Sacré Coeur, Montmartre, Párizs

-Érthető és jogos is, a meglepetés ereje sokszor fordít a szerencse kockáján. Én azonban apró tervezetet mindig megalkotok a fejemben amitől el lehet térni, de nagy vonalakban követhető. - Természetesen Jürgen-nek igaza van. Ha csak terveket nézünk akkor rengeteg olyan dolog lehet ami meglephet minket, a megrögzött tervezés sok pontban hibázhat. Ám valamennyire szeretem pontokba rendezni azokat a dolgokat amik elvégzésre várnak, nem kell megtartani őket, de igazodni lehet hozzájuk.
Végignéztem ahogy kitárta az ablakot és tudtam itt az idő neki állni az első lépésnek, bizsergést éreztem a tagjaimban, az izgalom kezd eluralkodni rajtam. Az öcsém meg kell hagyni tudja mit csinál. A kézi síneket átveszem tőle és megvárom míg átér és csak azután hajolok ki az ablakból. Odalent az utca csendes, a hűs levegő még kellemesnek is mondható. A lámpák csak épp annyira világítják be alattunk a talajt, hogy lássam van-e odalent valaki, de nem, teljesen tiszta. Megvártam a jelzést és mikor megkaptam magam is hasonlóan cselekedtem, átcsúsztam a túloldalra. halkan érkeztem meg akár egy macska, fegyvert nem hoztam hiszen magam vagyok a fegyver. A fürdőből hangzó csobogás nem jelzett más csak azt, hogy akit keresünk ott tartózkodik és maradt egy kis időnk.

Lassan kiengedtem magamból a ködöt, csak egy egészen kicsi dózisban. Lassan, tekervényesen kezdett körülöttem mozogni a sötét, átláthatatlan köd. Elmosolyodtam mikor lassan a fürdő ajtaja alá irányítottam ahol lassan bekúszott majd nem lehetett mást hallani, mint egy nagy puffanást és a csobogó víz hangját.
-Készen volnánk, a célszemély ártalmatlanítva. - Azért elég halkan mondom ezt, nem tudhatjuk van e még valaki a közelben. Ahogy mi is meglepetésként támadtunk a célszemélyre úgy ránk is támadhat bárki más.
-Szerintem nézzünk be a fürdőbe. - Mondom halkan, egy ötlet gyanánt. A ködöt gyorsan visszaszippantom magamba, hogy ne állja Jürgen útját ha esetleg előre szeretne menni.

- Menet közben kell improvizálnunk, - mondta Jürgen - mert ennyi vűltozóval túl nagy lenne a súrlódás a tervben, és nem lehet pontos számításokat végezni. Improvizálva meg tudjuk törni a cselekvési mintánkat, szóval akár túlerő ellen is miénk lehet a megjósolhatatlanság miatti meglepetés bónusza.
A férfi felkészült a támadásra, és amikor az idő elérkezett, kitárta a nagy ablakokat, amik halk nyekkenéssel nyíltak. Beáramlott a hűvös éjjeli levegő az emeleti szobába, a szemközti épületben pedig sötét volt, így a férfi felrakta az éjjellátót.
- Itt az idő, hogy felszálljanak az angyalok.
Felemelte az ágyról a szigonyos puskát és célzott, majd elsütötte a fegyvert. Egy halk pukkanás, a dróthuzal súrlódása, majd halk, tompa becsapódó hang hallatszott. A férfi kivette a drót végé a puskából és fél lábbal fellépett az ablakba, majd felette rögzítette az ez oldali végződést. Drótkötél-folyosójuk volt a két épület harmadik emeleti ablakai felett. Jürgen elővette a táskából a kézi síneket és egyet Frejának adott, a másikat felakasztotta maga a drótkötélre, Bólintott, majd megkapaszkodott és elrugaszkodott az ablakpárkányról.

