Laborok

Tárgy: Re: Laborok Hétf. 2 Jan. - 19:13

Betörtek a házba és elvittek egy gyereket. Csak úgy. A rendőrség biztos nyomoz és majd lezárják az ügyet, mert itt ugyan nem találják meg. Szívből kívánom, hogy börtönbe kerüljenek, akik ezt tették és akik megrendelték! Ez borzasztó! Olyan nincs, hogy így szolgálják az állam érdekeit.

"Jean, látni fogod őket újra. Megígérem..."

Érzem a hangján, mennyire szereti az otthonát, a húgát és a birtokot is. Mindent meg fogok tenni, hogy kijuttassam. Ha esetleg nekem nem sikerül, de neki igen, szerintem elég erős ahhoz, hogy intézkedjen és lerántsa a leplet erről a helyről. Nem törték meg sem a rácsok, sem a magány. Mint a szikla, olyan az akarata.

"Gondolom."

Olyanokkal, mint mi? Nem is lehet hagyományos.

"Szuperül hangzik."

Megindította a fantáziámat. El akarok jutni arra a helyre. Azt akarom, hogy értsem, mi történik és hogy engem is értsenek. Segítséget akarok nyújtani azoknak, akik olyanok, mint én. Ezt Jeantől tanultam most. Annyira jó a lelke! Ilyen rabbal még nem találkoztam és biztos, hogy a Xavier-birtok hatása is benne van.

"Így van, Jean. Így lesz."

A gondolatainkkal most magunkra maradunk. Értünk jönnek, folytatódnak a vizsgálatok és utána visszakerülünk a helyünkre. Mintha minden ugyanúgy menne tovább. Pedig már nem vagyunk ugyanolyanok. Meg fogják látni, mire képes az emberi akarat és a mutáns erő, ha felébred és igazán elengedi magát.

// Én is nagyon köszönöm! Smile

Hamarosan megy a kezdő. Smile

//

Tárgy: Re: Laborok Vas. 25 Dec. - 21:28

Wilmer & Jean

Szomorú belegondolni, hogy az egész eddigi életét itt élte le, vagy legalábbis azt, amire egyáltalán emlékszik belőle. Nem is tudom, hogy ennél hallottam-e már egyáltalán szomorúbbat. Soha sem tapasztalta meg azt milyen a kinti szabad élet, vagy talán igen, de nem emlékszik rá. Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb, ha netán tényleg mindig is itt élt, vagy ha volt múltja, családja, élete, de elvették tőle és egyszerűen kitörölték a fejéből. Talán a kettő egyformán rettenetes.
~Nem, dehogy! Engem otthonról. Hazamentem pár napra, mert a húgom... szóval gondok voltak vele és onnan hoztak el. A birtok tökéletesen biztonságos hely.~ Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy a birtokon veszélyben lehet. Ott azért sok a tanár, védelem, nem lehet csak úgy valakit elrabolni. Otthonról már könnyebb, sőt... úgy fest nagyon is könnyű dolguk volt és talán még a szüleimnek sem tűnt fel, hogy mi történt, vagy már igen, de a professzor nem fog megtalálni még a Cerebroval sem, hiszen ez a hely tökéletesen le van védve az erejétől.
~Végül is igen, de tudod ez nem egy hagyományos iskola.~ Hát igen nálunk azért vannak elég érdekes és különc tanárok, ahogyan Logan is meglepő, hogy végül tanár lett, de hát az lett, gondolom meg van ennek is az oka, amiről én egyelőre még nem tudok, hiszen diák vagyok, nem feltétlenül tartozik rám, akkor sem, ha már jó ideje a birtokon élek, sőt elsők között költözhettem be.
~Persze, téged is. Segítenek mindenkin, ne aggódj.~ Biztos vagyok benne, hogy befogadnák őt és pont ezért is mutatok neki olyan jó emlékeket, amikkel meggyőzöm róla, hogy velem akarjon jönni, bár már érzem, hogy azért nem kell sokat küzdenem ezért. Nem akar itt élni tovább, azt sem értem, hogyan tudták úgy átmosni az agyát, hogy ne legyen kíváncsi a külvilágra. Valami rémes, hogy mikre képesek itt, pedig emberek... nem értem miért néznek ránk másképp, hiszen mi is azok vagyunk. Felkapom a fejemet, amikor hallom az ajtónál a motoszkálást, egy másodpercre oldalra nézek, talán találkozik a tekintetünk, ha más nem hát egy villanásnyi időre és talán még egy utolsó kellemes gondolatot is tudok küldeni.
~Minden rendben lesz.~ Kijutunk innen valahogy. Még egyelőre én sem tudom hogyan, de megoldjuk. Addig szépen felmérem a terepet és igyekszem megtalálni a gyenge pontokat mind őrök, mind minden más terén és remélhetőleg sikerül is.

//Köszönöm szépen a játékot! Remek volt ezúttal is és akkor rád bízom a kezdőt a szabaduláshoz. Smile

//

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Laborok Szomb. 17 Dec. - 19:32

Jean szavai alapján próbálom elképzelni a helyet. A tévében néha mutatnak iskolákat, kollégiumokat. Emberek intézeteit. De ahol mutánsok is békében, biztonságban élhetnek, olyat még nem láttam. Igaza van. Itt sok mindent megengednek, de nem mindent. Eddig elég volt. Jean kellett hozzá, hogy meglássam, van élet a falakon kívül. De még milyen?

"Ugye téged nem onnan hoztak el? Mert akkor nem túl biztonságos hely."

