Folyosók

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 21 Márc. - 17:51

Wilmer & Jean

Sikerül, legalább ez sikerül úgy, hogy nem esik baja senkinek. Van mit ennünk, amíg ide nem ér értünk Hank, vagy akit küld, aztán már irány a birtok. Őszintén szólva nem voltam benne teljesen biztos, hogy egyáltalán sikerül kijutni arról a rettenetes helyről, sőt még abban sem, hogy látom még a szüleimet és a barátaimat és most mindjárt úton vagyunk a birtokra. Nagyon sóhajtok, amikor kiérünk az udvarra. Most már tényleg nem lehet semmi baj, legalábbis nagyon remélem, hogy nem lesz. Sietősen húzódom egy nagyobb bokor mögé már kint az utcán, ahol nem látnak meg minket és veszek elő egy almát, amit bentről csakliztunk el.
- Már nem lesz baj... nem lehet semmi baj. - pillantok biztatóan Wilmerre, de ezzel persze magamat is próbálom nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. Bár kell azért jócskán várakoznunk, hiszen nem a szomszédból érkezik a repülő, így már jócskán órákra belelógunk az éjszakába, de legalább van mit ennünk és egy ilyen kis csendes kertvárosban éjjel nem sok esemény történik. Nem ér minket utol senki a bázisról sem, nem kerül elő veszélyesnek tűnő kocsi, így amikor meghallom az üzenetet, mert azt kapok odafentről felpillantok. Tudom, hogy a gép milyen, el tud tűnni a szemek elől és persze nem is egy hangos darab, így Wilmer ki sem igen szúrhatja, ahogyan mások sem.
- Itt vannak! - na most sikerül úgy igazán megnyugodnom, eddig még végig ott volt bennem a félsz, hogy bármi félresikerülhet, ezért is voltam olyan nagyon csendben. Szinte tényleg a semmiből kerül elő a kötéllétre, amit fentről dobnak le, ezt már láthatjuk mindketten és irány fel és irány a birtok, végre biztonságban.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 15 Márc. - 7:25

Mosolyogva bólogatok. Azért nem gondolok bele jobban, mert túl izgalmas és elvenné az eszemet. Nagyon várom ezt. Olyanok között lenni, akik nem akarnak megbilincselni, nem kísérleti nyúlnak néznek. Olyanok, mint én, mutánsok, különleges képességeik vannak. És ami a különbség, hogy lehetett normális életük. Az nagyon érdekel, hogy milyen a normális élet. De most figyelni kell, nehogy mindent elrontsunk.
Ahogy Jean telefonál, a falhoz lapulok és fülelek. Az ő hangját is éppen hogy hallom. A vonal vajon továbbítja rendesen? Hank. Ő a kék mutáns, a profi. Basszus, nem hoztuk el a térképet! A város nevét azért odasúgom Jeannek. Arra emlékszem. Legyen ennyivel könnyebb. Új barát. Azok vagyunk. Bent is voltak barátaim. Nem akartak jönni. Ettől még nem felejtem el őket.
Amikor a nagypapa elindul és Jean elrejtőzik, már lépnék, hogy azonnal rendet tegyek. Mégsem cselekszem. Az öreg talán nappal se lát rendesen, ebben a sötétben, álmosan még kisebb az esélye, hogy meglát minket. Egy pillanatra megáll, amikor Jean még suttog. Körbenéz, de nem lát semmit.
Nemsokára kattan mögött a mosdó ajtaja és még valami fémes hangot is hallok. Készülődés, szöszmötölés. A mi pillanatunk.
- Szuper - suttogok vissza. - A kertben vannak nagy bokrok vagy az úton is. Szerintem ne maradjunk itt.
Már végzett is? Mikor Jean lefog, ránézek. Tudja, hogy ez kevés lesz, ha menni akarok. Az az érzésem, hogy mikor már nem látom csillogni a szemeit, azzal nem csak magát nyugtatja. Elrejt minket a bácsi elől. A nagypapa kopog a botjával, megint megáll egy kicsit. Krákog egy jó nagyot, aztán megy vissza a szobájába. Az ajtó bezárul, én intek, hogy irány kifelé.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 6 Márc. - 12:01

Wilmer & Jean

Az biztos, hogy rosszul esne, ha tudnám, hogy akár csak felmerül benne, hogy megpróbálok játszani a fejével és úgy nyugtatni meg, hogy a képességemet vetem be. Volt már rá példa, na nem esetében, de nem is gyakran, hiszen az első, amit megtanultam a professzortól, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tehetünk meg. Csak, mert képes vagy rá még nem játszhatsz más elméjével. Nem nézhetsz a gondolatai közé, csak ha feltétlenül szükség van rá, mint mondjuk a bázison a kijutáshoz. De egy újdonsült barát esetén ezt nem szabad megtenni, még véletlenül sem.
- Bemutatlak neki és a többieknek is. - persze a birtokon is vannak nehéz esetek és azért nem mondom, hogy rengeteg barátom van. Én is kilógok a sorból, de akikkel jóban vagyok el tudnak fogadni másokat. Nem hiszem, hogy gondjuk lenne Wilmerrel. A gyümölcsöt mindenesetre elteszem és örülök neki, hogy így lelkesíti a mozi, csak pont e miatt kell megértenie, hogy ha átlagos életet akar ahhoz szabályok is tartoznak, mint hogy nem ölünk meg csak úgy akárkit. És szerencsére ezúttal Wilmer nem is tesz semmi butaságot, amíg én tárcsázok, csak őrködik. Feszülten várok és remélem, hogy nem kell sok, amíg felveszi valaki. Nagy kő esik le a szívemről, amikor meghallom az ismerős hangot a vonal túlsó végén.
- Hallo Hank? Jean vagyok... nagyon rossz a vonal, de jól vagyok. Ide kell jönnie valakinek. Elkaptak és bezártak, de minden rendben. Egy új barát segített, csak nem tudjuk pontosan hol vagyunk. - pár pillanat csend, és ekkor nyílik ki az ajtó. Nem tudom hirtelen mit tegyek, így a telefonnal a kezemben guggolok le a kis asztalka mögé. Még jó, hogy nem vagyok túlságosan nagy, így a sötét is segít abban, hogy az amúgy is félálomban lévő öregúr még véletlenül se vegyen észre. Ösztönösen bólintok, ami értelmetlen, hiszen úgy se hallani a telefonban.
- Jól van, óvatosak leszünk, csak siessetek. - azzal szépen felteszem a kagylót a kis asztalkára, de mellé, nem a helyére. Csak aztán állok fel, hiszen közben az öreg bement a wc-re és ha jól sejtem ott is lesz egy ideig.
- Beméri a helyünket és jönnek. Nem tudom... mennyi idő, de nem mehetünk messze. - fogalmam sincs mi lenne a jó megoldás, de persze suttogok továbbra is. Itt maradjunk a házban, vagy a kertben bújjunk el addig? Ha a bácsi visszaalszik talán megint nem kel fel jó ideig, de ha közben megjönnek a színházban szórakozók... - Talán odakint jobb lenne. - teszem még hozzá, immár Wilmer mellett állva és persze azonnal megdermedve, amikor nyílik a mosdó ajtaja. Se perc alatt a fal mellé lapulok és ösztönösen teszem a karomat Wilmer elé. A szememet lehunyva koncentrálok, hogy ne csak a sötét, hanem a képességem is elrejtsen minket, hogy a bácsi olyannak lássa az előszobát, mint mindig. A kagylót is a helyén, nem pedig mellé téve.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 24 Feb. - 10:34

Jean remekül ért hozzá, hogy megnyugtasson. Biztosan másokat is ilyen szépen csillapít le. Nagyon remélem, hogy nem az elmémmel szórakozik, hanem emberséggel teszi mindezt. Sajnos lesznek még hasonló esetek, mert én gyakorlatilag egy börtönben nőttem fel, ahol teljesen mások a játékszabályok. Békésebben nézek vissza, de nem tudok mondani semmit. Csak hiszek. Hiszek neki. Hiszek a jobb életben.
- Majd én is szívesen megismerném.
Tanulni akarok, normális mutánsoktól, akik értenek, akik nem kényszerítenek. Lehet, hogy pár dolgot meg én taníthatok, mert itt volt ám kiképzés. Érdekes dolog ez.
- Hű! Ez remekül hangzik.
Nem tudom, mennyire lesz ildomos elkószálnunk. De a fenébe is, örökké nem bujkálhatunk! Moziba megyünk. Teljesen felvillanyoz. Egy másik élet jön.
Adok pár gyümölcsöt Jeannek is. Ezekkel elleszünk, meg a kenyérrel. Szökevények vacsorája.
Nem szólok vissza. Aki így horkol, szerintem jól alszik. Még egy telefonálást is átszunyókálhat. Túl közel van a készülék. Bólintok Jeannek.
Bentről egy nagy horkantás hallatszik. Csend, aztán kezdődik újra minden. Megállok az ajtóban. Jeant nézem. Már látom, honnan jött a kattogás. Van ott egy nagy ingaóra, az adja ki ezt a hangot. Az engem vizsgáló tudósok készülékeire emlékeztet. Legszívesebben összetörném.
Bent megint abbamarad a horkolás. Motoszkálást hallok. Köhögést. Öreges, szakadozó köhögést. Valami koppanást. Ez leszállt az ágyról! Intek Jeannek, hogy menjen onnan, húzódjon félre. Több kis kopogást hallok még. Én is félreállok, az óra mögé rejtőzöm. A sötétben alig lehet kivenni a görnyedt bácsi alakját. Bottal közlekedik, köhécsel. És lassan halad, ez a legidegesítőbb. Meg lehetne ölni, simán azt hinnék, hogy megfulladt álmában. Jean nem örülne. Azon kapom magam, hogy fontos nekem, mit gondol ez a lány. Megvárom, amíg a papi elcaplat a folyosó vége felé. Gondolom, arra van a vécé. Ez nagyon jó nekünk, mert messze van. Mire visszaérne, talán már le is rendezünk mindent. Jeanre nézek. A telefonra. Ha tudott beszélni az iskolával, akkor már csak le kell lépnünk. Észrevétlenül. Az öregúr meg horkolhat tovább...

