Scarlett & Casey - újra együtt

Scarlett&Casey

► Just you and me

- Lehet. Talán majd érdemes lenne a régiekkel is próbálkoznom, hátha jeleznek a radarjaim, hogy most szükségem van valami többre? – Mormondrírozom a dolgon, egyenlőre még nem tudom elképzelni, hogy milyen is az, amikor valakivel olyan jól érzem magam, hogy érdekes többet lennem a társaságában mint valami kis légyott. Valahogy igaza van Scarnek, kicsit irigykedek is a boldogságára, amelyből nem jutott nekem, meg nem is járt az agyam, de ezt nem lehet csak úgy erőltetni, főleg nem az én stílusom mellett. Egyszerűen most még nem tudok senkit komolyan venni ahhoz, hogy csak úgy megdobbanjon a szívem, mintha szándékosan elutasítanám a témát.
- Persze, ezt már nem veheti el tőlünk senki, ha te is így gondolod. Azt hittem, hogy már sosem látlak, de... Végre! – Ölelem magamhoz, de nem hagyom, hogy rövid idő után hátrahúzódjon, akkor nyugodtan fészeklődés, és bizonytalankodás nélkül bújjon oda, a barátság egy kicsit arról a bizalomról is szól, hogy képesek vagyunk megpihenni a másik karjaiban. Úgyhogy kedvesen megpaskolom a hátát, csak éppen gyengéden, nem bántóan, és akkor engedem el, ha már én úgy gondolom.
- Fiatalság, bolondság, és a kislány nem mondta, hogy ki az apja. Tudod még a szüzesség sem volt gond, ha valaki benne van a játékban, hát ki vagyok én, hogy lebeszélem... ? A lényegre tértünk, aztán elkapott az apuci, aki református pap volt. Azért... végül visszavonta a feljelentést, mert elmentem, és beszéltem vele. Úgy gondoltam, hogy jobb az őszinteség, és elmondtam neki, hogy nem akartam megbántani, vagy kihasználni a lányt, ez most így alakult, de vállalom, ha most bele akar menni valami következmény kierőszakolásban. És tudod mit? Értékelte a bátorságot, és megbocsátott, de kért hogy azért legyek már körültekintőbb, főleg pasiként, hol van egy felelősségem... – Itt elhallgatok, úgy érzem nagyon kifejtettem a dolgot, lehet, hogy ennyire részletesen nem kellett volna belemenni a dolgokba, de egy kicsit cél is volt, hogy Scarlett is lássa, nem vagyok én olyan rossz, és kihasználós, inkább ismerkedni szeretek, de nem ilyen kiskamasz szinten, hanem már erőteljesen egybegabalyodós jeleggel, amely neki mint leendő anyuka, furcsa lehet, de hátha háttérrel a ketében már engem is megért valamennyire. Most nem akarom az elrablásos sztorit is feszegetni, lesz még időnk, hiszen látom, hogy már lassan menne is. Kitalálom: a párjához. Nincsen ezzel semmi gond, megértem, talán majd egyszer nekem is lesz. Vagy nem. – Ő is... mogorva lett, ezek szerint? Azért biztosan sokat segít majd. És menj csak, örültem, hogy találkoztunk. – Két puszit azért még nyomok az arcára, és miután kilépett a társalgóból, én a három lány felé indulok.
- Hölgyeim...

//Nekem is nagyon tetszett, volt értelme megalkotnom a karikát, mert egész jó kis kapcsolat lesz belőle Very Happy

//

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

- Mintha nekem nagy tapasztalatom lenne benne... de nem biztos, hogy minden szerelem egyforma és nem biztos, hogy mindegyik azonnal jön. - tényleg nem tudom, de nem mindenkinél alakul ez ugyanúgy igaz? Nálam így volt, de változó lehet ez. Ha mindenki azonnal oda lenne a másikért, ahogyan meglátja, vagy megismeri, akkor nem lennének randik, és nem lennének lassabb fázisú kapcsolatok, pedig azért olyanok is vannak. Szóval szerintem... nem minden megy úgy, mint nálunk, nála is lehet ez más, amikor lassan és idővel fejlődik ki valami csak. Ez talán a nehezebb út, mert tudnod kell, hogy kinéz engedd meg ezt a lassú tempót, bár az is lehet, hogy ez is jön magától, kezdetben csak barátkozással, az pedig ahogyan kiderült neki nagyon jól megy. Maximum... pont az a baj, ha hamar lesz belőle más, aztán már nehéz barátkozni, hogy valakivel egy ágyban kötöttél ki, az már sok mindent megváltoztat.
- Oh, ez... nagyon kedves Casey, és tényleg hálás vagyok. Én csak azt hittem... mégis eltelt az a sok idő, de akkor még mindig legjobb barátok igaz? - mosoly, aztán nem tudom megállni és azért egy ölelés is belefér. Csak egy rövid, nem túl elnyújtott vagy ilyesmi, az talán túlzás lenne, vagy jelen helyzetben furcsa, nem tudom, de attól még jól esik, amit mond, meg hogy segíteni akar. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, nem tudom, hogy mi lesz még velem, velünk, de azért remélem, hogy a sok rossz dolog után most már tényleg a jók következnek, igazán megérdemelném igaz?
- Jesszus! - kerekedik el a szemem a kettes számú sztorinál, az ártatlanság elvevésnél. Hát na, azt hiszem ehhez én még mindig talán túlságosan naiv vagyok, és még mindig elég rendesen meglep, hogy ő ilyenné vált. Nem rossz ez, csak... szokatlan. - De azért annak örülök, hogy nem volt semmi komoly. - mosolyodom el végül. Hát na, nem örültem volna, ha azzal a hírrel állít be, hogy börtönben is volt, vagy tényleg nagyon durva időszakon ment át, akkor... tuti, hogy lenne egy nagy adag lelkiismeret-furdalásom. A húgom miatt is volt, pedig nem volt beleszólásom abba, hogy elrabolnak vagy sem, szóval nem volt az sem logikus, de hát attól még nagyon is volt, Casey esetén is lett volna.
- Azért értékelném, ha egy fokkal unalmasabb lenne. - rántom meg egy kissé talán lebiggyedt szájjal a vállamat. Hát na, tényleg jó lenne, ha nem lenne több elrablás, meg gond, meg félsz, hiszen elég rémes volt az az egész. - Hú hát az végképp bonyolult és hosszú sztori, de túléltük és sikerült, együtt összefogva. Azt hiszem ez volt a lényeg és egy kis mázli. - mosolyodom el a végén. Hát igen, azt hiszem számít, hogy együtt voltunk és támaszkodhattunk egymásra, meg azért egy jó adag mázli is kellett hozzá, de a lényeg, hogy itt vagyunk és őszintén szólva én végképp alig merem kitenni a lábamat most már a birtokról, de komolyan... elég félelmetes, hogy bármikor ilyesmi történhet.
- Dorothy eléggé megváltozott, tudod a nagybátyánk nem egy kedves ember, és ő kissé mogorva típus lett, de... javul már és azt hiszem érthető ez az egész, csak idő kell neki, amíg jobban lesz. - nem akarok én rosszat mondani róla. Tény, hogy az eleje elég rosszul indult, de már rendben vagyunk és ez a fontos. A húgom is tudja, hogy nem hagynám el őt újra, szándékosan biztosan, bízhat bennem. - Viszont... beszélünk még jó? Mennem kell, nem mondtam Liamnek, hogy leállok beszélgetni, megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk, de nagyon örülök, hogy láttalak és hogy itt vagy! - még egy ölelés azért mindenképpen belefér, csak aztán állok fel, hogy egy mosoly és gyors intés után szépen eltűnjek kifelé. Irány az ebédlő, mert hát eszem ágában sincs North Salembe menni... főleg nem terhesen, kockáztatva, hogy így kerülök bajba. Itt biztonságos, maradunk szépen a birtokon.

//Köööszönöm szépen a játékot, meg kariiit, királyságos volt! :alllove:

//

Scarlett&Casey

► Just you and me

- Áh, nem is tudom, de a szerelem az nem olyan, hogy meglátod a másikat, és úúú, nem tudsz szabadulni tőle? Most mennyit várjak erre? Két napot? Egy hetet? Szerintem ha valaki iránt tényleg ilyeneket éreznék, az nem idő kérdése lenne, hanem azé a megmagyarázhatatlan valamié, amit most te is érzel. Asszem. – Mert bármit is láttam a lányokban, sosem volt az az egetrengető, ami miatt érdekes lett volna még másnap is velük maradni. Nem vagyok én az a lelépős típus, aki csak úgy dobja őket, meg kicsusszan az ágyból, én már rögtön a szex után zárom soraimat, hiszen játéknak fogom fel, és ezt is éreztetem velük. Aki ebbe belemegy, azzal úgyis el lehet hülyülni, aki meg, az nem érett meg az ilyesmire. De olyan még nem nagyon volt, hogy valakivel nem jött össze, vártam rá, de olyan sem, hogy összejött, és olyat éreztem, hogy maradnom kell.
- Ez nem terhelés. Bár eltelt tíz év, de azok, amik velünk történtek, nem lettek semmissé, még mindig te vagy a legjobb barátom, akár van szerelmed, akár nem. Megbántanál vele, ha nem szólnál, ha kell valami. – Azért nem akarom tőle kizsarolni, hogy milyen keretek között értelmezze a barátságunkat, és hogy direkt mindig szóljon, de ez a terheléses kifejezés nem túl szerencsés dolog. Az arany középút a jó, ha tudja, gondolhat rám a vészben, és nem visszakozik. Majd ki fog ez alakulni, ha hagyja. Sosem voltam még babázós lány mellett, valahogy szívrohamot is kaptam volna, ha úgy alakul, hogy nekem lenne valakitől gyerekem, de így csak annyi kockázat van a dologban, hogy nem jól mérem fel, a barátomnak mire van éppen szüksége.
- Kis balhék, és egy-egy közepes, börtön még véletlenül sem. Egyszer sikerül verekednem hokis srácokkal, és bevetettem a szupergyorsaságomat, és gallyra küldtem a helyi válogatottat, na akkor majdnem beidéztek, enyhe lincshangulat volt ellenem, és senki nem értette, hogy csinálta. Meg... egyszer egy pap lányának sikerült... hogy is mondjam... elvenni az ártatlanságát, de olyan jól elvoltunk... Na ő majdnem bezáratott, mázli, hogy megúsztam. – Ezeken már csak mosolyogni tudok, régen volt, és hát mégsem lettem olyan rosszfiú, bunkó bűnöző, amitől esetleg Scarlett tart. Képes leszek barátként mellette állni, és már a dolgaimra is jobban odafigyelek. Kedves a lánytól, hogy ennyire drukkol nekem, de már az is jó, hogy ő most itt van, legalább egy kicsit együtt lehetünk, de már nem lesz az ugyanaz, hiszen nem lóghatunk mindig együtt, neki már ott a pasija. A családi helyzetem nem változott, a lányokkal pótolom ki, ha éppen rossz kedvem van. Talán tényleg nem ártana egy komoly kapcsolat, de ha Scarlett nem tud bemutatni egy dögös és édes tizenhét évesnek, akkor bizony ez esélytelen.
- Hoppá... neked aztán továbbra sem unalmas az életed. Na és onnan... hogy szöktetetek meg? – Kérdezek visza, bár ebből legalább annyi pozitívat leszűrök, hogy mindenképpen itt érdemes maradni a birtokon, hiszen ha még így is el tudják őket rabolni, akkor a külvilágban talán meg is ölnék őket. Legalább ez olyan szinten jó hír, hogy nem kell megint évekre elvállnunk.
- Na és a hugoddal mi a helyzet, róla mit kell tudni? – Kérdezek vissza, szegény kislánnyal kapcsolatban még mindig van némi lelkiismeretfurdalásom, amely csak az elmúlt pár percben tört rám, nem kísért végig tíz év alatt.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

- Nem lehet, hogy csak nem hagysz a dolognak elég időt? - nem tudom, komolyan nem, de tényleg, de én valahogy így érzem, hogy egyszerűen csak nem biztos, hogy ad azoknak a lányoknak elég időt arra, hogy esetleg több is kialakulhasson. Bár nem tudom... nem jó ez a megközelítés sem, hiszen én sem hagytam túl sok időt erre, nálunk valahogy gyorsan alakult és valahogy minden olyan gyorsan történt. De nem biztos, hogy mindig így van ez. Simán lehet, hogy van amikor lassabb az összekovácsolódás, van amikor egyszerűen csak tovább tart, hogy a kezdeti szimpátiából valami jóval több alakuljon ki. Lehet, hogy neki is csak többet kellene várnia, vagy ismerkednie és nem egyből menni valaki máshoz, bár persze nem tudom, hogyan van nála ez. Lehetséges, hogy nem szakítja meg a kapcsolatot a lányokkal, akikkel van, csak a dolog valahogy magától siklik végül negatív útra, vagy... a fene tudja.
- Kedves tőled Casey, de nem akarlak terhelni. Vagyis... oké tényleg hálás vagyok és mindenképpen szólok, ha kell valami, becs' szó. - mosolyodom el végül, mert na tudom milyen vagyok. Hajlamos mindenre azonnal visszakozni, mintha nekem nem is járna semmi, pedig csak szimplán kedves és segíteni akar, nincs ebben semmi rossz. Ki tudja, hogy mi lesz. Én is azért félek, hogy netán nem alakul majd minden tökéletesen, vagy nem alakul úgy, ahogy kéne. Nem azt mondom, szeretem Liamet, de nem tudjuk nem jön-e közbe valami baj, netán nem fárad-e el, vagy ha megszületik a baba... netán nálam a hangulatingadozások, bármi lehet igaz? Azért mégis csak jó, ha van kire támaszkodni, aki tuti hogy nem zavar el és hoz esetleg egy fagyit, ha arra van szükségem, amikor nekem bonyolult megoldani.
- Elhiszem, nem is feltételezek rólad semmi rosszat. Annyira csak nem romlottál el tíz év alatt, de... ugye nem voltak nagy balhéid? Tudod börtön, vagy ilyesmi. - azt azért remélem, hogy nem, akkor lennék csak igazán megijedve. Persze az már a múlt és elmúlt, de attól még elég rosszul hangzana, ha annyira rossz dolgok történtek vele, hogy keményebb következményei is voltak. Ok csajozik és oké kissé kötetlen életet él, de ez nem olyan nagy baj, nem olyan vészes, ha azt mondja nem bántja meg azokat a lányokat, de... szeretném, ha azért komolyabb stiklik nem lennének a háta mögött. Pár ablakbetörés azért annyira nem nagy cucc.
- Azért az a tíz év... de igazad van, az a lényeg, hogy most már minden rendben van, hogy végül jól alakult minden és tudod... szerintem neked is jól fog. - tudom, hogy nem vágyik azért olyan nagyon a szerelemre, mint én, de attól még megtalálhatja és én örülnék neki, ha jól alakulnának a dolgai, az élete, ha megállapodna, ha boldog lenne. Oké, ha így is boldog, de az én mércémmel mérve akár még boldogabb is lehetne.
- Oh, hát ez... elég bonyolult. Nem miattunk, mert sok tervünk van és volt is, de... pár hónapja elraboltak minket egy szimpla túrázás alatt, szóval eléggé félek tőle, hogy ne a birtokon éljünk. Elvileg maradhatunk a babával is, de sejtelmem sincs, hogy nem lesz-e ebből gond, vagy mi lesz a jövőben. Zűrös az egész. - félnék odakint a nagyvilágban, itt tényleg biztonságban vagyunk azt hiszem, de odakint... sajnos nem. Maradni kell épp e miatt és amúgy is itt van a húgom, no meg most már Casey is, nem akarok elmenni. Itt van segítség is és orvos, és minden, ami kell, csak hát mégis jó lenne a közös élet, nem csak egy kis köröz lakrésszel, ami nekünk van, hanem valami több is, de majd talán idővel valahogy ez is kialakulhat. Remélem.

Scarlett&Casey

► Just you and me

- Cöh... az elég érdekes lenne. Tudod én gyorsan meglátom a lányokban, hogy cukin jó fejek, de a barátkozáson túl nem alakul ki soha szerelem. – A barátkozás alatt már elég nagylány, és a viselkedésemből ítélve ideértheti a szexet is, hiszen felnőtt vagyok, nekem már ide tartozik ez is, hogy jól elvagyunk valakivel, hogy aztán magától értetődő legyen, hogy többségükkel még ágyba is bújok. Scarlett viszont mindig is mélyérzésű volt, talán velem is azért barátkozott, mert látta, hogy a szüleim mennyit veszekednek, én meg állandóan durciztam a verandán, ezért kézen fogott, és vitt magával. Nem is ellenkeztem, és máris barátok lettünk. De a szerelem nem így megy, ahhoz valami más kéne. Ami talán nincsen is meg bennem. Lehet, hogy nem is lesz, még ha találnék is rá alkalmas lányt, akivel összepasszolunk. De ez hülyeség, hát kivel passzolnánk össze? Aki olyan mint én, úgyis csak lazán kezeli az életet, és egymás felé se nyitnánk, annyira nem vennénk komolyan a dolgot. Ellenben az, hogy most Scar ismét feltűnt az életemben, felvillanyoz. Már nincsen szükségem arra, hogy valaki felvidítson, eltűnésével kénytelen voltam magamat szórakoztatni, viszont ő kellően jó barát volt ahhoz, hogy most is ez legyen. Igaz, most talán fordítva kell, nekem kell mellette állnom.
- Ahha, az három hónap nagyjából. Én itt leszek, nem csak az utolsó hónapban. És figyelj, most oké, dúl a láv, de ha a párod éppen kiborulna valamin, és nincsen kivel beszélni, vagy segítség kell, hogy tényleg valaki hozzon egy fagyit, én itt leszek. – Mi túl kicsik voltunk annak idején, hogy veszekedjünk, felnőttként azért talán már komolyan más a világképünk úgy mindenről, de a kötődés, amely szinte testvéri, nem fog megszűnni. Mellette leszek, ha boldog, ha nem. Lehet, hogy a többi lánnyal hülyülök, és nem veszem őket komolyan, de a barátom az teljesen más tészta.
- Véleményed azért még lehet, neked engedem. Nem árt egy női oldal is, hátha valamit rosszul látok, és nem feltételezem, hogy csak azért is betennél, mert a női szolidarítás jegyében fontosabbak az elvek, mint én. Nem vagyok egy szent Scar, de nekem így jó. És hidd el, bunkó azért tényleg nem vagyok velük, csak amennyire ők velem. – Most már nem is tekintgetek a többi lányra, a figyelmemet immár teljesen Scarlettnek szentelem, muszáj komolyodnom legalább ebben a témában, hiszen ha a későbbiekben lesz rám szüksége, akkor nem csábulhatok el egy csinos szempártól, ha éppen számít már rám.
- Mindegy, de az a lényeg, hogy most már itt vagy, szerelmed lett, még a tesód is megkerült, velem is találkoztál, babád is lesz, mi ez, ha nem sikersztori? – Kérdezem nevetve, elengedve a szökés és a Cerebro témáját. Ez már mind a múlt, amelynek már aligha van jelentősége. Nem tudom, hogy esküvő lesz-e, a gyerek mellett ez nem törvényszerű, de ha véletlenül lesz, agyonvágnám a barnát, ha nem én lennék rajta a vőfély. Olyan gondolataim nincsenek, hogy jól beolvassak a srácnak, hogy ha megbántja a barátomat.. ezek valahogy olyan ósdi gondolatok, Scarlett nagy kislány, siránkozni lehet, de nem tisztem másokkal megbeszélni az ügyeit.
- És most hogyan tovább? Mivel telnek a napjaitok? Lesz összeköltözés, vagy ilyesmi? – Ez azért tényleg érdekel, mert ha kiderül, hogy most elutaznak messzire, azért az alaposan le fog lombozni. Ha sokáig üldözték, akkor nem lenne neki jobb itt a birtokon?

