McDonald's

- Nem tudok róla, hogy problémám lenne a vérrel, vagy az injekciókkal… habár utóbbi nem bánthat annyira, hiszen a te kezedben van, nem téged szúrnak meg.
A többit, így teli hassal, ő sem akarja továbbcincálni. Azt tudja, hogy nem egyszerű munka, se fizikailag, se lelkileg. Viszont másokon segíteni… megérne minden fáradtságot és nehézséget. Aztán még nem is biztos, hogy alkalmas erre a hivatásra. Saját vérével nincsen problémája, de azt nem tudja, hogy másokéra hogyan reagál. Majd kiderül, addig tervezget, természetesen több alternatívával.
- North Salembe?
Ha az elején derül ki Jaime úti célja, Haley biztosan tiszta ideg lett volna. Most csupán kedves érdeklődéssel a hangjában kérdez vissza, majd bólint egyet, jelezve, hogy tudja merre van.
- Lakeside Field Club, megjegyeztem.
Nem csak úgy a levegőbe beszél. Ugyan ígérni nem ígér semmit, előbb azért csak meg akarja beszélni Nate-tel a dolgot, de egyáltalán nem tartja lehetetlennek, hogy valóban hagyjon egy üzenetet Jaime-nek. Nincs túl sok ismerőse North Salemben, lányismerőse meg egyenest nulla, ha Robertát nem számolja.
- Nem, de nem lenne rossz.
Vigyorog kipillantva a kocsira, véleménye abszolút megegyezik Jaimével, szép kocsi a bátyjától kölcsönkapott zöldszínű Aston Martin.
- Szintén örültem, és hasonló szerencsét az utadhoz! Szia!
Ad Jaime-nek egy kétperces előnyt, csak azután viszi vissza ő maga is tálcáját. Azután még betér a mosdóba is, kifele jövet lelassít a telefonkészülék előtt. Végül arra jut, hogy elég lesz a vacsoránál elmesélnie különös találkáját. Kisétál a kocsihoz, majd a város központja felé indul, csak-csak elnéz a bevásárlóutca felé, hogy felfedezze a cipőboltokat, hátha talál egy jó kis szandált magának a nyárra.

- Hm, de ha jól kidolgozott karakter a Hófehérkében a gonosz királynő, akkor azt miért nem kedveled?
Ritkán boncolgatja így a meséket, ami azt illeti régen nézett már meséket, de majd hazafelé menet beugrik a videótékába és kiveszi valamelyiket. Valami ugyanis azt súgja neki, hogy Nate filmes gyűjteményében nincsenek meg a Disney klasszikusok… aztán lehet téved, még nem mérte fel bátyja gyűjteményét. Talán előbb mégiscsak átnézi az otthoni filmeket, majd aztán megy el a videótékába.
Az feltűnik Haleynek, hogy egyik kérdése nem került megválaszolásra. Egyelőre a lázas kulcstartó-keresés számlájára írja, és elteszi későbbre, de majd még rákérdez.
- Ööö…mmm… csak kicsit. – Fel kell dolgoznia Jamie fejtegetését. – Nézd, szerintem mindenki már valaki, te is már valaki vagy. Most attól, hogy épp felfedezed, mit szeretsz és mit nem, attól még már vagy valaki, csak bővül világod, és adott esetben változol az élmények hatására. De hát mindenki változik önismereti országúti kocsikázás nélkül is, legalábbis szerintem. Aztán lehet, abszolút rosszul látom a dolgokat, lehet, hogy mindenkinél máshogyan van ez és inkább én vagyok a furcsa szerzet a túl nagy öntudatommal. Mindig az jut eszembe, ahogy a volt osztálytársaim intézték a szakításukat. Mindig azzal a szöveggel szakítottak, hogy – macskakörmöt rajzol a levegőbe mutató- és középsőujjaival – „még meg kell találnom önmagamat”. Ez mennyire hülyén hangzik, hát hogy veszíthette volna el magát? Nem mondom, biztos van ilyenre példa, valami nagy trauma miatt, de ezeknek a lányoknak biztos nem volt ilyenben részük.
Füstölög magában kicsit az emlék hatására. Kicsit elkanyarodott a témától, ha nem is túlságosan. Iszik pár korty kólát, lassan elfogy az is. Fanyarul elmosolyodik Jaime tanácsára. Hét hónap múlva már soha többé nem lesz gyerek. Habár talán akkor megszűnt annak lenni, mikor kilépett a szülői ház kapuján. Nate törődő gondoskodása mellett persze nem kell rögtön koravénnek lennie, de nem akarja kihasználni testvérét és feleslegesen átruházni rá a döntéseinek felelősségét.
