Tibet.... O.o

Tárgy: Re: Tibet.... O.o Csüt. 2 Ápr. - 16:23

Végignézek magamon, mintha amúgy nem tudnám, hogy valóban nem hasonlítok azokra a vigyori szobrokra. Úgy értem, az életvidám felfogással még nem lenne gond, sőt, de az alkatom tényleg nem stimmel. Jobban hasonlítok valaki másra...
-Na igen, lehet izgalmasabb vallás lenne, ha Superman-t követnék, de akkor is inkább passzolom a dolgot. Bár, rá azért hasonlítok legalább.
Valóban, a 193 centimmel elég magasan vagyok, ahogy azt tapasztalhatja ő is, amíg felkapom, mintha csak egy édes vattacukor lenne, igaz akkor nem ölelgetném magamhoz...tudom, tudom, de ki kell használni az alkalmat, hogy egy gondolatolvasó sincs a közelben, és most gondolhatok ilyen marhaságokra. Vajon milyen íze lehet az epres, banános turmixnak...hmm...közben persze el is eresztem őt, mielőtt még hívja az őrséget.
-Azt is mondják, rossz pénz nem vész el...bár, végül is megtaláltalak - rákacsintok, aztán pedig, amikor elmondja, mit is keres itt pontosan, megcsóválom a fejem, és csak ennyit mondok mosolyogva:
-Mindig ott van, ahol utoljára keresnénk nem igaz?
A további, részletes magyarázatra csak bólintok. Ami azt illeti, valami ilyesmire gondoltam, amikor feltételeztem, hogy nem esett semmi baja, és életben van még,csak épp...ehh, mi a fene van velem? Normális esetben tök boldog lennék, ha mindenki elhúzna egy másik kontinensre, most meg azon kapom magam, hogy hiányzott ez az életvidám mosoly. És most még fagyi sem kellett hozzá, hogy lássam. Hmm...egészen jót tett neki ez a hely, amikor utoljára láttam nagyon maga alatt volt, és meglátszott rajta az egy hónapnyi hajótörés, és lelki terror, most meg...hihetetlenül dögös....
~Sziasztok telepaták, ugye még most vagytok itt? Nem? Király!~
-Nos, örülök, hogy jól vagy, és tényleg jót tett neked ez az egész. nagyon jól nézel ki....sokat mondom, hogy jó mi? Jól van na...
Közben leveszem a kabátomat is, kezd melegem lenni idebent, most, hogy végre leolvadt rólam minden jégcsap, amit repülés közben képzeltem magamra az idefelé úton.
-Mit gondolsz, zavarná a szerzeteseket, ha itt maradnék én is egy kicsit? Mindig szerettem volna kipróbálni, milyen az, ha kivételesen engem nem lehet elérni telefonon, és azt mondták ma este kecskesajt lesz...mindig kíváncsi voltam az milyen lehet.

