Sztriptízbár

Még hogy merénylet... Szívemben halkan felkaccant egy gúnyos lélek, de mindennek külső jele nincs. Nem óhajtok egy ilyen érdekes információt elveszejteni azért, mert belegyalogoltam egy informátor lelkébe. Pedig pont ez a fajta az, mely mocskos élete ellenére is oly sértődékeny, főképp, ha hasznosságát firtatják.
- Nocsak - csupán ennyire telik tőlem, talán ez is némi érdeklődést mutat, ám a további szavak, a finom utalások teszik valóban érdekessé a dolgot. Nem lehetek biztos abban, hogy az elejtett célzások azt sejtetik, az Árnyékbróker emberléte ellenére is tisztában van kilétünkkel, vagy csupán megfigyelései okán szerzett tapasztalataiból érzi, köreinkben valami nem egészen olyan, mint egyéb helyen.
- Remélem nem sértem meg ha kijelentem, továbbra se hiszem el érzelmes viszonyulását létemhez, kötendő házasságomhoz. Ugyanakkor zavaró belépője ellenére kíváncsivá tett, főképp az Ön által annyira emlegetett, már-már sugalmazott személy kilétével, terveivel. Bizonyítsa be használhatóságát. Hozzon nekem érdekes információkat erről a Federico-ról, olyasmit, amivel valóban ismeretekre tehetek szert. És akkor nem leszek hálátlan. A hasznos emberek figyelemben részesülnek - teszem még hozzá egy sokat sejtető mosoly kíséretében, miközben a férfi lassan feláll, sánta emberekhez illőn a botjára támaszkodva nyeri el egyensúlyát.
- És hogy lássa, nem vagyok olyan hálátlan, mint tűnök, valamint a félelem is alaptalan, ünnepelje velünk ama jeles alkalmat. A neve a listán lesz, amennyiben részt kíván venni az esketés utáni partin, nem lesz akadálya. És mint jó informátornak, a helyet és időpontot már meg sem kell adnom - teszem még hozzá nevetve, majd csak biccentek a távozónak. Egy röpke pillanatig még nyomon követem sántító alakját, majd visszasietek az irodámba. Az apró kizökkenéstől a munka nem halad tovább, nekem kell újra felvennem a fonalat, hogy elkészüljön.

Nem szeretem, ha kinevetnek! Nagyon, de nagyon nem! Ilyenkor ugyanis képes lennék felkapni egy poharat, és még magának a kedves arcú kis Emma Frostnak az arcán is ketté törni azt, kinyomva a szemeit, és addig verném a fejét ennek a rohadt asztalnak, amíg szét nem repedezne! Fúú! Oké, most hogy ezt így kiadtam, inkább gondolkozóba estem. Muszáj volt, hogy munkába álljak Emma Frostnál, egyszerűen muszáj volt! Sokkalta jobbak lettek volna az esélyeim akkor, hogyha Ms. Frostot tudhattam szövetségesemnek, mint megpróbáltam volna kitépni a kezei közül a hatalmat, és azt pedig szépen átszolgáltatni Merchantonak. nem tudtam, hogy pontosan mit is tehetnék. Ez történik akkor, hogyha valaki pánikban van - nem tud megfelelően gondolkozni, és mindent el akar kapkodni. Talán eme hirtelen feltűnésemmel rontottam az esélyeimen, de nem adhattam fel! A súlyos idők, súlyos döntésekkel is járnak, ahogy mnodani szokás. Ám nem feltétlenül hirtelenekkel.
- Meg akarják ölni. - mondtam el teljes nyugodtsággal, és egy halvány mosollyal titkomat Ms. Frostnak. - Federico Caleb Redway. Vagy az esküvő napján, vagy a nászúton, de... valamelyik nap véletlenül éppen egy... romos gyárépületnél jártam, és... óh, te jó ég, véletlenül meghallottam, hogy valakinek nagyon is nem tetszik az, hogy maga ül itt a bordélyházának trónusán, és... megvannak a módszerei arra, hogy még a maga rendkívüli meggyőző képességét is túlszárnyalja. Valamilyen véletlen folytán pedig tudom, hogy honnan is tervezi majd a támadását. - vigyorodtam el végezetül, ahogyan kisebb-nagyobb hatásszünetekkel elmagyaráztam Ms. Frostnak helyzetét. Az igazat mondtam - pár napja kerestem fel Federicot, azzal a szöveggel, hogy neki szeretnék dolgozni. Persze, nem tudtam meg azonnal mindent - ez a támaszpontos duma egy hazugság volt, ám abban biztos voltam, hogy Redway nem hagyná ki annak a lehetőségét, hogy egy olyan tökéletes helyzetben rontson rá Emmára, mint egy zárt, szűkös templomban, több száz felkészületlen civil között, akik ráadásul mind-mind a célpontok ismerősei voltak. A tökéletes merénylet elnne - ahogy a történelem is árulkodik róla.
- Én pedig nem szeretném elrontani az önök kis házasságát. Én... - elakadt a szavam, és egy könnycsepept töröltem le arcomról, majd kezemet gyengéden szívemre helyeztem. - Nem szeretném, hogy éppen egy ilyen sikeres, fiatal pár örök szerelmét tönkretenné egy ilyen vad, és gonosz "farkasember." - hirtelen aztán megint elkomorodtam, és Emma szemeibe néztem. - Én nem vádoltam semmivel sem Zane-t. Tudja, ahogy hallottam, egy embert eléggé sok módon lehet meggyőzni arról, hogy nem tud semmit. Főleg hallottam ilyen esetekről a maga köreiben! - vigyorodtam el ismételten, majd lassan felálltam, és ránehezedtem a járóbotomként használt esernyőmre, és megint elkomorodtam. - Feltételeim nincsenek. Én csak... mindig is meg akartam mutatni tehetségemet egy olyasvalaki előtt, aki kemény munkámat egy kedves, és őszinte mosollyal tudja viszonozni. - Ms. Frost szemeibe néztem, és egyszerűen, őszintén szóltam hozzá. - Én egyszerűen csak segíteni szeretnék. Megmutatni, hogy érek valamit. Ha segítségemet elfogadja, megígérem, enm hagyom cserben magát sohasem, Ms. Frost. - ismételten a szívemre emeltem a kezemet, és egy őszinte, komoly tekintettel folytattam. - Esküszöm.
Lassan megindultam, nehézkesen lépkedve, és egy kis lépcsőnél majdnem fel is estem suta lábam hiányából. De erősen tartottam magamat. Ez már a legcsekélyebb mértékben sem volt színjáték. Lábam már születésem óta nem tudott teljesen kifejlődni, de szerettem megmutatni az embereknek körülöttem, hogy nagyot hibáznak, ha ezért engem bármikor is alá merészelnek ítélni! Határozottan lépkedtem felfelé, egy kissé a pingvinre hajazó járással, majd még visszatekintettem, és egy egészen baráti mosolyt mutattam Emma felé.
- Viszlát, Ms. Frost. - búcsúztam még el, az asztalra egy telefonszámot vetve, majd ahogy a pultok előtt elmentem még egyszer visszafordultam. - Viszlát, Butch. Remélem emiatt az esküvős dolog miatt nem késed le a kislányod születését! - vigyorodtam el, majd a kijárat felé tántorogtam tovább, arcomon a széles vigyor tükröződött.