- Először le akarok érettségizni. Azt még most, mindenféleképpen. – Magántanulóként tervezi. A francnak sincs kedve új lánynak lenni a suliban az utolsó évében, ráadásul óriási pocakkal. Ahha, inkább köszöni szépen, de nem. Különben is gyorsabb lesz majd külön úton levizsgáznia. Ha összekapja magát, talán még szülés előtt. Persze gyorsabb lenne, ha csak erre koncentrálhatna… le kell ülnie Nathaniellel beszélgetnie, még nem tudja, hogyan hozza fel kérését, egy egész évet kérni, talán túl sok lesz, de olyan jó lenne az első hónapokban csak a babával foglalkozni. Persze tudja, hogy nagy kérés, és Nate anyukájának nem volt ilyen könnyű a helyzete… ráébred, hogy túl sokáig tervezgetett, túl hosszúra nyúlt a hatásszünet. – Gondolkodtam, hogy talán ápolónőként dolgoznék a jövőben.
Addig persze, míg elvégzi a szükséges képzést, dolgozna mást, de ezzel inkább nem sokkolja Jaimet. Ez nagyon egyértelművé tenné, hogy már nem nagyon lesz gyerek.
Utolsó korty kóláját sikeresen félrenyeli, mikor a víz alatti légzés is felmerül. Kellett neki pont a Titanicot felhozni, a Pieris wollastoni faj veszélyeztettségéről kellett volna beszélnie, habár a pillangós kitűző másik táskáján maradt. Könnyes szemmel kapkod levegő után a köhögés után.
- Bocsi, az utolsó korty bosszúja volt. Nem, még nem olvastam, de tényleg furcsa. Talán jövőbe látott, akkoriban nagy divat volt spiritisztához járni, talán ő is valami ilyesmi volt.
Visszateszi poharát a tálcára, közben azért elgondolkodik a víz alatti légzés lehetőségein. Idáig mindig csak medencékben próbálta ki képességét. Vajon milyen mélységig mehetne le? Vajon a víznyomás ugyanúgy hat rá, mint másokra, vagy ebben is más, mint az emberek? Ezt természetesen az elkövetkező hónapokban nem fogja tesztelni, de ami késik, nem múlik. Lepillant jóformán üres tálcáikra, nem tudja, Jaimenek mennyire sietős az útja, feltartani nem akarja. Megadja neki az esélyt, ha indulni akarna.
- És mi az útiterved? Mit fedezel fel legközelebb?

- Most hogy így mondod... *Gondolkodik el a piros tündér szerepén. Majd megnézi még egyszer, ha elért a szállodába. A ruha hallatán elvigyorodik.*
- Sajnos az Hamupipőke színe lett! Szerintem ott ő a tündér! *Ő sem kommentál minden mesét, de az Alice-ra vonatkozót meghallja nagy keresgélésben.*
- A szereplők inkább irritálóak, nem szerethetőek. Úgy értem a többi mesében még a gonoszokat is lehet érteni, valamilyen szinten szeretni. Mármint érted, ők olyan tök jó gonoszak. Például a Hófehérkében a boszorkány milyen jó vén satrafa volt! Az Alice-ban pedig a jó szereplőkkel sem lehet azonosulni és nem egy olyan világ, amiben élnél minden további nélkül. *Fejti ki keresgélés közben, de a nevére vonatkozó kérdést vagy nem hallja összpontosítása miatt, vagy csak nem akarja hallani.*
- Vajon ha nem tudom megfogalmazni ki vagyok, akkor én is az vagyok, aki? Szóval nem találok rá az új Jaime-re, mert igazából nincs új Jaime? Ez így most nagyon zavaros lett, igaz? *Pillant fel Haley-re, vajon tudja-e követni a gondolatmenetet? Érti-e, mire utal Jaime?*
- És mit tanulnál vagy dolgoznál? Egyébként ha a helyedben volnék, én tanulnék. Dolgozni ráérsz, ha felnőtt leszel, inkább legyél gyerek, ameddig csak tudsz. *Nem feltételezi, hogy Haley nem kap szüleitől anyagi támogatást. Úgy vélekedik, hagyják kicsit kitombolni a lányukat, hogy ha majd lenyugszik, akkor mehet minden a szokott rend szerint. Jaime szülei is valahogy így okoskodnak lányuk új bolondériái miatt. Igazából Jaime is tudja és szülei is tudják, hogy ez csak önmaguk hitegetése. Ennél sokkal nagyobb a baj. S ennek az az oka, ami miatt nem tud válaszolni Haleynek Jaime, amit nem tudja, hogyan fogalmazzon meg, mi is történt. Kimondottan hálás Haleynek a visszakozásért, az új témáért. Ugyan a homlokzat sérült, ezt menthetetlenül és visszavonhatatlanul látta a másik lány is, mégis, a kérdés segít, hogy újra a vidám Jaime kezdje előcsalogatni. S milyen jó, hogy inkább egy tavalyi jó kis témát vett elő, nem mondjuk a baljóslatú csernobili ügyet. Halovány mosoly jelenik meg arcán, de szemeiben csak valamivel később, s színe is a fehérségből csak apránként tér vissza.*
