Delilah Evans

"Put your red dress on, put your lipstick on, sing your song, song, now the camera's on and you're alive again."

Userinfó: Főkarakter

Név: Delilah Maria Evans
Mutáns név: A Macska, Macskanő, Tolvajok Királynője
Születési dátum: Olaszország, Firenze; 1985. 07. 25.
Besorolás: Független
Képességek: Macska-erő

Elsődleges képesség: Macska-erő
Osztályozás: Delta
Aktiválódás: 16 éves korában
Képesség jelenlegi szintje: Rendkívül jól képzett tolvaj és atléta, valamint mostanában sokszor rúd-, öltánccal és egyéb finomságokkal keresi a betevőt. Remek tornász és közelharcos, valamint profi betörő és zsebtolvaj is. Ezenfelül kitűnő érzékszervek, macskaügyesség, hajlékonyság, gyorsaság, tökéletes reflexek; valamint kisebb magasságokból képes talpra érkezni.
Képesség távlatai: Telepátia/empatikus kapcsolat kiépítése minden macskával (leginkább az állatok által látott képek jelennének meg fejében), a macskafélék irányítása gondolati úton. Fekete macskává válás.

Jellem: Igazi, olaszos temperamentummal rendelkezik.
Többnyire nyílt lapokkal játszik, de a saját szabályrendszere szerint. Ez pedig gyakran nem egyezik a mások-, illetve az alapvető, hétköznapi szabályokkal. Makacs, önfejű, magabiztos, céltudatos, megingathatatlan, makrancos és független személyiség. Ha valamit eltökélt, azt meg is szerzi magának, ha törik, ha szakad.
Nagylelkű és kedves: az erőtleneket megvédi, a szegényeknek ad. Bárkit képes felsegíteni a földről, de ugyanezzel a mozdulattal vissza is képes lökni az illetőt. Biztos támaszt jelent, erőt sugárzó középpont, a társaság ragyogó Napja.
Nem fél döntést hozni, és azért felelősséget vállalni, nem riad vissza saját, kimondott szavaitól; mindenről van véleménye, és sokszor nem tudja, mikor kell hallgatni.
Van benne hajlam az önzésre, a hatalomvágyra és a hiúságra. Ingerlékenységével és ellentmondást nem tűrő jellemével képes mások napjait pokollá tenni.
Túl sokat cigizik, inni is szokott. Káromkodik és pénzért vetkőzik.
Nem beszél az érzelmeiről, pedig nagyon mélyérzésű nőről van szó. Megvannak a maga kis titkai, és álmai.

Külső: Eléggé magas, vékony, de azért vannak domborulatai. Bőre kreolos, mivel anyja olasz származású. Haja sötétbarna, szemei igéző kékek, hamar megragadja velük, és teste minden egyes porcikájával, vagy mozzanatával a sóvárgó, férfi pillantásokat. Mozdualatai finomak és lágyak, menet közben csípője ring, fejét felszegi, tekintetével maga elé néz - soha nem a földre. Szereti a szőrméket, azpró, testhez simuló darabokat, a fehérneműket, a magas sarkúakat, és mindent, ami a szakmához kellhet. Kedvence a csipke és a finom selyem. Valamint a legtöbb holmija fekete, vörös illetve sötétkék.

Előtörténet: Szívemben édesen, füstösen, szédülten száll az élet illata. Vörösre festett ajkamat hamiskás kis mosolyra húzom, igazán kék pillantásomat a férfiak száz, meg száz arcán járatom, amint az asztalok alkotta folyosón haladok végig, vörös magas sarkúba bújtatott, hosszú lábaimmal, melyeket éppen, hogy csak combközépig takar a falatnyi, fekete ruha. Hosszánál már csak mély dekoltázsa kihívóbb, és előkelő asszonyok számára megbotránkoztatóbb. Én nem vagyok feleség, nem vagyok senki nője, a magam ura vagyok - hiszem ezt én. Persze, én is, mint mindenki más, valaki karmában vagyok. Valakitől függök. Általában az Opál - a sztriptíz klub - főnökétől, Henningtől.
És persze ott vannak azok a függőségek, mint a dohány, a szesz, a tánc, a tolvajlás vagy a szex. Ez mind addiktív számomra, s bár én tehetek róla, a karmukban vagyok. És elárulok még valamit - nem titok: nem is akarok leszokni róluk.
Abban a hitben, és továbbra is bőszen hitegetve magam, füstölgő, parázsló blázzal a kezemben haladok célirányosan a nem túl magas színpad felé, a rúd felé, hogy szabad vagyok, akár a madár. De nem vagyok az. Ha nem a főnököm, a stricim, vagy nem a függőségeim rabja vagyok, hát saját magamé. Múltamé, jelenemé, ismeretlen jövőmé. Túl sok gondolat cikázik e szép arc mögött, s olyan dolgokon kattogok, amik lényegtelenek - pénz, öregedés, család. Ezek azok a dolgok, amikre nincs szükségem, mégis függök tőlük, még, ha csak gondolati szinten is.
Parfümök százai keverednek a dohányfüst illatával, valamint az alkohol párájával, és jóleső, ám annál képmutatóbb nevetések hangjaival. Cipőm koppan, a lágyan, andalítón szóló zene ritmusára, csípőm úgy ring, mintha most is épp táncolnék. És épp táncolok is.
Éhes, vágytól fűtött férfitekintetek fogadnak, és le merem fogadni, hogy követnek is, de én csak hanyag mozdulattal lepöccintem a cigaretta hamvadó végét.