A drót enyhe lejtése miat könnyen átcsúsztt a férfi. A msik oldalon elengedte a sínt fél kézzel, és fél karral lógott, miközben halkan felfeszítette az ablakot. Fellépett a párkányra és belépet a szobába. Előhúzta a .38-ast és gyorsan leellenőrizte a terepet. Minden rendben volt. Egyszerű hotelszobába érkezett, négy fal, franciaágy, éjjeliszekrény, ruhaakasztó kábeltévé volt a felszerelés, és az ágyon egy nyitott bőrönd feküdt, benne ruhák és egy géppisztoly. A fürdőszobából csobogó ví hangja hallatszott. Tehát a célszemély odabent volt.
Jürgen átnézett a saját szobájukba és bólintott. Leeresztette a fegyvert és intett a nőnek, hogy jöhet.

Nem tudtam nem gondolni arra, hogy akivel most dolgozom a tulajdon kisöcsém. Még mindig elég nehéz elhinni ezt hiába áll előttem több oldalnyi papiros ami ezt alátámasztja és bizonyítja, hogy márpedig vérrokonok vagyunk a hűtlen apánk részéről. Hasonlóság mi tagadás némi akad, de a legnagyobb részletekben teljesen mások vagyunk. A tudat, hogy a testvérem és ezt egyelőre nem tárhatom fel előtte zavar. Úgy kell viselkednem, mindent úgy kell tennem mintha Ő csupán egy csapattársam volna, mint egy expedíción. Pokolian nehéz titkolni egy ekkora dolgot, főleg nekem akinek igazából senkije nem volt ezidáig és úgy tudtam egyedüli gyerek vagyok. Viszont a mostani dolog túl komoly ahhoz, hogy egy ilyen horderejű vallomással álljak Jürgen elé. Ez ráér majd később, valamikor a közel vagy távoli jövőben.
Egy halovány mosolyt erőltettem az arcomra és követtem Jürgent amerre intett. Párizs nem kimondottan azok a városok közé tartozik ahol otthonosan mozgom. London vagy New York volt eddig mondhatni az otthonom, tudom vegyes közeg, a nyelv ugyanaz némi változatossággal, mégis más minden, a szülőhazám soha nem volt az a hely ahol örömmel maradtam volna így hát minden székhelyem valahol jól távol helyezkedett el az otthonomtól. Az expedíciók pedig világszerte megfordultak a vezetésemmel, ám Párizs valahogy mindig kimaradt az életemből. A szépen megformált, díszes egyház, az egyszerű épületek, utcák sokasága hangulatosan fest az éjszaka sötétje és a lámpák, fényfüzérek gyér fényében. Az utca szinte kihalt, a nappali nyüzsgés mostanra szinte teljesen megszűnt, pár autó, busz jár még az utcákon, néhol pár macska nyávogása töri meg az este csendjét. Tücsköket alig hallani itt-ott. Bár keveset látni a sötétben azért amennyire lehet körül nézek, szeretném a fejembe vésné Párizs hangulatos környezetét. Igaz, hogy fontos dolgom van jelenleg, de Párizs szépsége és a munka nem két olyan dolog amit külön kell végezni. Pár régebb, barokk stílusú épületet figyelek mikor Jürgen int a másik oldalra ahol éppen ebben a pillanatban gyúlnak fel a fények és teljes valójában világítják meg az Eiffel-tornyot. Szinte tátva marad a szám, képeken, képeslapokon és fotókon számtalan alkalommal láttam már ezt a híres tornyot, de igazi valójában most van először szerencsém megnézné. Tényleg annyira gyönyörű, mint mondják. Miután megcsodáltam a pazar művet ismét követem Jürgent, kabátomat összehúzom magamon, mert idő közben a szél kissé feltámadt. Nem sokára elhaladunk pár kisebb üzletsor mellett. A zárva felirat mindegyiken szerepel, de néhánynak az ablakán belátni valamennyire, apróbb kis szobrok, Eiffel-torony miniatűr mások és képeslapok milliárd fajtája szerepel szépen elrendezve. Kisebb és nagyobb éttermek mellett is elhaladunk, a gyomrom egy aprót kordul a sok finom francia étel gondolatára. A tér szinte teljesen kihalt, a lampionok fényei azonban ennek a kihalt helynek is varázslatos hangulatot szolgáltatnak. Én igazából nem vagyok oda a tömegért, a gondolataimat szeretem tisztán hallani és ezt úgy nem lehet megvalósítani, hogy közben húszan énekelnek mellettem és még vagy harmincan az aznapi vacsora ötletelésén agyalnak. A kísértetien borzongató épületre csak pár pillantást vetek, nem vagyok a horrorfilmek híve, de nem is igazán tud megrémiszteni semmi sem. Hiszen magam is horrorisztikus köddel tudom magam beburkolni és akár az árnyékok lidércei a semmiből béníthatom meg áldozataimat, hogy könnyebben végezhessek velük. Ezek után igazán nincs mitől tartanom. A pislákoló fényben sem a szellemeket látom hanem egy szerencsétlen ember borzalmas körülményeit, ebben semmi ijesztő nincs, legalább is számomra.
