Homestyle Desserts Bakery

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Gondolataim nem teljesen vannak összhangba a kimondott szavaimmal, nem azért, mert ellentmondanának, hanem azért, mert míg a szavaimmal az érzések kezeléséről beszélek, míg a gondolataimmal a saját koromról és jövőmről gondolkodom. Nem lesz jó, mert előbb- utóbb, talán már rá is jött, rá fog jönni erre és az rövid úton a beszélgetés végét fogja jelenteni. Hallgatom a nő szavait és rá kell jönnöm, hogy nem teljesen jó amit mondtam, mert én az érzésekről beszéltem és nem a testi reakciókról.
- Valóban, igazad van, egy kicsit elkapott a hév, másról beszéltem, mint ami a kérdés volt. A pirulást tényleg nem lehet nagyon elrejteni, az tudattalanul működik. Elnézést kérek.
Várom a válaszát, míg gondolkodom a következő válaszon.
- Az már nem az én problémám, azt neki kell megtanulnia, de ez is egy jel arra, hogy valóban kevés bókot kapott eddig a lány.
Mosolygok, hogy ne bántsam meg, hiszen nem célom, továbbra is szeretném fenntartani a társalgást.
- Természetesen, Dr. Dirk K. O'neil, az ifjabb. És én is megtudhatom a hölgy kedves nevét?
Dobom vissza a labdát, ha már én bemutatkoztam, jó lenne tudni az ő nevét.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Vas. 24 Aug. - 12:41

Dirk K. O'Neil&Heaven Dempsey

Elképesztően hosszú évek óta nem érdekel, hogy tetszem,e valakinek vagy sem. Egyszerűen nem azzal foglalkozom, hogy a küllemem megfeleljen másoknak, hanem azzal, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan élni szeretném, ahogyan jót tudok tenni, ahogyan jó tudok lenni, ahogy megfelelő. Szerencsére nem vagyok gondolatolvasó, így a férfi agyszüleményei cseppet sem jutnak el hozzám, maradok hát a kimondott szavak szintjén.
- Ez nem így működik! - rázom meg a fejemet.
Hallgatásba burkolózom, mérlegelek. Nem tudom, hogy egyáltalán kellene-e beszélgetnem a férfivel ezután. Egyszerűen olyan a véleménye, amivel nem tudok azonosulni, sőt mi több inkább bosszant, semmint kellemes érzeteket kelt bennem. Döntésekről beszélni nekem erőteljes vörös posztó, de annyi baj legyen, ha már belekezdtem, nem leszek tiszteletlen és folytatom a beszélgetést. A bemutatkozás is elmaradt, azt is illene megejtenünk.
- Nagyon keveset tud a nőkről, hogyha ezt valóban elhiszi. Az, hogy valaki zavarba jön-e vagy sem, az nem egy döntés kérdése. Az egyszerűen megtörténik. Az már más kérdés, hogy a zavart kimutatni nem feltétlenül szükséges, de a kimutatás elrejtése sem döntés, inkább viselkedési minta. Egyébként pedig teljesen mindegy, hiszen ha valaki elrejti az igazságot, az attól még megüli a vonásait, s aki érzékeny az ilyesmire, aki tud olvasni a jelekből, az bárkit lebuktathat.
Én már csak tudom, az emberi test rezdüléseit kutatom mióta, figyelem a ráncokat, a fejtartást, a szájtartást. Viselkedés-elemzőket ugyan nem szégyenítek meg, de tudok egyet s mást a szakmáról.
- Bizonyos szinten igen, sokat segít. De nem mindenki tudja a helyükön kezelni a bókokat. - hagyom rá végül mosolyogva, majd a véleményemet leöblítem egy falat tortával. Végül azt lenyelve pillantok a férfire kérdőn.
- Megkérdezhetem, hogy mi a becses neve?

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Szer. 20 Aug. - 20:39

Nő tetszik, de nem akarom elárulni a korom, mert már sokszor elijesztettem embereket, főleg nőket azzal, hogy elárultam és nagyon hozzá vagyok szokva a 25 éves testemhez, még ha nem is vagyok egy vén trotty, 65 évemmel fiatalnak sem vagyok mondható, de ezt neki nem kell tudnia. De meglátjuk mi sül ki ebből s egyelőre meghagyom ebben a tudatban, még ha nem is kérdezte a korom.
- Szerintem sem, csak kérdeztem. - Rövid gondolkodás szünetet tartottam, ami igazából nem volt fontos, sokkal inkább a gesztusait mértem fel szem- vagy fejmozgás nélkül.- Nem voltam és nem is vagyok házas, bár már álltam hozzá közel, de nem jött össze, még szerintem ráérek. - Persze még hosszú az életem, hiszen a képességem mindig itt lesz nekem, ami folyton fiatalon fog tartani 600 évesen is, de ez már mindegy. Gondolom magamba a mondatot tovább és várom a további reakcióit, amit viszont már pontosan felmérek, amit ő is észrevehet.
- Döntéseinkért és az érzéseinkért mi vagyunk felelősek, dönthetett volna úgy, hogy nem jön zavarba a bókomtól. Amúgy igen, szeretem amikor a fiatalok zavarba jönnek egy- két bóktól és szerintem úgy sem kapnak eleget, még ha valóban szépek is, mert mindenki azt gondolja a másikról, hogy tudja, hogy szép, pedig minden embernek szüksége van néha a megerősítésre, ez olyan, mint amikor az ember cukros vízzel próbálja lenyelni a gyógyszerét. Sokat segít. Mi a véleménye?
Egy kicsit sokat beszélek, de talán most hagyom egy kicsit őt is érvényesülni és hát valóban kiváncsi vagyok a véleményére nem csak megkérdeztem, hogy kérdezzek valamit.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Csüt. 7 Aug. - 11:24

Dirk K. O'Neil&Heaven Dempsey

- Azt nem nekem kell eldönteni, hogy kellene-e, vagy sem. – mosolyodom el. Nem akartam letámadni, csak bosszantott, amit a pincérnővel művelt. Ott nem tartunk, hogy átüljek az asztalához, de ettől még figyelek rá, s ha már belekezdtem, akkor tovább folytatom a beszélgetést a férfivel.
- Viszont mindenki magából indul ki, szóval feltételeztem, hogyha férjet emleget, akkor önnek is van ilyen státusza.
Így belegondolva már nem tudom, hogy miért is kellett ebbe belekezdenem. Nincs mit mondanom, süteményért jöttem, de mégis, az utóbbi időben annyit voltam egyedül, hogyha épp nem dolgoztam, hogy beleuntam a magányos hallgatásba. Nem érdekel a férfi kora, külleme, meg úgy semmi, de szívesen beszélgetek vele. A kezdeti modortalanságától eltekintve azért egész normálisnak tűnik, bár meg kell hagyni, hogy nem vagyok oda ezért a stílusért. Szerencséje, hogy nem én voltam a pincérnő helyében. Akkor valószínűleg most nem beszélgetnénk el ilyen kedélyesen.
- Zavarba hozta szegény lányt. Gyakran csinál ilyet? – utalok vissza a pincérnőre, s tálalok ezzel egyben magyarázatot is arra, hogy miért álltam neki Dirknek a kérdéseimmel.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Kedd 29 Júl. - 18:57

Éppen enni kezdem, vagyis kezdeném a frissen megkapott süteményt, miközben Mollie jár a fejembe. A kis unokám, a gyönyörűségem, aki most nyugodtan alszik a hotelszobában. Tehát igen, éppen az első falatot venném a számba, amikor egy nálam fiatalabb nő oktat ki, bár ő erről nem tudhat, hiszen nem látszik rajtam a korom, amit sokan megirigyelnének, ha tudnának róla, de hát ezzel is jár a képesség, hosszú ideje dolgozom egy helyen, lassan költöznöm is kell.
- Miért is? Nincsen. Kellene?
Van egy sejtésem, hogy mire gondol, hiszen 65 évesen már van némi tapasztalatom a nőkkel és van egy olyan képességem is, ami keveseknek adatik meg, látom a mondatok mögötti gondolatot, bár valóban furcsa lehet, hogy ilyen fiatalnak nézek ki, mégis annyi tapasztalat szorult belém, mintha legalább 20 éve házas lennék. A külső szemlélő csak azt látja, hogy itt van egy 25 éves fiatal srác, aki a külső szemlélő által nem látott korú érett férfi tapasztalatával rendelkezik. Nem ismerem a hölgyet, de orvosi végzettségem van, így a testbeszéd jelentéseit és egyéb dolgokkal is tisztában vagyok, ahogy azzal is, hogy a nő direkt műveli ezt velem, de nem foglalkozom ezzel. Hízelgő, hogy valaki képes akarattal figyelmet szentelni nekem. Remélem a mondataim nem bántják annyira, hogy elforduljon, de ha képes akaratlagos érdeklődést nyilvánítani, akkor ez nem fogja megbántani.

