Edzőterem

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. 5 Aug. - 15:31

Jean & Nathan

Persze tudom, hogy igaza van. Ahogy azt az előbbi is leszögeztük, valóban csak úgy lehet igazán fejlődni, ha az embernek valami olyasmit kell védenie, amit tényleg félt. Persze itt nem feltétlen az érzelmi szeretet-féltés a téma mozgatórugója. Pusztán az akarat. És úgy látom, valóban is lehetek eredményes.
Legalább is erre utal fáradt tekintete, orrának lassan csörgedező vére. Bár nem értékelem, hogy ő is kínlódik, azért némi elégtétellel tölt el, hogy egyre keményebb dió vagyok. Vagy szavait tekintve már maga a kemény dió. Hisz úgy tűnik végeztünk, és magam is úgy érzem. Most már tudom, mire kell figyelni, hogy tudom tudatosan elzárni az agyam. Persze gondolom más telepatáknál újabb köröket kell majd futni, de most már tudom, és tudja a testem is, hogy miként lehetünk ellenállók. És végül is, ez volt a lényeg.
- Köszönöm a segítséged, Jean - bólintok felé barátságosan, ahogy lassan indulni készül. Én viszont nem sietek utána, még csak ki se kísérem. Egyedül jött ide, valószínűleg tudja a járást. Vagy az is lehet, még van egy köre Appleton-nál, beszámolót adni az eredményeinkről. De nem érdekel, hisz pozitívak. Így inkább maradok, újfent kényelembe helyezve magam a matracon meditatív ülésben és lehunyt szemmel próbálok ellazulni, kiüríteni a fejem, hadd pihenjen egy kicsit.

// Én is köszönöm és a felkészítést Smile

//

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. 19 Júl. - 13:30

Nathan & Jean

Nem sok mindent tudok meg, de az is több, mint a semmi, hiszen mégis csak felvillan egy név... azért ez is valami, főképp, hogy hallottam már ugyanezt a nevet, csak nem túl gyakran, és akkor is egy szőke nő mellett emlegették. Hank mesélt ezt-azt, elkotyogta, mert annak ellenére, hogy a legtöbben azt hiszik, hogy ő nem egy közösségi alkat azért szeret beszélgetni. A professzor pedig nem nagyon szokott részletes beszámolókat tartani olyan régi eseményekről, ami nem feltétlenül tartozik az emberre, rám főképp, mert még fiatal is vagyok, meg a képességem is... hát azért nem teljesen stabil minden esetben, de ezt már én is megtapasztaltam. Nem csoda, hogy azért mégis csak szöget üt a fejemben ez a név és a szőke haj, és ha Edwardnak kapcsolata van vele, akármilyen is... az nem tudom, hogy mit jelent, de jelenthet fontosat is. Talán érdemes lenne majd elmondanom a suliban, de még ezt sem tudom, hiszen az ittlétemet sem kötöttem senki orrára sem. Néha kissé úgy érzem, hogy valahol két part között rekedtem és nem tudom még, hogyan kecmergek ki ebből.
- De így fejlődhetsz te is, másképp nem megy. - teszem még hozzá, miközben a zsebemben kutatok. Éppenhogy csak egy kevéske vér indult meg az orromból, nem sok, de muszáj volt erőltetnem egy kicsit. Miatta is, meg magam miatt is, mert érdekel azért ez az egész, szeretnék többet tudni Edwardról, de tudom, hogy látványosan nem kutakodhatok a fejében. - De azt hiszem... már jobban állunk, sőt szerintem készen vagyunk. - teszem hozzá még egy mosollyal. Ha engem ki tudott űzni a fejéből fontos információk után kutatva, hogy még a testkontaktus is meg volt, akkor egy felületes bepillantást simán le tud majd pattintani magáról. Szóval lassacskán feltápászkodom szépen, és remélem, hogy nem orrolt meg nagyon rám.
- Remélem, minden rendben lesz. Ha kellenék még... úgyis tudi fogok róla. - egy újabb mosoly, fáradt, de mosoly és perce gyors köszönés és biccentés, ami után távozom is. Ennyi elég volt mára, majd még ezeket az információkat szépen rendezem a fejemben. Nem akarom kockáztatni, hogy a végén tényleg meg tudok valamit a tanárnőről is, az azért kockázatos lenne, hiszen vele mégis csak napi szinten kell találkoznom.

//Köszönöm szépen a játékot, szupi volt!//

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. 15 Júl. - 15:30

Jean & Nathan

- Ó, az én életemben elég sok minden van, amit nem szívesen mutatok meg másoknak - vigyorodom el barátságosan, és bár látszólag poénnal ütöm el a dolgot, még is figyelmeztetek. Vannak dolgok, amikbe avatatlan kéznek nem egészséges belenyúlkálnia. Még a végén kéz nélkül kell tovább élnie. Mert hogy a munkahűség szent számomra. Egy testőr csak akkor jó, ha a védelmezett személy feltétel nélkül bízik benne. Hisz a teljes védelmet akar, olykor olyan körökbe is be kell vinnie az őrt, amit amúgy nem szán a nyilvánosságnak. Így hát megtudhat olyat, amit nem lenne okos dolog tovább adni. Bár Appleton igen ügyesen kezeli ezeket a helyzeteket, még is gondosan ügyelek arra, hogy a munkámmal kapcsolatos dolgaim és információim a sajátjaim maradjanak.
De talán igaza van Jean-nek. Azt kell támadni, amit a legjobban védünk, hisz így vehetjük észre a páncél gyenge pontjait és javíthatjuk ki. Még sem örülök, hogy pont ezen ügyben kutakodik. De ellene nem teszek, még csak csipetnyi berzenkedés sincs bennem, ahogy közelebb csúszik és ujjait a halántékomra fekteti. Nem értem, miért kell ez, mire jó a közelség. Össze akar zavarni? Lehetetlenség...
Egy pillanat csupán és már is rájövök, nem azért. Mint mikor az embert felökleli valaki, vagy fejét kondítja bele a falba, olyan hirtelen a támadás. Érzem, most már érzem, hogy kutakodik bennem, hogy a gondolataimmal, emlékeimmel játszik, válogat, mint finnyás nő a cipőboltban. És csak ragaszkodik egy bizonyos emlékhez.
Újra látom Appleton-t, ahogy annál a lépcsőnél elválnak útjaink. Na igen, Jean ezzel mellényúlt, hisz arra a tárgyalásra a főnök pont nem hívott be magához. Így hát pár érdektelen pillanatig azt a különös bárt láthatjuk, mindketten, két morcona társam kéjsóvár pillantásait, amivel a közelben vonagló lányokat méregetik. És érezheti az én megvetésem, hidegségem. Nem mintha nem értékelném a női test szépségeit, de nem melóidőben. Ez pedig, még ha kint is rekedtünk, az. Folytonos készenlétet igényel, hisz nem tudhatjuk, mikor kell hirtelen ugrani.
És ugrik velünk az emlék is, talán az én agyam szűri ki a lényegtelenséget, talán Jean sietteti a történéseket, de újfent Appleton-t látom, egy villanásra a szőke nőt is. Nem szívélyes házigazda, nem kíséri ki a vendégét. Csak egy villanás, egy tört név. Emma...
Igen, ennyit tudok róla, illetve többet is, ám ezt már nem osztom meg a fejemben ólálkodó kis kíváncsiskodóval. Immár tudom, mit akarok és hogyan kell azt, hát újfent az a képletes fejelés érzete tölt el, immár dühös, tiltakozó szavak nélkül, puszta hideg akaratossággal tolva el őt az emlékeimtől, kifelé a fejemből. Igen, tényleg haladunk, most már tudom, mit kell csinálni, miben más ez, mint a fizikai védekezés. Felismerem már a "támadást" és tudom, hogy tarthatom távol. Akarni kell, mintha csak az akaratommal egy áttörhetetlen falat húzhatnék fel, amiről a telepatikus hullámok törötten hullanak le.
- Mondtam, hogy ez nem a legegészségesebb irány neked - mosolyodom el elégedetten, ahogy kissé letikkadtan, de képes vagyok újra beszélni. Látszólag könnyű, főképp, hogy már rájöttem saját elmém titkára. Ugyanakkor a látszólagosság ellenére még is eléggé fárasztó ez az egész.

