Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Az életem finoman szólva sem úgy alakul, ahogy azt terveztem. Bár, igazából még csak tervezni se terveztem, de lényeg a lényeg, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan azt reméltem régen, de ez nem is baj. Én abban a hitben éltem, hogy egész életem a North Salem-i lakásomban fogom leélni, csajokkal és sok-sok piával meg dohánnyal, de végül is ebből nem lett semmi, aminek Jill az oka. Persze, nem egyből történt meg ez az átállás, kellett hozzá nem kevés idő, de végül csak beláttam magamnak, hogy… érzek valamit, bármennyire is nem akartam erről tudomást venni. És bár rohadtul fájt és fáj most is, hogy erre igazán csak akkor jöttem rá, mikor Jill azzal a barommal lefeküdt, de nincs mit tenni. Nem esett nehezemre elhagyni North Salem-et. Már gyerekkoromban is elég sokat költözködtem, szóval mondhatni hozzászoktam. Angliára nem is emlékszem, pedig ott születtem, Svájcról csak pár emlékem van, kicsi voltam még, mikor oda költöztük, Olaszország viszont elevenen él az emlékeimben, ott kezdődött minden, ott lett Simon Dillon érzéketlen barom. Ahogy a nagyszüleim hívtak. De végül is igazuk volt, de lemerem fogadni, hogy valahol azért irigyek is voltak rám, mert az látták bennem, amik ők soha nem lehettek. Aztán persze onnan is el kellett menni miután anyám meghalt, mert nem volt túl nagy kedvem ott maradni, és anyámnak is megígértem, hogy lelépek. Így kerültem Írországba, Aaron bácsikámhoz. Utáltam ott lenni, de könnyen beilleszkedtem és hamar a suli legnépszerűbb sráca lettem, megkaphattam bárkit, de én ahelyett, hogy éltem volna ezzel, inkább elhívtam egy lányt egy haverom bulijába, ott pedig részegen megerőszakoltam. És most ezzel a lánnyal költözök össze. Kész agybaj az egész… komolyan, fel sem fogom. Nem volt olyan nehéz kicuccolnom a lakásból, mert csak béreltem a helyet, nem voltak könyveim, csak a tévém kellett igazából, a ruhák és egy-két kép, meg személyes dolog, semmi extra, simán befért a kocsiba, és még Jill cuccai is elfértek, mert neki sem volt olyan vészesen sok cucca. Persze, megvártam míg elköszönt mindenkitől, addig bepakoltam a cuccait, aztán… a gázra is léptem, és üdv új élet! És most vagyok itt, vagyunk itt, egy egész pofás kis lakásban, Jill haverjának köszönhetően, aki azt a rengeteg pénzt adta neki. Nem egy luxus villa, de jó nagy lakás, tágas, nincs zajos környéken, és maga a környék sem valami gengszter negyed. Van egy nagyobb üvegablak, amit én inkább üvegfalnak hívnék, de elég hangulatos. Felkelsz reggel és mielőtt kimész a konyhába, láthatod az ébredező New York-ot, de ő nem láthat téged, köszönhetően annak, hogy be nem lehet látni, csak ki. A technika, éljen! - Na, itt is van az utolsó doboz. – mondom egy megkönnyebbült sóhajjal, mikor becsukom magamat mögött az ajtót, miután leraktam az elég nehéz utolsó dobozt is. – Pofás kis lakás, nagyon tetszik. Bár… talán kifesthetnénk majd a falakat, a fehér olyan snassz, nem? – vagy csak nekem az? A régi lakásomban minden zöld volt, de ott a tulaj nem engedte, hogy fessek, és nem is akartam, de ez most a mi lakásunk a mi döntésünk, most… innentől tényleg minden más lesz.
- Szörnyű, ennyire nem lehetsz számolás mániás. – mondom mosolyogva. A kettő több, mint az egy, nekem az már tömeg, szóval… szóval ez van na. Persze, csak viccelek, bár tényleg szívesen néznék horrort, én bírom, nagyon is, a romantikus filmektől nekem mindig borsózik valamiért a hátam. Na az… az tényleg hátborzongató. – De akár át is hívhatsz valakit, ha úgy már közelítünk a tömeghez. Csak ne pasi legyen, vagy ha mégis, másik szobából nézze a tévét. – mondom vigyorogva. Csak viccelek, ennyire nem vagyok azért féltékeny típus…vagyis de, de ha nincs mire féltékenynek lenni, akkor nem adom itt a műsort. Amúgy is, meg kell bíznom Jill-ben, nem? – Ha nagyon gonosz lennék azt mondanám, hogy megérdemled. – de nem vagyok az, vagyis nem tudok róla, de ha mégis, nem vallom be magamnak. Megtudom őt érteni, én is elég ritkán volt, hogy szex nélkül kihúzzak pár napot, nemhogy pár hetet… de azért valahogy ment, csak egy másik szenvedélyem felé kellett fordulnom. A szerencsejáték, a pia és a dohány. Viszont azért elégé dühös voltam mikor Jill azzal a rohadékkal hancúrzott… letudtam volna tépni a fejét. Mármint a fickónak, nőre még nem emeltem kezet. Vagyis… ez így nem igaz, mert erőszakoskodtam már nővel, pont Jillel, de… részeg voltam. - Szóval egyelőre beéred csak simán velem… - oké, talán nem ez a legszerencsésebb megfogalmazása a dolognak, és ha veszélyesen féltékeny lennék és kishitű,akkor talán már most kirobbanthatnám a balhét, de… nem teszem, mert végül is tudom, hogy mit akart ezzel mondani, és annyira nem vagyok vehemens, hogy a semmiért képes legyek vitatkozni. – És akkor te lennél a szexi nővérke? – nem tudom, nekem valahogy erről egyből ez ugrik be, mert végül is mi van még? Ott van az apáca, a dominák, bár azok… azok elég durvák, szerintem már túlontúl, így marad az egészségesen szexi nővérke szerep, szerkó, akármi, igaz? Legalábbis gondolom én. - Jól van, akkor van egy sztorink. – adok neki igazat. Végül is… igen, eladható ez annak, a megismerkedésünkről nem lenne érdemes sztorizgatni másoknak, mert simán elmeháborodottnak nyilvánítanák mindkettőnket és beutalnának valami magán kórházba, ahol a dilisekkel foglalkoznak. Engem már a nagyszülők beakartak egyszer egy ilyenbe gyömöszölni, de csúnyán ráfáztak, nem sikerült nekik. – Igen, az a lány, aki darabokra törte a csontjaimat, aztán kiszedett egy golyót belőlem egy fogóval… és akit akkor is szerettem, mikor utáltam. – na igen, mert azért azután az eset után két héttel… elégé ki voltam rá bukva, hallani sem akartam róla, nemhogy látni, de… végül is szerettem akkor is csak.. csesztem elmondani neki. Na meg persze magamnak, de nem én vagyok a hibás, nem teljesen. A kérdése hallatán megállok a festésben és meglepetten pillantok rá, de végül is folytatom a festést, csak…sokkal durvább ecsetvonásokkal. – Nem, azért költöztem veled össze itt New Yorkban, mert gondoltam majd papnak állok. – mégis milyen hülye kérdés ez? – Sőt, még jobb, mert felfedeztem, hogy meleg vagyok! Mi a tökömért kérdezel ilyet? Mégis… milyen hülye kérdés ez? Öt percenként kéne mondanom, vagy mégis mi a franc? – csak mert nem végig azon járatom a pofámat, hogy mennyire kívánom, attól még kívánhatom, nem?