- Igen! Megfordult bennem, hogy megtanulok búvárkodni és valahogy kijárom, hogy le lehessen menni oda megnézni. Sokkal egyszerűbb lenne, ha lehetne a víz alatt is levegőt venni, mint a halaknak, nem? Oh, tényleg, olvastad Morgan Robertson regényét? Még a századforduló előtt írt egy Titan nevű hajóról, elég nagyról, amelyen szintén nem volt elég mentőcsónak és az is elsüllyedt. Különös egybeesések. *Talán hirtelen vált témát egy témán belül is, de jelenleg beszélne ő a mentőcsónakok szabványairól is inkább, minthogy el kelljen mesélnie, mi is történt vele. Hirtelen több nem jut eszébe, de a csend kínosságát elkerülendő okot ad a csendre: rágcsálni kezdi pár utolsó sültkrumliját.*

*Bizonyára barátnőknél lakik Haley, legalábbis a megkönnyebbült tekintetből, a könnyed cseverészős hangnemből, s a mögötte sejlő biztonságérzetből erre következtet Jaime.*
- Kedvenc? Hmmm, a 101 kiskutya és a Pán Péter, a Hamupipőke, Csipkerózsika, Micimackó.. Viszont nem kedvelem a Hófehérkét és az Alice Csodaországban-t. Ó, voltam! Naná, hogy voltam! Van is egy kulcstartóm onnan meg egy fotó rólam a kastély előtt! *Kezd el túrkálni a maga elé kapott táskájában feledve  sült krumpliját. Úgy tűnik, a számára fontos dolgokat - s ebbe a fénykép is beletartozik ezek szerint - magánál hordja a táskában.*
- Ejj, hová tehettem? A kép lehet a kesztyűtartóban van a kocsiban, de a kulcstartónak meg kell lennie, mert rajta vannak a kocsi kulcsai is. *Elszánt kotorászásban hallgatja Haley-t tovább, figyel természetesen, de azért kezd bosszús is lenni, hogy nincs meg az a fránya kulcs a kulcstartóval egyetemben.*
- Jó neked! Én úgy éltem, ahogyan mondták, olyan voltam, amilyennek akarták. Fogalmam sincs róla, hogy ha ez nincs, kicsoda is Jaime B. O'Daae... Ezt nem hiszem el! *Morogja a végén és most már a táska kicsi külső zsebeit vizslatja át, amelyek közül több inkább tűnik dísz-zsebnek, semhogy elférjen benne egy kulcscsomó.*
- És mit mondanál, ki vagy te? Mit csinál az új Haley? *Pillant fel minden bosszúsága ellenére derűsen a lányra, majd feladja a keresést, csalódottan dobja a táskáját a mellette lévő székre vissza és már visszatérne a krumplihoz, hogy átgondolja, hova is tehette még a kulcsot, ha a táskájában nincs, mikor a sült burgonyák mellett megtalálja a keresett tárgyat. Neki fel sem tűnik, hogy egy perce még nem volt ott.*
- Áh, megvan! Persze, hogy nem találom a táskában, ha a tálcára teszem! Jó, hogy nem hagytam itt! Szóval nézd csak, ezt vettem ott Disney Worldben. *Mutat fel egy kicsinyke kulcstartót, mely a Füles névre hallgató aranyosan mosolygó szamarat formázza műanyagból öntve.*
- Ő volt a kedvencem, a kis mélabússágával együtt. Szerencsére neki nem esik le a farka, egész biztosan elhagynám! *Derűsen mosolyog itt még, de hamar arcára fagy az a mosoly Haley kérdését hallva.*
- Én... *Érzi, hogy valamit mondania kellene, hogy nagyon pörögnek a másodpercek, amelyek alatt egy hang sem jön ki a torkán és kicsike mesefigurába, mint kabalába kapaszkodik. Zavartan süti le a szemeit és a tálcán ide-oda cikázik, keresvén a szavakat, mintha valami ott lévő tárgyról ez eszébe juthatna. Ám a szavaknak nem szokásuk csak úgy felbukkanni, mint a nem talált cuccainak. Telnek a másodpercek...*

Jelenleg nem tervez semmiféle hullámvasutazást, de azért rábólint Jaime szavaira, az végül is nem ígéret, nem kerül semmibe. Inkább befejezi hamburgerét, így nem csúszik ki semmi meggondolatlan a száján, mint például, hogy az ő szülei leginkább azt tudják, hogy nekik mi a jó és ennyiben kimerült a lányukról való gondolkodásuk. Leöblíti kólával az utolsó falat sajtburgert, amiből tényleg nem sok maradt meg, talán még a zöldbabot is megette volna, annyira nem figyelt arra, mit is evett. Aztán már nem is teszi le kezéből a poharat, hanem koccint Jaime-vel.
