Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Jól van, értettem. Nem rábeszélni akartalak. – megértettem,őt nem érdekli a dolog, és nem is rábeszélni akartam a saját véleményemre, hanem… nem is tudom, csak hangot adtam a kételyemnek, mert ha már elkapjuk ezt a valakit, akit kell, annyit megérdemlünk, hogy tudjuk mi lesz ezután vele, igaz? Legalábbis szerintem. – A professzorék majd biztos kitalálnak valamit. – rántom meg a vállamat. Ezt szokták nem? Majd kitalálnak valamit, hogy az idevaló utunk ne legyen teljesen felesleges, mert nem örülnék annak, ha kiderülne, hogy a rablások folytatódnak, mert az alapítok elengedték azt a mutánst, akit mi elkaptunk. Úgymond a… munkánk iránti tiszteletből sem szabadna csak úgy elengedni, ha meggyőzhetetlen, nem? – Sejtem. – mondom egy apró vállrántás kíséretében. Persze, tudom én azt, hogy pontosan, hogy sokan közülünk szabadok akarnak lenni, megmutatni a világnak, hogy ők mennyivel jobbak, hogy itt vannak, de… ez butaság, nem működhet így a dolog, mert halálra ijesztik az embereket így. – De köztünk is sok olyan van, akiknek nem szabadlábon a helye. Gyilkosok, csalók, álszentek… az ilyen emberek nem sokat segítenek abban, hogy ne akarjanak minket elpusztítani. – mert elakarnak majd, ez lesz az első gondolatuk abban a pillanatban, hogy rájönnek: létezünk. Félnek majd, és a félelmüket egy felénk irányuló rakétával fogják majd kifejezni. - Nem több vagyok, csak…kinőttem a diákkort. – rántom meg a vállamat. Nem tartom magamat többre, mint másokat, legyen szó tanárról, vagy diákról. Én csak elértem a kort, hogy beléphessek az X-Menbe, és úgy döntöttem, hogy itt tudják a legtöbb hasznomat venni, mert tanárként elégé… gyatra lennék, X-.Mennek jobb vagyok, ebben biztos vagyok. – De kösz, biztos jó kis történet. – mégiscsak ez a történet annak a pillanatnak a… ”szülőatyja”, ami végül ahhoz a gondolathoz vezetett, hogy egy mutánsoknak fenntartott iskolát alapítanak, igaz? Sokat köszönhetek ennek, hiszen megtanultam bánni a képességemmel, lett egy…otthonom, menedékem, és itt találkoztam Scarlettel, itt vett fordulatot az életem. - Kösz. – mondom egy gyors mosollyal, a szavai hallatán. Nem volt nagy dolog, mondhatni… előnyben voltam, elvégre erősebb voltam, mint ő, ráadásul úgy tűnt, hogy az emberünk elégé elbizakodott volt, már-már veszélyesen. Közben vetek egy pillantást a két alak felé, akikkel Raven nemrég harcolt, és hát… úgy tűnik egyhamar nem fognak felkelni a földről. – Oké. – bólintok egyet Raven szavaira, majd megkötözöm a fickót, és biztos, ami biztos azért figyelek rá, hogy ha felkel, akkor…kiüssem újra, vagy csak simán megfosszam a képességétől amíg el nem érünk a birtokra. Addig meg körülnézek a helyen, de semmi olyan nagyon érdekeset nem találok, de legalább a pénz meg van. – Na, mennyire voltam vészes? – pillantok Raven-re mikor már újra a repülőn vagyunk, útban a birtok felé, a kis utasunk meg ájultan fekszik a földön. Végül újra kiütöttem, mert idegesítő volt a sopánkodását hallgatni. Az alapítók majd eldöntik mi lesz vele, de… remélem nem engedik csak úgy el.
- Én nem beszéllek le róla, te se beszélj rá. - rántom meg a vállamat. Ha akar változtatni a világon, ha bele akar szólni a mások dolgaiba, hát akkor tegye nyugodtan, de nekem ne akarja megszabni, hogy én hogyan vélekedjem erről, mert azért ez nem így működik. Én nem fogok belefolyni az ilyen ügyekbe, mert nem akarom megváltoztatni a világot, főleg mert úgy gondolom... hogy nem is lehet, akkor pedig miért lenne rá szükség, hogy ezért küzdjön bárki is? - Tudod, hogy ez milyen felháborodásra adna okot a mutánsok körében? - mert sokuk nagyon is szabad akar lenni, azt akarják, amit tehetnek és kész, de nem hiszem, hogy ő ezt egy könnyen megértené. Nem tehetjük meg jelenleg, hogy ellenségeket gyűjtünk magunknak, így is épp elég veszélyes a világ. Ha valaki úgy érezné, hogy a birtokon élők veszélyesek, vagy rosszat akarnak, akkor az az ott élő diákokra is veszélyt jelentene. Arról nem is beszélve, hogy ha veszélyes mutánsokat zárnak össze egy helyre, akkor csak egy mozdulat kiszabadítani őket olyannak, aki szintén erős és összevont támadást intéz a létesítmény ellen és máris meg van a baj. A rosszakat az ilyesmi csak összefogásra ösztönzi. A megjegyzésére nem is mondok semmit. Nem az én dolgom, hogy miről hogyan vélekedik és nem is fogok beleszólni a dolgaiba, vagy az életébe, de akkor ő se tegye fordított esetben. Mindenki úgy él, ahogy akar igaz? Én is ezt teszem, tegye ő is, a szerelmével, a nagy vágyaival a jövőre vonatkozóan... és ennyi. - Jól van, elmesélem neked, nem hiszem, hogy olyan nagy titok, főleg hogy már te magad is több vagy, mint sima diák az iskolában. - Hank pedig... ő más tészta. Igen, nem egy beszédes típus, de akkor is az ő dolga, hogy elmondja-e, hogy miért olyan, amilyen. Lehet, hogy éppenséggel nem vagyunk annyira jó viszonyban már jó ideje, de attól még nem fogom kiteregetni mások előtt a szennyesét, addig még nem jutottam el, vagy... annyira még nem utálom, azt hiszem így is fogalmazhatok. Egyébként is az ő hibája, ami történt vele, ezek után én nem fogom sajnálni, hogy kénytelen a birtokra zárva élni az életét. Sok beszélgetésre viszont már nincs időnk, mert a következő lépés a harc. Nem szoktam én túltaktikázni a dolgokat, soha sem láttam értelmét, ezért is adom ki a feladatot, bár nem annak szánom. Csapaként működünk most, tehát össze kell dolgoznunk, ennyi a lényeg, és neki több esélye van a fickó ellen jelenleg, mint nekem, mert talán ki tudja ütni és most erre van szükség, hogy végre azt lássuk, ami a valóság. Én addig lefoglalom a két fickót... ha egyáltalán itt vannak. És aztán abban a pillanatban, amikor Liam hozzáér az illuzionistánkhoz kb. egy ugrás közben landolok végül a vízben, miután eltűnik az illető az útból. Fújtatva tápászkodom fel és rázom mag magamat. Még jó, hogy nincs rajtam felesleges ruha, ami átázik igaz? Ennek a formának is bőven vannak előnyei, sőt. Feltápászkodom hát, és szétnézek. - Szép volt! - pillantok még a társamra, csak aztán indulok el előre. Igen így már egész más a látvány. A fickó egy kissé nyeszlett alak, öltöny sehol, mint az előbb, és persze eléggé zűrösnek néz ki, olyan kis szakadtnak. A környezet pedig más képet mutat, számítógépek, tervek, papírok a falakon és jó néhány zsák és doboz, amikben ha jól sejtem akkor pénz lehet, és minden, amiket a bankokból rabolt el. Remek fogás, egyértelműen. - Figyelj rá, és ha valamit működni akarna, akkor üsd ki. - közben még azért odadobok neki egy talált adag kötelet. Az a biztos, hogy az emberünk nem tud véletlenül elszaladni, nem akarok újabb kellemetlen képeket a fejembe. Aztán persze jöhet a rádió. Mint már mondtam innentől ez nem az én hatásköröm, majd mások eldöntik, hogy mi lesz a kis illuzionistával.
- Jól van, látom nem különösebben érdekel a dolog. – oké, értettem, tudomásul vettem, nem fogom már szóba hozni ezt innentől. Nem úgy látja a világot és a feladatunkat, ahogy én, megértettem. Én kötelességemnek érzem valahol azt, hogy biztosra menjek azzal, akit elkaptam, hogy nem fog már másnak ártani. Régen akartam volna háborúzgatni, de most már… nem, nem akarok. – Nem úgy értettem, hogy a birtokon. – nem, azt tényleg nem lenne valami valóságos már csak gondolatnak sem, sőt, azt még én is ellenezném, mert sok a gyerek, akik ott tanulnak, ne legye az iskola alatt egy mutáns börtön, ahova a veszélyesebbeket zárjuk. – De mondjuk… valami távoli helyre, ami el van szigetelve a külvilágtól. – bár kétlem, hogy ebbe belemenne Charles, pedig neki is rá kéne, hogy döbbenjen arra, hogy nem lehet csak úgy mások jóindulatára bízni magunkat, mert vagy csalódunk vagy… elérik mások,hogy csalódjunk. Ki kell segítsük magunkat,de ehhez az kell, hogy megmutassuk: nem vagyunk annyira mások. - Kösz, hogy megengeded. – húzom el a számat a szavai hallatán. Most komolyan, miért kell ehhez ennyire…így hozzáállnia? Értem én, hogy más, és nem bízik csak úgy meg az emberekben, de szerintem akkor is kissé láthatná pozitívabban a jövőnket. Én se vagyok valami nagy optimista, de azért igyekszem, ahogy csak tudok. - Csak szeretném tudni, hogy mi vezetett addig, hogy most itt lehetek. – mert valami történt, valahogy létrejött az iskola és az X-Men, és ha ez nem történik meg, akkor én most nem itt lennék, nem ismerném Scarlettet és… kitudja, talán halott lennék. Akármit hozhatott volna az élet. – Nem hinném, hogy beszédes kedvében lenne. Soha nincs abban. – legalábbis akkor nincs, ha én megyek oda hozzá, hogy beszéljek vele, bár ez nem valami gyakori, de azért volt már, hogy próbáltam vele dumálgatni, ő pedig csak simán elküldött engem azzal, hogy hagyjam, menjek vissza a helyemre és lesz majd valahogy. - Hát persze, hülye kérdés volt. – elvégre mi más választásunk is maradna, mint a harc? Nem kétlem, hogy nem lesz könnyű, főleg azért, mert a jól ismert trükkjeimhez amúgy sem folyamodhatok, de nincs ezzel semmi baj, szerencsére nem csak az áramot tudom irányítani, hanem bármelyik másik energiát így… szerencsére könnyebb dolgom van. – Ahogy kívánod! – mondom Raven-nek, még mielőtt megindulnék a fickó elé. Persze, a rohadék próbál trükközni, akadályokat állítani elém , de kikerülöm őket majd mikor elég közel érek hozzá, nincs más lehetősége, minthogy ökölharcba bocsátkozzon velem, ami persze nem megy neki jól, de a képességének köszönhetően az ütéseit sokkal fájdalmasabbnak érzem, mint amilyenek valójában. Viszont ez sem tart örökké, elég csak egyszer megérintenem a bőrét, hogy áramot vezethessek belé, ő pedig elkezd rángatózni, majd egyszerűen csak eldől a vízben. Hasznos tud az lenni, ha egy emberi sokkoló vagy.
