Josie & Jack - A kalandtúra

First topic message reminder :

Josie & Jack

Esteledik már, legalább öt óra lehet, végiggyalogoltuk a napot. Igaz, a tavasz miatt még koránt sincsen sötét, de érdemes már megállni, nem ehetünk egész nap szendvicseket. Elvileg itt lesz a kanyar mögött egy vadászház, ahol lehet szobát kapni, és talán még valami egytálételt. Remélem, hogy a prücsök nem fáradt el nagyon, én imádok túrázni, neki sem árt, hogy formásabb legyen a vádlija, de nem akartam ráerőltetni ezt az egészet. Csak egy ötlet volt, mégis rábólintott. Csak abban bízom, hogy ha szeret, megmondja, hogy mi az, ami annyira nem fekszik neki, semmi értelme nem lenne olyan programot szervezni, ami nem mozgat meg mindkettőnket. Nagyon úgy tűnt, hogy Posey jól érezte magát nálunk karácsonykor, még névreszóló ajándékot is kapott, rengeteg édességet, ruhákat, anyától még egy szép nyakláncot is. Hihetetlen, én sem gondoltam volna, hogy pont egy távoli szigeten fogom megtalálni azt, akibe így bele fogok szeretni, és nagyon úgy tűnik, hogy ez viszonzott is. Mintha olykor még mindig tartana attól, hogy mennyire gondolom komolyan, pedig tavaly nyár óta azért eltelt már jó pár hónap, és különben is, ő egy gyönyörű lány, bármennyire rossz volt megelőzően az élete, ha akarna, minden ujjára kapna lovagot, akik magabiztosabbak, és sikeresebbek nálam. A mai nap tényleg csak egy könnyed felüdülés, séta a hegyek között, főleg az autóutat követve, ahol már azt írják, hogy még másfél mérföld a vadászház, ahova majd ösvény is vezet, nem közvetlenül az út mellett van, gondolom pont azért, mert nem pusztán panzió, sokkal inkább felkészülős hely azok számára, akik puskákkal vetnék bele magukat a zöldbe. Péntek van, hétfőig nem is nagyon lesz óránk, úgy gondoltam, hogy maradhatunk, süthetünk szalonnát, vagy lejmolhatunk némi vadhúst, kiváncsi vagyok, hogy Posey mennyire szereti, én talán csak fácánt ettem eddig, úgyhogy nincsen nagyon elképzelésem.
- Szép a kilátás ugye? – Bólintok a lankák felé, lefelé elég nagy nyílt terek vannak, míg visszafelé ahonnan jöttünk, erdők. Remélem nem fáradt el nagyon, mert én még szívesen fent lennék egy darabig, ha nem esznek meg a szunyogok.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Vagy akár lehetsz mind egyben több funkciósan. A túratársam, a vezetőm, hogy ne gyújtsam fel a fél erdőt és elsősorban a szerelmem. - mosolyogva cuppantok oda egyet az arcára. Ez nekem így tökéletes kombináció és mindegyiket egyben is lehet igaznak venni. Ő jobban ért a túrázáshoz, úgyhogy mindenképpen ő az, aki itt a vezető, és bennem legalább tuti, hogy jó alapanyagra lelhet, mert tuti, hogy iszom minden szavát és figyelni fogok arra, ami elmond, és tuti, hogy meg is tanulom, mert szeretnék vele máskor is ilyesmiket művelni. Attól, hogy én nem vagyok sportoló alkat, vagy nem szoktam túrázni vele még ugyanúgy élvezem. Egy pillanatig sem féltem tőle, hogy esetleg majd nem így lesz, biztos voltam benne, hogy jól fogom érezni magamat vele, bármi is jöjjön. Jó azért... ne medvetámadás mondjuk, az durva lenne, bár azt sem tudom élnek-e erre egyáltalán medvék.
- Szóval én... annyi ember előtt? De még csak igazán jó hangom sincs. - meg vagyok lepve, főleg hogy motoszkál bennem azért az az érzés, hogy esetleg ő ezt eleve így gondolta el. Jó persze amúgy is tény, hogy könnyebb hozni a szájharmonikát, mint a gitárt, de nem gondoltam volna, hogy esetleg eleve gondolt arra, hogy majd én énekeljek, főleg ha sokan leszünk, tuti, hogy baromira fogok izgulni.