Ördögi kör, igen. Minél többet beszélünk róla, engem annál inkább érdekel, hogy vajon milyen is lehet a teljesítménye akkor, ha azt akarja, hogy én élvezzem, mert hát jó emlékeim vele kapcsolatban nincsenek ezt mindketten tudjuk, de igazán ideje lenne már jókkal helyettesíteni azokat a rosszakat és nem tehetek róla, azért már jó ideje parkolópályára tettem magam ilyen téren, hogy lassan tényleg úgy érezzem, hogy baromira hiányzik. Meg hát eleve hülye dolog, hogy szeretsz valakit és szeretnél vele lenni úgy is, közben meg még sem lehetsz, mert visszafogod magadat, meg ő is magát... kínzó, komolyan. - Ha így számolunk, akkor igen, de azért még mindig nem tömeg. - rántom meg a vállamat mosolyogva, ahogyan ő is tette az imént. Mondjuk tényleg nem vagyok oda a horrorért, de vele akár még azt is bevállalom, ölelgethet közben és akkor nem látom a csúnya részeket és hát tényleg vannak ötleteim, hogyan tudná kiverni az esetleges rémálmokat a fejemből. Nagyon... kellemes ötleteim vannak. - A végén megéred, hogy konkrétan elvonási tüneteim lesznek. - nevetem el magam. Hát na... komolyan, ki tudja. Azóta, hogy belevetettem magam az életbe, meg az éjszakába nem voltak túl nagy szüneteim, most pedig más lassan két hét is eltelt azóta, hogy semmi nem volt és előtte is elég nagy szünetet tartottam, csak az az Edwardos dolog szakította meg, ami így visszatekintve nem ért mást, csak bűntudatot, szóval majdhogynem az sem számít. - Nem mondom, hogy csak azt, de az is lehet kellően pikáns, de... egyelőre szimplán téged akarlak, szerepek nélkül. - megerősítésképp a szájára cuppantok azért egyet, de szerintem ezt ő is tudja. Van abban izgalom, ha kicsit felturbózod a dolgot, egy kis játék, beöltözés. Nem vagyok én annyira híve a kikötözésnek és nem is kell, hogy elfajuljon, egyszerűen csak mint egy kis plusz fűszer alkalmazható, de most szimplán csak rá vágyom, semmi egyéb körítésre, csak hát... bármennyire is így van én magam sem tudom, hogy mi az, amitől nem működnénk. Van bennem egy jó adag félsz, hogy netán nem megy majd a szex, aztán persze nem akarom én kezdeményezni, mert... bennem van azért az, hogy már nem egyszer utasított vissza, szóval... majd ez is alakul, de attól még az eszem járhat rajta nem igaz? - Lesznek majd és már ez is az nem? Ez a kis hősies festékes történet is eladható cuki sztorinak, maximum... a kárpótlás nem tartozik másokra. - bár most még nagyon azt sem tudom kinek mesélhetnénk, de ha mondjuk találok valami értelmes munkát, értelmes kollégákkal, vagy nem is tudom... akkor majd lesz mit előadni a mi nagy és idilli kapcsolatunkról, és ha valaki megkérdezi, hogyan ismerkedtünk meg, akkor majd maximum jön a témaváltás és a csendes hümmögés, hogy azt a részt ne nagyon fejtsük ki bővebben. - Az a lány, aki levesz a lábadról, még ha nem is valami könnyen? - mosolyogva pillantok oldalra, miközben újra megmártom az ecsetet, és újabb pillanatok következnek egy kis csendben, de az sem zavar, komolyan nem. Mégis végül újra ránézek, hiszen attól, hogy csendben vagy és fested a falat, attól még az agyad jár. - Simon... te nem gondolsz rá? Úgy értem... ránk úgy... tudod.. mintha csak én hoznám fel és kívánsz egyáltalán? - jó az más, hogy amikor együtt zuhanyoztunk, akkor ennek egyértelmű jelét adta, de annyira gyakran azért ő nem emlegeti ezt, vagy tényleg nekem jár túl sokat az eszemben? Pedig azért neki sem lehet egyszerű már jó ideje nő nélkül.
- Ez már csak ilyen ördögi kör. – rántom meg a vállamat vigyorogva. Na igen, nem én leszek az, aki megfejti az embert majd, azt inkább ráhagyom valaki hozzáértőbbre, mert az emberi viselkedést messze nem én ismerem a legjobban, ez eddig is tény volt, és most, hogy én is változtam, hogy körülöttem minden változott, most már ténylegesen belátom ezt. Persze, régen volt egy elég egységes és vaskos véleményen az emberekről, és most, hogy látom, én is ilyen vagyok, azaz inkább lettem, most már sok dolgot másként látok, és ez nem feltétlen baj, sőt, inkább nagyon is jó,legalábbis azt hiszem. Remélem, hogy az lesz. - Több, mint az egy, nem igaz? – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, nekem az már több, de ez is csak nézőpont kérdése, én már elég sok horrort láttam, nem igazán tudok egyiktől sem megrémülni, de azért mindig keresem az ígéretes filmeket, amik talán végre képesek lesznek majd engem úgy igazán meglepni, megbotránkoztatni. – Úgy látszik hamarosan tényleg képtelen leszel másra gondolni. – csóválom meg a fejemet, mintha ez olyan nagy baj lenne, de persze korántsem gondolom így. Sőt, nagyon is jó, szerintem még meg is lennék sértve, ha nem ezen járna az agya, bár látott már ruha nélkül, de… az mégiscsak más. - Szóval te imádod a szerepjátékos szexet? – hát, azért ez egy kicsit meglep, mert volt már dolgom ilyen csajjal, de az szörnyű volt, kibilincselt, aztán szétcsapta magát valami szarral, én pedig rommá fagytam a szobájában, mert persze azt a rohadt klímát képtelen volt lekapcsolni még mielőtt elájult volna. – Igen, én is akarom, hogy működjön. – azért azon kissé megbotránkoznék, ha ki is mondaná, hogy ő jobban próbálkozik, mint én. Mert fejlődtem az elmúlt időben elég sokat, de ha még ez is csak megközelítőleg elég ahhoz, amit elvár… nem vagyok én superman, nem is én vagyok az álompasi, aki minden csajt akar, ezt azért remélem tudja. - Bizony egy hős, szóval ezt jól jegyezd meg! – vigyorodom el. Na igen, az vagyok, de a valóságban azért attól igencsak távol állok ,sőt, egyenesen antihős vagyok már, ha azt nézzük, hogy az eddigi életem során mi mindent csináltam és rontottam már el. – Azt el is várom, hőshöz méltó kárpótlást kérek! – na igen, de szerintem az igényeimet elég könnyedén megtudja majd ugrani, hiszen minden bizonnyal tud bánni a testével, ha már egyszer úgy élt, mint én. Mi elég sok mindent átugrottunk, ami másoknak természetes vagy normális lett volna, de… sebaj,semmi baj azzal, ha felcseréljük a sorrendet. – Hát, azért olyan sok közös, csodálatos sztorink nincs. Még. – mert csak még, igaz? Majd… lesz, majd csinálunk, nem megy ez egyik napról a másikra, már az is kész csoda, hogy sikerült eddig eljutnunk, hogy itt vagyunk, új lakás, új élet, együtt, és falat festünk,mint a… normális emberek. – De hidd el, én se hittem, hogy majd te leszel az a lány. – nem, tényleg nem, elvégre őt tettem tönkre, ha nem vagyok mutáns, akkor szerintem aznap, mikor először találkoztunk simán megölt volna. Elég rögös utat jártunk be, de… de legalább út volt, igaz? Valamit bejártunk, és itt ez a lényeg.
