13-as szoba

Tárgy: Re: 13-as szoba Kedd 23 Szept. - 21:51

Scott & Jean

Tényleg nem direkt másztam bele a fejébe, nem volt szándékos. Én csak... egyszerűen aggódtam, lefeküdtem aludni, kínlódtam egy sort és végül sikerült... eljutnom hozzá, amiről azt hittem, hogy csak egy álom. Az egész annyira hihetetlennek tűnik még mindig. Fogalmam sincs, hogy mégis hogyan csináltam, de legalább nem mérges rám. Az úgy még rosszabb lenne, ha azt hinné, hogy szándékos volt, miközben igazából nem. Nem mászok bele senkinek sem a fejébe, maximum néha véletlenül, de... ennyi. Nem szabad, a professzor sokszor megmondta már és én is tudom, hogy etikátlan. Én se értékelném különösebben azt, ha valaki kutakodna a legbelső gondolataim között, hiszen azok igenis az enyémek, nem pedig másé.
- Igen, talán majd egyszer. - mosolyodom el. Azért időnként értem én, ha viccel, vagy csak reménykedem benne, hogy így van? Nem is tudom. Az biztos, hogy nem szeretném most komolyan venni. Igazából ő nem egy tahó, csak néha kissé érdekes a jelleme, de nem azért, mert rosszindulatú lenne olyan nagyon végletesen. Egyszerűen csak rossz dolgok történhettek vele. Nem tudom mik, talán egyszer majd elmeséli, de nem is akarom én kihúzni belőle. Talán majd egyszer tényleg jobb lesz ez, majd egyszer tényleg változni tud és nem lesz ilyen kis szúrós kaktusz a stílusa akkor is, ha az ember kedveskedni próbál vele. Egyébként meg nem vagyok válogatás nélkül mindenkivel kedves, egyszerűen csak miért kéne mogorvának lennem másokkal? Ennek semmi értelme, az ember azért mégis csak lehet a többiekkel normális szerintem.
- Talán igen... lehet, hogy az segítene. - igazából fogalmam sincs, de ki tudja, lehet hogy igaza van. Mindenesetre megpróbálhatom, bár nem hiszem, hogy egyedül meg merném tenni. Túlságosan zavaros egyelőre az egész, túlságosan tartok tőle, hogy mi történt, főleg ezek után, hogy ott voltam a szigeten vele álmomban. Nem akarok zavaros ügyeket, volt már egy és azon sikerült túl jutni, nem szeretném, hogy a szüleim aggódjanak miattam. Kissé azért értetlenkedve nézek utána, amikor végül egy szimpla biccentés után lelép. Hát igen... sokat nem várhatok főleg nem azonnal, de azért mégis jól esett volna, egy jó újra látni, vagy valami. Pár pillanatig még bámulom az ajtót, aztán én is lelépek szépen. Azt hiszem beszélnem kéne Alexszel... szal.

♫ Welcome home ♫ • Ruha

Tárgy: Re: 13-as szoba Kedd 23 Szept. - 8:49

Jean&Scott

- Jól van mindegy, megtörtént. – Nem mordulok fel, ezúttal nem, még egy kimért mosolyt is kap tőlem. Végülis jól éreztük magunkat együtt a szigeten, a módszert ezúttal elfelejthetjük. Ha belemászott a fejembe, hát megtette. Ha áthidalta a távolságot, legyőzte a börtönünk falait, akkor az nem mindennapi dolog, eltekinthetek a nyilvános lecseszéstől. És végülis azért keresett meg, mert vigaszt akart nyújtani, még ha nem is szorultam rá, elvoltam én a vaddisznó szétveréssel, meg a vállonlövéssel. Valami módon barátként próbál velem viselkedni, közeledni, és ahogyan már Slyvie is, meglepődik, ha nem úgy reagálok, mint egy értelmes ember tenné. De hát valljuk be, mi bennem az értelmes? Örülök, ha csak időnként vissza tudom magam fogni. – Igen, talán majd egyszer. Nem tudom, hogy minek kéne ahhoz bekövetkeznie, addig a tahó szemétláda elnyomhatja a kis barátodat. – A mosoly marad, vele tényleg máshogy szoktam viselkedni, mint szinte mindenki mással, ahogyan a parton sem értettem, hogy miért. A manipulációt hoztam fel védekezésként, pedig lehet, hogy ennél sokkal egyszerűbb a felállás, még nekem is jóleshet a törődés. Csak éppen nem akarok beállni abba a sorba, hogy Jean itt mindenkinek osztogatja a szeretetcsomagokat, amolyan tukmálósan, ha kell, ha nem. Akkor pedig mindegy, hogy miket handabandázik arról, hogy ki is vagyok. Lényegében nem számít, hogy ki vagyok, mert nem érdeklem, saját maga miatt teszi, mert ő ilyen. A drogozást illetően csak legyintek, én is általánosítok. Manapság ki lepődne meg rajta, ha egy zavart elméjű lánynál pont a drog a válasz? Josie is megtette, Jean miért lenne más? Nem, a lány olyan tiszta szemekkel magyaráz, nála másról kell, hogy szó legyen. Ezúttal mégis visszamerészkedek az ágyra, sötét dolgokról beszél, ezt azért nem kéne, hogy más is meghallja.
- Kavargó feketeség... falak.... – Fürkészem az arcát, nagyon rejtélyesnek tűnik, és bár nem vagyok mentalista, mégis van egy olyan érzésem, hogy nem mond el mindent. Amit nem is csodálok, én sem nagyon beszélek magamról. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kitárulkozzunk. Talán majd a bátyámmal megteszi. Érdekel? Aligha. Tegyen amit csak akar, hát ki a franc vagyok én, hogy segíteni akarok? Felállok, és az ajtó felé indulok.
- Ha emlékezni akarsz, akkor térj vissza oda, ahol megtörtént. – Nem ajánlom fel, hogy vele megyek, ha meg akar kérni, az ő dolga. Biccentek még, aztán lelépek. Majd kitalál egyedül, most nem akarok többet foglalkozni vele. Ennyire azért nem hiányzott.

