Chrystal & Wyatt - Száműzöttek

Chrystal & Wyatt

 

- A kedveséét? – Nem is azon ütközöm meg, hogy mindenféle filmekhez hasonlítja a menekülésünket. Azon, hogy a kedvesének nevez. Vagy ez mindössze hasonlat, arra vonatkozólag, hogy mindenáron kiállunk a másikért, kiemenekítve lánc-szerűen egyik és másik halálos veszélyből. Bármit is tett velem Jordan, az már a múlt, bár sosem fogom elfelejteni, amit tett velem. Az ikertestvéremet helyettem ölték meg, a lány tűnt vigasznak a fájdalomra, erre kiderült, hogy a kormány embere volt, kijátszott, így már bárkiben is nehéz megbíznom. Chrystal ellenben mintha érdekek nélkül vitt volna magával. Mint valami mentőangyal. Vajon miért? Három veszélyes bűnözőt. Talán azért, hogy engem lenyűgözzön? Valaki a nyomában van, és testőrökre van szüksége? Orvos, gyógyító, tehát nem kell attól félnem, hogy egyhamar jobb létre szenderülök, ám magát nem képes megmenteni? A huntutság, vidámság nem nagyon hat meg, már nem, kinőttem ebből. Mégis.. nem tudok rideg lenni vele, ismerem a hála érzését.
- Ha tudtam volna, hogy mára ilyen szándékaid vannak kislány, hogy megmentesz, jobban felkészülök. – Nem is arról van szó, hogy éhes vagyok, az csak egy dolog, most kínálta fel, hogy kísérjem haza, ott vendégül látna. Ám ostobaság ez az egész, hiszen ha tovább menekülünk, ott keresnek minket először..
- Fűszoknyát? Miről beszélsz...? – Kérdezem meglepődve, aztán ismét magamhoz ölelem, már nem fogok olyan magasan repülni, csupán a bokám rúgásával emelem fel magunkat, hagyom, hogy átkarolva a vállamra hajtsa a fejét, akár el is aléljon. Követem az útmutatásait, s alig egy perc múltán ismét  földet érünk, immár helilopterek intermezzója nélkül. Az irodaház nem tűnik otthonnak, nem is értem, hogy mért ezt mondta.. Akkor mégsem hozzá jövünk?
- Kulcsok? – Azért mégiscsak kiváncsi vagyok, hogy is jutunk be. A fiatal szőke lány törékeny alakja szinte elvész erős karomban, mégsem lehetek olyan gyenge, hogy megremegjek a közelségétől, noha rám fér manapság az ölelés, nem kicsit vagoyk magam alatt.

Don’t hold your breath

Chrystal & Wyatt

Teljes pánikba estem. A helikopterek látványa még soha nem keltett bennem ennyire lélekfacsaró érzéseket. A halál arcába bámulok, teljesen elsápadok, de nincs nagy vész, nagy hirtelen meg is jön a színem; elzöldülök.
- Oké, menekülünk, mesterlövészek és rakéták kereszttüzében próbálunk valahogy egy apró légicsatornát találni, ahonnan nem szednek le azonnal, de erről a liftezésről igazán nem volt szó. Sőt, megmondom neked őszintén, hogy a filmekben ez igazán nem így szokott működni. Csak úgy felkapják a törékeny hölgyet, és repülnek vele messzi földön át, ez a dolgok természetes rendje. Nem pedig az, hogy a megmentett hölgy telibe rókázza a kedvesét.- A hangom nagyon remeg, mintha hidegrázással küzdenék. Mégis, huncutság és kedvesség vegyül bele. Tisztán hallani, hogy nem hibáztatlak, pusztán ugartlak. Kicsit még a szemem is forgatom, hátha megmosolyogtat Téged, bár igazán nem hiszem, hogy látod. - Nem kellett volna kihagyni a reggelit. A szüleim, de még a nagyszüleim is mindig megmondták, hogy üres gyomorral nem szabad belekezdeni egy hosszú napba. Hát még egy hosszú repülésbe. Én meg naiv fejjel azt képzeltem, hogy az első repülésem Havaiiba szól majd. - Egyre sápadtabb a fény, amit árasztok. Reszket, azzal fenyeget, hogy ellobban, mint egy gyertyaláng. Az erő, ami Téged frissen tart, engem elsorvaszt. - Igen, vennék fel fűszoknyát, és koalákat ölelgetnék, és fújnám azt a... hogy is hívják?
Össze-vissza beszélek. Egyre halkulok. Már alig érzékelem a gondolataimat. Gondolkodnom kell. Beszélnem kell. Egyre hosszabbak a pislogások. A fejem közepében fekete lyuk nyílik, és megállíthatatlanul szippantja be a tudatom. Felrobban a vezérhelikopter, ez kicsit felráz. A pilláim olyan nehezek.
- El fogok ájulni. - Sápatag hang, sápatag fény. - A börtöntől jobbra, a Rain Grows sugárúton van egy elhagyatott szürke irodaház. Célozd meg azt.
A nagy szürke épület. A szürke... épület... az álmomból...