- Az út szélén éjszakázni kajával jobb? - nevetem el magamat. Jó persze igen gondolom azért kajával jobb az út szélén éjszakázni, de azért valahogy ez inkább sehogy se jó. Én legalábbis tuti, hogy nem szívesen éjszakáznék sehol sem az út szélén kajával sem, de nem is vagyok az a típus, aki csak úgy nekiindul egy túrának és akkor majd lesz, ami lesz alapon reméli, hogy a végén nem jár vele nagyon rosszul. És ha jól sejtem neki már voltak ilyen esetei, bár ahogy ismerem Jack még akkor sem ijedne meg. Képes pozitívan állni minden létező élethelyzethez, fogalmam sincsen, hogyan csinálja, de az biztos, hogy nekem is rengeteg erőt ad, hogy nekem is jobban menjen. Igazából egy pillanatig sem érzem azt, hogy ő szabná meg az időnket, sőt... jó ez így nekem. Persze nekem is kell majd ötletelni, de nincs még benne túl sok gyakorlatom, időbe telik mire építkezni tudok azokból, amiket tőle látok, vagy hallok.
- Tudom, de végül is az egy iskola, azt hiszem érthető, ha külön vannak a szobák, de legalább sokat tudunk találkozni és majd... úgyse tart ez örökké igaz? - mármint az iskola. Minden bizonnyal idővel elmegyünk, találunk valami munkát, saját életünk lesz. Még én se tudom, hogyan és miként alakul a jövőm, de abban már most is biztos vagyok, hogy Jack mellett akarom eltölteni. Nekem akár a birtokon is megtörténhet ez, már édes mindegy, és persze nem tudhatom, hogy mindig együtt leszünk-e, de én mégis reménykedem benne, főleg hogy nem volt a legegyszerűbb az a folyamat, ahogyan sikerült egymásra találni, főleg miattam persze.
- Gyöngytyúkot sem ettem még sosem, de hiszek neked. - talán hasonló íze lehet, mint a csirkének, de én inkább csak ezeket az alap ételeket ismerem, a bonyolultabbakat nem igazán, mint a fácán, vagy az említett gyöngytyúk. Nem azért, mert nem is érdekelnek, de hát tudjuk mindketten, hogy előtte eleve nem voltam valami nagyétkű. - Szívesen elmennék veled Európába a nyáron, akárhová. - komolyan, és ezt láthatja is rajtam. Tényleg bármit szívesen csinálok vele és amúgy se hagytam még el sosem az államokat, szóval miért ne tenném meg vele szívesen? Leérve azért meglep a kérdése, amikor várunk a levesre. Igazából nem is tudom, hogy mi is erre a pontos válasz, nem egyszerű kitalálni.
- Nem volt rá okom. Tudod... a szigeten miattam baja lett másoknak és pocsékul is voltam, itt a suliban is maximum, ha... előtte kiütöttem magam, de valahogy nem ment a nyíltság. Úgy nem megy, ha az ember sosem érzi magát jól. - és én elég gyakran voltam pocsékul. Ha be voltam állva, akkor ment, akkor voltam nyitott és jókedvű, de ha nem... akkor undok és kiállhatatlan és olyankor rám zúdult minden, ami fáj és zavaró. Nem volt valami kellemes.

Josie & Jack

- Szereztem anyagot a túraútvonalakról, személyesen viszont még nem voltam itt, gondoltam legyen benne izgalom, hogy ketten nézzük meg. Most nem a vezetőd vagyok, hanem a túratársad. Vagy... a szerelmed, akivel megoszhatod mindezt. – Hát én már csak ilyen kis vidor lélek vagyok, bár előtte alig volt lány az életemben, és Posey-val is nehezen indultak a dolgaink, el tudtunk odáig jutni, hogy felismerje, jót akarok neki, ha szeretjük egymást, ha nem. Nyilván sokkal jobb így, hogy ő is érzi, hogy van, aki teljesen odáig van érte, míg én is meg tudtam ismerni a szerelem ízét, holott a barátságra fektettem korábban nagy hangsúlyt. Egyértelmű, teljesebb mindkettőnk élete így, és még azt is el tudom képzelni, hogy ennél is jobb lesz. Nem igazán tudom magam elképzelni X-Menként, még annak ellenére sem, hogy New Yorkban megmentettem valakit az autóbalesetnél, de ha arról van szó, inkább elmennék majd valahova a drágával, hogy együtt éljünk, mert most még csak közös szobánk sincsen. Kérdés, hogy a lánykának mi erről a véleménye, hiszen lassan egy éve ismerjük egymást.
- Kissé más, mint a gitárt, viszont énekelni nem lehet közben, de majd te.. – Fordulok oda, hogy tenyeremet az arcára simítsam, szépen kigömbölyödött az elmúlt hónapokban, és határozottan büszke vagyok rá, hogy azóta egyszer sem élt a drogokkal. Nem csak a saját érdekem, magának is köszönheti, hogy volt akarata félre tenni a függőségét, végre rájött, hogy már az élete a tét.
