakorló termek is és akkor végképp kevésbé veszélyes. Úgy tudom, hogy a harci terem az alagsorban egy régi bunkerből lett kialakítva, ott pl. nem nagyon tehetsz igazi kárt semmiben. - magyarázom. Oh, éljen az okostojás, aki már évek óta itt van és kívülről fúj mindent, ami a sulival kapcsolatos és persze mindent, amire a kutya se kíváncsi. Nem hiszem, hogy iskola történelmet akarna hallgatni, pedig azért lenne mit mesélnem. Azért persze megpróbálom összerakni a gépet, de végül nem működik, legalábbis nem érdemben. Halk sóhaj csak, amit hallatok.
- Végül is ez sem egy rossz megoldás, igazad lehet. Egyébként... hogy csinálod, hogy külsőre alig hasonlítasz a bátyádra? - ártatlan kérdés csak, nem akarom én ezzel megzavarni, vagy ilyesmi, hiszen közben már röppentem is fel az első agyaggalambot. Inkább nem felé, nem akarom fejbe találni, ha netán túl erősre sikerül az első akció. Majd maximum nehezítünk is idővel, de nem kell egyből magas fokozaton indítani a játékot nem igaz? Szóval inkább az ég felé lövök, szép sorban, van hogy kettőt is, és van hogy kicsit direkt megcikk-cakkozva az útját. Ilyet egy gép nem tud, de legalább van benne egy kis kihívás is.

♫ New Life ♫ • Ruha

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Szomb. 5 Júl. - 22:37

Deadly privacy

♪ Earth Angel ♪

A lány érkezése egyenes arányosságban áll a legnyugodásommal. Ezúttal nem ragadtattam magam nagyon el, némi káromkodás, és az egy rúgás után már csak a két kráter jelzi, hogy felment bennem a pumba. A fiatal, babaarcú lány olyan közvetlen kedvességgel talál meg, hogy még a hangomat is elvesztem egy pillanatra.
- Egen, ebben van valami. Majd észben tartom. – A cinikus félmosoly továbbra sincsen sehol, csak megadóan bólintok. Valami nyugtató képessége lehet a csajnak, mert valahogy nem akaródzik beszólni neki, hogy mit jön ide, hogy beleugassan a dolgaimba. Ezt azért lehet, hogy megkérdezem, nehogymár buzergálja az agyamat. Xavier tudja, hogy nem igazán lehet, de aki nem, az lehet, hogy megpróbálkozik vele, és a végén még visszasül a szerencsétlen kiskacsája. Kár lenne a csinos pofiért. Karbafont kezem mégis valami védelmező reackiót mutat. Nem akarom lekoptatni, de valamiért úgy érzem, óvatosnak kell lennem. Aki ennyire közvetlen, annak nem szokott félnivalója lenni. Baljós.
- Jean... Franciának hangzik, mégis angolul ejted. Egészen jól hangzik. – Miután alig vagyok itt pár hónapja, nem jártam végig a lány körleteket, hogy aztán még inkább azt terjesszék rólam, hogy afféle muffmágnes vagyok. Pár diáklányt ugyan ismerek, viszont csak Angela az, akinél próbálkoztam, sikertelenül. Róla sem tudtam először, hogy ide jár. Házinyúlra nem lövünk. Megkapom most már a teljes nevét, és a képességét is, amin kissé... szó szerint eltátom a számat. Azt mondják, egészen jó képű vagyok, de most úgy nézek ki, mint egy ötéves.
- Erre meg mennyi esély volt... – Döntöm oldalra a fejemet, és a szájtátásból elmosolyodom, ahogyan ingatom a fejem. Vissza kéne térnie a megszokott rosszkedvemnek, de amióta kéretlen társaságom megérkezett, egészen megkönnyebbültem. Másokat idegesíteni szokott a káromkodás, az idegeskedés, viszont a barna kislány olyan joviális, hogy csak úgy nézek rá. Fura, jó értelemben fura.
- Miket beszélsz Jean? Nem jobb így, hogy ezen akarok gyakorolni, mintha mondjuk rajtad? – Csodálkozom a kérdésén, talán csak viccelt. A felszólításán felugrik a szemöldököm, engem hátrálásra kényszerítsen egy kicsi... lány? Bakker. Nem szólok semmit, csak biccentek, táncolva kettőt hátra. Mögöttem még nincs víz, ez a szerencséje, ha oda akart volna beterelni, kötöttem volna a hajára egy copfot közvetlenül a szeme előtt.
- De... nem jó. Mondom, hogy hiányzik a gégéje... – Magyarázom, közben viszont elismerően füttyentek, amikor az alkatrészek önálló életre kelve emelkednek a levegőbe. A barnus mégis tud valamit, nem hazudott. Mázlim lehetne, magától viszont nem terem itt egy álvány darab. Más jut eszembe. A kezébe nyomok egy galambot, és most tényleg hátrálok, jó sokat, a halántékomra irányítom az ujjam, hogy azonnal célozhassak.
- Ne így. Lődd ki felém te magad. – Bólintok neki, hogy nyugodtan vágja csak felém, akár többet is. Nem félek a megsérüléstől.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Szomb. 5 Júl. - 11:38

