Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
"Az óriási hatalom velejárója, hogy a legtitkosabb álmainkban is biztosak legyünk abban: irányításra születtünk."
Userinfo: Főkarakter
Név: Daryl Damian Odalis Mutáns név: Arkangyal Születési dátum és hely: 1498. május 7. Velence, Olaszország Besorolás: Független
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Káprázat Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 11 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Meglepő volt, amikor a képességem megjelent, már csak azért is, mert a családunk minden tagja képes manipulálni az energiát valamilyen formában, de nálam mégis más történt. Képest vagyok a külsőmet változtatni, mint valami látomást. Ha akarom teljesen eltűnhetek a szemek elől, nem hallani és látni belőlem semmit sem, úgy közlekedhetek, hogy senki sem szúr ki, még egy telepata sem, mert az erőm a gondolatok hullámait is képes elfedni. Azonban ezzel ellentétesen, ha akarom jóval többnek látnak, mint ami vagyok. Az aurám felettébb pozitív energiákat sugározhat, vagy épp rendkívül negatívakat. Mindkét esetben megjelenhetnek az egyébként máskor rejtve lévő szárnyak is (ezt ma már tudom uralni, gyerekkoromban nem egészen így volt), de az aurám mértékében ezek környezeti fényei is változnak. Ha akarom rettegni fogsz tőlem, ha akarom imádni... csak rajtam múlik. Képesség távlatai: A képesség teljesen kifejlődött.
Másodlagos képesség: Angyaltűz Osztályozás: Béta Aktiválódás: 18 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Családunk öröksége a másodlagos képességem. Képes vagyok a környezetem és a saját energiáim felhasználásával látványos kék tüzet kilövellni a kezeimből. Éget és mar szinte mindent, de persze örökké nem alkalmazható, csak ha elegendő az energia körülöttem, különben idővel önmagamat is pusztítani kezdem a használatával. A tűz különlegessége még az is, hogy ha ezzel égetek valakit porrá, akkor az energiáit megszerzem magamnak. Egyszerűen csak a tűz kiszív belőle mindent és azt én kapom meg, ezért vagyok hosszú életű. A képesség ezen szintje még soha egy családtagomban sem alakult ki, de ennek is meg van a maga ára... csak olyantól szívhatom el az életet, aki mindenek felett őszintén és tisztán jó. Próbáltam... próbáltam másokkal, de az rám is negatívan hat, a túl sok negatív energia miatt színeződött el a szárnyaim vége. Az arany sávok, mint valami maró betegség kínoznak, és a növekedésük az eszemet venné el idővel. Időben jöttem rá erre... fogjuk rá, hogy nagyjából időben. Képesség távlatai: A képesség teljesen kifejlődött.
Jellem:
"Minden olyan lénynek, amelyik nem tud meghalni, előbb-utóbb küzdenie kell azért, hogy ne haljon meg belül."
Azt hiszem nem várható el senkitől, aki lényegében irányításra született, hogy végül más utat járjon be. A családom generációk óta a Tizek Tanácsának tagja volt, a dédapámtól az apámig. Nem volt könnyű életem, így aztán két lehetőségem volt, vagy megtörök a súly alatt vagy felveszem a kesztyűt és megerősödöm. Anyám biztos volt benne, hogy a második történhet csak meg, ezért is bánt úgy velem ahogy. Nem kedves szavakkal és finom óvással nevelt, az nem egy harcost hoz a világra, csak egy nyeszlett kis semmirekellőt. Nem, ő mindig is kemény kézzel tartott és én ennek fényében erős is lettem. Az idő pedig csak még többet segített ezen, no meg azok az apróságok, mikor végig kellett néznem, ahogy anyám végzett az keresztapámmal, vagy hogy el kellett viselnem, mikor szinte minden csontomat porrá törte, csak hogy megerősítsen. Bírtam, mindent, és mostanra kellőképpen kegyetlen lettem ahhoz, hogy én magam is a Tízek tagjaként ülhessek a tanácsban. Ne próbálj a lelkem mélyére látni, félő, hogy csak fekete tüskéket találnál, de ennek is meg van az oka. Nem tarthatsz kordában egy nyüzsgő várost, egy országot, akkor, ha nem félnek tőled eléggé, tőlem pedig nagyon is félnek. Az emberség már rég kiveszett belőlem, egyedül a hozzám legközelebb állók tartanak csak a földön még. Bármennyire is meglepő, de még nekem is vannak barátaim... szövetségeseim... e nélkül már elvesztem volna.