Tárgy: Re: 13-as szoba Hétf. 22 Szept. - 11:40

Scott & Jean

Ha tudnám, hogy mik járnak a fejében még a mostaninál is jobban össze lennék zavarodva. Így is van épp elég kérdés már a fejemben, egyáltalán nem könnyű napirendre térni a felett, amik mostanában történtek és erre még jön ez a másik dolog is, hogy nem tudom mégis hogy a fenébe kerültem oda a szigetre, miért másztam bele a fejébe, no meg hogyan? Nem volt szándékos, aludtam, álmodtam, tényleg azt hittem, hogy álmodok és erre kiderül, hogy egyáltalán nem így volt és most sejtelmem sincs, hogy mégis mit kéne tennem. A professzorral beszélni gondolom, de azért ez valahogy egy kicsit... Olyan sokat segít nekem és mintha felesleges lenne azzal, ha aztán mégis ilyesmi történik, mint amikor kómába estem. Nem akarom újra, nem akarom megijeszteni a szüleimet azzal, hogy valami megint nincs rendben velem, hiszen ők mindent megtesznek azért, hogy jobb legyen nekem, hogy jól alakuljon az életem, és úgy érzem, mintha nekik okoznék ezzel az egésszel csalódást. Egy viszont biztos, nem akarom őt megváltoztatni és főleg nem akarom irányítani, ez meg sem fordult a fejemben, szerintem ilyet még tudat alatt sem tennék vele, nem lennék rá képes, nem ilyen vagyok.
- Sajnálom Scott, tényleg nem volt szándékos, de... talán idővel majd megtalálhatod azt, hogy ki vagy, talán egyik sem, talán mindkettő, csak rá kell jönnöd hogyan moshatnád össze a két feledet. - tudom, hogy ez így furcsán hangzik, de láttam én már ilyen rövid ismertség alatt is több arcát. Értem, hogy a professzor miért lát benne lehetőséget, ha akarná tényleg sokkal több lehetne benne, mint egy kamasz, aki csak folyton törne-zúzna maga körül. Igazi erős és határozott jellem, aki tudja mikor mit kell tenni, csak valahogy még ezt nem fogadta el. Egyszerűbb elmarni maga mellől másokat, pedig szerintem ezzel a jellemmel és erővel inkább hogy sokan felnéznének rá, ha engedné. De nem az én dolgom, hogy erre rávilágítsak neki, szerintem neki kell egyszer majd rájönnie, hogy pontosan mit is akar. Egyelőre még itt van az iskolában, ez is jelent valamit, talán valahol mélyen ő is szeretne beilleszkedni, szeretné, ha működőképes lenne az élete és ha tényleg akarja, akkor sikerülhet is. Remélem legalábbis, hogy nem fogja feladni ideje korán.
- Dehogy! - kissé fel is háborodom a felvetés hallatán, annak ellenére, hogy aztán ő is javítja magát. Nem drogozom, soha meg sem fordult a fejemben. - Nem, csak a tóra. Ott ültem le egy kicsit átgondolni ezt-azt, aztán volt a vízben valami kavargó feketeség, mintha falak lettek volna. Furcsa volt és... elég bizarr. Olyan... az egész elég lehetetlennek tűnik. - halvány emlékeim vannak arról, ahogy a feketeség a kezemhez ér. Mint valami villámcsapás, mintha átszakadt volna a gát egy pillanatra tőle, ahogy hallottam a környező távoli hangokat is, ahogy megállíthatatlanul szélesedett ki a spektrum és mindent érzékeltem, amit nem kellett volna. Aztán a... na ez az, amit nem fogok Scottnak felvázolni, túlságosan zavarba ejtő és nem sokkal utána kikapcsolt minden, aztán már az erdőben tértem vissza magamhoz... magamba, vagy a jó ég tudja, hogyan kéne ezt megfogalmazni.