Scott & Jean

Tényleg nem venném jó néven, ha felgyújtaná itt az egész erdőt. Azt sem, ha csak mondjuk a felét. A lényeg, hogy ezt a lézershow-t jó lenne inkább abbahagyni. Mindent meglehet ám oldani, sőt a legtöbbet akkor, ha az ember nem akad ki rajta ideje korán. A türelem nem vétlenül mondják, hogy elég nagy erény.
- Oh, hát azért óvatosan. Nyár van, száraz idő, ilyenkor könnyebben lángra kap az avar. - magyarázom még, mert na úgy fest, ezt nem tudja. Vannak időszakok a nagy melegben, amikor kifejezetten tűzgyújtási tilalom van, mert egy kisebb szikra is lazán felgyújthat egy erdőt és ha az mondjuk még egy város közelében is van, az baromi veszélyes tud lenni. Az mondjuk hibás feltételezés, hogy nem ismerem, mert tudok én a híréről, ami nem túl jó, de attól még nem ítélem el azonnal, már csak azért is, mert Alex leget védi őt, hogy még véletlenül se tegyek így. Elmosolyodom, amikor szépen felvázolja, hogy milyen esetben tudnék segíteni neki. Egészen jól sikerült belehibáznia.
- A tárgyak mozgatása esetleg működhet, ha megfelel Scott. Én pedig Jean vagyok. - mutatok rá, hogy én azért tényleg tisztában vagyok vele, hogy ő kicsoda, csak ezek szerint még ő nem hallott rólam, bár nekem azért nincs olyan nagy hírem, ez tény és való. Egyszerűen csak régóta járok a suliba, de attól még nem szoktak mindenféle szóbeszédek terjengeni rólam, aminek azért örülök is őszintén szólva. A kezét persze ettől függetlenül elfogadom, és ha már teljes nevet mondott, akkor én is kiegészítem az enyémet.
- Jean Grey. - rázom meg szépen a kezét, aztán a kezemet nyújtom azért a leírásért, mert lehet hogy japán, de attól még lehetnek ott hasznos rajzok is, amin ki lehet igazodni, ha valaki egy kicsit odafigyel és nem kapja el túlságosan hamar az ideg. Ha megkapom a leírást akkor szépen el is kezdem nézegetni, meg forgatni. - És mit akartál csinálni vele? Kiélni az indulataidat szegény... agyaggalambokon? - a darabokból legalábbis sikerül leszűrni, hogy amúgy mi akarhat ez lenni. Igazából jobban járt volna, ha olyat vesz, amit nem kell összeszerelni, vagy kölcsönöz egyet a North Salem-i tenisz klubtól, mert úgy tudom ott vannak ilyesmik, csak hát nyílt terepen nem nagyon gyakorolhat.
- Kicsit azért áll hátrébb jó? - nem mindig megy még a teljes kontroll, főleg ha sok mindent kell egyszerre mozgatni és nem szeretnék valamit mondjuk véletlenül belé állítani, az igazán nem lenne kellemes senkinek sem. Szóval csak akkor kezdem el, amikor kicsit hátrébb áll és a leírás alapján próbálok minden részletet szépen emelni, egymásba illeszteni. Nem egyszerű, de a leírás alapján azért nagyjából meg lehet csinálni és nem, nem hiányzik belőle semmi, csak... Scott valami benézhetett.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Pént. 4 Júl. - 18:04