Kinézet, megjelenés:
"Van a szépségnek egy olyan túlcsorduló és mégis olyan törékeny fajtája, hogy nem bírjuk elviselni a látását."
Mit is mondhatnék a külsőmről? Azt hiszem bőven elég az a tény, hogy az évszázadok során már elég sokan akartak az ágyukban tudni, de én elég válogatós vagyok e téren, az igazi szépséget kedvelem, az egyedit, a különlegeset, sőt talán a velem ellentéteset, azt akiben ott a fény, ami belőlem rég kiveszett már. Régen is válogatós voltam, amikor még nem tehettem meg, és megvoltak a következményei, de a már gond nélkül dönthetek én, hogy kire emelem jég kék tekintetem. A hajam fekete, mint a kormos éjszaka, és bőven a fülem alatt ér. A szél csak javít rajta, ami a repüléskor belekap, nem ront semmit az összhatáson. A testalkatom izmos, tökéletesen kidolgozott. Elég magas vagyok, 190 centi, ha pontosak akarunk lenni. Az arcomat hogy fejthetném ki azon kívül, hogy cseppnyi hiba sincs rajta? A szemeim az ég kékjét tükrözik, de gyakorta előfordul, hogy a hangulatom mértékében változik íriszem színe, a jég kéktől a melengető aranyig bármi fellelhető. A szárnyaim finom fehérek, a tollaim végei pedig aranyba hajlanak. Nem nagyon akad ember, vagy bármilyen más lény, aki nem ámulna el legalább egy pillanatra, ha meglát az égen szárnyalni, akármilyen akaraterővel rendelkezik is.
Előtörténet: Az életem főként kötelességekből és feladatok teljesítéséből állt világ életemben. A késő reneszánsz volt az én időm, amikor is megszülettem. Velence nyüzsgő városa fogadott és az első szülött fiúra háruló terhek és feladatok. Már egészen kis koromtól tisztában voltam vele, hogy mire születtem és, hogy ki vagyok. A családom, a szüleim eleget sulykolták belém, hogy mi a feladatom, hogy az apám helyét kell majd átvennem a családban, hogy olyan erős leszek majd mint ő és épp annyira fognak felnézni rám, ahogy rá is teszik minden áldott nap. Tudtam, hogy így lesz, mert így kell lennie, és mert ők is erre neveltek. Tisztában voltam a képességeimmel, hogy lesznek majd, vagy legalábbis egy mindenképpen. Mindenkit meglepett, amikor még sem azzal kezdődött, amivel kellett volna. A rejtőzés furcsa volt. Mi... soha nem rejtőzünk. A képességem miatt kaptam az első büntetéseimet. Oh nem, ez nem csak annyiból állt, hogy a sarokba térdeltem, jóval keményebben sújtottak le. A hátamon meg vannak még a helyek. Azóta a sérüléseimet a felszívott energiával gyógyítani tudom, ha nagyon akarom, de a régi hegek örökre megmaradnak, soha nem tűnnek el, hogy emlékeztessenek rá, hogy milyen az élet, hogy kemény és küzdelmes, hogy csak akkor érhetsz el valamit, ha igazán sok erő lakozik benned. Bennem pedig meg volt ez az erő. Húsz éves voltam, amikor bekerültem a tanácsba az apám helyre. Hogy vele mi lett... hát ez egy elég prózai eset. Az anyám úgy döntött, hogy már én vagyok az erősebb, én vagyok több, nekem kell ott lennem. Egyszerűen megmérgezte. Tudom, mert láttam, amikor történt és tettem ellene valamit? Nem... nem volt okom. Hiszen erre neveltek és én ott akartam lenni, ott a tanácsban, elfoglalni a helyét, a Tizek egyikeként, hogy én is velük együtt hozhassak döntéseket, és hogy szép lassan elérjem az történjen, amit én akarok. Szép lassan pedig a képességem is nyilvánvalóvá vált a számukra. Persze sokáig nem hitték el, hogy ilyesmi létezhet, sokáig úgy tűnt, hogy félnek, de lassan rájöttek, hogy nem érdemes. El tudtam hitetni velük, hogy nem kell. Az emberek... babonásak, voltak akik ördögi, mások isteni lénynek tituláltak és végül nem adták ki a titkomat. Nem, mert... tudták, hogy annak következményei vannak. Nem arról van szó, soha nem öltem meg egy tanácstagot sem. Nem lett volna értelme. A családjaikat tartottam csak sakkban, mert minek dolgozz meg valakit, hogy aztán végezz vele? Semmi értelme. És így is elértem mindig, amit akartam. A harmincat töltöttem be épp, amikor rájöttem még valamire, ami a képességemet illeti. Az anyám... nem mondom, hogy jó ember volt, de attól még segített rájönni egy újabb apróságra. Azt hiszem sejteni kezdte, hogy erősebb vagyok, mint amit hitt és egyre többet nyúzott a miatt, hogy kellenek nekem gyerekek, hogy még mindig nem vettem el senkit, ki kerül utánam a Tizek közé. Egy Odalis mindig ott kell, hogy üljön. Én pedig... nem akartam oda mást magam helyett. Ők neveltek így, nem is értem, hogy az anyám miért lepődött meg, amikor haragomban porrá égettem. De éreztem valamit, az előző napi vékony kis seb a kezemen eltűnt, és az ereje... az erejét éreztem. A szárnyak vége pedig aranyba borult. Anyám már nem volt fiatal, az élete nem ért annyit, plusz húsz évet adott, és ez nem volt elég. Kutatni kezdtem és már jó ideje teszem és így találtam meg... őt is...
