Angela & Titus - Tanulás

Bíztam benne, bár a feladatot megint nem úgy teljesítette, ahogy kértem, de nem számít, lényeg, hogy sikerült. Eljutottunk onnan, hogy egy  pohár felemelése is kihívás, odáig, hogy képes felemelni akár tizenegy néhány kilót is, ami igazán nagy lépés, úgy hogy még maga sem hitte el, hogy ez majd lehetséges lesz. Figyelem a mozdulatait és a koncentrációját, nem csalódom, tökéletesen figyel és érződik rajta, hogy fejlődni akar, ami sikerült is.
- Ügyes. Akkor mára ennyi, már csak egy hajvágó gépet és valamit, ami hasonít a fejemhez gyakorolhatsz.
Gyorsan végig pörgetem a fejemben a növényeket, amiket láttam és ami elég szőrös hozzá, hogy a fejemet imitálja, még ha esetleg nem is elég nagy, végül rambuta mellett döntöttem. A gépet megszerezni nem nehéz, biztos van valakinek vagy akad egy a szobámba.
- Fél óra múlva a birtok bejáratánál, megyünk vásárolni.
Mosolygok és jelzem, hogy mehet, de várom. ert attól, hogy én veszem a gyümölcsöt, attól még ő most velem jön, ha esetleg akar valami mást, esetleg nagyobb szőrös termésen gyakorolni, akkor hadd ő válasszon.

//Egyelőre nem tudom hova, ha lesz fejlemény, mert írtam valakiknek, akik olyan helyen játszanak, ahova mennénk, akkor kapsz pm-et, hogy hova//

Természetesen megriasztott a feladat, tagadni se tudtam volna, hogy mennyire. Ilyen nagy tárggyal még soha nem próbálkoztam. Persze nem azért kértem segítséget, mert már most fel szeretném adni, csak kicsit megrémiszt az amit most meg kell próbálnom.
Azonban megpróbáltam és nagy meglepetésemre ez sikerült is. Bár szinte mindent beleadtam, hogy ennek jó eredménye legyen.
Gratulál nekem, de aztán megkapom a következő feladatot ami lényegében ugyanez, de kicsit nehezebb, mert ahogy végzem az első részével a földre kell helyeznem az ágat és úgy mennem a következő fázisra. Tehát lesz olyan, hogy 0-ról majd 2 méterre kell felemelnem. Nagyot sóhajtottam majd neki álltam véghez vinni amit kikaptam feladatnak. Először felemeltem fél méterre majd letettem és felkészültem az egy méterhez. Lassabban ment, mint eddig mivel, hogy az erőm lázasan küzdött a pihenésért. Igen kifáradtam és fogyatkozóban volt a képességem is. De az 1 méter után már csak a 2 méteres táv volt hátra és ha bele is rokkanok akkor is megfogom csinálni. Határoztam el magam. Felemeltem és egyre csak nőttek a centik a föld és az ág között.
Szemem előtt a próbabab és a hajnyíró lebegett amire elmosolyogtam. Titus tényleg komolyan gondolta, de azt hiszem nagyon megfogja még azt bánni. Nincs bennem fodrász tehetség képesség nélkül sem, de hogy azzal, hajaj, remélem azért a füle megmarad.
Az ágat felemeltem 2 méterig majd lassan eresztettem le. Olyan érzés keltett hatalmába mintha lefutottam volna a maratont.
-Kész vagyok. - Egy fáradt mosolyt villantottam tanáromra. Ezután már csak a hajnyírási technikát kell majd elsajátítanom.

