Nagyi cukrászdája

Tárgy: Nagyi cukrászdája Vas. 8 Szept. - 15:17

First topic message reminder :

Ha édességre vágysz, akkor mindenképpen itt a helyed. Biztos, hogy meg fogod nyalni a tíz ujjadat, miután elmentél innen és újra és újra visszavágysz majd. Megtalálható itt a kisebb bonbonoktól kezdve a szép formatortákon át a kisebb sütikig minden, amire csak gondolnál. Egyedi ízesítések, különleges formábba bújtatva, és mindenképpen próbáld ki a fő specialitást is a North Salemi boszorkányujjat. A nevével ellentétben egyáltalán nem riasztó a kinézete, de kellemes csokis karamell ízesítésnek hála a mennyekben fogod érezni magad, ha a szádba kerül!
Jó időben kint a teraszon is helyet foglalhatsz, ez esetben kedves mosolyú pincérek és pincérnők szaladnak majd, hogy a segítségedre legyenek, de természetesen bent is leülhetsz a kis asztalokhoz, ha úgy tartja kedved. A háttérben általában kellemes zene szól, de épp annyira, hogy ne nyomja el a beszélgetés zaját, úgyhogy bátran mondhatjuk kiváló randi hely, vagy akár egy egyszerű kis beszélgetésre is bőven alkalmas.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szomb. 16 Aug. - 9:42

Daryl & Lily

Hálásan simulok az ölelésébe, az egyetlenbe, aki családilag számít még. Apa, testvér, jóbarát egyben. Akire felnézhetek, támaszkodhatok. Aki útmutatást nyújt ezen a sötét órán. Ritkán vagyok boldogtalan, most azt próbálom magammal elhitetni, hogy így jó, ahogy van, a szüleim már nem szenvedhetnek semmiért, hű barátom pedig többé nem hagy magamra. Talán jó ötlet is lenne, hogy örökbe fogadjon, nagykorú még nem vagyok. Ha ezen múlik, akár az iskolát is elhagynám érte, azt hiszem mindenki megértené, ha kicsit is kedvelnek, amit remélek, hogy okot adtam rá.
- Annyira jó, hogy utánam jöttél, itt vagy, és elmondtad. Szörnyű ezt így hallani, de a tudat, hogy nem maradok árva... sokat jelent. – Bólogatok, és bár mennék én, mégis az érintése itt tart, ha nem is erőszakkal, a kötelékünk sodor egymás mellé. A hajamon tett simogatásra finoman megremegek, azt hittem ez csupán Ethan előjoga, de nagyon úgy tűnik, Daryltől éppen olyan finoman esik. Ösztönösen bújok vissza az ölelésébe, mintha el sem akarnám engedni többé, kósza ötletem, hogy gyorsan visszaszaladok az iskolába, elengedett gondolatnak tűnik most már.
- Ez annyira... furcsa, hogy én dönthetek. Hát fontos vagyok neked? – Hajolok kicsit hátra, hogy a mellkasáról fel tudja nézni zafírkék szemeibe. Amikor gyermekkoromban találkoztunk, fontos embernek tűnt, mindig öltönyben, rendezett frizurával, aki másoknak mondja meg, hogy mit tegyenek, most pedig rám bíz mindent. A szüleim halála talán rádöbbentette, hogy lassan felnőttem?
- Nem is tudom, hogy mit szeretnék.. Önzőnek érzem magam, hogy mindent. Azt úgy... nem lehet, hogy maradok tanulni, és meglátogatsz sokszor, én is téged? – A kérdésre bólintok, igen, már egyre többen, teljesen jól beilleszkedtem, bár az utóbbi időben komplett idiótának érzem magam hogy ilyen keveset tudok a világ dolgairól, de hát ez nem helyrehozhatatlan, igaz?
- Azt hiszem, szívesen maradnék most veled. Az iskola megvár. Elmehetünk a temetőbe, és... megmutatod, hogy merre laksz? Mindig te jöttél hozzánk, baj lenne, ha megnéznénk azt, ahol te élsz? – Kérdezem csillogó szemekkel, most végre egy kicsit jobban megismerhetjük egymást anélkül, hogy valaki jelen lenne. Régen is rábíztam volna többet a butácska, gyerekes titkaimból, de mindig ott voltak a szüleim. Persze nem tudhatom, hogy ez éppen fordítva történt, a szüleim nem tőle óvtak, pont ő bízott engem a felügyeletükre.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szer. 13 Aug. - 23:29

Liliane &Daryl

Ahogy hozzáérek a szárnyához, panaszos sóhajjal remeg meg bennem a Sötétség.
-Nem tudom, Lili. Még keresik az elkövetőt, vagy elkövetőket. Az a lényeg, hogy te épen és egészségesen vagy itt. A tanárok a diákokért vannak. – hazudom. Hiszen én is a részt akarok venni az életében, de csak azért, mert magamnak akarom.
Ahogy felpattan, látom, tudom olyan, mintha valakihez akarna pattanni. Belül dühöngve acsarogni kezdek. Nem! Nem szaladhat el! Tőlem nem! Csakis az enyém!
-Aggódtam, igen. – és nem véletlenül. Nem véletlenül tartottam négy fal között, mások felügyelete alatt.
-Fontos vagy nekem. – mégis úgy igazítom meg a haját, a rakoncátlan tincseket, mintha egy törött madarat simítanék meg.
-Csak ha lesz kedved hozzá, nem szeretném erőltetni mindezt. Nagykorúsíttathatod magad, ha úgy véled, szükséged van erre. – engedékeny a hangom. Majd én megmondom, mi a helyes!
-Az iskolában is maradhatsz, persze. Vannak már barátaid? Nem szeretném, ha egyedül éreznéd magad. – pedig én voltam az, aki sosem engedett hozzá senkit és őt sem el.
Az újabb színjáték, melyben komoly szomorúan tekintek rá, mikor arra kérdez, láthatja-e a sírt.
-Ez csak természetes. Sajnálom, hogy nem tudtál ott lenni a temetésükön. – simítom meg az arcát ismét, de csak tenném, mert a kezem nem mozdul. Nem képes rá.
-Virágot is viszünk, ha szeretnéd, és mindig meglátogathatod őket. – az emberek szentimentálisak. Mintha visszahoznák ezzel őket, pedig csak a saját fájdalmaikat ecsetelgetik és karcolgatják. Ami volt, elmúlt.
-Elvigyelek az iskolába? Vagy ha vársz valakit? – tettettet tanácstalansággal nézek körbe, holott tudom, hogy csak arra vagyok kíváncsi, van-e valaki, akihez ragaszkodik, rajtam kívül.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szomb. 9 Aug. - 20:32

Daryl & Lily

Hozzábújok, ő az egyetlen, aki maradt nekem. Az iskolában vannak már barátaim, ott van Ethan is, de ez mégis más. Daryl a családom. Vagy valami olyasmi. Aki emlékeztet a szüleimről, hogy ki is vagyok igazából, aki ismeri az angyali mivoltomat.
Nem azt mondom, hogy engedékenyebb volt, mint anyáék, nem szólt bele semmibe, mindig akkor beszélgetett a szüleimmel, ha engem beparancsoltak a szobába, így nem tudhatom hogy az összes tiltás tőle van, ő agyalta ki. Csak annyit tudok róla, hogy a javamat akarja, hiszen most itt van, átölel, megsimogat, a támogatásáról biztosít.
Letörli a könnyeimet, én hálásan szipogok az ölébe, még a szárnyaimhoz is hozzáér így ruhán át, annyira jó, hogy előtte nem kell titkolnom, hogy ki és mi is vagyok. Az iskolában sokan különlegesek, de mintha Daryl különlegesnek kezelne még köztük is.
- Ez hogyan lehetséges? Ki... ki akarta volna bántani őket? Miattam történt, ugye? Valaki meg akart engem találni. A tanárok nem bántottak, ők nem tehették. – Próbálom magam győzködni, és hallgatom, ahogy vigasztal. A könnyeim lassan elapadnak, most nem jön több, mégsem tudom, hogyan fogok mindezen majd túljutni. Biztos, hogy a régi jókedvemnek egy időre annyi, meg akarom őket látogatni, a sírjukat akarom látni. A temetésen nem voltam jelen, mostantól ki akarok járni, virágot vinni, ha utolsó órájukon nem voltam velük.
- Aggódtál? – Rebegem, és ismét odabújok, az előző felpattanásom lendülete megtörik, ahogy még a nyakát is átölelem a nagy kapaszkodásban, ahogyan elmélyülök a tekintetében.
– Nekem is fontos vagy, el sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok, hogy törődsz velem. – Harapom be az ajkamat, hogy végre ne szorítsa a fájdalom érzése a torkomat. Valaki itt van, aki erős, aki megvéd engem. Igen, ez egy jó ötlet.
- Már elmúltam tizenhét. Nem tudom, hogy kell-e az örökbefogadás. Maradhatnék az iskolában is, de ha szeretnéd, bárhová veled megyek. Így a helyes. Daryl... ó, drága Daryl, elviszel a sírjukhoz? Kérlek! – Pillantok rá bánatosan-könyörgősen. Sosem szoktam semmit kérni, talán ez egyszer belefér egy kívánság.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Csüt. 7 Aug. - 20:55