Kissé megemelem a szemöldököm a szertartásos bemutatkozás láttán, majd fent is marad, immár némi gúny, kétely és talán egy csipetnyi kinevetést sugallva. Persze meglehet, az Árnyékbróker a maga emberi módján tényleg nagy súgonc, hisz immár kétségtelen, ember is, súgonc is. Ugyanakkor a saját képességeim ismerve igen mulatságosnak tetszőek szavai.
- A Helmsman család találkozóiról - visszhangzom, immár mosolyogva, bár szívesen kacagnék is. Ugyan mit tudhat ez az ember, amit ne osztana meg velem Zane akarva vagy akaratlanul. Ugyanakkor a másik név, ez a Federico. Mintha már láttam volna egy-két gondolatban, ám eléggé kevéske információ ez ahhoz, hogy érdemlegeset tudhassak az illetőről, a név tulajdonosáról. bár igazából eleddig nem is igazán foglalkoztatott.
- Ugye tudja, hogy Helmsman doktor körül szaglászni nem egy hosszútávú életbiztosítás. Már csak a közelgő esküvő és a vele való kapcsolatom okán sem. Ami pedig a tanítást illeti.. gondolja, hogy nem vagyok tisztában annak a családjával, akihez néhány nap múlva az életemet kötöm? - kérdezek vissza, talán egy kissé fenyegetően, miközben kényelmesen kiengedem összefont karjaim, és hátradőlök a párnázott ülőkén.
- A jó szívéért.. - kaccanok fel hitetlenkedve, és egyre inkább úgy tűnik, ez a fickó egy bohóc és csak azért van itt, hogy szórakoztasson. vajon kinek kell érte köszönetet mondanom.
- Nézze kedves Árnyékbróker - hajolok újfent közelebb, mintha csak holmi bizalmas viszonyban lennék vele.
- Régóta élek az üzleti világban, sőt, mondhatni beleszülettem. ha igazi informátor, ezt tudnia kell magyarázat nélkül is. AZ üzleti életben pedig nincsenek érzelmek, legalább is azoknál, akik hosszú távon terveznek. Játsszon tiszta lapokkal. Mondja, mit akar az információkért és a feltétel nélküli hűségért cserébe, én pedig azután elmondom, használhatónak tartom-e és milyen feltételekkel.
Talán nem vagyok negédes sem bájos háziasszony. De talán jó pontnak veheti, hogy eddigi habogása, a Zane családját illető szavai ellenére se repült még ki, avagy nem uszítottam a nyakára egy-két marconábbat az őrök közül.

Na jó, mit tettem? Mármint, komolyan, mi a baja eme nőszemélynek, hogy így letámad engem? Na jó, nem éppen talán egy ilyen... ilyen helyen kellett volna letámadnom, dehát, mit tehettem? Most aztán főleg nem feleselhettem neki, hiszen elképesztően aggresszív, és ellenséges volt. Kissé az apámra emlékeztetett, csak ő... nos, hát nő volt, női idomaival, és női... tulajdonságaival. Valahogy votl benne valami megfogó, eme különös tekintetekben, és testben... de, engem ilyen dolgok nem érdekeltek! Hiszen, ez az egész csak egy ugyanolyan hatalmas, végtelenségekbe nyúló üzlet volt, mint a többi. Nem aggódtam igazán tekitnetétől és türelmetlenségétől, de azért lefagyott a mosoly az arcomról, és dadogva tudtam csak újra elkezdeni mnodandómat.
- H-h-hát... u-ugyan, Emma Frost, dehogyis bánt meg! Sőt, örülök is, hogy ez esetben, bemutatkozhatok magának! - nevettem fel kínosan, majd kezemet megpörgettem színpadiasan a levegőben, és mellkasomra helyeztem. - Crow Riott, az ember, aki a legtöbb dologról tud New York Cityben! - vigyorodtam el. - És msot, ez az ember magának akar dolgozni.
Amikor arról kezdett el beszélni, hogy vajon be akarom-e bizonyítani, hogy pontosan mekkora segítség is lehetnék, egy őszinte, és széles vigyor jelent meg a képemen, majd kissé fel is kuncogtam, és mnit a kisgyerek, aki valami nagyon nagy titkot akart elmnodani, úgy hajoltam közelebb hozzá, majd súgtam oda neki. - Tudja, Ms. Frost... nekem... vannak bizonyos különleges képességeim, amik megengedik számomra azt, hogy sok mindenről tudjak ebben a városban... - ismételten hátradőltem ülésemben, és felnevettem. - Mint például a Helmsman család találkozóiról... vagy éppen Federico Caleb Redwayről. - ismét felnevettem, majd gyengéden ajkaimba haraptam, ahogy próbáltam kiválasztani az egyikét azon milliónyi információnak, ami a fejemben áskálódott, és végül, ahogy megtaláltam, megint csak elvigyorodtam. - Óh, igen... a Helmsman család... úgy hallottam, nagyon szeretik a... tanítást és a tanulást... - röhögtem megint kissé fel, majd odasúgtam Emmának. - Én bármit megadhatok önnek, amiről csak tudni akar. Hogy miért...? A jó szívemért...! - nevettem fel, majd helyeztem kezemet szívemre, és a két hideg szembe tekintettem.