A feladatot kiadtam, többet nem tudok tenni a gyakorlás rajta áll. Már a fejéből is kimásztam, de nincs is szükség rá, hogy a gondolatait pásztázzam, mert látszik, hogy érti és eltökélt. A dolog rajta múlik, remélem azzal, hogy a képességét fejlesztettem az önbizalma is nő, ami nem árt, főleg ha még tovább akar fejlődni a képesség használatában, mert van hova, bár a pohár víz és egy 10+ kilós faág között elég nagy a különbség, ha ilyen arányú növekedést akarok elérni akkor a következő lépés egy kisebb autó lenne, majd egy hammer, utána egy teherautó, majd nyerges vontató, yacht és végül egy atomtengeralattjáró, de talán még egy űrhajó űrig való felemelése sem okozna gondot egy idő után, de hát innentől kezdve az egész rajta múlik. Mivel innen már exponenciálisan fejlődhet, így egy kicsit vissza kell fognom majd, remélem nem akar majd más tanárhoz menni, mert annak nem lesz jó vége. Gondolataimból a 2 méterről leeső ág csapódása és a lány érdeklődése a továbbiakról.
- Ügyes vagy. Tudtam, hogy menni fog. - Dicsérem meg, majd adom ki a feladatot. - Ugyanez, de úgy ahogy eredetileg kértem. Még kétszer ismételd meg a feladatot, majd még egyszer, viszont itt minden egyes lépés után tedd le és menj a következő lépésre. Fél méter, leteszed, egy méter, leteszed két méter leteszed. Ha ezzel készen vagy, akkor szerzek egy bábut, amin gyakorolhatsz a hajvágáshoz, és egy hajvágó gépet, utána majd élesben is mehet.
Ha egyszer mondok valamit, akkor az úgy is van, komolyan gondolom, ugyan még nem ittam, de azt is hamarosan megejtjük, mert szükségem van valami bulira is, unatkozom.

Tágra nyílt szemmel nézek a hatalmas és jó súlyos ágra. Nyelek egy nagyot, de nem akarok meghátrálni. Figyelek Titus-ra és remélem tényleg tudja mire vállalkoztat engem. Sóhajtok és persze nem egyből rohamozom meg a nagy ágat, ez olyan lenne, mintha edzést erőltetnék és aztán izomlázat kapnék, a képességem is képes kimerülni és az nagyon fárasztó és rossz érzés. A nagyobb darab kő után kezdem úgy érezni, hogy menni fog, lassan próbáltam meg, nem akart mozdulni, de hosszasabb próbálkozás után megmozdult és emelkedni kezdett, egyenetlenül állt, de meg volt az 50 centi, ez biztos. Ahogy ezt Titus is megerősítette hagytam, hogy az ág a földre hulljon. Azt hittem ezzel vége, de nagyot tévedtem, újabb instrukciókat adott és bár már nem volt olyan ijesztő azért az a két méter meghaladta a gondolataimat. Bólintottam és újra minden akaraterőmet összeszedtem és megpróbáltam megint, első cél az egy méter, az nem sokkal több, mint az 50 centi, talán gyorsan menni fog. Megpróbáltam és lassan emelkedni kezdett, de úgy 15 centinél elvesztettem az irányítást és az egész a földön kötött ki megint, bosszúsan néztem az ágra. Újra próbáltam, pár perc gyötrelmes próbálkozás után meg volt az 1 méter és nem engedtem leesni az ágat, tovább emeltem, de leejtettem. Kétszeri-háromszori újra próbálásra a két métert is elértem és hitetlenkedve meredtem magam elé, nem tudom elhinni, hogy sikerült. Az ág a lábaim előtt fekszik és mozdulatlan ahogyan én is az vagyok.
-Sikerült Titus. - Még mindig nem tudom elhinni és azt hiszem egy ideig nem is fogom.
-És most hogyan tovább? - Nézek rá érdeklődve, gondolom a a haj leborotválása csak vicc volt.