Liliane &Daryl

Birth

A tökéletes színjáték, a szomorúság mintaképe, mi süt belőlem. Válaszként inkább kézen fogom, mintha szükségem lenne a támaszra, vagy éppen neki lesz majd, ha a szavak elhagyják ajkaimat. Bánatos és szomorú dallamok és egyben a rideg valóság.
Az iskola. Felmordulnék, ha éppen nem színjátékot játszanék, a szomorúságét, az örömét, mely nem színészet, és a bánatét.
Legszívesebben mélyet szippantanék abból, ami elér felőle. Belül elégedett vicsor kezd a Sötétség arcára kiülni, a számító, hideg tudaté, aki már tudja előre, miként fogja fonni a következő lépések sorát, mígnem eljutnak a végcélig. A győzelemig. Az övéig.
Az első könnycsepp. Fénylő Ragyogásként tűnik fel és gördül le az arcon, a tüneményen. Megsimítom az arcát, mintha a könnyet akarnám elérni. Így is van. A keserű mézcseppek első felbukkanói.
A jelenet tökéletes. Ahogy elterveztem, pillanatnyi pontossággal. Hagyom, hogy a karjaimba hulljon, s én átöleljem. Egy átlag ember csak annyit látna, hogy szomorú eset történhetett, ám ha valaki ennél többet Lát a Világból, Látja, amint a Sötétség apró darabokat cincál a Fényből és teszi semmissé. Ölelő karjaim úgy mozdulnak a Valóságban, mint egy nagyvad, amint éppen lecsap a prédára.
Átkarolom, hátát, majd csillogó haját simítom nyugtatólag.
-Sírj csak… - ~és hozz nekem még több áldozatot.~ – gyászold őket. - ~halálukat megérdemelték.~
-Semmi baj … - ~megtaláltalak, nem foglak szem elől veszíteni. Soha többé.~ - ők már jó helyre kerültek. - ~a Sötétséget szolgálják, most már örökre.~
Hagyom, hogy a könnyei, a drága gyémántok peregjenek ki szemeiből. A fájdalom, a veszteség, mint a bennem lévő Sötétsége táplálja, aki élvezettel mártózik a gyötrelemben.
Számára lehet, hogy végtelen hosszú idő, a számomra kevés röpke pillanat, míg ezt átélhetem. Megvárom, míg kiapad a fájdalom ezen kútja, és addig ölelem, míg szüksége van rá. No, nem féltő szeretetből, vigasztalásból. A Fényt akarom, birtokolni, karjaim között tartani minél tovább. A Sötétség élvezet ezen csak addig tart, míg érezhetően nem apad némileg a könnye az én Napomnak, hogy aztán lerázó morgással vonjon szét minket.
De nem engedem el. Hagyom, hogy a karjaim védelmét élvezhesse.
-Ezért is kerestelek. Mert… - mint aki habozik és keresi a szavakat. – aggódtam érted és tudom, hogy senki más nem keresne, ha eltűntél volna. – kis csend, hatásszünet, mint aki nehezen meri kimondani a következőket.
-Lili… szeretném, ha tudnád, hogy… szívesen vigyázok rád, míg… szeretném, ha örökbe fogadhatnálak… nem szeretnélek egyedül hagyni a világban… - hogyne, hogy más vigye el az én Fényemet, a Napomat, az Éltető Sugaramat.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Kedd 5 Aug. - 15:54

Daryl & Lily

♬ Cry on my shoulder ♬

Csak azt érzem belőle, hogy olyan furcsán mosolygott rám mindig is. Ezt a fény dolgot nem értettem, nem is foglalkoztam vele. A professzor szerint úgy működik, hogy meg fogom majd érezni az ártó szándékot, de ugyan, legyünk már őszinték, ki is akarna engem bántani? És miért? Másoknak nem okozok kárt, fájdalmat, hát mi okuk is lenne rá? Ez a képességem hát tökéletesen felesleges. Végre megkapom tőle a várt puszikat, örömködve fogom át a vállát, amolyan ölelésre nyújtva. A szomorúságát nem tudom hova tenni.
- Baj van Daryl? – Kérdezem aggódva. Sokszor éreztem már úgy, hogy érdekel mások bánata, hogy aztán kisgyerekként ne tudjak mit tenni. A vigasz keveseket tud megsegíteni, a konkrét tettekhez én kevés vagyok. Most úgy vélem, bárcsak a férfi köré tudnám vonni tollas szárnyaimat, hátha attól jobb kedve lenne. Leülök valahova mellé, hagyom, hogy egymásra kulcsoljuk az ujjainkat, hiszen ő mindig olyan kedves volt velünk. A levegővétel ezúttal megriaszt, hatalmasra nyitom a szemeimet, az ajkam is úgy marad.
- Engem... nem raboltak el. Az iskolában tanulok, és csak... – Kezdeném a magyarázkodást, ám ő folytatja, és kimondja a legrosszabbat, ami valaha is történhetett velem. Azt hittem, hogy erős vagyok, bármit képes vagyok kibírni. A saját bánatom sosem érdekelt, úgy gondoltam, hogy adni kell, jobbá tenni a világot, még ha csak mesék szintjén is. A többi kérdését már nem is hallom, teljesen lemerevedek. Anya sosem mosolygott, parancsai voltak, legyél jó, menj a szobádban, maradj csendben, apa pedig örökké aggódott, hogy majd mit szól Daryl, ha megjön, igazán sosem értettem őket. Azt hittem ez így természetes, ők voltak a szüleim, szerettem őket, és még csak el sem búcsúzhattam. Valami szúr a mellkasomban, majd megjelenik az első könnycseppem, miután már remeg egy ideje az ajkam.
- Anya... – Szipogom, amely lassan átmegy hüppögésbe. Nem szoktam sírni, élvezem az életet, most úgy fáj ott bent a szívem, úgy érzem, menten szétrobban. Szinte átmenet nélkül kezdek fennhangon zokogni, észre sem veszem, hogy milyen hangos vagyok, hogy már mindenki minket néz. Vigasztalhatlanul vetem bele magam egyetlen megmaradt családtagom karjába, nem tudok kizökkenni, meg sem hallom, hogy miket kérdez még... Próbálom győzködni magam, hogy egy jobb helyre kerültek, ahol már nem érheti őket semmi bú, még én magam sem hiszem el mindezt. Fel akarok pattanni, hogy Ethanhoz fussak, hogy a karjaiba zárjon, azt mondja, hogy nincsen semmi baj...

