Saul & Rebeca - Mit rejt a robot?

Rebeca & Saul

- Lehetőleg ne akard. Hidd el, könnyebb ráunni egy emberre, mint hinnéd. Én sem véletlen mesélek el mindent. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Kilencszáz év tapasztalata, hogy meglehet unni valakit, ezért sem jó az, ha teljesen ismerjük a másikat, legyen képes meglepetéseket okozni. Na meg mi az izgalmas abban, ha mindent tudsz? – Igen, végül is, miért is ne? Gyönyörű sziget, amolyan jutalmazásként igazán elvihetlek. – amúgy sem kerül semmibe köszönhetően annak, hogy Mr.Fisher a Föld bármelyik apró kis szegletébe képes elvinni engem, elég neki csak mutatni egy képet a helyről, ahova menni kívánok, ő pedig oda is visz engem rögvest. Hasznos ember.
- A szerénység soha nem tartozott a legjobb tulajdonságaim közé. Attól tartok soha nem is fog. – mosolygok rá. Nem vagyok szerény ember. Egyesek talán egoistának mondanának, de szerintem csak realista vagyok. Kilencszáz éve élek már, szerintem ennyi idő épp elég, hogy a szerénységet kiölje az emberből. És hát meg is tette.
- Nos, fogalmam sincsen, hogy ki a vezérigazgató itt. Van belőlük vagy kétszáz, de amíg úgy ugranak, ahogy én mondom, nincsen semmi baj, és megtarthatják a munkájukat. – az én cégeim ezek, az én kezemben az irányítás, ők csak bábok, meg van kötve a kezük, erre különös módon odafigyelek.
- Pontosan. Lehet ez rövid, vagy hosszú idő. Ki a megmondhatója? – költői kérdés persze, elvégre senki sem, még talán én sem, bár én döntök, de sok minden játszhat közbe. Az viszont nem hinném, hogy ne lenne érthető, hogy akármi lesz, attól még meghalni nem szeretnék. Senki sem akar meghalni. Már, aki normális. – Oh, ha tudnád, hogy hány éttermet vettem már meg… soha nem elég a terjeszkedésből. – ez tart fent mindent, így biztosíthatom, hogy a versenytársaim ott maradjanak, ahol vannak: mögöttem. Ennek pedig így is kell maradnia, nem szívesen kockáztatnám meg azt, hogy valamilyen módon hátba szúrjanak. Az igazán kellemetlen lenne. – Többek között. Akik rám veszélyesek azok rád is veszélyesek, egy halott ember pedig már nem okoz bonyodalmat. – épp elégszer öltem már a nem éppen rövid életem alatt, hogy ne különösebben viseljen meg egy ember halála, aki miattam hal meg. Persze, az első ember után akit megöltem még őrlődtem, de… évszázadok alatt hozzálehet szokni. – Hogy lehet nem véresen ölni? – mert hallgatom a javaslatokat. Nem küldhetek mérget hozzájuk, hogy tegyék az ételükbe, italukba, vannak olyan paranoiások, hogy valakivel azt előbb megkóstoltassák. Na meg…szeretném, ha tudnák, hogy ki végzet velük. Sok ellenségük van, de szeretnék a szemükbe nézni, hogy lássák: nem tudtak legyőzni, elbuktak.

Saul & Rebeca

- Csak, ha én azt akarom, rendben? - vagy ha én mutatom meg neki, hogy milyen is vagyok, nem akarom, hogy magától könnyedén kiismerjen, az akkor is rémes egy érzés lenne. Nem azt mondom, hogy szeretek titokzatos lenni, egyszerűen csak jó érzés az, hogy nem tud valaki rólam mindent, hiszen még én sem tudok magamról mindent, én sem ismerem minden gondolatomat, az elég rossz lenne, ha ő jobban tudná, hogy milyen vagyok, mint én magam. - Tehát, ha megtettük, amit kell, akkor elviszel arra a nagyon emlegetett szigetre? - azért ez még mindig valahol meglepő számomra, hiszen nem tudtam én azt, hogy ilyen közel állunk egymáshoz, arról volt szó, hogy arra a szigetre nem visz el csak úgy bárkit.
- Ne legyél túlságosan nagyra magaddal... tudod a szerénység is nagy előny tud lenni. - mosolyogva csóválom a fejemet. Nem zavar azért különösebben, tudom én, hogy főleg viccel, és igazából szép hangja van, olyan férfiasan mély, tetszik, de nem kell azért túlságosan nagyra lennie vele, meg egyébként sem a hangja érdekel engem, hanem... a fene tudja, hogy pontosan mit is akarok kihúzni belőle, vagy hogy egyáltalán lehetséges-e bármit is.
- Szóval majdnem mindenhez. De gondolom ne rúgassam ki a vezérigazgatódat, ha nem szimpatikus. - mondjuk azt se tudom, hogy ki az, meg hát ezt a Norát se küldeném el, mert nem érdemli meg, csak azért mert túl nagy a mellbősége. Végül is az ő dolga, hogy kit alkalmaz, amíg elhiszem, hogy tényleg a kávé a lényeg és nem valami más. Na nem mintha rám tartozna, ha más lenne a lényeg, de... valami miatt mégis csak akár ki is tenné a szűrét, ha engem zavar. Na pont ezért kell beszélgetni vacsora közben, hogy értsem a miérteket.
- Idővel.. igen. - bólintok egy aprót. Hát igen, ez ebben a nehéz, hogy nem tudom, hogy ez mit is jelent nála, ez az idővel... vajon jó vagy rossz és vajon mennyi idő múlva válik el, és miért változtatna egyáltalán? Vagy megtenné, ha annyira fontos neki az, hogy éljen? - Könnyű annak, aki simán megvehet egy egész éttermet, csak hogy változtasson a szabályokon. - nevetek fel röviden, mert azért ez az én szintemen teljesen abszurdnak tűnik. Étteremben is ritkán szoktam enni, nem hogy megvegyek egyet... maximum lophatok a konyháról.
Közben a munkások távoznak, én pedig csendben megvárom, amíg kimennek, aztán hangzik el a kérdésem is, hiszen ez a robot dolog még csak nem is tudom, hogy mennyire függ össze azzal, amit eredetileg véghez akartunk vinni, mármint én... főként rákényszerültem, de azt hiszem már akarok is segíteni neki. - Szóval a robottal megyünk és... megölsz ott mindenkit, aki veszélyes rád nézve? - azért ez elég durván hangzik még mindig. Tolvaj vagyok, nem gyilkos, rendes tőle, hogy ezt kijavítja legalább, de... akkor is ijesztő az,hogy végig kell néznem majd azt, hogy ki tudja hány ember lesz ott, akiket majd el tesz láb alól. - Remélem nem túl... véresen. - nem vagyok a véres mészárlásokhoz hozzászokva, a gyilkossághoz sem, de a mészárláshoz még annyira sem.

