Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)

First topic message reminder :

Sophia & Demetrius

Most, hogy Sophiával, drága pincérnőmmel túlestünk a tűzkeresztségen, magától értetődő, hogy még többet alszik nálam. Nálunk. Már ketten vagyunk Oberonnal, akik várjuk, legyen szó kutyasétáltatásról, vagy éppen másféle programról. Ez a mostani randi ellenben nem szólhat a meglepetésről, hiszen előre le kellett adnom a nevünket. Volt nagy meglepetés, hogy nem egyedül megyek, hanem lesz egy plusz egy fő. Egyből megindultak a találgatások, hogy mi történhetett velem, hogy feladom a munkamániás, magányos stílust, kilépek a csőlátásból, és nőt viszek a rendőrbálra. Reméltem, hogy a barna édes párom örülni fog, hiszen ha ő nem jön, akkor én sem megyek. Ez tiszti bál, és én őrnagy vagyok, kötelező jellegű csapatépítés ez, még ha ki is tudnék bújni alóla. Erre végül nem kerül sor, mert Sophiának van hozzá kedve, ráadásul meg is tudja oldani úgy a műszakot, hogy aznap egyátalán ne kelljen dolgoznia. Így azért megnyugtatóbb, mintha egy fárasztó nap után akarnám megtáncoltatni, bár ha belegondolok, hogy alap esetben mindketten több órás munkahelyi tevékenység után találunk pihenést egymás karjaiban, akár így is működhetne, én mégis jobbnak látom, ha így szervezzük le. Sophiáért el fogok menni a büféhez, hiszen felette lakik egy kis lakásban, onnan hozzám, hiszen oda jön majd a limuzin. Sofőrszolgálat van, hogy mindenki ihasson kedvére. Nálam még esetleg helyre igazíthatja az elkenődő sminket, hiszen ahogyan a büfé mellett sikerült egymást letámadni, hiszen oly csodás még mindig, egy igazi tündér. Most az sem érdekelt volna, ha véletlenül ellenkezik, nem szokása, de olyan szép ma, hogy ha véletlenül megbontom a frizurát, hát istenem, kénytelen lesz elviselni. Én magam sötét egyenruhában, és tiszti vállapokkal, kitűzökkel aggatott fehér pántos, gombsoros szösszenetben feszítek, még díszkardot is kaptam, remélem nem fog beleállni a combomba. De legalább nem csizma, hanem normális félcipő jár hozzá. Miután elszakadtunk egymástól, még azért rávigyorgok.
- Öhm.. bocsánat, máskor majd visszafogom magam édes-tündér. Mehetünk? – Fogok rá a kezére, és a saját autóm felé indulunk el, tényleg nem ártana kicsit rendbeszednünk magunkat. És ellenőrizni, hogy Oberon nem túrta fel a lakást már ebben a rövid időben is.

Demetrius & Sophia

*Megemelkedik a szemöldököm, méghogy Demetrius zavarba jönne attól amiket rólam mesél? Ó, persze nem arra gondolok, hogy pikáns részleteket oszt meg a kollégáival, nem olyannak ismertem meg őt, ebben bízom, ám ezek után már nagyon kíváncsi vagyok hogyan fest le mások előtt. Nem kérdezek vissza, ha már megígértem nem faggatom, sejtésem szerint legalább a felét meg fogom tudni a visszajelzésekből és a pillantásokból melyekkel engem illetnek majd ha meglátnak az én drágám oldalán. Nekem nincs nagy ismeretségi köröm és azok akiknek mesélhetnék már mind látták Demetriust, Kayley-val több mindent osztok azért meg, mert a nagyinak mégsem ecsetelhetem milyen jól csókol a szívem csücske és valószínűleg Fred is belepirulna, már ha látszana a sötét bőrén, de Kayley, na hát ő aztán nem. Mindent azért neki sem mondok el, de amit úgy „csajok egymás közt „ lehet, azt igen.
És igen, egyszerűen nem tudok betelni vele, és magamban tartani sem, nem is szoktam mondjuk, ha valaki jól néz ki az megérdemli, hogy dicsérjék, pláne ha tekinthetjük egy nagyon elő, előjátéknak. Izgatott vagyok e nélkül is, Demetrius megadja a módját az érkezésünknek, még sosem ültem limuzinban, úgy érzem magam mint egy hercegnő és alaposan ki is élvezem, bár nincs rá sok időm. Túl hamar érkezünk meg és máris a középpontban találom magam. Elkezdődött hát, a szívem tamtamot ver a mellkasomban, ez az első megmérettetésem Demetrius mellett és hiába örülök a bálnak és a szép ruhának, jobban örültem volna ha először egy kocsmában találkozom a kollégáival, vagy a büfében, ahol otthon vagyok és nem kell kilépnem a komfortzónámból. Ráadásul mindjárt a csúcson kezdjük, a főnökével, bár ennek is megvan a jó oldala, de még nem érzem át igazán. Ennél már csak jobb lehet. A feneség az az egészben, hogy én egy kábé 190 centis pasit nézek és rá mosolygok zavaromban, Demetrius azonban a pasi mellett álló nőhöz vezet és neki mutat be. ~Hát ez beszarás. Nem elég, hogy főnök, még bombázó is? ~
*A nő csodaszép, elegáns, magabiztos és alezredes. Mi kell még? Az a ruha, a hajköltemény, mellette úgy érzem magam mint Hamupipőke a bál után. Lázasan keresek rajta valami hibát, add istenem, hogy csak egyet találjak rajta, de semmi anyajegy, semmi ferde orr, kusza fogak. A mosolya tökéletes, bár egy kicsit visszafogott….na jó, inkább a kötelezően udvariast mondanám. A mozdulat ahogy a kezét nyújtja felém kecses, a fene sem képzelne bele pisztolyt. Ezen a ponton azonban megakad bennem a levegő. A kezemet nyújtom és mosolygok, megszorítom a kezét, talán egy kicsit erősebben mint szeretném de nem tehetek róla, eszembe jut Kayley és az amiről borozgatás közben beszélgettünk. Mondhatjuk tervnek is, a bilincs után úgy érzem bármiben benne tudok lenni Demetriusszal. *
-Igazán örvendek Holmes alezredes, vagy Miss Holmes? nem tudom hogyan szólítsam elvégre nem vagyok….állományban. Ha szabad megjegyeznem ön roppant csinos.
*Bókolni kell, a nők azt szeretik, én már csak tudom. A legjobb bók egy nő számára ha egy másik nőtől kapja azt, csak be kell vágódni, ennyi az egész, igaz azzal amit mondtam nem hazudtam, a nő tényleg jól néz ki, nagyon is. Ami zavar benne az a hűvös tekintet. Ha még gyerek lennék, biztosan azt panaszolnám anyámnak, hogy a „tanító néni csúnyán nézett rám” . Ez azonban egy kicsit más, és ellenem irányul. Még mindig mosolygok és mivel Kayley pisztolyos szexjáték ötlete az előbb segített, szándékosan újra felidézem magamban. És akkor megvilágosodom. Ez a nő bele van zúgva Demetriusba mint lócitrom a gödörbe. Hoppá! Demetriusra nézek, aztán vissza a nőre. Hmmm.*