Dirk O'Neil

Nyugalomban akartam csak élvezni a süteményemet és a szabadságot, bár tudtam, hogy ez nagy mértékben esélytelen. Az iylen helyeken mindig annyi ember fordul meg, s természetemből adódóan nem tudom kirázni fejemből a szavaikat. Jó a hallásom – nem emberfeletti, csak jó – és nagyon értek a jelekhez, az emberek gesztusaihoz. Sokat tanultam a viselkedéskutatást, felismerem azt, hogyha valaki hazudik, mindazonáltal én tudok úgy valótlant állítani, hogy meghamisítom testem jeleit. A leplezetlen és szemtelen udvarlás, mely nyájas köntösbe van öltöztetve, fintorra fakaszt. A pincérnőt én nem szépnek találom jelen helyzetben, hanem iszonyatosan ostobának. Egy fintorral kapom be a villámról a következő kis tortafalatot. Tekintetemmel a nemrég betérő férfi felé fordulok.
- Amit csinált, az illetlenség volt.
Közlöm vele. A szomszédos asztalhoz ült le, hát nem kell kiabáljak. Könnyedén meg is hallhattam a beszélgetését, melyet a pincérnővel folytatott.
- Önnek tán van felesége?
Kérdezek rá az egyértelműre: hiszem, hogy egy ilyen típusú udvarlás mögött mindig az a tapasztalat áll, hogy az illetőt várja otthon az asszony, s elképzeli, ahogy más férfiak ilyesmiket mondanak az ő nejének. Van, aki erre gerjed, nem érdekel engem igazán, de mivel úgyis hallottam ezt a kis csevejt, s unalommá változott bennem a nyugalom, gondoltam semmi baj nem származhat abból, hogyha leszólítom a férfit.
Ültemben úgy fordulok, hogy keresztbe tett lábam cipőorra Dirk felé nézzen. Ez az érdeklődés egyezményes jele, a testbeszéd egy olyan nagyon egyszerű formája, melyet mindenki önkéntelenül használ. Én direkt, mint ahogyan a kollégáim is, már azok, akik legalább ennyire foglalkoztak a tanulmányaikkal, mint én.
A villámat beleszúrom a tortába, újabb falatot veszek magamhoz, s közben csak látásom perifériáján foglalkozom a férfivel. Viszont mégis érezheti, hogy érdeklődéssel várom a válaszát. Nem oktattam ki, kedves volt a hangom, ahogy beszéltem hozzá, tehát – szerintem – nincs oka arra, hogy ne reagáljon rám. Valamiképp.

Heaven Dempsey

- Homestyle Dessert Bakery - Olvasom hangosan a pékség vagy cukrászda feliratát, fura nekem, hogy egy pékségben édességet árulnak. Nem is tudom eldönteni, hogy most akkor melyik. Nem számít, Mollie unokám talán örülne egy kis édességnek és hát nekem is régen volt szerencsém valami finomat enni és hát szabadságon vagyok megengedhetem magamnak. Megigazítom a gallérom, majd belépek. Ekkor minden értelmet nyer, ez egy pékség, aminek a hátsó részében sütit árulnak. Körbenézek, de alig van időm felmérni az embereket, akik éppen vásárolnak, a süteményükre várnak, éppen esznek vagy éppen végeztek és a pincért hívják, hogy fizetnének, amikor egy elegáns nő lép oda hozzám.
- Uram segíthetek?
- Természetesen, egy asztalt szeretnék.
A nő bólint, majd gyengéden egy asztalhoz vezet. Az asztalhoz menet még a mozgását is megfigyelhetem, miután felmérem, hogy alkatilag és testarányai pont megfelelők, az biztos, hogy sokat foglalkozik a testével, nem úgy mint én, akinek nem kell foglalkoznia a túlsúllyal, hiszen ha akarom, a sejtszerkezetemet simán megváltoztatom, ami újra ezt az alakot eredményezi. Leülök és miután egy kis időt hagy a gondolkodásra, pont annyit, amennyit kell, már jön is, hogy fel vegye a rendelést.
- Mit kér uram?
- Kérek egy kapucsínót, és kettőt a ház specialításából, az egyiket elvitelre, azt majd a fizetés után, ha kérhetném. Szerencsés lehet a férje, hogy ilyen nőt talált.
Dicsérem meg, amire látom, hogy elpirul, de válaszol.
- Rendben uram, és jelenleg nincs senkim.
- Ezt nem hiszem el, hogy egy ilyen csinos nő nem kell senkinek.
Igen szomorú a mai nők helyzete, de hát amennyi töketlen pasi van nem csodálom hogy ilyen nők egyedül vannak. Mivel a rendelést leadtam nincs oka tovább maradni, mivel újabb vendég érkezik, de látom, hogy még mindig pirul, sőt talán még vidám is. Miután őket is ott hagyta, hogy gondolkozzanak a konyhába sétál, majd hamarosan visszatér a kávémmal és a tortámmal.
- Köszönöm.
És felveszem a villám, hogy enni kezdjek. Ugyan jobb lenne, ha Mollie itt lehetne és velem enne, imádom a vidámságát és az állandó csacsogását, de olyan aranyosan aludt, nem volt szívem felébreszteni, de cserébe kap egy tortát.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Kedd 15 Júl. - 17:15

Dirk O'Neil

Van, amikor semmi sem sikerül. Olyankor a legtöbb nő vásárolni indul, s ez alól én sem vagyok kivétel. Állítólag diétáznom kellene, mert akkor kevésbé terjed agresszíven a betegségem. A hét hét napjából nyolcszor ezt meg is teszem, de ma nem. Ma egyszerűen muszáj vagyok hódolni a sütemények iránti szenvedélyemnek, hát jártamban-keltemben kikértem a kollégáim véleményét a cukrászdákról, s mivel a legtöbben ezt ajánlották, így fogtam magam munka után, s elindultam ide.
- Köszönöm! – nézek a pincérnőre, aki elém teszi a rendelt süteményemet.
Most egy napernyő alatt ülök a kerthelyiségnek nevezhető részen, s egy csodálatos, mézes-mandulás tortacsoda fölött elmélkedem az elmúlt napokról.
Nem akarom felhívni anyámat, de tudom, hogy meg kellene tennem. Az, hogy ő nem telefonált, egyértelmű jele annak, hogy nem álmodott újabbat és ettől boldog is lehetnék, hogyha nem ülne még mindig viharfelhőként fejem felett a legutóbbi álma. Meg kéne mondanom a lányomnak, hogy mi a helyzet, tegnap el is autóztam az iskolához, de végül nem kértem engedélyt a gyermek meglátogatására. Nem szeretném, hogy elromoljon a nyári szünete. Majd alkalmasint meghívom magamhoz, hogyha arról van szó, s akkor bevallom, hogy a közelébe költöztem, de valószínűleg az okokról hazudni fogok. Lenne olyan személy, akivel beszélnem kellene az ügyről, de még nem szereztem ahhoz elég lelkierőt, hogy fel is keressem. Régen volt már, istentelenül rég és nem tudom, hogy miként fogadna. Fogadnának. Ha ugyan még együtt élnek azzal, akivel én már nem. Vajon a méhem másik gyümölcse is élvezi az adományt, amit neveltem? Vagy legalább valamilyen adománya van? Nem tudom, ahogyan azt sem, hogy tud-e rólam bármit. Ám a nemtudás nem akadályoz abban, hogy belemártsam villámat a tortaszeletbe, s megízleljek egy falat csodát. Most nem fáj a fejem, szó szerint semmi miatt. Most csak az ízek vannak meg én. És kivételesen tökéletesen jó ez így.