♫ Welcome home ♫ • Ruha

Tárgy: Re: 13-as szoba Pént. 19 Szept. - 21:53

Jean&Scott

Furcsa lány ez a Jean. Amolyan lelkes, nyakbaugrálós fajta, viszont komoly gondolatai vannak, nem úgy beszél mint egy kiskamasz. A képessége egészen ügyes, jól kihasznált, már ami a telekinézist illeti, és mégis, meglepett az, hogy a szigeten találkoztunk. Először álomnak hittem, a saját elmém kósza szüleményének, ami már csak azért is volt furcsa, mert alig ismerjük egymást, abból nem sokat rakhatott össze, de akkor mi a fenének álmodtam volna róla? Talán azért, mert különös módon képes elérnie, hogy higgadt maradjak, ha máskor törnék-zúznék? Na jó, de egy mentalistától ne is várjunk más, köszönje meg szépen, hogy nem töröm ki az állkapcsát azért, mert ilyen hatással van rám. Nem tudom még jó érzéssel felfogni, hogy megváltoztat, ha nem is szándékosan. Viszont amikor kiderült most, hogy nem álom, akkor már fokkal máshogyan nézek rá, elég durva ereje lehet, ha képes egy olyan gátat áttörni, amely még a vezetőknek sem sikerült. A barna cuki pillantás mögött mi a fene lappang? Lehet, hogy átver, és valójában valami ősi gonosz? Jobb lenne még idejekorán szegycsonton szúrni, és elásni a kertben... De nem, mi van, ha minderről nem tehet? Ha valaki más áll minden mögött, valami ismeretlen sötét tanító, mint nálam Anouk. Az ember induljon ki magából. Egyenlőre még figyelem, szemlélődök.
- Én sem értem... és zavar is a dolog. Nem szoktam úgy viselkedni, ahogyan ott. Nem tudom, hogy ki is vagyok én. Az, akit ott láttál, vagy akit most. Mindkettő nem lehetek. Ha nem álom volt, akkor egy kicsit jobban megismertél, méghozzá olyan módon, amit nem engedtem volna.
Ha már így alakult, hát mindegy, akkor kár rajta sajnálkoznom. Megtörtént. – Vonom meg a vállamat, még mindig nem ülök le, csak az ablakpárkánynak vetett háttal méregetem. Valami barátságkezdemény ez, és ahogy elnézem, mindkettőnkben akad elég furcsaság. Talán félre kéne tennem az örökös rosszkedvemet, és elfogadni, hogy engem is méltat valaki néhány kedves szóra. Sokkal jobban nem fogok felengedni, már így is csiszoltam a vele kapcsolatos meglátásaimon. Egyenlőre ez jut, ha kell így, ha nem.
- Mondhatnám, hogy ez... meglep, de itt már min is kéne csodálkoznom? Bedrogoztál? Nem, annál szenteskedőbb pofid van. Ha már képes vagy ilyen álomutazásra, nem lehet, hogy megint bekómáltál valahogy, és valahogy máshol jártál? Kétlem, hogy a birtokon megtámadott volna valaki. Semmire nem emlékszel? – Már csak azért is érdekes a dolog, mert az ember nem szokott úgy magához térni, hogy éppen sétál. Ezt azért nem szegezhetem neki, ha valami bántódás érte volna, akkor azt azért csak tudná valahogyan. Így szerintem csak agyilag szállt el.

