Cassidy & James - Sötét alakok egymás között

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Valahogy kezd olyan érzésem lenni, hogy a számunkra írt forgatókönyvek nagyon hasonlóak. Nem volt szokásom másoknak ártani, egykori szerelmem is túl jófiúnak tartott abban a mocskos, zülött kisvárosban, mégis engem gyanusítottak azzal, hogy megöltem őt. Nem illettem oda. Cassidyről is azt gyanítom, valami marcangoló önvád emészti belülről, amivel nehéz mit kezdeni. Én azért megpróbálom, mert ez a gyönyörű, édes lány nem olyan sorsra érdemes, hogy mindig egyedül maradjon. Na nem mondom, hogy rá akarok akaszkodni, a sorsa viszont érdekel.
- Ha így lenne, most nem velem lennél, hanem azokkal, akik nem látnak benned semmi emberséget. Én.. igen. – Nyelek egyet, mert ezzel valami fontosat is kimondtam. Mégpedig azt, hogy nem csupán arról van szó, hogy ideig-óráig lehet róla szó, hogy a sorsfonalunk egymáséi mellett fussanak. Már nem érzem úgy, hogy lenne pocsékolnivaló időm. Na ez nem azt jelenti, hogy bármit is siettetnék. Mégis úgy vélem, hogy a szőkeség megérdemli az őszinteséget, a nyíltságot, hiszen mindketten elveszett lelkek vagyunk. Nem tudom, hogy pontosan mi történt vele, én sem akarnék mindent ráterhelni, de biztos vagyok benne, hogy az elmúlt hónapokban valaki játszott az érzékeimmel, és a Lucy nevű látomással elhitette velem időlegesen, hogy jár még nekem boldogság. Ha Cassidy is délibáb lenne, akkor nem fogok azzal kísérletezni, hogy továbbra is higgyek a csalóka reményben. Ez a lány túlságosan megviselt, finomlelkű, még ha keménynek is akarja magát mutatni, előttem valahogy nagyon is emberi oldalát hozza felszínre. Ezért is tettem, hogy jeleztem számára, hogy minden viccelődésemet félretéve érdekel, és határozottan jól esne, ha ő és én.. Valahogy minél tovább élveznénk egymás társaságát.
- Én pont így érzem Cassidy.. Túl régóta vagyok magányos, és nem akarom, hogy úgy érezd, hogy csak ezért... Mert nem kötelező. Mondhatnám, hogy csak a külsőd miatt, hiszen még nem volt annyira alkalmunk megismerni egymást, tehát ez.. igaz lehetne, de mégis, inkább úgy fejezem ki magamat, hogy érdekelsz. Meg szeretnélek ismerni. – Ha nem húzódik el, akkor finoman az arcára illesztem a tenyeremet, ujjaimmal pedig kedves, cirógató mozdulattal illetem a hamvas bőrt. Most talán elég ennyi, főleg, hogy nem magunk vagyunk az étterem előtt. Be is lépnük gyorsan, és hamarosan már a rendelésnél tartunk. Tudom, hogy neki is emésztenie kell a hallottakat, a tapasztaltakat, de legalább már arra igent mondott, hogy elkísér a fesztiválra. Láthatja, hogy nem vagyok egy nagymenő, tehát a motorommal megyünk majd, nincsen pénzem ugyanis repülőre. Motoros programra egyébként is motorral érdemes betoppanni. A szőkém visszakérdezése azonban belőlem is mosolyt vált ki.
- Aranyosan nevetsz, tetszik a hangod. De úgy értettem, hogy meglep, hogy nem feltételezed, hogy bántanálak. Azt mondják, lerí rólam, hogy sötét alak vagyok. – Döntöm oldalra a fejemet, és közben gyorsan leadjuk a rendeléseket, én maradok a hotdognál, de remélem, hogy ő is megtalálja, amire fáj a foga. Vagy én volnék az?

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Az éjszaka nem idegen számomra, és a veszélyei sem. Tudom jól, milyen sötét egyének járják az árnyak rejtekét, és azt is, hogy hogyan kell őket elkerülni.
Vagy hogy ők kerüljenek el engem.
A városok veszélyessé váltak, a mutánsok és halandók közti dolgok folytán, aminek én magam is részese voltam és vagyok is olykor.
- Egy magam voltam mindig is. - a nagybátyám olykor annyit nem ért mint a kisujjam, csak pofázott és nem kímélt meg az érzelmektől.
Erősnek kell lenni és nem taszíthat mélybe semmi. Nem inoghatok meg semmitől. Nem hagyhatom, hogy csorba essen rajtam.
- A nagybátyám csak annyiban segített be, hogy kiirtott belőlem mindent, ami nem ide való… - emelem a szívemhez tenyeremet. Nem teljesen sikerült neki, mert hevesen dobog James mellett.
Érzem, ahogyan a szívem először kihagy egy ütemet, majd eszeveszett gyorsasággal újraindul, nem pumpálva, hanem elárasztva vérrel testemet.
Arcom hajszálerein talán meg is látszik tágulásuk, kevés pírral festve be amúgy is sápadt bőrömet. Mindig is utáltam, ha elpirultam, akármilyen kiváltó oka is legyen, mert ilyenkor rohadt hülyén nézek ki.
Én nem törődök. Én nem törődök magamon kívül senkivel. Nem az a fajta ember vagyok.
De most...mégis mintha...
Nem veszíthetem el a józan eszem - próbálom kiverni fejemből a férfit, de nem megy. Nagyon nem. S ez valahogy jó érzéssel tölt el.
Jelentene valamit? Mikor eljutottak tudatomig a szavai, ajkaimra akaratlanul is zavart ám annál örömtelibb mosoly feslett, gyomrom pedig virtustáncot lejtett hasamban.
Furcsa bizsergető érzés járta végig testem minden apró porcikáját, mintha csak bogarak trappolnának végig bőröm alatt. - Motoros felvonulás? Karnevál? Egész jól hangzik. Még sosem voltam ilyen szórakozáson. Sőt…sose engedtem ki. Talán egyszer, de piszok régen volt már. Te sokat szórakoztál? - nem vagyok se sznob, se letörött a körmöm típus csaj, de adok magamra.
Újfent lehunyom szemem, és még az ajkam szélét is beharapom: ne beszélj folyton. Nem muszáj. Túlpörögsz. Elszúrod. Ne beszélj folyton. Nem muszáj. Túlpörögsz. Elszúrod.
Mit szúrok el? Hogy elmenekül előlem.
Kellemes társaságra vágytam mindig is és most végre itt van előttem. A fejemben néhány pillanattal korábban még csak úgy cikáztak a gondolatok, most már azonban nem jutok tovább egyetlen egynél: Nem tudnám megmondani a pontos idejét annak, mióta ismerem a ragyogó személyiséggel megáldott Jamest, de annak sem tudom pontos számát, ebben a meghatározhatatlan intervallumban hányszor esett meg a jelenlegihez hasonló helyzet. - Nem akarok rád akaszkodni…ha gondot jelent a jelenlétem…megtalálom az ajtót. - mosolyodom el kissé haloványan, mert lehet nem vagyok épp a legjobb társaság…
Igen, ez lehetne az a pillanat, amikor meggondolom, amit mondani tervezek, amikor egész egyszerűen befogom a szám… maradni akarok vele. Nem is tudom, honnan jöttek most ezek a szavak. Tényleg nem. Magam sem tudom mit várok. Mégis miféle választ várhatnák ebben a szituációban a kérdésemre? Komolyra véve a szót… akármennyire is tetszetős nekem - maga a helyzet, és persze a férfi is -, merthogy egyértelműen az, de attól még pontosan tiszteletben tartom a döntéseit, a kérését, és… és azt, hogy ő nem egészen olyan, mint én. De ez tesz minket különlegessé, hogy nem vagyunk egyformák. Szerencsére. Szeretek őrültségeket csinálni, elvégre így szép az élet, ha egy kicsit őrültek vagyunk.
- Baltás gyilkos? - röppenek szemöldökeim felfelé, majd egy lágy mosoly is előtűnik. - Nem, te szerintem a Baltás gyilkos jobb keze lehetsz. - kuncogom el magam jókedvűen és a férfi gyönyörű szemeibe pillantok hosszasan elidőzve bennük. - A Csendes gyilkos...

music: Csak úgy!