Hamarosan két hotelhez érünk a hosszú séta után. A fényűzőbb, gazdagabbaknak fenntartott hotel felé vesszük az irányt. A francia sajnos sosem volt az erősségem, nyilván azért, mert nem volt még szerencsém a városhoz sem. Ám azért annyira épp konyítok a franciához, hogy megértsem a komornyiknak tűnő férfi mondatát. Már éppen kérdőn néznék az öcsémre amikor megszólal és hamarosan a beszélgetés olyan szinten zajlik, hogy nem igazán tudom követni, sőt, már a végén nem is próbálkozom vele.
Mikor a férfi beenged minket feltűnik a furcsa viselkedése, de úgy döntök ezt nem fogom megkérdezni, jelentéktelen dolog.
-Nos, így valóban egyszerűbb. - Bólintok, ha a szemközti hotelben kap szobát a célszemély akkor sokkal egyszerűbb lesz a dolgunk mintha még azzal is foglalatoskodnunk kellene, hogy hol szállt meg és mennyire messze a mi jelenlegi szállásunktól.
-Nos tényleg nem volna rossz ha újra átszaladnánk a terv részletein csakhogy minden pontos legyen és ne csússzon be valami fatális hiba. - Nos a tervezésben nem ismerek tréfát, a pontos tervezéssel elkerülhető a nagyobb kár, esetleg valami halálos kimenetelű baleset.
Mikor feltűnik a szőkés vörös hajú francia hölgy és üdvözli Jürgent azzal az arccsókkal a szemem Jürgenről a nőre siklik és vissza, kicsit fel is húzom a szemöldököm, na nem mintha érdekelne, de azért mégiscsak, az öcsémnek milyen nőkkel volt még kapcsolata? Inkább nem is akarom tudni.
Elfogadom a felém nyújtott kezet.
-Freja. - Mutatkozom be elég szűkszavúan. Végül is nem egy interjúra jöttem, dolgom van, a bemutatkozás részletei lényegtelenek a dolgok szempontjából. A nő közvetlen viselkedése kissé zavar, nem tudom megmondani miért, de nem akarom az öcsém közelében látni. Aztán jön a feltételezéseivel és az ötleteivel, ha most éppen innék valamit akkor félre is nyelnék rögtön, így csak nyelek egyet. Én meg Jürgen..khm..inkább ezt most hagyjuk. Ha ez a dolog lezajlik mindenképp közlöm Jürgennel, hogy az öcsém és kész, felesleges tovább húzni, mint szükséges, na meg legalább megúsznám az ilyesféle kínos szituációkat.
Miután a francia nő elkacsázott Jürgennel el is indulunk a szoba felé.
-Ugyan, hozzá szoktam már a hasonló természetű nőkhöz. Nem igazán zavart. - Most is kissé szűkszavú vagyok, de nem igazán tudok mondani bármit is. Ha az igazságot akarnám elmondani akkor bizony kikívánkozna az is, hogy életemben nem bosszantott még úgy ember, mint ez a nő. Úgyhogy maradjunk csak a leegyszerűsített változatnál, abban nincs semmi rossz.
Nem sokára ráakadunk a szobánkra, a kulcs ki is nyitja a zárat, belépünk. Az ágyon végig nézek, nem tehetek róla, de ez a tárgy a legfeltűnőbb. Az ágynemű huzat nyilvánvaló mire akar utalni, na szép, ez elég kínos, de nem is tudom kinek jobban. A csokoládét átrakom az éjjeli szekrényre, majd helyet foglalok a fegyverek és eszközök mellett. Csak pár pillantást vetek a felszerelésre, de nem különösképpen foglalkoztatnak. Nincs szándékomban fegyvert használni, a köd épp eléggé megteszi, béníthatók vele, ergo jó kihallgatásra és még ölni is lehet vele ha erre kerülne a sor.
-Meg vannak a módszereim ahhoz, hogy kiszedjem az információkat, ne aggódjon Jürgen, ez lesz az akció legkönnyebb része. - Talán kissé elbizakodom magam, de magam vagyok a fegyverem, teljes készenlétben állok minden percben. Nem lesz gond.
-A szállítóról tudunk valamit? - Nos igen, vakon semmibe sem szeretek belevágni. Még ha csak egy info morzsa is van az is kell. Szeretek mindennel tisztában lenni.