Tárgy: Re: 13-as szoba Csüt. 18 Szept. - 11:13

Scott & Jean

Végső soron persze megtenném, ha nincs más út, vagy ha a barátaim vannak veszélyben, szóval azért azt ne higgye, hogy hagynám, hogy ártsanak azoknak, akik fontosak nekem, csak mert nem szeretek harcolni, mert nem így van. Egyszerűen csak, ha lehetőségem van rá, akkor egyszerűen megpróbálom kikerülni a harcot, ha meg lehet oldani máshogy is, és nem vágyom rá annyira, mint mondjuk ő, hogy elássa a rossz emberek baját. Arról már nem is beszélve, hogy tudom jól, hogy a képességem bizonytalan, nem vagyok igazán profi benne, így aztán nem várható el, hogy merjem aktívan használni, mert mi van, ha tévedek, vagy hibázok teszem azt? Azért ez elég kockázatos akkor, ha az ember pont azokat akarja védeni, akik fontosak neki. Ez a szigetes álmos dolog is pont erre mutat rá, hogy a képességem nem igazán fogható még keretek közé, nem is tudom, hogy ez hogyan létezhet egyáltalán. A professzor nem találta meg őket, akkor én hogyan? Az egész totál lehetetlennek tűnik, csoda, ha tartok attól, amire képes vagyok ezek után.
- Igen, de attól még meg lehetek lepve, és... érthető, ha nem értem. - főleg mert én nem gondoltam, hogy ez így van, az elmúlt hetekben eszembe se jutott, hogy nem csak egy álom volt, mert aggódom, hanem valóság. Egyébként is elmondtam neki dolgokat, amiket még nem sokaknak, mert azt hittem, hogy úgysem tud róla, és azért ez lássuk be, kissé zavarba ejtő tud lenni. Át kell gondolnom egyáltalán azt, hogy vajon miket mondtam neki, hogy legalább nagyjából tudjam. Lehuppanok szépen inkább az ágyra. Azért bőven van még mit feldolgozni és akkor arról nem is beszélek, hogy mostanában amúgy is kissé kusza kezd lenni minden, pedig én aztán igazán nem szoktam szándékosan összekeverni semmit, sőt, mindig figyelek rá, hogy a dolgok rendben menjenek.
- Nem is tudom, talán egy jó hete voltam a tónál és.. volt ott valami fura dolog, ami kavargott a vízben és után kiesett egy csomó idő, aztán már az erdőben sétálva tértem magamhoz... bár ez nem jó szó rá. Inkább, mintha csak tértem volna vissza magamhoz. Ez érthető egyáltalán? - mert számomra még nem az. Én se tudom, hogy lehet, mert nem arról volt szó, hogy elájultam és ott tértem magamhoz, csak az egész... különös volt. És sejtelmem sincs, hogy mégis mi történt és hogy egyáltalán miért, vagy hogy kerültem oda, vagy mi volt az a tónál. Még a professzornak se mondtam el a dolgot, mert egyszerűen azt hiszem... nem mertem. Félek talán attól, hogy ki derül, hogy mi is volt ez az egész, hiszen voltam már kómában, tudom, hogy milyen amikor heteken át nem tudsz magadról semmit és egy kicsit ez is olyan volt.

♫ Welcome home ♫ • Ruha

Tárgy: Re: 13-as szoba Szer. 17 Szept. - 9:58

Jean&Scott

Nem válaszolok a szavaira, csak csúnyán nézek. Ahogy mondja, elképzelhetetlen, hogy szembeszálljon másokkal, pedig ahogy hallottam, még Angela is belemelegedett a dologba, pedig amilyen félénk, visszahúzódó kislánynak ismertem meg, ezúttal egész elismerő képem módosult róla. Egyszerűen sajnálom, hogy nem azokkal voltam, akiknek ebben részük volt. A képességemet nem átokként élem meg, még gyakoroltam is vele nem keveset, erre nem tudom használni éles helyzetben. Lehet, hogy a poén kedvéért csak azért is felmegyek Xavierhez, hogy egyszer küldjön el valami durvára. Elképzelhető, hogy akkor egy kicsit meg tudnék nyugodni, ha a komoly harcban megtalálnám önmagam. Jean pedig játssza csak a megilletődött csitrit, nem is néztem ki belőle többet.
Ami még ennél is jobban szétvet idegileg, hogy tényleg álomként fogja fel. Amikor a szigeten voltunk, akkor is így kezelte, hogy ez csak afféle tünemény, aminek nincs magyarázata, meg következménye sem. Ez... képtelenség. Ha képes vagyok megérinteni valakit, lefröcskölni, netán át is ölelni, hogy aztán mindketten emlékezzünk rá, az nem lehet véletlen. Ha Xavierék nem voltak képesek megtalálni, akkor ő hogyan tehette? Sosem mentem bele abba, hogy ki milyen erős lehet, de talán a lány valami mással rendelkezik, amit gondolnánk róla? Valahogy képes volt átillanni azon a védelmi rendszeren, amin senki más? Meg lennék lepődve, de nem vetem el magamtól a gondolatot.
- Azt hiszem nem mindenre van magyarázat. Valami csak úgy megtörténik. Megtetted, emlékszem rá. Ahogy látom te is. – Elengedjük egymást, én maradok az ablaknál, sokkal fontosabb dolgok izgatnak, mintsem Jean képes az álmaimba belemászni, még akkor is, ha más nem tudna. Egy félénk kislánynak tűnik, ettől még lehet az ereje nagyobb, kár ezen most tűnődni. Az érdekel, hogy ki kapott el minket, és miért. Minden más most mellékes. Azaz nem teljesen. Különös módon fontos lettem a számára, valami barátságfélét lát bennem, talán a bátyám miatt. A szépséghiba csak annyi, hogy velem nem fog olyan jól elviccelgetni, mint Alex-szel. Szal. Ha olyan kedvem van, elküldöm az anyjába, és lássuk be, hiába az elmék nagymestere, ha valaki rákiabál, biztosan elsírná magát. Leül, és láthatóan tényleg nem érti a dolgokat, ez már felkelti az érdeklődésemet, mintha nem csak az álomról lenne szó. Egy ideig most biztosan nem fogunk szó szerint egymás szemébe nézni a képességem miatt, így csak a szemüvegen át figyelem. Hátat fordítva az ablaknak, nekivetem hátamat a falnak, s karbafont kézzel kérdezek vissza.
- Kezdenek összekuszálódni? Merthogy? Mi történt Jean? – Kérdezem meglepődve. Biztosan rengeteg dolog történt, amíg nem voltam, hiszen én magam is állandóan azon csapongok, hogy húzzak el innen messzire, vagy maradjak, és próbáljak beilleszkedni. Legtöbbször arra jutok, hogy a démonok a fejemben vannak, bárhova követnek, megtalálnak, akkor talán itt kéne a beilleszkedést kialakítanom. A stílusomon senki kérésére nem változtatok, itt legalább vannak ismerős arcok. Egyenlőre... azt hiszem maradok.