- Komolyan, ha úgy érzed, hogy a felelősséged, akkor tegyél érte, folyj bele az ügybe, rajtad múlik csak. - de tőlem nem várhatja el, hogy jobban érdekeljen a dolog, mint amennyire most. Nem vagyunk egyformák, amivel nincs is baj, de nem hiszem, hogy elvárható lenne tőlem, hogy ugyanúgy lássam a világot, ahogyan ő látja. Én más vagyok, nem fogok belefolyni a döntéshozatalba, mert nincs okom rá, mert... nem érdekel. Nem az én dolgom ítélkezni, nem az én dolgom eldönteni, hogy kinek mi legyen a sorsa, főleg, hogy nem mindenben értek egyet Charles-szal, de mivel Eric sem, úgy gondolom minden bizonnyal jó döntést tudnak hozni. - Egyébként sem gondolhatod, hogy berendeznek az alagsorban pár zárkát, hogy legyen hova tenni a renitens mutánsokat. - kétlem, hogy Charles valaha is megtenne ilyesmit, ezt nem gondolhatja, én sem hiszek benne. Tudom én, valami megoldás kell, de nem hiszem hogy ez lesz az és én egyelőre nem érzem úgy, hogy nekem kéne megoldásokat találnom. - Hát akkor reménykedj, amíg csak tudsz, minden jogod meg van hozzá. - mosolyodom el. Én aztán tényleg nem akarom összetörni a vágyait. Talán, ha van egy kis szerencséje, akkor nem most tör majd ki valamiféle háború, lesz ideje boldogan élni, de nem tudhatjuk, hogy ez mikor következik be és ettől még én úgy gondolom, hogy be fog, tényleg csak az a kérdés, hogy a közeljövőben, vagy a távolabbiban. - Kíváncsi típus vagy igaz? Kapjuk el az emberünket, aztán kaphatsz pár választ, ha ennyire vágysz rájuk. - adom be végül a derekam. Nem olyan véres titkokról van szó, amiket nem tudhatna senki, de a tetejében mégis csak egy másik X-menről van szó, ami azt hiszem okod ad rá, hogy elmondjam neki azt, ami régen történt, ha nem is volt olyan régen. Ő akarja tudni, arról már nem tehetek, ha netán megcsappan a hite abban a szép jövőben, azzal a szeretett lánnyal. Ezt már neki kell majd lerendeznie magában igaz? - Ezt már tőle kérdezd meg. - Bestia... ő tette magát olyanná, csak mert képtelen volt elfogadni a másságát. Valahogy úgy érzem, hogy megérdemelte, most láthatja, hogy milyen ha nagyon más, mint az átlag, és ezzel kell együtt élnie. A csatornákban biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Koncentrálni kell, kizárni őt a fejünkből, hogy ne tudjon ránk hatni a képességével, bár persze ez koránt sem egyszerű, de mindenre lehet dolgozni, ahogyan én is azért edzem pl. Renierrel, hogy az efféle támadásokat is könnyebben ki tudjam zárni. - Tesszük, amihez értünk igaz? - játék ez a számára, ez már biztos, még az sem biztos, hogy őt látjuk, de lehetséges, hogy elég öntelt ahhoz, hogy megmutassa magát. A külsőm álcája lehullik, immár a kék Mistique kap helyet, mert a harchoz szükség van rá, hogy magamat adjam, akkor tudom sokkal jobban kihasználni az adottságaimat. Liam pedig... minden bizonnyal tudja hogyan kell úgy használnia a képesség, hogy ne süssön meg minket is a csatorna vizében. - Kapd el! - elég csak egyszer eltalálnia, hogy elkábítsa, akkor máris nyert ügyünk van, én pedig megfordulok, hogy a mögöttünk lévő két nagydarabbal foglalkozzam. Ők is talán csak illúziók, de... nagyon hatásosnak tűnnek, minden egyes ütést érzek... de mint tudjuk az agyat befolyásolva sok mindenre képes lehet egy mutáns, sok mindent elhitethet velünk.
- Mégiscsak egy mutánsról van szó, mi kaptuk el, kicsit a mi felelőségünk is, nem? – elvégre mi kaptuk el, és ha elmegy, majd folytatja azt, amit csinál, akkor a mi felelőségünkre történik utána minden, nem igaz? Legalábbis én ezt így látom, de lehet, hogy én tévedek, elvégre csak kezdő vagyok. – Én is bízom bennük, de… attól még felelősnek érzem magamat. – pontosabban csak fogom felelősnek érezni magamat, elvégre még semmi okom nincs arra, hogy így érezzem magam, majd ha el is kaptam már valakit… én még csak most kezdtem, ez az első küldetésem, és tisztában vagyok a ténnyel, hogy nagyon sokat kell még tanulnom. - Van egy lány, akit mindennél jobban szeretek. Élni akarok, érte, nem harcolni. Reménykedek, amíg csak tudok. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Mert ugyebár a remény hal meg utoljára, én pedig vagyok annyira naiv ilyenkor, hogy tényleg reménykedjek abban, hogy… a professzornak igaza legyen. Élni akarok, igazán élni. - Tudod, ezzel most csak azt érted el, hogy hallani akarom. Hidd el, sok mindent túl élt már a reménykedésem, ezt is túl fogja. – túl fogja, mert ott van Scarlett, és miatta a világ vége után is képes lennék reménykedni. Akárhogyan is,de most már hallani akarom a történetet, ha már ne titok. – Saját hibája? Ezt meg hogy érted? – nem baj, ha nem válaszol, nem rám tartozik, de akkor minden bizonnyal már nem fogom megtudni, mert Bestia amúgy sem az a beszédes típus, legalábbis nem vagyunk jó haverok, rám mindig csak morog, amit soha nem fogok megérteni, pedig azt hittem, hogy a zombis küldetés után legalább egy kicsit megkedvelt. - Az. Fontos… nagyon is. – mindennél jobban. Scarlett volt az aki…megtöltött élettel. A legjobbkor talált rám, mikor a legrosszabb állapotban voltam, és hamar megtöltött reménnyel, hamar… adott nekem célt, és abszurd módon rövid idő alatt megszerettem. Nem tudom, hogy mégis, hogy ,de… megszerettem egyetlen nap alatt. - Kösz, ez egy jó tipp. – mondom biccentve egyet az ötletért, és el is kezdem a javasolt dolgot. Végül is egy csatorna, érthető az, ha iszonyatosan büdös van, de sajnos néha még így is megérzem, de sebaj, voltam ennél már büdösebb helyen is, szóval…túlfogom élni. – Rendben, értettem. – bólintok egyet, tudomásul véve a szavait. Nem veszek, nem is terveztem, a fickó valami illúziónista lehet, játszik velünk, játszik másokkal, így fordítva őket ellenünk, de ha minden igaz, akkor ahhoz kell az a köd, az pedig minket nem ért el, igaz? Vagy most is abba állunk, csak nem tudjuk? - Elkéstek, megelőztem magukat! – hangzik fel előttünk a már a bankban megismert hang, de ezúttal ember is párosul hozzá. Egy körülbelül harminc éves fickó, öltönyben, kinyalva. És idegesítően magabiztosan gesztikulál. Közben feltűnik mögöttünk két hatalmas termetű férfi, elállva a visszafelé vezető utat. – Na és most?