♫ These days ♫ •• Aktuális viselet •• ©

Rebeca & Saul

- Nem vagy az. Nem nyitottalak még ki, és nem is tervezem. – ha már a könyves hasonlattal jött. Akkor ismerek k valakit, ha úgy érzem van tőle félnivalóm ,de nem hinném, hogy Rebeca titkos vágya az én elpusztításom lenne. Annyira azért messze nem bánok vele rosszul, hogy megakarjon engem ölni, nemde? – Okkal, igen szép hely. Azonban előbb el kell végezni itt a dolgunkat, csak utána pihenhetünk. – előbb tegyünk pontot ennek az egész ügynek a végére, mert nagyon idegesít az, hogy az ellenségeim minden létező módot megragadnak, hogy ártsanak nekem. Nem mondom, hogy nem értem meg, nagyon is megértem, én is ezt tenném,de… nem vagyok a helyükben.
- Tehát vacsora közben… csak hallani szeretnéd a hangomat, igaz? Nem hibáztatlak, nem mindennap hallasz egy kilencszáz éves hangot. – de ha úgy vesszük akkor ő a találkozásunk óta mindennap hallja, tehát mondhatni igen szerencsés helyzetben van, ha innen nézzük a dolgokat. Azonban nem szeretnék múzeumba kerülni.
- Majdnem mindenhez jogod van, amihez nekem, de… rendben, Nora marad, hálás lehet neked. – mosolygok rá. Persze, nem fogom én ezt elmondani Norának, mert semmi köze ahhoz, ami ezek között a falak között zajlik, és a szavaim első része is csupán udvariasság volt. Mindazonáltal igazság is volt benne, Rebeca általam hatalmat kapott Nora feje felett.
- Igen, te megfogsz halni. Én… döntéstől függően élek, vagy halok meg. Idővel elválik. – de mennyi idővel, igaz? Évek, évtizedek, évszázadok? Élek már egy ideje, nem igen van már mit elérnem, mert mindent megtettem. Annyi pénzt halmoztam fel, hogy talán már a bolygót is megvehetném. – Áh, az evőeszközök, igen. Ne félj, azokat én is utálom, legfeljebb megveszem az éttermet és majd nem hozatok annyi evőeszközt. – a ruhája pedig mint mondotta tökéletes lesz, bár nem nehéz neki olyan ruhát találni, amiben igen vonzó, mert amúgy is van egy kisugárzása, a ruha már csak körítés emellé.
- Na igen, a Terminátor óta mindenki óvatos. – nevetek fel miközben a jegyzeteket lapozgatom át és időnként a gépre pillantok. Fura, hogy egy ilyen viszonylag egyszerű dolognak tűnő ketyere mi mindent képes ártani az embernek. Soha nem voltam odáig a számítógépekért, ha engem kérdeznek, azt mondhatom csak, hogy a világ nem jó irányba fejlődik. – Köszönöm, és most ha lennének olyan szívesek, kérem hagyjanak magamra a hölggyel néhány percre. – mondom a munkásoknak és közben a vezetőjüknek vissza is adom a jegyzeteket, majd az a többiekkel együtt elindul kifelé, én pedig csak akkor pillantok újfent Rebecára mikor már kint vannak az ajtón túl. – A terv egyszerű. Megölöm őket. Lesz egy csúcstalálkozó, minden bizonnyal az ügyfelem ezt akarja majd nekik eladni. Ez lesz a mi…belépőnk. Ha már bent vagyunk, könnyedén végezhetünk velük. Végezhetek. – javítom ki magamat, elvégre ő már többször is kifejtette azt, hogy nem öl embert. Nem tartom jó dolognak, de ő tudja.

Saul & Rebeca

- Csak tudod ez rendkívül önbizalom romboló. Nem szeretek nyitott könyv lenni. - azért picit elhúzom a számat. Nem arról van szó, hogy én akarok lenni a nagyon titokzatos nő az életében, erre már úgy sincs sok esély. Sok mindent tud rólam, biztosan bőven van, aminek utána nézett velem kapcsolatban és olyasmi is, amit én kotyogtam ki neki, ha nem is az életem minden apró részletét, de épp e miatt érthető, hogy azért viszonylag jól ismer már, de mégis... azért én szeretném, ha nem nem úgy állna hozzám, mint aki már jobban tudja a következő reakciómat, mint én magam. Talán azért ezzel a kis rögtönzött féltékenységi jelenettel is megleptem, hiszen valahol még igazából magamat is sikerült. - Hát jó, akkor kíváncsi vagyok arra a szigetre, nagyon is. - a mosolyom legalább már visszatér. Azért az tényleg jól esik, hogy nekem megmutatná, és persze ezt a Norat nem vitte volna el oda sosem, de talán valahol... érthető, ha így állok hozzá. Vannak gesztusai, szavai, mik összezavarnak, aztán újabbak, amik kicsit megint. Én nem vagyok kilencszáz éves, nekem nehéz rajta kiigazodni.
- Nem is muszáj megírnod, akár el is mesélheted vacsi közben, hogy mik azok a fenemód jó tulajdonságaim. - mert azért akármennyire is nagy a szám igazából nem vagyok én annyira... durván jó véleménnyel magamról ott mélyen belül, bármilyen magabiztosságot mutatok is. Az az igazság, hogy a családom sosem erősített meg, hogy bármiben is igazán erős lennék, aztán ugye le is léptem onnan, Bastien igen, de azért ő sem volt az a típus, aki minden nap dicséretet oszt és azt hiszem mindenkinek kell időnként egy kis megerősítés, hogy jó, amit tesz úgy, ahogy teszi és hogy igenis értékes ember és van helye a világban. Talán neki már nincs erre szüksége, de én még hozzá képest majdhogynem gyereknek számítok.
- Nem akarok én valakit a munkájától megfosztani, talán szeret itt lenni és... ha neked segít és jó munkaerő, akkor sincs hozzá jogom. - rántom meg óvatosan a vállamat, mert hát ez a nagy helyzet. Tényleg nem akarok én rosszat senkinek sem, se neki, se másnak... mert azt hiszem az élet már önmagában is tartogat sokszor elég nehézséget, hogy ha tehetjük akkor a másik elő ne gördítsünk szándékosan újabbakat.
- Azt hiszem értem, csak... azért mégis valahol nehéz kiigazodni rajtad. Én sem akarok meghalni, csak... tudom, hogy ez lesz. - persze, így van, de ő azért más. Neki van választása, nekem viszont nincs és azt mondta, ha van választása, akkor nem akar önként dönteni úgy, hogy meghaljon és azért ez már sokkal bonyolultabbá tesz mindent, legalábbis számomra, vagy én bonyolítom meg, a jó ég tudja, de... mégis csak így van. - Ruha választásban tudjuk, hogy profi vagy és nekem bármilyen étterem jó, nem vágyom a legdrágábbra, a végén még kényelmetlenül érezném magam. Úri körökben olyan sok az... evőeszköz. - meg az elvárások, meg hogy viselkedj megfelelően, te is úriasan, vagy tudom is én. Én ehhez nem vagyok hozzászokva, sőt igazából azt hiszem megnézném őt egyszer hagyományos környezetben. Farmerben és maximum egy laza ingben egy hamburgeresnél... lehet hogy ott ő épp olyan furán érezné magát, mint én a drága étteremben a sok evőeszközzel.
- Látod mondtam én! Az ilyen kis robotokkal, meg a túl modern ketyerékkel óvatosnak kell lenni. - egyetértően bólogatok. Nem vagyok én technika ellenes, inkább csak... a fene tudja, nem vagyok annyira otthon még a témában és őszintén szólva vannak dolgok, amikben nem bízom annyira. Ez már azt hiszem csak szimpla megszokás inkább, nekem már az is új, hogy vannak, akik olyan bazi nagy telefont hordanak maguknál... Tudom, változik a világ, csak hát én nem vagyok gazdag, hogy minden első kézből tudjak meg, aztán ki tudja mikor jön el majd a Terminátor korszak és lenyomnak minket a gépek. - Szóval ez a legújabb terv és... mi lesz azokkal? Tudod, akik... elintézték a lábamat. - fogalmam sincs, hogy itt mindenről lehet-e nyíltan beszélni, mert gondolom nem mindent oszt meg minden emberével, de eredetileg valami nagy magas rangú bagázst akartunk szétzilálni mintha. Én pedig tuti, hogy addig nem szakadhatok el tőle, amíg el akarnak tenni láb alól. Tudom én, hogy egyszer meghalok mondjuk 60-70 év múlva, de most még nem akarok és főleg nem golyó által.

