Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tudom komolyabban kell vennem a dolgokat, de majd ha odaérünk biztos, hogy elég komoly leszek, főleg mert arra a birtokra igazából soha életemben nem akartam visszatérni és most akármennyire is nem akartam kénytelen leszek. Érthető módon e miatt rettegek a legjobban, de nincs mit tenni, akkor is oda kell mennem, szembe kell néznem a démonaimmal, ahogyan neki is. Azért persze óvatos leszek, de gondolom azzal is tisztában van, hogy én azért meg tudom védeni magamat, legalábbis az esetek nagy részében, hiszen a családjának ez nem ment. Én jól bánok a tűzzel és az apámnak is vége lett, amikor már komolyabban akart ártani nekem. - Nem, nem részletezted igazán és nem is akartam kihúzni belőled, gondolom... nem volt valami kellemes élmény. - épp azért jött el, azért lett olyan, amilyen, ahogyan én is azért változtam meg, csak épp én másképp. Ő zárkózott lett, én pedig nyitottabb sokkal, mint voltam, hiszen nem beszéltem soha senkivel sem rajta kívül. Az apám egy állat volt, de ezt már elmeséltem Finn-nek, bár talán a legapróbb részleteket nem kötöttem az orrára, de a nagy részével természetesen tisztában van. - Igen, pontos úgy értem. - nevetem el magamat. Nem lep meg, hogy még meg is ugrik, de mivel én vezetek végül is oda nyúlok, ahová csak jól esik, nem akadályoz minket az utazásban, ő pedig nem viszi túlzásba és azért ilyen apróság az még nem zavar különösebben, sőt... Igen, biztos vagyok benne, hogy meg fogunk majd állni valahol út közben, amúgy is elég messze megyünk, de egyébként is fárasztó túlságosan sokat egy helyben ücsörögni, egy idő után, nekem már most is, de még azért bírom, legalább még jobban megismerjük egymást, vagy mondjuk úgy újra megismerjük egymást, hiszen mindketten sokat változtunk és az utóbbi időben azért beszélgetés nem volt olyan nagy mennyiségben. Inkább mással foglaltuk el magunkat. - Te vagy a térképész, szóval keress ki egy boltot megfelelő távolságban és megállunk ott. Nézz valami motelt is, ahol majd aludhatunk, vagyis... ahol tölthetjük az éjszakát. - szélesen elmosolyodom újra, de kétlem, hogy túl sokat kellene neki célozgatni, így is úgy is mindketten tudjuk jól, hogy nem csak alvás lesz majd abban a motelben. - Hm... megpróbáltam zongorázgatni még a birtokon, de azt hiszem zeneileg nem vagyok elég profi hozzá, viszont elég jól rajzolok és gondolkodtam már a festésen is, de meg kellene kérdeznem a profot, hogy vajon a saját szobámnál nekieshetek-e a falnak. Szerinted? - végül is azt is csinálhatnánk együtt, tuti, hogy jó móka lenne, csak hát nem tudom, hogy mennyire engednék, hogy azt a régi épületet megpróbáljam festegetni, bár rá lehet festeni gond nélkül, tehát sok kárt nem okoznék azért a próbálkozással.
♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás
Finn Barnett
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Dylan O'Brien
Hozzászólások száma : 48
Kor : 28
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Vas. 1 Jan. - 17:47
Michelle & Finn
Le tudjuk végre zárni a kérdést, és az lesz a vége, hogy mindkettőnknek számít a másik érdeke. Hiába nehezen fejezem ki magamat, vele kapcsolatban az egyetlen rossz élményem, hogy eltűnt. Azt nem számítom, hogy az újra megismerkedésünk elején szinte üvöltöttünk egymással, annyira nem jöttünk ki, de ez csak azért volt, mert idegennek hittem. Onnantól kezdve, hogy tudtam, hogy ő az a lány, akiről az egész életem szólt, hogy együtt legyünk, és sose váljunk el. Korábban nem számított, hogy milyen a külseje, hiszen nem láttuk egymást, de azért lássuk be, olyan helyes, tényleg csodálom, hogy előttem még komolyan nem volt senkije. Mintha titokban mégiscsak várta volna, hogy még egyszer találkozunk. Ez megtörtént, és nagyjából semmit sem vártunk, egyből az egymáséi lettünk. Ha ez eszembe jut, szüntelenül vigyorogni támad kedvem, és erről biztosan sejti, hogy mi jár a fejemben. - Oké, de ezt vedd is komolyan. Én azt hittem, hogy a bátyámnak se árthat senki, és semmi.. és.. igazából még el sem nagyon meséltem, hogy mi történt velünk, ugye? Emlékszel még arra, hogy a bátyámnak volt egy kedvese? Anyával a legjobb barátnők lettek.. – Most még csak belekezdek, mert olyan régen beszélgettünk a falon át, hogy nem is tudom, hogy hol hagytuk abba. Valahol említhettem, de főleg az ő szenvedéseiről volt szó, én igyekeztem Michi problémáira koncentrálni, hiszen nekem legalább szerető családom volt, neki meg egy szadista apja. - Mármint én sülök el sokszor jól? – Ugrok meg most én nevetve, még szerencse, hogy nem én vezetek, mert a végén még fejreálltunk volna a kocsival. Na igen, olyan hatással van rám, mint még soha senki, ami nem véletlen, hiszen előtte tudatosan vállaltam a magányt. Erre ha csak rám néz, már akkor bizsergek tőle, de nem, ő szépen a lábam közé nyúl, amitől máris izgatott leszek, noha tudom, hogy most az útra kell koncentrálni. Azért óvatosan kinyúlok, és ha nem is utánozom le, de gyengéden kitapogatom a keblét, és amolyan birtokló moccanással simítom végig. Most csak ennyi, biztosan meg fogunk szállni valahol. - Jöhet. A zene mindig is mentsvár volt nekem, a könyvtárban is alig hallottalak meg. Na szóval.. Ha ezen az úton megyünk Chicago felé, akkor a harmadik kijáratnál érdemes lehajtanod, ott lesz egy elterelt autóút, és gondolom olcsóbbak arrafelé a motelek, mintha végig itt mennénk. Nem tudom, valahol talán érdemes lenne bevásárolnunk, mert ügyesen bánsz a tűzzel, de nem kéne valami.. önvédelmi felszerelést is vennünk valahol? Vagy.. ha már nem sietünk annyira, akkor elmesélhetnéd, hogy mivel foglalkozol szabadidődben. Van valami hobbid? Akkor szívesen gyakorolnám veled. Mármint azon kívül. – Zavart félmosoly, na megint sikerült visszatérni a kedvenc elfoglaltságunkhoz, pedig most tényleg nem arról beszéltem.