Ahogy elmondja, kell, hogy legyenek erős mutánsok, akik tudnak bánni a kisebbekkel. És ha onnan rabolták volna el, talán a segítség is úton lenne. Ez kifog rajtam, nem tudom elképzelni. Milyen lehet? Ha egyszer kijutok, oda akarok menni!

"Egy tanár? Pedig nekik kell példát mutatniuk."

Meglepődve kérdezek, aztán rájövök. A mutánsoknál gondolom nincs olyan, hogy kirúgják, mert bármikor találnak ugyanolyat. Hányan élhetünk a világon? Ahogy Jeannel beszélgetek, rájövök, milyen kis burokban éltem eddig. Rengeteg dolog maradt felfedezetlen. De már szőjük a tervet. Én körülnézek, ott is, ahova a lányt nem viszik. Ő a fejekben fog kutatni. Elmosolyodom és a plafont nézem, mintha valami szépre gondolnék. Úgy is van. Aztán mutatok Jeannek pár dolgot és megrohan a magány. Fogalmam sincs, hogy látja ő a gondolatokat. Szerintem csak szavakat lát vagy hall, nem is gondolnám, hogy az érzéseimet is érzi. Megpróbálnám őket kevésbé fájdalmas irányba vinni, ha ezt tudnám.

"Tényleg? Még engem is?"

Őszintén, ártatlanul és kételkedve szólnak a szavaim. Nem látnának bennem olyat, aki segített abban, hogy a magukfajtán kísérletezzenek? Azt hiszem, én egy kicsit ezt látom magamban. Nem én építettem ezt a helyet és nem bántottam mást, de csináltam, amit kellett. Mit tehettem volna? Nem tudom, ehhez mit szólnának a suliban? Mikor Jean emlékképeket sugároz és még egy kicsit biztatni is próbál, először csak figyelek. Rengeteg gyerek szaladgál. Ez biztos egy óvoda. Ő ilyen régi dolgokra is emlékszik, én meg még 5 évre se tudok visszanézni! Mintha ott lennék. Most jövök rá, hogy ha ezt meg tudja mutatni, akkor meg is tudja látni. Mindent érzett, mindent látott. A kételyeimet is. Most sajnálni kezdem őt. Jaj, kiesett a foga! De aranyos, hogy ezt keresi! És hogy örül, mikor megtalálja. Az arcomhoz kapok, erősen gondolkodni kezdek. Elfelejtek válaszolni is. Lehet, hogy ilyeneket én is átéltem. Tök boldog gyerekkorom is lehetett. Vagy olyan, hogy jobb is, ha nem emlékszem. Talán még öltem is, mikor előjött a képességem. Félek. Félek a múlttól, mert semmit nem tudok tenni vele. A jövőt viszont alakíthatjuk. Ezen fogunk dolgozni. Az arcomhoz kapok és az ajtót nézem, mintha már nagyon unnám, hogy itt hagytak engem leszíjazva. Lépteket hallok.

"Jean, köszönök mindent. Jönnek. Vigyázz magadra és csináljuk, amit megbeszéltünk."

Tárgy: Re: Laborok Vas. 11 Dec. - 17:43

Wilmer & Jean

Azt hiszem sikerül megértetnem vele, hogy jó, ha eltűnik innen. Igazából ennek az egész helynek nem kellene léteznie sem és, ha erre gondolok... dühös vagyok. Rossz belegondolni, hogy még sokan lehetnek itt. Nem mertem eddig igazán kiterjeszteni a képességemet, veszélyes lenne, de biztosan vannak még sokan, akik el akarnak tűnni innen, csak hát... nem segíthetünk mindenkin. De talán, ha kijutunk innen, akkor a professzornak elmondhatom hol van ez a hely... akkor talán van remény, hogy eltüntessük... örökre.
~Igen, ott mindenkivel jól bánnak. Oda mész, ahová akarsz és amikor szeretnél. Ha éjjel támad kedves betámadni a hűtőt hát senkit sem zavar, nem... olyan, mint itt. Gondolom te sem tehetsz meg bármit.~ Láttam én, hogy ő azért itt szabadabban mozog, de kétlem, hogy oda megy, ahová csak akar és amikor akar. Neki is vannak korlátai hiszen ha nem így lenne, akkor nem lenne most is lekötözve, nehogy bajt okozzon, akkor nem kavarták volna meg a memóriáját sem, mert biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül nem emlékszik a gyerekkorára.
~Értem azt hiszem, de... ennél sokkal jobb is lehet.~ Igyekszem biztató lenni, bár már úgy érzem nem igazán kell őt meggyőzni, csak még azt lesz nehéz kitalálni, hogyan jutunk ki innen.
~Semmi gond, van egy tanárunk, ő... ennél érdekesebben szokott beszélni.~ Újra csak szinte magamnak mosolyodom el. Komolyan most még Logan is hiányzik, pedig szó se róla, ő felettébb kiállhatatlan jellem, sok diák van, aki kissé tart tőle, pedig az ő szíve is aranyból van, csak jól titkolja, pont mint Scott. Nincsenek épp jóban, pedig sok mindenben hasonlítanak. ~Megpróbálom... kicsit belelesni a fejekbe, cska óvatosan. Nem lenne jó, ha pontosan tudnák, hogy mit tudok.~ Na igen, a képességemmel tisztában vannak, de a pontos erejével nem és addig jó, amíg ez rejtve van előttük, addig nekem is több a lehetőségem, és épp ezért mutatom meg neki is, hogy mit tudok még, apró mozdulatot, ami a kamerákon szinte nem is látszik, de félszemmel látom, hogy még így is rásegít, hogy biztosan ne tűnjön fel senkinek sem. Talán arról még egyáltalán nem tudnak, hogy tárgyakat is képes vagyok mozgatni és ez még nagy előny lehet.
Amikor engedi a gondolataiba férkőzöm, az emlékeibe és mivel megnyitja nekem az elméjét nem csoda, ha a rá törő rossz érzéseket is megérzem, szinte megrohannak, nagyot nyelek, hogy vissza tudjam szorítani és ne töltsön el sokszoros erővel a magány érzete, ami benne dúl.
~Az iskolában... bárkit szívesen látnak Wilmer. Bárkit, akinek nincs hová mennie, vagy veszélyes lenne neki odakint.~ Próbálom nyugtatni, hátha így jobban érzi magát, mert sejtem azért érdekli a szép emlék is, mert neki nincsenek ilyenek a múltjában. Csak azt ismeri, ezt a rémes helyet, a sivár falakat, a csendet és a kellemetlen szagokat, az orvosi anyagokat... Rettenetes lehet.
~Inkább megmutatom, de majd neked is lesznek ilyen emlékeid, vagy... hasonlók.~ - szeretném, ha jobb kedve lenne és ha reménnyel telne meg a szíve, akkor még erősebben akarja majd, hogy kijussunk innen, bár már úgy sejtem most is pont így van ezzel. Koncentrálok, mintha csak pihennék, még a szememet is lehunyom egy pillanatra, amíg megpróbálom átadni neki az emléket. Régi, még gyerekkoromból való, amikor még kicsi voltam. Apával vagyok, az ovi udvarán, egy melengető tavaszi napon. Kellemes virág illat száll, még érezheti is, mindent, amit én akkor megtapasztaltam, a lágy szellőt az arcán, az izgatottságomat, ahogyan a fűben keresgélünk, amíg végül meg nem találjuk a... fogamat. Aznap esett ki az első és rettenetesen szomorú voltam a miatt, hogy elveszett, de apa segített és a délután nagy része azzal telt, hogy megtaláljuk és végül, meglett!