Sophia & Demetrius

Magától értetődő vol, hogy amikor Sophiával megcsókoltuk egymást, onnantól tudtam, hogy az idei rendőrbálra már nem egyedül fogok menni. Akkor még nem tudhattam ugyan, hogy hova fog kifejlődni a kapcsolatunk, ám éreztem magamban annyi erőt, hogy tudjam, nem fogom elereszteni őt. Ahogyan megmentett a dióallergiától, már másnap reggel lejelentettem, hogy ezúttal két meghívót kérek. Talán ha akkor mondom neki, megijed tőlem, hogy miféle terveim vannak vele, pedig vannak. Nagyon is komolyan gondolom vele, hiszen ha vele zsákutcába jutok, vajon kivel sikerülhetne? Hiszen imádnivalóan kedves, gyönyörű, azt már meg se merem említeni, hogy oly gyengéd, máskor meg vad az ágyban hogy a fellegekben érzem magamat vele. Nem, ez egyértelműen komoly, csak éppen azon túl, hogy házias vagyok, mit tudok nyújtani? Meglehetősen kevés a fizetésem a köztábla szerint, a kis garzonban pedig még Oberonnal is átesünk egymáson, hát még ha Sophia is ott van. Az én édes drágám jól beválasztotta a kutyust, mert az nő mint a gomba, lassan akkora lesz, mint egy túlhormonizált borjú.
- Többet, de nem sokkal. Zavarba jönnék tőle, ha szó szerint kéne idéznem. – Nem is úgy említem őt, mint szexistennőt, az csak ránk tartozik. Olykor túlzásokba esem a saját romantikus lelkületemet illetően, és beleszaladok némi túldicsérésbe, én komolyan gondolom, ám azt nem szeretném, hogy az én boldogságom miatt mások érezzék rosszul magukat. Észrevettem már, hogy néhány kollégám mintha mondani akarna dolgokat a múltammal kapcsolatban, amit amúgy nem tehetnek meg, hiszen az emlékeim nagy részét a vezetőség törölte, és ha bárkinek eljárna a szája, az furcsa láncreackiót indítana el, szerencsére nem is nagyon vettem észre, hogy bárki is olyat akarna mondani, ami mindent felkavar.
- Köszi. – Igazán jól esik a bólja, nem nagyon vagyok még otthon abban, hogy valaki pasiként tekintsen rám, holott a jövőben ennek még nagyon is jelentősége lesz, ebben a percben még egyikünk sem tudja, hogy mennyire. Kiszállunk hát a limuzinból, és bátorítóan fogom Sophia kacsóját, aki belémkarolt, így a hivatalosabb. Vörös szőnyeg ugyan nincsen, ám valóban arra hajaz a dolog. A new yorki rendőrség mindig is a sajtó középpontjában volt, ez most sincsen másképpen. Bent már kevesebb a vaku, itt a sajtó képviselői már csak kijelölt állásokból fotózhatnak, és nincsen lehetőség interjúkat készíteni. Bár azért sikerül elnevetnem magamat, amikor az egyik bunkó ismerőst meg akarják interjúvolni, és amikor kiderül róla, hogy „csak” százados, akkor a riporternő csalódottan int az operatőrnek, és továbbállnak.
- A csúcson kezdjük, és a csúcson fejezzük be. – Bólintok mosolyogva, és amikor megfordul, akkor szembetalálkozhat a főnökömmel, aki ezúttal egy koktélruhában domborít, naná, hogy neki ilyenkor nem kell egyenruha, merthogy nő. Olyan magas, hogy szinte akkora, mint én. Korai harmincas, szőkésvörös. Meglepetten vonja fel a szemöldökét, holott tudta, hogy nem egyedül jövök.
- Demetrius, ki a vendéged? – Kérdezi távolságtartó mosollyal, majd kezet nyújt Sophie-nak, amikor bemutatom őket. – Sarah Holmes alezredes, Sophia Donovan. A főnököm, a párom. – Mondom ki derűs mosollyal. Sarah várakozóan állja a pincérnő tekintetét, nem veszem észre a gesztust, hogy végtelen hidegség árad belőle.