- Jól van Finn, hidd el nekem az a legfontosabb, hogy neked jó legyen. Ők csak... haverok, persze bírom őket, de téged jobban. - azért itt viccelek, a mosolyomból is láthatja, hiszen őt szeretem, ő ismer a legjobban, ismeri a múltamat, hogy milyen voltam régen, az összes titkomat, míg a birtokon megismert barátok ehhez képest szinte semmit sem tudnak rólam. Nem meséltem nekik a régi dolgokról, maximum pár apró részletet, de azt se sokaknak. Egyszerűen nem akartam felhánytorgatni, ezzel viszont mivel meg tartottam mindet magamnak csak a saját dolgomat nehezítettem meg, egyedül kellett feldolgoznom és kezelnem, de most itt van Finn, aki előtt nem kell elrejtenem a másik oldalamat sem és ez felszabadít... azt hiszem ő aztán tudja is, hogy mennyire. Nem véletlenül nem történt még olyasmi soha senkivel, mint vele, nem mentem el egy csóknál tovább sosem, vele viszont úgy vetettük bele magunkat az élvezetekbe... szóval ez új volt és jó oka volt annak, hogy ez pont vele történt meg. - Oh... én is szeretlek és vigyázni fogunk. De apa családja... nem hiszem, nem is ismerem őket, és mindenki úgy tudja a ház leégett baleset miatt, még ha érdekelné is őket ez az egész, nem tudnák mi történt, de ígérem vigyázok magamra. Aki ártani akar nekem azt majd megpörkölöm. - nevetem el magamat, mert igen megint csak viccelek, elviccelem a dolgot, ahogyan szinte mindig, pedig tudom, hogy nem kellene, mert ő nagyon is komolyan veszi, de pont az aggodalommal teli arca miatt érzem úgy, hogy nekem muszáj egy kicsit viccelnem ezzel az egésszel, mert ha már itt az út elején túlságosan komolyak leszünk, akkor mi lesz ott? Azért nekem is ott lesz majd a sok rémes emlék, amiket nehéz csak úgy semmisnek tekinteni, szóval... jó lenne, ha legalább addig megpróbálnánk jól érezni magunkat és kicsit elengedni a rossz érzéseket. - Csak egy a lényeg, ne stresszeld túl. Ha nem gondolkozol sokat... látod, hogy jól sülnek el a dolgok. - szélesedik a mosolyom és ezúttal egy pillanatra legalább fél kézzel elengedem a kormányt, hogy kinyúlva oldalra megpaskoljam a lába között. Persze csak finoman, de lássuk be a fürdőben nem igen gondolkodott és finoman szólva is jól jártunk vele mindketten, úgyhogy kár ezen ennyit agyalni. - Zene jöhet igaz? Miket ejthetünk útba? - ő nézi a térképet, én se vagyok annyira jártas, hogy tudjam mik vannak, merre érdemes menni, esetleg megnézhetünk-e valamit. Érdemes azt is átgondolni, hogy ebédelünk és persze, hogy mikor vannak motelek, hogy mennyit érdemes vezetni.
♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás
Finn Barnett
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Dylan O'Brien
Hozzászólások száma : 48
Kor : 28
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Pént. 2 Dec. - 20:16
Michelle & Finn
- Értem még senki nem tett meg ilyet, és.. nem tudom hogyan kéne viselkednem. Nagyon jó veled, de azt mondom, próbáljuk meg, hogy beilleszkedek, és ha nagyon nem megy, akkor kitalálunk valamit. – Hihetetlen ez a lány, soha életében nem adta meg magát senkinek, pedig nagyszájú, vagány, kommunikatív. Én felbukkanok a múltjából, ráadásul veszekedésekkel kezdve, és láss csodát, pár nap múlva már érezzük is, hogy minden, ami rég volt, az ugyanúgy folytatható, és egymásnak vagyunk teremtve. Nem vagyok egy macsó típus, de valami hihetetlen, amit kihozott belőlem, ha becsukom a szememet, őt látom meztelenül, csak éppen a másokkal való kommunikációban vagyok még nagyon lemaradva, de ha növeli az önbizalmamat, ez működhet végülis is. Elindulunk, hogy újra felfedezzük a birtokokat, ahonnan származunk, de most már ismerve a képességeinket, de rossz tapasztalatokkal felfegyverkedve, mégis, együtt, erősebben. Ki tudja, hogy mit találunk ott ennyi év után? Mégsem fordulhatunk vissza, le kell ezt zárni, bármi történjen is ott. Nem tudom hogy az ő összedőlt, leégett házuk helyén most mi várható, én sokkal jobban félek a mi házunktól, az erdőtől, a szekta esetleges maradékától, mert bár úgy tűnt, hogy a rituális öngyilkosság mindenkire vonatkozott, engem mégiscsak megölt ott valaki, tehát elképzelhető, hogy volt valami felbújtó, aki az egész hátterében állt, és el akarta varrni a szálakat. Talán olyan valaki, akire nem is gondoltam volna akkor, és most sem lesz számomra gyanus. De itt van nekem Michi, aki nagyon gyakorlatias. Viszont a vért nem hagyhattam otthon, hiszen ha valami baja van, én még hosszú évtizedekig élhetek a gyásszal, amely egyszer már majdnem tönkretett. - Tudod.. akik a családom ellen törtek.. Már tudják, hogy nem haltam meg, de téged bánthatnak.. És mi van akkor, ha az apád családja is rajtad akar bosszút állni? Te vagy mindennek a kereszttüzében. Magamat csak azért féltem, mert beleőrülnék, ha történne veled valami. Szeretlek! – Mielőtt idejöttem volt az X-Birtokra, nagyon magamba forduló voltam, morcos, rideg, de Michi átszakított valami gátat, és vele kapcsolatban cseppet sem félek önmagam lenni, még ha ez kicsit lányos is, de nem baj, tudatni akarom vele, hogy nem csak a fizikai vonzalom köt össze minket, hanem lelki társak vagyunk, és ez csak így működhet. - Nem tudom, hogy hogy értem.. Pont ez az, hogy fogalmam sincsen, hogy mit hogyan lehet jól csinálni. De akkor majd szólunk. – Bólogatok helyeselve, kicsit olyan ez, mint a vak vezet világtalant esete, de a közös fürdőben ez nagyon jól sült el, meg én háromszor, úgyhogy bénácskák vagyunk, de passzolunk nagyon is. Nézegetem a térképet, vannak elképzeléseim az útvonalról, de a programot illetően ő a kapitány, hogy hol álljunk meg, milyen tempóban menjünk, és ilyesmik.
- Finn... ez nem így működik. - rázom meg a fejemet, aztán sóhajtok egyet, mert tényleg szeretném, ha megértené, amit el akarok neki magyarázni, de nagyon úgy fest, hogy ez egy elég nehéz menet lesz, főleg ha ilyen negatívan áll a dologhoz. Persze tudom, hogy ő már csak ilyen és nem fogom tudni hirtelen átnevelni, de azért próbálok legalább valahogy hatni rá. - Nekem te vagy a legfontosabb érted? Ők a barátaim, de ha nem tudnak téged elfogadni és úgy kedvelni, ahogyan én, akkor... az egésznek velük semmi értelme. - igen is kész vagyok akár arra is, hogy feladjam a barátaimat, ha ez kell. Nem fogom hagyni, hogy rosszul érezze magát köztük. Persze ő egészen más típus, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, vagy hogy nem illene közéjük, csak ő nyugodtabb és más hatások érték, rajta így csapódott le. - Hát persze, mert mi még fiatalok vagyunk és... ilyesmire is képesek. - mosolyogva vonom meg a vállamat, de azt hiszem ezzel ő is tisztában van már, hogy e miatt nem kell magát rosszul éreznie. Nem tettünk semmi rosszat, és nem is szeretném, hogy így gondoljon erre. Jó dolog volt és igenis jó döntés és én nagyon is élveztem a dolgot, ezen pedig nem változtat az ég világon semmi sem, az sem, ha netán lesz olyan tanár, aki furcsán néz majd ránk a folyosón, vagy bárhol. - Majd nagyon vigyázok magamra, de mi baj történhetne? Én inkább tudod... a lelki része miatt aggódom. - na igen az ő részével annyira valahogy nem is számolok, hiszen ő azért jött el, mert durva dolgok történtek vele, az én apám viszont meghalt. Azt a tüzet nem élhette túl, szóval ő nem okoz gondot, kérdés, hogy lelkileg bírni fogom-e majd az emlékeket. A táska tartalma viszont úgy istenesen meglep, kissé belebambulok a táskába, ahogyan felszalad a szemöldököm is. - Hű... hát elég jól felszerelted magadat. Ez...? - na jó elsőre nem kapcsolok teljesen, hogy miért is hozott fagyasztott... vért. Nem vagyok azért annyira tisztában a képességével még, nem gondolok arra, hogy komplett vérátömlesztést akarna adni nekem helyben, ha valami baj lesz netán. - Oh, hogy... úgy érted? Nem is tudom, nekem se volt még úgy komolyabban senkim sem, majd meglátjuk hogy alakul rendben? Ha valamit szeretnék, becs' szó szólok, de te is ugye? - igenis úgy gondolom neki is juthatnak eszébe dolgok, amik bennem esetleg nem merülnek fel, mert miért ne? Szóval ez mindkettőnk számára új, neki is ugyanúgy jeleznie kell felém, ha valamit esetleg másképp szeretne, vagy várna tőlem, ez a lényeg.
♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás
Finn Barnett
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Dylan O'Brien
Hozzászólások száma : 48
Kor : 28
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Vas. 6 Nov. - 18:17
Michelle & Finn
- Igen, ez, és előttem is volt életed, tehát ezt nem is akadályozhatom meg, akkor inkább támogatom, mert úgy a jobb. Ha szeretnél velük időnként lenni, nem kell mindig vinned, tudom, hogy nem teljesen illek oda. – Bólogatok, hát persze, hogy én is szeretem őt, de lássuk be, nálunk mások a szerepek, én vagyok az érzékeny, ő a vagányabb, és nem akarom visszafogni. Nekem már az is komoly előrelépés, hogy pont a szerelmem talált rám, akire tudat alatt egész életemben vágytam. Jól egymásra estünk az én hibámból, a többi pedig már történelem. Nem akarom, hogy a hangulat miattam legyen rosszabb, mert ott vagyok, akkor igenis menjen, legyen a barátaival, aztán idővel majd én is elfogadom őket, és ők is engem. Bár ha belegondolunk, talán most sem volt rosszindulatú az a srác. Csak azt nem tudom, hogy azért húzta így Michi agyát, mert ő akarta megszerezni, de csak nekem sikerült.. Talán sosem fogom megtudni, mint ahogyan abban sem vagyok biztos, hogyan kell harcolni egy lányért. - A tanárok irigyek lennének ránk? Azt gondod? – Halkan kuncogok, ez eszembe se jutott. Michinek megint igaza van, a tanárok nem hagyományos értelemben vett tanárok, náluk is sok a forrófejű alak, hiszen Xavier főleg olyanokat választott maga mellé, akikkel képes megvédeni az emberiséget. Lehet, hogy a tanításhoz nem is értenek annyira. Bár Xavier véletlenül nagyon is jó tanár, de a többivel már fenntartásaim vannak. Viszont nagyon tetszik, hogy Michinek mindenre megvan a válasza, olyan karakán lány, ő sokkal profibban dolgozta fel a történteket, én nagyon magamba fordultam, elszigetelődtem. Lassan már elkezdhetnék teljesebb életet élni. - Oh, dehogynem, nagyon is. De nem attól, hogy velem történik valami. Én téged féltelek édes. Hiszen ha bajod esik, akkor én mit csinálok nélküled? – Rázom a fejemet, hiszen eddig bőven meg tudtam azt csinálni, hogy olvasgattam, zenét hallgattam, de most végre el tudom hinni, hogy ő van itt nekem, és boldogok lehetünk, legalábbis elég sokáig. Ezért aztán az ölemből megmutatom a házizsákomat, amiben jégakuk vannak. Belekukkanthat fél szemmel. Egy infúziós tű van benne, és vagy két liternyi fagyasztott vér. – Azért vegyük úgy, hogy nem aggódok, nem akarom szétizgulni magamat. Megpróbálhatnánk úgy kezelni a dolgokat, mint egy átlagos pár. Viszont.. megkérnélek valamire.. Te mit szeretsz, mire vágysz? Nekem még nem volt senkim, és nem akarok csalódást okozni..
[color=silver]Nem is akarom erőltetni, bár elrángattam őt szilveszterkor, az igaz, de nem ráncigálom magammal folyton, hogy megismerje a barátaimat. Tény és való, hogy én már elég régóta itt vagyok az iskolában és hogy már sokakat ismerek, ő viszont nem és nem várhatom el tőle, hogy olyan legyen, mint én, főleg nem rövid idő alatt. Azért már így is sokat változott és valamelyest sikerült alkalmazkodnia ehhez az új világhoz és sok mindenhez, ami itt az iskolában zajlik, viszont azért a barátaimat is megpróbálhatom legalább valamelyest megnevelni, hogy ők is elfogadják Finn azért más, csendes és visszahúzódó, viszont volt amikor csak ő volt nekem és ezt sosem fogom elfelejteni, no meg azt sem, hogy tud ő... egészen másképp is viselkedni. - Köszönöm! És tudod... őt kedvelem, de téged szeretlek, tiszta szívből és ez a fontos igaz? - no meg az, hogy akármennyire is jóban vagyok itt bárkivel, vagy bárkivel is viccelődöm, attól még Finn az, akivel együtt alszom és ő volt az, akivel sikerült lebontani a fél fiú fürdőt, vagy inkább az egészet, szóval ez a fontos és nem az, hogy ki dobál nekünk pajzsán vicceket. - Kit érdekel? Ha irigyek, az ő bajuk és ne hidd, hogy a tanárok nem csinálnak őrültségeket. Szerintem tuti, hogy ők is szoktak meggondolatlanok lenni, maximum mi nem nagyon tudunk róla igaz? - na igen, ők valamivel ügyesebben csinálják ezt, de nincs is ezzel különösebben nagy baj, de azért ne higgye azt a tanárainkról, hogy csak azért mert felnőttek és idősebbek máris olyan komolyak, hogy ne tennének soha semmit. Biztos vagyok benne, hogy még a professzor is művel időnként őrült dolgokat, vagy ha más nem, hát művelt a múltban. - Ne is aggódj e miatt oké? Gond nem lesz, meg tudom nevelni a haverokat, hogy rendesen viselkedjenek. - tudom, hogy én nevezetek, de annyi belefér, hogy legalább kicsit oldalt hajoljak és egy csókot elraboljak magamnak, ha már a combomat fogdossa, na nem mintha ez amúgy különösebben zavarna. Szerencsére a birtok és Salem között nem olyan tömött az út, mondhatni totál kihalt, szóval biztos, hogy nem lesz gond, mert valaki netán szembe jönne velünk, csak mert egy pillanatra oldalt fordultam. - Na és... nem félsz ugye? - tudom, nem kell a jó hangulatot megtörni, de az is biztos, hogy nem sok értelme lenne annak sem, hogy aztán majd amikor odaérünk akkor jön a nagy szembesülés és megy el mindkettőnk életkedve úgy gyökeresen. Jobb lenne már előre felkészülni, hiszen az otthonunkhoz egyikünket sem köti túl sok jó és e miatt is tudnia kell, hogy számomra ő sokkal többet ér, mint a suliban pár haver, akikkel hülyülni szoktam, viszont akik semmit se tudnak a múltamról.
♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás
Finn Barnett
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Dylan O'Brien
Hozzászólások száma : 48
Kor : 28
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Szer. 26 Okt. - 15:49
Michelle & Finn
Nem érzem magamat megbántva, csak még nem látom, miként tudnék a társaságba beilleszkedni. Én végülis magam miatt jöttem, bár Xavier megmondta, hogy itt új társakra találhatok. Michi-t minden további nélkül el tudom fogadni, de a barátaival kapcsolatban már vannak fenntartásaim, főleg, ha ennyire viccelődnek. Nem hiszem, hogy a szerelmi életem humor forrása kéne hogy legyen. Jó, értem én, hogy ők főleg Michi-vel viccelődnek, és mint a barátai talán megtehetik, de nem tudom, hogy miért lett hirtelen ez ennyire központi téma, hiszen előtte a páromnak még nem volt senkije, ennek ékes jelét adta, amikor először együtt voltunk. Mindegy, túl tudok én lenni az ilyesmin, csak sok idő kell hozzá. Több, mint ami eddig megadatott. - Majd igyekszem megszokni. Azt hiszem ő a másik véglet hozzám képest, és ha te őt is kedveled, hát akkor mindegy, nem leszek rosszkedvű miatta. – Jókedvű se, az igaz, de a kettő között is lehet lavírozni. Semmi értelme nem lenne, ha kiszakítanám a megszokott közegéből, már az is fontos tény, hogy velem tölti az éjszakáit, és ha úgy alakul, lemond a bulizásról, nem lehetek telhetetlen. Nem lenne jó, ha kötelező utánfutóként tekintene rám a társaság, aki rontja a hangulatot. Így csak visszaintek a srácnak, kezdésnek ez teljesen megfelel. - Igen? Nem mintha szégyelném magamat a dolog miatt, csak hogyan nézünk most a tanárok szemébe? Vagy... fiatalság bolondság? – Húzom el a számat, de mosolygok hozzá, nincsen bajom az üggyel, mert abban igaza van Michi-nek, hogy ez egy közösség, felnőttek és diákok együttesen, megbocsájtóbbak, mintha egy igazi iskolában lennénk. Végeredményben majd felnőttként mi is beleintegrálódhatunk. Bólogatok, úgy fest Michi tényleg ügyesen megszervezte az utat. – Persze, mindenképpen szeretném, ha miattam nem kéne változtatni az életeden. Legalábbis gyökeresen nem. Nem mondom, hogy olyan leszek, mint ők, de.. valami majd csak lesz. Ha sokat leszel velem, akkor biztosan nem lesz gond. – Igen, úgy értem, enyhén egymásra függtünk, nem csak az éjszakai szerelmeskedéseket illetően, de igenis szükség van rá, hogy csak kettesben legyünk, ölelkezve, beszélgetve, legyenek titkos útjaink. - Na akkor a harmincegyes út? – Simítom meg a combját, na nem azért hogy elvonjam a figyelmét a vezetésről, inkább amolyan belenyugvásként, hogy nem kell a jövőbeni hangulatingazodásaimtól tartani. Főleg ezen az úton, hiszen itt csak kettesben leszünk.
Remélem, hogy azért nem bántom meg. Tény, hogy jóval szabadabb szellem vagyok, mint ő és nem biztos, hogy mindig tudom, hogy hol a határ, de nem célom, hogy bármi rosszat is okozzak neki. Finn olyan kedve és akárhogy is de ő ismer ezen a világon a legjobban, ő tudja rólam a legtöbbet, sose szeretném őt megbántani, vagy akarnék neki bármi rosszat, azt hiszem egyértelmű, hogy ez már régen túlment a barátság keretein, szeretem őt és szeretném, ha ezzel ő is tisztában lenne, és ha netán bármikor is úgy érzi, hogy bántóan viselkedem vele szemben, hát remélem, hogy szól róla, hogy ha arra van szükség, akkor változtatni tudjak a viselkedésemen, mert az nem kérdés, hogy inkább megtenném, mint hogy őt elveszítsem, vagy megbántsam. - Tudod ő ilyen, de meg lehet szokni, amúgy nagyon jó fej srác, csak folyton mindennel viccel. - mosolyogva vonom meg a vállamat és csókolom meg, hogy a kis kezdő incidenst elfeledtessem vele. Remélem, hogy megérti és nem fogja zokon venni a későbbiekben sem, ha ilyen lesz, ha más nem, majd beszélek pár lazább felfogású baráttal, hogy ha arról van szó, kicsit fogják vissza magukat, mert azért néha az sem árt, főleg ha Finn azért visszafogottabb jellem és nem akarom, hogy rosszul érezze magát. Egyébként is azt hiszem nekem is egy ici-pici komolyabbnak kell majd lennem az út során, hiszen olyan helyre megyünk, ami egyikünkben sem kelt túlságosan jó emlékeket. Óvatosnak kell lennünk, pont e miatt, nagyon-nagyon óvatosnak. - Pedig tényleg, jó fejek ám, látod a miatt se kaptunk fejmosást, hogy szépen leamortizáltuk a fürdőt, pedig azt hiszem... nagyjából tisztában vannak vele, hogy mi is történt. - remélem e miatt nem jön majd megint zavarba, bár lenne oka rá. Én se vagyok benne biztos, hogy sejtik, de azért lássuk be elég szépen helyben hagytuk a helyet és nem voltunk bent rövid ideig, szóval bőven van rá esély, hogy sejtik, hogy nem csak simán a képességem szabadult el. - Nekem nem sok van, kaptam valamennyi útravalót, mondom, hogy jó fejek, szóval megoldjuk és kaptam pár címet, ahol magunkfajták élnek és meg tudunk szállni. - na igen Xavier kapcsolatai azért ilyen esetben is segíthetnek az embernek, nem kell béna szállókban megszállni, vagy ha csak az van, hát akkor alhatunk ott ingyen is és nem kell sokat költeni az örökségéből sem. - Ez biztos! Nem is kárhoztatlak érte. Tudod én már régóta itt vagyok, évek óta, szóval sok értelmes ember van, majd bemutatlak párnak. Úgy azért... megpróbálsz beilleszkedni? - persze nem akarom erőltetni a dolgot, de azt hiszem érdemes lenne. Egy kicsit neki is kell nyitnia mások felé, hogy ne csak én legyek az egyetlen érdemi kapcsolata, hanem mások is lehessenek az életében, barátok teszem azt, akikkel szintén megbeszélheti a dolgokat, hogy ne csak mindig én legyek az, aki ott van neki. Néha talán jó, ha azért változatosság van az életedben és talán nem érzi úgy, hogy szüksége van rá, de azért mégis úgy gondolom, hogy nagy ritkán elkélhet a dolog.
♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás
Finn Barnett
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Dylan O'Brien
Hozzászólások száma : 48
Kor : 28
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Szomb. 8 Okt. - 15:30
Michelle & Finn
Engem aztán nem zavar, hogy a kapcsolatunkban főleg Michi a fiús, határozott, vicces jellem, én meg a visszahúzódó, érzékeny, női lelkület. Valahol mindkettőnkben van mindkét nemből, hiszen a fürdőben alaposan felbátorodtam a szerelmesekedést illetően, csak kijöttek azok az elfojtott ösztönök, de ha mások előtt vagyunk, továbbra is bezárkózom, és csak pirulok a fenti jelenet láttán. Az nem merült fel bennem, hogy Michi mással is kavart volna ilyen téren, ennyi szaktudásom nekem is volt, hogy szűz volt még, ő tényleg az enyém. Annyira egymás lelki társai vagyunk, hogy bennem fel sem merülne, hogy bárki mással lehet. Még akkor is, ha bulis életet élt, és előfordulhatott neki néhány csókolózás. Neki nem kellett önmegtartóztatnia, csak mert én megtettem. - Az ő nevében nem kell. Ez még nekem is új, ezért lepődtem meg, hogy másnak ennyire nyilvánvaló. – Csókolok vissza, azért nagyon is örülök neki, hogy Michi velem ért egyet. Oldódom én szépen lassan, de egyenlőre még csak vele érzem magamat teljesen biztonságban, ami a lelkieket illeti. Nem fog elmenni a kedvem, hiszen valahol pont az lett kiemelve, hogy mennyire megérdemeljük egymást. Megijedhetnék a dologtól, hiszen korábban úgy határoztam, hogy elvonulok inkább a nagyvilágtól, mert túl fájdalmas érezni, hiszen ha Michivel történik valami, még csak utána sem halhatok. De hosszú idő után úgy érzem, tudnék érte küzdeni, akarok is, ezért össze kellett szednem magamat, hogy felkeressük mindkettőnk birtokát, kiderítsük a miérteket. - Igaz is, még mindig nehezen hiszen el, hogy itt ezek segíteni akarnak nekünk. Na akkor.. a hetvenes autóút lesz a miénk, San Diego felé. Nem tudom, hogy neked mennyi pénzed van, én a nagyanyámtól elhoztam az örökségemet, és itt alig költöttem belőle, úgyhogy.. A szállás meg ilyesmik bele fognak férni. És mondd csak, te itt mennyire illeszkedtél be? Én mint láthatod, ügyesen elkerültem, akit csak lehetett.. tudom, hogy nem túl vonzó tulajdonság ez, de legalább több jut neked. – Simogatom meg a combját sokat sejtetően, bár nem akarom kizökkenteni a vezetésből, de vannak elképzeléseim az esti megállókat illetően. Bár ahogyan ismerem magunkat, még az is felmerülhet, hogy valami pihenőben tartunk egy kis „ szünetet”. Na igen, ő aztán olyan lány, aki egyszerre tud félszeg, és vadmacska lenni. Nem tudom, hogyan csinálja, de bennem felébresztette az alvó oroszlánt.