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

- Talán csak még nem értél meg rá eléggé, és majd el jön az ideje, amikor valaki tényleg megdobogtatja a szívedet. - bátorítóan mosolyodom el, mert hát igenis miért ne jöhetne el ez is egyszer? Csak idő kérdése és majd meg találja azt, aki tényleg fontos számára és akinél úgy érzi magát majd, mint ahogyan én, hogy tényleg nem számít semmi, csak ő, hogy nem érdekes, hogy van ami esetleg kimaradt az életből, mert csak az a fontos, hogy mi az, ami vár még rád vele. Megértem én, ha ez nem egyszerű, és nem egyszerű mindenkinek, én sem kerestem, csak valahogy magától megtörtént a dolog. Még csak nem is számítottam rá.
Azt pedig tényleg nem várom el tőle, hogy hozzon nekem most fagyit, vagy bármit. Eleve nem vagyok én ilyen ugráltatós típus, talán majd a vége felé tényleg szükséges lesz, talán akkor majd már tényleg nem tudom egyedül megoldani a dolgokat, de addig nem gondolom, hogy szükséges lenne minden kiszolgálni engem. Nem lettem én rokkant, vagy babát várok igaz?
- Július közepére, ha minden igaz. Azt hiszem talán majd az utolsó hónap lesz keményebb, de hát... én sem tudom. Nincs ebben gyakorlatom, amikor anya terhes volt Dorothy-val, akkor meg még kicsi voltam. - még csak halvány emlékeim sincsenek a dologról, bármennyire is gondolkodom rajta. Igen emlékszem rá, hogy amikor nagyobb lettem vigyáztam rá, befontam a haját, játszottunk együtt, de hogy milyen volt egész picinek, az nem rémlik. Végül is csak két év van közöttünk, két évesen még jó eséllyel én is elég nagy kihívást okoztam a szüleimnek, nem voltam még annyira nagy, hogy segítettem volna bármiben is, ami a húgommal kapcsolatos.
- Nem, én nem is gondoltam azt, és amúgy is, ha neked így jó... nem szólhatok én bele. - ha neki úgy kellemes, hogy mindenkivel jól el van és mindenkivel jól érzi magát, akkor nekem ehhez igazán semmi közöm nincs. Nem szólhatok bele csak úgy az életébe igaz? Azt tesz, amit akar és amitől jól érzi magát, ha neki úgy jó, hogy lányokkal ismerkedik és barátkozik, hát akkor tegye így, maximum remélhetőleg olyasmit nem csinál, amitől én érzem magam kellemetlenül.
- Nem is tudom, nem gondolkodtam annyira. Tudod csak... végre el akartam menni onnan, élni valami normális életet és azt hiszem nem lőhettek volna le. Azóta sem... merték. - jól van, tény, hogy legutóbb azért jócskán lőttek ránk, de a jó ég tudja. Azért azt nem hiszem, hogy lelőttek volna csak ha nem maradok ott. Akkor már jó eséllyel több értelme lett volna számukra, ha eljövök, de aztán megpróbálnak megint elkapni, vagy visszavinni, ahogyan azt... hát próbálták is már azóta.
- Az egy gép, de... nem tudom, hogy ezt mennyire lehet bárkinek elmondani. A professzor erejét erősíti azt hiszem fel és... meg tud találni vele olyanokat, mint mi. - ahogy én, csak én személyeket találhatok meg, ő pedig ha jól tudom akkor képes mutánsokra specializálódni, és azért az egész más. No meg a professzor sokkal erősebb is nálam, a képessége is, meg úgy általában ő.
- Oh nem, én nem ítéllek el Casey. Úgy éled az életedet, ahogy neked jó, és amitől boldognak érzed magad. Ha azt mondod, hogy ezzel nem ártasz másoknak, akkor nincs baj, szóval... nem ártasz igaz? - mert ez a fontos nekem, hogy ne az legyen, hogy másokat bánt, mert azt nem nézném jó szemmel. Én azért jó lelkű vagyok, régen is az voltam és ez azóta sem változott. Tényleg nem akarom, hogy másokkal rosszul viselkedjen, vagy hogy ártson az itteni lányoknak, mert azt nem viselném én sem jól. Fontos, hogy az ember... nem is tudom, azért óvatos legyen, mert sokakkal sok rossz történik és nem lenne fair tőlünk, ha ezt még tetéznénk is számukra.

Scarlett&Casey

► Just you and me

- Hát igen, gondolj bele, hogy mekkora esély van rá, hogy hárommilliárdból pont úgy bejössz valakinek, hogy neked is ő. Erre magamnál nem látok sok esélyt. Néha válogatósnak érzem magam, máskor meg mindenkiben kész vagyok meglátni a nekem tetszőt. Bonyolult, túl bonyolult. – Vonom meg a vállamat eltűnődve, az ő boldogságának tudok örülni, az enyém meg még nem is alakult ki. Talán abban a tekintetben, amilyenben most ő lebeg, soha nem is leszek. Nem érdemes rá fognom indokként, hogy mert elvitték mellőlem, azért egy barát elvesztése nem tesz ennyire felelőtlenné, vélhetően már előtte is ilyesmi lélek voltam, amin a csonka család csak tovább erősítetett. Vagy gyengített, nem is tudom, hogy mi a jó szó erre. Furcsa most felnőttként találkozni, mivel úgy ahogyan előtte, már nem folytathatjuk. Ő komoly kapcsolatban él, én meg igen nagy széltoló lettem, amin alaposan furcsálkodik, mintha magyarázkodnom kéne. Ám úgy vélem, hogy ha egykor nagyon jóban voltunk, el tudjuk fogadni egymás változásait. Nem mindenki ugyanúgy érik, ettől még az alap jellem ott van bennünk, amit kedveltünk a másikban. Felkapom a fejemet, és már pattannék is, szinte szó szerint visszahúz.
- Pedig hoznék, tényleg. Egyébként mikorra várod... a picikét? Mert nem tudom, hogy mikortól kell igazán gálánsnak lenni, hogy ne tűnjön erőltetettnek a dolog, hanem már tényleg rászorulsz. – Kérdezek rá, ez a része tényleg érdekel, mert abba most még bele se merek gondolni, hogy majd egy kiskölyökkel mit kezdjek, jobb talán még előtte segíteni, utána már nem tudom, hogyan menne. Scarlett meg most sem egy kihasználós, csak nem tudom, hogy szerénységből teszi, vagy most még tényleg minden rendben van nála.
- Igazad lehet, én sem tudom, hogy mitől lettem végül ilyen, tíz év sok idő, most úgy vagyok vele, hogy szeretek lányokkal barátkozni, de azért ne állíts be ilyen hihetetlen nagy sármőrnek, mert nem vagyok az. – Emelem fel mentegetőzve a kezemet. Még csak most találkoztunk, és máris elvárásokat támaszt velem szemben. Mosolygom, végülis igaz, hogy Scarlett már kiskorában is hős megmentő volt, tücsköt bogarat összeszedett, ne halljanak meg az út szélén, pedig azoknak ott volt a helyük. Vigyorogva hallgatom, ahogyan feltalálta magát, vagyis a szerkezetetet, és ki tudott szabadulni.
- Ez akkor is... elképesztő. Tisztára mint ha valami hackerlány lennék. De ha ez ilyen katonais tábor volt, ha mi, akkor nem féltél tőle, hogy pusztán a szökés közben lelőnek? – Erre azért a vigyorgás mellett is kissé aggodalmaskodva szemforgatok, nem tudom, hogy hány éves lehetett a szökés környékén, de ha azt mondja hogy mindez kb. egy éve volt, akkor már húsz körül lehetett. Vagy csak egy éve találkoztak Dorothyval meg azzal a Liammel? Végülis nem lényeg, fő hogy él.
- Na erről nem hallottam, ez micsoda? – Ugrik fel kicsit a szemöldököm, magyarázatra várva, de nem érzem azt, hogy lemaradtam volna bármiről, végülis csak pár órája jöttem, Scarlett már itt lehet egy ideje, ha már több hónapos pocakja van, meg hát csak nem az első nap vallottak egymásnak szerelmet Liammel, tehát biztosan volt ismerkedős rész is.
- Én nem tudom. Végülis ez egy új környezet, nem mondom, hogy kizárva, hogy valaki... komoly legyen, de még nem volt senki. Viszont ezt nem lehet erőltetni. Csak mert akarom, hogy szeressen valaki, nem fogok csak úgy találni a következő szökőkútnál... Szóval addig elnézed, hogy... tudod, hogy hülyülök lányokkal? Nem akarom, hogy keresztbe lenyelj ezért. – Ismét kap egy mosolyt, tulajdonkonképpen érdekelne még ez a szerelem téma, de nem is tudom, mennyire illik belekérdezni, vagy kiváncsi vagyok részletekre. Attól mert a barátom, és örülök a boldogságának, valahogy még mindig fura, hogy egy sráctól ekkora pocakot növeszt.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