♫ These days ♫ •• Aktuális viselet •• ©

Rebeca & Saul

- Kilencszáz éves vagyok, ez talán betudható a koromnak. – rántom meg a vállam. Épp elég mindent láttam és tapasztaltam, hogy úgy érezzem én jobban tudok mindent mindenkinél, igaz? Az esetek nagy részében mondjuk ez így is szokott lenni általában, de persze nem mindig. A kivétel azonban erősíti a szabályt, ahogy a mondás is tartja. – Nem, csak egy meglehetősen szép vörös hajú lányt, akit a sors összehozott velem. Vagy talán nem is a sorsnak kéne köszönnöm, inkább saját magamnak. – gondolkodom el pár pillanatra. Elvégre én voltam az aki lebuktatta őt, hogy a segítségemre legyen szüksége, így kevesebb esélyt láttam egy esetleges árulásra.
- Rendben, ahogy kívánod. El is felejtettem. – mosolygok rá. Nora valóban jó munkaerő, teszi a dolgát és megtanulta már, hogy nem ajánlatos, ha kérdezget, mert úgysem kap rá választ. Azért fizetem, hogy dolgozzon, és nem azért, hogy egész nap trécseljen. Megtanulta, és így már hasznát is tudom venni munkájának.
- Csak győzd kivárni. Elfoglalt ember vagyok, tudod, bár… esetedben tehetek kivételt. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Persze, csak viccelek. Nem abban, hogy elfoglalt vagyok, hanem abban, hogy emiatt ne lenne időm összeírni azt a bizonyos listát, bár… nem hinném, hogy akarná is azt a listát. Túlságosan is… tényszerű lenne az.
- Nos, akkor Nora hálás lehet neked, még ha erről nem is tud. – áthelyeztettem volna, egyetlen ember élete nem különösebben érdekel, ha nem is igazán foglalkozom vele, Norával pedig épp csak annyira foglalkozok, amennyire egy főnök a beosztottjaival. Nora amúgy is könnyen alkalmazkodott volna, de az állása megmenekült. Hálát rebeghet.
- Azt jelenti Rebeca, hogy ha egyszerű halandó lennék, akkor se akarnék meghalni. Persze, más kérdés, hogy megfogok-e, de… azt hiszem ez a jövő kérdése. Mindazonáltal csak azért élni, hogy meghaljak, nem igazán olyan jövő, amit magamnak képzelek el. – élni lehet valakiért, valamiért, de senki ne éljen azért, hogy aztán majd meghaljon. – Remek, ebben az esetben keresünk neked valami olyan ruhát, amiben még elragadóbb lehetsz és majd… megnézem melyik a legdrágább étterem a világon. – nekem ez semmiség, van bőven annyi pénzem, hogy akár mindennap ott egyek. Másodpercenként keresek annyit, mint mások egy hónap alatt, tehát nem nagyon kell attól tartanom, hogy elszegényedek.
- Úgy gondolom ezt célzottan ellenem akarták felhasználni. Nos, igen nagy meggondolatlanság volt azt hinni, hogy csak úgy leszállítom. – így jár az, aki egy kicsit sem hisz azokban a mesékben, amik terjengnek rólam. Persze, a mesék csak mesék, de egy pici igazságtartam van mindegyikben, és mikor azt mondják, hogy élek egy ideje az… nem mese. – Nem egészen. Nem a pénze kell. Hanem az, hogy ne zargasson többet. Tönkreteszem a cégét, aztán az enyémbe olvasztom. – és majd újra felvirágoztatom, de már egy olyan ember fogja vezetni szerény személyemben, aki egy kicsit is ért az üzlethez. Nálam jó kezekben lesz.

Saul & Rebeca

- Nem is akarom, hogy teljesen kiismerj, csak néha... egészen úgy beszélsz. - de komolyan, néha tényleg így érzem, hogy ő mindent jobban tud és persze engem is jobban ismer magamnál, pedig tudok én meglepetést okozni neki, ha igazán akarok. Ki tudja talán ezzel a Nora dologgal is sikerült kicsit meglepnem, bár arra még én se számítottam, hogy így fogok reagálni rá az a helyzet. Fogalmam sem volt róla, hogy zavarni fog a dolog, és ez igazából még engem is meglep. - Szóval oda csak a feleségedet vinnéd el? - de azt mondta én majd megnézhetem, akkor azért van, mert engem kedvel és mert én fontos vagyok neki, amit mondott? Oké, de még mindig nem értem pontosan, hogy ez mit is jelent, vagy hogy ezt az egészet hogyan kellene értelmeznem. Olyan bonyolultnak tűnik... vagy nem is tudom, de persze tuti, hogy csak én gondolnám túl.
- Igen tudom. Én csak... úgy érzem összezavarodtam kissé, és... Oké, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, ez a Nora tuti remek munkaerő. - próbálom úgy kifújni a levegőt, mintha azzal az idegességemet is ki akarnám engedni magamból. Jó kérdés, hogy ez menni fog-e, de igyekszem. Nora csak egy beosztott akkor is, ha olyan mellei vannak, hogy azokat még én is megnéztem magamnak, de ő nem szokta és akkor ezt el kell hinnem, meg egyébként is semmi közöm nincs hozzá, hogy kit néz meg magának igaz?
- Azért arra a listára tényleg kíváncsi lennék. - a mosolyomból, ami végre megjelenik azért mégis csak láthatja, hogy nem várom én el komolyan azt, hogy listát írjon. Tényleg nem. Butaság is lenne, bár kíváncsivá tett, de amúgy sem lehet egy emberről felsorolni részletes pontossággal, hogy mit kedvelünk benne. Részben biztosan, de tuti, hogy lenne, ami kimaradna. Mondjuk ez nem baj, az a nagyobb gond, ha azt kezdjük el sorolni, hogy mi az, amit nem kedvelünk a másikban, abból rossz dolgok sülhetnek ki.
- Már az is nagy dolog, de én nem várom el, tényleg nem. Tuti, hogy jó munkaerő. - és hülyén is érezném magamat, ha miattam helyeztetné át máshová. Az azért tényleg elég fura lenne. Elfogadom én ezt, csak hirtelen eléggé sokkolt, hogy egy olyan nő ül kint ott minden áldott nap, aki... hát na gondolom elég sokan szívesen lerángatnák róla a bugyit, hogy egyszerűen fogalmazzak.
- De nem tudom, hogy ez mit jelent, mert... én is kedvellek, de... - elharapom a mondatot, és végül csak megrázom a fejemet egyszerűen és kész. Hát jó igaza van kedvel és kész és persze ki akarna önszántából meghalni, aki megteheti azt, hogy örökké él? Talán, ha én is ilyen lennék, akkor máshogy gondolnám, hogy én se tenném szívesen, nem tudom. De ő akkor is inkább választja az életet nem? Ezt mondta... ő mondta! Én pedig így is úgyis meghalok majd, még ha az hatvan év múlva következik is be, szóval ez... úgy érzem elég bonyolult gondolatok járnak most a fejemben. - A vacsora azért jó ötlet és már érdekel az a robot. - mosolyodom el végül. Nem akarok addig ezen idegeskedni azt hiszem. Beszélünk róla, vagy mi... bár még én sem tudom, hogy pontosan miről is kéne, vagy hogyan mondjam el azt, amit gondolok, főleg mert én magam se tudom, hogy mi az. Követem tehát őt a lift felé és igyekszem nem Norára pillantani. Határozottan nehezen megy, hogy mit ne mondjak.
- Fú, szóval szerinted használták volna mondjuk ellened is? Így meg akkor te használhatod más ellen? - bár neki azt hiszem így is már épp elég pénze van és mondjuk egy ilyen cuccal aztán még többet csinálhat belőle, bár én mindig úgy voltam vele, hogy egy adott szint felett már valahogy nincs értelme a pénznek. Egyszerűen már úgy túl sok, feleslegesen sok.