- Köszönöm.
Talán a haja miatt, talán a kedves mosolya vagy csillogó tengerzöld szemek miatt, de Haley elhiszi neki, hogy nem fogja elmondani senkinek, hogy itt találkozott vele. Igyekszik visszafogni magát, így hangjából csak csipetnyi megkönnyebbülés hallatszik ki, tekintetéből annál több. Hát még a visszatérő lelkesedéséből, amivel maradék fagyijának esik neki.
- Nem, nem kuzinoknál lakok.
A Natehez fűződő rokoni szál bemutatásába azért még nem kezd bele, de nyugodt hangja hallatán egyértelmű, hogy nem a híd alatt alszik. Sőt, végre igazi otthona van... ez persze nem szűrhető le a hangjából, de ő érzi.
- És mi a kedvenced? És Disney World-ben voltál már?
Most már Haley is fesztelenül cseveg.
- Még nem régóta, pár hete. És jól haladok. Tudod, nekem inkább azzal volt problémám, hogy amennyire valaki tudhatja magáról, hogy kicsoda, én tudtam, csak hát a szülői elvárások korlátjai között ez nem volt megvalósítható. – Iszik egy korty kólát a fagyi után. – Szóval mióta elindultam, végre megvalósíthatom magam, vagyis nagyjából. Még a saját lábamra kell állnom, de majd az a pillanat is eljön, remélem hamarosan.
Nem csak saját magát kell megvalósítania, hanem emellett anyává is kell válnia. Ez persze nem zárja ki az előbbit… ezt igazából még el kell rendeznie magában.
- És? Téged mi indított el ezen kalandos önismereti úton?

*Pislog párat Haley válaszára, miközben azon gondolkozik, hogy az ajakharapás valami eltitkolására utal vagy csak egy rossz szokás? Vannak, akik a körmüket rágják, mások a hajukat csavargatják, Haley lehet az ajkait harapdálja. Le kéne szoknia róla, ez mindig bizonytalanságot, nyugtalanságot sugároz, ami nem hasznos az üzleti életben, mondjuk egy tárgyalásnál. Aztán elfojt magában egy sóhajt. Már megint a régi világában gondolkodott.*
- Igazán kár, egyszer kirándulj arra! *Mosolyog és figyel a válaszra.*
- Ah, igen, a szülők mindig jobban tudják, mi a jó nekünk, igaz? Akkor gondolom nem is rokonoknál laksz? Erre tippeltem az előbb magamban, én is sokszor voltam kuzinoknál, mikor szüleim nélkül utaztam el valahova. Egyébként ne aggódj, nem tervezek Portland felé kitérőt, úgyhogy tőlem biztosan nem tudják meg. *Közben megfogja kartonpoharát a kólával együtt és koccintásra emeli mint titkos paktum pecsét-helyettesítőjét. Koccintással vagy anélkül, de kortyol a kólából.*
- Nos... *Teszi le a poharat, s mint szalvétát gondosan összehajtja a hamburgere csomagolását, majd a krumpliját húzza maga elé.*
- ... ha az annak számít, hogy Disney lelkes rajongója lettem, akkor egy kapaszkodóm van. *Vallja be halkan, de mosolyogva. Azzal a mosollyal, ami egyértelművé teszi, valóban oda van azokért a mesékért.*
- Más még nem nagyon. Céltalanul utazgatok. És te? Hogy haladsz? Mióta vagy ezen az úton? *Úgy sejti, régebb óta, mert itt a McDonald's-ban is jobban eligazodik Haley, mint Jaime.*

- Ugyan, semmi baj, hisz én se tudtalak hova tenni hirtelen.
Emeli fel kezeit, hogy ezzel is megállítsa Jaime szabadkozó szavait. Aztán a folytatás hallatán megbánja, hogy nem adta a sértettet, inkább azt hallgatná, hogyan próbálja megbékíteni őt Jaime, sem mint ilyen kényes kérdésekig jussanak el röpke pillanatok alatt.