- Betárazok, az a biztos. Volt már, hogy úgy nekiindultam, hogy nem állok meg, hátha lesz a közelben még valami vendégház, és nem volt. És az út szélén éjszakázni, kaja nélkül... Na nem... – Nevetem el magam, amikor megpaskolja a hasamat, csak nem pár zsömlétől fogok elhízni.
A puszit elfogadom, ő még egy finom kis csókot is kap viszonzásként, majd a két hátizsákkal a kezemben indulok befelé, előre engedve a leányzót, aki nyitogatja nekem az ajtókat. A hátán még elment, de most már ne lépcsőzzön vele annyit, hiszen fogunk még rendesen sétálni, nem kell már az első napon megerőltetnie magát. Annyi ötletem, és tervem van itt, habár néha tényleg át kéne adnom az irányítást, a gyeplőt, hogy ne érezze azt, hogy nincs lehetőség a pihenésre, és a kötetlen összebújásra, hiszen ezért is jöttünk el tulajdonképpen. Azért, hogy csak ketten legyünk, ezen mondjuk csak minimálisan változat a többi vendég, mindenki magára figyeljen, ahogyan mi is ezt fogjuk tenni.
- Jó ötlet. Nehezen tudnám elképzelni, hogy olyan messze vagy tőlem. A suliban is pocsék, amikor nem vagyunk együtt. – Most nem feltétlenül a szerelmeskedésre értem, amely talán megtörténik egyszer, de bosszantó, hogy ennyire külön vagyunk véve, lányok csak lányokkal, fiúk csak fiúkkal. Oké, értem én, hogy szégyenlősködés, bennem nincs egy szemernyi sem, de aki felnőtt, és van párja, miért nem teheti meg, hogy együtt alszik? Vélhetően azért, mert nincs annyi kétágyas, ez inkább diákszállás. Mármint a birtok. Négy-ötágyasok vannak, így van felépítve Xavier egykori otthona.
- Szerintem.. szárnyas lévén olyasmi lehet, mint a gyöngytyúk, és... – Nem folytatom, mert édes viszonzást kapok amiért cipeltem a dolgot, holott csak pár méter volt az egész. Magamhoz ölelem, villámgyorsan elfelejtem, hogy mit is akartam mondani.
- Majd még szervezünk ilyesmiket. Nyáron pedig jöhet Európa, ha akarod. – Fogom kézen, és már döngetünk is lefelé a lépcsőn, tárcát most nem kell hozni, majd a végén számlázzák ki. Az egyik kockás terítős asztalhoz ülünk le, hogy megjelenjen a tenyeres-talpas házinéni, akitől máris megkérjük a leveseinket.
- Mindig ilyen halkszavú voltál? Sem a szigeten, sem a birtokon nem nagyon láttalak nagy társaságban. Ez nem baj, csak kérdezem, én így szeretlek.. Csak érdekel. – Simítok végig a kézfején, hiszen naná, hogy fogom.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Egyértelmű, hogy változom azóta, hogy vele vagyok. Egyszerűen csak sok rossz tűnt el az életemből és képes vagyok már pozitívan is látni olyasmit, amit eddig nem tudtam, még ha csak madarakról is van szó. Végül is Jacket se mondanám butának, csak mert foglalkozott velem, pedig nem volt ez kötelező, hiszen lássuk be... nem nyitottam felé épp a legjobban. Kész csoda, hogy el tudott viselni, vagy kezelni tudta azt, amilyen vagyok, de ment neki és ez a lényeg. Így nekem is megy, hogy változzam, mert könnyebb lett sok minden és én is könnyebben látom a világot. Az pedig csak még jobb, hogy ezzel nevetést is ki tudok hozni belőle, pedig kettőnk közül mindig ő szokott inkább a vicces típus.
- Igen, ez igaz, csak hát ki tudja, hogy nem mérted-e fel előre a terepet. A kalandpark pedig határozottan jól hangzik, akkor majd holnap. - a mosolyom töretlen. Szép az idő és szép is itt, persze hogy jó kedvem van és jól érezem magamat, ez nem is lehet kérdés. Egyszerűen csak... jó vele akármit is csinálunk és lehet, hogy én nem vagyok egy nagy kalandparkos, de mellette még mindig bizonnyal ez is menni fog majd. Valahogy ügyesen ki lehet hozni ebből is valami igazán jót, majd vigyáz rám, hogy valami veszélyes akcióban ne törjem el semmimet sem. Bízom benne annyira, hogy tudom, hogy úgy sem lesz baj.
