Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Ha valamilyen komolyabb helyre vágysz, akkor mindenképpen érdemes ide benézned. Kívülről talán nem tűnik olyan nagy számnak, no de belülről! Ahogy belépsz jobb oldalt asztalokat pillantasz meg, a balodon pedig a pult húzódik el hosszan. Egy pubról van szó, ahol nyugodtan leülhetsz dumálni a csapossal, és meginni egy sört, de akár az asztaloknál is helyet foglalhatsz, hogy egy kiválóan elkészített sült vacsorával zárt a fárasztó munkanapot. A hely még csak nem is mondható túl drágának, hiszen nem olyan puccos. Este 9-től pedig az asztalok egy részét általában félrehúzzak, így egy kisebb placc is kialakul, ahol akár még táncolni is lehet, ha van olyan lelkes csapat, aki üzembe helyezi a zenegépet. Egyébként mindent le lehet zsírozni, ha megdumálod a csapossal, akkor beállít neked több dalt is olcsóbban, hogy folyamatos legyen a lejátszás.
- Igen? Pedig őszintén szólva első ránézésre azt nézem ki belőled, hogy inkább bejárónőd van, vagy ilyesmi, nem azt, hogy magad takarítasz. - mosolyodom el. Nem hiszem, hogy ezzel megbántanám, meg egyébként is eléggé ki van csípve ahhoz és volt délután is, hogy az ember ne tudja elképzelni kis kötényben, ahogy mondjuk aktívan takarítgat a lakásában, törli a port, mosogat és közben valami jó számra énekel, vagy tudom is én. Nem passzol ehhez a menő arc vagyok imidzshez. - És honnan tudod, hogy valaki igazi? Szerinted idővel jössz rá, vagy már elsőre tudod? A nővéredéknél hogy volt? - ők az egyetlen ilyen példa, legalábbis akit mondani tudnék. Jó persze ott vannak a szüleim is, de őket még nem nagyon kérdeztem a szerelmi dolgaikról, meg az már régen volt, az se biztos, hogy tökéletesen emlékeznek rá, és akkor meg nem tudják reálisan visszaadni. Lehetséges, hogy kiszínez az emlékezés dolgokat, vagy akár szebbé is tesz, és jön a "már az első pillanatban tudtam", pedig akkor még lehet hogy nagyon is bizonytalan volt. Bár az se biztos, hogy a nővérével ilyesmit meg szokott beszélni, szóval így se ezer százalék, hogy többet tudok meg erről. Őszintén szólva egyelőre fogalmam sincs, hogy nem haladunk-e túl gyorsan. Talán... igen, hiszen már megismerkedtem a nyelvével is, pedig még az sem volt biztos nem rég, hogy elmegyek vele erre az esküvőre. Ha pedig ezek után igent mondok, akkor mi lesz majd egy útszéli motelben? Eleve azt fogja elvárni, hogy több is történjen, netán én is? Vagy vegyem úgy, hogy jól szórakozunk, kapok ingyen kaját, aztán... utána mindenki megy majd a saját dolgára? - Igen, sok dolognak és a legtöbb stikli csak idővel derül ki, akkor amikor már... elég kellemetlen tud lenni. - szerencse, vagy talán a védekező mechanizmusnak köszönhetem, hogy eddig még nem törte igazán senki sem össze a szívemet? Nem adtam még igazán oda, így aztán lehetőség se volt rá. Egyszer lehet, hogy ennek is eljön az ideje, de akkor, ha minden tényleg klappol már az elején, és aztán egyre jobban. Vajon ez most egy ilyen eset? - Igen, ebben egyetértünk, de ha nem bírod az önzést, akkor remélem, hogy te sem vagy az... - pillantok rá sokat sejtetően, főleg ahogy eddig viselkedünk és ez után meg főleg. Úgy ránt magához, mint akinek már most azon jár az esze, hogy mikor jutunk el a következő állomásig. Na ezért gondoltam én, hogy jobb előbb enni és csak utána táncolni, mert ez után leülni az asztalhoz nagy kihívás lett volna. Halkan felsóhajtok, amikor megérzem a csókot a nyakam alatt a kulcscsontnál. - Talán lassan... indulhatunk. - abban sem vagyok biztos, hogy ezt még hallja, hiszen inkább suttogássá szelídültek a szavaim, mint hogy rendes beszédet említhessünk.
- Végülis de. A saját lakásomban tisztaságmániás háziasszony vagyok, még az ablakomat is én mosom, de néha jól esik a törődés. – Felelem, és ezzel együtt igazat is adok neki. Baromira jó, összetartó családban nőttem fel, ahol volt szavam, azzal együtt, hogy állandóan a hátamat akarták védeni, mégis úgy nőttem fel, hogy végül határozott lettem, ez részben azért Kay-nek is köszönhető, de család fronton igazán nem panaszkodhatok. Egy olyan végső mentsvár, ahova bármikor visszamehetek, mindig meglesz a szobám, rántott hús a vasárnapi asztalon, és persze a szokásos értelmetlen, de ezzel együtt szeretetteljes veszekedés, amelyet nem is lehet komolyan venni. - Igen, elkeserítő lesz biztosan, de hosszútávon mi értelme lenne őket hitegetni? Ő nem volt az igazi, már ha létezik ilyen. – A vállrántását szinte tökéletesen leutánozom, és örülök neki, hogy mégsem kell üres kézzel hazamennem, magyarázkodnom, de elég pikáns fordulat, hogy pont az lesz a menyasszonyom, akire éveken át fújtam, és aki ilyennél változtatott. Mondjuk a nővéremet gyorsan le kell szerelnem, mert ő látta egyszert Kay-t messziről, és ha megismeri, biztosan kombinálni fog. Talán őt beavatom, amennyi romantikus regényt ír, biztosan beleéli magát, hogy ebből lesz a mindent elsöprő szerelem. - Valahol, nagyon mélyen. – Bólintok, miközben körbetáncolom a gyors szám ütemére, időnként nem csak összebújós számok vannak, ez most éppen olyan, amire valami násztáncot lehet lejteni, ezt teszem éppen. Nagyon is tetszik, hogy a sógor ennyire jó fej a nővéremmel, de ezt kimondani olyan, mintha a saját férfiasságomat ásnám alá, még ha harmónikus a kapcsolatom a jóemberrel. Ha találnék valakit, akiért oda lehetek, biztosan én is ilyenné változmék. A gyors csók valahogy természetesnek tűnik, könnyen felfedezzük egymás nyelvét, végigfuttatjuk a sajátunkat a másik nyelvén, édesebb ez, mint bármely falat a mai vacsorából. Mégis kicsit bizonytalan még ez, hiszen nem öleltem meg, nem túrtam bele a hajába, pedig ezek nekem alapvetően együtt járnak de letámadni sem akartam még. Inkább csak hallgatom az elképzelését, ami azért érdekes, mert még ha klisék, de tudjuk, hogy a lányoknak ezek a fontosak, mégis nehéz nekik megfelelni, mert az ember lusta, és nem hajlandó megmozdulni, csak ha elveszíthet valakit. A párkapcsolatok nagy része talán pont ezért nem működik. - Pontosan értem mire gondolsz. Elég könnyen fellángolok, mert valami megtetszik, aztán el is megy a kedvem, mert csak valami nem elég. Sok dolognak kell passzolnia. – Finoman végigsimítok az állán, és komoly pillantással illetem, jelezve, hogy nagyon is kedvemre való nem csak amit látok, a személyisége is varázslatos, ha lehetséges belőle kigyomlálni az átverős részt. - A közös témák nem elég, a barátságban nem hiszek. Fizikailag is passzolnunk kell. Nem szeretem az önzést az ágyban sem. – Mondom ki igen nyíltan. Nem tudnak érdekelni azok a nők, ahol külön vannak az érdekek, és nem tudunk egyesülni. Talán Kay rá tud kattani valakire eléggé, hogy azt lássam, szerelmes? Egy hirtelen mozdulattal megrántom a csipőjét, és háttal fordítom magam felé. A csipőjét továbbra is fogom, és lassan, de határozott mozdulattal simulok hozzá valahol az ágyékom tájával a hátsójához, és érzékien csókolok bele a nyakába valahol a kulcscsont felett.
- És nem lehet, hogy azért van ez, mert néha tényleg meg kell még csinálni a tejedet, és azért csak jól esik időnként a törődés nem? - az én szüleim is néha kissé talán túlzásba tudnak esni, de ez soha sem szokott különösebben zavarni. Olyasmi legalábbis még nem volt, ami miatt ne szeretnék haza menni. Szerencsére azt is könnyen fogadták, hogy valami mást akarok, hogy önállóságra vágyom és nem loholnak a nyomomban, nem kapok két naponta egy telefonhívást, hogy hogy vagyok és nem nincs olyan, hogy ha nem érnek el otthon, akkor jön a pánik, hogy biztosan már valahol kibelezve fekszem egy árokpatron. Azt hiszem a miénk egészséges szülő-gyerek kapcsolat. - Így már értem, szóval egyszerűbb fenntartania látszatot, akkor tuti, hogy kevésbé fognak piszkálni. Van azért ebben ráció, igazad van. Csak aztán meglepődnek, ha mégse lesz esküvő. - mosolyodom el egy apró vállrántással. Mert hát nem lesz, eljátsszuk azt, amit szeretne és kész, de ha neki így könnyebb az élete akkor megértem és ennyiben igazán segíthetek. Ez a kis kiruccanás nekem se árt meg, aztán ha visszajöttem folytatom tovább az életút keresést. - Irigykedsz? Nem tudom, ezt te tudhatod, akkor mégis csak vágysz valahol mélyen valami idilli családi boldogságra? - nehéz kiigazodni rajta, de komolyan. Papucs férj, aztán meg mégis irigy, és a következő percben lehet, hogy megint máshogy gondolja majd, de nem az én dolgom ítélkezni, vagy véleményt mondani, hogy mit hogyan csinál. Gondolom most még szívesen éli az életét és szórakozik, de később mint sokan mások is, nem szívesen halna meg mondjuk tök egyedül, ez is totálisan érthető igazságból. - Világos, csak nyelvbotlás volt, nem önteltség. - nevetem el magam, de a következő pillanatban már talán kissé meglepetten tapasztalom, hogy az ajkai az enyémekhez érnek. Csak egy pillanatra, de meg kell vallanom, hogy nem volt rossz, meg úgy általában a pasas. Rámenős, szó se róla, gondolom nem nehéz levennie a lányokat a lábukról ezzel a stílussal. Lassan vált a zene, én pedig finoman átölelve a nyakát az ütemre táncolok előtte, időnként egészen közel kerülve hozzá, Mi ez, ha nem kiváló levezetése a vacsinak, vagy... előkészülete, valami másnak? - Nem is tudom, nincs külön listám. Szeretem, ha egy pasi határozott, de közben gyengéd és kedves, de ezek olyan általános dolgok. Fogalmam sincs, egyszerűen csak kell valami, ami megfog benne, de ezt nehéz szóban kifejezni. Miért neked van kimondottan zsánered? - sose hittem ebben, hogy valakinek csak a barna haj jön be, vagy csak a kék szem, vagy csak a vicces pasik. Valaki legyen olyan, amilyen és közben találd meg benne azt, ami neked tetszik, ennyire egyszerű.
