Will & Violet - Hétvégi vakáció (valamikor még ősszel)

Violet & Will

- Tudom, hogy vannak, senki nem tökéletes, én csak úgy értem, hogy… tudod, a hibátlan nem tökéletes. Hiányzik belőle a hiba. – és elég unalmas lenne az, ha valaki hibátlan lenne, szóval nem, nem hiszem őt annak, tudom, hogy vannak hibái, és azt is tudom, hogy nekem is akad jó pár. – Én csak úgy értettem, hogy nekem te így vagy tökéletes. – hibákkal együtt, bár azért nem hinném, hogy olyan elképesztően sok hibája lenne, de… persze, nem hiszem azt, hogy nincsenek, csak hát nem hinném, hogy túl hosszas listát kéne írni róluk és ez jól is van így. Ő úgy jó, ahogy van.
- Igen, az biztos, hogy akadtak rossz dolgok, de.. majd most javítunk. – majd most jobb lesz, mint volt, legalábbis nagyon remélem, mert nem akarom ezt most elrontani, ha annak ellenére is itt van, amit nem is olyan rég megtudott rólam annak a… hogy is hívták? Peter? Azt hiszem ez volt neve annak, aki segített neki.
- Csak kíváncsi vagyok, ennyi. – rántom meg a vállam mosolyogva. Mert most már tudja, hogy miként nézek ki, tudni fogja holnap is,emlékezni fog rá, és nem újra meg újra elfelejteni, hogy aztán újra és újra meglássa, de… nagyon örülök annak, hogy emlékszik az arcomra.
- Ez elkerülhetetlen Violet. Nem fognak minket soha elfogadni. – és nem élhetünk örökké így, szégyellve, rejtegetve azt, amit tudunk. Én eddig sem tettem, és ezután sem fogom, éppen ezért segítek Emmának abban, hogy megvalósítsa a céljait, de… ahhoz eredmények is kellenek, és még mindig túl lassan haladunk. Én látni akarom a munkám gyümölcsét. – Mi van velünk? Nekem így tetszel, ahogy vagy. – persze, sejtem azért, hogy mire érti ezt, de nem is tudom, annyira azért nem értek vele egyet ebben. Én is csak azért nézek ki így, mert volt vagy három évem, hogy mással se foglalkozzak magamon kívül, de… nem leszek ettől még több.
- Ennek annyira azért nem örülök, de… rendben, és akkor én meg… folytatom a kipakolást, ha van még valami, utána meg mehetünk… ahova akarunk, igaz? – nem tudom, én nekem most ez a zuhany egyben pihenés is volt, szóval ha végzett és úgy gondolja, hogy nem olyan fáradt, hogy most ebből beszédüljön az ágyba, akkor akár mehetünk is majd valahova miután kijött. Nem tudom, hogy mik vannak itt a környéken, de úgy is csak fel kell fedeznünk magunknak az egészet, igaz? Pár nap itt, erre pont elég is, ráadásul közben még jól is tudjuk magunkat érezni, csak jól járunk.

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt Smile

//

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Számomra tényleg csak az a lényeg, hogy ő nekem fontos legyen, én úgy szeretem, ahogy van a hibáival együtt is és kész. Tudom, hogy rossz dolgok történtek vele, tudom, hogy lehetett volna szebb és kellemesebb élete is rendes szülőkkel, akik segítenek neki, nem pedig eldobják és még rosszat is tesznek vele azzal, hogy ellene vannak. Én azt szeretném, ha mostantól jobb lenne neki, ha látná, hogy számomra tényleg fontos az, hogy jól érezze magát és nem számít a múlt, nem számít mindaz ami már megtörtént, csak a jövő és az, ami még előttünk van. Szeretném, ha mosolyogna és boldog lenne, tényleg nem vágyom másra. - Így jobban hangzik, akkor tudod, hogy vannak. - mosolyodom el most már úgy igazából. Ez tényleg fontos nekem, ne kérdezzétek, hogy miért annyira. Vannak hibáim és nem akarom, hogy tökéletesnek lásson, mert akkor igenis attól tartok, hogy csalódna. Szeressen úgy, ahogy vagyok, hibákkal együtt, én is úgy szeretem őt.
- Köszönöm. Tudod, elég rossz dolog volt mostanában és jó lenne most ezt a hétvégét csak jó dolgok jegyében eltölteni. - feltöltődni, együtt lenni és nem foglalkozni semmivel sem, ami az elmúlt hetekben történt. Remélem, hogy ez megoldható és remélem, hogy képesek leszünk elszakadni a rossztól, mert én nagyon ezt akarom. Boldognak lenni, hiszen olyan sokat volt rossz neki és nekem sem volt épp sétagalopp az utóbbi jó pár hónap.
- Ez az első kérdés, ami eszedbe jut? És ez egyáltalán lehet kérdéses? Persze, hogy tetszel, helyes arcod van, nagyon is. - igazából attól, hogy nem emlékszem az arcokra, nem látok valakit rondábbnak, vagy szebbnek. Ezt igazán nem lehet megmagyarázni annak, aki nem élte át, amit én, elég bonyolult, de igen ő tényleg tetszik is, de nem gondoltam volna, hogy ez jut eszébe először. Egyébként is, ha valakit szeretsz, akkor az megszépíti, lehet hogy akkor is tetszik, ha egyébként nem keltené fel a figyelmedet csak úgy az utcán. A szerelem, a szeretet, a másik kisugárzása, a jelleme valahogy megszépíti a külsejét is az ember szemében. Mondhatjuk érzékcsalódásnak is, de ez szerintem így jó. Apa olyan sokat mondta anyunak, emlékszem rá, hogy ő a legszebb nő a földön és igen, komolyan gondolta, mert számára tényleg anya volt a legszebb a világon.
- Ez a máshogy miért nem szimpatikus nekem? - halkan sóhajtok egyet. Hát igen, tartok tőle, hogy ennek az egésznek nem lesz majd jó végkimenetele, hogy ha kiderül a létezésünk és az emberek nem fogadnak majd el, akkor az egy nagyon is rossz jövőt hoz majd el nekünk és én rettegek ettől a jövőtől.
Látom én, hogy meglepi a kérdésem, de még sem szívom vissza. Igen, talán nem kellene erre így rákérdezni, úgy sem mondana nemet, de mégis csak kicsúszik a számon a kérdés, nem tehetek róla. De őszintén... nyeszlettnek érzem magam mellette, úgy hogy hozzáérek és amilyen erős és... hát én ehhez képest olyan vagyok, akit elfújna az első erősebb széllöket. Alacsony is vagyok, és nem is valami kimondottan erős testalkató. - Oh, hát igen úgy... egyszerűbb, de zavarban leszek. Te... és én... - valahogy ösztönösen fonom magam köré a karjaimat, miután átvette a pólót. Eddig sosem zavart az, hogy hozzá képest én egy törékeny porcelánbaba vagyok csak, nem tudom, hogy most miért van így, de enyhén szólva is kisebbségi komplexusom van. Tény és való, hogy mindenki erős párra vágyik maga mellé és nem kérdés, hogy ő meg tud védeni bármitől és bárkitől szinte, de... én mit tudok tenni érte viszonzásul?
- Igen, de... én tuti, hogy viszek be váltópólót. - meg ruhát, meg mindent, mert nem mernék csak úgy kijönni lenge ruházatban, ami butaság, mert szeretem és szeret és nem tartana nyeszlettnek igaz? És egyébként is meg fog majd történni, fog majd látni ruha nélkül is, de azok után, amit most láttam... Oké, irány a zuhanyzó, gyors tempóban, és persze összeszedve a szükséges ruhákat, mielőtt eltűnnék az ajtó mögött.

Violet & Will

- Igen, azt hiszem ez. – bólintok egyet mosolyogva. Hogy ő mit gondol rólam. Kiskoromban még azt hittem, hogy adnom kel más véleményére. A szüleimére például, de aztán ahogy felnőttem, úgy jöttem rá, hogy más véleménye nem számít, csak ha az illető fontos, amúgy meg…elsősorban magamnak kell megfelelnem. – Szeretem a hibáidat is. – rántom meg a vállamat. Nem akartam, hogy ezzel most megijesszem, én csak bókolni akartam neki és kész, de… úgy látszik, hogy akkor azt nem mondhatom, hogy tökéletesnek látom őt, mert rosszul érinti, ami kár, nagyon is kár, de… mindegy, majd akkor mondok neki valami mást, ha bókolni akarok, nem igaz?
- Rendben. – bólintok Violet szavaira. Persze, azért lenne mondanivalóm, de ő mondta, hogy ezt most ne emlegessük, és hát…végül is az a fickó bosszút akart állni, megértem őt, de Violetet bántotta, nem tehetem mást, minthogy megölöm. Ha valaki bántja azt, ami nekem a legkedvesebb, akkor azt muszáj viszonoznom. Megtettem.
- De legalább emlékszel az arcomra. Ez jó. Szóval… tetszem? – mármint úgy arcra, elvégre egészen eddig elfelejtette újra meg újra azt, hogy miként is nézek ki igaz? Most már akkor nem fogja, bár igen, lehetnek mellékhatásai annak az egésznek amit tettek vele,de… talán nem túl gyakran, legalábbis remélem, hogy így lesz.
- Akkor őket máshogy kell meggyőzni arról, hogy… nekünk is kijár az az élet, amit ők élnek. – nem mondom, hogy harcolnunk kell velük, de.. ezt kell tennünk, harcolni minden erőnkkel, mert ha nem küzdünk akkor már vesztettünk és az… beláthatatlan következményekkel járna. Sokan halnának meg, és a legtöbben közülünk,mutánsok közül.
- Rendben, köszi. – mosolygok rá. Nem igazán veszem észre azt a bizonyos lefagyást, annyira azért nem vagyok nagyra magammal, hogy minden reakcióját magamnak tulajdonítsam, meg igazából próbálok úgy beszélni, hogy a lehető legkevésbé fázzak, így ruha nélkül hiába van jó idő, attól még elégé hideg tud lenni, szóval kéne az a póló. – Tessék? – oké, kissé azért meglepetten nézek rá mikor megkérdezi, hogy szabad-e, mert nem értem mire gondol, de aztán mikor a keze a mellkasomra kerül, akkor már leesik és csak mosolyogva bólintok egyet. Örülök annak, ha tetszek neki, szerintem mindenki tetszeni akar annak, akit szeret igaz? Külsőre, belsőre is. – Majd én leveszem rólad akkor. – mosolygok rá, és elveszem tőle a pólót, mert hát nem nagyon tűnik úgy, hogy magától olyan gyorsan menne ez, de persze nem bánnom, sőt, nagyon is örülök annak, hogy így néz rám, és biztos vagyok abban, hogy én is minimum így néznék rá, ha meglátnám őt a felsője nélkül. – Akkor… lezuhanyozol te is? – kérdezem őt, miközben felveszem a pólómat és kijövök, átadva neki a terepet, ha menni szeretne.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Akkor látod pont ez a lényeg.- ne foglalkozzon azzal, hogy mit mond más, hogy mit gondol más, mert csak az számít, hogy én mit gondolok és nem látom őt szörnyetegnek. Rossz dolgok történtek vele, amiket sajnálok és ha ismertem volna régebben... ha tehettem volna érte bármit is, akkor biztos, hogy megtettem volna, mert fontos nekem és mert a fenébe is, de bármennyire is képtelenség de szeretem. Nem szabadna és biztos, hogy aki a történetünk rövid kivonatát olvasná az azt mondaná, hogy őrültség, de nem tudok mit tenni, és nem is akarok ellene. - Remélem, mert tudod vannak ám hibáim is, csak még lehet hogy nem vetted észre őket eddig. - és pont e miatt nem érzem magam tökéletesnek és pont e miatt félelmetes az, hogy ő így gondolja rólam. Persze megértem, ha szeretsz valakit, akkor így érzed, akkor a hibáival együtt is szereted és a hibáival együtt is tökéletesnek találod.
- Tudod a rossz dolgokat most nem emlegetjük úgyhogy nincs sajnálkozás sem, nem nem ütöttél el, hanem valaki, aki rosszul kezelt egy helyzetet. - persze mondhatjuk, hogy az a fickó joggal volt kiakadva, de én nem tettem ellene semmit sem, szóval igazából nekem nem kellett volna ártania, vagy mondjam úgy, hogy nem nekem kellett volna? Willnek viszont nem tud, de így sem ért el semmit. Egyébként is, ha tényleg elüt, akkor nem is maradok jó eséllyel életben, szerintem a pasas ezt egyáltalán nem gondolta át.
- Elvileg emlékszem mindenkiére Peter... nem is tudom, hogy minek nevezzem múltba tekintő akciója előttről, és ezeket már nem fogom elfelejteni és... azt hiszem igen. Mármint nem pont ugyanolyan, de azt mondta, hogy rizikós volt az egész, hogy lehetnek... következményei. - és én vállaltam, mert tudni akartam a válaszokat, mindegy, hogy mi az ára. Lehet, hogy rossz ötlet volt, lehet hogy rossz döntést hoztam, de akkor is tudni akartam, hogy mégis mi történt és miért. Lehet, hogy vannak olyan következményei, amikről nem tudunk, lehet hogy rossz dolgokat is szülhet ez az egész, de én ettől még ugyanúgy tudni akartam, muszáj volt egyszerűen megtennem.
- És akiket nem? Akik... nem engednék, hogy mi rendesen éljük az életünket? - azokkal mi lesz? Nagyon keveset tudok arról, amit csinál, szinte semmit. A munkája, a tervei, a céljai még most is ködösek előttem, de egyelőre azt hiszem félek is tudni őket, mert mi van, ha olyasmi derülne ki, amit nem tudok kezelni, vagy ami csak fájdalmat okozna. Én nem hiszem, hogy tudnék szándékosan ártani másoknak, akkor vajon milyen lesz a jövőnk, ha harc és küzdelem uralja majd?
Mindenesetre tényleg nekiállok kipakolni, amíg ő elmegy zuhanyozni. Rá fér, talán rám is, de ő volt az, aki többet dolgozott, hogy ideérjünk, ő vezette végig az utat, úgyhogy most ő az, akinek jobban kell a felfrissülés, úgy gondolom. Már épp a szekrényt csukom be, amikor hátrapillantva látom meg őt az ajtóban. Nem tehetek róla, de azért pár pillanatra sikerül lefagynom. Nem rossz értelemben, egyáltalán, egyszerűen csak tetszik a látvány, ezt azt hiszem kár lenne tagadni. - Hát... hát persze, egy pillanat. - csak sikerül eljutni oda, hogy elszakítsam róla a tekintetemet, és elővegyem a már a szekrénybe pakolt pólót neki. Nem tehetek róla, de hevesebben ver a szívem, ahogy közelebb lépdelek, hogy odaadjam neki azt a pólót. - Szabad? Tudom... hogy buta kérdés, de... - csak ennyi, bármennyire is furán hangzik erre rákérdezni, de a tenyeremet a mellkasára helyezem, hogy óvatosan végigsimítsak rajta. Egész más azért így, mint ruhában, még inkább látszik, hogy... hát lássuk be a felsőteste enyhén szólva is tökéletes. - Én nem fogom merni levenni a felsőmet előtted ezek után, komolyan. - enyhe pírral az arcomon és kissé persze zavarban húzom vissza kezemet, miután még ezt is sikerült kimondani. Gondolat szintjén kellett volna maradnia igaz? A póló... igen a póló, mert azt hoztam csak ide neki, szóval oda kell adni és kész, és a szemébe nézni... a szemébe!