- Hú szájharmonikázni még nem hallottalak, de tény, hogy sokkal könnyebb és kis helyen elfér. - és tuti, hogy azon is szépen játszik. Igazából még úgy mást sem hallottam ezen a hangszeren játszani. Az az igazság, hogy többnyire a népszerűbb hangszerek az elterjedtek, de a szájharmonika inkább olyan westernes, és nem megszokott csak úgy a hétköznapokban, én legalábbis így vettem észre. Az persze tuti, hogy meg fog lepni, ha azt várja, hogy én énekeljek, főleg ha mások előtt. Eléggé félénk vagyok ehhez, de sötétben tábortűznél talán még a hangulat is megjön hozzá, no meg egy kis bátorítással az ember sok mindenre képes, amiről nem gondolta, hogy menne neki.
- Szóval öt szendvics? Látszik, hogy melyikünknek kell többet mozognia. - nevetve paskolom meg a hasát, csak úgy finoman persze viccből. Nem gondolom én komolyan a dolgot, hiszen még így érintve is érezni, hogy bőven van rendesen hasizma, nincs ott egy csepp felesleg sem, pont azért mert olyan sokat mozog és olyan sok energiát emészt fel ezzel. Kell is neki az az öt szendvics. - Igen, szeretem a mazsolát. Édes és finom. - nekem legalábbis sosem volt vele bajom. Olyan mint bármilyen más aszalt gyümölcs, nekem nincs gondom vele, akár simán el is szemezgetem magában, ha épp olyanom van, bár már határozottan régen ettem ilyesmit. Valahogy nem is tudom, nem volt mazsolázgatós kedvem, de Jackkel minden más, vele még ez is simán belefér.
Azért nem tudom megállni, hogy ne pusziljak oda az arcára, amikor leemeli a hátizsákot a hátamról. Hát igen kettőnk közül még én vagyok az, aki jóval gyengébb, van még mit erősödnöm, és az nem lesz meg azonnal, de majd idővel menni fog. Kedves tőle, hogy ennyire figyelmes. Az ajtót persze a kapott kulccsal nyitom, és fel is mérem a szobát. Az nekem is megüti a figyelmemet, hogy az ágyak nagyon távol vannak egymástól, zavaróan távol a tetejében, és ez határozottan nem tetszik. Aludtunk már együtt és ez most még ahhoz képest is más, és nem akarnék a szoba másik felében lenni. - Szóval estére még átrendezzük a szobát. - bólintok egyet. Afféle kérdés nélküli kijelentés ez, mert nem kérdés, hogy ez lesz majd az első lépés. Az ágyak így nem jók, ennyi biztos.
- Életemben nem ettem még fácánt, próbáljuk ki, aztán akár utána elmehetünk még sétálni és közben ehetünk egy szendvicset. - mert hát a leves félő, hogy se perc alatt kiürül és aztán jön estig az éhenhalás. Persze megvárom, amíg leteszi a táskákat, csak aztán lépek oda hozzá, hogy egy elnyújtott csókra. Csak most mi ketten itt a kis szobánkban... csodás. - Örülök, hogy eljöttünk, nagyon! És akkor jöhet a fácán! - vajon hasonló, mint a csirke, vagy a pulyka, vagy egész más? Fene tudja, sosem ettem még ilyesmit, soha életemben.

Josie & Jack

Ahogyan megszólal, érzem, hogy máris elértem valamit. Eddig csak a mosolyaiból, a gesztusaiból derült ki hogy jobban van, az arca is kikerekedett, nem annyira elkeseredett kifejezést kölcsönöz a tekintetének. Most viszont ahogyan helyreigazít... pedig én csak vicceltem, de végre kezd átragadni rá életszeretetem. Tulajdonképpen ez is a lényege az egésznek, hogy ha szeretjük egymást, nem is kérdés, hogy csiszolódunk annyira egymáshoz, hogy hasonulunk. Ahogyan én is próbálok egy kicsit érni, ő is a jót kezdi el látni mindenben, amely körbevesz minket. Nem is kérdés, hogy a feleletén jót sikerül nevetnem, még vissza is fordulok hozzá, megtörve a távolságot.
- Naívan kedvesek, ez a tökéletes megnevezés, hát persze. – Adok igazat, és boldoggá is tesz engem ez a szintén naívan kedves kis sötét szépség, hogy kezdi elfogadni, hogy a világban a jót kell látni, nem a rosszat. Lehetünk anélkül is angyalok, hogy szárnyaink lennének. Meg kell próbálnunk változtatni, küzdeni a divat ellen, legyőzni az emberi keserűséget, mert nem szabad elfogadni csak úgy.