- Nem, tényleg nem. – Rázom meg a fejemet, de igazából ő kérdezett rá, amikor megpillantottunk párat az exek közül, engem sem érdekel túlzottan a téma. Különben meg igaza van, fordítva még inkább féltékeny lenné, bántaná az egómat, hogy kivel kerülök összehasonításra. Meg inkább a szexuális része az, amely különösen zavarna. Egykor szerelmes voltam belém, nagyon kiverné nálam a biztosítékot, ha tudnom kéne róla, hogy kik voltak már vele. Bár nem vagyunk, egyformák, vannak fiús tipusú lányok is, ezért bőven megértem, ha hanyagolnunk kell a témát, nem cél, hogy most itt sorrendet állítsak fel. - Erről szó sincsen. – Felelem mosolyogva, és finoman végigsimítok az állán, hogy némi gyengédséget csempésszek a komoly témába. – Szeretem őket, valahol túlságosan is szoros volt a kapcsolatunk, de amikor eljöttem, önállóságra vágytam, így amikor hazamegyek, úgy kezelnek, mint egy ötévest, akinek meg kell csinálni a tejét, és elrendezni a macikat a párnáim körül. – Csóválom a fejemet, igazán nem panaszkodhatok, nagyon is sokan vannak, akik csonkacsaládban, vagy árván nőttek fel, nekem néha a túlzott ragaszkodás jön ki furcsán, de érzéketlen sem vagyok, csak már nagyon megszoktam, természetesnek, így néha fojtogatónak érzem. - Igen, ez is igaz, tipikus kisvárosi vallásos emberek, akik vasárnap templomba járnak, és együtt ebédelnek, ott beszélik meg a napi, heti eseményeket, nekik is az lenne a jó, ha egy szép feleséget vittem volna haza, csak hát vele ezt nem tudtam volna elképzeni. Meg előtte sem senkivel. – Nyilván most nem arra utalok, hogy na de majd most Kay lesz a feleségem. Egyenlőre azt kell eljátszanunk, hogy eljegyeztük egymást, és nem várhatom el tőle, hogy sokáig tegye ezt. Ha pár nap múlva vége az egésznek, és már kellőképpen magamba bolondítottam, amikor leleplezem a tervet, úgyis faképnél hagy, én pedig le tudom zárni vele is, meg a családom felé is ezt a vonalat. - Nem erről van szó... Kicsit talán irigykedek, ezért mondom így, nem gondolod? – Kérdezem most már elmosolyodva, belül a macsó felszín alatt én is ugyanaz vagyok, aki voltam, ha megszeretek valakit, bizonyára mindent megtennék érte. Shelley és a párja nagyon szépen élnek, a kislányával is elég jól kijövök, úgyhogy közük nincsen ahhoz a pörgős nagyvárosi élethez, amiben olyan sokan összeroppannak, és a nagy bulizgatás közepette végül magányosan, betegen halnak meg. - Nem, rosszul mondtam na! – Vigyorodom el, miközben felhúzom őt. – Túl komolyan venném, hogy mindenkinél jobb legyek. – Kezdi elvenni az eszem a szőkeség, hogy, hogy már belezavarodok a saját mondataimba. Végül összeforr az ajkunk egy pillanat erejéig, aztán már nem is válaszolok, hiszen nem vagyok eltelve magamtól, csak nyelvbotlás volt. Elindul a disco szám, itt már kicsit bonyolultabb mindig improvizálni valamit, de azért megy, végülis több éve járok ide, de más az, hogy csak lötyögök amolyan laza stílusban, vagy igazán tetszik valaki, és le akarom nyűgözni. - És mi az, amit másokban keresel? Azt mondod, azért nincsen senkid, mert túlságosan lefoglalnak más dolgok... de ettől még érdekel, mi kell neked?
Pedig nem érdekel engem annyira mélyen, hogy milyen női voltak régen és nem szeretem a szaftos pletykákat sem. Nem arról van szó, hogy féltékeny lennék, vagy elkezdeném magamat mással összehasonlítani, egyszerűen csak ez olyan téma, amit szerintem nem kell megbeszélni egy esetleges leendő barátnővel. Vagyis... őszintén szólva nem tudom, hogy érdemes-e a pasassal kezdeni mindezek alapján, hiszen kifejtette elég jól, hogy nem az a hosszú távú kapcsolatos fajta, bár én se azt tervezem, hogy azonnal hozzá is megyek, csak mert jól érzem magam vele. Meglátjuk, inkább hagyom, hogy folyjanak a dolgok a maguk medrében és kész, valahogy így a legegyszerűbb azt hiszem. - Akkor se érdekelnek a volt nőid, hogy őszinte legyek. Téged se hiszem, hogy az kötne le, ha a volt pasijaimról mesélnék. - rázom meg a fejem még a mondat elején. Bár ha jól sejtem ő jóval hosszabb listával büszkélkedhet, mint én, annak ellenére, hogy az én volt pasijaim száma sem kifejezetten kevés, bár az utóbbi hetekben, amióta keresem a nagy életcélt már határozottan visszafogtam magam. - Hát ha azt nézzük, hogy vannak, akiket vertek, vagy rosszabb, azért nem panaszkodhatsz a családodra, csak mert húznak időnként, hogy mikor komolyodsz... akarom mondani állapodsz meg. - ennyi belefér, húzni egy kicsit, mert megérdemli. Amúgy se fenyegessen itt az ujjával, mert azt nem szeretem, és én is tudok játékosan incselkedni, ha arról van szó. Amúgy is szerintem a család fontos dolog, sőt úgy gondolom, hogy neki is, de könnyebb nyafogni egy kicsit, hogy sokat piszkálják. - Szóval, aki tesz azért, akit szeret, máris papucsférj? Nem sarkítod le ezt egy kicsit? - egyébként sem láthat bele teljesen az életükbe, hiszen nem él velük, akkor pedig én annondó vagyok, hogy nem illik csak úgy leszólni a másikat főleg nem a háta mögött. Lehetséges, hogy kívülről ez látszik, vagy csak a pasi nagyon szereti a nővérét, akkor meg pont ezért kedvelhetné. - Igen, egod az van. Mindenkinél jobb vagy... meg sem lep ez a duma. - de az már meglep, amikor úgy ránt fel, hogy majdnem roppan a derekam. Azért még éppen hogy nem, de egy kicsit közel vagyok hozzá. Csak a meglepettség feledteti ezt el velem, amikor az ajkai az enyémekkel találkoznak. Automatikusan viszonozom azt a kis röpke csókszerűséget, ha annak mondhatjuk egyáltalán. - Jól táncolsz, de ne légy eltelve magadtól, az nem valami vonzó tulajdonság. - nem szeretem a nagyképű alakokat, nem tehetek róla. Lehet, hogy van akinek ez jön be, de nekem nem igazán. - Veled se rossz... de csak hogy ne bízd el magad. - mosolyodom el végül, egy pillanatra beharapva az alsó ajkamat, aztán vált a zene. Nem mondom, hogy nem élveztem ezt a kis társastáncverziót, viszont jó lesz más is, egy kis pörgősebb. Közelebb lépek tehát, és az ütemre kezdem el mozgatni a csípőmet, finoman átkarolva a nyakát. Remélhetőleg ez a verzió is megy neki, nem csak a betanult lépések.
Vagyunk annyira egy hullámhosszon, hogy ne kelljen a kivívott pozicióm féltenem. Ez az este egészen jól is elsülhet. Remélem, hogy ha hazaviszem, akkor az otthoniak is békén hagynak egy időre, de ahogy ismerem őt, még inkább rám szállnának, hogy mikor lesz az esküvő, meg, hogy miért nem járok többet haza, ha már komoly kapcsolatom van? Azért csontig nem fogok benyalni neki, mert annyit még a bosszú sem ér, hogy ismét hagyjam magam megalázni. Ha szépen egyenrangú partnernek tekint, akkor jók lehetünk együtt, ellenkező esetben a három nyálcsorgatós csajt viszem haza, és nem fogok bánkódni. - Csak nyugodtan, kevés sötét titkot tartogatok. – Válaszolom csúfondáros mosollyal, ő maga is az előző nőim közé tartozik, csak éppen egyátalán nem ismer meg. Majd a végén meg fog rendesen lepődni. Mégsem tudok rá haragudni túlzottan, csak megsimogatom a vállát, ha már ennyire rángatja, legalább valami hasznát vegyük. Nincsen rangsorom a nőkkel kapcsolatban, de mégis valahogy ő volt az alfa és omega, amióta csak az eszemet tudom. A bája, a kedvessége a pozitív dolgokat illetően, no meg az álszentsége amikor átvert. Így aztán nehéz ideált állítani. - Nyafogok? Édes miket mondasz már nekem? Nem ismersz még annyira, hogy nyafogásnak vehetnéd. – Döntöm oldalra a fejemet, és játékosan megfenyegetem az ujjammal. Ha tovább ingerel, még a hátsójára is ráhúzok egy jó nagyot. - Különben pedig állati jó fej, csak őrületbe kerget a romantikus regényeiből vett alakokkal. Minden annyira tökéletes, hogy azt hiszi, az a valóság is. Pedig koránt sem. A sztori ott kezdődik, amikor felébredsz valaki mellett, akinek szintén fogat kéne mosnia. Nem pedig ott, hogy szerelmesen összebújunk, és minden szép. – Kicsit cinikus vagyok, de a nővérem meg rózsaszín ködön át látja a világot. Neki van egy papucsférje, aki istennőként kezeli őt, ezért így természetes. Jól megvannak, de én nem tudnék ennyire senkinek az alárendeltje lenni. Végül nekiállunk táncolni. Igaz, hogy én képzettebb vagyok, de ő pedig tökéletesen alkalmazkodik, alig kell noszogatnom, hogy merre, mert ösztönösen érzi a ritmust, az ütemet. Időnként végigsimítok mintegy kitérően a csipőjén, amikor pedig kipörgetem, akkor finom csókot nyomok az ujjaira. A kidöntés sem tart sokáig, ne fájlalja miattam a hátát. - Versenytáncos? Csakis társastánc. Nem akarnék én versenyezni, mert túl komolyan venném, hogy mindenkinél jobb vagyok. Köszi. – Picit lahajolok hozzá, hogy a nyakamba kapaszkodva fel tudjon emelkedni, és a mozdulat lendületében az ajkait is határozottan birtokba veszem a sajátommal. Csak egy érdeklődő, puhatolózó finom ajaknyitás, amin át fel tudom fedezni az övét is belülről. Aztán vissza is vonulok, és szemtelenül mosolyodom el. - Jó veled Kay. Milyen véletlenek vannak, nem? – A szám itt véget ér, és valami extragyors diszkóra vált a zene, így lazítok a tartáson, a kezét is elengedem, és várom, hogy milyen mozdulatokba kezd.