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. 3 Júl. - 17:49

Nathan & Jean

- Igen, azt hiszem kicsit hasonló, de jó eséllyel nem volt más. - mármint nem rá értem, hanem rám. És azért a szavaimat megtoldom egy mosollyal. Azért úgy tényleg könnyebb, hogy ő ilyen könnyedén kezeli ezt az egészet, ha nem így lenne, nekem is sokkal nehezebb lenne, de így azért egyszerűbb. Persze ettől még van bennem egy cseppnyi félsz, de nem annyi, mint mondjuk a legelején, tehát lesz ez még jobb is, bár reméljük annyira azért nem tart sokáig. Nem tudom, hogy meddig kell csinálni, hogy erősebbé váljon az elméje, vagy hogy mennyire kell erősen próbálkoznom. Elég, ha már nagyjából védi a próbálkozást, vagy az is kell, ha keményebb támadással is tud mit kezdeni? Azért ez nem mindegy, hiszen teszem azt a fizikai kontaktus is segít abban, hogy erősebben férjek hozzá az elméjéhez, vagy ha mondjuk jobban elengedem a képességemet, akkor is más a helyzet, csak hát ettől még én is tartok. Nem múlt el nyomtalanul, amikor Sarah majdnem magával rántott a halálba... az ilyet az ember nem felejti el csak úgy.
- Pontosan nem tudom, hogy milyen arányban fáradok én és fejlődsz te, de reméljük, hogy megfelelő így. - hiszen én azt nem tudom, hogy nála ez hogyan működik. Egész más gondolom, amikor egy lövedék ellen erősíti meg magát, hiszen olyankor látszik az, ha a golyó idővel lepattan róla, vagy nem sebzi meg. Itt viszont nincs semmiféle látványos következmény, maximum én érzem nehezebbnek a feladatot, de ez lehet a fáradtság miatt is. Főleg akkor, amikor próbálok olyasmit kutatni fel, ami esetleg még érdekelhet is, hiszen nem sokat tudok a dokiról. Segített Hans ügyében és tud rólam ezt azt, az emlékezetkiesésekről és a többiről, de... vajon ez mit jelent pontosan? És tudta azt, hogy a fejében jártam, még ha csak véletlenül is. Ha ő is képes effélére, akkor vajon miért engem hívott ide és miért nem ő fejleszti Nathant? Sok a kérdés és talán érthető, ha a kíváncsiságom erős és e miatt próbálok úgy nézelődni a fejében, hátha találok valami olyat, ami még érdekes is lehet. Csak... mondjuk úgy, hogy véletlennek feltüntetve, hiszen azt megmondtam neki, hogy nem ismerem pontosan a képességemet, hogy mennyire hat rá, nem mindig tudom tökéletesen irányítani.
Hamar pattanok le végül és túl sokat nem tudok meg. A kissé talán zavart tekintetemből talán azért látszik, hogy nem biztos, hogy véletlen volt ez most, bár lehet, hogy csak szimplán fáradt vagyok már.
- Oh én csak... próbálom azt felkutatni, amit nehezebben mutatsz meg, úgy könnyebb gyakorolni. - magyarázkodom kicsit, de igazából ez teljesen logikusan hangzik. Hiába olvasom ki a fejéből, hogy mit evett reggelire, ha az nem nagy titok, azt miért rejtené el más elől mégis? Olyasmit kell megnéznem, amit nem ad könnyen, hiszen ez egy edzés, az edzés lényeg pedig a terhelés, az pedig akkor érhető el, ha ott kutatsz, ahol nem lenne szabad. - De egyértelműen jól haladunk. - teszem még azért hozzá egy halvány mosollyal. - Viszont most... - kicsit közelebb ülök hozzá, és óvatosan csak az első mozdulatoknál, de végül a halántékára teszem az ujjaimat. Így nagyobb a kontaktus, és ha már időnként lepattanok, akkor így erősíthetjük még a dolgot. Tudom, hogy nem kellene, de most erősebben próbálkozom és nem is figyelmeztetem előre, még a szememet sem csukom le. A szőke nő... a doki... ez a két sarkalatos pont, ezeket próbálta rejteni, akkor hát ezeknek kell mélyebben is utána néznem, ha kell akkor keményebben, ha kell akkor itt-ott fájdalmat okozva, ha kell, akkor nem hagyva magamat addig, amíg akár az orrom vére is el nem ered. Így edzhetjük igazán az elméjét nem igaz?