- Errefelé még én sem jártam, hiszen utánad érkeztem az iskolába. Most itt a lehetőség, hogy ketten fedezzük fel. Hatalmas a terület, lehet nagyokat mászkálni. Még valami kalandpark is van, de oda csak holnapra érnénk oda, inkább aludjunk meg itt, és ha még van holnap is kedved, erőd, én benne lennék. – Állandóan programokkal van tele a fejem, és mivel úgy tűnik, hogy benne van, és hajlamos elfogadni mindent, amit felkínálok, gyorsan elszáll a lelkiismeretfurdalásom, hogy bármi is szándéka ellen való lenne.
- Gitárt nem, szájharmónikát igen! – Paskolom meg a hátizsákomat. Előfordul, hogy szoktam gitárt hozni a túrázáshoz, de általában ott megszokott túraútvonalon megyek végig, tudom hol lehet megpihenni. Ugyan a képességem folytán durván erős vagyok, viszont ez nemrég derült ki, a szokás pedig már elég régen rögzült. A többnapos hajúútra vittem, és ezer szerencsém, hogy nem csak a hajótörést, hanem még az azt követő elrablásomat, majd menekítésemet is túlélte. Erre mondják, hogy veterán darab. A tábortűznél még a harmónika is jó lehet, csak nem énekelek hozzá, majd Posey-ra bízom. Hallottam már tőle foszlányokat, bámulatosan szép hangja van, musicalre termett.
- Jól hangzik, már én is egészen megéheztem. Általában napi öt szendvics se lenne elég, de mindig hozok rágcsálnivalókat, végülis az is segít az anyagcserében, és kihúzom a következő étkezésig mondjuk egy csomag mazsolával. Te szereted? – Logikusan nem válaszolok, hogy jártam-e már itt, hiszen pont az előbb beszéltünk róla, hogy még nekem is az újdonság varázsaként hat a környezet, de nem pirítok rá, vegyük úgy, hogy az előbbiekben eleve erre a kérdésre válaszoltam. Nagy szemeket meresztve nézelődöm, van bennem egy bájosan kisfiús állandó, amelytől még akkor sem tudok megszabadulni, ha közben szerelembe estem, és lett egy párom. Miután kikérek egy szobakulcsot, és kapok is az első emeletre, már el is indulunk felfelé. Leemelem Posey hátáról a zsákját, itt most már pihenjen, és nyissa az ajtót nekem. A lépcsőn már nem kell megerőltetnie magát. Amint belépünk két ágyat pillantunk meg, valamiért erre téved a tekintetem, és egyből elnevetem magam, ez így nem lesz jó, majd össze kell őket tolni. Na nem ezzel fogjuk kezdeni, csak ha együtt akarunk aludni, ahogyan már tettük korábban, akkor elég nehézkes lenne ekkora távolságból, hiszen a szoba két különböző sarkában foglalnak helyet. Itt aztán nincsen nászutas lakosztály, pedig nélküle aztán már el sem tudnám képzelni, hogy álomra hajtsam a fejemet, akár a csókok miatt, akár mondjuk, ha másról lenne szó, hiszen még az is előfordul mostanság, hogy a pólója alá téved a kezem, és egyre kevésbé vagyok zavarban.
- Teljesen más itt a levegő. Na akkor szendvics, vagy kérjünk lent egy fácánlevest? Kissé csípős lehet, de szerintem királyul hangzik.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Kicsit sem érzem úgy, hogy bármit is rám erőltetne. Azért vagyok itt, mert szeretnék, mert az amit ő élvez biztos, hogy jó annyira, hogy én is élvezzem és így is van. Tetszik a táj, tetszik a séta, jó érzés, ahogy a friss levegő árasztja el a tüdőmet. Jó érzés, ahogy a kellemesen langyos tavaszi szellő simogatja az arcomat és egyszerűen jó nem hallani a város zajait, csak a madarak csicsergését. Mintha itt minden más lenne, békésebb, nyugodtabb... olyan csodás csak egyszerűen és közben el lehet felejteni mindent, ami rossz, ami volt a múltban, csak rá figyelek és az itteni szépségekre. Épp ezért vagyok itt, nem mert erőltetett volna valamit, hanem azért, mert én akartam jönni és mert tudtam, hogy jól fogom itt érezni magamat majd vele, mert itt a kulcsszó a vele, és nem az számít, hogy hol és hogy éppen mit.