♫ These days ♫ •• Aktuális viselet •• ©

Rebeca & Saul

- Nem akarlak kiismerni Rebeca. Az ellenségeimet ismerem ki. – mert tudnom kell, hogy mit lépnek ellenem, hogy mire számítsak, mert ha váratlanul ér egy támadás, akkor nehezebb utána talpra is állni. De ha számítok rá…ha már előre megtervezek mindent, akkor ez jóval könnyebb, és én szeretem az egyszerű, könnyű dolgokat. – Rebeca, Nora az alkalmazottam, nem pedig a feleségem. – miért vittem volna el őt a szigetemre? Csalódást kell neki okoznom, de azon a szigeten nem tette be olyan nő a lábát, akivel a napom vége az ágyban végződött volna. Az a sziget nem azért van, csak üzlettársak léptek eddig a földjére.
- Mintha cinizmust hallanék ki a hangodból… - nem tudom, hogy mégis mi baja van, elvégre csak vicceltem, de… biztos én nem látok tovább az orromnál. Természetesen nem vagyok egy főnyeremény, de kilencszáz év alatt a tökéleteshez szerintem közelebb kerültem, mint bárki ezen a világon. Így hát a főnyeremény esetemben helytálló is lehetne. – Azt jelenti Rebeca, hogy te vagy itt, téged védelek, és te laksz a lakásomban. Ha jobban belegondolsz, az elmúlt időben igen sok időmet töltöttem veled. – így értem azt, hogy az övé vagyok. Norát akkor látom maximum, ha bejövök ebbe az irodába, már ha bejövök, mert nem tehetem meg, hogy csak ezt a helyet tartsam figyelemmel.
- Okvetlen írni fogok egy listát azon tulajdonságaidról, amelyek miatt kedvellek, rendben? Rebeca, messze nem vagy olyan ember, akit könnyű utálni, inkább nehéz. – nem rossz ember, és én sem vagyok az a fajta férfi aki csak úgy utálna valakit bármiféle ok nélkül.
- Na jó, azért nem rúgnám ki, az igen szívtelen lépés lenne, de áthelyeztetni áthelyeztetném őt. Máshol is tud jól dolgozni, nem csak itt. – méghozzá ha jól emlékszem,akkor még csak családja sincsen, tehát a környezetváltozás annyira nem hinném, hogy kikezdené, így a munkabeli teljesítménye sem csökkenne, ez pedig csak jó a cégre nézve.
- Azt vettem észre. – bólintok egy halovány mosollyal az arcomon a szavait hallva, és nem tudom nem eltűntetni azt a mosolyt mikor meglátom, hogy fel-le kezd járkálni a szobában. Mindennapos, egyszerű dolog ez, mégis megmosolyogtatja az embert. Vagy csak én szórakozom jól ezen? Meglehet, kissé… ódivatú vagyok amúgy is. – Rebeca kedves, ugyan ki akarna meghalna? Még aki tud, az sem akar, nemde?– mindenki meghal előbb-utóbb, kivéve engem, de még ha úgy is döntök, hogy vállalom a halandó lét kockázatait, akkor sem kell akarjam a halált, igaz? Rossz úton jár az, aki csak azért szeretne élni, mert meghalhat. – Egyszerű az oka ennek, Rebeca. Kedvellek, és mint láthatod törődöm is veled. De most menjünk nézzük meg a zsákmányunkat és ezt a beszélgetést… egy vacsora keretei között is megejthetjük, igaz? Feltéve, ha nem unod még a személyemet. – mosolygok rá. Az utolsó mondatom persze viccnek szánom, de azért remélem, hogy véletlenül sincsen igazam. Végül felállok az asztalom mögül és az ajtóhoz lépkedek, de természetesen Rebecát előre engedem, majd mutatom neki az utat. Egyszerű, a folyosó végi lifttel utazunk nagyjából harminc emeletet az alagsori szintekhez. Amint kinyílik újra előttünk az ajtó, máris a kezembe nyomják az eredményeket, én pedig azokat böngészve állok meg a robot előtt, persze Rebecával az oldalamon. – Köszönöm, Rebeca. Úgy fest, hogy megmentetted nem kevés pénzemet. – mosolygok rá és a kezébe adom az eredményeket. Nem is igazán robot ez, de… mégis. A lényege nem más,mint a pénzmozgatás. Ezzel a kezében az ember szinte bárki számláját lecsapolhatja.

Saul & Rebeca

- Ez megnyugtat, frusztráló lenne, ha már teljesen kiismertél volna. - de komolyan az elég rossz dolog és engem tuti, hogy idegesítene. Nem arról van szó, hogy szeretek titokzatos lenni, de az embernek egy kis meglepetésre való lehetőség kell, hogy tudjon olyat is mutatni, amire a másik nem számít. Na most nem erről a féltékenység dologról beszélek, de nem tudom, hogy mondjuk erre számított-e vajon. Az viszont tuti, hogy nekem ez a Nora nem tetszik és bármennyire is nem akarom kimutatni, attól még nem nagyon sikerül. - Szóval megmutatod nekem a szigetet, amit neki tuti nem mutattál igaz? - ennek a nagy mellű Norának... bár persze ki tudja, biztosan vitt már el oda mindenféle nőket az évek során, hogy megmutassa nekik a... szigetét.
- Szóval már tökéletes is vagy, kész főnyeremény. - csak épp hozzá kell tenni, hogy örökké él és szeret is örökké élni, szóval akkor annyira még sem tökéletes, főleg hozzám képest nem, mert én nem élek örökké. Van még mondjuk hatvan-heten évem és kész vége, neki még ugyanígy lehet több száz nem igaz? Mert, ha nincs oka meghalni, akkor miért tenné? Egyébként is azt mondta, hogy szeret élni, csak ezek a kis megjegyzések azok, amik már-már kiborítóak. Csak az enyém... de ilyesmit nem kéne mondani akkor, amikor... amikor a fentiek is meg vannak még, amikor kilencszáz éves és még akar biztos vagy ugyanennyit mellé biztos, ami tuti alapon. - Az enyém lennél? Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ez mit is jelent. - de tényleg nem tudom. Nem tudom, hogy neki mi a játék, mik azok, amik csak szavak és mi az, ami nem az... és ez igazából kellően összezavar. Már tegnap is így voltam vele, meg amikor még odaadta a naplóit is. Nagyon nehéz rajta kiigazodni az az igazság.
- Csak azt nem értem, hogy miért kedvelsz annyira, vagy hogy ez az egész mit is jelent pontosan. - halkan sóhajtok csak egyet, de nem nézek most rá, inkább csak babrálok az asztalán lévő apró bizbaszokkal. Azok most jobban elkötik a figyelmemet és jobb is, ha nem mindig csak rá koncentrálok. Amúgy is bőven van mit rendbe tenni a fejemben, bár marha nehéz úgy, hogy ő nem hajlandó semmi konkrétumot mondani, csak ködösít és... mond ilyen kedvellek, meg az enyém típusú dolgokat és ebből én próbáljak meg kihámozni bármit is. Nem akarom, hogy csak ellegyen azzal, hogy jót játszik itt a szavakkal, meg a félreérthető megjegyzésekkel, mert kell valami szín az uncsi kilencszáz éves életébe.
- Tényleg kirúgnád, ha azt kérném tőled? Miért? Jó alkalmazott azt mondtad. Csak mert engem zavar? - értetlenül pillantok rá. Komolyan néha meg úgy érzem magamat, mintha ő lenne az okos felnőtt, én pedig a gyerek, akit valahogy olyan békés nyugalommal képes kezelni, amitől én néha úgy érzem csak még idegesebb leszek. Egyszerűen ő... túlságosan nyugodt. Igen, bármennyire is hülyén hangzik ez, akkor is így érzem, túlságosan nyugodt. Ezek után még nehezebb válaszolnom a kérdésére. Mi a gondom vele... igazából sejtésem sincs róla, csak valami frusztrál és nem tudom, hogy mit tudnék kezdeni vele, vagy hogy... nem is tudom, hogyan kéne elmondanom neki egyáltalán.
- Én csak... fogalmam sincs, elég zavaros ez az egész. - lehuppanok az asztal széléről és jöhet az ideges ide-oda járkálás. Nem tudom, hogy mitől lenne jobb, még csak azt sem tudom, hogyan kellene elmondanom neki azt, amit gondolok, vagy érzek, sőt még azt se tudom pontosan, hogy egyáltalán mit is érzek. - Nem tudom pontosan, hogy mi ez tudod? Azt mondtad, hogy nem akarsz meghalni, de mégis kedves vagy és odaadod a naplódat és... kirúgnád Norát, mert engem idegesít és ezt nem tudom hová tenni. - próbálok én kiigazodni rajta, de nem megy. Kedvel igen, de ez egy szó, ha valakit kedvel attól még nem mutatja meg neki a legbelső érzéseit gondolom. Biztosan kedveli Arthurt is, de nem hiszem hogy odaadta neki a naplóit, vagy mégis? Egyszerűen csak próbálok rájönni, hogy mi járhat a fejében, mert ő már lehet, hogy kiismert engem valamelyest, de én... úgy érzem, hogy egyáltalán nem tudom sosem, hogy mi járhat a fejében.