A szavaira csak finoman megvonom a vállamat. Szóval ennyire érdekelnie kellene, hogy mit döntenek felettem? Nem tudom... nem mondanám, hogy régen nem érdekelt jobban, de... ha már túl sokan szólnak bele egy döntésbe, akkor sokkal nehezebbé válik a döntéshozatal. - Ennyire rémes lenne, hogy nem akarok beleszólni? Ők jobban értenek ehhez Liam... nem az én dolgom belefolyni, bízom abban, hogy jól döntenek. - nem csak arról van szó, hogy nem érdekel az egész, egyszerűen csak úgy gondolom Charles és Eric épp elég ellentétesek ahhoz, hogy ha meg tudnak hozni egy közös döntést, akkor az mindenképpen végül jó döntés lesz, hiszen biztosan minden létező opciót át fognak majd gondolni és biztos vagyok benne, hogy végül olyan megoldást találnak, ami mindenki számára megfelelő lehet. Nem hiszem, hogy ebbe még nekem is bele kellene szólnom, amúgy sem biztos, hogy jó döntést tudnék hozni, főleg akkor, ha mondjuk a saját bőrömön tapasztalom meg egy ellenséges mutáns erejét. - Igazad van, de... tudod ez ugyanolyan, mint bármilyen faji üldözés, nem tudod mindig, hogy valakit azért zárnak el, amit tett, vagy azért... aki. - nehéz ügy, és szerintem ebben soha nem is lehet tökéletes egyensúlyt kialakítani. Tudom én, hogy sokan úgy vannak vele, mint Charles, reménykednek egy szép jövőben, de... én nem igazán hiszem, hogy erre bármennyi esély is van. - Reménykedő, ezek szerint te is az vagy. - mosolyodom el finoman. Nincs ezzel gond, amennyit tudok róla érthető is a dolog. Van egy párja, van olyan, aki miatt érdemes egy jobb jövőben hinnie, szóval összességében teljesen megértem, hogy így viszonyul ehhez az egészhez, mint ahogyan Charles is teszi. Én... nem vagyok ilyen, nem is hiszem, hogy leszek már valaha. túl sok mindent láttam és túl sok mindenen mentem át, hogy higgyek egy szebb jövőben. - Nem mondanám titoknak, inkább csak kellemetlenek a körülményei és egy olyan reménykedőnek, mint te nem lenne jó hatással a reményeire. - vonom meg a vállamat. Hát igen, nem hiszem, hogy szeretné hallani azt, hogy hiába segítettünk az embereknek, hiába próbáltuk megmenteni őket egy világméretű katasztrófától, végül mégis mi voltunk a félelmetesek, az ellenség... pedig nem tettünk ellenük semmit sem. Kétlem, hogy ezt akarná hallani, ripityára törné a jövőbe vetett hitét. - Bestia a saját hibájából... ilyen. - azért ezt már jóval keserűbb szájízzel mondom ki. Emlékszem én rá, amikor megjelent azzal a szerrel a kezében, a fecskendőkkel, és azt hitte ettől majd minden más lett és... végül is más is lett, csak nem olyan formában, ahogyan szerette volna. - Gondolom, hogy az... látszik, hogy mennyire fontos neked. - bólintok és igen... komolyan, de erre már nem is reagálok komolyabban. Van rá okom, hogy ilyen vagyok és ahogyan látom ő is. Nem nevettem... jó ideje, talán évek óta, de nincs okom nevetni. Nem látom a jövőt szépnek, riasztónak és sivárnak látom, nem hiszem, hogy bármi igazán jó is van benne, sőt... jó eséllyel nem lesz az a hely, amire ő számít, amit gondolom remélne magának és annak a remek lánynak, de... majd meglátjuk. Az akció persze nem megy könnyen, ez nem is lep meg... nem is vártam igazság szerint. Akit keresünk még talán nehezebb dió is, mint amire számítottunk, és nem tudjuk, hogy mi vár ránk, ha megpróbáljunk a nyomába eredni, de az első, hogy távozzunk, ami sikerül is, aztán már hamarosan a legközelebbi csatornanyílásnál bukkanunk fel... vagy is le. - Vegyél a szádon át levegőt. - lesz még büdösebb is, ha nincs szerencsénk. - És ne higgy el mindent, amit látsz. - teszem még hozzá, mert nem tudhatjuk, hogy mire bukkanunk majd, és hogy akit keresünk vajon itt van-e még a föld alatt. Olyan sok idő nem is telik bele, mire végül elérünk egy kisebb termet, talán annak mondhatom. Elég szépen meg van rakva zsákokkal, és vízhatlanra van berendezve, itt nem folyik át semmi a csatorna vizéből. - Ha jól sejtem, akár itt be is várhatjuk. - mert hát minek üldözni, ha már tudjuk, hová fog érkezni igaz?
- Komolyan nem hiszem el, hogy nem érdekel ez téged. – ingatom meg a fejemet. Engem érdekel, hogy mi lesz azzal, aki beviszek. Túl sok mindent titkoltam el előlem már az életem során, végre tudok mindent, végre… rendbe tettem mindent nagyjából, nem akarom ezt elölről kezdeni. Ha valamit jól akarok csinálni, tudnom kell mindent. – Igen, én… bezárnám őket. Köztünk is vannak olyanok, akik nem igazán segítik azt, hogy az emberek…valaha is elfogadjanak minket. Jobb az, ha inkább nincsenek szem előtt. – persze, erre is van, aki azt mondaná, hogy a saját fajtámat börtönbe zárni nem szép dolog, de… az ember is megteszi, nem? Nem lehet általánosítani, az túl nagy luxus. Nálunk is vannak olyanok, akik nem használnak a többieknek. - Szerintem inkább reménykedő. Szép dolog, hogy hisz ebben az egészben, és remélem, hogy… nem a semmiért teszi mindezt. – felkaroltak minket Eric-kel, nem csak engem, de mindenki mást az iskolában. Kaptunk egy új esélyt, egy lehetőséget, hogy újrakezdjük az életünket, és hogy megtanuljunk együtt élni azzal, amivel születtünk. Hálás vagyok nekik, csak néha nem értem, hogy kötöttek ki egymás mellett, hiszen eltérő emberek, és mégis képesek együtt dolgozni. Ez nagyon szép dolog, csak nem akarom, hogy ez bármiféle módon is valahogy visszafelé süljön el. – És gondolom hatalmas titok is, mi? – én legalábbis még soha nem hallottam a megismerkedésükről. Persze, beszélnek mindenfélét, és eleinte én is kíváncsian hegyeztem a fülemet, de egyik verzió hihetetlenebb a másiknál, és most már… nem is tudom, rájöttem arra, hogy hagyom a dolgot. Megtudom, ha kell, és ha nem tudom meg, hát azt is elfogadom. - Sejtem. Bestia is ebben a cipőben járhat. – én nem tudok róla sem sokat, persze, fuvarozott már minket, most is például, de azon kívül, hogy jó nagy és szőrös, illetve szkanderben eltörné a kezem… nem nagyon tudok róla sem semmit. Fura, mennyire titkolózóak itt a népek. - Mindenképp érdekesebb. – rántom meg a vállamat, igazat adva neki. Végül is, örülök én ennek, bár tisztában vagyok azzal az egyszerű ténnyel is, hogy bőven van még mit tanulnom és nem egy-két nap, mire majd úgy tekintenek rám, mint… mint igaz i X-Menre. Persze, az egyenruha megvan, de azt viselni is tudni kell, nemde? - Akkor jó. Scarlett remek lány. Te pedig néha túl komoly. Mondjuk én is. – rántom meg a vállam, de a szavaimat nem bántásként szánom, ezt remélem ő is látja rajtam, mert… eszem ágában sincsen megbántani, mégis mi hasznom abból? Nekem az a jó, ha inkább jóban vagyunk. A szavai hallatán csak bólintok egyet, majd várok egy-két pillanatot, hogy a két fickó közelebb érjen, csakhogy pont az egyik nagyobb, digitális kijelző mellé érjenek, ami a következő pillanatban fel is robban mellettük, ők pedig eszméletlenül terülnek el a földön. Na ilyenkor igazán hasznos tud lenni az, hogy rengetek energia van ezen a helyen. – Na jó, nyomás! – mondom neki, de ezt minden bizonnyal nélkülem is kitalálta volna. A csatornáig eljutni nem nagy kunszt, van a közelben egy csatornafedél, előre engedem Ravent, hogy lemásszon, és csak utána ugrok le én is. – Büdös van. – állapítom csak úgy meg, bár… nem kéne meglepődnöm.
- Ha fontos neked, akkor kérdezz rá majd náluk. - vonom meg a vállamat. Ha tényleg ennyire lényeges neki, hogy mi lesz azzal, akit elkapunk, akkor simán megteheti, hogy külön rákérdez, netán jelezi, hogy szeretné, ha az ő véleménye is számítana. Ericre azért nehéz hatni, de Charles mindig is olyan volt, hogy ha elmagyarázza neki, hogy mit akar, akkor minden bizonnyal meghallgatják a véleményét. Hogy meg is fogadják-e azt nem igazán tudom, de egy próbát megér, ha neki ez fontos. - Egyébként... te mit tennél vele, ha nem lehetne rá hatni? Bezáratnád? - vajon mit kell tennünk az olyan mutánsokkal, akik esetleg veszélyesnek minősülnek? Akikre nem lehet hatni pusztán szóval és nem lehet meggyőzni őket, hogy alkalmazkodjanak a világhoz? Esetükben az az egyetlen megoldás, hogy elzárjuk őket, hogy ne okozzanak gondot a világnak, vagy... valami még rosszabb? - Dehogy! Nem rossz ember, csak... Charles néha túlságosan naiv. - az ő képességével talán ez könnyű, és valahogy az egész arcberendezés olyan bizalmat keltő, vagy nem is tudom. Gondolom e miatt könnyebben hat az emberekre, de valahogy nem érti meg, hogy nem mindenki olyan, mint ő és nem mindenkit kezelnek olyan könnyen, sőt nem mindenki rejtőzhet el úgy, mint ő és... talán nem is akar mindenki, de ezt nem fogom tudni vele megértetni soha sem attól tartok. - Oh, hát... ez egy bonyolult történet, azt hiszem főként a kényszer játszott közre benne, valahogy... így alakult, de én is furcsállom a mai napig is. - nem tudom, valahogy mintha Charlesszal mindenki képes lenne megtalálni a közös hangot, még Eric is, pedig ő aztán határozottan nehéz eset tud lenni. - Akkor lehet, hogy sejted, hogy én hogyan érzek ezzel kapcsolatban. - és persze ott van az a tény is, hogy nem kellemes, ha a szemedbe mondják, hogy az aki vagy... nem jó, csak az aki lenni tudsz. Mintha csak elvárnák azt, hogy direkt másnak mutasd magad, mert azt várják el, mert az a megszokott, a szőke haj, a bájos arc, a mosoly... ez mind-mind csak azért van, mert mások ezt látják a mindennapokban és ezt szokták meg és minden más, ami nem ilyen, az ijesztő és... nem szép. A világ már csak ilyen, a legtöbben abból építkeznek, amit mutatnak nekik, ami mások szerint jó, miközben igenis szépnek találhatunk akár egy... sárkányt is nem? Csak az lehet szép, amit mindenki annak tart? - De mégis csak érdekesebb, ha többrétű a feladat nem igaz? - egy-egy mosoly azért belefér, főleg akkor, ha más formában vagyok és ez a kapitányi alak igazából egészen elviselhető, persze reális keretek között, mert a fickó testesebb nálam nem tudnám azért sokáig tartani a külsejét akkor sem, ha nagyon akarnám. A szavaira felszökik kissé a szemöldököm, de aztán megrázom a fejemet csak. - Én mindig egyenes vagyok, nem szokásom gúnyolódni, és nem irigylem más boldogságát. - veszem azért én is jóval komolyabbra most már a szavaimat. Nem azért mondtam, mert bántani akartam vele, az ő dolga, hogy kivel van együtt és ha boldog, akkor legyen csak az, nem zavar engem cseppet sem. Még csak azt sem mondom, hogy nincs értelme a kapcsolatoknak, van ez egyértelmű, élvezze csak ki, amíg teheti. - Én is annak tippelem. - bólintok immár a bankban a szavai hallatán. Igen, minden bizonnyal pusztán illúzióról van szó, nem másról, és hamarosan fel is tűnik az emberünk, legalábbis... a hangja. Nem jó jel, főleg az, amikor a két fickó előkerül még hozzá pisztollyal a kezükben és mi nem igazán tudjuk, hogy vajon ebből mennyi igaz. Meg is kavarhatta két őr fejét, és ki tudja, hogy ők most minek látnak minket? - Jobb, ha eltűnünk és... kiütöd őket előtte. - mert komoly bajt csak nem okozhatunk nekik, annak nem lenne semmi értelme. Ha megtette, akkor ki az ajtón, talán azzal járunk jobban, ha a csatornákat vesszük célba, itt túlságosan sokan vannak, akiknek baja eshet, ha nem tudjuk, hogy mit teszünk és hogy amit látunk az... igaz-e egyáltalán.