- Bután bátrak? Inkább mondjuk úgy, hogy naivan kedvesek, mit szólsz? - ez most a pozitív életszemlélet napja, vagy mi a szösz, szóval nincsenek buta madarak, csak olyanok, amik képesek nyitni az emberek felé, olyanok, mint Jack, akik nem a rosszat látják a másikban, csak a jót és a szépet igaz? - De kíváncsi vagyok rájuk, mert az egész hely annyira szép, hogy tuti, hogy még szebb lesz, amit majd mutatsz. - ehhez kétség sem férhet. A madarak és a többi, biztos vagyok benne, hogy csodás itt minden és nem túlzok. Nem voltam még túrázni, nem nagyon jártam erdőben. Nálunk ez családilag kimaradt, a szüleim mindig is túlságosan elfoglaltak voltak az efféléhez, és azt hiszem nem is lett volna valami nagy élmény az ő viselkedésükkel, és hát sosem voltunk olyan összetartó család, mint mondjuk Jack és az övéi, sajnos.
- Akkor mindenképpen rajunk tábortüzet, az olyan hangulatos és ha hoztad volna a gitárodat is... - mosolyodom el, de meg leszünk most a nélkül is. Emlékszem én még arra, ami a szigeten volt, ott is zenélt, és segített nekem még ezzel is. Most is így lesz, jó lesz ez az egész, biztos vagyok benne, hogy jól fogjuk itt érezni magunkat. Gitárral, vagy a nélkül, ez már csak aprócska részletkérdés igazából. A kérdése az, ami kicsit megint magamhoz térít a nézelődésből, de hát szép a táj, elég nehéz nem folyton a virágokat és az elröppenő madarakat lesnem.
- Nem mondanám, nem vészes, de lepakolhatunk és talán egy szendvics is beleférhet és akkor után körülnézünk, az úgy tökéletes. - az is lehet, hogy átveszek egy másik pólót, mert ami most rajtam van azért már nem a legjobb állapotban van. Nem az ilyen nagy sétákhoz szoktam az az igazság, de ez is szokható, ha az ember akarja igaz? A két öregnek kissé azért zavartabban, de én is intek. Nekem még új ez a nagy nyíltság, nem tehetek róla. Lassan pedig a kis épületet is elérjük. Nem ijedek én meg a falon lévő díszektől, sejtettem, hogy egy ilyen helyen alapkellék a szarvas agancs és társai. Amíg a szobánkban nem kitömött állatok figyelik, ahogy alszunk, nincs semmi gond. - Te jártál már egyébként itt? Mármint pont itt? - mert hát erdőkben járt már sokat, de hogy pont ezen a helyen volt-e már az jó kérdés. Csak simán kíváncsi vagyok rá, nem más célzattal teszem fel a kérdést, miközben haladunk immár fel a lépcsőn a saját szobánkig. Ami egyébként nagyon szép, természetesen egy ágy van, de hát nem is kell nekünk most több. Aludtunk már együtt és most sem volt kérdés, hogy közös szobánk lesz majd. És... azért ez mégis csak egy különleges nap, egy közös együtt töltött nap... és őszintén szólva és nem csak az alvásra gondolok majd estére, de meglátjuk mennyire leszünk fáradtak, vagy épp Jack mennyire rezelne be egy ilyen lehetőség esetén, hiszen ő azért... még mindig inkább afféle cuki kis kölyökkén áll a legtöbb dologhoz, bár azért a szünetben a moziban már elkalandozott a keze. Tudja ő ösztönből is, hogy mi merre.

Josie & Jack

Miután magamban már letisztáztam, hogy a világ ostoba, hogy ennyire nem vette figyelembe az én Josephinem értékeit, már boldogabban adok meg számára mindent, hiszen nem csak gyönyörű, és kedves, hihetetlenül jól kezeli az életet, saját magán is kész nevetni, ha arról van szó, pedig a lányok vagy szexisek, vagy komolyak, de ő mindkettőt magában tudja hordozni. Talán a cinikusságot már sikerült kigyomlálnom belőle. Rengeteg szenvedésen ment át, és talán nem érzem magam kárpótlásnak, de nekem kell megtennem mindent, hogy jól érezze magát, elfogadva azt, hogy valaki igenis nem csak a külseje miatt törődik vele, és még szereti is. Hiszen akkor is elég lett volna nekem, ha csak közérzetileg sikerült valami jobbat adnom neki. Ha ez azon múlt, hogy el tudta dobni a drogot, hát örülök neki, itt azonban nem álltunk meg, egyre többet foglalkoztam vele, és rájöttem, hogy valahol menthetetetlenül beleszerettem. Végül úgy tűnik hogy viszonozta is, amely engem lepett meg a legjobban, sosem szaladtam a kapcsolatok elé, nem is nagyon gondolkoztam rajta, hogy nekem miért nincsen senkim. Egyszerűen ott volt ő, akivel minden olyan természetesnek tűnt, úgy, hogy nem is tudtuk megunni azóta se egymást.
