Luther & Delila találkozása - Black Rose Club

Még mindig nem értem, hogy miért érdekli a történetem. Nem szokták ezt megkérdezni tőlem, így kicsit összezavar, de azért tapasztalt róka vagyok. Nem sokáig álmélkodom a kérdésén, hanem igyekszem tovább lépni. Lehet, hogy egy időre elhallgattam, mert hát tényleg. Egész életemben ő a második, aki megkérdezni ezt, és kíváncsi rá. Nem csak azt akarja, hogy dobjak egy hátast széttárt lábakkal, és hiphop már végeztünk is, ki – ki mehet a saját dolgára.
- Örvendek Luther – mondtam neki, és felé nyújtottam a kezemet, mintha tényleg egy bemutatkozás lenne, ami nem teljesen igaz, mert tudja a nevemet. Legalább is azt, amit akkor használok, ha épp én is beállok a lányok közé.
És ,ahogy látom ki akar rajtam fogni, mert újabb kérdést tesz fel rólam, és totál hidegen hagyja, hogy a fülébe suttogok. Így gonosz módon belecsókoltam a nyakába.
- Vagy ez, vagy az – feleltem rejtélyesen, és visszadőltem a saját kis helyemre, ahonnan elébb közelebb hajoltam hozzá.
Kíváncsian néztem rá, és próbáltam meglepődve ránézni. Holott teljesen magabiztos voltam magamban, meg a helyzetben, csak a pasiban nem, mert az merő adta egy meglepetés eddig.
- Már fizettél értem, hiszen akkor nem lennénk itt – válaszoltam neki kikerülve az ajánlatát. De nézzük csak, hogy mennyi is az annyi, mennyire mély a zsebe, bár elég mély lehet, ha új életet kínálgat. Bevallom magam is gondoltam már rá valamikor régen, de mondjuk hogy nagyon is jól érzem magamat ott, ahol vagyok. Azzal foglalkozva, amivel. Kényelmes, kielégítő, szórakoztató és még lehetne sorolni a jó tulajdonságokat. Persze van hátulütője, de azzal én nem foglalkozom. Azt a fiúk elintézik.
- Hiába kérdeznél körbe nem válaszolna senki sem a kérdésedre, akkor sem, ha annyi ajánlasz fel, amit mondtál. Tudod mi lányok összetartunk, és védjük egymást, ráadásul a madam is megtiltotta, és nem szeretnék bajba kerülni, és azt se szeretném, ha egy társam bajba kerülne – talán ezzel kivágtam magamat nála, de hogy lássa is, hogy kétségbe estem közelebb húzódtam hozzá, még a kezét is megszorítottam, és úgy kértem.
- Kérlek, ne akarj információt a többiektől, vagy tőlem, a szabályzat tiltja – amennyire csak tudtam esdeklőn néztem rá , és közel hajoltam hozzá még jobban. Belül jól szórakoztam, bár teljesen igazat szóltam. Megtiltottam a lányoknak, hogy magukról beszéljenek. A magánélet az magán, ez meg itt munka, és a kettő nem egy és ugyan az. Legalább is náluk talán. Nálam meg? Már magam sem tudom.

Jót mulattam a fickó arckifejezésén, ahogy a kis buta, semmit se tudok leánykát adtam. Szegény pultos lányt sajnáltam, mert szegény majd megpukkadt, amikor ott hagytuk. Kíváncsi voltam, hogy meddig hagyja magát vezetni az úr. Bevallom, hogy magam is élveztem ezt a kis játékot. Azt, hogy megdöbbenthetem, meglephetem, hogy még sem azt kapta, amit hitt. Néha úgy érzem nekem is ki jár a mókából, mert azért valljuk be, hogy naphosszat csak a monitor előtt , meg az irodába üldögélni unalmas. Ráadásul nekem is vannak igényeim, amiket szeretek kielégíteni.
Legszívesebben tükröt tartottam volna az arca elő, hogy lássa, hogyan is változik az arca. Hogyan ráncolja össze a homlokát, és végül hogyan simulnak ki a vonásai, amikor rájött, hogy azt kapta, amit kért.
- Még nem hallottam volna, hogy az országokat, államokat valaki pletykás vénasszonyoknak nevezze – mosolyodtam el vidáman, talán még egy kis nevető hangot is kiadtam.
- Bízni bízom én is, csak épp értelmét nem látom ennek az egésznek. Elmennek a katonák, teszem azt tényleg kitör valami háború, és miért? Csak azért, mert a fejesek nem tudnak megegyezni kulturált módon valamin, és ezért több száz ember életét kockáztatják majd. ÉS ha hozzá vesszük az itthon maradókat, akkor már jóval többről van szó. Hiszen rájuk azért valljuk be nem gondol senki sem, pedig őket ugyan úgy érheti baj, mint a szeretteiket, akik elmennek, mert meg kell védeni a hazát- valahogy szerencsésnek érzem magamat, hogy egyik kategóriába se tartozom bele, és nem is igen fogok szerintem. De még jól emlékszem, hogy egykoron a szomszéd néni milyen nehezen engedte el a fiát, aki katonának állt be.
Érzem , hogy néz, de nem foglalkozom vele, csak szépen mondtam a mondandómat. Ő akart beszélgetni, de érzem rajta, hogy felkeltettem az érdeklődését.
- A történetemet? - néztem rá döbbenten. Valahogy ezt sose kérdezték meg tőlem. Vagy is egy valaki mielőtt felkarolt volna, de rajta kívül eddig senki sem. Néztem rá, ő meg rám, és hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem sűrűn van velem ilyen, de most még is sikerült mondjuk úgy kicsit csúnyán kifejezve, hogy befogni a számat.
- Miért kíváncsi rá Mr….Hogyan is szólíthatom? – néztem rá kíváncsian, persze tudom a nevét, hiszen hallottam, amikor megérkezett, de ugyebár Lia akkor nem volt ott, nem tudhatja.
- Mit szeret a legjobban? – próbáltam témát váltani, amit rápróbáltam terelni, ami valljuk be még tőlem is gyenge próbálkozás, de még valahogy nem léptem túl azon, amit kérdezett. Ráadásul újra visszatértem a nyávogós hangra, amit eddig eltüntettem, és így súgtam a szavakat a fülébe, amikor közel hajoltam hozzá.