~Ó, bár haladtál volna át a megyén – vagy még jobb – az egész államon megállás nélkül!~
Ezt természetesen nem mondja ki, jól is néznének. Habár ezzel ő valóban vérig sértené a másikat és innentől kezdve eltölthetnék az időt a bocsánatkéréssel. De hát Jaime nem bántotta őt, így aztán nem érdemli meg, hogy így megbántsa. Ajkaiba harapva pillant a lányra, azt latolgatja, mit is válaszoljon. Mivel egyedül North Salemet ismeri, ezért azt elveti, hogy látványosságot ajánljon. Már csak az hiányozna, hogy még közelebbi támpontot adjon.
- Izé… a szüleim Portland-ben vannak.
Most aztán gondban van, hogyan folytassa ezután? Hallgatja inkább Jaime fesztelen csevegését, közben lázasan gondolkodik. Ha osztálykirándulást mond, akkor következik a kérdés, hogy hol a többi osztálytársa? És különben is, biztosan elcsacsogná a szüleinek, hogy látta őt itt, onnan pedig egyetlen telefonhívás és apja is tudni fogja, hol vannak. Az ugyanis, hogy „tiszteletét akarta tenni” a szüleinél, egyértelművé tette, hogy nem szakította meg a családi kapcsolatait, csak egyszerűen új fodrászhoz ment. Viszont, az új fodrász mögött láthatóan nem csak az új frizura iránti vágy áll. Egyelőre megpróbálkozik annyira őszinte lenni, amennyire lehet.
- Nem, még nem próbáltam. – Válaszolja meg előbb a könnyebbik kérdést. – És egyáltalán nem butaság, tulajdonképpen én is valami hasonló úton vagyok, hogy az lehessek, aki vagyok. És ömm… könnyebb úgy az utam, hogy nem jelentkezek be a szüleimhez, mikor merre járok.
Jaime arcát fürkészi, reméli megérti a lényeget, a szüleinek nem kell tudnia róla, hol tartózkodik éppen. Elpillant a mosdók felé, megnyugszik a falra szerelt telefonkészülék láttán. Egyre erősebben fontolgatja, hogy fel kéne hívnia Nate-t, hogy mit kéne csinálnia.
- És sikerült már kapaszkodókat találnod ahhoz, hogy megismerd magadat?

- Köszönöm, neked is! *Mosolyog Haleyre egy nyelés és egy újabb harapás között, s míg a falatot rágja, figyelmesen hallgatja a választ. A Haley-névre csak bólint egyet lelkes fénnyel szemeiben. Tényleg, Haley! Majdnem megvolt!*
- Ne haragudj, hogy nem emlékeztem pontosan... *Azt hiszi a szomorúnak ható motyogás annak tudható be, hogy nem tudta felidézni a másik nevét. Magában kicsit megrója saját magát. Lázadás ide vagy oda, jómodor azért még van a világon, a neveket, kapcsolatokat nem kéne elfelejtenie!*
- Valóban? Ismeretlen vagyok a környéken, át is akartam itt haladni, csak megálltam, mert éhes voltam. Mi érdemes látnivaló van errefelé, hátha én is kedvet kapok a kiránduláshoz. Apropó, hol szálltatok meg? Lehet tiszteletemet tenném szüleidnél. *Cseveg fesztelenül és teljesen gyanútlanul. Nem feltételezi, hogy Haley egyedül van, nemhogy éppen szökésben. Viszont egy kirándulás jól hangzik, persze nem akar Larsenékre ráakaszkodni.*
- Igen, azt is. *Bólint rá és újabb falat elfogyasztása közben, nyakát nyújtogatva megfigyeli, hogy valóban több chef... szakács... vagyis hát konyhai alkalmazott van.*
- Ó, mint a gyárban, mindenki csak egy-egy részfeladatot csinál. Roppant érdekes. *Annak biztos, aki még nem látott ilyent.*
- Szóval visszatérve a kérdésedre, igen, felfedezem azt is, meg úgy mindent, amit felkelti a kíváncsiságom. Például próbáltad már Coney Island-on Thompson hullámvasútját? Ha egy kis izgalomra vágysz és szereted a száguldást, ajánlani tudom! Tehát igyekszem rájönni, mi az, ami tetszik nekem? Mi az, ami én vagyok? De nincs kimondott célom, hogy hova tartok. Nagy butaság ez így, ugye?

- Jó étvágyat!
Leteszi a fagyit, hogy végre rávethesse magát a sajtburgerére. Elkezdi kicsomagolni, nem figyel arra, hogy Jamienek ez is újdonság. A lány szavai viszont már felkeltik figyelmét. Szinte megdermed újraéledő rémületében.
~ A francba! Miért, miért a családnevemre kell emlékeznie? Sőt! Még rosszabb? Biztosnak lennie benne?? ~
Egy pillanatig reménykedett, hogy Jaime is csak az arcára emlékszik és félig a keresztnevére, az még nem lenne baj. Áh, miért kellett azon a nyavalyás partyn feltűnősködnie a farmerral. Ha marad a kis fehér csipkeruhájában, akkor biztos nem jegyezte volna meg őt a másik lány.