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Kiváncsi vagyok, hogy miért nyel le ennyi mindent, én nem véletlenül szóltam oda az őt zaklatóknak, noha én is magamba forduló lélek vagyok, de a lány mintha direkt kerülné a provokációt. Felém ellenben beszélgetést interakciót kezdeményezett, és azóta is érdeklem, ennek szót is ad, noha lassan tudom belőle kihúzni az információt. Remélem nem érti félre, nem vallatás ez, csak érdekel a szöszi, mert elgondolkoztatóan rajta felejtem a tekintetemet, ráadásul már nem is először.
- Volt, aki segítsen? Mentorok, tanácsadók? Vagy csak úgy magadtól, mert erős vagy lelkileg? –Ahogyan elmerülök a sötétkék szemekben, akaratlanul is átfut bennem, hogy végigsimítanék az arcélén, hiszen most én magam is a támogatásomról biztosítom, de a dolognak két szépséghibája van. Egyrészt biztosan tolakodásnak venné, hiszen most nem véletlenül magányos, lehet, hogy jó neki egyedül. Másrészt én magam is pocsék természet vagyok, és lehet, hogy mindketten jobban járunk, ha nem teszem. Képes voltam elgyengülni attól a képtől, amely az a Lucy rémálmot sugározta a fejembe, többször nem kéne hagynom, hogy becsapjanak.
Ő mégis vigyorog rám, amit bátorításnak is vehetek, úgyhogy ha mást nem, legalább egy kis ideig folytathatjuk még az ismerkedést. Az őzikeléptű azért a kezdeti vagányságot leszámítva meghagyja nekem az irányítást, noha azért belül be kell vallanom, jól esett az a kérdés, hogy van-e családom. Nyilván ez arra is utalt, hogy van e valakim, akivel megosztom az ágyamat, de mégis elegáns maradt a maga stílusában, hogy így kérdezett rá. Nem akar felesleges köröket futni, amit bőven meg tudok érteni. Manapság már mindenki sérülékeny, nem megy belharcba. Egyedül is jobb, mint az időt pocsékolni valakivel, akivel nincsenek tervek, célok. Na nem mondom, hogy rögtön hosszútávra érdemes tervezni, de azért smacizni sem mer az ember, ha tudja hogy felesleges. Úgy tűnik, hogy nem zavarja a füst, de minek állítsam kettőnk közé a cigit, ha ő nem kér? Na nem leszek ettől még nagyon lovagias, mégis eldobom a második slukk után, és rálépve eltaposom. Belépünk a gyorsétterembe, hátrasandítok a vállam felett rá, hogy megvan-e még, azért a kezemet mégsem nyújhatom, hogy behúzzam magam után, nemigaz? Leülünk egymással szemben, előzékenyen odatolom az étlapot, és összekulcsot kezeimet magam előtt tartva várok, hogy válasszon.
- Tudok északon egy motoros felvonulást, még valami karnevált is rendeznek. Ha van kedved. – Nem akarok nagyon finomkodni, viszont egy nőt csak úgy céltalanul magunkkal vinni igen puhány megoldás lenne, ezért is döntök úgy, hogy előkotorva valami programot, felvetem a lehetőségét, hogy mit is csináljunk. Amikor elmondta, hogy mit szeretne, én is választok, nekem jó az ásványvíz, és egy nagyobbacska melegszendvics. Örülök, hogy nem valami túlegészséges salátát kért volna, azok a lányok felülértékelik a rendmániát. Nem veszem észre a szakállas fickót, hiszen az nagyjából a hátam mögött helyezkedik el, s nem követem Cassidy pillantását sem, csak annyira, hogy remélem rajtam állapodik meg. És ez meg is történik, most már nem tudom elfojtani a mosolyomat.
- Akkor mégsem hihető, hogy én vagyok a baltás gyilkos? Jut eszembe, az állítólagos bátyád nem fog keresni, ha csak úgy lelépsz? – Kérdezem gyengéd mosollyal, miközben mintegy véletlenül a térdének érintem a sajátomat az asztal alatt, ennyi kezdeményezés bele kell hogy férjen. Bárhogy is reagál, abból már le tudom szűrni a továbbiakat.

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

- Egykoron még igen. Mára már kicsit fel emelkedtem. - eresztek meg egy mosolyt felé, s a mondandóm többi részét lenyelem.
Nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni azt, hogy bizalmat szavaztam neki, és ezzel nem egy szabályt szegek meg.
Elvigyorodom, miközben végigmérem a magas alakot. Nem tartom magam egy liliputi termetnek, sőt, a nők között igen is magasnak számítok, mint az átlag, de a férfi még a saját nemében is kimagasodó értékeket tudhat magáénak, ami nagyon is szemrevaló.
Én szerettem volna azt mondani, hogy akkor mostantól mindent elmondok neki, ami ilyen, de ezt nem tudtam volna megtenni. Így inkább csak abba avattam be, ami feltétlen fontos volt és tudnia kellett. Megtörni látszik a jég - vagy mondhatnánk azt is, hogy a kettőnk között felhúzott fal omladozni látszik.
Szavaira óvatos bólintás a válaszom, a füstöt figyelem, majd vissza evickélek tekintetéhez. Érdekes múltja lehet, bár nem akarom felbolygatni az álló vizet és jobb is így. Talán sebeket tépnék fel ezzel, amit nem szeretnék. Hatással volt rám - még ha ezt nem is ismertem fel. Vagy éppen nem voltam hajlandó.
Az épületbe Ő lép be előbb, egy kis pír kúszik arcomra, ezzel a kis lovagias tettel, de mire visszapillanthatna rám, mindez már sehol nincs. Egyetlen apró lépéssel közeledve felé álltam meg mellette - persze némi egészséges távolságot fent tartva -, s vártam valamire. hogy mire?
Talán a folytatásra, hisz tudtam, hogy a kettőnk közötti kommunikációnak koránt sincs vége.
- Mehetünk holnap, persze. - én csatlakoztam, ő mondja meg a terveit. Nem akarok a nyűgje lenni. Akár mondhatott volna nemet is, de nem tette.
Leülünk egy asztalhoz, kapom az étlapot is, melyre egy bólintással köszönöm meg. Egy pillanatra elmerengek még James arcán, majd belemélyedek a lapba is. Nem tudok választani… Egy sóhajjal teszem le és tolom azt a férfi elé. - Egy hamburgert. Teával. – ha nincs hamburger, jó a gofri is. Mást meg nem tudok inni a teán kívül.
Szóval elnézést érte, ezért a furcsaságért. Körbe nézek a helyiségben, de nem sokan vannak erre felé..egy szakállas fickó minket figyel, de aztán visszabújik az újságjába.
A figyelmem újra James-é, újra az arcár fürkészem, belepillantok íriszeibe és lágyan elmosolyodok.

music: Csak úgy!

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Szinte semmit nem tudok a hátteréről, de ez érdekes módon nem taszít. Itt az ideje, hogy én is kockáztassak. Az egész rémálom, amelyből most felkeltem, annyira valószinűtlennek tűnik, csak azt nem értem, hogy ki tudott így hatni rám, és miért tette. Esélyes, hogy valaki csak szórakozott velem a birtokon, és volt akkora hatalma, hogy a blokkolásomnál is erősebb legyen. Ez a szöszi viszont úgy tűnik, hogy a keserűsége ellenére velem igen lágy hangon beszél, lereagálja a morbid humort, amit azért megmosolygok.
- Ennyire el vagy veszve Cassidy? Pedig nem tűnsz olyannak aki kifejezetten magába lenne zuhanva. Vagy csak jól titkolod? – Kérdezem barátságosan, vele valahogy még az a nyers bunkóság sem sikerül, amely legtöbbször fémjelzett. Legbelül azt érzem, hogy nem is tudnám elriasztani, még ha akarnám sem. A gazella stílusú lányka itt szökdécsel mellettem, valahogy azt éreztetve, megért engem, s kész velem tartani, bárhová is menjek. Ami nehéz lesz, mert folytonosan vándorló életmódommal aligha adhatok bármit is. Ha pénzes pasasra vágyik, velem rossz lóra tett. De nem, úgy tűnik látja, hogy mennyire ágról szakadt vagyok.
- Akkor azt gondolom, hogy kipipálhatjuk, hogy nem fog a számba lépni a magas, kigyúrt pasid. Helyes. – Már nem az a helyes, hogy egyedül van, de legalább tisztáztuk, hogy ha lenne valakije, akkor nem ajánlaná fel ilyen könnyen, hogy csatlakozik egy darabon. Még az is lehet, hogy rálegyintünk az egészre, és elhúzunk valamerre, de hogy merre, azt még engem sem zavartam. Csupán azért intettem közelebb, hogy meggyújtsak neki egy cigit, amire tagadóan felel, mégis odalép. Elmerülünk egymás tekintetében, egy pillanatra kihagy a lélegzetem, és elfelejtem megbújtani a saját bűzrudamat. Végül mégiscsak sikerül, de nem rá fújom, hanem az ellenkező irányba, utána pedig ismét megtalálom a tekintetét. Amikor ő fordul el, és a földet nézi, szinte keresem ismét a pillantását, majd amikor rámnéz, elmosolyodom. Nem lekezelően, magamhoz képest egészen kedvesen. A kérdésen egy pillanatig sem gondolkoznom.
- A volt párom halott, pont ezért vannak a nyomomban. A családom... nos, az öcsémmel nagy ritkán tartjuk a kapcsolatot, és a szüleim is élnek még valahol. De.. nincsen senki, aki hazavárna. Egyedül vagyok. – Akárcsak te, hozzá is tehetném, mégsem akarok rámutatni a fájó pontra, hiszen akkor azt húznám alá, hogy egymásba kell kapaszkodnunk. Mert nem kell. A sors különös játéka sodort most minket egymás útjába, és isten az atyám, nem kárhoztatom érte. Gyorsan elszívom a cigit, mintha sietnék, mert nem akarom azzal zavarni, hogy nem rá figyelek. Nyitom az ajtót a gyorsétkezdébe, de előre megyek, gondolván az ilyen helyen illik így, hogy ne ő kapja az esetleges söröskancsót, vagy kést. Amint átléptem a küszöböt, és semmi vész, tartom neki az ajtót.
- Szívesen maradnék még mára, hogy holnap álljak tovább, ha neked is van ehhez a menetrendhez kedved. – Keríthetünk akár valami motelt is, példának okáért egymás melletti szobákkal. Vagy ha elhiszi rólam, hogy nem vagyok baltás gyilkos, a spórolás kedvéért akár egy szoba is elég lehet. Leülünk a boxok egyikébe, ezúttal szembe ülök vele, hiszen a bárban mellette voltam. Mivel csak étlap van, elsőre odacsúsztatom hozzá.