- Szerintem a mi dolgunk is. – elvégre ő is mutáns, mi kaptuk el, és nem akarjuk, hogy legközelebb a mi pénzünket lovasítsa meg, igaz? Szóval szerintem ez valahol igenis a mi dolgunk is, de lehet, hogy csak én gondolkodom rosszul, nem tudom, Raven-nek ebben nyilvánvalóan nagyobb tapasztalata van, mint nekem. – De nem is zárják börtönbe, ha nem sikerül meggyőzni. – milyen börtönbe zárhatnák? Mutáns, könnyedén kiszabadul, mutánsoknak fenntartott külön börtön pedig nincsen, szerintem azt annyira a professzor sem tolerálná, még ha tényleg érdemes is lenne egy ilyen. Nem csak jó mutánsok vannak, ahogy nem csak rossz emberek. Ne általánosítsunk soha. – De nem rossz ember. Csak… hinni akar abban, hogy az emberek jobbak, mint hisszük. – nem baj ez csak… néha muszáj megtenni azt, ami nem helyes, néha muszáj bepiszkolnunk a kezünket, hogy megvédjük azokat, akiket szeretünk. Én szeretnék hinni az emberben, de nem tudok, félek, hogy mi lesz, ha hátba támadnak, és nem merem a szeretteim életét és biztonságát az emberekbe vetett bizalomra bízni. – Hogy lettek ők barátok Eric-kel? –kérdezem mosolyogva. Na igen, mert látom a másik alapítón, hogy ő sem ért aztán ebben teljes mértékben egyet a professzorral, amit megtudok érteni, és szerintem igaza is van, csak… kéne valami arany középút. - Nem tudom, hogy elakarnám-e. – rántom meg a vállamat. Nem tudom, tényleg nem, mert teljesen átlagosan nézek ki, nekem nem kék a bőröm, én külsőre tényleg átlagos ember vagyok, nekem soha nem kellett annyit titkolnom a kilétem az emberek között, mint mondjuk Raven-nek. Megértem őt,nem is azért mondtam, mert nem értem meg. – De valószínű megtenném. Mert… muszáj lenne. – mert most ő sem a saját alakjában van, igaz? Az emberek elutasítanák és kivetnék őt, szörnyszülöttnek tartanák, nem tudnék felfogni azt, hogy ugyanolyan, mint ők, csak képes arra, amit ők, átlag emberek maximum könyvekben és filmekben láthatnak. Irigyek lesznek ránk és félnek majd tőlünk. - Jól tudok másokat leverni. – mondom azért mosolyogva. Nem vagyok gyenge srác, tudok bunyózni, és nem csak ész nélkül ütlegelem a másikat. Tanultam harcolni, tudok technikákat, úgyhogy nem okozna az sem különösebben nagy gondot, hogy valakit leverjek, de igaza van, ez így most lényegesebben izgalmasabb, csak hát nehezebb is. – Remélem, hogy ezt minden gúny nélkül mondod. – pillantok most rá kicsit komolyabban. Na igen, nem szeretem azt, ha bárki is gúnyosan szól Scarlettről, vagy kettőnkről, mert… nem tartozik rá ez, és nem tehetek arról, hogy simán csak irigy valaki ránk, mert mi boldogak vagyunk együtt. Nekünk sikerült, én kívánom ezt másnak is. - A számból vetted ki a szót. – bólintok a szavaira, ahogy belépdelünk a bankba. Oké, ez most.. tényleg elég fura. Először még kihalt az egész épület, aztán egy szemvillanás alatt már újra mindenki előkerül és… úgy tűnik, hogy itt valaki nagyon imád szórakozni másokkal, de ezeknek az embereknek vajon nem tűnt ez fel? Nem úgy tűnik. – Szerintem… valami illúzió ez az egész. – mondom bizonytalanul. Vagy valami hasonló, mert mikor beléptünk akkor senki nem volt itt. Talán amit befed az emberünk a köddel, azt a területet képes… illúzió alá vonni, vagy valami. - Gratulálok, megtaláltak! – hangzik fel egy mély, mennydörgő hang, aminek viszont a forrását nem látom, csak.. hallom. – Kapjanak el, ha tudnak! – bizonytalanul pillantok Raven-re mikor a férfi utolsó szavai is elhangoznak. Akkor most… mit tegyünk? Viszont mielőtt még rákérdeznék nyílik az ajtó velünk szemben és két férfi jön elő, kezükben pisztoly.
- Nem a mi dolgunk, de kétlem, hogy csak úgy egyszerűen elengedik... furcsa lenne, akkor tényleg értelmetlenül visszük be. - ugyanúgy nem fogják hagyni, hogy lelépjen, hogy aztán újra kereshessük, ha nem tud leállni. Charles egyébként is elég ügyesen meg tudja győzni az embereket a dolgairól... simán látok rá esélyt, hogy el tudja magyarázni bárkinek, hogy neki van igaza és az illető nem akar majd továbbra is bankokat kirámolni. Persze majd meglátjuk, nem akkor sem hiszem, hogy a mi dolgunk lenne ezen gondolkodni. Nem azt mondom, hogy csak kérdés nélkül teszem, amit kell, egyszerűen nem az én felelősségem ezen gondolkodni. - Gondolod? Én ebben nem hiszek ennyire. Charles... örök álmodozó. - rántom meg a vállam mosolyogva. Nem mondom, hogy ezzel baj van, vagy hogy annyira rémes, de azért igenis lehetne egy kicsit legalább átgondoltabb, mert örökké nem állhat így a világhoz. Igaza van Ericnek, nem lesz mindig nyugodt a világ, jönnek majd olyanok, akik ellenünk törnek, akik majd rosszat akarnak nekünk, csak mintha ő ezt direkt nem akarná elhinni. De nem hiszem, hogy én leszek az majd, aki meg tudom győzni az ellenkezőjéről, félő, hogy csak akkor érti meg a lényeget, amikor majd... valami nagyon rossz történik. - Van, amikor egyáltalán nem számít, hogy mit akarsz, de miért, te el akarnád rejteni az igazi arcodat csak azért, mert mások furcsának találják? - persze neki egyszerűbb, ő kinézetre átlagosan néz ki, a képessége egy plusz erőt jelent. Az enyém is, de mellé egy olyan alap külső tartozik, amitől a legtöbben megijednek, vagy minimum furcsállják. No igen azóta beszélek Hankkel is kevesebbet, amióta lényegében kijelentette, hogy a felvett alakom a szebb... egyedül Eric mondta, hogy nem így van, hogy a kék bőr szép, hogy ez vagyok én, hogy... így vagyok én. - Örülj neki, nem az az első feladatod, hogy valakit leverj, aztán... kész. Bár gondolom szívesen térnél vissza a birtokra minél előbb. - oh igen én is hallok ám dolgokat, én se vagyok teljesen elzárva másoktól, maximum többnyire inkább figyelek. Tisztában vagyok vele, hogy valami kis csajjal van közös szobája, és gondolom nagy a lamúr köztük. Nem az én dolgom, de minden bizonnyal nem szívesen tűnne el az életéből napokra. Most viszont indulás a bankhoz. Eléggé meglepő a köd, ami bent fogad minket, vagy is kintről bent látjuk épp néhány másodpercre, aztán már el is tűnik. Felszökik a szemöldököm, immár a megszokott szőke külsőmben. - De nagyon is fura... nézzük meg. - belépve az egész bank kihaltnak tűnik, pedig tudtommal még nincs záróra és nem rég még voltak itt emberek. Aztán villan a kép, és újra mindenki előkerül. Furcsa... határozottan furcsa. - Azt hiszem... nem gyors... ez valami más lesz. - egyelőre viszont az ajtóban maradok, nem megyek beljebb, mert valahogy ki kell mennie, ha még egyáltalán bent van.