Heaven Dempsey

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Vas. 6 Júl. - 15:53

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Connor & Violet

Igazából, ha valamelyest elmondanak dolgokat valakiről, akkor még talán be is tudom azonosítani, csak kell valami apró jellemző ugye, de mondjuk szerintem az másoknak sem elég támpont, ha van egy elég átlagos leírás, mert hát igazából a legtöbb ember szerintem nem tér el annyira egymástól, csak akkor ha látod is őket, de kb. lehetetlen olyan leírást adni bárkiről is, ami aztán senkire sem illik. Tipikus példák erre a fantomképek, az még önmagában nem elég, kell az azonosítás is aztán, mert jó eséllyel mondjuk kopasz, magas, kigyúrt fickót most ha hirtelen akarnék és körülnéznék a városban, akkor találnék minimum hármat, vagy esetleg többet is. Igazából pont ezért kellemetlen, ha emlékeznék az arcára annak, aki megölte a szüleimet, akkor sem biztos, hogy elég jó leírást tudnék adni róla, ami alapján megtalálják és ha nem találkozom vele szemtől-szembe soha, akkor aztán ugyanúgy nem feltétlenül tudnák megtalálni, mint most, kár ezt szépíteni. Nem is számít, néha már úgy vagyok vele, hogy... feladom, mert talán soha nem kapok majd válaszokat a miértekre.
- A tehetségem? - egy pillanatra elgondolkodom. Rávághatnám, hogy egészen szépen gitározom, vagy... mondhatok mást is, és kíváncsi vagyok, hogyan kezeli le, aztán még mindig tehetek úgy, mintha csak vicceltem volna nem? - Elég... szerencsés vagyok, amit szeretném az sikerül. Ha most... aztán mondjuk egy érmét, akkor elég nagy eséllyel el tudom pöccinteni úgy, hogy beletalálok az ereszcsatornába. - magyarázom egészen komolyan. Szóval ha visszahőköl mondhatom, hogy vicceltem, ha nem, akkor még mindig foghatom arra, hogy mondjuk csak nagyon szerencsés vagyok, vagy teszem azt jól célzok és elmehetnék kosarasnak. A képességemben pont az a szép, hogy még évekig én sem tudtam, hogy van, pedig használtam aktívan. A kérdése viszont kissé megakaszt, nem olyasmi ez, amiről szívesen beszélek, mégis oldalra pillantok kissé bizonytalanul és végül... csak szóra nyitom a szám. Nem tudom miért, talán mert egészen jól kezelte a dolgokat Sophia néninél is.
- Pár hete meghaltak, vagyis... megölték őket. Én pont nem voltam ott a nyaralónkban és mire hazaértem már... - megrázom a fejem és röpke szünetet tartok. Persze beszéd közben már nem nézek rá. Eszem ágában sincs, inkább csak ahogy haladunk a járdát figyelem, esetleg a kerítéseket, amik mellett elhaladunk. - Minden csupa vér volt és ott volt valaki. Láttam őt, szemtől-szembe és csak elment. Én pedig nem emlékszem rá. Nem tudom, hogy ki volt és miért tette, fogalmam sincs. - egy pillanatra csuklik csak el a hangom, de aztán sikerült visszafogni magam. Nem fogok sírni, már sírtam eleget. Nem azt mondom, hogy elfogyott rég minden könnyen, de nincs már annyira sok és nem tehetem meg, hogy folyton csak újabbak törnek elő, ha a szüleim kerülnek szóba, az nincs úgy jól.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Szer. 2 Júl. - 18:25

Na jó, beismerem, kicsit abszurd, hogy egy arcmemóriával nem rendelkező lánynak adok leírást az unokatesómról, aki külsőre szinte semmiben nem tér el a korosztályától. Most így utólag tényleg nevetséges, de írjuk ezt is annak a számlájára, hogy én máris elfogadtam Violet „betegségének” tényét, szóval nekem úgy normális ez a lány, ahogy van, és amikor a személyleírást ecseteltem, eszembe se jutott a „betegsége”. Viszont a tehetség gondozó iskolát ebben a magyarázatban már értem. Sok gyerkőc, főként a fiúk cikisnek tartják korosztályukban, ha valaki mondjuk énekel. Én sem meséltem annak idején az írásról, mert b*zisnak tartottam. Te jó ég, még a testvéremnek se akartam elmondani, és amikor kiderült, úgy éreztem, hogy elárultak. Szóval ha valaki, akkor én biztosan megértem, miért tartotta titokban Eric az iskola nevét is, és pontosan ezért fogom megtartani a titkot a család előtt. A téma viszont felvet még egy kérdést.
- Azt mondod, tehetséggondozó iskola. Neked miben rejlik a tehetséged? – nem gúnyolódok. Őszinte kíváncsisággal sandítok rá, csak a szemem sarkából, mert itt elég rossz a járda. Még csak az hiányzik, hogy orra essek itt.

Szerintem amikor belekezdtünk ebbe a másik témába, egyikünk se gondolta, hogy ilyen kényes, komor irányt vesz majd a dolog. Ugyanis feltűnik a múlt idő, amit a szüleiről használt Violet. Az oké, hogy mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, és én ugyan nem akartam sajnáltatni másokkal a dolgaimat, mert eléggé tudom én még sajnálni magamat mások helyett is, de annál szarabb nincs, ha az ember a szüleit veszíti el. Az is nehéz, ha csak az egyiket, de mindkettőt… Hál istennek az én őseim még jó egészségnek örvendenek, de mások emlékein keresztül átéltem már, hogy mekkora szívás ez. Nem csak a fájdalom, hanem inkább az űr ami utánuk marad.
- Mikor történt? – Nem teszek úgy, mintha nem raktam volna össze a képet. Szeretném hallani ahogy róluk beszél, szeretném, ha megosztaná velem,. Persze már csak tapintatból is ügyelek rá, hogy véletlen sem érjek hozzá, nincs nálam személyes tárgya se, és amiért még csak most találkoztunk, szerintem nem vagyunk mi annyira egymásra hangolódva, hogy le tudjam mozizni is a történetet. Sophia nénit is meg kellett érintenem ehhez. Szóval ha mond is valamit a lány, akkor se fogok semmi olyanról tudni amit nem ejt ki a száján. És jól is van ez így.

Connor & Violet

- Nem hoztad rám a frászt végülis, maximum meglepő volt. - rántom meg a vállam egy apró félmosollyal. Talán csak azért látni ebben valami kevéske kis negatívitást, mert... a képességem bár nem az, hogy megérzem, ha valaki hazudik, de ráérek a dolgokra ösztönösen. Tudom hova kell lőni, tudom, hova kell ugrani, hogy ne essek le a fáról, tudom, hova kell nyúlni, hogy elmúljon a fejfájás és valahogy tudom, hogy valami nem teljesen úgy van, ahogy mondják. Nem mondom biztosra, talán csak megérzés, talán csak az alap női megérzéssel összeadódva súg egy kicsit többet, mint az átlag embernek, de annyit nem hogy biztosra vehessem és e miatt bármire rákérdezzek csak úgy magamtól. Egyébként is azt szokták mondani, hogy van amit nem érdemes erőltetni, hát akkor... nem erőltetem.
- Titkos ügynököket? - nem tehetek róla, de erre tényleg el kell nevetnem magam. - Egy magániskola, Xavier professzor tehetséggondozó magániskolája, így még akár a telefonkönyvben is megtalálod. Nem olyan titkos. - mosolyodom el, bár ezek szerint van aki még nem tudja valami jól kezelni az egészet. Persze érthető, mert nem tudod elmondani az igazat arról a helyről, ahol suliba jársz, de hát meg van a fedősztori. Olyan fiatalok járnak oda, aki különösen tehetségesek bizonyos dolgokban, azt már nem kötelező hozzátenni, hogy van, aki a falon átjárásban, más meg a... repülésben. Bárki gondolhat arra, hogy a jövő nagy művészeit és sportolóit nevelik ott. - Én se járok még túlságosan régen oda, csak néhány hete, úgyhogy nem mondanám biztos, a leírás pedig sokakra illik, de majd... figyelek. - így tényleg nem rémlik, minden nevetnem jegyzek meg, főleg hogy nem mindenkivel közösek az óráim, de majd figyelek, hogy összefutok-e azzal a sráccal. Lehet, hogy volt rá példa, csak ugye én eleve nem nyitok egy könnyen mások felé, mert fárasztó folyton azzal nyitni, hogy "Violet vagyok, ne lepődj meg, ha a következő alkalommal elsétálok melletted a folyosón, mint aki nem ismer meg. Nem vagyok bunkó, tényleg nem ismerlek meg." Ezért néha egyszerűbb csak tartani a távolságot és kész. De azért tény, hogy ez nem a legjobb téma, bár ha megkérdezi én mihez értek, bármit mondhatok, ami mondjuk célzással kapcsolatos, netán akrobatika, minden ilyen elég jól megy.
- Oh, hát azt sajnálom, mármint a válást. Sose jó, ha... kiderül, hogy két ember mégsem passzol eléggé. Szerencsére az én szüleim mindig imádták egymást, ők nekem a tökéletes példa, hogy az ember... lehet boldog. - igen, azt hiszem ők ha tovább élnek, akkor még húsz év múlva is ugyanúgy együtt lettek volna, és lehet hogy voltak néha kisebb összezördüléseik, de mindig megoldották és ez olyasmi, ami tényleg nekem is azt mutatja, hogy van tökéletes kapcsolat, hogy megtalálhatod azt, aki hozzád illik. Persze nekem nehezebb, mert nem kellemes, ha felkelsz reggel és az ágyban egy vadidegen mosolyog rád, de... ha tudod, hogy kinek kell ott lenni, ha felismered a hangját, az illatát úgy már az ért könnyebb. - De, ha az írás boldoggá tesz, akkor csináld azt. Persze módjával vájkálva mások életében. - teszem még hozzá egy apróbb kis mosollyal, miközben sétálunk tovább. Nem lakom túl messze és persze mutatom neki az utat, jelzem mikor kell kanyarodni, másfelé venni az irányt.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Hétf. 9 Jún. - 8:49