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » ©

Tárgy: Re: Laborok Kedd 6 Dec. - 21:33

Valahogy érzem, valahogy tudom, hogy jó úgy neki, ahogy meséli. Egy egész iskolányi mutáns. Milyen lehet? Én még azt sem tudom, milyen iskolásnak lenni? Természetes, hogy itt élek, itt tanulok, amit tanítanak. Jártam iskolába, mert az alap dolgokat, írást, olvasást, számolást tudtam, mire ideértem. Azóta se ugrott be semmi, emlékképek sem. Fura dolog a memória és az elme. Szerintem Jean sokkal jobban tudja.

"Akkor hasonlít ehhez a helyhez. De ott rendesen bánnak mindenkivel? Mindenkivel?"

Itt se verik az összes rabot és nem is rángatják. Nekem jó világom van. Jean sajnos nem ezt látja, rácsok mögött.

"Nem éreztem... Nem tudtam volna hova menni. Itt foglalkoztak velem."

Ez így is van. Eleinte nem hittem azoknak, akik panaszkodtak. Most már hiszek. Hű! Jaj! Ezen meglepődtem! Ki se mondtam, nem is koncentráltam rá, csak úgy gondoltam arra, hogy vizeket látni milyen jó lenne. Jean hallotta! Erősebb, mint gondolnám. Nagyon aranyos, hogy így sajnál engem. Rám is átragad egy kicsi. Többre vágyom. Egy fiatal lánytól is tanulhatok. Igen, ő odakintről jött.

"Az jó lenne, ha mondjuk az őrök között találnál valakit, akinek már tele van a töke...bocsánat, nem akartam durva lenni...akinek elege van. Alaposan meg kell szervezni. Jó lenne egy tervrajzot, alaprajzot szerezni és megtudni, hol milyen biztonsági intézkedés vár."

Tárgyakat mozgat. Ezen gondolkodom, amikor a szemüveg a helyére kerül. Hátrakapom a fejemet, mintha azzal együtt csináltam volna. Nehogy ezen bukjunk le! Teljesen izgalomba jöttem. Sikerülhet! Vele sikerülhet! De biztos nem az van, amit az őrök mondtak? Hogy befolyásol embereket, ráveszi őket bármire? Láttam, hogy bántak vele. Nála van az igazság, nem a bunkó katonáknál.

"Én is figyelek és hallgatózom. Pár dolgot már megtudtam. Mindjárt megosztom veled."

A részletekre gondolok, csak egyszerűen ki kell olvasnia a fejemből, ami már megvan. Képeket, kártyákat, kódokat, amiket ellestem. Arcokat. Fel kell készülnünk. Lehet, hogy sokáig tart. Hirtelen az jut eszembe, hogy nem is az én kijutásom fontos. Az is jó lesz, persze, de nekem még mindig nincs hova mennem. Az az iskola... A lényeg, hogy Jeant várják otthon. Neki a családjával kell lennie. Azért csinálom mindezt, mert neki akarok segíteni. Ha az lesz, hogy én nem jutok ki, de ő igen, az se rossz. Akár hozhat segítséget is. De a lényeg, hogy a szeretteihez kerül. Elkedvetlenedem kicsit. Most érzem meg, hogy nekem nincsenek szeretteim. Sivárság és üresség, szinte tapintom ezeket. Nagyot emelkedik a mellkasom, ahogy sóhajtok.

"Mesélsz nekem valami kedves emlékről? Valamiről, amire szeretsz visszagondolni?"