Talán nem túl illő dolog, összefont karjaim, ujjaim dobolása még is árulkodik türelmetlenségemről. Hisz munka mellől jöttem fel, dolgom lenne ezer, mellette az állandó nyaggatás az esküvőszervezőtől. Hát könyörgöm, mit nem lehet érteni azon, hogy nme érdekel, rózsaszín-e a virág a csokorban vagy inkább halványpiros? Mintha ezektől a piszlicsáré dolgoktól függne, vajon a frigy boldog lesz-e vagy sem.
- Árnyékbróker.. Remélem nem bántom meg azzal, hogy idegen számomra a név - pillantok rá, tán egy csipetnyi flegmasággal vagy lenézéssel. Megvannak a magam forrásai, miképp szerzek információt, bár tény, ez nem túl publikus és többnyire nem is hirdetem. Főképp enm emberi körökben, bár a mutánsvilágban is van némi misztifikáció körülöttem és a képességeim körül. Sokan leragadnak a külsőségnél és ennél többet nem is néznek ki belőlem.
- Ön azzal kezdte, hogy fontos beszélnünk. Rendelkezik valami olyasmi információval, amit meg kíván osztani velem, ami bizonyítja, hogy valóban használható személy, vagy pusztán csak ködösítve beszélt, prbálván némi csekélységet nyerni az időmből? - villantom rá hideg kék íriszeim. Nme szeretem, ha csak nagy általánosításban dícslri magát valaki. Ha valóbna be akar kerülni a körömbe, ha valóban azt akarja, hogy foglalkozzam is vele, virítanie kell valamit. Különben nézheti kívülről az épületet.


//Ijesztő a fazon //

//Megjegyzés: Jó színészt választottam a karakterhez? //

Oké, be kell, hogy valljam, ez egy szégyenletes ozíció volt. Esedezni jöttem, könyörögni, ezt nem szabad túlságosan titkolnom, de én nem csak szívességet szerettem vonla kérni, hanem sokkal inkább egy ajánlatot feltenni. Azt pedig alkoholfogyasztás és egy türelmetlen, jeges nő társaságában nem volt könnyű előadni. De, fontos a nyugalom, a hidegvér, gondolkodás... gondolkodás... Nem szabad semmit sem elkapkodni, mniden szavat jól át kell fogalmazni, ízlélgetni, hozzávetni a célszemély hangulatát, és a végeredmény nem lesz más, mint a meggyőzés.
- Ugyan, Ms. Frost! Ezt hogy gondolhatta rólam? - emeltem a szívemhez ak ezemet, és egy teljesen hüledező arckifejezést vágtam az arcomra. Még, hogy én! Ez nem kedveskedés volt, sem talpnyalás! Dehogyis! Csak a tények közlése, amik egyben az én oldalamra is billenthették vonla a mércét. Billenthették volna, de sajnos nem így alakult... de, mindegy, akkor csak más módszert kell találni! Amikor azonban azt mnodta, hogy csak öt percem van, már teljesen bepánikoltam. Persze, az előbb még három helyet két havi felmentést kaptam Don Merchantotól, hogy mentsem az életemet, most pedig ő is csak öt percet ad nekem! Szégyenletes, valóban, sőt, arrogáns! Hogy mi történt ezzel a várossal...
Hűségesem követtem a nőt az egiyk ilyen kis boxba. Meg kell, hogy hagyjam, valóban tetszetős látvány volt, még úgy is, hogy én mindig szétválasztottam az ilyen... bűnös dolgokat és a munkát. Az anyukám is mindig mondta, hogy a nő és férfi ügyek sohasem végződnek jól. De... azért igen formás teste volt, főleg hátulról nézve... igen...!
Amikor megérkeztünk, én is leültem, vele szemben, és egy kissé felnevettem, majd letekintettem a földre, és megkezdtem a mondandómat.
- Öhm... Nos, igen. Az én nevem Crow Riott, de itt... meg úgy egyébként is, mindenki Árnyékbrókerként ismer! - nevettem fel egy kissé, majd folytattam. - És én... szeretném szolgálni önt! Pontosabban, szeretnék a tanácsadója lenni! Vagy informátora, ahogy tetszik. Tudja, én egy Árnyékbróker vagyok... nem! Én vagyok AZ Árnyékbróker! Én információval kereskedek - veszek, eladok, cserélek, továbbítok. És... szeretném a forrásaimat az ön... segítségére fordítani! - vigyorodtam el szélesen, majd a nő szemeibe néztem, és vártam reakcióját.

Nem indít túl jól az ipse, egyre inkább azon vagyok, hogy jobb lenne Will-hez irányítani. Nem elég, hogy hívatlan érkezik, arcoskodik a pultosommal, de még mikor idejövök is csak hebeg meg habog hülyeségeket. A csencselt whiskey-t már fel sem veszem.
- Nagyon remélem, hogy nem széptevési szándékkal jött - morranok az orrom alatt a sete bók hallatán. Nem dobom el az agyam, csak mert szépnek titulálnak, hisz tisztában vagyok adottságaimmal. És ugyanez a hűs, érzelemmentes vonás marad arcomon, mikor Zane-t, az esküvőt és az egyebeket említi. A lagzi nem titok, főképp mert mi úgy akarjuk és mert nem látjuk értelmét. Azt pedig Zane politikai porondra lépése óta sejtem, hogy akad majd egy-két ilyen, "én tudok valami titkosat és jó lenne ha nem tudódna ki" fazon. Vajon mit akar? Pénzt? Figyelmet? Ha nincs szerencséje max egy csúnya fekete zsákot kap majd.
És legszívesebben már is nyúlnék belé, csak hogy túl legyek ezen az egész macerán és mehessek vissza a dolgaimhoz, ám már jó ideje megtanultam, nem használhatom mindig anélkül a képességem, hogy utólag magyarázkodni kelljen vagy épp módosítani a memórián. Ez az adu jobb, ha későbbre marad.
- Kap öt percet, és ha addig se bír egy használható mondatot kinyögni, kidobatom - pillantok tüntetőleg az órámra, mi bár látszólag egyszerű, értő szemek mégis láthatják a számlap köré berakatott drágaköveket, az arany szolid csillanását.
És közben megindulok az egyik távolabbi, félreeső box felé. Idegeneket nem viszek az irodámba, nem félelem okán, pusztán elővigyázatosságból és ésszerűségből. Ez a különálló elszeparált hely is elég szigetelt ahhoz, hogy mások ne füleljenek. Az én klubbonban efféle amúgy sem szokás.
- Nos? - pislantok várakozón az idegen felé, miután kényelembe helyeztem magam a kényelmes, puhára párnázott padozaton.