- Hát… akkor elnézést. Nem akartam én rád hozni a frászt vagy valami. – mondom ezt még arra, hogy szerinte fura voltam az ezüstróka házában. Számomra már nagyon is világos mire értette a kérdést – azt hiszem, ezt eddig is sejtettem- de végsősoron örülök, hogy úgymond „át verhettem”, és látszólag nagyon úgy tűnik, hogy ennyiben fog maradni a téma. Megkönnyebbülök. Nem látványosan, csak úgy magamban.
Violet a North Salem-i iskolát említi. Egyből eszembe jut az unokaöcsém, és az a múltkori találkozó abban a reggelizőben. No, az tényleg több mint fura volt. Tekintve, hogy a srác semmit nem volt hajlandó elmondani nekem.
- Ha jól tudom, oda jár az unokatesóm is. Ott titkos ügynököket képeznek, nem? A srác még a helyi ruhatisztító címét se árulta el nekem, nemhogy az intézmény nevét. – vigyorgok, mert az aranyos jelenet volt. Mi tagadás, konok vér a miénk anyai ágon, és az anyukák nagy megelégedésére belénk is szorult valami ebből a vonásból. Ha mi egyszer eldöntünk valamit… akár a körmünket is letéphetik, mi kitartunk mellette. Emlékszem, kiskoromban Apa a homlokára csapott, mikor Ryan vagy az én homlokomon megjelent az „akarom” vonal pontosan ugyanott, ahol az édesanyámén is, és ugyanazt is jelentette: a vita eldőlt. Ejjj, a régi szép idők… – Griffin, Eric. Ismered? Tizenhét éves, úgy száhatvanöt magas lehet, cingár kissrác barna hajjal. – nem tartom esélyesnek, hogy két iskola van NS-ben, szóval talán… fene se tudja. Szeretném jobban megismerni a rokonomat. Régen ennél sokkal közelebb álltunk egymáshoz.

Amíg a válasz érkezik, én azt próbálom felmérni, hogy a város melyik pontján vagyunk. Az rendben, hogy hazakísérem a lányt, de vissza is kell találnom. Amíg ezt kitalálom, nyakamba borul a fekete leves azzal, hogy Violet az életemről kérdez. Tudtam, hogy ez következik, és ez alkalommal eszemben sincs kitérő választ adni, szóval ha szűkszavú is leszek, az csak azért lesz, mert nem akarom rázúdítani az összes nyavalyámat. Kellemetlen erről beeszélni, de még mindig emberibb a korábbi témáknál, szóval hát… hajrá!
-Közgazdász diplomám van, de szívesebben írok… most csakis ezzel foglalkozom, igen. Tudod, pár éve elváltam. Azóta még keresem a helyemet, és többnyire olyasmikbe ütöm az orromat amihez semmi közöm nincs –mint azt te is tapasztalod- rápillantok, aztán visszafordulok a cipőm orrához, mert az valahogy nagyon érdekesnek tűnik így séta és beszéd közben. – Szóval igyekszem lefoglalni magam, és számomra az írás a legjobb módja ennek. – Néha jó valaki másnak lenni. Beleképzelni magad egy idegen bőrébe legyen az akár kitalált, akár létező figura. De szerintem ezt a részét Violet is megérti valamilyen szinten, hiszen ő minden nap egy idegent lát a tükörben, és úgy tűnik, nagyon jól megvan a dologgal. Én is valami hasonlót élek meg egy toll és egy papír által, csak nekem jobb esetben a képzelőerőmet kell használjam hozzá. Na mindegy is. Lapozzunk. Így is rinyálástól bűzlik ez az egész, habár nem önsajnálkozva mondtam amit mondtam, pusztán egyszerű közlésben. Szerintem túl vagyok már a dolgon, ezért is tudok így beszélni róla.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Vas. 8 Jún. - 8:40

Connor & Violet

Elmosolyodom a szavaira. Nem várom, hogy sajnáljon, sőt nem is szeretném, ha így lenne, hiszen tökéletesen jól vagyok és már tökéletesen megszoktam azt, amilyen vagyok. Nem szoktam sajnálni magam és már rég nincs olyan, hogy reggel belenézek a tükörbe és valami másra vágyom. Miért kéne? Jó ez így, nem mindenkinek lehet tökéletes az élete és van, akinek rosszabb. Akad aki teszem azt teljesen vak, nem csak arcokat nem ismer fel, hanem nem lát semmit, ehhez képes nekem aztán az ég világon semmi bajom sincs, csak egy aprócska kis defekt, ami igazán nem nagy ügy.
A válasza viszont meglep. Nem pont erre gondoltam, nem ilyesmire egyáltalán. Nem is tudom, hogy mit vártam, de én amilyen közegben élek egyáltalán nem lepett volna meg más fajta válasz sem... furcsább, de az is lehet hogy tévedek és csak a miatt látok bele irreális dolgokat a világba, mert mostanában olyasmikkel találkoztam a birtokon, amitől egy normális ember simán padlót fogna és azon gondolkodna, hogy nem zakkant-e meg teljesen.
- Oh, világos, csak tudod... furcsa volt, mintha... Nem is tudom... - megrázom végül a fejem. Végülis érthető, ha nem ismer, ha tényleg van olyasmi, amit nem árulna el csak úgy bárkinek, akkor miért is tenné? Én pedig nem kérdezek rá csak úgy, mert a végén még tényleg sült bolondnak nézne, ha teszem azt tényleg csak belegondolom itt a dolgokat. - Nem, dehogy. Én csak úgy... ráérzek arra, hogy mit hogyan a legjobb csinálni. Afféle adottság. - igen ez így egyáltalán nem hangzik sem furának, sem irreálisnak ugye? Ez csak egy egyszerű adottság. Végülis egész életemben így kezeltem a képességemet. Nem tűnt fel, hogy annyival furcsább lennék, mint egy akármilyen átlagos ember, csak nekem valahogy jobban sikerültek a dolgok, csak úgy könnyebben ment minden és ha nagyon akartam, akkor még fura dolgok is mentek, de simán rá lehet ezt fogni arra, hogy szerencsés alkat vagyok és kész.
- Tanulok még igen. Nem olyan messze járok egy suliba, North Salem mellett. Nem kifejezetten főiskola, mert elég vegyes a felhozatal, ami a korosztályokat illeti, de... jó hely. Ott valahogy még az sem annyira fura, hogy fura vagyok. - mosolyodom el egy apró vállrántással. Na igen, és ezt még csak nem is az arcvakságra értem, bár persze ő erre fog majd asszociálni. De tényleg szeretem a sulit, ha azt nézem, hogy nem ismerem fel az arcokat, viszont van olyan, akinek meg szárnyak nőnek ki a hátából, ez már nem is tűnik olyan hű de nagy durranásnak. Az elején persze féltem az egésztől, de ma már nem így van, már örülök neki, hogy oda járok és hogy már tökéletesen értem, hogy mi miért van, miért vagyok olyan, amilyen.
- És te csak ezzel az írás dologgal foglalkozol? Van családod? - nem tudom hány éves, de idősebbnek néz ki, olyannak, aki esetén az ember már joggal gondol rá, hogy van mondjuk felesége, meg akár gyereke is, de legalább egy állandó kapcsolat, hiszen mégis csak úgy igazi az élet, ha nem egyedül vagy folyton igaz?