Demetrius & Sophia

*Azok a szemek. Egyszerűen imádom. Az első pillanatban tudtam, hogy el fogok veszni. Olyan kis szomorú, ábrándozó, álmodozó de amikor rám néz csillog mint egy hegyi kristály, és huncut fények cikáznak benne, olyankor ha az ajkai nem is, de a szemei mosolyognak. Korábban nem tudtam elképzelni, hogyan lehet a szemünkkel mosolyogni de Demetrius megmutatta, és azt is, hogy ha rám néz, királynőként érzem magam. Az sem utolsó, hogy az ágyban is kiegészítjük egymást, minden rezdülésemre figyel és még azelőtt tudja mit szeretnék, hogy én magam kitalálnám. Szeretem amikor csak úgy odabújik hozzám, belecsókol a nyakamba és elmeséli mi történt vele aznap, persze amit lehet. Vele ugyanannyira szép minden perc, ha épp szeretkezünk vagy mint amikor a vállára hajtva a fejemet filmet nézünk. Azt hiszem ez az a csoda amiről mindig is álmodoztam. Bár Demetrius minden együtt töltött percben szóval vagy tettel bizonyítja mennyire szeret és oda van értem, a női kíváncsiságomat nem tudom félretenni. Persze, hogy tudni szeretném mit mesél rólam a kollégáinak, ez olyan dolog amit nem tud kikerülni. Nem sokat mond, mégis az egész világot jelenti a számomra, mosolyogva bújuk hozzá, vigyázva, hogy túl sok mindent rendbe hozni magunkon.*
-Jaj hát biztosan ennél többet is szoktál mesélni, de amiért ilyen szépen mondtad, megelégszem vele.
*Egy picit fel is sóhajtok mikor belecsókol a nyakamba előleg gyanánt majd kuncogok egy sort a türelmetlensége miatt. Szó se róla, én is várom már, hogy vége legyen az estének, bármennyire is készültem rá és vártam már, azért nem hasonlítható össze azzal, ami utána vár ránk. Megigazítom a nyakkendőjét és nem tudom magamban tartani a véleményemet róla, egész egyszerűen oda vagyok érte és ez az egyenruha tényleg egy „mmmmm”. *
-Te is nagyon dögös vagy ebben az uniformisban.
*Ellibbenek mielőtt sutba vágja a bált és az ágyban kötünk ki, óvatosan köszönök el Oberontól, hogy érezze a visszafogottságomat és ne ugorjon fel rám, aztán belekarolok Demetriusba és már megyünk is a mai végzetünk felé. Megérkezve először a döbbenetemmel kell megküzdenem, még sosem voltam ilyen bálon és nem is láttam a róla szóló sajtóvisszhangokat, nem tudtam, hogy vakuk villogása közepette kell bevonulnunk mint a híres sztároknak az Oscar gálára. Kicsit zavarban vagyok és ha lehet még jobban izgulok.*
-Nem fogok elesni, nem fogok elesni.
*Olyan halkan kántálom a bátorítást, hogy csak Demetrius hallhatja és közben mosolygok ahogy kell, legalábbis remélem, hogy felhőtlennek látszik és nem kényszeresnek. Szorosan markolom Demetrius kezét vagy karját amiben éppen kapaszkodhatok és sikerül anélkül beérnünk, hogy a ruhám szegélyére léptem volna, a saját lábamban sem botlottam el. Odabent aztán van egy kis időm egy mély, megkönnyebbült sóhajra, még nem tudom, hogy ez korai volt. Elveszem a pezsgős poharat és legszívesebben egyszerre felhajtanám, de nem tehetem mert szeretnék nagyon józan maradni. Ez Demetrius estje, nem szabad szégyent hoznom rá azzal, hogy akár egy picit is szalonspicces leszek. Amikor megkérdezi, hogy bemutathat-e a főnökének, újra átgondolom az önmegtartóztatást, de megint csak nemet mondok magamnak, de azért még egy pici kortyot belecsempészek a számba.*
-Egészségünkre! A főnököd? Mindjárt a csúcson kezdjük? Persze, fenébe az apró lépésekkel, ugorjunk fejest a viharos tengerbe.
*Naná, hogy odafordulok és pont rám néz, a tekintete kettőnk között cikázik és érzem ahogy elpirulok. Rámosolygok a távolból, de már közeledünk is. *