Játszottam kicsit, mert unatkoztam. Jól esett, hogy kicsit dühíthetem a fickót. Nem is tudom miért. Talán , mert tetszik? Igen , bevallom jóvágású, és pont az én típusom. Főleg azok után, hogy Lilyt ott hagyta, és más igények után nézett. De ettől nem fogja egyből megkapni azt, amit akar, hiszen nem csak azért jött ide. Időt akar eltölteni, és tőlem megkaphatja azt, de addig is maradok szépen a szerepemnél, hiszen nincs is jobb dolog, mint a kellemes csalódás ,nem igaz? Neki pedig ebben lesz része.
A pultnál kicsit kellettem magamat, ahogy a lányok szokták. Direkt feküdtem fel félig a pultra, domborítottam, amikor felé fordultam. Na a hangomról meg ne is beszéljünk.
- Nem akar jönni az úr? – kérdeztem nyávogós hangon, és még a hajamat is tekergettem. A recepciós lány alig bírta visszafogni a nevetését.
- Társalkodó hölgyet minden szórakozó helyen lehet találni, vagy nem? – adtam a buta libát.
- Pedig ha az ember társalog, akkor fecseg is, és ha mi beszélgetünk, akkor fecsegünk. Vagy nem? – újfent kíváncsian néztem rá. Valahol tudtam, hogy talán már kicsit dühítem, de jól esett- És végre hagyta magát vezetni, és megérkeztünk, leültünk.
- Reagan politikájáról akar beszélgetni? – néztem rá kicsit megvetően, és jó színészhez mértem fel is sóhajtottam egyet.
- A Reaganomics, hogy is mondjam, érdekes elnevezés, de szerintem sokkal inkább csúfolódó névnek felel meg, mint valami elnevezésnek. És értem én, hogy Reagan ezzel nagyarányú jövedelem adót csökkentet, de hogy ezzel növelje a fegyverkezést. nos ezzel nem értek egyet. A csökkentés még oké, rendben van, mert az emberek mindig túl vannak terhelve, de kétlem, hogy jó ötlet a fegyverkezés támogatása – ráztam meg a fejemet, és valahogy a mondat végére a hangom is visszaváltozott, és közben töltöttem magunknak italt.
- Mert, aki fegyverkezik arról azt gondolják, hogy valamire készül, és ha készül valamire, akkor a világ másik felén szintén fegyverkezni kezdenek, vagy éppenséggel a terroristák megelőző lépéseket tesznek az ügyben, és még támadás előtt megelőző csapást mérnek. Vagy talán tévednék? – nyújtottam felé a poharat.