Mindezek ellenére még alig töltöttünk úgy időt, hogy meg is tudjuk ismerni a másikat, mi az, ami érdekli, mi a hobbija, csak beszéltünk róla, ezért alakult most így, hogy sétálunk egy nagyot. Én imádok mozogni, gitározni, táncolni, még rajzolni is, a cserkészkedést már ki se hagyjam, de nem akarok a szerelmemből is egy ugyanilyet faragni, bőven elég az, ha csak a részesei vagyunk a másik életének, nem erőltetünk mindent rá.
- Ugye? Majd ha lemegyünk a völgybe, akkor tudok mutatni pár madárfajt is, akik egészen bután bátrak, megengedik, hogy közelebb menjünk hozzájuk, még az egyik olyan lökött, hogy a kezedre is odaszáll, hátha van nálad valami szotyi. – Nevetgélek lemaradva kicsit hozzá, mert az utolsó métereknél már hagytam, hogy kiszusszanja magát, és kapkodja a levegőt. Most vissza hozzá, átkarolva a derekát, és adva egy puszit a finom arcára. – Akkor veszélyes, ha nem ért hozzá az ember. A cserkészeknél alapvető a tűzvédelem, majd meglátod, ügyesek leszünk. – A vadászházban biztosan van szalonna is, de ha véletlenül mégsem lenne, hát majd keresünk helyette egyéb husikat, akár kolbászt, úgyis a hangulat, meg vlamai csócsálás a lényeg. Talán mások is lesznek az évnek ebben a szakaszában itt, a környezet igen pihentető, nyugalmas, elűzi a stresszt. Nem mintha manapság bármi is fenyegetne minket, és az iskolában is sokat vagyunk együtt, de ez most tényleg csak rólunk szól.
- Nagyon elfáradtál? Üljünk majd le egy kicsit mielőtt az erdőbe megyünk? Gondolom már ennél is valamit, ugye? – Fogom most már kézen, és megindulunk be az ösvényen, ahonnan csak ötven méter a ház, és jól is sejtettem, egy középkorú házaspár is, akinek odaintünk, még az is lehet, hogy este összenépi tábortüzezés lesz. Maga a ház két emeletes, olyan négy-öt szobát tudok saccolni, hiszen nem egy szálloda. Ahogyan átlépjük a küszöböt, egy nagyobbacska társalgóba jutunk amelynek szélén van a recepcióspult, mögötte kanadai indián mosolygós néni. A társalgóban több kiaggatott vadásztrófea, szépek, remélem a leányzót se rettentik el.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Reméltem én, hogy igen majd itt jobb lesz, majd ez az iskola mindent megváltoztat és szebb, kellemesebb életem lesz valahogy, de azt nem gondoltam volna, hogy majd így alakul. A karácsony csodás volt, soha életemben nem volt még ilyen karácsonyom és hiába szabadkoztam így is kaptam épp elég ajándékot Jack szüleitől, pedig én nem nagyon vittem semmit, de ők csak adták és kész, még a húgával is el tudtam beszélgetni kicsit, hiába volt az elején olyan kis riadt ábrázata, szóval jól éreztem magamat, határozottan és nagyon jól, most pedig csak még jobb, hogy itt vagyunk együtt és minden jóra fordul végre, legalábbis most úgy érzem, hogy nem szólhat ebbe bele semmi sem. Persze tudom, hogy tökéletes élet nincs és mindig közbe jön valami végül, de remélhetőleg majd azt is át tudjuk vészelni és megoldjuk szépen közösen, mert ez a lényeg igaz? Ketten erősebbek vagyunk, ketten többek vagyunk és... egyszerűen csak menni fog majd és kész.
Az pedig kifejezetten tetszik, hogy elhozott túrázni. Azért, mert én eddig nem csináltam, nem jelenti, hogy ne szeretném és ne is érdekelne. Érdekel hát és szívesen nézelődöm vele. Vettem sportcipőt és passzoló ruhát és egyébként is finom kellemes a levegő. Nincs túl meleg, se túl hideg, a nap süt, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy remekül fogjuk majd érezni magunkat most is, mint ahogyan szinte mindig, ha együtt vagyunk. Nem is szinte, tényleg mindig. A mosolyom is erről árulkodik, ami most is természetesen teljesen töretlen és egy pillanatra sem csökken. Csak a kérdése az, ami visszaránt a valóságba, mert hát naná, hogy a tájat figyelem, ehhez kétség sem férhetett.