Biztos segítenek neki ilyenek, amikor egyedül ül a cellájában.

Tárgy: Re: Laborok Hétf. 28 Nov. - 21:00

Wilmer & Jean

Nem bízom abban, hogy hirtelen megoldjuk és kijutunk innen, de remélem, hogy végül ez lesz a cél, hogy valahogy megoldjuk. Talán már keresnek is, de a professzor már máskor is megpróbálta felkutatni ezt a helyet és nem sikerült neki, még a Cerebroval sem, tehát jól el van rejtve. Talán képes lennék üzenni neki valahogy, de mi van akkor, ha felfigyelne rá valaki és abból lenne még nagyobb baj? Akkor benyugtatóznak megint és akkor esélyem sincs, ezért nem szabad még csak megpróbálnom sem addig, amíg nem látok legalább halvány esélyt rá, hogy esetleg sikerülhet bármit is elérnünk.
- Igen elég messze, de jobb így, ott nem kell rejtőzködnöm és másoknak sem. - azaz titkolni azt, akik vagyunk és persze az emberekre sem vagyok veszélyes, úgyhogy szeretek ott lenni, ezt még talán érezheti is. Képes vagyok átadni akár érzéseket is, van úgy, hogy akkor is, ha nem akarok.
- X-birtok és igen csupa mutáns, azért jött létre, a magunkfajták miatt, hogy ott biztonságban lehessünk és megtanuljuk kezelni a képességeinket. - aztán leesik, hogy ki tudja talán úgy érezheti, hogy a birtok is hasonló lehet, mint ez a hely, ezért ezúttal bár nem kellene, de mégis rá pillantok, épp csak egy másodpercre. - Persze nem úgy, mint itt, ott nincsenek őrök. Vannak persze szabályok, de nem olyanok, mint itt. - na ja nem fegyveres őrök kísérik az embert mindenhová és nem zárnak be, ha nem azt teszed, amit elvárnak tőle. A birtok védelmet ad és biztonságot mindenkinek, aki önként vállalja, hogy ott akar élni, vagy aki eleve nem mehet máshová.
Négy év... nagyon sok! Nem is akartál eddig elmenni? - olyan nehéz felfogni, de ha nem látott mást, akkor tényleg hihette azt, hogy ez a normális élet, mégis... képes volt bezárva élni az életét, úgyhogy nem mehet ki és nem érezte úgy, hogy ez nincs rendben? Ez olyan... szomorú.
- Folyó nincs, de a birtok mellette van egy nagy tó és szökőkutak is, nagyon szépek nyáron. - persze nem akarom, ezúttal nem, de túlságosan heves érzelem. Sajnálom őt és ezt talán érezheti is, ahogyan összeszorul a szívem már csak arra is, hogy ilyen egyszerű vágyai vannak, mert ezeket még sosem tapasztalta meg. Ezt nem érti a húgom, utál engem... vagy irigy, néha magam sem tudom, de nem érti meg, hogy ez nem jó dolog és nem mi választjuk.
- Én se tudom, hogy ki segíthet, de talán megpróbálhatok rájönni. Telepátia, amit tudok ez nem csak gondolat olvasást jelent, bár még főleg az megy, de tudom irányítani is az embereket, idővel legalábbis ha erős leszek, mint a professzor, akkor ez is menni fog és még... sok minden, amit az elmével meg lehet tenni és a telekinézis is a képességem. Tudom mozgatni a dolgokat. - halványan elmosolyodom, ezúttal nem rá nézek, csak úgy teszek, mintha magam előtt tenném. Megpróbálom megmutatni neki, épp csak egy egész kicsit, a szemüvegét tolom feljebb, ha már nem rég úgyis azzal küszködött, hogy tényleg a helyén legyen és ne csússzon le az orrára. Ez apróság, amit a kamera nem lát, de ő érezheti.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » ©

Tárgy: Re: Laborok Szomb. 26 Nov. - 9:11

Jean válaszára elmosolyodom, mintha valami szép dolog jutott volna az eszembe. Sikerült! Tudunk biztonságosan kommunikálni. Ezt senki nem hallgatja le. Értem már, miért hozták ide. Fegyvernek is nagyon hasznos lenne a lány. De ő egy ember! Szép dolog, hogy a hazáját szolgálja valaki, de azt nem kényszerrel kell elérni. Én is szeretem Amerikát. Más nem jutott nekem, minthogy itt éljek és részt vegyek a felkészülésben. Jeant viszont elrabolták, biztos, láttam, hogy bántak vele. Már egész máshogy látok mindent.

"Iskolában élsz? Messze a szüleidtől?"

Tudom, hogy vannak bentlakásos iskolák. Arról kevesebbet tudok, mit jelent szülőket magam mellett tudni, anya és apa kezei alatt nevelkedni. Aki ismeri ezt, annak nagyon szoktak hiányozni. Egy mondat megüti a fülemet!

"Tényleg? Hogy hívják? Ott is vannak mutánsok?"

Ez felkeltette az érdeklődésemet. Biztos nem vagyunk sokan. Vagy mégis? Létezik egy olyan része a világnak, ami titokban lappang? Lehet, hogy kint is készülnek valamire. Ha Jean mond egy nevet, megpróbálok visszaemlékezni, hátha ismerem az illetőt.

"4 éve élek itt. Tudod..."

Veszek egy nagy levegőt. Elmélyedtem a gondolatokban. Az iratszekrények felé nézek, mintha az nyomasztana, hogy ott lehet az aktám, a múltam, a titkaim gyűjteménye és nem férek hozzá.