Tárgy: Re: 13-as szoba Kedd 16 Szept. - 20:44

Scott & Jean

- Nem vagyunk egyformák Scott, nekem az lett volna csak a fontos, hogy mindenki ép bőrrel megússza. - jegyzem meg halkan, hiszen így van. Nem jól gondolja, ha azt hiszi, hogy én szívesen álltam volna le bárkivel is harcolni, csak mert csapdák között mászkálni unalmas. Inkább az, ha segíthetek vele valakinek. Amúgy sem vagyok túlságosan jó a nyílt harcban. Soha sem lennék például X-men, legalábbis nem önszántamból találnám ki. Nekem jobbak a háttérmunkák, segítek majd a professzornak, ő se mozdul ki olyan sokat, nekem az úgy bőven elég lenne. Amúgy is el akarok végezni mondjuk egy orvosit és akkor segíthetnék lent a betegszobáknál is. A telekinézissel sokszor még mindig olyan bizonytalan vagyok, nem lenne jó nekem és másnak sem, ha aktívan próbálnám meg használni.
Viszont ez az álom dolog továbbra is meglepően érint, mármint meglepetten... vagy csak szimplán meglep, mert mégis hogy a fenébe történhetett meg egyáltalán? Nem vagyok én olyan erős, hiszen a professzor nem találta meg őket a Cerebroval, akkor én mégis hogy kerülhettem álmomban az ő álmába egy olyan szigeten, ami mindenki elől el van zárva? Ez egyszerűen lehetetlen, tökéletesen lehetetlen.
- Ezzel persze, hiszen nem lehetséges. A professzor nem talált meg titeket, akkor mégis, hogyan? - nem hiszem, hogy képes lenne válaszolni nekem, mégis miért? Én nem értem, ő se fogja tudni, hogy mi ez az egész. A professzort kell megkérdeznem, de vajon egyáltalán meg merem? Könnyen kezeli, én viszont össze vagyok zavarodva, még hozzá nem is kicsit. Nem akartam belemászni a fejébe, de úgy néz ki, hogy önkéntelenül is megtettem és fogalmam sincs, hogy ezt mégis hogyan kellene kezelnem, mert mi van, ha máskor is meg teszem? Bár ez egy álom volt "csak", nem olyan, mintha ténylegesen a gondolatai között turkáltam volna, olyat sose tennék.
- Azért ez kettős érzés, jó talán, de közben meg... rossz is, hogy nem mehettem, és mindenki bajban volt, de ez... - sóhajtok egyet és ellépek mellette. Rövid idő alatt a második furcsaság, amit le kellene kezelnem és egyelőre még nem tudom, hogyan. Látom a kérdő tekintetet, lehuppanok szépen vissza az ágyra és onnan nézek szépen fel rá. - Nem értem ezt, és azt sem, ami nem rég történt... nem tudom, hogy van-e összefüggés, de kissé kezdenek összekuszálódni körülöttem a dolgok. - kissé? Az nem kifejezés, azt hiszem inkább nagyon. Ez a hajóút, aztán most az álom és a fura dolgok a tónál. Nem sok mindent értek belőle, és nem tudom, hogy bárki értené-e, ha megpróbálnám neki elmagyarázni. Már évek óta jól alakul minden, hiába volt ott a kóma, kezdtek rendbe jönni a dolgok, a húgomtól távol még azt se kell néznem, mennyire ki nem állhat, de most... megint minden zavaros lett.