Most már mindent tud, ami a feladat végrehajtásához kell, így nem is nagyon van rám szüksége. Ki is mászok a fejébe, de csak a gyakorlás idejéig. Érdekesen értelmezte a "Nem kell egyből az ággal kezdened" részt, ugyanis egy nagyobb kővel kezdi, majd át is tér az ágra. Figyelem a reakciót, nem nagyon kell a telepátiámhoz nyúlni, hogy tudjam mi jár a fejében. Szurkolok neki, még annak ellenére is, hogy ha sikerül akkor a hajam bánja, de nem baj, én ígértem meg neki, így be is tartom az ígéretem, bár előbb találni kell egy hajvágó gépet és egy próbabábut, amin először gyakorolhatja a dolgot. Az ág nem túl könnyű és összevissza áll, így az erőt nem egyformán kell rajta eloszlatni, amiatt adja a hangot, mert néhol túl erősen van emelve, de nem számít már úgy sem okozhat benne komoly kárt. Valahogy sikerül én pedig gratulálok.
- Ügyes. Most még kétszer ismételd meg a gyakorlatot először egy, majd két méter magasságig emelve, ha ezzel kész vagy, akkor mára befejezzük a tanulást.
Mondom neki mosolyogva és buzdítom a folytatásra. Elsőre biztos nem sikerül, de 2-3 próba és meg lesz az.

//1 méter magasságig mondjuk a 2. próbára sikerüljön, a 2 méter pedig 3-4 próba után.//

Próbálok minél összeszedettebb lenni és végre hajtani ezt az egyszerű dolgot amit Titus kért tőlem. Az első próbálkozás nem sikerült aminek hála a fél reményem elszállt. De ha most feladom mikor tényleg segíteni próbál valaki akkor soha nem fogom megtanulni használni az erőmet. A második próbálkozásnál már tényleg nagyon figyelek és mindent kizárok, egyedül csupán csak a kavicsok vannak a szemem előtt és a cél, hogy mind a 15 darabot a levegőbe emelhessem. Egyenként rakosgatom a levegőbe őket majd mikor a 15. is fent van akkor nézek a tanáromra és láthatja rajtam, hogy büszke vagyok magamra, egy kis önbizalommal gazdagodtam.
Figyelek minden egyes szavára és próbálom megérteni. Tehát a negatív érzelmek azok amik igazából irányítják az erőmet. Erre nem gondoltam, azt hittem a negatív és a pozitív együttesen hat rám, de akkor nyilván a rosszabbik az ami dominál.
A nehezebb feladat résznél felkapom a fejem, tud még ennél is nehezebbet kitalálni? Hát nem látta, hogy ezzel is mennyit kínlódtam? ha nem tudnám, hogy azért van itt,, hogy segítsen fejlődni akkor azt hihetném, hogy élvezi mikor fancsali és kiábrándult fejet vágok.
Mikor odasétál egy vastag és kidőlt fához, nos már kezdem érteni, hogy mi lesz az a nehezebb feladat. De mikor fel is világosít csak akkor kezdek hitetlen fejet vágni, vannak a kavicsok, olyan pár grammot ha nyomhatnak és itt van egy akkora ág ami tizen valahány kilót nyomhat, gondolom Titus nem ismeri a lépcsőzetes tanítás fortélyait. Én erre képtelen vagyok, de komolyan. Még ha menne is akkor is csupán pár centire tudnám felemelni, kizárt, hogy majd egy méterre emeljem és még meg is tartsam legalább pár másodpercig. Nyelek egyet.
-Próba cseresznye. - Egy zavarodott mosollyal emelek meg egy nagyobb követ majd ejtem vissza a földre. Azt mondta nem muszáj egyből a nagy ággal kezdeni, hát igencsak nem is menne.
-Rendben, elkezdem. - Fújom ki a levegőt és tényleg, teljes erőmből arra koncentrálok, hogy az a több kilós ág megmozduljon és akaratomnak behódoljon. Lassan megreccsen és megmozdul, de bármennyire is igyekszem csak recseg és ropog. A külvilágot kizárom, fülembe nem jut be a zaj, szememnek semmi nem ad teret és egyedül csak az ág van és én. Lassan emelkedni kezd majd centinként araszol felfelé míg e nem éri az 50 centit, sőt, talán picit meg is haladja azt. Pár másodpercig ott tartom majd hagyom, hogy a gravitáció nyerje vissza a hatalmat és az ág nagyot koppanva a földre zuhanjon.
-Sikerült! - Vigyorodom el, arcomon verejték gyöngyözik, de vidámságom töretlen.