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Szomb. 7 Jún. - 8:33

-Szeretném azt mondani, hogy tudom min mész keresztül… - de nem tudom, és ezt inkább ki sem mondom. Bevallom, félek attól, hogy még a végén tudtán kívül megmutatná, mert az a vállrándítás jelzi, hogy nem akkora semmiség az állapota, mint amennyire mutatja. Félek tudni, mert nem akarom megsajnálni. A sajnálat elcsesz mindent. Egy talpra esett, életvidám lányt ismertem meg, és azt akarom, hogy pont ugyanilyennek maradjon meg ez a kép. Önző volnék? Legyen, nem érdekel.
Tovább megyünk.
Violet kérdésével csak az a baj, hogy félreérthető, és erre a témára fogok ráhasalni, mert még mindig úgy tartom, hogy jobb ha inkább nem beszélek ostobaságokat. Egy „normális” ember amúgy is arra asszociálna amire én.
- Szörnyen migrénes vagyok. Bármitől rámtörhet legyen az egy idegen illat, vagy egy érintés. Ezért lehettem fura, merthogy Sophia néninél is ez történt… Jut eszembe! Hallod, amit te csináltál a kezeddel, az már boszorkányság! Még soha semmi nem mulasztotta el a fájdalmat ilyen hirtelen. Akupunktúra? – nos, hát hallottam már hírét annak, milyen csodákra képes a keleti orvoslás, amikor a test bizonyos pontjait masszírozzák, vagy szurkálják meg tűkkel és a beteg panaszai elillannak. Más az amikor saját magán tapasztalja meg az ember. Lényeg, a lényeg, hogy lenyűgöző volt az amit csinált. Fehér csokimasszára akartam olvadni és az ölébe folyni, vagy nem is tudom már min kattogott az agyam közben, de annyi szent, hogy nagyon jó volt. De megint túl sokat gondolkozok... Ha körülmények megengedik, témát váltok. Nem mintha a mostanival baj lenne, csakhát... pasas vagyok, vagy mi. Vajon mennyi idő múlva kezd el a szex körül járni az eszem, amennyiben nem lapozunk a kellemes-masszázs témáról? Megmondom én: nagyon hamar. Tekintve, hogy alig egy hete volt az utolsó olyasmi élményem. Szóóóóval igen, jobb ha erről most továbbugrunk.
- Mesélsz magadról? Ha jól sejtem, tanuló vagy még. Tipikus főiskolás lánynak tűnsz. Már a szó pozitív értelmében véve, félre ne tessék érteni!

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Csüt. 5 Jún. - 9:36

Connor & Violet

Emlékszem anya mindig azt mondta régen, hogy ha akarok valamit, akkor mondjam meg szépen, mert kevesen értenek a célzásokból, meg a ködös utalásokból, sőt a férfiak nagy részének ez egyáltalán nem megy. Vagy kimondom kerek-perec, amit szeretnék, vagy ne is várjak reakciót. Persze ettől még az ember próbálkozik, sokszor igyekeztem apával is hasonlót elérni, de sose sikerült, aztán persze most is ilyesmi fordul meg a fejemben. Nem akarok nyíltan rákérdezni, mert esetleg rosszul venné ki magát, vagy talán a jobb magyarázat az, hogy... nem merek. Pedig szeretném tudni, hogy mi volt ott bent Sophia néninél, de mégse merem kinyitni a szám és mégsem megy, hogy azt mondjam, amit tényleg akarok, hanem végül magamról beszélek, én kis defektemről, vagy hát mondjuk úgy, hogy az egyikről, hiszen akad másik is, csak az nem annyira negatív, sőt jó eséllyel kiskoromban sokszor használtam is tudat alatt, és sok sérüléstől mentett már meg, de attól még tuti, hogy sokan tartanák furának, ha teszem azt három méterről simán bedobom az aprót egy kávéautomatába. Mindegy... kinyögöm, amit akarok, és csak azt veszem észre, hogy Connor szépen elmarad mellőlem. Én is megtorpanok és szépen meg is fordulok. Nem tehetek róla, de a döbbent arcát látva az enyémre mosoly szökik, kész csoda, hogy nem nevetem el magam, főleg a kérdést hallva.
- Úgy, ahogy mondtam. Ha becsuk a szemem, te pedig átöltözöl, simán eltűnhetsz a szemem elől, mert nem ismernélek fel. A saját arcom is... minden reggel más a tükörben. Van, akinek rossz az arcmemóriája, nekem meg... nincs. - megrántom a vállam, mert végülis nem olyan nagy ügy ez. Ezzel nőttem fel, ezzel élek már sok-sok éve, megszoktam, mondhatjuk azt is hogy beletörődtem. Nem olyan nagy ügy, másoknak is vannak hiányosságaik. Akad, aki teljesen vak, akár az is lehetnék, de erről szó sincs, legalább látok, csak ez az egy dolog valahogy nem csapódik le jól az agyamban. Soha nem mentem bele mélyebben, hogy pontosan mit is jelent, vagy mitől alakul ki, nem hiszem, hogy attól bármi jobb lenne, ha tudnám a betegségem pontos okait. A megkezdett mondatára már csak egy sóhajt kap, mielőtt tovább indulnék. Úgy fest, hogy tényleg nem működik ez a csel, pedig milyen szép is lett volna.
- Azért mondtam el, mert odabent furcsán viselkedtél és... gondoltam te is szeretnél elmondani nekem valamit. - nem tudom mit, de akkor is úgy érzem, hogy valami biztosan van itt a dolgok mögött, ami igenis lényeges lehet és engem érdekel, hogy mit is volt bent Sophia nénivel, meg hogy úgy egyáltalán honnan tud bizonyos dolgokról. Valahogy ködös az, hogy csak pár holmi miatt akar megtalálni egy családot, főleg hogy tud a zűrös ügyekről is. Az egész homályos nekem és igenis szeretném, ha adna magyarázatot.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Szer. 4 Jún. - 8:25

Mindenek előtt... Nos, az illem és az alacsony önbecsülésem úgy kívánja, hogy ezen a ponton megvalljam: nem vagyok én túl okos ember. Oké, írtam pár könyvet, emlékek nélkül is képes vagyok kikövetkeztetni bizonyos összefüggéseket, de a női praktikák ellen nem fegyverzett fel a jó istenke. Így történik, hogy nem veszem a lapot, és csak arra figyelek, amit Violet mesél magáról. Illetve hát, nagyon is veszem a lapot, éppen ez a baj! Észre kellett volna vennem, hogy a lány valamiféle nem-verbális-pingpongot játszik velem,és ennek megfelelően adni meg a "csere-infót" valami nagyon okos és rejtélyes megfogalmazásban, ami legalább az előadás módjában is meglehet közel olyan volumenű, mint amit a lány mesélt nekem magáról éppen most. Így lenne helyes, mert akkor senki nem rohan el sikítva, vagy jobb esetben nem leszek kiröhögve. Ennek ellenére azon kapom magam, hogy mindent el akarok mondani ennek az ismeretlen-ismerős lánynak, mintha muszáj lenne. Később örülni fogok annak, hogy hullamerevre döbbentettek az előbb elhangzottak, mert esélyes, hogy ez tartott vissza a furaságomat érintő beszámolótól.
"Hulla merev" alatt azt értem, hogy megtorpanok menet közben, és ha a lány nem áll meg, akkor csak a hátát bámulom értetlenül, mert elképzelésem sincs arról, hogy pontosan milyen is ez a "betegség", de fene essen a természetembe, belém az hasít, hogy van akkora szívás, mint egy szívroham.
- Ezt hogy kell... érteni? - ~fertőző? gyógyíthatatlan? halálos?~ ha megállt a lány is, akkor az arcát fürkészem. Eszembe jut az a malőr a cukrászdában, mielőtt elment, de az lehetett tréfa is. Én legalábbis úgy gondoltam rá, mint fura tréfára, és kicsit arra számítok, hogy most is ez történik, és a következő pillanatban nevetésben fog kitörni. Bár úgy lenne. De ha nem... miért mond el nekem egy ilyet? Mármint... idegen vagyok, és legközelebb is az leszek a számára, mert ha jól értem -és most még gőzöm sincsen hogyan máshogyan lehet értelmezni ezt-, akkor azt mondta, hogy nem ismeri fel az emberek arcát. Tehát alakuljon bárhogyan is ez a nap, legközelebb simán elmegy mellettem az utcán... és mégis elmond nekem egy ilyen fontos titkot? Miért? Összezavarodtam. De öröm az ürömben, hogy eszem ágában sincsen már beszámolni a saját nyavalyámról. Pia mellett, buliban teljesen rendben, mert abban a szituba belefér, hogy elröhögjük az egészet, de most semmiképp. Ahhoz túl komor a téma. A francba! Csak nem hagy nyugodni a dolog. Vesszek meg, rá kell kérdeznem, mert lehet, hogy megint csak én értek félre valamit.
- És azért mondtad el nekem ezt, mert... - fejezze be ő a mondatot, nem baj ha én leszek a sültbolond, mire leteszi a pontot a végére. Elvégre nem reagáltam semmit a korábbi női praktikumra az infó-pingpong kapcsán, és nem is fogom észrevenni magam hacsak ő nem érezteti, hogy a dolgok nem így működnek. Nos, hát itt a remek alkalom erre, és arra is, hogy tovább induljuk. Szóval ezt teszem, ha ő is.