"Nem emlékszem a múltamra. A nevemet is itt kaptam, azt hiszem. Ez volt az otthonom, de láttam, hogy bántak veled, hogy elraboltak és ez nem tetszik."

Egész eddig nagyjából hittem a célokban. Mert ezt hallottam sokszor. Hősök leszünk, az ország legnagyobbjai, akik olyat érnek el, amit senki más. A többi alany néha mást mondott, de nem tudtam, hihetek-e nekik. Már tudom.

"Próbálok rájönni, de azt hiszem, még nem láttam eleget. Én se mehetek mindenhova."

Eszembe jutott, hogy meg kéne próbálni valamit. Beteget jelenteni vagy verekedni valakivel és átkerülni másik szárnyba kis időre. Kell egy ötlet. És mindenkit meséltetni kell, hátha összerakom az egészet. Vagy egy térkép! Lehet, hogy itt van is. A kamerákat keresem. Ha ki tudnám iktatni őket, lehetne pár percem keresgélni. Ez a szíj nem akadály annak, aki kígyóvá tud változni. Azt hiszem.

"Jól hangzik..."

Szeretnék látni egy vízesést. Folyóban úszni, utcákon járni. Moziba menni.

"Óriáskígyóvá tudok alakulni. Erősebb vagyok, mint mások. Képzelj el egy akkora kígyót, mint én, annak az erejével bírok. És a mérgem maximum fél órára lebénít egy embert."

Kik segíthetnek? Ez a nehéz.

"Nem tudom biztosan... Sokan panaszkodnak, de veszélyes, ha szökni akarunk. A személyzetből senkit nem tudok, aki segítene."

Van néhány őr, akivel tudok jókat beszélgetni, de ők is féltik az állásukat. Nincs olyan, aki sajnálna minket.

"Te gondolatokat látni és küldeni tudsz, ugye?"

Lehet, hogy még másra is képes. A tudósok azt mondják, létezhet mutáns több képességgel. Dolgoznak is rajta, hogy legyenek ilyen katonáik.

Tárgy: Re: Laborok Szer. 16 Nov. - 16:12

Wilmer & Jean

Talán most tényleg van legalább egy kevés időnk, hogy beszéljünk egymással. Ha nem is sok, de legalább valamennyi, amiből talán megtudhatom, hogy tényleg segítene-e nekem, vagy hogy tud-e. Nem tudom okos ötlet lenne-e ezt az mostani kavarodást kihasználni és megpróbálni elmenni. Félek, hogy nem, hiszen ha megtennénk, akkor róla már kiderülne, hogy nem az, akinek gondolják, hogy nem teszi engedelmesen azt, amit kell, ezzel nagy lépéselőnyt veszítenék. Nem vagyok ugyan X-men, addig még nem jutottam el, noha a korom alapján már ez sem lenne kizárt, de sosem akartam az lenni, mindig is jobban lekötött az orvosin való segédkezés. A szüleim szerint elmehetnék tovább tanulni is, de nem akarom elhagyni e miatt a birtokot, bár talán egy iskola New Yorkban, nincs olyan messze és a birtokra járnék haza, mintha... haza járnék, de végül is így is van. Megtehetném, talán egyszer úgy döntök, hogy orvos leszek, hivatalosan is, így még többet segíthetek majd a professzornak.
- Sok kérdés, ez így egyszerre. - elmosolyodom, bár nem néz fel és én se nézek oda, de talán a fejében a hangomból is hallhatja, hogy ez cseppet sem megrovás. Most van időnk és az én erőm sem korlátozott, legalább beszélhetünk. - Otthonról raboltak el, nem is tudom, hogy kik, nem láttam őket, de egy iskolában élek főleg New Yorkhoz közel egy kisváros mellett. Eddig nem sokat, nem bántottak, azt hiszem hallottam már erről a helyről, van nálunk az iskolában olyan diák, aki innen szökött meg. Te mióta vagy itt? Nem akartál megszökni? - olyan nyugodtnak tűnt először, amikor megláttam itt, mint akit nem is zavarja, hogy itt van, aki nem fél attól, hogy mi lesz vele, aki már ismeri a járást, de nem értem, hogy ez hogy lehet, hogy miért nem aggódott akkor is jobban, mintha ő nem félne itt. Én rettegek, talán még érzi is valamelyest, hiszen azzal hogy beenged a fejébe ő is kap egy szeletkét belőlem, érzéseket a gondolataim által.
- Nem, azt hiszem sejtik, hogy nem merném megpróbálni csak úgy, hogy elszökjek, de a helyet még nem ismertem ki, nem tudom hol lehet kijutni, szerinted lehetséges? - ismer másokat is, akik el akarnak menni, akkor valahogy talán megszervezhetjük, de még nem tudom hogyan. Biztos, hogy nem lenne egyszerű, de nem adhatjuk fel, ez is biztos, mindent meg kell próbálnunk.
- Nem emlékszel a világra? - elképedek. Nem tehetek róla, de ezúttal akaratlanul is rá nézek, még ha nem is néz vissza. Rémes, hogy képesek emberekkel ilyet tenni, így bezárni őket évekre, hogy már azt sem tudja milyen kint. - A kinti világ szép, változatos és... szabad. Kijutunk is valahogy látni fogod majd. Mire vagy képes és kik segíthetnek? - nem ártana tudnom, hogy mit képes megtenni. Erős, ezt akkor is éreztem, amikor felkapott csak úgy könnyedén, bár nem vagyok nehéz, de akkor sem jelentett számára gondot és a nyelvét is láttam. Ezek alapján, ha jól sejtem köze lehet a kígyókhoz, talán még mérget is képes kiválasztani, nem csoda, hogy lekötözték.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » ©