Deadly privacy

♪ In the lap of the gods ♪

A következő sugár már az álvány közvetlen közelében robban, olyannyira, hogy az újabb kráter miatt a tákolmányom már meg is billen. Azért nem akarom kikukázni, mert mocskosul drága volt. Nem, annyira azért nem számít a pénz, dolgoznom sem nagyon kell, de tudom, költhetném másra is, ha nagyon akarnám. Tűnődően fonom karba a kezeimet, aztán úgy bikából jó nagyot rúgok bele. Nem műanyagból van, csak a lábam bánja, nem is folytatom, mert a végén még a kósza járókelők idegbetegnek tartanak és idő előtt kellene valakit tényleg a vízbe ölnöm. Na nem úgy, ahogyan a szurtosképű mexikói lánnyal tettem, hanem úgy tényleg, igazából. Hacsak nem egy olyan mutáns jön errefelé, aki víz alatt is elél, még sikerülhetne is a dolog, lévén az olyan valami belső kopoltyú miatt még a víz alatt is túlélné, bármennyire is szorítanám ki belőle a szuszt. Olyan élvezettel gondolkozok mindezen, hogy még széles mosolyra is gerjedek tőle. Viszont a helyzetem továbbra sincsen megoldva. Na nem mintha előrébb lennék, ha angolul is meglenne a leírás, egyszerűen szerintem kimaradt valami összekötő alkatrész pont középről, és miután a távolkeletről rendelték, nem valószínű, hogy csak úgy pótolják a raktárból. Basszus. Pedig végre magamtól akartam valami hasznosba fogni. A madarak kissé felélénkülnek, a sirályok már megszokták anyázós káromlataimat, most felreppennek. Érdeklődve fordulok hátra, amikor közeledik valaki. Vele még nem találkoztam, amilyen rohadt nagy a birtok, van vagy háromszáz szoba, és elképzelhetetlenül sok tanuló, azt hiszem, ez nem is meglepő. Végülis alig néhány hónapja vagyok itt. A kis barnásvörös egyértelmű célzattal felém közeledik. Talán fürdeni támadt volna kedve, de mégis engem céloz meg. Hm... talán nem oktatták még ki, hogy a rubinkvarcos fickóval ne kezdjen? Az elmúlt időszakban ha csak megjelentem a folyosón, vagy egy társalgóban, látványosan spicceltek előlem szerteszét. Lehet, hogy annyira új, hogy még nem esett túl a szokásos beavatásokon, többek között azon, hogy engem utálni szokás. Jó, mondjuk most nincsen is rajtam a bőrdzsekim, de a napszemüveg, és a vörösen lángoló kráterek azt hiszem minden kétséget kizáróan jelzik, hogy én volnék az, biztosan nem hallott még rólam, hogy csak így önszántából idemerészkedik. De különben is, nem tudom, hogy miért ásom már előre el magam, nem kéne úgy vennem, hogy mindenki utál. Néha csak sajnáltatom magam, mert miért ne.
- Hát azért azt csak nem. – Nézek körbe, az óvatossága mulattat. A cinikus félmosoly nem akar előbújni, kiváncsian mérem végig, igazán felkeltette az érdeklődésemet, tisztára olyan, mintha valakivel, aki egyátalán nem ismer, úgy tehetnék, mintha nem volnék az, aki.
- Elkapott az ideg, úgyhogy... – Bökök csak úgy fejjel a hold felszínét most már élethűen másoló tópartra. Ezeket mind én kreáltam, büszke is lehetnék. Nem vagyok, de miért is nem? A pusztítás olyan kellemes érzetet szokott hagyni, most üresség tölt el. Fura. Felsóhajtok, és tehetetlenül ciccentek. – Dehogynem. Csak annyi kell, hogy legyél műszaki zseni, vagy perfekt japán, vagy érts a tárgyak mozgatásához. Bármelyik esetben tiéd a pálya kedves...? – Szűkítem össze a szemem, még be sem mutatkozott. Továbbra sem vagyok cinikus, csak úgy látom kifogytam a lehetőségekből, hogy csiszolhassam a célzásomat. Mindegy is, akkor felmegyek, csak még bemutkozok.
- Scott. Scott Summers. Örülök, hogy megismerhetlek. – Nyújtok kezet. Különböző neműeknél nem is tudom, hogy mi a megfelelő üdvözlés, puszit nem adok, mert a végén még valamelyikünk ágyában kötünk ki, amihez az utóbbi hetek alapján egyre kevésbé van kedvem, kezet csókolni pedig pláne nem. A kézfogás semleges. Mint az uborkasaláta. Ő pedig örülhet, hogy nem a suli megmondóemberébe botlott első napjain, mert kivételesen nem olyan diák, akit elküldök az anyjába. Szerencsés időben fogott ki, amikor gonoszkodni sincs kedvem.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz Pént. 4 Júl. - 9:29