Violet & Will

- Igen, az számít amilyennek te látsz, a többi ember az… nem érdekel. – rázom meg a fejemet. Tényleg nem érdekelnek, ők nem fontosak nekem,ellenben Violettel, Violet nagyon is fontos, a véleménye, az egyetlen ember, akinek tényleg számít a véleménye, akinek tényleg adok is a véleményére, mert másé…másé nem érdekel és kész. – Nem csalódok, én pont azért szeretlek, mert magad vagy. Nem kell…nem kell úgy érezned, hogy nyomás alatt vagy, pont azért látlak tökéletesnek, mert magadat adod. Se többet, se kevesebbet. – mosolygok rá. Nekem pedig ez a fontos, mert szeretem őt, és az a lényeg, hogy ő olyannak lásson, amilyennek szeretne.
- Tudom és…sajnálom, többet nem emlegetek fel akkor semmit. – rázom meg a fejemet, és egy elnézést kérő tekintetet villantok meg felé. Igen, tudom, hogy tényleg ezért jöttünk el ide, és nem akarom , hogy a rossz dolgok miatt tönkremenjen ez az egész hétvége. Tényleg nem, nem én akarom tönkretenni.
- Rendben, ha te mondod akkor….akkor elhiszem. De azt sajnálom, én nem akartam, hogy elüssenek, én csak…vártam rád. – nem akartam, és azt a fickót is megöltem aki elütötte, aki megakarta őt ölni. Megöltem a testvérét, de tőlem nem veheti el senki sem Violetet, mert ha megpróbálja, azt….azt megölöm. Végzek vele örökre. – De akkor…akkor emlékszel az arcomra. Ez jó, csak az… az én arcomra emlékszel akkor? És legközelebb is előfordulhat, hogy… tudod, mint ami azon az éjjelen is előfordult? – mikor úgy nézett rám, mint valami állatra, mint valami gyilkosra. Az szörnyű volt,azt hiszem ott eltudtam volna süllyedni helyben, mert hogy ő nézzen úgy rám…pont ő….
- Nem, de… a legtöbbet talán igen. – rántom meg a vállamat. Nem tudom, én nem hiszek az emberben, én inkább taposnám őket el, mert tudom…érzem, hogy nem hagynák ezt nekünk, de ez már nem az én dolgom, Emma a főnök, én csak katona vagyok, ahogy mondani szokás, de nem önként megyek majd a halálba.
- Határozottan…nem rossz ötlet.– mosolygok rá, mikor kissé távolabb húzódik. Szeretem őt, szeretem megcsókolni és…örülök annak, hogy itt van, hogy nem akart a rendőrökkel elkapatni, mert azt nem bírtam volna ki, akkor én elégé kiakadtam volna, mert Violet az egyetlen az életemben, akire tényleg szükségem van. – Rendben, ez egy jó ötlet. – mosolygok rá, majd gyorsan elő is kapok egy törülközőt meg egy tusfürdőt, és még a borotva, meg a borotvahab is előkerül, majd irány a fürdőszoba. Nem sokat vagyok azért bent, gyorsan megzuhanyozom és megborotválkozom, majd azért óvatosan nyitom ki az ajtót, de azért magam köré csavarok egy törülközőt. – Violet, tudnál hozni egy pólót? – azt elfelejtettem hozni magamnak és… nem igazán tudom, hogy Violet mennyire… nem tudom, mennyire szereti azt, ha ruha nélkül van, mármint félmeztelenül. Én otthon így vagyok, de neki nem akarok kellemetlenséget okozni esetleg ezzel.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Én így látlak helyettük is, jónak. - mosolyodom el, mert szerintem ő igenis jó ember, és tudom, hogy mások miért nem így látják, de nem számít, mert én így látom. Willel rossz dolgok történtek, de attól még igenis jó ember, csak vissza kell találnia azt hiszem a jó útra, én legalábbis valahogy így gondolom. Benne is meg van a szeretet éhség, benne is meg van a késztetés, hogy fontos legyen, hogy gondoskodjon valakiről, teszem azt rólam, és ez szerintem így a normális, ez mindenkiben meg kell, hogy legyen, csak benne eddig még nem teljesedhetett ki. - Nem is tudom, ha túl jónak látsz... a jó ég tudja, akkor valahogy bennem van az, hogy nem is szabad hibáznom. Ha jobban megismersz rájössz, hogy nekem is vannak hibáim és... csalódsz majd. - ezt nem akarom és pont e miatt érzem úgy, hogy nem jó az, hogy ennyire tökéletesnek tart. Rájön majd idővel, hogy cseppet sem vagyok az, és ez... azért akkor is félelmetes. Biztos, hogy nekem is vannak hibáim és azt szokták mondani, hogy minden kapcsolatban vannak bajok és veszekedések, nincs olyan, amiben nincs, de ha ő engem tökéletesnek tart, akkor... nálunk ilyen nem lenne. Én... nem akarok tökéletes lenni, az nehéz feladat.
A szavaira csak elmosolyodom. Tudom, hogy szeret, mondhatni ezért vagyok életben, bár az, hogy első látásra így érzett az olyan mesébe illő. És pont ezért tart olyan tökéletesnek és ha meglátná, hogy vannak nekem is hibáim... talán még sok is... Vajon azokkal együtt is szeretne?
- Tudom, és sajnálom, de nem akarom, hogy e miatt még rosszabbul érezd magad. Tudod azért jöttünk el ide, hogy magunk mögött hagyjuk a rossz emlékeket. - azt is, hogy megölte a szüleimet és azt is nem tudtam elbúcsúzni, hogy haragban váltam el apától. Ezek mind olyasmik, amiket most nem szabad felhozni, mert az lenne a lényeg, hogy elfelejtsünk minden rosszat és egyszerűen csak élezzük ezt az egészet. Hogy jobban megismerjük egymást és boldogok legyünk. Ez neki is nagyon kijár már.
- Előtte is az voltál Will, nem csak azért lettél, mert elütöttek. - rázom meg a fejemet. Nem volt annak köze hozzá, egyébként is kedves és figyelmes típus, csak hát... azt hiszem, hogy ki kell nála ezt érdemelni, hogy valakihez így viszonyuljon. A kérdésére viszont csak bólintok egy aprót. - Igen. Tudod... Peter amit csinált, amitől emlékszem, azt mondta, hogy emlékszem majd minden arcra a pillanat előttről, hogy megmutatta a múltat, de... azt is mondta, hogy össze is kuszálódhatnak a dolgok e miatt. Mint... akkor éjjel. - azért voltam annyira megzavarodva és kiborulva, mert nem tudtam abban a pillanatban eldönteni, hogy mi a valóság és mi az álom, mi a múlt, amit láttam. Felismerem az arcát, de közben meg van a hátránya is ennek, hogy ki tudja, hogy milyen hátulütői lesznek majd ennek az egésznek. Remélem, hogy.... más nem, hogy olyan, ami lelkileg kikészít minket nem... remélem.
- És szerinted jobbá lehet tenni? Az emberek... minden embert nem lehet megváltoztatni. - mesélt már nekem arról a klubról, de még nem túl sokat és én igazából nem tudom, hogy vajon... hogyan tudná ő megváltoztatni a világot, vagy az embereket. Ez valahogy lehetetlennek tűnik, vagy csak nagyon drasztikusan lehet megtenni és én nem akarok drasztikus dolgokat tenni és tőle sem várnám el, hogy ilyesmit tegyen. Kár lenne tagadni... félek a jövőtől, nagyon félek. Nem tudom, hogy mi vár ránk, de tartok tőle, hogy cseppet sem jó dolgok.
- Mit szólnál, ha... inkább mással kezdenénk?- csak legalább egy kicsit közelebb lépek, egy nyugodt csókra, hogy átölelhessem a nyakát, hogy az említett rossz dolgokat tényleg elfelejtsük és csak kicsit úgy érezzem, hogy itt vagyunk, hogy most érkeztünk meg és hogy jó lesz ez az egész és jobb lesz majd tényleg minden. Hosszan nyújtom el csukott szemmel, hogy ki tudjam élvezni, és még aztán sem engedem el a nyakát, csak picit húzódóm hátrébb és mosolyodom el végül. - Zuhanyozz le, én pedig addig kipakolok, mit szólsz? - mégis csak ő vezette végig az egész utat, szóval azt hiszem ez így igazán fair.