A putlos reakciói már a maradék türelmemet is elveszik, és az önelégült mosolya arra ösztökélt engem, hogy majdnem elkapjak egy vodkás üveget, eltörjem, majd a szilánkaival felmetszem Butch nyakát! Gátlástalan, ápolatlan, mocskos alakok ezek az átlagbűnözők és pultosok! Nem tudnak mást, mnit kiszolgálni, és esetenként megverni valakit! Nem mondanám persze, hogy fölöslegesek, mindenhova kell egy kis izom, de ha a pofájuk túlságosan nagy... akkor megengedett lemetszeni abból a pofából! Legszívesebben fel is ugrottam volna, és a járóbotnak használt esernyőmmel szúrtam volna ki a szemeit, és vertem volna agyon!
De nem tettem. Biztonsáégosabbnak véltem a morgolódást, és el is kaptam egy whisky-s üveget, amíg nem figyelt, majd felnyitottam, és jól bele is húztam. Habár ez a kis információtöredék kissé megmozgatta a fantáziámat - arról, hogy a drága Ms. Frost vajon miket is tudhat igazán... kamerák! Nyilván kamerák lehetnek azok, habár személyi jogokat sértene egy bordélyházban kamerák üzemeltetése, dehát, mit lehet tenni, sajnos városom ilyen mélységekbe zuhant. New York City az én drága otthonom, és majd teszek róla, hogy utcái megtisztuljanak! Megtisztuljanak az ilyen Don Merchanto és hasonló típusú emberektől, és helyükre az édes, gyönyörű fehér tisztaság kerüljön!
Folytattam is az iszogatást - ha már nem kapok semmilyen választ Emma Frosttól, legalább eliszogatom az időt, hiszen feladni mindig van lehetőség... ha mondjuk ott is maradtam volna, mondjuk egy éjszakára, biztosan Don Merchanto nem is mert volna bejönni Emma Frost területére, csak azért, hogy megtaláljon engem, és megöljön, biztos nem. Két hónap meg gyorsan elszalad, nem igaz? Nem lesz nekem bajom ebből az egészből, ha sikerül valahogy elbújnom... mondjuk a pult mögé...? Nem, ott biztos nem jó, és kényelmetlen... de akkor hol...?
Aztán meghallottam azt a különös csengést magam mögött, és hirtelen megpördültem a széken. No, lám csak, mégis berezelt az a pultos! A whisky-s üveget gyorsan a hátam mögé rejtettem, majd egy kicsit felköhögtem.
- Öhm... Ms. Frost! Ms. Frost, dehogyis! Teljesen igaza van! Elnézést is kérek azért, mert ilyen sűrgősen, és ilyen... be kell, hogy valjam, durva módon megzavartam, pedig tudom, hogy nagyon sok teendője lehet! Az esküvő Dr. Zane Helmsmannel, meg minden kavarodás, ugye? - esedeztem, sé hadartam egy kicsit neki, majd fel is nevettem egy kicsikét. Aztán azonban komolyra váltottam a hangsúlyt. - Mindig is tudtam ,hogy maga gyönyörű, de hogy ennyire... már ha, szabad megjegyeznem, hiszen... házasodás! Ilyenkor nem lenne jó, ha kiderülne... valami nem túl jó dolog a feleségről, vagy éppenséggel az uraságról... nem igaz...? - vigyorodtam el, majd kissé ismét felkuncogtam, és végre eldugtam a pult mögött a whisky-s üveget. - Nagyon fontos lenne, Ms. Frost, hogy beszéljünk!

A pultost nem üti szíven a másik felháborodása, végül is, elég sok mindent látott már a bárban. Részegek szidták, fenyegették már, nem foglalkozott vele akkor sem. Most is rutinosan tölti az italt az időközben érkezőknek, csupán fél füllel hallgatva a beképzelt ürgét.
Amikor viszont a másik a telefonért csápol már kénytelen rá emelni tekintetét, irányába fordítani figyelmét is. Ám továbbra sem tűnik berezeltnek, inkább érdeklődőnek. Akárcsak ha egy érdekes, egzotikus állatkák figyelne az állatkert üvegfalán túl.
A neve említésére kissé már megemelkedik a szemöldöke, ám így sem válik kapkodóvá, ijedtté pedig végképp nem. Nem titok a neve, akármelyik lány elmondhatná, vagy akár a kidobók is. Nem ő itt a főmufti, hogy sunnyognia kelljen. Sőt, kifejezetten sokan ismerik a nevét egyéb régiókban is, mindig próbálván tőle információt kuncsorogni a lányokról, kedvteléseikről, a megfelelő összegről avagy ajándékról. És ő pedig többnyire készséges, persze némi ellenjuttatásért cserébe. Meg persze a lányokkal egyeztetve, mert hát nem hülye ő, hogy elmocskolja magát ettől a jó kis melótól.
Az egyetlen, ami érdeklődést vált ki belőle, az az Árnyékbróker név. Bár nem konkrétan tudja, kiről is van szó, valami dereng, valamit hallott már. De kapkodóvá most sem válik, egy aprócska láthatatlan mozdulat, ahogy a pult alatt lévő gombon nyom egyet. Kívülállók nem tudják, hogy ott van, hogy mit és hol jelez. Épp elég, ha ő tudja.
Közben persze töretlen vigyorog tovább, majd a másik kezében szorongatott kagylóra pillant, aztán kaján vigyorral a telefon mellé fekteti lapátnyi kezét.
- Tárcsázzak vagy tárcsázol? Nem tudsz olyan dolgot mesélni Ms. Frost-nak rólam, amit ő maga ne tudna - vigyorodik el kéjesen. Valamilyen szinten beavatott, így tudja, nem lehet titka a főnökasszony előtt, szóval ez az újabb poén ismét csak az ő szórakoztatására szolgál.
Aztán persze tovább vigyorogva elfordul és a pult másik végére sétálva folytatja a kiszolgálást, végül is, ez a fő dolga. És jó tíz percig oda sem hederít a telefont szorongató ürgére, igazából más se nagyon foglalkozik vele, mintha csak elfeledkeztek volna a nagyszájú vendégről.
Tíz perc, nagyjából ennyi telhet el, míg nem nyílik egy ajtó, míg fel nem tűnik az egyetlen nő, akit még azok is csak óvatosan vesznek szemügyre, akik nem törzsvendégei a helynek...

Nem rajongok érte, ha munka közben zavarnak meg. Ezer és egy dolgom van, és mostanában nem csak üzleti jelleggel. Még is tudom, hogy Butch csak úgy, szórakozásból nem szól le nekem. Hát elrendezem az épp matatott papírokat, majd macskamód nyújtózkodom egyet és az irodám hátrahagyva megyek fel a bár szintjére.
Keresnem se kell az illetőt, végül is, nem véletlen van kamerarendszer az épületben. Célirányosan lövöm be a pultnál ücsörgőt, türelmetlenül simítva le ránctalan hófehér fűzőm, majd megszokásból siklanak tovább ujjaim a térdig érő hófehér szűk szoknyán. Hajam laza hullámokban öleli körül arcom, számon a megszokott, hideg-kék rúzs.
- Ez nem egy hotel, ahová csak úgy be lehet toppanni, ráncigálni a tulajdonost - jelentem ki elsőként, ahogy a kéretlen vendég mellé érek. Minek bemutatkozni, ha nem is látott még, ezek után tudhatja ki vagyok. Most már csak az érdekel, miért is kellett abbahagynom a melóm. Ha nem lényeges, tuti, hogy kibeleztetem Will-el.