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Vas. 3 Aug. - 12:47

Liliane &Daryl

Nem ettem meszet, hogy ne tudjam, amit én érzek rossz érzésként, ő is érzi. Elvégre Fény és Árnyék vagyunk. Ahogy a vállamra ejti a fejét, legszívesebben felkapnám, elfutnék vele a világ végére és el nem engedném. Mámorító érezni, ahogy lüktet benne az éltető Fény. Nyelek egyet és visszaparancsolom a csaholó Sötétséget magamban, arra intve, hogy várja ki a megfelelő alkalmat.
Nem tudom pontosan, miért is teszem azt, amit. Elvégre nyugodtan megtehetném, hogy teszek mindenre és valóban megteszem. Régebben talán megtettem volna. Vagy mással? Elsöpröm ezt a kérdést, most másra kell figyelnem. Viszonzom a két puszit, mindig így szoktuk.
És most jön az első felvonás kezdete. Szomorú és egyben tanácstalan képet vágok.
- Gyere, üljünk le. - újból megkapom a rendelésemet, ezúttal nem fogom leejteni, csak letenni az asztalra. Leülök és megfogom Napom kezét, finoman.
-Tudom, hogy nem itt és most kéne elmondanom neked, de mindig őszinte voltam hozzád és ezek szerint.. nem tudod. Anyudék… - veszek egy nagy levegőt, majd rátekintek.
– Miután elmehetettek, betörtek a házatokba. – ó, igen, a bejárati ajtót az első cselekedetemmel elintéztem, a dühöm óriási volt.
-Már csak arra értem oda, hogy a ház feldúlva, égetve és téged sehol találtak. – nagyon szomorú és aggódó képet vágok, mind eközben valamiféle nyugalmat árasztok. Írmagja sem maradt mindannak, ami felém vezethetne.
-Azt hittük, elraboltak és kerestetni kezdtelek. Úgy örülök, hogy épségben vagy, és élsz. – tudtam volna, ha nem létezik, ebben biztos vagyok.
– Nem… nem élték túl anyudék, azonnal meghaltak. – miután kiszívtam belőlük minden életet, hogy is történhetett volna másként? Megérdemelték, hogy végezzek velük, nem végeztek jó munkát.
Nem tudom, hol fog sokkot kapni, ennek megfelelően adom elő mindezt. A borzalom az… hogy valóban aggódtam érte. Ő az enyém és senkinek nincs joga elvenni tőle az én... Belemerülök a szemeibe, az ártatlanságába, az angyali lényébe.
Hagyom elmúlni a sokk egy részét, és ha valóban így van, érdeklődő tekintettel nézek rá. Megjátszanom nem kell magamat, valóban érdekel ez a dolog.
-Mások is vannak ezek szerint? – ha meglátogattam, sosem akadályoztam meg abban, hogy önmaga legyen. Csodálom és rajongok ezért a két csodáért, háromért. Előttem nem kellett takargatnia a képességét.
– Gondolatot olvasni? – meglepődöm kissé, miközben tudom, hogy van ez a képesség. Sok évet tudok magam mögött, hogy tudjam, nem vagyunk egyedül. És egyre többen leszünk. A világ változik és nem éppen úgy, mint ahogyan azt a közönséges halandók gondolnák. Szem- és fültanúja vagyok mindennek.
– Professzor? – egészen eddig nem nyúltam az ételhez és az italhoz sem.
– Milyen hely ez? Merre? – teljesen értetlenül tekintek rá, miközben számító énem lesi minden válaszát.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Kedd 29 Júl. - 22:56

Daryl & Lily

♬ Angel ♬

Megfordul, és tényleg ő az. A furcsa, picit kellemetlen érzés nő a gyomromban, mint mindig amikor találkoztunk, mintha a fény próbálna valahogy így jelezni, de ha ő a szüleim barátja, akkor az enyém is, a fényt pedig nem értem, inkább elnyomom, ha tudom. Bele tudok pillantani ismét azokba az átható szemekre, amely valahogy az otthon melegét juttatja eszembe. Bármennyire is jó itt a társaimmal, a szabad repülés felett érzett örömömmel, jól esik látni őt, az ismerős arcot. Kapok egy szoros ölelést is, amit kedvesen viszonzok, gyorsan odahajtom vállára a fejem, hagyom, hogy szőke tincseim szétterüljenek rajta, aztán ha véget ér az ölelés, mindkét oldalról adok egy-egy puszit. A családomból ő volt az egyetlen, aki képes volt természetes módon kifejezni, hogy kedvel engem. Fel sem merül bennem, hogy nem a valóságot akarja láttatni velem, és más céljai lennének, mint ahogy most viselkedik velem. Csak annyit fogok fel, hogy kedves, és szeret. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki, ha a saját szüleim is mindentől elzárkóznak, ami velem kapcsolatos, de legalább valaki a múltamból ilyen velem, hiszen az iskolában egyre inkább azt kezdem el tapasztalni, hogy akit kedvelünk, annak kit tudjuk mutatni, amit érzünk.
- Eltűntem? Anyáék nem mondták el? Jött értem két tanár, akik az olyanokat tanítják, mint amilyen én vagyok. Nagyon sokan vagyunk Daryl, valaki tud gondolatot olvasni, valaki átjár a falakon, egészen átlagosnak számítok, ami jó érzés tud lenni. – Hadarom el egyben, levegőt is elfelejtek venni. Igazából nekem lennének kérdéseim, miután azt feltételezem, hogy átbeszélték a felnőttek, hogy mi is legyen majd velem.
- Nem ment rám semmi, de nem értem, mi a baj? Anyáék jól vannak? Régen nem láttam őket, de a professzor azt mondta, nem a legjobb viszonyban vált el tőlük, azóta nem hívtak, nem kerestek. Ugye nincsen bajuk? – Kérdezem most egy fokkal aggódóbb hangon. Bízom benne, hogy nem azért van itt, hogy sokkoljon valami drámai hírrel.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Hétf. 28 Júl. - 22:03

Liliane és Daryl

Beautiful Lie

Ahogy várakozom a pultnál, egyre követelőzőbben dörömböl a szívem. Akarom-akarom-akarom. Hogy az enyém legyen, a kezeim között, az értékes vére, ami csakis az enyém lehet. Nyelek egyet, amit a pultnál lévő félreértelmez és egyből rákérdez, kérek-e még mást is a kávé és a sütemény mellé, esetleg egy kis innivalót még.
A fülemmel hallom a finom neszt, de sokkal inkább érzem, ahogy közeledik hozzám a Fény.
~Akarom, az enyém vagy, nem eresztlek…!~
-Igen? – megfordulok, természetes, kíváncsi mosollyal, hogy aztán tágra nyílt szemmel engedjem el a tányért és a bögrét és fusson ki minden (nem létező) szín az arcomból. A sötétet kedveltem mindig is, ami éles kontrasztot ad a hajam és a bőröm, szemem színével, most talán még jobban. Hebegni kezdek.
-Lily? Lily! – átölelem, teljes természetessel. A tökéletes játék. Előre megtervezett és megkomponált, még ha csak pár tizedmásodperccel előtte dolgoztam ki magamban.
Átölelem, noha a bennem lévő Sötétség erőteljesen felmordul és rángatná el magát tőle, ugyanakkor mohón nyúl kezével felé, hogy megragadja és el ne eressze, soha többé. Talán kicsit jobban is ölelem, mint várható lenne, ezt észreveszem és enyhítek rajta, majd el is engedem karjaimból. Ki kell várni a játszma végét, amit én fogok nyerni, mert senki másé nem lehet.
-Az hogy lehet, hogy te itt? Azt hittem, eltűntél, kerestettelek mindenhol! Hogy vagy, jól? De mi történt veled? – aggódó képet vágok, ami nem áll olyan messze az igazságtól. Nem szeretném, ha bármi olyan baja esne, ami miatt befuccsol a tervem. Az Idő.
-Ó. – csak most akarom észrevenni, hogy a kezemben már nincs semmi és lehajolok, hogy összeszedjem a darabokat.
– Nem ment rád belőle? Elnézést. – a tökéletes színjátéka a zavarnak, reszkető kézzel. Csak a nagyon profik vennék észre, mennyire mohón mustrálom alaposan végig a lányt.
De a darabokat már rendezik is el a boltban dolgozók és készül újból a rendelésem, jelzik, hogy foglaljunk csak helyet, majd odaviszik hozzánk.
-Kifizetem, bocsánat. – de máris fordulok újból Lily felé. Teljes figyelmemmel együtt.
-Mesélj már. – szinte könyörgő a szemem. A tökéletes hazugság mintaképe vagyok. Egyet kivéve. Aggódom érte. Még ha nem is úgy, mint ahogyan azt egy normális ember tenné.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Vas. 27 Júl. - 14:01