- De akkor csak még sokkal jobban vágyik rá, hogy megtegye nem? - én legalábbis így vagyok vele. Minél többet beszélünk arról, amit eddig még nem sikerült megtenni, annál inkább vágyom rá és őszintén szólva már lassan nem is tudom, hogy mi lenne az a bizonyos akadály, hiszen lássuk be egész hosszan bírtuk, hogy ne úgy csináljuk, mint mindenki mással. Már szerintem az is baromi nagy teljesítmény volt, hogy simán együtt fürödtünk minden egyéb következmény nélkül, azóta pedig már hosszú napok teltek el, és... mégis csak fel kell avatni a lakást igaz? Főleg, ha már ennyire mindkettőnknek ezen jár az esze folyamatosan, én legalábbis határozottan nehezen verem ki a fejemből. Azért lássuk be hallottam már őt a teljesítményéről áradozni... lassan igazán ideje lenne, hogy teszteljem is, ha már előttem olyan sokan megtették. - A kettő az máris többen? Hát jó, és ha mégis olyat látok, amitől rosszat álmodnék, akkor majd segítesz kiverni a fejemből a kellemetlen rémképeket. Vannak ötleteim, hogy ezt hogyan lehet könnyen kivitelezni, ami mindkettőnknek kellemes lenne. - oh igen, már megint itt lyukadok ki. Azt hiszem mint mondtam már egy kissé csak ezen jár az eszem és azt hiszem nem kicsit ki vagyok éhezve, de ez érthető. Elég hosszú böjt időszak van mögöttem azért azt lássuk be, neki pedig ez még hosszabb lehet, hiszen ő kitartott előttem is, aztán ott volt az a szenvedés egy hét, aztán a mostani napok, szerintem már mindkettőnknek jót fog tenni, ha nem csak beszélünk róla. - Akkor meg kell, hogy nyugtassalak, vagy... el kell, hogy keserítselek, de nem váltam szende jó kislánnyá, maximum mutathatom magam annak, ha szeretnéd. - igen a kacér pillantást, amit vetek rá nem igazán passzol a szavaim mellé, de hát na... az a helyzet, hogy időnként annak is meg van az izgalma, ha egy kis pikáns szerepjátékot csepegtetünk az életünkbe, bár mondjuk nekünk egyelőre még nem kell színezni a szexuális életünket, mivel még nem volt, de... ki tudja, én akár ilyesmire is simán vevő vagyok és Simon sem az a visszafogott prűd típus. - Kösz! Hát... igyekszem tudod, akarom, hogy ez működjön. - talán jobban mint ő, vagy csak az elején volt így? Nem tudom, nem is számít igazán, az a lényeg, hogy megoldjuk és az életünk szépen átvált majd normálisba, mert erre vágytunk eddig is, én legalábbis nagyon és talán valahol titkon ő sem élvezte annyira azt a kicsapongó életmódot, amit előttem élt igaz? - Oh, hát akkor egy hős vagy! - vigyorodom el. Nem akartam én eltalálni a száját, de tény és való, hogy nehéz csak az orrot becélozni egy ecsettel. - Majd... valahogy meghálálom ezt a hősies tettet. - teszem még hozzá, és már el szem tudom tüntetni az arcomról a széles mosolyt. Ez az egész... egyszerűen csodás. Mindig is erre vágytam. Tudom, hogy ő nem és én is sokáig tagadtam, megpróbáltam az életemet ellazáskodni, de attól még így van, örülök ennek az egésznek, annyira... békés és meghitt, pedig csak falat festünk. A szavai hallatán csak pár pillanatra állok meg festés közben és rázom meg a fejemet. - Nem, de te sem hiszem. Azt sem gondoltam, hogy képes lesz valaki kirángatni abból a pocsék életből, hogy képes leszek szeretni és... most mégis itt vagyunk és a sors furcsa játéka, hogy pont te lettél ez a valaki, de nem bánom. Az életem így is elég zűrös, ez a kis furcsaság már igazán nem számít, maximum... majd nem meséljük el senkinek sem, hogy milyen volt az első közös bulink. - rántom meg a vállamat mosolyogva, sőt... őszintén szólva nem túl sok csodás sztorit mesélhetnénk el másoknak, de majd mostantól gyártunk olyanokat is, amik szépek, nincs bennük se sírás, se kiabálás, se semmi rossz.
- Gondolom igen, de amit az ember nem tesz meg, arról beszél, igaz? – ez most őszinte kérdés, mert nekem gőzöm nincs a válaszról, én általában megteszem azt, amit nem kéne, hogy megtegyek, mert nem vagyok az a típus, aki olyan elképesztően sokat gondolkodna. Én csak…teszem, amit kell és kész, nem szoktam szórakozni azzal, hogy mi lesz utána, de most ez más, mert egyszer ez már megtörtént és bár én nem emlékszem erre, de Jill életében és az egész személyiségben elég mély nyomot hagyott, én pedig nem akarom ezt úgy feleleveníteni, hogy neki is rossz legyen, mert nem akarok neki rosszat. - Sokkal kevésbé ijesztő, ha többen nézzük, szóval… nyugodtan nézheted, maximum majd szólok, hogy csukd be a szemed. – rántom meg a vállam mosolyogva. Én mindig is imádtam az akciót, ezt már anyám is elégé megelégelte, hiszen Olaszországban rengetek sportot kipróbáltam és hát nem éppen józan voltam a legtöbbnél, úgyhogy elég sokszor voltam sérült, de Írország… na az mindent megváltoztatott. Eleinte csak bunyózni jártam, aztán mikor előjött a képességem…hát az valami elképesztő volt, emlékszem milyen jó érzés volt kiütni az ellenfelem, egy csomó pénzt kaszáltam és nem kellett attól félnem, hogy kórházba kell menni, mert magamtól is rendbe jöttem idővel, még ha… sokáig is tartott. - Hát, a nagy változásról papoltunk eddig, kitudja, hogy időközben nem váltál el a szende jó kislánnyá. – mondom mosolyogva, egy apró vállrántás kíséretében. Csak viccelek persze, pontosan tudom azt, hogy ő aztán tényleg nem arról híres, hogy olyan nagyon visszafogott lenne, és ez nem is baj, sőt, inkább csak jó, mert… jobban szeretem, ha nincsenek gátlások ezen a téren. - Te sem vagy éppen kutya, szóval nem panaszkodhatsz. - nem lehetetlen ez , csak …szokni kell még. Legalábbis szerintem ez lenne ennek az egésznek a kulcsa. Nem azt mondom, hogy sokáig tart, csakhogy nem lehet mindent egyből megoldani, nem tudunk egyik napról a másikra átállni, hiszen elég sokáig éltünk így, napról napra, nem gondolkodva, csak a vágyainknak élve és nem lehet ezt csak úgy a múltban hagyni. Szépen átállunk, megszokjuk ezt az egészet és… menni fog, ha elégé akarjuk, nem? Anyám legalábbis mindig ezt mondta. Ha teszel érte, működni is fog. - Egy hős vagyok inkább, ha szájon csókollak, akkor most a festék istenien förtelmes ízét éreznéd, szóval… szívesen! - mondom vigyorogva. Na igen, ezért nem odakapta azt a csókot, mert nem csak az orromat sikerült eltalálnia, a számra is ment, és azt kell mondjam, hogy nincs jó íze. – Tudatt alatt? Szándékosan! – mondom vigyorogva. Csak viccelek, ennyire azért nem voltam részletekbe menő, simán csak tetszett a zöld fal gondolata, és hát… szerencse, hogy még Jill szeméhez is megy, szóval mondhatni összejátszott minden, ráadásul még össze is passzolnak a dolgok. A szavai hallatán mosolyogva fordulok felé és pár pillanat hallgatás után megszólalok. – Én is téged. Hitted volna, hogy egyszer majd ezt mondjuk? – én nem, ha valaki azt mondja nekem pár évvel ezelőtt, hogy majd végül itt kötök ki, simán képen röhögtem volna, mert már csak a gondolat is elég abszurd, de… nem az, sőt, nagyon is megvalósítható.