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 12 Feb. - 18:09

Wilmer & Jean

Érzem én jól, a képességem nélkül is érezném, hogy rosszul esetek neki a szavaim, így meg aztán főleg, hiszen belőle elég könnyű heves érzelmeket kiváltani, erre már ilyen rövid idő alatt is rájöttem. Ezért igyekszem engesztelően elmosolyodni, még ha a visszavágásból érezni is a bántó élt.
- Nem Wilmer, még véletlenül sem tehetsz róla. - nem kezdek el mentegetőzni, hiszen én nem tartom őt szörnyszülöttnek és egyébként is jót akarok neki, de persze ha valaki egész életében úgy töltött minden percet, hogy így néztek rá... Nem lesz könnyű dolga a beilleszkedéssel, de anno nekem sem volt és még most sem kimondottan, legalábbis vannak határozottan nehéz napok és ismerek olyanokat, akik szintén kívülállók még a birtokon is. Azért remélem, hogy Wilmer nem lesz és ha nehéz is lenne neki, engem már legalább ismer és remélem, hogy még ha egy-egy reakciót esetleg nem is értelmez jól azért tudja, hogy én tényleg jót akarok neki.
- Sokat nem, de tény, ami tény. - bólintok egy aprót, hiszen már bent is vagyunk és talán még szerencsénk is van, ha pont ma mentek el kiruccanni a háziak. Akkor lesz egy kis nyugalmunk, amíg megkeressük a telefont, esetleg eszünk valamit, ami nem tűnik fel annyira és aztán már csak meg kell várni a mentőosztagot. Milyen szép is lenne, ha ilyen egyszerűen menne!
- Majd elviszlek a helyi kis moziba. A birtok mellett van egy kis város, bár tényleg elég kicsi, de mozi van. - gondolom még ilyen helyen se volt, azt se tudom tv-ben látott-e egyáltalán filmeket, de a hangjából egyértelmű, hogy pocsék érzés lehet neki, hogy ilyen sok mindenből kimaradt. Na igen a legtöbben bele sem gondolnak, hogy azok az alapvető dolgok, amiket már megszoktak és számukra mindennaposak, másnak elérhetetlennek tűnnek. Az ételt illető szavaira bólintok, bár sok zsebem nincs, de amit tudok én is segítek elpakolni, hiszen ha nem maradhatunk hosszan itt, akkor muszáj lesz valami étel, amíg várjuk a felmentő sereget. Csak akkor torpanok meg, amikor meghallom a horkolást. Épp kettővel odébb van egy ajtó, egyértelműen onnan jöhet.
- Túl szép volt, hogy igaza legyen... - suttogom szinte csak magam elé egy halk sóhajjal. Hát akkor itt sem igen fogjuk tudni meghúzni magunkat, ha ez a Peter itthon maradt, vagy valami nagypapa, aki hiába alszik jó mélyen, felébredhet a zajokra, pedig nekünk telefonálni kell és ekkor szúrom ki pont az bejárati ajtó és a horkolás forrása között félúton a vonalas telefont. - Pedig muszáj telefonálnunk. - töröm az agyamat, hiszen kell valami megoldás, végül a szőnyeget próbálom óvatosan felgyűrni, hogy az ajtó elé toljam, az valamennyi hangot felfog, de...
- Megpróbálok telefonálni, de ha ki akarna jönni, ha felébredne, csak ne engedd ki, rendben? - pillantok Wilmerre, hiszen tényleg nem akarom, hogy bárkinek baja essen, de nem törhetünk be egy másik házba is, hogy telefont találjunk, ha már itt van.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 20 Jan. - 7:41

Összehúzódik a szemöldököm. Egy-egy ilyen nézéssel már találkoztam odabent. Utána mindig az jött, hogy miféle szörnyszülött vagyok, korcs, mutkó. Jean is megijed és azt érzem, hogy ezt nem képes elfogadni. Hogy nekem kimaradt minden ilyesmi.
- Csak szokatlan. De szerinted tehetek róla?
Egy kis sértődés van a hangomban. Ez nagyon nem tetszett. Hallom a szavaiból, hogy jót akar. Megint bátorít és akarok is hinni neki, egyszerűen arról van szó, hogy ezt a nézést jószándékú embertől még nem láttam.
- És tanultál tőle egyet s mást. Most jól jön.
Nem sajnálnám ezt a családot, vihetnénk, amit csak bírunk, mert mi aztán megérdemeljük. De abból nyomozás lenne, az pedig nem kell. Úgy kell itt járnunk, hogy egyáltalán ne is sejtse senki, hogy valaki betört. Egy telefon, ennyi. Egy kis kaja azért kéne, az még nem feltűnő.
- Tizenkettedike - suttogok vissza.
Bent nagyon figyeltek az időre. Minden kísérletnél feljegyezték a papírra a dátumot és én is megtanultam nyomon követni az időt. A tévében is, a rádióban is figyeltem mindig. A mai pedig különleges dátum. Egy új élet kezdete.
- De jó nekik...
Most döbbenek rá, hogy mennyire más a normális emberek életmódja. Úgy döntenek, hogy színházba mennek és nincs sehol egy őr, nem verik meg őket, el tudnak menni színházba. Békésen telnek a napjaik.
- Színházba járók. Peter. Jean, kéne vinnünk ennivalót is.
A hűtőt nem nyitogatom, mert az hangos lehet. A kenyértartóban látok pár szeletet, azt zsebrevágom szalvétástól. Gyümölcs is van, alma, narancs és egy ananász. Olyat még nem ettem. Túl nagy. Pár alma még belefér. Igyekszem halkan lépni és követem Jeant. Ez az ő világa. Egyelőre sehol senki, fényt se látni. Valami ütemes kattogást hallok csak. A dokik mérőeszközei szoktak ilyen hangot kiadni.
- Pszt. Hallgasd!
Valaki horkol, de nagyon. Talán Peter az. Elfelejtette, hogy előadás van.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 16 Jan. - 15:07

Wilmer & Jean

Elkerekedik a szemem. Olyan furcsa, hogy számára tényleg egészen alapvetően emberi kapcsolatok is furcsának és újnak hatnak, mert egyszerűen nem volt bennük része?
- De azért remélem, hogy nem kellemetlen. Majd sok mindent megtapasztalsz idekint, ami ott nem volt. Sok jó dolgot. - teszem még hozzá egy gyors mosollyal. Hát igen az emberi kapcsolatok sokrétűek és nagyon remélem, hogy nem fogja túl hamar az árnyoldalakat megtapasztalni, hiszen azok is akadnak a birtokon is, néha... Ott se mindenki tökéletes, ahogyan sehol sem, de azért nagyon remélem, hogy sok jó tapasztalatot is szerez majd. Nekem sincs kifejezetten sok barátom, de ők fontosak számomra és nem is tudom mi lenne velem nélkülük.
- Azt nem mondom, hogy profin, de van egy barátom, aki igen jól ért a dolgok eltulajdonításához. - hát igen bár ő nem mondaná magát tolvajnak, inkább érték átcsoportosításként emlegeti, amit csinál és persze én nem is vagyok olyan gyors, mint ő, de azért tudok egy-két trükköt és persze a képességemmel nem olyan nehéz zárakat kinyitni. Ha pihentebb vagyok akkor még egyszerűbb is, de most is megoldom majd.
- Köszönöm! - pillantok rá, amikor bakot tart és felhúzva magamat be is mászom. Azért remélem, hogy szerencsénk lesz. Az út során még nem sokszor volt és már igenis megérdemelnénk, hogy végre egy kicsit könnyebben menjenek a dolgok. Az is valami, hogy kint nem volt kutya és egyelőre itt se került elő semmiféle csaholó, vagy dörgölőző állatka, aki zajt csapna. Első körben körülnézek a konyhában és egyből a hűtőre siklik a tekintetem.
- Talán szerencsénk van... ha ez ma van, akkor színházban vannak. Hányadika lehet? - a falon látok egy órát, ami épp elüti a fél 8-at. A cetlin pedig a hűtőn egy figyelmeztetés, hogy valami Peter ne felejtse el a 7 órakor kezdődő előadást. Oh add, hogy az ma legyen! Naptár nincs kifüggesztve, ezért egyelőre suttogok, mert ha netán mégis vannak itthon... de akkor nem lenne minden sötét, hiszen csak nem alszanak ilyen korán igaz?
- Nagyon óvatosan és kérlek... ne bánts senkit, nem tudjuk kik élnek itt. - nem szeretném én, ha a frászt hozná az itt lakókra, hiszen lehet, hogy kedves, jó emberek, akik nem érdemelnek semmi rosszat, de ha van egy kis szerencsénk, akkor ehetünk valamit és egy kicsit meghúzhatjuk itt magunkat és talán még telefonálni is tudunk. Csak legyen egy kis szerencsénk!

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 29 Dec. - 18:06

Talán túlzottan aggódom Jean miatt. Nem akarom a kedvét szegni ezzel. Erős ő, nagyon is az és ezt el kell fogadnom. Azt érzem, hogy meg akarom óvni mindentől, a világ összes bajától. Azért, amit tett értem, hogy felnyitotta a szememet. És a kaput.
- Majd ennem kell, de bírom.
Mosollyal erősítem meg. Érzem már a gyomromat, mert akármilyen erős is a testem, meglett felnőtt embereket emelgetni nem könnyű. A pokróc már semmiség. Lelkileg pedig rendben vagyok, igazából azt sem látom még, hogy megnyugodhatnék, hisz bármikor felbukkanhatnak az üldözőink. Mikor leszek nyugodt? Mikor hihetem, hogy nem jönnek el? Jeant is elrabolták. Ezt hagyjuk most...
Sokat jelent nekem, hogy Jean itt van velem. Ahogy lenézek rá, mivelhogy kicsit alacsonyabb nálam, olyan családias minden. Libabőrös vagyok, ahogy belém karol. Megint rápillantok. Kicsit várok, mielőtt kimondom, csak pár lépés után kezdek beszélni.
- Ilyet még csak a tévében láttam. Odabent nem épp a karolgatás volt jellemző.
Ha belém karoltak, az úgy volt, ahogy Jeant is cipelték. Nem szerettem, ezért működtem együtt, hogy legalább mehessek a saját lábaimon.
- Értesz a betöréshez? - kérdezem meglepődve.
Először nem is az ereje használatára gondolok. Vannak más megoldások. Ilyet sose tanultam, én legfeljebb be tudnám nyomni valamelyik ablakot vagy ajtót.
Mikor Jean beszélni kezd és megáll, figyelek. A környéket nézem. Sehol senki. A kattanásra felkapom a fejem. Így egyszerűbb volt, igaz.
- Segítek.
Most már csak suttogok és bakot tartok neki, hogy fel tudjon lépni. Itt nem ússzuk meg ujjlenyomat nélkül, de ha ügyesek leszünk, senki nem fog keresni nyomokat. Ha Jean kész van, én is feltornászom magam, menni fog, mert a kondícióm elég jó, hála a napi gyakorlatoknak. Arra gondolok, hogy még nem használtam telefont. Nem is lett volna kit felhívni. Kísérő vagyok, úgyhogy teszem a dolgom, figyelek és ha valaki felbukkan... Nem kéne megölni, mert az gyanús. Nem tudom, mit teszek, ha találkozunk egy lakóval vagy egy háziállattal. Utóbbit talán megenném, ha nem túl nagy. Azért ez furcsa gondolat, betörni valakihez és megenni a kis kedvencét. Rosszabb érzés, mint embert ölni.
A konyha szépen van tartva, tele a csöpögtető, üres a mosogató. Remélem, a padlón sincs semmi leejtett tárgy, amivel zajt csapnánk. A kinti lámpák fénye nem elég, hogy mindent lássunk. Intek Jeannek, hogy előremegyek. Kilesek a folyosóra és próbálok rájönni, merre kéne indulni. Lehet, hogy ehhez is ő kellene inkább. Én cellában éltem, nem házban, nagyon idegen ez az egész.