- Ennyivel elintézed? Na és ha csak simán elengedik? Felesleges volt akkor idejönni érte. – nem tudom, engem azért érdekel az, hogy mi lesz miután leszállítottuk a fickót. Vagy nőt, teljesen mindegy. Nem biztos, hogy itt akar maradni velünk, és ha elmegy, akkor minden bizonnyal folytatja azt, amit csinált, mert nem hinném, hogy a professzor csak úgy belepiszkálna a fejébe, hogy ezzel megváltozassa a céljait, mert ezzel magát az embert is megváltoztatná, és azt már megtanultam, hogy nagyon … figyelmes ebből a szempontból a professzor. Néha nem is értem, hogy viselik el egymást Eric-kel, hiszen teljesen más a két ember. – Egyszer csak ráfog jönni arra, hogy… nem bízhatjuk ennyire magunkat az emberekre. – mert most azt csináljuk. Nem árthatunk nekik, emlékszem mikor meséltem azt, hogy megöltem az egyik fickót, aki elrabolt minket Scarlettel. A pasas megérdemelte, és persze, nem jó érzés az, ha megölök valakit, de együtt tudok vele élni, mert tudom, hogy nem tehettem más, mert így tarthattam magunkat életben. Láttam az arcán, hogy nem igazán örül ennek, és megértem, mert soha nem lesz úgy béke, ha az ember és a mutáns öli egymást, de mégis mit tehetnénk? Semmit, mert az ember és a mutáns sem mind egyforma, lesznek akik elfogadnak, lesznek akik nem, és ez a mi részünkről is igaz. - Igen, ezt megértem. – fura, hogy neki még jobban is ment, mint nekem. Mármint én nem emlékszem arra, hogy egyáltalán azért üldöztek-e volna, mert mutáns vagyok, de… én nem vagyok kék, és mégis megtaláltak, csak nem emlékszem rá. – De gondolom annyira soha nem is akartál rejtőzni, igaz? – hallok azért ezt-azt, és azt is tudom, hogy Raven nem éppen azok közé tartozik, akik osztják Charles békés filozófiáját. Én sem, mert szkeptikus vagyok, nem látom az emberben azt a toleranciát, amire nekünk szükségünk lenne, de… nem akarok harcolni sem. Én csak élni akarok és kész. - Nem lesz, az biztos. – adok neki igazat egy sóhaj kíséretében. Nem is rossz ez mondjuk, talán kicsit csalódott is lennék, ha pofon egyszerű lenne az első küldetésem, de eddig nekem ez az egész kicsit… zavaros, nem akar összeállni a kép, de gondolom idővel majd okosabbak leszünk. – Oké, menjünk. – bólintok, és gyorsan vissza is rakom a helyére a felvételt, még mielőtt elhagynánk a helyet. A bank nincs messze, talán olyan húsz perc séta, bár nem azért mert messze van, csak sok az ember és nehéz így, annyira nem vagyok hozzászokva azért New York-hoz, és ez kicsit idegesít. Elveszettnek érzem magam ennyi ember között. - Ez csak… szerintem fura? – nézek rá Raven-re, rámutatva a kezemmel a bank üvegfalára, ami még az egyik pillanatban tökéletes belátást enged, de aztán mintha valami köd lenne odabent, minden elhomályosul és csak pár másodperc múlva tisztul ki megint a hely. Ez… mégis a fene?
- Az már nem a mi gondunk Liam, majd a professzorék elintézik és kitalálják, hogy mi legyen vele. - rántom meg finoman a vállamat. De amúgy nem teljesen jogos a dolog? Nem a mi dolgunk ezzel foglalkozni, nem nekünk kell az elfogott mutánsokról gondoskodni. Majd szépen letárgyalják vele, hogy mi a sorsa, nekünk csak az a feladatunk, hogy szépen elkapjuk és ne okozzon több gondot odakint, hogy ne buktasson le mindenkit túlságosan hamar, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Igazából abban sem vagyok teljesen biztos, hogy engem személy szerint érdekel-e, hogy mit tesznek vele, hiszen nem is ismerem. Egyelőre még azt se tudjuk róla, hogy férfi, vagy nő, vagy hogy hány éves. Akár egy gyerek is lehet, akinek még nem tanították meg, hogy nem így kéne kezelni a világot, hogy nem tehet meg bármit, amit csak akar. Ismerős... én is ilyen voltam, de Charles tudott segíteni, hogy egy kicsit alkalmazkodjam, bár nem vagyok benne biztos, hogy annyira alkalmazkodni kellene, amennyire ő azt elvárja. A kérdésre meglepetten szökik fel a szemöldököm, bár persze jogos, gondolok sokakban merül ez fel. - Mindig, mintha csak képtelen lenne meglátni a rosszat, ami néha jó, de... tudod azért időnként kissé túlzásnak érzem azt a fene nagy világszeretetét. - néha igenis egy kicsit gondolkodhatna úgy, mint bárki más, aki igenis tart az emberektől, tart ettől a világtól, és tudja hogy örökké nem lehet majd béke. Idővel talán majd ő is rájön, ha nem is most, de idővel, kénytelen lesz. - Egy időben igen, amikor muszáj volt. Tudod az én külsőmmel alapból viszonylag nehézkes elrejtőzni. - nem is volt egyszerű az életem, amikor még nem tudtam alakot váltani, csak szimplán ilyennek születtem, kéknek... nem épp az a külső, amit az emberek kedvelnek és nem néznének rá furcsán. Ezek után talán érthető, ha én nem tudom úgy kezelni a világot és az embereket, ahogyan Charles. Az ő élete más volt, gazdag és könnyű, nem nézték ki soha, nem kellett mást mutatnia, mint amit, nem kellett rejtőznie, egészen más, mint az, ami nekem jutott. A szavaira csak elmosolyodom. Végül is a jelenlegi alakomhoz mérten most kölyök, de ezt ő is tudja, egyébként hasonló korúak lehetünk, azért ilyen sokat nem tudok mondjuk róla, hogy ezt megítélhessem, de azt hiszem nem is számít annyira a dolog. Tapasztalati téren alattam van, de ezt sem hangsúlyozom ki, mert nincs rá különösebben szükség, és amúgy is az a cél, hogy megoldjuk ezt a kis problémát, nem pedig az, hogy azt fejtegessük, hogy kinek a kezében van nagyobb hatalom. Figyelem közben a felvételt, amit állítgat és próbáljuk belőle leszűrni, hogy vajon sikerül-e látni valamit rajta, de sajnos lassítva se nagyon lehet leszűrni semmit, tehát az illető vagy nem nagyon gyors, vagy csak nem tudjuk annyira lelassítani a felvételt, hogy ezt meglássuk. - Legalább már tudjuk, hogy jó eséllyel nem lesz vele könnyű dolgunk, ez is előrelépés, és most azt hiszem jobb lesz gyorsan távozni, nem biztos, hogy a kapitány sokáig marad a helyszínen. - a felvételt szépen vissza kell tenni a helyére, csak aztán indulhatunk el kifelé. Nem tudtunk meg sokat, de ez is több, mint a semmi, irány a bank, azaz a leendő célpont és maximum, ha ott nem történik semmi, akkor mehetünk le majd a csatornákba, jelenleg ez a legkézenfekvőbb sorrend.
- Persze, mert a beszélgetés mindent megold. Mi van, ha… az nem használ? – szabadon engedjük, hogy folytathassa azt, amit eddig csinált? A professzor ugyanis nem éppen az a fajta ember, aki szeretne erőszakot alkalmazni, és ezt meg is értem, sőt, tisztelem azért, hogy ennyire jó akar maradni ebben a világban, de… szembe kéne néznie azzal, hogy az emberek nem békélnek meg velünk soha. – Te már… régóta ismered őt, igaz? Mindig ilyen volt? Tudod, békebíró. – nincsen rosszallás a hangomban, nem gondolok én rosszat a professzorról, csak nem tartom jó ötletnek azt, hogy ennyire… az emberekre akarja bízni a sorsunkat. Talán ő bízik bennük, de én nem. - Jól hangzik, gondolom régen sokat használtad ezt ki, igaz? – úgy értem, hogy többet, mint most. Mert mindannyiunknak van egy története, ami még azelőtt játszódik, hogy mi ide kerültünk volna. Ő is megismerte valahogy a professzort, minden bizonnyal neki is volt előtte egy élete, ami vagy könnyű volt, vagy nehéz, de biztos vagyok abban, hogy régen is sokat használta a képességét. És miért? Mert nagyon… mutáns párti. Nem szereti az ember nevét,a Raven-t, inkább azon a nevén szereti, ha hívják, amit ő választott magának. Ebből pedig arra következtettek, hogy mindig is megvolt békélve azzal, hogy ő mutáns. - Mindenki őrült… ezt mondják. – rántom meg a vállam mosolyogva. Csak mindenki sajátos módon őrült, és az a fura, aki normális. Egyesek szerint, én mondjuk ennek soha nem adtam valami nagy hitelt, mert hát… nem tartom magam őrültnek, egyesek azt mondják, hogy rémisztően átlagos vagyok és ez… bók is, meg nem is. Bók, mert jó átlagosnak lenni, miközben tudom magamról, hogy nem vagyok az, és ha ez kiderül, akkor gondok lesznek. De ugyanakkor kicsit sértő is, mert ki ne akarna különlegesebb lenni, mint az átlag? Én nem mondom, hogy igyekszem, mert csak próbálom magamat adni, de… néha nehezebb, mint hinném. – Kölyök? – mondom magam elé kicsit értetlenül, de persze mosolyogva. – Ez most szíven ütött. –rázom meg a fejemet mosolyogva. Csak kicsit próbálom oldani a feszültséget, mert hát láthatólag ő nem az a nagyon vicces természet, sokkal inkább a végtelenül komoly vonalat erősíti, ami nem baj, biztos meg van az oka annak, hogy ennyire… ilyen. - Oké… ennyire lehet maximum lelassítani. – mondom, ahogy beállítom a felvételt, majd elindítom, és nagyjából öt másodpercenként jön egy képkocka, de egyelőre még mindig nem látok semmit, ami elég idegesítő, mert… látni kéne valamit, igaz? Még akkor is ha szupergyors. – Hát… talán. – mondom egy apró vállrántás kíséretében , mielőtt behunynám a szememet, hogy összpontosítsak. Csináltam már, ilyenkor a világot… nem úgy látom, ahogy kéne, vagyis hát, pont, hogy nem kéne látnom semmit, de mégis látok mindent, energiagócokat, meg a többit, szép látvány, az egyszer már biztos. – Ez nem az eredeti felvétel. – mondom mikor újra kinyitom a szememet. - Vagyis csak egy másolat, amit megbuheráltak. Nem lehet látni, de van egy körülbelül öt-hat másodperces kihagyás. Az emberünk vagy szupermutáns,és egyszerre van két-három képessége, vagy… civilben valami rendőrféle. – szupergyors, ráadásul még az eredeti felvételt is ellophatta úgy, hogy készített egy hibás másolatot. Ez így egyelőre nem hangzik jó.