Tényleg nem látom semmi értelmét sem egy ilyen szerződésnek, felesleges és szerintem nem is csinálnak ilyesmit sokan, de akik igen ők is inkább akkor, ha házasodnak és mondjuk sok pénzük van. A hírességek teszem azt, hogy aztán ne veszítsenek túl sokat, ha mégis gond lenne, de nekem nincs olyan sok mindenem és nem fogok egyből rosszat feltételezni Simonról, annak aztán semmi értelme sincs, akkor bele se kéne kezdeni ebbe az egészbe. Amúgy is csak az a pénzem van, amit Joshuától kaptam, annak pedig jó része a lakásra ment, szóval nem sok mindenen osztozhatnánk, azt pedig nem hiszem, hogy ha bármi gond lenne, akkor csak úgy kivágna az utcára a közös lakásunkból igaz? Ennyire... nem verhetem ki nála a biztosítékot, és hát nem is akarok többet olyat tenni, amivel bántanám, elég volt ez az egy egész délutános tortúra, mire végre sikerült elérnem, hogy megbocsásson, vagy legalábbis megpróbáljon megbocsátani. - Nem, tényleg nem lehet rossz értelemben venni és... úgy érzem, hogy túl sokat beszélünk róla már így is. - ami talán nem baj, mármint hogy beszélünk róla, de... már így is épp eleget jár ezen az eszem azt hiszem nem kéne még többet emlegetni, mert akkor ebből baromira nehezen lesz falfestés. Igazából azt sem tudom, hogy meddig kellene még húzni. Mármint... most akkor nem fogadtuk meg, hogy soha az életben nem lesz szex igaz? Egyszerűen csak... nem akartuk elsietni a dolgot, mert nem az a legfontosabb, de... úgyis fel kell avatni a közös lakást igaz? - Hát akkor majd amikor te vérben tocsogós filmet nézel, én... alszom. - rántom meg a vállamat szélesen mosolyogva. Azért moziba nem mennék el vele valami vad horrorra, de itthon tőlem nézhet valamit videón, ha arra vágyik, én be tudom csukni a szememet és nem oda nézni, hogy ne zaklasson fel. Nem igazán vágyom mindenféle vértől csöpögő sztorikra. Nem azt mondom, hogy csak a romantikát szeretem, mert vannak jó krimik, meg akciók is, meg persze ott van Indiana Jones, de nem hiszem, hogy én leszek az eszményi partner véres horrorfilmnézéshez, sőt ez biztos, ha csak az nem jó neki, ha közben a mellkasán fekve alszom pl. - Eddig abban a tévhitben éltél, hogy jó kislány vagyok? Ugyan Simon! - nevetem el magam. Hát na tudjuk mindketten, hogy nem pont a visszafogottságomról vagyok híres, úgyhogy attól nem nagyon kell félnie, hogy ha mondjuk felmerül benne valami pajzán ötlet, akkor meghátrálásra késztethet vele. Jó persze talán azért nekem is vannak határaim... de elég lazán kezelem a témát. - Jól van akkor... mi. Látod, megy ez neked, jobban is, mint gondoltad volna. - mármint ez az egész kapcsolat és minden. Nem vagyunk benne profik és talán nem is leszünk soha, de azért igyekszünk és én hiszek benne, hogy menni fog, ha tényleg akarjuk, miattunk, nem a szerelem, vagy akármi miatt és mert én igenis vele szeretnék lenni. Szeretném, ha normális életem lenne, amit tényleg nem zavar meg semmi és senki és... én sem szúrom el, főleg azt hiszem ez az egyik legfontosabb, hogy én se szúrjam el, mert már majdnem sikerült egyszer. - Héj! Bosszúálló vagy. - nevetem el magam, de persze igazából nem zavar a dolog, bár akár a számra is adhatta volna azt a csókot, de gondolom így sokkal jobban össze tudott maszatolni. Már előre sejtem, hogy a végére több lesz rajtunk a festék, mint a falon... hát igen még nem vagyunk profi mázolók egyelőre, de nem is kell annak lennünk. - Hát tudat alatt ezért választottad ezt a falunk színének. - nevetve fordulok vissza immár rendesen a fal felé, hogy nekiessek a rendes mázolásnak. El fog ez tartani egy darabig, de nem zavar, maximum holnap is folytatjuk, időnk az van igaz? - Szeretlek! - pillantok rá néhány percnyi hallgatás után. Nem is tudom, csak úgy... kikívánkozott azt hiszem, valahogy a helyzet miatt.
- Tudom, de jobb biztosra menni. – rántom meg a vállam. Mármint azzal biztosra menni, hogy rákérdeztem, mert ehhez azt hiszem ügyvéd kell meg minden, nekem meg nincs ügyvédem, nem igazán tudom, hogy mégis minek, csak szívják az ember vérét a pénzzel együtt és kész, nekik az a jó, ha minél tovább tart egy ügy. – Akkor jó, ennyire ilyen is vagyok. – mondom mosolyogva egy apró vállrántás közepette. Na igen, bírom a szexet, ez van ,de hát ki ne szeretné? Ez egy normális emberi szükséglet amúgy is, ráadásul rohadt jó is, ha már vagyunk olyan szerencsések, hogy nem csak akkor kell szexelnünk, mikor akarunk is belőle valamit, akkor ezt használjuk ki. – Ezt nem is lehet rossz értelemben venni, nem? – jó, azt leszámítva, hogy sokakkal mászok ágyba, de annak már vége, és ha jól emlékszem akkor ő is pont ilyen volt, nem? Sőt, még azzal a bamba arcú seggfejjel is szóval… mindegy is, most ez nem lényeg. - Én szeretem, ha egy film tocsog a vérben, és lehet rajta parázni. – na igen, nem az én kategóriám az, mikor két ember első látásra egymásba szeret meg minden… nem, nagyon nem bírom az ilyet, nekem kell az akció meg a félelem és izgalom faktor, szóval… romantikus filmet igen keveset láttam. – Na azért. – mondom széles mosollyal. Na még akkor lennék megsértődve, ha ő nem akarná ezt. Nem arról van szó, hogy úgy gondolom én vagyok a legjobb, de… na jó, igazából pont erről van szó. Én szeretem magamat, meg is vagyok elégedve magammal, és tudom, hogy más is velem, szép az élet. – Nézzenek oda, milyen rossz kislány vagy… - vigyorgok rá a szavai hallatán. Először talán kicsit fura volt az nekem, hogy egy ekkora lakásba költözünk be, elvégre csak ketten vagyunk és olyan elképesztően sok cuccunk nincs is, de… minél nagyobb a lakás, annál tovább tart kiélvezni, nem? - Tudom. De ha már egyikünk sem az, akkor mondjuk azt simán, hogy mi, oké? – mi oldjuk meg , mi legyünk elegek, ne pedig a szerelem meg annak mindenféle ereje, mert attól egyszerűen hülyét tudok kapni. Nagyon romantikus meg minden, de nekem nem éppen ez a mániám. Nem baj, ha valakinek ez, csak engem kíméljen meg tőle. Már éppen rántanám meg a vállam, hogy semmiség, mikor pillanatokon belül a festéket érzem meg az orromon. Kissé meglepődve, de mosolyogva pillantok rá, majd csak bólintok egyet kimérten, de még mindig mosolyogva. Jól van, ha harc, hát legyen harc. – Pontosan, látod, nagyon megy ez neked! – mosolygok rá egy csókot nyomva az arcára, persze úgy, hogy az orrom kellőképpen érintse őt és ne csak én legyek festékes. – Amúgy jól áll neked a zöld, kiemeli a szemedet! – vigyorgok rá még mielőtt lehajolnék, hogy én is megmártsam a festékben az ecsetet és neki kezdjek a munkának.