- Haley.
Motyogja megsemmisülten. Vajon idáig tartott a boldog szabadság? Ugyan már érti a fellengzős megszólítás okát, de ettől nem boldogabb most. Sem attól, hogy most már el tudja helyezni emlékei között Jaimet.
- Áh, tényleg.
Beugrik neki a visszafogott fiatal nő, de sehogyse sikerül összeegyeztetnie a vele szemben ülő élénk, színváltós hajú lánnyal. Vagyis hát de, mert a tulajdon szemével látja, csak nehezére esik. Szülei mindig elismeréssel a hangjukban beszéltek az O’Daae örökösnőről, Haleynek nem volt róla igazából véleménye, nem ismerte sose. Most viszont leginkább fél tőle, a kérdésétől még jobban.
~Vajon tudja, hogy Európában kéne lennem? És a babáról is tud??~
- Kirándulok.
Válaszolja kissé feszengve, de abszolút őszintén. Végül is North Salemből, nem Portlandből, de kirándulni jött.
- És te? Felfedezed az amerikai konyha új csodáit?
Kérdi lazán, vagyis próbál lazának tűnni. Ugyanis próbál nem ráijeszteni a lányra, ha véletlenül tényleg nem tud semmit, akkor nem kéne furcsa viselkedéssel további kérdésekre sarkallni. Sem túlságosan megmaradni az emlékezetében, hogy elújságolja szüleinek, hogy itt látta a Larsen lányt. Nagy nehezen beleharap burgerébe, de nem érzi azt a csodás ízkavalkádot, amiért eljött idáig.
- Emlékeztetlek majd, ha szeretnéd, de izé, az itt nem igazán szokás. Igazából látod is ott – mutat a kiadó polcok mögött látható mekis egyenruhában sürgölődőkre –  a… hát szakács állomáson állókat, de ők nem igazán szakácsok, pláne nem chefek.

*Rábólint egyet helyeslően a tavalyi kerti parti említésekor. Beidegződés, hogy nem szabad sokat hevesen csóválgatnia a fejét, egy határozott biccentés belefér.*
- Nem, még nem. Szóval sajtburger, menüben, oké. *Megjegyzi és már lendült is a pulthoz hagyván Haleyt gondolkodni és nekikezdeni a reggelinek. Vissza viszont nem sajtburgerrel érkezik, hanem valami nagyobb hamburgerrel, de a krumpli és az üdítő hasonló méretű.*
- Ilyen nagyot választottam, farkaséhes vagyok. De rá nem tudtam venni őket, hogy extra sajtot tegyenek bele, még ha fizetek se. Furcsa egy hely ez. *Azt már be se vallja, hogy akkor milyen furcsán néztek rá, mikor a tisztességes borravalót is megadta, amit nívós éttermekben szokás. Visszaül a székre, letéve a tálcát és érdeklődve szemléli meg a becsomagolt burgerét, láthatóan szórakozva ezen a furcsaságon is, hogy nem tányéron kapja.*
- Igen! Új fodrász, új frizura, új élet. És új étel! Jó étvágyat! *Ekkor pillant csak fel kiszabadított szendvicséről Haleyra és látja, hogy sült krumplival eszi a fagyit. Erre is rápislog, s felírja a képzeletbeli listájára (mert van rendes is, de zsíros kézzel most nem szedi ki a táskájából), hogy következőnek ezt próbálja ki.*
- Ó, de jó, most megnyugodtam! Mert nekem meg azt kell töredelmesen bevallanom, hogy csak félig van meg a neved. A vezetéknévben biztos vagyok, de a keresztneved... Caley vagy Raley? Rám nem biztos, hogy emlékszel, még ha el is árulom a nevem. Jaime vagyok, és O'Daae is. *Apja megfenyegette ugyan, hogy kitagadja, de ahogy arra Jaime rávilágított neki, már késő volt. Nem volt más lehetőségük, mint tűrni és remélni, hamar végére ér szeretett fiúk... izé, lányuk a lázadásnak. Haley pedig lehet tényleg nem emlékszik sokra Jaimevel kapcsolatban, vagy ha igen, az szöges ellentétben áll a most vele szemben ülő, életvidám lánnyal. Akkor komorabb volt, visszafogottan mosolygott, s komolyságba kellett burkolóznia, na meg külleme is megfelelt az elvárásoknak többnyire szoros, elegáns konty kíséretében. Az autógyáros gazdag örökösnőjének nemrégiben felbontott jegyességét is csak alig pár sorban közölte le az újság, nem részletezve az okokat. Vannak botrányok, amelyeket el lehet tussolni.*
- Ha nem sértelek meg a kérdéssel, de te mit keresel itt? Mi járatban? *Jelzésértékűen pillant körbe röviden a McDonald's-ban, ami nem nekik való helyszín, Haley öltözete ide vagy oda. Jóízűt harap aztán a burgerébe, épp csak elég nagyra tudja nyitni hozzá a száját. Ám az íz... Pillanatnyi szemlehunyása jelzi, hogy mennyire ízlik neki.*
- Emlékeztess kérlek, hogy a végén mondjam meg a pultnál álló hölgynek, hogy dicséretem a chef-üknek.