♫ Welcome home ♫ • Ruha

Tárgy: Re: 13-as szoba Vas. 14 Szept. - 10:50

Jean&Scott

Talán már a tóparton, amikor megpróbálkoztam az álvánnyal, már ott le kellett volna koptatnom, mert nem tudtam kezelni azt, hogy nem tudok vele úgy igazán önmagam lenni. Azóta sem tudom. Sokkal jobban esik, ha valakibe belerúghatok lelkileg, és igenis manipulációnak fogom fel, hogy jó hatással van rám, még Slyvie-vel is Jean miatt bánok egy fokkal értelmesebben. Mintha minden szavával, ölelésével radirozgatná ki Anouk keze nyomát, és valljuk be ez azon túl, hogy jó érzés, elfogadhatatlan, hogy meg akar változtatni. Ha nem is tudatosan, olyanná formál, mint ő maga. Talán mindezt túlgondolom, és jobb lenne, ha egyszerűen elküldeném az anyjába. Tudom hogy el fog jönni az idő, amikor szépen kirakom a szobából, hogy menjen isten hírével, én aztán nem vagyok rá kiváncsi. A bátyámmal alig beszélek, mások vagyunk, nincs is értelme erőltetni, annak is örülök, hogy ha nem muszáj, akkor nem zaklat. Ha látni akarom, akkor felkeresem, ennél több családozásra nincsen szükségem.
- Te talán örültél volna annak, ha nem tehetsz semmit? Még csak elégtételt sem vehettem ezért... – Csóválom a fejem, és hiába mosolyog, nem azt nézem, hogy mindenki visszatért. Semmit nem tudtam meg a miértekről, mintha dróton rángatható báb lennék, akinek el kéne fogadnia a sorsát. Talán a tanáraink majd utánajárnak, de ha megint nem mondanak semmit, akkor miért kéne boldognak lennem? Ennél még az X-Menek is többet tudnak? Most komolyan, nekem is arra kéne helyezkednem, hogy minél inkább a belsőbb körökbe tartozzak, akiket elküldenek bevetésre, felderítésekre? Nem, nem tudnék csapatban gondolkozni. Ha valaki gyenge láncszem lenne, akkor az egész felállás borulna, arra meg nem építenék. Jobb egyedül dolgozni. Inkább elmegyek zuhanyozni, pár perccel később már tisztán, borotváltan ücsörgök mellette. Azaz megpróbálok rájönni, hogy mindaz, ami történt, őrült elmém szüleménye, mintha még mindig kómában lennék, vagy képes arra, hogy a tudatával ilyesmit tegyen. Megfogom hát a kezét, és az ölelést követően várom, hogy mi a hatás. Megfordul, és döbbenten néz rám. Akkor nagyon beletrafáltam. Ezúttal tényleg elmosolyodom, nem halványan, hanem úgy igazán. Cinizmus ül benne, ám nem szándékos. Inkább csal elégedett vagyok.
- Ezt nem gondoltam volna. Téged is meg lehet lepni. A szigeten én nem hittem el, és most te. Ezaz! – Bólintok, és csak megvonom a vállamat. Miért lenne lehetetlen? Manapság már olyan bonyolult képességek vannak, miért ne lehetne rá lehetőség, hogy ez is megtörténjen? Azt nem szeretném, hogy ha elmémben kutatna, mert akkor több esélye lenne megismerni, azt pedig nem engedhetem, kénytelen lennék bántani őt. Nem fizikailag, első körben lelkileg, a gondolataim a sajátom.
- Azért valahol... jól esett, hogy rámtaláltál ott. Erőt adott. Ocsmány egy hely volt. Örülhetsz, hogy nem jöttél velünk hajózni. – Csóválom a fejemet, és most már én is ellépek tőle, kérdően nézek rá, hogy vele mi is történt az elmúlt másfél hónapban, vagy inkább nekem kéne mesélnem?

Tárgy: Re: 13-as szoba Szomb. 13 Szept. - 11:22

Scott & Jean

Ha tudnám, hogy mik járnak a fejében egy ölelés, vagy kedves szó miatt... hát őszintén szólva fogalmam sem lenne, hogy mit reagáljak, vagy nevessek, vagy sem. Bonyolult lélek, nagyon, annyi kérdés és kétség van benne, pedig a legtöbb dolog viszonylag egyszerű. Úgy érzem, mintha ő valahogy tényleg minden hajlamos lenne túlbonyolítani, mintha... szükség érezné annak, hogy semmi se kezeljen egyszerűen. Nem hiszem, hogy ez jó élet. Élhetne más milyet is, csak meg kéne legalább próbálnia. Nem olyan nehéz ez igazából, csak egy kicsit... igyekezni kell, tovább lépni a sérelmeken. Nem tudom, hogy mik történtek vele, Alex erről nem sokat mesélt, talán azért, mert nem is tud róla ő se sokat, de attól még érdekel, csak hát... nem igazán merek rákérdezni. Kétlem, hogy szívesen mesélné el nekem az élete történetét, miközben láthatóan mindenen fennakad így is, még egy szimpla ölelésen is.
- Érdekes egy hozzáállásod van. Azért inkább az a jó, hogy mindenki visszatért és mindenki jól van. - jegyzem meg egy halvány mosollyal. Az a baja, hogy nem lehetett ott a harcnál? Így is megsérült, mi lett volna akkor? Nem értem én ezt, az a fontos, hogy hazatértek mindenki, hogy jól vannak és hogy senki se maradt ott és biztos vagyok benne, hogy a professzorék tenni fognak majd érte, hogy ennek az egésznek a végére járjanak valahogy, hogy miért történt, hogy kik voltak ezek és hogy mit akartak tőlük... tőlünk. Nem tudom, nem hiszem, hogy azért ők kerültek oda, mert ők lennének valamilyen módon különlegesek, mert nem tudhatják, hogy ki volt az, aki a vesztüket akarta, de majd rájönnek, akik értenek ehhez, hogy többet ne kerülhessen sor ilyesmire. Rémes volt ez a másfél hónap azoknak is, akik eltűntek és azoknak is, akik itt maradtak. Túl sokakat láttam sírdogálni a folyosókon, vagy a szobáikban, nem lenne jó, ha újra bármikor is ilyesmi történne. Mindenesetre megyek vele a szobájába és amíg fürdik értetlenül nézek magam elé. Nem igazán értem azt, amit mondott, talán ezért van az, hogy arra is inkább csak egy bambuló pillantás a válasz, hogy félmeztelenül kerül elő. Amúgy is hamar felveszi a pólót, de a gondolataim most nagyon máshol járnak. Hogy lehetne az, hogy az álmaim nem csak álmok voltak? Mégis hogy lehetne, hogy mindketten ugyanazt álmodtuk? Lehetetlennek tűnik.
- De hát... - próbálok tovább ellenkezni, de már maga a tény, hogy benne ez felmerült valahogy annyira... annyira furcsa és nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Bizonytalanul fogom meg a kezét, amikor felém nyújtja, és akkor fagyok le csak igazán, amikor átölel hátulról. Pont, mint álmomban, mint ezek szerint az ő álmában, de ez... - Ez lehetetlen! Hogyan álmodhattuk ugyanazt, amikor még a professzor se talált meg titeket? - hirtelen fordulok meg és lépek egy leheletnyit hátrébb, hogy ne másszak bele az aurájába teljesen. Nem értem, tényleg nem, nagyon nem, hogy mégis hogy történt. Zavaros az egész, iszonyatosan. Egyszerűen képtelenség!

