Egy visszautasíthatatlan ajánlat

Nem tetszik a válasza. Valahol talán válaszolt a felvetésemre, de az is lehet, hogy még sem. De ettől függetlenül nem hiszem, hogy megcsalnának az érzékeim, amik lüktetnek már szinte a fejembe. De egyelőre még meccselünk, hagyom, hátha a normalitás meggyőzni. Ha nem akkor jön a nehéz tüzérség, és a fiúknak adom át, hogy intézzék el.
- A fenéket kényszerítettük ki maga szemét – nem hinném, hogy rosszat tettünk azzal, hogy megjelentünk a környéken. Minden bizonnyal a pártfogóm jól választotta meg a helyet. Sosem okozott még csalódást, és kétlem, hogy most kezdené el azzal, hogy rossz helyet választ nekem. Valami oka csak van, hogy ide helyeztük ezt az egész házat, és valami olyan, ami biztosan nem árt nekem.
Nem tetszett a magabiztossága abban , hogy a kidobóim nem árthatnak neki. Két lehetőség van, csak fenyegetőzik, vagy pedig hozzám, a fiaimhoz hasonló, akkor viszont elképzelhető, hogy tényleg árthat nekünk. Igen, nekünk, mert itt nem csak az én életemről van szó, hanem a többiekéről is, mindenkiről, akikkel dolgozom, aki ha úgy tetszik a családom.
Mielőtt a háromhoz ért volna körmeit a nyakához szegeztem, oda nyomta, hogy érezze csak. Már nem érdekelt, hogy lebukom, vagy mi lesz, minden más számított csak.
- Ha még egy hang elhagyja a száját elvágom a torkát – fenyegettem most meg én őt.

Hogy király lennék? Lassan annak kéne tekintenem magamat, hisz maga a királynő a jegyesem, így logikus, hogy feljebb emelkedjem a ranglétrán. De a Fehér Király jelző már nem állna jól nekem. Sokkal inkább a fekete… Egyébként is rám férne már egy kis stílusváltás. Kezdek nagyon egysíkú lenni. És nem kívánok unalmas emberré válni, még ha szövegem gyakorta az is. Ha itt sikerrel járok el is várhatnám megkoronázásomat.
A nő következtetései elgondolkodtatnak.
- Való igaz. Nem lehet fogalmam arról, hogy kiskegyed nem-e egy fekete özvegy. És igen, az én kezemhez tapad vér, ugyanis fröccsent rá egy szerencsétlen vérvétel alkalmával mikor a páciens nagyon ficánkolt. – fordítom abszurditásba kijelentését, mely még igaz is. Persze nem röhögöm el magamat, a lehető legnyugodtabb fapofa kíséretében ejtem ki a szavakat. Láthatólag igencsak fel van paprikázva az ifjú hölgy. Sajnos ettől már csak rosszabb lesz a helyzet.
- Sajnálom, hogy nincs ínyére. De kikényszerítették. – sóhajtok fel. Pedig egész jó hely ez. És ettől a virtustól bennem is megmozdul valami… Szeretlek Emma!
Nem érti ki vagyok. Ez jó. Majd megtudja mit jelent! Ez is csak azt mutatja, hogy új a környéken. Szomorú szenvedni a tudatlanságtól. Talán felvilágosítsam? Végül is úgyis meghal. Ártani már nem fog tudni nekem. Meg aztán ez a hiszti roham! Végképp az igazságért kiált.
Kezemmel csak legyintek.
- Hiába is hívná legkigyúrtabb kidobóját, nem árthat nekem. – veszem semmibe ígéretét. Igaz, rám nézésre nem tűnök veszélyesnek. Nem túlzottan fit megjelenésem, ám a látszat csal, nem is kicsit. Újabb adag hisztériát kapok a nyakamba, mit szenvtelenül tűrök. Ideje hát eleget tennem a hölgynek.