♫ These days ♫ •• Aktuális viselet •• ©

Rebeca & Saul

- Nem feltétlen mindenkit, de a többséget igen. Téged pedig csak bizonyos dolgokban ismertelek ki. – mosolygok rá. Ott van az, hogy imád engem kritizálni, na meg a koromat és ebből adódóan mindnet amit tette az eddigiek során, de ugyanúgy ott van az is, hogy az én jóval érzelem mentesebb életemet is szóvá teszi. – Majd arra is sor fog kerülni, ha itt végeztünk. – csak csínján a jóval, igaz? Igen szép sziget, láthatja, járhat a homokban a tenger mellett, de előbb itt kell végezni, az egy sokkal kevésbé védhető hely, int ahová most szállásoltam el. Ha pedig nem biztonságos, nem szívesen kockáztatok.
- Mint mondhatnék? Az idő a tökéletes férfit faragta belőlem. – persze, ez nincs így, mert nem vagyok tökéletes, de még én állok hozzá a legközelebb az emberiségre ránézve. Nem nézem meg Norát, mert nem érdekel, kilencszáz évesen az ember nem néz meg minden nagy keblet, amit lát, bár ezt csak az értheti aki megélte az én koromat. – Nincs okod féltékenykedni Rebeca. Csak a tied vagyok, láthatod. – mosolygok rá felpillantva az iratok közül. Elvégre ő van itt és nem Nora, igaz? Őt védem és nem Norát, tehát ha így nézzük a dolgot, akkor nem hinném, hogy oka van rá, de persze… érdekes látni.
- És meg is köszönném, igen. – bólintok egyet. Nem tennék ennél többet, és nem is tettem ennél többet soha, és kétlem, hogy valaha is fogok, mert mint mondottam már, Nora, mint nő nem különösebben érdekel engem. Kilencszáz évesen más értékrendem van , mint az átlag férfi embernek. – Nem csak azért. Ha nem kedvelnélek Rebeca, akkor most nem lennél te sem itt. – ha csak azért védeném őt meg, mert fontos és segíthet, akkor nem a házamban élne, hanem valami isten háta mögötti védett házban, de nem ott lakik, és elhiheti nekem, hogy sokkalta jobban járt, hogy az én lakásomban él. Legalábbis amíg ez az egész elül, gondolom.
- Igen, erre már korábban is sikerült rádöbbentened engem. – bár nem ismeri és nem is tud játszani, de nem szereti. A sakk inkább azok játéka akik szeretik folyton a mentális képességeiket próbára tenni, én pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy mentálisan hanyatlásnak induljak. – Ki is rúghatom őt, ha ennyire zavar téged. – mosolygok rá. Hogy megtenném? Persze, nem, de áthelyeztetném őt, nem olyan nagy dolog azt meglépni, bár talán Rebecának nincsen szüksége holmi női rivalizálás miatt arra, hogy valaki a jól megszokott munka környezetét egy újra lecserélje. De persze csakis rajta áll ez is.
- Egyesek szerint inkább hízelgő az, hogy fel sem merült. Mi a gondod velem, Rebeca? – mert valami gondja csak van, igaz? Más ember örülne annak, ha bizalmat szavaznék neki, de ő nem örül, sőt, még úgyis írja le,hogy idézem őt : „rémes, hogy fel sem merült benned”.

Saul & Rebeca

- Ennyire könnyen kiismerhető mindenki? Engem is kiismertél már? - mondjuk tény és való, hogy elég gyakran kritizál, legalábbis már nem egyszer megtette, mintha ő tényleg mindent sokkal jobban tudna nálam és persze mindenkinél. Igazából nem mondom, hogy nincs időnként igaza, de azért... hát na őszintén szólva nem tetszene, ha azt mondaná, hogy igen, hogy már tökéletesen kiismert és hogy mindent tud rólam, ismeri a reakcióimat, meg mindent. Nem lennék túlságosan boldog a hírtől, mert... nem is tudom, azért jó, ha tudsz meglepetést okozni, ha nem is mindig, de legalább időnként. - Szóval egy szigeten élsz, és... nekem nem mutattad meg? - tetetett felháborodás, de azért na tényleg kíváncsi lennék rá. Azért az durva, hogy van egy saját szigete, saját bolygója vajon még nincs? Tuti, hogy az is lenne, ha lehetne ilyesmit vásárolni, pénze van rá, mire nincs?
- Szóval okos is vagy, meg pénzed is van és még csak a csaj melleit sem fixírozod... csoda, hogy még ő nem mászott rád szándékosan. - mert ezek alapján Saul a tökéletes férfi nem igaz? Mert ennyire korrektül viselkedik és gazdag is, szóval ezek alapján akkor minden meg van benne, amire egy nő vágyhat. És én higgyem is el, hogy azokat az amúgy tényleg méretes kebleket nem szokta sosem megnézni magának, ha egyszer egész nap ott vannak szem előtt. Oké vannak más irodái is, de attól még... És nekem nem kéne így viselkednem azt is tudom, de még sem megy, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam a tényt, hogy az a nő most is ott kint van. Tuti, hogy nem kérek semmit, ha ő hozza be!
- Szóval elvennéd a kávét és kész. - persze-persze, akkor is nehéz ezt elhinni, pedig tényleg nem kéne, hogy izgasson az egész, még csak kicsit sem, mégis idegesít az egész és bármennyire is próbálok túllépni rajta nem megy olyan könnyen, hiszen most is kint van és bármikor bejöhet. - De engem azért védesz meg, mert fontos vagyok és segítenem kell neked igaz? - ha ő is fontos lenne, akkor biztosan őt is megvédené. Jó oké arról volt szó, hogy kedvel, de hát na szeretem hallani, és most azt hiszem pont jó egy kis megerősítés, ha még egyszer kimondja, hogy nem csak azért vagyok értékes, mert át tudok menni a falakon.
- Nem szeretem a sakkot. - rántom meg a vállamat. Tényleg nem, és nem is akarom megtanulni, majd sakkozgat Arthurral, ő pont arra van, én unnám, iszonyatosan, ehhez kétség sem férhet. De attól még néha tényleg úgy érzem, hogy csak játszik velem, a gondolataimmal, az érzéseimmel, mert neki ezek nem olyan nagy dolgok, hiszen ott van mögötte az a 900 éve, meg minden. - És addig mit csinálunk, amíg ők nézik meg? Megmutatod nekem ezt a helyet... távol attól a nőtől? - nem tudom megállni, hogy ne lessek az ajtó felé, de szerencsére nem nyílik ki, nem értékelném a dolgot nagyon nem. Csak szépen maradjon csukva addig rendben vagyunk, addig jó nekem és mindenkinek ez a lényeg.
- Nincs okom rá, de túl... magabiztos vagy. Jó-jó, úgy se tenném meg, csak... rémes, hogy fel sem merül benned. - csak úgy kiadja nekem a naplóit, amik érdekesek és amiket igazából nem is kéne elolvasnom. Már eddig is így volt, de ettől csak még inkább kezd összekavarodni sok minden a fejemben és ez nem jó, nagyon nem jó. Nem szabad túl jókat gondolnom róla és nem szabad... mást sem, túlságosan kockázatos, túlságosan fájhat a végén igaz?