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Tuti igaza van a családdal kapcsolatban, hiszen én azt sem tudom, hogy kik a szüleim. Csak Devanté-t ismerem, de őt piszokmód jól. Róla szól az összes gondolatom. Na meg az emlékeim is hozzá kötnek… Ő a családom. Bonyolult a dolog, de ezt jobb nem boncolgatni, olykor már én sem tudom mi igaz, s mi hamis. Vele tartok, Jamessal, menni óhajtok vele az útján. Legalább egy darabig, míg kiörülnek a zavaros gondolataim.
Nem mindennap találkozik az ember ilyen kellemes társasággal, szóval jelenleg szerencsésnek mondhatom magam, hogy összefutottunk. Kicsit sokat beszél.
Na de ez pont ne nekem legyen már gond, nemde? Igazából tetszik. Mármint, hogy ilyen közvetlen, vagy legalábbis annak tűnik. Élvezettel hallgatom, és figyelem őt. Ahogy beszél, ahogy arcán a vonások időszakosan változnak. Csendesen végig is hallgatom, ahogy mesél - mondjuk nem túl sokat -, én magam mégis érdeklődve figyelek, mintha csak az életem múlna azon, amit mond.
- Nem zavar. Legalább megtalálom önmagam. – mosolyodok el újfent, majd a következő kérdésére is választ adok.
- Nem, de itt volt dolgom. A város sem ismerem… de nem is akarom megismerni. ~~Nélküled legalábbis nem.~~- tömör gyönyör válasz, bár az ő oldalán szívesen megismerném a hely jellegzetességét.
A dobozt felém nyújtja, én csak komótosan fejet ingatok. - Nem zavar. - a másik meg az, hogy nem dohányzom, nem nyúlok egy szálért sem, meghagyom neki ezt az élvezetet.
Kicsit közelebb lépek, még a libabőr is végigcikázik rajtam. Jó értelemben.
Az illata, a teste, a modora, az arca… mind mind olyan hatással vannak rám, melyet még soha azelőtt nem ismertem. Egy másodpercre el is emelem róla a tekintetem, félre nézek, majd a földre, hogy végül újra megkeressem az íriszeit. Vannak dolgok. Furcsa, és megmagyarázhatatlan együtthatók, olyanok, amikhez vagy fel kell nőnöd, vagy esélytelen, hogy megértsd. Egy gondolat, egy érzés, ami olyan intenzíven szaggatja át a mellkasodat, hogy a pillanat megállásra kényszerít. Tétován toporogsz, körbenézel hátha lesz majd valami, amibe kapaszkodhatsz.
De semmi. Nincs semmi.
Egészséges görcs jojózott a gyomromba, jelenleg még ez áll fent.
- Van családod, James?
Testvérek. Barátok. Gyermek. Feleség...akármi.
Nekem nem teher a társasága, csupán fájó, és nyomokban lehangoló, de nem miatta. És nem is a személyisége miatt.
Ezt neki is tudnia kellett.

music: Csak úgy!

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Ha úgy látom, hogy a Cassidy névre nem hallgat, akkor bátran fogok változtatni, addig maradok ennél. Ez a felállás egyébként afféle kettős életre utal. Mintha valami szuperhős lenne, de a keserű pofit látva ezt mégsem tudom elképzelni. Hozzám hasonlóan egyértelműen kivülálló, ezért is értjük meg egymást ennyire. Mivel jót mosolygott azon, hogy talán én vagyok a baltás gyilkos, látom, hogy érti a humort is, viszont az is leszűrhető, hogy nincsen vesztenivalója.
- Na igen, az ember sosem tudhatja, hogy valójában ki a családja. Lényegében akit választunk, nem ahova születünk. – Adok neki igazat, de nem azért, mert kötelező lenne. Én ugyan az anyámmal nőttem fel, de azzal, hogy leléptem a kisvárosból, magam mögött hagytam mindent, mindenkit. Az öcsémmel összefutottam a mutáns birtokon, de Ethan stílusa annyira más mint az enyém, ő már biztosan fűzné a szöszit, míg nekem már az is megfelelő, hogy egyáltalán beszélgethetünk. Nem szokásom csak úgy mustrálni bárkit is, a szőkén azért én is rajta felejtem a tekintetemet, de nem komolyabban, mert úgy tűnik, herótja van már attól, ahogyan a külseje alapján kezelhetik. Valahogy igenis érdekel, hogy honnan jött, mi játszódik le benne. És egy füstös lebujban nem éppen megfelelőek erre a körülmények.
- Csúcsok vagyunk Cassidy. Két cél nélküli bénaság. Hogy lenne? Ha nem félsz attól, hogy én magam sem tudom, hogy merre tartok. Igazából csak átutazóban vagyok, nem szeretek megülni a seggemen túl sokáig, lehet, hogy reggel megyek is tovább. Csak még szállást nem agyaltam ki. Te se tűnsz éppen helyinek, vagy tévedek? – Kissé beleborzongok a csilingelő nevetésbe, de ezt foghatjuk a hűvös estére, noha annyit aludtam már szabad téren, hogy bőven jól bírom. Bizonytalankodva a dzsekim belső zsebébe nyúlok, és a cigisdobozomat felé nyújtom.
- Nem zavar, ha rágyújtok? Esetleg megkínálhatlak? – Kérdezek oldalra pillanatva, mielőtt még belépnénk a kajáldába, szívesen elszívnék egy szállal. Kiváncsi vagyok, hogyan reagál, becsatlakozik-e, elutasít, mi a reakciója. Kicsit közelebb intem magamhoz, a feltámadó tavasz-esti szél mégiscsak hűvösre fordul, de elég markáns alkatom van ahhoz, hogy előttem takarásban lehet. Az arcát fürkészem, hogy őt mi bizonytalanította el ennyire. Rólam már azért tudhat valamennyit, tudja, hogy gyilkosságért köröznek, de ő még teljesen rejtély előttem. Vajon képes lesz szintén megnyílni, vagy meghagy engem édes tudatlanságban?

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Ha belegondolok, hogy azok a szerencsétlenek, akiket volt szerencsém meglopni és/vagy kirabolni az eddigi pályafutásom során, hát…
Csupán annyit mondanék erre, hogy kezdem lassacskán megbánni a bűneimet. Ugyan dehogy, csak viccellek…! Illetve nem is tudom…magamba kellene szálljak, ugye? Azt viszont valóban belátom, hogy a bűnöző hercegnő szerepe sokkal inkább kedvemre való, mint a semmittevés. Kevésbé unalmas, viszont annál szórakoztatóbb, és nem mellesleg kifizetődőbb is.
Elvileg Cassidy. Megmosolyogtat ez a szóhasználat a szájából, de ráhagyom.
Jó a Cassidy is tényleg. Lassan többször hallom, mint a másikat. Honnan jött egyáltalán a név? Passzolom. Tényleg!
- Nem is ismerem a csókát. Életemben soha nem láttam… - húzom el a szám, hiszen nem is ismerem a hosszú hajú fickót, az meg felismer és a húgának tart.
Mekkora egy szar alak! Vagy épp a helyzet szar? Elég őrült, mi?! Még nem eléggé… de majd teszünk arról is és majd meglátja, hogy velem nem illik packáznia…. de majd ha kellőképp lenyugodtak az idegeim irányában.
- Igazából fogalmam sincs, mihez kezdjek magammal… - vonok vállat egykedvűen, majd felpillantok a férfi arcára.
- Lehet elkísérlek egy darabon, ha nincs ellenedre.
Mindezt persze olyan kislányos bájjal és édesen csilingelő hangnemben adom a tudtára, mintha csak éppen a szülinapi zsúromra invitálnám meg. Vagyis pont fordítva, hiszen én szegődök mellé…. de zene füleimnek ez a csend… mekkora ordenáré ~~faszok~~ voltak oda bent.
Csak követem James-t át a túloldalra és kissé megdöbbent arccal figyelem a helyet. De hamar rendeződik arcvonásom. Jó tüzetesen szemügyre veszem, nehogy aztán nem várt meglepetésekkel kelljen egészen véletlenül szembetalálkoznom. Elvégre ebben az őrült világban sosem lehet tudni! - Tudod, az élet olykor unalmas. Nem szeretek unalmasan élni.... - meg Devanté is egyre többet akar, amit már nem tudok se követni, sem teljesíteni. Meg akarok lógni előle. De hova? Azt hiszem egy darabig James mellett kellene maradnom. Na, nem azért hogy ő óvjon meg, tudok magamra vigyázni... csak épp kellemes a társasága. Ami megnyugtat, de nem tesz óvatlanná.

music: Csak úgy! Bocsi a késésért! Bigbigcry

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Bemutatkozom, hiszen éppen az előbb közöltem, gyilkosságért köröznek. Benne van a pakliban, hogy némi vérdíj fejében elrohan, és felad, hogy aztán tovább menekülhessek, vagy hogy csapdába csaljanak. A valódi nevemet mondom, amolyan lemondó jelleggel, már nincsen vesztenivalóm. Talán keserű vagyok, de ez nem látszik rajtam, már ezt az érzelmet is el tudtam engedni. Sokkal inkább erőt vett rajtam az apátia, amelynek ezúttal nem tudok hódolni, ugyanis érdeklődve elegyedek beszélgetésbe a lánnyal, aki nem mellesleg gyönyörű, és hozzám hasonlóan az egykedvűségbe szándékozik menekülni. Meghív az italra, beszélgetést kezdeményez, és nem használja ki a külsejét. Nincsenek csábító jelek, vállat von a füttyögésekre, hogy már nekem kell közbelépnek. Az öcsém Ethan bizonyára kikacagna ezért, mert szerinte mindig is egy született balek voltam. A két nevet ízlelgetem, hiába a gyakorlati megoldások érvényesülnek ezen a világon, nevek tekintetében talán mégiscsak az dominálhat, amelyet először mondunk, minden más csak alternatíva.
- Akkor Elvileg Cassidy, maradok a Cassidynél, legfeljebb rám szólsz, kijavítasz. – Felelem finom mosollyal, láthatóan kettős életet él, amely még inkább érdekessé teszi. Az ilyen típus sosem mellőzi a sötét titkokat, noha nem ez érdekel, majd kifaggatom, miért hívják most gyakorlatilag máshogyan. Érdekes módon a lány a porcenlánszép külső ellenére egyszerre vadóc, és törékeny. Mintha önmagával állna harcban, akárcsak én. Kérdő tekintetemre magától ered meg a nyelve, örülök, hogy számomra megnyílik annyira, hogy ne érezze nyomasztónak a kérdezz feleleket. – Csóri rendőr? Véletlen volna, hogy csak úgy testvérnek neveznek? – Kérdezem csevegő hangon, mintha csak el akarnám gondolkoztatni. A rendőröket jól ismerem, a nyomomban vannak már egy ideje, szerencsére még nem kellett ölnöm közülük, mindig el tudtam kerülni a komoly összecsapásokat, a csonttörésig jutottam csak el. Bármennyire is furcsa, még mindig nem vagyok gyilkos. Elindulunk kifelé, és miután együtt megyünk, remélem senki nem lesz olyan botor, hogy ismét füttyögjön, vagy beszóljon. Nem vagyok fényes páncélú lovag, de ha barátkozunk a lánnyal, akkor nem csupán ivócimboráknak tűnünk. Nem mondom, hogy máris közeli ismeretséget kötnék, de gyűlölöm ha a nőket tárgyaiasítják. Bárki. Azért nem vagyok fából, végigfuttatom a karcsú alakon a tekintetemet, és kiérve mutatom is az utat. Immár besorolok mellé.
- Meddig szándékozol maradni a városban Cassidy? Vannak konkrét tervek, vagy csak amerre sodor a szél? – Kérdezek oldalt pillantva, és mutatom, hogy keljünk át az úttesten, szemben már feltűnik a hamburges neonja. Jól sejtettem, ilyenkor is nyitva van. Éhgyomorra italozni talán másnak fájdalmasan maró érzés lehet, én már megszoktam, mégis jó lesz bekapni pár falatot. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a lány vajon szeret játszadozni, és nagy kanállal falja az életet, vagy hozzám hasonlóan magába forduló teremtés. Nem szólt vissza a kurjongatóknak, ami jelenthet eleganciát is, hogy nem ereszkedik le, de az is lehet, hogy durván meg van bántva, és nincsen ereje harcolni. Talán majd egyszer számomra is kiderül.