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 14 Dec. - 20:40

Wilmer & Jean

- Persze, de ne aggódj, csak pihennem kell egy kicsit. - mosolyodom el, bár fáradtan, de azért mégis csak mosoly van az arcomon. Megpróbálok persze közben nem nagyon gondolni mindarra, ami történt, hiszen lássuk be két ember meghalt és az egyik az én kezem által, amit még valahogy jobb, ha nem gondolok át jobban, mert akkor valószínűleg végképp képtelen lennék bármire is koncentrálni. Pihenek inkább egy keveset, aztán majd találunk egy megfelelő házat és minden rendben lesz. A birtokon már tényleg rendesen ki tudom majd pihenni magamat.
- Bírni fogod, egyáltalán... te jól vagy? - azért igen némi aggodalommal pillantok rá, sőt nem is csak némivel, van azért belőle bőven, hiszen azzal voltunk eddig elfoglalva, hogy én hogy vagyok és azzal, hogy nekem mennyire volt fárasztó a képességem használata, de neki is ugyanúgy nehéz lehet. Bár másképp élt, de nem hiszem, hogy benne semmi nyomot ne hagyna, hogy megöl valakit, vagy épp az, hogy idekint van. Még igazán lehetősége sem volt arra, hogy kiélvezze és tudom lesz majd, amint a birtokra érünk, de valahol mégis csak illene neki is teret adnom és nem csak azzal foglalkoznunk, hogy én hogyan vagyok.
- Menni fog, már valamivel jobb és van még erőm. - aprót bólintok, de már talán csak megszokásból is mégis csak belé karolok. Úgy megnyugtatóbb és egyébként is ketten vagyunk ebben az egészben és szeretném, ha érezné, hogy nem csak rólam van szó, nem csak miattam kell aggódni, hanem ő is ugyanúgy fontos.
- Ha még sem, az sem gond, megoldjuk. - pillantok rá. Hát akkor nézzük meg a házat, bár talán vannak odabent, de ha elég ügyesek vagyunk... meg lesz a telefon és elérem valahogy Hanket és akkor már nyert ügyünk van. Egyelőre tehát nincs mit tenni, körbe kell járni, keresni valami használható ablakot, ahol be is tudunk jutni, de egyelőre én egyet sem lelek. - Na jó... menni fog, be kell jutnunk. - részben inkább csak magamnak mondom, ahogyan nagy levegőt veszek és igyekszem az ablak benti apró kis billenőjére koncentrálni. Talán valami konyha körül lehetünk, mert nem látni az ablak mögött csicsás függönyt. Halk kattanás jelzi, hogy sikerül a művelet és ahogyan az ablak aljához nyúlok már mozdítható is. Be tudunk mászni, de persze nagyon csendben kell majd lennünk, hogy még véletlenül se halljon meg minket senki sem, ha netán mégis vannak odabent, csak épp alszanak.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 19 Nov. - 9:01

Szeretek Jeannel beszélgetni. Még biztosan fogunk is, az iskolában, amit ígér. Nem fogom őt elfelejteni, nem is tudnám. Most nem vitatkozunk. Mindketten hiszünk valamiben, mindketten engedünk valamiben, megvan az összhang, ez a lényeg.
- Rendben. Ha bármit tehetek érted, szólj azonnal, jó?
Aggódom érte. Kimerült és ha ő nincs, én sem szöktem volna meg. Simán elkaptak volna. Tartozom neki és nagyrészt rajta múlik az is, hogy tényleg hazajutunk. Kicsit kezdem beleélni magam, hogy barátokat találok, hozzám hasonlókat. Nem rács mögött. Ahogy indít, elfoglalom a helyemet. Már nem izgulok annyira. Jól vettük az első akadályokat és a kinti világban is haladunk. Legyőztük a két ellenséget. Figyelem az utat és a visszapillantó tükröt. Úgy látom, nem követnek. Meddig lesz ez így? A gondolataimba mélyedek, csendben, nyugalomban.
Mikor elérjük az erdő szélét és a távolból már látok egy kéményt, akkor szólok.
- Álljunk meg, itt kirakom őket.
Ha Jean hallgat rám, akkor kipattanok és hátulról kiveszem a rosszfiúkat. Az öreget arccal a földre dobom. Pont van itt egy pocsolya, abban landol, orral lefelé. Ha a gerinctörés után még élt is, ebbe biztosan belefullad. Nem tudom sajnálni. Ki tudja, mit tett volna velünk? Ahogy Jeanre nézett, az már eleve indok volt, hogy meghaljon. A másikat pokróccal együtt hozom ki és úgy döntöm le, mintha tényleg verekedés történt volna. Talán beveszik. Basszus, a pokróc! Ezt nem hagyhatjuk itt, lebuknánk a vérük miatt. Rájönnének a zsaruk, hogy nem az történt, amit szeretnék, hogy gondoljanak.
- Ezt el kell vinnünk. Menni fog a séta? Gyere!
Ha máshogy nem megy, belém karolhat. Erősen fogom tartani. Másik oldalamon cipelem a véres pokrócot. Ahova betörünk, ott majd bedobom a mosógépbe a többi szennyes közé. Ha közelebb érünk, egy jó nagy ház fogad minket. Gyönyörű a kertje, még arra is gondolok, hogy szívesen élnék itt. De ugyan kivel? Más mutánsokkal? Nem is tudom, kicsit ijesztő. A lényeg, hogy rengeteg búvóhelyet ad a sok virág, bokor és egyéb. Ha valaki mégis megjelenne az ablakokban, amik teljesen sötétek, be tudunk húzódni előlük. A kerti lámpa világít, ennek nem örülök.
- Sok az ablak, valamelyiket csak nyitva hagyták.
Most nem tudok annyira figyelni a lányra, mert a környéket pásztázom. Békés, csendes kertváros. A távolban ugat egy kutya, messze. Az is lehet, hogy nem miattunk. Remélem.

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 11 Nov. - 19:58

Wilmer & Jean

Persze megértem én azt is, amit ő mond és persze egészen más esetében ez, mint az én esetemben, akit nem értek olyan durva dolgok és azok is csak elég rövid ideig. Tőle lényegében elvették a gyerekkorát, az életét, a családját és bezárva kellett felnőnie cseppet sem kellemes körülmények között. Talán az én helyében én most ugyanígy gyűlölnék mindenkit, mint ahogyan Ciklon fél az emberektől, pedig azt hinnéd, hogy az ő erejével ez képtelenség és mégis... Sosem lehet tudni, hogy egy ilyen helyzet mit hoz ki az emberből.
- Tudom és... végtére is megértelek, tényleg. Ez így... - senkinek sem egyszerű, ezért végül csak egy sóhajjal zárom le a dolgot. Persze könnyen utálni őket és könnyebb elpusztítani azt a helyet, csak épp ahogyan a professzor is már oly sokszor mondta, ha harcolunk velük annak nem lehet jó vége, ahogyan annak sem, ha bántjuk őket, ahogyan most mi is tettük, mert nem volt más választás, de ettől még nem könnyű kezelni. Meg akartam védeni Wilmert és tudom, hogy csak így juthatunk haza, de... mégis megöltem valakit, aki talán megérdemelte, de van nekem jogom ezt eldönteni? Ezért is hagyom ezt most rá, a takarítást, mert nekem biztosan nem menne. Amíg ő megteszi én valamelyest legalább összeszedem magamat minden tekintetben, lelkileg és fizikailag is. Van még dolgunk, egyelőre tehát nem adhatom fel a dolgot semmiképp sem, főleg mert nem csak rólam van szó, hanem Wilmerről is.
- Menni fog, hazajutunk. - fáradt, de biztató mosollyal pillantok rá mielőtt még indítanék. Már nem kell sok, hogy elérjük a várost és keressünk egy telefont és végre értesíthettünk valakit. Menni fog, mert mennie kell és innen már tényleg nem is kell sok, hogy elérjük a célt.
- Már csak egy jónak tűnő ház kell. - ahol nem látunk túl sok mozgást és ahová gond nélkül be lehet jutni és ahol nem zavar majd senki sem. Olyan, ahol nem ég a villany és talán otthon sincs senki és lehetőleg észrevétlenül be tudunk jutni. Túl sok kérés egyszerre?