- Tudod mi nagyban eltérünk az átlag embertől. - mosolyodom el. Azért így van nem? Kicsit se hasonlítunk rájuk semmilyen szempontból sem, szóval nem hiszem hogy mondjuk szerződés terén hasonlítanánk. Nem gondoltam erre, igazából fel sem merült bennem, szóval... szerintem nem is fontos. Az ember csak éljen a mának. Nekünk már így is elég kifacsarodott életünk volt, elég kellemetlen múltunk, nem kell, hogy még a jövőtől is előre féljünk, hogy mennyire lesz rossz, vagy mennyire szúrjuk el. Akkor is elszúrhatjuk, ha nem készülünk eleve arra, hiszen nem sok tapasztalatunk van kapcsolati téren, nem kell erre még direkt rá is tenni egy lapáttal mindenféle hülye szerződésekkel. - Ennyire ilyennek látlak, de... ez teljesen reális és nem is rossz értelemben mondtam. - nem zavar az engem, hogy ilyen, hogy bírja a szexet. Én is bírom, csak most ezt a más megközelítésű kapcsolatot próbáljuk valahogy megoldani, de azt hiszem eddig már elég jól bírtuk és talán tényleg nem kell tovább csinálni, ha már itt a közös lakás és... minden, akkor nem kell a végtelenségig visszafogni magunkat ugye? - Nem mondanám, hogy nagyon oda vagyok értük. - rántom meg a vállam. Hát na nem mondom, hogy olyan nagyon pánikolós fajta vagyok, de azért nem vagyok oda a horror filmekért, mert nem szeretek kifejezetten félni. Így is volt már elég rossz az életemben, nem szeretnék még többet filmek által. Igazából, ha már film, akkor legyen jó és pozitív, pont az életem ellentéte. - De... én is természetesen... nagyon. - szerintem ezt még egyetlen csókomból is tökéletesen érezheti, simán bele tudom sűríteni. Naná, hogy baromira vágyom rá, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogyan bírhatnám még tovább, sőt jó eséllyel nem is nagyon akarom, mert már eddig is kihúztuk, ez is azt hiszem elég nagy dolog... igaz? Eleget próbáltunk már máshogyan viselkedni, mint régen igaz? A szavaira csak bólintok, naná, hogy nagyon ki vagyok éhezve, hát ki a fene ne lenne, amikor már zuhanyoztunk is együtt? Természetes, hogy többet akarok... azért ne legyünk olyan pár, akik egyáltalán nem csinálnak semmi olyat, az fájdalmas lenne. - Nem csak a konyhát. - vigyorodom el. Na igen, bőven eleget kell pótolnunk és én akarok is, mindegy, hogy olyan asztalon, amit mondott, vagy a konyhában, az ágyban, a fürdőben... már az is nehéznek tűnik, hogy csak úgy feljöjjünk majd a lépcsőn a festékvásárlás után. Hogy lesz ebből festés? - Én sem, te is tudod, de... én is remélem, hogy igazam van. - a szerelem muszáj, hogy számítson, mert tényleg nem tudom mi van, ha nem így lesz. Én... szeretnék vele lenni, tényleg nagyon szeretném, ha ez az egész működne. A festéket legalább könnyen megszerezzük és megvárom, amíg a polc is elkerül az útból, mégis csak ő az, aki az erőember nálunk igaz? A polcon meg még egyelőre amúgy se nagyon van semmi, nem lehet annyira nehéz. - Oh... köszönöm! - mosolyodom el. nem vettem ki a legkisebb ecsetet, de azért nem is túl nagyot, ennyire nem vagyok profi. Szóval előbb a festékbe, aztán a fal felé, majd... egy hirtelen mozdulattal pöccintek oda a hegyével éppen hogy az orrára, csak aztán húzok rendesen oda a falra, mintha mi se történt volna. - Így jól csinálom? - nem is nézek hátra, csak úgy kérdezem meg. Nem tettem én semmi rosszat igaz?
- Nem tudom, az emberek furák, manapság már mindenre kötnek valami szerződést. – rántom meg a vállamat. De abban igaza van, hogy mi csak összeköltöztünk. Nem tudom mi lesz a jövőben, és nem is igazán akarok ezen gondolkodni, de… én nem vagyok az a fajta pasi, aki mindenféle papírt ír alá, hogy elhitesse másokkal, hogy akarja, amit akar. Nem tudom, hogy én akarok-e valaha is megházasodni. Jó eséllyel nem, de hát ezt mondtam régen egy komolyabb kapcsolatról, meg az összeköltözésről is, és most hol vagyok? Na pont ezeknek az elején-közepén, úgyhogy… talán nem is kéne már semmit sem ígérgetnem magamnak. Leszokok erről, ahogy másról is le kéne. – Hé, ennyire ilyennek látsz? – természetesen csak megjátszom ezt a megbotránkozást, mert ha pont ilyennek lát, azzal nincs semmi baj, mert pont ilyen vagyok. Ez van, magamat nem tudom meghazudtolni, de azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy talán én vagyok az egyetlen pasi, aki nem akarta egyből meghúzni őt, amint lehetősége volt rá. - Nem bírod a horrorfilmeket, mi? – pillantok rá mosolyogva. Kár pedig mert én bírom őket, de hát áldozatokat kell hozni, igaz? Még ha ez ne mis valami nagy áldozat, mert kibírom én horrorfilmek nélkül is, de tény, hogy szeretem a frászt hozni az emberekre. – Azt akarod mondani, hogy te nem? – azért azon elégé meglepődnék, vagy legalábbis minimum sértésként fognám fel, mert… na, azért még senki sem panaszkodott rám, még csak nem is találkoztam olyan nővel, aki azt mondta volna, hogy ne néznék ki jól. Szerintem nem is létezik ilyen nő, aki mást mondana, vagy ha mégis, akkor őrült. – Szóval már nagyon ki vagy éhezve… - ismétlem meg a szavait mosolyogva, mielőtt még közelebb hajolnék, hogy megcsókoljam. Na igen, akkor ezek szerint nem csak az én fejemben jár ez a gondolat elég sokat, igaz? Mert amit felvázolt az nem hangzik azért olyan rosszul… - Mi leszünk az első pár, akik a konyhát nem főzésre, hanem szexre használják. – mondom vigyorogva. Na igen, forradalmasítjuk a konyhai tevékenységeket, de hát ezzel nincs is semmi baj, igaz? Legalábbis én nem találok semmi kivetni valót bennük, mert az ember csinálja azt, amit szeretne, és ha mi a konyhában a másikat akarjuk, akkor… ez van. - Hát… nem tudom, soha nem voltam annyira szerelem mániás, de remélem, hogy igazad van. – na igen, én soha nem az a fajta pasi voltam, aki epekedett azért, hogy egy nap találjon majd valakit, akivel boldogan leélheti az életét. Sőt, pont, hogy ezt akartam minél jobban elkerülni, és most pont egy ilyen helyzetben vagyok, igaz? Szóval sokat nem ért a dolog, de a lényeg a lényeg, hogy nem tudok erről mit mondani. Én nem tudok oldalakat regélni arról, hogy mennyire jó szerelmesnek lenni, mert hiába vagyok az, nem igazán tudom megfogalmazni a dolgot. – Oké, akkor… várj, elhúzom a könyvespolcot onnan. – mert a nappaliban igazából csak egy darab könyves polc van, nekem még csak könyveim sincsenek, és a fal mellett ez az egyetlen bútor. Nincs megpakolva, szóval annyira nem nehéz arrébb húzni, aztán amint megvan, már fel is nyitom a festékes dobozt és mosolyogva pillantok fel Jill-re. – Tied a megtiszteltetés, az első ecsetvonás! – mondom mosolyogva neki, de azért remélem, hogy nem egy olyan kis ecsetet vett a kezébe, mert, ha azzal csináljuk, életünk végéig falat festünk.