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Figyelek és hallgatom őt, felé fordulok én is, ahogy ő mozdul, hogy csak én legyek szavainak iránya. Illetéktelen fülekre ne leljenek szavai. Olyan közel van, mégis oly távol. Mintha csak egy karnyújtásnyira lenne, és én kinyújtom a kezemet, de ő csak távolodna. Sosem voltam egy érzelmes típus, de az emberek változnak.
Furcsa csávó… sok mindent megélhetett ebben az illúzióban, vagy akármit is kapott el, adtak át neki, vagy törtek rá. A megtámadás helyt álló. Ugyanakkor valóban ott van a veszély, amit a férfi kiemel: ez kétélű fegyver.
Egyszerre előny és ugyanakkor okozhat kárt is számára, noha a célkereszt akkor odakerült már a hátára, mikor megszületett és még csak nem is tud róla. Csak tévednék. Bárcsak. Mosolyt csal arcomra ez a sosemvolt emlék.
Ha valaki, hát Ő megérdemelné a szabadságot, hogy ne kössék régi láncok egy olyan emberhez, akivel évek óta élő találkát sem váltott. Talán neki sikerült az, ami nekem azóta sem: továbblépnie.
Mégis mi van velem? Soha nem produkáltam még ilyet. Az érzések elárasztottak, és nem tudok ellenük mit tenni. Nem tudom kikapcsolni őket. Egy lehetőségem van, nem több.
Nem akarom elszúrni.
Bólintok, nem tudok mit hozzáfűzni, segiteni szeretnék neki, de….DE!
- Szóval James… - mosolyodok el szelíden, belepillantva bogaraiba, majd bemutatkozom. - Elvileg Cassidy… gyakorlatilag Shirley. - előbbit a hosszú hajú emlegette sokat, valódi név lehet, nem tudom. Utóbbi pedig egyfajta maszk… amit Devanté aggatott rám.
Úgy szólít, ahogy szeretne, ha neki a kislány bejött, szavam se lehet ellene. - Az igazság elől… azt hiszem. Van egy csóri rendőr erre felé, aki rám aggatta a testvéri posztot. Nem ismerem… - vontam vállat, ennyi az én bajom csak, a többi meg adja magát, ölök, hogy túléljek.
Szavait követő nevetése az én arcomra mosolyt ültet.
Van az elismerő szavaiban számomra valami megfoghatatlanul keserű. Arcát fürkészem, rezdüléseiből olvasnék. Nem is nagyon merem folytatni a gondolatmenetet, míg megerősítést nem kapok felőle. Ő állja…hamburgeres. - Teljesen jó. - billentem oldalra a fejem. Aztán lépünk, mögöttem baktat, valahogy érzem, hogy tekintete engem fürkész, de nem szólok, nem állok meg, csak megyek kifelé. El innen a bunkók táborából.
Az olcsó dolgokat kevéssé tanulja meg becsülni az ember, hiába igyekszem alázattal viseltetni a dolog felé. Vékony a határ, szinte nem is látszik... nem mindig találom én magam se.
- Örülök, hogy találkozhattam veled, még ha csak pár órára is, de megérte… - akárki is vagy, jót tettél a lelkemnek és talán fordítva is viszonozva van.
Gondolkoznom sem kell a válaszomon, hiszen látom, érzem és talán már akkor tisztában voltam vele, mikor beléptem oda majd megpillantottam őt. Lépdelek továbbra is mellette, kecses őzike járásom...nos hölgy vagyok, tudnék szaladni is. De most élvezem az úr társaságát.

music: Csak úgy! Bocsi a késésért! Bigbigcry

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Mondanám, hogy teljesen összetörtem, amikor felébredvén Lucy is eltűnt Nora után. Ám ahogyan telnek az ébrenlét órái, úgy vagyok képes elfogadni, hogy ismét ördögi erők játékszere lettem, és a hosszan tartó álom valójában valami rémség volt, amit valaki a fejembe plántált. Immár nem kell magamat megcsípnem, hogy tudjam, ezúttal valóban ébren vagyok, minden, ami történik, valóságos. Nem szűrhetem ugyan ki azt, hogy valaki manipuláljon, de ezúttal nem az álmaimra gyakorolnak befolyást. Azért nem semmi ereje lehet a mutánsnak, aki képes volt az elmémre hatni, lévén blokkolom a képességeket, így mit sem tudok róla, hogy a mellettem ücsörgő, s olykor kacérkodó lány is különleges tudás birtokosa, bizonyára meglepődik majd, ha a közelemben nem lesz képes akvitálni az erejét, kivéve ha én leveszem róla az auráját gátló sugaraimat. Úgy tűnik, hogy a lány nem pusztán a maga útját járja, ha olyan társat talál, aki felkelti az érdeklődését, a kérdések megválaszolásán túl belemegy a kezdeményezésbe is. Kiváncsi természet, ám sokkal inkább mondanám merésznek, akit nem riasztanak el a titkot. Ha belenézek a tengerkék tekintetbe, nehezen ismerem ki magamat, a kavargásban ugyanis az őszinte vágyon túl, hogy valaki ne csak a külsőt lássa, mintha észrevennék valódi érzelmeket is. Nem feltétlenül az én irányomban, egyenlőre csakis a társalgásról van szó, de mégis, tudni akarja, hogy mi az, ami leginkább kételyeket ébreszt bennem saját magammal szemben. Mégis, a kérdése túlságosan intim. Nem az ő fülének. Mindenki másnak. Talán ha máshol adnám tudtára. A kérlek szépen pillantás ellenben magával ragad, és egy mélyebb sóhaj után eltolom magamtól az italt, és az eddigi félfordulat helyett most teljesen felé helyezem a testsúlyomat. A térdeink picit összeérnek, ahogyan suttogóra fogom. Ha pofon akar csapni, minden joga megvan hozzá, ellenben csak nem érzi ezt túl bizalmaskodónak.
- Úgy vélem, sőt, biztos vagyok benne, hogy valaki az elmémmel játszik. Olyan álmot bocsájtottak rám, amelyet teljesen valóságosnak éltem meg. Egy lányról, aki úgy tűnik sosem létezett. Vakaki a nyomomban van, valaki a múltból, aki arra apellál, hogy egykor egy naív, szerelmes hülye voltam. Mintha engem csak azzal lehetne megfogni, hogy az érzelmeim rabja vagyok.. – Vizslatom a vonásait, ezen a Lucys dolgon könnyedén túl tudok lépni, de azon nem, hogy valaki ennyire le tud gyűrni. Meg kell szabadulnom az illetőtől, bárki is lenne az. Érdeklődve figyelem a lány vonásait. Nem úgy tűnik, mintha holmi pszichiáter lenne. Pusztán valaki, aki szintén magányosnak tűnik, és szomjazza a minőségi társalgást.
- Végülis nem az a hosszútávú cél, hogy hátrahagyjunk minden szarságot, és reménykedjünk valami jobban? Te mi elől futsz kislány? James vagyok. – Legalább a keresztnevemet felfedem, hogy ne csak két idegen legyünk egymás előtt. Nem várom el, hogy ő is megtegye, és azt is el tudom képzelni, hogy álnevet használ majd. Szíve joga, nem rovom majd fel, ha úgy látom, hogy a hazugság árnyéka futna át a csinos pofin. Ha meg gyakorlott hazudozó, úgysem fog feltűnni a dolog. A kuncogása zene füleimnek, tőlem ezúttal nem kesernyés mosolyt kap jutalmul, apró nevetést hallatok, ez a hangom férfias, bársonyos. Meglepő, hogy jókedvet tudunk egymásba csiholni. Csak akarni kell. Ahogyan ő kiváncsi lett velem kapcsolatban, bennem is megindul ez a folyamat, elengedvén a félelem pilléreit, mélyről feltörő sóhajjal bólintok neki, amolyan bátorítást sugalva, hogy beszéljen bátran, noha még mindig élek a gyanuperrel, jobb lenne ezt nem egy kocsmában megejteni, annak ellenére, hogy a legtöbben felejteni jönnek ide, vagy gyónni.
- Biztosan. New Yorkban aligha találsz olyan üzletet, amely komoly nyitvatartással rendelkezne. Két sarokkal arébb láttam egy hamburgerest. Azt én állom. – Dobom vissza a labdát, hiszen a bevezető italozásnál ő volt a finanszírozó, most én jövök. Felkapom a katonai zsákot, átvetem a vállamon, és elindulok, előre engedve őt. Már csak azért is, hogy ne mustrálják meg a hátsóját, merő véletlenségből én azért megteszem ha már ilyen szép a kilátás, de ezt csak nem róhatja fel nekem, talán megszolgáltam a társaságommal. Kiérünk, és mutatom, hogy merrefelé kéne mennünk, addig a motort itt hagyom kitámasztva, a kulcs nálam van, és maga a járgány böhöm nehéz, nem lehet csak úgy szétkapni.
- Csak mert találkoztunk? Van benne valami, tényleg van. – Indulunk el a hamburgeres felé, ha csak nem támadna másféle kedve. Ha nem kifejezetten éhes, azt hiszem gofrit is lehet ott kapni, meg palacsintát, édesség gyanánt az is tökéletes lehet, ha nem valami salátazabáló modelcicáról van szó.