Na igen ez az út nem feltétlenül csak a szórakozásról fog szólni, de pont e miatt muszáj belevinnünk valami jót is, valami elviselhető részt, mert ha csak arról lenne szó, hogy a múlt sebeit tépjük fel... hát azt kétlem, hogy bármelyikünk is jól viselné. Egy kis plusz szórakozás bele kell, hogy férjen, főleg azért, hogy levezessük kicsit a rossz részét. Akár út közben is, vagy utána, vagy akármi, felvezetésképpen. Persze azt azért nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát Chuck hülyéskedése miatt, szóval azért oldalra pillantok, amikor meghallom a srác szövegelését az ablakból és látom azért Finnen, hogy annyira azért nem veszi jó néven a dolgot, meg azt hiszem azt sem, hogy ilyen jellegű útravaló ajándékot kaptunk. Végül is megértem, hiába nem voltam még előtte úgy senkivel, attól még elég laza és nyitott típus lettem, voltak más dolgok srácokkal és voltak, akik lehet hogy többet akartak, mint puszta haverkodás, bár sok esetben ez nem érdekelt azért különösebben, ahogy Chuck se jött be sosem, szimplán haver. - Bocs... Chuck nevében is. Néha totál nem tudja, hol a határ. - villantok azért egy mosolyt és még kap a szájára egy csókot is, mielőtt beszállnánk a kocsiba. Tényleg nem szeretném, hogy már az út elején rosszul érezze magát, főleg nem valaki más miatt, aki csak poénnak szánja az ilyen jellegű dolgait, még ha az nem is teljes mértékben az lesz a végén, mert hát most azért nem vicces... legalábbis nem mindenki számára. Én azért könnyebben kezelem az ilyesmit. - A professzornak? Hát szerinted honnan van ez a verda? - nevetem el magamat, hiszen nekem nincs saját kocsim, ezt is kaptam innen a birtokról kölcsönbe lényegében és a jogsim letételéhez is hozzájárultak. Elég jó fej itt mindenki és szerencsére megértőek, ami azért elég jó dolog, lehetnének szemétkedőbbek is akár, de szó sincs róla. - Amúgy a prof nem igen szokott a fejekbe nézni akkor amikor... nem kap rá engedélyt, e miatt ne aggódj. Na akkor merre? - ha már ő a térképész, akkor oda is kell figyelnie rá, hogy merre kell menni. Legutóbb, amikor ide jöttem az a helyzet, hogy messziről sikerült, még hozzá egészen más irányból és igazából úgy hoztak ide, szóval... nem igen volt rá lehetőség, hogy a pontos útvonalat is az eszembe véssem, főleg nem kocsival.
Ahogyan ízlelgetjük egymás ajkait, el is nevetem magamat, ahogyan megszólal. Ahhoz képest, amilyen félénken fejeztem ki először, hogy mennyire vágyom rá, testileg-lelkileg, benne sosem volt semmilyen visszafogottság. Ő mindig a nagyszájú volt kettőnk közül, de annak azért nagyon örülök, hogy a szerelem eddig őt is elkerülte, és én maradtam meg számára igazinak. Akit talán csak képzelt, legalábbis úgy gondolta, ám másokkal nem váltotta valóra az álmait, mindig megmaradtam neki amolyan titkos, képzelt barátnak. Én sosem gondoltam rá amolyan képzeletbeli lányként, tisztában voltam vele, hogy létezik, csak éppen a barátságon túl semmi egyéb nem jutott eszembe, túl sok volt a gondom, de most, hogy szeretjük egymást, nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen jók vagyunk együtt, és ezt az ágyban is ki tudtuk próbálni. A hab a tortán, hogy nem zavarja a félénkségem, lazán kezeli, főleg az ilyen beszólásokkal. - Ööö.. hát gyakorolhatunk, nincsen ellenemre. – Bólogatok, újra és újra rácuppanva a szájára, tényleg el kéne indulni, hogy ne itt a birtok közepén kívánjuk meg egymást, mert akkor lőttek annak, hogy valaha is felkeressük az összedőlt birtokot. Ám még magamhoz húzom, mielőtt beszállnánk a kocsiba. Én egyértelműen az anyósülést célzom meg, s nincsen ellenérzésem, hogy pasi létemre nem tudok vezetni. Ez a legkisebb hiányosságom, meg hát legalább jobban tudok rá figyelni, hiszen lány, biztosan nem lenne ellenére, ha vezetés közben is eljuttatnám a csúcsra, valahogy kinézem belőle, hogy tetszene neki! Meglepetten veszem észre, hogy máris közönségünk van. Azért az ilyen jellegű egyértelmű célzások és vulgáris beszólások nem az én világom, van egy olyan érzésem, hogy az illetőnek tetszik Michi, mintha lenne is köztük valami adok-kapok. De nem, olyan lelki kapcsolat, mint köztünk, biztosan nem volt, másról meg ne is aggódjon, én vagyok Michi félős-cuki pasija. Átveszem a dobozt a lánytól, és a félszeg mosoly helyett most csupán bólintok a srác felé. – Köszi, majdnem otthagytuk. – Most igenis kiállok magamért, magunkért. Nem tudom, hogy Michi mennyire szereti, ha határozott vagyok, legalábbis a fürdőben nagyon sikoltozott a magabiztos döntéseim nyomán, hát ilyen téren is lehet, hogy a sarkamra kéne állni. Na nem bunkón, az úgysem leszek soha. Beszállunk az autóba, de még nem veszem elő a térképet, az még ráér, jó sokáig tudjuk az utat. - Hogyne. Leszek! A professzornak azért szóltál, hogy lelépünk kicsit? Én még mindig nem vagyok olyan jóban, főleg, hogy a fejembe lát.. Nem szeretem, ha mások is tudják a titkaimat. És-és... Remélem, hogy tényleg jól fogod magadat érezni az úton, és most nem csak arra értem.. Hanem.. hogy a rossz emlékeket le tudjuk zárni. Az nekem sem ártana. – Cuppantok még oda, és bekötöm magamat, várva az indulást. Nagy szemekkel meredek az ingerlő kis halmaira, hm.. az előző éjszakát nem együtt töltöttük, hogy aludjunk is, rá kellett pihenni az útra, na de hűű.. Régen volt már az az előző éjszaka. Főleg, ha valakinek olyan regenerációja van, mint nekem, állandóan égek a vágytól, amióta lebontotta a gátat.