Chrystal & Wyatt

 Számomra oly mindegy, hogy hol vagyunk, csak tűnjünk el mihamarabb a látképből. A lányt egyébként is megismerni vágyom, érdekelnek a miértek. Az újabb csapda esélye egyszersmind ingerültté, s kíváncsivá tesz. Oly különös az aurájából eredő sugallat, lúdbőrözik tőle a bőröm, holott nem szokásom így megrettenni. Oly vesébe látóan méreget, mintha ismerne valahonnan, tisztában lenne múltam olyan részleteivel, amelyről még nekem sincsen tudomásom. A megerőltetéstől, amelyet a repülés és az azt megelőző menekülés okozott. Mégsem állhatunk le, tovább kell mennünk. Megtámasztom a téglafalat, ami mellett állunk, zihállok egy keveset. Végigsimítok a tarkókom, miközben a levegő sikoltva távozik a tüdőmből. Soha nem lesz vége, mindig üldözött vad maradok. Felpillantok, ahogyan az ételt emlegeti. Nyelek egyet, a szigorított, megerősített böröntben nem volt ilyenben részem. Különös; korábban utáltam a pörköltöt, ha már hús, akkor legyen az lapos, grillezett, fűszerezett, na de pörkölt? Az valami európai változat lehet, amellyel sosem tudtam megbarátkozni. Most mégis befalnék egy kondérral.
- Nem hangzik rosszul. – Még mindig úgy teszek, mintha ő tartozna nekem szívességgel, noha a lány mentett meg. Nehéz beismerni, én tartozom. Átkarolom hát a derekát, és már repülünk is. Eddig nem tűnt tériszonyosnak, s nem érdekel, ha msot kezdené el. Ahogyan sikoly harsan a fülembe, ösztönösen térek ki az esetleges lövés elől, és bukórepülésbe kezdek. Az én gyomrom nem fordul fel, az ebben gyakorlatlan lányért nem kezeskedhetek.. A helilopterek vezére tör felénk, így a levegőben félkörös mozdulatot írva le, energialökettel kapom szét a műszerfalát. Egyből elveszti a kontrollt, mozgása rendezetlenné válik, és a mélybe zuhan, ám már nem várom meg a robbanást. A másik kettő jóval óvatosabb, így nyerhetünk egérútat. Cikázva száguldok a lánnyal a felhőkarcolók magasságában, a fülcimpájához illesztve a számat.
- Merre?

Don’t hold your breath

Chrystal & Wyatt

Enged benned a harag, látom a szemedben, a tartásodban, hallom a hangodban. Remélem, rád is átragadt valamennyi abból a nyugalomból és vidámságból, ami hirtelen előtör belőlem. Régen nem éreztem már magam bárhogyan is. Pár órával ezelőtt még hályog telepedett az agyamra, és egy vastag szőttesen keresztül próbáltam érintkezni a világgal. Most ragyogok és kacagok. Csak valahol nagyon mélyen nyugtalanít egy kicsit, mi történhetett velem. Több időre lenne szükségem, hogy átgondoljam. Nem szegtem törvényt soha életemben. Nem az a fajta vagyok. Vajon valóban Fúria hatalma irányítja a tetteim? Az üvegkoporsó falai az ő hatalmát is vissza kellett, hogy ver... alig érzékelhetően megrázom a fejem. A gondolataim máris elkalandoztak. Rád akarok figyelni, rád figyelek, veled vagyok. Talán még egy pici magyarázat beleférne. Olyan kis hirtelen vagy, olyan lendületes és energikus, megnyikkanni sem hagysz.Megkacagtatsz. Újra és újra. Változékony vagy, akár a tavaszi időjárás. Már át is öleltél, már fel is kaptál, már emelkedünk. Nem várod a beleegyezésem, nem várod a végcélt sem igazán. Az út válik fontossá, amin keresztül odajuthatunk. Igazi Zen állapot. Zöld ragyogás vonja be az érintkező felületeinket, látod, az erő, mely számomra még annyira ismeretlen, téged ismer, hozzád idomul. Ahogy fáradsz, az én lelkem úgy táplál téged. Bennem mártózol meg minden másodpercben a felfrissülésért.
- A fagyasztómban van egy jó nagy adag édesapám pörköltjéből. Bár kenyeret még kelle... - Valami sötét és fenyegető rajzolódik ki a város fehérségéből. A gyomrom azonnal összeugrik, páni félelemmel sikítok a füledbe. - Helikopteeeeeeer!
Ráadásul nem is egy, hanem rögtön három. Teljesen biztos, hogy ők hamarabb láttak meg minket, mint én őket. A nagy zöld ragyogást az égen még a napnál is könnyebb kiszúrni. Talán még a testhőnket is be tudták azonosítani, akkor pedig rakétákkal is megsorozhatnak. Vörös villanás vakít el egy pillanatra, és csak a filmekből sejthetem, hogy egy mesterlövész célozta be a fejemet. Pillanatok kérdése az életünk.