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Rossz voltam abban, amiben mások képesek voltak jeleskedni. Engem nehezen ösztönöztek arra, hogy gondolkodjak el a saját tetteimen vagy múltbéli hibáimon. Nem hatottak meg a szavak, amelyek azt sugallták számomra, hogy én követtem el ostobaságot, és nem az, akire én rá akarom adni a bűnbak jelmezét. Bár nem szoktam köntörfalazni, vállaltam a felelősséget a tetteimért, mindazért, amit elkövettem. Akkor is, ha azok a tettek nem voltak se szépek, se dicséretre méltóak. Távol voltam attól, hogy legyen egy iránymutató csillagom. Lemondtam minden ilyesfajta kiváltságról, mert abban viszont mindig is biztos voltam, hogy ilyesmi csak azoknak jár, akik kiérdemelték az élettől. Én mindenhol csak pusztítottam, és romboltam. De legalább elégedettséggel töltötte el a kifakult, megüresedő szívemet. Ami fontos lehetett volna sem tartottam meg. Gyengeségre adott volna okot még idő előtt. Én pedig nem engedhettem meg magamnak azt a kiváltságot, hogy valami idő előtt gyengítsen el. Ki nem lenne az az én helyemben? Úgy érzem magam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Mertem remélni, hogy irányomba azért kivételt tesz, illetve tenne. Mindenesetre megmaradt nekem az öröm - neki pedig az emlékek -. Mert az álmok tartják életben a reményt. Ha nem álmodnánk, minden olyan szürke lenne, nem lenne miben hinni. Mesél és én figyelem őt. Minden porcikáját, minden rezdülését és minden szavát pontosan bezárom elmém falai közé. Ördög, vagy épp angyal?
- Ha nem bánod ezt a fantáziádra bízom. - halovány mosollyal az arcomon rákacsintok. Szerettem, ha nem hagyják annyiban a szabadszájúságomnak és a határozott természetemből fakadó kissé hűvös, s lekezelő viselkedésem. Ez amolyan macska-egér harc volt, a különbség csak az, hogy nekem eszem ágában sem volt őt levadászni, és reméltem, hogy az ő gondolataiban sem fordul meg ilyesmi, hisz ez egy erőteljes akadályba ütközne részéről, ami az én erőm volt, mely koromból akadóan nem volt éppen kezdő szintű használatban.
- Hallani szeretném. - billentem oldalra a fejem és amolyan „kérlek szépen” pillantásomat is előveszem irányába. A büszkeség csak hajtotta a kötelességtudatom, és az elvárásokat magammal szemben. De senki sem tudhatta, amikor én inogtam meg. Amikor nekem voltak emberi vágyaim és félelmeim.
Felvonom egyik szemöldököm. Tetszik, hogy nem érzi magát alsóbbrendűnek vagy épp felsőbbnek velem szemben, ugyanakkor díjazom azt is, hogy a nyelvét sem fékezve teríti kártyáit, mely a bár életében betöltött szerepére utal.
Az indok, hogy mit keresek itt, nem marad szó nélkül, mégis érzékelhette hangomból, hogy valami nagyon nincs rendben velem. És ennek is hangot ad, s már szinte meg sem lepődök.
- Vegyük úgy, hogy ezt bóknak fogom fel. Egy viszont biztos, a kiegyensúlyozott élet mostanság nem az én oldalamon áll. - avatom be, épp csak annyiba, ami szükséges, s kortyolok az italba, de érzem, hogy az itt lézengők közül kevés az, aki nem bír jó hallással. Viszont a téma még közel sem olyan súlyos, hogy baj lenne, ha hallgatózó fülekre találna. Tisztában voltam a hibáim nagy részével. De nyilván, mások előtt ezeket is tagadtam. Hirtelen felindulásból cselekedtem szinte mindig, ami a szívemen, az a számon, és ha ez nem lenne elég, olyan módon próbáltam sebezhetetlenné tenni magam, hogy mindentől elvágtam az életem, ráadásul előbb beszéltem, mint gondolkodtam. Többségében. De azért igyekeztem egyensúlyt tartani a józan ész és a naiv viselkedés között.
Halvány mosoly rajzolódott az arcomra. Ma este talán először de mégis őszintén. Nem osztogattam csak úgy ezt a gesztust, ez éppen olyan volt részemről, mint a dicséret. Akkor kapta meg valaki, ha tényleg megérdemelte és rászolgált. Bár ő most nem tett ilyesmit, csupán szavaival váltott ki belőlem egy olyan hatást, amely kapcsán ez a mosoly mindenképpen meg akart jelenni. Fel se tűnt, hogy már több perc telt el azóta, hogy találkoztunk. Mellette szinte csak úgy repült az idő és mellette majdnem hogy csak önmagam lehettem. Meg persze az se mellékes, hogy mellette épp jó kedvem van. Ez a kuncogás nem megjátszott volt, mint sok esetben, illetve mellette még a mosolyom is őszinte volt. Az ember megtanul hamar mosolyogni, de azt hiszem az őszinte mosoly és jó kedv a világ összes kincsével se vetekedhetne. Az egyetlen dolog, amibe jelenleg kapaszkodhatok ez. Mégis úgy érzem, hogy minden egyes itt töltött percem befolyásolja a gondolataimat ezzel kapcsolatban, de mégsem annyira, hogy azt mondjam visszavonulok és nem csinálom ezt az egészet. Most már elvállaltam és nem táncolok vissza. Soha nem táncoltam vissza. Habár mindig megvolt a magam indoka arra, hogy miért vállalok el egy gyilkosságot. Körültekintően mértem fel a helyzetet, de most az egyetlen dolog, amit tehetek az nem más, mint pusztán az, hogy megpróbálok elvegyülni és egyszerűen mindent feltenni a puszta véletlenre. De amíg képes vagyok valamibe kapaszkodni addig nem hiszem, hogy elveszett lennék. Lehet, hogy nem a legjobb dologba kapaszkodni, ami sem a mai norma, sem pedig régebben nem volt elfogadott, de ebben voltam a legjobb. Abban, hogy megöljek-megöljünk- mutánsokat. Nem tettem fel kérdéseket, hogy miért kell elvégeznem. Egyszerűen csak megtettem. Persze lehet idővel változtam volna és nem öltem volna csak úgy meg őket, mert fizetnek érte.
- Ühm...nyitva van még valami éjjel-nappali, vagy valami faloda? - kotortam elő egy kis aprót a kabátzsebembe és a pultra tettem... ismét a férfira pillantottam, elmosolyodtam....végül felkeltem és elindultam, hallottam az újabb kör füttyöket, nem fordultam vissza. Nem vagyok kutya és nem vagyok se szuka, se szajha, se... az!
A pub előtt felsóhajtottam és körülnéztem. - Ez a nap egyre szebb és jobb. A dolgok jó értelmében.

music: Csak úgy! Bocsi a késésért! Bigbigcry

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Hasonlókként sodort egymás mellé az élet, ám ha ezt ki is mondanám, netán éreztetném, a lány még azt hihetné, hogy a füttyögő asztaltársasághoz mérten én is a bugyijába akarok férkőzni. Ilyen tekintetben inkább jobb hallgatni. Nem mondom, igazán csinos lány, ám azt vastagon aláhúzandó, hogy jelenleg mindkettőnknek megvan a maga baja, és ha belegondolok; ide is pont egy gyönyörű nő juttatott. Így első körben maradok a finom hálánál, miszerint meghív az első kör bour-bonre, a másodikat ellenben mégiscsak én fogom állni. Beszélgetésbe elegyedünk, elengedve a bizalmatlanság pilléreit, egészen humoros oldalamat mutatom meg. Mintha a vég kezdete lenne, amikor úgy tárulkozom ki, hogy a lány bármilyen titkommal visszaélhet. Megmosolygom a válaszát, amelyet úgy intéz, hogy még csak fel sem kapja a vizet. Itt jön el a pillanat, hogy rendeljek. Nekem ezúttal tequila, a lánynak amit kér.
- Ugyan, nem eszik olyan forrón a kását. Mindenesetre már feltűnt, hogy nem hagyod magadat. – Biccentek a háta mögött helyet foglaló díszes társaságra. A gesztusaimból lerí, hogy viccelek természetesen, ha meg akarnám ölni, nem készíteném fel rá. Egyértelmű, hogy velem mázlija van, jelen pillanatban azon túl, hogy kedvemre való az élcelődése, nem tudnék vele mit kezdeni. A keserű magány elrondította az életkedvemet, aligha tudnék magamból mit adni. Mialatt koccintunk, kijön a következő kör, gyakorlott alkoholizálóként húzom magam elé, mintha csak vizet innék.
Azt ellenben megunom, hogy társnőmben csak a darab húst látják, így ha nem is emelem fel a hangomat, jól hallgatóan rájuk szólok, egyrészt mert nincsen egyedül, másrészt ilyet még egy kocsmában sem engednék meg magamnak. Ugyan a lány nem hozzám tartozik, de akkor sem. Azért remélem nem gondol rám holmi fényes páncélos lovagként, az tényleg nem én volnék.
- Nem tudnám eldönteni. Néha arra gondolok, hogy egyszerűbb lenne abbahagyni a menekülést, és szembenézni a múlttal. Ha éppen te vagy a bosszú angyala, legalább tudom. Nos.. Az Ex-em meggyilkolásával vádoltak, és teszik ezt a mai napig. És van egy olyan érzésem, hogy valami különleges alak is a nyomomban lehet. Olyan álmaim vannak mostanság, hogy... Áh, hagyjuk. – Rántom meg a vállamat, egy pillanatra beleiszom a tequilába, amit só és citrom nélkül fogyasztok, a hangulatomra egyébként is jellemző a maróan keserű. Oldalt pillantok, és finoman bólintok, sötét tincseim kék szemeimbe hullanak, de nem söpröm őket félre, inkább a lányt mérem végig kiváncsian. – Ahogy mondod. Mintha tapasztalatból beszélnél. – kissé megkordul a gyomrom, lehet, hogy át kéne ugrani a szomszéd gyorskajáldába legalább egy hotdogra, vagy valami húsalapúra, nem is emlékszem már, mikor ettem utoljára bármit is. Talán tegnap este, a kávé és a cigi ébren tart.