Violet & Will

- De én attól még megköszönöm. Nem sokan… látnak így. – vagy látnának. Főleg azok, akiknek már ártottam. Nem tudom, már sokszor megkaptam azt, hogy szörnyeteg vagyok, de soha nem érdekelt, és az sem érdekel,ha ezt más mondja, egészen addig míg ez a valaki más nem Violet. Ha ő mondaná ezt nekem akkor én… - Nekem hibátlan vagy. – nem tudok semmi hibáját megnevezni, ha kényszerítenének, akkor se tudnék, nekem ő egyszerűen csak tökéletes és kész, de az nem baj, ugye? Legalábbis én nem tudom, hogy miért is lenne baj az, ha valakit akit szeretsz, tökéletesnek látsz, elvégre azért szereted mert ő a tökéletes neked, igaz? – Miért lenne baj? Rossz az, hogy nem látlak semmiben sem rossznak? – nem értem őt ezzel kapcsolatban. Persze, azt a dolgot megértem, hogy esetleg nyomás van így rajta de nem kell, hogy érezze magán a nyomást, mert…nem kell, nem várok el tőle semmit sem, ő csak magát adja és kész.
- Ennek örülök, mert…. én is szeretlek. – és nem félek tőle, de gondolom ezt ő is tudja. Akkor megijedtem, mikor éjszaka az ágyban csak úgy felriadt, mert láttam az arcán néhány pillanatra valami mást, mintha… mintha utálna, mintha egy szörnyetegre, egy kutyára nézett volna, gúnnyal, utálattal, félelemmel. Szörnyű volt.
- Nem, nem igazán, de… azt hiszem talán. Az én szüleim a tieid nyomába se értek. – rántom meg a vállam. Na igen, nem tudom, hogy milyen az, mikor a szüleidet nagyon szereted,mikor nehezen költözöl el tőlük, mert én elakartam, minél előbb elakartam tőlük menni, míg Violet nagyon szerette a szüleit.
- Hát akkor… ez jó, nagyon jó, de nem akartam, hogy úgy legyek kedves és figyelmes, hogy előtte elütnek téged. – mert megtörtént ez, mert nem csak egyszer történt meg, mert akár meg is halhatott volna ott, engem is leleplezhettek volna előtte, ha nem cselekedünk gyorsan. Talán jobb, hogy úgy történt. – Várj, úgy érted ezt, hogy… te emlékszel az arcomra? – én nem tudom, hogy mi történt vele, hogy honnan tudta meg azt, hogy mit tettem, és azt sem tudom, hogy miként is működik a memóriája, de akkor most ezek szerint ezzel azt akarta mondani, hogy az én arcomra emlékszik? – Nem, én…csak jobbá akarom tenni. – ezt már mondtam neki, hogy benne vagyok egy olyan klubban, ahol ezért harcolnak, és talán nem ért velem egyet, sőt, szerintem biztosan nem, de úgy gondolom, hogy előbb-utóbb erre sor fog kerülni, én pedig kész vagyok arra, hogy megvédjem azt, amit szeretek az emberek ellen.
- Rendben, köszi. – mosolyodom el pár pillanatra. A zuhany, és a pihenés is jól fog azért esni, mostanában kissé felborult az életvitelem, mivel este dolgozom, régen ez nem így volt, és kissé nehéz az átállás, ilyenkor nekem aludnom kéne alapjaiban véve, tehát… igen, egy kis pihenés mindenképpen jót tesz, a pihenésbe még senki nem rokkant bele, ugye? A szavaira csak bólintok egyet, majd mikor megálltunk, kiszállok, kinyitom az ajtót neki is, és a csomagtartóhoz lépek, hogy mindent amit tudjak, felvegyek, a kulcs ha minden igaz Violetnél van, úgyhogy az ajtó nyitást már rábízom, majd mikor bent vagyunk, a nappaliban lévő kanapé mellé rakok ki minden cuccunkat. – Akkor kezdjük a kipakolással? – pillantok rá. Annyira sok cuccom nincsen nekem, ruhák javarészt, illetve fogkefe, borotva, borotvahab meg hasonlók, a kipakolás gyorsan meglesz az biztos.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Nem, ezt nem kell megköszönni, egyszerűen csak így gondolom. - nem az ő hibája, hogy ilyen, sőt... nem is mondanám, hogy ilyen. Nincs olyan, hogy ilyen, hiszen nem kéne ilyesmit mondani róla. Ő sem más, mint bárki, csak más élete volt, rosszabb... fájdalmasabb, és én e miatt nem fogom őt elítélni. Csak szeretném, ha innentől jobb lenne neki, ha nem bántaná őt senki sem, bennem pedig fel sem merül. Persze azért rossz volt, amikor kiderült ez az egész, de... próbálok túllépni rajta, mert ha szeretsz valakit, akkor a hibáival együtt szereted és akár akkor is el tudod nézni neki, ha tudod, hogy hibázott, mert... egyszerűen csak nem akarsz vele rosszban lenni, nem akarsz távol lenni tőle. - Hogy én? Én nem vagyok tökéletes Will, nekem is vannak hibáim. Te... Az nem jó, ha túl tökéletesnek látsz. - halkan sóhajtok egyet, de azért egy halvány mosoly játszik az arcomon. Persze jól esik, hogy így gondolja, jól esik, hogy tökéletesnek lát, de ez... azért elég nagy nyomás rajtam, mert mi van, akkor ha mégis hibázom? Mi van akkor, ha mégis elrontok valamit és szertefoszlik az illúziója és... hirtelen rájön, hogy egészen más vagyok, mint amit hitt?
- Látod? Nem félek tőled Will, szeretlek. - és ebbe nem fér bele az, hogy féljek tőle. Azért is jöttünk el ide, mert szeretném, ha elhinné és szeretné, ha rendben lennénk egymással, ha jól éreznénk magunkat együtt, mert nekem ez a fontos. Valahogy megoldjuk, elfelejtjük a... rossz dolgokat és kész.
- Nem, semmi komoly, ne aggódj e miatt jó? Attól még... apa tudta, hogy szeretem és... érted. - és nem úgy halt meg, hogy nem tudta, hogy így van. Ez csak... rossz volt az időzítés, de az hogy meghaltak igazából sehogy se jó, ha innen nézzük akkor mondhatni teljesen mindegy, hogy mi volt az előzmény, így is úgyis rossz, hogy ez az egész megtörtént. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy tovább tudjak lépni, és azt hiszem ahhoz lehetőség szerint nem nagyon kéne gondolnom rá, hogy mi is történt pontosan. Épp próbálom ezt az egészet elfelejteni.
- Tettél Will, azt hogy kedves voltál és figyelmes. Persze a külső... számít, de tudod én még csak az arcokat sem jegyzem meg... jegyeztem meg eddig. - vagyis ez nem változott, de az ő arcára már emlékszem annak hála, hogy tudom azt is, hogy mi történt. De nem akarom, hogy azt gondolja rólam, hogy nekem csak a külseje számít. Persze helyes és a kiállása is kiemelkedő, de... attól még nem csak az a lényeg. Én sosem álltam így hozzá másokhoz, nem az számít, hogy a másik hogy néz ki, hanem hogy milyen és az, hogy azt a kertet megmutatta nekem szinten azt mutatja, hogy ő igenis kedves. Nem véletlenül mondják, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet. - Ez még nem jelenti, hogy te is fel akarok gyújtani... nem? - a kedvenc dal sem feltétlenül árul el rólad mindent. Nem hiszem, hogy azt jelenti ez, hogy ő mindennel végezni akarna, hiszen pont hogy ő nem ilyen... ha minden igaz.
- Dehogy, pihenjünk kicsit, zuhanyozz le és majd... utána körülnézünk. - mosolyodom el. Na igen, engem nem zavar, ha kicsit szeretne pihenni, hiszen nagyon sokat vezetett. Talán még rám is rám fér, ha egy kicsit addig elnyúlok, és szusszanok egyet. - Hát akkor pakoljunk ki, esetleg egy zuhany és frissen mehetünk el körülnézni. - aztán majd még kitaláljuk, hogy mi legyen, vacsora, vagy... séta, amire lehetőség van itt.

Violet & Will

- Én…köszönöm, hogy így gondolod. – eddig mást se hallottam, minthogy ilyennek születtem, szörnynek és gonosznak, a szüleim is folyton ezt mondták rólam, nem volt soha olyan opció, hogy esetleg valamit ők csináltak rosszul. Nem, mindig én voltam az, aki rosszul csinált valamit, aki…gonosz a természetéből adódóan, mert ilyennek született. Ezt mondták. – Nekem te az vagy. – és igen, tudom, hogy én neki nem, mert hogy is lehetnék? Megöltem a szüleit, ez már önmagában cáfolja azt, hogy én legyek az év pasija, igaz? Szerintem igen, és nem is akarok az lenni, tudom magamról, hogy nem vagyok hibátlan, de… erős vagyok, ha nem is hibátlan. Violet viszont a számomra hibátlan, tökéletes, akárcsak egy gyémánt, és… nem tudok mit tenni, így gondoltam régen is, és így gondolom most is. Ő nem menekült el, mikor megtudta azt, hogy ki is vagyok, sőt, azt mondta, hogy jöjjünk el ide, hátha… hátha nem is tudom, ez segít valamit.
- Igen…azt hiszem, vagyis… biztos így van, nem lennél itt, ha… félnél tőlem. - akkor tényleg nem jött volna el, ugye? Akkor szólt volna valakinek, akiben megbízik, ők pedig elkapnak és bezárnak valami börtönbe. Vagy talán megölnek, kitudja, elvégre én is öltem másokat,és talán úgy gondolták volna, hogy jobb ha inkább halott vagyok, mint élő.
- Semmi komoly akkor? – remélem legalábbis, hogy semmi komoly miatt nem vesztek össze, mert akkor az azt jelentené, hogy ki se tudtak békülni, és úgy halt meg az apja, hogy haragban voltak, vagyis… nem, mert jó kapcsolata volt a szüleivel Violetnek, de semmiképpen sem voltak abban a pillanatban olyan jóban. – De miattam nem tudsz vele már kibékülni. – igen, én vagyok az oka annak, hogy már nem beszélhet a szüleivel, hogy nem tudja a szavait visszavonni, kibékülni velük. Én öltem meg őket, ezen senki és semmi sem tud változtatni, és ha nem is direkt tettem, előre kitervelten, akkor is én voltam az.
- Nem is tudom, hogy mondjuk… tettem valami olyat, ami jó volt, vagy… a külső… tudod, ilyesmik. – nem azért, mert felületesnek gondolom őt, hanem mert igazából számomra elképzelhetetlen az, hogy valaki úgy szeressen, hogy tudja milyen vagyok. Gyilkos, vadállat… ő tudja, és mégis szeret. Jó, örülök neki csak…eddig nem hittem volna, hogy lesz ilyen. – A kedvenc dalom egy rockos szám arról, hogy gyújtsuk fel a világot. – pillantok rá mosolyogva. Oké, nem éppen az a lényege, hogy a világot, de arról szól, hogy ne akarj semminek megfelelni és ne foglalkozz senkivel sem. Szóval lényegében… igen, a lényege, hogy tegyél a világra magasból.
- Ez igaz, az biztos nem ártana, szóval…akkor nem lenne baj, igaz? – nem érzem annyira most sem olyan nagyon kipihentnek magam, elégé rosszul alszom mostanság, ráadásul vezetni így kissé nehéz, sokkal figyelmetlenebb vagy, de direkt ügyelek arra, hogy mindent úgy csináljak, ahogy kell, és ne essen semmi bajunk se. – Azt hiszem ez lesz az. – mondom neki, ahogy megállok az egyik ház előtt és kinézek az ablakon. A szám egyezik, szóval…gondolom ez lesz az.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Igen Will, szerintem mások miatt vagy ilyen és nem ilyennek születtél. - szerintem senki se születik gonosznak, hibásnak... defektesnek, ahogyan ő sem. Egyszerűen elrontották azok, akik bántották őt. A környezete, a szülei, akik nem segített neki, amikor nem tudta, hogy mi történik vele és nem próbálták meg arról meggyőzni, hogy nincs vele semmi baj, nem hibás, csak nem olyan mint mindenki más. - Senki sem tökéletes. - mosolyodom el. Én se vagyok az, senki sem lehet. Mindenkinek vannak hibái és mindenkinek lesznek is. Mindenki tesz olyat, amit megbán, vagy amit úgy gondolja, hogy nem szabadott volna megtennie, hogy más lenne az élete, ha egy bizonyos pillanatban másképp dönt. Nekem is van ilyen, maximum neki több, de nem az ő hibájából, hanem azért, ahogyan a világ bánt vele és ez a rossz... az emberek a rosszak, nem pedig ő. Ő csak azért tett rossz dolgokat, mert mások nem segítettek rajta, de már nem tesz ilyet többet és... ez a lényeg. Én pedig hiszek neki, hogy nem azért csinált rossz dolgokat, mert akarta, vagy mert élvezte netán, tudom, hogy erről szó sincs, hinnem kell benne.
- Én így látom, nincs veled baj. Nem lennék itt más különben igaz? - tudom... tett olyat, amit nehéz megbocsátani, de meg kell, mert attól még az sem múlik el, amit érezek iránta, attól még szeretem, hogy kiderült, hogy ő volt, aki megölte a szüleimet. De tudom az okokat, megijedt, nem azért tette, mert gyilkos vadállat, vagy mert őrült. Csak... félt és az első reakciója rossz volt. Bárki más is talán pont ugyanígy tett volna a helyében, ha rátámadnak. Egyszerűen... nem értem, hogy miért csinálták, hogy miért támadták meg egyből, ez a legrosszabb az egészben.
- Tudod összeveszés, máshogy gondoltunk ezt-azt apával, de... nem volt olyan vészes csak pont rosszkor jött igazából. De... nem a te hibád. - nem tehet róla, hogy minden rosszul alakult. Ez az én hibám valahol. Sosem szabad úgy elválnod valakitől, hogy haragszol rá, vagy ő rád, ezt legalább megtanultam, mert nem tudhatod, hogy mi van akkor, ha aztán nem látod viszont és már nem kérhetsz tőle bocsánatot, vagy ő tőled és akkor már késő, nem pótolhatsz semmit. Többet ilyen hibát biztos, hogy nem követek el, még a nagynénémnek is végül elnéztem, amit tett, mert nem akartam volna, hogy elutazom, aztán mire visszatérek... Jó tudom az embernek nem halnak meg a rokonai csak úgy olyan gyakran, de amióta a szüleim elmentek mégis csak több bennem a félsz, hogy bármikor történhet valami.
- Olyan meglepő, hogy magaddal fogtál meg? Miért... mit gondoltál, hogy mivel? - nem vagyok egy felületes ember, hogy mondjuk csak a külseje érdekeljen, főleg hogy az arcok számomra nem ugyanolyan értékkel bírnak, mint mások esetén. Én egész más vagyok, mint az átlag, ez már tudnia kellene. - Tudod aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet és... te olyan helyre vittél, ami neked fontos, ami megnyugtat és az egy csodás hely volt. Szerintem a kedvenc helyeink, a kedvenc dalaink valahol tükrözik azt, hogy milyenek vagyunk belül. - én legalábbis mindig így gondoltam. Persze ez is változik, az ízlés, az hogy mit szeretsz, de igenis tükröz téged, és pont azért változik a kedvenc dalod, netán könyved, filmed, mert te magad is alakulsz, de attól még ugyanúgy megmutatja, hogy milyen ember vagy.
- De szerintem előbb pakoljunk le, és aztán menjünk el szétnézni. Amúgy se árt neked, ha pihensz kicsit nem igaz? - mert hát lássuk be, sokat vezetett és biztos vagyok benne, hogy jót fog tenni neki. Akár még egy gyors frissítő zuhany is beleférhet mondjuk és aztán meg elindulunk körbenézni. Akár ehetünk egy vacsit, vagy valami, és majd holnap jobban megnézünk mindent, még ki kell találni a részleteket. Amúgy is hamarosan ott vagyunk és nem én vezettem, de a sok ücsörgésben én is elfáradtam azért kicsit.