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd 30 Jún. - 9:55

Jean & Nathan

- Akkor ez most kicsit olyan vak vezet világtalant helyzet? - kérdem vigyorogva szavaira. Egyrészt némi elégedettséggel tölt el, hogy azért ő sem teljesen ura képességének. Másrészt pont ezért ijesztő is kissé. Mert így esetleg olyan részekre is elkalandozhat akaratlan, amit egyikünk sem óhajt. Mint például a Serena-val kapcsolatos emlékeim. Nem mintha annyira titkosak lennének, inkább intimek. Mert ez teljes mértékben az enyém, még én is épp hogy csak elkezdtem felfedezni, ráérezni az ízére. És pont ezért nem szívesen osztoznék rajta mással, főképp nem egy abból az iskolából való diákkal.
- Ez azért megnyugtató - biccentek megkönnyebbülten. Tényleg jó, hogy ő is megerősít abban, valóban haladunk és nem csak sziszifuszi meló az egész. Ebben az egészben a legrosszabb, hogy nem úgy érzem a fejlődést, mint a fizikai sérüléseknél. Ott láttam a sebet, éreztem a fájdalmat, annak enyhülését. Itt viszont csak sejtések, sejtelmek vannak, semmi más. És pont ezért nehéz elhitetni magammal, hogy valóban haladok.
- Hát akkor... - ismétlem én is, immár kissé könnyedebben, mosolyogva. Így hat rám a tudat, hogy valóban haladunk, valóban képes a testem a telepatikus behatás ellen is fejlődni. Mert azért ezidáig volt bennem némi kétely, mert hát ez egészen más, mint a fizikai. Előfordulhatott volna, hogy az agyam semmilyen reakciót nem produkál, csak bámulok kifele a fejemből szerencsétlenül.
Újult erővel, tudatosan próbálom most már kitoloncolni a fejemből az illetéktelen behatolót. És talán mintha nekem is lenne beleszólásom, vagy legalább is úgy hiszem, az én közreműködésem miatt is van az, hogy Serena képe újfent csak egy pillanatra ugrik be. A mosolya, mikor abban a pub-ban találkoztunk. Akkor még igazán egyikünk se tudta, mi lesz ebből, mit várjon el a másiktól. Bár azt hiszem, ez még mindig kétséges. Ugyanakkor ott az volt a legnagyobb kérdés, vajon a másik eljön-e egyáltalán a találkozóra.
Talán a kellemes emlék okozta elpilledés miatt sikerül Jean-nek egy igen éles kanyart vennie elmémben, rálelve a főnökről raktározott emlékeimre.
Az első a legélesebb különös mód, és most mintha a saját szememmel nézném újra a történéseket. Újra ott állok a ketrec oldalánál, várva, hogy a porondra kifolyt vért némi homokkal itassák fel, várva, hogy végre bemehessek megküzdeni az ellenféllel. És egy pillanat, mikor feltűnik látóteremben az öltönyös férfi. Arca olyan, mint most, mintha az évek alatt szinte szemernyit sem öregedett volna. Kirí a tömegből, annyira nem idevalónak tűnik. És azonnal eszembe is jut, amit az egyik srác mondott róla.
~ Gazdag fazon, olykor egy-egy srácnak meló ajánl. Jól fizetőt ~
Elméletben megrázom a fejem, erővel, tudatosan zárom el az emlékeim Jean elől. Nem, szinte már munkaköri kötelességem a hűség és a diszkréció, és ez majdnem olyan sziklaszilárd bennem, mint az élni akarás.
Még egy két igencsak zavaros, halovány kép villan fel, ahogy határozottan kezet rázok Appleton-nal a meccs után, mikor felajánlotta a munkát. Aztán mikor abban az irodaépületben az asztal mögé megy, felszólítás nélkül, miközben odakint elsül egy-két fegyver. Majd egy röpke pillanat, ahogy abban a különös klubban a lépcsőn megy találkozni azzal a szőke nővel.
De mind homályos, zavaros, minta felkavart sáros víz. NEM!
Mintha csak lefejelnék valakit, persze csak képletesen, hisz nem akarom bántani Jean-t, míg a kissé indiszkrét kutatása miatt sem, hisz meglehet, nem is szándékos. Még is azt hiszem, most sikerült, most tudatosan hajítottam ki a fejemből. Én, és nem az ő fáradtsága.
- Azért vannak dolgok, amiket tényleg nem okos dolog piszkálni - suttogom szinte már barátságosan, még is kissé figyelmeztetően. Lehet, nem szándékos, akkor viszont neki is edzenie kell, hogy bizonyos szekrényeket zárva hagyjon.

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. 29 Jún. - 17:48

Nathan & Jean

Igazából már semminek sem kellene meglepnie, de ettől még így van. Nathan ismeri a tanárnőt, bár azt hiszem Edward sok mindenkit ismer, így ezen aztán főleg nem kell meglepődni, miatta pedig sokan lehetnek kapcsolatban sokakkal. Az már persze végképp nem rám tartozik, hogy honnan ismerik egymást, vagy hogy milyen kapcsolatban vannak. Annyit azért bőven sikerül érzékelnem, hogy a szőke nő emlékei közben egyáltalán nem volt a férfi nyugodt, viszont amikor a végén bevillant a tanárnő arca valahogy más lett a fejében, a lelkében is a helyzet. Az idegesség és a stressz mintha csak elszállt volna és a helyét átvette egy békésebb állapot, még azzal együtt is, hogy érthető módon az egész helyzet miatt kellőképpen stresszel szegény, ellenben tényleg haladunk. Nem véletlen, hogy időnként azért mégis csak lepattanok. Benne van a pakliban az is, hogy kissé már én is fáradok közben, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy mindenképpen haladunk.
- Nem minden esetben én irányítom ezt. Inkább... próbálom azokat a falakat ledönteni, amiket nehezebb. Azt hiszem ezzel tudsz fejlődni. - ha a tanárnő emlékét nem védi annyira, akkor nincs okom rá, hogy megpróbáljak bele nézni, de olyan ez, mint egy fiók. Mintha a feje tele lenne különböző szekrényekkel, fiókokkal, amik van, hogy fel vannak címkézve, van hogy még az sem, épp e miatt elég nehéz meghatározni, hogy pontosan mit is találhatunk bennük, viszont van amit nehéz kinyitni, mást viszont jóval könnyebb. Minden bizonnyal azt, hogy mit evett ma reggelire könnyen megtudnám, de pont e miatt nem fog tőle fejlődni az ellenállása, tehát érdemben olyan sok értelme nincs annak, hogy megpróbáljak utána járni. Azokat a fiókokat kell feszegetnem, amik be vannak zárva. Más esetben nem, de most ez a feladatom és ő is így tanulja meg, hogyan tudja elrejteni azt, amit el akar. A szavaira azért végre legalább elmosolyodom, még ha fáradtan és halványan is talán, de már ez is valami.
- Igen, haladunk, úgy érzem, hogy egyre nehezebb bejutnom a fejedbe és nem csak, mert fáradok. - erősítem meg, mert tényleg így van alakul a dolog, tényleg alakul. De sok szünetet nem érdemes tartani, se esetében, sem esetemben, jobb ha terheljük az elméjét és akkor gondolom gyorsabban alakítja ki az ellenállást.
- Hát akkor... - újra lehunyom a szememet egy pillanatra és igen ha nem túl zártak a tanárnőt illető fiókok, akkor azt átlépem és nem foglalkozom annyira vele. nem akarok beletúrni a magánéletébe, nem hiszem, hogy olyasmi lenne ott, ami engem érdekelhet, ellenben van más, ami kicsit... érdekel. A birtok tulajdonosa, a rejtélyes doki, aki segített nekem, Edward... azért rá mégis csak kíváncsi vagyok, még ha ezt nem is vallanám be és nem is szép tőlem, hogy esetleg ilyen módon akarok megtudni róla ezt-azt.