A fogadásnak több oka is volt, egyszer, hogy érezze, hogy valami tétje is van a dolognak, hiszen eddig csak az én hajamat tettem kockára, de most ő is kap azért, amiért megdolgozott, kettő, talán az izgalom, hogy végre megtudhatja, hogy mi is az, ami gátolja, hogy használja a képességét, elég érzelem lesz ahhoz, hogy sikerüljön a feladatot végrehajtania. Figyelem a gondolatait és a cselekedeteit, hiszem, hogy sikerülni fog neki és hiszem, hogy nem okoz csalódást magának sem. Talán az önbizalomhiány, talán a tudatlansága, ami nem gond, hiszen a prof nem szokta elárulni a diákjainak a képességük nyitját, ő az a fajta aki hagyja, hogy maguktól jöjjünk rá, vagy nem is engedi, hogy rájöjjünk. Talán fél, hogy egyes diákok, ha megtudnák a dolgot, akkor visszaélnének a hatalommal, ami a kezükbe került. Igen volt olyan diák, aki visszaélt, de csak azért, mert a prof elhallgatta előlük az információt és elegük lett a titkolózásból és a profból, így inkább átálltak a másik oldalra, ahol minden kérdésükre választ kaptak. Én már akkor megígértem magamnak, hogy nem leszek ebben olyan, mint a prof pedig még ő is kért, hogy ha veszélyes képességet fedezek fel, akkor azt titkoljam el a diák elől. Nem, szerintem ez rossz stratégia, ha a diák tisztában van azzal, hogy mennyire veszélyes a képessége, talán kevesebb az esélye, hogy az iskola ellen fordul, mert tőlünk is megkapta a kérdéseire a választ.
- Ügyes. És ahogy ígértem, itt a magyarázat.
Egy pici csend, majd folytatom.
- Ahogy látom, már magad is rájöttél a nyitjára a dolognak, vagyis részben. A képességedet a harag és a negatív érzelmek irányítják, mégis lehetséges, hogy használd akkor is a képességedet, ha az adott szituációban nem érzel negatívat. Van egy határ, ami elválasztja az örömöt és a dühöt. A két érzelem egy érme két oldala, ha megtalálod köztük a határt, akkor te válsz a pénzérmévé és képes leszel, az aktuális érzelemtől függetlenül, irányítani azt. Ezt a határt kell megtalálnod, ugyanis a következő feladat, ennél jóval nehezebb lesz.
A fejemben ugyan a prof vizes kancsós emelgetése van, de van ennél nagyobb súlyú tárgy felemelése is a fejembe, így arra álítom át a tanítást. Ugyan kocsit nem tudok ide varázsolni, de ahogy körbenézek találok egy megfelelő tárgyat, ami méretben éppen megfelel, egy kidőlt fa egy vastagabb ága, ami talán 10- 15 kiló lehet ránézésre, így odasétálok és megemelem, hogy kiderítsem, igazam van és szerencsére nem tévedek sokat.
- Nos tehát ezt az ágat kellene felemelned körülbelül 50 centi magasra, hogy közben az általam elmondottakra figyelsz. Nem muszáj egyből azzal kezdeni, gyakorolhatsz akármivel, ami itt van a megoldást rád bízom.
Jelzem, hogy kezdheti és várom az eredményt.