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Az életben rengeteget csalódunk, holott voltaképpen ezerszer jobbat remélnénk. Azt hihetnénk ezáltal, hogy az élet kegyetlensége pont minket választott ki áldozatául, s hogy mi magunk vagyunk az egyetlenek, akiket bánt, kínoz, és teljességgel megfojt, de mindez nincs így. Aláírom, hogy az élet kegyetlen létet jelöl meg, és hogy szenvedünk számtalanszor ezen okból kifolyólag, de nemcsak minket választ ki, s nemcsak mi magunk érzünk mérhetetlen fájdalmat legbelül. Naponta hullanak emberek a földre, és naponta állunk akadályok, sőt nehézségek elé, hogy aztán végül megkérdőjeleződjön a létezésünk oka, s egy által a miértje is. Például többek közt, hogy akarunk-e élni, vagy pedig a halált szándékozzuk választani. Ott a döntés azon pillanatban a kezünkben, és minden igazán csak rajtunk áll. Küzdünk, vagy elbukunk örökre. Mindenki szenved az élete során, hisz olyan nem létezik, hogy valaki teljesen boldog életet éljen le. Mindenki elveszít valakit, mindenki elbukik valahol az élet területén, de ettől eltekintve ugyanúgy emberek vagyunk, egyszóval: egyenlőek. Tudjuk jól, hogy mivel jár a sors, hogy mivel jár a lét, hogy miért kell élnünk, s lélegeznünk. Ugyan a jövő homály, de lesz, ami lesz, nem de? Harcolunk a jobbért, a szebbért, és kiállunk mindeközben magunkért.
- Egy próbát megérne… a kérdés…ki veszít? - szavaim komolyan csendülnek.
Elakar vinni? Vigyen.
Megakar ölni? Öljön meg.
Tudnék e fordított helyzetet teremteni? Simán!
Attól nem fél, hogy úgy marad, engem figyelve… hát rendben.
- Egészség! - emelem a poharam felé koccintásra, ha koccantottunk akkor egy húzással eltüntetem az italomat.
Hallom a fickókat beszélni valahol a hátunk mögött. Hogy zavar e? Kicsit, mert csak a jó szexet látják bennem, akit meglehet kínozni. Csak mert a kinézetem egy kissé… csinos. Helyes ez a kifejezés? Ám ahogy az ivó pajtim rájuk rivall, meglepetten nézek rá. Végül kellemesen elmosolyodom. Az emberek egyrészről tekintve kiismerhetetlenek, míg más szemszögből nézve tökéletesen megismerhetőek, hisz csupán egy kis logika kell, számítás, és hozzáértés. Gyilkosként többet foglalkozom az emberek lelkivilágával, mint azt sokan képzelnék, így nem nehéz olvasni másokból… - Hm… - gondolkozom el egy kicsit. - És nem félsz… - bólintok felé nagy mosollyal, majd folytatom. - Ha ők is küldtek… számodra ez jó, vagy rossz? - kérdezem kissé komolyabban, majd rákérdeztem, hogy honnan is érkezett. - Szép… - mosolyodom el, majd megnyalom a szám. - Miért nem akarsz vissza menni? Talán nem szép emlékek kötnek oda? - érdeklődöm kicsit, hisz jó ha tud az ember ezt azt, főleg hogy tudjam hova ne menjek. - Ez volt a legközelebb. - figyelem a csapost, ahogy egy újabbat tölt mindkettőnknek, egy mosoly, mely egyenlő egy kösz-el. Végül figyelmem a férfin van, megint. - Néha rátelepszik az emberre sok szar és néha jó előle elszökni, utána meg úgyis újra rajtad telepszik meg. – röviden ennyi, hogy miért is itt vagyok!
Hogy kíváncsi vagyok-e, hogy kit nyírt ki? Persze.
De nem az én dolgom és valószínű ezt inkább felejteni akarja, mint előrángatni valahonnan mélyről.

music: Csak úgy! Bocsi a késésért! szivecske

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Igazán vaknak kéne lennem, de legalábbis fatökűnek, hogy legalább egyszer ne szemrevételezzem, hiszen nem vagyok én hormonzavaros, hogy ne értsek egyet a füttyögőkkel, a szőke hölgyemény bizony csinos lány a javából, de ennyi. Már régen megtanultam, főleg Nora esetében, hogy a külsőség bizony nem minden, sőt. Romantikus hősnek már régen nem mondanám magamat, hogy csakis azt bizonygassam, csakis a belső számít. Valahogy sikerül már úgy élnem az életemet, hogy még magamra sem nagyon figyeljek oda, nem hogy másokra, és a lány rezignált gesztusaiból ítélve egyértelműen az jön le, hogy már tele a hócipője azzal, hogy holmi darab húsként kezelik, eszközként, akire nyálcsorgatni lehet. Na nem mondom, hogy ez fordítva is így van, olykor bennem is csak a rosszarcú, de macsó szexistent látják, mégis jóval kisebb az arány, hiszen lássuk be, a nők azért nem kifejezetten vannak a pasikra szorulva. Így békésen iszogatunk egymás mellett, anélkül, hogy kifejezett szándék merülne fel. A kiváncsiság azért él, hogy mitől ilyen kezdeményező. Nem csupán az italra hívott meg, beszélgetést is indít, amitől nem zárkózom el, hiszen az enervált hanglejtés ellenére is hasonlónak érzem, azt hiszem ha ő nem teszi meg azt a gesztust, hogy meghívjon, én teszem meg. Összemosolygunk, akár koccinthatnánk is, ha volna mire. Így csupán egymást méregetjük, a nemiség felsejlése nélkül, amolyan rokonlelket sejtve a másikban. Vagy a kocsmában nagyjából azonosak az emberek hangulatai? Túlfűtött, vagy depresszív? Nem is tudom, ezen még nem gondolkoztam el...
- Ahha, akkor még csak ne is áltassalak azzal, hogy semmi esélyed sem lenne, ha kicsalnák a sikátorba molesztálni, majd otthagyni elvérezni? Affrancba... már a baltás gyilkosok sem tudnak manapság érvényesülni. – Nevetem el magamat halkan a kacsintására. Mindenetre az őszinte viccelődés ellenére sem tartom magamat annak a tipikus jófiúnak, akinek az X-birtokon sokan hinni akartak. Talán Nora előtt még az voltam, azóta viszont sok minden változott. Évek óta menekülök, és... ha lehet így mondani, lassan megváltoztam. Nem váltam gyilkossá, akinek hisznek, de hogy flegmább lettem, az biztos. Észreeszi, hogy figyelem, ezzel azért mégsem tudok mit kezdeni, azért a külső, és a metsző tekintet izgalmas kombináció, szinte provokatív, amelyre ösztönösen csapok le, máskor pedig kényelmesen engedem át számára a riposzt lehetőségét.
- Attól nem félek. – Könyökölök a pultra, és az imént előre nézés helyett most már félig felé fordulok, felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy hajlandó legyen rá fókuszálni, legalább egy beszélgetés erejéig. Ám felvonom a szemöldökömet, ahogyan róla beszélgetnek a háta mögött. Nem vagyok egy modernkori lovag, de azért valahol gyűlölöm, hogy ha tárgyiasítjuk a nőket. Tekintetem megkeményedik, és félhangosan szólalok meg. – Be lehet fejezni.. – Hangom ugyan bársonyos, de jéghideg. Szinte vészjósló. Engem ugyan nem érdekel, hogy a lány meg tudja magát védeni, mindig nem kell magáért kiállnia. A pusmogás mégiscsak abba marad, beáll valami elvárt csend, legalábbis egy időre.
- Oh, dehogynem, ébren is látom őket. Téged nem ők küldtek? – Kérdezem félmosollyal, végigfuttatva ismét rajta a pillantásomat. Valahogy tartom azt, hogy az ördög a részletekben lakozik, és bizony olykor nagyon is szépséges álcát ölt. – Őszintén szólva gyilkosságért köröznek. Sokfelé jártam, most éppen Salemből. De oda nem megyek vissza. És te szőkeség? Miért pont ide tévedtél be?

