|
welcome
Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
|
|
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
|
last posts
► Konyhaby Jean Grey Szomb. 28 Ápr. - 17:19 ► Folyosókby Jean Grey Szer. 21 Márc. - 17:51 |
Top posting users this month | |
i'm here
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 1 Bot Nincs A legtöbb felhasználó ( 358 fő) Szomb. 26 Okt. - 17:35-kor volt itt. |
|
|
| Tárgy: Re: Fák között... Csüt. 4 Jún. - 11:02 | |
| Na ez egy nagyon fura alak, és még bumfordi is! Itt mondja a mindenféle bizgerét, aminek semmi értelme sincsen. Minek fújná el az erdőt, ha lehet benne játszani? Hülyeség! Naná, hogy csúnya szó, de most merek rá gondolni. Nincs itt Anyu, hogy rám szóljon érte. Ez az izé lány meg itt a fákra is felmászik. Na jó, akkor muszáj lesz beszélgetnem vele. Nem tetszik a ruhája meg a festéke. Erre odajön hozzám a fához! Közel. Hát oké... - Disznó ám az öreganyád térde kalácsa! Jól ráugrok a szomszéd ág végére, amitől az már eléggé hangosan reccsen. Kinyújtom rá a nyelvem, és felugrok, amitől megint reccsen egy jó hangosat. Aztán zutty! Hehe, most leestem elé. Szeretek leesni, közben fújja a szél az arcomat. Puff. Majdnem talpra, csak kicsit kell támaszkodnom. Felállok, és leporolom magamat. - Te meg ki a fenje vagy, fura lány? Furcsán nézek rá, mert hát ő is eléggé furcsa. Aztán mi az, hogy úgy bújócskázik velem, meg se kérdezi, játszhat-e. Hát ilyet tuti nem illik, az már biztos! És még nem is köszönt. Erre azt mondják a felnőttek, hogy illetlenség. Az az, amikor olyat csinálsz, ami nem illik. Mondjuk beleszólsz a másik játékába, pedig nem engedte meg. Ez a lány illetlen. - Piszok van az arcodon, tudtad? Tényleg ott van. Meg valami piros is, amit nem tudok, hogy micsoda. És úgy néz, mint aki... hát nem tudom, hogyan, de furán. Lehet, hogy szuperhősöset akar játszani, és ő lesz a főgonosz. Akkor lehetne jobb jelmeze is, mert ez elég béna. |
| | |
Play By : Emily Perkins
Hozzászólások száma : 6
Kor : 25
| Tárgy: Re: Fák között... Vas. 24 Május - 9:12 | |
| - Icipici pók ül, fenn a ház falá... - Nem túl szép, kisimult gyereklány hang. - Dugulj el! Húzd le magad a kreténségeddel együtt! - Kaparó, mély, gonosz. Minden hang penge, amivel a bőre alá hatolok. Vonaglik, nyűszít, a nyál egyenletesen csöpög a szájából. Gyűlöli, tényleg gyűlöli a gyerekműsorokat. Tekeregnek az izmai, áll a falon, ül a falon, áll, összerándul ezerszer. Most nincs sarok, ahová behúzódhatna nyáladzani. Meginog. Rúgok rá egyet a biztonság kedvéért. Azt hiszem, megleptem; átbukik a fal belső oldalán. Suhogás hangja. - Ó, te gennyes kelés, te... te... fekély! Miért nem tudsz egyszer csalás nélkül elpusztulni? Felrepül. Fekete, hártyás szárnyai eltakarják az eget. Nagy a sötétség, már nem látom a kis házat se. Csak kifelé vezet az út. Csak arra van fény. Kiereszti a karmait, én befeszülök. - Mindig ugyanaz a tánc. Mikor akarod már eltörni a lábad? Patkány vagy; én sárkány. Kitátja a pofáját, nyelve alábukik. Érzem azt a csiklandozást a számon. Szétrobbantja a koponyámat. Szétkenem, csak útban van. Na jó, kicsit engedek a nyelvemre is. Vörös íze van, mint a haragnak. Üszkös, kaparó sziszegés; öblösen hányja a lángokat. Futni kell. Amíg velem harcol, legalább nem a másikra figyel. Hopp, rossz gondolat. A hatalmas árnyék elzúg felettem, és a fák felé veszi az irányt. Messze az első, de már előtte áll. Hatalmas fújásokkal veszi a levegőt; kiszagolja. Kiengedett karmok, tűhegyes agyarak. -Merre bújkálsz kis disznó? Elfújom az egész erdőt, ha kell... Újra az a sziszegés; újra a lángok. Pőre csonk marad csupán a legtöbb ág, és az egyik végén ott gubbaszt a puha kupac hús.