A szavaira már csak lassan bólintok egyet. Igen nem lesz könnyű dolgunk, ha nem tudunk semmit sem arról, akit el kell kapnunk, de majd meglátjuk, hogy mennyire leszünk képesek alakítani majd az eseményeket és mennyire sodródunk csak az árral. Azért én remélem, hogy elég jól felkészülünk, akkor nem okozhat különösebben nagy nehézséget az, hogy tartani tudjuk majd a tempót a delikvenssel. Főleg ha nem készül ránk, vagy elég tapasztalatlan, netán túlságosan magabiztos, ezek mind a mi malmunkra hajthatják a vizet. - Pontosan. Majd Charles kitalálja, hogy mit kezdenek vele. Jöhet valami elbeszélgetésféle gondolom első körben. - aztán majd ők kitalálják, hogy mi legyen vele a helyzet. Nem hiszem, hogy ez már ilyen téren ránk tartozik. Mondhatni, hogy mi csak a kéz vagyunk, de a fej az övék, ők döntik el, hogy mi legyen az ilyen renitens alakokkal. A rablónk is lehet, hogy csak egy zavarodott mutáns, akinek segíteni lehet, ha egy kicsit rugalmasabb, hogy ezt engedje. Sokakra lehet hatni pár jó szóval, még rám is lehetett, pedig mondhatni én azért felettébb kemény dió tudok lenni. Előbb viszont lássuk, hogy tényleg el tudjuk-e kaoni egyáltalán, mert hát lássuk be, ez még azért nem annyira holt biztos. - Igen akad néhány és általában elég könnyedén lehet újat szerezni. - mosolyodom el. Na igen, azért van már abban tapasztalatom, hogyan jussak elég közel valakihez, hogy meg tudjam szerezni a DNS-ét, hogy aztán már gond nélkül menjen a másolás. Maximum az a nehezebb, ha valakit még ne ismerek eléggé, hogy eljátsszam, hogy ő kicsoda, ahhoz azért pontosabb ismeretség is kelleni szokott, de erre még azért nem volt túl gyakran példa. Az esetek többségében elég csak simán a külső álca, most is így lesz majd remélhetőleg. - Ebben egyetértünk, úgyhogy reméljük nem valami őrülttel van dolgunk. - bólintok egy aprót mielőtt még belépnénk a rendőrkapitányságra. Innen lesz nehezebb, neki is jól kell játszani a szerepét és nekem is. Esetemben nem lesz gond, de akár hogy is nézzük azért ő még zöldfülű, nem biztos, hogy olyan könnyen fog menni neki majd a jó szerep játszás, de mindent el kell kezdeni valahol, csak nem kerülünk már az elején komoly bajba. - A kölyök nem okoz különösebben gondot, én kezeskedem érte. Távozhat őrmseter! - a fickó szépen arrébb is áll. Ennyit ér a határozott kiállás. Szánalmas, hogy egyeseket milyen egyszerű megfélemlíteni, elég hozzá egy rang és egy keményebb pillantás. Mintha csak önmagukban teljesen életképtelenek lennének... sőt talán így is van. Mondhatnánk, hogy ne ítélkezzek mások felett, de... túl sok gyenge ember láttam már. Nem ülök le amikor beérünk, megállok a monitor előtt és figyelem a lejátszott felvételeket. A kérdésére rázom csak meg a fejemet. - Nem, de... lassítsd le, amennyire csak lehet, és úgy nézzük meg újra. Valami kell, hogy legyen rajta. Képes vagy érzékelni, ha valaki elektromossággal... dolgozik? - nem is tudom, akár a felvételt is módosíthatta az illető, nem tudhatjuk, hogy mire képes, akkor viszont talán sérült a szalag, vagy csak emberfeletti a gyorsasága? Meglátjuk, ha lejátssza lassítva is.
- Remélem, különben nem lesz könnyű dolgunk. – na nem mintha arra számítanék, hogy sétagalopp lesz ez az egész, de azért nem lenne rossz, ha mondjuk legalább úgy alakulnának a dolgok, ahogyan elterveztük azokat. Talán megcsíphetjük a fickót, ha sikerül a lehető leginkább lelassítani a felvételeket, de persze ez csak akkor működik, ha nem láthatatlan vagy… nem is tudom, bármi más képesség, ami elrejti őt előlünk és mindenki más elől is. Már elég sokféle mutánssal találkoztam az iskolában is, azon kívül még nem sokkal, de ilyen is volt már, és nagyon sok fajta képesség van, úgyhogy a legjobb az, ha mindennel számolunk. - Szóval elkapjuk aztán… mi lesz? Elvisszük a birtokra? – vagy megy a börtönbe? Mert erről nekem semmit sem mondtak, és gondolom az alapítók nem hívei annak, hogy a saját fajtánkat öljük meg csak azért, mert hibáznak olykor. A birtokra kell visszavinnünk őt gondolom aztán… vagy marad, vagy folytatja azt, amit csinál most. Nem arról van szó, hogy ne bíznék meg az alapítókban, de néha nagyon megtudom kérdőjelezni azt, amit csinálnak. Rendben van, hogy csak védeni próbálják azokat, akik az iskolába járnak, de itt lenne már az ideje annak, hogy… tegyenek valami óvintézkedést. Mert akármennyire is nem akarom, soha nem fogunk tudni békében és harmóniában élni, titokban. – Áh, értem. – bólintok egyet a szavaira. Na igen, végül is logikus, hogy nem csak úgy látásból tudja valaki alakját felvenni, hiszen ahhoz az egész embert fel kell térképeznie, de gondolom ezzel komolyabb gondja nincsen , hiszen akkor nem tudná használni a képességét, ugye? – De gondolom már elég sokféle alak van a tarsolyodban. – azért elég sok emberrel érintkezhetett már, szóval minden bizonnyal elég sokféle ember alakját tudja felvenni, ami jó, mert nem hinném, hogy az ilyen kisebb őrsökön ennyire komolyan vennék azt, hogy ki megy be, hiszen nem órákig ellenőrzik le az ember személyazonosságát. - Az őrültek sokkal veszélyesebbek. És kiszámíthatatlanabbak. – rántom meg a vállam. Nem biztos, hogy a fickó teljesen százas, bár nem is lehet olyan hülye, ha eddig mindent megúszott, de most elkövette azt a hibát, hogy mohó volt, és ezért felhívta magára azok figyelmét, akik közé tartozik. Minket már nem lesz olyan könnyű megvezetnie, mint az embereket. – Ez eddig egész könnyen megy. – ejtek meg egy megjegyzést, miután már messzebb kerültünk a recepciós nőtől. Oké, nem is számítottam olyan nagyon nagy nehézségekre, hiszen csak oda megyünk és kész, Raven-nek meg van álcája, én meg… majd valahogy kimagyarázom magamat, ha netalántán olyan helyzetbe kerülnénk . – Majd megpróbálok kreatív lenni. – rántom meg a vállamat, és egy perc múlva már ott is vagyunk a célnál, csakhogy míg Raven-t átengedik, addig engem nem igazán akarnak. – Ugyan már haver! Ezen múlik az év végim! A kapitány beleegyezett, hogy az árnyéka legyek… igaz, uram? – nézek rá kérdőn Raven-re, és amint ő megerősítette, már a fickó sem fog annyira akadékoskodni, úgyhogy beenged végül, bár nem valami kedves mosolyt villantott rám. Ilyenek azok a zsaruk, akik képtelenek még a legapróbb szabálysértésekre is. Tudom, általában ezekre mondják, hogy jó zsaruk, de szerintem a törvény legtöbbször inkább hátráltat, mintsem segít. - Na, készen állsz a mozizásra? – nézek rá kérdőn, ahogy levetem magamat a számítógép elé, és gyorsan kikeresem a fiókokban a nekünk kellő felvételeket és amint bent van a gépben, már fel is ugrik a videó, de persze semmi nem látszik rajta, úgyhogy elindítom újra, de … - Te látsz ezen valamit?
A szavaira csak lassan bólintok. Igen, nagyon jól sejti, hogy ez is a mi malmunkra hajthatja a vizet. De nagyon sok a részlet, amivel viszont nem vagyunk tisztában. Nem tudjuk, hogy ki ez az illető, azt sem tudjuk, hogy mennyire erős, vagy épp mennyire veszélyes, pont e miatt kell óvatosnak lennünk, e miatt kell felkészülnünk minden eshetőségre és ezért kell elébe mennünk a későbbiekben felmerülő kérdéseknek. Arra is van esély, hogy az a bizonyos mutáns teszem azt egy csapat tagja, hogy van erősítése, hogy ha csak úgy meglepjük, akkor elveszítjük a lépéselőnyünket. Csak akkor szabad belemenni egy akcióba, ha már pontos tervünk van arra, hogy mit is fogunk tenni. - De mi kiszúrhatunk olyasmit is, amit mások nem vettek észre, ha tudjuk, hogy mit kell keresni. - teszem azt nem biztos, hogy lassítottak a felvételen, vagy nem próbálták meg más színmódban nézni, elég sok a lehetőség, amire egy átlag ember nem biztos, hogy gondol, mi viszont nagyon is, és sokat számíthat akkor, amikor majd szembe kerülünk az illetővel, hogy mire jutottunk. Ha csak szimplán meglepnénk, akkor akár nagyon rossz vége is lehet a dolognak, úgyhogy feltétlenül óvatosnak kell lennünk. - Rendben van, ez fontos lehet, amikor el kell majd kapnunk azt a mutánst. - mert egészen biztos hogy az, csak még nem tudjuk, hogy mire képes, de erre is rá fogunk jönni. Legalább meg van a kiinduló pont, aztán majd kiderül, hogy a csatornákba kell lemenni utána, vagy bevárhatjuk a következő akciója színhelyén. Egyelőre még sok a kérdés. A kérdésére megrázom a fejemet. Még ha ilyen egyszerű lenne... azért az én képességem sem teljes mértékben mindenható. - Hozzá kell érnem, akár csak futólag is, hogy a képességem felmérje a DNS-ét, nem elég látnom hozzá. - de mondatni már elég nagy készletem van, ha rendőr kéne, vagy akármi más, viszont ahhoz hogy egy új célszemélyt másoljak le először kell a fizikai kontaktust, akár tényleg csak egy pillanatra is, de az kell. A kérdései ettől függetlenül nem zavarnak, először ez a dolgunk, felmérni, hogy mire képes a másik, akivel együtt dolgozunk, a nélkül nem lehet haladni, és nem jutunk előre. Egymásra kell építenünk majd, amikor ott leszünk a sűrűjében és csak akkor támaszkodhatsz ténylegesen a társadra, ha pontosan tudod, hogy mire képes és hogy megbízhatsz benne, ahogy remélem azzal sem lesz gond, hogy a helyén maradjon, amíg én intézkedem. Nem sok idő múlva térek vissza, csupán pár perc, és addigra már legalább meg van a rendőrkapitány alakja is, ez az, ami a fontosabb volt, hogy gond nélkül be tudjunk jutni a bizonyítékokhoz, hogy megnézzük a videókat. - Gyere, készüljünk el rá. Ha van egy kis esze úgyis akkor támad, amikor zárás környékén már alig vannak bent. - sőt, ha jól tudom akkor az eddigi eseteknél is pont így zajlott ez. Elindulok hát, marad egyelőre az eddigi rendőri külső, csak akkor váltok át a kapitányra, amikor már elég közel járunk és egy kis utcában egy pillanatra el tudok tűnni. Kimérten biccentek csak, amikor beérünk. A nehézség, hogy nem tudjuk mi hol van, de ha elég magabiztos vagy... akkor úgy sem lesz gond. Első körben csak megállok a recepciónál ücsörgő nő előtt. - A rablások felvételei még mindig ugyanott igaz? - a nő csak bólint, és hozzáteszi, hogy igen a bizonyítékraktárban van minden. Az ilyen helyeken az a legtöbb esetben az alagsorban lelhető fel, így hát irány a folyosó, keressünk egy lépcsőt. - Ha kérdezik... van frappáns sztorid igaz? - rábízom, hogy a kapitány unokaöccse akar-e lenni, vagy egy rendőrtanonc, nekem aztán e már édes mindegy.