- Nos, kívánsága teljesül. Nem fog többé látni. Békével pedig maga és munkatársai fognak távozni. És sajnálatos, hogy ilyen sok munkát fektetett bele ebben a helybe. Mit említettem a város másik végében kellett volna. De mivel köti az ebet a karóhoz, így nincs más választásom. – sóhajtok fel újfent.
- Mert ez a hely a Pokoltűz Klub területe. S mi kérlelhetetlenül leszámolunk a konkurenciával. Sajnálom, hogy nem hallgatott a szép szóra. – billegtetem jobbra-balra fejem.
- Most már nem csak Lily miatt kell aggodalmaskodnia. Hanem a saját élete miatt is. De mivel látom magában a tehetséget, kap egy kis időt elmenekülni. De csak míg hármat nem számolok. – sétapálcám magam elé teszem és rá támaszkodom. Elkezdem koncentrálni a bennem lévő energiát.
- Egy! – érzem amint az elraktározott erő felébred és telíti tagjaimat. Szinte vibrál körülöttem a levegő.
- Kettő! – megindítom a kisugárzás. Érzem ahogy csikiz az energia, amint húsomon és bőrömön keresztül áthatol a felszínre. Megszokott állapot ilyen helyzetben. Ahogy az a halvány fényvonal ami körülölel. A robbanás előtti utolsó pillanat. És ekkor érkezek el a háromhoz…

Idegesít ez a pasas, és nem tudom, hogy mit képzel magáról. Azt hiszi, hogy valami királyocska, akinek a szavára ugrik mindenki? Na azt már nem, még mit nem. Nem adom fel a helyemet, amit elértem, amit kaptam, amit vezetek. Nem fogom még a jó isten kedvéért sem feladni azt, amit elértem.
- Honnan veszi, hogy nem tapad vér a kezemhez? Nem ismer? Én se magát, és a jelek szerint a magáéhoz már tapad – vontam le a következtetésemet, mert gondolom, jogosan mondja, amit mond. De ezzel, amit itt művel csak tüzeli bennem a macska énemet, ami legszívesebben kettétépné a torkát. Ennyire erősen még soha nem éreztem. Ráadásul a hetedik érzékem is itt visít a fejemben, hogy nagyon nincs rendjén ez az idegen.
- Pontosan annak értem ami, fenyegetőzés, ultimátum, és egyik sincs ínyemre – jól értem én, hogy mit akar, de nem épp így kellene előadnia magát. Mint mondtam, tuti nem király, mert nem látok a fején koronát, illetve a királyok kora már lejárt.
- Fehér futó? – nézek rá kíváncsian. Lehet, hogy ezt értenem kellene, de nekem semmit sem mond ez az elnevezés.
- Nekem ez nem mond semmit sem, úgy, hogy ha megkérhetném mindenféle gunyólodás nélkül elmondaná, hogy ki maga? Azt hiszem egyszer se léptem fel maga ellen fenyegetően vagy bármi egyéb, maga pedig folyamatosan támad , és olyat vár el, amit nem adhatok meg, és szándékomban sem áll teljesíteni a parancsát. Nem ismerem magát, ezt az elnevezést. Nekem nem mond semmit sem, úgy hogy jó lenne ha adna egy teljes felvilágosítást, ellenkező esetben kénytelen leszek hasonlóan fellépni őn ellen, olyan módon, ahogy őn teszi velem, velünk – ezt akár veheti ígéretnek is. És nagyon remélem, hogy végre nyílt lapokkal, és normálisan kezd hozzá ehhez a beszélgetéshez, ultimátumok, fenyegetőzések nélkül.
Szavaira csak fintorgok egyet. még is mit képzel magáról?