Tárgy: Re: Laborok Szomb. 12 Nov. - 19:13

Áh, a katonák után az öreg doki is kiviharzik. A kezem marad leszíjazva, a gépek is mennek. Ha rájuk tudnék sandítani, akkor se értenék sokat. Szerintem az őrök se értik, csak a tudósok. Akármi is a cél, komoly szakemberek dolgoznak itt. Ha a jó ügyért tudnának ilyen erőt kifejteni, tök nagy hatalom lehetnénk, tudományos nagyhatalom, mint mondjuk a japánok. Így is sok mindent feltalálnak, szoktam olvasni. Kiabálok, a kamerák úgyse veszik, mit mondok. Jean érteni fogja, talán. Nem tudom, mi a helyes. Egy ilyen helyzetet ki kell használni, de nem lehetek hülye. Nem keverhetek még nagyobb bajba egy kislányt.
Uh, elmét megnyitni? Mikor feladatokat szoktam csinálni, mindig azt mondják, semmi másra ne gondoljak. Koncentráljak a vastömbre, amit meg kell emelnem, a csőre, amire be kell horpasztanom. Az alagútra, amin át kell bújnom. Akkor most megállok az ordítozásban. Odanézek és próbálom megjegyezni Jean arcát. Ha őt nézem, nem fogok tudni figyelni. Inkább magam elé nézek. És arra gondolok, hogy

"Szeretnélek megismerni. Honnan jöttél? Mit csináltak veled, amióta itt vagy?"

Én nem félek, hogy meglátja a titkaimat. Mit látna? Hogy évek óta itt élek, tanítanak, szabnak-varrnak és én jó rabszolga vagyok? Hogy nem emlékszem a gyerekkoromra? Nem félek. Jean jólelkű, érzem rajta. Vele meg tudnék osztani olyat is, amit mással nem. Barátaim nincsenek, mert ez a hely nem a bizalomról szól.
Jó is, hogy mondja, még annyira se fogok odanézni, mint eddig. A szíjakat nézem. Próbálok minden mást kizárni. Az aktákat, a gépet, a balhét, ami miatt elment a személyzet. Inkább arra összpontosítok, hogy egy dolog legyen a fejemben. Talán ezt jelenti, hogy megnyitom az elmémet. Előtte sose próbáltam még.

"Te is le vagy kötve? Láttál menekülőutat valamerre? Ez nem jó hely, ki kellene jutnunk innen. Tudok mást is, aki így gondolja."

Egy komplett lázadást megszervezni, az jó lenne, de szerintem nem lennénk sokan. Félnek. Itt azért hagyják őket élni, kapnak ételt. A börtön és az agyonlövés között van különbség. De ha soha nem ismerhetjük meg az igazi életet? Volt már, aki belehalt a kísérletekbe. Nagyon kíváncsi lettem.

"Jean, milyen kint a világ? Én már nem emlékszem rá, csak újságból, tévéből ismerem."

Az ujjaimmal közben dobolok a karfán, mintha nagyon unnám. Pedig most kezd csak izgalmas lenni, már ha sikerült üzennem.

Tárgy: Re: Laborok Kedd 8 Nov. - 12:11

Wilmer & Jean

Egyedül maradok, ahogyan végül ő is, hiszen az orvos is kimegy és magára hagyja végül, csak azok az átkozott kamerák figyelnek mindenre, hogy ne legyen lehetőség rá, hogy kicsit legalább körülnézzük, ez az, ami megnehezíti a helyzetet. Ő se nézheti meg az aktákat így, mert ki tudja, hogy ki ül a kamerák mögött és figyel. De legalább üzenni tudok neki, még ha nem is hallom őt a plexin keresztül. Várok egyelőre, oldalra pillantva időnként, de nem moccanok az ágyról, tudom, hogy az rossz ötlet lenne. A kiabálását ugyan nem hallom, de azért sejtem, hogy mit akar vele. A tátogás mértékéből lehet sejteni, hogy mi a cél, ha más nem, hát legalább nagyjából. Szeretne beszélni velem, jó lenne, de kétlem, hogy ki tudnék menni innen, legalábbis nem úgy, hogy azt ne vegyék észre. A plexit lehet, hogy szét tudnám törni, de nem lenne könnyű és biztos, hogy felfigyelnének rá, akármilyen fennforgás is lehet most odakint, amit nem mi okoztunk.
~Nem hallak, de megpróbálhatom, csak nyisd meg az elméd. Kockázatos, mert messze vagy és a legrosszabb, hogy nem vagyok tökéletes telepata, nem akarok olyasmit is látni, amit... nem kellene.~ - igen, ettől mindig is féltem. Megtanultam a professzortól, hogy nem nézünk bele más fejébe engedély nélkül, így hogy másik teremben vagyunk még nehezebb is, de ha koncentrálok, akkor menni fog, hallhatom a gondolatait, csak nem fog könnyen menni és félő, hogy olyasmi is akár csak véletlenül is a szemem elé kerülhet, amit ő nem akarna megmutatni, hiszen nem ismerem, nem tudom, hogy kicsoda pontosan és miért van itt. Mintha nem lenne rosszban az őrök egy részével, ami nem jó jel, de ha egyszer nincs más, aki segíthet nekem innen kijutni, akkor nem igazán van választási lehetőségem.
~Próbáld meg, próbálj üzenni nekem, csak ne nézz erre gyakran, nehogy felfigyeljenek rá. Kamerák is vannak, hiába nincs itt senki.~ - bár ezzel biztosan ő is tisztában van, épp e miatt nem tehetek én sem semmit, bár nem lenne szükséges, hogy felkeljek innen ahhoz, hogy akár odavonzzak magamhoz valamit, viszont nem tehetem meg, ha azt észreveszi, maximum ha nagyjából belövöm hol lehet a kameráknak holt tere, de mi van, ha olyan is akad, amiről nem tudom, hogy hol van? Igen, ez azért nagyban megnehezíti a dolgokat.