A lány eltűntével egy önelégült mosolyra szélesedett a szám. Már tudtam ,hogy ha csak egy keveset is, de számítok itt valamit. Legalábbis, annyit eléggé, hogy a lány azonnal eltűnjön, mire parancsolok neki. A pultos megszólalása azonban már kicsit sem tetszett nekem. Gyűlölet töltött el engem, ahogy hallottam, hogy kiejti azokat a szavakat a mocskos, kis paraszt büdös száján, és a végén ráadásul még engem merészel sértegetni! Engem! Crow Riott, második e néven! Mindig is hű szolgája voltam a közösségnek, hisz New York City mindig is az én drága otthonom volt, amit kívül-belül ismertem! Hogy merészel egy ilyen kis semmirekellő csapos velem ilyen hangnemben beszélni, és ilyen durva módon megsérteni?! A méreg elöntött, és mind az ajkaim, mnid a kezeim remegni kezdtek a dühben, de végül, ugyan remegve, de egy széles vigyorra nyiltak.
- Tudja... én egy... aféle meg nem hívott vendég, egy... meglepetés vagyok "Ms Frost" - szinte köptem a nevet - számára. Egy nagyon régi, nagyon megbízható barátja, és informátora! - vigyorom szélesebbé vált, és mielőtt válaszolhatott volna, elkaptam egy apró kis drótos telefont, ami a pult szélén hevert, magam elé húztam, és felemeltem a kagylót. - Tudod... megvan a drága Emma száma... mi volna, ha... most én szépen felhívnám... és elmondanám neki, hogy... - beszéltem kisebb-nagyobb hatásszünetekkel, majd a szívemhez emeltem a kezemet, és egy aggodalmas és szomorú hangra és arckifejezésre váltottam. - Emma, te jó ég! Képzeld el, van ez a pultos itt nálad, tudod, ez a Butch, vagy hogy hívják...? - nyilván nagy meglepettségére, tökéletesen kimondtam a pultos nevét. Én voltam New York legjobb Árnyékbrókere. Ha valakiről az ember meg akart tudni valamit, mindig engem kerestek fel, és általában egy hasonló információval cserélték el velem azt a bizonyos dolgot. Könnyű volt megszerezni mind a tervrajzokat - mármint az épület bizonyos részeinek tervrajzát - és a beosztottakról a képeket, információkat, adatokat, a neveiket. A rendőrség imádta az ilyen dolgokat, és ezért ezek nagyon is kedvelt, és keresett információk voltak! - Képzeld el, ez az ember ki akart dobni, azt mondta, hogy nincsen itt semmi keresnivalóm, és hogy jól elintéz majd engem! - majd ajkaim ismét vigyorrá szélesedtek, majd fel is nevettem, és szinte káprázó szemekkel tekintettem a pasasra. Sokan mondták, hogy el kellene mennem színésznek, amiért ilyen könnyedén és ilyen beleéléssel tudom előadni magamat. Kiemeltem az anyám támogatta ezt az ötletet. - Képzeld csak el, mit tenne veled Emma... - itt egy hosszabb hatásszünetet tartottam, és kissé még fel is röhögtem. - ...ha megtudná, hogy a város Árnyékbrókerét, az ő legkiválóbb üzlettársát meg merte fenyegetni egy egyszerű pultos! - meg is ráztam a fejemet, és elkomorodtam, és szinte köpve vetettem oda neki a szavakat. - Egy jó tanács: Nem. Akarod. Megtudni.

Az első szavaknál még felkuncog a lány, ,megszokásból tekergeti tincsét ujjai köré. Aztán már épp beszúrna valami kétértelmű, velős pajkosságot, mikor a férfi már-már illetlenül rázza le őt. A "parancs" hallatán a mosoly lehervad, szinte már gúnyossá válik, ám ahelyett hogy bármit is szólna csupán a pultos felé int, aztán lecsusszan a magas székről és odébb is áll, valódi préda után nézve.
- Ms. Frost nem egy a lányok közül, hozzá nem lehet csak úgy beesni, vagy épp ideparancsolni - morran mögötte a pultos. Ismert jelzései vannak már a lányokkal, tudja jól, mikor kérnek italt, mikor segítséget, mikor gúnyolnak egy vendéget és legfőképp, kik azok, akik nem a szórakozás kedvéért jöttek ide.
- Ha Ms. Frost vár téged, hamarosan küldet is érted. Ha nem, és meghívód sincs avagy érdekes ajándékod, mit felé kínálhatsz, felesleges itt várakoznod. Inkább igyál valamit, élvezd embermód a lányok társaságát, aztán húzzál haza...
Nem túl kedves szavak, de férfiként nem is édeskedni van itt. kiszolgál, figyel és persze igazgat, ha kell.