Scott & Jean

Arra gondoltam, hogy esetleg megnézem milyen a víz, legalábbis mondjuk lábbal, mert abban nem vagyok biztos, hogy elég meleg, hogy bele is merészkedjek. Felvettem azért a fürdőrucit a ruhám alá, de nem sok esélyt látok rá, hogy tényleg fürdés lesz majd ebből, inkább csak egy kísérlet és ha jó a víz, akkor szólok pár embernek, hogy mondjuk holnap jöjjünk le tömegesen. Fel lehetne állítani a parthoz közel a vízben azt a röplabda hálót, mint tavaly. Tök jó meccsek voltak és Mark nagyon egyszerűen megoldotta, hogy a háló fixen álljon a vízben, elég volt csak egy kis kő és föld, és úgy beállította, hogy nyár végéig állt, bár mintha egyszer ledöntötte volna egy durvább vihar, de abból is simán fel tudtuk állítani, még én is segíthettem, hála a telekinézisek. Azét mutánsként minden sokkal könnyebb, kár lenne tagadni.
Szóval most épp a tó felé bandukolok, van rajtam egy térd felett végződő világos kék farmer, egy papucs a lábamon, meg persze felül egy lenge, vékony rózsaszín póló, az elején egy nagy macskafejjel, ami épp a nyelvét öltögeti. Tök cuki! A vállamon pedig egy törölköző, hogy azért megtörölhessem a lábam, ha mégis feltámadna a szél és teszem azt le akarnának fagyni az ujjaim, miután kijöttem a víztesztelésből. Már nem is vagyok messze, amikor meghallom a kissé zajos műveletet, azaz hogy valaki épp szerel, vagy szerelni próbál, vagy... ilyesmi. Csapkodás is van, meg aztán amikor arra fordítom a fejem egy erőteljes villanás, ami már kezdi sejtetni velem, hogy miről is van szó. Alex sokat mesélt az öccséről és persze nem kevés szóbeszéd is akad arról, hogy nem valami kedves fickó, de... úgy fest most végképp nincs jó kedvében és hát...
- Azért óvatosan, mert még felégeted az erdőt. - szólalok meg, amikor már közelebb értem. Az arcomon azért egy óvatos mosoly játszik, mert nem értékelném, ha mondjuk mérgében ellőné a fejem. Elég veszélyes az a lézer, amit csak úgy ki tud pattintani, amikor olyan kedve van. Jó talán magam elé tudnék kapni mondjuk egy kisebb sziklát a partról, vagy nem hiszem, hogy jó ötlet ilyesmit kockáztatni, meg amúgy sem akarok beszólni neki, csak hát úgy fest nagyon el van veszve. - Ne segítsek? Mármint... biztosan boldogulnál, de lehet hogy több szem többet lát, tudod. - ahogy a professzor mondja mindig legyünk mindenkivel nyitottak, mert soha sem tudhatjuk, hogy ki miért viselkedik úgy, ahogy, és egyébként is Alex soha sem mondta, hogy Scott rossz ember lenne, csak hogy nem volt épp a legkellemesebb élete, de szerinte azért vágyik a megértésre, meg minden, csak nem igazán mutatja ki ezt jól. Alex rendes srác, valahogy úgy érzem egy cipőben járunk. Neki van egy állítólag undok öccse, nekem meg van egy felettébb undok húgom, és igazából egyikünk sem tudja pontosan, hogy a testvére miért rühelli annyira. Mondjuk... megpróbálhatok rájönni, én megtehetem, hogy beszélek Scottal, ha ezzel jót teszek Alexnek... Alexnak... az már jó, ő nem tudna beszélni Saraval, az eléggé kizárt.