Violet & Will

- Szóval…csak mások miatt vagyok ilyen? – ő így gondolja? Hogy mások tettek ilyenné, és nem alapjaiban véve vagyok gonosz és szörnyeteg? A szüleim szerint ilyennek születtem, erőszakosnak, gonosznak, szörnynek, ahogy ők hívtak engem. azt mondták, hogy csakis fájdalma okoz nekem örömet, hogy szánalmas vagyok, hogy gyenge…mégis ők haltak meg, és nem én. – Jó, nem vagyok defektes, de…messze nem tökéletes. – pedig szívesen lennék az, az ő szemében, de tudom, hogy nem lehetek, mert megöltem a szüleit, és ezek után én soha nem leszek a tökéletes pasi. Mindegy, vagyis nem, nem az, de… ami megtörtént az megtörtént, már nem lehet visszacsinálni, igaz?
- Nem tudom, én…nem, ezt neked kell látnod, azt hiszem. – igen, mert én nem tudom, régen is ilyen voltam, csak akkor embereket is öltem, mert úgy éreztem kell, hogy szükséges, mert én vagyok az, akinek meg kell tisztítani a világot a mocsoktól, amit a gyenge emberek jelentenek. Most már…csak akkor ölök, ha feltétlen muszáj.
- Igen, ezt…megértem. – bólintok egyet a szavaira. Na igen, gondolom, hogy nem akart volna, hogy ezt megváltoztatná, ha tehetné és… nem akart volna engem látni ott, nem akarta volna a szüleit sem látni a saját vérükbe fagyva. Tudom én, hogy a legnagyobb tragédiáját az életének én okoztam. – Szóval… haragban voltatok akkor… - nem mondom ki, hogy mikor, mert szerintem pontosan tudja azt, hogy mire gondolok. Akkor mikor megöltem őket, mikor megfosztottam a szüleit az életüktől, a lányuktól, és… a lányukat is a szüleiktől. Megöltem annak a lánynak a szüleit, akit szeretek, és ráadásul még haragban is voltak.
- Magammal? – kérdezek vissza azért meglepetten, mert… hát nem igazán erre a válaszra számítottam. Körülbelül minden mást reméltem, csak azt nem ,hogy ezt, és azt hiszem ez nagyon is jólesik, hogy magammal, mert ez azt is jelenti, hogy a hibáim is igaz? Hogy…minden, ami én vagyok, a gyilkos…a szörny is. – Szóval jó ember vagyok mert szeretem a szép kerteket? – mosolyogva pillantok rá oldalra. Na igen, azért ez egy kicsit így furán hangzik, nem? Legalábbis szerintem, mert én azért vittem őt oda, hogy… nem is tudom,adjon egy esélyt, bármit, akkor volt mikor azt hittem hogy nem akar többet látni engem. – De… örülök annak, hogy… így gondolod. – igen, hogy nem tart olyan rossz embernek, hogy nem a szörnyet látja bennem, ahogy tették azt a szüleim. Ők féltek tőlem, láttam a rettegést a szemükben, láttam, hogy utálnak, hogy nem akarnak, hogy…eladtak volna akár egy szelet kenyérért is, ha megtehetik. Én csak gond voltam.
- Biztos van valami. De egyből akarod, hogy megnézzük? – mármint, hogy előtte le se pakoljunk, vagy pakoljunk le és úgy menjünk, vagy…hogy. Közben azért elhaladunk egy tábla mellett, ami mutatja, hogy már nem vagyunk messze, talán egy negyed óra még és ott is vagyunk, a kérdés már csak az, hogy mit vegyünk be először.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- De ez nem a te hibád, ez... mások miatt van, azok miatt, akik rosszat tettek neked. De nincs baj veled, csak... Nem tudom Will, én nem gondolom úgy, hogy hibás lennél, defektes tudod? Szeretlek egyszerűen csak és kész, akármi is van. - próbálom neki elmagyarázni, de valahogy nem megy igazán én is értem. Persze van vele baj, megölte a szüleimet és másokat is, de ez csak a múlt, ez volt és nem most van és azért volt mert nem értette azt, ami vele történik és nem tudta, hogyan kezelje és a szülei még csak nem is segítettek neki. Ez rossz, de nem az ő hibája. Ő jó ember, aki hibákat követett el és akivel rossz dolgok történtek, de fognak majd jók és velem még nem tett semmi rosszat, engem csak megvédett és megmentett... nem tudok rossz szemmel nézni rá, bármennyire is kéne a múltbéli dolgok miatt, akkor sem megy.
- De ez engem nem érdekel, és csak nem voltál igaz? Már... nincs veled semmi baj. - nem értette a világot, hogy mi történik vele, ezzel más is lenne így a helyében, nem csak ő. Teljesen normális. De attól még az akit most ismerek, ő... már nem olyan. Nem bántana engem és nem ártana másoknak sem igaz? Szóval nem fogom azt mondani neki, amit hallani akar. Rendben van, így van rendben ahogy van és kész. Ha nem így lenne, akkor most nem lennék itt vele és nem utaznék el vele egy közös hétvégére, de itt vagyok. Nem félek tőle és nem tartom sem őrültnek, sem semmi másnak.
- Nem is tudom, mondjuk nem maradtam volna aznap tovább a tóparton, mint... a szüleim. - halkan sóhajtok egyet. Nem akarok ezzel most rossz érzést okozni neki, tényleg nem azt mondom. Egyszerűen csak ez az egyik olyan, amin ha tehetném változtatnék, akkor ez az egész nem történt volna meg. - És nem vesztem volna össze anyuval előtte nap mondjuk. - jó tudom ezek apróságok az ő életéhez képest, nem olyan nagy dolgok, de... számomra nem azok. Én ilyen vagyok, az életem nem volt eddig túlságosan bonyolult, de... már az és azt sem bánom, csak jobb lenne a tragédiák nélkül élni.
Az viszont biztos, hogy jobb, ha ő vezet majd visszafelé, én készítek szendvicseket és mondjuk szórakoztatom és szóval is tartom, ebben én vagyok a profibb és akkor mindenki tesz valamit. Az biztos, hogy nem aludnék mondjuk mellette a kocsiban, az nem túl fair dolog, ha ő vezet, én meg alszom. Akkor már mindketten vegyük ki a részünket az utazásból.
- Hát csak... magaddal. - mosolyogva vonom meg a vállamat, ahogy a szendvicsembe harapok és a rágás ideje alatt megpróbálom összeszedni kicsit a gondolataimat. - Figyelmes voltál eddig mindig és kedves... humoros és jól érzem magam veled. Az a kert pedig, ahová elvittél meseszép. Aki ilyen helyeket szeret nem rossz ember Will, csak... a világ rossz körülötted. - és az emberek akik bántották, a szülei teszem azt, de nem ő a rossz. Igenis engem megfogott és belé szerettem. Persze számít az, hogy közben nem tudtam, hogy mit tett, és megkapta a tisztalapot, vagyis megadta magának, de én hinni akarok benne, hogy az az igazi énje, akit én ismerek és kész, nem az akit gyűlölnöm kéne.
- Igen, a sok rajzfilm figura. Szerinted Niagara Fallsban is van vidámpark, vagy hasonló? Elmehetnénk megnézni, hátha nincs zárva még ilyenkor. - ősz van, lassacskán már gondolom a vidámparkok szezonja lejár, de azért én szeretnék elmenni vele meg főleg. Megnézzük a vízesést és sétálunk nagyokat és... jó lesz az egész tudom. Még kocsit is vezettem, na jó csak kicsit, pár métert, de akkor is. Nem bánom, hogy eljöttünk, kicsit sem.