Nem lenne rossz, ha idővel tényleg lehetne akár közös szobánk is, mert azért így nem egyszerű az élet. Nem lehetünk annyit együtt, mint amennyit szeretnénk, pedig tényleg jó lenne még több időt vele tölteni. Azért lássuk be, hogy régen szinte minden nap beszéltünk, bár persze igaz, hogy ott volt a fal, ami enyhén szólva is akadályt képzett kettőnk között, de attól még naponta ott voltunk egymásnak. Aztán jött a változás, amikor azt hittem mindig is csak magamban beszéltem és most újra itt van és nem csak egy falon keresztül oszthatom meg vele a gondolataimat, sőt... most már sok minden mást is. Ezért is olyan rossza, ha nem tudunk együtt aludni, de egyikünk se várhatja el a szobatársaitól, hogy folyton feláldozzák a saját kényelmüket és nyugalmukat miattunk, arról már nem is beszélve, hogy nem is valami nagy az az ágy. Na nem azt mondom, hogy nem bújunk össze egyébként is, de volt már, hogy majdnem leestem fordulat közben álmomban. De egy közös szoba... jó nagy ággyal... hú, hogy azt milyen jól ki tudnánk használni! Vajon, ha eleget nyúzom e miatt a professzort, akkor lenne rá esély? Hátha. - Nekem nem csak a szád. - vigyorodom el, amikor kicsit hátrébb húzódom, de csak a fejemet húzom valamelyest hátrébb, más helyeken szándékosan még inkább hozzá simulok, csak hogy értse, hogy mire is gondolok. Azért egészen más ez, mint amikor a barátaim, vagy hát az otthonban lévő szobatársaim meséltek effélékről. Más... sokkal-sokkal jobb, főleg ha olyan valakivel csinálod, akiért oda vagy, akivel olyan sok a közös emléketek, aki olyan jól ismer és hát teszek rá, hogy ki néz minket az ablakból. Biztosan csak irigyek, baromi irigyek és persze meg is van rá a jó okuk, mert újra hosszan megcsókolom, és még el is utazunk ketten. Tényleg nem lenne rossz összekötni a kellemeset a hasznossal és valami kis közös első utazást összehozni ebből, persze ha már túl vagyunk a nehezén, mert nehéz lesz... az biztos. - Ugye nem azért vagy zavarban mert... Héj, ennyire tetszik Chuck? Szerezz be egy csajt és akkor nem kell csorgatnod a nyálad! - hangosan felnevetek, amikor az említett vörös hajú magas srác behúzódik a szavaim hallatán a szobájába, mert hogy eddig látványosan kint lógott az ablakban. Egy perc múlva már újra kint van, és valami hihetetlen tökéletes célzással hajít felénk valami kis dobozt. - Jó utat Michi! - áh jól ismerem, haverok vagyunk, azért is szóltam fel neki és a széles mosoly is ott van a szája szegletében, ahogyan még integet egyet és csak aztán húzódik vissza újra. Én belelesek a dobozba, csak aztán nyújtom oda újra felnevetve Finn-nek, bár ismerem annyira, hogy ettől jó eséllyel csak még inkább zavarban lesz, majd a doboz tartalma nem kevés darab óvszer. - Érdekes útravaló. - odapuszilok még a szájra, ha netán zavarban lenne, aztán pattanok csak a vezető üléshez és várom meg, amíg szépen mindent elpakol. - Ahogy mondod én vezetek, van jogsim is! És te leszel a térképész, oké? - és remélem élvezni is fogja, mert én nem akarok már előre aggódni, így is jó eséllyel ott majd nehéz dolgunk lesz, de most még legalább addig élvezzük ki kicsit az utat és a lehetőségeinket, főleg ha már ezeket Chuck is ilyen kedvesen megtámogatta.
Valami frenetikus volt vele minden perc, nem is tudom, hogy korábban hogyan tudtam visszafogni magamat. Azt hittem, hogy nincsen is értelme, hogy az embernek legyen egy párja, annyira elképzelhetetlennek tűnt. Michi-t korábban halottnak hittem, és nem is láttam még soha ez előtt, így most a régi és az új dolgok teljesen összekeverednek, nem kell csak barátoknak lennünk hogy ha szerethetjük is egymást. És amit egymással művelni tudunk, hát az számomra a gyors zavar után olyan természetes lett, mintha mindig is ezt csináltuk volna. És nem veszett el a varázs, sőt, a függője lettem, igaz, már nem triplázunk minden nap, attól én is nagyon lefáradtam. Nem is az unaloműzésről szól, de igenis van olyan, hogy csak úgy spontán kedvet kapunk egymáshoz, még magamat is megleptem vele, hogy a birtok egyik parkjában támadtam le, én aki mindenkitől fél. Na jó, azért másoktól továbbra is, a hihetetlen nagy önbizalmam csak az ő jelenlétében működik, amint nincsen a közelben, máris visszavedlek félős kiskutyává, amin még dolgoznom kell. És most közös utunk vezet majd vissza a múltba, amely mindkettőnk számára fájdalmat emlékeket tép fel, ám már együtt vagyunk, erősíthetjük a másikat. Különben is le kell zárnunk mindent, ami volt. Ahol mindenki meghalt, akit szerettem, és ahol engem is felszúrtak arra a vasrúdra. Akkor még még nem tudtam, hogy túl fogom élni, akkor haltam meg először. Michi pedig ott lett lánghölgy, aki felgyújtotta az egész saját birtokukat. Gyilkos, de én tudom, hogy nem rossz ember, ő is rengeteget szenvedett. Most már ennek vége, végre együtt lehetünk, és ahányszor csak vágyjuk a másikat, nem kell ellenállnunk, hanem azonnal megkaphatjuk, amit csak akarunk. Érdekes, hogy milyen felszabadító, hogy milyen hasonlóan gondolkozunk ebben, neki sincsenek gátlásai, és én is pont a szerelemben találtam meg magamat. Meg sem lepődök, hogy a nyakamba ugrik, elkapom, és a szájára tapasztom a sajátomat. - Hiányzott a szád. – Most megint kicsit félénk vagyok, hiszen annyian nézhetnek minket az ablakból, de nem érdekel, mégiscsak én kezdeményezem a csókot, mert jó érzés, ha az embert szeretik. Mindennél többet ér. Ha nem sietünk annyira a birtokra, akkor tekinthetjük ezt afféle nászútnak is, ha már mézeshetekként hivatkozik az elmúlt napokra. A rossz emléket gyorsan összekötjük új jókkal. - Akkor te vezetsz? Én nem tudok.. Ugye te igen? – Kérdezem haloványan elmosolyodva, nem törődök a szétszórodott csomagokkal. Azért mégiscsak elkezdem összeszedni őket, de mint a legtöbbször, most is Michi-re fogok hagyatkozni, ő a főnök.