Daryl & Lily

♬ May it be ♬

Lógatom a lábamat, figyelem a betévedő túristákat, hogy aztán pár perc múlva én is megkapjam a saját palacsintámat. Ettem már palacsintát talán egyszer, de az a közelébe sem ért annak az íznek, amely szétoszlik a nyelvemen, amikor belerakom az első falatot a számba, és szétoszlik a nyelvemen. Dió, csokoládé együtt, valami fenomenális. Nagyon tudok rajongani mindenért, de ez még számomra is új, és leírhatatlan élmény. Csigákban omló aranyló tincseimet hátradobom, nehogy beleomoljon a fiatal paliba, és csak a harmadik falatnál veszem észre, hogy úgy ehetek, mnt egy kisgyerek, valószinűleg teljesen malacosan, itt az ideje visszafogni magam, az újdonság varázsának úgyis oda. Egy picit eltolom magamtól a tányért, és szalvétával elkezdem letörölni a szám, némi tapogatás után kiderül, hogy még az orrom, az állam is olyan lett. Megnyálazok egy tiszta szalvétát, és elkezdek kimosakodni, közben jót kuncogok magamon, hogy aztán némileg kulturáltabb stílusban folytassam.
Pár falatt után azonban megállok, érzek valamit, de nem tudom, hogy mit. Különös, ismerős érzés, pedig nekem aztán nem szoktak intuícióim lenni. Ezúttal rám talál, akár egy szikrázó villámcsapás, és átpillantok a vállam felett, világos hajszálaim követik a nyakam mozgását, ahogyan áfonyakék szemeimbe hullanak. Nem találkozik a tekintetünk, mégis, egyértelműen tudom, hogy ez Ő. Most mégis... mit is tehetnék? Azért jött értem, hogy magával vigyen, vissza a szüleimhez. Szeretem őket, de nem akarok hazamenni. Itt jól érzem magam, végre először az lehetek, akinek születtem. Angyalnak tartanak, még ha nem is vallásos értelemben, én szeretnék erre rászolgálni. Az első pillanatokban hallgatagon figyelem őt, aki időnként meglátogatott, beszélt hozzám, még ha nem is értettem, hogy miről, mosolygott rám, még ha nem adtam rá alapot. És most itt van, újra. Talán értem jött, vagy véletlen lenne? Úgy vélem, tisztességtelen dolog lenne a menekülés, így lecsusszanok a székemről, és finom mosollyal az ajkaimon lépek oda, hogy szelíden érintsem meg a vállát.
- Daryl? – Derűsen pillantok rá. Ha ő barátként tekintetett rám mindig is, ezt egyértelműen viszonoznom kell. Kérdően pillantok rá, mintha csak azt akarnám kihúzni belőle, hogy mi a helyzet a szüleimmel.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szomb. 26 Júl. - 12:24

Liliane - Daryl

My Immortal

Dühöm és keserűségem, hogy a zsákmányomat elorozták tőlem, lassan hagyott alább. Az sem tett boldogabbá, hogy megtudtam, végül is kik voltak, akik elvitték tőlem féltett kincsemet. Bosszú és ilyen dolgok már régen nincsenek az életmódomban, az viszont, hogy vissza szerzem azt, ami az enyém, olyan természetes, mint a lélegzetvétel. Hozzám tartozik. Az enyém.
Azonban a megszokott várakozás, ami a rendelkezésre álló időm miatt kialakult bennem, egy tényező befolyásolja jelen helyzetben. Az Idő nagyon is közeledik. Éppen ezért fontosabb lenne minél előbb nálam tudni, amit elvesztettem.
A szokásos, egyhangú napok egyike, a kocsiban olvasom a híreket a napi újságból, háromnegyedüket tudom, és jó részét én okoztam, direkt vagy indirekt módon. Elégedett mosollyal nyugtázom a gyilkossági híreket. A nyomozás befuccsolt, köszönhetően a dezinformációnak és a kenhető, hiszékeny személyiségeknek.
Hirtelen kapom fel a fejem az újságból, amikor halványan megérzem azt, ami mindig is elfogott, ha meglátogattam az én Napom Fényét. Ide-oda cikázó tekintettel keresek a tömegben mert ilyen csak Egy van. A szemem odatapad az ismerős alakra, de sokkal inkább arra a Fényre, ami belőle árad. Belül felhorkanok, a szokásos reakció, hiszen Fény és Sötétség így reagál egymásra. Ha nem lenne szükségem rá, már rég elpusztítottam volna. A túlzott Fénytől a Sötétség nem tud létezni. Ebből azonban ügyeltem, ne vegyen észre semmit. A család jó barátjaként szerepeltem az életében, aki, ha a családhoz ment, nem hagyta ki az alkalmat, hogy vele is együtt legyen.
-Forduljon be a közeli utcába és álljon meg. – nem választ várok, tetteket, így le is teszem az újságot, és némileg átvedlek.
Az öltönyt leveszem és csak a rövid ujjú ing marad, a nadrággal nem tudok mit kezdeni. Mint ahogy azzal sem, hogy a jellememet eltakarjam. Nem vagyok én rossz. Pontosabban: rossz nem vagyok.
Kiszállok a kocsiból és a felé a hely felé veszem az irányt, ahová láttam belépni azt, akit el sem lett volna szabad veszítenem. Nem fűznek hozzá vonzó érzelmek. A tulajdonom akarom visszavenni. Az újság a kezemben van, mintha csupán csak betértem volna. Úgy teszek, mint aki nem veszi észre Őt, holott önkéntelenül tekintenék arra. A pulthoz lépek, hogy valóban úgy tegyek, mintha csak ezért jöttem volna be.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Pént. 25 Júl. - 20:58

Daryl & Lily

♬ Love never felt so good ♬

Teljesen fel vagyok villanyozódva a tegnap történtektől. Barátkozni akartam volna Ethannal, ő pedig valami olyat mutatott, amire egyátalán nem számítottam. Azt tette vele, amit a parkban évődő párok, az ajkamra tapasztott a sajátját. Furcsa volt először, mégis valahogy megnyugtató, beteljesítő. Sokszor visszakérdez, hogy nem tudja, miért vagyok vele olyan, amilyen, én meg azt nem értem, miért kéne mindent megmagyarázni. Aranyos srác, ennyi nekem bőven elég. Egyre jobban beilleszkedem az iskolai életbe, rámköszönnek, a tanárok megismernek, a végén még tényleg valami második otthont fogok találni a birtokban. Néha ugyan sajog a pici szívem a szüleimért, de ahogyan Charles is megmondta, most a saját lábamra kell ráállnom. Önállónak lenni, közeledni a felnőttséghez, segíteni másoknak, aktívabban, mint eddig. Na nem mintha eddig nem akartam volna, de nehéz ez úgy, hogy be voltam zárva a saját szobámba. De hogyan segítesek? Járjam a várost, kisérgessek át idős néniket az úttesten? Nem is rossz ötlet! Mindenképpen olyan ruhát kell választanom, amely elrejti a szárnyaimat, erre a két alapító nagyon komolyan felhívta a figyelmem, nincsen apelláta, nem láthaták meg, hogy mi vagyok, még ha a belőlem áradó csillagfény egyébként is nagyon furcsán hatnak a külső személőkre, ahogyan pulzál. Talán azt hihetik, hogy radioatív sugárzást kaptam, vagy lenyeltem egy kiskanál uránt? A ruházatom szinte teljesen a fehérre korlátozódik, néha nem ártana feldobni valami más színnel, de hát mit tegyek, imádom! Nincsen más megoldás, le kell kötöznöm a szárnyaimat, mert még egy lazább nyári ruhácskából is kivillanhatnak a tollak, ha nem rögzítem kellően. Végül sikerül megoldanom, egy rövid nadrággal, és egy ujjatlan pólóval készültem, szandállal, meg egy kis kézitáskával. Van némi zsebpénzem, amit Charles-tól kaptam, alapítvány révén az itt tanulók szülei fizetik a tandíjat, de nekem erről szó sem lehetett, Charles ingyenessé tette, sőt még támogat is, valahogy nekem is meg kéne hálálnom, megyek hát a városba, jót tenni. Amint leérek, hiába forgatom a fejem, a város forgatagában nem olyan könnyű megtalálni, hogy mit is tegyek, ellenben a gyomrom korgása egyre követelőzőbb, főleg ha azt vesszük, hogy milyen csodás sütik bámulnak rám a kirakatból. Belépek, és pont az orrom előtt visznek el egy még gőzőlgő, sőt égő palacsintát. Valami csokis máz lehet rajta, amit meggyújtottak. Fergetegesen jól néz ki. Lehuppanok valahova, és tapintatlan mutatok a mutatványra.
- Én is olyan kérek, csókolom!