▲ music: Halo ▲Note: Just for you ▲

James & Cassidy

Megkönnyíti a helyzetem, nem azzal ugyan, hogy végig mér, hanem hogy nem állandó folyamatos jelleggel teszi ezt. Akkor el kellene ballagtatnom az urat kifelé, vagy elfelé. Önsajnálat… mosolyát viszonzom.
Az mindenkinek van… még az is aki nem tud róla. De az élet ilyen. Látom a férfi arcán, még ha titkolni is akarja, hogy valamiféle gát szakad át benne.
Hiába, érzem, hogy ez hosszú nap lesz.
Mindannyian képesek vagyunk ilyen olyan gödörbe beleesni, de meg kell találnunk a pókhálót, melyben megkapaszkodva visszamászhatunk.
Meglepetten nézek rá, igazságot szólt, nem semmi a srác. Lássuk be, az életnek nagyon fanyar a humora. Persze volt időm megtanulni bőven. Hirtelen teljesen meztelennek érzem magam, mintha egy asztalon felejtett könyv lennék, egy vendégkönyv, melybe mindenki belelapozhat, vagy beleróhat egy-egy vicces üzenetet az utókor számára.
- Tiéd a pálya, nagyfiú. - vontam vállat, igyekeztem kevésbé Devantésan fogalmazni, reméltem, hogy a nagyfiúzás miatt nem lesz pipa, bár attól még ez marad az igazság.
Az elhelyezkedésem lazaságot sugallt, ám a hideg, kék lélektükreim nem tükröztek túl sok barátságosságot, könnyed stílust. Fura, de egészen szimpatikusnak találtam amiatt, hogy nem nyálzik amikor rám néz. Lenézek a puttonyára, végig a teljes arzenálon, majd egy újabb kört kapunk.
- Megtudom magam védeni. - kacsintottam rá egy mosollyal, majd magam elé fordultam.
Az ő tökéletes társasága jelenleg boldoggá tesz. Még ha nem is mondom ki, jó érzés vele beszélgetni, alig 4 perc ismeretség után. Nem rühelltem annyira, mint a legtöbbeket, de nyilván ezt neki nem kell tudnia.
- Vigyázz, még úgy maradsz.
Célzok arra hogy rajtam maradt a tekintete, mi tagadás, ugyan hozzá vagyok szokva, hogy valaki ilyen szinten örüljön csodás személyem megjelenésének. Nem mintha meglepő lenne meglehetősen nehezen emészthető modoromnak hála… általában meglepődnek a „hős, daliás” lovagok, akik olykor rám cuppannak.
De ő más… ami tetszik. Nem nyomul és nem akar felcsípni se. Rég találkoztam már ilyennel.
A mögöttünk lévő asztaltól hallok valami pusmogást valami cicababa, meg lopás, meg ilyen olyan káromkodásos ágyba vitel… Láthatóan veszek egy mély levegőt, és elkezdek magamban tízig számolni, bár esetemben a tízezerig is kevés lenne.
- Tudod… te nem aggódsz a démonaid miatt? - pillantok rá kérdőn, kíváncsian fürkészve kissé borostás arcát, végül a szemeiben kötök ki. Elidőzök rajta egy keveset, majd egy mosollyal előre pillantva beleiszok a piába.
- Honnan jössz? - pillantok vissza a nagy cuccára, bár azt már tudom: Fogalma sincs hova tart.

music: Csak úgy! [/color]

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

A kérdés tekinthető költőinek, amit az udvariasság indított meg. Aki ilyen helyre jön inni, nem biztos, hogy a társaság miatt teszi. Kell a magány, de a háttérzene, és a nyűzsgés is, amely azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy társalogni is akarunk. Pár pillanatig figyelem, ám miután nem akarom zavarba hozni, visszafordulok a pult felé, és a saját italomra koncentrálok. Meglepett, hogy meghív, habár ha belegondolok, nem az első eset. Vállas vagyok, jó kötésű, olykor női asztaltársaságok tűzoltónak hisznek. Valahol az is vagyok, gondokat oldok meg, csak éppen a sajátjaimmal nem tudok mit kezdeni. Vesszőfutás az életem, állandó menekülés, amelyből nincsen kiút. Azonban ösztönszerűen pillantok mégis oldalra, ahogyan beletúr a hajába, az átkozott nők pontosan tudják, mivel vonzzák oda a férfi tekinteteket. A szőkeség pillantása azonban kemény, mint aki tudja, hogy mit akar, és nem foglalkozik a külvilággal. És az ördögbe is, nem akarok pont én beállni a sorba, hogy a nyelvemet lógatva bámuljam meg, vélhetően ő sem értékelné, s már maga a tény is lerombolná azt a minimális kapcsolatot is, amellyel mint ivószomszédot illet.
- Vagy éppen azért, hogy belesüppedjek a szokásos önsajnálatba. – Rántom meg a vállamat hunyorítós félmosollyal. Egyáltalán nem szégyenlem, nem akarok én direkt macsózni azzal, hogy tagadom a bajomat. Az őszinteséget mindig is komoly erénynek tartottam, noha senkire nem erőltetném rá a magánéletemet. Ellenben a lány érdeklődése több talán, mintha ivócimborák lennénk. Az az elmerengő pillantás, amivel a poharát méltatta, igenis belső vívódásról árulkodik.
- Nem, te kihívod magad ellen pont ezt a tulajdonságát, ahogy nézem. – Nem vagyok gunyoros, a hanghordozásom némi együttérzésről is árulkodik. Mintha egy alomból származnánk, ellenben semmi értelme így bizalmaskodnom vele, van ugyanis egy sanda gyanum, hogy alaposan lerugdosna magáról, ha ilyen merülne fel. Ettől azonban nem kell félnie, én magam sem vagyok barátkozós kedvemben, csupán meglep, hogy nem vonul passzivitásba, ahogyan a legtöbb nő tenné egy szórakozóhelyen. Na nem mintha máris kisajátítaná magának a vadászterületetet, érezhetően valami nyomasztja, holott nem vagyok lélekbúvár, hogy az ilyesmihez érzékem lenne.
- A következő kört én állom, ha nem bánod. Nos... ennyi az összes holmim. – Mutatok le a lábamnál felstócolt katonai zsákra, ami a bárpulthoz van támasztva. – Most érkeztem, talán egy órája sincsen, de még nem tudom, hogy hol ér utól az éjszaka. Már egészen megszoktam, hogy semmi sem biztos. Te pedig nem remegsz meg attól, hogy talán pont egy baltás gyilkos mellé ültél le? – Kérdezem félmosollyal, merő véletlenségből ismét észrevéve, ahogyan a haját eltűri az útból.

▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou ▲

James & Cassidy

A kérdésére nem is reagálok elsőként. Hosszú másodpercekig csak meredek magam elé, a poharamat görgetve. Hiába méreget, hiába elemez, én gyorsabban váltok arcot, mint az ókori görög színészek. Látom rajta, hogy meglepem, és ez engem igencsak hidegen hagy. Majd lehajtom az áttetsző italt.
Elfintorodok.
Erős, az isten nyilát, erős, de jó érzés, ahogy végigmarja a torkomat, ahogy leérve a gyomromba azonnal hatást gyakorol rám. Elgondolkozva túrok bele loboncomba, ujjaim közt lágyan siklanak a tincsek. Vakító kék tekintetemmel erősen fixírozom a vodkás üveg cimkéjét, azon az apró, fekete betűk sokaságát, de fel nem fogok semmit belőle. Alapvetően mulattatna, talán, de...most nem érdekel mit gondol. Amúgy sem vagyok az a fajta nő, akit nagyon érdekel mit gondolnak róla. Ha így lenne, akkor nem itt ücsörögnék, hanem valami lebujban riszálnám a trendi barátnőimmel egy trendi mini ruhában, trendi koktéllal a kezemben, és vadásznék a trendi leendő férjemre. Vagy férjeimre. De én magasról teszek az ilyesmire, sőt, kifejezetten élvezem azt, hogy nem vagyok trendi. Nekem így jó. - Gomolyfelhők gyülekezete miatt van itt a fél társaság. Te talán nem a gondok félre tétele miatt vagy itt? - kínosan, fejemet ingatva nevetem ki saját magam, újabb adag piát töltve a pohárba, de ezt most csak az ujjaim közt görgetem az asztalon szórakozottan.
- A világnak megvan a messzemenőkig tudatos és jó tulajdonsága, hogy képes egyik pillanatról a másikra a feje tetejére állni, és nekem ezzel még csak bajom sincs.
Most se kedvem, se egyebem nem volt erről beszélni, vagy legalábbis erre vonatkozóan témát indítani, úgyhogy tekintetem átvándorolt rá, azzal a félig lefagyott vigyorral a képemen, ami az előbb még tovább kívánt volna fejlődni. Aztán rendeztem vonásaimat.
Mély levegőt veszek, és lassan fújom ki azt. Nem akarom felkapni a vizet feleslegesen. Nem akarok vitázni, elég volt már belőle. - Amúgy téged miféle csúnya sötét gomolyfelhők űztek ide?
Észnél kell lennem, éretten viselkedni. Én tökéletesen különbözök a korombeli fiataloktól, kivéve, ha buliról van szó, vagy valami olyanról, ami nem helyes.
De soha nem is akartam jó úton járni,
Sokkal könnyebb lenne, ha ezt az egész históriát elmesélhetném valakinek. Nagyon jól jönne most egy-két tanács. D biztosan tudna segíteni, de ő nincs. Igazából nincs senkim D-n kívül, akiben feltétel nélkül bízni tudok, és szeretni. Másrészt felhívta rá a figyelmem, hogy lassan döntenem kell: elvegyülni, vagy elmenni és felejteni. Azt is egyre biztosabban tudtam, hogy nem léphetek át egy bizonyos határt.
Semmi értelme nem lenne, ha vitába keverednék. Igaz, hogy van saját véleményem, világnézetem, de még magam sem tudom, mit és hogyan akarok. Eddig azt gondoltam, hogy az a helyes, amit teszünk, fogalmam sincs, mi lenne a helyes.
Talán az lenne, ha elmennénk, de nem menekülök. az nem én lennék. Szembe kell néznem azzal, ami ránk vár, és meg kell oldanunk a problémákat. Én pedig attól rettegek, hogy nem bírom el, hogy majd elbukok. Nem tehetem ezt, nem lehetek felelőtlen, mégis legszívesebben egy lakatlan szigetre menekülnék. Az egyetlen, ami itt tart, hogy nem futamodhatok meg, mint egy szerencsétlen, mert nem vagyok az, ahogy gyáva sem.
- A környéken tanyázol? - tűrök el egy tincset arcomból és közben rá pillantok, majd az újabb kör piába kortyolok....

music: It s' like!