- És talán még arról sem tud, hogy nem csak ő az egyedüli mutáns a világon. – na igen, még itt van ez is, ezt is könnyű szerrel kihasználhatjuk, hiszen emlékszem én mennyire megvoltam lepődve, mikor kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen különleges ember a világon. Persze, mindig is sejtettem, hogy nem lehetséges az, hogy én legyek az egyetlen ilyen ember, de azért mikor eljöttek hozzám az alapítók és azt mondták, hogy egy egész iskola működik az olyanoknak, mint én… hát finoman szólva is meglepődtem. Persze, nem terveztem olyan hosszú távra, de aztán főleg Scarlett miatt mégis ez lett belőle. - Oké, akkor szerezzük be először a felvételeket. – jogos végül is, bár ahhoz valami fejest kéne megkeresni, akinek van is felhatalmazása azokat megadni nekünk. Ezen mondjuk könnyen segíthet az, hogy Raven alakot tud váltani, bár gondolom nem azét, akit csak akar, hanem kell látnia is a delikvenst, igaz? Hiszen máskülönben honnan tudhatná kivé kell válnia? – Bár ha a fickó láthatatlan, vagy nagyon gyors, akkor nem sok minden látunk rajta sajnos. – állítólag a kamera nem rögzített semmit, legalábbis ez a hivatalos közlemény,de kitudja, hogy miféle titkokat rejtegetnek az emberek? Ha megtudná az átlag ember, hogy mi köztük élünk az… végzetes lenne. - Hát… elég új még. – nem is kicsit, a sziget után nem sokkal derült ki, hogy képes vagyok erre, azóta nem is igazán gyakoroltam, mert nem nagyon volt kivel, vagy éppen min. Senki nem akarta, hogy valami balul üssön ki, és ha én nem értem a képességem, más hogy bízhatna meg bennem? – De azt hiszem képes vagyok korlátozni arra, akire akarom. – annyira messze nem lehet erős, hogy többek képességét kapcsoljam ki, talán ha feltölteném magam iszonyatosan sok energiával, de nem hinném, hogy a két képesség valamilyen módon befolyásolná a másikat. Csak koncentrálni kell, és akkor sikerülni fog. Sikerülnie kell. – És látnod kell hozzá a másikat csak? – ez lenne a szerencsésebb eset, mert ha mondjuk fizikai érintés kéne hozzá, az elégé kellemetlen lenne, mert nem éppen könnyű dolog, de ő ismeri a képességét ,ahogyan az alapítókat is, biztos pontosan tisztában van azzal, hogy mi hogyan működik, ha róla vagy a képességéről van szó. - Igen, ez… így szokott menni. – rántom meg a vállam. Persze, azért tudom én, hogy egész pontosan mire gondolt. Neki könnyebben fog ez menni, én maximum kiverném másokból az információt, Raven nem kell ennyire barbár legyen, ha megakar tudni valamit, elég csak felvennie a másik alakját és kész. – Oké, nem megyek el. – pedig szívesen ennék egy gyrost, elég keveset ettem még azelőtt, hogy idejöttünk, de mindegy, majd útközben maximum veszek kaját, mert hiába hiszem magam ”szuperhősnek”, nekik is enniük kell néha, igaz? Csak ezt a filmekben soha nem mutatják, elégé illúzióromboló lenne, ha Batmant úgy kapnák lencsevégre, hogy takkót eszik. – Igen, az úgy jó lesz. Nézzük mire számíthatunk, vagy mire nem, aztán jöhet a bank. – bólintok egyet, és akkor megindulok mellette, hogy kövessem őt az őrs felé, mert én nem tudom merre van az, gondolom ő igen, elvégre ő kérdezett körbe.megindulok mellette, hogy kövessem őt az őrs felé, mert én nem tudom merre van az, gondolom ő igen, elvégre ő kérdezett körbe.
Igazából már nagyon vártam, hogy megint kimozduljak kicsit. Az a helyzet, hogy bármennyire is, ha kint vagyok alkalmazkodnom kell a külső világhoz, attól még a bezártság ennél is rosszabb. Nem azt mondom, hogy a harc a lételemem, de mégis azt szeretem, ha történik is valami és nem pedig csak várunk a négy fal között a csodára. Tudom én jól, hogy ez a világ nem fog soha sem magától rendbe jönni. Tudom, hogy Charles ebben hisz, de... nem lesz igaza. Idővel úgyis felbolydul majd minden és a végtelenségig ő sem hiheti azt, hogy a békés megoldás működhet, de... majd meglátjuk. Egyelőre ez van, vehetjük úgy, hogy készülünk az elkerülhetetlenre, azt hiszem valahol Eric is ezt teszi, az erőnket növeljük, amíg még lehet. - Ebben igazad van, nem tudhat róla, hogy mi akarjuk begyűjteni, ez lehet a fő ütőkártyánk. - ha egy olyan mutánsról van szó, aki nem tudja, hogy vannak rajta kívül mások is, akkor igaza van, elég szépen meglephetjük majd őt, szóval... oké mondjuk, hogy van logika a srácban bőven. Talán tényleg jól együtt működhetünk, hogy megoldjuk ezt a kis felmerült problémát, ha már a helyik erőknek úgy sem fog menni, és hát nem fog... Ha egy mutánsról van szó, aki láthatatlan, vagy nagyon gyors, akkor úgyis esélytelen, hogy bármit is elérjenek vele szemben, mi viszont lekapcsolhatjuk, főleg ha elég ügyesen dolgozunk össze. - Bevárhatjuk, de ha nem tudjuk, hogy mire készüljünk, akkor jóval nehezebb lesz elkapni. A biztonsági felvételeket legalább meg kéne nézni előbb, a korábbi helyszínekét. - mert másképp nehezebb dolgunk lesz. Bevárhatjuk természetesen tőlem aztán, de egyáltalán nem biztos, hogy elkaphatjuk, ha nem tudunk róla semmit, ebben az esetben viszont ha már leleplezzük magunkat neki is könnyebb dolga lesz és könnyebben készülhet fel ellenünk, vagy tűnhet el akár végleg a városból. Az a biztos, ha minél több infoval készülünk rá, de persze az időt sem húzhatjuk túl sokáig. - Ez hasznos lehet, de tudod koncentrálni egy személyre, vagy globálisan működik? - mert azért nyílt terepen kellemetlen lenne, ha mondjuk az én képességemet is kikapcsolnál, legalábbis számomra, vagy ha épp álcázom magamat, de ezért is kell előre tisztázni mindent, mert akkor nem érthet minket meglepetés. Csak akkor tudunk jól összedolgozni, ha pontosan ismerjük a másik előnyeit és gyengéit. - Igen. - bólintok egyet. Nem kell ezt túlragozni, a legtöbben tisztában vannak itt a képességemmel, sőt a legtöbben azzal is, hogy ki vagyok, sőt ő még arra is figyelt, hogy ne hívjon Ravennek, így tehát tényleg eleget tud már rólam, amúgy sem vagyok az az erődemonstráló típus, aki nekiáll bemutatni, hogy mire is képes. Hamarosan viszont landol a gép, én pedig egyelőre még a jól megszokott szőkeként lépdelek le, hogy aztán intve Bestiának végül megközelítsük a helyszínt. - Hát persze, csak... jól kell kérdezni. - mosolyodom el, és persze jó külső kell hozzá, ami már nehezebb olyan téren, hogy nem sok rendőr alak van a tarsolyomban, de voltam én már sok felé, úgyhogy... - Csak várj meg itt. - azzal eltűnök szépen a tömegben, pillanatok múlva már nem is láthatja a szőke hajkoronát és percek telnek el mire egy fess öltönyös FBI-os alakjában térek vissza. Az a tuti, egy sima rendőrrel senki sem foglalkozik. - A videó felvételeket meg tudjuk nézni az őrsön, az egy kis kitérő, aztán nézzük meg a másik bankot? - gondolom, hogy felmérjük a terepet, közben ha elindulunk, akkor az alakom is visszaváltozik. Tömeg van és ez New York... őszintén szólva senki sem figyel senkire.