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szer. 23 Júl. - 23:11

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Kedd 17 Jún. - 7:44

Dominique && Joanne

Have we met before?

Legalább nem néz őrültnek. Ez egy jó pont. Nem tudom hogy miért olyan ismerős nekem, de valahogy kiderítem. Esetleg ha mégsem, akkor el kell vetnem ezt a rögeszmét. Hiszen lehet, hogy csak egy emlékfoszlányban láthattam, amikor valaki emlékei közt jártam. Megesik, hogy megmaradnak részletek, amik egyszer tuti, hogy őrületbe kergetnek majd. Néha bevillannak arcok, és hangok, de nem tudom hová tenni őket, csak eszembe jutnak.
- Őszintén, amennyi emlékem van, nem tudnálak hová tenni. Ne haragudj, néha csak felismerek arcokat, akikkel sosem találkoztam, lehet, hogy ez is egy ilyen képzelődés... - mondom az én nézetemet végül is el neki, hiszen bármi megeshet. Lehet, hogy összefutottam vele az utcán, vagy ilyesmi. Bár akkor nem szólítottam volna csak úgy le. Azért figyeltem - bámultam - őt, mert ismerősnek hat az arca, de csak sóhajtok, és megpróbálom kiverni a fejemből ezt az egész őrületet, csak egy zavartan ható mosoly ül ki az arcomra. Nem látok bele eléggé az emlékeibe, így inkább elveszem a kezem, rosszul venné ki magát, ha taperolnám itt. Aztán meghallok valamit, ami megüti a fülem.
- Azt túlzás, Charles segít kontrollálni az adottságom, mielőtt másoknak is ártok - halkítom le a hangom, miközben remélem, hogy érti, mire is gondolok. Mert ha nem, akkor max hülyének néz, és akkor elbeszéltünk egymás mellett. Esetleg majd furán néz rám egy kicsit, de azt hiszem az a suli a tudatlan embereknek valami magánsuli. Végül is. Magánsuli, mert nem olyan sok itt az ember, akikkel pedig eddig találkoztam, mind mutáns volt. Egytől egyig, mintha mágnes lenne rajtam.
- Szóval francia vagy? Szép hely lehet... Olyan, ahova szerintem nem fogok eljutni És a suli miatt költöztél? - nem tudom felidézni, hogy voltam-e ott, vagy sem, mindenesetre volt anyunak egy testvére, aki messze lakott tőlünk azt tudom. Emlékszem, hogy oda szerettem menni, szép ház, óriási kert, és mindig kedves volt velem. Emlékszem, hogy volt anyu és közte vita, de már nem emlékszem, miről, kicsi voltam azt hiszem. Vicces azért, hogy a saját emlékeimet nem tudom felidézni, s másé tolul elő. Vagy így jobban belegondolva nem is vicces, inkább rossz érzés. Mintha az én életem eltűnt volna valahová, a sok emlékfoszlány között. Nem tudom, hogy mikor lesz végre egy kis nyugalom a fejemben.

a hozzászólás Dominique-nak készült, nem tudom, hány szót tartalmaz, és írás közben a Carry You Home című számot hallgattam. Kicsit nyomi lett, bocsi Embarassed

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Pént. 13 Jún. - 18:11

Jo & Nique

♬ Sit down next to me ♬

- Semmi baj, nem sértettél meg vele. Csak azért furcsálltam, mert nem emlékszem, hogy találkoztunk volna már. - mosolygok rá.
Azon túl, hogy zavarba hozott a nézése az előbb említett okokból kifolyólag, valóban nem bántott vele. Mosolyom is azt jelezheti számára, hogy teljesen jól vettem ezt a kanyart, nem sértődtem meg vagy ilyesmi. Tartásom is nyitott, nem fonom karba kezeimet, szóval tényleg magam vagyok a jóindulat szobra, ahogy Joannere tekintek.
- Ha esetleg el tudnád helyezni, hogy honnan lehetek ismerős, az talán segítene.. - próbálkozom.
Nem akarok hárítani, elvégre nagyon kezd érdekelni, hogy honnan lehetek olyan ismerős. A képességének semmi hatása nincs rám, mármint nem érzem, hogy használná-e egyáltalán, gy nyugodtan kutakodhat az emlékeimben, semmi észlelete nem lesz bennem a dolognak.
- Ide járok nem messze iskolába. Esetleg te is a bortokon tanulsz? - próbálkozom, hátha tényleg tudok valami hasznosat mondani neki.
A professzor nevét nem emlegetem, elvégre nem áll az egész világ mutánsokból, szóval nem szeretem még csak érintőlegesen sem teregetni ezt a témát. Viszont ha a birtokra jár, akkor fogja tudni, hogy miről beszélek és már előrébb leszünk.
- Egyébként nem régen lakom itt, francia vagyok, Párizsból költöztem ide úgy egy éve.
Az okokat hagyjuk, nem is részletezem őket neki. Vannak dolgok, amelyekről nem beszélek, főleg nem egy kezdődő ismeretségben. Egyrészt, mert nem akarok vele terhelni másokat, másrészt pedig azét, mert nem esik jól beszélni róluk.
Közben persze nekem is folyamatosan jár az agyam, elvégre h neki ismerős vagyok, nekem is lehet ő ismerős. S ciki lenne, ha nem jutna eszembe, hogy hol találkozztunk már. Minél tovább próbálkozom, annál sikeresebben beszélem magamba, hogy ismernünk kell egymást. De persze ez csak a psziché. Valójában egyáltalán nem jut eszembe semmi róla. Ami azért bajos egy kicsit..

[/color]

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Hétf. 2 Jún. - 10:54

Dominique && Joanne

Have we met before?

Elgondolkodom egy pillanatra, Mióta tudom, hogy Demetrius nem akar bántani, próbálom helyre tenni magamban a dolgokat, és rá kell jönnöm, hogy nyugodtabban kezdek egy beszélgetésbe, hogy elkapták azt a férfit. De tudom, hogy ezzel nincs vége, hiszen még Dem is beismerte, hogy nehéz elpusztítani, szóval ezer százalék, hogy ki fog szabadulni, és akkor végem. Vagy esetleg a megbízója akad a nyomomra. Beszélnem kell Demetriusszal, bocsánatot kell tőle kérnem. De hogy jön ez ide? Miért gondolok rá, mikor éppen most szólítottam meg egy lányt akit ismerősnek véltem? Bolond vagyok úgy látszik. MEgrázom a fejem, és leülök a kitolt székre, és egy zavart mosollyal felelek.
- Tudod néha szokásom bámulni embereket, de fáradt vagyok - azért 9 év szokásait nehéz eldobni. Nem úgy megy, hogy most akkor leállok, és boldogság és szivárvány lesz mindenhol. Minden sarkon benézek, és minden alakot megnézek magamnak, mert azzal, hogy nem Demetrius az üldözőm, kiderült, hogy más akar magának. De mire fel? Dominique. Halványan rémlik egy név, a kisbabához. Egy vezetéknév. Mintha az is rémlene, mintha az is olyan ismerős lenne. De olyan halovány, és az emlékek messzebb vannak, mint gondoltam, így elengedem a kezét. Nem akarok itt kínos helyzetbe kerülni. Ki kellene derítenem, hogy tényleg ismerem-e őt, vagy csak beképzelem. A sok emlék néha összezavar, hiszen mindenki, akinek beleláttam a fejébe, az emlékei itt vannak bennem, néha összefolynak.
-Akkor is ismerős vagy nekem... A neved... De lehet, hogy kezdek megőrülni - zavarodott mosolyom ismét előkerül, majd befogom a szám, míg a pincér végre meghozza a sütimet és a kávémat. Hogy tereljem a figyelmem, bekapok egy falat sütit, és megnyugodva érzem, hogy mennyei. - Merrefelé laksz? - ha máshogy nem megy, akkor körbekérdezek, de ki kell derítenem, hogy az én emlékeim között él, vagy csak valamelyik látott emlékből emlékszem a nevére...