- Köszönöm! Igen, tényleg szerencsésnek is érzem magam. Nem akartam volna máshogyan. - hogy legyenek mások is, vagy hogy bármi máshogy alakuljon, hiszen szerelmes vagyok, akkor miért kellett volna kísérleteznem és próbálkoznom másokkal? Sosem gondoltam úgy, hogy bárminek is máshogyan kellett volna alakulnia, maximum a babát nem így terveztük, de hát így alakult igaz? Egyébként is szerettük volna családot, ha nem is most azonnal és nem ilyen hirtelen, de attól még szerettünk volna, csak még szokni kell a dolgot, és figyelmen kívül hagyni mások esetleges véleményét.
- Aranyos vagy, bár most joghurtra nem vágyom, de egy gombóc csoki fagyi... - látványosan elgondolkodnom, de aztán csak elnevetem magamat és megrázom a fejem. - Viccelek, el ne rohanj fagyiért! - még a végén képes lenne rá, pedig én most beszélgetni akarok vele és nem fagyiért szalajtani és egyébként sem vagyok az az ugráltatós fajta, Liamet sem szoktam küldözgetni. Annyira még én is tudok mozogni egyébként is, netán majd a vége felé, akkor már mondjuk esélyesebb lehet a dolog, hogy szükség lesz rá, de jelenleg nem érzem szükségét, még csak olyan elviselhetetlenül kívánós sem voltam eddig, amit szoktak mondani a kismamákra.
- Igaz, azért akkor más volt, de hát úgy nézel a lányok után, hogy... Nem is tudom, csak azt hiszem mást gondoltam, hogy esetleg máshogy lesz. - hogy majd lesz valakije, vagy olyan szerelmesebb típus lett, ezzel ellenben inkább láthatóan pont hogy nem az a szerelmes típus, hanem csak falja a lányokat, vagy a jó ég tudja. Ebből a nézésből nekem legalábbis ez jött le, bár persze simán lehet, hogy tévedek sejtelmem sincs, csak egy kicsit nekem az egész valahogy meglepő. Mint ahogy neki is az, hogy terhes vagyok.
- Igen... szemét dolog, de ez az ilyen embereket nem igazán érdekli tudod. Hát csak időbe telt, amíg építettem egy olyan kis szerkezetet, amivel ki tudtam nyitni minden számkódos ajtót és... elég bonyolult a dolog. - meg kellett jegyeznem mikor hova mennek az őrök és a többi. Idő is kellett hozzá, na meg akarat és bátorság, és nem jöttek ezek azért annyira gyorsan. De mostanra már sikerült mindezt elfelejtenem és azért maradok a birtokon, mert itt legalább biztonságban vagyok és tudom, hogy nem lesz komoly bajom, legalábbis nagyon remélem, hogy így van.
- Ők sokakat megkeresnek. A Cerebro segítségével. Egyszer már én is láttam! - az a gép... hű, Hank megengedte hogy megnézzem és azért nem semmi. Talán még részt is vehetek majd a fejlesztésben, persze csak mellette, mert egyedül én még nem értek annyi mindenhez. - Elhiszem, de ő ezt tudja és nem hiszem, hogy olyasmit is matatna a fejedben, amit nem engedsz. - vagy csak én vagyok naiv, de nem feltételezek semmi rosszat a professzorról. Szerintem ő jó ember és itt is sok jó ember van, akik biztos, hogy nem ártatnának nekünk a képességükkel sem.
- Értem már, de én... tudod nem szándékosan tettem és a zene jó, meg a zenekar is, de nem akarsz többet? Valakit, aki szeret és tényleg melletted van. Jó dolog ám. - tényleg az, én már csak tudom, és nem cserélném el semmire, időszaki kalandokra, vagy bármire. Nekem pont tökéletes így az életem és eszem ágában sem lenne rajta változtatni. Nem is tudom, hogy ő hogyan bírja a kötetlenséget, engem... azt hiszem frusztrálna. Voltam már épp eleget egyedül.

Scarlett&Casey

► Just you and me

- Nalátod. Akkor nem csak a babához, ehhez a sráchoz is gratulálnom illik. Kapós lettél volna, de rád talált a szerelem. Megvan a varázsa, hogy ilyen szerencsés vagy. – Döntöm oldalra a fejemet, Scarlett tényleg szép, és amolyan visszafogottan kedves stílusú, akár álomlányként is lehetne aporsztrofálni, csak ha az ember testvérként gondol rá, akkor nem dobálózik olyanokkal hogy álomlány. Egyszerűen jóbarát, akinek most örülni kell.
- Akkor... majd kiszűrjük a rossz témákat, és egyel több az a strigula, aki segít neked... Csak szólj, és hozom a joghurtot, vagy mit isznak a leendők mamák ilyenkor. – Felelem bizonytalan vigyorgással. Bizonyos dolgokban tudnék olyan általnosan ugráltatható ember lenni, mint mondjuk jégkását hozni, vagy elszaladni a mosodóba, vagy a könyvtárba, de kb. semmit nem tudok a gyerekekről, és remélem ez még sokáig így is marad. Nem akarok önző lenni, de ott a sráca, aki láthatóan nagyon is felvállalta, hogy akkor most apuci lesz, úgyhogy segítek amiben csak tudok, mondjuk így.
- Ha együtt nőttünk volna fel, akkor nem lenne fura. Nekem is fura, hogy te már valakivel... érted. Amikor picik voltunk ez még nem volt téma, most meg már családod lesz. Durva. Durva, nagyon örülök, ezt így értsd. – Csak egy fél pillantás volt a lánytrióra, de amilyen felfokozott állapotban van az én egykori bohó barátném, ezt gyorsan ejtem, és csakis rá koncentrálok, bármilyen rövidek azok a kis letépnivaló szoknyácskák.
- Akkor is... milyen szemét dolog már. Te nem valami biológiai fegver vagy... De.... tényleg, hogy szöktél meg? Összeraktál egy tankot, vagy mi? – Csóválom a fejemet, most nem érdekel a pocak, meg az, hogy más lányok mit gondolnak, odahajolom, és megölelem, sután megveregetem a vállát. Azért nagyon hiányzott ő, és szörnyű elképzelni, hogy én csak magamat sajnáltattam annak idején, azt hittem hogy mindenki tojt arra hogy velem mi van, és afféle úri szeszély volt, hogy továbbálltak. Jobb is, ha kicsit átevezünk Dorothyra, bár őt már arcról sem tudnám visszahozni.
- Itt találkoztatok? Azért kicsi a világ, vagy a két főtanár alaposan összehozza itt a népet. Igazából meg sem kérdeztem, hogy honnan tudják, mi vagyok, vagy hogyan találtak meg. Az egyik kissé matatott a fejemben, az azért nem tetszett túlzottan... – Csóválom meg a fejemet, és bátorítóan bólintok Scar sajnálkozására, most már úgy is mindegy, így alakult az életem, itt vagyok, bűnöző sem lettem, úgyhogy... – Most inkább... bandákkal lépek fel, pengetem a húrokat. Tudod már kicsiként is gitároztam, aztán valahol... elkezdtek erre felfigyelni a lányok. Én... nem akartam sosem kötődni senkihez, nehogy úgy járjak, mint veled. Még egy barátot elveszíteni is rossz dolog, és ha valaki igazán megtetszett... hát... igen, leléptem, de át nem szokásom félrevezetni senkit. Tudod nekem ez most még... inkább hülyülés. Végülis ez csak szex, és ha mind a kettő így gondolja, hát istenem... De olyan bunkón átverős nem vagyok.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