Chrystal & Wyatt

 Tudom, hogy kissé nyers vagyok, ám már bíztam, és csalódtam, többször nincsen kedvem alámerülni a kétkedés mocsarába. Értetlenül állok a tény mellett, hogy a gyógyító lány, aki felügyelt, megadta az áhított szabadságot. A miérteket pedig nem tudom ép ésszel felfogni. Még túl közeli az árulás, amellyel Jordan ellenem fordult, talán mindig is a vesztemet akarta, s csupán eljátszotta a szerelmet, a szenvedélyt, hogy a hatalmába kerítsen. Meglehet nem is feltétlenül akart feladni, titkos tervei voltak velem, s amelyek valamiért füstbe mentek, ezért is dobott el magától. Próbálom kiírtani magamból az érzést, hogy ő fontos volt nekem, most már át kell értékelnem az egész képet, s annak látni, ami valójában volt; csapda. Sajnálatos, hogy Chrystalon csattan most az ostor, ám már nem érzek lelkiismeretfurdalást, nem szándékozom többet sötét hatalmak játékszerének lenni. Ahogyan fürkészem a szőke lány vonásait, érzem a törődést, az odafigyelést, és végül kelletlenül felsóhajtok. Mindenkinek járhat egy esély. Főleg, hogy ő megadta ezt nekem. Csupán annyit tehetek, hogy rajta tartom a szememet, és az első gyanus jelre kitöröm a nyakát. A társaink most messze járnak, szétválásunk okos ötlet volt, nem egyszerre kapnak el minket, meg kell osztani az erejüket. Itt kint, a nyüzsgő nagyváros tömegében egy vagyok a sok közül. Le kéne dobnom ezt a göncöt, és egy átlagos, utcai ruhát magamra húznom, netán még baseball sapkát, napszemüveget, és kész is az álca. A szakállamat sem ártana leszedni, a hajamat kissé katonásra nyírni. Chrystal vajon meddig hajlandó segíteni? Nem úgy tűnik, mintha magamra akarna hagyni..
- Aha. Helyes. Ha te mondod..  – Vonom meg a vállamat kemény pillantással, nehezen tudom levenni róla a szememet. Kedves kis nőnek tűnik, nem az én kaliberem, valahogy mégiscsak lehetnek rejtett titkai, ha azt tartja eszenciálisnak, hogy veszélyes bűnözőket ereszt szabadon. Na nem mintha nagyratörő terveim lennének. Már az egészesen csendes, átlagos élet is az osztályrészem lehetne. Most már cseszhetem az egészet. – Tudnék enni. Merre? – Fonom a derekára a tenyeremet, és vonom szelíd erőszakkal magamhoz, hogy ismét a levegőbe emelkedjünk. Fáradok, de még van bennem szufla. Pár perc alatt bárhol ott lehetünk. A levegőből könnyedén szemmel tudom tartani a várost, és az esetleges üldözőket. Csak le ne kapjanak valami távolsági fegyverzettel. Áh, nem valószinű, tudván, hogy képes vagyok felrobbanni, nem kockáztatnák a civil lakosság biztonságát.