a hozzászólás Dominique-nak készült, nem tudom, hány szót tartalmaz, és írás közben a Carry You Home című számot hallgattam. Kicsit nyomi lett, bocsi Embarassed

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szer. 28 Május - 20:57

Jo & Nique

♬ Sit down next to me ♬

Nagyon furcsa, hogy figyel, nem tudok mit kezdeni vele. Komolyan ott tartok, hogy kellene szerezzek egy tükröt és megnézzem magam, mert lehet, hogy pizsamában jöttem el otthonról. De nem, nem, ahogy lenézek, határozottan egy farmerral találom szembe magam és karomon sem macskák járnak nyávogó táncot egy piros plüss anyagon. Mert igen, legyen bármilyen égő is, nekem ilyen a pizsamám. Persze nyáron nem, de messze vagyunk még a nyártól, s én fázós vagyok. Sylvieék már megszokhatták, mások előtt meg úgysem flangálok pizsiben, szóval a titkom meglehetősen jó helyen leleddz.
Amikor odalép hozzám, még jobban megzavarodom, bár ezen azért sokat szelídít mindaz, amit mond.
- Semmi gond, így már azért sok minden értelmet nyert számomra! - mosolygok rá, jelezve ezzel is – meg úgy általában minden nonverbális gesztusommal – hogy nem zavar a jelenléte egyáltalán. Alapvetően sosem voltam magányos típus, apám mindig mellettem volt, tehát szinte szomjazom a társaságot. Ha túl sokáig vagyok egyedül, elhervadok, mint egy virág víz nélkül.
- Egyáltalán nem zavarna, gyere csak! - tolom ki lábammal a velem szembeni széket az asztal alól, jelezve ezzel, hogy tényleg szívesen venném, ha csatlakozna hozzám.
Felkelek a helyemről, amikor kezet nyújt. Úgy hallottam, hogy nem illik ülve kezet fogni, szóval én igyekszem illedelmesnek látszani, s tenni a dolgomat. Tenyeremet finoman csúsztatom az övébe, majd a tőlem telhető leghatározottabb mozdulattal megrázom a kezét. Nem roppantom össze vagy ilyesmi, de döglött hal kézfogást sem produkálok. Az nagyon kínosan tud kijönni, apa mesélt sok történetet az ilyen apró jelekről.
- Dominique Beaulieu. - mutatkozom be, a Reine-t ezúttal elfelejtve a neveim felsorolásából.
- Örvendek a szerencsének, Joanne! – szólok, majd hogyha túlestünk a kézfogási procedúrán, akkor visszaeresztem fenekemet a székbe. Kérdőn, kíváncsian nézek a lányra, de egyelőre még nem kérdezem meg tőle, hogy rendelt-e már. Hamarosan úgyis kiderül.
Nekem nem ismerős, de nagyon érdekel az is, hogy honnan emlékezhetett rám. Szándékomban ál ezt is megtudni tőle, de nem akarok ajtóstul rontani a házba, nehogy szószátyárnak bélyegezzenek. Kivárok hát, s neki adom a beszélgetés továbbgörgethető fonalát.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Hétf. 26 Május - 14:28

Dominique && Joanne

Have we met before?

Ahogy jobban megnézem magamnak a lányt, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy túl ismerős. De sajnos nem tudom, hogy hová tegyem, hiszen túl sok emberrel találkoztam már ezidáig. Lehet, hogy csak az emlékeim csalnak meg, és nem is hasonlít senkire, csak vágyom valakire, akivel beszélgethetnék. Mindenesetre nem mehetek csak úgy oda, hogy ismerjük-e egymást, mert akkor esélyes, hogy bolondnak néz. Amit persze nem akarok, viszont mint ismeretlen odamehetnék. Persze reméltem, hogy majd ő jön ide, de azt hiszem én leszek a kezdeményező fél megint. A rendelésemet még nem hozták ki, és szórakozottan kapok észbe, hogy még mindig a lányon tartom fürkésző tekintetem, így felállok, és a táskámat magamhoz véve oda sétálok hozzá.
- Ne haragudj, hogy bámultalak, csak nagyon ismerős voltál, de biztos tévedtem, és csak azt akarom kérdezni, hogy zavarna, ha ide ülnék? - kérdezem, és most a zavarban lévő arcomat mutatom. Igen van ilyen arcom is, de egyelőre csak színészkedek, és próbálom tartani a szemkontaktust a lánnyal, majd a homlokomhoz érintem a tenyeremet.
- Még be sem mutatkoztam. Joanne Shadows - felé nyújtom a kezem, hátha elfogadja, és remélem látok valami képet arról hogy találkoztunk-e. Vagy esetleg vannak-e közös ismerőseink. Nem tudhatom. Persze veszélyes nagyon az emlékei között kutakodnom, mert nem tudom, mennyire kell vissza mennem, és hogy ott mit találok, szóval nem hiszem, hogy ezzel kellene kezdenem egyből. Mégis kíváncsi vagyok. És még mindig kinyújtott kézzel állok vele szemben, és onnan nézek vissza rá. Rendületlenül várok, most kivételesen kitartó vagyok. Bár magam sem értem, mire fel, és miért érdekel ennyire, hogy láttam-e őt már, vagy csak az emlékezetem csal meg. Nem járja, hogy én, aki uralni tudom az emlékeket, a sajátjaimat nem tudom felidézni...

a hozzászólás Dominique-nak készült, nem tudom, hány szót tartalmaz, és írás közben a Carry You Home című számot hallgattam. Kicsit nyomi lett, bocsi Embarassed

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Csüt. 22 Május - 19:49

Jo & Nique

♬ Sit down next to me ♬

Nekem nem sokat mond a környezetem, fogalmam sincs, hogy azok, kik körülvesznek, képesek-e valamire, vagy csak egyszerű emberek, mint azok, akiket nem bélyegez meg a társadalom a mutáns címszóval. Az iskola az más, ott tudok mit kezdeni magammal, de azt hittem, hogy könnyebb lesz kilépjek onnan. Nem könnyebb. A saját árnyékomba igyekeznék elbújni, hogy senki rá ne jöjjön a titkomra, pedig ez hülyeség! Odahaza sosem foglalkoztam ilyesmivel, mindig azt hittem, hogy könnyű lenne másokkal – idegenekkel – együtt létezni. De jelen helyemről nézve apámnak mégis igaza volt azzal kapcsolatosan, hogy elzárt mindentől és mindenkitől. Mellette nem kellett félnem semmitől, a titkom biztonságban tartotta tizenhat éven át.
Felkapom a fejem a kis csengő hangjára, ami az ajtónyílást jelzi. Mint mindenkit, a belépő lányt is megszemlélem magamnak, de nem azért, mert bármilyen szinten ismerős lenne nekem. Egyszerűen csak a kíváncsiságom hajt, semmi más.
Megszokásból odaintek a belépőnek, majd mikor ráébredek, hogy nem az iskolában vagyok, ahol boldog-boldogtalannak köszöngetnem kellene, akkor elszégyellve magam visszarántom a kezemet. Az asztal lapján futó nem létező repedéseket kezdem el figyelgetni, nagy elánnal tanulmányozni, s közben remélem, hogy nem vette észre a megmozdulásomat.
A rendelést még mindig nem intézem el, bár ha megtenném, talán jobban elsikkadna a cselekedetem. De egyelőre felnézni is csak talpig vörösödve merek, s csak lopva pillantok az előbb belépő lány felé. Vajon mit néz rajtam így?

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szer. 21 Május - 14:57

Dominique && Joanne

Have we met before?