- Nem érdekel, hogy ki maga. csak egyet tudok, hogy tűnjön el innen, és be ne tegye még egyszer a lábát a klubba. Nem érdekel ki maga, mi maga, de mi rendesen kezeltünk önt, pedig az első fenyegető szavakra , tettekre hívathattam volna a fiúkat, hogy rakják ki magát az utcára , és lássák el a baját. De Nem tettem meg egyiket sem. Jöttem, hogy meghallgassam, de maga újra csak az ultimátumokkal jön. Szóval, ha nincs normális mondanivalója, esetleg tárgyalni valója, mert én fel nem adom ezt a helyet, azt amit elértem a magam módján, akkor viszont nem látásra. Távozzon békével, ahogy jött, a többit meg majd meglátjuk. Nos tud normálisan üzletelni vagy sem? Mert arra amit most művel nem vagyok hajlandó – elegem volt a pasassal, de igyekeztem megtartani a normalitás vonalát. Ha nem képes erre, akkor tényleg fogja magát és húzzon el innen, mert komolyan riasztom a fiúkat. Sőt azon se csodálkoznék, ha már az ajtó előtt állna egy, hiszen maguk is látták, hogy küldtem ki Lilyt, hogy jöttem be. Ráadásul tudják, hogy csak úgy nem szokásom lány cserét végezni.

Barátságnak nincs helye egy üzleti tárgyaláson, főképpen ha az nem is tárgyalás, hanem egyszerű ultimátum átadás. Vak is láthatja mi történik. De legalább a figyelmet sikerült felkeltenem.
Igen, testem még hozzá van szokva ezekhez a helyekhez, a reflexek működnek. De önuralmat sem nehéz gyakorolnom, így elcsábításnak esélye sikertelen.
- Egyszerű oka van annak, hogy miért fogadja el kérésemet. Nevezetesen ha nem szeretné ha vér tapadna a kezéhez. – felelem a kíváncsi szempárnak némi sejtelmességgel, kétértelműséggel. A nő megérti, de az esetleges hangfelvevők miatt kell óvatosan fogalmaznom. Illetve, hogy ne derüljön ki egyből, mire is készülök arra az esetre, ha e nőci van olyan buta, hogy ne tegyen eleget kívánságomnak.
- Értse annak ami. – felelem újbóli kérésére. Ha felfogta szükségtelen kérdezni. Én pedig nem fogom a szájába rágni. Időm sincs rá. Mihamarabb haza akarok érni Emmához. Ezért is húzom össze szemöldökömet morcosan mikor a hölgy megálljt parancsol. Csak a kérdése miatt teszek eleget kérésének.
- Mint mondtam, értse meg jól amit mondtam. Ám ha mindenáron meg szeretni tudni az okát, adok egy esélyt. Hátha úgy felfogja az a csinos pofija. – grimaszolok rá.
- Hogy ki vagyok? – benyúlok nadrágom zsebébe.
- A Fehér Futó. – nyújtom át a nőnek az említett sakkbábút. Az teljesen szabványos, fából faragott, semmi huncutság sincs benne.
- És nem mutatkozott be drága. Így miért is árulnék el magamról többet? – emelem fel ujjam, jelezve hazugságon kaptam a nőt.
- Még azt sem árulta el, hogy maga-e ennek a helynek a vezetője. De ez már lényegtelen is. És nekem nincs gondom, időpontra sincs szükségem, hisz már itt vagyok és tárgyalni valóm nincs. Csak azt jöttem közölni, hogy egy órán belül távoznak épen és egészségesen, vagy egy perc múlva nem éppen ilyen állapotban. És a kedves Lilyt nem fenyegettem. Jó kis csaj, csak sajnos rossz helyen. Kár lesz érte. – tárom szét karjaimat.
- Magát sem fenyegetem. Csak elmondtam miért jöttem. Kérem, igyekezzék! Az ideje fogytán van… - fordul el a nőtől a kijárati ajtó felé indulva meg szépen lassan. Nem számítok támadásra. Szitkokra annál inkább. De testemben tárolt energiákat készenlétben tartom. Ha kell, azonnal felhasználhassam őket. A 60 másodperces visszaszámlálás megindult.