Azt hiszem ez a hirtelen viszontlátás most még a meglepettség ellenére is jelenleg jó dolognak számít, bármennyire is azt gondoltam volna, ha valaki csak úgy mondja, hogy lesz majd ilyen, hogy a legjobb barátom régről csak úgy előkerül és róla is kiderül, hogy egyébként mutáns. Azért ez eléggé meglepő és mindenképpen újdonságnak számít. De egyszerűbb kezelni, mint a babavárás tényét, vagy azt az apróságot, hogy tényleg úgy érzem akadnak, akik határozottan furcsán néznek rám e miatt.
- Nem tudom. Igazából az után nem sokkal, hogy idejöttem találkoztam a párommal, a pici apukájával, úgyhogy annyira nem is volt idejük rá, de nem baj. - én valahogy sosem voltam úgy vele, hogy rossz lenne az, hogy nem volt előtte nekem más. Nem ilyen verseny ez, hogy annak jobb, akinek sok pasija volt, vagy sok nője. Nekem igazából ez így pont tökéletes, végül is csalódások sem értek, és azért ez is elég sokat számít nem igaz? És remélhetőleg nem is fognak majd érni. Persze a mi kapcsolatunkban is voltak hullámvölgyek, de azok is inkább csak külső tényezők miatt, de sikerült túllendülni rajtuk szerencsére. - Tudom, most azt hiszem egy kicsit minden rosszabbul érint, mint máskor. - vonom meg egy félmosollyal a vállamat. Pedig túl tudok én könnyedén lendülni általában a dolgokon, menni szokott, de most mégis csak nehezebb. Gondolom a hormonok miatt, meg ilyesmi, ennyire azért nem értek én hozzá.
- Nem, csak ez még új nekem, hogy ilyen vagy, hogy... tudod megnézel így másokat. - fura ez nekem szokatlan. Azért mégis csak arra a bohó tíz éves változatára emlékezem, aki nem csinált ilyesmit, aki csak kerítéseken ugrált át, most pedig azért egészen máshogy viselkedik és nem utolsó sorban máshogy is fest első ránézésre is. Azt se nehéz kiszúrni, hogy határozottan nehezen koncentrál rám, ami azért még rosszul is esik kicsit, maximum ezt most nem mutatom ki, de azért na... tíz év telt el, most megérdemlem, hogy rám figyeljen és ne pedig vadidegen lányokra, csak azért mert rövid szoknya van rajtuk és mert gondolom nincs akkora méretük, mint nekem, mert azért lássuk be, jelenleg határozottan nem vagyok kiemelkedő formában.
- Nem csak gondolom, azért vittek el, csak nem nagyon értették, hogy ez nem megy kényszer miatt, mármint a feltalálás. Azért ott más volt, egy katonai laktanya... féleség, csak időbe telt mire egyáltalán meg mertem próbálni, és sikerült meg is oldani. - végül is feltaláló vagyok, arra valahogy nem gondoltak, hogy így azért ki is tudok jutni, ha nagyon akarok. Talán azt hitték, hogy nem próbálom meg, hiszen évekig nem is tettem, de azért mégis csak idősebb lettem és változtak a dolgok, egy idő után már jobban akartam végre élni az életemet, végre többet, mint a négy fal, végre azt akartam csinálni, amit én akarok és nem azt, amit mások akarják, hogy tegyek.
- Ő azért fiatalabb is volt akkoriban, nyolc éves, sokat változott azóta. - mosolyodom el. Hát persze, hogy emlékszem, mik voltak régen, hogy hányszor mentünk el, amikor a húgom is velünk akart jönni, de mi inkább ketten vágtunk neki a városnak, mert tudtuk jól, hogy ő csak kolonc lenne, mert még túl kicsi volt azokhoz a kalandokhoz, amiket mi akartunk átélni. - Oh, én... sajnálom Casey, hogy így alakult, hogy rosszul jöttek ki a dolgok, tényleg sajnálom. Olyan sok minden lett volna más, ha ez az egész... - újra csak sóhajtok egyet, de aztán sikerül halvány mosolyt varázsolni az arcomra, még ha nem is valami könnyen megy ez most. Rossz dolgok történtek vele és elkallódott, mert nem voltam ott, ez azért nem valami jó hír. - De majd most jobb lesz igaz? Már nem dobálsz be ablakokat és... akkor most olyan lettél? Tudod... aki átveri a lányokat? - hát azt azért nem értékelném. Komolyan az ablakbedobálást még jobban viselném, mintha kiderülne, hogy csak átveri a lányokat, és dobja őket miután megkapta, amit akar. Ennek a hírnek nem igazán örülnék.

Scarlett&Casey

► Just you and me

Gyorsan átlendülünk a viszontlátás sokkos volta adta kényelmetlen alaphangulaton, és máris fülig ér a szánk, legalábbis az enyém, de gyorsan kipréselem belőle a viszonzást, mellettem aztán véletlenül se legyen rossz kedve, bármennyire is meglep, amilyen áldott állapotban találom ennyi idő után. Sosem gondoltam volna, hogy ő is... mutáns... de ez annyira furcsa szó ránk nézve, még mindig nem jött annyira a számra. Egy a lényeg, hogy most mindketten itt vagyunk, ő pedig boldog, és lesz mit megbeszélnünk, végülis a fél életünket egymás nélkül éltük le. Hirtelen azt sem tudom, hogy mivel kezdjem a kérdezősködést, mert annyi mindenről beszélhetnénk, érdekelne, hogyan is tűnt el, vagy éppen milyen ez a Liam, csak úgy száguldoznak a fejemben a gondolatok, még le sem tudom követni őket.
- Lehet, hogy csak nem vetted észre, ezért aztán egy idő után feladták, vagy nem tudom. Pedig mondom, csini lettél, de tényleg!
– Mosolyodom el, én aztán nem fogom tudni olyan szemmel nézni, a pocak ebből a szempontból lényegtelen, akkor is fura lenne mondjuk udvarolgatni neki, ha teljesen szingli lenne. Sokat voltunk együtt, akkor egymás minden titkát tudtuk, másféle kötelék alakult ki, és ezen az idő sem változtat. Nem mintha más lányokkal tisztességtelen lennék, de vele nem lenne összeegyeztethető ez a hülyülünk és hempergünk dolog. Főleg, hogy ő még meg is komolyodott, nem is gondoltam volna róla, hogy egyszer szerelmes típus lesz.
- Fogd fel úgy, hogy ez is egy erőpróba. Ha át tudsz rajtuk lépni, akkor erősebb leszel. Rosszindulatú emberek mindig is lesznek, szokj hozzá te kis galamblelkű.
– Legyőzöm a késztetést, hogy megölelgessem, összekócoljam a haját, vagy éppen megcsípjem az arcát. Végülis már felnőttünk, itt a lelki támogatás többet hozhat mindkettőnk konyhájára, meg hát a fene tudja, hogyan venné ki magát, ha a pasija ezt látná. Jobb a békesség. Egy-egy válonveregetés, vagy pacsi belefér, de már nem fogunk kézenfogva rohangászni. Na jó, az talán még megejthető olykor, de nem ekkora hassal.
- Téged lepett meg? Miért, azt hiszed, hogy én meg apácának áltam, miközben te babázol? – Csajozós nem vagyok, mert nem szoktam sem udvarolni, sem randizni, csak úgy... valahogy mindig kialakul. Inkább haverkodós vagyok, tabuk nélkül, és talán a lányok is jobban értékelik ezt a változatot, mint a direkt görcsölést. És a siker arány is nagyobb. Sosem húzok strigulákat, nem akarok én mindenkit megdönteni, csak hogy elmondhassam, hogy milyen macsó pasi vagyok, egyszerűen félvállról veszem az egész szerelmeskedés témát, és magától értetődőnek, hogy valami majdcsak lesz. Mindezt ugyanúgy derűsen mondom, nem leszúró szándékkal. Lecsüccsenünk, itt igyekszem már rá koncentrálni, pedig bőven vannak lányok a társalgóban. Egy hármas éppen velünk szemben. Szemkontaktus... Scarlettel!
- Igaz, hogy egyik se egy puszító dolog, de mégis, azért értékessé tesz sok szempontból. Gondolod... hogy ezért vihettek el? Hogy legyél a privát kis fel és megtalálójuk? De hogy szöktél meg egyátalán? Nekem a szökésről mindig ilyen szögesdrót akadályok, meg lézermezők jutnak eszembe. Mesélj! – Egyenlőre még bonyolult elképzelnem a dolgot, hogyan is viselkedik Scarlett képessége a mindennapokban, de hátha majd megmutatja. Ez az egész nekem még teljesen új, csak magamról tudtam, hogy ilyen vagyok, de nem is reklámoztam, pedig a hiradóban már azért egy-egy alkalommal volt róla szó, mint furcsaság... – Dorothy... neki már az arca nehezebben ugrik be, vele alig beszéltünk. Emlékszel, állandóan neked kellett rá vigyázni, de mindig otthon hagytuk? Hát mit csináljunk, ő még nem tudott annyira kerítésen átmászni? Én meg csak veled akartam hülyülni. Velem? Jól viselni? Ne viccelj... – Felhősödik el a homlokom. Sötét árnyék fut rajta végig, mára már feldolgoztam az emléket, de ha még eszembe jut, nem egyszerű visszagondolni. – A legjobb barátom voltál, akivel állandóan együtt voltál. Szinte a tesóm. Lehet, ezt jól viselni? Bandázni kezdtem, ablakokat bedobálni, hátha valahogy híre megy, és visszajössz. Gyerek voltam, nem tudtam kezelni... Kissé rossz indult a második x, és hát úgy voltam vele, hogy valaki kell. Lányokkal kezdtem találkozgatni, először még csak hülyülni, aztán...
– Vigyorodom el végül, és megvonom a vállamat, hát belőlem aztán nem lett romantikus alkat, de talán ez Scarlett elrablásának is volt köszönhető. Meg alapból is lökött voltam.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