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Szer. 24 Jún. - 10:08

Jean & Nathan

Igazából fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e amit csinálok, vagy hogy egyáltalán csinálok-e valamit. Mert akárhogy küzdöm is, Jean még is könnyű szerrel kapkodja elő az ezer éve eltemetett képeket. Legalább is nekem erről az oldalról úgy tűnik, hogy mindez csak gyermeki játék számára.
Akárhogy ellenkezem, felködlenek képek, régiek, gyermekiek, és bár nem a fájó a legjobb jelző rájuk, még se szívesen merengek azokon a dolgokon. Elmúlt, már nem változtathatok rajta, és tudom, hogy annak is meg kellett történnie, hogy most ott legyek, ahol. Mégsem tudok rájuk szép érzéssel gondolni.
Az egy röpke, szinte érezhetetlen pillanatig felbukkanó Serena arca viszont pont így hat rám, jólesőn, szinte már nyugtatón. Hisz ez egy egészen más szakasz, már olyan emlék, és ráadásul még elég friss, amire szívesen gondolok, idézek fel magamban újra és újra olykor esténként, mint valami lökött kamasz. És talán pont ezért, frissessége, különlegessége kapcsán szintén nem szívesen osztozom rajta. Bár igazság szerint nem sok olyan emléket tudnék mondani, amit bárkivel is szívesen megosztanék.
- Ezek szerint... - bólintok egy halvány, fáradt mosoly kíséretében, mikor újabb pihenőidőt kapok. Egy pár másodpercig nem tudom összekapcsolni a dolgokat, de lassacskán leesik nekem, hogy Jean ugyanabban az iskolában tanul, ahol Serena él és tanít. Lehet, hogy csak látásból ismeri, lehet tanítja is. Végül is, Serena felerősítő képessége pont alkalmas arra, hogy Jean erejét tágítsák.
- De azt hiszem, saját érdekedben jobb, ha arrafelé nem kutakodunk. Hidd el - kacsintok rá pajkosan. Ha Serena tényleg tanítja, már csak az iránta érzett tisztelet is megköveteli, hogy ne kutakodjon a tanára magánéletében a beleegyezése nélkül. Már pedig, mivel én nem tartozom annak az iskolának a keretei közé csak is magánélettel lehet kapcsolatos a vele való ismeretségem.
- Azért nyugtass meg, hogy haladunk, hogy érzel valami változást. Mert én nem sok mindent - kérdem, szinte már kérve, hogy erősítsen meg a dologban. Hogy nem pusztán csak neki jut az élvezet, hogy turkálhat a fejemben, hanem nekem is, hogy van valami haszna. Bár úgy látom, ez neki sem akkora öröm és boldogság. Mintha őt is igénybe venné a dolog, mintha ő is fáradna. Talán tényleg kezd alkalmazkodni a testem, illetve most az elmém. Talán lassan sikerül ténylegesen kizárni a fejemből őt és ezáltal közelebb kerülni ahhoz, hogy más telepaták is így járjanak.

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. 22 Jún. - 16:13

Nathan & Jean

Velem is történtek rossz dolgok, de ilyenkor látom csak igazán, hogy az én rossz dolgaim épp csak a töredékei annak, amin egyesek átmentek. Ott van Scott is, akinek ugyan soha nem néztem még bele a fejébe, nem is tenném, de azok alapján is, amiket mesélt... nem szívesen lennék a helyében. Ha innen nézem akkor az én kis saját tragédiáim semmiségek ezekhez képes, pedig azok sem voltak épp semmiségek, kezdve a legutóbbi eseményekkel, amikből Hans született, amiről még mindig nem tudok semmit, mert nem voltam hajlandó a saját elmém mélyére ásni. Pont e miatt teszem meg nehezen mással, mert én magam is tudom, hogy milyen az, amikor valamit jó mélyen eltemetsz magadnak és lehetőség szerint nem akarok onnan soha az életben többé előszedni.
- Tudom, de ettől még együtt érezhetek. - ejtek meg még egy halvány mosolyt. Igaza van, a sajnálattól semmi sem lesz jobb, ellenben talán még is csak jó az embernek, ha valaki mellette van nehéz helyzetben. Na persze nem magamról beszélek és ez persze más is, hiszen ő ezeket már régen élte át, csak épp most én is itt vagyok, hogy még belerondítsak pluszban az életébe azzal, hogy előhozom a régen elpakolt emlékeket, amiket jó eséllyel nem szívesen húz elő.
Tudom, hogy nem szép tőlem, hogy ennek ellenére is azt az emléket, személyt bolygatom tovább, aki miatt kirekesztett a fejéből, de egyértelmű, hogy ez a nehezebb pont számára és pont e miatt ezt van értelem gyűrni addig, amíg meg nem erősödik általa. Nem hiszem, hogy gondolta volna valaha is, hogy pont egy ilyen rossz emlék lesz az, ami majd segít erősíteni az elméjét. Ettől még persze nem állok meg, ugyanúgy kutatok tovább és villannak fel a képek sorra a múltból. Gyerekkor... majd évekkel később, és ez a valaki mégis eltávolodott tőle, már-már kíváncsi vagyok, hogy mi történt, bármennyire is nem szép tőlem, no meg egyáltalán nem tartozik rám. Aztán a kép mosódik, de tovább koncentrálok. Érzem azt, hogy megpróbál kiszorítani a fejéből, de még én is küzdök, hogy ne sikerülhessen neki azonnal, mégis a szőke nő lassan eltűnik a képből és épp csak egy pillanatra számomra is ismerős arc villan be. Egész más, mint a szőke, ránézésre is, mosolygós és... hát igen én is pont ilyennek ismerem a tanárnőt.
- Oh... ismeri? - csúszik ki a számon, amikor itt újra lepattanok a védelméről. Úgy érzem, hogy már határozottan nehezebb volt a dolog. Látom, hogy a keze ökölbe szorulva pihen a lábán, de azt is láthatja rajtam, hogy szaporábban veszem a levegőt és egy kissé nekem is gyöngyöz a homlokom, még ha nem is olyan mértékben, mint neki. Egyelőre még az én dolgom könnyebb, de érezhetően válik egyre nagyobb kihívássá, hogy olvasni tudjak az elméjében.

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 18 Jún. - 10:46

Jean & Nathan

Azért annyira nem is borzasztóak. Lehettek volna rosszabbak, lehetett volna rosszabb az életem. Nem egy lelencbeli kölyök halt meg tizenévesen, vagy keveredett olyan dolgokba, aminek a végén vagy börtönben kötött ki vagy a hullaházban. Bár én is megcsináltam a magam necces dolgait, mindig a saját akaratomból, a saját döntéseim alapján. És ráadásul el is értem valamit, felküzdöttem magam a pénzesebb rétegbe, saját lakásom van, autóm, drága holmijaim. Mindehhez csupán mondhatni a lelkem egy darabkáját kellett eladnom.
- Nem érdemes sajnálkozni az elmúltakon. Változni nem fognak tőle - jelentem ki, már-már vigasztalón. Sose ettem azon magam, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy. Illetve ez így nem teljesen igaz, hisz Grace idejében igen is vádoltam a sorsot a történtekért. De azóta sok mindent tanultam, sok mindent megértettem. És rájöttem, a dolgok változtathatatlanok, szóval felesleges agyalni rajtuk.
Inkább a jelenre figyelek, Jean újabb figyelmeztetésnek szánt szavaira. Mert igen, figyelmeztet szegény, hogy megint kezdi. És én újfent az üres hómezőre koncentrálok, erősen, kizárva mindent, még is, bár nem olyan hirtelenjében, mint elsőre, újfent előkúsznak az ismerős képek.
Grace... Miért éppen Grace? Miért kell újra látnom azokat a régi pillanatokat? Pedig már nem is nagyon tudom hova tenni őket, annyi év eltelt már azóta.
Grace, ahogy ott gubbaszt az árvaház udvarának egyik padján. Mennyi is? Talán tíz éves lehet. Megszeppent, riadt, sírásra görbült szájakkal. Igen, akkor léptem hozzá oda talán először. Sajnáltam, hogy idekerült, hogy ennyi idősen dobták el a szülei...
Újabb kép, már nagyobbak vagyunk, az ebédlőasztalnál dugjuk össze a fejünket sutyorogva, mire az egyik nővér finoman vállon suhint. Nem volt szabad ebéd közben beszélgetni.
~ Nem! Nem akarom! ~
Szinte visszahangzik fejemben a néma kiáltás. Mintha a ki nem mondott, de erősen gondolt szavak segíthetnének. Nem akarom ezeket felszínre engedni, nem akarok olyan dolgokon gondolkodni, amik elmúltak, amik annyi fájdalommal töltöttek el egykor. Ezek elmém egyik lezárt részeiben pihentek eddig, már-már feledettnek hitten. Nem!
Érzem, ahogy egy izzadságcsepp gördül végig a halántékomon, az első olyan inger, ami a valós külvilágból származik. Igen, ez az egész csak játék, még ha borzalmas is.
Kezeim ökölbe szorulnak a combomon, mintha a fizikai fájdalom segítene a koncentrálásban, mintha az erő az elmémet is irányíthatná, bezárhatná. Mintha csak testemmel kiabálnám: Kifele a fejemből!

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. 13 Jún. - 21:35

Nathan & Jean

Hiába tudom, hogy nem nekem kellene aggódni e miatt, még sem megy a dolog, hiszen ki tudja, hogy miket látok majd a fejében, amiktől már most előre tartok. Ki tudja, hogy mik lesznek majd ott, amiket talál nem akar megosztani senkivel sem, én pedig tudni fogok róla és már nem rekeszthetem ki többé a fejemből, ez sajnos nem így működik. Arról már nem is beszélve, hogy ha gyakorolni akar, ha ellenállni idővel, akkor ahhoz majd erősebben kell csinálnom, úgy hogy akár fájjon is és ettől még jobban félek, mint bármi mástól. Nem akarok másnak ártani, fájdalmat okozni, akkor sem, ha ez számára nem olyan riasztó, mert már esett át effélén. Ettől még én nem fogom kevésbé rosszul érezni magamat, ha megtörténik.
Pocsék dolog érezni olyat, amit a másik is és ha elég mélyen turkálsz valakinek a fejében, akkor a fájdalmát is ugyanúgy megkapod, mint bármi más. Pozitív emléket és rosszat, a lövés fájdalmát, ami először érte, a kínját annak, hogy az a szőke nő nincs már, aki felvillant egyszer, mert nem volt az emlék jó, tehát minden bizonnyal vagy bántotta az a nő, vagy már nincs vele, de még pontosan nem derült ki, mivel abban a pillanatban jött a gát, ami kidobott bentről.
- Az emlékeid. - nyelek egyet, mert hát... a torkom is kissé kiszáradt, de azzal most igyekszem nem nagyon foglalkozni. Tényleg rémes volt, rossz dolgok történtek vele és még én nyafogok, mert egyszer majdnem meghaltam, mert a legjobb barátnőmet elütötték, vagy mert a húgom utál... no meg ez a gyerek dolog... Hát jó, az én életem sem fenékig tejfel, de vannak szerető szüleim és vannak barátaim, akik mellettem állnak, hiszen ott van Alex és ott van a professzor, aki mindig támogatott. Neki ennél sokkal nehezebb élete volt, bár idősebb, még az én sorsom is fordulhat rosszabbra, de... ez csak nem történik meg.
- Nagyon nem és én... sajnálom. - a rossz dolgokat és azt is, hogy tovább kell kutakodnom a fejében, pedig sajnos nem tehetek mást, akkor is muszáj megtennem, ha nem akarom, mert ez kell ahhoz, hogy ellenállóbbá tudjon válni valahogy. - Hát akkor azt hiszem... - egy pillanatra lehunyom a szememet, aztán újra rá koncentrálok. Tudom, hogy ez rossz emlék, a szőke nő, de e miatt dobódtam ki a fejéből, tehát... azt hiszem ez fontos kulcs, amivel erősíteni lehet az elméjét, mert már most sem akarta igazán megmutatni, most sem akart emlékezni rá. A szőke nőt keresem tehát, emlékeket róla, jókat, rosszakat, mindent, amivel edzeni lehet az elméjét, hogy még annyira se akarja megmutatni nekem, mint eddig. Lehet, hogy van más fontos is a fejében, amit talán jobban védene, de akkor majd mélyebbre ások, amíg tényleg ki nem tud szorítani majd véglegesen.

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 11 Jún. - 16:14

Jean & Nathan

Azért ez a helyzet már-már mókás, legalább is lassan beleillik valami burleszk film kockáiba. Az én elmémben fognak turkálni, az én fejemet fogják kínozni, az én emlékeimet, ismereteimet kell megosztanom akaratomon kívül egy számomra teljesen ismeretlen fiatal lánnyal. és mégis... Már-már én bátorítom, vigasztalom őt. Mintha csak a középkorban a vádolt személy kiabálta volna: Lőkjetek nyugodtan a máglyára! Én akarom!
És még is ezt teszem, mert tudom, hogy ez is kell, mert másként a testem, a képességem nem ismerné fel a telepata beavatkozást, és nem tudna ellene védekezni. Bár még az sem biztos, hogy eggyel való megismerkedés mindegyikre hat majd. Végül is, ha nagyon durva hasonlatot akarnék hozni, a telepaták is olyanok, mint a fegyverek. Az alapelv ugyanaz, még is mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Talán itt is ez lesz, talán nem elég Jean képességével megismerkednem. Meglehet, rá immunissá válok, de a többiekre sem. De akkor is előrébb vagyok, hisz a fegyvereknél is így volt. Az elsők még nagyon durván fájtak és roncsoltak, majd lassacskán, ha sebesített is az újabb típus, már nem annyira súlyosan és könnyebben gyógyultam is. Talán a telepátiával is így lesz. Ha egyre teljesen ráhangolódom, a többit már hamarabb kiszűröm.
Lehajtott fejjel, szinte meditatív állapotban várom a "támadást", és tulajdonképpen kedveskedőnek szánt figyelmeztető szavai el sem érnek tudatomig. Próbálom azt, mit a mestereimtől tanultam, a teljes lekapcsolódást, azt a fajta belső csendet, ami kirekeszt minden mást.
De tudom, hogy nem sikerült. Én nem akarok gondolni semmire, nem akarok felidézni semmit, nehogy megkönnyítsem Jean dolgát, még is látok. Olyan képeket, melyeket távoli zugokba, mint egy sokfiókos komód reteszeibe, külön-külön dugtam el.
A keserű árvaházi élet, és a kedves mosoly, amivel Ms. Mary megajándékozott minket minden nap, elhitetve, hoyg még sem vagyok olyan haszontalanok, szerethetetlenek.
Fáj, pokolian fáj az első lövés. Hogy utálom minden pillanatát. Noha a részleteket azt hittem elfeledtem, most még is látom a felém hajoló doki komor tekintetét. Ha azt hiszi beledöglöm, nagyot téved!
Utolsó villanás, mint mikor az ember kezével apró, körkörös mozdulatokkal kavarja fel a csendes állóvizet, játékos örvényt képezve benne, akárha álomképeket festene. Grace... Nem, rá végképp nem akarok emlékezni, elmúlt, lezártam magamban. És legfőképp nem tartozik senkire!
Mint néhány átmulatott éj után, olyan kóválygónak, kótyagosnak érzem a fejem, ahogy az utolsó kéepk is eltűnnek, a kellemes hófehér mező helyett valami pokoli szutykos sötétségnek adva át a helyet. Utálatos lesz ez a kiképzés, már látom.
- Mármint maga a telepátia, vagy az emlékeim? - kérdem, miután néhány sikeres nyeléssel újfent beszédképessé válok. Hangomban nincs harag, hisz Jean nem etehet erről az egészről, alapjában véve ő csak egy eszköz, akárcsak én. Még ha elhitetjük is magunkkal, hogy másként van.
- Hát nem egy leányregény, az tény - vasalok ki magamból egy gyenge mosolyt is, hogy bizonyos lehessen, vele továbbra sincs gondom, még ha a lelkem legmélyén vándorol is. Már a dokinál is megtanultam, nem rá kell haragudnom azért, mert nekem rossz. Ő is csak egy eszköz volt.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. 7 Jún. - 18:05