Egyáltalán nem barátságos az, ahogy viselkedik, és nem is úgy, mint aki ezt csak megjátssza szórakozásból. Most már nagyon is érdekel, hogy ki ez az idegen, és milyen szándékai vannak. Ha bántani mer engem, a lányokat, vagy a helyet isten bizony, hogy felszabdalom.
Érzem, hogy kényelmetlenül érzi magát attól, hogy a kezem a combján pihen, de ez engem egy cseppet sem zavar. Amíg kezeim, hogy is mondjam a legérzékenyebb pontja környékén jár, addig csak egy mozdulatomba kerül, hogy kasztráljam. De egyelőre nincsenek ilyen szándékaim, most már csak az igazat akarom tudni.
- És miért is kellene teljesítenem az óhaját? Bocsánat kérését? – néztem rá kíváncsian. Jó lenne, ha kibújtatná már a szöget a zsákból, hogy tisztán lássak. Kifejezetten utálom azt, hogy ha valamit rejtegetnek előlem. Azt hiszem ez gyerekkoromból ragadhatott meg, hiszen elég csúnya dolgot fedeztem fel akkor, a továbbiakról pedig ne is beszéljünk inkább.
- Ez fenyegetés akar leni? – kérdeztem rögtön vissza, nem érdekelt ,hogy a szavába vágok e vagy sem. Nem szeretem, ha fenyegetőznek. Se engem, sem a lányokat nem érheti baj, hiszen megígértem nekik, hogy vigyázok rájuk.
- Nem megy senki sehová sem, és nem is pakol senki semmit sem el. Jó lenne, ha nyílt lapokkal játszana, és elárulná, hogy miért is akar minket elküldeni innen, és mi jogon fenyegetőzik - kicsit ingerült voltam, de még sem annyira, hogy ez szemmel látható legyen. Zavart a pasi, és hogy felállt naná, hogy nem tetszett, kikerült a kezem hatósugara alól.
- Kezdjük ott, hogy fogalmam sincs , hogy ki maga és milyen jogon fenyeget engem, a lányok, a vendégeimet, és az egész helyet. Tehát mi lenne, ha elölről kezdené az egészet? Szépen bemutatkozni, arról meg ne is beszéljünk, hogy ha gondja van nem fenyegetéssel kellene kezdeni, hanem esetleges időpontkéréstől, mert tárgyalni valója van velem. De az, hogy kapásból az egyik lányomat fenyegette, közvetlen engem fenyegetett meg, a többiről pedig inkább ne is beszéljünk, mert nálam már is a rosszak listájára került – álltam fel magam is, hogy szemtől szembe állhassak vele.

Talán hangsúlyom nem túl barátságos, pedig még csak nem is kiabálok. Ámde nem is bájcsevegni jöttem ide. Illetve csak annyiban, hogy a helyiek belássák, jobb ha odébb állnak. És a kis hölgynek is csak vágyaimat fejtettem ki. Semmi ok a szomorúságra. Na jó, nyomhattam volna bugyijába egy zöld hasút, jó ideig úgy sem lesz hozzá szerencséje. Sajnos már későn jutott eszembe az adakozás ötlete.
A fogadtatásra tehát nem lehet semmi kifogásom. De sajnos a körülmények a rosszak. Hiába pihen most a hölgy keze combomon, nem annyira a vágy fog el tőle, mint inkább a kényelmetlenség.
- Ha maga az, ha nem, tegye meg amit kértem! – teszem hozzá, s hogy combfogdosásától is megszabaduljak pattanok fel kérésem zárásképp.