Azt hiszem azért már a hormonok is bejátszanak azért úgy rendesen, hogy talán kissé komolyabban veszek mindent. Nem azt mondom, hogy véresen komolyan, de e miatt lehet, hogy mondjuk nem esik jól a pillantása, hogy rosszul esik az, hogy ő is olyan meglepett, mint a legtöbben, bár persze ez valahol érthető. Gyerekkorunkból ismer, és most meg itt állok előtte és hirtelen terhes vagyok... jó azért nem hirtelen, és engem is meglep már csak maga a tény is, hogy egyáltalán itt van, és újra találkozunk, de azért no... Persze ettől még ugyanúgy örülök neki és sok mindent kell megbeszélnünk, hiszen neki még csak arról se sok fogalma lehet, hogy mi történt akkor tíz évvel ezelőtt, vagy hogy vajon hová tűntem el egyáltalán, mert hát... eltűntem, ahogy a húgom is, az egész családom és még csak arra sem volt időm, hogy írjak mondjuk egy nyamvadt levelet, amiben megmagyarázom, hogy mi történt.
- Oh, hát ezt nem tudom, nem vettem észre, hogy olyan sokan epekednének. - vonom meg finoman a vállamat, bár tény és való, hogy annyira nem is figyeltem én erre. Mondjuk igaz, hogy idejöttem a suliba, aztán igazából nem sok idő telt el mire egyszerűen csak vállaltam, hogy segítek Liamnek. Az egész tényleg olyan sorsszerű volt, mint a mesében és igazából pont e miatt nem kell rosszul éreznem magam igaz? Mert szeretem és mert igenis ez az egész jó így. Akartunk mi családot, csak nem most azonnal, az hogy most történt meg, még nem olyan rettenetes, csak most ezt a helyzetet kell kezelni és ehhez kell alkalmazkodni igaz?
- Ha nem lenne X-men, akkor is mellettem lenne, de igazad van. Nem érdekelnek mások, csak tudod azért... nem könnyítik meg a dolgot. - és azért félek, hogy mi van, ha e miatt nem maradhatunk itt, de csak nem tennék meg az alapítók, hogy kiteszik a szűrünket, mert mondjuk van, akit esetleg zavar a jelenlétünk, vagy kicsi, vagy... akármi. Nem akarok elmenni, főleg azok után, ami történt és hogy itt van a húgom, nem akarom. Maradni kell, mert itt vagyunk biztonságban és nem akarom, hogy folyton rettegnem kelljen, hogy ki jön majd, aki el akarja venni tőlünk, vagy szétszakítani minket.
- Hát én... valami olyat láttam, ami meglepett, te mit láttál? - mert régen nem volt ilyen, bár persze tíz évesen más, de most... nagyon úgy fest, hogy úgy néz a csajok után, mint aki... Hát nem akarok én ítélkezni, de az én romantikus életképeimbe azért a nagy csajozás valahogy nem fért bele sosem. Szerencsére, hogy Liam nem ilyen, nem is volt velem, de Casey ezek szerint... Jó ez még nem biztos, csak ráköszönt egy lányra és kicsit utána fordult, ettől még nem lesz egyből a csábítás nagymestere igaz? A válaszokkal viszont tényleg megvárom azt, amíg leülünk, mert nem akarom én itt mindenki előtt felvázolni az életemet.
- Az egyik elég... fura és meghatározhatatlan, fel tudok találni dolgokat, amiket más nem és... megtalálok bárkit, akit meg akarok. - na meg persze, ha van hozzá egy személyes tárgyam is legalább, de az sem kell mindig. Ezek azért fontosak másoknak. Nem itt, mert itt sosem kérték, hogy csináljak valamit mert kell. Hanknek néha besegítek a műhelyben, de csak ha kedvem van hozzá, nem kötelező és a professzor a gépével megtalálhat bárkit, nem kellek én ehhez, de másoknak... hasznos lehet. - Dorothy is itt van az iskolában képzeld, már hónapok óta. Ő is ide került, sőt lassan egy éve és... azért ez jó. Megint együtt lehetünk és örülök neki, hogy te is itt vagy! De mi van veled? Azért... jól viselted tudod... hogy eltűntünk? - mégis csak a legjobb barátom volt és nem tudom, hogy mennyire volt neki nehéz az, hogy csak úgy felszívódtam. Nem volt szándékos, de mi mást tehettem volna, beleszólásom sem volt.

Scarlett&Casey

► Just you and me

Még fogalmam sincsen róla, hogy Scarlettnek milyen kalandos élete volt, nekem csak a család adta a kalandot, miszerint nem akartam túlzottan együtt lenni velük, így magamat kevertem az elején inkább galibákba, a későbbiekben pedig a lányok szoknyája, bugyija közelébe. Most, hogy végignézek a kis legjobb barátomon, egyszerre látom benne a csalafinta bandázóst, meg a komoly leendő anyukát. Most még kissé felemás a helyzet, ezért vagyok lesokkolódva. Engem aztán nem izgat, hogy mások hogy néznek rá, nekem nem a fiatalsága miatt fura, hanem mert én ismertem kicsiként. De képes vagyok annyira elfogadni a kérését, hogy legyen, egye fene visszaveszek, és empatikusan állok a kérdéshez, főleg mert olyan aranyosan fogalmaz, hogy a párom, meg babánk, szóval nehogy már én legyek, aki egy újabb tűt szúr abba a bizony párnába. Attól még nem fogom tudni felkapdosni, de majd kap két nagy puszit, vagy ilyesmi. Aztán majd lehet megint bandázni, ha megszületik a kicsi, majd ez a Liam pátyolgatja, amíg megszöktetem kacsát dobálni Scarlettet. Na jó, ahhoz már nagyok vagyunk, de majd valami programra biztosan elrángatom, ha csak tehetem, bár ha ekkora a szerelem, akkor nyilván az xmenjével tenné, nem egy régi cimborával. Na majd kialakul.
- Úgy értem, már kislányként is cuki voltál, most meg biztosan epekedik utánad mindenki... – Válaszolok vigyorogva, nekem inkább testvérszámba ment mindig, valahogy most is logikusabb, hogy így folytatom a dolgot, pláne, hogy már szerelmes, babája van, én meg úgysem tudnám magam lekötni még senkivel. Talán később sem. Mint egy kém, örökifjú sármos dög maradok, remélem nem pottyantok be babát senkihez.
- Ez azért jól hangzik, legalább testőr is a kedves apuka. Tojjál az érdekes nézőkre, akkor család lesztek, igaz? – Fura, de itt még eszembe se jut, hogy mondjuk bébiszitterkedjek majd, ennek még lesz jelentősége a későbbi évadok során. Úgy kezelem a dolgot, hogy örülök a boldogságának, többet most nem tudok a dologhoz hozzátenni. Féltékenység nincs bennem, bár teljesen más a stílusunk, én és a nagy szerelem... hát azt soha! Aztán azon kapom magam, hogy leköszönök egy lányt, aki csak vigyorog, de ha még akarok valamit tőle, sürgősen ki kell magyaráznom, hogy nem miattam pocak a pocak.
- Ugye...? Láttad te is, hogy volt valami...? – Nevetek vissza, amikor a lány már eltűnt a fordulóban, a kerek kis popójával, khm... Vissza Scarlett témájához, a falnak támaszkodva hallgatom, szabad kezemmel hátrasimítok a szinte sötét sörényemet. – Üljünk! – Bólintok, és megelégszem egyenlőre a részinfókkal ám folytatja tovább már útközben. Hüledezek egy sort, az önmagában elég durván hangzik. – Azta... miért, mi a képességed? És... hol a húgod? – Kérdezek rá izgatottan, most már elég mosolygósnak tűnik, biztosan happyend lesz a sztoriból, már csak le kell ülnünk. Benyitok az első kanapés társalgóba, ahol vannak ugyan páran, de szerteszórva a kanapékon, ezért félhangosan tudunk beszélgetni. Nem akarom én most pocakkal a közeli kisvárosba cipelni. Lehuppanunk, aztán oldalt fordulok, hogy hallgassam a válaszokat.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