<^3 <^3 ~~\__/~~ ~ ~ ~ ~ ~
Pókként terpeszkedik a hatalmas fal tetején. Néz valahová, mintha valakivel beszélgetne, de a kettős hang csak az ő torkát hagyja el. Közelebb kúszik a képzelt alakhoz, lassan két lábra emelkedik, és hirtelen kirúg egyet. Kicsit mintha megbillenne. Lenéz a mélybe, majd kipillant a fák közé, aztán fel az égre. Gyereklány hangon beszél. Izmos kis teste befeszül, az ujjai karmokként görbülnek be. Mély, férfi hangon beszél. Kitátja a száját nyelve letekeredik, az orra vére megered, és végig folyik rajta. Bal kezével hosszú csíkokat fest a szemei alá saját vérével. Sziszegő fújtatás tör fel a torkából, megbillen, talán leugrani készült, amikor teljes testében megdermed. Titán felé bámul. A szemei majdnem teljesen feketék. Lenyal egy kis vért a szájáról. Olyan, mint valami éhező nagyvad. Leugrik a fal tetejéről. Gurulással tompít, és már száguld is előre, a fák közé. Annál a fánál áll meg, hangosan szimatol a levegőbe, és végül felnéz rá. Nem a szaglásával, hanem a hallásával látja. Mély, férfi hangon szólal meg, karomként begörbülnek az ujjai, vicsorog. Fújtat, sziszeg, és egyenesen rá bámul. Már szemeivel is követi a sűrű levelek között. Izmai pattanásig feszülnek, ugrani készül.
A hozzászólást Ellana Odious összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 5 Jún. - 11:42-kor. |
| | |
| Tárgy: Re: Fák között... Szomb. 23 Május - 23:48 | |
| Na most meg olyan érzésem van, mint amikor cidrizek a hideg széltől. Fázni nagyon nem szoktam, de tiszta libabőrös leszek tőle. Ez akkor van, ha valaki rám akar ijeszteni. Ilyen meg sok van a suliban, mert ez nagyon menő játék nálunk. Mondjuk Emily a múltkor bepisilt, amikor elé ugrottunk. Kicsit megsajnáltam, úgyhogy elküldtem a többieket, és elkísértem a szobájába. Azt nem tudom, miért ilyen ijedősek a lányok. Biztos mert hosszú a hajuk, és attól félnek, hogy meghúzzák. De olyan is van, akinek meg rövidebb a haja, mégis lány. Az is furi. Körülnézek, mint egy nyomozó a filmekben, közben még hunyorítok is. Tuti, hogy valaki valami turpisságon töri a fejét. Még az is lehet, hogy pont itt. Közel. Hát tényleg ott van valaki! Látom az árnyékát a földön, úgyhogy bemegyek egy fa mögé, mintha ott láttam volna valamit. Igazából felmászok, ha már ott vagyok. Úgyis elég vastag fát találtam magamnak, a másik oldal is elég hozzá, hogy ott magasra menjek. Biztos meg akarnak ijeszteni. Én nem pisilek ám be! Titán nem olyan ijedős. Titánra nem lehet csak úgy frászt hozni. A frász szokott inkább befrászolni Titántól! Úgy ám! Szóval a fáról jól kilesek, és megnézem, honnan jöhetett az árnyék. Valamit látok is mozogni a falnál, de nem teljesen, mert az ágak meg a levelek takarják valamennyire. Na megállj csak, te sumák! Majd én megijesztelek, aztán lesz ám nemulass! Hehehe! Vagy csak lekardozlak. Itt van a hátamon a botom, ami igazából a kardom, beledugva a pulcsimba. Olyan vagyok most, mint egy igazi ninja, háhá! |