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 29 Okt. - 9:37

Komolyan nézek Jeanre. Én nem tartok magamtól. De ha ő magától igen, az elég nagy probléma. Ezek szerint nem tudja teljes mértékben uralni az erejét. Lehet, hogy még kevés volt az idő abban az iskolában. Jeannél jobb útitársam mégsem lehetne.
- És ha nincs választása? Akkor is azt teszi, amit tesz. Lehet, hogy a kormány öletné meg, ha nem vállalná. Bocsáss meg, Jean, de nem tudom őket ártatlannak tekinteni.
Kemény szavak ezek, érzem és talán nincs is igazam, de én hiszek. Ebben hiszek. Biztos, hogy sok pénzt kapnak, a nagyok hatalmat is, ezért csinálják. Kegyetlen lennék? Olyan, mint ők? Nem. Nekem jó okom van ilyeneket gondolni.
Mikor meghallom Jean bizonytalan válaszát, úgy érzem, tennem kell azért, hogy ne legyünk bizonytalanok. De először Jeanről gondoskodom.
- Ne érints meg semmit, jó? Az ujjlenyomatunknak nem szabad itt maradnia.
Adok másik zsebkendőt is. Vagy ha találtunk kesztyűt az egyenruhán, akkor erre sincs szükség.
- Szerintem jobb lesz. Nem olyan feltűnő. Kocsilopás fel sem merül.
Nekünk se lesz nyomunk. A hadsereg gyanút foghat, de ők se juthatnak előrébb. Most kicsit sajnálom, hogy nem tanultam többet. Ha kitanítanak és mindent ellenük fordíthatok, mindent, amit tudnak, az még édesebb bosszú. Jean megérti, mit akarok és tudja, hogy ez kényszerhelyzet. Nagyon okos lány, tisztelem, bármennyire nem értünk egyet bizonyos dolgokban.
Ha kell, eltámogatom őt a kocsiig. Aztán végzek egy kis takarítást. A megkéselt fickót rárakom egy pokrócra, amit bent találtam. Rohangálás ez a javából. Gyorsan el kell takarítani a vért. Szerencsére még nem alvadt oda. Kesztyűjük van, úgyhogy nem kell zsebkendővel vacakolni. Mikor megvagyok, a kocsihoz rohanok és kinyitom a hátulját. Először az öreget rakom be, hanyagul. Neki mindegy. A másikon még finomítok, a fejét odaverem a földhöz. Azt fogják hinni, elesett, nagyon rosszul és betört a koponyája. Pokróccal együtt, óvatosan rakom be. Remélem, nem vérez össze mindent. Zárok és futok előre.
- Meglennék. Bírni fogod? Segítsek esetleg?
Ha mondja, mit csináljak, én segítek. Egyszerűbb lett volna fuvart kérni és utána megölni a sofőrt, de ezektől nem várhattunk ilyet. Bárkit megöltem volna? Bárkit, aki segít? Sajnos mindenki veszélyes. Később talán máshogy fogom látni. Most aggódom Jeanért. Csak nem tudom, mit tehetnék még.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 23 Okt. - 19:38

Wilmer & Jean

Ha tudná, hogy mennyire félek néha saját magamtól... Azért nem könnyű, amikor mások is furcsán néznek rád, csak a miatt, mert egy rémálmodtól majdnem leszakad a fél plafon a szobádban és enyhe földrengés okozol, ha túlságosan rossz a kedved... De nem érdemes ezzel túl sokat foglalkozni, hiszen lássuk be attól még semmi se lesz jobb.
- Azt hiszem... mindkettőnkre. - na igen a kérdése jó és eredetileg rá gondoltam, de ha jobban belegondolok azért mégis csak rám is él a dolog, hiszen az én képességem épp elég erős ahhoz, hogy igenis tartanom kelljen attól, hogy esetleg eluralkodhat rajtam és lássuk be abból nem sok jó sülne ki, ahogyan esetében sem, ha nem gondolkodna a tettei előtt, mert a düh és a harag vezérelné csak.
- Nem tudhatod nincs-e köztük olyan, akinek nincs választása. - vagy épp azt sem tudja, hogy mit is tesz, hiszen lássuk be nem olyan régen még Wilmer sem volt tisztában azzal, hogy ami ott történik az rossz. Én világítottam rá igazán, hogy az a kezelési mód, az a bánásmód, ahogyan a magunkfajtákkal bánnak nagyon nincs rendben. Most már ő is látja, na de attól még lehetnek ott olyan dolgozók, akik nem tudják ezt, vagy akiknek nincs lehetőségük ellenkezni, mert netán féltik az életüket. Nem tudhatjuk. És pont e miatt sokkol a saját tettem is, hiába hogy nem igen van választásom, de mégis csak általam hal meg valaki a szemem láttára. Tudom, hogy másképp Wilmerben nyugodott volna meg az a kés... de ez sajnos nem teszi megnyugtatóbbá a történést.
- Azt hiszem... igen. - bököm ki végül nagy nehezen, amikor azt kérdezi biztosan meghalt-e. Igazság szerint nem is hiszem, hogy képes lennék segíteni neki, a zsebkendőt is elég lassan veszem el és tartom az orromhoz, aztán csak csendben bólintok és indulnék el a kocsihoz, amikor mégis csak változik a helyzet és inkább másképp dönt. Szóval vigyük őket magunkkal? Igen nehéz lesz nem arra gondolni, hogy ott van két hulla a csomagtartóban és az egyik miattam vált azzá.
- Úgy gondolod így jobb lenne? Jól van... de én... képtelen lennék... - hozzáérni bármelyikhez is. Így is jól látszik rajtam, hogy nagyon megviselt ez az egész, amit tettem, hiszen mégis csak megöltem valakit, pedig jól mondta, hogy előzőleg még arról beszéltem, hogy nem szabad, hogy ilyesmit tegyünk, csak mert képesek vagyunk rá. Tudom, hogy van amikor nem igen van más választás, de ettől még nem lesz könnyebb.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 7 Okt. - 8:54

Vajon ez a lány felfogta, hogy mire képes, hogy mekkora hatalma van? És nem fél, hogy egyszer elszabadul? Mert én igen. Látom rajta, hogy borzasztó neki beszélni erről és nem is erőltetem tovább. Nagyon bátor volt, hogy elmondta nekem. Talán meg akarja mutatni, hogy megérdemli a bizalmamat. Egymásra vagyunk utalva.
- Örülök, hogy a professzor küzdött és győztetek.
Fura dolgok keringenek a fejemben. Jean jószándékú lány, egy igazi angyal, de veszélyes is. Mind azok vagyunk. A döntéseinken áll vagy bukik a világ. Képesek lennénk elpusztítani...ha akarnánk.
- Szerinted nem fogsz önmagad maradni? Vagy rám érted?
Nem provokálok én. Szeretném érteni, mire gondol. Ha magától is tartania kell, az sokkal nagyobb probléma. Magamért nem aggódom. Úgy érzem, tartom magam és nem lesz gond.
- Erre nem gondoltam még, de... Te is láttad, mit tesznek. Nem hinném, hogy megérdemlik az életet. Ez nem gonoszság. Igazság.
Azért valahol mélyen érzem, hogy megremeg a bizonyosság. Ha minden őrt, tudóst és kormányembert megölünk ott, akkor elégedett leszek? Visszakapom, amit elvettek tőlem? És nem állít fel a kormány még egy ugyanilyet, aztán még egyet? Ezzel máskor foglalkozom. Most csak szétrobbannék, ha tovább gondolkodnék rajta.
- Új lépcsőfok, ez nagyon szépen hangzik.
Némi gúnyt vehet ki a szavaimból. Ha arra gondolok, hogy vannak-e köztünk az emberek régi fajaiból, az ősemberek közül példányok, akkor csak az jut eszembe, amit a hírekben látni néha. Csontvázak, eltemetett eszközök. Halottak. Érdekes gondolat.
Jean jól beszél, azonnal reagál. Az öreg viszont nem fogja ezzel beérni. Vagy szenilis vagy rosszul lát, mindegy. Rossz ember, látom rajta.
Mozdulok és hallom roppanni, sőt törni a nyaki gerincét. Ha életben marad, akkor sem tudja már mozdítani semmijét. A másik ellen viszont nem lennék elég gyors. Mire fordulnék, már villan a kés, de... Jean! Megkönnyebbülök, ahogy a dagadt elterül. Csak nézem. Hullát közelről most látok először. Tudom, hogy haltak meg társaim, de nem mellettem és főleg nem az én kezem által.
- Biztos meghalt? Be kell vinnünk őket, hogy senki ne lássa meg a tetemeket.
Olyan hidegen mondom, mintha csak arról beszélnénk, hogy kabátot kell venni, mert jön a hideg idő. Megigazítom a szemüvegemet és most nézek vissza Jeanre.
- Ó, te vérzel...
Előszedek egy zsebkendőt és odaadom neki.
- Beülsz a kocsiba? Én beviszem őket.
Ha ez így rendben van, akkor elkísérem őt, nehogy összeessen. Már eddig is sokat tett, nem akarom, hogy kimerüljön. A társam ő, akire felnézek, akit becsülök a tettei miatt. Megvédett. Megmentette az életemet és ölt is ezért, pedig végig arról beszélt, hogy nem kéne.
- Várj, van egy jobb ötletem. Berakjuk őket a kocsiba. Olyan lesz, mintha elutaztak volna, aztán megálltak, vizelni vagy valami. Már bocsánat. Összevesztek és bunyó, késelés. Mi meg besétálunk a városba telefonálni.
Ha itt hagyjuk őket, felfedezik az üres kutat és az eltűnt kocsit. Jobb lesz így. De csak együtt csináljuk. Jean nélkül nem fog menni és nem is akarom. Ez a mi történetünk.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 2 Okt. - 16:24

Wilmer & Jean

Jól esik, hogy megfogja a kezemet, hiszen tényleg nehéz erről beszélnem. Nem is meséltem róla igazán senkinek sem. Hiába Alex a legjobb barátom a birtokon, de ez olyasmi, amiről még neki is csak igen körvonalakban számoltam be. Valahogy fájdalmas emlékezni rá, ahogyan az is az volt, amikor megtörtént, no meg a szüleim aggodalma és hogy utána mennyire tönkrement a kapcsolatom a húgommal... Az az egy nap, az az egy esemény igen sok mindent megváltoztatott az életemben.
- Nem... vagyis ezt nem tudom, hogy pontosan mikor halt meg, de a tudatában voltam, amikor meghalt és majdnem magával rántott. Hónapokig voltam kómában utána és ha a professzor nem küzd annyit értem... - na igen, talán még mindig egy kórházi ágyon feküdnék, vagy már feladták volna a szüleim és engedték volna az orvosoknak, hogy lekapcsoljanak a gépekről és vége legyen. De nem így lett és én sosem fogom tudni elfelejteni az arcukat, azt a hálát, amit a professzor iránt éreztek és azt a mérhetetlen aggodalmat, amit én is éreztem, ami szinte a földbe préselt, amikor magamhoz tértem és meglátták, hogy jól vagyok.
- Igen, de közben fontos, hogy önmagunk is maradjunk igaz? - tudom, talán nem kellene folyton újra és újra ismételnem, mintha minden áron erősíteni akarnám benne, hogy legyen óvatos, hogy ne lépjen át egy határt, hogy a harag nem megoldás, de hát érzem benne, főleg amikor azokról az alakokról van szó és meg is értem, csak hát... ez semmi jóhoz nem vezet. Nem válhatunk olyanokká mint ők, nem lehetünk gyilkosok.
- Tudom én, de ha végzel velük, ha sikerülne... úgy jobban éreznéd magad? Nem félsz, hogy egyszer valami végleg elpattan benned? - azért lássuk be ez egyáltalán nem egyszerű téma és talán nem is itt kellene megbeszélnünk, hanem a birtokon egy nyugodt helyen, az erdőben a fák alatt egy kis tisztáson, de ha most jött fel... hát az sem megoldás, ha egyszerűen a szőnyeg alá söpörjük addig.
- Nem az számít, hogy mások minek látnak, hanem hogy mi minek gondoljuk magunkat. Egy új lépcsőfok vagyunk a fajunk számára. - én nem tekintek magunkra szörnyekként. Mások vagyunk, de hiszek és hinnem kell benne, hogy idővel másképp látják majd, hogy idővel a világ elfogad majd minket úgy, ahogyan vagyunk és hogy nem lesz szükség rá, hogy megvédjük magunkat úgy, ahogyan néhány pillant múlva a két alakkal szemben.
- Csak kirándulunk a környéken, de lefulladt a kocsink. - vágom rá szinte azonnal, de tovább kérdezősködnek. Azért meglep a feltevés, hogy testvérek lennénk, hiszen nem gondolom, hogy sokban hasonlítunk, de ez most igazán nem számít, csak az a lényeg, hogy tudjuk merre van a város és hogy tovább álljunk és hogy...
Gyorsan történik minden, észbe kapni is alig van időm, az egyik fickónak máris vége. Ezzel csak nyomot hagyunk magunk mögött tudom, de most nem tudok gondolkodni. A fickót nézem, a másikat, akinek kés villan a kezében és amivel természetesen Wilmernek próbál rontani. A szívem hevesen dobog és tudom, hogy nem szabad és nem akarom, de vannak helyzetek amikor. A fickóra koncentrálok a kés lendül, de nem arra, amerre ő akarja. Wilmert szúrná vele hátba, de a keze mégis önmaga felé fordul. Újra megered a vér az orromból. Túlerőltettem magamat ez már nyilvánvaló, és valami miatt a gát, ami azt mondja nem egy pillanatra egyszerűen leomlik a kés pedig, mint a fajon úgy csúszik a fickó mellkasába, aki tágra nyílt szemekkel üvölt és nem érti miért szúrja le saját magát. Összeesik, magamhoz térek és megkövülten nézem a jelenetet, a vérét, ahogyan szépen folydogál ki a mellkasából, és indul meg a szája szélén egyelőre csendesen, mert a kés most még ott van a helyén.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! »