Nem is igazán törődtem a pultossal. Már régen megtanultam, hogy az ilyen modoratlan, etikátlan népséggel nem kell foglalkoznom. Amúgy sem azért jöttem ebbe a bordélyházba, hogy éppen a pultossal beszélgessek, vagy a táncosokat nézzem, nem. Egy épp be nem jelentett üzleti út volt ez. Amúgy sem látnák szívesen Don Merchanto egyik emberét ebben a bárban, függetlenül attól, hogy én mindig is mennyire ragaszkodtam független üzletemberi mivoltomhoz.
Don Merchanto az egyik new yorki hatalmas olasz étteremhálózat vezetője volt, és emellett jópár drogos ügyletben is résztvett, nem beszélve arról, hogy eléggé... módszeresen próbálta megvédeni, és lábnál tartani az éttermeinek vezetőit, főleg, ha azok más maffiánál kerestek volna védelmet, vagy más vállalathoz akartak volna csatlakozni. De ezek elég pitiáner kis ügyek voltak mindig is, sokan éppen ezért nem is hitték, hogy Don Merchanto kicsivel is több egy egyszerű kis bandavezérnél, aki másodállásában egy bűnös üzletemberként dolgozik. Én viszont itt, New York Cityben, azon belül is az ő territóriumában születtem, és éppen ezért, mindig is azt láttam, hogy ő főnökösködik mások felett. Én pedig, be kell vallani, olyan akartam lenni, mint ő. Habár idővel ez a gazdag főnök szerep jobban megtetszett nekem, mint a tanácsadás, vagy egyszerűen csak valamilyen hatalomnak az élére állni. Mindig is imádtam sakkozni - tehát mást nem, csak örömet leltem abban, ha ember életek árán, és hosszas tervek árnylat komplexumain keresztül juthattam el arra szintre, hogy Don Merchanto legmegbízottabb embere legyek. És lám csak, most mégis itt vagyok.
Lassan egy lány közeledett felém. Először azt hittem, hogy akárcsak a többiek, ő is egyszerűen elhalad mellettem, meg is lepett, amikor leült mellém. Különös egy szépség volt, aminek látszatára aprócska vörös pír is megjelent az arcomon. Ó, kár érte, dehát, az üzlet az üzlet, főleg ha az ember bőre van rajta.
- Óh, anyu mindig is azt mondta nekem, hogy ne jöjjek ilyen bnös helyekre! - nevettem fel, és arcomra kiült az a természetes, boldog visszaemlékezős arckifejezés. - Azt mondta, hogy az ilyen helyeken a bűnök hamar elvehetik az ember eszét. Ész nélkül pedig nem élsz! - nevettem kissé, majd hozzátettem. - Nincsen nekem semmi dolgom veled. Ha esetleg ismered őt, inkább hívd ide a Jegek Királynőjét! ...Emma Frost... - arcom hirtelen türelmetlennél változott, és szemöldökeim is összehúzódtak. - Hamar.

A pultos valóban csak meglepetten bámul az új és újfajta jövevényre. No nem a bicegése a meglepő, még csak az alkalmazott sem etikátlan igazán. Alapjában véve csak nincs megszokva az efféle, önmagával is gyorsan lerendező társalgást kezdeményező ipsékhez. No persze ahhoz sem, hogy a családja iránt érdeklődjenek. Ez egy sztriptízbár nem pedig beszélgető show. Itt vagy iszol, vagy a lányokat bámulod. Ez az ipse pedig úgy tűnik, a második opciót részesíti előnybe, legalább is a lassan zsiráffá nyúló nyaka erre utal.
És nem is kell sokáig várnia, noha nem az általa remélt személy, de érkezik valaki. Méghozzá egy eléggé ledér ruhába öltözött lány. Az apró nadrág már-már inkább nevezhető nagyobbacska bugyinak, míg a felső minden kétséget kizáróan egy bordó színű melltartó.
Zavartalanul lép a vendéghez, felcsúszva a mellette árválkodó bárszékre, egyetlen kézmozdulattal simítva hátra fekete tincseit és igazítva ki rúzsát telt ajkain.
- Még nem láttalak itt - mosolyog kedvesen az új vendégre, miközben már érkezik is a szinte láthatatlan kézjelzésre a kért ital. Vörösre lakkozott ujjai közé veszi az aranyló folyadékkal teli poharat, majd aprót kortyolva várakozón pislant a férfira. Alapelv és kikötés, hogy nem másznak rá erőszakkal a vendégre. AZ itt dolgozóknak azt kell tudnia elérni, hogy amaz önként és boldogan szórja el a pénzét a bárban.

Remegő kezekkel és szívvel léptem át a különös, vörös kaszinószerű épület ajtaján. Az egyik kidobót ismertem egyik üzletemen keresztül, és ő egyszerűen és probléma nélkül beengedett. Ezt már csak szeretem! Ámbár, talán nem volt a legjobb ötlet a rivális banda egyik ismert tanácsadójaként idejönnöm. Persze, nem sokan ismerték az Árnyékbróker arcát, de ha itt csak valami személyiségemhez hasonlót is teszek, nyilván azonnal érdekelni kezdi majd a biztonságiakat. New York felbontása eléggé egyszerű volt.
Több, kisebb maffia, amik eddig is jelen voltak - végigszóródtak a városban, egyesek csak egyszerű éttermeket vezettek, amiknek protekciót ajánlottak. Voltak régebbi nagykutyák és kezdő, inkább bandaszerű szervezetek is. Habár maguk az igazi bandák inkább a saját kis nyomornegyedeikben maradoztak. Én Don Merchanto, egy olasz étteremlánculat üzletemebereként dolgoztam. Feladatom egyszerű volt: Legyek - habár, eddig is az voltam - a város legjobb Árnyékbrókere, természetesen, az ő szolgálatában. De, hát, én ezt az éeltet sohasem szerettem, túl sok locsogás, vagy éppenhogy túl sok lövöldözés, és halál. Nem, én a diszkréciót, a színpadot, és a legtöbb pénzt ajánlókat szerttem jobban! És mit imádtam a legjobban mnidig is? Azt, ami többet ér a pénznél, természetesen!
Remegtek a kezeim, és az egész testem, de megpróbáltam szugerálni magamat, hogy legyek határozottabb.
- Gyerünk, Crow... - suttogtam magamnak, miközben megpróbáltam egy hamis, széles mosolyt varázsolni magamra. - Csak szépen, és üdén! Csak szépen, üdén! - mondogattam, miközben megpróbáltam leálíltani remegésemet azzal, hogy lengettem a karjaimat kissé, majd végre elindultam, járóbotommal - mely sánta lábamat egészítette ki - pedig mniden lépésnél hangosakat dobbantottam a földre. Szerettem ezt a fajta megjelenésemet, az emberek általában félni kezdtek egy olyan embertől, aki még egy béna lábbal is ilyen erősen és határozottan tudott menni. Persze, a lábam nem volt annyira rossz, hogy ne járhassak a bot nélkül, csupán kellett egy kis erős kisugárzás, amit ez a bot megadott nekem. Imádtam a járóbotomat.
A nőkre nem is néztem. Anyuci mnidig is azt mondogatta nekem: "Egy igazi férfi, mindig elég erős ahhoz, hogy a nők hatalma ne nőjjön túl rajta!" Ha belegondolok, érdekes tény, hogy ezt pont anyu mondta.
Végül megálltam a bárnál, és leültem. A pultos már azonnal oda is jött hozzám, hogy megkérdezze, kérek-e egy kis italt.
- Tisztának kell maradnom, nem, nem. Amúgy, hogy van? - tettem fel a kérdést a csaposnak - Család, gyerekek? Jól, óh, igen, nem, nekem nincsenek, egyáltalán, de szeretem a kis lurkókat! - nevettem fel, észre sem véve, hogy a pasas igazából csak bármult rám, és egyik kérdésemet sem méltatta váalszra. Már megszoktam az ilyen etikátlan népséget. Ezután megfordultam, és direkt elkezdtem hajlongani, mintha csak keresnék valakit, hátha egy fontosabb személy meg is közelít engem. Igazából, tényleg kerestem valakit...