A képességemet az érzéseim zavarják, erre már rájöttem, ha dühös vagyok akkor irányíthatatlanul tombol, ha nyugodt vagyok akkor meg nem engedelmeskedik az akaratomnak. Valahol már kapizsgálom, hogy az érzéseim uralják a képességem, de még így se igazán tudom irányítani. Valami hiba bennem van. Képtelenség, hogy az egész csak véletlen legyen. Valamiért megkaptam ezt az erőt, valami célt kell, hogy szolgáljon.
Elérünk ahhoz a helyhez ahová gondolom hozni akart. Semmi nincs itt amit használni tudnék, miért jöttünk ide? Előhozakodik a meditációval majd a kavicsreptetős dologgal. Mivel a tanárom és úgy látszik tudja miért nem megy az erőm használata így hallgatok rá és lassan elkezdem a levegőbe pakolni a kavicsokat.
A 13. kavics után azonban lehullik az egész, dühömben a földre csapok és ennek hatására minden kavics a levegőbe emelkedik majd záporként hullik alá. Már megint, megint össze vissza működik, a túl sok érzelem hatására tombol, a nyugalom hatására pedig egyszerűen kudarcot mond és inkább nyaralni megy. Egyszerűen nem értem miért nem megy.
-Rendben. - Egyezek bele a fogadásunkba. Amúgy is szeretném újra megpróbálni, nem akarom, hogy ennyire szerencsétlennek lásson, egyszerűen csak fejlődni akarok, lassan végzek az iskolával és még rosszabb szinten állok, mint mikor ide kerültem.
-Megpróbálom újra! - Lassan újra pakolgatni kezdem a kavicsokat. 1, 2, 3.....12, 13, 14 és végül sikerül felrakni a 15.-et is. Nagy mosollyal fordulok Titus-hoz. Végre valami sikerült és most nagyon büszke vagyok magamra pedig ez egy olyan egyszerű dolog volt amit már a kisujjamból kellene kipörgetnem. Sebaj, ha Titus elárulja a képességem nyitját többre is alkalmas leszek.

Érzem a kételyeit a gondolataiban, de nekem nem szabad kételkednem benne, még ha a fejem épsége is függ a dologtól, de hát az ígéret szép szó, ha megtartják már nem ígéret. Mindegy is, megérkezünk a megfelelő helyre, bár nem tudom, hogy mi lehet ezen megfelelőbb, mit 20 méterrel arrébb, vagy 10 méterrel közelebb a sulihoz, de itt álltam meg és ha már megálltam, akkor akár kinevezhetjük a tökéletes gyakorló helynek, még ha nem is az, most nekünk megfelel. Kiadom az első feladat, amit nem teljesen ért, de nem kérdez, így hagyom hadd csinálja, amit akar, majd ha úgy érzi, hogy elkészült, akkor neki is esik a másik feladatnak, amivel szépen halad egészen a 13. kavicsig, amikor is az egész lehullott, majd mérgében a földre csap, mire az összes kavics, ami csak van a levegőbe emelkedik. Komolyan nem értem, ha erről sem jön rá a képességének a nyitjára, akkor kénytelen leszek felhomályosítani a dologról.
- Újabb fogadást ajánlok. Ha képes vagy elérni hogy 15 kő lebegjen körülötted, akkor elárulom a titkot a képességed nyitjához.
Valójában nem nagyon értem, hogy egy ilyen okos lány még hogy nem jött rá arra, hogy mi az, amitől függ a képessége, mi az, amivel irányítása alá vonhatja, mi az, ami miatt többé nem átok, hanem áldás lesz eme képesség, aminek néha még én is hasznát venném.

Nem igazán értem amit mond. Megfejtette a képességem? De azt meg, hogy? Én élek együtt a képességemmel már három éve és mégse jöttem rá a működésére, akkor neki ez, hogy ment ilyen gyorsan? Talán ennyire kiszámítható csupán én nem értem? Hát ha azt mondja megértette a képességem nyitját akkor most már én is kíváncsi vagyok a nyitjára.
Titokzatossága annyira nem tetszik, már igazán türelmetlen vagyok és Ő tudja mégse mondja el, vagy ez ennél sokkal bonyolultabb?
Egy elhagyatottabb helyre érünk és újra eszembe jut amit mondott, hogy a biztonság miatt jöttünk ki a teremből. Mégis mit fogok csinálni ami annyira veszélyes?
Engedelmesen leülök ahogy kérte, de kicsit furcsálom ezt a meditációs dolgot. Kapcsolatba lépni a képességemmel? Hát jó próbáljuk meg. Semmi újdonságot nem érzek, de remélem sikerült.
Behunyva tartom a szemem, ez nálam szokás majd mikor elkezdem érezni, hogy az erőm egy kisebb része elönti az elmém akkor nyitom ki a szemem és elkezdem nézni a kavicsokat, a tetszetős darabokat egyenként emelem fel, 5 kavics lebeg előttem. Erősen koncentrálok és egy újabb röppen mellé majd még egy, eljutok lassacskán a 13.-ig mikor hirtelen az egész a földre hull. Mérgemben és a csalódottságomban a földre csapok majd azt veszem észre, hogy a körülöttem levő összes kavics a lebegőbe reppen és ott körözik körülöttem. Meglepődöm és tudom, hogy nem ez volt a cél amit elakartunk érni. Ahogy mérgem elszáll a kavicsokat se tudom tovább a levegőben tartani.
-Sajnálom, nekem ez nem megy. - Mondom elkeseredetten.