♫ These days ♫ •• Aktuális viselet •• ©

Rebeca & Saul

- A tapasztalat teszi. Tudod, közel hétszáz év hozzáértővé teszi az embert. Na meg persze könnyű úgy, hogy tudom mit fog tenni a másik. – mert az idővel együtt az embert is kiismertem, félelmetes, hogy mindegyik ellenfelem ugyanazt a stratégiát követi ellenem. Ennyire kevésre tartanának? Butaság a részükről, de legalább nem nehéz őket eltaposni. – Túl sok a pénzem, nem tudom mire költeni. Ott inkább élek, semmint nyaralok. Mr. Fisher könnyen megtudja oldani az utazásomat. – teleportál ide-oda, tehát nem telik sok időmbe az, hogy utazzak, így az időm nagy részét inkább a szigetemen töltöm, Rebecát azért nem oda vittem, mert az kevésbé biztonságosabb.
- Elég idős vagyok, hogy tudjam irányítani azt, hogy hova nézek. – rántom meg a vállamat. Minden pasi, ez talán igaz, elvégre ezért van itt, de kilencszáz év alatt megtanultam már azt, hogy nem a férfiasságommal kell gondolkodom és élnem, hanem az eszemmel, mert az életben tart, ellenben azzal, ha az élvezetekért élnék. – Pontosan, nem. – ismétlem meg őt mosolyogva. Igazán aranyos látvány, ahogy így dúl-fúl magában, de ne fogok emiatt megjegyzéseket tenni, előbb-utóbb meglátja majd, hogy Nora egyáltalán nem miattam van itt. Persze, ettől függetlenül még talán örülök is egy kicsit annak, hogy a jelenléte ilyen viselkedésre sarkallja Rebecát.
- Elvenném a kávét, megköszönném, és hagynám, hogy menjen a dolgára, amiért a fizetését kapja. – nem tennék ennél se többet, se kevesebbet, ha bejönne ide egy kávéval,de nem fog, mert már kávéztam, és elég sok mindent kell ma elintézni, és ezért van ő, majd szépen találkozik az ügyfelekkel, én most nem érek rá, és kedvem sincsen hozzá. – Mi ezen olyan meglepő? Szerinted őt megvédeném úgy, ahogy téged? – nem, mert Nora messze nem olyan, mint Rebeca, és itt nem csak arra gondolok, hogy nem mutáns. A jelleme,a kinézete, teljesen más, én pedig nem rajongok az olyan nőkért túlzottan, mint amilyen például Nora.
- Játszani? Ugyan Rebeca, te lennél az utolsó akivel játékot űznék. Hacsak nem a sakkról van szó. – mosolygok rá. Mert múltkor az jött szóba igaz? De szerinte unalmas, és igaza van, időigényes játék,az elme játéka, ha az ember időt szán rá, akkor ezzel mentálisan is edzi magát, nekem erre sok időm volt, túl sok. – Meg is fogom, csak előbb a szakemberek átnézik. – nem hazudok, még én se láttam, úgy határoztam, hogy jobb az, ha teljesen hozzáértő emberek vizsgálják meg először, aztán csak én. Sok mindent elmondhatok magamról, de nem vagyok a robotika ismerője, tehát nem tudnék mit hozzászólni a szerzeményemhez.
- Akkor a szívem szakadna meg. De mi okod lenne kiadni másoknak? – nem hinném, hogy megakarna öletni, tehát nem látom okát annak, hogy bizalmatlanul kezeljem őt, Persze, fennáll az esélye annak, hogy tévedek, de igazán ritkán szoktam tévedni.

Saul & Rebeca

Azért nekem még mindig olyan elképzelhetetlen az, ami neki van, az a sok pénz és minden, az a sok üzlet és iroda... persze volt ideje felépíteni a birodalmát hiszen elég régóta él már, de azért akkor is olyan durva ez nekem. Én ehhez képes világ életemben kispályás voltam, és nem tudom, hogy ez valaha is változna-e. Szerintem akkor sem, ha sokáig élnék, akkor is ugyanez lenne a helyzet jó eséllyel, mert nem vagyok valami törekvő típus, meg aztán az üzlethez sem értek annyira.
- Túl sok? Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit mondasz. De... hogy tudod egyben tartani? És... szigetek Saul? Ott szoktál nyaralni? - a fene tudja, valami okból tuti, hogy vannak szigetei. Nem tudom sosem fordult meg a fejemben, hogy szigetem legyen. Azért, hogy időnként elmehessek oda, hogy nincs ott senki más? Én mindig is szerettem az embereket, nem voltam úgy vele, hogy oda kell menni, ahol nincsen az ég világon senki sem. Bár szó se róla, hogy azért egy Karib-tengeri sziget nem lehet rossz, de ő valahogy nem tűnik olyan romantikus típusnak, aki azzal szereti tölteni az idejét, hogy efféle szigeten tengeti a napjait, meg azt mégis csak valakivel jó csinálni nem?
- Nem kihallgatás, de minden pasi ezt tenné nem? - mert az a csaj odakint... hát a fenébe is, de tuti tényleg el tudja vonni az emberek figyelmét, akkora mellei vannak, hogy azokat még én is megnéztem. - Áh, szóval nem. - puffogok, pedig nem kéne és nem tudom, hogy miért csinálom. Ledobom inkább magam az asztal szélére, ha már ő továbbra is a körmöléssel foglalkozik és próbálok úgy tenni, mintha az egész amúgy nem is érdekelne. Se ez a Nora, se semmi... persze érdekel és persze nem megy. Nem tetszik, hogy egy ilyen nő ücsörög kint az irodája előtt na... pedig semmi közöm hozzá, tisztában vagyok vele.
- Szóval, ha most beszambázna egy kávéval, akkor nem is foglalkoznál vele? Az... érdeklődésed is? - pillantok rá oldalra meglepetten. Itt van az a pillanat, amikor a kis szerintem giccses kis szobrocskát majdnem elejtem a meglepettségtől. Nem tudom... vagyis tudom, párszor már azt hiszem a tudtomra adta azt, hogy érdeklem, de azért lássuk be, hogy leginkább szex témába célozgatott és tudja jól, hogy az engem nem érdekel, mármint érdekel persze, csak... úgy nem, hogy csak az. Ő meg mégis csak kilencszáz éves és bla-bla... és nekem ezzel már megint nem kéne foglalkoznom. Komolyan, most kéne nekem egy jó adag jeges víz a nyakamba, hogy kezdjek el végre értelmesen gondolkodni.
- A látogatásomra? Miért... érzem úgy, hogy játszol velem? Megmutathatnád inkább azt a robotot. - húzom el egy pillanatra a számat. Ott volt az a tánc, hogy odaadta a naplót és a sok kis apró jel és a sok kis apró megjegyzés és én... néha tényleg nem tudom őt hová tenni. Valahogy elég nehezen megy. Saul olyan igazi kiismerhetetlen figura és nem tudom pontosan, hogy mit akar, mit jelentenek a kedves szavak és az apró célzások.
- Nem bántam meg, de... most sem értem, hogy miért osztasz meg velem ilyesmit. Mi van, ha kiadom másnak? - mit tudom én az ellenségeinek, mert vannak gondolom azért szép számmal, ha már ennyire gazdag. Tuti, hogy lenne, akit érdekel a gyenge pontja és az érzések, amikről ír, azok is ide tartoznak igaz? Mégis nekem megmutatja őket és én... valahogy képtelen vagyok kiigazodni rajta.