Connor & Violet

Érdekes volt ez a nap és akkor ezt hiszem még kifejezetten finoman fogalmaztam. Őszintén nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, amikor elindultam otthonról reggel, de mégis. Itt ez a fura fickó, aki nyomoz valamilyen ügyben, amiről egyértelműen többet tud, mint mondja. Nem csak arról van szó, hogy talál valamiféle kacatot, mert akkor nem tudna ennyit. Ez valahogy jóval szövevényesebbnek tűnik, főleg azok alapján, amit Sophia néni mondott nekünk. De hogy akkor is pontosan mi történt azt nem is tudom, Connor felettébb furcsán viselkedett. Bár én nem mondhatom, hogy valaki furcsa, hiszen én magam sem vagyok éppenséggel teljesen átlagos, csak épp esetemben ez nem ennyire látványosan jeleneik meg. Bizonytalanul lépkedek mellette, amíg ki nem kerülünk Sophia néni látóteréből. Tudom, hogy kérdnem kéne, akarok is persze, csak valahogy mégsem jönnek olyan hirtelen a szavak a számra, mint ahogyan kellene. Végül pedig teljesen mást nyögök ki, mint amit igazából akartam. Pedig ott volt a nyelvem hegyén, több kérdés is, ott volt amit mondani akartam, amire kíváncsi vagyok, de mégse sikerült. A kérdések megmaradnak a fejemben és én egészen mást mondok. Létszik olyan, hogy a szád mást tesz, mint amit igazából akarsz? Nagyon úgy fest, hogy igen.
- Rendben van, akkor majd máskor. - bólintok még mindig kissé bizonytalanul. Az is lehet, hogy ezt is azért mondta, mert nem igazán pont velem akar elmenni arra a kis látogatásra, és egyszerűbb ezt így intézni. Elkísér, aztán teheti tovább a dolgát nélkülem és nem zavarom majd tovább. Végül azért mégis csak egy halvány mosolyt varázsolok az arcomra, vagy csupán tényleg elég volt ennyi mára és csak kedves és haza akar kísérni. Nem is tudom miért kell nekem mindig a legrosszabbra gondolni, ezt magyarázza meg valaki. Persze a kérdések még mindig ott kavarognak a fejemben, de végül... mégis elnyomom őket újra. Mi lenne ha...?
- Nem ismerem fel az arcokat, senkiét sem. Ha egyszer látok valakit, akkor ha újra találkozom vele már semmi, még saját magamat sem ismerem fel, ha a tükörbe nézek. Az segít, ha valakinek van valamilyen jellegzetessége, szakáll, különleges haj, ilyesmi. - egész halkan beszélek és közben főként az utat nézem magam előtt. Nem is tudom, valahogy gondoltam, ha mondok valamit magamról, valami személyeset, akkor nem kell kérdeznem. Akkor egyszerűen csak magától ad valami kis magyarázatot, mert ez így fair. Így már értheti, hogy miért voltam kissé fura a pékségben, amikor megkértem, hogy ne menjen el a helyéről, és talán tényleg magától is elmondja nekem faggatózó kérdések nélkül, hogy miért viselkedett kissé furán, mert nem tagadhatja, hogy igenis furán viselkedett.

Alig néhány perccel az ominózus ölelkezés után a kapualjban is búcsút intünk egymásnak. Sophia néni ugyanis -mint kiváló vendéglátónk,- egészen a kapuig kísért ki minket. Gyanítom, hogy mi következik most, hogy kettesben maradtunk Violettel, ezért szerintem inkább csak úgy időhúzás címszó alatt jegyzem meg magamnak, hogy „meg van a bája ezeknek a vidéki kis házaknak az alacsony, tört fehér szín kerítésekkel és a gondosan rendezett előkerttel”. Igazából, ha egy egészen kicsivel is több eszem lenne annál mint amennyi látszik, akkor most valami eszelősen jó, fondorlatos-titokzatos hazugságon agyalnék takaros kerítések megy gondosan nyírt gyepek helyett. Viszont itt cikázik az elmémben az iménti fejfájás emléke, a látottak és mindaz ami Sophia néni házában elhangzott, ami volt annyira durva, hogy elvegye az áramot attól a processzortól ami a hihető hazugságokat hivatott gyártani itt a fejemben. Meg se próbálkozok vele, elvégre a férfi agy számára fizikai képtelenség egyszerre több dologra fókuszálni. Most itt van ez a hardcore kirakós, avagy Sophia néni ajándéka, ami egy jó időre lefoglal majd mire ténylegesen is összerakom a képet. Hát ne az legyen már a legnagyobb bajom, hogy mit hazudjak egy lánynak, akivel nemrégen még kicsi híján össze lettem boronálva. Nem-nem. Ha Violet megkérdez, akkor a vegytiszta igazságot kapja majd válaszul az összes hihetetlen, természetfeletti, médiumos részlettel. Őrültnek fog gondolni. Flúgosnak, gyépésnek, elmeháborodottnak, szóval hát olyan valakinek, akitől talán jobb ha távol tarja magát. Ne érts félre, nem vagyok közveszélyes őrült, csakhát azok amiket láttam, ami az nap éjjel Sophia nénivel történt… biztosan bele akarom én keverni ebbe Violetet? Tudok én annyit erről a történetről, hogy teljes bizonyossággal kijelenthessem: nem lesz semmi baj, a csúnyabácsi már rég elhagyta az államot? Valószínűleg tényleg így van, és ez a tudat engem is megnyugtat. Csak van ez a bajsejtelem, ami nem hagy… teljesen ellazulni, és ez egy kicsit félelmetesebb a lány kérdéseinél; mert valamiért még mindig halál biztosra veszem, hogy hamarosan valamennyit a fejemhez fog vágni. Úgyhogy alaposan meglepődök amikor a következő lépés/állomás felől érdeklődik. Lehet, hogy… szóval… mi van, ha ezt is csak túllihegtem? Ma valahogy átkozottul hajlamos vagyok erre. Így vagy úgy, de végül látványosan megkönnyebbülök.
- Áh, ma már nem akarok senki házában alkalmatlankodni. – színpadias pökhendiséggel igazítok egyet a kabátom gallérján. – Napi egy a limit. Szóval… arra gondoltam, hogy most inkább hazakísérnélek. Persze csak ha nincs ellene kifogásod.

Connor & Violet

Nem is vagyok benne biztos, hogy olyan rendkívül sok kérdésem van, inkább csak néhány, de azok rendkívül fontosak jelen helyzetben. Igaza van a továbbiakra való tekintettel sem elhanyagolhatóak. Mondanám, hogy fura ez az egész, bár én már úgy istenigazából nem tudok sok mindenen meglepődni, főleg mióta abba a felettébb érdekes suliba járok. Végülis egyáltalán nem lenne meglepő, ha... Vajon van erre esély, hogy ő sem hétköznapi, mint ahogyan én sem? Látom a mosolyát, és hogy ő sem biztos abban, hogy tényleg vele kellene tartanom a tesitanárhoz. Nem mondom, hogy kellemes érzés, hogy ezt mondja, de persze alig ismer, nem is várhatom el, hogy mindenhova magával hurcoljon és az iskoláig eltalálni már nem annyira bonyolult, mint megtalálni egy házat a sok között.
- Jól van, meglátjuk- - bólintok egy aprót, aztán kissé bizonytalanul nézem végig, ahogy feláll és láthatóan menni készül. Teljesen el sikerült bizonytalanodnom, hogy nekem is így kéne-e tennem, vagy netán még sem. Végül egyelőre ülve maradok, meg várom, amíg megtörténik az ölelkezős jelenet és csak utána szánom rá magam és én is mocorogjak kicsit. Nem lep meg, hogy Sophia néni ilyen jól megszorongatja, de az igen, hogy Connor volt aki kezdeményezett, hiszen az elején még kellőképpen tartózkodó volt nem igaz? Nem is tudom, hogy mire várok, de amikor aztán mégis rám néz automatikusan húzódik mosolyra a szám. Aztán próbálom eltüntetni az örömöt. Nem esett volna jól, ha csak úgy lelép, hiszen engem is érdekel most már ez az egész ügy, nagyon is! Nem akarok csak úgy kimaradni belőle, főleg miután még több apró részletet megtudtam. Kíváncsi vagyok, nem tehetek róla. Igyekszem nem túlzott gyorsasággal pattanni fel, és szintúgy megölelni Sophia nénit. Még két puszit is kap tőlem.
- Jöhetnél gyakrabban is kis drágám. - elmosolyodom és csak bólintok egy aprót. Igaza van, régen nagyon gyakran jártam erre, de mostanában már nem sok időm van és nem is tartózkodom a városban, ami azért erősen megnehezíti a dolgomat. - Igyekezni fogok. - ígérem még meg, aztán a gyors köszönés után már indulok is Connor után. Csak akkor szólalok meg újra, amikor már kint vagyunk az utcán legalább pár méter megtevése után, és már nem figyel minket annyira Sophia néni vizslató tekintete.
- Most szeretnél elmenni a testnevelés tanárhoz? - nem, dehogy is ezt akartam kérdezni! Gondolatban szépen fejbe kólintom magam, de mégsem megy, hogy most azonnal kérdésekkel kezdjem el bombázni. Valahogy úgy érzem, amúgy is tisztában van vele, hogy mi jár a fejemben, akkor pedig nincs is feltétlenül értelme annak, hogy hosszú felsorolással a tudtára is adjam. Lehet, hogy magától is megmagyarázza, vagy ha más nem... hát a végén úgyis megpróbálom majd kinyögni.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Vas. 4 Május - 19:42

