Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
A repülés ismert törvényei szerint nem lehetséges, hogy egy méh repülni tudjon. A szárnyai túl kicsik ahhoz, hogy a levegőbe emeljék a kövér kis testét. Persze a méh akkor is repül, mert a méhek fittyet hánynak arra, hogy az emberek szerint mi lehetetlen...
Userinfó: Főkarakter
Név: Alex Shaten Mutáns név: Démon Születési dátum: 1970. aug. 16. (16) Besorolás: Még Független, de majd Diák Képességek: Démonfegyver, Kivetülés
Elsődleges képesség: Démonfegyver Osztályozás: Béta Aktiválódás: 13 évesen Képesség jelenlegi szintje: Képes a végtagjaiból különféle pengéket növeszteni, a vérében lévő hihetetlenül nagy mennyiségben előforduló vas segítségével. Előnye, hogy a pengék mérete és alakja helyzethez igazítható (gondolhatunk egy összefüggő kardra, vagy ujjak helyén növő pengékre is), hátránya, hogy eltorzítja Alex karját. Képesség távlatai: Nem csak a végtagjain, és nem csak pengét lesz majd képes létrehozni.
Másodlagos képesség: Kivetülés Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 13 évesen Képesség jelenlegi szintje: Alex megidéz egy hozzá hasonlító, szellemszerű alakot, amit képes irányítani. Előnye, hogy ez a szellemszerű kivetülés erősebb, gyorsabb, és nem sérül, csak energiaalapú támadások sebzik, és nem megy át a dolgokon, hanem képes mondjuk felemelni valamit vagy megütni valakit például, de amíg ezt a kivetülést irányítja, saját testét képtelen. Egyenlőre csak egyet tudna, ami nem sokkal erősebb, vagy gyorsabb. Ha akar, át tudja vinni a dolgokon. Amíg kivetíti magát, lát mindkettejük szemével ha akar, de csak a szellemet irányíthatja, aminek előbb vissza kell térni a test közelébe hogy eltűnjön. Képesség távlatai: Ha felébred, csak rövid ideig lenne képes előhívni, majd pedig csak kis idővel utána, ezen lehet fejleszteni, akár a szellemek erején, sebességén, vagy számukon is javíthatna.
Jellem: Alapjában véve kedves embernek tartom magam, aki ha kell, segít azoknak, aki fontos. De van valami, ami ennél fontosabb. Félek. De nem a húgom rémképeitől. Igazából egy idő után... Megszoktam. Kicsit még szörnyetegnek érzem magam, de mostmár minden sokkal jobb, mint régen. Kezdek megbékélni mindezzel, és ez jó. Azonban félek attól, hogy ártok másoknak a képességeimmel, és hogy nem találom meg a testvéreimet.
Külső: Magas, kicsikét vékony alkat. Rövid haja viselőjének hangulatáról, vagy állapotáról árulkodó ápoltsággal fedi be koponyáját. Kék szemei Néha bánatosan, néha kedvesen, vagy épp egykedvűen bámulnak vissza. Nem szereti a rövidnadrágokat, nyáron is csak a legnagyobb melegben vesz fel olyat, a rövidujjúakkal viszont semmi baja. Ha az idő hidegebbre fordul, megjelenik örök barátja is, a farmerdzsekije.
Előtörténet: 1970-ben születtem Amerikában. Egy átlagos család voltunk. Van egy nővérem, Lyliana, aki hét évvel idősebb, húgom pedig hat évvel fiatalabb, az ő neve Miu. Nagyon szeretem a testvéreimet, és szerintem ők is szeretnek engem. Igazából régebben minden tökéletes volt. Normálisak voltunk, és normális életet éltünk. Azonban történt valami, amire senki sem számított...
Éppen reggeliztünk Lylivel, amikor meghallottuk Miut énekelni. Elmosolyodtam, ahogy hallottam: "Csigabiga gyere ki..." Azonban hirtelen olyasmi történt, amire senki sem számított. Hirtelen lángra kapott a ház! Lyli reflexszerűen mentett ki a házból, és én nem is ellenkeztem. A húgom pedig kinn énekelt, és egy csigát gyújtogatott. Aztán amikor elhallgatott, hirtelen minden olyan volt, mintha a lángok soha ott sem lettek volna. Ezután féltem Miutól... Kerülni kezdtem, és igyekeztem nem beszélni vele. Amikor a szobámban voltam, bezártam az ajtót, és csak akkor nyitottam ki, ha a nővérem már nagyon kérlelt. Azonban valahol úgy éreztem, hogy direkt csinálta, direkt akarta a frászt hozni ránk, és ezt viszonozni akartam... Szóval megnézettem vele egy horrorfilmet. Itt derült ki igazán, hogy a húgom nagyon nem normális. Sokkal jobban tetszett neki az a horrirfilm, mint bármi más eddig. Noha én párszor tényleg megijedtem rajta. Igazából egyikünknek sem szabadott volna ilyeneket nézni, de ez nekem nem számított. De azután történt valami, amire nem számítottam...
Egyik este azt hallottam, hogy Miu azt a dalt énekli, amit a horrorfilmből hallott. És ekkor megjelentek újra az illúziók. Megjelentek olyan teremtmények, olyan kimondhatatlan szörnyek, amiktől egyszerűen... Sikoltanom kellett! Rohantam be a nővérem szobájába, ő meg tudott vigasztalni, azonban ez nem az a pillanat volt, amikor segíthetett. Pláne, amikor egy hatalmas pók furakodott be az ajtón. Ekkor elpattant bennem valami, vagy inkább eltört. És kiszabadult belőlem valami... Egy hatalmas pengét láttam a kezem helyén, beleállva a falba. Apám őrjöng, anyám idegösszeroppanást kapott, a nővérem próbálja őket összerakni, és egy nagy seb a mellkasán... Én tettem... Én voltam! Látom a vért a kardon, ami a kezemből lett! Én tettem!