Violet & Will

- Nem gondolom, hogy annak tartanál, csak… tudom, hogy nem is látod úgy, hogy minden rendben van velem. – mert ez igaz, nem? Biztos, hogy nem lát teljesen úgy, mint valamelyik másik, teljesen átlagos iskolatársát, és nem csak azért, mert más vagyok, hanem, mert… nem tudom, a társadalom által én nem vagyok elfogadott, mint normális ember, ezt tudom. De nem is ember vagyok, hanem mutáns, és soha nem is akarok átlagos ember lenni. Az emberek gyengék, eltaposni kell őket, nem pedig együtt érezni velük, mert ha nem teszünk semmit sem, akkor végignézhetjük azt, ahogyan kiirtanak minket,egymás után, egyenként, azt pedig nem akarjuk. – De elhiszem, csak… tudom, hogy nem vagyok úgy rendben, mint egy… akármelyik másik iskolatársad. – egy másik mutáns, akivel együtt tanul, mert nem olyan vagyok, a jellemem sem, nem úgy nézek ki, mert ugye két egyforma ember nincs, nem is úgy éltem, nem is olyanmódon, de… a lényeg, hogy nem vagyok őrült, de biztos vagyok abban, hogy nem úgy látja Violet, hogy én vagyok a világ legnormálisabb embere. Régóta tudom már azt, hogy a társadalom engem gyilkosnak, őrültnek és pszichopatának bélyegez, és… nem tudom, én nem éreztem soha annak magamat. Ha öltem annak volt valami oka, valami nagyobbat akartam így szolgálni.
- Például? – nem tudom, nekem sok dolog van azt hiszem ,az egyik ilyen, hogy nem ölném meg a szüleit, a másik, hogy…elszöktem volna otthonról, mert talán jobban jártam volna, talán ha árvaházba kerülök akkor máshogy alakul minden, de nem biztos, hogy úgy megismerem Violetet. Fura, hogy mi minden vezetett ide. Sok …vér.
- Igen, elég sok idő lenne újra összerakni. – nem mondom, hogy nem lennék kicsit mérges, de nem ordibálnék és csapkodnék, Violet a lényeg nem pedig a kocsim, de… azért tény, hogy ez a kocsi igen ritka darab, én magam tartom karban, idő lenne mire újra összeraknám, az biztos. – Rendben, legyen, éljen a munkamegosztás! – vigyorgok rá. Na igen, azért tényleg biztonságosabb is az, ha én vezetek, elvégre kettőnk közül nekem van benne gyakorlatom, és majd neki is lesz, csak kell egy kicsit több idő, meg gyakorlat, és akkor már könnyen lehet, hogy autóversenyzőt is faraghatnánk belőle.
- Mivel? – pillantok rá kíváncsian. Nem tudom, érdekel, hogy mit tettem, mert… olyan sok mindent talán nem, igaz? Majdnem megölték miattam, elütötték, kórházba került, kiderült, hogy megöltem a szüleit, azt a Diego gyereket is szívesen kibeleztem volna. Fura,hogy ezek ellenére valami….megfogta őt bennem, és hogy valamivel letudtam őt venni a lábáról, mert a felsoroltak nem éppen…olyanok,ugye? – Nem , annyira…nem is akartam velük elmenni soha sehova. – rántom meg a vállamat. Na igen, ha nyaralni mentek valahova, akkor engem otthon hagytak, de nem bántam, mert nem akartam velük elmenni soha sehova, csak az fájt, hogy én sehol nem lehettem még egyedül sem, mert féltettek másokat tőlem. – Hallottam már róla, egyszer elvitték oda az öcsémet a szüleim. Ott volt az a sok…rajzfilm figura. – odavitték még az öcsémet régen a születésnapjára. Engem a születésnapomon maximum nem zártak be sehova sem, de otthonról nem mehettem el. Ez csak akkor változott mikor felnőttem. Mikor megerősödtem és már… nem állhattak az utamba.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Azért kissé megrökönyödöm, amikor meghallom a szavait. Pár pillanat kell, hogy felfogjam, hogy mit is mondott, de aztán felé fordulok rendesen és ha nem kocsiban ülnék akkor még jobban is megtenném, de így nem lehet. Akkor is a szemébe akarok nézni rendesen. Megrázom a fejemet kicsit, mielőtt még megszólalnék. - Will, én nem gondollak őrültnek és... rosszul esik, hogy ezt gondolod rólam. Rossz dolgok történtek veled és ezért volt helyzet, amit rosszul reagáltál le, de... ettől még nem vagy őrült és nincs baj veled. Elhiszed nekem, hogy nem gondolom ezt? - nem azt mondom, mert nem akarom megbántani és nem szeretném, hogy azt higgye csak simán nem mondom a szemébe az igazat. Nem gondolok róla rosszat. Igen, kiborultam, amikor ezt az egész kiderült, de árki kiborult volna igaz? Ezt azért meg kell értenie, de nem futottam másokhoz megoldásért, hanem vele beszéltem és én találtam ki azt is, hogy utazzunk el, mert szeretném, ha rendben lennénk és el tudnánk ezt az egészet felejteni. Nem akarom, hogy azt gondolja rólam, hogy csak nem vagyok őszinte és még mindig félek tőle, vagy rosszat gondolok, mert akkor ennek az egésznek... semmi értelme sincs.
- Tudom és nekem épp elég az, hogy ha választhatnál most, nem tennéd meg és én se vagyok tökéletes, persze, hogy van, amit másképp csinálnék. - sőt jó pár dolog van, amit azért másképp csinálnék, de a múlton már nem nagyon változtathatunk. Az nekem épp elég, hogy ő ha tudná másképp döntene. Ezért is mondom, hogy nincs vele baj, csak akkor abban a pillanatban nem tehetett mást, össze volt zavarodva, félt, mert bántani akarták, dühös volt. A legtöbb ember ilyen esetben nem hoz feltétlenül jó döntéseket.
- De azért jobb, ha vigyázunk rám is, meg a kocsidra is igaz? - az a biztos legalábbis, ha semminek nem lesz baja, én is annak örülnék, ha nem úgy kezdenénk a vidámnak szánt nyaralást, hogy összetöröm a kocsiját. Elég nagy ahhoz a terep, hogy ne menjek neki semminek, hogy esetleg nekem is bajom legyen, és ő már elég tapasztalt ahhoz, hogy ilyen esetben besegítsen. Persze azért van bennem még így is egy nagy adag félsz, de... mivel benne bízom, nem lesz baj. - Lehet, de akkor is te vezetsz vissza, neked azért jobban megy és... én csináltam a szendvicseket! - szélesen elmosolyodom, miközben előpakoljuk a kaját a helycsere után.
- Nem kell pedig, engem már így is könnyen levettél a lábamról. - persze a fél kézzel vezetés nagyon menő, bár mondjuk az én vezetési önbizalmamat nem növeli meg nagyban, de ettől még nem fogok összeomlani. Az viszont meglep, amikor a nyaralásainkról kérdez, azt hinném, hogy nem is tudom... ez neki kellemetlen lenne esetleg, hiszen ő nem tehette meg. - Tényleg? Nem lenne az... rossz? - nem akarok én ezzel rossz gondolatokat kelteni benne, hogy mesélek, ő meg nem tehette ezt meg. Persze megtehetünk együtt sok mindent, ez az utazás lehet afféle kezdet és majd még máskor is megtesszük igaz? - Igazából nem volt annyira durván sok, de... még amikor kicsi voltam pl. voltunk Disneylandben. Gondolom még nem jártál ott, de valami csodás volt! Bár nem tudom, hogy a gyerekkor, vagy az emlékek szépítették-e meg, de... akkor is csodás volt. Olyan sok szín és pezsgés, meg az a sok játék és körhinta. Valahogy minden különlegesebbnek tűnt ott, még egy sima vattacukor is, bár lehet, hogy azért az emlékeim jócskán megszépültek az évek során. - hát azért gyerekként elvarázsolja az embert az ilyesmi, bár szerintem most is hasonlóan lelkes lennék, hiába nőttem már fel azóta, azért annyira sok minden nem változott.

Violet & Will

- Vagyis…tudom, hogy én…szóval, hogy nem igazán gondolsz olyannak, akivel minden rendben van, de… - de mi? Tudom, hogy így gondolja, látom rajta, és ezt diktálja a logika is. Nem baj, vagyis de, nem esik jól, viszont megérthető végül is, nem vagyok olyan, mint az átlag, és ezt most már ő is tudja. – … nem vagyok őrült. – nem vagyok az, nincsen velem baj, nem vagyok mániákus, sem egy pszichopata…ha az lennék akkor…több embert öltem volna meg igaz? Akkor nem dolgoznák Emmának, hanem pont ellenkezőleg, megakarnám mondjuk őt ölni, nem? De, nem vagyok őrült, még ha esetleg annak is gondol engem.
- Én csak… össze voltam zavarodva, menekültem, és… nem gondolkodtam csak dühös voltam és…- és nem gondoltam semmire és senkire, megütöttek, rám támadtak, tettem amit kellet, bár elragadott a hév, és így sajnos megöltem őket, így végeztem velük, és nem tudom, hogy mit mondjak amitől jobb lenne, valószínűleg semmitől sem lenne jobb. – Biztos van olyan dolog, amit te is máshogy csinálnál. – nem létezik, hogy ne legyen, maximum nem olyan drasztikus lenne, mint nálam, de biztosan voltak neki is hibái, amiket jobb lenne, ha inkább el sem követett volna. ilyen hibái mindenkinek vannak, mindenki meg nem történté tenné valamelyik hibáját, ha…módja lenne rá.
- Igen, vagy…vagy akkor. – bólintok mosolyogva. Nem tudom, nekem soha nem bolt ez meg, csak megtörtént és kész, nem is emlékszem rá, és azt hiszem nem is akarok, mert…mindegy, a lényeg az, hogy nem akarok Violetnek semmilyen tekintetben sem rosszat, én nem fogok erőltetni semmit sem, ez biztos, teljesen az.
- Ez csak egy kocsi…fontosabb, hogy neked ne legyen bajod. – rendben, azért kicsit több, mint egy kocsi, mert régi darab és én magam tartom karban, de a lényeg a lényeg, hogy Violet fontosabb, mint az autó, nincs semmi, ha tönkre teszi…. na jó, kicsit ideges lennék, de ennyi, ennél többet nem tennék. – Kitudja, lehet még szuper gyorsan is tanulsz. – rántom meg a vállam. Én nem tettem le vizsgát, nincs jogosítványom, én sem értem teljesen a KRESZ-t, a nagy részét igen, de nekem is vannak benne vakfoltok, amikről gőzöm nincsen, hogy mit jelentenek, de… mindegy, megvagyok nélkülük, nem igaz?
- Hát, tudod, kicsit erősítem az imidzsemet… - vigyorgok rá, miközben egy nagyot harapok a szendvicsből. Igazából félkézzel is könnyű vezetni, akkora nehézség nincs benne azért, főleg mert egyenes úton megyünk, így nem sok mindent kell azon kívül csinálnom, hogy egyenesben tartom az autót. Igazából ezen kívül nem is kell csinálnom semmit. – Mesélsz az utazásokról? - nem fájna, vagyis… nem tudom, én nem voltam soha sehol, de azért jó lenne hallani azt, hogy ő merre járt és miket látott. Nem is tudom, én csak…kíváncsi vagyok, és már kinőttem abból a korból, hogy e miatt elszomorodjak.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Gondoltam annak igen, gyilkosnak, ez igaz, de próbálom ezt az egészet valahogy elkülöníteni magamban, próbálom megérteni őt és azt hiszem megy, már nem gondolok róla rosszat, mert tudom, hogy nincs értelme, és annak sem, hogy magamat bántom e miatt, mert a vége úgyis az lenne, hogy belerokkannék lelkileg, hiszen mégis csak a szüleimet ölte meg, ami miatt gyűlölnöm kellene, de nem megy, mert szeretem, és akkor... van értelme, hogy teljesen meghasad a lelkem is belé? Egyszerűen nem teszek mást, csak engedek az érzéseimnek és kész. - Igen, mindketten teljesen rendben vagyunk mindketten. - mosolyodom el és tényleg azt hiszem így is gondolom, legalábbis rajta vagyok az ügyön. Tudom én, hogy azért Willnek vannak... hát hogy is mondjak kisebb problémái a jellemével, olyan téren csak, ami történt vele, hogy bántották, ártottak neki a szülei, de ez helyrehozható igaz? És velem teljesen normálisan és kedvesen viselkedett eddig.
- Tudom... vagyis azt hiszem azért ezt reméltem. - azért sok minden más lenne akkor, ha csak teszem azt önvédelemből nekik ment volna, de nem öli meg őket, viszont akkor lett volna, aki felismeri az arcát és... egészen máshogy alakul minden. Lehet, hogy börtönben lenne és biztos, hogy a szüleim nem engedték volna soha, hogy bármi közöm is legyen hozzá, ami végül is valahol érthető, hiszen aki őket bántja abba ne szeressek bele. Lehet, hogy most is így látnák, de... az a lényeg, hogy közben fontos vagyok neki, megvédene bármitől és bárkitől és apa biztosan azt akarná, hogy aki mellettem van, az ezt tegye, ha ő nem teheti meg igaz?
- Vagy, amikor lennie kell, tudod... amikor úgy jön ki a lépés. - ez a jó szó rá azt hiszem, hiszen nem az a lényeg, hogy én mit akarok, nem is lenne az jó, ha elterveznék mindent előre, aztán meg mégis máshogy sikerülnének a dolgok, mint ahogyan terveztem, mert akkor csak csalódnék és az ugyanúgy rossz lenne. Egyszerűen csak majd megtörténik, amikor meg kell neki azt hiszem, és tudom, hogy nem lesz semmi baj, mert vigyázni fog rám, ahogyan eddig is tette. Gondolom azért ettől minden lány tart egy kicsit először, én is érthető módon így vagyok vele, de ha olyan valakivel vagy, akit szeretsz, és figyel rád, akkor nincs baj, akkor nem lesz baj.
- Hát igen nem kéne azzal kezdeni a nyaralást, hogy kivégzem a kocsidat. - jó tudom nincs nyár és ez csak egy hétvége, de akkor is, nekünk most nagyon számít, főleg azok után, amik kiderültek. Én találtam ki ezt és szeretném, ha jól sikerülne, ha tényleg nem lenne semmi baj, és ehhez az is hozzátartozik, hogy ne végezzek a kocsijával se. - Ennyire ne bízd rám bátran a kocsidat. - széles mosollyal tápászkodom fel a helyemről. Azért nem mernék én éles helyzetben vezetni, ez is biztos, annyira nem vagyok bátor, nem ismerem a KRESZ-t és a tetejében halálra lennék rémülve a többi kocsitól is, szóval ilyesmivel nem kockáztatunk, az tuti.
- Szóval most felvágsz, hogy neked félkézzel is megy? Nem szép tőled... - játékosan dorgálom csak meg párat intve felé a mutatóujjammal, de a szám sarkában megbújó mosolyból látszik, hogy nem gondolom ám komolyan a dolgot. Én is magamhoz veszek egy szendvicset, és falatozgatás közben pillantok oldalra, amikor elhangzik a kérdés. - Nagyjából azért minden évben voltunk, tudod volt amikor csak kisebb útra mentünk, volt amikor nagyobbra, de azért évente egyszer mindig. Olyan sok felé azért nem jártam, apát eléggé kötötte a munka. - és hát na nem is szívesen mesélnék neki részleteket, az csak fájdítaná a szívét nem? Hiszen ő nem volt nyaralni sosem, ami azért elég rossz érzés lehet.