Rebeca & Saul

Nem vagyok mészáros, nem élvezetből ölök, hanem szükségből, ha éppen úgy hozza a sors és a helyzet. Úriember vagyok, nem kenyerem az erőszak, csak ha más megoldás nincs, vagy ha éppen az erőszak a legjobb megoldás. Egyesek csak ebből tanulnak, és nekem muszáj megtanítanom őket arra, hogy velem nem szórakozhatnak.
- Túl sok, túl sok helyen. Nagyjából minden amerikai nagyvárosban, és külföldön is van jó pár, főleg Ázsiában és Európában. – az ázsiaiak elégé olcsó munkaerő, de nem kapnak tőlem rossz fizetést, így meg van az állandó, motivált, és hozzá értő munkások száma, őket pedig nem tudják elvinni tőlem, nálam többet nem fizetnek nekik. – Van még három szigetem is, nem olyan nagyok, de gyönyörűek, a Karib-tengeri a kedvencem. – nem neveztem még el, nem rég vettem csak, talán úgy … harminc éve? Vettem…erős túlzás, elfoglaltam, megöltem azt akié volt, így most már az enyém, de nevet még nem adtam neki, talán itt lenne az ideje. – Mi ez, valami kihallgatás? – teszem le a tollamat és összefonom a kezemet, ahogy kissé előredőlök és mosolyogva Rebecára nézek. Jól áll neki az, ha féltékeny, ez tagadhatatlan, de amúgy is vonzó nő. Végül csak megrázom a fejemet, és újra kezembe veszem a tollamat, majd el is kezdek körmölni a papíron. – Nem szoktam megnézni, és ha érdekel, akkor ennél közelebb soha nem is voltam hozzá. – tényleg nem, Nora nem az a fajta nő, akire szemet vennék. Lehet velem van a gond, de én már túlzásnak tartom ezt, illetve az alkalmazottam, már csak emiatt sem tenném ezt meg, és amúgy sem.
- A harmadik tetszik a legjobban. – mosolygok rá a szavait hallva, majd pár pillanatig még legeltetem rajta a szemem mikor felül az asztalra, és csak azután esek neki ismét a papírmunkának. Nem félek attól, hogy ellop valamit innen, persze, megtehetné, de nem hinném, hogy a történek után a tönkretételem lenne a célja. – Látom nem kedveled Norát, pedig a figyelmem csak a tied, na meg az érdeklődésem is. – rántom meg mosolyogva a vállamat, ahogy felállok és a szekrényhez lépek. Fél literes ásványvizet találtam, úgyhogy sok értelmét nem látom, hogy azt pohárba öntsem, gyorsan elfogy amúgy is, tehát azt csak kiveszem, magamnak töltök egy kevés whiskyt. – A mai naptól csak a látogatásodra fogok várni. – mosolygok rá, ahogy leülök és felé nyújtom az ásványvizet. – De, kissé unalmas, viszont senki nem a napi nyolc óra robotolástól lesz gazdag. – rántom meg a vállamat újfent. Persze, dolgoztam én már erőltetett tempóban is, bányákban leginkább, gazdagként erre nincs szükség.
- Valóban? Na és nem bántad meg? – nézek rá kíváncsian, de mosolyogva a székemből, ahogy hátradőlök benne. Nem őrzök bennük államtitkokat, és amúgy sincsen okom eltitkolni bármit is Rebeca elől, nemde? Legalábbis én nem látom logikus értelmét annak, hogy így szándékozzak tenni, és szerintem már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy erre ne legyen szükség. Kedvelem őt, természetes, hogy nem titkolózom.

Saul & Rebeca

Tudom, hogy ő nem alszik, ezt már megtapasztaltam felőle, én viszont igen, szóval este megpróbáltam még naplót olvasni, de sikerült elég korán kidőlni, mondhatni még a szaftos részek előtt. Persze már így is nagy dolog megismerni kicsit a lelki világát, amitől azért mégis csak tartottam, főleg a kis táncunk után, meg az a nem is tudom célozgatós... célozgatósszerű beszélgetés. Saul valahogy kiismerhetetlen és őszintén szólva nehezen tudok mit kezdeni vele, nehezen jutok vele dűlőre és az az igazság, hogy félek is tőle kicsit. Mármint nem tőle, hanem a vele töltött időtől, mert a francba is, de valahol mégis csak van egy egészen kedvelhető oldala és ez igenis baromi félelmetes! Nem tudom, hogy mit tudok vele kezdeni, nem tudom, hogy tudom-e ezt kezelni és azt sem, hogy ezek után okos döntés-e olvasgatni a naplóit, mert ki tudja, hogy mi lesz majd annak is a vége. Mi van, ha csak megkedvelem ez alapján, ő meg... szóval amit mondtam is neki, nem biztos, hogy akar változni, változtatni, és neki lehet hogy pont jó ez így. Én pedig nem akarok ebből az egészből rosszul kijönni. Na ezért se olvasgattam reggel, hanem inkább a kávé, meg a reggeli után irány az irodája. Egyébként is mentem volna, érdekel az a robot, meg hogy mit dolgozik, amikor épp nem azzal van elfoglalva, hogy kit ölessen meg.
- Szóval van még egy csomó ilyened igaz? Egyáltalán hol és mennyi? - mint ahogy már beszéltünk róla én azért sok felé jártam ebben az országban, de ennyi. Amúgy sem a nagyvárosokat néztem meg, és máshol azért még nem nagyon ténykedtem, a már említett Hawaii-on sem, meg nem igazán voltam külföldön. Vajon ő volt? Hülye kérdés, tuti, hogy volt, az a kérdés, hogy hol nem volt a maga 900 éve alatt. Szerintem mindenhol, bár ez így uncsi lehet, hogy semmi sincs ami új neki. A féltékenykedős megjegyzésére csak elhúzom a számat egy pillanatra, de a francba is mégis csak jól esik az, ahogy a mondatot fejezi be. - Persze azzal, hogy kivillantja a méretes kis dekoltázsát. Na mondd, hogy nem szoktad reggelente megnézni. - és tuti, hogy már ki is próbálta mi? Összeszorítom a számat. Levegő beszív, majd lassan kifúj. Nem vagyok féltékeny, nem is lenne értelme, amúgy is mit érdekel engem az a titkárnő és mit érdekel engem, hogy mennyire dobja ki a bazi nagy melleit? Nem tartozik rám és nem is kéne foglalkoznom vele igaz?
- A robot tudod, hogy érdekel, és... unatkoztam is és... jól van miattad is jöttem. - bököm ki végül. Egy halk sóhaj még kicsúszik, mielőtt megállnék végre az íróasztala előtt. Gondolkodás nélkül tolom fel a hátsóm egy részét a szélére. Nem ülök azért fel, és nem is lökök le semmit. Tolvaj vagyok, vagy mi a szösz, ügyes, jó eséllyel el is emelhetnék innen valamit, ha akarnék, de persze nem akarok, szóval fel se merült. És naná, hogy nem csak a robot miatt jöttem, csak az is érdekel no. - Ha nem az a... nő hozza, akkor igen. Mondjuk ásványvizet, kávét már kaptam Arthurtól. És mit szoktál itt egész nap csinálni? Nem dög unalom? - szép a hely oké, de ide bezárva lenni... én tuti, hogy nem élvezném, sőt. Nem hiszem, hogy olyan nagy élmény lehet egy szép iroda rabjának lenni egész álló nap. Főleg amikor szép odakint az idő és New York egy szép nagy város, ő meg itt bezárva... nem valami nagy csoda.
- Elkezdtem olvasni a naplóidat. - jegyezem meg csak úgy mellékesen. Igazából nem gondoltam komolyan, hogy tényleg odaadja őket, de megtette és én kimondottan örülök ennek. Jól esik, kár lenne tagadni, tényleg nagyon jól esik, hogy számítok neki annyit, hogy megmutat nekem ilyesmit. Annak a Norának tuti, hogy nem adja oda őket igaz? Igaaaz?