Sophia & Demetrius

Magam is úgy vélem, hogy valami komoly áll most előttünk. Azzal, hogy bevonom a munkámba, egyértelműsítem a kollégák előtt is, hogy ez nem egyedi alkalom, amikor egy nőcskét kisérőként viszek. Kicsit mintha mi lennénk a főszereplők. Afféle nagyon képletes eljegyzés, ahol megcsodálhatnak minket. Mint ahogyan egy esküvő is főképpen az aráról szól, itt is Sophie lesz a középpontban, még ha nem is tud róla. Nem feltétlenül a ruhája, amely egyébként magáért beszélően gyönyörű, sokkal inkább a pofija, a kisugárzása, és ahogyan néz rám, ahogyan belémkarol, ez számomra mindennél többet jelent. Nem pusztán barátnő, egyértelműen több annál. Szeretjük egymást, és ezt már senki nem veheti el tőlünk. Ahogyan az éteri sötét göndör tincsekre pillantok, úgy érzem én vagyok a világ legszercsésebbje, hogy ez a tündér rám vetette a pillantását, engem tisztelt meg azzal, hogy a párom lesz. Mindig kiemeli, hogy milyen sokoldalú, házias vagyok, holott ő az, aki jobbá tesz, kiteljesít. Amikor hozzámért a büfében, már tudtam, hogy elvesztem, holott a csinos, formás fenék látványa, a kecses, vékony csípő már hátolról magával ragadatott, viszont az a pillantás, az a mosoly. Egyértelműsítette, hogy holnaptól semmi sem lesz a régi. Ugyan merő véletlennek gondolom, hogy ott felejtettem a tárcámat, már akkor máshol jártak a gondolataim, valahol vele szárnyaltam a fellegekben. Nem gondoltam volna magam romantikus álmodozónak, s akkor ott kiderült, nagyon is az vagyok, csak jó ideje elnyomtam magamban. Amikor kiskoromban anyám nevelt, sokat lelkesedtem arról, hogy milyen lesz majd a jövőm, hogyan képzelem magam. Aztán felnőttem, és tettem, amit helyesnek láttam, mások szolgálatában. Ezúttal viszont figyelhetek saját magamra, az ösztöneimre, arra, hogy ha felkelek, akkor a drágámnak ágyba vigyem a reggelit, és nem úgy fog átnézni rajtam, mint azok, akikért egyébként dolgozom, hanem a nyakamban ugorva arra kér, hogy együtt meg együtt, amit neki készítettem, mert az csak úgy lehet helyes.
- A tollasbálról pont nem, az úgyis lerí rólam, amilyen üdvözülten jövök reggelente. Lássuk csak... nem szeretem magamat idézni, de valami olyasmit, hogy megtaláltam a másik felemet. – Nem akarom bő lére ereszteni azt, hogyan dicsekedek vele, hiszen egyátalán nem cél, hogy most úgy érezze, mindezt viszonoznia kell. Attól félek úgyis megkapom majd a kollégáimtól, hogy már sokat hallottak róla. Vagyis ő fogja megkapni, még talán bele is kérdeznek, hogy mik a részletek. Sajnálnám, hogy ha mindettől zavarba jönne, ezért elhatározom, hogy ha picit is rosszul érzi magát, azonnal hátraarcot csinálunk, és máshogyan folytatjuk az estét.
- Alig várom. – Csókolok bele a nyakába, hogy adjak némi előleget, amit zálogként őrizhet. Ha őt látom, állandó önuralomra van szükségem, s úgy vélem, ez nem pusztán a mézesheteknek szól, talán soha nem fog elmúlni. Nem is feltétlenül az ágyba bújásról szól mindez, a szerelem elsöprő ereje árad szét a vénáimban, hogy állandóan hozzá akarjak érni, csak megsimogatni a karját, odabújva hallgatni a szívdobogását. A tollasbál már csak hab a tortán, akkor végképp egyesülhetünk, nem siettet senki. Nem is feltétlenül a beteljesülés pillanata a fontos, már maga a folyamata is, hol lassan, hol szenvedélyesen, csak a percnek élve.
- Olyan... dögös, amikor ilyeneket mondasz édes. – De most komolyan, mintha olykor felcserélődnének a szerepeink, igaz, hogy az első perctől kezdve nagyon határozott volt, míg én érzékeny, sokszor én magamat érzem a királylánynak, akit körbeudvarol a lovagja. Holott tökéletesen kiegészítjük egymást, az apró figyelmességek, és a másikért való vágyakozás közben természetes módon dobáljuk egymásnak adok-kapok módjára az érdeklődés sugarait. Egy simogatással búcsúzom el Oberontól, és lesietünk a limóhoz, amely már meg is érkezett, ahogyan mi is további tíz perc elteltével. A rendőrbál sajtóesemény is egyben, van némi sajtó, így kapunk pár vakut a szemünkbe, ami engem nem taszít, de Sophie-nak újszerű lehet. Rámarkolva a kacsójára kisegítem a saját oldalamon, és együtt indulunk el befelé, ahol már számos egyenruhás van bent. Már a szálloda boltívénél kapunk pezsgőt Welcome Drinknek. Koccintok a drágával.
- Csirió. Oh, ott a főnököm, bemutathatlak? – Iszok bele a száraz pezsgőbe, és Sophia válla mögé bökök az állammal, de nem kell látványosan megfordulnia.

Demetrius & Sophia

*Az egész annyira ünnepélyes, Demetrius az egyenruhájában feszít én meg egy csodás estélyiben. Rég volt rajtam, már nem is emlékszem mikor készülődtem egy ehhez hasonlóan csillogó eseményre, pedig szeretem. Melyik nő ne szeretne hercegnőnek öltözni, hiszen kislánykorunk óta erre készülünk, persze sokan szemellenzősen csak az esküvőjükre gondolnak, de én nem. Eszembe sem jut, pedig tudom, hogy nem lesz más férfi az életemben. Egyszerűen nem romolhat el és ha mégis, hát harcolni fogok érte. De esküvő.....nem beszéltünk róla, Demetrius még a szüleimmel való találkozást is kérte, hogy toljuk el, ne sürgessük, én meg lakatot tettem a nagyim szájára is. Egyébként sem a nász a fontos, hanem az, hogy jól érezzük magunkat a másikkal, hogy minden tekintetben harmónikusnak mondható a kapcsolatunk, képesek vagyunk kompromisszumra csupán azért, mert fontos a másik fél. Utáltam amikor valahol megjelentem az éppen aktuális lovagommal és mindenki a házasságról kérdezett. Mintha olyan sok köze lenne hozzá, ha úgy van majd szólok. Minek egyből az esküvői harangokat megkongatni? Demetrius mellett már csak azért sem jut eszembe ilyesmi, mert imádom és anélkül is eltelíti a gondolataimat magával, ha két év múlva sem kéri meg a kezem, akkor sem sértődöm meg, soha nem fogom hátsó szándékkal övezve terelgetni az ékszerész felé, nekem így jó ahogy van. Szó se róla, az utóbbi időben azért gondoltam arra, hogy kényelmesebb lenne ha együtt laknánk, de azt hiszem erre még nem készültem fel. Néha jó és szeretek egyedül lenni és nem tudom akkor hogyan oldhatnám meg anélkül, hogy Demet megbántanám. Attól persze még vágyom mellette ébredni reggelente, szeretem nézni mikor alszik és a vonásai kisimulnak, néha jókat kuncogok azon ahogyan az arcát összenyomja alvás közben és oda vagyok az arcán a párna miatt keletkezett gyűrődésekért. A bál utáni terveire csillogó szemekkel és nagy mosollyal válaszolok, és egy kicsit még bólogatok is, hogy igen, jól gondolta és a terve is tetszik. Erre azonban még várnom kell, előbb a bál és Demetrius kollégáinak megismerése. Utóbbi miatt izgulok a legjobban, főleg azért, hogy mit szólnak hozzám. Persze gondolhattam volna, hogy már mesélt rólam bár Demetriust inkább amolyan hallgatag embernek ismertem meg, már ami a magánéletét illeti. Ám az sem lep meg különösebben, hogy már mesélt rólam.*
-Tényleg? Meséltél? Na és mit? Szeretnék egyszer kisegér lenni az irodádban amikor rólam mesélsz.
*Fülig ér a szám, tényleg kíváncsi vagyok. Az amit róla mesélek másnak nem titok, a nagyim és a Fred az első számú és persze Kayley, de már mind ismerik egymást, szóval ez nem mérvadó. Tudom, hogy tőlünk viteti a kávét és bár eddig is rengeteg rendőr járt hozzánk, a forgalom megnövekedett amiért roppant hálás vagyok, de az is benne lehet a pakliban, hogy kíváncsiak a kis pincérnőre és azért jönnek. És igen, az elvitt kávékat kitüntetett figyelemmel főzöm, és ha tudnám melyik lesz Demetriusé, akkor csempésznék bele egy kis tejszínhabot is, amit meg is kap amikor személyesen jön, de ez sajnálatos módon igen ritka, főleg mióta a nagyi inflagranti kapott minket. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a mai meglepetés ajándék még mindig ennek szól, Demetrius egyszerűen csak roppant figyelmes és szerintem kölcsönösen a szívükbe zárták egymást. Ez fontos a számomra, mindkettejüket imádom. Demetriusnál csak némi smink igazításra van szükségem a csókok miatt, és már kész is vagyok. Csak nézem és csodálom mennyire fess, és pajzán gondolataim támadnak melyek minden bizonnyal látszanak az arcomon és a tekintetemben. *
-Khhmmm....nos, csak egy kicsit. A többi igazítást a tollasbál előtt.
*Somolyogva söprök le a váláról néhány láthatatlan szöszmöszt, majd megigazítom a nyakkendőjét, bár úgy gondolom eddig is tüchtig volt, de a lelkének jót tesz, meg az enyémnek is, hogy egy kicsit még hozzásimulhatok. *
-Annyira........mmmmmm vagy. Na menjünk, menjünk, különben nem állok jót magamért. túl közel van az ágy.
*Oberon drága meg csak ül és hegyezi a füleit, érzi, hogy valami most nagyon más, főleg azért mert nem engedtem, hogy felugorjon rám. Persze azért kapott jutalomfalatot, hogy ne érezze magát mellőzve és feltételezem ha visszaértünk meg kell szeretgetni. Amilyen nagy blöki lett belőle, annyira nagy szíve is van és pont olyan kis édes. Mint Demetrius.*