Évszázadokkal később, ahogy mindig újabb és újabb lányok kellenek. Olyanok, akik az Ő leszármazottai. Mirabelle... csodás nő volt, de komolyan, szemet kápráztató. Szőke haj, kék szemek, és az életereje... tisztább, mint a legtisztább vizű forrás, tisztább, mint a reggeli harmat... Tetszett nekem, de nem volt más út... röpke együttlétünk után elvettem, ami engem illetett. Az energiát, az életet, ami az enyémet toldotta meg nem is kevéssel, és ami végre nem szívott el belőlem mást. Kerestem hát tovább, olyanokat, akik a rokonságába tartoztak és találtam egy újabbat, röpke tizennyolc évvel ezelőtt. A szüleit ismertem a csöppnyi Lilinek és az első pillanatban tudtam, hogy ez az a haj. Pontosan ugyanolyan, mint az övé, a szeme... születésekor láttam, hogy tökéletesen egyezik. Akartam, akartam újra azt a nagy pozitív erőt, ami benne lakozik, de azt is tudtam, hogy ez azonnal nem lehetséges. Idő kellett, egy terv... egy jó terv, hogy elhiggye nem akarok ártani neki. A szüleivel végeztem, nem volt rájuk szükség, új szülőket kapott tőlem, akik úgy nevelték, ahogyan kellett, akik mellett naiv maradt és nem tudott semmit a világról, hogy véletlenül se szegüljön ellenem, amikor eljön majd az ideje. Egy jó nagybácsinak gondol a mai napig is, csak ez az iskola... ez az iskola az, ami zavar és azok, akik körülveszik őt. Megzavarják a fejét... muszáj magam mellett tudnom, amíg el nem éri a megfelelő kort. Akarom... akarom újra azt az erőt. Érezni... magamba szívni mindenestül! Szinte megrészegít a vágy, mintha csak... valami drog lenne számomra. Élni fogok tőle még tovább, a Tizek között ülni és tenni azt, amit csak akarok és újabb olyan lányt keresni majd, mint ő is... mert így kell lennie és így hát így is lesz.
Hát wow! *.* Kezdjük a PB-vel. Amikor alkuképessé tettem a választást, nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz az új kinézet^^ A képességet tekintve nekem nagyon bejön, hogy az angyali vonalat viszed tovább, ez még inkább aláhúzza, hogy Daryl akár az apja, vagy valami módon kötődik a lányhoz, úgyhogy hű meg ha Az ET-je valami fantörpikusan szép kifejtős lett, úgyhogy fogadd rendkívül nagy hálámat, hogy exhumálod őt, és újraalkotod valami másféle formában, mert Lilyvel nagyon szeretek játszani, és csak sopánkodna szegény egyedül. Igazán karizmatikus az új Daryl, ismételten új játéklehetőségek nyilnak meg a sztoriban^^ Mégegyszer: köszönöm! Foglalózz, és már írhatsz is nekem XD
Kezdőlap 
by 
Az ET-je valami fantörpikusan szép kifejtős lett, úgyhogy fogadd rendkívül nagy hálámat, hogy exhumálod őt, és újraalkotod valami másféle formában, mert Lilyvel nagyon szeretek játszani, és csak sopánkodna szegény egyedül. Igazán karizmatikus az új Daryl, ismételten új játéklehetőségek nyilnak meg a sztoriban^^ Mégegyszer: köszönöm! Foglalózz, és már írhatsz is nekem XD