Az utóbbi majd egy hét valami csodás volt! A szobatársaink is egészen jól támogatták ezt az egészet, nem volt belőle gond, hogy egy-egy alkalommal Finn aludt nálam, aztán én ott. Jó persze éjszaka nem volt más választás vissza kellett fogni magunkat, de mondjuk amikor a szobatársam órára ment... Szóval kiélveztük, mint valami mézes heteket, amikor az ember tényleg azt tesz, amit akar, nincs kötöttség, nincs semmi. Jó persze órákra azért nekünk is menni kellett, legalábbis a nagy részére sikerült odaérni és nem mindről késtünk el, csak néhányról, de ez talán belefér, aztán majd úgyis változik a helyzet, amikor már nem lesz ennyire új ez az egész, legalábbis gondolom, vagy esetünkben ez nem így fog vajon működni? Azt hiszem nem is ez számít most, csak az, hogy jó volt, hiába hogy végül csak el kellett mondanom a professzornak, hogy miért bontottam le a fiúk fürdőszobáját. Elég megértő volt, bár persze a részletekről nem meséltem... a személyes részletekről, habár igazából valahogy úgy sejtem, hogy tisztában volt azokkal is, csak elég ügyesen leplezte, hogy tudja nem csak a kiborulásom miatt voltunk ott, főleg mert nem jöttünk ki valami hamar, amikor már rendben voltam. Nem is ez számít, gondolom a professzor amúgy is szinte mindenről tud, ami a birtokon történik. A korai kelést ezúttal külön tettük meg, azt hiszem pont a miatt beszéltük meg ezt, hogy kialudjuk magunkat és fel is tudjunk készülni lelkileg. Milyen... nagy marhaság ez! Hiányzott nagyon mellőlem, főleg hogy most nincs itt Sophie... de mondjuk pont a miatt nem aludtuk volna ki magunkat. Azt beszéltük meg, hogy a kölcsön kapott kocsinál találkozunk és ketten megyünk el az apám régi birtokára. A professzor azt mondta, hogy ad mellénk valakit, de nem akartam, ez egy közös út, nem akarnám, hogy más is belerondítson, így sokkal kellemesebb lesz. Végül meggyőztem, hogy elég egy rádió, azon keresztül bármikor szólhatunk és akkor értünk jön valaki, ha akármilyen gond lenne. Végül is nem akarok mást, felmérni a birtokot és megbízni valakit, hogy adja el. Úgy sem akarnék ott élni... soha, szóval nincs rá szükség. - Olyan rémesen aludtam nélküled! - naná, hogy azonnal vetődöm a nyakába, amikor megérkezik, hiába vannak nála netán táskák, vagy a holmijai, bár nem biztos, hogy olyan sok mindent hozott, nálam is csak egy kisebb bőrönd van, ami már ott pihen a kocsi oldalánál. Egész jó kis járgány, bár nem tudom Finn tud-e vezetni, nem hiszem, de majd megtanítom. Én tudok, bár főleg magamtól tanultam, de aztán itt a birtokon segítettek jogsit is letenni, szóval most már úgy is közlekedhetek, hogy egyrészt nem lopott a járgány, másrészt nem kapnak el, mert még csak jogsim sincs. Ez azért nem is olyan rossz érzés.
A nővérem jó hallgatóság, mindig is az volt, gyerekkorombab is sokszor mondtam el neki, ha valami problémám volt. Elmondom neki, hogy itt lakni is lehet, aminek nagyon örül, én annyira nem, hiszen akkor túlságosan a szeme előtt leszek, de annak viszont nagyon örülök, hogy 11 év után megtaláltam és mégis csak több a pozitíum abban, hogy közel lakunk egymáshoz, mint annak, hogy nem. - Remélem és természetesen. Néhány fontosabb helyszínt mutatok meg neki az épületben, földszinten az étkezőt, a nappalit és néhány osztálytermet, majd a felsőbb emeleteken a szobámat és a társalkodót. Nem nagyon van mit még megmutatni, így arra gondoltam, hogy a mai napra elég is volt. - Szerintem ennyi, nem venném a szívemre, ha későn érnél haza. A héten valamikor megejtjük az igazgatókkal való beszélgetést is, hogy felvesznek-e, bár valószínű. Mivel már nincs több minden amit tehetnénk, így kikísérem a buszhoz és miután felszállt a buszra és az elindult, én is visszasétálok a szobámba, hogy kipihenjem magam a küldetés után, amiről éppen az után érkeztem volna vissza, hogy összefutottam a nővéremmel.
Kristanna Payne
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Karen Gillan
Hozzászólások száma : 15
Kor : 33
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Hétf. 23 Feb. - 22:48
Kris & Bryce
Nagy figyelemmel hallgatom öcsém szavait, magamba szívva eme helyről szóló tudást ami több mint szokatlan, de mi sem vagyunk hagyományosak. És nem is ismernek minket. Én sem árultam el senkinek, különösen a… rossz családommal való életem óta. - Ha itt lehet lakni az nagyon jó! – kerekedik széles vigyor arcomra. Vidám követem öcsémet, hogy mindent elrendezhessünk. - Ha meg vagyunk az ismerkedéssel akkor hazautazom összepakolni. Ezen a héten lejár a helyettesítő munkám is, jövő héttől már itt tudnék kezdeni. Remélem segítesz beilleszkedik. – mosolygok vidáman az öcskösre.
Bryce Payne
mutant and proud
X-men
be brave, we're a team
Play By : Mark Walhberg
Hozzászólások száma : 136
Kor : 31
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Pént. 20 Feb. - 21:01
- Igen, kevés mutáns ismeri és még kevesebb ember. A professzor tesz róla, hogy ez így is maradjon. Az emberek közül nagyon kevesen ismerik a mutánsok létezését, sok ember maga sem ismeri a képességét. Magyarázom és válaszolok a következő kérdésére. - Tanárok is itt lakhatnak, ha akarnak, bár némelyiknek van saját lakása a közeli városban. Az utam egyenesen az épületbe vezet. Ugyan tudnék szállást biztosítani, de jó lenne, ha már ma elintézhetném a dolgot a proffal és akkor egyből el is kezdhetne tanítani a nővérem a suliban, vagyis holnap, mert ilyenkor már nincsenek órák.
Kristanna Payne
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Karen Gillan
Hozzászólások száma : 15
Kor : 33
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Hétf. 16 Feb. - 21:22
Kris & Bryce
Kellemesen múlik el a félórányi busztúra. - Kevés a tanár? – lepődöm meg. Belegondolva igaza van. Ki akarna mutánsokat tanítani? Ráadásul nyíltan felvállalva mindezt. - Úgy hiszem megtaláltam új munkahelyem. De mond csak, a tanárok is itt laknak vagy csak a diákok? Nem mintha ne szeretném New Yorkot, csak elég zajos környéken lakom. Jobbra nem telik. – vallom be szerény anyagi helyzetemet. Az utcára kerüléstől is csak aktuális helyettesítő tanári munkaköröm ment meg. De a héten annak is vége, így pont kapóra jönne ez az új munkahely. Tágra nyílnak szemeim látva a monumentális épületet, hol a mutáns suli működik. - Huhú! Ez hatalmas! – marad tátva szám. - Jó, nem fogom ma körbe járni… Azt hiszem lesz rá időm… - csodálkozó tekintetemmel együtt követem öcsémet be a birtokra. Ő ismeri a járást, én meg. De gyorsan tanulok.
Bryce Payne
mutant and proud
X-men
be brave, we're a team
Play By : Mark Walhberg
Hozzászólások száma : 136
Kor : 31
Tárgy: Re: Előtér, Felhajtó Hétf. 9 Feb. - 20:16
A buszozás nem hosszú, félórát mindig kibírtam. Nővéremmel meg még kevesebb, ahogy elhülyülünk és beszélgetünk. - Szerintem igen, hiszen mindig kevés a tanár és általában felvesznek mindenkit, aki valamihez ért, leginkább mutáns tanáraink vannak, de ez X professzortól függ. Látom rajta, hogy nagyon örül a dolognak és remélem tényleg felveszik, mert akkor mindig a közelembe lehet, bár az is igaz, hogy akkor be kell járnom órákra, mert úgyis megtudja, ha elfelejtek esetleg. Fizikailag érezhető a testvéremből sugárzó hő, amit ő próbál meg visszafogni, de hát elég nehéz, olyannak, aki ilyen képességekkel bír, hiszen én is örülök, hogy végre megtaláltam a nővéremet, akit 11 éve nem láttam. Hamarosan megérkezünk a buszmegállóba, így jelzek, majd amikor megáll a busz akkor leszállok, majd a birtokhoz sétálok és becsengetek, majd bejelentem, hogy ki vagyok, mire az ajtó kinyílik, mi pedig besétálunk. _ Ez az X birtok, Charles Xavier magániskolája. Elég nagy ahhoz, hogy ne akard az egészet egyszerre bejárni, mert már nincs annyi időnk. Mondom és egyből az épületbe vezetem, mert ott talán van esély rá, hogy sötétedés előtt végzünk és még a profot is megtaláljuk, hogy a nővérem jelentkezhessen az állásra.