Akárhogy is, de szimpatikus a pasas, és végül is abból még nem lehet nagy baj, hogy tényleg elmegyek vele arra az esküvőre. Oké, itt hagytam a kocsimat, de nem néz ki valami veszélyes emberrablónak, aki olyan helyre visz, amitől netán félnem kellene. Na majd meglátjuk, hogy mi lesz, azét mielőtt bármit is mondanék mindenképpen megvárom, hogy mit hoz majd a nap vége, mert azért az is nagyon fontos, addig még simán el lehet szúrni mindent igaz? - Valahogy én is így sejtettem és nem is vagyok az a típus, aki az előző nőkről kérdezősködik folyamatosan. - rántom meg a vállam egy mosollyal és nem is nagyon figyelek már az említett hölgyek irányába. Sejtettem én, sőt biztos voltam benne, hogy sok nővel volt már dolga, hiszen lerí róla, hogy nagy a dumája, és azért tudja is, hogy mit tud elérni valakinél, ha bedobja magát, de én nem fogom magam másokkal hasonlítgatni, akiket már ágyba vitt. Nem vagyok kifejezetten az a típus, szóval most sem művelek ilyesmit. Nem szoktam azt nézni, hogy kinek szőkébb a haja, meg kinek hosszabb a lába, főleg mert a legtöbb dolgon nem is lehet változtatni, no meg a legtöbb pasi azért mást szeret. Hiába próbál a média egyennőket alkotni, azért mégis csak azt vettem észre, hogy a különlegesek is ugyanúgy elkelnek idővel. Persze akkor, ha azért nem viszik túlzásba. - Azért akármennyire is nyafogsz, de nem lehet rossz egy ilyen család. Ezek alapján legalábbis szerintem rendesek lehetnek, még a nővéred is, annak ellenére, hogy félek megkérdezni, hogy ő milyen. - nevetem el magam. Valahogy azt hiszem a családjával egyébként mindenki úgy van, hogy igaz, hogy néha kissé kibírhatatlanok tudnak lenni, vagy van ami nem tökéletes minden esetben, de azért el nem cserélnék a rokonokat sose. Legalábbis a többség így lehet vele, mert azért tuti, hogy vannak olyanok is, akiknek tényleg pocsék a családja és szívesen keresnének mást a helyükre. Mindenesetre lassan jön a tánc. Tényleg csodálkozom rajta, hogy ilyen jól bírja, hiszen az se lepne meg, ha lazán szétdurranna ennyi kaja után, de úgy fest, hogy elég jól megy neki. Sőt mi több, mint pláne! Jó, hogy én nem vittem túlzásba az evést, mert tuti, hogy időnként nyekkennék egyet. Így is elég nagy kihívás ezt csak úgy könnyedén követni. Nem csak úgy lazán rázzuk, ez annál most sokkal több. A megjegyzésére csak szolidan elnevetem magam, ahogy felhúzza a combom és tényleg kapaszkodnom kell, hogy ne essek hátra. - Benned pedig úgy fest, hogy egy versenytáncos veszett el, egy rámenős versenytáncos. - komolyan össze kell kapnom magam, hogy a végére ne kapkodjam látványosan a levegőt.
Talán más nevelést kaptak, de most itt vagyunk, és semmi sincsen kőbe vésve, egyedül rajtunk fog múlni, hogyan is végződik az este. Egyben biztos vagyok. Nem akarom, hogy úgy érezze, megvásárolom a bizalmát. Nem azért kapott cipőt, nem azért hívtam el randizni, hogy a végén lefeküdjön velem. Ez most tényleg arról szól, hogy eljöjjön velem családozni, és egy idő után tényleg az idegeire menjek, de mindentől függetlenül borzasztóan tetszik. Szívesen belemarkolnék a hajába, belenyalnék a fülébe, mert szinte sugárzik róla az elemi csábítás, de ez csak külsőség. Láthatóan nagyon aranyos lány, de elsőre is ezt hittem. Ám, akkor nem beszélgettünk ilyen komoly dolgokról, valószinűleg érték azóta már hatások, ami hozzájárult a felnőtté válásához. Csak ne lenne ennyire csinos! - Ja, hogy ők? – Kérdezem flegmának szánt, ám mégis zord mosollyal. Tényleg, vagyok itt már valaki, de ezt Kay is tudja, hogy ha igazán számítanék valakinek, akkor már komoly jeggyűrű lenne az ujjamon. Így egyenlőre csak egy jó pasi vagyok, aki nem tudja, vagy talán nem akarja lekötni magát. Az engem szemlélő csajokról nagyon gyorsan kiderült, hogy bár mindegyikükben van valami tetszetős, összességében nagyon kevesek még egy második randihoz. Ha ez egy matador lenne, akkor nem érezném bennük a riválist, a bikát, akivel egyenlő partnerek lehetünk. Semmi intellektus, semmi vad szex, csak érdektelen fecsegés, aztán egy semmitmondó ölelkezés. Unalmas, és sokadszor is unalmas. De hát kinél próbálkozzak? A jól szituált ügyvédnőknél? Hozzájuk meg én vagyok kevés. Azért, mert van pénzem, mégiscsak egy külvárosi kölyök vagyok, akit annyira a gazdasági hírek nem érdekelnek, és nem bejáratos a felső tízezer elit köreibe. Egyszerűen csak elvagyok, látszólagos cél nélkül. Azaz most akadt egy, lecsillapítani a szülőket. Ez érdekes lesz. - Volt már némi afférom itt, de szót sem érdemel. – Válaszolom végül, ezzel nem úgy értem, hogy én vagyok itt az egókirály. Egyszerűen csak benne van a pakliban, hogy az ember ismerkedik, de minden kapcsolat vége valahol a szakítás, akár rövid volt, akár komolyabb. De hát egy szórakozóhelyen nincsenek elvárások, az esetek nagy részében csak időtöltés, hogy ne unjuk el magunkat. Egy kávézó, vagy könyvtár már teljesen más dolog, ott már felmerülhetnek olyan kérdések, hogy mi lenne, ha? Nincsenek illúzióim arról, hogy milyennek tart ő engem, túlságosan rossz sem lehetek a szemében, ha eddig eljutottunk. - Megértőek. Nálunk a családi asztalnál vannak rendesen csörték, apám a vicces, hogy húzzak meg minden lányt, de fogjak egy jó nőt, anyám pedig ez az óvó kotlóstyúk, akinek a kicsi csibéje vagyok. A nővérem meg... – Mosolyodom el, őt már nem is részletezem, csak, ha nagyon akarja. Na majd kiderül, hogy a szőkeséghez mit fognak szólni, ha úgy alakul az este. Felállunk, én pedig keményen összeszorítom a fogamat, hogy ne csak a szám legyen nagy, és végül ne tudjam megmutatni, hogy mit is tudok a parketten, amelynek tényleg az ördöge vagyok. A lányok nagy gyengéje a tánc, és mint hivatalos csábítónak, első dolgom volt elsajítítani nem csak a kulturált, hanem a szexis mozgásokat is. Inkább gyorsan a tettek mezejére lépek, és már vezetem is kemény, bizto kézzel. Miután kiköptem a szőke szálakat, és visszanyertem a látásomat, jöhet a következő figura, a forgatás, és bedöntés. Egy pillanatra kitartom őt a hátánál fogva, majd a combjára siklik a kezem, keményen megmarkolom, és úgy húzom fel, hogy a karjaival a nyakamba kelljen kapaszkodnia. - Milyen hajlékony vagy. Ez még jól jöhet. – Félmosollyal vezetem most az ellenkező irányba.
Talán csak az is benne van ebben, hogy a nőknek valamivel fontosabb a fix élet, mert ezt nevelték beléjük, hogy a pasi az, aki ezt megteremti, a pasi az, aki stabilitást biztosít, ezért szükség van rá. Persze nem gondolom, hogy ez minden esetben így lenne és nem is kell feltétlenül minden áron ragaszkodni bizonyos elvekhez, de végülis mindenkinek fontos valami és nem gondolom, hogy én beleszólhatnék, hogy ki mit akarjon az életétől. Aki férjet vadászik, az azt teszi, maximum időnként könnyedén hasra lehet esni és azért az is határozottan kellemetlen tud lenni, de ez már az ő döntésük nem igaz? - Na igen ezt azért sejtettem. Csak a vak nem venné észre, hogy itt is akad egy-két nő, aki kiszúrt magának. Gondolom már közelről ismernek. - a közelről szócskát kicsit meg is nyomom. Nem vagyok én könnyen hülyíthető, tisztában vagyok a ténnyel, hogy ez a pasas nagyon is nőfaló fajta. Ha vannak férjfogók, akkor vannak nőfalók is, szerintem ezt meg ő tudja, bár én nem mondom, hogy minden pasi egyforma, de kétlem, hogy túl sok van, aki egy ilyen életstílust, mint ami Jeffnek van visszautasítana, ha lehetőséget kapna rá, hogy élhesse, akár csak egy ideig is, ha nem is a végtelenségig. Az ő dolguk, én meg nem ringatom magam buta álomképekben, mert annak igazán nem lenne semmi értelme. - Nem fordítva nincs ilyen példa, de attól még van másfajta, ami ugyanúgy nem épp a legjobb. Szerintem nem attól függ, hogy valaki normális, hogy pasi, vagy csaj, hanem hogy milyen a jelleme. - férfiak és nők között is vannak hülyék, ezért rántom meg a vállam a szavaim végeztével. Nem hiszem, hogy bárkit is be lehet kategorizálni az alapján, hogy van-e valami a lába között, vagy nincs. - Nem mondhatnám, hogy erőltetik. Igazából szeretnék azt hiszem, tanultam is sok mindent tőlük, de az a fontos, hogy én mit akarok, nem az, hogy ők. Szerencsém van velük. - mosolyodom el. Szeretem a szüleimet, jól neveltek és mindig rendesen voltak velem, valahogy ezért is akarok megfelelni nekik. Megmutatni, hogy én is el tudok érni dolgokat a magam erejéből, ahogyan ők is tették, hiszen nekik is sikerült. Nem volt túl sok mindenük, de mégis magasra jutottak és ezért én nagyon tisztelem őket. Ezt szeretném én is elérni, de nem biztos, hogy egy olyan pályán, ahol már ki van kövezve előttem az út. Az valahogy túl egyszerű, az embert pedig a kihívások tudják igazán éltetni. - Jól van, meglátjuk, hogy alakul. - bólintok végül egy aprót. Szeretek gitározni, de az tény, hogy nagyon bensőséges, és nem biztos, hogy egy egyszemélyes közönségnek, akit még alig ismerek be tudnám mutatni - Csak aztán rosszul ne legyél a végére. - vigyorodom el, mert szó se róla, elég nagyot néztem, hogy ennyit képes volt megenni, csak nem igazán akartam szóvá tenni. Még ha mindenből fél adagot rendel, de eleve viszonylag vékony pasas, nem is tudom, hogy hova fért bele ennyiféle fogás, miközben én azóta is azzal az egyetlen homárral küzdök. De mégis képes felállni, akkor csak nem telt el annyira. A három csajt simán kiszúrom, ugye, hogy jól sejtettem, hogy itt is akad pár nő, aki már rég meg volt neki? Persze a szavaimat könnyedén kerüli ki, nem lep meg, lehet ebben már nagyon is gyakorlata. - És rólad is, hiszen amúgy hogyan dönthetném el, hogy megmentelek-e a rokonok kínzásától? - mosolyodom el, és egy kicsit meglepettem sikkantok fel, amikor szelíd erőszakkal húz magához és kezd el vezetni. Szó se róla azt nem mondhatom, hogy nem tud táncolni, de nem fogom már most az elején az egoját fényezni. Én inkább a szabad táncban vagyok otthon, de ha valaki jól vezet, akkor simán tudok alkalmazkodni.