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Nem tudom, hogy merre fog vinni az utam, a birtokon kaptam némi költőpénzt, amely még hónapokig elég lehet, de utána valami meló után kell néznem. Sosem voltam tolvaj, hogy másoktól sarcot szedjek, a külsőm ellenére valahol nagyon is pozitív lelkületű vagyok. Viszont ha rám néz valaki, akkor sötét alakot lát, veszedelmesen villogó tekintet, több napos borosta, nem éppen bizalmgerjesztő. New York ellenben pont az ilyen söpredék melegágya, nem fogok túlzottan kitűnni. Talán még valami szervezett, alvilági bunyóban is benne lennék, így is kezdenek már berozsdálni az izmaim.
Koraeste van, a városi világítás már ég, ki tudja, hogy hol talál majd meg az éjszaka, lehet, hogy sikerül úgy a föld alá innom magam, hogy kevéske vagyonomtól is megfosztanak. Miután semmi értéket nem képviselek, csak az életem maradt, nem érzem úgy hogy lenne vesztenivalóm. Azért túlzottan magabiztosnak sem mondanám magam, nem kötök bele szándékosan senkibe, csupán nem ijedek meg az árnyékomtól. Alkatom kötött, duzzad az izomtól, így szerencsére ritkán kell magyaráznom a gyengébb képességekkel megáldott egyéneknek, hogy ne velem próbálkozzanak. Forgatom az ujjaim között a poharat, már kiittam a tartalmát, lassan kérhetem az újabb köröket. A belsőmben jólesően terül szét az alkohol, de még cseppet sem értünk a kívánt hatás közelébe. Ethan, az öcsém bezzeg a maga jóképű, bulizós valójában biztosan nem kerül soha olyan helyzetbe, hogy egyedül maradjon. Bár amennyire én tudom, a birtokon mintha megfogta volna valami szőke kiscsaj, és már hónapok óta együtt vannak. Én meg mehetek tovább, hiszen sosem lesz nyugtom, amíg Nora apja él, mert nem fogják visszavonni a körözést. Kopogó hangot hallok magam mögött, és füttyentést. Vehetném a fáradtságot, hogy odanézek, vélhetően valami csinos cicababát hisznek megint valami szexuális tárgyként, hogy ilyen közönségesen fejezi ki valaki a tetszését. Csak akkor pillantok oldalt, amikor helyet foglal mellettem, ám csupán ösztön ez, mégiscsak férfiből vagyok. Ám miután a fél város utána nyálcsorgat, nincsen rá szüksége, hogy még én is végigmustráljam. Pedig lenne mit, hiszen a porcelánbőr, a csinos pofi igazán tetszetős lehetne bárkinek, aki nincsen ilyen pocsék hangulatban. Aztán elindítja a meglepetések folyamát a részemről. Erőset kér, ami azt jelentheti, hogy bírja az ilyesmit, aztán még nekem is rendel. Miután éppen üres a poharam, most kapóra jön, de akkor is érdekesen érint, hogy a fiatal lány pont engem hív meg.
- Nocsak... köszönöm. Egészségedre. Gyűlnek a gomolyfelhők? – Kapom meg ezúttal a tequilát, só és citrom nélkül, ahogyan a lány is ilyet kapott. Úgy tűnik a pultos látja, hogy most ránk fér. Odakoccintom a kis poharat a lányéhoz, miközben fogvatartom a tekintetét. Ismét füttyögés hallatszik, ezúttal már a forrását is látom, egy kisebb asztaltársaság, valami vörös sasos dzsekikben. Valami utcai motoros banda? Mégsem gondolom azt, hogy el kéne játszanom a fényes páncélú lovagot.

▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou ▲

James & Cassidy

Ma ideje korán elindultam, hogy távol legyek Devantétól. Az elmém szüntelenül kattog a hosszú hajú zsarun és a szavain…miszerint a testvérem. Be fogok fordulni, ha tovább agyalok egy ekkora hazugságon. Marhaság. Be nem dőlnék neki soha! Devanté a nagybátyám… a csávó szerint eltűntem évekkel ezelőtt az életéből. PFFF… Szar alak, ha ilyenekkel akart felszedni egy magamfajtát. Na de visszatérve a sétámhoz….
Sosem tervezek előre, és sosem tudom kontrollálni az egész világot. Nem tudom kezelni az érzéseimet, ha róla van szó, és ezt csak két dolog tudja orvosolni. A távolság Devantétól, és az alkohol. Sok, sok, sok alkohol. Sajnos próbálkoztam más orvoslással is, de nem az én terepem az a fajta dolog. A gondolatát is kiűzöm a fejemből.
A kocsmaféle bárba belépve tekintetem szüntelenül figyeli a bent lévő részegeket és a még józanokat. Látom a tekintetüket, ahogy rám néznek, miközben átvágok köztük.
Lépteim lassúak, a magas sarkúm minden lépésnél gúnyos kacajjal köszönt vissza rám. Egyszerű, testhezálló fekete csípőnadrág van rajtam, kissé bőrhatású, de garantáltan nem halt meg érte semmiféle állat, és egy fekete top egy barnás bőrdzsekivel.
Azért a biztonság kedvéért végignézek magamon. Oké, elismerem, a magas sarkú tényleg eléggé magas, és a nadrág is mindenhol feszül. A dekoltázsom sem épp elhanyagolható, ez a bőrdzseki pedig semmit, de semmit nem takar a fenekemből, sőt, inkább kiemeli a csípőm ringását, és a tudtomon kívül oly sokszor irigyelt vékony derekat.
A sminkem a szokásos, fekete szemhéjtus, szempillaspirál, egy pici szájfény, és a parfümöm sem kelt rajtam olyan hatást, mintha abban fürödtem volna, minden esetre próbálom pozitívan értékelni azt, amit az imént hallottam. Füttyentés… nem fordulok hátra, nem keresem a forrását a dolognak.
Nem vagyok kutya.
Nem igazán szokásom a finomkodás, bár képes vagyok némileg moderálni magam, ha a szükség úgy hozza. De az én megtépázott idegrendszeremnek jelenleg a legkevésbé tesz jót ha belém akadnak és kötekednek.
A pultnál helyet is találok magamnak egy bőrdzsekis fickó mellé, rápillantok, majd a pultosra. - Valami erőset. Kösz. - adok egy csepp mosolyt is mellé, majd ismét a férfira figyelek, de csak egy pillanat az egész. - Illetve kettőt. Az úr is megérdemel valami erőset. - bökök a fejemmel felé egy nagyobb mosollyal, majd hamar el is tüntetem magamról. Az italokat hamar megkapjuk, a férfi felé fordítom fejem és felé tartom a magam italát. - Egészség. - ha koccint velem, akkor szuper, ha nem, akkor anélkül iszok.

music: It s' like!

Aktuális viselet

Cassidy & James

For every ending a new beginning...?!

Szinte rémálomnak tűnik, ami történt. Ez az egész.. olyan komplexnek tűnik, Lucy és én. Amikor felébredtem, már tudtam, hogy álom volt minden. A megismerkedésünk, a kapcsolatunk. Ugyanott vagyok, ahol voltam. Le akarok lépni a birtokról, főleg, hogy ha ilyen álmaim vannak, amik nem természetesek. Vélhetően az egyik hülyegyerek sugározta a fejembe, pusztán gyakorlásképpen, gonoszkodásból. Ezek után nem érdekel hogy ha több államban köröznek, le akarok innen lépni, nem kell Xavier védelme. Úton kell lennem, távol mindentől. Mégis New Yorkot látom leginkább esélyesnek az újrakezdésnek, ott a magamfajta zűlött alakok nem világítanak ki a tömegből. Összepakolom kevés holmimat, és a felkelő nap már úton talál. Nem hagyok még búcsúüzenetet sem a professzornak, de még az öcsémnek sem. Mindkettőről tudom, hogy megbízhatatlannak tart, de nem érdekel. Egykori szerelem Nora meggyilkolásáért ártatlanul vádolnak, de őszintén szólva már arra is köpök, ha véletlenül rám találnak. Kezdek ráébredni, hogy egyátalán nem éri meg jófiúnak lenni. Talán mostantól szarnom kéne a világra, és nem törődni senkivel, ahogyan velem sem teszi senki. Egész nap hajtom a mocit, csak a benzinkutataknál állok meg kétszer kajálni, és estére érkezem meg a City külvárosába. Szállást még nem hajtok fel magamnak, elsőre inkább innék valamit. A motort leállítom egy pub előtt, amely szórakozóhely, amolyan félig kocsma, félig disco is egyben. Táncolni aztán biztosan nem fogok. Napszemüveg már nincsen rajtam. Bőrdzsekit viselek, mint még sokan itt koratavasszal, ez a legtöbb időjáráshoz ideális. A bárpulthoz baktatok, és rendelek egy bour-bont. Végülis a betondzsungelnek is megvan a maga varázsa. Példának okáért az erdőben nem lehet minden bokorban piát találni. Nem gondolnám magamat idült alkoholistának, ám most jól esik, egyiket rendelem a másik után. A hangulat még nem hág a tetőfokára, ám már azért bőven szálingóznak befelé.

▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for you ▲

» Anders & Cassidy
» Fák között...
» Nora és Leo - "Démonok" egymás közt (szőke és az iker)
» Andrew, Evan & Cassidy
» Cassidy Downer