Tárgy: Csodalány vs. Küklopsz Csüt. 3 Júl. - 19:46

Deadly privacy

♪ Incomplete ♪

A lábaim a tópart felé irányítanak, ne kérdezzétek, hogy miért. A nálunk alig idősebb professzor mindig azt szokta magyarázni, hogy gyakoroljunk, ismerjük meg a képességeinket. Nektek nem unalmas állandóan ezt hallgatni? Nem szájalok vele hangosan, csak a bajszom alatt morogva, amire ha vissza is kérdés, elharapom a szavakat, hogy ne kerüljek vele összetűzésbe. Az elmémbe a fejsérülés miatt nem tud belenézni, talán ez a legfontosabb előnyöm vele szemben. Ezzel együtt szemben azt sem tudja, hogy éppen mi a bánatom, de őszintén szólva hidegen is hagy, nekema aztán senki ne mondja meg, hogy mi is lenne a helyes életmód. Anouk-ról lassan végleg lemondtam, ha egy kicsit is érdekeltem volna, akkor biztosan utánamjött volna, mert amilyen arrogánsan nyomoztam utána, erősen kétlem, hogy nem jutott a fülébe. Hát mindegy, ez van. A nyár eleje fesztiválozással, bárok végigjárásával telt el, mostanság kissé megcsömörlöttem. A birtokon egyre nagyobb falkák kezdenek el kialakulni, amiket látványosan kerülök. Nincsen kedvem egyik leosztott klisének sem megfelelni, ahol a fél világ hősnek hiszi magát, a másik fele pedig a rosszfiú kategória, akikért döglenek a nők.
Nem fogom feladni a saját jellememet, utáljanak csak, nem igazán fogom ezért izgatni magam. Korábban is megvoltam társaság nélkül, mostanság sem fogok csapongani. Csak akkor tudnám, hogy mi a bánatért vagyok itt. Az utóbbi időben még ezek az állítólagos kiküldetések is megritkultak, pedig azokhoz akár kedvem is lenne menni. Na persze nem valami latex gatyában, amit a hivatásos bohócaik hordanak, nekem ehhez nem kell egyenruha.
Unaloműzésnek marad hát a gyakorlás. Tökéletesen uralom a képességemet, ami önmagában egy kissé hazugság, ugyanis kell a szemüveg a biztos kontrollhoz, de ezt leszámítva nem szoktam hasraesni, és véletlenül megsütni valakit. Szándékosan nyilván amikor kedvem tartja. De az más. Ellenben Xavier mond valamit, ha sosem űzöm a rutint, akkor berozsdásodhatok, elképzelhető, hogy csökken a precizitásom, ami többek között a célzást illeti. Morogva száguldottam le a Harley-val a városba, hogy keressek olyan boltot, ahol kapni agyaggalambokat kilövő álványt. Nem mondom, hogy olcsón megkaptam, japán gyártmány, de ha tényleg tud annyit, amit az ára alapján indokolt lenne, akkor már megérte. Extra mutatványokat is ki akarok belőle hozni, tökéletesen kiváncsi vagyok a saját határaimra. Ezúttal nem bőrdzseki van rajtam, hanem egy kék vászonnadrág, és egy rövidujjú piros ing, a vállamon pedig az állvány. Kipakolászok, és intha valami legót raknék össze, próbálom összeilleszteni a darabokat. Nem sok sikerrel. Minden türelmemet latba vetem, de még logikát sem látok benne. Talán... meg kéne nézni azt a rohadt leírást? Hát persze, hogy japánul van! Basszameg! Azt hinné az ember, hogy legalább egy rohadt angol leírás belefér. Közel állok hozzá, hogy az optisugarakkal szénné égessem a galambok helyett eleve az álványt. Az első sugár közvetlenül a közelében csapódik a földre, szép kis krátert lyuggatva a talajba.

Tárgy: Re: Csodalány vs. Küklopsz