Tovább üldögéltem, iszogattam, majd miután a férfi távozott Lilyvel sétálni indultam a folyosókon. Kedélyesen beszélgettem, mosolyogtam, ide -oda oda léptem. Egy - két lánynak a fülébe súgtam valamit, hogy mit csináljon, tegyen, hogy játssza a szerepét. Mert mi itt mind szerepet játszunk, épp olyat, amilyen a kuncsaft kíván. Ha kell szende szüzek vagyunk, vagy épp vadmacskák, de a lényeg mindig ugyan az: az ügyfél higgye el, hogy minden az öve, az is ami nem.
Közben fülem akaratlanul is egyfelé figyelt, ahol meglepő dologra lett figyelmes. Lily beszélgetésbe elegyedett az előbb érkezett férfival, és a hangjából ítélve nem épp elégedett vele. És, ami így meg sem lepett azaz volt, hogy a férfi egyszerűen kilépett a szobából. Kíváncsian néztem utána, hogy vajon most elmegy, vagy mitévő lesz. Közben Lily is kijött, el volt szomorodva. No, őt nem az eszéért szeretik a férfiak, hanem azért, amit nyújtani tud.
- Semmi gond kis lány, a pasas különc, és ahogy nézem más igényei vannak, veled semmi gond nincs. Menj beszélgetni, sétálgass -adtam ki neki az utasítást a vigasztaló szavak mellett.
Érzem, hogy feszült és ideges a férfi, így oda sétálok szépen, de nem azért, hogy vele foglalkozzam, vagy is még is, mert kíváncsi vagyok, hogy még is mit szeretne, és egyben talán kicsit magamra is vonni a figyelmét.
Mondjuk úgy, hogy ma szeretnék én is kicsit szórakozni. Rám fér már mindenféle szempontból, és szimpatikus a pasi, hogy nem csak szobára megy , elintézi a dolgát, és már itt sincs. Igaz rég volt már az, amikor csak kísértem, és mosolyogtam, mellékessel nem kellett foglalkoznom, de azért nem jöttem ki a gyakorlatból.
- Szia Ems - köszöntem a pultnál ülő lánynak.
- Vége a pihenőmnek van nekem valami? - néztem rá kíváncsian miközben behajoltam a pultra. Emma tudja, hogy mikor vagyok épp a madam, vagy csak egy lány a sok közül. Főleg, ha még rá is kacsintottam.
- Az úr szeretne beszélgetni - válaszolt nyugodtan, így az idegen felé fordultam.
- Üdvözlöm, Lia vagyok - mutatkoztam be neki, és kezemmel belekaroltam.
- miről szeretne fecsegni? - játszottam meg a cica babát, és a hangommal is erre a szerepre fektettem hangsúlyt. Kíváncsi voltam, hogyan fog reagálni rá. illetve ha engedte, akkor egy sarki függönyös boxba beültem vele, ahová pezsgőt rendeltem. Ha többet akar azt úgy is a tudtomra hozza, de ha csak beszélgetni akkor itt is tökéletes helyen vagyunk.

A délelőttöt jó részt ágyban töltöttem. Hosszú volt az éjszaka, és csak reggel jutottam haza mire mindennel elszámoltam, a pénzt elzártam. Remélem a szállító időben megérkezett, és elvitte a bankba a pénzt. Nem szeretem, ha nagy bevétel lapul. Kedves Barátom pedig megnyugtató szállítóval látott el, akire tényleg rábízhatom a pénz szállítását. Meg is jött a szokásos sms , hogy a pénz a bankban van, jó helyen.
Ezt is mire elintéztem, hogy ne legyen feltűnő, hogy sokszor sok pénz megy a számlára, nem kis meló volt, de sikerült a dolog.

Miután rendbe szedtem magamat belebújtam a kis fekete miniruhámba, hiszen mindjárt újra este, újabb munka, újabb meglepetések. Bár remélem , hogy nem lesznek. Elég volt a múltkori idegen belépője, remélem nem lesz gondom velük. De addig is az üzlet fut tovább, aztán meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Ahogy beértem nem volt túl nagy a forgalom. Körül néztem, megnéztem, hogy minden rendben van e, beszélgettem a lányokkal. Aki szeretett volna valamit az most eltudta ecsetelni nyűge, baját. Másokat helyre kellett igazítanom. Átbeszéltem a ma esti biztonsági emberekkel a dolgokat, bár náluk nincs sok gond. Kivéve azt az egyet, aki nem csak vigyázni akar a lányokra. Amint rendre utasítottam el is tűntem a színfalak mögött.

Imádom ezt a helyet, hogy kedvemre alakíthattam ki, és át. Így sikerült elérnem, hogy a függönyök egy része külön utakat rejtsen, így kedvemre közlekedhettem észrevétlenül, és szemmel tarthattam mindent. Arról nem is beszélve, hogy meglepetés szerűen léphetek elő. Persze ezekről az átjárókról, helyekről az itt dolgozók is tudnak. Így volt az is, hogy olykor a recepción voltam, de csak a lányok részére, akik tudták, hogy ott vagyok. Ma is ott ültem, amikor újabb arc tűnt fel. Clarissa kedvesen köszöntöttem, és felmérte az igényeit. Pillanatokon belül egyetlen szó jelent meg a monitorán, amit én küldtem át neki: Lily. Lily egy hosszú barna hajú bombázó, aki a szokásos ledér ruhájában volt, ami nem csak sejtéseket enged meg a férfiaknak. Haja fel volt tűzve, hogy kecses nyaka látszódjék.
Lily a legjobb lányom, aki kis idő múlva meg is jelent, és egy közeli fotelhez vezette az idegent, hogy tovább érdeklődjön arról, hogy mit is szeretne. Én magam folytattam az olvasgatást, figyelgetést.