-Jó estét Jürgen! Elnézést, a taxi nem éppen a legmegbízhatóbb jármű errefelé.
Jürgen már messziről látta, ahogy a nő odalent, a kocsifelhajtónál kiszáll a taxiból, de elfordult, hogy inkább a környezetet nézze, azt várva, hogy most adódik-e bármi jele esetleges kutató szemeknek.
Nem adódott, csak a csendes eső esett tovább egykedvűen és végleg elcsámpázott az arrogáns macska.
Jürgen megfordult és bólintott a nő felé. Hetek óta nem látta Freját és ahogy megpillantotta a nőt, megint érezni kezdte azt a furcsa, bizsergető érzést. Amióta megismerte, a férfi folyamatosan úgy érezte, mintha már ismerné valahonnan a nőt. Nem tudta, ötlete sem volt, miből táplálkozik ez a kapcsolat. Nem a férfi és nő közti vonzalom hagyományos formája volt, - bár a nő kétségkívül vonzó volt mind küllemével, mind energikus, intelligens személyiségével. Inkább egyfajta ösztönös kapcsolódás volt. Engedd el, Jürgen, most ne foglalkozz ilyesmivel. Dolgotok van.
- Jó estét, Freja, semmi gond. Örülök, hogy gond nélkül megérkezett. A dolgok a terv szerint haladnak. Erre.
Fejével jobbra intett és ha Freja követte, a templomtól elfelé vezette a nőt. Végigmentek a kövezett úton a Sacr Coeur előtti park és a nagy épületkomplexum között, amiről Jürgen csak feltételezni tudta, hogy valami egyházi intézmény. Jobbra kanyarodtak, ám előtte még egy kerítés lécei között, balra, megpillanthatták a Montmartre háztetőit, a hatalmas, büszke, francia kéményekkel, és felettük elnézve nyugatnak, az Eiffel-torony emelkedett ki a városból, ott, ahol a Mars-mező mellett elfordulva a Szajna először dél felé indult tovább, csak, hogy a városból kiérve északnak kanyarodva nyargalhasson az óceán felé. Az Eiffel-torony ebben a pillanatban ezernyi apró, villogó kis fényben gyulladt ki, fennségesen szikrázva, ahogy óránként egyszer szokta, és a lámpák az École Militaire és a túlpart felől hosszú fénycsóvákat bocsátottak fel a toronyra, kiemelve a franciákra jellemző Grandieur-imádat talán legikonikusabb szimbólumát.
Jürgen a torony felé bólintott, hogy felhívja rá Freja figyelmét, majd néhány pillanattal később a nő karjára tette a kezét és jobbra intett, majd vezette tovább a Montmartre szíve felé. Egy bezárt sörözőnél elfordulva kis térre értek, amit csak szuvenír-üzletek, kávézók, éttermek vettek körbe. Jürgen rájött, hogy igazából éhes, ám már minden zárva volt, így eldöntötte, hogy a hotelban rendel valami vacsorát. A tér kellemes, ódon házai felett színes lampionok füzérei függtek, fényük opálosan tükröződött vissza az eső mosta kockakövekről, a szemerkélő cseppek homályos aurákat vontak a lámpák köré. Freja és Jürgen léptei verték csak fel a tér csendjét, ami minden más évszakban szokatlan lett volna a Montmartre-on. Az északi balra vezette keresztül a téren a nőt, majd néhány forduló után egy lépcsősoron mentek lefelé, a lépcsőfokokra derengő, sárga fényt vetettek a magas, fekete, elegáns oszloplámpák, amik középen, a két korlát között sorakoztak. Balra egy polgári ház hatalmas, francia ablakai voltak, amikre már rácsukták az acél fenesztereket, jobbra pedig egy kísérteties, telegraffitizott szellemház meredt, bedeszkázott ablakai mindhárom emeletén sötéten