Személy szerint én nem vagyok valami ex-kibeszélős fajta. Nem szeretem emlegetni a múltat és azon rágódni én mit rontottam el benne, bosszankodni mások hibái miatt... nekem ez nem hiányzik. Persze van aki csak így tud „túllépni”, hogy elküldi az előző partnerét a háta mögött a halálba, hiszen találkoztam már ezzel a típussal, de szerintem ez nem megoldás. Ha ezt csinálnám saját magamat húznám még jobban és abba őrülnék bele. El kell fogadni a történteket és tovább állni. Ennyi. Minek még ezer embernek elmesélni miért volt köcsög az exe? Egyrészt -magamból kiindulva – mások sem kíváncsiak a fölösleges hisztire. Mert ez az. Oké, ha Faye kérdezte volna ki volt az a barátnőm, aki polipkodott, akkor válaszolok, de most magamtól minek kezdeném el ezt a hosszú sztorit? Még abban sem voltam egészen biztos, hogy a lány kíváncsi rá. Nem minden esetben jó, ha a partner már néhány találkozó után fújja azoknak a nevét, akivel volt viszonyod... vagy a számát. Nem mintha nekem lenne mit szégyellnem, csak ez akkor sem olyan dolog, amit szét kell kürtölni. Amúgy meg ismerkedős találkozón sokkal érdekesebb téma a másik élettörténete, amiről én mondjuk nem sokat tudtam Faye esetében és fordítva is nagyjából ugyanez lehetett a helyzet. Az ember azt sem szokta odavágni minden a padon mellette ülő embernek, hogy ki az anyja, van-e tesója meg ilyen apróságok. Ha többet mesélt volna Faye, akkor lehet még jobban elértem volna a lesokkolt hatást. -Akkor anyudnak jó szépérzéke lehetett -mosolyogtam, mert ha ő is, akkor én miért ne? Bár azért meglepett, hogy így reagálta le azt, hogy eszébe jutott az anyuja. Engem nem biztos, hogy örömmel töltene el, ha meghalna az enyém és emlegetném. Egy idő után persze lehet, hogy beugrana az, mennyi boldogsággal teli pillanatot okozott nekem, de mindig ott lenne a sötét oldal... hogy, már nincs többé. Szerencsére Faye úgy látszik ebben a tekintetben pozitívabban áll a dolgokhoz, mint én. -Hát éppen ez az, hogy nem tudom mennyit bírok. De ha ki sem próbáljuk, az hatalmas hiba lenne -magyaráztam. Ugyan van egy két buktatója, de ez még mindig egy egész jó tervnek tűnt. A sebességem megvan ahhoz, hogy hamar odaérjek New Yorkba, már csak kitartás kéne, útvonal és egy felszerelés amit feláldozhatok ilyen célokra, mert ugye passzolom mennyit bír a ruhám. Azért amikor mindent beleadok, annál a sebességnél már nem kis ellenállás, súrlódás van. Nem mondom, hogy meg szokott gyulladni a cuccom, csak volt már olyan, hogy megjelentek az első szikrák. -Amíg itt vagy megtervezhetnénk hogyan legyen. De előbb kilátó -billentettem oldalra a fejem a lépcsők felé. Aztán elléptem Faye mellett és a kezemet nyújtottam neki. -Gyere!
♪ Oh oh oh oh yeah ♪ - Értem, így már értem. Én nem fogok túlzásba esni... becs' szó! - halványan elmosolyodom. Majdnem kicsúszik a számon még egy kérdés, hogy milyen is az a rossz tapasztalat, de aztán gondolatban elpakolom jó hátra. Nem hiszem, hogy ez olyasmi, amiről beszélgetni kellene, nagyon nem gondolom, hogy ez az a téma, amit ki kéne vesézni. Nem érdekelnek a volt barátnői, nem is tudom, hogy volt-e több, vagy ki ragaszkodott hozzá annyira. Én nem szándékozom túlzásba vinni. Persze nem tudhatom, hogy pontosan hogyan fogok reagálni és milyen leszek egy kapcsolatban. Inkább mindig attól szokásom félni, hogy mit szúrok el, épp e miatt fogok figyelni arra, hogy ne tegyek olyat, ami neki nem jó és épp ezért félek mindig, ha rosszat mondok, mert nem akarom elszúrni. Persze simán benne van a pakliban, hogy az ember pont azzal szúrja el, hogy túlságosan kényszernek érzi magát, hogy mindenben megfeleljen, pedig hát lássuk be... tökéletese ember nincs, olyan sem, aki mindent tökéletesen kezel, vagy reagál le. Én már azzal elszúrtam, hogy Aaronnak nem mondtam el, hogy ide jövök, tisztában vagyok ezzel, csak hát tényleg nem volt más ötletem és ez csak... ennyi, megnézem a sulit, attól még nem döntöttem el, hogy ide is jövök. Mérlegelek és átgondolom, de nem akartam elszalasztani a lehetőséget. És ez semmi, hiszen az édesanyám kisebb koromban halt meg, aztán új családom lett, akkor jött be a képbe Aaron, meg a mostohaanyám, akit sikerült végül megszeretni, megbízni benne, és aztán ő is meghalt. Arról persze nem tudok semmit, hogy jó eséllyel az ő hibája volt, hogy apa is meghalt. Ha szedi a gyógyszereit, amiről nekem még csak fogalmam sem volt... Mindegy, úgysem lehet változtatni a múlton nem igaz? Most próbálok a jelenre figyelni, és azt egyértelműen érzem, hogy jó hatással van rá, ahogy a nyakát simogatom. Nem vagyok még ebben túlságosan profi, így hát egyértelmű, hogy figyelem az apró jeleket, hogy mi az, ami jó neki, és úgy fest ez olyasmi lehet. Az kezdődő mondatot viszont könnyen belé fojtom és reméltem is, hogy aztán már nem tartja meg a távolságot kettőnk között. A varázs... hát számomra ugyanúgy meg van most is, mint először, bár persze az első mindig más, de már én sem vagyok annyira béna, és talán van egy ösztönös tehetségem is hozzá, vagy csak jól működünk együtt, a fene tudja. Tudnám ezt gyakran csinálni, az biztos. Nem értem, hogy Aaron miért félt annyira ettől, hiszen nem jelenti automatikusan a csók, hogy valaki egyből már le is akar fektetni. - Köszönöm! Anya is mindig ezt mondta rá. - mosolyodom el, és nem, nem vagyok szomorú a miatt, hogy őt említem. Rég meghalt már, kicsi is voltam és nem az a lényege az emlékeknek, hogy az ember rosszul érezze magát miattuk, hanem az, hogy tudjon emlékezni a jóra és én elsősorban a jóra emlékszem, anya mosolyára, ölelésére, az isteni sütikre, a hétvégi ebédekre... mindenre, ami jó volt vele, velük. - Húsz perc alatt ér ide a busz North Salemből a megállókkal együtt. Szerinted ez lehetséges lenne? Mármint nem fáradnál el? Mert... remek lenne! És akkor a bátyámnak se lehetne egy szava sem, és... valahogy kiharcolnám, hogy időnként ott is alhass, hogy ne kelljen egész nap szaladgálnod. - azt hiszem kissé sikerül átmenni hadarásba, de érthető, izgatott vagyok, hiszen ez mégis csak olyan téma, ami feldob. Mert így mégis minden sokkal könnyebb lenne. Gyakrabban találkozhatnánk, aztán még mindig megpuhíthatom a bátyámat jövőre, hogy ide járhassak, vagy idővel, vagy tudom is én. Remek lenne, ez az egy biztos!
A hozzászólást Faye Adler-Barlow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 7 Szept. - 15:20-kor.
Kezdőlap 
by 