Nathan & Jean

A telekinézis mindig is jobban ment, mint a telepátia. Valószínűleg tudat alatti a kontroll, a professzor legalábbis mindig ezt mondta nekem. Főleg a miatt van, hogy már egyszer majdnem belehaltam a képességem megjelenésébe. Arról nem is beszélve, hogy a húgom azóta, hogy kiderült más vagyok szóba se áll velem, szó szerint azt mondanám, hogy talán még gyűlöl is. Nem valami kellemes érzés és főleg nem olyan, amit könnyen lehet kezelni. Ennek fényében talán tényleg nem meglepő az, hogy nem vagyok e téren túlságosan bátor. A telepátia nehéz, főleg amikor egy ismeretlen elméjében kell turkálni, hiszen nem tudom, hogy mit fogok látni. Ez a fickó nagyon keménynek és komolynak tűnik és a jó ég tudja, hogy mi bújik meg a fejében. Akármennyire is igyekszik majd védekezni, úgyis lesz pár gondolat, amit meglátok majd, mert az a cél, hogy fejlesszem őt, e miatt ez elkerülhetetlen.
Meglepetten akadok el a mondatban, amikor kijavít, aztán végül befejezem, amit elkezdtem, csak akkor mosolyodom el kissé zavartan, amikor elmagyarázza, hogy miről is van szó, hogy miért mondta. Kicsit kihúzom magamat ücsörgés közben, aztán bólintok egy aprót.
- Rendben van, igaz... úgy tényleg könnyebb. Köszönöm! Én csak... nem igazán vagyok ehhez hozzászokva. - és nem is vállaltam volna, ha nem ez lenne a fizetség azért, amiért én is segítséget kaptam itt. Nem tehetek mást, de ettől még ugyanúgy tartok attól, ami vár rám majd, ugyanúgy félek, hogy ártani fogok neki és hogy tovább kell csinálnom akkor is, ha neki láthatóan fájdalmai lesznek e miatt. Azért ez nem valami kellemes érzés és egyelőre még sejtelmem sincs, hogy mennyi fog-e.
- Oh... hátaz nem lehet valami kellemes és attól még én sajnálom, ha bántani fogom... foglak. - javítom ki magamat egy apróbb mosollyal. Menni fog ez, csak nem feltétlenül azonnal. Szép fokozatosan majd megszokom ezt a tegeződés dolgot és minden bizonnyal akkor majd sokkal könnyebben fog menni ez. A végére már biztosan nem lesz gond, csak addigra készen is leszünk és ezek szerint ellenálló lesz a telepátiával szemben. Nem kérdezek, pedig kíváncsi vagyok, hogy miért is ki ellen akar védekezni. Tudom én, hogy vannak veszélyes telepaták, akik nem úgy tanulták a képességüket, mint én, hogy nem illik másnak csak úgy belemászni a fejébe kérdés nélkül.
- Akkor... - kezdem is, valahogy úgy érzem mégis csak úgy fair, ha ennyit megteszek, hogy legalább szólok, legalább most az elején. Koncentrálok rá, a gondolataira. Egészen könnyen siklom be az elméjébe. Lehet, hogy ez idővel majd nehezebb lesz, mint Zane laborjában, amikor azzal a gyémánt diadémmal próbált védekezni. Akkor még az orrom vére is eleredt, de most ilyesmi nincs. Képek villannak be szépen sorban, amiket ő is érzékelhet. Zavaros, mindig az, ha csak az ember kószál valakinek az elméjében, és nem célzatosan keres. Kölyök évek, az árvaház pár villanásig, ahol nevelkedett, egy kedves arcú idősebb nővér... ütések fájdalma, újra és újra, egyre kevésbé érezve. Lövések, a fájdalom kínja, amit most részben én is átérzek. Apró villanások csak, mire végül az utolsó mozzanatnál, mintha csak kilökődnék a fejéből. Egy női arc villan be, szőkés hajjal, épp csak egy szempillantásra.
- Ez... ez rémes. - nem tudom megállni, hogy ki ne csússzon ez a pár szó. Egy kis szünet kell, azt hiszem talán mindkettőnknek.

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. 1 Jún. - 15:34

Jean & Nathan

Bár fejem nem igazán mozdul, tekintetemmel követem Jean minden mozdulatát. Nem mintha tartanék tőle, tudom, hogy nem fog az amúgy is lebeszélteken kívül támadni, pusztán megszokásból figyelem meg. Mert így teszek mindig és mindenkivel. Felmérem, vizslatom, próbálom megismerni a mozdulatait, reakciót, kiismerni, mire mit várhatok tőle. És ez sajna már annyira belém ivódott, hogy még egy ilyen egyszerű edzésnél se tudom levetkezni.
Az elszabaduló képesség hallatán viszont enyhén megemelkedik a szemöldököm. Miként tud egy telepata ereje elszabadulni? Egyszerre mindenkit hall? Vagy nem képes kontrollálni, kibe nézzen bele? Nem lehet kellemes, bár igazából egy aktív képesség uralhatatlansága sem az. De itt legfeljebb az ő feje fájdul meg, míg más fizikai mutációk kárt tehetnek a környezetükben.
- Próbálj! - javítom ki mosolyogva, ahogy belekezd a végrehajtandó feladatba. Bár igazából eddigi tanulmányaim során talán ez a legérthetetlenebb. Persze józan mutáns fejjel sejtem, mire gondol, ugyanakkor a végrehajtás messze nem olyan egyértelmű. Miképp is zárhatnám el az elmém? Ez nem olyan művelet, mint mikor a mester mutat egy mozdulatsort én pedig lemásolom. Nem, erre nincs kézikönyv.
- Tegezz, úgy talán neked is könnyebb. A magázódás Appleton-hoz illő, az ő kisugárzása szinte ösztönből erre készteti az embert. Nekünk itt viszont most valamilyen szinten bíznunk kell egymásban, és ez jóval könnyebb a barátibb, oldott légkörben - magyarázom, mintha nem is ő edzene majd engem, hanem fordítva. De látom milyen görcsös, mennyire tart attól, amire készülünk. Pedig talán nem is ő lesz a szenvedő alany.
- Ne félj, egész jól tűröm a fájdalmat. A képességem miatt előbb néhányszor át kell élnem az adott sebzést, hogy immunissá váljak rá. Tört már csontom jó néhányszor, meglőttek már több tucatszor. Talán ez másfajta lesz, talán másképp kínoz majd. De ne foglalkozz vele, én már hozzászoktam.
Lehet, nem a legjobb biztatás ezeket felemlegetni. De tudnia kell, hogy nem félek, és nem is tartok tőle, sem a képességétől. Ezért vagyunk itt, évek óta tudom, milyen kínokon kell átmennem ahhoz, hogy védelmem egy újabb fokkal gyarapodjon. Így hát állok elébe, mit lehunyt szemeimmel, fejem kissé lejjebb hajtásával jelzik is neki. És próbálom kizárni mindent gondolataimból, nem gondolni az itteni életre, a felemlegetett esetekre, a belém maró golyó okozta kínra. Nem akarok gondolni Serena-ra, hisz az az én titkom, az én magánlétem. Ugyanakkor akarom, hogy gát képződjön az elmémen, vas, tömör beton, amit nem sérthet se vihar, se csapás.