Szegény lány, még ha nem is látnám a gondolatait, még úgy is tudnám, hogy nagyon szomorú azért, mert nem tudja használni rendesen a képességét. Ez így nagyon nem jó, de azért vagyok itt, hogy ezen segítsek és talán már tudom is a megoldást.
- Ha nem tévedek, márpedig ilyen képességgel, mint az enyém, nem tévedhetek a tieddel kapcsolatban, akkor megfejtettem a képességedet és hamarosan te is megérted a sikertelenséged okát.
Mondom titokzatosan, majd lépdelek egy kicsit elhagyottabb területre ahol nyugodtan gyakorolhatunk.
- Ülj le, első lépésként szeretném, ha meditáción keresztül kapcsolatba lépnél a képességeddel és ha ez meg van, akkor csak gondolj rá.
A feladat igazából egy újabb gyakorlat, hogy még jobban megértsem a képességét és a hozzá fűződő kapcsolatát. Ha ezzel kész vagyunk folytatom a mondandóm.
- Most pedig kérlek emelj fel 5 darab kavicsot, te választhatod ki melyiket akarod, majd utána kezd el újabbakat felemelni az előzőek mellé, addig, amíg összesen 15 kavics nem lebeg előtted.
Nem akarom, hogy túlerőltesse magát, de az, hogy figyelnie kell arra, hogy a korábbi köveket ne ejtse le, miközben újakat emel fel, szerintem egy jó feladat és ha ez sikerül neki, akkor már tovább léphetünk és akkor már el is mondhatom neki, hogy mire is gondoltam korábban a veszélyes alatt.

Lassan elhagyjuk az épületet és kiérünk a szabadba. Olyannyira magam alatt vagyok. Egyszerű a képességem, de mégse tudom irányítani. Lassan kezdem úgy felfogni, hogy ez egy átok, nem pedig áldás. Eddig csak bajom volt vele. Mikor elveszítettem a képességem a szigeten olyan érzésem volt,mintha elvesztettem volna egy családtagom, ürességet éreztem, de hiába kaptam vissza, mert bármit teszek nem tudom használni.
-Értem persze, de egyszerűen nem tudok rájönni miért nem sikerül. - Sóhajtok. Egyszerűen nem tudom mi a kulcs a használatához, volt amikor olyan pusztító volt akár egy atom bomba, de van amikor a legkisebb tárgy mozgatásához, se tudok annyit kifacsarni magamból, hogy elégedett lehessek. Vannak mutánsok akik megtagadták a képességeiket és nemélnek vele, lehet nekem is ezt kéne tennem ha már amúgy se tudom használni.
A kert mellett elhaladunk és egyenesen a tóhoz lépünk. Még mindig nem értem, hogy mi volt veszélyes a teremben, én szó szerint a légynek se tudok ártani, de Ő a tanár neki kell tudnia.
Szeretnék kérdezni tőle, de nem teszem. Majd ha véget ért az óra felteszem a bennem maradt kérdéseket. Talán addigra pár meg is lesz válaszolva.

Itt folytatódik a játékunk.