Én sem akarom egyedül leélni az életemet, sőt! Nagyon is akarom, hogy legyen olyan, akiért érdemes élnem, viszont az elég szánalmas dolog a lányokra nézve, hogy a többséget gyorsan le lehet venni a válláról, mert nem is akarnak komoly kapcsolatot, akik meg akarnak, azok azonnal, életre szólót. Nem találom az arany középutat. Egészen jól elbeszélgetünk, nem érzem feszélyezve magamat a vidám, vagy a komor témák hallatán sem, de van egy olyan érzésem, hogy ha véletlenül egy pár lennénk, tudna ő velem bőven kötözködni, hiszen akkor már azonos véleményt várna el, így egyenlőre csak tartózkodóan bólogat. Cuki, és zsarnoki egyben. - Dehogynem. Egy részüket nagyon is tudom szeretni. – Kacsintok Kayre, aztán magyarázatba fogok a nagy eszegetés közepette. – Csak azokat nem bírom, akiknek mindegy, hogy ki, csak legyen valaki. Lehetőség szerint vagyonos. Akkor biztosan nem áll majd rosszul a szénája, viszont unatkozni sem fog. Ezekről neked jó véleményed lenne? Fordítva lényegesen kevesebb az olyan példa, hogy csakazért is meg akarnánk nősülni.– Elhallgatok, és a reakcióját figyelem. Jó, nem teljesen fair a példa, hiszen a nőkbe bele van építve, hogy legyen gyerekük, míg mi pasik akár nyolcvan éves korunkban is csak szórhatjuk a magot. Most elhallgatok cseppet, és őt figyelem, amilyen szenvedéllyel beszél a zenéről, mert úgy tűnik a saját útját akarja járni, de mindig is nagy szerepet játszott életében. Talán egyszerűen túl fiatal még, ezért nem is tudja, hogy hova tartson. Viszont nem gondoltam volna, hogy még nem találta meg önmagát, ez olyan... emberi. Kár, hogy ilyen körülmények között találkoztunk, mert ha félre tudtam volna tenni a bosszúmat, akkor egész aranyos lánynak gondolnám őt. Kedves, csinos, és van benne valami megmagyarázhatatlan plusz, ami miatt a régi birtoklási vágyam újabb és újabb magasságokat hódít meg. - Ahhoz még nem ismerlek jól, hogy mellette, vagy ellene érvelni tudjak, de a szüleid mit mondtak? Erőltetik? Tiltják? Mi a véleményük? – Dőlök lassan hátra, jól teleettem magam, nem figyeltem rá, így majd minimum valami gyomorkeserűt kell bevennem a tánc után, hogy ne kavarodjon bennem össze minden. Még jó, hogy desszertet nem rendeltünk. - Én kíváncsi lennék, de megértem, ha ez túlságosan belsőséges kérés, majd a jövő eldönti, hogy játszol-e nekem. – Visszamosolygok rá, ő persze sokkal jobban beosztotta az erejét, naná, hiszen lány, figyel rá, hogy mit eszik, milyen ütemben. Kicsit düllesztem ugyan a szememet, majd csak felnevetek. - Ne aggódj, túlélem. Pasimentalitás. Ha leülünk egy kiló hús mellé, fel nem állunk, amíg el nem fogy. – Vonom meg a vállamat, aztán úgy döntök, hogy kár halogatni a dolgot, gyorsan felállok, és a kezemet nyújtom neki. Az egyik sarokban három csaj összesúg amikor meglát minket, kettő már megvolt közülük. A harmadik is rám pályázik? Vagy csak irigykednek? Őszintén nem érdekel, a mai este teljesen más, mint az eddigiek. Van tétje, van horizontja. Nem is válaszolok azonnal, csak finoman bólintok, jelezve, hogy most pont itt vagyunk, lényegében nekem hazai pálya, de mit dicsekedjek, kérkedjek. - De most rólad van szó. – Magamban pedig hozzáteszem: mindig is rólad volt szó. Közben éppen valami tangót kezd el játszani a zenegép, erőteljesen magamhoz vonom, és szelíd erőszakkal vezetni kezdem. Az egyik fordulásnál aztán a szám tele lesz a finom szálú szőke hajjal.
Nem az én posztom egyébként sem minden szavába belekötni, vagy akár megváltoztatni a hozzáállását. Akadnak, akik szeretnek egyedül lenni és el tudják képzelni az életüket akár idősebb korukban is úgy, hogy inkább gyerek, vagy rokonok nélkül élnek valami idősek otthonában. Tudom is én. - Persze, értem én. - mosolyodom el és bólintok egy aprót, majd kortyolok egy kicsit az italomból. Egészen jól alakul az este, annak ellenére is, hogy egy kicsit talán komolyabb témákba is belementünk már, de nincs ezzel gond, így lehet jobban megismerni a másikat. - Férjfogók... azért neked sincs a legjobb véleményed a nőkről nem igaz? - azért egy picit elhúzom a számat, mert ez így nem hangzik jól. Persze, én is szeretnék valakit majd egyszer, aki szeret és fontos vagyok neki, de nem mászok rá csak ezért pasikra, de azokat a nőket is meg lehet érteni, akik már benne vannak a korban és igenis félnek tőle, hogy egyedül maradnak. Teljesen érthető, ha azt nem igazán szeretnék. - Igen ebben van valami, de akkor nagyon sok zenész lenne, mert sokan szeretnek ilyesmivel foglalkozni, és persze megint más, ha ilyen környezetbe születsz, mert akkor tévesen azt is hiheted, hogy az való neked, miközben csak nem próbáltál mást.- ezért akarok egy kicsit szárny próbálgatni. Lehet, hogy aztán kiderül, hogy mégis csak a zene való nekem igazán, és nem valami egyéb tevékenység, de ezt még azt hiszem ráérek akkor kitalálni, ha már legalább kipróbáltam magam pár dologban. De persze igaza van és azért hobbi szinten szoktam is zenélni, nem dobtam el a gitárt, szeretem is, csak nem vagyok benne biztos, hogy ebből akarok megélni, vagy hogy érnék el olyan sikereket, mint a szüleim. - Jól van, azt hiszem... bár én nem vagyok annyira színpadra termett, nem sokat játszottam még mások előtt, de megpróbálhatom. - főleg azért nem szoktam, mert azt már észrevettem, hogy néha mintha túl nagy hatása lenne a számaimnak másokra és ez még valahol zavaró is tud lenni. Párszor játszottam a szüleimmel együtt színpadon, de valahogy nem volt az én világom, majd lehet, hogy egyszer jobban megszeretem ezt az egészet. Inkább az evésre figyelek most, azért a homárral rendesen meg kell küzdeni időnként, szóval oda kell figyelni, hogy az ember mit csinál. Nem akarok tiszta maszat lenni, aztán teljesen kimosakodni mondjuk a legvégén. - Ne aggódj a táncra mindig van erőm és az a lényege a salátának. A köret telít el, az meg mint látod nálam nem nagyon van. - rántom meg a vállam egy mosollyal. Nem szoktam folyton fogyózni, de most nem akartam úgy igazán teleenni magam és a homár egy kis salátával bőven elég. Akkor még tényleg marad erőm a táncra is, és nem csak arra, hogy kidőljek és nézzem, ahogy mások szórakoznak. A kérdésére csak bólintok egy aprót, bár még itt a városban új vagyok viszonylag, de otthon gyakran jártam ilyen helyekre. - Előfordult persze, bár étterembe inkább családdal, barátokkal tudod discoba, szórakozóhelyekre. Ez azért mégis csak inkább családi, vagy randihely. Te gondolom gyakran viszed a lányokat ilyen helyekre. - ez nem is kérdés, inkább egy kijelentés, vagy tipp, de szinte biztos vagyok benne, hogy igen a válasz, hiszen határozottan gyakorlottnak tűnik.
- Nem, tényleg nem, de ettől még jelenleg nem ez a cél, még hosszútávon felkeltheti valaki az érdeklődésemet. – Kezdek bele, ez tényleg nagyon bonyolult így külsőleg hallva, de attól még nem lényegtelen téma. Kicsit ráncolom a homlokomat, és végigsimítok bezselézett hajamon, megint elegáns vagyok, pedig most nincsen is rajtam öltöny. - De nem bátoríthatok senkit, hiszen akkor a férjfogók állandóan rajtam lógnának, mert kell a pénz, a bizonság, és... a gyerek is, mert harmincon felül már ketyeg az a bizonyos óra. Ezért inkább élem az életemet, aztán alakul, ami alakul, még nem sietek. – Elmosolyodom, azt hiszem ezzel nem mondtam rosszat, hiszen senki nem várhatja tőlem, hogy máris komoly kapcsolatokat keressek, de abban igenis hiszek, hogy lehet találni olyan, aki tökéletes, akiért képesek vagyunk közel mindent feladni. Ha annyira tökéletes, olyan sok mindent akkor nem is kell feladni. - Azt hiszem gyerekkorában kevés ember tudja, hogy mi szeretne lenni, ha tőlem öt évesen megkérdezték volna, hogy mi akarok majd felnőttként lenni, biztosan motorversenyző lettem volna, nem pelenka árús. De a zene az más. Azt valahogy mindig érzi az ember, ha oda tartozik, nem? – Kérdezek vissza, a mai telített piacon ennyire ragaszkodni, és még közben jól is csinálni, elég különleges dolog. Ellenben kicsit változtatunk beszélgetésünk sorrendjén, mert a gitáros dolog ide jobban kapcsolódik. - Attól még hobbi szinten csinálhatnád. Ha megy, akkor zenélsz majd nekem... valamit? Igazán kíváncsi lennék. Ettől még nem fog úgy tűnni, hogy kötelező jelleggel a nyomdokaikba kell lépned. Meg lehet a saját életed, de a tehetségedet értékelned kell. – Tudom, hogy ez túl személyes kérés, talán majd ha jobban megismertük egymást. Ha csak feleannyira tehetséges, mint a szülei, akkor biztosan szép hangja van, és talán még a zeneszerzésben is jeleskedik. Igazán kíváncsivá tett. A beszédhangja érzékien mély, egy pillanatra eszembe jut, hogy mi van, ha nem éneklés, hanem nyögdécselés közben hallanám. Hm... Megérkezik szépen lassan a vacsoránk, szerencsére elég komoly a hely ahhoz, hogy ne nekem kelljen a rákot lecsupaszítani. Kaptam hozzá egy jó kis pikáns mártást, abban tunkolom, és eszegetem. Ehhez aztán semmi értelme evőeszközt használni, sokkal egyszerűbb anélkül. Időnként felpillantok, furcsa dolog is így ennyi év után együtt randizni, közben rossz dologra készülni... próbálok most nem erre gondolni, csak élvezni az estét. - Azért ne edd tele magad, maradjon erőd a táncra is. Szoktál ilyen helyekre járni Kay? – Kérdezem szinte kisfiús mosollyal, aztán gyorsan visszaváltok sármosra, nehogy még felismerje benne a régi énemet. Elbízni sem akarom magamat, jók az esélyeim, de fura módon nem a szex vagy a bosszú jár az eszemben ezúttal, egyszerűen barátkozni akarok. Akár még jól is elsülhet, hogy együtt töltjük a hétvégét a családomnál. Hátha nem készítenek ki minket...