- Hölgyem, maguknak nem jó itt. Félek súlyos testi és anyagi kár érné önöket még ma este. Ezért ismételten kérem, hogy küldjék el kuncsaftjaikat, csomagoljanak össze és távozzanak! Ne várják meg a holnapot, még most, ma tegyék ezt meg! Akkor hajuk szála sem fog meggörbülni. – nyomatékosítom előbbi kérésemet. Sétapálcámra támaszkodva állok a kanapé elé, szememet a bájos hölgyre emelve. Igazán szép látvány, kár lenne ezért a csinos pofikáért és áramvonalas testért. De ha nem tesz semmit, akkor kénytelen lesz megtapasztalni hatalmam. Még csak gyanús sem lesz, hisz megmagyarázhatatlan balesetek mindig történnek. Ezért a helyért meg nem kár.

Nem tudom, hogy ki ez a férfi, és mit akar, de nem bízhatok benne. És a megérzéseim is csak bajt, és veszélyt sugallnak. Jó formán megfenyegeti a lányomat, még ha ezt Lily nem is érzékelte.
Én annál inkább, és nem tűröm azt, ha a lányaimat fenyegeti, mert ezzel engem fenyeget, és ezt az egész helyet. Egyelőre nem láttam okát annak, hogy szóljak a biztonságiaknak, de lehet annak is el fog jönni az ideje.

Egyelőre Lilyt eltávolítottam, és helyette én kerültem a szobába, igyekezve nem felfedni magamat. Nem szükséges még tudnia ki vagyok, amíg azt nem tudom, hogy ő mit akar pontosan. De tartok tőle, hogy olyat kíván, amit nem adhatok meg neki. Kezem továbbra is a vállán pihent, majd ahogy megkerültem megszakítottam a kontaktust. kérdésére elmosolyodtam, majd leültem mellé, kezemet pedig a combjára helyeztem.
- Az is lehetek, ha azt kívánja Mister? ... - néztem rá kérdőn, mert azért még is csak jó lenne tudni, hogy kivel van pontosan dolgom.

Kíváncsian figyeltem, amikor elfogadta a segítségemet, viszont a válaszára valahogy nem ezt vártam. Valahol tudtam, hogy veszélyes a fickó, de ezek után kíváncsi lennék , hogy még mit rejteget, és ki is ő valójában.
- És miért kellene elhagynunk a helyet? Talán Önnek nem jó itt? - kérdeztem behízelgő hangon, és a kezem is fentebb csúszott a combján. Lássuk, hogy mennyire is lehet elvonni a figyelmét esetlegesen, és hogy komoly e ez, amit mondott vagy sem.

Viselkedésem távolságtartónak tekinthető ezen a helyen ez nem kétséges. Ennek nem csak az üzleti ügy az oka, mi több ez egyáltalán nem lenne kizáró tényező, hiszen gyakran egy aktussal pecsételnem meg egyes megegyezéseket. Ez rendjén is van. Ám házasodási szándékom folytán tartom magamat. Talán ennyire karót nyeltnek még egy igazi brit arisztokrata sem hat. Pedig volt néhányhoz szerencsém mikor az Óvilágban folytattam kutatásokat.
Egyszer csak minden előjel nélkül nyílik az ajtó. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, az illemtudás hiányának jelentkezése itt nem ritkán jelentkező megnyilvánulás. Egy határozott hangú nő küldi el Lilybabát. Bizonyára a főnökasszony. Erről hamarost meggyőződhetek, mi több kezének érintését érezhetem vállamon. Emma is mindig így kezdi meg szexi táncát, meg más hölgyek is, tehát eléggé bevett szokás, s tudok is uralkodni magamon.  
Behízelgő stílusú hang szólít meg. Bízom benne, hogy ő már az a személy akivel tárgyalhatok. Nem kívántam sok időt szánni erre a feladatra, minthogy mostanság olyan sok dolgom van, hogy jól bekel osztanom az időmet.
A kézhez és hanghoz pillanat múltával társul egy csinos pofi is, meg egy a helyhez illő munkaruha. Kétségtelenül nehezen állok ellent a látványnak.