álltak, néhol felfeszítve és betörve. Egy, egyedül egy, legfelső emeleti ablak deszkáin keresztül szivárgott át a sárga fény, ami valahogy még abszurdabbá és félelmetesebbé tette az épületet. Azonban egy szinttel lejjebb egy újabb sarokkal később egy Rendez-vous des trois amis nevű kocsma mellett vezetett a páros útja, ami máris vidámabb látvány volt, mint a szellemház, lévén részeg egyetemisták óbégatva énekeltek söreik mellett, majd egy lépcsősorral lejjebb a Place des Abesses-re értek, ahonnan már igazán csak néhány utca választotta el őket az ominózus piroslámpás negyed kapuját jelentő Place Pigale-tól.
Jürgen azonban nem lefelé, aMoulin Rouge felé, hanem balra vette az irányt, míg két utcával később egy sarokra értek, ahol két hotel állt egymással szemben. A bal oldali, szimplán csak "Hotel Montmartre" feliratú épóület már zártnak tűnt, ám a jobb oldali, ami kicsit egzotikusabban "Hotel de la Nuit Chaude" szecessziós fém-üveg bejáratán át még ömött ki a hall sárga fénye. Jürgen odament a bejárathoz és megpróbált benyitni, amit zárva talált. Megnyomott egy csengőt oldalt, ami valahol csengethetett, mert rövidesen egy fehér hajú és bajszú, idősebb, fekete férfi jelent meg kifogástalan főkomornyiki egyenruhában, kinyitotta az ajtó és megcsóválta a fejét.
- Bonsoir, elnézést, sajnos minden szobánk elkelt. Esetleg próbálkozzanak....
- Óh, semmi gond, mon ami, - szakította félbe Jürgen, ugyanúgy franciául válaszolva, - Monsieur Lefroid vagyok, és már van szobánk foglalva.
A férfi egy pillanatra csak pislogott, láthatólag nem tudva hova tenni a bemutatkozást.
- Tudja, - mondta Jürgen egy kicsit előrehajolva - Jean Lefroid. A főnökasszony már biztos említett. Mi küldtük a rózsát a grófnőnek...
A főkomornyik azonnal kapcsolt és szemeiben megértés csillant. Nagyra nyitotta az ajtót és sűrűn elnézést kérve beengedte a párost, majd kilépett a hotel elé, jobbra-balra nézett, visszacsukta az ajtót és duplára zárta azt. Ezt követően elszaladt valamerre.
- Szóval Sophie, a tulajdonosnő régi barátom, aki tartozott nekem egy szívességgel - mondta Jürgen halkan Freja felé fordulva - és meg tudta mozgatni az ex-MI6 szálait, hogy a célszemélyünk csak a szemközti hotelben kapjon szobát.
A férfi az órájára nézett.
- Addig is van még... Három óránk, ha jól számolom, tudva, hogy két óra múlva száll le a gépe. Tehát belefér egy vacsora és átfuthatjuk a tervet is, rendben?
Körülbelül három perccel később egy magas, szőkésvörös francia nő jelent meg, és egyenesen Jürgenhez lépett, két arccsókkal üdvözölte és két oldalról meglapogatta a karjait barátságosan.
- Jühgen, pompás látni Téged, káh, hogy csak ilyen hövid ideig mahadtok. Ön pedig biztosan Jühgen phtnehe. Micsoda öhöm.
A nő Freja-hoz fordult és kezet nyújtott.
- Sophie Labloise, öhvendek.
Jürgen barátságosan elmosolyodott és a nő karjára tette a kezét.
- Részünkről az öröm, Sophie. Figyelj, ha nem baj, felmennénk a szobánkba, még átfutni a...
- Nem is kell mondanod semmit. Pahancsolj. - a nő átnyúlt a pulton és odaadott a férfinak egy kulcsot. - Hemélem, tetszeni fog. Kéhtek valami vacsohát? Felküldök valamit.
Sophie, a tulajdonos Freja-ra nézett és cinkos mosollyal fűzte hozzá:
- Micsoda káh, hogy mindig csak a munka, nincs idő kiélvezni a... váhos öhömeit, így kettesben, nem igaz? Pedig olyan kényelmes az a hatalmas, baldachinos ágy...
Még játkosan oldalba is bökta könyökével Freja-t a nő, kacsintott egyet és mondott volna valamit, ám Jürgen megakasztotta benne.
- Sophie...
- Jól van szívem, ne legyél máh annyiha kahót nyelt északi. Tudod, hogy megy ez, két ügynök, kettesben, az éjszakában, feszült idegekkel, Euhópa egyik hgi váhosában... Minthacsak elfelejtetted volna, hogy hogy megy ez... - A nő újra kacsintott, most Jürgenre, és még csábosan egyik lábáról másikra helyezte is magát, hogy a csípőjét ringathassa. - Na menjetek, dhágáim, pá. Én elnézek a báhba, ilyen esős estéken elkell egy koktél...
Jürgen fejcsóválva intett a lépcső felé, és ránézett a kulcsra. Negyedik emelet. Nekiugrott a lépcsősornak.
- Ne haragudjon, Sophie sokszor faragatlanul tolakodó... A párizsiak mind hibbantak egy kicsit. Azonban ez a csacsogós, hibbant hotel-tulajdonosnő egykor a francia titkosszolgálat egyik leghalálosabb ügynöke volt. Nem azért ment nyugdíjba, mert korba ért volna, hanem mert elég vagyont és kapcsolatot gyűjtött össze, hogy privát szektorban folytathassa. Néha a francia kormány megkéri erre-arra, vagy szívességet tesz a briteknek olyasmiben, amit az MI6 nem tud elintézni - Ami pedig hivatalosan nem is létezik. Egyébként különböző hotelei vannak Izraeltől elkezdve Berlinen és Brüsszelen keresztül Párizsig. Kapcsolatrendszere behálózza a mediterráneumot és a Keleti Blokkot is, nyolc nyelven folyékonyan beszél és ő a leghalálosabb mesterlövész, akit ismerek. A nyáron segítettem neki néhány New York-i ingatlan... Nos... Megszerzésében. Még a svéd titkosszolgálatos időmből ismerem, amikor...
Jürgen észbe kapott. Miért fecseg ennyit? Gördülékenyen jött a mondanivaló, mintha egy régi barátjával beszélgetne - Pedig csak egy-két hónapja ismerte a nőt. Fenébe is Jürgen, szedd össze magad.
- ... Öhm, izé. Azt hiszem, ez az a folyosó.
A férfi egy ideig kereste az ajtót, majd berakta a kulcsot, elfordította és benyitott.
Egy nagy, szépen berendezett szobában találták magukat. Középen egy hatalmas baldachinos ágy állt, vörös, legalább enyhén erotikus selyemhuzattal bevonva. Az ágyon egy táska kapott helyet, benne fegyverekkel, mellette kötél, éjjellátó, falmászó felszerelés, taktikai kések, távcső, térkép, tolvajkulcsok és egy nagy, vörös, szív alakú dobozban válogatott francia csokoládé.
- Jajistenem, Sophie... - kezdte Jürgen, akit mindez már egyenesen zavarba hozott. Inkább odalépett az ablak melletti asztalhoz, amin rajta voltak a dokumentumok, amiket titkos csatornákon előreküldött.
- Rendezkedjen be nyugodtan, Freja - mondta a nő felé fordulva Jürgen - van három óránk. A célszemély pontosan oda érkezik, a szemközti épület harmadik emeletére, a szemközti szobába.
Jürgen az ablakon keresztül a másik hotelre mutatott. Tíz méter sem volt a szűk utcán a két épület között.
- Ha megérkezik, lecsapunk. Átvesszük a szerepét és egy órával később találkozunk a szállítóval, aki elhozza, amiért jöttünk. A probléma csak annyi, hogy addig ki kell szedjük a férfiből, hol van a találkozó.