Igazából nem mondom, hogy olyan nagyon komoly lettem, bár persze valamelyest. Sok minden történt és inkább a figyelmes kedvességem maradt meg, mint sem a bohóság, ami volt tíz évesen. Mégis csak gyerekek voltunk és azóta annyi minden változott, hogy ihaj. Elvittek, szinte már elraboltak a családomtól, a szüleimet megölték, a húgomat elszakították tőlem, teljesen felborult az életem. És még így sem keseredtem meg pedig ennek is meg lett volna az esélye, de nem történt meg. Azóta pedig hogy itt vagyok megtalált a nagy szerelem és végre a húgom és volt az a rémes eset a szigeten, meg az elrablásunk és... szóval enyhén szólva is rengeteg minden történt és most mégis csak úgy fest, hogy anya leszek, ami miatt mégis inkább valahol előtérbe került az, hogy komolyabb legyek, mert ez igenis elég komoly dolog, nem csak valami apró kis semmiség. Ehhez azért komolyság is kell, no meg aggodalom is van bennem egy jó nagy adag, hogy menni fog-e nekem, nekünk, hogy mennyire lesz nehéz, nem lesz-e gond, nem teszik-e ki innen a szűrünket... nem egyszerű.
- Igen, a gratulálok az tökéletes. - mosolyodom el végre úgy igazán. Ez is valami végre azt hiszem és persze tudom, hogy nem akarna szándékosan megbántani a nézésével, csak hát na azért mégis csak meglepődtem a dolgon, meg egyébként is... kezelni ezt nem annyira egyszerű. - A fél világ nem kell nekem, pont elég az az egy. - mosolyodom el. Hát igen, nem érdekel engem más, csak az én egyetlenem, nem számítanak a többiek, meg a fél világ, meg... senki sem, hogy mit gondol rólam, vagy hogy néz rám. No meg azért amekkora hasam van, azt hiszem az már bőven mondhatni elrettentő tényezőnek számít a legtöbbek felé. A pacsit azért viszonozom és úgy érzem, hogy ő is változott. Kicsit más lett, lazább, kötetlenebb, vagy mi a jó szó vajon? Bohó most is, de valami mégis csak más lett.
- Tudod inkább csak furcsállják azt hiszem, de ő megvéd persze, mindig. Liamnek hívják egyébként és X-men lett nem rég, szóval nem csak diák, mint én. De kedves tőled, és köszönöm. Tudod nem vészes ez, csak néha rossz érzés, ha.... úgy néznek. - olyan meglepetten, olyan értetlenkedve, olyan nem is tudom, furán zavaróan. Nem jó érzés, mert nem tettem én semmit rosszat, szóval nem fair a dolog úgy gondolom. Amúgy sem tizenöt vagyok, nyáron leszek huszonegy, az már azt jelenti, hogy ihatok alkoholt is, meg szavazhatok, meg minden. Nem vagyok azért már annyira fiatal, hogy ezen le kelljen mindenkinek döbbennie igaz? Kissé azért meglep, hogy úgy végigméri azt a lányt, meg az odaköszönés. Régen inkább csak húzkodta a lányok haját, de ez a pillantást... - Ez meg... mi volt? - nem tudom megállni, hogy egy rövidke nevetés ne szökjön ki. Hát na, rég találkoztunk, tény és való és úgy fest, hogy azért ő sem maradt ugyanaz a bohó kölyök, aki volt, vagy legalábbis nem mindenben.
- Ez elég bonyolult. A szüleim... nem akartak odaadni azoknak, akik jöttek és... Inkább üljön le rendben? És aztán elmesélek mindent. - moccanok is, hogy belé karoljak és a közeli nappali ajtaja felé irányítsam el, ha már le tudunk gond nélkül ülni. Ez még sem olyan történet, amit az ajtóban kéne megbeszélni, nagyon nem. - Szóval a képességem olyan, ami elég fontos másoknak, és apáék nem akarták, hogy elvigyenek, aztán hirtelen meghaltak, a bácsikámhoz kerültünk, aki meg nem igazán foglalkozott már ezzel az egésszel és... két sötét öltönyös fickó vitt el végül. Elszakított a húgomtól és hát a képességemet akarták kihasználni. Talán egy jó éve sikerült megszöknöm. - rövid és azt hiszem zavaros összefoglaló, de ez pont nem az a része az életemnek, amiről szívesen és részletesen mesélnék bárkinek is. Nem valami kellemes és élménydús.

Scarlett&Casey

► Just you and me

Több fronton is meglepődök, és nem a pocak a legnagyobb indok. Sokkal inkább az, hogy milyen komoly lett. Az a Scarlett akit én ismertem, állandóan nevetgélt, hülyült, most látom az arcán is, hogy rosszul esik neki, hogy sokkolódom egy cseppet, pedig ha emlékszik, akkor logikus is, hogy nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon máris rátalál a nagy szerelem. Tíz évesen ugyan nem nézte meg a fiúkat, de magamban nem is tudtam volna elképzelni még pár évvel később sem, amikor visszagondoltam rá, hogy valaha olyan nagy pasizós lesz. Dehogy akarom én bántani azzal, hogy visszahúzom a kezemet, inkább ösztönös védelem, nehogy megnyomjak valamit, mert első blikkre gyorsan fel akartam kapni, hogy ujjongjak egyet, hogy látom. És még babástól is elbírnám, de ha magamhoz szorítom, az nem fájna neki? Mégiscsak vigyorgok, és legalább a haját kócolom össze, nem fogom én szavakkal se bántani, ezért is fogom vissza. Bármennyire is a számra jönne valami olcsó poén, azért ez már komoly dolog, a barátomnak babája lesz, ez durva...
- Fú, hát ezt nem gondoltam volna, gratulálok, vagy mit kell ilyenkor mondani. Dehogy nézek, csak hátulról nem látszott. Valahol érthető is, szép vagy, aranyos, naná, hogy belédszeret a fél világ... Csak én maradok állandóan pártában, pacsi! – Emelem fel a kezemet a régi idők emlékére, remélem, hogy belecsap. Kiskoromban azért még bőven nem voltam csajozós, szereretigényemet Scarlett bőven kielégítette, később kezdődtek nálam a flörtölős dolgok. Legalább két évvel. – Mindenki... bánt ezért? A párod... jé, de fura szó... ő megvéd? Mert én tuti meg foglak, leteszem a nagyesküt... – Elmegy mellettünk egy hosszú combú szőke, alig tudom nem lekövetni a tekintetemmel, és azért egy finom mosolyt villantok azért. – Helló. – A lány viszonozza a mosolyt, a köszönést viszont nem. Talán azt hiszi, hogy tőlem van a gyerek, ne mááár! Végül Scarlettre vigyorogok, megrázva a fejemet, kizökkentem egy cseppet, nekem aztán nincsen párom, nincs az az isten, hogy én szerelmes legyek.
- Ez milyen beteg szó... De ezért miért tűntél el? Én is az vagyok, és engem nem vittek sehova... - Elgondokozom a szavain, nekem szinte elég átlagos életem volt, de mehetünk, leülhetünk kajálni valamit. Vagy csak simán beszélgetni, hát van mit. – Még csak reggel érkeztem, te mondd meg, hogy hova. – Morfondírozom, hogy mivel is kezdjem, de az ő története érthetően jobban érdekel, végülis őt vitték el, nem engem. Vagyis őket, bár a hugával alig beszéltem, mindig Scarlett volt a jóban-rosszban pajti.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

Nem mondom, hogy jól esik a pillantása, mert hát na... azért az, amikor valaki ennyire elképedve néz rád és visszahúzza a kezét is, mert felfogja, hogy terhes vagy... Az a baj, hogy már sok elég kellemetlen pillantást láttam már az utóbbi hetekben. Olyan számon kérőket, vagy vádlókat, pedig nem tettem semmi rosszat igaz? Én csak... megtörtént és amúgy is van valakim, van párom, már egy éve, szóval nem olyan rémes dolog ez és nem csak egy futó kalandról van szó. Fiatal vagyok ez igaz, de szeretem Liamet és ez a lényeg, akkor pedig miért kell másoknak eleve úgy nézni... ahogy néznek? És most még Caseytől is azt látom, amit nem akarok látni. Persze régről emlékszik rám, amikor még gyerekek voltunk, amikor még nem volt semmi gondunk, amikor még minden más volt, de azóta sok minden változott, minden bizonnyal az ő életében is, hiszen most itt van és felnőtt és... ha itt van, akkor a tetejében ő is olyan, mint mi! Igen ez is egészen lassan esik le, de első körben azért mégis csak a miatt érzem magam rosszul, ahogyan néz rám, nem tehetek róla. Végül csak elvigyorodik, bár ez már nem hozza vissza azonnal a kedvemet, főleg a megfogalmazás. Hát na... változtam, mint mondtam. Visszavarázsolom végül azért a mosolyt az arcomra.
- Valami olyasmi, azt hiszem, bár úgy mondanám, hogy babát várok... vagyis várunk a párommal. Eléggé hirtelen jött és... de hát ez van és attól még jó dolog, csak ne nézz úgy, mint mindenki. - na jó nem mindenki, sokan inkább nem akarom én most ezzel dorgálni, csak egy kicsit csúszik ki a számon a dolog. Minimálisan, nem tehetek róla, de a mosolyom nem szűnik meg, még ha nem is bokszolok vissza. Én azért sosem voltam ilyen, legalábbis nem ennyire, mint ő. Gyerekként is inkább a kedves és mosolygós kislány voltam, mint sem a nagyon fiús és bokszolós.
- Mutáns? Igen, azért... - halkan sóhajtok egyet. Hát na, meg is lep, hogy nem azzal kezdte, hogy megkérdezze, mi történt, vagy hová tűntem. - Azért tűntem el, vagyis tűntünk, legalábbis nagyon úgy néz ki. De mi lett veled és hogy hogy most itt vagy? - azért lassan oldódom és őszintén szólva rengeteg kérdésem van. És ezt nem itt ácsorogva kellene azt hiszem megbeszélni, mert tuti, hogy lefáradunk és egyébként is nem tartozik mindenkire igaz? - Leülünk valahol, étkező, vagy konyha, nappali? - van itt pár szoba, és azért hát na... lassan sikerül ocsúdni, hogy mégis csak itt, ami számomra azért meglepő. Nem gondoltam volna, hogy csak úgy előkerül. Megpróbálhattam volna megkeresni, de fel sem merült bennem, hogy ő is olyan lehet, mint mi és épp e miatt nem is próbálkoztam meg vele. Valahogy nem lett volna azt hiszem értelme, ha amúgy is ember. Nem kellett volna még belezavarnom az életébe, főleg hogy az én életem már pont eléggé zavaros.