Nehezemre esik állni a lány tekintetét. Ha jól olvasok a jelekből, most legszívesebben a mellkasomba bökne a mutató ujjával, miközben résnyire kicsinyített szemekkel hozzám vág egy rakás felettébb zavarba ejtő kérdést. Hálás vagyok Sophia néni mindent átható jelenlétéért, mert elképzelésem sincs mit és hogyan mondanék el Violetnek, ha most feltenné azokat a minden bizonnyal jogos kérdéseket. Szóval hát van a mosolyomnak egyféle kislányos, zavart bája ahogy próbálok NEM elfordulni tőle amíg gyanakodva méreget, és egy kicsit talán még szégyellem is magam amiért nem állom meg a helyemet mint egy férfi, de mihelyst beszélni kezd, kiverek a fejemből minden ilyesmit, és csakis rá figyelek. Illetve hát arra amit mondd ő, majd Sophia néni. Egyikükről a másikra kapkodom a fejem, bele is reccsen egy porc a nyakamban, úgyhát a tompa fájdalom helyét dörzsölgetem miközben a hallottakat próbálom kategorizálni magamban. Mindenesetre a mosolyom ez úttal már szín őszinte, hallva Violet királyi többesszámát, aztán a helyesbítést. Nem tagadom, több szempontból is tetszik az ötlet, hogy velem tartson a testnevelés tanárhoz is, de ha jól sejtem, vár még ránk egy kínos beszélgetés előbb, ami lássuk be, kihathat még a továbbiakra.
- Meglátjuk, oké? - biccentek is hozzá még mindig mosolyogva. Van valami elemi aranyosság ebben a lányban ami egyszerre vidít fel és tesz nagyon nagyon bizonytalanná. Az előbbi tetszik, de a második már nincs az ínyemre. Ez van.
Megpaskolom a térdemet, mint mindig mielőtt menni készülök, aztán fel is állok.
- Köszönök mindent Sophia néni. Rengeteget segített, de nem tartanám fel tovább. Jó egészséget kívánok! - a jókívánságot a végén már az asszonyt ölelve mondom el, mert idő közben ő is felállt, és dacára annak, hogy először találkoztunk, úgy érzem helyesnek, hogy megöleljem. Nemrég még az emlékeiben jártam, szóval ha úgy vesszük, kicsit tényleg olyan mintha ismerném őt. Az asszony melegen visszaölel, de ez alkalommal nem érkezik kommentár.
Eztán Violetre sandítok.
- Jössz? Maradsz?

Connor & Violet

Egyáltalán nem zavar, hogy talán kicsit kimaradtam a beszélgetésből. Végül is azért hoztam ide, hogy beszélni tudjon Sophia nénivel, tehát nem is nagyon várom el, hogy minden rólam szóljon most. Annyi bőven elég, ahogy a néni néz rám... ránk, ami határozottan zavarba hoz. Annak is örülök, hogy végre kimegy és segíthetek neki, no meg nem látom továbbra is a pillantásában azt, amit nem akarok. Ma találkoztam ezzel a fickóval, ő pedig fejben ha jól sejtem akkor már minimum a nászindulót játssza le sokadik alkalommal. Nem is tudom, hogy az idősebb generációnak miért olyan nagy hobbija az, hogy másokat összeboronáljon. Amikor elmegy, akkor mégis, ennek ellenére, hogy ezt tuti félreérti majd, Connornak próbálok meg segíteni. Azt hiszem menni fog, ha máshol, akkor itt is működhet az, hogy tudom hova kell nyúlni, mert csak úgy vezetnek az ösztönök nem? Az elnézést kérő tekintetet látva csak elmosolyodom és megrázom a fejem. Nem zavar, és nem akarom, hogy azt higgye zavart, hogy kimaradtam, inkább csak az, hogy úgy érzem nem mondd el nekem mindent, vagy legalábbis nem pontosan és szeretném tudni, hogy miről is van szó.
Úgy látom, hogy működik, amit teszek, vagy legalábbis kezd a hullasápadtsága elmúlni, és közben persze Sophia néni is visszatér, amire vissza is rántom a kezem. Nem akarom, hogy ebből még jobban kombinálni kezdjen, pedig nagyon is szeretném még faggatni Connort, és fogom is. Elhatároztam. Nem itt és nem azonnal, de ha kiértünk akkor azt hiszem lesz hozzá pár kérdésem, mert van itt olyasmi, amit nem teljesen értek. Egy játék, vagy legalábbis pár ott hagyott holmi nem adja azonnal ezt a gyilkosság dolgot, ami most belekeveredett mindenbe. Hiába, hogy erre is van válasza a néninek, de attól én még határozottan vizslatóan nézem Connort. Oh, igen, tuti, hogy erre is olyan jellegzetes mosolyt fogok majd kapni, aminek nincs is alapja, mert most egyáltalán nem azért nézem, mert helyes, hanem mert nem értek bizonyos dolgokat.
- Alig emlékszem már rájuk és a nevét sem tudom. Azt hiszem ő valahogy elég ritkán volt ott a családdal, én soha nem is találkoztam vele, bár csak párszor voltunk egyáltalán náluk. - megrántom finoman a vállam. Mondanék én ennél többet is, de sajnos nem tudok mást. Én nem ismertem annyira azt a családot és ez egy viszonylag nagy város, szóval sejtelmem sincs, hogy mi mást mondhatnék még. Ezért veszi át a szót tőlem Sophia néni.
- Az iskolában... ha jól emlékszem az egyik tanár, talán a testnevelés tanár volt, akit az a fiú nagyon csúnyán helyben hagyott. Azaz csak rebesgették, hogy ő volt és még csak az se volt egyértelmű, hogy csinálta. Kész rejtély az a család fiam, kész rejtély! - igen, ezzel én is teljesen egyetértek, nem kérdés. Azt hiszem oka van annak, hogy alig hallottam erről a nagy testvérről, és hogy nem is említette eddig senki. Furcsa ember lehet, de az tuti, hogy nem a családdal élt, és nem is velük ment el, hiszen erről én se hallottam, ahogy Sophia néni sem, sőt én még csak nem is találkoztam vele soha, bár ezek alapján nem is nagyon szeretnék. Az viszont egy kicsit megfogja a figyelmemet, amit a végén mond, hogy kész rejtély, hiszen... valahol én magam is az vagyok, voltam sokáig.
- Beszélhetnénk azzal a tanárral esetleg.- biztos él még... legalábbis gondolom, csak meg kell keresni szépen őt. Bár most többes számot használtam, de nem is tudom, hogy ez jó volt-e így. Sophia nénihez azért jöttem el, mert segítettem neki, mert én ismerem, de azt a tanárt nem. - Vagyis beszélned kéne vele. - javítom aztán ki magam. Engem is érdekel ez az egész, hát persze, de nem biztos hogy közöm van hozzá, vagy hogy egyáltalán akarja, hogy menjek, hiszen csak ma találkoztunk, miért akarná?