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 17 Szept. - 10:10

Észreveszem, milyen tisztelettel beszél a profról, ezért nem jegyzem meg, hogy nem a névadás az illető erőssége. Már úgyis mondtam, csak akkor még nem tudtam, honnan jött ez a "Csodalány". Csodák vagyunk? Félelmetes csodák. Csak hallgatok és megfogom Jean kezét, mikor nehezen kezd bele a történetébe. Érdekel és szerintem tudja, hogy én nem fogok rá haragudni vagy nem nézem le, bárhogy is szóljon a sztori.
- Hű...mármint úgy ment el, hogy meghalt, de te még tudtad tartani a lelkével a kapcsolatot?
Vagy a barátnője volt kómában és Jean is ment utána. Mindkettő óriási hatalmat mutat. Épületeket mozgat meg és bárki felett átveszi az uralmat. Látom, hogy jók a szándékai, de ekkora erőtől én is megijedek kicsit. Megértem a szüleit.
- Persze, úgy lesz. Jean, ugye tudod, hogy hősök leszünk, mikor ezt megtesszük!
Őt már most annak látom. Felébresztett, leverte a fejemről a propaganda szemüvegét és segített kijutni. Tényleg mindenkit ki akarok szabadítani és le akarok számolni ezzel a bagázzsal. Nem a dicsőségért. A szabadságért. És bosszúból is. Nem tudom, melyikre vágyom jobban.
- Nehezet kérsz, Jean. Évek óta olyanok között élek, akik gyűlölnek, mert félnek tőlem és fegyverrel tudnak visszatartani, meg mindenféle anyagokkal. Most is a nyomunkban lehetnek. Utálom őket, szívből.
Ellenkezek, magyarázok, de tudom, hogy tiszta fejjel kell gondolkodni. Elvileg hidegvérű lennék vagy mi, mennie kell. Akkor is, ha a szívem tele van valami egész mással.
- Nem is én gondolom ezt magunkról, hanem mindenki más. Szerinted mik vagyunk?
Erre nem tudnék választ adni. Mikor fegyvernek neveztek, azt megtisztelőnek éreztem, most már látom, hogy egy darab tárgynak néztek. Nem, nem.
Az öreg elvigyorodik, mikor meghallja Jean hangját. Nagyon nem tetszik nekem. A haverja csak csodálkozik és ő válaszol, miközben a hasát vakarja.
- Arra van. Két kilométer. Honnan jöttök?
Az öreg beletúr a szakállába és csípőre teszi a kezeit. Mikor Jean megfogja az enyéimet, ránézek. Kérdően. Mit gondol, mit szeretne? Ráhagyom a válaszadást.
- Arrafelé nincs semmi, honnan a frászból jöttök? Megszöktetek otthonról? Testvérek vagytok, ugye? Annyira hasonlítotok egymásra.
Erre elmosolyodom. Úgy látszik, a szemüvegét bent felejtette. Talán kicsit hasonlítunk és érdekes módon a lelki egység kezd alakulni, pedig alig ismerjük egymást. Van bennünk valami közös, ami csak bennünk, különlegesekben van meg. A mosolyom olyan széles, hogy a számat is kinyitom és mikor a pocakos meglátja a nyelvemet, úgy hátralép, hogy rögtön hanyatt is esik. Az öreg meg fejcsóválva néz le rá. Most ragadom meg az alkalmat, hogy kitépjem a kezemet Jean fogásából és nekiugorjak a szakállasnak. Ha ez sikerül, oldalról állba verem, olyan erővel, hogy a feje meg is fog fordulni. Aztán még a másik kell és miénk a kocsi. Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy elmondják bárkinek, mit láttak!

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 14 Szept. - 16:03

Wilmer & Jean

Bármennyire is átkoztam a sorsot, hogy egy ennyire rettenetes helyre kerültem, ha jobban belegondolok végül is jól sült el a dolog, hiszen ha nem rabolnak el, akkor Wilmer még mindig be lenne zárva oda és talán eszébe sem jut, hogy meg kellene próbálkoznia a szökéssel és talán akkor semmit sem tudok meg a helyről. Persze könnyen lehet, hogy a professzor már eleve tud a szörnyű intézményről és nem fogok neki újat mondani, de hátha segítek azzal, ha legalább beszámolok róla, vagy legalább a környéket leírjuk és persze Wilmer is minél többet elmond. Ez azért mégis csak érhet valamit.
- A professzortól kaptam a nevemet, még a legelején. - és láthatja nekem tényleg nem jelent gondot, nem zavar a név, amit kaptam. Talán egyszerű, talán nem hatásos annyira, de már így is vannak elegen, akik furcsán néznek rám, nem lenne jó e mellé esetleg valami ütős név is, hogy netán a miatt csak még rosszabbakat gondoljanak rólam.
- Hogy az enyém? Hát... az enyém inkább egy tragédia miatt jött elő, bár már előtte is voltak apró jelei, de a telepátia... - aprót sóhajtok, amiből azért sejtheti, hogy erről nem egyszerű beszélnem. - Gyerek voltam még, fiatalabb jóval, amikor a legjobb barátnőmet elütötte egy autó, az utcánkban, én pedig valahogy ösztönösen kapcsolódtam hozzá, akkor is, amikor elment. Kómába kerültem, hosszú hónapokra és azt hiszem, ha a professzor nem küzd eleget értem, akkor nem is jövök vissza. - na igen, nem volt egyszerű időszak, főleg a szüleimnek sem. Furcsa volt, mert mintha félig-meddig érzékeltem volna a külvilágot és közben még sem. A professzor néha eljutott hozzám, de sok idő telt el, amíg csak érzések jöttek tompán, teszem azt a szüleim mérhetetlen aggodalma. Nem volt kellemes érzés.
- Igen, ördögök, de elmondunk mindent, amit tudunk és azokon is segítünk majd, akik ott maradtak rendben? - tényleg hiszek benne, hogy tehetünk valamit, bár persze az első lépés az lenne, hogy eljussunk a birtokra, addig nem igen jutunk egyről a kettőre.
- A harag most nem segít, ha azt akarod, hogy jól menjenek a dolgok meg kell nyugodnod. - igen most hogy ennyire közel vagyok hozzá, még ha nem akarnám is érezném, hogy minden szavából süt a gyűlölet, amit egyébként megértek, csak hát most nem vezet jóra. Ha mégis megtalálnak minket, akkor az a fontos, hogy nyugodtak legyünk, higgadtak, mert ha dühében elkezd pusztítani abból még nagyobb baj is lehet és csak növeljük az esélyét, hogy visszakerüljünk oda.
- Nem vagyunk szörnyszülöttek, rendben? - tudom időbe telik majd, amíg ezt elfogadja és megérti, de akkor sem vagyunk azok és ezt meg kell értenie. Nem akarom, hogy így gondoljon magára, csak azért mert mások ezt plántálták belé, de végre legalább előre jutunk, ott a benzinkút és akkor a város is közel van, ami azt jelenti, hogy találhatunk egy telefont. Az öreg kérdésére csak megrázom a fejemet, csak aztán moccanok, remélve, hogy annyiban is hagyja a dolgot.
- Jó napot! Csak arra lennénk kíváncsiak mennyire messze van a város. - vagy falu, ami a közelben van és persze felmérhetjük a kocsi helyzetet is, bár sokan nincsenek itt, így azért nehezebb, de egy kisebb furgon parkol az épület mellett, talán pont a láncdohányos alaké lehet. Még sem szívesen vinném el, de tény hogy nehezen állok a lábamon és nem tudnék mindkettejükre hatni. Valahogy akaratlanul is Wilmer kezébe csúsztatom az enyémet, mintha ezzel meg tudnék akadályozni bármiféle kellemetlenséget, hogy olyat csináljon, amit nem kellene, teszem azt úgy vinnék el azt a kocsit, hogy baj legyen belőle.

♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » ©

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 26 Aug. - 8:49

Bele se gondoltam még, mennyire kemény helyzet ez egy egyszerű diáklánynak. Abban az iskolában talán ilyesmit is tanítanak, azért kezeli ilyen jól. Én évek óta kiképzésen veszek részt, könnyebben veszem az egészet. Izgultam, nagyon is, de nem bénított le az idegesség. A nevetés mindkettőnkön könnyít.
- Nem tudom, mi lenne jobb. Egyébként ki nevezett el így?
Ha számára fontos személy, akkor értem, hogy beéri ezzel.
- Fiatalság, erő, lelkesedés, olyasmi, amit például az itteni vén fószerek, a katonák, meg a tudósok már elfelejtettek.
És én? Azt se tudom, hány éves vagyok. Jeannek se lehetett egyszerű.
- Neked hogy jött elő a képességed? Itt azt mondják, váratlanul szokott történni és néha tragédia is van belőle.
Én megharaptam egy őrt, aki be akart fogni. Nem bánom. Megharapnám mindet, sőt kitörném a nyakukat, a gerincüket. Azoknak is, akik akadályoznának a szökésben. Nem leszünk többet rabok.
- Alig várom. Pokoli belegondolni, hogy fogták és elvették az emlékeimet. Hogy meg akarták tenni, engedélyt kaptak rá és képesek is voltak erre. Az ördög maga, az vezeti ezt a helyet, sok kis ördöggel.
Jeannel is miket csináltak? Elrabolták, húzták a földön. Lekötözték. Egy kislányt. A dühöm egyre fokozódik. Pusztítani akarok. Már az is jólesik, hogy a kocsit elküldjük a mélybe.
Jean lépései csak kicsit bizonytalanok. Ha azzal tudok segíteni, hogy belémkarolva mehet, szívesen teszem. Azt érzem, hogy érte bármit megtennék. Újat hozott az életembe, fényt, utat mutatott. Fülelek, de az üldözőink sehol sincsenek.
- Ha szerencsénk van, követik a jeladót, ami állítólag van a kocsikban. Mehetnek le a mocsárba.
Fulladjanak is bele. Mind. Még mindig mérges vagyok. Bosszúra szomjazom, de tudom, hogy először biztonságos helyre kell jutnunk Jeannel.
- Miért? Ők vigyáznának ránk, szörnyszülöttekre? - bukik ki belőlem.
Nem hiszem, hogy számíthatnánk az emberekre. Meglátják a nyelvemet és szívinfarktust kapnak. Aztán hívják a 911-et és a bulvármagazint. Minket meg elzavarnak. Nem akarom Jeant bosszantani. Nem tudom, mit teszek, ha döntenem kell.
- Egy benzinkút! - mutogatok, ahogy meglátom a nagy logo-t és a jellegzetes épületet.
Lehet, hogy közel a város. A kúton viszont mindig van kocsi, jól feltankoljuk és mehetünk. Észrevesznek, de azon segíthetünk... Meglátok egy pocakos atlétást, meg mellette egy vén fickót olyan szakállal, mint amit Abraham Lincoln, Amerika büszkesége hordott. Egy doboz cigit babusgat az öreg, cserzett arcú férfi. Ő lehet a főnök. A másik épp molyol egy szivaccsal, de mikor az öreg szól, odafordul. Feltolja a fején a sárga baseballsapkát. Csípőre tett kézzel nézik, ahogy közeledünk.
- Van tüzetek? - kérdezi az öreg, betegesen rekedt, láncdohányos hangon.

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 16 Júl. - 21:26

Wilmer & Jean

Nevet és én képtelen lennék nem vele nevetni, pedig nem rég még az sem volt biztos, hogy kijutunk, de most minden fáradtság ellenére a nevetéssel együtt valahogy a feszültség is távozik és ez jó, ennél jobb dolog nem is történhetne most. Hank még a távolból is segíteni képes, ami nem csoda, ő egyébként is segítőkész és mint említettem kedves is. Ezt majd Wilmer is megtapasztalja, amint visszaérünk, mert visszafogunk. A szavaira csak elmosolyodom. Meg fog lepődni és örülni fog neki és én örülök, hogy segíthettem és remélem segíthetünk másoknak is.
- Nem tudom, sosem vágytam dicsőségre és egyébként is mi lenne jó? Nem gondolkodtam rajta sosem. - igazából meg vagyok ezzel a névvel. Persze viszonylag egyszerű, nem írja le úgy pontosan a képességemet, de mégis mi foglalná össze a telepátiát és a telekinézist? Akinek egy fajta képessége van annak könnyebb, vagy ha valami jellegzetességet ad, mint Wilmer esetén. Na de nálam... gőzöm sincs mi lenne jó.
- Kamasz... igazából nem tudom ez mit jelent pontosan. Sosem volt átlagos kamaszkorom és nem is lesz, a magunk fajtáknak az nem igazán jut. - hát igen és én ezt már elfogadtam. Sosem jártam bulizni és aznap, amikor a legjobb barátnőm meghalt minden megváltozott. Egy pillanat alatt és nem hiszem, hogy ez valaha más lenne, mivel én sem leszek más. Maradok, aki vagyok és nincs ezzel baj, elfogadtam már.
- Nem tudom, talán, de a professzor jobban ért ehhez, ő majd segít, találkozni fogsz vele. - ez nem is kérdés, hiszen azért is megyünk a birtokra és tudom, hogy segíteni fog majd Wilmernek is, ahogyan már sokaknak.
- Több emberre koncentrálni nehéz, máskor sem megy jól, de most fáradt is vagyok. Majd jól körülnézünk. - és persze ő is segít, de azért nem akarom, hogy bárkinek baja legyen, hiszen nem akarunk ártatlanokat bántani igaz? Remélem, hogy minden rendben lesz, jó lenne már a birtokon lenni. Hamarosan elérjük a célt, ahol eltüntetjük a kocsit. Tényleg rá hagyom ezt most, bár azért tudok menni, de tényleg pihennem kell és most nem fér bele egy kiadós alvás. El kell érni a várost, kell egy telefon és mindez nem a legegyszerűbb vállalkozás, ezzel én is tisztában vagyok, de... megoldjuk, mint ahogyan kijutottunk, összefogással.
- Menni fog és megcsináljuk, én is tudom, mert látnod kell a birtokot és meg kell lepődnöd. - elmosolyodom, és azért mégis csak pár lépés után belé karolok. Ennyi azért nem árt, könnyebben elérjük a célt. Nem hallani kocsit sem a távolban, talán elég gyorsak voltunk, nem követnek, vagy nem tudnak, nem akarnak, elég jól megrongáltam a kijáratot. Nem számít, a fő, hogy rendben legünk és megússzuk, már csak egy olyan épület kell, ami alkalmas lehet majd, ahol van telefon és ahol csak egy valaki él, hogy senkinek se... - Nem szeretném, hogy bárki megsérüljön, rendben? - olyan ne, akinek semmi köze ehhez az egészhez. Olyan ne, aki csak egy ártatlan civil.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 11 Júl. - 20:44

- Egy kék jeti, aki kedves. És félénk is.
Nevetnem kell. Hangosan és fékezhetetlenül. Ha előttem lenne az illető, talán nem így lenne, de most nagyon nevetek. Mint egy tévéreklámon amiben jegesmedvék játszanakd strandlabdával.
- Meg akarok lepődni, Jean!
Ténylrg így van. Nehéz elhinni, amiket mond. Erőkben lehet hinni, de hogy így élnek! Szabadon, boldogan. Félénken? Kizárt. Hinnem kell neki. Nem hazudhat. Egy fiatal lány, aki ennyire komolyan beszél. Nem hazudhat. Összeomlik a világ, ha megteszi.
- Logikus? Nagyon könnyen elfogadtad. Láttál egyet s mást. Csodalány? Ez kevés. Nem ír le téged igazán.
Egy csoda ez a lány, persze, de ócska név. Egy fészerbe való. Hozzá több illik, több méltó. Nem lehet szimplán csodalány.
- Neked elég ez? Nem kell valami dicsőbb?
Nem tudom, milyen nevet kaphatna? Én nem vagyok jó ebben. A saját nevemet se én adtam.
- Kamaszlány vagy. Ez így jó. Legyél is az. Maradj az, amíg kell.
Valahogy azt érzem, hogy így kell lennie. Ő még gyerek és maradjon az, amíg az marad. Nem értem az egészet.
- Basszus. Ne idegesíts! Lehet, hogy ez történt. Szerinted van rá esély, hogy megtudom az igazat, ha így volt?
Ki láthatta, hogy mi volt a fejemben? Volt rá módszer? Lehet. Direkt elnyomták. El tudom róluk képzelni. Jean sok minden tud. Ő kint élt, mutánsok között. Látott egyet s mást és egyet.
- Találkoznom kell a professzorral.
Talán ő fog segíteni. El kell jutnunk addig!
- Bassza meg! Bocsánat, nem akartam, nem akartam ilyet mondani. Erős vagy, Jean! Ezt ők is tudják. Hálistennek.
Vagy kinek. Nem tudom, kinek kéne hálát adnom, de ő, ez a lány megszöktetett. nem így kéne lennie. Nekem kéne másokat megszöktetni. De az övé a hatalom. Minden. Bármire képes lehet.
- Fáradt vagy? Segíthetek, igaz, én nem az agyakra hatok.
Esetleg szétzúzom őket. Egyszerű emberekét. Mert ők kellenek, hogy megmeneküljünk. Mi többet érünk. Kész vagyok ölni.
- Azzal nem lesz gond. Ha tudom, hogy a kék jetivel beszélek...
Neki könnyebben elmagyarázom, hol vagyunk? Tudok bízni bárkiben? Ha Jean azt mondja, persze. De igaznak hihetem ezt?
- Rendben lesz.
Nem tudok neki ellentmondani. Igaz lesz, amire készülünk. Mindenkit elhitetünk. Megetetjük az embereket és a mutánsokat. Aki nem hisz, azt megöljük. Jó ez így? Jó. Minket is megölnek, ha nem így teszünk. Ez feljogosít, hogy hasonlóan járjunk el? Igen. Mindenképp.
- Pihenj csak. A gázpedál elég lesz.
Nem akarom Jeant fárasztani. Kitámasztom a gázt, egy csomaggal, amit hátul találtam. Rárakom és a kocsi megy is, ahogy annak rendje és módja. Be az örvénybe, a susnyába. Nincs többé, maximum a halászok találják meg. Innetől gyalogolnunk kell.
- Fog menni a lépés? Segítek, ha nem. Gyere, Jean. Meg kell csinálnunk...
Ha most jönnek a kocsik, nagy gáz lesz. De nem adom fel. Támogatom őt, amíg csak tudom. Ha már nem tudom, fedezékbe lököm, hogy ne kerüljön veszélybe!