Don’t hold your breath

Chrystal & Wyatt

 
Ez az érzés számomra teljesen ismeretlen. Szabályosan áramlik belőlem az életerő beléd, pont úgy, ahogy megfogalmazódott a képzeletemben. Olyan, akár egy tündérmese, mintha arra ébrednék egy napon, hogy varázsló vagyok. A repülés jól esik. A város belsejében eluralkodó hóvihartól távolodva egyre melegszik a levegő, kisüt a nap, kellemesen langyos légáramlat öleli át finom lázba boruló bőrömet. Ahogy te erősödsz, úgy gyengülök én. Minduntalan hátra kell pillantanom, nem járnak e nyomunkban. A távoli, gigantikus épületek között egészen elképesztően tombolnak az elemek. Fúria műve ez is, már tudom. Az a nő mintha egyenesen Földanya méhéből pottyant volna ki, ugyanazzal a pusztító-építő hatalommal, mely illik is a bolygó egyetlen gyermekéhez. Egyre messzebb kalandoznak a gondolataim, távolodik az értelmem a testemtől. A szálak, melyek összefűzték az elmémet a fizikai valómmal, most köréd fonódnak, téged építenek tovább. Nem bánom. Én szeretném így. Neked szárnyalnod kell. Szárnyalj!
Lassan ereszkedünk. Vagy inkább zuhanunk? Kicsit összemosódott ez a pár perc (vagy pillanat), mire talajt értünk. Kihuny a zöld ragyogás. Mindketten szédelgünk kicsit. Összerezzenek, és azonnal az eget kezdem tanulmányozni. Körbe-körbe. Kicsit talán kacagok is, ahogy a magas fák zöldje összemosódik az ég ragyogó kékjével, a nap szikrázó sárgás-fehérével. Mégis tavasz lehet. Nyár eleje talán. A pulóver alatt valósággal lángol a bőröm, kipirulok. Lassan hatol a hangod a fejembe, beássa magát, összekapcsolódik az arcod, a tekinteted emlékével, az adatbázisban tárolt neveddel, ami talán nem is igazi név. Miértek. El kell mondanom neked a miérteket. Nem tudom abbahagyni a mosolygást, a hangom is kacag.
- Ez volt a helyes. – Bukik ki belőlem, pedig azt akartam mondani: Meg akarlak menteni. Ez is, az is számomra megfelelő magyarázat, őszinte mindkettő. – Éhes vagyok. Van kedved hazakísérni?
Csak egy pillanatra harapom be a számat. Ebben a pillanatban tényleg izgulok. Kettőnkért izgulok, a szököttekért, akiknek menedékre, meleg ételre, békére van szüksége. Abba egy másodpercig sem gondolok bele, hogy esetleg ártanál nekem. Ösztönösen bízom benned.

Chrystal & Wyatt

 
A repülés még teljesen új. Nem olyan régen fejlődött ki. A börtön előtt nem sokkal, így most igazán csodaszámba megy, hogy menekülés közben nem kell kockáztatnom, mert magabiztosan tudom művelni. Igazság szerint csupán a lány érdekel, a másik kettő léte aligha hat meg, ugyanis nem számít, hogy a zárkákból szabadulva milyen kapcsolatokat kell majd ápolnom. És lám, igazam is lesz, hiszen amint nyílt terepen vagyunk, lelécelnek. Ő viszont marad, megroggyanó térdemet érzékeli, és segít, hogy ne ájuljak be, amíg sikerül ismét a levegőbe emelkednünk. Érzem a gyógyító energia áramlását a testembe, és a múltra gondolok, arra az édes múltra, amely a börtönbe vonulásomat megelőzte. Jordan.. Az álnok szuka! Azt hittem, hogy mellettem áll, de minden, amit mondott, hazugság volt. Kormányügynök volt a csaj, és az, hogy elcsábított, csupán a terv része volt. Nem derült ki, hogy Stryker megbízásából dolgozott, vagy a katonai hírszerzésnek, ám most már mindegy is. Sikerült elérnie a célját, olyanok karmába juttatott, akik a hozzám hasonlóakat gyűjtögetik. Én nem lettem volna rá képes, hogy elpusztítsam, ám Kétely megtette helyettem, így anélkül tudtam elégtételt venni, hogy bemocskoljam a kezemet. Na nem mintha nem lennék képes a gyilkolásra. Igazi nehézfiú vagyok, de Jordan mellett kezdtem álmodozni valami békésebb életről, amely most teljesen szertefoszlott, és most ismét menekülés az osztályrészem. Ezúttal egy másik szöszivel. Az, hogy gyógyít, még mindig nem jelent semmit. Az sem, hogy kiszabadított. Lehet, hogy mindez egy újabb perverz kisérlet felvezetése. Eddig sem voltam túlságosan bizalmaskodó, nem ma fogom elkezdeni a fentiek ismeretében. A városon kívül szállunk le, még mindig kótyagos vagyok a lövéstől, de sikerül talpon maradni, ahogyan leteszem magunkat egy kisebb liget közelében.
- Na és most.. Elmondod végre a miérteket? Mire kellek neked..? – Szólalok meg most hosszú idő után, sötét tekintetem a halovány porcenánbőr mélyén pislogó kék szempárt fürkészi. Ha csak úgy mozdul, hogy nekem az nem tetszik, maréknyi hamut csinálok belőle, abból aztán nem kaparja össze magát.

Don’t hold your breath