Ki kell szellőztetnem a fejem. Túl sok minden kavarog itt. Az a kastély, ahová néha bejárok. Képtelen vagyok feladni a szabadságom, de azt akarom, hogy az erőm ismét jobban működjön, sőt jobban, mint eddig. Nem akarok függni senkitől, és valahogy osztozni sem tudok. Hiába az a kedvesség, amivel Charles felém fordul, és hiába az is, hogy kezdek egyre jobban bízni benne. Nem akarok bízni benne, de nem tudok mit tenni. Megkerült engem, de persze lehet, hogy csak babrált az érzékeimmel, vagy a gondolataimmal. De elvileg azt észre vettem volna, ha a fejemben turkál, elvégre képes vagyok az emlékeket manipulálni. Valamilyen szinten telepata vagyok. Néha azért jobb lenne fizikai erő, mint Ericé, igazán megnyerő ereje van. Legalábbis amit sejtek. Persze nem foglalkozom vele, sőt őszintén kerülni szeretném, mert jelenleg még nem tudnék túllépni azon, hogy igazából nem is volt itt, mikor eredetileg akkor hozzá jöttem... Nehezen felejtek, és nehezen emésztek meg dolgokat. Az, amit Edward mondott apáról. az taszított vissza abba az állapotba, amiből egy kicsit kijjebb sikerült kecmeregnem, és persze nem tudom mi tévő legyek Demetriusszal kapcsolatban. Egy részem retteg tőle, és talán mindig is fog. Mégis mágnesként vonzott a kék szeme, és az, hogy több a fájdalom a tekintetében, mint az enyémben. Nem tudom eldönteni, hogy mit is akarok ezzel a dologgal kezdeni, holott szeretem egy rideg és kétszínű libának tettetni magam, amióta ide jöttem, túl sokan átlátnak az álcámon, és ez nem tetszik. Gyűlölöm az érzést, hogy szinte kiszolgáltatottá válok tőle. Hogy visszaélhetnek vele.
Szinte észre sem veszem, hogy a cukrászda előtt rég elhaladtam, majd visszasétálva először csak az ablakon lesek be, majd belépek. Azt hiszem egy kávé mindig jól esik. Azt hiszem, sokat kávézom, de nem érdekel. Talán még egy süteményt is eszem. Vagy egy gyümölcskosarat. Éppen köszönnék, mikor meglátom a lányt. Úgy látszik, nem is olyan rég nyitott ez a kis cukrászda, legalábbis az ürességet ítélve. Ilyenkor jó ide jönni. Egy pillanatra csak megtorpanok, és megnézem magamnak a lányt. Ismerős. Túlságosan is. Az arca hasonlít anya nővérére, de ő nem lehet ilyen fiatal. Már akkor majdnem így nézett ki, mikor megismertem. Megrázom a fejem, és tovább megyek, mielőtt a lány kiakadna. Nem fogok ennyi embert egy városban leszólítani. Hiába nem Demetrius az üldözőm, de ha az a fickó eljött értem, lehet, hogy más is követ. Mindenesetre a vele szemben lévő asztalhoz ülök le úgy, hogy jól lássam, és a pultos kijön, és megkérdezi, mit kérek.
- Jó napot! Egy cappuchino-t kérek, vizet és egy gyümölcskosarat, más nem lesz, köszönöm - biccentek a harmincas évei körül járó nő felé, majd előveszek egy naplót és egy tollat. Ritkán írok. De most nem megy. Egyszer talán kész lesz, és ki is adják. De ismét a lány hullámos haját fürkészem. Ma én is hullámosra varázsoltam. Egy nyakba kötős szürke tunika van rajtam, fekete harisnyával, és egy fekete kötött pulóverrel. A hatalmas napszemüveg a fejem tetején. Kicsit úgy nézhetek ki, mint egy titkárnő, holott csak egy nő vagyok a sok közül.

a hozzászólás Dominique-nak készült, 490 szót tartalmaz, és írás közben a Carry You Home című számot hallgattam. Kicsit nyomi lett, bocsi Embarassed

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Kedd 20 Május - 15:32

Jo & Nique

♬ Have we met before? ♬

Nem mondhatnám, hogy olyan istentelenül gyakran hagyom el az iskola területét. Egyelőre az a világ is túl nagy nekem, s amíg nem ismerem ki magam benne tökéletesen, addig nem is akartam előmerészkedni onnan. De a mai napon úgy ébredtem, hogy meg kell szegjem saját magamnak felállított szabályaimat. Elepedek egy kis süteményért, s a szobatársaim elbeszélése alapján van egy hely a közelben, ahol nagyon finom édességeket lehet kapni. Gondoltam megtekintem. aztán hátha törzsvendég leszek. elvégre a csokoládé termeli a boldogsághormonokat, nem igaz? Nekem pedig nem ártana belőlük egy kevés. Sőt, inkább mondanám, hogy sok.
- Szép napot! - köszönök, amint nagy nehezen megtalálom a helyet és belépek a cukrászdába. Apám mindig arra tanított, hogy legyek nagyon illedelmes, hát igyekszem eleget tenni mindennek, s akárhova megyek, a legjobb arcomat mutatom.
Hajam kiengedve omlik vállaimra, fekete csősálamat ma is - mint mindig - viselem. Öltözékem többi darabját egy egyszerű, sötétkék farmer, egy fekete edzőcipő valamint egy fekete kabát teszi ki. Utóbbit azon nyomban leveszem, amikor beértem a helységbe, s így feltárul, hogy alatta egy virágmintás alapra nyomott, egyszínű, kék szívet mintázó felsőrészt viselek. Ez is abból a bevásárlókörútról van, amire először vetemedtem az ideérkezésem után.
Keresek magamnak egy üres asztalt, melyhez le is telepszem hamar. Mivel nem szeretek sutának tűnni az ilyen helyeken, hoztam magammal egy könyvet, amenybe temetkezhetem, hogyha kínos lenne egyedül üldögélni sokáig. Egyelőre nem rendelek süteményt, csak szemezek a pultban díszlő darabokkal. azt hiszem, hogy egy melanzsot is innom kellene.. de az annyira francia lenne, hogy attól azért pcit óckodom. Nem akarok megint elsüllyedni a depresszióban. Ha viszont a melanzsot tejeskávénak hívom, máris más a leányzó fekvése. Furán vagyok összerakva, azt hiszem.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Hétf. 12 Május - 11:00

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szer. 23 Ápr. - 16:16

Tati & Leah

Igen, én is így érzem, hogy mivel nincsen baráti társaságom, egész egyszerűen vele osztottam meg most minden félelmemet, aggályomat, amivel talán el is riaszthatom, pedig egyátalán nem ez volt a cél. Teljesen átestem a ló másik oldalára, mert régen rengeteg haverom volt, felszínes ismeretségek, most meg teljesen kiadtam magam egyvalakinak. Immár ő egyedül tudja a titkom, bármikor ellenem fordulhat, feladhat, de mégsem hiszem, hogy ezt tenné. Ahogyan érzékelem, nagyon is melegszívű lány. Még egy utolsó ölelést engedélyezek magunknak, nem akarok állandóan a komor témákról beszélni. Visszatérek a süteményem magadékához, és az üditőmet iszogatom, amíg a barájáról ábrándozik. Meg tudom érteni, mert Gabriel tényleg helyes, és aranyos is, és nagyon remélem, hogy minél tovább együtt tudnak maradni. Egy iskolában, ahol napi szinten találkozunk, rém rossz dolog lehet, ha el kell kerülniük egymást, mert szakítottak például. Csak ne így legyen!
- Pedig te olyan szép vagy, nem is értem. – Rázom meg a fejemet hitetlenkedve. Valahogy úgy képzeltem eddig őt, hogy sorban állnak az ajtaja előtt a szerelmes leveleket lobogtató srácok. És most jól rám cáfolt. Viszont azt nem merem megkérdezni, hogy akkor volt e már együtt Gabriel-lel, ez azért túl belsőséges téma. Mert ha még előtte nem volt barátja (ami egyébként rémes szó, mert az ember a barátjával nem csókolózik, vagy bújik ágyba, a barát az csak barát, ha egyszer nekem lesz valakim, akkor minimum a páromnak, kedvesemnek fogom hívni, na!), akkor ez elég nagy szó lehet az életében, hogy most nagykorú is lesz, meg ágy-ügyileg is érett, tapasztalt. Az asztalra könyökölve hallgatom őt, és ábrándos tekintettel képzelem magam elé a suli igazi szép párját, mint egy bálkirálynő, és a lovagja. Romantikusan hangzik nagyon. Amikor meg felemlíti a közös megismerkedésünket, felkacagok, most már igazán jól érzem magam, felszabadultam a társaságában. És így telik el az egész délután...