Chat Noir Művelet

Igen, ha azt mondják nekem hónapokkal ezelőtt, hogy egyszer csak felbukkan az öcsém akiről még csak nem is tudtam, hát nos egyszerűen kiröhögtem volna. Na igen, de ez mind így történt, egy akta a kezemben, egy név, egy családfa és egy élet, ez mind egyik pillanatról hullt az ölembe én pedig tehetetlen voltam vele szemben. Hagyhattam volna mindent figyelmen kívül, de az nem én lettem volna, szeretem felgöngyölíteni a rejtélyeket még ha azok a saját családomhoz is tartoznak.

Találkoztam vele, mondhatni megismertem, de egyelőre a kilétem legyen csak az akinek Ő gondol. Nincs szándékomban beavatni és tartani egy nagy családi drámázást. A legkevésbé sem, legalább is most nem. Eléggé sok minden történt, egy nagyon rosszul sikerült expedíció, halomnyi kifizetetlen számla és kártérítés az expedíció kutatóinak akik megsérültek a robbanásban. Akkor ott van a lányom akinek bár már tudom a hollétét még nem jutottam közelebb hozzá és akkor persze a szövetségesem Dirk, vele meg úgy vagyok, mint az időjárás, hol szeszélyes a viszonyunk hol pedig mesés, napsütéses. Hát ha e mellé beszorítjuk az öcsémet és azt amire most készülök akkor mondhatni kész is a turmix, minden amivel csak gond lehet összegyűlt és egyszerre folyik a nyakamba.

A kocsimat Frank szervizbe vitette miután kilyuggatták az oldalát és a lyukas sajt is megirigyelné a kinézetét. Bosszús vagyok emiatt, nagyon is, egy rohadt Glock és a kocsinak annyi, azt hinné az ember egy ilyen autó többet bír, de tévedés. Pontban éjfélre kellene megérkeznem ami számításaim szerint nem fog sikerülni. A taxi amivel elindultam számtalan helyen került dugóba és bár ideges lettem ettől még a gond nem oldódott meg. Az órámra pillantva szinte minden perc iszonyú gyorsan haladt, szinte már-már szabálytalan gyorsasággal, a taxi pedig épphogy gurult a forgalomban.
-Megduplázom a pénzt, ha végre rálép a gázpedálra. - Szólok előre a sofőrnek mire a bajuszos, enyhén kopaszodó és egy arany foggal büszkélkedő férfi azonnal a gázra lép. Talán nem játszik senki sem tisztán, de tény itt ezzel lehet csak megmaradni.

A kalóz kinézetű sörszagtól bűzlő sofőr miután a gázra lépett egyre fogyott a kilométer az úti célom és én köztem, az idő azonban nem akart a kedvemért megállni, hát persze hogy nem. A sötétbe burkolt város fényei úgy csillogtak akár a karácsonyfán a díszek, mindegyik más és más formájú, színű és jelentésű. A szemet magukra irányították, minden tekintet akaratlanul is őket nézte még ha csak egy cipőreklám is volt, de a sokszínűség pompájában épp úgy ragyogott mint akárhány csillag az égen.

Az órámon elmúlt éjfél 10 perccel ezelőtt, a taxi lassan gördült be a megbeszélt helyszínre. Kifizettem amit megígértem és amint kiszálltam a taxi el is tűnt. hajamba túrva indult meg a magas férfi felé aki az én egyetlen kisöcsém és társam. A templom robosztus méretei lenyűgözően hatottak rám akárcsak az utcák kihaltságának varázsa és az a természetesség amit a macskák okoztak, már látni lehetett pár elsuhanó árnyat, némi nyávogást.
-Jó estét Jürgen! Elnézést, a taxi nem éppen a legmegbízhatóbb jármű errefelé. - Nem kellene magyarázkodnom mégis megteszem.
Egy autó száguldott el nem messze tőlünk a csendet megtörve. Egy apró és kövér macska pedig bátorságát fitogtatva dörgölőzött a lábamhoz.