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. 29 Május - 21:13

Nathan & Jean

Igen azt hiszem tényleg vicces helyzet, hogy én jobban meg vagyok ijedve ettől az egésztől, mint amennyire ő. Sőt láthatóan ő teljesen jól felkészült, de gondolom benne van az, hogy egy erős emberről van szó, egy határozott jellemről és... ha eleve egy ilyen helyen van, zokni meg minden nélkül, akkor minden bizonnyal talán még valami harcos is lehet, vagy legalábbis tanult ilyesmit. Persze annyit tudok a képességéről, amit Edward elmondott, hogy hogyan tudom én felkészíteni, felvértezni saját magam és esetleg más telepaták ellen, de azért még sem vagyok biztos benne, hogy ez olyan egyszerű lesz majd. Félek tőle, hogy ártani fogok neki, fájdalmat okozni, de gondolom pont ez a lényeg, hogy felkészüljön arra, ami várhat rá mástól és akkor a szervezete jobban és könnyebben vissza tudja majd verni. Ettől még én ugyanolyan bizonytalan vagyok az egész miatt, de ha egyszer megígértem nem igazán van más választásom, mint hogy meg is tenni.
- Igen, jogos, nem toppanna be ide csak úgy más, akit nem ismer. - bólintok egy aprót, teljes mértékben igaza van, és lehetnék egy kicsivel magabiztosabb is, csak hát nem megy, de majd próbálkozom. A nevét is tudom, bólintok is rá, hiszen eleve úgy kaptam a telefont, hogy jöjjek, hogy nagyjából megkaptam azért az alapinformációkat róla, hogy tudjam, kivel lesz majd dolgom. A cipőmből az első bizonytalan pillantások után végül kilépek, marad a sima törtfehér zokni, azért nem nyitok egyből mezítlábas technikával, mint ő, szerintem úgy kényelmetlenül érezném magamat. Aztán le is huppanok szépen vele szemben a tatamira. Tény, hogy így meg van a közelség is, de remélhetőleg nem kell olyan szinten csinálni, hogy a fejére kelljen tenni a kacsóimat, bár ha az a cél, hogy eléggé megerősödjön... Egyelőre csak simán a sarkamra ülök, a kezeimet pedig a térdeimre teszem le és hát én is igyekszem megnyugodni, bár ez neki jobban megy.
- Nem állandó, csak időnként, ha túlságosan nem tudom irányítani az érzelmeimet... akkor szabadul el, de most figyelek. - és inkább izgulok, meg vagyok kissé szeppenve, semmi több. Nem lesz baj, végül is csak szimplán kutatnom kell a fejében, bár tény, hogy ez azért nem egyszerű, mert nem vagyok az a típus, aki szívesen szedi ki az infokat mások fejéből. Mégis csak a saját élete és a saját gondolatai vannak ott, amik nem igazán tartoznak rám és most akármi is lesz tudni fogok belőlük, pedig nem vagyunk sem barátok, se semmik.
- Igazság szerint... azt hiszem az a lényeg, hogy próbáljon koncentrálni arra, hogy bezárja az elméjét, mintha védené a gondolatokat, én pedig csak megpróbálom ezt átvágni. - a pajzsát, ami mindenkinek van valamennyi, főleg ha oda figyel. Arra koncentrálok, hogy én ennek ellenére bejussak fejébe. Ebből ő most az elején még az sem biztos, hogy túl sokat érez, hiszen most még jó eséllyel nincs semmiféle ellenállása velem szemben. Nem akarok mélyre menni, inkább az aktuális gondolataira figyelek, sem mint hogy a múltjában turkáljak már a legelején, amikor még védekezni sem tud.

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd 26 Május - 12:15

Jean & Nathan

Apró, mély lélegzetvételek. Bár siheder koromban nem hittem volna az efféle meditációs dolgokban, a sok éves a tanulás és a különböző keleti oktatók megismerésével magam is elsajátítottam a test és elme eme különös lenyugvását. Talán ha tovább gyakorolnám, ha tovább fejleszteném képes lennék a teljes lekapcsolásra, ám ehhez még én is túl izgága vagyok, így marad az alap. De számomra ez is pont elég.
Ugyanakkor bármilyen meditatív állapotban is vagyok, az apró neszek elérnek hozzám. Testem, érzékeim a sok éves gyakorlat miatt nem hagyják figyelmen kívüli a kívülről érkező zajokat, melyek talán veszélyre is figyelmeztethetnek. Ugyanakkor tudom, ez most nem olyan neszezés. Csak jött valaki, bizonytalan lépteiből ítélve a tanárom. Az itteni emberek ennél magabiztosabbak, még az újoncok is. És Appleton említette, hogy a lány fiatal, ne lepődjek meg, de ne is becsüljem alá. Pedig tudja, hogy nem szokásom, főképp ha tudom, az "ellenfél" is mutáns.
Még egy levezető légvétel, és nyitom is fel a szemem, végigkövetve a fiatal lány lépteit, ahogy befelé igyekszik. Fiatal, nagyon is. És olyan félszeg. Képességei ismeretében lehetne ennél sokkal erősebb is. Ha már birtokolunk egyfajta változót, akkor hagyni kell, hogy az erősítsen bennünket.
- Ha minden igaz, erre felelnem se kell - mosolyodom el bátorítóan. Engem fognak kínozni, még is belőle sugárzik félelem. Érdekes kezdet lesz ez így.
- A nevem Nathan - intek a tatamira, mintha csak hellyel kínálnám. Nem épp egy kényelmes kanapé, de itt effélével nem is szolgálhatok. Ugyanakkor gondolom az elmei hadviseléshez nem szükséges szemben állnunk egymással. És ő sem úgy néz ki, mint aki valódi harcra készül.
- Bár gondolom igazából ezt sem szükséges megosztanom veled. Igaz, valószínűleg a képességed nem állandó, hisz akkor igen hamar összezavarodna a fejed - teszem még hozzá szinte már-már tőlem szokatlan kedvességgel. Szép, még nekem kell őt bátorítani. Ha nem kifejezetten Appleton irányította volna hozzám, most kételkedni kezdenék abban, tud-e egyáltalán ez a lány segíteni. De a főnök ítéleteiben még sose kellett csalatkoznom, és ezt tartom is, míg ellenkezőjébe nem futok.
- Hogy lássunk neki? Még sose találkoztam telepatával, legalább is nem tudok róla...
Ez mondjuk így nem teljesen igaz, hisz a főnöknek is van valami fura hasonló képessége. De az más, és főképp nem feltétlen tartozik a lányra.

