Gaston & Mandy - We are young

Mandy & Gaston

- Nem tudom. Régen sosem bókoltam neked, most meg furcsa lenne. – Felelem vállat vonva, s ahogyan mondja, úgysem tudok ráhatással lenni, hogy nem csak a bókot, engem hogyan kezel. Eljátszhatom én, hogy már megkeményedtem, és ő sem lehet ez alól kivétel, ám ezt úgysem tudom megejteni, hiszen összeköt minket az a jó pár év, amikor gyermekekként csakis egymásra számíthattunk. Furcsa dolog, hogy egy fiatalkori legjobb barátot lehetetlen kitörölni.
- Olyan is kell, nem? Őszintén nem gondoltam volna, hogy pont itt találok rád. – Húzom kissé el a számat, ez már csak a helyzet különlegességének, semmint neki szól. Nehezen tudom magam elengedni mellette, úgy tenni, mintha el sem váltunk volna vagy tíz évre, erre most itt van ő, sugárzó szépséggel, állati hosszú combokkal, és bármennyire érzelemmentes szoktam lenni, most valahogy nem az jön elő, hogy milyen jó barátok voltunk, sokkal inkább az, hogy milyen dögös csaj lett belőle. Helyes vajon így gondolkozni? Ráadásul elég szabadszellemű, szinte sárba tiporná annak az aranyos kislánynak az emlékét, akiként megismertem.
- Tudom. Különben mindketten beledöglünk. – Bólogatok derűsen, itt már nincsen mosoly, a nyakamban lévő dögcédulát húzom elő a pólómból, amin francia országjelzést is láthat. Katona vagyok, még ha most nincs is itt a parancsnokom. Már nem vagyok az a kezdő ijfonc, aki elhiszi, hogy pár forradalmi szó képes megváltoztatni a világot. Megtörtek, és már úgy cselekszem, ahogyan ők fütyülnek. Ám most... Amandine jelenléte kizökkkent, s a sorsomon kezdek el töprengeni, mintha visszatérne egykori eltemetett önmagam.
- Némelyik. Elhitetik, hogy ők a hű meg ha, tökéletes smink, úgy járkálnak, mintha luxusprostik lennének, akiknek csak a pénz számít. Aztán az ágyban jössz rá, hogy egy nagy nulla. – Igen, saját tapasztalat, az ilyen lányok még hempergőzés közben is a hajukra, a sminkjükre figyeltek, nem pedig rám, pedig nem mondanám, hogy kifejezetten béna vagyok, sőt. Bár amióta a feladatomra koncentrálok, némely egyájszakás kalandtól függetlenül semmi említésre méltó. Komoly kapcsolat pedig még soha. Azt hiszem az nem is menne, hiányzik belőlem a kapcsoló, amely a romantikus érzelmekért felel.
- Nem tudom. Biztonsági játékra játszom, legutóbb kettő volt egyszerre, de egyik sem várt meg, amikor azt hitték, hogy odavesztem. Mármint... nem kezdtek el másokkal kavarni, de lemondtak rólam. Jobb nem gerjedni, ez a tapasztalat. – Felnevetek, ahogyan csattogtatja a fogait, tényleg lüke maradt a maga módján, mégis, fenomenálisan hoz ki az átlagos pocsék kedvből, amely már évek óta a sajátom. Átveszem az üveget, és miután meghúztam, megtörölgetem a számat, ezzel aztán tényleg búcsút inthetek a józanságnak, amit meg kellett volna őriznem, hogy korrekt döntéseket hozzak, ám a hosszúcombú belevisz a rosszba.
- Általában fordítva szokott történni. Ti emancipált nők elveszitek amit akartok. Na nem azt mondom, hogy a kisujjamat sem kell mozgatnom, de az egyenruha villantása után már nyílnak is a blúzok, tolódnak le a bugyik. Rém felszínes. Na ne úgy kezeld, hogy szegény kisherceg, akit szorít a gyémántcipő... Egyszerűen... unom, és most volt, ami elvonja a figyelmemet. És ha átlagos vagy... – Ingatom a fejem, és nem titkolt vágy lobban a tekintetemben, ami hülyeség, ha valamit elszúrunk, akkor a barátságnak s annyi. Már ha eddig nem lett volna annyi.

