Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Megingatom a fejem, ahogy az izmait mutogatja nekem. Nem én vagyok az, akinek ezt kell csinálnia, én aztán nem ájulok ettől el… Meg hát, ha bántani akarom, tudom én a gyenge pontjait, akkor is, ha dülleszti a mellét nekem a drága. Kíváncsian várom a reakcióját a kis poénomra, viszont a válasza igazán meglep. Elkerekedik a szemem arra, amit mondd. - Mimimimimi!? Mark! Nehogy… - Próbálok utána szólni, de már igazán fölösleges. A kis szemét! Direkt csinálja… tudja, hogy nem tudom kezelni ezeket a helyzeteket. Ezért még kapni fog, az tuti… Legközelebb nem úgy fogom meglepni, hogy a hátára ugrok, az biztos… Ahogy jönnek vissza, csak óvatosan pillantok feléjük és látom, hogy vigyorognak. Ebből nekem semmi jó nem sülhet ki. Próbálok Mark mellé, illetve leginkább mögé bújni, de a kis drága még kezdőlökést is ad nekem. Csodálatos… Mielőtt bármit mondanék a srácnak, hátrafordulok. - Ezért még kinyírlak… - Tátogom Mark felé, csak aztán fordulok meg. - Öhm… Én is… azt hiszem…- Nyögöm ki végül, próbálva leplezni zavaromat, bár feltehetőleg arcom színe már elárulja a dolgot. Tutira elvörösödtem, elég rendesen. - Ő már csak ilyen… - Nevetek, bár nevetésemen is hallatszik ugyanaz a zavarom. - Ne haragudj, de most mennem kell… - Nyögöm ki végül és megfordulok, de aztán rögtön vissza. – Majd… majd még beszélünk, szia! – Köszönök el és határozott léptekkel indulok el a másik irányba, útközben megragadva drága bátyám karját, magammal vonszolva őt is. - Tudtad nagyon jól, hogy csak szórakozok veled… - Néztem rá úgy, ahogy én igen ritkán szoktam, mérgesen és elég rondán. – Ha bármit mondd rólam, remélem tudod, hogy azonnal hallani akarom! – Teszem hozzá ugyanolyan határozottsággal.
Visszamosolyogtam rá, miközben mesélt nekem arról, hogy hogy van. Aztán a szemem sarkából figyeltem, hogy Skyler kicsit kényelmetlenül érzi magát, mert nézik a srácok, pedig nem kellene, mert szerintem szép és azért nézik a fiúk, de tudom hogy vannak manapság alányok, azt hiszik, hogy nem elég szépek és azért nézik őket, pedig pont az ellenkezője. Mindegy, soha nem fogok megérteni a lányokat, de jó is ez így. Amikor beleboxolt a vállamba, befeszítettem a kezem és csak úgy dudorodtak ki az izmaim. Ezzel azt akartam jelezni, hogy nem vagyok én puhány. - Rendben! De ezt nem is komolyan mondtam. -feleltem, majd amikor folytatta a szemeim kipattantak és úgy figyeltem rá amit mond. Nagyon meglepet a én hugicám az biztos. -Nincsen! Bejön neked mi? Visszahívom. Várj itt!-utasítottam, majd egyből Ashton-ék után mentem és hamar rá is bukkantam. Láttam, hogy neki is bejön a húgom, ezért együtt visszamentünk hozzá és útközben elmagyaráztam neki, hogy mi a helyzet. - Ashton bemutatom a húgom! Ő itt Skyler.-löktem gyengéden Sky-t Ashton felé. -Szia! Ashton vagyok! Örülök a találkozásnak megint!-mosolygott Ashton Skylerre és láttam, hogy nagyon élvezte a helyzetet.-Kár, hogy eddig a drágalátos bátyád nem mutatott be minket egymásnak!
Skyler Townsend
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Brittany Robertson
Hozzászólások száma : 12
Kor : 25
Tárgy: Re: Mark&Sky Vas. 8 Feb. - 20:43
Mark&Sky
Markba kapaszkodok, ahogy megfog és letesz maga előtt, majd azért gyors úgy is megölelem és egy aprócska puszit is nyomok az arcára. - Semmi különös… csak vagyok, ahogy mindig. – Mosolygok továbbra is. Igazából, fel se tűnnek a tekintetek, amik vizslatnak, amíg megjegyzést nem tesz róluk. Akkor pillantok fel csak a fiúkra, akik Mark mellett állnak, s küldök feléjük egy apró mosolyt, bár leginkább zavarba hoznak. Nem vagyok én ezekhez hozzászokva még, akárhogy is nézzük. Nem vagyok az a fajta lány, akiket megbámulnak a fiúk, ha mégis, akkor pedig biztosan nem tudom kezelni ezt. Max egy kis pirulással meg egy mosollyal, ahogy most is tettem. Ahogy elmennek beleboxolok bátyus vállába, szerintem erősen, de úgy hiszem nekem jobban fáj ez, mint neki. - Khm… mondtam már, hogy ezt fejezd be. Meg tudom védeni magam, ha kell… ha meg nem, akkor majd szólok, mikor legyél a nagytesó. – Nézek rá egészen komolyan, de csak addig, amíg megkapja a szokásos fejmosásomat. Úgyis lepereg csak róla… ahogy eddig is, hiába mondtam neki már annyiszor. Viszont, meg is tudom bosszulni picikét a viselkedését azzal, hogy rájátszok a dologra. - Ez az Ashton… egész jól néz ki. Mondd csak, van valakije? Összehozhatnál vele… - Pillantok még egyszer utoljára a fiúk után a folyosón, mielőtt befordulnak a sarkon, aztán visszanézek Markra. Feltehetőleg jót fogok nevetni az arckifejezésén, amit vág, ugyanis ilyet még sose hallhatott tőlem. - Oh… és persze köszönöm a bókot. – Kicsit illegetem magam, de persze csak megjátszva a dolgot.