Egy kicsit izgatott is vagyok, már nagyon vártam azt hogy végre kiküldjenek, de ezt most minden erőmmel azon vagyok, hogy elrejtsem. Az izgatottság csak idegességet szül, az meg hibákat, nekem pedig arra van a legkevésbé szükségem, hogy az első küldetésem után páros lábbal rúgjanak ki a csapatból, mert valamit sikerül végzetesen elbaltáznom. Nem, ezt most profi módon kéne intéznem, ami persze nem fog menni, de … azért törekedhetek rá, úgy csak nem fogom eltolni az egészet, nem? Az sem igazán könnyíti meg a dolgomat, hogy nem éppen egy hozzám hasonló kezdőt kapok társamként, bár a dolog azért meglepett volna, és nem is örültem volna annyira annak. - Oké, nem hülye, de… nem is tudhat arról, hogy mi megyünk érte, nem? – mert más dolog hülyévé tenni a zsarukat, és minket. Nem azt akarom mondani, hogy mi jobbak vagyunk, csak hát… jobbak vagyunk na. Vannak olyan képességeink, amik azért nagyban megkönnyítik a dolgunkat, a rendőrök pedig csak a fegyverükre támaszkodhatnak, na meg a karizmájukra, ami sajnos sokszor nincs meg nekik, úgyhogy az ilyen mutáns ügyeket jobb, ha mi intézzük. Persze, ha tudnának az emberek a létezésünkről, akkor ezt se nagyon hagynák nekünk. Nem akarok én semmiféle háborút, de… reálisan látom a világot. - Igen, úgy valahogy. – bólintok Raven kérdésére. Körbekérdezünk, gondolom van valamiféle… nem is tudom, akármink, hogy tudjunk beszélni a zsarukkal, körbekémlelünk, aztán lenézünk a csatornába, valami nyomott csak hagyott maga után, annyi pénzt nem tudott egyetlen bőröndben elcipelni, legalább két tucatra volt szüksége, hogy ennyi pénzt ellopjon. – Vagy… talán bevárhatnánk. Látod ezt itt? Ez a város legnagyobb bankja, több millió ember tart náluk számlát. Fogadni mernék, hogy a kisebb bankokat már unja, és itt fog próbálkozni. – csak nem tudom mikor. Persze, ez is csak megérzés, de… én biztosan megunnám azt, hogy folyamatosan csak kisebb pénzekért dolgozok nagyon sokat. Inkább egyszer dolgoznék sokat egy hatalmas összegért. - Az áramot is. Manipulálni tudok… mindenfajta energiát. És rövidebb időre megtudom gátolni, hogy más mutáns használja a képességét. – na igen, még én sem igazán értem, hogyan működik ez, de annyi biztos, hogy… úgymond kikapcsolom a képességét egy időre. Ez egy elég új képesség nekem, csak nem rég jött elő, és alig használtam még, úgyhogy nem nagyon vagyok vele tisztában, hogy mi mennyi és merre, de hát pont ezért vagyok még a birtokon, nem? Legalábbis többek között ezért. Meg kell tanulnom irányítani a képességemet, úgy használni, hogy még véletlenül se más kárára használjam azt fel. – Te pedig alakváltó vagy, igaz? – legalábbis így én tudom, ezt mondták mások, és az alapítok is ezzel az infóval láttak el. Azért ez egy elég hasznos képesség, főleg ilyenkor, mikor el kell vegyülnünk és nem felhívni magunkra a figyelmet. Már éppen szóra nyitnám a számat, hogy megkérdezzem Bestiát, hogy mennyit akarunk még repülni, mikor érzem, hogy a gép landol, mi pedig már szállhatunk is ki pár perc múlva, és egy, az átlagosnál jóval magasabb épület tetején találhatjuk magunkat, ahonnét lejutva pont a legutóbb kirabolt bankhoz érkezünk meg. – Szerinted elárulnak bármit is nekünk? – kérdezem Raven-t, a rendőrök felé bökve a fejemmel. Talán ha felvenné valamilyen rendőrtiszt alakját… valahogy el kéne indulni.
Őszintén szólva sokkal jobban szeretem, ha az események zajlanak és nem pedig csak úgy megy az ember felett az idő és nem tehet semmit sem, vagyis a mutáns felett... oly mindegy. Örülök tehát a feladatnak, legalább valamit csinálhatok megint. Az aktuális társat mondjuk nem ismerem különösebben. Persze azt tudom, hogy nem olyan régen lépett feljebb, lett diákból x-men, de hogy pontosan mennyire is ütőképes, arról tényleg nem sok fogalmam van, de nagyon remélem, ha már mellém osztották be, akkor nem fogja nekem elszúrni itt az egész küldetést. Állítólag afféle vezető típus és jól teljesített a szigeten is, amikor sokak eltűntek szem elől csekély két hónapra, viszont ez még nem jelenti azt, hogy én is jól össze fogok tudni dolgozni vele, az majd idő közben ki fog derülni. Könnyed, ruganyos léptekkel haladok végig a folyosón, amíg el nem érem a célt, azaz a repülőt. Hank egy barátságos biccentést és mosolyt kap, mielőtt felszállnék a gépre hátra, hogy bekössem magam. Egyszerű hétköznapi ruhába öltöztem, farmer, kényelmes csizma, meleg kabát... azaz inkább úgy mondanám, hogy ez látszik rajtam, hiszen ez is csak a látszat, egyébként nem öltöztem túl, ha átváltoznék a normál alakomba, akkor nem lenne rajtam más csak a bőr, ami az enyém, ami engem jelképez... a kékség. De úgy nem mehetek emberek közé tisztában vagyok vele. Nem sokkal a felszállás után szólal csak meg újra a társ, azaz Liam. Reméltem, hogy egyeztetünk még, csak jó megvárni mindezt a felszállással. Legalább nem Logannel vagyok összezárva a gépen, aki retteg a repüléstől... ez is valami. Azért egy pillanatra a rossz névkezdés miatt felszökik a szemöldököm, de szerencsére még időben javít. Aztán már csak kérdőn pillantok rá, várva, hogy mondja, hogy mit szeretne. - Nem rossz alap, építhetünk rá azt hiszem, bár talán nem annyira hülye a célpont, hogy ennyire könnyen lebuktathassuk, de majd ez is kiderül. Szóval... itt kezdünk, felmérjük a terepet, figyelmeztetünk, aztán irány a csatorna? - ki tudja, talán már eleve megfigyelte a helyet a delikvens és úgy készül, hogy mielőbb támadhasson. Mondjuk ezt sosem értettem, miért jó pénzt rabolni? Aztán bemész kenyeret venni érte? Amikor nekem erre volt szükségem, akkor szimplán elloptam azt, amit kell, nem pénzt... pedig megtehettem volna, de akkor sem volt értelme. - Igaz jól tudom az áramot manipulálod? - azért ezt jó tisztázni. Volt már rá példa, hogy valami rosszul adtak le fontos infokat, aztán meg jött az utólagos magyarázkodás, na arra nincs különösebben szükségem, úgyhogy úgy biztos, ha tudom, hogy mire építhetek. Az áram jó, bár sok esetben vigyázni kell vele, én se tűröm jól a sokkolást, és egy csatornarendszerben elég sok a víz... úgyhogy majd meglátjuk mennyire hasznos ez a képesség ennél a küldetésnél. De legalább talán könnyen fel tudjuk mérni a bankot, átnézni az energiarendszert. Az emberünk is talán ilyesmire képes, vagy a technikához ért, netán szimplán láthatatlan, de erre abból is rájöhetünk, ha megszerezzük a felvételeket a már kirabolt bankokból.
Azt hittem már, hogy soha nem fogok ide jutni. Voltam már itt, találkoztam Hank-kel, vagy Bestiával, teljesen mindegy, hogy hívjuk. Akkor kicsit más volt a helyzet, a diáktársaimmal együtt mentünk küldetésre, ami… elég érdekesen alakult, mondhatni kicsit horrorisztikusan, de túléltük szerencsére, és most itt vagyok. Nem vagyok olyan régóta X-Men, de mióta beléptem a csapatba, nem voltam küldetésen. Azzal mentek el a napjaim, hogy edzettem és gyakoroltam, közben Scarlettel voltam, ha tudtam és… körülbelül ennyi. Nem vágyom vészesen a kalandok és a veszély után, de arra számítottam, hogy majd alig leszek a birtokon, mégis szinte ott voltam egész végig. Egészen mostanáig. Olyan sok mindent azért nem árultak el nekem az alapítók, csak behívtak magukhoz, én pedig azonnal mentem is, végre valami történik, és már tülkön ülve vártam, hogy kapjak valami feladatot. A hely New York… nem mondom, hogy a kedvenc helyem, de… mégis az. Nem nagyon szerettem soha, de mióta ott voltunk Scarlettel, minden rossz emlékem sokkal szebb lett, a várost is jobban kedvelem már, de azért valljuk be, egy embervadászathoz azért New York elég alkalmatlan. Több millió ember él ott, az emberünk nagyjából bárhol lehet. New York sajna ilyen szempontból nem a legjobb, de ez nem baj, egy országot kéne átfésülni, az sem lenne, csak végre csináljak is valamit. A feladat pedig… nem is tudom, kissé fura. Olvastam már arról a lapokban, hogy New York-ban most nagyon sok bankarablás történt, rövid időn belül sok, az pedig, hogy egy hét alatt hét bank is elvessze minden pénzét, nos… még egy profi bankrabló csapatnak sem igazán menne. Az alapítók is azt mondták, hogy minden bizonnyal egy mutáns keze van a dologban, de ideje lenne már elkapni és visszaszolgáltatni azokat a dollármilliókat, amiket meglovasított. Viszont… előbb kéne valaki kiindulási pont. - Hé, Ra… Mystic, van egy ötletem. – lépek oda a lányhoz, és… a társamhoz még a gépen. Még felszálláskor köszöntem neki, szóval azok a tiszteletkörök lefutva. Azt meg majdnem elfelejtettem, hogy még az alapítok is figyelmeztettek, hogy ne igazán hívjam őt Raven-nek. – Bejelöltem azokat a bankokat, ahol eddig rabolt a fickó. Nem hinném, hogy a város másik felében lévő bankot venné célba, és nézd… - tolom elé a térképet. Annyit láthat, hogy a hét bank, és ezáltal a hét bekarikázott pont egy olyan hétszöget ad ki, aminek a segítségével csökkenthetjük a keresési felületet. Már ha igazam van. – Illetve ahol eddig rabolt, mindegyik bank a csatornahálózatra illeszkedik. Szerintem azon át közlekedik, csak… nem tudom hogyan csinálja, hogy ne vegyék észre a kamerák. – a csatornába pedig mindössze három helyen lehet úgy lejutni, hogy ne keltsünk feltűnést. Ezt is bejelöltem a térképen.
Kezdőlap 
by 