- Maga lenne hát a ház asszonya? – kérdem megvetőn.
- Segítségének pedig örvendenék. Nem kérek sokat. Csak annyit, hogy fogja a lányokat és az egész pereputtyot és költözzenek el innen. Lehetőleg a város másik végébe. És jó volna még ma este. Köszönöm. – pattanok fel mintegy jelezve zárom soraimat. Az ultimátumot átadtam, hisz a Pokoltűz klub nem alkuszik senkivel. Csak ha érdeke úgy kívánja. Ám egyenlőre nem látok itt semmit sem ami hasznunkra lenne.

Fél szemem a monitoron volt, és az idegent figyeltem. Fülem a kinti hangokat figyelte, és a hallásomat is ráállítottam a férfire. Valami nem engedte, hogy szem elől tévesszem. Mindig hallgatok erre az ösztönre, mert sosem hagyott még pácban, és most is egyre csak ordít, hogy valami nincs rendjén.
Láttam, ahogy Lily megérkezett, a pasas, pedig vele tart. Furcsa volt a járása, aki hozzánk jön, valahogy nem is tudom, nem ennyire merev. Vagy talán nem is ez a jó megfogalmazás. Még a szégyellőbb kuncsaft is a lányok fenekében van, és megérinti őket, de ez a férfi semmi ilyet nem tesz, amivel csak táplálja a gyanúmat, hogy valami nincs rendjén, így kénytelen vagyok kijönni az irodámból, mert több információt csak úgy tudok szerezni , ha megérzem az illatát.
Szépen előriszáltam a kuckómból, és a férfira koncentráltam. Nem zavart meg se a körülöttem lévő zaj, se az ilyen – olyan illat, csak egy valamire figyeltem. Néha oda mosolyogtam, vagy intettem egy ismerősnek. Kezemet a falon húztam végig, amikor Lily épp az ajánlatát adta elé, de rögtön lehervadt a mosoly az arcomról, amikor azt visszautasították. Ekkor csapott meg a férfi illata, ami egyáltalán nem tetszett. Volt benne valami megmondhatatlan, amitől most már a veszélyérzékelőm hangosan visított. Körmeimmel végig szántottam a fal borítását,de nem érdekelt, most csak az a lényeg, hogy Lilyt minél előbb, és persze feltűnés mentesen hozzam ki onnan, na meg a vendégek se vegyenek észre semmit sem. Kopogás, és minden egyéb nélkül jelentem meg mögöttünk a függöny elé lépve.
- Lily Mr Grayson megérkezett és vár téged, az Urat bízd csak rám a Madam üzeni– kacsintottam a lányra mosolyogva, aki szépen le is lépett, hiszen dolga volt. Kezem az idegen vállán pihent, míg a másik az ülőalkalmatosság mögött dobolt, finoman, puhán, és körmeit húzgálva rajta. Bolond lennék felfedni egyből magamat. Lássuk , hogy tényleg ennyire válogatós e, vagy ismét nem csalnak meg az érzékeim ,és gondot jelent.
- Miben segíthetek az Úrnak?– kérdeztem bársonyosan doromboló hangon, miközben kezemet végig húztam a vállán úgy kerültem meg a kanapét, amin ült, majd megálltam vele szemben. Ma egy fekete csipke ruha volt rajtam, ami alatt a hozzáillő fehérnemű virított, ami kellően takart, de ugyan akkor sejtelmesen megmutatott. Nem a mai idegennek öltöztem így, vártam valakire, de ez most fontosabb annál, hogy átöltözzem, ráadásul így bőven hiheti rólam, hogy ugyan olyan lány vagyok, mint Lily.