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery Kedd 25 Márc. - 9:16

Amikor hozzám szól Violet, csak akkor esik le, hogy szegény most úgy érezheti magát, mintha még mindig a verandán ácsorogna. Nem szándékosan zártuk ki ebből, csakhát így alakult. Most, hogy ezt felismertem, megpróbálok változtatni a dolgon a beszélgetés hátralévő részében. Ha nem kalandoznak el a gondolataim ennyire, akkor sikerülni fog. Ennek tudható be, hogy amikor felé fordulok a halántékomat masszírozva, inkább elnézést kérő tekintettel nézek rá, és lehet, hogy ezért is engedem le a kezemet és adom át az övének a terepet ott a halántékomnál. Más körülmények között azért tenném ugyanezt, hogy tudjam milyen az, ha ő ér hozzám, de most rohadtul fájok, úgyhogy semmi ilyesmi nem jut eszembe.
Szó se róla, nagyon jó az amit csinál. Ugyan nem vagyok biztos benne, hogy a körözéstől, vagy az egyre távolabbi emlékhatások miatt enyhül a fájdalom, de olyasmit csinál most Violet amitől még egy autólopást is bevallanék (bár sosem tettem ilyesmit), csak ne hagyja abba, mert annyira jó. Szóval hát most hogy kicsit távolabbi a fájdalom, elmondom a lánynak, hogy Sophia nénit megviselte az az eset. A kérdésére csak annyit felelek, hogy „Csak úgy tudom”, de ha folytatja amit a halántékommal művel, és konkrétabb feleletet követel, én elmondok mindent. Hálistennek nem így van. A róka visszatér az alomba, ellátja a kölyköket, aztán elégedett kifejezéssel méreget minket. Hajajjj, látta ő, hogy szétreppentünk! Nem is akarja eltitkolni, hogy mennyire tetszett neki amit látott a szeme sarkából. Csak rá kell nézni, milyen arcot vág. Elégedett, amolyan „nem meg mondtam?” kifejezéssel pillant felváltva a lányra és rám. Huncut fény csillog a szemében. Ez és az előbb lemozizott emlékei hatására szinte már bűntudatom van amiért megint rá kell térjek az ittlétünk miértjére.
Én is csak úgy a szemem sarkából észlelem, hogy Violet rám mered a kérdésem hallatán. Nos, a feltételes mód amit beszéd közben használtam, lehetőséget adott arra, hogy kijavítsanak, ha tévedek. Most hogy kimondtam, igazából én sem vagyok biztos a gyilkosság témában. Lehet én keverem össze a dolgokat, és ez esetben sűrű bocsánatkérésekkel oldalognék el innen, de Sophia néni nem javít ki… Akkor tényleg igaz. És mégsem. Hallgatom a néni újabb beszámolóját, de most nem jönnek a képek, mint az előbb is. A róka visszatart valamit. Vagy szándékosan kerüli a téma részleteit, vagy ő maga zárkózik el az eseménytől, de tény, hogy ha valóban mindent el szeretne mondani nekünk akkor én is átélném vele együtt a történteket. Úgy döntök, hogy nem fogok erősködni, mert ha ő maga akar elzárkózni az emlékektől, én nem akarom meggyötörni szegényt azzal, hogy ráerőltetem az emlék felidézésére. Eleget szenvedett már.
Ellenben Toddy testvére megint feldereng a beszámolóban. Viollethez fordulok, mert ha jól sejtem, ő törzsgyökeres helyi lakos, és mert nem akarom kizárni őt a beszélgetésből.
- Te ismered őt? Ki ez a srác? – majd vissza Sophia nénihez- Mit lehet még tudni róla?
Én még nem tudom, hogy a nagy tesó feltehetően nem a családdal együtt menekült el innen, vagy hogy egyáltalán tőle szöktek meg a többiek, de az eddig elhangzottak kezdenek erre az ösvényre terelni. Magamtól sosem raknám össze a képet, ezzel teljes mértékig tisztában vagyok. Úgyhogy kérdezősködök mindenfélét, és kapaszkodókat keresek, mert nem akarok úgy kimenni innen, hogy odakint ne tudjam merre induljak tovább.

Connor & Violet

Ismerem én már elég rendesen Sophia nénit, de attól még határozottan zavarba hoz a szavaival. Tudom, hogy kedvenc elfoglaltsága, hogy mindenkiről mindenfélét terjeszt és én már félek tőle, hogy holnapra a fél város arról fog beszélni, hogy a kis Violetnek minden fickót sikerült összeszednie. Igazán nem szeretem, amikor téves dolgokat hordanak össze, akkor sem, hogy egyébként Connor határozottan helyes és kedves pasas, még a kezdeti kis bizonytalanságom ellenére is. Fellélegzek végre, amikor a néni elengedi őt, és belépdelhetünk a házba. Volt már párszor, mondhatnám, hogy otthonosan mozgok, de annyi biztos, hogy a kanapét gond nélkül megtalálom. Így azért kellemesebb beszélgetni. Nem arról van szó, hogy elfáradt volna a lábam, egyszerűen csak jó az, ha nem látja odakint mindenki, hogy valami nagy csevej zajlik éppen. Főleg úgy, hogy mindezek után mi következik. Én csak nyugodtan ücsörgök a helyemen, amíg Sophia néni röviden elmeséli, hogy mi is történt és csak azt veszem észre, hogy Connor mocorog és az arcán az erek határozottan furák. Annyira nem volt ez a történet durva, hogy ettől lábadjon könnybe a szeme nem igaz? Vagy... nem lennék elég együtt érző? Csak meglepetten pislogok párat, amikor végül mintha csak magához térne, ha ezt lehet így mondani, és a halántékát kezdi el masszírozni. Fogalmam sincs, hogy mi is tegyek, pedig igazán segítenék én neki, de... csak aggódva figyelem, és persze Sophia néni az, aki kezelni tudja végül a helyzetet, vagy legalábbis visszarántani őt ide közénk. Megszólalni se nagyon van időm, ő pedig már térül fordul is, hogy eltűnjön a konyhában.
- Nem festesz valami jól... Segíthetek... ha fáj, azt hiszem. - bizonytalanul mozdul csak a kezem. Láttam, hogy kidagadt az ér, és azt is, hogy fájdalomba torzult az arca, és masszírozta a halántékát. Megakadok félúton, de aztán erőt veszek magamon, hogy vékony ujjaimmal megfogjam oldalt a fejét és a hüvelykujjammal finoman masszírozni kezdjem. Nem vagyok ugyan gyógyító, de mindig ráérzek arra, hogy pontosan mit és hogyan kell csinálni, talán ez jelen esetben is beválik, ha koncentrálok, akkor tudni fogom, hol kell nyomni, hogy a fájdalom is gyengüljön, ha nem is szűnik meg teljesen. A szavai azok, amik meglepnek és megállok végül a körözésben. - Miből gondolod? - olyan egyértelműnek tűnnek a szavai, mint aki teljesen biztos benne, és nem csak tippel mondjuk az arckifejezésből, vagy akármiből. A kezemet viszont gyorsan vissza is húzom, amikor visszatér a néni a tálcával, és inkább a poharat veszem magamhoz egy hálás mosollyal.
- Köszönöm, igazán finom! - mert hát így illik és amúgy is tudom, hogy ő mindent nagy gonddal és tökéletesen szokott megcsinálni, ez nem is kérdés. Arra viszont újra felkapom a fejem, hogy gyilkosságot említ Connor. Erről azért eddig nem volt szó. Bizonytalanul nézek rá, majd vissza Sophia nénire. Ez azért határozottan fura... milyen gyilkosság? Oké, nem szoktam annyit figyelni a hírekre, főleg nem a bűnügyi részre, lehet hogy többet kellene híreket olvasnom?
- Nem is tudom fiam, ez egy nagy város, történnek különös esetek... de a legtöbbet öngyilkosságnak állították be. Egyedül csak az a fickó volt, Toddy testnevelés tanára. Túl egyértelmű volt, hogy mintha megkínozták volna és felmerült a vád, hogy a családnak köze lehet hozzá. Nem is tudom, én nem néztem ki ezt belőlük, de az idősebb... Toddy bátyja, fura egy fickó. - rázza a fejét, én pedig továbbra is csak pislogok nagyokat. Ez az egész ügy kezd egyre furcsább lenni, és őszintén szólva Connor is. Hogy nyúlt bele épp ebbe és komolyan mindezt pár ott felejtett játék, vagy holmi miatt? Mintha nem is tudom, sejtette volna, hogy más is lehet e mögött, főleg ahogy a gyilkosságot is felhozta, hiszen arról nekem nem beszélt. Nem tehetek róla, de egy értetlen, talán gyanakvó pillantás is szökik tőlem felé, de nem akarok itt Sophia néni előtt kérdezni, majd ha ki mentünk, de akkor tuti, hogy lesz pár kérdésem.

Tárgy: Re: Homestyle Desserts Bakery