Egy szörnyeteg vagyok... Olyan lettem, mint Miu szörnyei...
Berohantam a szobámba, és a kezeemt néztem. Végighúztam a pengén abal kezem egyik ujját. Éles volt, vér buggyant fel. Csak néztem... Aztán rámarkoltam a pengére. A kezemből folyt a vér. Egy idő után meguntam, és felnéztem a csillárra. És magamat láttam, egy olyan szörnyként, mint amik Miu dalaiból jönnek, és egy kötélen fogva fel voltam akasztva a csillárra... Lassan lengtem ide-oda a kötélnél fogva. Lassan előkerestem a nyakkendőmet, és már neki akartam volna állni... Úgy éreztem, csupán egy szörny vagyok, és hogy a világnak meg kell szabadulnia az ilyen szörnyektől... - Alex! Jól vagy? Vérzik a kezed! Minden rendben? Olyan furcsa a tekinteted... A nővérem volt az. Mindig tudta, mikor kell megjelennie... És amikor ránéztem, az emlékeket láttam, és magamat emberként... Amikor pedig a csillárra, a szörnyet láttam. A tekintetem nem tudott megállapodni egy ideig... Aztán pedig odamentem a nővéremhez, és átöleltem. Azóta nem félek Miu rémképeitől.
De úgy érzem, nem vagyok normális...
Az vagyok?
Vagy csak egy szörnyeteg?
Megszöktünk otthonról. Lyli elég pénzt csent el, hogy egy ideig meglegyünk. Persze Miu összeszedett valami halott medvebocsot, amit ki kellett preparálni, így a pénz nagy része is ugrott kapásból. Azonban történt még valami, ami említésre méltó... Néhány részeges alak talált meg minket magának. Az egyik a húgomat akarta megerőszakolni, a másik pedig a nővéremet, egy harmadig pedig felém közeledett, lefogott, és készült a fejemet a falhoz csapni... És ekkor derült ki, hogy a nővérem is közülünk való... Ahogy nézte a húgomat vetkőztetőt, az egyszerűen felgyulladt! Ekkor megrémült az, aki engem fogott, én pedig az illúziókkal nem törődve, bevetettem a képességeim. Megöltem azt az embert... Egy vékony pengét formáltam a kezemből, és átszúrtam a mellkasát. És ekkor hallottam egy hangot a fejemből, ami azt akarta, hogy még többször, még erősebben döfjem bele a kést... És ekkor minden elsötétült, és a nővérem karjaiban találtam magam...
Ezek után sikerült egy romos házban meghúznunk magunkat. A nővérem munkát keresett, nekem pedig Miura kellett vigyáznom. Azonban ők nem tudták, hogy az a hang a fejemben testet is öltött... Olyan volt, mint én, de átlátszó, gyors, erős... Olyan volt, mint egy gonosz szellem, és nem tudtam mindig ellenállni neki... És döntésre jutottam. Miu tud vigyázni magára, és amúgyis mindig elkóborol, én pedig keresni kezdtem, hogy mégis mit tudnék tenni, hogy legyűrjem a hangot a fejemben... Azonban először engem találtak meg. Charles Xavier talált meg. Először biztos voltam benne, hogy csak egy ember, aki azért jött, mert nemrég elcsentem pár almát, és elrohantam velük... De nem! A fejemben hallottam őt, ő is olyan volt, mint a hang! Ő is egy hang! Biztosan ő is olyan gonosz, mint a másik! A kezem pengévé alakult, és megindultam, hogy eltüntessem az illúziót, elkergessem ezt az újabb hangot, és végre egy kis nyugtom lehessen, azonban a fegyveremnél fogva egy falhoz csapódtam. Egy másik alak tűnt fel egy pillanatra... Azonban bevertem a fejem, és minden elsötétült...
Egy ágyban ébredtem, tiszta ruhában. Nem tudtam, mi történt, és hogy hol vagyok. Egy dolog tűnt fel. A csend. Később belépett hozzám valaki, akit Ericnek hívnak, és azt mondta, hogy mutáns vagyok. Ő volt az, aki a falnak csapott. Irányítja a fémeket. Charles pedig nem egy hang, hanem egy másik mutáns. Ő volt az, aki Eric szerint "rendet tett a fejemben". És ezért hálás is vagyok nekik. Megtudtam, hogy ahol vagyok, az a mi fajtánk számára lett létrehozva. Beszélni akartam Charles-szal, és Eric elvitt hozzá. Megköszöntem neki mindent, és elbúcsúztam. Azt mondtam, hogy visszajövök, de csak a testvéreimmel. Meg akarom találni őket, és elmondani, hogy van egy jobb hely, mint az a romos ház. Csak előbb rájuk kell találnom...
Moira MacTaggert
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Rose Byrne
Hozzászólások száma : 433
Kor : 37
Tárgy: Re: Alex Shaten Kedd 21 Okt. - 12:58
Érdekes sztori, köszi érte.^^ Kicsit sötét történet, de az ilyenekből lehet igazán elindulni. Tetszik, hogy már eleve családban gondolkozol, mert ebből jó kis kapcsolati drámákat lehet kialakítani. A tömény pirostól mondjuk kifolyt a szemem. A képességei rendben vannak, úgyhogy el is fogadtalak, a foglalózás után mehetsz is játszani^^
Kezdőlap 
by 