- Amúgy is ilyet azok szoktak aláírni, akik összeházasodnak nem? Mi csak összeköltözünk. - és most ez a csak nem azt jelenti, hogy ez most akkor sokkal rosszabb. Nem akarok én házasodni, ez is már baromi nagy előrelépés a részünkről, hogy kapcsolatban vagyunk, de nem lenne értelme aláírni mindenféle papírokat, az amúgy is annyira... nem tudom fura dolog. Eleve arra készülni, hogy mi van akkor ha nem tudsz meglenni a másik mellett? És ha nem tudsz, akkor miért akarnál tőle elvenni mindent? Sosem értettem ezt, ha valakit szerettél, akkor mégis hogyan fajulhat egy kapcsolat odáig, hogy aztán ki akarod semmizni, ha csak eredetileg is nem eleve azt akartad, de az ellen meg nem lehet tenni semmit. Én viszont szeretem Simont és nem akarom átverni, ez a lényeg, nem kell aláírni semmit sem. - Már is csak ezen jár az eszed igaz? Hogy mit lehet kiélvezni. - szélesen elmosolyodom. Mondjuk ez nem lep meg a részéről, kicsit sem, valahol azért nekem is megfordul ilyesmi a fejemben. Azért mégis csak nem rég volt az az együtt zuhanyzás és akkor se volt a dolog egyszerű, és oké, hogy azóta ment el idő azzal, hogy költöztünk, meg kicuccoltunk, lakást kerestünk, de hát a fenébe is... érthető, ha azért most már szeretnék egy szinttel feljebb lépni. - Akkor a fekete falak elvetve, ki tudja milyen árnyékokat látnánk rajtuk éjszaka. - vigyorodom el. Na igen erre én se fizetnék be, az a zöld tökéles lesz, bólogatok is a szavaira. Lehetnek a kiegészítők feketék, ez a mi lakásunk és szerintem határozottan szép lesz majd, én legalábbis biztos vagyok benne. A lényeg az, hogy mi jól érezzük benne magunkat, nem számít mások véleménye. Amúgy sincs szerencsére zavaró családunk, aki beleszólna abba, hogyan alakítjuk az életünket, részemről legalábbis már mindkét szülő ki van húzva a felmenői listáról. - Szóval már nagyon ki vagy éhezve, értem én. - nevetem el magam, mert hát lássuk be azt hiszem eljutottunk arra a szintre, hogy akármiről van szó, kb. mindenről ez jut eszébe. Mondjuk, ha ő mondja akkor nem lehet olyan rossz az az asztal, de igazából én most akárhol meg tudnám tenni, megfelelő egy szimpla ágy is, csak a padló, a fürdőszoba, netán a konyhapult... megrázom a fejemet gondolatban, mert így ebből nehezen lesz festék vásárlás azt hiszem. - Hát ezt el is várom. Amúgy is szerintem a közös főzőcskézés közben is elég kellemes lehet egy gyors levezető menet, amíg mondjuk valami épp sül. - annak is meg van a maga varázsa. Jó azt hiszem én is eljutottam arra a szintre, hogy már lassan mindenről csak az jut eszembe, hogy hol és milyen mennyiségben csinálhatnánk. Mint valami friss házasok, bár mondjuk friss kapcsolatról van szó és még csak nem is biztos, hogy menni fog a dolog, de valahogy nem félek tőle. - Igen működnie kell. Gondolom a szerelem nem elég mindenre, de... azért remélhetőleg sok mindenre igen. - a többire meg ott a szex, vagy ez nem ennyire egyszerű? Azt mondják, hogy a békülős szex baromi jó tud lenni, de én még nem nagyon vesztem össze senkivel sem, hogy ezt kipróbáljam. Mármint ha valakit elküldtem melegebb éghajlatra, akkor utána nem mentem bele vele semmi másba. A festékbeszerző túrát azért egészen gyorsan sikerül megjárni, és nem sokára már azzal a tökéletes zölddel toppanunk be. - Gondolom előbb el kell pakolni a zavaró bútort és akkor... a nappalival? - mondjuk a hálóban aludni is kéne azt hiszem, ha azt most lefestjük, akkor a festékszagban meg fogunk nyuvadni, szóval ha kész a nappali, akkor majd holnap jöhet a háló, és akkor majd itt kint alszunk. Közben azért magamhoz ragadok egy ecsetet... nem, nem vagyok kifejezetten hozzáértő, ez már abból is látszik, ahogy fogom, de ez a mi lakásunk, lelkesen elszúrhatjuk ahogy akarjuk.
- Hát… valami olyasmit. Egyesek szeretik ezeket aláírni, hogy… tudod, ne pereskedjenek vagy mi. – nem akarok házasodni, ez az egy dolog a biztos, bár… kapcsolatot és szerelmet sem akartam, és most mindkettőt megkaptam, nem? Úgy tűnik vonzom, amit nem akarok, és ez nem baj, sőt, ebben az esetben nagyon is jó, de ezeket a papírokat tényleg nem igazán akaródzom aláírni, ha vannak. – Na akkor jó, mert… gondok lettek volna. – mondom mosolyogva. Én utálok aláírni dolgokat, az hivatalos, túlságosan is elkötelezettséget mutat, pedig nem más, mint egy firka, ami akármi lehet, az én aláírásom például az, hogy Rambo. Ez mit mond el rólam? – Akkor ebben egyetértünk. Itt lesz mit… kiélvezni. – na igen, ez a ház elég nagy, vagyis lakás, hogy pontos legyek, nem is igazán tudom minek ekkora, de ha már úgy is megtehetjük, akkor miért is ne? Jó sok pénzt kapott Jill, abból futja simán erre a kéglire, én pedig nem panaszkodom. - Ugye? Úgy érezném magam, mintha valami C kategóriás horrorfilmben lennék. – rázom meg a fejemet a fekete falakra helyeselve. Na az tényleg borzalmas lenne, ebben egyetértünk. Nekem nincs talán akkor stílus érzékem, hogy a legklasszabb színeket eltaláljam, de még szerintem is hatalmas öngól lenne az, ha a falak feketék lennének – Aha, mondjuk zöldek lennének a falak, a bútorok meg a… tányérok meg a többi fekete. – az úgy szerintem állati jól nézne ki, főleg ha még lenne olyan… - Tudod, van a buddhistáknak az a kis teázó asztala… na kell nekünk, állítólag fergeteges azon szexelni. – mondom vigyorogva. Oké, ezt csak én mondom, de az az asztal kell nekem, jól néz ki és még kényelmes is ahhoz képest, hogy nem több, mint egy sima kis asztal, de… de kell és kész. Már a régi lakásba is akartam, csak nem volt hely és rohadt rondák voltak a falak is meg minden, de… de most itt az esély, igaz? – Jól van, nyugi, csak vicceltem. – mondom mentegetőzve, de mosolyogva azért. Tudom én, hogy nem a nők dolga ez, és nem is vagyok olyan, hogy csak úgy ráerőszakoljam ezt Jillre. Nem valószínű, hogy konyhatündér leszek, de azért nem árt az, ha nem halunk meg, ha mondjuk a világ összes étterme bezárna. - Szuper, akkor ez meg van beszélve. – bólintok mosolyogva a csók után. Na, megy ez, csak akarni kell meg egy kis igyekezet is kell persze, de… de megéri. Anyám mindig mondogatta, hogy egy kapcsolatban fel kell adni ezt, meg azt, de azért eddig nem sok dolgot adtam fel. A régi életemet, de az nem hiányzik. – Oké, én is,szóval ez megszavazva. – ha lenne nálam valami kalapács, akkor még le is ütném az egészet, ahogy a bíróságon szokás, de hát minden nem jöhet össze, valószínűleg éppen eleget lesz mg kalapács a kezemben, ha össze kell szerelni a cuccokat. – Csak működni fog, ha már ketten akarjuk… - mondom mosolyogva miután elhúzódott tőlem a csók után. Már csak valami munka kéne és… lesz egy normális életünk, nem semmi. A festék vásárlás gyorsan meg van, öt perc séta és kész, kinézzük a megfelelő zöld színű festéket, illetve még veszünk valami fóliát, hogy a padló ne legyen tiszta festék, és máris fent vagyunk újra a lakásban, az egész nem volt szerintem negyed óra. – Na jó… hol kezdjük? – kérdezem, ahogy a kezembe veszem a fóliát, mert hát akkor oda kell tennem, ahol kezdeni akarunk.