Egy Lily nevű ledér nőszemély szólít meg kellő illedelmességgel. Ezen gesztust örömmel és egy gyors mosollyal díjazom. Lassú, kimért lépésekkel követem a hölgyet, aki egy a helyhez mérhetően kellemes szobába vezet. Gazdag vendéghez illőn ott vár rám egy pezsgő. A választás kiváló, mindazonáltal korai még a fogyasztása, így egyenlőre nem nyúlok hozzá.
Lily ajánlatára rámosolygok.
- Köszönöm ajánlatát kedves. De nem lesz rá szükség. – utasítom vissza ajánlatát. Tekintetem végigsiklik ledér öltözetén. Sokszor volt már szerencsém ilyesmihez, mindazonáltal most már nem igénylem az efféle társaságot, hiszen hamarosan megházasodom, pont azzal a nővel, aki teljessé tesz, úgy emberileg, mint testileg.
- Sem egyéb szolgálataira. Csak egyre! – jelentem ki határozottan.
- Ellenben a kedves főnökasszonyát penderítse elő! Ha szeretné megtartani szép pofikáját. – húzom végig kesztyűs ujjaimat Lily bársonyos bőrén, ijesztő grimasz kíséretében, hogy megérezze nem viccelek. S ez igaz is. Amennyiben ugyanis nem kerül elő egy vezető személy, kivel értelmesen tárgyalhatok, akkor kénytelen leszek erőszakos cselekedethez folyamodni. Ez pedig nem volna illő jelenlegi álcámhoz, de igazi személyiségemhez sem. Ám ha nem fogadják az olajágat, hát megdöglik a békegalamb. Kár lesz ezért a helyért. Egész szépen kialakították. Ha a város egy másik részén tették volna, akkor szemet hunynánk a dolog felett. Sajnálatos lépést követtek el, nem tájékozódtak eléggé. Ez amatőr lépésnek tűnik. Avagy pimaszul merésznek ha mégis tudtak róla s annak ellenére nyitották meg eme luxuskuplerájt. Ez pedig felér egy hadüzenettel. S egy jó hadvezér azonnal és villámgyorsan lecsap, hogy az ellenfélnek ne legyen ideje felkészülni a küzdelemre, hanem csak könnyeit hullajtsa a romok felett.

Szépen berendezkedtünk, és az üzlet is beindult. jönnek, mennek az emberek, az információk. Ez utóbbi pedig hozzám folyik be szépen, és szűröm mi az, ami jó, mi az ami felesleges. Így jutott el hozzám egy apró információ miszerint a közelben van egy másik hasonló klub is. Ez van, akkor, amikor az ember nem magának választ helyet, hanem kapja azt. Engem nem zavar a dolog, mert azért elég jó a környék, a város is elég nagyon. Szerintem rajtunk kívül is van más kóceráj, de ettől függetlenül elkezdtem információt gyűjteni az adott helyről.
Fura neve van: Pokoltűz, remélem nem szó szerint érthető, bár mit érdekelne az engem, ha ott ropogósra sütik az embereket az nekem csak jó, mert előbb utóbb befognak zárni. Én meg nem félek a saját helyemen. tudom, hogy az embereim megbízhatóak. Az úgy nevezett támogatóm válogatta őket, akikhez fogalmam sincs, hogy miért hűségesek. És ha hozzá hűségesek nekem se lehet bajom, mert annak ellenére, hogy már nem vagyok annyira belsőséges kapcsolatban vele – persze néha meglátogat- arra oda figyel, hogy jó helyem legyen, és biztonságos. Mondjuk úgy, hogy félti azért a befektetését, mert az üzletből neki is csurran cseppen, nem is kevés bevétel.
Ma este is az irodámban üldögéltem, ide – oda hallgatóztam, pillantottam be a titkos rendszeremen keresztül miközben a körmömet reszeltem. Nyugodt este volt, ami nem csoda hétköznap van, így nem annyira járnak kelnek az emberek, a hó végéről pedig nem is beszélve. Volt forgalom, de azért akkora nem, így nem csoda, hogy felkaptam a fejemet a belépő idegenre, aki eléggé úriasan nézett ki. El is mosolyodtam, amikor a mádám szót hallottam, de ekkora már telefonon szóltam az egyik legjobb lánynak és oda küldtem, aki a mondat végére meg is érkezett.