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 10 Júl. - 18:52

Wilmer & Jean

- Oh nem, dehogy! Hank az egyik legkedvesebb ember, akit valaha ismertem és még kifejezetten félénk is. - elmosolyodom, hiszen tényleg kedvelem és persze már csak, ha rá gondolok is az iskola jut eszembe és szeretek ott lenni még annak ellenére is, hogy azért vannak, voltak és biztosan lesznek is nehezebb időszakok, de ettől még így van. Sok kedves embert ismertem meg ott és tudom, hogy visszavárnak.
- Azt hiszem meg fogsz lepődni a birtokon, sokan vannak ilyenek, de olyan is van, aki kimondottan szép, például láthatsz angyalt is, hófehér szárnyakkal... mesés! - remélem, hogy tényleg visszajutunk és Wilmer jól fogja érezni magát a birtokon, én pedig majd végig nézhetem ahogyan megérkezik és ahogyan rácsodálkozik a helyre, hiszen a birtok már önmagában sem semmi és ha még meglátja a diákokat is...
- A Kobra logikus, az én nevem, a mutáns nevem Csodalány. - nem mondom, hogy könnyen megbarátkoztam vele, de végül is, ez legalább egy pozitív név és nem ad okot félelemre, pedig ennek ellenére is jó néhányan tartják magukat távol tőlem, ami nem valami kellemes, de lehetne ennél rosszabb is, mint Wilmernek felnőni ezen a rettenetes helyen.
- Más is mondta már, de azt hiszem ez nem baj. Mármint egy nőt nem gond, ha fiatalabbnak néznek a koránál. - csak egy félmosollyal vonom meg a vállamat, hiszen engem tényleg nem zavar, hogy fiatalabbnak nézett. Végül is a kor igazán nem számít, amikor pedig a másikra vagy utalva, hogy kijuss egy ilyen szorult helyzetből, mint amiből nekünk kellett, akkor meg végképp nem.
- És ha direkt nem is akarták, hogy tudd ki vagy valójában? - azért lássuk be, hogy nem voltak odabent valami jó emberek. Mi van, ha magától is előjönnek az emlékei, csak pont a kezelésekkel nyomták el őket? A professzor egyébként is sok mindenre képes, ő akár még az emlékeit is a felszínre hozhatja, ha ott annak és nem törlődtek véglegesen, vagy nem törölte őket valaki véglegesen.
- Vannak, akik ilyesmivel foglalkoznak mondjuk, bár nem tudok róluk túl sokat, többségük idősebb, vagy tanár. De a professzor mindenben segít ebben biztos vagyok. - igen, ez nem is lehet kérdés, hogy tenni fognak ebben az ügyben, hiszen itt ártatlan mutánsokat tartanak fogva, fiatalokat is, mint Wilmer és ki tudja, hogy nincsenek-e még netán nála is fiatalabbak?
- Nem... azt hiszem nem, de volt már, hogy majdnem az egész épület beleremegett csak, mert rosszat álmodtam. - és hát az ilyenek miatt valahol érthető, ha félnek tőlem. Arról nem sokan tudnak, ami a legjobb barátnőmmel történt, de ettől még számomra elég megrázó élmény volt az is, nem csoda ha utána kómába kerültem. Lássuk be a képességem elég veszélyes rám és akár másokra nézve is, épp ezért foglalkozik velem külön is a professzor, de azt hiszem e miatt is vannak, akik ferde szemmel néznek rám.
- Megpróbálhatom, de olyat kell keresni, ahol lehetőleg csak egy valaki van. Nem hiszem, hogy menne, hogy többekre is hassak. - igen ebben ez a nehéz, hogy ha ajtót nyit egy férj és ott lesz egy feleség is, vagy egy gyerek... mi van, ha velük már nem tudunk mit kezdeni? Végül is csak egy telefon kell és esetleg ahol meghúzhatjuk magunkat, de órákra nem mehetünk be valakihez, addig nem tudom az elméjét sakkban tartani senkinek sem.
- A számot tudom és akkor keress egy helyet a térképen, de úgy, hogy el is tudjuk magyarázni. A telefont bemérhetik, de ha máshová megyünk... - na igen úgy azért jóval bonyolultabb a dolog azt azért lássuk be. Nem vagyok profi térkép olvasó, hogy pontosan meghatározzam mondjuk egy barlang, vagy egy tisztás helyét. Tudom a városban elég feltűnő lenne egy repülőgép, de... Nem ez most a fontos, persze ez is, de csak szépen sorban. A csoki felét vállalom csak, neki is ennie kell, ez nem is kérdés.
- Igen. Eddig minden rendben és... rendben is lesz igaz? - azért aggódom, sosem süllyesztettem még el egy kocsit sem egy mocsárban sem, pedig most erre lesz szükség, aztán gyalog eljutni a városba és találni egy telefont. Olyan sok a bizonytalan pont, amin elbukhatunk, de egyelőre nem adjuk fel, én pedig megállok a kocsival, amikor elérjük a célt. Nincs mit tenni, vihetjük, ami fontos, de eddig ennyi volt. - Csak belökjük, az erőmmel rá tudok segíteni, nehogy elakadjon. - bár ha valaki nyomokat követ úgy is megtalálhatja természetesen a kocsit, hogy itt érnek véget a nyomok, de még mindig jobb, mintha a városba követhetnék.

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 2 Júl. - 18:06

- És ő milyen természetű? Belül is ijesztő?
Kék jeti. Én a kígyónyelvemmel még egész szolid vagyok ehhez képest. És az a mutáns egy tanár! Tetszik, hogy Jean oldódik. Még nem bírom felfogni, milyen a szabadság, hisz nem vagyunk kint régóta és messze nincs vége az útnak.
- A saját alakomat, a kígyót még mindig furának tartom. De van egy lány, aki félig gyík, pikkelyes. Talán a legfurább egy fiú volt, akinek előjött a képessége, az, hogy tűzzé vált. Képzelj el egy ember alakú tűzoszlopot. Sajnos nem élte túl.
Nem tudom, hogy lehetett volna megmenteni. Talán olyan mutáns, akinek gyógyító ereje van vagy a vizet irányítja. Sajnáltam szegény srácot.
- Ha neked jobb úgy, nekem megfelel. Szia Sarah!
Vicces lesz ilyen neveken szólítani egymást. Én se vagyok képzett kém, nem tanultam álnév alatt élni. Bár ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, hogy Wilmer Murtaugh-e az igazi nevem.
- Egyébként itt sokan Kobrának hívnak. Neked van valami hasonló neved?
Ijesztő volt az a vörös szellemalak. Nem is értem, hogy jött ide, miféle kisugárzás az. Jeannek biztos nagyon fontos a húga. Megható erre gondolni. Izgulok, ahogy arra gondolok, hogy hogy fogadnak majd a suliban? Normális közegben, ahol olyanok élnek, mint én és nem rács mögött. Nehéz lesz. De jó.
- Sokkal fiatalabbnak gondoltalak. Ne értsd félre! Csak kamasznak nézel ki.
Nem hittem volna, hogy egy a korunk. Jeant kislánynak látom, ha lenne húgom, ilyen lehetne. Azt hiszem, ez a gondolat nem tűnik el most sem, hogy tudom, egy idősek vagyunk.
- Létezik ilyen? Mintha le lenne takarva egy lepedővel? Hát nem tudom, itt mindenféle szakember foglalkozott velem, hipnózis, terápiák és semmi nem jött elő. Semmi.
Jean tudhat egyet s mást arról, mi van a fejekben. Láttam az erejét, de hogy ilyen mélyre tudna nyúlni, azt nem hiszem. Talán van más, erősebb mutáns hasonló képességgel. Felcsillant a remény. Kiderülhet, ki is vagyok valójában?
- Dehogynem! Mindenkit sajnálok, akit ott tartanak. Ha lesz rá lehetőség, hogy valahogy kimentsük őket, én mindent megteszek. Szerinted az iskolában tudnak segíteni ilyesmiben?
Én mindent el fogok mondani. Ha elég sok fejlett mutáns beveti magát, ezek az őrök nem állnak meg a lábukon. De mi jön utána? A kormányt nem győzhetjük le olyan könnyen.
- Volt már, hogy ártottál az erőddel, pedig nem akartál?
Persze azért is lehet félni, mert erős. Mert nem ismerik. Én se ismerem olyan nagyon, de bízom benne. Csak jót láttam tőle. Kint vagyok, miért félnék? Nélküle nem ment volna. Felnyitotta a szememet és segített.
- Olyat nem tudsz, hogy bekéredzkedünk valahova és elfelejteted az illetővel, hogy jártunk nála?
Ablakokat felfeszíteni, kutyák elől menekülni vagy riasztós házban ügyeskedni, azt nem szeretném.
- A számot tudod fejből? Szerintem azt kéne, hogy mondunk egy helyet, ahova értünk jöhetnek. Valami eldugott barlangot, ilyesmit.
Ide is kell érni abból az iskolából. Hirtelen minden olyan bonyolult. Száguldunk, hasítjuk az utat, de nem tudom, mikor bukkan fel mögöttünk egy állig felfegyverzett kocsi, mikor jönnek a katonák vagy mikor pillant meg egy egyszerű járókelő, aki aztán mindent elmond az ellenségnek.
- Ha ragaszkodsz hozzá...
Látom, hogy máshogy nem fog menni. Azt szeretném, hogy egyen és ha ez kell, hát eltöröm a csokit. Nekem is jól fog esni, igaz. De csak egy részét eszem meg most. Jean láthatja, hogy nem rágok, hanem egyben nyelem a falatot. Így alakult a fogazatom és vigyáznom kell, mert ha sokat fogok enni, akkor utána kidőlök.
- Szerintem mindjárt ott vagyunk. Készen állsz? - kérdezem, miközben hátrafelé pillantgatok, hogy nem kaptunk-e társaságot.