♫ Welcome home ♫ • Ruha

Tárgy: Re: 13-as szoba Pént. 12 Szept. - 9:50

Jean&Scott

Mondhatnám, hogy nem esik jól az ölelése. Még az én hideg szívemben is van helye ilyen érzéseknek, teljesen nem tudom kikapcsolni őket. Nehéz nem visszaölelni, valami utánzatát produkálom, aztán mégis kibújok, mert sajog a vállam. Lelkes, barátkozós, ezzel talán nincsen is nagy baj, ha nem velem teszi. Annyira mások vagyunk, én meg nem szoktam beállni a sorba. Ha a bátyámmal olyan jóban van, tegye csak. Amit a parton mesélt, hogy kómába esett a barátnője miatt, meg hogy mennyire empatikus, nagyon is Alex zsánere lenne. A Csodalány mégis azt mondta, hogy kedvel, és velem is akar lenni. Szóval mindegy is, akkor elviselem a kirohanásait. Még mindig jobb, mint egyedül lenni. A dolognak az a szépséghibája, hogy a kis ártatlannal nem lehet elmenni mondjuk inni egyet, és szidni a világot. Egy próbát megér, de nem sok reményt fűzök hozzá. Alig szemforgatok, amikor hátralép, és visszakapom a karomat, fogjuk arra, hogy az aggódása erősebb volt a tapintatnál. Mintha én bármelyiket is érezném.. Nem, vele kapcsolatban nyíltabb vagyok, más tekintetben pedig kevésbé arrogáns. Olykor magamat parodizálom ki, amilyen lehetnék vele, ha kicsit is felbosszantana. Állandóan szíveségeket tesz nekem, odafigyel, egy idő után ez már nagyon terhes. Nyomasztó, hogy strigulákat kell húznom Egyszerűbb lenne megbántani, és tovább élni az életemet, nélküle.
- Tény. A rohadék... Ne tudd meg, mennyit anyáztam, hogy lemaradtam a csatáról. A többiek kitombolták magukat, én meg cikáztam a csapdák között, mint valami nyúl. – Rúgok bele a földbe, igazán kedvem lett volna nyakakat kitörni. A szőkét láthatóan megviselte az, hogy ölt... Anouk keze alatt máshogyan alakult volna az ő élete is. Nem vagyok én sem vérszomjas fenevad, bár előfordul, hogy rámtör a vágy, hogy megtoroljam a sérelmeket, ez most nem jött össze, fura módon én voltam az, akit meg kellett menteni. Slyvie is biztosan várja, hogy megköszönjem neki. Amilyen önzetlen az is, még akkor sem nyavajogna, ha innentől le sem szarnám. Nők... Felsietünk a szobámba, megindulok a fürdő felé, és csak azért kezdek bele, hogy gondolkozhasson a válaszon. Behúzom magam után az ajtót, és nekilátok a zuhanynak, miután megszabadultam a ruháimtól. A hajamat is megcsikálom, borotválkozom, sajgó vállal ez elég nehéz, igyekszem a kötést nem összevizezni. Viszonylag gyors vagyok, nettó tíz percen belül már illatos állapotban félmeztelenül lépek ki, sima arcbőrrel, kócos, félig még vizes hajjal, de ezt a szende kis apácát dehogy hozom zavarba, így magamra húzok egy fekete polót, amit a szekrényből emelek ki. Láthatja, hogy van még ebből a változatból még vagy egy tucat.
Mielőtt eltűnne alatta, láthatja, hogy szépen kidolgozott és ápolt felsőtestem van. Nem csoda a vaddisznós eset a szigeten, erőteljes alkatom van. Leülök mellé, és elkezdem felhúzni a zoknit, és a cipőt is. Így közelről finom férfias illat árad belőlem, ám csak akkor nézek oldalra, ha már kész vagyok.
- Álom... Hát persze. Tudod voltam kómában, meg tudom különböztetni az álmot a valóságtól. Álom volt, de sosem volt még semmi ennyire valóságos. – Szűkítem össze a szemem, ahogyan eszembe jut, hogy még nevetni is tudtam mellette, és átöleltük egymást a naplementében. Felállok, a kezemet nyújtom, és odavezetem az ablakhoz, hogy ránézzünk a birtokra. Mögé állok, és hátulról ölelem át, mint akkor, ha erről nem ugrik be neki, akkor semmiről.