Violet & Will

- Ezt…jól esik hallani. – mondom mosolyogva. De közben gyilkos is vagyok, talán annak is gondol, csak nem mondja ki, igaz? Azért titkoltam el előle a valódi kilétemet, mert pontosan attól féltem, hogy elítél és azt akartam, hogy tudja milyen vagyok igazából és ne a …múlt alapján ítéljen meg, ne a hibák alapján. – De… mindegy is, mindketten teljesen rendben vagyunk külsőleg és belsőleg is ugye? – legalábbis én így gondolom és remélem, hogy ő is, bár … meg lenne rá az oka,hogy ne így gondolkodjon, igaz? Mindegy, én azért így vagyok ezzel, nekem ő tökéletes, mind külsőleg, mind az alapján, ami benne van.
- Ha tehetném, akkor…akkor változtatnék azért. – na igen, ezt azért szeretném ha tudná. Ha tudtam volna, hogy neki a szülei milyen fontosak, akkor megpróbáltam volna visszafogni magamat, akkor nem halnak meg, maximum csak kórházba kerülnek,de így…így megfosztottam őt az apjától és anyjától is, és emiatt kicsit rosszul érzem magamat. Tény, hogy nem volt valami jó gyerekkorom, hogy a szüleim úgy kezeltek engem, mint valami kis szörnyeteget, de sokak szerint akkor sem indokolt az, hogy végül ilyen lettem. Ott van Sophia néni, aki világ életében tudta, hogy mi történik velem, de nem tett semmit sem, majd mikor egy pillanatra megmutattam neki a haragom…máris egy életre megijedt.
- Rendben van. Akkor és… úgy lesz, amikor csak akarod, rendben? – nincs mire rágörcsölnie, én aztán tényleg nem fogk az égadta világon semmit se ráerőltetni, már nekem az is nagy dolog, hogy itt van velem, hogy…elakart jönni velem valahova, nem akarom ezt semmivel sem elrontani. Nekem az a fontos, hogy biztonságban legyen és jól érezze magát, szóval nem fogok semmi olyat tenni, ami fájna neki,a lehető…lehető legfinomabb leszek vele ez biztos, ne legyen kétsége felőle soha sem. A hazugságokkal is csak őt akartam védeni és…magamnak is akartam velük egy esélyt adni, de elsősorban miatta tettem.
- Hát, valamivel el kell kormányozni az autót még. – mosolygok rá.Na igen, nem lenne szerencsés, ha kicsinálná a kormányt, de nem fogja, annyira erősen azért nem tudja megszorítani, de ha rásstresszel a dologra, akkor nem lesz jobb, a vezetést érzéssel kell, de ez is csak tapasztalat kérdése, előbb-utóbb kifejlődik. - Ügyes vagy, szóval miért ne kockáztathatnánk? – na igen, ügyes, még a képessége is az, hogy…emberfeletti módon ügyes, vagy szerencsés… nem tudom, hogy egész pontosa hogy is fogalmazzam meg a képességét, de ha tollal több méterről átdobta valaki kezét, akkor szerintem a vezetés is simán menni fog neki, én hiszek benne. – Sőt, visszafelé már te fogsz vezetni. – mosolygok rá. Na jó,nem, úgy elég lassan jutnánk haza, de előbb-utóbb majd ő fog vezetni, mert nem azt mondom, hogy nagyon fontos, de végül is jó az, ha az ember tud vezetni és nem csak reméli,hogy egyszer majd megtanulhat vezetni. De a kresz még a dolog nehezebbik része. – Nem is kell. – rázom meg a fejemet mosolyogva, és közben helyet cserélek vele, hogy akkor folytathassuk az utunkat a vízeséshez, közben pedig az egyik táskából előbányászok egy szendvicset és elkezdem enni, mert útközben elégé sikerült azért megéheznem. – Sokszor voltál nyaralni? – pillantok rá oldalra miközben beleharapok a szendvicsbe.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Soha sem gondoltam úgy, hogy a külső annyira fontos lenne. A külső... csak egy apróság az emberben, sokkal többet ér a személyiség, sőt sokat tud dobni az ember külsején. Lehet valaki bármennyire is szép, ha közben ellenszenves a megjelenése, a reakciói, akkor veszít a szépségéből, míg valaki lehet hogy nem tökéletes, de mégis életvidám és jó kedvre derít másokat is, így a kisugárzása is növelheti a szépségét nem? Akkor pedig nem a külső az, ami a legtöbbet jelent, hanem az, hogy milyen vagy. - De tudod a külsőt is befolyásolja a belső már az első pillanatban is. Engem... nem érdekelne az, hogy milyen vagy, ha nem lettél volna kedves és figyelmes, amikor találkoztunk, ha nem lennél szórakoztató és nem érezném jól magam veled. - mert ez igenis nagyon sokat számít. Nem azt mondom, hogy még előtte soha senki nem próbálkozott nálam, talán pont a külsőm miatt, de nem éreztem azt, hogy tényleg én érdekeltem volna őket... és ez azért elég sokat számít. Nála más volt, tényleg láttam azt, hogy én érdeklem őt, nem csak, ami vagyok, hanem aki is.
- Igen... a múlton már úgy sem változtathatunk. - bólintok egy aprót. Igaza van, ami elmúlt az már nem ismétlődik meg többé, nem találkozhatunk régen, ha nem tettük meg, de most ismerjük egymást és bármennyire is rossz alapról indultunk, akkor is örülök, hogy most itt vagyok, hogy eljöttem vele, mert fontos nekem, fontossá vált. Tudom, hogy még van mit dolgoznom azon, hogy a rossz lelkiismeretemet is helyre rakjam, de tudom, hogy az is menni fog majd valahogy idővel. Will... védekezett és azért bántotta a szüleimet, mert nem volt más választása, mert rossz dolgok történtek vele. Ez nem az ő hibája... nem csak az ő hibája, hanem azoké, akik ilyen életet adtak neki.
- Jól van... nem görcsölök rá előre. - oké azt hiszem egy fokkal több magabiztosság is lehetne a mosolyomban, de egyelőre ennyi tellett most tőlem, majd azért igyekezni fogok. Tudom, hogy vigyázni fog rám és nem lesz semmi baj, ahogyan azt eddig is tette. Pont ezt mondtam, hogy figyelmes és kedves, ahogyan a mentőben is megvédett és tudom, hogy nem lesz mellette semmi bajom és ez a fontos most, a többi pedig majd szépen megtörténik, ahogy meg kell történnie igaz? A vezetést is azért érzem úgy, hogy megpróbálhatom mellette, mert tudom, hogy ha még sem akarom, akkor sem fogja erőltetni, és tuti, hogy nem fog rám szólni, ha valamit nagyon nem jól csinálok.
- Igen ezt sejtettem, és igyekszem nem szétroppantani a kormányt. - mosolyogva pillantok oldalra. Igen, pont, mint a kezét, bár azt hiszem, hogy ha nagyon izgulnék, vagy félnék akkor jó eséllyel a kezét is a megszokottnál egy fokkal erősebben szorítanám, bármennyire is nem akarnám. Önkéntelen reakció csupán, de majd csak menni fog. És végül azért sikerül kicsit haladnom is, legalább már nem veszélyeztetem a kormányt és egészen emberi módon sikerül haladni egy kicsit. - Szóval sokat akarunk egyszerre igaz? - hát na azért örülök annak, hogy ennyit sikerült összehozni és nem ugrott meg a kocsi másodszorra is, de azért megpróbálom. Szóval... óvatosan tekerem a kormányt, hogy kanyarodjunk, ideje is, mert azért nem akkora a terep, mintha egy repülőgép kifutón lennénk. - végén profi leszek mi? - nem viszem azért túlzásba és tuti, hogy nem mernék menni rendes autóúton, de ez azért nem annyira vészes. Aztán lassan újra a fékre nyomok rá, hogy megálljunk, és oldalra hajolhassak, hogy kapjon egy köszönetcsókot. - Azt hiszem azért még nem vezetek el a vízesésig. - ahhoz még sokat kell gyakorolni és azt hiszem egy tényleges jogsi sem ártana.