//Köszönöm szépen a játékot, nagyon tetszett, de már nem bírok magammal, játszani akarok Aaronnal. Ha gondolod ide még írhatsz zárót, de már kezdhetsz eleve vele is!//

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Kedd 22 Ápr. - 9:34

Úgy látom, feladtam Leahnak a leckét rendesen. Pedig eszem ágában sem volt. De az is lehet, jót tettem. Talán így, ennyi idő távlatából, kissé kívülállóként szemrevételezve a dolgokat jobban átlátja majd, felfedezve olyan eseményeket, mik azt segítik elő, hogy megbékéljen a múltjával és végre élni is tudjon, ne csak keseregni és bűnhődni. Mert azt hiszem, az elmúlt hónapjai azzal teltek, önmagát bűnösnek kiáltva ki, és ezzel pecsétet nyomva jellemére és életére is.
De úgy tűnik, most egyszerre elég volt neki, én pedig megértem, teljes mértékben. Ha őszinte akarok lenni, kissé nekem is sok volt, amit most a nyakamba zúdított, de mint igazi barát ezt kellett tennem, végighallgatni, talán némi tanácsot adni. Mert ilyenek a barátok, ilyenek vagyunk azokkal, akik különösen közel állnak a szívünkhöz. És pont ezért esik jól az ölelése is, mosolyogva viszonzom, majd hagyom, hogy visszacsusszon saját székébe. Sajátomat is kissé odébb emelem, nem mintha zavarna a közelséget, csak nem akarom lekönyökölni, mikor valamelyikünk iszik vagy eszik. De az eredeti helyemre nem ülök vissza, meghagyom a közelséget, a bizalmas légkört.
Amit kihasznál ő is, apró, ábrándos mosolyt, halvány pírt varázsolva arcomra.
- Én.. mi.. nagyon jól megvagyunk - sóhajtok fel zavartan, elmarva a kólám egy apró kortyot nyelve belőle, enyhítve hirtelen támadt torokszárazságom.
- Kicsit fura nekem az egész. Tudod.. előtte sose volt barátom.. tényleg - erősítem meg, mielőtt ellenkezne vagy hitetlenkedne.
- Persze volt egy-két diszkós este, csók, meghasonlók. Meg volt, aki tényleg tetszett. De mert folyton költözködtünk én döntöttem úgy, hogy nem akarok senkivel járni. Mert utána csak nekem fájna, hogy elmegyünk - vonom meg a vállam és némi szünet érdekében egy aprót villázok a sütiből, ám nem a sajátomból, hanem a Leah-éból, némi pajkos vigyor kíséretében.
- De vele valahogy minden olyan más és.. gyors - bólintok, mintha csak magam akarnám emgerősíteni. Igen, azt hiszem, a kettőnk kapcsolatára a gyors a legjobb szó.
- Nekimentem a kertben - magyarázom, hisz bár ismerik, de igazából a hogyan és mikorról sose beszéltünk még.
- Aztán összefejeltünk, amikor az elgurult ceruzám kerestük. Erre én leseggeltem a földre, mint te az első találkozáskor... - teszem még hozzá halk kuncogás kíséretében. Felejthetetlen emlék, mindkettő.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Hétf. 21 Ápr. - 9:07

Tati & Leah

Akkoriban nekem sem tűnt ez így fel, csak most, hogy visszanézem az eseményket. Úgy éreztem, hogy van egy messzemenőkig önzetlen barátnőm, aki mindent megtesz értem, még a saját életét is odadobja, csak hogy nekem jó legyen. Már nem is az evésre koncentrálok, a kólám is érintetlen. A könnyeim elapadtak, nem is gondoltam, hogy Tati segítségével ilyen jól fel tudom majd idézni a múltat. Én csak a saját szemszögömből látom, de ő illuzionistaként kiváló nyomozó, ráébreszt olyan részletekre, amikre egyátalán nem figyeltem. Próbálok belelátni a fejébe, mert nem mindent mond ki, gondolom nem akar megbántani azzal, hogy talán rosszul látok dolgokat, pedig semmi sem foglalkoztat mostanság, és azóta is, csak ez. Végül megszólal, amire én a saját ujjaim mellett az ő kezét is szorongatva aprót bólintok, nem is tudom, mikor lettem ennyire visszafogott, régen igen harsány voltam.
- Én sem. Ez nem önzőség, mindenkinek megvan a sorsa, és nem lehet azt várni, hogy akkor éljek ezzel, ahogyan te is mondod. – Bólogatok. Fantasztikus dolog egy hőst látni, de egy hős nem okoz lelkiismeretfurdalást egy életre, és nem várja, hogy akkor az ő képében éljünk, hogy még a tükör is rá emlékeztessen. Megrázom a fejemet a szavaira, nem érzem úgy, hogy butaságot mondana.
- Valahol veled érted egyet, és jó, hogy most valakivel ezt megbeszélhettem. Nem is akarok most erről többet mondani, mert sok mindent kell még átgondolnom. Talán a saját életemet kéne élnem, nem pedig mindig rágódni, mertúgysem tehetek semmit. – Még egyszer odabújok, és megölelem őt, tényleg testvérként viselkedik velem, lehet rá számítani, figyel arra, hogy nekem mi jó. Vajon mit tehetnék, hogy viszonozzam? Ő nagyon is boldognak tűnik, csak a támogatásomról biztosíthatom.
- És veled mi a helyzet? Nagyon szép pár vagytok Gabriel-lel! Minden rendben körülöttetek? – Kérdezem, és most már tényleg beleiszom a kólámba, hiányzott. Aztán rákönyökölök a kezeimre, belehajtom a fejemet, úgy meredek ábrándos tekintettel világom központjára.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája Szomb. 19 Ápr. - 15:12

Mit ne mondjak, nekem kicsit fura, hogy valaki erősködik, hogy meg akar halni, mikor alapjában véve egy pozitív személyiség. Még ha valami depis alkat lett volna, vagy életunt... De Leah szavaiból ítélve nem volt. Különös...
Aztán valahogy megindulnak belőle a szavak, olyan pillanatokat, helyzeteket emlegetve fel, amiket én nem láttam, nem ismerhetek. És egyre furább, egyre kuszábbá válik az egész. Tény, ha tudott az alakváltásáról miért nem segített neki úgy meglépni, még akár a mostani alakjában is? Megoldhatták volna egy sima adminisztrációs hibára terelve vagy figyelmetlenségre, a kiengedő személy nem teljes eszére utalgatva. Vagy kisétálhatott volna bármely alkalmazott alakjában és aztán hiába kiáltják ki eltűntnek, az ő képességével sose leltek volna rá. De ha mindenáron el akarták volna tüntetni, és a barátnője tűzgyújtó volt, akár rendezhettek volna egy szobatüzet is, amire ráfogják, hogy bennégett. Minden csak leleményesség kérdése...
Az utolsó mozzanatok viszont... Meglepetten szalad fel a szemöldököm és csak halkan hümmentek párat, mielőtt válaszolnék is.
- Nem tudom Leah, én életigenlő vagyok, nem hiszem, hogy szívesen dobnám el az életem, még ha mindezt egy szeretett személyért teszem is. Nem, mosolyogni és viccelődni nem igen tudnék, legalább is nem szívből - vallom be sóhajtva. Nem mintha anyámért, apámért nem tenném meg.. de akkor se így, poénkodva.
- Nem szeretném, ha most az én szavaim miatt belemagyaráznál bármit is - kezdek bele zavartan, majd finoman megrázom a fejem, jelezve, ne értsen félre, csak próbálom helyrerakni a dolgokat.
- De most úgy érzem... olyasmiken gondolkodsz, amik eddig meg sem fordultak a fejedben - vallom be zavartan. Mert azért.. már nem sír úgy, és nem feltétlen a megkönnyebbüléstől. És olyan dolgokat emleget, amik nem igazán a vallomáshoz tartoznak hozzá, inkább mintha magában elemezgetné újra a helyzetet.

Tárgy: Re: Nagyi cukrászdája