A folyosón sétálva összefutottam pár haverommal akikkel kezet fogtam és váltottam pár szót is. Érdekes, hogy rövid ideje vagyok itt és mégis vannak barátaim, ismerőseim, jó mondjuk én mindig is ilyen voltam, rövid idő alatt rengeteg barátra tettem szert. Akadnak úgy nevezett ,,barátaim" is akik kibeszélnek a hátam mögött és hasonlóak, velük inkább csak haveri viszonyba vagyok, nekik semmi bizalmasat nem árulok el, mert tudom, hogy egyszer úgy is ellenem fordítanák vagy még rosszabbat tennének, de akkor betörném a képüket.... Nem vagyok erőszakos, csak akkor ha felhúznak vagy olyat tesznek, ami átlép egy határt. Miközben váltottam pár szót a srácokkal, máris valami megzavart. Egy ismerős hang szólt a fülembe. Megfordítottam a fejem és láttam, hogy Skyler az, ezért szélesen rávigyorogtam. - Szia Sky! -felemeltem és megfordítottam a levegőben majd letettem.- Mi újság? Hihetetlen, hogy egy iskolába járunk és mégis keveset találkozok vele. Persze, azért ha összefutunk váltunk pár szót, de ő sem ér rá mindig meg én sem, ráadásul nem akarok egyfolytában a nyakán lógni. Féltem, néha kicsit túlságosan is, de most már kezdek róla leszokni, meg arról is, hogy a pasikat lerázzam róla. Időközben a srácok is leléptek, akik elégedetten néztek a húgomon végig. nem hagyhattam szó nélkül: -A húgom, szóval lassan a testtel!-löktem meg Ashton vállát, aztán egy kézfogás után már mentek is. -Csinos vagy!-bókoltam az egyetlen kishúgomnak, már nem olyan kicsi, hiszen 16 éves, de mivel én vagyok az idősebb, ezért nekem mindig kicsi lesz. Hihetetlen hogy mennek az évek, 1 év alatt rengeteget változott, ilyen a tinédzserkor, ebben az időszakban sok és sok változáson megy át az ember, például érettebb lesz és a külseje is felnőttesebb lesz.
A hozzászólást Mark Townsend összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 13 Feb. - 14:12-kor.
Skyler Townsend
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Brittany Robertson
Hozzászólások száma : 12
Kor : 25
Tárgy: Mark&Sky Vas. 1 Feb. - 17:56
Mark&Sky
Azt mondják, hogyha testvéred van, egy olyan kapcsolat birtokában vagy, amit csak így ismerhetsz meg. Egy olyan dolgot kapsz ezzel az élettől, amit csak az tudhat, aki szintén rendelkezik ezzel. Mondhatnám, hogy ritka dolog, de mégse, hisz rengeteg embernek van testvére a világon. Sőt, az se biztos, hogy ez igaz… hiszen, ha mondjuk soha életedben nem ismered meg a testvéredet, akkor hiába lehet akármilyen kapocs köztetek, nem fog az kiteljesülni… semmi nem lesz különleges, csak ugyanolyanok lesztek. Én azt mondom, hogy egy olyan lehetőséget kapsz az élettől azzal, hogy testvéred van, hogy egy potenciális barátot egészen kiskorától fogva ismerj meg… és az, hogy mi nő ki ebből, csakis rajtatok múlik. Lehettek nagyon is közel, de nagyon is távol… én azon szerencsések közé tartozok, aki egyáltalán nem nőtt távol a testvérétől az évek során. Sőt, furcsa a mi kapcsolatunk, azt hiszem. Bár, minden testvér kapcsolat individuális… szóval, lehet nem is furcsa. Minden esetre nagyon sok dologért lehetek és vagyok is hálás neki, amit remélem nagyon is jól tud. Többek között azt is, hogy most az iskola falai között sétálhatok. Elég rég találkoztam már vele, hiába vagyunk ugyanazon négy… vagy éppen jelen esetben mondjuk négyszáz fal közé zárva… valahogy sose sikerült találkoznunk egy köszönésnél több időre. Épp az egyik fényképezőmet bütykölöm, amikor ismerős hang csapja meg a fülemet. Egyből fel is kapom a fejem és szememmel kutatni kezdem a hang forrását, el is indulok afelé, közben táskámba tuszkolva a masinériámat. Amint meglátom Mark szőke fejét, háttal nekem, egyből széles mosoly terül el arcomon, aztán úgy döntök, hogy kicsit meg is viccelem. Már, ha sikerül. Viszonylag nagy a hangzavar ahhoz, hogy észrevétlenül férkőzzek a közelébe, szóval meg is teszem és hirtelen ugrok a hátára, átkarolva nyakánál, ami nyilván felemelő érzés lehet a számára. - Meglepetéééés. – Zúgom a fülébe, majd el is nevetem magam. Már csak a szemét kellett volna befognom, hogy teljes legyen az élmény, de az nem lett volna túl kényelmes egyikünknek sem. Bár ez a szituáció se éppen kényelmes neki, ha jól gondolom… de hát ez jelen helyzetben nem igazán érdekel. Olyan lehetek most, mint egy infantilis gyerek, de az se érdekel túlzottan, a bátyám mellett sokkal könnyebb kimutatnom a bennem lakozó örök gyereket.
Kezdőlap 
by 