♫ If I let you go ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @

Mandy & Gaston

A sokadszori pimaszsága megdöbbent, s valahol meg is érint. Ahogyan ő mondta, kőherceg vagyok, mert azzá kellett válnom, mégis úgy kezel, mint azt a kiskölyköt, aki kerítéseken mászott át a kedvéért, akivel bármikor tudott hülyülni, s minden kis titkát megoszthatta. Ha megfordítjuk, én is kész voltam sírni az ölében, ha odáig jutott a bánatom, hogy úgy véltem, csakis ő lehet a vigasz. Még mindig ezt látja bennem. Hogy lehet ennyire magabiztosan ártatlan? Már a fogalom is eleve elképesztő, hogy pimasz, hiszen oly gyermeki módon teszi, hogy elutasít minden olyan törekvést, amely arra irányulna, hogy küzdek ellene. Vagy vállat ránt, vagy oly módon a keményen kiosztja a saját érvét, hogy a francia kiképzők hozzá képest irgalmas szamaritánusok. Rábízom a titkomat, úgy szedte ki belőlem, hogy nem kellett hozzá megkínoznia. Lehet, hogy még vár rám ilyesmi, csak nem tőle, hanem a titkosszolgálattól, hogy civilt avattam be a titkainkba. Máris úgy vélem, hogy hiba volt, hiszen miért kéne féltenem az életét? Igaz, hogy nem az a pletykálkodós típus, de ha valahogy rájönnek, hogy tud rólunk, akkor hogyan védhetném meg. A mosolyát bizonytalan hümmentéssel nem viszonzom, viszont egy fokkal közelebb húzódok, mintha valami kivert macska lennék, aki még nem tudja, hányadán is állnak a megtalálóval. Túlságosan kedveltem őt, és ha küzdök is most az érzés ellen, ez nem változott. Ellenben a külseje nagyon is, ha ő nem gerjed bizonyos dolgokra, érdekes dolognak tűnik, hogy egykori barátomat már kénytelen vagyok pasi szemmel mustrálni.
- Nem tudom... megtehetnéd, hogy falod a kanokat. Minden adottságod megvan hozzá. – Burkolt célzás, hogy jó nő lenne. Na most a hosszú combok egy dolog, de ez a pikánsan szarkasztikus humor, amivel él, ha nem mozgatja meg a pasikat egy kicsit is... hát nem tudom, eléggé elhatárolódtam a gyengébbik nemtől, de ha nem lenne az egykori legjobb barátom, akkor már az is lehet, hogy komolyan beindultam volna rá. Így viszont fogjuk rá, visszatart a tisztesség. Talán kialakíthatunk valami barátságfélét, ismét, azzal már így is túlteljesítem az alkut.
- Tisztában vagyok vele Amandine. Fogjuk rá, hogy kockáztatok ennyit, talán egyszer nekem is beleférhet, hogy könnyebb így a lelkemnek. Ha már a hősöknek lehet bizalmasa, akkor a hozzám hasonló orvlövészeknek is. – Rázom meg a fejemet, kissé most ironozálok is, nem kell, hogy mindig meglepődve javítson ki, hogy nem is vagyok annyira rossz ember. Tudom magamról, így ez túl van tárgyalva.
- Cöh... az a gond, ha én a szüzikékre gerjedek, akkor aztán nem azt fogom nézni, hogy milyen kurvás vagy, hanem éppen a megronthatóságodat... – Csóválom a fejemet, lassan tényleg nem árt, hogy meghúzzuk azt a tequilás üveget, erőteljes váltás a kőherceg szindrómához képest, hogy most bujaság merült fel. Igaz, Mandyből árad a nem is titkolt szexualitás, amellyel bátran játszik, hogy aztán az ember erős legyen, és megtartsa a barát zónában minden bújása, pózai ellenére, amelytől nem csoda, ha megmoccan ott alul valami. Francba.
- Nem látod, hogy fordítva történik...? Adagolod, hogy milyen dögös mutatvány rosszfiúnak lenni, s közben meg lejted az érzéki táncodat. Szivatsz te hülye... – Legyintem játékosan arcon, pofont imitálva, ha már a konyhapultra is felcsüccsent, aztán csodálkozik, hogy ha valaki meg azon agyal, hogyan tépje le róla a bugyit...