- Papírokat? Mint a... házassági szerződés? - ráncolom kissé a homlokomat. Nem tudom, hogy mennyire gondolja ezt az egészet komolyan, igazából bennem fel se merült ilyesmit, főleg nem így az elején. Az ember ne készüljön már eleve a rosszra, hiszen ez pont ezt jelentené nem? - Bennem fel sem merült. - rázom meg aztán a fejemet. Remélem, hogy ő is csak azért kérdezi, hogy bennem sem, nem pedig mert ő szeretne valamit hasonlót. - Én most csak ki akarom ezt élvezni. - hogy együtt vagyunk, hogy nem öljük egymást, hogy szeretem és ő is szeret, hogy itt egy közös lakás és... ennyi. Nem érdekel engem az, hogy kié lesz majd a villa, ami most közös, vagy a kép a falon, ami még nincs is. Majd berendezzük együtt, aztán majd meglátjuk, hogy alakul az életünk, de én nem fogok eleve a rosszra készülni, hogy mi lesz akkor, ha mégse működik ez az egész. Remélhetőleg vagyunk annyira felnőtt emberek, hogy kezelni tudjuk azt is, bár nagyon remélem nem lesz semmi baj, maximum egy-egy kisebb, amit meg tudunk majd oldani. - Fekete falak? Nem... az tényleg nem lenne jó. - rázom meg nevetve a fejemet. - De a zöld jó lehet, világos zöld és akkor fekete cuccokat szeretnél? Mondjuk nem nézne ki rosszul, úgyis unalmas a fehér tányér. - miért ne lehetne egy kicsit extrásabb a lakásunk, ha már a miénk? Nem kell a jól bevált hagyományos színekhez ragaszkodni, amúgy is egyikünk se mondható kimondottan hagyományosnak, sőt... elég kusza életünk volt, így már csak hab a tortán az, hogy ebben is eltérünk az átlagostól. - Igen leszünk! Ennyi erővel a te dolgoz a falfestés, én meg... nézem. - mondjuk nem mondom, hogy ha lekapja a pólóját, akkor nem nézegetném el kedvtelve a fotelből, ahogy épp a falat festi, de azért mégis csak szórakoztatóbb ezt együtt csinálni. Sose festettem még falat, anno apa soha még véletlenül sem engedett ilyesmit, és most ez a mi lakásunk, szóval... majd megtanulunk főzni is. Nem azt mondom, hogy profik leszünk, de azért időnként egy-egy egyszerűbb dolgot csak meg lehet próbálni nem igaz? Én legalábbis úgy gondolom, hogy nekem menne, akkor szerintem ő is igyekezhet egy kicsit, amúgy is ki tudja, hogy melyikünk talál majd előbb rendes munkát. - Oké, akkor a mai program a festés, aztán majd ha minden meg van, akkor cuccolunk ki, nekem tökéletes. - bólintok egy aprót, miután már legalább elengedtem őt, mert hát na mégis csak az első lakásom, szerelmes is vagyok, még jó, hogy ölelgetem és azért alap, hogy kap csókot itt. Talán... pont az lesz majd a különlegessége a mi első együttlétünknek is, hogy már egy ilyen helyen tesszük meg igaz? - Akkor én megszavazom a zöldet! - most még is fura lenne, ha a rózsaszín lenne a színünk, a zöld az olyan átlagos, nem köthető egyik nemhez sem feltétlenül, szóval nekem mindenképpen tetszene. A kérdésre jön egy heves bólogatás, és nem tudom megállni, hogy ne lépjek újra közelebb hozzá, hogy a szájára cuppantsak. - Örülök, hogy megléptük ezt az egészet és... tuti, hogy lesznek nehézségek, de nem érdekel, mert... azt akarom, hogy működjön, hogy működjünk. - röpke őszinteségi roham után fogom meg a kezét, hogy aztán felkapjam a kulcsot és már induljunk is. Ő tudja hol látta azt a boltot, szóval már csak a festék kell, meg ecset, meg a hozzávalók és neki is eshetünk... azt hiszem életem legnagyobb kalandjának, ami úgy tűnik, hogy egy falfestéssel fog indulni.
- Igen, a miénk…erről jut eszembe, ugye nem akarsz semmiféle papírokat aláírni, hogy… tudod,mi legyen a házzal, ha mondjuk csúnyán összevesszünk vagy valami. – mert nem igazán akaródzna aláírnom azt a papírt. Amúgy sem vagyok ilyen ember, én nem szeretem magamat ennyire bebiztosítani, mert kicsit úgy érzem emiatt, hogy…. kevesebb vagyok, mármint, hogy nem szabad és szabályok határolnak mindenhonnan. Ez rossz érzés, éppen ezért nem volt semmiféle szerződés a régi lakásomon se, és így baromi könnyű is volt onnan lelépni. Mondjuk nem hinném, hogy ez Jillnek fontos lenne, mert hát elméletben, ha van valami gáz, akkor megoldjuk, nem pedig kilakoltatjuk a másikat, igaz? – Nem is tudom… én bírom a feketét, de fekete falak közt elég nyomasztó lenni. A zöld az nem jó? Ilyen világosabb, ahhoz még valamennyire passzol is a fekete. – nem igazán voltam soha jó az ilyen dolgokban. Nekem a lakás berendezés elégé … érdekes dolog. Lusta vagyok hozzá, és nem is nagyon kellett eddig soha ezt tennem, hiszen ahol laktam, alapból voltak cuccok, itt viszont a mi cuccainknak kell lenni, és ehhez pedig az kell, hogy úgy álljon minden, ahogy akarjuk, nem pedig, ahogy a nem létező főbérlőnk akarja. Meg még kell pár bútor is… a fal csak egy lépés a sok közül. – Leszünk? Nem a … nők dolga a főzés? – nézek rá vigyorogva. Nem vagyok én ilyen maradi, egyáltalán nem tartom úgy, hogy egy nőnek kötelessége lenne a férfit tömni, simán csak… nem is tudom, annyira nem akarok szakácsnak tanulni, még ha nem is erről lenne szó. Persze, nem árt azért nekem se majd átlapozgatni néhány szakácskönyvet, van itt poroltó is, ha esetleg sikerülne felgyújtanom a konyhát, szóval… úgy látszik, hogy készültek ránk. Megesett már, hogy felgyújtottam dolgokat, többek közt embert is, ami részegen egész jó móka volt, de józanul visszagondolni… hatalmas taplóság volt, még akkor is ha véletlen csináltam. – Hát, ha most kipakolunk, akkor pakolhatunk majd akkor, mikor festünk, szóval… szerintem essünk rajta túl most. – na igen, ha most elkezdenénk kipakolni, akkor a festéskor megint minden vissza kell pakolni, ami nem éppen valami idő és energia igényes szóval én annak a pártján vagyok, hogy csináljuk most. – Amúgy is láttam a közelben egy üzletet, ahol festéket adnak, szóval találjuk ki mit akarunk és hozunk majd onnan. –nincs messze, talán öt perc séta, szóval amint kitaláltuk a színeket, már le is ugorhatunk oda, hogy hozzuk a megfelelő színt, ami jó az elképzeléseinknek. és máris mehet az új, közös lakásunk tényleges kisajátítása. – Falat festeni amúgy is jó poén, szóval… csináljuk? – nem festettem még soha falat, de gondolom ha saját lakásod falát fested, a nővel, akit szeretsz, akkor minden más, ez is elég jó móka lesz, nem? Legalábbis ha logikusan nézem, akkor így kéne lennie, és biztos vagyok benne, hogy így is lesz.