Tény és való, hogy időnként nem tudom hová tenni a fickót, de talán pont ez érdekes benne annyira. Ha túlságosan kiismerhető lenne, akkor nem is lenne annyira figyelemreméltó és én simán továbblépnék és hagynám az egészet a fenébe. De nem erről van szó, határozottan felkelti az érdeklődésemet, még a negatívabb megnyilvánulásaival is. Ki ért engem?! - A szavaidból nem így tűnt, de legyen, hiszek neked. Meg hát gondolom öreg korában a kutya se akar egyedül kínlódni. - teszem még azért hozzá, bár sok fiatal van, akik azt hiszem ebbe nem igazán gondolnak bele. Inkább csak úgy elvannak a maguk nyugis kis világában és kész, nem törődnek azzal, hogy mi lesz öt, tíz, netán húsz év múlva, pedig az is fontos. Én épp ezért döntöttem úgy, hogy változtatok, mert az a helyzet, hogy nem tetszett nekem az, amilyen lehetőségek adódtak volna az addigi életem alapján. Saját célokat akarok, saját eredményeket és ez csak akkor valóságható meg, ha felszívom magam és teszek azért, hogy a saját erőmből is eljussak valahova. Ezen vagyok most. - Igen és végül is ez az életük, szerintem nem is éreznék jól magukat, ha bármi mással kellene foglalkozniuk. Amíg bírják, és amíg van akár pár ember, aki meghallgatja őket, addig biztos vagyok benne, hogy a szüleim el nem hagyják a színpadot. - nem tehetek róla, de végig mosolyodva beszélek. Szeretem őket és tisztelem is a kitartásukat, hiszen már régóta ugyanazt csinálják és azóta is ugyanazzal a nagy lelkesedéssel, ami nagyon becsülendő. Én is szeretnék olyasmit találni majd magamnak, amit ugyanilyen imádattal tudok csinálni. Nem számít, hogy mivel foglalkozik az ember, csak, hogy igazán lelje benne örömét nem igaz? Nem tudom, hogy ő így van-e a pelenkákkal, meg persze vannak kivételek is. Akad, aki pénz nélkül is utcazenészkedik, más viszont inkább a pénzért olyasmit dolgozik, amit annyira nem szeret. - Ennek örülök, nem is szeretem azokat, akik túlzásba viszik a felvágóskodást. - újabb mosoly. Én sem szoktam kérkedni azzal, honnan származom, legalábbis már nem. Felnőttem és úgy gondolom, hogy ma már elég értelmes vagyok ahhoz, hogy felfogjam az élet nem abból áll, hogy hangoztatod, miket kaptál a szüleidtől. A saját eredményeimmel sem illik hivalkodni, de főleg nem azzal, ami még csak nem is az én érdemem. A homár megérkezésekor szépen el is kezdek enni, de persze közben figyelek a szavaira is. - Igen, ebben is van valami, de tudod... azért akadnak olyanok, akiknek igenis szüksége van változásra, akár homlokegyenest nagyra is. - már nem is tudom, hogy miről beszélünk. Ez még általános téma? Ez valahol rám is igaz, és talán rá is? Nem tudom, de rám mindenképpen. Én homlokegyenest változtattam az életemen, mert eldöntöttem, hogy így akarom, mert nem élveztem azt, ami előtte volt, de ez attól még nem kötelező mindenkinek, és persze kényszeríteni sem lehet senkit. Csak az tud változni, aki akar. - Nem... nem tudom. Megy nekem a gitározás, és nem rosszul, de valahogy szeretnék egy saját célt, nem pedig a szüleim gyerekeként próbálkozni. Nem egyszerű híres emberektől származni, sokan azt hiszik azért jutsz előre, aki vagy, miközben mások szemében meg sokkal keményebben kell dolgoznod, hogy bizonyíts, nem így van. - az más kérdés, hogy a dalaim mindig különleges erővel hatnak másokra. Nem tudom az okát, de mindig erős érzelmeket váltok ki az emberekből. De hogy ezt akarom-e csinálni? Fogalmam sincs, lehet, hogy nem is menne. Úgy vagyok vele, hogy ha annyira imádnám, akkor tudnám nem? Vagy csak a félsz tart vissza attól, hogy ezt elfogadjam? - Oh, köszönöm, te is egészen... rendesnek tűnsz. - mosolyodom el, miután visszahúztam a kezem és folytatom az evést. - Nem akarom, hogy elbízd magad, de elég nagy esély van, hogy ez ki fog derülni. - nem akarom már most az elején kimondani, hogy vele tartok, de... egyelőre úgy fest, hogy nagy esély van rá.
Valóban kétértelmű, amiket mondok, mert nem akarok nagyon nyálasnak tűnni, csak azt mondani, amit hallani akar, mert akkor gyorsan rámunna. Fontos, hogy hasonlítsunk, és legyen egyező véleményünk, de még kardinálisabb, hogy szükség esetén fel tudjuk kelteni a másik véleményét valami szokatlannal. Nem akarom a tökéletes szőke herceg benyomását kelteni, hús vér fazon vagyok, és nyilván ott a háttérben a közös múltunk, egy sötét titok formájában. Azért bízom benne, hogy elegendő a kölcsönös vonzódás, és nem fogja meggondolni magát valami rosszul adagolt mondat miatt. Időnként mintha még mindig kétkedően mérne végig, amit nem is csodálok, ma találkoztunk, már randizunk, aztán ha úgy alakul, bemutatom a családomnak. Szokatlan egy tempó, az biztos. - Bármennyire is úgy tűnik, én is vágyom rá, hogy majd egyszer legyen komoly kapcsolatom, de nem erőltetem, ki fog alakulni. – Ehhez nekem is ha nem visszaváltoznom, de hasonulnom kéne valamennyit a régi önmagamhoz, aki még hitt az ilyesmiben. Viszonzom a mosolyát, és beriasztózom az autót, hogy elindulhassunk befelé. Egész jó idő van, de kifelé már hűvös lett, ha nála nem lenne valami sál, vagy kendő, legfeljebb adok neki egy pulcsit. - Arról hallottam, hogy már nem ugyanaz a felállás. Hát mit mondjak, sajnálom, de jó fejek, ha még mindig nyomatják a basszust. – Vigyorodom el, a szüleit tényleg igazán kedveltem annak idején, ők nyilván nem ismertek engem, hiszen Kay nem jutott el odáig, hogy bemutasson nekik. Kérdés, hogy akkor a kis nyámnyilát látták volna bennem, vagy a rendes fiút, aki megbízható. Majd egyszer kiderül. - Bizonyos dolgokban igen. Szeretem, ha jól nézek ki, tiszta a kocsim, márkásak a ruháim, na de mindezt hangoztatni... na az nem az én világom. – Én nem nevetek, csak finoman mosolygok, mert azért a pasik világában nagyon is van jelentősége a büszkeségnek, hogy mit tudunk felmutatni, és enyhén nevetségessé tudja magát tenni az, aki csak úgy felvág, mert akkor mindenki tudja, hogy mellette valami kompenzálni akar. Leülünk, és rendelünk, amit a kitűnő kiszolgálásnak köszönhetően gyorsan meg is kapunk, úgyhogy már ehetünk is. - Igazad lehet Kay, csak az is olyan sablonos, hogy ki a rossz. Mindenki valaki más miatt lesz rossz, és attól még ott lapulhat benne a rendes is, tehát nem betörni kell, hanem ezt felismerni. – Hallgatom őt, mert nagyon beindult a csicsergési faktora, lényegében a kettőnk életéről beszél, ez egészen aranyos tőle. Mégis... rendes lenne már? Túl korai ezt megitélni. - Ezek szerint te is zenélni akarsz? – Pillantok most a szemébe, és finoman megsimogatom a kezét, amitől észbekap, hogy nagyon is tetszik nekem. Nem kezdek most önelégült vigyorgásba, amikor érzem, hogy rámkulcsolja a saját ujjait, de azért megnyugtató. Bólintok, és kedves pillantással adom meg magam. - Rendben. Együnk, csak nehéz volt ellenállni. Sablonosnak tűnhet, de... aranyos vagy. – Kezdem el most már a villámmal az ételt turkálni, mielőtt zavarba jönnék. – Kíváncsi vagyok, hogy ha mellettem döntesz, akkor hogyan reagálnak az ősök..
Akárhogy is, de érdekes egy pasas, ide-oda változik általában a véleményem róla. Néha elejt egy-egy mondatot, ami határozottan nem tetszik, aztán viszont mégis valami olyasmi derül ki róla, amivel lehet azonosulni és akárhogy is, de mindezek mellett határozottan kedves és ad is magára. Ebből jöjjön ki értelmesen az ember lánya nem igaz? Végül is még mindig meggondolhatom magam, hogy inkább fogom a cuccom és végigsétálok a fél városon át gyalog a saját kocsimhoz... oké, ez sarkítás, hívhatnék egy taxit is, nincs ennyire rossz helyzetem, de ha már eddig eljöttem, kétlem, hogy megfutamodnék. Persze egy kicsit talán rizikós csak úgy ismeretlenül egyből azt mondani valakinek, hogy igen elmegyek veled egy lagziba a... hű mit is mondott, hol lesz a célállomás? Gondolom kocsival megyünk, de akkor sem két perc az út, tehát ma nem a kényelmes ágyikómban fogok aludni, milyen szomorú! - Igen, ez teljesen jogos, mindenki addig van egyedül, amíg nem talál olyat, aki mellett jól érzi magát annyira, hogy ne is akarjon egyedül lenni. - mosolyodom el. Jogos, amit mond, bár ettől még az alap véleményem valahol legbelül nem változott, hogy akkor sem fair valakivel csak azért együtt lenni, mert épp nincs más. Ezt lehet máshogy is intézni, legalábbis szerintem. A hely viszont tényleg tetszik, és a kis szájra puszi után már az se nagyon lep meg, hogy kézen fogva megyünk be szépen az étterembe. - Igen, tényleg elég jók, és szerencsére azt a törést is átvészelték, amikor a banda két tagja kiesett. - igen, ez az egyszerűbb megfogalmazás, nem az, hogy meghaltak. Azt hiszem azt a kutya se akarja hallani, és már elég rég volt, én is csak gyerek voltam, amikor történt. Szerencsére utána se oszlottak fel, csak volt egy kis szünet, aztán ha nem is ugyanúgy, de ment minden tovább. - Ott van a Broken glass, és a Special Toys, nem tudom ismered-e őket. - nem azt a tipikus népszerű popot játsszák, azért zúzósabb zenekarról van szó, és igazából nem nézem ki Jeffből, hogy ismerne ilyesmit, bár persze mindig érhetik az embert meglepetések. - Van, aki szeret felvágni. - nevetem el magam. Végül is jogos, nem fényezi magát feleslegesen, amire nincs is szükség. Aztán majd meglátjuk az evés után, hogy tényleg hogyan is táncol. Egyelőre marad a kíváncsiság, no meg a rendelés. Régen ettem homárt, pedig mindig is szerettem, bár tényleg pepecselősebb, mint egy szimpla hús, amihez elég a kés és a villa, de remélhetőleg nem lesz gond, ha elhúzom az evést, hiszen nem sietünk úgyse sehova. - Világos, legalábbis azt hiszem. Tudod, sok lány van, aki a rossz fiúkat szereti, bár... szerintem hozzámenni mégis inkább a jókhoz szoktak. Ez a betörés dolog olyan rém sablonos és általában úgyse működik. - nem vagyok egy romantikus lányregény fan, nem gondolom, hogy a rossz fiúkat csak úgy meg lehet változtatni. Jó, vannak kivételek, de miért pont az az egy lenne a kivétel, akibe te belefutsz? És, ha meg mégis megszívod, akkor aztán okolsz mindenkit magadon kívül, pedig igazából te voltál a hülye, hogy buta álomképeket próbáltál követni, a helyett, hogy... Jó tudom, fogjam be, hiszen én is elég hibát elkövettem már életemben, hogy ne lehessen itt feleslegesen nagy a szám. - Mondjuk úgy, hogy épp szingli vagyok. A saját élet felépítésébe nem igazán fér bele az, hogy pasit keressek és amúgy is a legtöbb pasas nem szereti, ha a nő túlságosan önálló. - rántom... vagyis rántanám meg a vállam, amikor megérzem a kezét az enyémen. Áh, micsoda trükk! Jönnek a témák, amik okot adnak arra, hogy jöhessen minden, ami csak kell? Elmosolyodom és finoman az ujjaimat az övéi közé fűzöm. - Csak ugye, így nem lehet enni, de... finom a kezed. - egyértelműen látszik, hogy nem az a kemény fizikai munkás. Mindenesetre visszahúzom a kezem, hiszen félkézzel nem fogok tudni megbirkózni a homárral, az tuti.