♫ If I let you go ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @

Mandy & Gaston

- Nem rosszak. Egyszerűen még barátként kezelsz. – Nem utánozom le a mozdulatát, amelyben vállat von, fintorgok inkább, nem is neki szól, hanem magamnak. Nekem napi szinten tükörbe kell néznem, átlátnom, hogy mivé lettem, egy olyan géppé, akiket mások irányítanak. Azonosultam a céljaikkal, most már ez vagyok én, egy közülük. A lány, egykori legjobb barátom nem is értheti meg, úgy kezel, mint egy kékszemű kiskamaszt, akivel együtt ugrott be a pocsolyákba. Nem látta a sok szenvedést, halált, amely családokat szakított szét. Velem is elhitetették, hogy jobbá tehetem a világot, s mi történt? Bemocskoltam a kezemet, olykor ártatlan vérrel, amelyet már nem tudok lemosni. Nincsen megváltás, Mandy sem lehet az. Úgy kezelt most az ismételt találkozásunk elején, mintha érzéketlen lennék. Nem is hibázhatott volna rá jobban. Mindez szándékos védelem, hogy már ne kelljen mindebbe belegondolni. Azzal, hogy provokál, ugrat, nem pusztán a saját emlékét hozza elő, azt is, hogy miket tettem. Arra pedig már nincs mentség.
- Meglehet. Csak éppen a rosszfiú típus esetemben nem értelmezhető. Nem ismernek, úgy ítélnek meg, holott rossznak lenni nem annyit tesz, mint mások bugyijában lucskosítani. Embereket öltem, és aki erre gerjed, az tényleg beteg. - Ezzel talán úgy is gondolom, hogy ezen nem is hinném, hogy valami naív kislány változtatni akar. Akinek eljut a tudatáig, hogy mire vagyok képes szerintem inkább sikítva menekülne, legalábbis elszörnyedne, hogy engem aztán nem mutat be a szülői házban. Mondhatni buktam az összes hálaadást. Azaz buknám, ha amerikai volnék, s mint tudjuk, még véletlenül sem vagyok az.
- Miért nem lett? Cserfes, szerethető kislány vagy, eddigre már minimum háremet kéne tartanod, legalábbis udvartartást mindenképpen. – Merengek el az arcán, mind külsőre, mint jellemében úgy vélem, hogy hatalmas népszerűségre lenne esélye, hiszen mindent megtestesít, ami a barátkozáshoz szükségeltetik, ha pedig nőként nézi az ember, nem kicsit farokállító csajról van szó. Meglepetten hümmentek, ahogyan azt mondja, hogy még mindig szeret. Annak ellenére, hogy nagyjából ocsmány módon rugdosom le magamról. Nem vagyok elszállva magamtól azon tekintetben, hogy annak idején mennyi jót adhattam neki, amitől még mindig valami megváltóként tekint rám, s képes elfogadni azt, hogy nem kell nekem. Nem értem, hogy miért ilyen rendes velem, de úgy tűnik, mégiscsak képes vagyok olyasmire, amit őt is elképeszti.
- Nem vicc. Téged... nem, téged nem bántanálak. De azok, akiknek dolgozom, minden további nélkül. Nem is tudom, hogy miért vagyok olyan hülye, hogy elmondtam. Talán a régi idők emlékére, hogy legyen egérutad. – Kétlem azért, hogy a franciák máris műholddal, vagy kémekkel figyelnének minket, fogjuk rá, hogy ketten vagyunk, és engem szántak fegyvernek, igaz, azt nem tudhattam még én sem, hogy összefutok a szöszimmel.
- Igen, talán rosszul ítéltelek meg, ezek a hatalmas kék szemek megtévesztőek, meg a gödröcskés arcot. Ha elsőre látlak, még szüzikének is gondolnálak... – Ez azért nem teljesen igaz, olyan hatalmas botsáska combjai vannak, hogy egy egész államnyi impontenssel kéne magát körbevennie, hogy még érintetetlen legyen. Valaki már belemászott a bugyijába, ez egész biztos. Érdeklődve nézek fel, ahogyan megszerzi a tiltott nedüt, nem is tudtam hogy máris ennyire bennfentes. Ha igazán kihasználós kedvemben lennék, ő lenne a kulcsa hogy teljesítsem, amiért idejöttem. Most inkább inni vágyom.
- Idevele... – Veszem át, nem érdekel se a só, se a citrom. Belenyalok, egyből fintorgok, hiszen attól mert imádom az ízért, még jól összerántja a nyelvemet. Szokni kell. A lány kezébe nyomom, majd sandán meredek rá.
- Már csak az a kérdés, hogy téged hogy hallgattatlak el... Nem bántalak, de kábítsalak be, és tartsalak fogva hetekig, amíg tart a megbizatás... – Látszik, hogy nem gondolom komolyan, viszont amiért itt vagyok, azt nagyon is. Csóválom a fejemet, franc sem gondolta, hogy itt ez így alakul.

♫ If I let you go ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ @

Tárgy: Re: Gaston & Mandy - We are young

» Gaston Bellamy