Violet & Will

- Hát persze, hogy tetszenél. Viszont nem mondom, hogy… nem fontos szerintem a külső. Tudod, a külső megfog, a belső megtart. Nem olyan fontos, de…azért fontos, mert hát mindenki a legjobb akar lenni a másik szemében, igaz? Én legalábbis…az akarok lenni. – külsőre, belsőre, mindenhogy, és igen, tudom, hogy ez egy elégé önző hozzáállás a dolgokhoz,de ez van, én ilyen vagyok. Nem azt mondom, csakis velem legyen, de… én akarom, hogy legyek a…legjobb az ő szemében, és azt hiszem ez még nem számít akkora bűnnek, igaz? Én neki akarok tetszeni, mások annyira nem érdekelnek engem, főleg nem a véleményük, azt tartsák meg maguknak.
- De…sajnos nem úgy alakultak a dolgok, szóval… mindegy is, igaz? – nem ismertem, ő sem engem, és lehet, hogy ez rossz, mert biztos valamennyire más lennék, sőt, talán merőben más lennék, ha már gyerekkorom óta ismerném őt, de bármennyire is érdekelne a dolog, soha nem tudhatom meg, hogy mi lett volna, ha. A múlt, elmúlt, én már beletörődtem, nem volt valami jó életem, szégyelltek engem, bezártak, féltek tőle és gyűlöltek engem…eladtak volna, nem szerettek, nem tekintettek a gyereküknek, ezt biztosan tudom, láttam a szemükben a gyűlöletet az iránt, ami vagyok. Féltek, és ahogy tehették, el is menekültek előlem.
- Igen, azért leginkább. – meg néha feszültség levezetés miatt is, kellett az, hogy legyen egy kis nyugtom, kellett, hogy kiadjam a dühöm, és pénzért megverni másokat ennek tudatában elég jó móka volt, de leginkább a pénz miatt tettem, mert a mekiben nem volt kedvem dolgozni. Börtönviselt vagyok, nehezen kapok így munkát. – Hé, minden rendben lesz ezzel, oké? - nem lesz itt semmi baj, figyelek rá, hogy ne fájjon neki annyira, hogy ne legyen szörnyű és igen, voltam már más nőkkel, de nem olyan elképesztően sokkal, én soha nem faltam az életet meg a lányokat, én… nekem nem annyira volt erre lehetőségem.
- Egyszerű is, csak rá kell érezni, menni fog. – én is így voltam vele az elején, rágörcsöltem, de most már könnyen megy, csak gyakorlás kellett meg egy kis oldottság és sikerült az egészet megoldanom, de persze jogsim nincs, minek? Anélkül is tudok vezetni, rendőr pedig ha eddig elkapott… nem tudott mit tenni. – Mintha… a kezemet fognád. – ennél jobb példát most hirtelen nem tudok felhozni,d e azt sem markolja ennyire erősen, igaz? Nem, persze, hogy nem, akkor amputálni is kéne a kezemet, szóval… csak lazítsa el az ujjait, semmire nem jó az, ha rágörcsöl, nem csak a vezetésnél nem jó ez,másnál sem. – Én nem tudok főzni, de az… nekem is idegőrlő lenne. – csak néhány főzőműsort láttam, amiben ez volt, érzéssel fűszerezzük meg…ezt csakis akkor tudnánk érzéssel megtenni, ha már megkóstoltuk, igaz? Én ezért rendelek inkább mindig kaját, a nehezebb ételekkel már meggyűlik a bajom, az egyszerűeket még megtudom csinálni, az megy. – Nem valami ilyesmi, pont ezt csak… menj folyamatosan, most kanyarodj is el mondjuk balra oké? Nem kell annyira forgatni a kormányt, elég csak egy kicsit. – mutatom meg neki közben, hiszen áll az autó, majd visszaülök a helyemre és biztatóan rámosolyodok, hogy akkor következzen a második része a dolognak.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Elmosolyodom a szavai hallatán. Igen, szerintem akkor is cuki lehetett, ha kövér kisgyerek volt, ezt tényleg így gondolom. Nem hiszem, hogy ez annyira befolyásolná a véleményemet. Egyébként is, ha valakit szeretsz akkor a szereteted által válik széppé és nem számít, hogy ezt más hogyan látja, vagy hogy az általános elvárás szerint más is így gondolja-e. De azt akkor sem akarom, hogy felületesnek gondoljon, és... remélem, hogy ő sem az. - Nekem mindenhogy tetszenél, de... ha mondjuk túl magas lennék, vagy túl alacsony, vagy túl vékony, túl nagydarab, akkor nem szeretnél? - mert ezek szerint úgy gondolja, hogy a külső fontos. Persze számít, de... ki tudja, hogy nem fog-e megváltozni majd az alakom, ahogy neki is változhat, bárkinek. Nőknél ez még gyakoribb is, ha pl. szülnek. A szüleimtől azt hiszem jó géneket örököltem, ezzel nincs gond, de attól még az alakom bármikor változhat, bármi miatt, vagy... ki tudja, hogy mi történhet velem, baleset, ami miatt megváltozik a külsőm és nem jó arra gondolni, hogy akkor már nem tetszenék neki.
- Biztos, hogy jól kijöttünk volna. - mosolyodom el kicsit kijavítva őt. Igenis szerintem jól kijöttünk volna, én nem voltam sosem felületes típus és szívesen barátkoztam volna vele, mert lehet hogy mások féltek tőle, de csak azért, mert nem voltak hajlandóak megérteni és belegondolni, hogy neki mi milyen lehet és... ez rossz dolog.
- De az azért kellett, hogy legyen pénzed igaz? - nem azért, mert annyira nagy előnyt akart magának kovácsolni másokkal szemben teszem azt, szóval ez szerintem nem olyan vészes dolog, és hát na megértem, hogy ha börtönben is volt, akkor nehezen talál gondolom magának rendes munkát. Azért a mosolyom még mindig bátortalan, de tényleg remélem, hogy nem töröm össze a kocsiját. Elvileg a képességem alapján nem kéne, de... ki tudja, hogy mikor szúrok el mégis valamit, mert egy pillanatra nem figyelek oda. Jobb készülni a legrosszabbra. És valahol az is idetartozik, hogy vajon nem voltak-e sokan előttem. Nem arról van szó, hogy azt nézem ki belőle hogy csapodár alkat lenne, de hát ki tudja... simán lehet, hiszen ahogy mondta azért nem kifejezetten rossz külsővel van megáldva. - Az... az jó. - bólintok egy aprót is még mellé. Hát na azért nem is vártam én, hogy számszerűsítse a dolgot, annyira tényleg nem akarom tudni, hogy hány nő is volt előttem, és amúgy is azt hiszem talán az a jobb felállás, ha a fiú tapasztalt és a lány nem feltétlenül és nem mondjuk fordítva, szóval nincs okom panaszra, csak nem olyan vészes ez, és ő még csak nem is néz le a miatt, hogy nem volt eddig még senkim sem.
- Egyszerűnek tűnik így elmondva. - na de persze csinálva még véletlenül sem, és meg is ugrik rendesen a kocsi, bennem meg finoman szólva is megáll az ütő. Hát persze, hogy miután a fékre léptem görcsösen szorítom a kormány, mert mint mondtam nem akarom összetörni a kocsiját és egyéb módon se szeretnék kárt okozni benne. - Oké, szóval ne ilyen görcsösen... - halvány mosollyal pillantok oldalra és próbálom kilazítani az ujjaimat, mert a végén még a vér is kiszalad belőlük, ha tényleg ennyire erősen szorítom. - Ezt a recepteknél se szeretem, de... megpróbálom. - szóval érzéssel. Na igen, amikor azt írják, hogy érzéssel tegyél bele sót... hát attól finoman szólva is hülyét tudok kapni, de gondolom itt ki kell tapasztalni a dolgokat, én pedig megpróbálom újra. Nincs előttünk tényleg semmi, szóval nem lehet nagy baj. Próbálom a kormányt is finoman fogni és óvatosabban rálépni a gáz pedálra. Azért így is megállok, miután gurultunk pár métert. - Valami... ilyesmi? - jó, azért kár lenne tagadni, hogy a szívem még most is a torkomban dobog, úgy istenesen.

Violet & Will

- Cuki voltam, persze, csak nem akartam magamat ajnározni.[/b] – rántom meg a vállam mosolyogva, de persze viccelek, most sem teszem azt, annyira nem vagyok egy önmagamat ajnározó valaki, szerintem az kifejezetten szánalmas, ha valaki csakis magáról képes áradozni, az már beteges. Igen, én mondom, hogy beteges, és aki ebbe beleköt az… - Nem, de… jobban tetszem így, nem? – nem mondom, hogy felületes, tényleg nem tartom annak, de jobban tetszem neki így, mintha mondjuk teljesen elhagynám magam és felszednék egy jó plusz harminc kilót, igaz? A börtönig nem néztem ki így, vékony gyerek voltam, a börtön úgymond ebből a szempontból jót tett velem. – Áh, akkor…. lehet, hogy mégiscsak jól kijöttünk volna. – na igen, engem azért zártak be és rejtegetek, mert olyan dolgokat tudtam csinálni, amit mások nem. Ha valakinek fájdalmat akartam okozni, hozzá sem kellett érnem és máris szenvedet… még azon is gondolkodtak a szüleim, hogy hívnak egy ördögűzőt, hátha megszállt valami.
- Akkor jó. – mondom egy nagyot bólintva. Tényleg megvédeném őt mindentől, eddig is ezt tettem, igaz? Azzal is, hogy hazudtam neki bizonyos dolgokban, mert… mert nem akartam őt összetörni, és azt akartam, hogy megismerjen, hogy ne a gyilkost lássa bennem, hanem…valami mást. Megvédem őt, és nincs olyan, hogy de.
- Nem, csak… pár illegális harc volt. – rántom meg a vállamat. Le voltam égve és kellett a pénz, ráadásul szerettem másokat úgy félholtra verni, hogy még csak esélyük sem volt a legkisebb fájdalmat sem okozni nekem. Azonban annak már régen volt utoljára, évekkel ezelőtt kiszálltam, nem igazán fogok visszamenni oda. – Én is. De biztos nem fogod, ügyes vagy. – bízok benne, hogy nem fogja összetörni, ha meg mégis, hát… bevagyunk kötve, különösebb bajunk nem lehet, annyira életveszélyesen pedig nem vezethet, hogy komolyabb baj legyen. Max hívunk egy taxit, de szerintem menni fog ez neki, csak egy kis gyakorlás kell és kész. – A normális emberek így gondolják. – persze, sokan nem tartanak engem normálisnak, de… attól függetlenül, aki egy kicsit is normális, az nem gondolja úgy, hogy ciki az, ha az ember nem volt még senkivel se túl a húszon. Ezt nincs értelme elsietni, ez egy… nem életreszóló döntés, de egy fontos, lélektani döntés. – Nem, annyira nem sok nővel voltam.–rázom meg a fejemet. Ez az igazság, annyira sok nővel nem voltam, és nem is igazán számoltam őket, de… azért keveset kerestem a lányokat, nem igazán tudott megfogni egyik sem, persze, néha egy-egy éjszakára összejöttem velük, de ennyi, ennél több nem történt soha.
- Nem, normális ha félsz, de… nincs miért. – tényleg nincs, semi akadály nincs a terepen, amibe belemehetnénk, vagy akármi, egy sima, elhagyatott egyenes út ez, nem kell félnie, de persze érthető, ha fél, elvégre ilyenkor ha beül az ember a kormány mögé, felelősség rakódik a vállára, hiszen ha rosszul csinál valamit élesben… - Igen, csak…lépj rá a gázra és tartsd egyenesben az autót. – oké, egy pillanatra még én is megijedek, mikor a kocsi ugrik egyet, de várható volt, egyből nem lehet mindenki vezető, én is valami hasonlóképpen kezdtem, mint Violet. Gyakorlat teszi a mestert. – Nem, nem az. Először is… ne szorítsd ennyire görcsösen a kormányt. – mosolygok rá, ahogy a kezei után nyúlok, hogy kicsit ellazítsam őket. – És elég csak finoman a gázra lépned, érzéssel. – az autónak is van lelke, nem szabad vele keményen bánni, érzéssel kell.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Akkor azóta sokat változtál, de attól még lehettél cuki, hogy kövér voltál. - sőt a kisbabáknál azt szokták előnynek mondani, ha egy baba jó kerek, pedig mondjuk nekik sem kell irreálisan nagynak lenni szerintem, de hát biztosan az az egészséges baba, akin van tíz kiló plusz zsír... fura az emberi felfogás. De szerintem Will akkor is édes gyerek lehetett, és elég nehéz őt elképzelni, hogy valaha is kövér volt, hiszen most... elég távol áll ettől, inkább a tökéletes felé tendál. - Szóval felületesnek tartasz? - mosolyodom el, de nem gondolom ám komolyan, biztosan nem tart annak, de attól még nem szabad ilyet mondani a másiknak. - Tudod arcvakság, sosem voltam kifejezetten beképzelt, vagy népszerű. - az emberek nem szeretnek veled barátkozni, ha másnap nem ismered meg őket. Nem mindenki akar ilyesmire figyelni, vagy felvenni pár jellegzetességet, mint néhány barátom, hogy könnyebb legyen a beazonosítás. Azért voltak ilyenek is, de nem olyan nagy tömeggel.
- Tudom Will, tudom, hogy mindig megvédelnél. - mindentől azt hiszem. Pont ezért nem félek attól, hogy vele menjek bárhová is, mert sosem ártana nekem. Ezt már bizonyította a mentős esetén is. Oké tudom, hogy ő nem sérülhet meg, de akkor is az volt az első reakciója, hogy engem védett a saját testével és ez azért elég nagy dolog. Nem hiszem, hogy csak azért teszi meg, hogy sérthetetlen, hiszen vannak ezek a képességeink, de lehetséges őket... blokkolni, ahogy a suliban már ez is kiderült. Nem tudhatta, hogy az a mutáns, aki üldözte mire volt képes, hogy nem lett volna-e mégis baja.
- Az azért mégis csak más, ha egyszer nem volt pénzed, de nem mentél el hivatásos bokszolónak, hogy aranyérmet szerezz, igaz? - az szerintem az, ami nagyon érvénytelen lenne, efféle előnyre szert tenni. Az más, ha pénz kell, mert enned kell, azt tényleg meg tudom érteni, neki pedig elég rossz élete volt, erre már sikerült rájönnöm. - Azért remélem, hogy nem töröm össze a kocsidat. - jó azért picit meg vagyok szeppenve. Nem akarom, hogy rossz vége legyen ennek a kalandnak, azért azt tuti, hogy nem jó nyaralás kezdetnek venném, ha végül taxit kéne hívni, mert totálkárosra végezném ki a kocsiját. - Akkor... akkor jó, ha így gondolod. - igazán nem akarom, hogy úgy gondolja, hogy gáz, hogy még nem voltam senkivel sem. Bennem valahogy nem merült fel, hogy ő kikkel volt... legalábbis azt hiszem eddig, de most, hogy így beszélünk róla, egyből más a leányzó fekvése. - És... te már sok... tudod...? - azt hiszem ebből sejthető, hogy mit akarok, ha nem is sikerül rendesen kimondani. Azért ő elég jól néz ki és biztosan volt már elég nővel kapcsolata, úgy meg azt hiszem még nagyobb a nyomás rajtam, hogy nekem meg semmi tapasztalatom sincs. Oké, hogy nem tudok neki ártani fizikailag, de ha valami nem menne, akkor gondolom az lelkileg is elég rossz lenne neki, meg nekem is igaz? Amikor elérjük a célt, én is kimászok szépen a kocsiból, hogy beüljek a kormány mögé. Fura... felettébb fura érzés, sose ültem még itt, még apuval sem próbáltam meg soha a vezetést.
- És akkor most ne féljek ugye? - hát azért itt elég furán érzem magam és hiába mutatja végig, hogy melyik pedál melyik, attól még nem nagyon tudom, hogy hova is kéne lépnem. Bizonytalan vagyok, úgy istenesen, annyi már biztos. - Hogy... megy? Jó, de mit csináljak pontosan? Csak lépjek a gázra? - na jó, fogom erősen a kormányt, és aztán rá is lépek a gázra. Persze óvatosan... legalábbis szerintem, de így is túl erősre sikerül, kicsit megugrik a kocsi, csikorog is a kerék, én pedig felsikkantva veszem le a lábam azonnal. - Ez... a rossz kezdés igaz? - jó azt hiszem, a most nem szorítanám úgy a kormányt, akkor tuti, hogy remegnének az ujjaim.