Tárgy: Re: Laborok Szomb. 5 Nov. - 10:14

Biztosan nagyon izgalmas ez a kutatás. Számok és betűk különböző sorrendben. Ezek mérik az erőmet, a gyengeségeimet, a tulajdonságaimat. Arra készítenek itt fel, hogy az államokat szolgáljam. Nem katonaként. Itt fegyverként tekintenek ránk. A katona legalább ember, minket nem úgy kezelnek. A fegyvert csiszolgatják, fényezgetik, néha átalakítják, szétszedik, összerakják. Ha nem válik be, a kukában végzi. Már látom. A doktor el van mélyülve a képernyőn látható adatok között. Én végre fel tudom tornászni a szemüvegemet, így nem zavar. Azt nem szeretem, ha lecsúszik az orrom végére.
Valami történt! A rádiók bejeleznek és mind a morcos, mind a jó fej őr meghallja az üzenetet. Én is hallom. Nem túl halk készülékek ezek. A doki hátrakapja a fejét:
- Menjenek csak, itt nem lesz semmi gond!
Velem nem szokott lenni. A morcosabb őr még rámnéz, úgy, mintha bal lábbal kelt volna fel (szerintem ő mindig úgy kel) és elrohannak. Nem kell sokat gondolkodni ahhoz, hogy rájöjjek: nekem ez jó. Jeant nem arra tartják fogva. Ha most meg tudom találni és összefogunk... Biztos nem korai ez? Vannak kétségeim. Egy biztos: ilyen helyzetet nem szabad veszni hagyni.
- Hogy állok, doktor úr? Jók az eredmények?
Várom a választ. Nem mindig kapok. Addig pedig körülnézek és próbálgatom a szíjakat. Azt hiszem, ha elég erőt fejtek ki, ki tudok szabadulni. Mondjuk kígyóvá is alakulhatnék, úgy a legegyszerűbb. Magamba építeném a karjaimat és simán kicsusszannék. Csak a doki nem riasszon be! Kicsit várok.
Jean! A szomszédban van? Lassan odafordulok a plexi felé és látom, hogy odavitték. Őt is egyedül hagyták. Rámosolygok és biccentek. Kár, hogy így nem tudok válaszolni. Megpróbálok valamit. Nem Jeanhez szólok, de kiabálok, mintha fájna. Talán meghallja.
- A gyomrom! Hasogat. De jó lenne, ha jönne valaki!
Egyáltalán ki tud onnan jönni? Annyira jó lenne vele beszélni, rendesen, nem kódnyelven. Talán mi ketten jutunk valamire.

Tárgy: Re: Laborok Hétf. 31 Okt. - 17:36

Wilmer & Jean

Pár nap alatt rájöttem, hogy nem fogok tudni innen egykönnyen kijutni és arra is, hogy ha nem azt teszem, amit kell annak meg van a következménye, főleg ha olyan őrrel teszem mindezt, aki nem egy türelmes fajta. Nem mondom, hogy kék zöld foltjaim vannak, de az első komolyabb próbálkozásom volt egyben az utolsó is, mert olyan szépet kaptam valószínűleg egy gumibottal, hogy kész csoda, hogy nem repedt meg az egyik bordám, a következő taslitól viszont szépen felrepedt a szám, de legalább már kezd gyógyulni, csak a seb látszik, az oldalamon lévő kék-zöld foltok pedig csak fájnak. Igen, ez van, ha az erőd kezd visszatérni, de annyira még nem, hogy igazán hatásosan tudj vele cselekedni. A második ütést megállítottam, a telekinézis hathatós segítséget nyújt, de annyi erőm nem volt, hogy ezek után a lendülő kezet is megállítsam. Azóta kénytelen vagyok jobban viselkedni, mert egyelőre túlerőben vannak és nem jutnék akkor se sokáig, ha egy őrt magam mögött tudnék hagyni.
Wilmert azóta nem láttam, hiszen engem nem engedtek ki, csak vizsgálatokra vittek. Vért vettek, tüzetesen megvizsgáltak és bár az orvos nő volt, akkor is felettébb kellemetlen egy érzés volt előtte teljesen levetkőzni és a sérülésemmel még csak nem is különösebben foglalkozott. Gondolom az begyógyul és ha el is tört volna egy bordám attól tartok az se érdekelte volna őket különösebben.
Amikor ma az újabb vizsgálatra visznek már nem is nagyon ellenkezem, pedig nincs bennem nyugtató, de azt hiszem azért vettek tőlem vért, hogy teszteljék el tudják-e nyomni a képességeimet úgy is, hogy nem kell teljesen kiütniük hozzá. Eddig nem sikerült, de nem próbálkozom semmivel sem, mert tudom, hogy annak csak rossz vége lehet. A labor, ahová bevisznek egyelőre teljesen üres, még csak orvos sincs a közelben, biztosan épp elfoglalt. Felültetnek az orvosi székbe, a két őr pedig ott marad mellettem. Eszem ágában sincs velük beszélni, csak fáradtan dőlök hátra. Azt hiszem azt sejti, hogy nem lenne értelme lekötözni, mert ha akarok úgyis ki tudok szabadulni, de itt az a cél, hogy ne is akarjak. Várok, az ajtó még sem nyílik, helyette hangos sziréna szólal meg, piros fények villannak fel ütemesen. Egyértelműen úgy fest, hogy valami történik. A két őr egymásra néz, majd rám, amikor megreccsen a rádiójuk, ugyanúgy annak a kettőnek is, akik Wilmer mellett vannak.
- Mindent lezárni! Egy veszélyes mutáns szökni próbál, a keleti szárny felé tart! Gyülekező a B szektorban, mindenki! - a két őr rám pillant sokat mondóan megpaskolják az oldalukon lévő pisztolytáskát, amiben a már számomra jól ismert nyugtató pihen, aztán sietve távoznak, miután lezárták az ajtókat. A másik két őr hasonlóképpen cselekszik, így Wilmer is egyedül marad. Várok, újabb pár perc csendben, amire végül rászánom magamat, hogy jobban körülnézzek, de nem állok fel a székből, csak végül a kissé távolabb lévő üvegajtón keresztül veszem észre, hogy a mellettem lévő laborban is van valaki, sőt nem is valaki, Wilmer az.
~ Szia!~ - fogalmam sincs, hogy normálisan hallana-e egyáltalán azon az üvegen, vagy plexin keresztül, de biztosan vannak itt kamerák, ezért épp csak egy pillanatra nézek oldalra, de nem állok fel továbbra sem. Azt viszont hallhatja, hogy a hangom ezúttal sokkal erőteljesebb, nem olyan tompa, mint amilyen legutóbb volt.