| | |
Play By : Emily Perkins
Hozzászólások száma : 6
Kor : 25
| Tárgy: Re: Fák között... Szer. 20 Május - 16:21 | |
| Állandóan fodrozódó, kavargó, csavargó, tekergő, vonagló, mintha körülöttem hullámozna, kúszna, mászna; mar, mert éles, villan, vág, tűz és ládzsa az a tekintet... Csupa agyar és kések, csupa fröcskölő nyál, ami nyíl és pofája a tegez. Most megint kicsit tiszta. Azt hiszem a ülök. Nagyon hideg van, fázom. Reszketek. - Norman... Hol vagyunk? Halk motyogás magam elé. - Ez a megtisztulás... Kaparó, égető hang. Folyékony tűz a torkomban. Folyékony tűz a hátamon. Ömlik a bőrömön, a karomon, a fejemen. Eleven láng vagyok, emberi fáklya. Múlik a remegés. Jön a vihar. Szakad a koponyám, széttép az ég zengése. Zörgő csontjaimat szertefújja az orkán. Nem hallom, csak érzem, amikor összetörnek a porcok a testemben, amikor felőrlődöm, és porrá válok magam is. Normannek szárnyai nőnek. Ő lebeg a vihar centrumában, és szárnycsapásai egyre messzebb sodornak. Megint sötét. Alábukom a mélybe. Itt nincs levegő. Fulldoklom. Kapkodnék, csapkodnék, vergődnék, karmolnék, acél pántok csattannak, láncok kúsznak, kapaszkodnak. Zúzhatatlan, ellenállni lehetetlen. Arany lándzsák döfnek át, láva ömlik pőre bőrömre. Valami csorog az arcomon. Oda kapok; a saját vérem folyik, égett szemgödreim alól csöpög. Hallom a hangját, ahogy magához hív. Tisztul a kép. Az ablak alatt ülök. Fogalmam sincs hogy kerültem ide. Csak Őt látom. A karjaiban tart, a keze meleg, a hangja lágy. - Anya... Suttogom mélyről, melegen. Rám néz, rám nevet, hallom a hangját. Még egy kicsit. Fejem a mellére csuklik. Benyel a mélység. Fegyverropogás, reflektorok, beteg, lesoványodott emberek, szikék, csonkítás, méreg, gáz, tömegsír. Meleg van, és én reszketek. Csontsovány ember vagyok, akit összekaszabolnak, és összevarrnak más emberekkel. Kiemelik a szemgolyóimat, és kívülről látom miféle megcsonkított szörny is az ember. Látom a szikéjét. Most szembe fordít magával, és izzó szemei fénye mögött Normant látom. Valaki sikít az agyamban. Én? Megölel a hold és a csillagok. Minden fehér és puha. Egy felhőn fekszem, ami koporsóként borul felém. Temetnek az angyalok. Tekeredő, csavarodó, spirál folyam passzírozza magát az agyamba, színes, szagos, véz íze van. A füleimbe ömlik, és ott megalvad. Valami változik. Minden megdermed, túlfeszül, majd a valóság felrobban, mint a porcelán. Most nem látok. Nem én látok. A saját fejem hátuljából bámulok kábultan kifelé. Norman mit teszel a testemmel? Most minden tiszta és éles. A körvonalak, a kontúrok, a szagok, a zajok, az érintések. Érzem a nyelvem, izgató vonaglás, ahogy találkozik a fogak hegyével. Látom a karmait, melyek messze túlcsúsznak az ujjak hegyén. Hatalmas, hosszú, szénfekete pengék. Átsuhan