Tárgy: Re: Tibet.... O.o Csüt. 2 Ápr. - 15:02

Alistair & Sylvie

Az önmegismerés útján

- Nem is vagy elég testes.
De jó, hogy egyetlen Buddha imádó sem hallja, amit mondok, de hát nem én tehetek róla, hogy szegényt mindig nagydarabnak ábrázolják, szóval magára vessen az, aki megalkotta neki ezt az imidzset.
Hú, nos, meglepődni utólag azért akad időm, és milyen jó, hogy elzárom magam az érzéseitől, legalább nem zavar össze, miképpen Scott tette Halloween idején. Jobban mondva, azóta már nincs kérdésem afelől, hogy nekem sem közömbös, vagy volt az, nem tudom, mennyire számít soknak ilyen tekintetben ez a majd fél év, de akkor nagyon megijedtem a dologtól, és inkább eltűntem, mint szürke szamár a ködben, minthogy a félelmem okán bárkiben kárt tegyek. Megint. Ezt senki sem értheti meg igazán a barátnőmön kívül, mert mások nem tudnak róla, mit tettem még gyermekként.
Most már képes vagyok elvonatkoztatni, és anélkül fogadni az ölelését, hogy túlburjánzana bennem bármiféle érzés. S jól esik, hogy annyira hiányoztam neki, hogy utánam jött, még ha ehhez meg is van a rendelkezésre álló képessége. Ettől még Niquet meg fogom csapkodni egy péklapáttal, hogy elárulta neki, hol vagyok, tudtam, hogy senkinek sem kellene elmondanom, de nem bírtam ki, hogy legalább egyszer-egyszer ne írjak neki.
- Tudod, mit mondanak, csalánba nem üt a ménkő.
Kuncogtam el magam vidáman, kiegyensúlyozottabbnak tűntem, mint eddig, és az is voltam, egyszerűen kicseréltek valamelyest, az alap megmaradt, de sok felesleg ki lett seperve, nem nyomaszt annyi dolog, és mondhatni, sokkal inkább önmagam vagyok. Kicsit olyan, mint mikor nyugtatókon éltem, de most semmiféle szer nem befolyásol, csupán én váltam képessé jobban uralni magamat.
- Önmagamat.
Felelem gyorsan és könnyedén, elvégre, ez az igazság, gondolkoznom sem kell rajta. Az nem különösebben érdekel, ki és mit hisz erről, csupán az számít, hogy én tudom, miért jöttem ide, és a célomat már nagyjából el is értem.
- Él itt egy az enyémmel rokonerővel bíró mutáns, őt kerestem meg, hogy segítsen. Mégiscsak jobban érti ezt az egészet, mint bárki az iskolában.
Amíg ott volt az a Dave nevű mutáns, fordulhattam hozzá, de ő eltűnt, így más alternatívát kellett keresnem, mert már nem bírtam tovább.

Tárgy: Re: Tibet.... O.o Szer. 1 Ápr. - 17:27

-Kac-kac - felelem morogva, de valamiért közben vigyorgok mint a vadalma. Azért természetesen nem érem be ennyi replikával:
-Gondoltam, jobb, ha nem ereszkedem le az égből, mert még Buddhának néznek. A sztoikus nyugalom még menne, de úgy érzem, amúgy pocsék próféta lennék, az ateizmusommal meg minden.
Mondjuk, ha lenne Wonder Woman, esküszöm felhúznám azt a jelmezt, kívül hordott alsógatyával, meg minden. Ami a következő kérdését illeti, arra annyiféleképpen tudnék visszavágni, hogy itt állhatnánk estig egymással szemben, amíg csak dumálnék. Mit keresek itt? Elfogyott a tej...rossz helyen fordultam balra...aggódtam, mert mifelénk a "tibeti templomba költözött, távol a világ gondjaitól" azt jelenti, ne aggódj, sosem találják meg a holttestét. Viszont, mivel azt mondta, arra vagyok kíváncsi, mit keresek itt a nyilvánvalón kívül(a bajt, és a kedvenc bajkeverőmet) ezért nem kell felelnem semmit. Nem is teszem, csal elhagyom azt a kényelmes, árnyékos sarkot, ahol eddig voltam, gyors léptekkel előtte termek, és mielőtt akárcsak meglepődni volna ideje a karjaimba zárom, felkapom, és magamhoz ölelem őt. Volt már alkalma megtapasztalni a súlytalanságnak azt a verzióját,a mi belőlem fakad, szóval ez sem lehet neki újdonság, és magasabbra is emeltem már ennél a 10 centinél szóval...na mindegy...pár másodpercig szorítom csak magamhoz, aztán meg is kegyelmezek neki, és hátrébb lépek tőle.
-Aggódtam... - vallom be aztán halkan, és megköszörülöm a torkom - és a suli is dögunalom.
Lekapom a hátizsákom, aztán körbenézek a teremben. Nem mondom, érdekes kis búvóhelyet választott a lány. Itt tényleg azt hihetné, nem fogja zaklatni senki...
-És, te mit keresel itt? - Teszem fel a nagy kérdést, az ugyanis lehet egyértelmű, én miért szeltem át a fél világot, neki viszont ez már valamivel nehezebb művelet volt, és titokzatosabb is. Mondjuk, vannak elméleteim a dologgal kapcsolatban, és hallottam pár pletykát is halloween körül, de ha eddig sem hittem nekik, most sem fogom elkezdeni. Egyébként is, itt vagyunk a világ egyik legeldugottabb helyén, távol mindentől. Az igazság, bármi is az, tuti érdekesebb, mint a többiek agyszüleménye.