A sötétben munkálkodok - minden tekintetben. Mint a macska, szinte dorombolva bújok a férfi ölébe, nyakába fúrom arcom, csókolgatom, mellkasát simítom. Ujjaim nadrágjára siklanak, de nem büszkeségéhez, hanem a zsebéhez. Eléggé bő ahhoz a sötétkék farmer, hogy bele tudjam csúsztatni vékony, hosszú ujjaimat a mélyedésbe, és kilopni belőle pár plusz dollárt. Ha lenne benne, de sehol semmi. A fények villódznak, a sötétség ránk telepedik, nem látom tisztán az arcát, csak sziluettjét és arca vonásait, melyekre érdekes maszkként vetülnek a felvillanó, élénkszínű fények. Fekete bőrdzsekije belső zsebéhez csúsztatom kezem, hogy onnan csempésszek ki némi zöld hasút, de a férfi hirtelen mozdul. Elkapja a csuklómat, és ujjait bilincsként szorítja tagjaimra. Megdöbbenek, lefagyok, ijedten nézek rá. Emeli a jelvényt. Rendőr...

- Mégis hogy képzelted?! - üvöltözik most Henning. - Hogy van pofád, ahhoz, hogy belemászol egy rendőr ölébe, hogy leállsz flörtölgetni egy zsaruval?! Ráadásul nős volt! Utána ingyen beültél volna a mocskos autójába és szétpakoltad volna a lábadat, mint mindig, vagy mi?! Ja, igen, és a jéghegy csúcsa, hogy bevittek a fogdába is, ahonnan egy nagy rakás pénzzel hozattalak ki! - tajtékzik a dühtől, de én csak magam elé meredek, fél füllel figyelek rá, de a szavai nem jelentenek számomra semmit. - Nem én vagyok a rulett gép, hanem te! - üvölt rám idegesen, miközben karomnál fogva felrántott, és folytatja a kioktatást. Fapofával nézek a szemébe, és állom a pillantását - Te hozod a pénzt! - emlékeztet.
- Elnézést, tudom, de... - kezdtem volna hegyi beszédembe, de közbevágott - mint általában:
- Csak nem sértettem meg az érzéseidet?! - vonja fel a szemöldökét, értetlenül néz rám, széttárja karjait. Cigarettát keres fehér öltönye belső zsebeiben, majd öngyújtót.
- Nem - vonom meg a vállamat.
- Nem! - üvölti, és füstöt köp. - És tudod, hogy miért nem? Mert nincsenek is érzéseid.
- De igen, vannak - ellenkezek, de hangom nyugodt. - Emberi lény vagyok, emberi érzésekkel.
- Oh... - vigyorodik el - Egyszerre ember lettél?! - lép közelebb hozzám, zavarón belemászva a személyes terembe. Átkarolja a derekamat, és úgy folytatja a beszélgetést, miközben én is rágyújtok. Érzem a drága parfüm, és a még drágább dohány illatának pacsuli és menta keveredését, mely körbelengi a férfit. - Tudod, mi mutatja, hogy nem vagy ember, Delia? - szólít a 'kurva nevemen' - Ha ember lennél, azt csinálnál, amit akarsz. De te nem, mert te azt csinálod, amit én mondok. Én viszont igen! - bődül fel diadalittasan - Én ember vagyok, mert azt csinálok, amit akarok, akkor, amikor akarok, és nem felelek érte senkinek.
- Mindenki felel valakinek - sziszegem -, te Mossnak, Moss pedig Poljakovnak.
- Úgy gondolod? - kacag fel. Nevetése, mintha ugatna.
- Igen - bólintok határozottan, és szívok bele az olcsó, töltött cigarettába, mely már rég nem száll a fejembe.
- Moss Poljakovot lopja meg, én pedig Mosst. Azt hiszik, övék a pálya, de ez téves elképzelés. Itt minden az enyém. Az Emberé! - vigyorodik el kajánul, miközben végigsimítja a csípőmet és a fenekemet.
Épp szóra nyitja a száját, amikor dudálnak neki az utcáról. Az ablak közelében állok, látom, hogy egy fekete kocsi gördült az Opál elé.
- Az Embernek el kell mennie. De te ne mozdulj, amíg vissza nem jövök, még nem végeztünk! - és már be is csapja maga mögött az iroda ajtaját.
Ember vagyok! Emberi lény! - visszhangzik a fejemben. Az ablakoz lépek, és nézem, ahogy Henning beül a fekete, fényes, újnak tűnő, drága autóba, és elhajt. Valószínűleg Mosshoz. Kifújom a füstöt az ablakra, s a lassan legördülő, kövér esőcseppeket figyelem. Amikor a kocsi lefordul az első kanyarban, felveszem a bőrkabátomat, és a vállamra dobom a táskámat, majd az ajtóhoz lépek. Kölcsönveszem a hólyag autóját. Betelt a pohár, nincs tovább, elmegyek és vissza sem jövök.
Henning irodájának ajtaja újra becsapódik, immár mögöttem.

Természetesen visszamentem, ma is itt vagyok, és holnap is itt leszek. Ki tudja, meddig? Ki tudja, miért? De itt vagyok. És itt leszek.
Ebből a világból nincs menekvés, ha az ember egyszer belekeveredett.