Tárgy: 13-as szoba Szer. 10 Szept. - 15:16

Scott & Jean

Tudom én, hogy nem most kéne megölelni, meg megszorongatni, de hát... ez van, most ez jött ösztönösen, nem tehetek róla, de tényleg nem. Azért mégis csak másfél hónapról van szó, addig vártunk és nem történt semmi, és azt se tudhattuk, hogy élnek, vagy meghaltak, vagy hogy milyen durvák a sérüléseik. Persze, hogy féltünk, mint ahogy én is, és az, hogy végre itt vannak indokolja, hogy nagy legyen az öröm, még ha nem is pont így kéne kifejezni.
- Persze, sejtem és bocs. - lépek szépen hátra a szisszenés hallatán, hogy még véletlenül se legyen a dologból nagyobb baj, mert hát tudom én, hogy friss még a sérülése és én aztán igazán nem akarok neki fájdalmat okozni, még csak véletlenül sem, szándékosan meg aztán főleg. Csak azt nem tudom még mindig, hogy pontosan miről is akar velem beszélni, hogy mi az, ami olyan nagyon fontos most hirtelen. Gondolom előbb rendbe kellene inkább szednie magát, lezuhanyozni, pihenni egy kicsit. Nem az a legfontosabb, hogy... hát nem is tudom mit akar.
- Gondolom az, aki nem szeretné, hogy bárki bejusson a bázisára, ő meg tudja, hogy a csapda. - vágom rá azonnal, bár a végén kissé belassítva, mert azt hiszem ez inkább költői kérdés volt és nem akart rá tényleg igazából választ. Végül is ez a logikus, amit mondok, tény, de ettől még ugyanúgy nem hiszem, hogy szüksége lenne arra, hogy még ki is oktassam, amúgy is ő inkább az a típus, aki lelkesen szid másokat, akiket nem bír, meg akik veszélyesnek titulálhatóak, és nem a magyarázatokra, meg a válaszokra kíváncsi, hogy ki mit miért tesz, szóval amúgy sem lenne értelme magyarázni neki bármit is. Mindegy, elindulunk végül szépen felfelé. Egy kicsit azért hezitálok, hogy mi is legyen, leüljek az ágyára, vagy sem, de végül a mellett döntök, hogy nem a társalgóban várom meg, főleg hogy valahogy látom az arcán, hogy valami komoly dologról akar beszélni, tehát nem kellenek hozzá még fül-, vagy szemtanúk is. Amikor viszont meghallom a kérdését azért úgy istenesen sikerül meglepődni és nem kicsit befagyni. Konkrétan nem is tudok neki azonnal válaszolni, csak nézem, ahogy eltűnik a fürdőszobában, én pedig szépen továbbra is csak nagyokat pislogok, hogy fel tudjam fogni, amit mondott.
- Nem ez... ez nem... - az első reakció, inkább csak magam elé motyogva, amiből ő igazából nem is nagyon hallhat semmit sem, hiszen közben megnyitja a vizet, én pedig még mindig talán egy percet is elküzdök magammal, mire sikerül kinyögni legalább pár értelmes szót, amit hallani is lehet odabent. - Álmodtam veled egyszer, de... az csak egy álom volt. - kiabálok be neki. Lehet, hogy ő is álmodott velem és ennyi, attól még nem evidens, hogy ugyanazt álmodtuk nem igaz? Simán lehet, hogy a sziget neki is az agyára ment, hogy arról álmodott, amiről én is, vagyis pont hogy ő is valami hasonlóról, de az totál kizárt, hogy ugyanarról, az pedig végképp, hogy ugyanazt álmodtuk volna.

♫ Welcome home ♫ • Ruha

Tárgy: Re: 13-as szoba

» 10-es szoba
» 11-es szoba
» 13-as szoba
» 6-os Szoba
» 3-as szoba