Amíg a táncosnőnek, aki eddig talán 50 dollárral rövidített meg, de ki számolja, most leginkább engem kényeztetett táncával, sajnos lassan el kellett hagynia minket, hiszen a zene elhalkult és ha újra akarjuk őt, akkor ismét fizetnünk kell, de más terveink vannak egyelőre, de még biztos, hogy visszaszerezzük. Elkezdtem enni, amiben Sam is követett, de hát azért rendeltem, miközben a hölgy újabb produkcióját néztük, aki ezúttal egy krómszínű valószínűsíthetően acél rudat vett kezelésbe és a lehető leglehetetlenebb, de annál erotikusabb mozdulatokkal szórakoztatott minket és mindenki mást, akinek pénze volt belépni erre a helyre. ~Vajon az ágyba is ilyeneket csinál?~ Szívesen kipróbálnám, hogy vajon a lepedő alatt mire képes, de mégsem lehetek bunkó az új barátommal, hogy elvonom tőle a hölgyet, ha már ő is fizetett neki. Egyelőre csak gondolatban tettem olyan malacságokat, amit talán élőben is megtennék a lánnyal, de már az elhatározás is meg volt, hogy egyszer még visszatérek. Ahogy a társam megfigyelhette a nő apró mozduatait, amit nem mindenki, hiszen neki ott volt a képessége, nekem más szórakozás jutott azzal, hogy láttam a nőből érkező érzelmi hullámokat. Egy pillanatra sem volt érezhető belőle, hogy nem akarja csinálni csak a pénz miatt kell, sőt pont az ellenkezője, szó szerint élvezte a dolgot, bár az is átjött, hogy ő nem az a nő, akivel én a gondolataimba azokat műveltem, vagyis megtehetem, de nem lesz könnyű, ahogy olcsó sem, de ha elhatározok valamit, akkor azt véghez viszem és most már elhatároztam, hogy egyszer ágyba viszem a nőt és ettől a pénz sem tántorít el, hiszen míg valaki hamis pénzt akar nyomtatni, addig én a jelenlévő érzelmekből annyi van, hogy ha akarom, akkor 500 dollárossal töltök fel egy közepes méretű medencét. Sajnos a szám véget ért, így hát a művésznőnk elköszönt, persze egy újabb "ajándékot" hagyva hátra azzal, hogy a vizet, amit Sam vett mind a hármunknak, megitta, majd egy kicsit várva, hogy esetleg történik-e még valami, amit Sam ki is használt, majd én is a sajátos módomon, zsebbe nyúltam, majd elhúzva a mozdulatot, mint aki keres valamit, pedig éppen létrehoztam valamit, hamarosan elővettem a kezemet a zsebemből és át is nyújtottam egy frissen készített 100 dollárost és egy nem sokat eláruló, de amit elárul, azt pontos tevő névjegy kártyát. Miután elment még percekig néztem a csípője ringását, ahogy eltűnik az öltözőknél a törölközőjéért. Alig néhány szó, de legalább a lényeg eljutott a tudatomig, abból, amit Sam mondott.
-... ismételni ... magam, ... volt semmi...! ...., jól választottunk. ... ételt is, remek volt! .... mocorogni is alig bírok. ..., amíg visszaér nézzünk ... egy ... hölgyeményt, ... magunkban várakozva ... múlassuk az időt?
Többnyire megértettem, hogy mi akar lenni, amit mondani akar, de nekem jobb ötletem támadt.
- Nem megyünk ki a levegőre? Egy kicsit kimelegedtem, pedig nekem csak ülnöm kellett.
Mondtam röhögve egyet társam megnyilvánulásán a hely kitalálásáról, ami valóban nem lett volna rossz ötlet, ha neki vagy nekem jut eszembe, de hát erről lemaradtam, lemaradtunk, így csak a hely élvezete maradt nekünk.

Ugyana pénz ki volt téve, de egyelőre csak vártunk a hölgy egy kecsesebb mozdulattal elvarázsolta az elé tett pénzt, majd teljesítette is a kérést természetesen Sammal kezdve a táncát, ahogy kértem, vagyis inkább csak jeleztem. A tánc erotikusra és igen bátorrá vált a két pasi egymásra nagyon nem is tudott figyelni csak a szemrevaló hölgyet fürkészték. Ugyan valamit mondott, de nagyon nem jutott el a fülemig annyira el voltam veszve a bájos hölgyben.
- Ahogy mondja.
Reméltem, hogy nem kérdés vagy egyéb olyan mondat hangzott el, amihez nem illik ez a válasz, de hát nagyon nem tudtam mit mondani, ahogy a hölgyet figyeltem. Aztán a rendes asztaltársam egy egyszerű mozdulattal átvezette hozzám az ifjú táncost, aki most nekem adta elő magát. ~Mért nem csinálok ilyet többször?~ Igen csak fiatal vagyok és szeretem élvezni az életet, mégis a prof sosem ad nekem időt egy kis kikapcsolódásra és bár tudom, hogy ezért kapni fogok, de megéri, nagyon is. A mellek, ahogy mozogtak szinte hívogattak, hogy beledörgöljem az arcom, de nem, talán egy másik alkalommal. Sem az nem érdekelt, hogy mit gondol a társam, sem a külvilág nem létezett a számomra, egyedül én és a lány léteztünk, aki annyira elvarázsolt azzal, ahogy a testével bánt, hogy újabb 10-est vettem elő és átnyújtottam neki. Közben a társam mondott valamit, ami viszont most átjött a falon, ami engem választott el a valóságtól, bár nem tudtam rá mit mondani, hiszen nekem sem volt apróm, ez volt az utolsó előtti 10-es a zsebembe, de ha kell én legalább létre tudok hozni egyet, hoyg átnyújtsam a lánynak, bár azzal is tisztában voltam, hogy a zsebembe lapuló 50-es és 100-as bankjegyekre nagyobb szükségem lesz a közeljövőben, mint pár nyamvadt 10 dolláros. Aztán sajnos elmúlt a varázs a szám utolsó hangjai is elnémultak, ami azt jelentette, hogy a következő kört is fizetnünk kell, ha azt akarjuk, hogy a csodálatos lény maradjon, így hát elővettem az utolsó 10-est és a lánynak adtam, miközben egy újabb szám zendült fel, de a hölgy már ekkor ismét közös táncot lejtette középen. Ekkor konstatáltam, hogy mennyi idő telhetett el, hiszen a táersam már megitta a saját italát, sőt újabbat is rendelt. Most nincs kedvem a sziverhoz, inkább a piát húzom le, ami egy kicsit felmelegedett, hiszen többet állt a levegőn, mint illet volna, de hát a hölgy tehet róla, hogy ennyire varázslatos, hogy még inni is elfelejtettem. Körbenézett és az első pincért magához hivatta, hogy valami hűsítőt rendeljen, ami nem volt más, mint egy újabb jéghideg sör és egy zöld abszint, amit le is úztam, amint a pincér három lépésre eltávolodott. Sörömből is húztam egy nagyot, miközben le sem vettem a táncosról a szemem, nem nagyon figyelve társam ügyködösét, csak az eredményt láttam az invitálás hatására. Elvettem egy poharat és ugyan nem vizet inni jöttem jól esett a hideg, életet adó folyadék. A víz megtette a hatását, ugyan éreztem, hogy egy kicsit a fejembe szállt az alkohol, de ekkor gondolkodni kezdtem, hogy mit lehetne tenni ez ellen és az előbbi italomat kihozó pincért hívtam oda, hogy hozzon valamit, amivel egy kicsit csökkenteni lehet az alkohol hatását, mire ő a beafsteaket javasolta pirított knyérrel én pedig kaptem az alkalmon és kirendeltem 2 adagot és átnyújtottam a zsebembe lévő legkisebb papírt, ami egy 50-es volt, ugyan az étel jóval olcsóbb volt, de jeleztem a pincérnek, hogy nem kérek vissza, így ő is jóval gyorsabb lett és még ajándékba hozott két kispohár piros abszintet majd az asztalra tette.
- Ha esetleg éhes lennél rendeltem egy kis ételt.
Jelezve társamnak, hogy meg lett hívva, ha már ő volt olyan kedves és a vízzel rám is gondolt. Ugyan a kettő nem mérhető össze árban, de nem zavart, hogy ő költött erre kevesebbet.