Sophia & Demetrius

A sok megoldott ügy közben nem igazán volt időm, affinitásom belegondolni, hogy mi lenne ha nem lennék egyedül, hiszen olyan természetes volt. Amit az ember nem ismer, az nem hiányolja. Akkor sem éreztem rosszul magam, amikor a rendőrbálok alkalmával egyedül jöttem, és távoztam, felkértem az idősebb matrónákat, vagy éppen más rendőrfeleségeket, hogy a kedves hölgynek legyen valami változatosabb társasága. Most, hogy nem egyedül jövök, fogunk majd kapni pár nagyon meglepett tekintetet, és számomra is újdonságként hat majd, ám cseppet sem természetellenesen. Annyira egyek vagyunk mi Sophiával, hogy magától értetődő. Volt pár rázós alkalom, amely viszont csak tovább erősítette a kötelékünket. A nagymamája is úgy fogadott el, hogy semmilyen ellenérzést nem tapasztaltam részéről. Szigorú, de a végtelenségig következetes, azt hiszem én is így védeném az unokámat, fogom is majd, ha lesz. Jó, még nem voltam bele, hogy pont Sophia lesz az, aki majd a társam lesz abban, hogy mi is eljussunk odáig, hogy nekünk is legyenek unokáink. A mostni este csak a jelennek szól, s nem számít, hogy milyen hosszú távra tervezünk együtt, kár is lenne megijeszteni most őt azzal, hogy ilyen vagy olyan jogcímen mutatom be, táncolunk, vacsorázunk, jól érezzük magunkat, és úgyis látja rajtunk, hogy mennyire fürdünk egymás tekintetében, én ugyan barátságos vagyok, mint szoktam, de ez már mégis más vagyok, mint előtte. Ezúttal nem csak a közvetlen munkatársaim észlelhetik, hanem a mindenki, aki a vezérkarhoz tartozik.
- Az ágy... nem tudtam. Akkor... a bál második része majd ott folytatódik? – Kérdezem megilletődött mosollyal. Van olyan, amikor fel tudom vállalni, hogy férfias vagyok, de most olyan jól esik, elégedettséggel tölt el, hogy ahogyan annak idején is ő jelezte hogy vágyik rám, ismét pasiként kezel, akire egy nő nem csak hogy vágyik, ki is mutatja mindezt. Együtt táncolunk ebben a romantikus, szenvedélytől izzó kapcsolatban, amelyről korábban nem is álmodtam, és most villámcsapásként élem meg, hogy mindez velem történhertett meg.
- Akikkel együtt dolgozom, azoknak már mondtam, szoktam mesélni is rólad, ha úgy alakul. A közös kávézások alkalmával dumálunk ilyesmiről. Nem is gondoltam volna, hogy innentől engem is érdekelni fog mások magánélete. – Vigyorogva rázom meg a fejemet, persze hogy nem büfészagú. Amikor kávézgatunk a kollégákkal akkor nem azt a moslékizűt, amit az automata kiadva, szigorúan Sophie büféjéből hozatunk, másokra is átragasztottam a függést, és nem bánták meg, tudom, hogy a drágám szívvel lélekkel csinálja. Én csak ritkán megyek ki, rendszerint másokat szalajtok, attól félek ugyanis, hogy rossz hatással lennénk egymásra, mert hát talán bután néz ki, hogy elvonom a munkájától, hiszen a múltkor is vagy fél órán át csókolóztunk a büfé mögött, ami... mmm... jó, tényleg fantasztikus, de nem akarom, hogy úgy érezze, hogy a nyakán lógok, vagy hogy leszúrja ezért Miriam nagyi. Azért nagy ritkán megteszem én is, hogy kimegyek, de akkor igyekszem tartani a protokolt, csak egy kedves mosoly, az a biztos, és persze a tűkön ülés estig.
- Az a dolgom, hogy mindenre gondoljak, ez csak természetes Sophie. –Kicsit megigazgatnám a ruhámat, de ha már ott van ő, felesleges a tükör. Türelmesen kivárom, hogy végezzen a csinosítgatással, majd amit saját magát illeti, smink revonáció, toalet, ilyesmik, majd odaállok elé.
- Megigazgatsz tündérem? – A limuzin percek múlva van csak itt, háromnegyed nyolc lesz öt perc múlva, de ha kicsit lassabban érünk rá, az sem gond, a bál nyolckor nyit, ám a felvezető beszéd csak negyedkilenc után kezdődik. Odaállok elé, amikor végzett, hogy ha félrecsúszott volna bármi rajtam, akkor adott a lehetőség, hogy az ügyes női kezeivel mindent a helyére tegyen.