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 23 Jún. - 17:57

Wilmer & Jean

- Nem is tudom, úgy megszoktam már őket, hogy nem is tudom mi számít furának, de... az egyik tanárunk például tetőtől-talpig tiszta kék és szőrös, mint egy nagy... kék... jeti. - elmosolyodom, most már jobban megy, mint odabent, amikor még aggódni kellett és rettegni, hogy kijutunk-e. Sokféle képességet láttam már és biztos vagyok benne, hogy vannak még ezeknél is furcsábbak, vagy veszélyesek, akik végül nem kerültek be a birtokra. - És te? Mi volt a legfurább? - biztosan találkozott odabent sokféle mutánssal, sőt el tudom képzelni, hogy eleve a különlegeseket gyűjtötték össze, a különösen erőseket.
- Hm... mit szólnál a Sarahhoz? A húgomat így hívják, azt hiszem könnyebben jönne a számra. - igen talán tényleg jobb lenne és biztosan nem keverednék bele a dologba, ha mégis aztán bemutatkozásra kerülne a sor. Azért reméljük, hogy nem kell majd nagyon összefutni sokakkal, mert a végén még lebuknánk. Nem voltam soha sem kifejezetten profi az effélében, nem vagyok jó hazudozó és lényegében most ezt kell tenni.
- Én is huszonegy leszek, az ősszel. - teszem azért még hozzá, mert talán ezt könnyebb, mint valami együtt érzőt mondani a szavaira. Olyan szomorú ez, hogy nem tudja, hogy mi történt vele, milyen volta gyerekkora... a családja... - Tudod lehet, hogy ott vannak még az emlékeid, csak a testedet sokkolta az első alakváltás és valahogy elfedte őket. Előfordulhat... talán meg lehet találni őket és visszahozni a felszínre. - azt tudhatja, hogy én képes vagyok rá, hogy mások fejébe belelássak, vagy épp látta ahogyan irányítottam az őrt, de valahogy magamat nem javasolnám erre. Bonyolult feladat és a telepátiámban nem bízom annyira, a professzornak ez sokkal jobban megy.
- És nem sajnálod őket? Hogy ott maradtak? Nekem hiányoznak akkor is, ha hazamegyek a nyárra, bár nincsenek sokan. A birtokon kissé... furcsának tartanak, azt hiszen van aki fél tőlem... érzem, amikor elkerülnek. - csak megvonom a vállamat, mintha lényegtelen információ lenne, pedig nem az. Persze, hogy nem kellemes dolog folyton egyedül lenni, egyedül olvasgatni a parkban, vagy épp egyedül enni az étkezőben. Elég kevés barátom van és ők nem érnek rá mindig, főleg hogy Alex már X-men, Scott pedig finoman szólva is olyan magányos farkas típus, a professzor pedig nem ér rá olyan sokat, meg aztán vele ott vannak a külön órák, másokra is időt kell szánnia rajtam kívül.
- A birtok, oda kell telefonálnunk, de olyan helyről, ahonnan nem veszik észre, talán egy magántelefonról, de ahhoz be kellene törnünk valahová. Ők már értünk jönnének, Hank nagyon profi, bemérné hol vagyunk és minden meg lenne oldva. - na persze, mert ez ilyen egyszerű. Épp legyen valaki a telefonnál és ugrasztani tudják Hanket, aztán persze minket se kapjanak el addig és először is találjunk egy telefont. Közben pedig ne érjenek utol. De könnyebb egyszerűbbnek látni, mint már előre aggódni minden miatt. Lesz még elég nehézség, de az elő került csoki szelet reményt ad. Felém nyújtja, én pedig átveszem tőle, de nem fogom megenni egyedül, ez nem is kérdés, ezért visszanyújtom neki egy kis hezitálás után. Nincs elég kezem no. - Törd félbe rendben? - láthatja rajtam, hogy nem nagyon fogadok el nemet válaszképp. Elosztjuk fele-fele arányban, mert neki is szüksége van rá és majd megoldjuk, hogy legyen más, amit ehetünk, amíg elérünk a városig.

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 17 Jún. - 11:14

- Igen? Mi a legfurább mutáció, amit láttál?
Pár dolgot én is láttam. Olyan fiatalokat is, akik nem élték túl az első vagy páradik alkalmat, mikor megjelent a képességük. Tűz, a test elváltozása, sok veszélyt rejtünk. Izgalomba hoz az az iskola, ahol értenek engem, nem büntetnek, nem zárnak be. És nem félnek tőlem, ahogy Jean sem.
- Jó hír, meglesz, remélem.
A benzinszint nem olyan, amit reménykedéssel lehet befolyásolni. Jean látja, biztos úgy lesz, ahogy mondja, mivel ért hozzá. Egy kis vízzel ki tudom segíteni. Pótolnia kell az erejét. Majdnem elfelejtem kinyitni, de eszembe juttatja és segítek.
- Megnézem. Nincs sajnos...
Adnék neki, de a katona nem arra készült, hogy kimerült fiataloknak adjon ételt. Azok az emberek... Azt érzem, hogy ártani akarok nekik. Dühös vagyok, mert még most is keresztbe tesznek nekünk. Átveszem a térképet és rövid böngészés után rábökök egy helyre.
Egy tiltott útszakasz, mocsaras rész. Ott el is lehet süllyeszteni és a kutya nem talál rá. Onnan tíz perc a város.
Barátságos kis település lehet, közel egy ilyen zord vidékhez. Nem is tudtam, hogy itt van ilyen hely. Lehet, hogy az is rejt valami titkot, ahogy mi is és szinte minden. Egy nagy titok nekem a külvilág.
- Választhatsz olyan nevet is, ami jobban a szádra jön. Ezeket a tévében hallottam.
Nem adom fel, a kesztyűtartót is még egyszer átnézem és a csomagtartóban is túrok. Hátha lesz valami uzsonnásdoboz, egy konzerv, bármi. Lassan nekem is ennem kell, de főleg Jean tett ki magárt, neki nagyobb szüksége lenne rá.
- Arra emlékszem, hogy kifognak egy hálóval. Egy hatalmas tóban úsztam, abban a formámban, amit láttál az előbb. Nem tudom, honnan jöttem és hová indultam. Minden kiesett. Azt mondták, lehet, hogy az volt a képességem megjelenésének a hatása. A koromat is csak onnan tudom, hogy az orvosok meghatározták. Huszonegy vagyok, ha nem tévedtek. És képzeld el, benne voltam a hírekben! Beszéltek egy szörnyről, csak én nem Nessie lettem, hanem az Alkali-tó szörnye, akit biztosan azóta is keresnek.
Én is szeretek társalogni, mert úgy sokkal jobban telik az idő és azon a helyen, ahol eddig éltem, ez rengeteget számított. 4-5 év kellett, hogy felébredjek. És valaki, aki elég erős jellem, hogy rámutasson, mi megy itt.
- Sok barátod van, Jean? Nekem volt itt egy pár, nem sok, két-három. Sajnos ők nem mertek jönni, féltek. Bevallom, én sokáig nem hittem el, hogy itt rossz nekünk. Mindig azt hallottam, hogy a hazánk szolgálatára készülünk, titkos fegyverek leszünk, akik még nagyobbá tesszük Amerikát.
De amit vele, egy fiatal lánnyal csináltak, ahogy kezelték, az döbbentett rá, hogy nemes célről szó sincs. Nincs olyan nemes cél, amihez ez megfelelő eszköz lenne.
- És mik a további tervek? A rendőrséget nem hívhatjuk. Tudsz olyat, akit nem nyomoznának le, akit valószínűleg nem hallgatnak le? Ezeknek nagyon kiterjedt a hálózatuk, amennyire tudom.
Ebben a pillanatban hasít belém a felismerés. Valami zörög a pótkerék alatt. Örülök, hogy ilyen trehány volt a katona, ugyanis egy epres csokiszeletet sikerül találnom. Kibontom és mosolyogva nyújtom át a lánynak, mintha hirtelen minden probléma megoldódott volna. Érdekes, de ez nagyon jó érzés. Gondoskodni valakiről, aki kedvel engem. Most először van részem ilyesmiben.

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 3 Jún. - 20:55

Wilmer & Jean

Kijutottunk és most ez a lényeg, a többi nem számít, mert még biztos, hogy utánunk jönnek. Az a fal nem fogja megállítani őket, maximum időlegesen, épp ezért kell eltűnnünk a szemük elől, kocsit váltani és rájönni hogyan jutunk haza, vagy a birtokra? Talán az lenne közelebb és persze ott már eleve nagyobb biztonságban vagyunk mindketten, no meg persze szólnom kell a professzornak erről az egészről. Ha van térkép, ha tudjuk az utat, akkor véget is vethetünk ennek az egésznek, még ha kockázatos is, de ami itt megy az valami borzasztó.
- Ne félj sok mindent láttam már. - még egy bátorító mosolyt is kap egy pillanat erejéig, aztán inkább az utat figyelem. A vezetésre kell koncentrálnom, főleg mert nem kellene lecsuknom a szemeimet sem, hiszen oda kell érnünk egy városba, bármilyen fáradtnak is érzem magamat, egyelőre ez még nem a pihenés ideje.
- Ez nincs közel, de... odaérünk, talán van annyi benzin, vagyis annyinak lennie kell. - nem tudom, hogy menne-e most a gyaloglás és persze ha elhagyjuk a kocsit el is kell rejteni, ami még több időt vesz el, gyalog pedig lassúak lennénk. De még így is viszonozom a mosolyt, mert nem adjuk fel és nem akarom, hogy aggódjon, mert nem vagyok teljesen jól. A vizet viszont átveszem tőle és félkézzel de azért kortyolok, persze ha kinyitja.
- Nincs valami cukros? Valami, ami egy kicsit felpörget, legalább amíg muszáj. - az a kóla pont jó lenne, kár hogy a sofőr megitta és jó eséllyel ki is dobta az üveget, csak a számla maradt meg és minden bizonnyal szőlőcukrot nem tart a kocsiban, de a víz is jó, azért az is felfrissít legalább valamelyest.
- Ez jó ötlet, akkor a tiéd a térkép keress jó helyet, ahol eltűntethetjük a kocsit és közel van a városhoz és ahonnan nem kell sokat gyalogolni. - bólintok egy aprót. Anyára gondolok és apára, sőt még a húgomra is, pedig ő folyton undok, amikor otthon vagyok, de most még tudom, hogy ő is erőt ad ahhoz, hogy eljussunk a célig és végül a birtokra. Ha tudunk telefonálni az sem rossz, szólhatnék nekik, talán értünk is jönnének, de mi van, ha lehallgatnák a vonalat? Túl kockázatos... nem tudom, még meg kell fontolnunk.
- Tökéletes lesz, Bridgette, csak el ne szóljam magamat véletlenül. - halkan sóhajtok egyet, ami most inkább a fáradtság jelen, de azért oldalt pillantok biztatóan. Jó dolog, hogy itt van és hogy lelkes és ennyire igyekszik, hogy folyamatosan kattog az agya, így menni fog tudom. - Beszélgessünk, akkor biztosan nem alszom el, így mégis más, mint ha csak a fejünkben zajlik. Tényleg semmire sem emlékszel gyerekkorodból? Azt tudod mikor kerültél oda be? - arra a rémes és iszonyú helyre, vagy ott miket csináltak vele, ismer-e másokat. Nem volt sok időnk beszélgetni, de most jót fog tenni, addig sem arra figyelek, mennyire vagyok fáradt és biztos, hogy ébren tudok maradni.

Tárgy: Re: Folyosók

» Folyosók
» Folyosók
» Folyosók helyszínleírás
» Folyosók - A Szökevény
» Folyosók (valós idejű játéktér)