we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
Roseline Thompson Icon_minitimeby Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
Roseline Thompson Icon_minitimeby Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
Roseline Thompson Icon_minitimeby Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
Roseline Thompson Icon_minitimeby Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
Roseline Thompson Icon_minitimeby Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
Roseline Thompson Icon_minitimeby Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
Roseline Thompson Icon_minitimeby Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
Roseline Thompson Icon_minitimeby Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés
Roseline Thompson Icon_minitimeby Aiden Hamilton
Szomb. 30 Dec. - 19:57

Top posting users this month
No user
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Megosztás
 

 Roseline Thompson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Roseline Thompson
mutant and proud

Roseline Thompson
Diák
power to the future
Play By : Selena Gomez
Hozzászólások száma : 65
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Roseline Thompson   Roseline Thompson Icon_minitimeKedd 12 Aug. - 11:14

Roseline Thompson



"Az öröm sohasem felhőtlen, fájdalomra építi a hídját."


Userinfó: Titkos karakter

Név: Roseline Thompson
Mutáns név: Csincsilla
Születési dátum: 1968. április 26. Toronto, Kanada
Besorolás: Diák

Képességek:

Elsődleges képesség: Mentalizmus
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 8 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Komolyabb gondolkozás nélkül átlát olyan összefüggéseket, amelyre más nem lenne képes. Egy rezdülésből, egy leszakadt gombból, furán álló papírból is közel tökéletes következtetéseket tud levonni anélkül, hogy mások gondolataiban olvasna. Képes akár fizikai, akár lelki eredetű dolgokat is felfedni, múltbéli, vagy jövőbeni történésekkel kapcsolatban is helytálló megállapításai lehet. (olyan, mintha nagyjából tisztában lenne mások ET-jével, vagy korábbi játékaival, anélkül hogy ott lett volna). Rejtvények, különös esetek felderítésében különösen jól vág az esze.
Képesség távlatai: Nem fejleszthető.


Jellem: Visszahúzódó könyvmoly, aki az utcára sem nagyon teszi ki a lábát, azt hiszem teljes joggal. Történt, ami történt, élem az életemet, már annyira sem barátkozom, mint előtte. Megvan a saját életem, amely magányos, bánatos, elzárkózó. Ha közeledni próbálna is valaki, menekülök az érintések, válaszok elől, még a barátkozásnak sem adok utat. A beszélgetésekben alig kérdezek vissza, pedig nagyon is érdekel, amit mondani akarnak, de nem merek, nem tudok megnyílni, hiszen ha belemennék valami komolyabba, akkor azzal is törődnöm kéne, hogy ki is vagyok valójában. Egyedül a rejtélyek, fejtörők mozgatnak meg igazán, azokban tudok egyedül feloldódni. Ritkán mosolygok, akkor is ha észbe kapok, akkor visszasüppedek szomorkás, ködös világomba, amelyből nincsen visszaút, segítség. Egyedüli hobbim a karitatív szervezetek segítése, mint ingyenkonyhán ételosztály, szociális munka, hozzám hasonló lelki sérültekkel való beszélgetések.

Külső: A származásom szerint délamerikai bevándorlók gyermeke vagyok attól függetlenül, hogy francia-kanadainak vallom magam.  A szemem, hajam sötét, a bőröm egy fokkal világosabb, mint anyunak, de a származás lerí rólam. Szerencsés külsőnek örvendhetek, anyu porcelánszerű szépségét, apa kemény tekintetét örököltem, mindez viszont már a múlt, bár évekkel ezelőtt sem szándékoztam a külsőmre építeni. Még idejekorán sem követtem a divatot, ám az a bizonyos eset kitörölhetetlenül rányomta a bélyegét arra, hogy nem öltözöm kihívóan, a szemem mintha cikázna, kijáratot keresne, még ha ez már nem is annyira indokolt, évek teltek el. A szemkontaktust szinte senkivel nem keresem, zavarba jönnék, ha mégis megtörténne, csak azokkal vagyok felszabadult, akikről egyértelmű, hogy nem árthatnak nekem, mint az idősek, betegek, rokkantak.

Előtörténet:
Akár szépen is alakulhatott volna, hogy ha leszámítjuk azt, hogy a szüleim nem családorientált emberek. Apám a tudományok doktora, édesanyám pedig egykor bálkirálynő, majd zsűritag. Mindketten szerettek volna szétszakítani, és a saját magukénak tudni, valahol nem tudtam nemet mondani egyiküknek sem. Buzgón eljártam mind a tanulmányi versenyekre, mind a fotóskodásokra, egészen addig, amikor már nem fért bele az életembe mindkettő, ekkor mindenki legnagyobb meglepetésére, mert az apám életét választottam, az jobban vonzott, anyát csak udvarisságból követtem. Nem szerettem, ha megnéztek, ha pontoztak, nem az én világom volt, nem hinném, hogy egy nő csak akkor tud érvényesülni, ha mutogatja magát. Az eszem vágott mint a borotva, főleg a reál tárgyak összefüggéseiben találtam meg önmagamat, a fizikai csak ugrólépcső volt számomra az atomfizikához, míg a középkori, mások által nehéznek gondolt irodalmat számomra könnyű olvasmányként kezelhetőnek vettem.

Eljártam már fruskaként egyetemi előadásokra csak hogy csiszolódjak, nem a jegyek miatt. Nem kellett magolnom, az összefüggéseket kezdtem el lelkesen kutatni, a professzorok nem is értették a jelentkezéseimet, és hogy én magam is beültem zárt helyit írni, amikor csak tizenhárom voltam. A számomra szívderítő az volt, amikor időnként még osztályzatot is kaptam, persze csak elvi szinten. A bátyám nem ez a tipus volt. Imádott motorzni, bulizni, nem ütött a szüleinkre, pedig isten látja a lelkemet, sosem akartam, hogy féltékeny legyen, igyekeztem vele beszélgetni, de viszonyunk elmérgesedett, el kellett őt engednem. Úgy lavírozott, hogy sosem került nagyob bajba, ezért hittem benne, hogy egyszer még visszatalálhat a jó útra.

