Peter Petrelli

„Together, we can save the world!”

Userinfo: Főkarakter

Születési dátum és hely: 1960. június 06. – New York City, U.S.A.
Besorolás:  Diák (később Hősök)

Képesség(ek):

Képesség: Képesség másolás (Ability replication)
Mutánsnév: Másoló
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 25 éves kor
Képesség jelenlegi szintje:
Jelenlegi képessége mások képességének átvétele, ha hozzáér. Már nem tud egyszerre több képességet birtokolni és szükség szerint előhívni, mint a robbanás előtt. Egyszerre csak egy adott képességet birtokol, mindig azt, amelyik képességet legutoljára megszerezte. Magát a megszerzett képességet teljességgel tudja használni és kontrolállni.
Képesség távlatai:
Képes lesz nem átvenni mások képességét, ha hozzájuk ér, amennyiben nem akarja átvenni.


Jellem:
Túl sok minden tud történni egyszerre és néha képtelen vagyok követni mindezt józan ésszel. Józan ésszel... Egy döntésnek számtalan lehetséges következménye van, és sosem tudom, melyik lehet éppen a legmegfelelőbb. Mert az érzetek vagy a logika az, ami segíthet? Mindkettőnek más a kimenetele és van, hogy még ugyanazon helyzet ugyanazon döntése sem ugyanazt eredményezi. A döntéseinknek súlya van. Vagy éppenséggel nem. Haver, komolyan nem tudom!
Sokszor tűnök zavartnak vagy zavarodottnak. Ezt vagy azzal leplezem, hogy zavartan mosolygok, mint akinek halvány fogalma sincs arról, mit kérdeztek tőle, vagy csak bámulok rá.
Hiszek abban, hogy mindenkiben ott van a jó, hogy meg lehet oldani a dolgokat. Egyedül azonban képtelen vagyok rá, viszont akár veszekedni is tudok a másikkal, ha nem képes felfogni, igenis tud tenni valamit, mert képes rá, csak magába kéne néznie. Hogy a képet teljesebbé tegyem, éppen ezt nem hiszem magamról, csak mondogatom, remélve, hogy képes leszek rá. Ha tettekre kerül sor, mindig impulzívan és ösztönszerűen hozok döntést. Előtte ugyan hagyom, hogy mások befolyással legyenek rám, éppen abból fakadóan, hogy hiszek abban, mindenki jót akar a szíve mélyén és őszinte, az utóbbi időben azonban már kezdem érteni, hogy a jó szándékot sokszor takarja el maszk, a rossz döntések és beidegződések eredményeként, soha nem tudhatom, mi is volt pontosan a háttérben.

Kinézet, megjelenés:
Nem tűnök már nagyon gimisnek, és igazuk is van. Orvosira járok, de nem vágyok arra, hogy kórházban dolgozzak, ennek megfelelően nem is látni rajtam öltönyt. Mentős egyenruhát annál inkább. A képességem miatt döntöttem így, sokkal többet tudok tenni így, mint ha csak várnám, míg az ölembe esik a sérült a műtőasztalon. Túl magas sem vagyok, de cingárnak sem vagyok mondható. Sötétbarna, egyenes hajam van, megnövesztve hordom. Világosbarna szemeim vannak, ezt apámtól örököltem. Járok edzőterembe, de sokkal inkább kikapcsolódás miatt teszem, ezért nem lehet nagyon elmondani rólam, hogy izmos a testalkatom.

Előtörténet:
- Peter, ezerszer megmondtam már, hogy szokj le! Mit gondolsz, mennyit fog zuhanni a pontom, ha megtudják, az öcsém öngyilkos akart lenni? Nem ezért dolgoztam!
Bénán állok Nathan asztala előtt, a válltáskám övét szorongatva. Fuldoklok a dühtől és az önzésétől. Tegnapelőtt megint az utcáról hoztak be, és a bátyám váltig meg van arról győződve, ha nem alkoholizálok, akkor drogozok. Fogalma sincs arról, hogy megint eltűntem három órára a jelenből és nem azért, mert kedvem volt három órára elugrani másfél évvel előttre. Azért ájultam el, mert rosszul érkeztem vissza és a tűzlépcső korlátjába vágtam a fejem. Persze, otthon egy levél talált, aztán meg a bátyám sms-e, hogy leszek szíves azonnal idehúzni a hátsómat. Jöttem, mert egy testvérnek ezt is meg kell tennie.
- Ne haragudj, nem úgy értettem. – áll fel az íróasztal mögül és a vállamra teszi a kezét. Nagyjából úgy, mint ha egy elmeroggyanthoz dumálna.
- Nem úgy értetted? Akkor hogy értetted? Meg se nézted a kórházi anyagot, egy szem drog sem volt bennem! – de tudom, hiába mondom neki nem hisz majd nekem.
- Ahhoz, hogy felelősségteljes orvos legyél...
- Azt csak te szeretnéd, nekem tökéletesen megfelel a mentős lét. – vágok közbe hidegen.
- Nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak, elmúltam tizennyolc.
Győztes kifejezés jelenik meg a képén, nagy sajnálatba és együttérzésbe csomagolva. Tudom, hogy szeret és hogy aggódik értem, de a saját választását előbbre valónak tartja.
- Ha még egy ilyen eseted lesz, még az egyetemet sem folytathatod. – elém fordítja a papírt, amelyben a cselekvőképességem orvosi helyzete van megkérdőjelezve. Döbbenten nézek rá.
- És ezt mégis hogy...? – megrázza a fejét, ezért nem folytatom.
- Az elmeorvos adta a kezembe. Nem szeretném aláírni. De ezt csak akkor tudom megtenni, ha ezt viszont te aláírod.
Egy mappát vág a mellkasomnak. Megfogom és kinyitom.
- Mi ez, elmegyogyi? Elmész te a jó... – a szavamba vág.
- Melyik rosszat választod? Mert én már nem tudom, hogy mit csináljak. – egy tollat vesz elő és felém nyújtja.
- A helyedben a másodikat írnám alá.
Elég sokáig meredek rá, de kitartóan áll a kezében a toll és a szemembe fúrja a pillantását.
- Egy feltétellel. – kapom ki a kezéből a tollat. – Ha mellette dolgozhatok mentősként.

Az, hogy elkeseredetten szálltam ki a taxiból a épület előtt, annak már egy hónapja. Még mindig nem ismerek mindenkit, de egyet tudok. Ha mindez igaz, előbb-utóbb nem csak erre az egy intézetre lesz szükség.

-  -  -

A valóságot jelenleg nem tudom, mint ahogy azt sem, milyen képességem volt előtte, s az emlékeim vagy törlésre vagy módosításra kerültek, összekeverve a sajátoméval, hogy még valósabbnak érezzem és ne kezdjek el gyanakodni. A családom a családom, a történések nagy részei is valósak, a képességem felbukkanása és a felrobbanásom közötti (és utána röviddel) időszak nem a valóságot adja vissza.
Az utóbbi időben azonban rémálmok gyötörnek, ismerős események, másként, mint ahogy én emlékszem, mégis, sokkal valósabbak, mint ahogy emlékszem rájuk. A harmadik alkalom után felhívtam Nathant, de megint lerázott a szokásos szövegével. De végighallgatott, mint ahogy mindig, ettől lenyugodtam ugyan, és a válaszától meg feldühödtem.