Nem tudtam egyetlen találka alapján eldönteni, hogy megváltozott-e. Tényleg kedves, és érdeklődő, viszont továbbra is nagy figyelmet fordít a külsejére, amivel nincsen gond, csak nem tudom ez alapján pontosabban megitélni. Talán az igazi randin többet is megmutat magából. Amikor beszállt az autóba, gondolkoztam rajta, hogy elmondjam neki, hogy kihez is ült be, de akkor a bosszúmról is le kéne mondanom, másrészt talán ha végigjátszom, felismerheti, hogy mit tett. Ha lezárjuk, kölcsönösen lehetünk akár még barátok is. Meglátjuk, ezért maradok a szerepben. Nem kért ugyan bocsánatot, viszont én sem kerestem fel, hogy na lám, hogy megerősödtem. Nem vagyok egy szent, de mégis kíváncsi vagyok, hogy mit is változhatott az évek során, most majd kiderül. Ami nehéz, hogy úgy elhatárolódjak az érzéstől, miszerint gyerekként tetszett nekem, aztán a rossz érzés, végül az, hogy bosszút állhatok, de ennek ellenére felnőtt nőként nagyon is bejön. Fura vagyok, tudom. - Azt tényleg nem, hiszen a legtöbb agglegény csak addig az, amíg nem találkozik valakivel, aki le tudja erről beszélni. -A vállrántásán nem is az arcát, hanem a megrántott testrészt figyelem, aztán vissza a szemébe. A lebeszélést nem szó szerint, hanem tettekkel való lebeszélésre értem. Ha figyelmes, bájos, olyan, akivel az ember az életét akarná leélni, de túl sok negatív tapasztalata volt, és ez az új kapocs elég erős lehet, hogy minden korábbit eltöröljön. Kisegítem a kocsiból, látom, hogy a mimikája alapján hasonló helyeken szokott hajat tépni, tehát nem lőttem mellé. A kezét fogva sietek el az ajtónálló mellett. - Hogy zenészek. Akkor biztosan jók, ha már egy felnőtt gyerekkel is ez a hivatásuk. Mondanál néhány számot tőlük? – Ez igazán csak formalitás, hiszen kamaszként nagyon is bírtam a szülei stílusát, amíg nem vert át, még be is ültünk hozzájuk párszor. A kopasz ajtónálló kinyitja nekünk a láncot, én pedig egy bankóval fogok vele kezet, és már bent is vagyunk. Ezt nem kezdem el megmagyarázni, számomra teljesen természetes, hogy bennfentes vagyok ahova csak megyek. Az egyetlen kényelmetlen helyre éppen holnap délre vagyok hivatalos. A saját családom gyerekként kezel, anyám egyfojtában szétsimogatja a belőtt sérómat, ami rém idegesítő tud lenni, a nővérem pedig mindig az izmaimat tapogatja, hogy milyen macsó lettem. Rém kényelmetlen. - Most mondtam volna azt, hogy a parkett ördöge vagyok? Úgyis meglátod. – Vonom meg a vállam, ebben valahogy mégis szerénynek bizonyulok. Nem, határozottan szexisen mozgok, volt időm gyakorolni, meg még társastáncra is jártam, úgyhogy bízom benne, hogy jól meg fog lepődni a vacsora után. Kihúzom neki a széket, hogy helyet foglaljunk, aztán az étlapot kezdem el nézni. Nehéz ételt biztosan nem rendelek, mert utána érdekes lenne táncolni, túl fűszereset se, nehogy gondok legyenek, egyenlőre megvárom, hogy neki mire esik a választása. Szereti a tengeri dolgokat, ez remek dolog, én maradok az őzbordánál, meggymártással, és párolt zöldségekkel, alkoholmentes sörrel, hiszem este még vezetni is fogok. - Jól látod, mit is tagadjam? Jó csaj volt, és értelmes is, de amolyan férjfogónak gondolta magát. Ez az elején még nem látszott annyira, csak amikor azt kezdte el hangoztatni, hogy ő azért egyedi, mert a nehéz esetekre specializálta magát. Baszki, mi vagyok én, musztáng? – Ingatom a fejem mosolyogva, ezzel elismerve, hogy nem vagyok tévedhetetlen. Ám a kapcsolatnak vége, így tehát jobb későn, mint soha, de sikerült kihátrálni a dologból. - És te? Egy ilyen édes pofának, mint te, nincsen senkije? Ne ijesztgess, hogy a lányokat szereted. – Kacsintok rá sármosan, és finoman megsimogatom a kezét.
Azt hiszem ő még mindig teljesen olyannak hisze, amilyen már nem vagyok. Én magam állítottam magam elé görbe tükröt és jöttem rá, hogy igenis nagyon rosszul éltem az életemet és változtatnom kell rajta, amit végül meg is tettem, vagyis inkább most azon vagyok és remélem, hogy menni is fog. Az már más kérdés, hogy az eredeti jellememmel tettem olyasmiket, amikkel másoknak nagyon sokat ártottam, de visszacsinálni már nem lehet, ahhoz pedig soha nem volt bátorságom, hogy teszem azt megkeressek valakit, akinek sikerült belegázolnom a lelkébe és bocsánatot kérjek. Majd az is lehet, hogy egyszer megteszem, bár ha tudnám, hogy Jeff is egy ilyen illető és hogy mit tervez... nem hiszem, hogy azok után bocsánatot tudnék kérni tőle, bár még senki sem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. Végre viszont megérkezünk, és tény, hogy nagyon jó helyet változott, az már abból is hallható, hogy milyen zene szűrődik ki. - Jogos, biztos sokat segítetek vele, és... nem tudhatod előre, hogy mit hoz a jövő nem? - rántom meg a vállam egy mosollyal. Elég fiatal még, ha jól sejtem, nem csoda, hogy nincsenek még családozós tervei, de attól még ez változhat a jövőben. Jelenleg én se gondolom, hogy családot akarnék, vagy gyerekeket, de ez érthető, hiszen elég fiatal vagyok még és épp csak ott tartok, hogy megpróbáljak valamiféle önálló és értelmes életet kialakítani, azt pedig most nagyon kettévágná valami egészen más, ami minden időmet leköti. A hozzám intézett kérdésre viszont már sokkal nehezebb válaszolnom, hiszen elég nehéz még most is eldöntenem, hogy mit kezdjek az életemmel, és azért ezt mindig határozottan húzós kifejteni másnak, főleg, ha még alig ismerem az illetőt. - Ez ennyire meglepő? Hogy zenészek a szüleim, vagy hogy keresem az utam? - mosolyodom el egész szélesen, mert látom én, hogy milyen meglepettség ült ki az arcára, és tényleg nem tudom, hogy melyik lehet az ok. Végül is akár mind a kettő, amivel nincs is gond. Nem utazhat mindenki babapelenkákban és lehet jól menő üzletember már fiatal korában, vannak akik, mint én, még huszonévesen sem döntötték el, hogy pontosan mit is akarnak az élettől. Azt viszont tényleg nem tudom elsőre, hogy mivel kezdjünk. Kaja, vagy tánc... de majd lesz még idő kiagyalni, legalábbis pár perc, mert aztán már sokat nem lehet húzni az időt, vagy leülünk, vagy nem. - Legalább van önkritikád, ez azért becsülendő. - nevetem el magam, ahogy felvázolja a tánctudását. Azért ezzel a külsővel nem nézem ki belőle, hogy egyáltalán nem tudna mozogni, csak lehet, hogy kell neki egy kis ösztönzés is mondjuk, vagy egy jó partner. Amúgy is, ha már az ütem meg van neki, akkor a tánc maga nem olyan nehéz. Azoknak nem szokott menni egyáltalán, akiknek még csak ritmusérzékük sincs. Végül csak leülünk, szerintem is így lesz ez a jobb. A tánc levezetés inkább, legalább ledolgozzuk a kalóriákat, és egyébként is tud az olyan lenni, hogy utána már az ember nem szívesen ül le az asztalhoz enni, hanem egész máshoz lenne kedve mondjuk egy kellemesen puha ágyban. Magamban megrázom a fejem, hogy eltereljem a gondolataimat, mert azért ennyire nem vagyok én rossz kislány, vagy legalábbis nem akarok annak tűnni. Helyet foglalok szépen, aztán rendelek is. Nem vagyok salátás, inkább köretnek, és mozgok sokat, hogy formában legyek, annak több értelme van, mint a koplalásnak. Egy homárt rendelek, sült krumplival, ha már amúgy is ilyen puccos helyre jöttünk, mellé azért jöhet egy friss tavaszi saláta és egy baracklé, mert a szénsavas csak felfúj és nem lehet rendesen enni mellette. - Én nem tudhatom és nem is van jogom beleszólni a dolgaidba, de... végül is te választottad és az elején is tudhattad, hogy ilyen, akkor meg? Gondolom egyszerűbb volt vele lenni, mint keresgélni, vagy folyton újabb nők után kajtatni. - nem akarok én bántó lenni, igazán nem szánom annak, ezért is mondom csak óvatosan, de attól még úgy gondolom, hogy igenis igazam van. Főleg, hogy végeredményében még csak ki se dobta azt a nőt, hanem véletlenül derült ki valami apróság ezzel a gyűrűvel, ami miatt ő lépett le. Ez a könnyebb megoldás, ha jól sejtem.