- Jó estét Mister, a nevem Lily. A mádám küldött, jöjjön, foglaljon helyett – invitálta bentebb az urat egy magán beülő felé, ahol már ott várta a behűtött pezsgő. Nem szokásom csak úgy lemenni, és ugrani az első szóra. Tudom, hogy mikor kell mennem, és egyelőre nem láttam okát annak, hogy megjelenjek. Viszont hatodik érzékem nem engedte , hogy elvigyem a figyelmemet az idegenről, akit eddig még nem láttam.
- Lesegíthetem a kabátját? – ajánlkozott Lily, akin vörös fehérnemű volt, és sejtelmesen átlátszó hozzá illő piros köntösféle.

Egy újabb nap egy mutáns életében. Bár még nem a nagy nap. Addig még van pár nap. De az üzlet nem áll meg azért, mert őméltósága házasodni készül. Az üzlet megy tovább. Csak sajnos nem az övék. Mostanság több panasz érkezett a Pokoltűz Klub exkluzív részlegétől, hogy kevesebb a pénzes kuncsaft. A visszaesés oka bizonyosan nem a minőség romlásában keresendő, hanem egy konkurens vállalkozás feltűntének a jele. Ez pedig nem jó. Így a táncos lányok által csak Nyuszifülnek nevezett jó doktor vállalta magára eme nemes cselekedetet, különösképpen azért mert más formában már nem tehet a hölgyek kedvére. Egy vőlegény immáron csak menyasszonyára összpontosíthat, s e tekintetben valóban hűséges vagyok.
Rövid nyomozás után ráakadtam a konkurencia bázisára. Egész pofásan felújították a ketyót. Csak sajnos rossz helyen, mert ez már a Pokoltűz Klub felségterülete. S mi nem tűrjük a konkurenciát! Sajnálatosan pusztulás vár erre a helyre. A kérdés csak az, hogy áldozatok nélkül válik semmivé, vagy pedig halálos áldozatok révén. Ez már csak a mádámon múlik. Vagyunk annyira műveltek és kifinomultak, hogy először felajánljuk a békés elvonulást. Csak ezt követi az erő. Remélhetőleg nem kell élnem vele, nem szeretem nagy nyilvánosság elé tárni hatalmam, mindazonáltal ha szükséges megteszem.
Az éj beálltával, energiával feltöltötten érkezem. Öltözetem elegáns, nem akarom apró jelét sem mutatni szándékaimnak, inkább hagyom, hogy ügyfélnek tűnjek. Hófehér öltözékem a szokásos cipő, pantalló, selyemingó, zakó, szívem felet a futó mintával és kedvenc bíbor csokornyakkendőm. Fejemen fehér jacko kalap, jobbomban fekete sétapálca. Nagyúri benyomást keltek, ami az álcám része, noha a kiegészítő kellék csupáncsak a kalap és a pálca. Mégis aki nem ismer, nem tudhatja ki vagyok. Ez rendjén is van. Még egy kis pacsulit is magamra lötyköltem, a teljesebb hatás kedvéért. Unott ábrázattal közelítek a nyilvánosház felé. Az első pillangók már rám is röppennek. Fehér kesztyűs kezem magam elé tartva mutatok megálljt nekik.
- Hölgyeim! Kérem szóljanak a mádámnak! A legjobbat kívánom ma este! – parancsoló hangnemem csak megerősíti arisztokratikus megjelenésemet. Még egy kicsit affektálok is, noha a brit akcentusra már nem vagyok képes. Sétapálcám sarkát a betonjárdához ritmikusan ütögetve jelzem milyen türelmetlenül várom már a találkozást.