A középiskolát már az állomokban kezdtem, egy bentlakásos fiziológiai intézetben, a képességem pedig egyre jobban kezdett magára találni, néha olyan dolgokban is kikérték a véleményemet, amelyben harmincas nagy öregek is csak sopánkodni tudtak, a téziseik nem jutottak sehova. Barátaim ekkor már voltak páran, amolyan tudóspalánták, akikkel megvoltak a közös témák, még ha nem volt nehezhető bulizásnak, vagy szórakozásnak az általánosságban vett tekintetben. Az egyik egésznapos konferenciáról tartottam haza a kollégiumba, amikor hárman vetették rám magukat a sötétből. Valahogy már előre sejtettem, hogy ez fog történni, a madarak arra nem csiviteltek, az árnyékok kiválóan takarhattak több embert is. Tudtam, hogy semmi esélyem, nem sikítottam, nem hadakoztam. A földre nyomtak, megkötöztek, a számba rongyot tömtek. Két napig voltam fogságban, örülök, hogy legalább enni kaptam, mialatt a szemem végig be volt kötve. . A válogatott kínzásoktól kezdve a többszörös megerőszakolásig minden megtörtént. Arra valamiért figyeltek, hogy ne csonkítsanak meg, talán mert nem álltam ellen. Kikapcsoltam, hogy aztán utólag éljem meg testem és lelkem összes fájdalmát. Vertek, a szemem feldagadt, a szám többszörése nőtt, alul pedig teljesen szétszakadtam. A három elkövetőt nem jelentettem fel, miután kidobtak egy árokba, egy hétig nem mentem vissza az iskolába sem, egy orvost kértem meg, hogy igazolja az eltávot, és minden pénzemet arra költöttem, hogy ne jelentse a dolgot a hatóságoknál. Nem akartam, hogy mindenki úgy nézzen rá, mint egy provokatív utcalányra, vagy hogy sajnáljanak. Pihentem, aludtam, amennyit csak lehetett, megbeszélni pedig igazán nem tudtam senkivel.

A kollégiumban szembesültem vele, hogy a bátyám már napok óta vár, meglepődése pedig egyértelművé tette számomra, tökéletesen elképedt, hogy eddig nem jelentkeztem, innen jöttem rá, hogy ő volt az, a barátaival. Nem húztam rá a vízes lepedőt, úgy tettem, mintha egy fontos tézisen dolgoztam volna. Talán az én hibám, hogy magamnak akartam minden dicsőséget, hogy a szüleim bennem láttak fantáziát, ezzel úgy érzem vezekeltem is. Többé nem tudtam haza menni, biztosítottam róla, hogy jól vagyok, csak lefoglal az iskola. Ezzel megelégedett, s nem láttam többé.

A következő években igyekeztem még inkább elhatárolódni a nőiességemtől, még szolidabb ruhákat felvenni, előre felismerni azt, ha valakinek tisztességtelen szándékai lennének, hiszen honnan tudhatánk, mikor csap át egy ártalmatlan barátság valami egészen másba... Tizenhat éves koromtól már helyszíni szemlékhez is felkértek, hogy mint tanácsadó mondjak véleményt, így a fizikát hanyagolni voltam kénytelen, a tanáraim is azt mondták, hogy az eszemet igazságügyi oldalon kéne kamatoztatni. Legyek rendőr? Nem, soha nem tudnék szembenézni a sötétséggel. Megmaradtam szürke emininciásnak, aki voltam, viszont egy jólelkű psziciháter nő már volt annyira jó emberismerő, hogy észrevette rajtam a lelki sebeket, és rámerőltetett egy nagy adag beszélgetést, amelyből azt hoztuk ki, hogy csak úgy tudom enyhíteni őket, ha másoknak segítek, akik hozzám hasonlóak.

Névtelenül ugyan, de így jártam végig San Francisco szegénynegyedeit, hogy segítsek a hajléktalanoknak, mindig kísérettel, de segítettem, ahol tudtam, míg nem két harmincas férfi fel nem ajánlotta, hogy a képességem birtokában többekre lehetek hatással, ha nem forgácsolom szét magamat.





A hozzászólást Roseline Thompson összesen 12 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 15 Aug. - 15:14-kor.
Vissza az elejére Go down

Charles Xavier
mutant and proud

Charles Xavier
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39



TémanyitásTárgy: Re: Roseline Thompson   Roseline Thompson Icon_minitimeSzer. 13 Aug. - 14:59

Hát szó se róla van egy stílusod és tuti, hogy mindenki kellően rád lesz majd kattanva a suliban, mármint a fiúk úgy értem, jó eséllyel, főleg ha ilyen kacér stílusban nyomod. Remélhetőleg azért a nővéredért is aggódsz legalább egy kicsit, vagy jut arra is időd, miközben újabb helyen akarod majd elcsavarni sokak fejét. Smile A kari amúgy remek lett, szépek a leírások, pont eléggé kifejtős, de nem is túl sok, hogy fárasztó legyen átrágni magát rajta az embernek.
Foglalj mutáns nevet és pb-t, aztán ha meg van, akkor mehetsz is felkavarni az állóvizet. ^^
Vissza az elejére Go down
 
Roseline Thompson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Archivum :: A múlt árnyai :: Inaktívak előtörténetei-