Dehogynem, már voltak sokan, akik felképeltek, amikor a hátsójukat markoltam meg, és olyanok is, akiknek kellett a bátorítás. Ez vagyok én, a legtöbb esetben felvállalom gátlások nélkül, itt viszont Kay miatt valamilyen alap szinten moderálom magam, mert semmi értelme, hogy a jól felépített kis színjátékom pont az általa alkotott tahóság miatt esik kútba. Mert tudom, hogy ő nagyon is egyoldalú. Bármit megtehetet, ám ha elé állítanak görbe tükröt, biztosan nem tetszene már neki annyira. Bepakolunk az autóba, főleg én emelgetek, hogy neki ne kelljen, ha a parkolóból idáig húzta. Végigmustrálom őt, amit nem fogok vissza, mégsem arról van szó köztünk, hogy valami plátói körvonalazódik. Ismerkedünk, de kétlem, hogy ha végül kikötnénk egymás mellett, meg tudnánk maradni valami baráti szinten. Ha az egész dolognak vége, és talán megbocsájt magának, meg főleg nekem, el tudnék képzelni akár valami értelmest is kettőnk között, de addig sok víznek kell lefolynia a Missisippin. Odaérünk a táncos kajálós kedvenc helyemre, és igen, időnként nagyon erős a vágy, hogy ha nem is a combjára markoljak, vagy beletúrjak a tincseibe, de azt igen, hogy megsimogasam az arcát. Valahogy a sok szarság ellenére is megmaradt bennem a romantika. Mintha valami szerelmi zombi lennék, aki a halála után is képes a gyengédségre, agytörzsi szinten. Áh, de egyébként olyan gagyik ezek a horrorfilmek, a múlt héten mutatták be azt az égett arcú borotvás gyerekgyilkost, de valami meseszerűen gyenge volt a maszkja. Ettől ki fél? Jó, mondjuk a mi társaságunk előtt sikoltozó tinik halálra sikoltozták magukat, komolyan a hajukba kellett dobálni a popcornt, hogy kussoljanak már végre. - Azért az is fontos, amit csinálunk. Bár nekem nincsen úgy konkrétan családozós tervem, de másoknak azért meg tudom könnyíteni az ilyen... – Megy át vigyorba a magyarázós komoly fejem, fura, hogy valakit a munkám, és nem a pénzem érdekel. – Nehéz pillanatokat... – Fejezem be, egyértelműen a kakiról beszélek. Bólintok, én sem vagyok egy önző alak, láthatta a vásárban is, hogy nálam nem a pénzről, hanem arról szól az élet, hogy ha segíthetek, akkor megteszem időnként csak azért, hogy jókedvre derítsek másokat. Nem vagyok egy szent, de azért kompenzálni alkalmanként szokásom. Nagyon kíváncsi lennék, ha egyszer a kettőnk családjai összeismerkednének, mennyire hasonlítanának egymásra. Már annyira magabiztosnak érzem magam, de otthon még mindig én vagyok anyuci kisfia, aki sovány, keveset eszik, és különben is mikor találok már egy jóravaló feleséget...? - Komolyan? – Pillantok rá meghökkenten, manapság olyan sokféle új zeneirányzat van, mégis kevesen tudnak igazán maradandót, szórakoztatót alkotni. Rengeteg egy nyári sláger van, de ha Kay szülei még mindig ezt nyomatják, akkor tudnak valamit. Évekkel ezelőtt is beszélgettünk erről, azt hittem, már kikoptak a zeneiparból. Mindenesetre elismerően bólintok, mintha nem lenne közös múltunk, aztán érdeklődve intek, hogy folytassa csak, kik ők, lehet-e ismerni őket, és ilyesmik. A parkolóban már a kezét fogom meg, nem várom meg, hogy belém karoljon, és már suhanunk is el a nagydarab kopasz ajtónálló mellett. - Az költői túlzás, hogy tudok. Az ütemre dobolok a lábammal, és fura fejeket vágva figyelem a partnert, de ti lányok ebben jobbak vagytok. Az emelések viszont az én asztalom. – Kacsintok aztán látom a hezitálását a sorrend tekintetében, és akkor döntök én. Átvágok kacsójával az enyémben a tömegen, hogy egy félreeső asztalhoz tudjunk leülni. Máris megjelenik egy csokornyakkendős nyuszifüles leányzó, de a többi pincérnő is ilyesmi, láthatóan valami Playboy est van. Megvárom, amíg Kay választ, kíváncsi vagyok, hogy mennyire salátás kislány. Aztán rendelek egy staek-et, és egy vaniliás pepsit. Aztán visszatérek kedvenc szőkémhez, hogy ismét elmerüljek a szemeiben. - Félre ne értsd, de látod máris több vagy mint ő. Meg nem kérdezte volna, hogy nekem mik a terveim. A fizikai dolgok az rendben van, de egy ilyen nőt kellett volna eljegyeznem, aki csak a külsőre, és a pénzre megy? – Ingatom a fejemet, és kiváncsian várom a válaszát.
Belül azért meglep ez a közvetlen stílus, de be tudom annak, hogy nála ez a megszokott és az általános, és minden bizonnyal még nem nagyon volt olyan, aki ezt szóvá tette. Végül is nem én leszek az első, aki megteszem, mert nem volt túlságosan tolakodó, no meg ha egyszer elmegyek vele arra az esküvőre, akkor valahol... hát a jó fene tudja, hogy mi lehet ebből, és nem a nyelvét próbálta lenyomni a torkomon, tehát elnézem neki. A kocsi meg amúgy is elég menő és a cuccomat is segít elpakolni, no meg nem is csorog a nyála látványosan, tehát határozottan úriemberként viselkedik, amit nagyon tudok értékelni. Annyi viszont persze kell, hogy egy alapvető dicséretet megkapjam, hogy csinos vagyok és persze a tekintete is elárulja, hogy nagyon jól sikerült választanom. A piros amúgy is rendkívül kihívó szín, ezzel én is tisztában vagyok, őszintén szólva direkt került ez a kezembe. Tudom, hogy mennyire kihívó darab és ha már amúgy is azért akar valakit elvinni arra a jeles eseményre, hogy megmutassa nem egyedül megy, akkor gondolom fel is akar vágni egy kicsit, erre pedig én épp tökéletes leszek, minden beképzeltség nélkül. A hely pedig tökéletes lesz, ahova megyünk és még arra is figyel, hogy halk aláfestő zene is szóljon, ha netán nem lenne témánk, akkor se legyen kényelmetlen a helyzet. Láthatóan nagyon tudja, hogyan kell levenni egy lányt a lábáról, bár ez kicsit sem lep meg. - Oh, így már mindent értek, és végül is nem ciki ez. Az a fontos, hogy megélsz belőle, és elég jól is, ha jól sejtem, nem az, hogy miből. - mosolyodom el. Van, aki trágyával üzletel, meg ki tudja még milyen furábbnál furább ötletek vannak, szóval a babapelus sem fura, főleg mert az olyan árucikk, amire mindig nagy szükség van. - Az tény, hogy nem minden, de azt hiszem, akinek nincs, az nem így van vele. Tudod a legjobb, ha egyszerűen csak... ha van felesleg, akkor segítünk másoknak, vagy ilyesmi. - rántom meg picit a vállam. A szüleim elég gyakran adakoznak, mert hát elég sok a rászoruló, akiknek nem adatik meg a szép és gondtalan élet. Bár nem lehet a gazdagok és a szegények világát teljesen összeolvasztani, de azért lehet igyekezni, hogy nekik is jobb legyen. - Én még mondjuk úgy, hogy keresem az utam. A szüleim zenélnek és nem akarom én is azt csinálni kötelezően. Egyelőre még nem tudom, hogy mi legyen, majd rájövök. - mosolyodom el végül. Sok mindenben gondolkodtam már, mint pl. a divattervezés, de imádom a cipőket, úgyhogy akár egy is egy jó alternatíva lehet. Hamarosan viszont megérkezünk, én pedig hagyom, hogy segítsen kikászálódni a kocsiból. - Ejha, nem rossz, és ezek szerint tudsz táncolni? - ha már ide hozott, akkor minden bizonnyal csak így lehet, különben nagyon csodálkoznék. Bár azt se tudom, hogy előbb a tánc, vagy a vacsi, mert ha előbb van a mozgás, akkor felkavarodik az ember gyomra, viszont ha meg evés után, akkor is, de le lehet dolgozni a kalóriákat. Kíváncsi vagyok, hogy ő hogyan dönt.
Hát persze, hogy az arany középútat kell képviselnem. Kellően magabiztos, és vágyakozó legyek, de ne ízléstelen, bunkó. Amikor kiszálltam az autóból, szép látványosan megcsodálom őt, ám úgy, hogy érezze, hogy a tekintetének vagyok főleg a rabja, ne csak arról szóljon a dolog, hogy fizikailag mennyire passzolunk. Azt már régen is tudtam. Most egy kérdés van, milyen is ő valójában. Furcsa dolog, mert sejtem, hogy ő látatlanban is ilyesmin gondolkozik, hogy nem fogom-e megerőszakolni útközben. A tehetős fickók némelyike perverz gyilkos. Áh nem, én nem szoktam ölni. Az apró kis csókon szerencsére nem lepődik meg annyira, hogy jelenetet kezdjen el rendezni, én pedig teljesen természetesnek veszem, holott még percekkel később is bizsereg a szám. A gimiben persze még a kezemet sem tudtam kinyújtani, hogy megérintsem az övét. Bent a terepjáróban még közelebbről láthatom finom, selymes combjait, de nem, ellenállok a kísértésnek, ennek is eljön még az ideje. Miután eleve megdicsértem, tudom, hogy az önbizalmi kérdést ezzel tisztáztuk is, indulhatunk a cél felé, amit ismertetek is vele. Nem mondom, hogy igazán törzshelyem, de a bejáratnál állók és a csaposok mind név szerint ismernek, úgyhogy belépőt sem kell fizetnem, és sorbanállásra kell majd számítanom. Amíg odafelé tartunk, halk zene szól a kocsiból, hogy beszélgetni is tudjunk, hiszen máris kapom a kérdést. Elég nagy szélhámos vagyok, de ez csak arra irányul, hogy a legtöbb faggatózáson nem fogok meglepődni, és el tudom rejteni azt, hogy mit is akarok tőle, ám a főbb témákban magamat tudom adni. - Na ez kifejezetten olyan, hogy a sponzoroktól kaptuk az üzlettársammal. Ne röhögj ki, de babapelenkák reklámjait csinálom, a marketingtől kezdve a terjesztésig. Biztos láttad már reklámjainkat a tévében. – Még a márkanevet is hozzáteszem, ebben valóban elég komolyak vagyunk. – A pénz pedig nem minden. Valahogy mindig oda jut az ember, hogy mire is kell az a sok pénz végül? Lényegében arra, amit csóróként csinálna. – Vonom meg a vállamat, bár álszent nem vagyok, nyilván pénzzel sokkal egyszerűbb. - Na és te? Egy ilyen helyes, csinos lány biztosan sikeres, bármihez is fog. – Kanyarintok a kormányon, és már pattanok is ki az autóból, a hátsó utcában álltunk meg, ott egy piros kabátkák parkolófiú veszi el tőlem a kulcsot, amíg én kisegítem a szőkét, és kézen is fogom, ha már együtt megyünk. Egy sz’asz Tony intéssel belépünk a szórakozóhelyre, ahol ha nem is fülsüketítő, de már kellően hangosan dübörög a zene.