- Hogy ez szép? Mesés Jack! Tényleg az! És az egész... a fák, meg a virágok és a madárcsicsergés! Megértem, hogy miért szereted te ezt annyira, tényleg meg. - most már igen. Nem azt mondom, hogy eddig nem értettem, de így hogy meg is tapasztalom azért mégis csak más. - És fogunk rakni majd... tudod... tábortüzet. Nem veszélyes? - bár ő biztosan tudja, hogy hogyan kell csinálni, ehhez kétség sem fér. Vele tuti, hogy nem okozunk majd erdőtüzet, vagy ilyesmi, és tuti, hogy ez az egész tényleg egy nagy élmény lesz. Szalonnát pedig sütök én szívesen, az határozottan jó dolog lehet, főleg hogy amúgy is arról volt szó, hogy még bőven van mit felszednem magamra, hogy ne legyek ennyire kis deszka típus. Nem kell persze átmennem teljesen zsírosba, viszont azért nem is jó, ha majd elfúj a szél teszem azt, mert túlságosan sokat eszem. Még egyelőre azt sem tudom, hol fogunk megszállni, de biztos vagyok benne, hogy az is jó lesz. Nem vagyok én finnyás, hogy ha nincs minden meg, akkor ne bírjam ki hiszen ott volt a sziget, azt is átvészeltük, pedig ott aztán még csak rendes étel sem volt, nem hogy ágy, meg a többi igaz? Itt viszont minden csendes és békés és szerintem kellemes dolog lesz majd reggel napsütésre és madárcsicsergésre ébredni, a szúnyogokat pedig reméljük megoldjuk majd valahogy, vagy kiderül, hogy az én véremet annyira nem szeretik, hátha nem olyan finom.

Josie & Jack

Esteledik már, legalább öt óra lehet, végiggyalogoltuk a napot. Igaz, a tavasz miatt még koránt sincsen sötét, de érdemes már megállni, nem ehetünk egész nap szendvicseket. Elvileg itt lesz a kanyar mögött egy vadászház, ahol lehet szobát kapni, és talán még valami egytálételt. Remélem, hogy a prücsök nem fáradt el nagyon, én imádok túrázni, neki sem árt, hogy formásabb legyen a vádlija, de nem akartam ráerőltetni ezt az egészet. Csak egy ötlet volt, mégis rábólintott. Csak abban bízom, hogy ha szeret, megmondja, hogy mi az, ami annyira nem fekszik neki, semmi értelme nem lenne olyan programot szervezni, ami nem mozgat meg mindkettőnket. Nagyon úgy tűnt, hogy Posey jól érezte magát nálunk karácsonykor, még névreszóló ajándékot is kapott, rengeteg édességet, ruhákat, anyától még egy szép nyakláncot is. Hihetetlen, én sem gondoltam volna, hogy pont egy távoli szigeten fogom megtalálni azt, akibe így bele fogok szeretni, és nagyon úgy tűnik, hogy ez viszonzott is. Mintha olykor még mindig tartana attól, hogy mennyire gondolom komolyan, pedig tavaly nyár óta azért eltelt már jó pár hónap, és különben is, ő egy gyönyörű lány, bármennyire rossz volt megelőzően az élete, ha akarna, minden ujjára kapna lovagot, akik magabiztosabbak, és sikeresebbek nálam. A mai nap tényleg csak egy könnyed felüdülés, séta a hegyek között, főleg az autóutat követve, ahol már azt írják, hogy még másfél mérföld a vadászház, ahova majd ösvény is vezet, nem közvetlenül az út mellett van, gondolom pont azért, mert nem pusztán panzió, sokkal inkább felkészülős hely azok számára, akik puskákkal vetnék bele magukat a zöldbe. Péntek van, hétfőig nem is nagyon lesz óránk, úgy gondoltam, hogy maradhatunk, süthetünk szalonnát, vagy lejmolhatunk némi vadhúst, kiváncsi vagyok, hogy Posey mennyire szereti, én talán csak fácánt ettem eddig, úgyhogy nincsen nagyon elképzelésem.
- Szép a kilátás ugye? – Bólintok a lankák felé, lefelé elég nagy nyílt terek vannak, míg visszafelé ahonnan jöttünk, erdők. Remélem nem fáradt el nagyon, mert én még szívesen fent lennék egy darabig, ha nem esznek meg a szunyogok.

Tárgy: Re: Josie & Jack - A kalandtúra

» Josie&Jack - Londoni nyomozás
» Josie&Jack
» Jack & Josie 2.0
» Josie&Jack - The end is near
» Jack & Josie - Rajzlecke