Tárgy: Re: Edzőterem Vas. 24 Május - 0:02

Nathan & Jean

Nem vagyok biztos abban, hogy menni fog, de sok választásom nincs. Segített nekem és most viszonoznom kell a szívességet azzal, hogy én is megteszem, amit tőlem kér. Egyelőre még nem tudom, hogy pontosan ez milyen hatásokat fog kiváltani, de a telepátia... még mindig nem a legerősebb oldalam és az, hogy valakinek szándékosan kelljen fájdalmat és kellemetlenséget okoznom még félelmetesebbé teszi a helyzetet, de attól még meg kell majd tennem, valahogy... Félő, hogy én jobban fogok szenvedni ettől az egésztől, mint akinek a fejébe kell túrnom, hogy gyakorolja, hogy milyen is az, amikor nem enged ennek. Arról már nem is beszélve, hogy egy vadidegen fickó emlékei között kell kutakodnom, amiket esze ágában sem lenne megosztani velem és nem hiszem, hogy ha mindent tudok róla, akkor azt olyan jó lesz majd végignéznie, vagy mi van, ha mondjuk valami rosszul sül el, visszapattan az erőm és... ő tud meg olyasmiket rólam, amiket nem akarok megosztani? Nem lesz ez jó egyikünknek sem, ez sajnos nem kérdéses, de attól még meg kell tenni.
Lassan befordul a kocsi a salakos úton, leparkol az épület előtt, én pedig enyhe gyomorgörccsel kászálódom ki belőle, hogy végül a már megbeszélt cél felé vegyem az irányt. Az edzőterem az, ahová mennem kell és már legutóbb elmagyarázta nekem Edward, hogy az kb. hol is van, úgyhogy annyira nem nehéz megtalálnom a helyet. Persze... ez megint egy olyan kis kitérő, amiről nem nagyon beszéltem senkinek sem. Még Scott is úgy tudja, hogy a szüleimnél vagyok, mert... nem is tudom. Pontosan nem tudom ez az egész mire megy ki, vagy hogy mi lesz belőle. Fel kell készítenem valakit a telepatikus erő ellen és nem igazán tudom, hogy ez azért van, mert valami rossz ember ellen akar védelmet, vagy... más ellen is, hiszen a professzor is telepata. De ha ellene kell felvérteznem akkor sem kérdezhetem, hogy miért és akkor is meg kell ezt tennem, mert amikor nekem volt szükségem segítségre, akkor megtették.
Elérem a célt, az ajtót belököm, a férfi pedig már ott van. Ha jól sejtem akkor épp rám készül, koncentrál, hogy ne legyen majd annyira rémes az egész... bár azt hiszem ettől még nem lesz jobb, de nem értek annyira az ilyesmihez. Lehet, hogy segíteni fog neki, eléggé hozzáértőnek tűnik... vagy hogy is mondjam, a ruházat és a feszes tartás alapján legalábbis ezt tudom megállapítani. Kissé megköszörülöm a torkomat, ha netán elsőre nem venne észre. Én azért nem öltöztem ennyire edzős ruhába, azt hiszem nekem nem is kell, legalábbis remélem, meg hát talán neki sem kellett, de biztosan így kényelmesebb neki.
- Jó napot! Jean vagyok, Jean Grey, ha minden igaz, akkor rám vár. - jó ez nem így van, ez biztos, de attól még nem tudom, hogy pontosan hogy is kezdjem. Már eleve kérjek elnézést azért, hogy bántani fogom? Mert ez lesz a vége, fájni fog majd neki jó eséllyel és ez nekem már most előre rossz érzés, de sajnos nem sok mindent tehetek, mint hogy... ez van és kész. Ettől még persze ugyanúgy izgulok és ugyanúgy félek attól, hogy látok majd valakit szenvedni, azért, mert én okozok neki fájdalmat... nem hangzik jól.

♫ Harder than easy ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ Elmeedzés

Tárgy: Re: Edzőterem Pént. 22 Május - 16:52

Jean & Nathan

A parancs az parancs. Nem mintha szó szerinti, kemény ukáznak venném a főnök szavait. Valami újat talált ki, valami olyat, ami ellen még nem vagyok képes védekezni. Még... Hogy én hogy utálom ezt a szakaszt? Nem azért, mert bánom a képességem, vagy mert nem élvezem, amikor olyan sérülések, mik másokat kínoznának, nekem szinte meg se kottyannak. Hanem mert tudom, az elején fájni fog. Iszonyúan, pokolian fájni fog. Akárcsak másodjára, harmadjára. Míg a testem meg nem ismeri, meg nem szokja, nem épít rá válaszreakciót. Addig viszont sok-sok poklot megjárok majd.
Ez viszont más lesz. Biztos hogy más, még ha soha nem is tapasztaltam. Eddig csupán a testem edzettük, mármint az ellenállás tekintetében. Most viszont egészen más lesz. Elmei... Még ha nem is tudhatjuk biztosra, sejthető, hogy a képességem nem csak a fizikai behatások ellen véd. Nagy eséllyel a mentális behatolásnak is gátat tud szabni, a kérdés csupán az, ehhez mennyi idő és mennyi próbálkozás kell. És hogy mennyire lesz ez nekem kínszenvedés?
Persze tudom, hogy megéri, hogy aztán jó lesz. Mert utána már minden jó. De addig? Ha nem estem volna már túl jó néhány hasonló idegörlő kezdeten, tuti pánikolnék. Mostanra viszont már megszoktam, túljutottam ezen a szakaszon, inkább türelmetlenül várom, hogy túljussak rajta.
Mivel a gyakorlás most kevesebb fizikai igénybevételt ígér, és mivel nagy eséllyel izzadni is legfeljebb elmében fogok, hát kényelmes fekete edzőnadrágot és fekete feszes pólót húztam. Lábam meztelen, ahogy az edzőterem padlójára lépek. Nem szeretek cipőben edzeni, megszoktam a harcművészeti termekben, hogy csupasz lábbal gyakorlunk, nem mocskoljuk be a tatamit, ugyanakkor a lábunkat is keményítjük így.
És ismét én vagyok a gyorsabb, javarészt minden edzésnél, főképp melyeket én tartok, elsőként érkezem. Várakozásom alatt a terem azon részébe sétálok, ahol nem a gépek sorakoznak, hanem a matracok, edzőszőnyegek, és ezen egyikének közepén foglalok helyet törökülésben, két karomat a térdeimre fektetve meditáló pózban. Felkészülök, mind lélekben, mind testben a rám várókra. Már ha fel lehet készülni az ismeretlenre.

Tárgy: Edzőterem Pént. 22 Május - 16:52

Remekül felszerelt, két részre osztott hatalmas terem a kastély egyik elzártabb részében. A helyiség egyik oldalában mindenféle edzőgépek, és egyéb erőnléti eszközök sorakoznak használatra várva. A másik részen tatamik, edzőszőnyegek állnak a közelharcot és egyéb kontakt edzéseket téve lehetővé.

Tárgy: Re: Edzőterem

» Edzőterem