Demetrius & Sophia

*Demetrius annyira aranyos, hogy nem tudok betelni vele. Azt nem tudom milyen a bűnözőkkel, hogy a kollégáival hogyan viselkedik, egyáltalán milyen amikor nem velem van, csak sejtem abból a két dologból összegyúrva amiben eddig részem volt. Az egyik a mindennapok velem, a másik az a néhány perces videó amit a tévében adtak le a túszszabadításról. Ott olyan komoly volt és feszült, de mégis kívülről higgadtnak látszott és erősnek, bátornak. Velem pedig hihetetlenül aranyos minden percben, vitázni is jó vele, főleg kibékülni, bár eddig még nem vesztünk össze úgy, hogy azt annak lehessen hívni. Szerintem nem is fogunk, egy hullámhosszon vagyunk szinte minden fontosabb kérdésben és ha még sem, szeretjük egymást annyira, hogy képesek legyünk pillanatok alatt kompromisszumot kötni. A másik amit imádok benne, hogy édesen zabálnivaló módon próbál romantikus lenni. Korábban említette, hogy régen nem volt része együtt lenni nővel, nem csak ágyban hanem azon kívül is, gondolom kijött a gyakorlatból, néha kicsit esetlen de ez is imádni való benne. Most viszont amikor meglátom, újra szerelmes leszek belé, és tudom, hogy rá vártam egész életemben és már el is felejtettem Figarot és az összes csalódásomat, bár nem volt nehéz hiszen sok nem volt szerencsére, de Demetrius.....egyetlen csókjával képes radikálisan kiradírozni minden pasit a fejemből. A büfében azért még mindig kedves vagyok mindenkivel és mosolygok rendesen, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az illető, de észrevettem magamon, ha az utcán sétálok a boltba vagy a zöldségeshez, esetleg újságért, vagy amikor Kayleyvel voltam rucikat nézni, úgy átnézek a férfiakon, hogy öröm nézni. Mintha ott sem lennének, azt sem vettem észre amikor egy cukrászda teraszán ücsörögtünk a barátnőmmel és két férfi stírölt minket, Kayley szerint még be is szóltak. Szóval nekem csak Demetrius létezik és most, hogy egyenruhában látom, elalélok tőle. Amikor végignéz rajtam és megakad a szeme a dekoltázsomon, már tudom, hogy túl merész. Kayley beszélt rá, én nem szeretem magam ennyire mutogatni, legszívesebben csak Demnek vettem volna fel, de Kayley azt mondta remekül áll, nem mutat olyan sokat mint gondolom, és legalább Demetrius is tud villogni az új barátnőjével. Hmmm.....ez most nem hangzik olyan jól mint amikor a kezembe adta a ruhát. *
-Tollasbál...nem tudod? *Megint csak oda kell hajolnom a füléhez, a szavaim mellé még adok egy kis fülharapást is kíséretül.* -Az az ágy szerelmem, tudod? A tollal töltött párna miatt és bál mert ott is táncolni szoktak, csak éppen nem állva. Vagyis.....
*Na jó, hagyjuk, a végén még el sem indulunk, itt esünk egymásnak az utcán vagy a kocsiban. Lenne nagy szájtátás azt hiszem, még a hírekbe is bekerülnénk mielőtt dutyiba zárnak közszemérem sértésért. széles mosoly festődik az arcomra attól a nézéstől amit jutalmul kapok és a szavai is arra engednek következtetni, hogy a ruha mégis csak jó választás volt, s mivel nem látom rajta, hogy neheztelne miatta amiért más is így lát, kicsit megnyugszom. A kocsiban a bálról álmodozom természetesen és nem tudom elrejteni az izgatottságomatt.*
-Annyira izgulok. Most találkozom először a kollégáiddal. Nem tudom, hogy kíváncsi legyek-e mit szólnak hozzám vagy inkább ne. nem szeretném ha cikiznének miattam. *Amikor megállunk egy lámpánál még oda is hajolok Demetriushoz, ám most nem csókot kérek vagy szeretnék adni, hanem a fejemet dugom az orra alá.* -Nem büfészagú a hajam?
*Én magam nem érzem, csak a parfümöt amit magamra locsoltam, de ki tudja.Nem jártam ma reggel óta a büfében, azóta hajat mostam és tusoltam és testápolóztam meg mindent ami belefér. A nagyi nem is szólt amiért maa nem segítettem neki, sőt egyszer még fel is jött Fredre hagyva a boltot, hogy megnézzen a ruhámban. összecsapta a tenyereit, egyem a szívét. Arra viszont nem gondoltam, hogy Demetrius még ezt is meghálálja neki. Nagy szemeket meresztek az újabb lovagiasság okán. *
-Demetrius! Hogy te milyen....mindenre gondolsz. A nagyi már így is imád. Annyira aranyos vagy, én is köszönöm.
*Teljesen kész vagyok a pasitól, azt hittem több meglepetéssel már nem tud szolgálni, de ezek szerint kifogyhatatlan a zsákja.*