Társammal megegyeztünk, mint ahogy úriemberekhez illik, mégis csak egy bárban vagyunk, ahova nem illik a verekedés és ez egy igen híres hely, ahova csak az intelligens és gazdag réteg jár, hiszen az árak is az ő tárcájukhoz van mérve. Néha elfelejtem, hogy nem mindig szerencsés mutogatni a képességemet, hiszen nem tudhatom, hogy kivel van dolgom, de már késő, viszont szerencsére egy mutáns társsal van dolgom, így nem lesz belőle komolyabb hátrányom. Látszik rajta, a mosolya elárulja, hogy lenyűgőzi a látvány, még ha csak egy apró dologról is van szó, majd röviden taglalja, hogy ő sem egy nagy fogyasztója a szivarnak, de ad egy kis tanácsot, amit próbálok megjegyezni, nem érdemes lehamuzni és ajánlata, hogy tegyem valami alkoholba tetszik, így ki is rendelek egy konyakot, amibe bele is rakom a végét, miközben a másik kezemmel iszok egy jó nagy kortyot a sörömből. Közben a férfi is elővesz egy 10-est, amit a hölgy kecsesebb mozdulatokkal tüntet el a melltartójában. Valószínűleg több pénzre lesz szükség, hogy komolyan vegyen minket a hölgy, miközben azon gondolkodom, hogy mégis mi az az összeg, ami a hölgynek megfelel a társam kijelenti a nyilvánvalót.
- Remélem!
Mondom mosolyogva, majd eszembe jut valami, miközben a hölgy mindkettőnknek, bár néha nagyobb figyelmet fordítva egyikünknek vagy másikunknak, de összességében nem elhanyagolva egyikünket sem a mozgása kacér és ruganyos, amíg társammal foglalkozik körbenézek és röviden magamban konstatálom, hogy a terem egyik legjobb lányát választottuk, és előveszek három 10 dollárost, bár ennek semmi köze ahhoz, hogy társam egy újabb 10-est nyomott a lány kezébe és a hölgyhöz fordulok.
- Két öltáncot kérnénk.
Remélem ennyi elég lesz hozzá, hiszen 10-esért eddig csak előttünk táncolt. Miközben a lány elfoglalja a helyét a társam ölében és megkezdi erotikus táncát, amit én is szívesen nézek. Közben Sam egy kérdést tesz fel, amire illene válaszolni.
- Nem igazán, sajnos nincs sok időm erre.
Ugyan ez nem teljesen igaz, de nem vallhatom be hogy mi is vagyok, ugyan most nem ilyen módon vagyok itt, egyszerű civilként, aki bulizni akar és egy kicsit ki akar szakadni X prof vonzáskörzetéből.

Sam és Bryce

Pokoltűz klub. Mit keresek itt? Nem tudom, de ne is érdekeljen, egy kis kikakapcsolódásra vágyok és ennnyi. Hiába vagyok X-men nem vagyok a prof ölebe, hogy azt csináljam, amit mond. Pénzem rengeteg van, így  megengedhetem magamnak ezt a helyet és ha már szórakozás, akkor adjunk az érzésnek. Az ajtóban egy kisebb sor vár, így beállok és türelmesen várok, amíg rám kerül a sor. Végre én is oda jutok, kifizetem a drága beugrott, majd felteszik a belépő szalagot a csuklómra és én is belépek. Az érzelmek vihara egy kapcsolatban kevesebb színt eredményez, mint ami itt folyik, mindenki tetszik valakinek, vagy éppen a szex gondolata lengi be a termet. Ennyi érzelmet nem is ismerek, ami itt leng, de nem bánom. Leülök az egyik fotelbe, ahol már két lány kényeztet egy pasit. Nem nagyon nézem, hogy mit csinálnak, de nem is marad sok időm, hiszen a pincér meg is jelenik szinte azonnal. Egyből rendelek egy sört és hozzá két feles vodkát. A rövidet húzóra isom meg egymás után, majd a söröm felé fordulok és lassan inni kezdem miközben a környéket figyelem és a megfelelő lányt keresem. Egyelőre nem akadt meg egy szabad lányon sem a szemem, de csak lesz valami, meg még a hangulat sincs meg, így újra rendelek két töményet, amit le is húzok és tovább keresem. A fejem már zsong, de nem baj, úgysem azért vagyok itt, hogy gondolkodjak. Lazulni akarok és erre nincs jobb, ha az ember talaj részegre issza magát. Végre megtalálom a megfelelőt és elindulok felé, éppen egyszerre egy másik sráccal. (ez leszel te Sam, ha gondolod) Na vajon ki lesz a gyorsabb?