Rebeca & Saul

A tegnapi nap után bátorkodtam felkeresni a házban lévő könyvtárat és kiválogattam azokat a naplókat Rebecának, amik talán érdekelhetik, ezeket felvittem a szobájába és letettem őket az asztalra. Nem aludtam, nem szokásom, csak ha éppen nem táplálkoztam már régóta, és a napokban volt csak nemrég az, hogy ily módon végeztem ki valakit, tehát bőven volt időm gondolkodni és megtervezni a következő lépésemet. Beszéltem pár ismerősömmel, akik persze befolyással bírnak a társadalom különböző csataterein, ahogyan ők szokták hívni azokat. Meg kell találnom egy férfit, egy ismert, de álnéven működő tudóst, aki segítséggel lehet, hogy a múltkor megszerzett robotot a saját céljaimra használjam fel. A vevő azt hiszi, hogy nem tudom miben sántikál, de hatalmasat téved. Ellenem fordítaná, én pedig teszek róla,hogy az eszköz, mellyel engem próbálna tönkretenni, a saját sírját ássa meg helyettem. Én csak megölöm majd, sírt ásni nem fogok neki. Persze, megértem, terjeszkedni akar, de akkor sem hinném, hogy épeszű ötlet lenne az én megölésem. Ha egy kicsit is ismerne, akkor tudná, hogy nem vagyok alapjaiban véve egy vérszomjas természet, de ha megpróbálnak ártani nekem, akkor megvédem azt, ami az enyém, és kénytelen vagyok erődemonstrációt tartani, már pedig erőm az bőven van, sokkalta több mint neki, és ezt hamarosan ő is megtudhatja.
Reggel meg is kapom az első telefont az egyik robotikával foglalkozó cégemtől, hogy elkezdték a múltkor megszerzett robot elemzését, én pedig túl kíváncsi vagyok, hogy ezt kihagyjam, így tehát gyorsan magamra is öltöm a legelegánsabb öltönyeim egyikét, majd egy gyors megreggelizés után már indulok is, előtte azonban még Arthur-ra vetem a pillantásom. - Kérem, szóljon Rebecának, ha felébredt, hogy elmentem. Ha esetleg utánam kívánna jönni keresse fel Mr. Fishert. Ha nem kíván felkeresni akkor mondja neki, hogy én kérem, hogy jöjjön utánam! - mosolygok rá a komornyikra, majd Mr. Fisher segítségével pillanatok alatt a cégemnél is vagyok. Azonban az első utam nem a laboratóriumba vezet, én nem értek ezekhez, ráhagyom a szakembereimre, inkább amíg a robot megtekintésre nem alkalmas, addig elrendezem a papírügyeket, így hát az irodámba indulok a megérkezés után.
Mosolyogva pillantok fel az íróasztalom mögül mikor meghallom Rebeca hangját. – Örülök, hogy tetszik, de várj csak míg meglátod a többit! – mosolygok rá. Na igen, nem ez az egyetlen cégem ahol irodám van, van ahol sokkal nagyobb, sokkal divatosabb, stílusosabb és még sorolhatnám,mindegyik irodám más a maga nemében, nem szeretem az egyhangúságot. – Ne féltékenykedj Rebeca, sokkalta szebb vagy nála. Nora azért van itt, mert remekül ért az emberek figyelmének eltereléséhez. – ez pedig nagyon fontos, könnyebb úgy törvényesen valakit kiforgatni a pénzéből, ha nem figyel oda arra, hogy mit ír alá. Én magam soha nem láttam Norát még közelebbről, mint most. – Szóval a robot… már azt hittem miattam jöttél. – sóhajtok fel csalódottan, de végül mosoly kúszik az arcomra. Nem gondoltam én ezt véresen komolyan. – Természetesen, megfogom mutatni. Egy olyan…tíz perc és máris láthatod, a szakembereknek kell előbb átnézniük. – mondom neki miközben felállok és az egyik díszesebb polc felé lépek. – Kérsz esetleg valami italt? – ha igen, akkor töltök neki abból, amit kér, ha nem, akkor csak magamnak töltök egy kevés whiskyt.

Saul & Rebeca

Kicsit olyan érzésem van, mintha a tegnapi nap kissé összezavart volna ezt- azt a fejemben. Ezek után még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy okos ötlet lenne-e elolvasnom a a naplóit, mert mi van, ha igazam van? Mi van, ha megkedvelem, mi van, ha kötődni kezdek hozzá? Nem kellene, nem szabadna, mert... ő is megmondta minden csak feltételes és nem lehet tudni, hogy miből mi lesz majd, nem lehet tudni, hogy azok a talán véletlenül is teljesülnének-e és ha mégis... attól még marad, amit mondott. Ő lassan öregedne még akkor is, ha úgy döntene, hogy nem az örök életet választja, mert már elég volt neki annyi, amennyit eddig élet. Attól még viszont ugyanúgy élne még jó sokat hozzám képest és... Áh, az egész túlságosan bonyolult! Nekem pedig amúgy is csak az a dolgom, hogy elintézzem azt, amire épp kellek, aztán majd megy mindenki tovább a saját dolgára és kész igaz? Nem kellene túlgondolnom semmit és főleg nem érdemes bonyolítani feleslegesen az életemet. Miért tegyem? Csak sikeresen összezavarom saját magamat, ő pedig már szépen le is lépett kora reggel, vagy valami ilyesmit mondott a komornyik fickó. A gyors reggeli után ellenben nekem sincs maradásom. Tudom, hogy nem mászkálhatok el egyedül, de nem fogom a tv-t bámulni egész nap, az is biztos, szóval szépen összekapom magam és megnézem, hogy merre is jár, egyébként is kíváncsi vagyok arra a robotra és arról volt szó, hogy megnézhetem majd. Csak csettintenem kell a teleportálól fickónak, és ennyi.
Hamarosan tehát már az egyik benti iroda egyikében jelenünk meg, a pasas távozik, én pedig őszintén szólva először azt se tudom, hogy merre kéne mennem, csak aztán szúrom ki a kis fiatal titkárnőt méterekkel arrébb, aki mondhatni a bejáratot őrzi, legalábbis gondolom én, hogy ezért van itt és nem csak dísznek. Bár... dísznek is simán beillene ezzel a külsővel igazság szerint. Nekem ellenben nem kéne rá csak e miatt csúnyán néznem, de hát a fenébe is... amekkora mellei vannak... kész csoda, hogy elfér az asztal mögött basszus, de az tuti, hogy ha netán írnia kell valamit, az már körülményes lehet számára. Egy pillanatra lehunyom a szememet és már a hangja az, ami magamhoz térít, miszerint bemehetek hozzá, nincs nála épp senki. Hát igen Saul fontos ember, egész más szint, mint én ezt eddig is tudtam. Kishalnak érzem itt magam és az is vagyok.
- Hát... nem rossz az irodád, annyi szent. Az a... csaj meg ugrik bármi kell igaz? - oké próbálom én a cseppnyi cinizmust eltüntetni a hangomból, de nem megy valami könnyen, bármennyire is igyekszem. Nem tetszik az a csaj, főleg nem az, hogy ott van kint. Miért nem lehet valami bányarémebb típust felvenni, mert hogy ennek esze nem sok van az is tuti biztos. Persze kérdés nélkül dobom le magamat a legközelebbi és legkényelmesebb ülőalkalmatosságra, legyen az fotel, vagy akármi, csak aztán pillantok rá újra. - Szóval megmutatod nekem azt a robotot? - mert hát nagyon is kíváncsi vagyok rá, szó se róla. Azért jöttem, mert nem láttam még ilyesmit és érdekel, hogy vajon milyen is lehet, vagy mit tud, vagy... hát na, ha már én loptam el, akkor meg akarom nézni, hogy milyen lehet, teljesen érthető, hogy kíváncsi vagyok nem igaz?

Tárgy: Re: Saul & Rebeca - Mit rejt a robot?

» Saul & Rebeca - A nagy gyémántrablás
» Rebeca Hastings - Rosszcsont
» Saul Charna
» Démonokról és Portálokról - Saul & Lilith