Sophia & Demetrius

Biztos vagyok benne, hogy a tündérem fenomenálisan fog kinézni. Hiszen amikor először megláttam a büfében, még csak ki sem volt öltözve, a forróság miatt még a sminknek sem volt értelme, és mégis... gyönyörű volt, ehhez képest amikor még ki is rittyenti magát, akkor alaposan el tudom tátani a számat, hogy ez a csoda pont nekem született. Nem tudom, hogy ez a Figaro mit baltázott el, vagy éppen az engem megelőzőek a sorban, nem is nagyon érdekel, lényeg, hogy Sophie volt olyan türelmes, hogy ki tudott várni, és a mai napig türelmes velem, hiszen hihetetlen sokáig nem mozogtam a romantikus oldalon, így bőven van mit pótolni, hogyan legyünk figyelmesek egy nőcivel úgy, hogy az ne válljon unalmassá, és ha arról van szó, egészséges legyen az egyensúly a szerető gondoskodás, és a játékos flörtölés között. Kettőnk között magától értetődő módon alakult minden, holott nem gondoltam, hogy el kéne sietni, már az első randink végén csókba fulladtunk, meglehet csak azért, mert majdnem ott maradtam az étteremben a diónak köszönhetően. Ezzel lehet, hogy mindketten ráébredtünk, hogy ki kell használnunk minden percet, bármikor vége lehet mindennek. Úgy vélem, hogy nem is számított onnantól kezdve, hogy kik vagyunk, mit szeretünk, részesei tudtunk egymás életének lenni, nem az a lényeg, hogy mit teszünk, együtt tegyük azt. Tetszett, hogy annak ellenére, hogy nő, sosem szurkálodott csak azért, hogy felesleges akadályokat gördítsen elém, amit férfiként bizony le kellene küzdenem. Elfogadott, és magát adta. Egyértelműen ő az igazi, remélem ez felőle sem fog változni. A szenvedély amely áthat minket, nem pusztán az ágyra terjed ki, azt kell mondanom, hogy lelkileg is odafigyelünk, ez tényleg szerelem. A mai napot illetően biztosan lesz komoly sustorgás, hogy ki ez a lány, holott egy képet kitettem róla az őrsön az íróasztalomra, és ha kérdeztek, hogy naaa... ki is a lány, mosolyogva annyit feleltem, hogy szívügyi felügyelő. Mi más lenne? Ő rendelkezik velem, méltán vagyok a lábai előtt, nincsen olyat, amit meg ne tennék érte. Na jó, bankot azért nem rabolok. Ha jachtra vágyik, akkor kőkemény spórolásba kezdek. Kaphattam volna már komoly szolgálati lakást is, hiszen a vezérkar tisztje vagyok a hivatalnál, nekem azonban nincsenek nagy igényeim. Ha viszont Sophiával komolyabbra fordulnak a dolgok, alaposan át kell ezt gondolnom, hiszen a hamarosan borjúméretűvé növekvő Oberon is ki fogja nőni a garzonomat.
Amikor megpillantom imádott istennőmet, valósággá válik a szájtátás, pedig nem vagyunk már gyerekek. Az az álomszerűen göndörödő hajkorona, az az eszményi mesékbe illő dekoltázs... Hm... mesékben esik egyátalán szó dekoltázsról? Nem! Éppen ezért egyedi! Közelebb lépek, vigyázva, hogy ne nyársaljam fel a karddal, és magától értetődő módon szívom magamba az ajkait, hogy aztán hangtalanul nevessek a felvezetésén.
- Tollasbálba? Az micsoda babám? Te meg egyszerűen gyönyörű. Ha ezt tudom, én magam rendezem meg a bált még hetekkel ezelőtt... – Úgy a karomba kapnám, csak akkor a ruháink bánnák, így maradok annál a megoldásnál, hogy ezúttal valóban szalonképesek maradunk. Az együtt töltött programok minősége nem feltétlenül egy egymásnak esésről szól. Igaz, ha véget ért a bál, még bármi megtörténhet.
- Könnyű azt mondani. Majd igyekszem. – Bólintok mosollyá szelidülős pillantással, és besegítem a kocsiba, hogy aztán pár pillantattal később már úton is legyünk. Innentől már viszonylag gyorsan elérünk a toronyházig, amiben lakom, este is van, nincsen forgalom, és bejáratott az útvonal. Még van pár percünk, hogy a toalettet is meglátogassa, mielőtt értünk jön a limó.
- A nagyid pár percen belül fogja kézhez kapni a csokromat, küldettem neki futárral, amiér volt ilyen drága, hogy kimenőt adott mára.