Chat Noir Művelet
(Freja-nak)
Jürgen Stark megállt a templom előtt és mélyen a belső zsebébe nyúlt. Cipőjének kopogó hangja híján csak a csendes téli eső és a hideg szél halk dudolása zavarta meg az éjszakát. A férfi előhúzta cigarettatárcáját és elővett egy szálat, majd benzines gyújtóját felcsapva rágyújtott. A cigaretta halkan ropogott és sercegett a sötétben, és a toronyóra mély, fémes hangon kongva elütötte az éjfelet.

Az északi körbefordult, ám még nem látott sehol senkit. Társa, a titokzatos Freja szintén éhfélre kellett megérkezzen. A feltűnés elkerülése végett utaztak külön úton a városba és ha minden jól megy, várhatóan reggelre legkésőbb megszerezhetik, amiért érkeztek. Jürgen az órájára nézett, majd észbe kapott - Hiszen a toronyóra most ütötte el az időt. Mélyet szívott a cigarettából és a város felé fordult. Ameddig a szem ellátott, Párizs egységes, ember formálta rengetegként terült el. A pókhálószerű utcák sugárszerűen futottak szét a terekből, a millió ablakból meleg, sárga fény ömlött ki, a lámpapóznák ezrei pedig világító erekké változtatták a város utcáit. Halk morajjal szűrődött fel Párizs hangja és savanykás ízű szmogot hozott a szél, amit még a csepergő, téli eső sem tudott elnyomni.

Jürgen a templom előtti kövezett téren sétálgatni kezdett. Valahol egy bagoly huhogott az aprócska park fái között és patkányok cikáztak a bazilikától alávezető, széles, hosszú márványlépcsőkön át. A férfi megtapintotta belső zsebeit. Egyik oldalt az útlevél, cigarettatárca és laposüveg, másik oldalt egy könnyen forgatható, diszkrét .22-es volt hosszú kabátjába rejtve. Nem volt nála más. Könnyen szerelkezett fel, hisz ha bajra számított volna, sem tudott volna jobban készülni. Egy ilyen nagyvárosban nem lehet a technológiára, a felszerelésre és a tervezésre építeni. Ha nem jól alakulnak a dolgok, improvizálni kell és felhasználni a terep adta végtelen lehetőségeket. Ez különben is Párizs volt. És Párizsban bármi elképzelhető.

Frejának még nem volt semmi nyoma. A férfi várakozás közben újra átgondolta a tervet. A kiugrott szovjet ügynök, aki a szupertitkos anyagokat eladta, még nem találkozott a vevőjével. Jürgennek és Frejának mindössze ki kellett iktatnia az eredeti vevőket és átvenni az anyagokat. A férfinak azonban volt egy olyan érzése, hogy nem feltétlenül fog zökkenőmentesen menni az akció. Egyik oldalról, az anyagokat átvenni készülő argentin titkosszolgálatnak lehetett erősítése, másfelől, a kiugrott ügynököt is, feltehetően, kereste a KGB.

Jürgen eldobta a cigarettacsikket és még egyszer az úrájára nézett. Egy lusta, fekete macska végtelen nemtörődömséggel csámpázott át a téren. Zöld szemeit egy pillanatra a férfira villantotta, majd ugyanolyan egykedvűséggel ment tovább.

Montmartre város a városban, vigalmi negyed, élénk, lüktető kerület, ami kilóg a város többi részén többé-kevésbé tapasztalható polgári rendből - Már amennyire ez a francia fővárosban lehetséges. A XVIII. kerület Párizs északi részén, a Montmartre hegyen terül el, és többek közt diákoknak, művészeknek és a város legnagyobb piroslámpás negyedének ad otthont. Párizs legsokszínűbb kerületének átvitt értelemben és fiziailag is a csúcspontján található Sacré Coeur Bazilika fehér falaival és tornyaival Délkelet-Párizs felett néz végig egészen a külvárosok paneltömbjeiig. A templom körül kacskaringós utcák vezetnek le a hegy oldalain minden irányban, macskakövekkel fedve és hosszú lépcsőkkel szaggatva. A templom közelében minden épületben kávéházak, szuvenírboltok, éttermek kaptak helyet, ám a turisták útvonalaitól távolabbra kocsmák, műtermek, turkálók, antikváriumok, lemezboltok, bedeszkázott ablakú, graffitivel összefestett házak és lehetetlenül sok kóbor macska található.