Violet & Will

- Cuki… hát, nem sokat mondták nekem azt, hogy cuki. Kövér voltam kicsiként. – na igen, imádtam összeenni minden édes dolgot, így hát elégé sikerült meghíznom, aztán megnőttem, a felesleg valahogy egyenletesen oszlott el rajtam, aztán jött a gimi, ott pedig… nem is tudom, hiúbb voltam, eljártam edzeni és… jól néztem ki. – De te nem biztos, hogy kedveltél volna. Visszahúzódó és elég különc gyerek voltam. – nem voltak éppen ezért barátaim kicsiként, a játszótéren is mindig én ültem egyedül a hintán, vagy a libikókán… szóval nem biztos, hogy Violet annyira kedvelt volna engem, talán jobb az, hogy így találkoztunk…leszámítva, hogy megöltem a szüleit.
- Megvédenélek. De annyival csak nem száguldoznék, hogy komolyabb gond legyen belőle. – már az első…randinkon sem éreztem valami jól magamat, mikor az a barom belénk jött a mentőautóval. Ott amúgy is elütötte Violettet, aztán kis híján komolyabb baj is lett belőle, még szerencse, hogy Violet rám esett és nem valami leeső orvosi cuccba. A fickó viszont megérdemelte a halált mindezek után… a rohadék azt hitte, hogy csak úgy árthat a lánynak, akit szeretek, hát megmutattam neki, hogy téved, senki nem bánthatja őt, és aki mégis megpróbálja, az számoljon azzal, hogy megfogom ölni. Élete utolsó hibáját követi el, ha próbálkozik. – Tudom és… köszönöm. – mondom mosolyogva. Na igen, azért mégiscsak sokat jelent az, hogy nem ítél el engem annak tudatában, hogy… miket csináltam régen. Másnak már az is kizáró tényező lenne, hogy börtönviselt ember vagyok, Violetnek ráadásul még én vettem el a szüleit is, és…szóval csak sokat jelent az, ha megért engem, vagy ha próbál megérteni.
- Oh, hát én… használtam már ilyen tekintetben ki azt, hogy ilyen vagyok. Tudod, ha gyorsan kell a pénz… - akkor könnyedén lehet találni egy helyet, ahol illegális bunyót tartanak, ott pedig jó sok pénzt pakoltak ellenem, és végül nagyot néztek mikor nyertem, és kisétáltam az ő pénzükkel. – Majd hívunk…taxit. – nem tudom, hogy mégis mivel, elsétálunk egy telefonfülkéhez vagy valami, de mondjuk azért örülnék annak, ha a kocsi megúszná, mert elég régóta meg van és én magam tartom karban, szóval… a kocsi jó lenne, ha megúszná, de végül is ez csak egy kocsi, igaz? Még ha az első kocsim is. – Nézd, semmi nincs akkor, ha nem voltál még pasival. Ez… nem olyan dolog, amire az ember a korral együtt készen van. – én például szerintem túl hamar vesztettem el a szüzességemet, most így jobban belegondolva még simán belenyugodtam volna abba, ha két-három évvel tolódik a dolog, de már nem tehetek ellene semmit sem, igaz? – Fizikailag tényleg nem. – adok neki igazat mosolyogva. Na de mentálisan…úgy ő az, aki a legtöbbet árthat nekem, de gondolom nem azon lesz, hogy minél inkább összetörjön engem, igaz? Legalábbis én erre kevés esélyt látok, ő nem olyan lány, aki direkt okozna másnak fájdalmat.
- Na itt jó lesz. Cseréljünk helyet! – mondom, még mielőtt kiszállnék az autóból és megkerülném, hogy beüljek az anyós ülésre, ahol nem rég Violet ült még. – Szóval… kuplung, fék és gáz. – mutatok a lábánál a pedálokra sorban. – A kuplungot akkor használd, ha váltani akarsz, bár szerintem azt most még hagyd, annyira nem fogunk száguldozni szerintem. – mondom neki mosolyogva. – De tudod mit? Először inkább lássuk, hogy megy. – csak úgy minden nélkül, mert akkor tudni fogjuk, hogy mi az, amire rá kell gyakorolni.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Végül is lehet, csak kár, hogy nem ismertük egymást, biztosan cuki kisfiú voltál. - jó azt leszámítva, hogy féltek tőle és veszélyesnek találták, de hát csak arra lett volna szüksége, hogy valaki elfogadja, foglalkozzon vele és szeresse és... igaza van nem számít, hogy mi volt régen, hogy akkor pocsék élete volt. Most sem alakult minden tökéletesen, de minden rossz ellenére most itt vagyok én és... szeretem, bármennyire is abszurd ez az egész és így majd talán tényleg jobb lesz neki az élete és... úgy általában minden. Van mostmár valaki, akinek tényleg fontos és aki a képessége ellenére, vagy azzal együtt is el tudja fogadni, mert... én igenis elfogadom őt, mert az a Will, akit én megismertem kedves és figyelmes, és nem azt akarom látni, akit az álmaimban láttam, hanem azt... ki itt van most velem és aki próbál most is megnyugtatni minden aggodalmam miatt, én most csak rá akarok fókuszálni.
- Hát tudod... az a baj a száguldozással, hogy én nem vagyok annyira sérülékeny, mint te. - mosolyodom el, de tudom én, hogy csak viccel és nem mondja komolyan. Én sem azt mondom, hogy pontosan be kell tartani a sebességkorlátozást, mert esetleg egy kicsit azért mehet többel, vagy ilyesmi, de... azért nem lenne hasznos, ha valami gond lenne, mondjuk kétszáznál szétmenne a gumi, mert ő lehet hogy simán átvészelné, de én nem és nem biztos, hogy a képességem mindentől meg tud menteni, kétlem, hogy csak úgy kiugranék a kocsiból, hogy ne essen bajom, maximum talán megúsznám nagyobb, de nem halálos sérülésekkel. - Attól én még sajnálom. - hogy börtönben volt és hogy ilyen volt az élete, mert igenis sokkal jobban érdemelt volna. Will alapjáraton nem rossz ember, csak... rossz élete volt és rossz emberek vették körül, azért az két nagyon különböző dolog.
- Igen azt hiszem, de valahogy akkor se tartanám fairnek. Mintha... te elmennél bokszolónak. - mert hát nem nagyon hatnak rá az ütések, tehát igazából senkinek sem lenne esélye ellene. És ez még nem olyan nagy dolog akkor, ha mondjuk csak a pénz miatt csinálja, vagy mondjuk nem hivatalosan, mint egy sport, de... nem lenne fair szerintem a képességünket ilyen módon kihasználni. - Oké, akkor jó lesz ott és remélem, hogy nem töröm össze a kocsit. - mert gondolom az nem lenne valami szuper, ha a végén itt valami totálkárossá tenném, mert a képességem azért sok mindenre jó, de egyáltalán nem biztos, hogy profi sofőr leszek miatta hirtelen igaz? - Köszi, csak tudod a korosztályomban már többnyire mindenki... de... örülök, hogy így látod. - és talán ebben az is benne van, hogy egy pasinak mégis csak az a jó, ha a lány, akivel van előtte nem volt együtt fűvel-fával, a pasiknak meg jobb, ha van tapasztalatuk, legalábbis gondolom, hogy valami ilyesmi is benne lehet. - De legalább, ami megnyugtató, nem... árthatok neked, ha béna vagyok igaz? - ebben sem, de másban se nagyon. Nem gond, ha véletlenül megütöm alvás közben vagy akármi, mert hát nem nagyon hatan rá a képessége miatt. Mondhatni ennek is meg van a maga előnye.

Violet & Will

- Kitudja, talán találkoztunk kiskorunkban már. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, én nem emlékszem ugyan, de mindketten Peeksill-ben éltünk, és az nem valami nagyváros, elég kevés iskola is van, könnyen lehet, hogy már találkoztunk régebben,csak én nem figyeltem oda mondjuk, ő pedig az arcomra amúgy sem emlékezne, igazam van? – Mindegy, most… most jó, mindegy mi volt régen. – rázom meg a fejemet mosolyogva. Ami volt, az elmúlt, ha akarnám sem tudnám meg nem történté tenni a dolgokat, ezzel kell együtt élnem, de most már nem csak nekem, hanem Violetnek is, ami miatt kicsit bűntudatom van, mert ebbe nem akartam belerángatni.
- Szóval akkor most már száguldozhatok? – pillantok rá vigyorogva, persze csak viccnek szánva a szavaimat. Nem kockáztatnám azért én azt meg, maximum valahogy megpróbálnék meglógni a zsaruk elől, mert ha most elkapnának, hogy jogsi nélkül vezetek, hát az… kissé vaskos büntetés lenne, ráadásul nekem már priuszom is van, mondjuk még mindig nem szúrt szemet a börtönben a hiányom, ami azért érdekes. – Nem volt azért olyan vészes. Csak ki kellett vívnom a többi rab tiszteletét, aztán már… nem volt semmi érdekes. Edzetten és kosaraztam egész nap, néha voltak összezördülések, de… nem igazán volt esélyük. – az enyhe kifejezés, elég csúnyán elláttam azoknak a baját, akik nekem jöttek. Ezek általában az új húsok voltak, azt hitték, hogy bejönnek és máris ők lesznek itt azok, akiket mindenki fél, de hamar megmutattam nekik, hogy hiába vannak öten-hatan, nem bírnak el velem. A tisztelet kivívása, ez volt a kulcs, és ha mások tiszteltek, akkor ki is álltak mellettem.
- Hát, akár olimpikon is lehetnél. – adok neki igazat mosolyogva. Mindenben elég jó, simán elmehetett volna mondjuk íjászkodni, vagy… vagy bármi mást csinálni, és biztos vagyok abban, hogy befutott volna. Én… én nem is tudom, talán valami cirkuszi mutatvány lehetettem volna, a férfi, akit fejbe vágnak egy pallossal, de túléli. – Nem is tudom, szerintem nem számít csalásnak. Te tudsz ilyet is, mindenki kihozza magából a legtöbbet, arról meg nem tehetsz, hogy jobb vagy náluk. – én semmiképpen sem számítanám ezt csalásnak, de hát ahány ember, annyiféleképpen látják ezt az egészet, nyilván más az emberek szemével, de én akkor sem tartom csalásnak. – Hm… oké, nézzük meg, szerintem az jó lesz. – mondom egy nagyot bólintva, még mielőtt arra vezetném el az autót. Na, megy ez, Violet ma már az első vezetői leckéit is veheti, bár igaz, hogy nem vagyok profi oktató, de legalább pénzt nem kérek el érte, igaz? Olcsó oktató vagyok. – Nem, dehogy, miért lenne ciki? Ez nem verseny, ha kész vagy rá, akkor… kész vagy. – nem olyan nagy dolog ez, csak sokan hiszik azt, hogy már tizenhat évesen el kell veszteniük a szüzességüket. – Normális az, ha így érzel, én is így érezte azt hiszem. – bár, annyira azért nem nagyon dereng az az este, talán tizenhét, tizennyolc lehettem és elégé… sokat ittam.