Tárgy: Re: Tibet.... O.o Szer. 1 Ápr. - 10:15

Alistair & Sylvie

Az önmegismerés útján

Hagyom, hogy mesterem útmutatásai szerint átjárjon a hűvös nyugalom, átfolyjon rajtam, mint egy lusta, lassú patak, se engem is elringasson. Nem az álmok földjére, csupán ott, ahol egyedül vagyok a saját érzéseimmel, a saját kis világomban, ahol elzárom magam a külvilág hatásaitól, s nem ragadnak rám mások érzései, nem befolyásolnak szemernyit sem.
Az utóbbi hónapokat itt töltöttem, kikértem magam az iskolából, de vissza akarok majd menni, hiányoznak jó páran, csak éppen kénytelen voltam valami olyan útra lépni, ahol kitörhetek végre abból, amibe beleragadtam. A hajóút után láttam, hogy sikerülhet, csak kell valaki, aki hasonlóképpen elveszett egyszer az érzelmek tengerében, a sors különös fintora, hogy idáig kellett jönnöm miatta, ám cseppet sem bánom mostanra, régen voltam ennyire nyugodt és kiegyensúlyozott. Furcsa tapasztalás volt egyébiránt rájönni, hogy a megannyi valósnak hitt máz mögött mi és ki vagyok valójában én. Ahogy a Mesterem mondja mindig, az ijedt kislányt elrejteni nem szabad, fel kell dolgoznom a tragédiámat, s továbblépnem, nem minden mással leplezni, ami csak szembejön. Mostanra formálódtam egy keveset, úgy hiszem, már nem marcangol annyira a bűntudatom, és nem is hibáztatok senkit az öcsémmel történtek miatt.
Kezeim térdeimen pihennek, egyenes háttal ülök, a ruházatomban nincs semmi nőies, kaptam egy méretben rám passzoló ruházatot, és a hajam is fel van tűzve, így kevéssé vagyok figyelemfelkeltő jelenség. Smink példának okáért november óta nem kúszott az arcomra. Sokkal tisztábbnak érzem magam, és talán szebbnek is, útban a saját belső ragyogásom felé lényegesen világosabb minden.
Eme idilli pillanatba süvít bele a tálca csörömpölése, a szívem heves dobogásba kezd, ijedtségem azonban visszapattan saját pajzsomról, nem szökik a váratlan látogatóm felé, hogy alattomosan ráragadjon. Menne, ha útjára ereszteném, de nem teszem, csak bennem ver tajtékot, egészen addig, míg nyugalmat nem kényszerítek magamra. Nem esik nehezemre, hisz éppen meditáltam. A Zsupsz hallatán már egyébként is tudtam, hogy ki érkezett váratlan látogatómként. Így körülbelül akkor egyenesedem fel, majd fordulok lassan felé, amikor befejezi a visszapakolást. Szívem már normál tempóban ver, mikor megállapodik tekintetem az arcán.
- Szia!
Viszonzom halkan a köszöntését, nem verve fel a kolostor csendjét, némileg szórakoztat a vöröslő arca, ha egoistább lennék, azt mondanám, jó mestere voltam ilyen téren, de nyilvánvaló, hogy saját balfácánsága okán szökött vér a pofijára.
- Tényleg nem ártana. Tudod, valami kellemes kis hacuka, mint Supermannek, egészen jól jöhetne ilyen esetekre.
Utalok vissza egy régi-régi beszélgetésre, és hagyom, hogy egy halvány mosoly az arcomra szökjön. Mint szinte senkivel kapcsolatban, Alistair esetében sem tudom, mennyi volt az iránta tanúsított viselkedésemben saját, és mi az, ami az ő visszatükröződéseként tapadt rám, és kapta vissza azt, amit ő táplált felém. Úgyhogy egyelőre még fogalmam sincs, miként illene viselkednem vele, de hamarosan kiderítem.
- Mit keresel itt? Mármint, azon nyilvánvaló okokon kívül, hogy engem, és megzavarni a hely nyugalmát.
Kacsintok egyet, lévén ez részemről nem feddés akar lenni, azt azért másként adnám elő, de nagyon reméltem, hogy mást nem zavart meg vele.