Talán valahol igaza van, hogy ha már összepakoltam, akkor nem fogok meghátrálni és végül azt mondani, hogy mégsem megyek. Bár persze akkor is van rá esély, hogy valamivel kiveri nálam a biztosítékot, de ha elég ügyes lesz, akkor erre nem kerül sor. Első körben az is sokat számít, hogy majd ott a kocsinál hogyan viselkedik, mert azért elég látványos rucit vettem fel és fontos, hogy milyen egy pasi első reakciója. Nem szeretem, ha valaki látványosan tátott szájjal csorgatja a nyálát, de igenis legyen meg a tekintetében valami, ami mutatja, hogy tetszik neki a látvány és amitől én is jól érzem majd magam. Mindenesetre hamar elérem a célt és szállok ki a saját kocsimból. Meg vár majd itt, amikor visszatérek, vagy még ma, vagy pár nap múlva, még meglátjuk. A tekintete határozottan tetszik, ahogy végigtipegek a kis távon, ami a kocsijáig tart. Azt nagyon remélem, hogy a cuccaimat segít majd bepakolni, ennyit őszintén szólva nagyon is elvárok. Szerencséje van, mert se perc alatt azt teszi, amire vártam. A puszi egy kicsit meglep, főleg az, hogy a számra kerül, de végül nem reagálom le negatívan, inkább csak... nem reagálom le. Nem tudok hirtelen vissza puszilni, majd talán a következőnél. Inkább egy mosollyal nyújtom felé a csomagomat, hiszen ő az erős férfi, akkor ne nekem kelljen emelgetnem, főleg egy akkora batár kocsiba, ahol a csomagtartó a derekamnál kezdődik majdnem. - No és hogy tetszem? - körbe is fordulok, mielőtt még megcéloznám az anyósülést, hogy bepattanjak. Aztán utána kérdezem meg, hogy hová is megyünk majd. Biztos vagyok benne, hogy jó helyet választott, ez nem is kérdés, de attól még érdekel, hogy mi lesz a cél. - Tökéletes lesz, és köszönöm! - nem voltam még ott, de már hallottam a helyről és ahogy tudom elég puccos, no meg tánctér is van este. Egyelőre nagy esélye van rá, hogy tényleg elmegyek majd vele arra a kis kiruccanásra, de persze még előre nem akarom, hogy máris biztos legyen a dolgában. Csak azért, mert pirosban vagyok, nem jelenti automatikusan, hogy majd az első motelben megcsinálhat... remélem, hogy ezzel azért tisztában van. Annyira nem adom könnyen a bőröm. - No és amúgy mivel foglalkozol? Ez a kocsi nem lehetett két fillér! - paskolom meg finoman az ülést. Minőségi anyag és a kocsi maga is elég nagy és mutatós ahhoz, hogy ezt egy szimpla kis állással nem lehet összehozni. Valami igazán menő arc lehet ez a pasas, habár ez már abból is látszott, hogy VIP kártyát villantott délután.
Ücsörgök a kocsiban, és az utcán elhaladó bukszákat figyelem. Már bőven beindult az éjszakai élet, egyre jobb nők jelennek meg, hol egymáshoz verődve, hol nagyobb társaságban. Bízom abban, hogy elsőre lenyűgöztem, és hogy van benne annyi lustaság, hogy ha már bepakolt, akkor nem fog utána nemet mondani. Kétségkívül, voltak témák, amikben nem értettünk egyet, de nem is szabadott a tökéletest játszanom, mert akkor meg gyorsan rám unna. Egy magabiztos, saját elvekkel rendelkező pasi az álcám, ami nem is annyira álca, ez tényleg én vagyok. A lányon gondolkozom, aki megmaradt ugyan a külsőségek rabjának, de mégis érdeklődött a gondjaim, az életem iránt. Lehet, hogy komolyodott valamennyit, de az alap jelleme nem tudom, hogy mennyire változhatott meg, végülis több év telt el, érhették különféle hatások, amelyek mondjuk engem megerősítettek, Amíg távol voltunk egymástól, nagyon ritkán jutott eszembe, ilyenkor a vágyakozás, és az értelmetlen letargia kevergett bennem, hiszen ő alapozta meg a mostani kilétemet, ellenben ha egy normális kedves lány lett volna, akkor én sem lettem volna, az aki most vagyok. Talán megmaradtam volna egy bénácska festőnek, aki soha semmiben nem lett volna sikeres. A bukások tesznek minket erőssé, de ha az embernek van rá lehetősége, hogy egy korábbi kudarcával szembesüljön, tegyük a kezünkre a szívünket, ki az aki kihagyná a lehetőséget, hogy ne vágja a pofájába? Jó, én nem ezt teszem, hanem álnok módon rájátszok a dologra, és azzal vágok vissza, amivé ő változtatott. Sosem okozott gondot, hogy szemét legyek a lányokkal, lekoptatós, néha átverős, de rossz embernek nem tartom magam, hiszen most is itt rágódok a kocsiban, hogy helyesen teszem-e. És végre feltűnik. Amint megpillantom, látványos vágy lobban a szememben, a tűzpiros egyébként is a szexre való felhívás színe, a szőke tincseivel együtt kész bombázó. Bárcsak máshogyan alakult volna. De talán még van remény, ha kicsit helyre tudom őt tenni, vagy belátja, hogy jó nagy szemét volt. De ez most nem is lényeg, koncentráljunk a ma estére. Pattanok ki az autóból, és hátrasétálok a csomagtartóhoz, hogy kinyissam azt. - Semmi gond, persze. – Ha már múltkor adott puszit, most én teszem, és ha tetszik, ha nem, szájra. Ez nem csók, csak amolyan üdvözlő, bizsergető valami, és természetesen nem nyelves, csak amolyan ajakérintés, tapizás nélkül. Ha már bent van a csomag, akkor már csak nem fog visszatáncolni az utazás elől. - A Brewery-be szoktam járni, elég jó hely, aztán ott ehetünk is. Ha megfelel. – Pillantok rá kérdően, aztán be is pattanhatunk a terepjáróba. – Nagyon csinos vagy Kay. – Beindítom a motort, és várom, hogy jó lesz-e amit kinéztem, vagy menjünk máshova.
Igazán kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az egészből. Még természetesen az sem tuti, hogy elmegyek vele erre a vacsira, vagy ebédre, vagy mi is lesz. Nem figyeltem elégé, de nem tehetek róla, hiszen... nagyon-nagyon lekötöttek a cipők, amikbe beleszerettem és végülis ez az ő hibája, hiszen ő vitt be a vip terembe és segített nekem szemrebbenés nélkül. Ezek után már rendkívül nehéz volt tényleg figyelni minden szavára, még ha nagyon igyekeztem is. Most viszont még össze kell kapnom magam. Persze még így is legalább tíz percet töltöttem azzal, hogy csak néztem a cipős szekrénybe frissen bepakolt darabokat, amikbe már most beleszerettem. Minden lábbelimet valami más miatt imádok. Vagy a színe a tökéletes, vagy a formája, netán a minta, vagy az extra csicsák rajta. Nem tudom eldönteni, hogy mi a legfontosabb nekem egy cipőben, de igazából nem a kényelem. Jó persze az is fontos tényező, de az a helyzet, hogy képes vagyok még a fájdalmakat is elviselni azért hogy a lábamat valami csodás külsejű dolog borítsa. No, de egész hamar hazaérek, és már nincs más hátra, mint hogy bevessem magam a fürdőbe, aztán persze a ruhásszekrénybe, hogy keressek valami hozzám illőt. Ez nem kevés időt vesz igénybe, hiszen bár ismerem a szekrényemet, de azért bőven körül kell néznem, hogy megfelelőt találjak. Végül a választásom egy tűzpiros darabra esik, ami elég kihívó ahhoz, hogy mutasson belőlem mindent, amit kell, de elég kellemes is az esése, hogy akár a tánc is beleférjen mellette és jó lesz hozzá az ezüstfehér cipellő, amit Jeff választott. E mellé már most tudom, hogy milyen kis táska passzol, hasonló ezüstfehér színben. A cicomázkodás persze elég sok időt vesz igénybe, hogy a tökéletes smink és haj is meglegyen, de végül pár szükséges ruha összepakolása után bedobom a táskám a kocsi anyós ülésére - értse egy elég nagy bőrönd foglal ott most helyet, hogy semmiben se szenvedjek hiányt - és hamarosan már a cipőbolt előtt parkolok le. A nagy járgány tényleg elég feltűnő, szóval kimászok a saját kis szimpla BMW-mből, spor kocsi természetesen, lehajthatós tetővel, ezüst színben, aztán be is támadom. A gurulós bőrönddel állok meg hátul. - Szia! Ugye nem késtem sokat és segítesz bepakolni? - nem valami könnyű a cucc, szóval remélem, hogy bedobja és akkor én is becsüccsenhetek az anyósülésre és onnantól már csak a szórakozásé a terep. Kíváncsi vagyok, hogy mit választott, bár sok hely nincs itt, ahol táncolni is lehet. - Szóval mi a célállomás? - meg kell mondjam, hogy azért határozottan kíváncsi vagyok és úgy látom ő is kicsípte magát, szóval remélhetőleg nem túlzás az én ruhám sem.
Nem gondoltam, hogy még haza kell mennem átöltözni. Már mindent bepakoltam, azt hittem, hogy ilyenkor már úton leszek az autópályán, ennek ellenére a zuhany alatt állok, és mosom a hajamat. Nagyon is szalonképes volt, amikor a cipőnyitányon megjelentem, de sosem árt a tökéletesítés, meg hát estig még van egy kis időm, nem akarok eleve italszagúan megjelenni, az öltöny pedig nem annyira illendő egy szórakozóhelyen. Váll nélküli pólót húzok magamra, hogy jobban feszülhessenek az izmaim, szolíd karkötőt, és nyakláncot, hogy lássák, vagyok valaki. Csinosra belövöm a hajamat, fogmosás, némi parfüm, és már indulhatok is. Erősen kétlem, hogy még ma az ágyamban találnám a szőkeséget, bár nem lenne rossz. Mégsem kapkodhatok, mert hosszú távon kell pofára ejtenem, hogy akár belém is szeressen. Az sokkal megalázóbb, mintha szimplán magamévá tenném, aztán véget vetnék a dolognak. A lényeg, hogy kötődjön hozzám, akarjon, és akkorát csalódjon, amennyire én csalódtam benne. Ehhez pedig egy nagy adag türelemre van szükségem, hiszen az évek távlatából még inkább ingerlőbb, csábítóbb az egész lénye. Ha más körülmények között találkozunk, tuti, hogy még ma rá hajtok, de most csak a helyes, de megbízható idegent alakíthatom. Egy smst azért dobok anyáméknak, hogy ha lehet, tegyük a holnapi ebédet egy kicsit későbbre, mert nem biztos, hogy már délre odaérünk. Erre azért volt szükség, mert ha még táncikálunk, vacsi, vezetek pár órát, akkor aludni sem árt majd valami pálya melletti motelben, biztosan nem lennénk New Jerseyben pár óra alatt. Bevásárolok némi rágcsálnivalót, hogy a vacsora után ha megéhezne az úton, akkor legyen mit ennie. Valamiért túl figyelmes vagyok vele, pedig nem kéne, nem is jellemző rám. De nagyon nehéz elvonatkoztatni az egyetlen lánytól, akit valaha is komolyan vettem. Ugyanaz az igéző szempár néz rám vissza, ugyanaz a kedves mosoly. Na de majd jól megkapja. Leparkolok a cipőbolttal szemben, csak meglát engem a gigászi terepjáróban. Addig zenét hallgatok, a nők úgyis mindig késnek.
Kezdőlap 
by 