Demetrius & Sophia

*Rendőrbál! A szó már magában is eufórikus állapotot eredményez nálam, főleg a „bál” de az, hogy Demetriusszal elmehetek egy ilyen eseményre, azon felül is külön boldogságot okozott. Egy kicsit önző mód örültem neki, mert minden nő szeret szépen felöltözni és táncolni menni és fogadásokon részt venni, azt hiszem a sulibálom óta nem volt alkalmam ilyesmire. Egyetlen partnerem sem vitt el ekkora eseményre, jó persze táncolni voltunk de az más, egy szórakozóhely nem olyan mint egy BÁL. Demetrius megismerhette a kislányos örülés fogalmát ami nálam azt jelentette, hogy elkezdtem tapsolni, ugrálni és a nyakába vetettem magam mikor közölte, hogy hova visz. Aznap este otthon aludtam, mert másnap nekem kellett nyitnom a büfét, és még vacsorakészítés közben is keringőztem. Kayley-t az őrületbe kergettem a lelkesedésemmel, persze csak képletesen, mert ő is örült velem főleg azért mert én nem tudtam igazán miben illik megjelenni, így őt kértem meg, hogy vesse be minden kreativitását és fantáziáját ahhoz, hogy felöltöztessen. Szóval boldog volt, hogy kiélheti minden, ruhák iránti imádatát én pedig azért mert egyszerűen, csak.
Demetriusszal sok helyen voltunk már együtt, ez mégis különleges alkalom volt, hiszen először láthatnak majd az oldalán azok akikkel együtt dolgozik, akikkel együtt kísérti a szerencséjét és kockáztatja az életét nap mint nap. A munkahelyére azóta az első nap óta nem mentem, mert nem volt rá okom, és minek zavarjam ha úgy is annyit vagyunk együtt amennyit csak lehet, és tudtam, hogy neki is különleges és fontos lesz ez a bál.
Egész nap készülődtem, kozmetikus, fodrász, arcmasszázs, manikűr és más női dolgok melyek nélkül egy nő nem létezhet, nekem viszont nem sokszor volt időm ilyesmire, a nagyi azonban kimenőt adott, hogy nyugodtan készülődhessek. Természetesen én akartam lenni a legszebb, mert miért ne, minden nőben ez munkál, bennem meg kétszeresen. szerettem amikor Demetrius rám nézett azokkal a csodás szemeivel és láttam bennük a csillogást, ahogyan szinte levetkőztetett velük mielőtt másképp megtette. Boldog voltam, mert elmondhattam magamról, hogy az életem révbe ért, vele minden tökéletes volt és teljes, és már kis családunk is volt Oberon személyében akinél már annyit elértünk, hogy ne pisiljen be a lakásban és Dem papucsa tabu. Egyébiránt nőtt mint a gomba és már le kellett cserélni a fekhelyét mert szinte eltűnt alatta.
Nem mentem be a büfébe megmutatni magam a nagyinak mert nem akartam, hogy a hajam vagy a ruhám magába szívja az ottani amúgy kellemes és finom illatokat, ma csak parfüm felhőt szeretnék magam köré, ezért amikor Demetris eljött értem, csak az üvegen át csodálhatott meg a nagyi, de láttam rajta, hogy nagyon boldog és büszke rám. Demetriust nem volt nehéz elbűvölni, Kayle biztosított arról, hogy dögös vagyok és már az első pillantásból láttam, hogy a ruha remek választás volt, bár az én stílusomhoz képest egy picit kevesebb volt az anyag benne, de egyszer élünk és ez egy bál lesz. Ami a ledöbbenést és csodálatot érinti, nálam ez egyértelműbb volt, noha tudtam, hogy Dem egyenruhában jön, azt nem tudtam hogyan fog állni rajta hiszen még soha nem láttam egyenruhában, főleg nem díszegyenruhában, karddal az oldalán. Hát attól kész voltam. Az ajkaim elnyíltak, a szemeim tócsányira kerekedtek és a szívemhez kellett kapnom nehogy kiugorjon a helyéből. Annyira szívdöglesztő volt, komolyan, majdnem nekiestem az utca közepén. Mit érdekelt engem a smink, Kayley a pici táskámba belegyömöszölt mindent amire szükségem lehet, szóval Dem nyakára fontam a kezeimet és hosszan megízleltem a finom rendőrajkait, végül amikor sikerült elszakadnom tőle, a fülébe súgtam azt amit eddig képtelen voltam kinyögni.*
-Annyira szexi vagy ebben az egyenruhában, hogy felőlem tollasbálba is mehetnénk most azonnal.
*Szóval szívesen lemondtam volna életem báljáról egy ágybeli táncért. Persze csak az első néhány rökönyödött pillanatban, egyébként nagyon el akartam menni Demetriusszal, hogy vele lehessek egy ilyen fontos eseményen. *
-Most fogd magad vissza, máskor majd ne. Mehetünk, annyira izgulok.
*És izgultam, tényleg, majd kibújtam a bőrömből. Még odaintettem a nagyinak egy utolsót, aztán belekaroltam Dembe a kocsijáig.*

Sophia & Demetrius

Most, hogy Sophiával, drága pincérnőmmel túlestünk a tűzkeresztségen, magától értetődő, hogy még többet alszik nálam. Nálunk. Már ketten vagyunk Oberonnal, akik várjuk, legyen szó kutyasétáltatásról, vagy éppen másféle programról. Ez a mostani randi ellenben nem szólhat a meglepetésről, hiszen előre le kellett adnom a nevünket. Volt nagy meglepetés, hogy nem egyedül megyek, hanem lesz egy plusz egy fő. Egyből megindultak a találgatások, hogy mi történhetett velem, hogy feladom a munkamániás, magányos stílust, kilépek a csőlátásból, és nőt viszek a rendőrbálra. Reméltem, hogy a barna édes párom örülni fog, hiszen ha ő nem jön, akkor én sem megyek. Ez tiszti bál, és én őrnagy vagyok, kötelező jellegű csapatépítés ez, még ha ki is tudnék bújni alóla. Erre végül nem kerül sor, mert Sophiának van hozzá kedve, ráadásul meg is tudja oldani úgy a műszakot, hogy aznap egyátalán ne kelljen dolgoznia. Így azért megnyugtatóbb, mintha egy fárasztó nap után akarnám megtáncoltatni, bár ha belegondolok, hogy alap esetben mindketten több órás munkahelyi tevékenység után találunk pihenést egymás karjaiban, akár így is működhetne, én mégis jobbnak látom, ha így szervezzük le. Sophiáért el fogok menni a büféhez, hiszen felette lakik egy kis lakásban, onnan hozzám, hiszen oda jön majd a limuzin. Sofőrszolgálat van, hogy mindenki ihasson kedvére. Nálam még esetleg helyre igazíthatja az elkenődő sminket, hiszen ahogyan a büfé mellett sikerült egymást letámadni, hiszen oly csodás még mindig, egy igazi tündér. Most az sem érdekelt volna, ha véletlenül ellenkezik, nem szokása, de olyan szép ma, hogy ha véletlenül megbontom a frizurát, hát istenem, kénytelen lesz elviselni. Én magam sötét egyenruhában, és tiszti vállapokkal, kitűzökkel aggatott fehér pántos, gombsoros szösszenetben feszítek, még díszkardot is kaptam, remélem nem fog beleállni a combomba. De legalább nem csizma, hanem normális félcipő jár hozzá. Miután elszakadtunk egymástól, még azért rávigyorgok.
- Öhm.. bocsánat, máskor majd visszafogom magam édes-tündér. Mehetünk? – Fogok rá a kezére, és a saját autóm felé indulunk el, tényleg nem ártana kicsit rendbeszednünk magunkat. És ellenőrizni, hogy Oberon nem túrta fel a lakást már ebben a rövid időben is.

Tárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)

» Vágyak vonzásában - 1. rész
» Vágyak vonzásában 2. rész
» Vágyak vonzásában - 3. rész
» Vágyak vonzásában II. évad első rész