Tárgy: Re: Laborok Szomb. 29 Okt. - 17:38

-- Jean & Wilmer --

Eltelt már néhány hét azóta, hogy kicsit megfordult velem a világ. Próbáltam feldolgozni. Azóta nem nagyon láttam Jeant, az emlék megmaradt, de halványabb. Próbáltam beszélni másokkal is, akiket kintről hoztak, állítólag erőszakkal. Az a baj, hogy a legtöbbjüket erősen őrzik, nem nagyon jutok be beszélőre hozzájuk. Persze ez is elég beszédes dolog. Már nem igazán hiszem, hogy téveszméket táplálnának és attól féltene engem az itteni brigád. Előttük semmit nem mutattam. Mindenen részt vettem, tűrtem és szorítottam a fogamat. Nem léptem fel ellenségesen, sőt nagyon is segítőkész voltam. A falak közt úgy sétáltam, mint aki ide született. Majdnem így is van. Amióta az eszemet tudom, itt élek.
Talán kicsit többet tudok a helyről most, hogy nagyon figyelmesen járok. Kilestem pár ajtót, elcsíptem félszavakat. Azt hiszem, 1-2 belépőkódot is tudok, igaz, azt nem tudom, milyen gyakran változtatják ezeket. Készülök. A lényeg, hogy készülök. Lehet, hogy egy év is eltelik vagy több. Azt szeretném, ha Jean kibírná. Itt a test és a képesség erősödni szokott. Állítólag volt már, aki belerokkant, tolószékbe került vagy meg is halt, sajnos ez is benne van. De a legtöbben megvannak. A lélek viszont roncsolódik. Egy kislánnyal mit tehetnek? Tényleg úgy gondolok rá, mint a húgomra, akit bátyónak meg kell védenie.
- Oda ülj! - szól Dr. Jacobson.
Ötvenes fickó jó nagy pocakkal és vastag, szarukeretes szemüveggel, meg harcsabajusszal. Száraz a stílusa, nem túl kedves. És nem is finomkezű. Nem kedvelem. Csak csinálom, amit kell. Leszíjaznak és kapok pár szenzort. Tapaszokkal rögzítik. Megint mérnek rajtam valamit. Néha fájni szokott. Szétnézek a laborban. A képernyőket, a feliratokat nézem, a kartotékos szekrényeket. Hűha, itt tárolnak rengeteg anyagot rólunk. Lehet, hogy megtudták már, ki vagyok? Bele kell néznem a cuccokba. Két őr áll mellettem. Rohamsisak, gépfegyver és az oldalukon gumibot. Meg a bilincsek.
- Hogy vannak? Nem voltak mostanában szabin?
Érdekes, hogy legtöbbször egy kemény fickó mellé jut egy fiatalabb, normálisabb is. Most is így van, ő válaszol.
- Én voltam most egy hetet. Az asszonnyal elmentünk az Erie-tóhoz. Van ott egy csodás szálloda és a környék is gyönyörű.
A másik morcosan néz és oldalba lök a megtermettebb, beszédesebb társát. A kisembernek van rosszabb kedve. A doki meg csak kapcsolgat és állítgat valamit. Tudom, úgy szokott lenni, hogy megcsinálja, aztán nézegeti egy darabig az eredményeket, addig is itt kell majd lennem, hátha ismétlés kell. A szemüvegemet meg kéne igazítani, de most nem fog menni. Ingatom a fejemet, úgy próbálom hátra csúsztatni az orromon.

Tárgy: Laborok Hétf. 31 Aug. - 12:15

Laborok

Ahol a főbb kutatások folynak, ide ritkán kerülnek be kifejezetten betegek, a vérmintákat, kutatási anyagokat tárolják itt és itt folyik a fő kutatási munka is.

Tárgy: Re: Laborok