Hirtelen elbizonytalanodik, mikor látja Jaime pillanatnyi zavarodottságát. Most akkor mégis integetős kényszerbeteg lenne, aki csak véletlenül ismerős neki? De nem, mégse, hisz tudja a nevét. Egy pillanatra összevonja szemöldökeit, furcsán mondja a nevét, talán beszédhibás lenne a lány?Ezt gyorsan elveti, ismeri ő olyat, aki így mondta a nevét, és nem volt az ég világon semmilyen beszédhibája, csak egy kicsit agyára ment a francia sznobság.
Ebbe az irányba kezd gondolkodni, miközben leteszi tálcáját az asztalra, ő maga pedig leül Jaimevel szemben. Pillantása körülrebben a bennlévőkön, de senki nem kelt fel fenyegetően. Ettől függetlenül izmai még mindig ugrásra és futásra készen feszülnek meg, míg Jaime csevegését hallgatja.
- Crosworthék? – Végigpillant magán, mintha segítségre lenne szüksége, hogy felidézze az alkalmat. Elvigyorodik. – Á, a tavalyi kerti party.
Egy hetes szobafogság volt a büntetése, de megérte, abszolút megérte. Jaime kérdése kizökkenti, így nem tud bele se kezdeni, hogy elkezdje végigvenni a vendégeket és a személyzet tagjait fejben.
- Persze… még nem voltál..? – Kerekednek el szemei csodálkozva, ahogy elharapja kérdését, hogy helyette Jaime kérdésére válaszoljon. – Ez? Ez sajtburger. Kérdd menüben, krumplival és üdítővel az igazi élmény.
Ha nem tudta, hogy önkiszolgáló, akkor ez a tanács is elkél. Amúgy ebből kifolyólag azt is kilogikázta, hogy mindenféleképp a vendégeket kell átpörgetnie fejben. Ki más nem tudná, hogy a Meki önkiszolgáló, ha nem az elit?
Míg várja, hogy a lány visszaérjen, nekikezd fagyijának. Hozzá sültkrumplit eszik, sőt a sültkrumplit használja kanálnak. Pillantása még mindig a bennlévőkön ugrál, de minden nyugodt, lassan kezd ő maga is megnyugodni.
- Új frizura? - Bök az axtravagáns színben pompázó tincsekre. - Ne haragudj, de be kell vallanom, nem tudlak hova tenni Crosworthék vendégei közül, segíts ki, kérlek.
Megvárja, míg Jaime letelepszik az asztalhoz, de akkor aztán már kénytelen rákérdezni, hogy ki is lehet a lány.

*Megáll az integetésben tétován, látván Haley megdermedését és ide-oda pillongatását. A hátrapillantást még meg is értené, így ő is volt már így ezzel. Haley végül csak elidnul felé, de Jaime nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Haley nem ismeri fel és hogy nagyon bizalmatlan. Furcsán cáfol rá erre aztán a kérdés, pedig már össze is szedte mondandóját, hogy a várható kérdésre, miszerint honnan is ismeri őt, már mondhassa is a választ.*
- Öö.. Mármint, szia 'aley! Naná! *Mosolyodik el pillanatnyi zavara után a rá jellemző féloldalas, de kedves mosollyal. a név kezdetét elharapta. Illik nevén szólítani valakit, s kényelmes megoldás lett volna kikerülni a megszólítást, ám ez is jó ötletnek tűnt. Egészen addig, amíg ki nem mondta, idegesítő affektáló hatást keltett, mint azok az újgazdagok, akiknek már a rendes beszédjükre is szándékoltan kihat a francia affektálás. Mintha az olyan úrias lenne... Az közben eszébe sem jut, hogy Haley esetleg nem ismeri meg ezzel a kékes-türkizes hajjal, mert legutóbb teljesen konszolidált megjelenése volt Jaimenek. Talán annyira, hogy figyelemre nem is nagyon volt méltó.*
- Emlékszem rád, pont ugyanezt viselted Crosworth-éknél is, mikor... Nem mondod, hogy ez önkiszolgáló???!!! *Mondata közben pillant le a bizonyára eddigre már az asztalra letett tálcára és annak tartalmára. De hiszen ezen mekis étel és ital van! És Haley maga hozta!*
- Ennek nagyon jó az illata, mi ez, mit eszel? *Mutat le a sajtburgerre, de félig már fel is emelkedett az öntött műanyag egyen-székről, s a kistáskájáért nyúl, amiben a pénztárcája van. Valamivel meg kell ostromolni a pultot, s bár nem gondol rá, hogy "'aley" meglépne, míg ő távol van, de remélhetőleg tényleg ott lesz még a lány, mire megfordulhat diadalmas mosollyal a megszerzett zsákmányával.*

~ Miért hívják ezt gyorsétteremnek, mikor a hartfordi Silver Cat Coffe-ban is gyorsabb a kiszolgálás, pedig a személyzet egyik tagja sem ebben az évszázadban született...? ~ Tűnődik, mikor feltűnik neki, hogy egy ideje már nézelődik ki az ablakon, de hogy egy pincér sem lépett oda hozzá ez idő alatt.