Scarlett&Casey

► Just you and me

Biztosan egyszerű lesz majd a beilleszekedés, bár az a lila arcú valaki, akiről el sem, tudtam dönteni, hogy fiú vagy lány.... Az ilyesminek azért még lehet jelentősége, nehogy bekategórizáljam lánynak, aztán meglepődöm majd a vetkőztetésnél. Fogjuk rá, hogy akkor majd a tutira lánynak tűnőekkel kezdek, ez egyébként is olyan rohadt fura, valaki átlagembernek tűnik, de olyan groteszk kinézettel is megvannak páran áldva, és még elvárják, hogy senki nem viszolyogjon rajtuk? Pedig én aztán eléggé kísérletező alkat vagyok, még a tömény pasihangú szakállas lányokkal is összeröhögök, ha úgy alakul, igaz, velük aztán nem bújok ágyba. Szóval érdekes lesz majd itt kavarni, remélem minél többször el tudom majd lógni ezeket a kötelezőnek titulált órákat. Az valahogy már tényleg nem az én világom. Addig kell kihasználnom a külső adottságaimat, amíg még fiatal vagyok, és a közizlés szerint jó pasi.
Letámadom hát a lányt, akit Scarlettnek vélek elsőre, ha véletlenül meg nem ő lenne, akkor egyértelmű, hogy megvannak rá az eszközeim, hogy kivágjam magam a dologból. De ő....jesszusom, mi ez... a has? Elkerekedik a szemem, és visszahúzom a kezemet a derekáról, mert fel is akartam kapni, na de így...
- Eddig az voltam, de... – Végül elvigyorodom, és állon boxolom. – Na mi van kismadár, úton van a fióka? – Elsőre tehénke jutott eszembe, borjúval együtt, de gyorsan korrigáltam magamban, az azért erős lenne egy lánnyal szemben, akit imádtam de nagyon még régen. És a fene sem gondolta volna, hogy a szomszéd kislány, akivel olyan jókat hülyültünk, most felnőtt nőként itt... pottyant ki egy kisebbet magából. Ez több mint meglepő.
- Hát te is... olyan vagy, mint.. ? – Nem fejezem be, nagyon nem tetszett az a kifejezés, amivel a két muksó élt; mutánsok. Én nem érzem magam mutánsnak, nem vagyok én őspolip.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Casey & Scarlett

Az utóbbi időben azt hiszem sok minden történt, ami felett még nem tértem napirendre, amit talán időbe telik majd feldolgozni. Ha az álmaid szép lassan összeomlani látszanak az azért nem túl kellemes és persze azt mondják a remény hal meg utoljára, de az ember a végtelenségig sajnos nem reménykedhet, ha folyton keresztbe húzzák a számításait. Nem tudom még, hogy a húgom vajon hajlandó lesz-e úgy kezelni ezt az egészet, ahogyan én várom tőle és azt sem, hogy vajon én tudom-e úgy kezelni, ahogy kéne, ahogy mások várják és... amúgy is mi van akkor a nagy tervekkel, azzal, hogy elmegyünk világot látni, hogy bepótoljuk azt, ami kimaradt az életemből? Eddig csak annyira tudtam látni valamit a világból, amennyit muszáj volt, amikor elraboltak, amikor Liam és a húgom kerültek arra a rémes szigetre és utánuk mentünk és mostanában már úgy érzem ki sem merem tenni a lábamat lassan a birtokról, mert annak mindig csak rémes következményei vannak, és akkor... egyáltalán hogyan lesz rendes családunk? Ennyit a tengerparti házról és a nagy álmokról? Persze nem azt mondom, hogy ez így rossz, hiszen az a fontos, hogy együtt legyünk, de attól még ugyanúgy nem könnyű feldolgozni és úgy járni órákra, mintha minden rendben lenne, főleg, hogy már nagyon is meglátszik rajtam kívülről is, hogy mi a helyzet. Hátulról nem, de hát előlről bőven, és azért vannak, akik meglepetten néznek rám. Nem kezdhetem el mindenkinek magyarázni, hogy mi a helyzet, főleg nem ismeretleneknek igaz? Mást viszont mit tehetnék, mint hogy figyelmen kívül hagyom őket? Igen terhes vagyok, előfordul ez az emberrel, és nem mindenki vár huszonöt éves koráig és nem mindenkinél akkor történik meg, amikor már házas. Van amikor csak úgy... becsúszik, de attól még egyáltalán nem rossz és nem kéne úgy nézniük rám... bár persze simán lehet, hogy én látok bele többet ebbe az egészbe. Végül is Liam X-men lett, ő már nem csak egy sima diák és én is nagykorú leszek nyáron, szóval... nem olyan rémes ez az egész igaz?
Ennek ellenére rendesen meglep a hang, no meg aztán a hátulról támadó nagy ölelés is, főleg hogy először megfordulva még csak fel sem ismerem az illetőt. Mondták vajon, hogy ön, csak nem figyeltem, vagy nem volt még alkalmuk rá? Amúgy se tudhatták, hogy ismerem őt régről... jó régről, szinte már úgy tűnik, mintha egy másik élet lett volna. Végül bizonytalanul, de csak elmosolyodom. A szeme nem változott, az a huncut csillogás, a mosolya és a haja... csak idősebb lett, ahogyan én is, eltelt már vagy tíz év azóta, hogy elvittek minket. Még csak elbúcsúzni sem volt időm.
- Casey... te vagy az? Komolyan? - nem, azért még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hiszen ki tudja, talán tévedek, talán csak valaki olyan, aki esetleg hasonlít rá és kész. Nem biztos az, hogy tényleg ő az és ha igen... hát olyan sok idő telt már el. Megváltoztam, minden bizonnyal ő is igaz?

Scarlett&Casey

► Just you and me

Csakis azért voltam hajlandó elfogadni a két fura fazon ajánlatát, mert itt biztosan akad új vadászterület. Kanadában már kiismertem a csajokat, még azt is mondhatnám akár, hogy unalmasak, de itt... az Államokban, hát miért is ne? Próbáltam nem bealudni, amíg sorolták, hogy ez a képességem tekintetében milyen előnyökkel jár, hát őszintén nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy új helyre jövök, ismét másokat ismerek meg. Ezek még nem tudják, hogy mit vállaltak. Azt mondjuk mindig megúsztam, hogy kirúgjanak, de hajszálon függött. Itt talán más lesz a helyzet, állításuk szerint szükség van rám, mutánsból azért mégsincs hárommilliárd. Vagyunk maroknyian, el kell viselniük engem. Már a kocsiban elkezdődött, hogy a drágának tűnő bőrülésbe ragasztottam a rágómat, hogy kellemes mosollyal rántsak vállat a magasabbik zord nézésére. Látom már, hogy mi jóban leszünk.. Le kell majd pakolnom, ezt mondták, most, hogy itt vagyok a szobámban. El kell majd járnom órákra... Hát ezzel már lesz némi fenntartásom. Csak egy új inget veszek át, hogy nekiinduljak a folyosóknak, mert nem tudok várni. Vajon van kosárpálya? A többi kanadaival ellentétben nekem nem a hoki, hanem a kosár a mindenem, és mintha láttam is volna egy pályát. Nem vagyok túl magas, és csak éppenhogy izmos, így sosem lehetnék profi, de játszogatni teljesen jó, és végülis ez is olyan csapatdolog, amit szoktam szeretni. Főleg lányokkal persze, hogy egy-egy esés után fel tudjam őket segíteni, és az sem elhanyagolható tény, hogy az emberfogásnál mindig akad néhány véletlen mozdulat, amelyből aztán kialakul valami cinkos összenézés. Ez mára is a terv, úgyhogy irány a kosárpálya. Útközben elhaladok egy hármas mellett, két lány, és egy fiú, kedvesen odaköszönök, nem vagyok én direkt csábító. Mégis kuncogva köszönnek vissza, a srác bezzeg szemforgat. Vigyorogva haladok tovább, már majdnem a földszinten járhatok, ennyire nem bonyolult átlátni az épületet. Hogy aztán a lépcsőkről lássam meg hátulról azt, aki a legjobb barátom volt. Remélem hogy ő az, ha nem, akkor meg alap lehet az ismerkedésre. Nem is hagyom, hogy hátraforduljon, úgy látom nagyon elgondolkozott.
- Scaaaaar! – Csak egy pillanatra láttam fentről az arcát, most háttal van, kit érdekel, ha ezzel megijesztem. Hátul csapódik neki, de nem annyira, hogy fellökjem, éppen csak annyira, hogy megöleljem. Gyorsan megfordítom, hogy tényleg ő az.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Tárgy: Re: Scarlett & Casey - újra együtt

» Scarlett & Liam - Újra együtt
» Casey Andrews
» Dorothy && Casey
» Dave & Asami- Újra itt?
» Faye & Jamie - Végre együtt!