Tárgy: Tibet.... O.o Kedd 31 Márc. - 21:54

Összekuporodva várok a sarokban, hogy nyíljon az ajtó, nagyjából úgy, ahogy egy pók tenné, csak én nem behálózni szeretnék valakit, mindössze lehetőséget, hogy miután kitisztult a levegő kicsit, végre a végére járhassak valaminek. Általában megértem, ha valaki kerül, sőt, kimondottan erre bátorítok mindenkit, ő viszont már másodszorra válik köddé egyik napról a másikra, igaz ezúttal talán nem nyomtalanul. Hangtalanul érek földet, miután a baba arcú, bohókás szőke elmegy, és egyedül maradok a folyosón, aztán pedig a kilincshez hajolok. Zsebemben ott lapul az álkulcs, én pedig felkészülök lélekben a műveletre, ám előtte azért megpróbálok valamit. A kilincs könnyedén adja meg magát, az ajtó pedig szinte már hívogatón tárul fel előttem.
~Na igen, az értelmesebbek nem zárják itt az ajtót. Semmi értelme, a banda ötöde az utcán élt, mielőtt idekerült, másokat meg a betonfal sem gátol meg semmiben. Minek vesződni egy kulccsal is amit aztán ha elhagysz, csak téged idegesít még az is...~
No, bejutottam, de most? Bevallom, nem igazán gondoltam ezt át. A jelek szerint nem itt bujkál, és nincs hatalmas vörös betűkkel a falra festve, hogy hol, szóval....a fiókokat csak nem fogom átkutatni...viszont, ah már itt vagyok, megnézem magamnak ezt a képeslapot az asztalon. Szép kis kolostor, pont úgy néz ki, mint....
~TIBET??? Mi az istent keres Tibetben??? Mondta, hogy nincs tériszonya, de azért....~
Léptek az ajtó előtt, és a kilincs is nyikorog a hátam mögött. Mire belép valaki a szobába, már a plafonon lapulok, ahova újra hangtalanul pattantam fel, mint egy ninja lufi. Biztos, hogy nem így van, de mégis olyan érzésem van, hogy csak a folyosón veszek újra levegőt, mikor már kijutottam onnan.
~Szóval....Shigatse mi? Azt hiszem, szükségem lesz egy térképre...~

Az odaút majdnem olyan hosszú, és körülményes volt, mint amennyire őrültség is. Elvégre, szó szerint a bolygó másik oldalára repülni, pláne gyalog, azért elég necces vállalkozás, főleg úgy, hogy a fene tudja, ott lesz-e még, vagy milyen hangulatban vár majd rám. Másfelől, hülye érzés, de hiányzik...Tudom, hogy nem rám vágyik, és bár nem én vagyok az utolsó, akivel találkozna, ha választhatna, tuti nem rám gondolna. Ugyanakkor...elvonulnia világtól...tőlem ez tök normális lenne, ami azt illeti, állati lakályosnak tűnik ez a kis kolostor, de...vajon tőle is?
Továbbra is úgy mászok a falakon, mint egy pók, vagy gyík, vagy valami hasonlóan csendes, falmászó dög, ahogy próbálom észrevétlenül átkutatni a helyet. Falon, és plafonon lopakodva sikerül elkerülnöm mindenkit,a ki ébren van ezen a korai órán, nem is sejti senki, hogy új vendégük van. Végül egy apró teremben, több tucat égő gyertya között találok rá arra, akit keresek. Nekem háttal, törökülésben meditál, a szoba közepén egy szőnyegen...legalábbis gondolom, hogy meditál. Az biztos, hogy nagyon csendben van, és észre sem veszi, hogy valaki érkezett hozzá. Óvatosan a szoba sarkába húzódok, hogy szépen kivárjam amíg végez, legalábbis ez lenne a terv. A valóságban ez úgy alakul, hogy nem ártana arra néznem, amerre megyek, a lány helyett, és akkor talán egy nem egy általam levert tálca csörömpölésének lármája verné fel a szoba nyugalmát.
-Zsupsz... - gyorsan a gyertyák után kapok, mielőtt csendháborítás mellett gyújtogatással is bővülne a mai lajstromom, aztán miután kapkodva visszaraktam mindent a helyére, zavartan mosolygok.
-Szia... - fáradtan sóhajtok egyet, arcom már tiszta vörös, igaz ehhez a hidegnek is van köze jócskán. Még mindig reszketek kicsit.
-A belépőmön még dolgoznom kell ezek szerint...

Tárgy: Re: Tibet.... O.o