~ Logikus, azért sietnek annyira az emberek, mert minél előbb ideérnek, annál nagyobb az esély, hogy időben végezzenek... Nem is rossz kocsi!~ Van, amiről nehéz leszokni, például mások autónak stíröléséről és ez alapján megítéléséről. Kíváncsi, ki fog kiszállni abból az autóból, s liláskékesre festett szemöldökei a frufru alatt magasabbra szöknek a ruházat láttán. Másra számított. Ráadásul... olyan ismerős! Mintha már látta volna ezt a felszerelést. Jó, persze, sokan viselhetnek ilyent, de az egész megjelenés, kisugárzás, a szőke haj, valahol már látta. Annyira leköti figyelmét a lány, akit eddig jobbára csak hátulról láthat, hogy észre sem veszi, hogy rendeli az ételt a pultnál, mint olyan sokan. Csak ha majd megkapta az ételt Haley, s megfordul, hogy üres asztalt keressen, akkor látja meg Jaime a másik arcát, s a felismerés nem várat magára.
~ Hisz ez Caley, nem, Raley... De Larsen, az biztos! ~ A név még nincs meg, de Jaime keze máris magasba lendül és mosolyogva integet a lánynak, ültéből kicsit meg is emelkedve. Hogy is felejthette el azt az emlékezetes estét Crosworth-éknél, ahol egy hétre való pletykatémát adott a fiatal lány öltözetével? Legalábbis azoknak, akik beszélhettek ilyenről, ő csak fél szemmel nézhette meg, mert elmélyült gazdasági beszélgetést kellett folytatnia néhány pocakos úrral, akik mintha hasukban hordták volna vagyonukat. Mintha a gazdagsággal egyenes arányban nőne a férfiak hasa! Mindenesetre ő így is emlékszik az ifjú lányra, de hogy Haley is megismeri-e az azóta kissé megváltozott nőt?

Éles fékcsikorgással áll meg a fényes bordó Chevrolet Corvette C4-es. Szerencse, hogy mögötte nem jött senki, így balesetet sem okozott hirtelen megállásával. Pár pillanatig nézi a gyorsétterem közismert, hatalmas logóját, majd hátramenetbe vált és betolat a parkolóba. Nem az autós kiszolgálórészbe megy, hiába lenne kézen fekvő. Nem siet. A szegények szoktak sietni, a gazdagok ezt ritkán ismerik meg. Kényelmes tempóban, de rutinosan leparkol, kulcsot magához veszi, és már nyitja is az ajtót, amit visszakézből csap be maga után. Korábban sosem ehetett ilyen helyen, s bűnös élvezetet jelent lázadásának ez az újabb formája. Ott és olyan vacak kaját enni, ahol és amit a köznép eszik... Egyébként is megéhezett, s ha már így átutazóban volt a vidéken, hát Peekskill eme "nevezetessége" előtt fog hódolni.
A kulcsot hosszú combjait kiemelő, mélykék nadrág zsebeibe tömködi, remélvén, hogy ott lesz akkor is, mikor kifelé jön. Felette legújabb divat szerinti fehér felsőt visel, de még a drága ruhák és a drága autó sem olyan feltűnő, mint a nyitott tetejű autókázás után kicsit szélfútta haja. Az a kékeslilás, türkizbe átmenő haj, amibe napszemüvegét tolja fel szemeiről és jobban szemügyre veszi az épületet. Tántoríthatatlanul halad be és mély levegőt vesz a bűnösen ismeretlen illatokból, majd leül az egyik asztalhoz az ablak mellett és várja az egyik egyenruhás alkalmazott megjelenését, hogy felvehesse a megrendelését. Biztos itt is így megy, nemigaz?