Teljesen érthető, ha van azért bennem egy egészséges adagnyi félsz igaz? Nem azt mondom, hogy totál teljes rettegésben vagyok, főleg hogy ez az egész az én ötletem volt. Új élet, újra kezdés, új minden, de azért mégis csak bizonytalan az egész. Nem tudjuk, hogy vajon működni fog-e, ahogy azt sem, hogy képesek leszünk-e megmaradni egymás mellett hosszú távon. Sőt még csak arról sincs halvány fogalmunk sem, hogy menni fog-e majd a nem csak szimpla együtt alvás, mert rendben van nem rohanunk, én is így akartam, de azért még csak napok teltek el már és itt a nagy költözés is, a végtelenségig nem lehet tolni a dolgot bármennyire is félünk tőle, hogy esetleg nem fog működni, vagy netán mégis... félresikerül valamit. Majd megoldjuk azt is igaz? Ha már meg van a nagy elhatározás, ha már itt a közös lakás, ha már új életet kezdünk, akkor a gondokat is meg kell tudni oldani együtt. Nagyon remélem legalábbis, hogy így lesz, így kell lennie, mert ha ez nem működik, akkor nem hiszem, hogy valaha az életemben működne bármi is, hiszen most vagyok szerelemes, most először akarok tényleg értelmes vizekre evezni. A költözés maga nem nagy kunszt, kinéztük a lakást, meg van minden, amikor már a ház előtt parkolunk le. Tudom én, hogy lesz, akinek hiányozni fogok a suliból, ahogy ők is nekem, de azért megmaradhatunk mondjuk levelezés frontján, meg hát annyira nincsenek messze, akár össze is futhatok valamikor mondjuk Amy-vel, ha már szobatársak voltunk hónapokon keresztül. Minden csak elhatározás és akarat kérdése... na jó a legtöbb dolog, mert azért nem minden. Természetesen a cipekedésben én is részt veszek, ha nem is az enyémek a legnehezebb holmik, hiszen lássuk be kettőnk közül mégis csak ő az edzettebb és az erősebb, de teszem azt párnákat, vagy kisebb dobozokat én is fel tudok juttatni az emeletre. Először még magamba szívom az itteni illatokat, csak aztán pillantok hátra, amikor Simon megszólal, és leteszi az utolsó dobozt is. Bőven lesz dolgunk mire mindent elpakolunk és a helyére teszünk. Bútorozott a lakás úgy nagyjából, az alap dolgok legalábbis meg vannak, aztán majd kitaláljuk, hogy mit akarunk még beszerezni, vagy hát mire lesz keret. Munkát is kell keresni és... elkezdeni élni valami egészen átlagos életet, amit még egyikünk se próbált soha. Finoman szólva is nagy a kihívás. - Nekem is tetszik, és az a lényeg, hogy miénk. - lépek kicsit közelebb, hogy átkaroljam a nyakát, mert hát na ez mégis csak egy különleges pillanat most nem? Először vagyunk itt együtt, igaz, hogy még sehol se tartunk, de ez... jelenleg cseppet sem számít. - Oké, fessük ki a falakat, mondjuk szép élénk színekre, te milyet szeretnél? - cuppantok oda az szájára most már, hogy aztán elengedjem és kicsit körbe is járjak. A dobozok még bőven ráérnek. - Azt hiszem kénytelenek leszünk megtanulni főzni is... van konyha! - eddig is tudtuk, hogy van, de hát na gondolom az átlagos élethez majd ez is hozzátartozik, hogy megtanuljuk az normális önellátást, nem lehet folyton kaját rendelni, az amúgy se túl gazdaságos. Hiába fordul meg a fejemben a kérdés, végül nem teszem fel, hogy menni fog-e. Majd kiderül és pont hogy nem kéne folyton e miatt aggódni azt hiszem. Úgyhogy inkább csak ledobom magam a kanapéra, miután lerúgtam a cipőimet. - Ma akarunk elkezdeni kipakolni? Vagy, ha amúgy is festünk felesleges lenne nem? - nem azt mondom, hogy az első napot kezdjük henyéléssel, de... na jó, valahol azt mondom, bár akár a festék kérdéssel is indíthatunk, kitalálni a színt, beszerezni. Igen, azt hiszem lenne kedvem festeni.
Az életem finoman szólva sem úgy alakul, ahogy azt terveztem. Bár, igazából még csak tervezni se terveztem, de lényeg a lényeg, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan azt reméltem régen, de ez nem is baj. Én abban a hitben éltem, hogy egész életem a North Salem-i lakásomban fogom leélni, csajokkal és sok-sok piával meg dohánnyal, de végül is ebből nem lett semmi, aminek Jill az oka. Persze, nem egyből történt meg ez az átállás, kellett hozzá nem kevés idő, de végül csak beláttam magamnak, hogy… érzek valamit, bármennyire is nem akartam erről tudomást venni. És bár rohadtul fájt és fáj most is, hogy erre igazán csak akkor jöttem rá, mikor Jill azzal a barommal lefeküdt, de nincs mit tenni. Nem esett nehezemre elhagyni North Salem-et. Már gyerekkoromban is elég sokat költözködtem, szóval mondhatni hozzászoktam. Angliára nem is emlékszem, pedig ott születtem, Svájcról csak pár emlékem van, kicsi voltam még, mikor oda költöztük, Olaszország viszont elevenen él az emlékeimben, ott kezdődött minden, ott lett Simon Dillon érzéketlen barom. Ahogy a nagyszüleim hívtak. De végül is igazuk volt, de lemerem fogadni, hogy valahol azért irigyek is voltak rám, mert az látták bennem, amik ők soha nem lehettek. Aztán persze onnan is el kellett menni miután anyám meghalt, mert nem volt túl nagy kedvem ott maradni, és anyámnak is megígértem, hogy lelépek. Így kerültem Írországba, Aaron bácsikámhoz. Utáltam ott lenni, de könnyen beilleszkedtem és hamar a suli legnépszerűbb sráca lettem, megkaphattam bárkit, de én ahelyett, hogy éltem volna ezzel, inkább elhívtam egy lányt egy haverom bulijába, ott pedig részegen megerőszakoltam. És most ezzel a lánnyal költözök össze. Kész agybaj az egész… komolyan, fel sem fogom. Nem volt olyan nehéz kicuccolnom a lakásból, mert csak béreltem a helyet, nem voltak könyveim, csak a tévém kellett igazából, a ruhák és egy-két kép, meg személyes dolog, semmi extra, simán befért a kocsiba, és még Jill cuccai is elfértek, mert neki sem volt olyan vészesen sok cucca. Persze, megvártam míg elköszönt mindenkitől, addig bepakoltam a cuccait, aztán… a gázra is léptem, és üdv új élet! És most vagyok itt, vagyunk itt, egy egész pofás kis lakásban, Jill haverjának köszönhetően, aki azt a rengeteg pénzt adta neki. Nem egy luxus villa, de jó nagy lakás, tágas, nincs zajos környéken, és maga a környék sem valami gengszter negyed. Van egy nagyobb üvegablak, amit én inkább üvegfalnak hívnék, de elég hangulatos. Felkelsz reggel és mielőtt kimész a konyhába, láthatod az ébredező New York-ot, de ő nem láthat téged, köszönhetően annak, hogy be nem lehet látni, csak ki. A technika, éljen! - Na, itt is van az utolsó doboz. – mondom egy megkönnyebbült sóhajjal, mikor becsukom magamat mögött az ajtót, miután leraktam az elég nehéz utolsó dobozt is. – Pofás kis lakás, nagyon tetszik. Bár… talán kifesthetnénk majd a falakat, a fehér olyan snassz, nem? – vagy csak nekem az? A régi lakásomban minden zöld volt, de ott a tulaj nem engedte, hogy fessek, és nem is akartam, de ez most a mi lakásunk a mi döntésünk, most… innentől tényleg minden más lesz.
Kezdőlap 
by 