a szobán, ki a szabadba. Mélyeket szippant, és tudom, mit szagolt ki. Azt a hangot. Azt a nevető gyerekhangot szagolta ki, amitől máris kifordul a bele. Ne! Norman! Azt nem szabad! Azt tilos! Csak a fejében tudok sikoltani. Ő használja a számat. - Nem állítasz meg. Gyenge vagy és életképtelen. Az árnyékom vagy. Ott a helyed a sötétségben, és ott is fogsz elpusztulni. Megszűnsz, és én befalom a leleked tetemét. Enyém vagy. Felfaltalak. Elhaló sikoly vagy, semmi több. Kaparó mély hang, mint az üszök, olyan az íze. A végén már túl gyorsan mozog. Elrugaszkodik a földről, helyből felugrik majdnem a fal tetejére. Egy lépés a falon, és már fent van. Ott ül a peremen, fülel, majd pókként kúszik végig a hang irányába. Már látja az apró, puha testet, és megindul a nyál a szánkban. Terpeszkedő pók, ugró pók, trónol a fal tetején, és nyelve lassan megsimítja a szánkat. A csont édes ropogásának hangja csapódik be körülöttem, ahogy elképzeli, mint méllyeszti majd bele fogainkat a gyönge, friss testbe. |
| | |
| Tárgy: Re: Fák között... Szer. 20 Május - 16:01 | |
| Ez a doki bá vagy kicsoda elég nagy kertet csinált ide a háza köré! Annyi ideje mászkálok már itt, hogy nem is tudom. Lehet, hogy kéne nekem is egy óra. A felnőttek mindig azt nézegetik, aztán elkezdenek sietni mindenhova. Mondjuk nekem nem kell sietni, mert később is meg tudom csinálni a dolgaimat. Tényleg, nem is tudom, miért van az a nagy sietés mindenkinél. Vagyis csak az öregeknél, a gyerekek azért okosabbak. - Fúha! Nem tudom, ki épít ekkora falat az erdőbe, de az tuti, hogy nagyon szép lett! Meg is fogdosom, mert még csak szobrok alatt láttam ilyet. Szép, sima, és ha ráesek, akkor nem törik rögtön össze. Azt hiszem. Azért egy idő után már unalmas, úgyhogy sétálgatok tovább. Vannak itt madarak, meg mókusok, meg minden. És nincs annyi bugyuta vénség, mint a sulinál. Azok mindig csak mondogatják a magukét, aztán nem engednek semmit csinálni. Ettől egyből vigyorogni kezdek, mert eszembe jut, hogy úgyse szoktunk foglalkozni az ilyen mondókázással. - Ángárd! Megfogok egy botot, mint a három testőr, és egyből kihívom a képzeletbeli ellenfelemet. Legyen mondjuk nagy bajsza, meg olyan szakálla mint a kecskének, és vicces harisnyája! De akkor már prüszkölök is kicsit, és kinevetem, hogy így néz ki. Aztán gyorsan lekardozom, és megint nevetek egyet. - A hatalmas Titánt nem győzheti le senki! Elkezdek a bottal egy követ piszkálni. Vastag zöld izé nőtt rá. Azt mondta az egyik tanár bá, hogy mohának hívják, de szerintem ez elég gagyi név. |
| | |
független loneliness is a gun Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577
| Tárgy: Fák között... Szer. 20 Május - 16:00 | |
| Egy félreeső, ligetes terület. Egészen közel a Tiltott házhoz. |
| | |
| Tárgy: Re: Fák között... | |
| |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |