Kísérleti kamra

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Szomb. 27 Feb. - 21:42

♫ Never too late ♫

Aktuális viselet

Made by

Gabriel & Elle

Megbocsátás... képes vagyok rá egyáltalán? Akarok egyáltalán megbocsátani neki? Nem vagyok benne teljesen biztos és épp ezért kell jól átgondolnom, hogy mit teszek most ebben a helyzetben. Nem akarok meghalni, bizonyítani akarok az apámnak, amihez el kellene kapom Peter Petrellit, de valószínűleg már messze jár, hiszen hetek óta itt sínylődöm bent. Nem tudom hol keressem, de ha nem jutok ki akkor még csak meg se próbálhatom, ehhez viszont ki kellene juttatnom őt is, és ez az, ami igazán nem tetszik, sőt... nagyon rossz érzéseket kelt bennem, hogy esetleg tényleg ki kell juttatnom, amikor nagyon megérdemli a szenvedést.
- Neked van szükséged rám. - vágom rá szinte azonnal, dacosan emelve meg az államat és kimondottan csúnyán nézve rá. Nem tetszik nekem ez a túlzott magabiztosság. Nem azt mondom, hogy nem áll jól neki, mert pont hogy nagyon is jól áll, de pont e miatt nem tetszik nekem. Ne mosolyogjon ilyen látványosan, amikor nekem most épp nagy mennyiségű áramot kellene vezetném belé, akkor érezném magamat igazán jól, nem így, hogy azt hiszi csak úgy újrakezdhetjük. - Hagyd ezt abba, ne mosolyogj így, ez... nem ilyen egyszerű. Eljátszottad a bizalmamat, nem egyszerű felépíteni. - elfordítom a tekintetemet, mert igen tisztában van azzal, hogy milyen hatással van rám. Nagyon is naggyal. Elég könnyen el tudja érni nálam, hogy megremegjenek a térdeim és ez nem fair, főleg ebben a helyzetben nem.
- Szeretnék hinni neked. - bököm ki végül, de sok idő nincs ezt most megbeszélni és igen is a bizalmat ki kell érdemelni és meg is kell erősíteni, nem megy az olyan könnyen, ezért nem is tehetem meg, hogy csak úgy elfogadom azt, amit mond. Lehetetlen és előbb ki is kell jutni innen, amit el is ér. Megszerzi a kulcsot, a kezeim szabadokká válnak, a fegyver pedig hozzá kerül. Nem tudom megállni még sem, még így sem, hogy az első mozdulatom ne az legyen, hogy egy nem túl durva, de azért egy fájdalmat energialöketet megindítok felé. Csak, hogy érezze a haragomat, meg a törődést és hogy ez nem lesz olyan egyszerű.
- De, ha átversz... akárhogy... - elindulok kifelé, ha szusszant és összeszedte magát. Persze először megsütöm a kamerákat, csak aztán léphetünk ki a folyosóra. A levegő csak úgy vibrál körülöttem, látszik, hogy bármikor képes vagyok lesújtani és célozni. Aki az utunkba áll annak annyi és valószínűleg az egész helyet áramtalanítom majd a végén csak úgy biztos, ami biztos alapon.

//Annyi őr van a folyosón a liftig, ahányat dobok.

Elle Bishop carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :

//

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Szer. 24 Feb. - 21:08

Elle & Gabriel

Lock me in your heart and trow away the keys!

Nem várom el, hogy megbocsásson azonnal. Bár... de igen, mindketten számkivettek vagyunk, teljesen kifacsarodott világrenddel. Igenis be kell látnia, hogy az élet rövid, ki kell élveznünk, ami adatott. Ne mondja már nekem, hogy ő gyerekes módon nem veszi el, amit csak akar. Viszont abban igaza van, hogy csúnyán cserbenhagytam, és őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy miért kéne bíznia bennem. Tudom magamról, hogy jó nagy szemétségeket követtem el, nem csak ellene. Hogy megváltoztam? Nem tudom, ahhoz több kéne, és nem is tudnék hatni rá, hogy higgyen bennem, bízzon bennem. Még az anyámat is megöltem, de az baleset volt. Nem tehettem róla. Ő azt akarta, hogy az elnökségig vigyem, de mégis legyőztek, és már nincsen semmim. Talán majd egyszer lesz, ez amolyan új élet is lehet, megváltás, és pont Elle lehet az, aki most mellém áll, hiszen annak idején is ő volt az, aki mindenképpen látni akarta bennem a jót. Bennet azonban annyit üldözött, hogy végül azzá váltam, amit látni akart bennem. Kellett neki valaki, aki elviszi a balhét, aki felelőssé tehető mindenért. A Társaság engem sosem érdekelt, ők voltak az igazi szörnyetegek, nekem csak az éhség kielégítése volt a fontos. Ezt Elle nem érti meg, hiába magyaráznám. Akkor... az érzéseire kell apellálnom a józan esze helyett. S nem hazudhatok, valahogy megérzi.

- Nem vagy, mégis itt küszködsz a láncok között. Lásd be, szükségünk van egymásra. – Engedem el az állát, s állom a kemény tekintetét. Végül bólintok, bármit is mond, most hogyan ellenkezhetnék. – A késztetés erősebb volt az apádnál. Bob-bal nőttél fel, megtanultad kiismerni őt. Nekem csak hónapjaim voltak. Igen, gyenge vagyok, mit tagadjam? Hogy másképpen csinálnám ezúttal? Igen, ebben tévedsz. Már tudom, hogy mit jelent birtokolni, és mit jelent elveszíteni. Te és én... újrakezdhetnénk.. képes leszel ismét megbízni bennem... egyszer? – Mosolyodom el, végülis férfiként jóképű vagyok, és már nincsen meg az a félszegség bennem, amely egykor órásmesterként övezett. Mégis azt kedvelte bennem Elle, bár ez már nincsen meg, mégis, sok mindenen mentünk át.
- Nem ismerlek. Valóban nem adtam sok időt annak, hogy megismerjük egymást. Az jelent valamit, ha azt mondom... sajnálom? Elle.. sajnálom. – Mondom ki, majd a csellel, hogy fulladozom, és a bilincsdarabot a tenyerembe rejtem. És valóban, az őrök egyike lebzsel itt, ezt az időpontot választottam, amikor egyedül van. A földre roskadva várom be, majd amikor belép és fölé hajol, akkor lendítem a vasdarabot. Biztosan betörtem a fejét, de ha nem akarunk itt megdögleni, akkor nincsen választás. Gyorsan kikulcsolom a saját bilincsemet, majd anélkül, hogy megvárnám a válaszát, az övét is. Most rajta a választás joga, hogy engem is megsüt a többi őrrel, vagy csak ellenkező irányba indul el, mint én. Nem segítem fel, és nem fogom meg a kezét, első lépésként az is elég, ha csak elindulunk. Talán az idő megoldja, hogy ne gyűlöljön ennyire.
- Na és most? – Ő a főnök, neki van ereje. Nem akarom előreküldeni, de a villámmal elég hatásosan tud sütögetni. Viszont az őr fegyverét, ami egy géppisztoly, elveszem, és ellenőrzöm a tárat. Használható. Akkor mégsem vagyok annyira elveszett.

||music: Hero || words: 430 || just for you
▲▼

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Szer. 3 Feb. - 21:10

♫ Never too late ♫

Aktuális viselet

Made by

Gabriel & Elle

Figyelem, ahogyan szenved. Megtehetném, hogy segítek neki. Megtehetném, hogy megpróbálok tenni valamit, na nem tudom, hogy mit, de most még az se megy, hogy együtt érzően nézzek rá. A láncok valameddig engednének ugyan, csak a képességemet fogják vissza, de ettől még nem akarok segíteni neki. Valahol mélyen, a lelkem mélyén sajnálom, de azt most nagyon erősen elnyomom magamban, hiszen mégis csak róla van szó. Olyan csúnyán átvert és megbántott, hogy ezt nem tudom csak úgy elnézni neki. Nem mondom, hogy élvezem, amit látok, de arra se vagyok képes, hogy sajnáljam a miatt, hogy szenved. Ő sajnált, hogy szenvedtem, miután lelépett, vagy sajnál most? Nem hinném... úgyhogy én sem fogom megtenni neki ezt a szívességet, bár biztosan úgy sincs rá szüksége.
- Én nem vagyok gyenge! - felcsattanok, és ha kell akkor az utolsó szavaknál erővel rántom ki a fejemet az ujjai közül, hogy ne foghassa az államat. Nem hagyom, hogy rám kényszerítsen bármit is, nem fogom engedni neki. Nem érdekel, hogy mit mond, mert hatalmasat csalódtam benne. - Te gyenge vagy Sylar, én nem, én ellent mondtam az apámnak, te nem a késztetésnek. Ha kijutsz innen, ugyanazt teszed. - ugyanaz lesz majd a célja, ugyanúgy végezni akar majd azokkal, akiktől képességet lophat, ahogyan majd velem is. Hát ezért segítsek neki? Nem akarok én sem itt lenni, de nem vagyok épp a józan gondolkodás mintapéldánya. Simán képes vagyok rá, hogy csak azért vállaljam a fájdalmat és a szenvedést, hogy neki rossz legyen. Ilyen egyszerű ez.
- Nem tudom kiélni, meg vagyok láncolva! - szó szerint morgok, mint valami kutya, aki nehezen viseli, hogy meg van láncolva. Végül is így is van, nem akarok én sem itt lenni, de ez azt jelenti, hogy ő is kénytelen és ezt legalább élvezem. Persze azt sem tudom megakadályozni, hogy megpróbáljon elmenni innen. Én viszont azért nem ülök a földön, állok, annyira vannak hosszúak a láncok, hogy ne kelljen a hideg kövön ücsörögnöm, annak nem is lenne sok értelme.
- Nem ismersz eléggé, jobban utállak, mint amennyire ki akarok jutni innen! - csak akkor akadok el, amikor a mellőzöttségről beszél. A nagyobb gond, hogy ő is épp úgy mellőzött, mint az apám. Ő is mást választott, az erőt, helyettem, hát nem csoda, hogy éppenséggel nem vagyok oda érte és legszívesebben áramot vezetnék bele, de nem tehetem, már így is érzem, hogy a haragomtól bizseregnek az ujjaim végei és ez nem valami jó hír. Valószínűleg azt eredményezi majd, hogy nem fogom tudni visszafogni az erőmet, ami viszont belém fog visszavezetődni. Összeszorítom hát a fogaimat, hogy megpróbáljak valahogy lehiggadni. Nem mondom, hogy könnyen megy. - Ha kiszabadítasz innen... tudod, hogy nem lesz kellemes neked sem igaz? - és ki fog, mert szüksége van rám, hogy kijusson. Lehet, hogy trükkel le tud ütni egy őrt, de odakint még sok van. eleget láttam már ebből a helyből, hogy tudjam képesség nélkül esélye sincs, hogy kijusson innen, bármennyire is akar.

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Kedd 2 Feb. - 9:48

Elle & Gabriel

Lock me in your heart and trow away the keys!

Miután kicsusszantam a székből, letörölgetem a számat, már az íze se túl jó annak a habnak, amely feltört a torkomból. Nem is epe, az más lenne. Ez valami... más. A kísérletek eredménye, a szervezetem ösztönösen védekezik. Hogy mi ellen, azt én sem tudom. Teljes minden porcikája gyógyszerért, pihenésért ordít, mégis a leginkább azt sajnálom, hogy semmit sem tehetek, nincsen a kezemben a bosszú eszköze. Legalább a telekinézis. Az volt a legjobb. De nem, nem fogom feladni. Nem ma, nem itt. Nem hagyom, hogy legyőzzenek. Hosszú utat jártam már végig. Nem az vagyok, aki voltam. Megerősödtem, és vissza tudom szerezni, ami az enyém volt. Viszont... furcsa módon most nem érzem a furcsa kattogást, amely az éhséget jelzi. Lehet, hogy a kínzás hatása? Most, hogy belenézek a dacos kék szemekbe, amelyek mögött az eleven villám, elektromosság él, visszaemlékszem rá, hogy megmentett, tenni akart értem, és nem a társaság miatt. Pusztán ráébredt, hogy nem ő az egyedül elveszett lélek. Mindketten sérültek voltunk, és vagyunk még mindig. S most ő is itt van. Ha van lehetőségem viszonozni a kölcsönt, talán most megteszem.
- Nem családban nőttél fel. Ahogyan én sem. Kínoztak téged, míg engem elkényeztettek. Egyikünk sem jobb a másiknál. Gyengék vagyunk. Ezért kell nekem az erő. Ne hagyjuk, hogy eltapossanak. – Fogom meg az állát, mielőtt még elhúzódna. Nem akarok tőle semmit, csupán azt, hogy ne nézhessen félre.
- Egészséges bosszúvágy, éldd csak ki. Utána meg tarts velem. – Elengedem az arcát, nem akarok durva lenni, hiszen végső soron kedveltem, és ha ez most újabb esély, hogy egymásra támaszkodjunk, élni fogok vele, és ostoba, ha nem teszi ő is ugyanezt velem. Mellette ücsörgök, és még a láncait nézem. Fémből vannak, azaz vezeti az áramot, saját magába csapna vissza, ha jól gondolom. Keresnem kéne valamit, amivel leüthetem az őrt, ha be tudom csalni. Onnantól egyértelműbbé válik, hogyan tudunk kiszabadulni.
- Még kitalálom. Ismersz már annyira, gyűlölöm a rabságot. Becsaljuk őket. Ha már egy megvan, meglesz a többi. Ropogósra sütöd őket. – Még erőt gyűjtök, miközben keresgélek, hátha találok valami nehezebbet, egyelőre még semmi. Látom, hogy a földön ül, biztosan fel van fázva, remélem azért nem betegedett még meg. – Azért Elle, mert nem akarsz itt megrohadni. Inkább velem tartasz, akit talán gyűlölsz, de jobb egy ilyen társ, mintha senkid nem lenne. Azt hiszed, hogy nekem jó így? Örökösen mellőzöttnek lenni. Csak akartam lenni valaki. Hát pont neked kéne ezt megérteni. – Ahogyan keresgélek a sötétben, találok egy bilincset, vélhetően egy előző rabé volt, s itt hagyták, amikor levették róla. Fémből van. Ez jó lesz. Hangosan nyögni kezdek, és fulladást tetetek, hátha felfigyel rám valaki. A falnak támaszkodom, tenyeremben pedig elrejtem a vasdarabot.

||music: Hero || words: 430 || just for you
▲▼

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Kedd 19 Jan. - 17:58

♫ Never too late ♫

Aktuális viselet

Made by

Gabriel & Elle

Nem mondhatom, hogy repesek az örömtől, hogy itt látom és nem azért, mert olyan nagyon sajnálnám szegényt. Erről szó sincs, szívesen nézem végig, ahogyan szenved, sőt ha tehetném akkor én kínoznám tovább, de ha használom a képességemet tudom, hogy én járok rosszabbul. Pont azért vannak a bilincsek és persze a láncok is, hogy elég fájdalmas legyen az, ha próbálkozni merek, de ki tudja, talán még meg is érné azért, hogy lássam, hogy neki is épp olyan rossz, bár láthatóan elég szépen elbántak vele. Megérdemli... több okból is és nem a fél város majdnem elpusztítása az, ami jobban zavar, hanem az, hogy velem mit művelt, hogyan vágott át, mert nem volt képes uralkodni magát, mert fontosabb volt az éhség.
- Azt látom. Mondanám, hogy sajnálom, de... nincs így. - peckesen felszegem az államat, finoman szólva is csúnyán nézek rá, láthatja a szememben, hogy szívesen gyakorolnám rajta a képességemet, biztosan élvezetes lenne látni, ahogyan rázza a sokk, amit okozok neki. A szavai pedig még kevésbé hatnak rá jól. Még hogy megértettem, hogy neki ez jó? Mégis hogyan érthettem volna meg ilyesmit? Segíteni akartam neki, mellette akartam lenni, ő pedig elárult. Jó persze én se vagyok angyal, hiszen eredetileg a Társaság küldött hozzá, de közben bennem volt, ami megváltozott, ő viszont nem akart változni és ezt nem lehet csak úgy lenyelni.
- Persze, remek dolog látni, hogy legalább te is elbuktál. - elhúzom a számat, hiszen én is itt vagyok, ahogyan ő is. Nekem se sikerült rendesen alakítani az életemet, sőt én is képtelen voltam rá, hogy megússzam ezt a rabságot, engem is elkaptak, pedig feladatom lett volna, de Petert nem kaptam el és még én is ide kerültem. Ki kellene jutnom, de őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy egyáltalán képes lennék-e rá, vagy hogyan tegyem meg, túlságosan erősek és túl sokan vannak, akik itt vannak és pontosan tudják hogyan működik a képességem. Egyébként nem ülök, csak a két kezem van leláncolva, és a lánc a padlóba vezet, ő viszont feltápászkodik, bár inkább kúszva közelít. Állva maradok, nem hajolok le hozzá, egyébként is úgy vannak lekötve a kezeim, hogy nem tudnám őket összeérinteni sem.
- Hogyan? Nem vagy épp olyan állapotban, én pedig nem tudom ezt kiolvasztani. - és kinyitni sem, szóval nem értem, hogy hogyan tudnánk lelépni. Nem volt még odakint? Nem látta hány őr van, akik vigyáznak ránk? Sok és erősek és vannak fegyvereik. Én is fegyver vagyok, de jelenleg működésképtelen. - És miért segítenék neked egyáltalán? - na igen, vagyok annyira dacos, hogy még akár saját magamnak is rosszat okozok csak azért, hogy neki se legyen jó. Finoman szólva is megbántott, megsértett, ezt a kettő így együtt.

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Vas. 17 Jan. - 15:05

Elle & Gabriel

Lock me in your heart and trow away the keys!

Próbálok ébrenmaradni, és hogy a feltörő epétől ne fulladjak meg, így oldalra fordítom a fejemet, és kiköpöm a szám tartalmát. Mármint nem arra az oldalra, ahol ő ül, inkább úgy, hogy ne lássa. A nesdnevek tekintetében a vér látványával kétlem, hogy gondja lenne, de az ilyesmi azért nem túl gusztusos. Járatom az agyamat, ahogyan az elektrosokk hatása lassan múlik, hogy mire is emlékszem Elle-ből. Régen találkoztunk, hónapokkal ezelőtt, ahol még nem voltam Sylar, bárhogy is hív most... Tudom, hogy az vagyok, én választottam ezt a nevet. A lány mintha csalódott volna bennem. Annak idején nehéz volt még feldolgoznom, hogy mi vár rám, meg akartam halni, Elle volt az, aki megpróbált kedves lenni velem. Most mintha bántaná a múlt.
- Nem kell aggódnod Elle, mindent elvettek tőlem. – Mormolom a kék szemeibe nézve, hátha ez elégtétel számára. Nem tudom, hogy azért akart-e segíteni, hogy elvihessen az apjához, a Társasághoz, vagy valóban magához hasonlónak látott, és úgy gondolta, hogy ketten együtt leléphetünk. Ez már sosem derül ki, sok van a rovásomon, és jó eséllyel innen sem jutunk már ki. Hacsak nem találunk ki valamit. Végtére is hiába fogadkoznék hogy jófiú leszek, anya meghalt, még ha baleset is volt, én öltem meg. Erről bezzeg Elle aligha tud. Nincsen már vesztenivalóm, megöltem Chandrát is, és még sokakat, fogalmam sincsen, hogyan tehetnék még bármit, ha minden ennyire el van cseszve..
- Azt hittem, hogy megértetetted. Hogy nekem ez... kell. Úgy látom feleslegesen pazaroltad rám az idődet.. Láthatod, hogy nem sikerült... Most boldog vagy? – Kérdezem álnok fintorral, amelynek egyértelműen az a célja, hogy képletesen belerúgjak, mert hát muszáj, csak így tudom megtartani a saját büszkeségemet, és neki lelkiismeretfurdalást okozni. Elle mintha még most is egy kislány lenne, dacos, nem képes uralkodni az érzelmein, hisztizik. Kedvelem! Lehet, hogy hülyeség volt akkor lelépnem, most nem tudok már ezen változtatni. A fogvatartóink úgy gondolhatják, hogy úgysem fogok tudni felállni, ezért nem kötöztek le, mint őt, így megpróbálom a lehetetlent, és kimászok a székből. Persze a lábam nem bírja a terhelést, így összecsuklok, de odakúszok az ő székéhez, és felhúzom magamat.
- Lelépünk? – Kérdezem valahol a térdei magasságában, hátha meg tudok támaszkodni, és egy szintre kerülhet az arcunk. Ha már nekem nincsen képességem, s neki van, akkor ez jól jöhet. S különben is, vegyük úgy, hogy tartozom neki a régi idők emlékére.

||music: Hero || words: 430 || just for you
▲▼

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Kedd 29 Dec. - 18:10

♫ Never too late ♫

Aktuális viselet

Made by

Gabriel & Elle

Nem tudom, hogy miért vagyok itt megint, hiszen ezt már tényleg csináltuk. Nem látom az egésznek semmi értelmét sem, hiszen ettől még nem jönnek rá másra, ha újra tesztelnek, akkor is ugyanazt az eredményt kapják majd. Az erőmet már az apám nem egyszer kipróbálta, nem hiszem, hogy ettől olyan nagyban más lenne most minden. Sokat tudok, de itt szándékosan le van korlátozva minden, pedig ha lenne rá lehetőségem, akkor kisütném az egész rohadt rendszert az egész épületben és akkor pisloghatnának a sötétben egymásra, amíg én kijutok innen. A fickó nagyon jól láthatja a szememből, hogy legszívesebben úgy megsütném, mint annak a rendje, de sajnos nincs rá lehetőségem, hogy belé eresszek egy laza pár száz voltot, pedig milyen jól esne! Az csak a baj, hogy annak valószínűleg komoly következményei lennének és a tudatom már így is nehezen viseli el a fájdalmat, ha még többet kapok, főleg nagy adagban annak én sem tudom, hogy milyen következményei lennének.
Felpillantok, amikor nyílik az ajtó, majd betolják a kerekesszéket. Először fel sem ismerem. A tekintetem fáradt, nagyon fáradt, és nincs is olyan nagy mennyiségű fény itt. Végül amikor már közelebb van csak akkor látom meg, hogy kiről is van szó. Hirtelen érnek el a vegyes érzések, ahogyan meglátom a székben ülő alakot. Harag, düh, sajnálat... és még megannyi kezelhetetlen érzés. A kezem valahogy automatikusan szikrákat kezd el szórni, amiket a bilincs ügyesen vezet el, egy részét pedig vissza belém, amitől felszisszenek. Próbálok leállni, de most határozottan nehéz. Ő felismer, annak ellenére is, ahogyan kinéz. Nem tudom, hogy mit tettek vele, azt is csak felületesen tudom, hogy eltűnt, és azóta a Társaság se hallott róla.
- Igen, úgy tűnik, hogy egy cipőben járunk... Sylar. - sosem szólítottam így, vagy legalábbis sokáig nem, amikor kezdetben ismertük egymást, akkor Gabriel volt, számomra legalábbis, de végül is a gyilkolást választott, azt az életet, ami miatt ide került, pedig választhatott volna mást is, valami normálisat, átlagosat. Ezek után nehéz rászánni magamat, hogy sajnáljam őt, a miatt, hogy itt van most. Arra pedig nincs lehetőségem, hogy odamenjek hozzá, hiszen vagy két méterre van tőlem, a láncok pedig nem érnek el addig. Na nem mintha amúgy megpróbálnék közelebb menni. És még mindig nem történt semmi, vajon szándékos ez az egész, szándékosan zártak minket össze? Ez is valami újabb teszt?
- Szóval még se sikerült lelépned, miután majdnem elérted, hogy elpusztuljon egy fél város? - oh tudok annyit az egészről, hogy ő azt akarta, hogy megtörténjen és azt is tudom, hogy hány embert ölt már meg. Nem keveset és még biztosan ölt volna épp eleget, ha lett volna rá lehetősége. Nem azt mondom, hogy én tökéletes vagyok, vagy szent, de én nem ölök azért, mert... ellopok másoktól képességeket. Talán tőlem is elvette volna, ha nem megy el helyette, ha nem kerül elő Bennet, talán most is legszívesebben ezt tenné, felvágná a koponyámat. Lehet, hogy azért kötöztek le engem és ő ezért van szabadon? Azt várják, hogy rendben legyen és képes legyen felállni abból a székből? Meg akarják nézni nyíltan, hogy mire képes?

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Szomb. 26 Dec. - 13:23

Elle & Gabriel

Lock me in your heart and trow away the keys!

Fel kellett áldoznom mindent, hogy túléljem. Annyi áldozatos munka... mert munkának kell látnom. Alapos tervezgetés, hogy minden az enyém legyen, s most minden odalett, csak mert azok a szerencsétlenek összefogtak ellenem. Ebből is látszik, hogy alaposan túlbecsültem a hatalmamat. Többet nem fordulhat elő. Sebesültem kúsztam el a csatornába, és vélhetően sok időt vett volna el a gyógyulás, ám rám találtak. Hogy kik, azt még mindig nem tudom, nem mutatkoztak be. A sebeimet szinte teljesen begyógyították, noha gyenge vagyok még, erősödnöm kell. A legjobban mégis az dühít, hogy nem tudok ellenük küzdeni. A szavaimra csupán nevetnek, holott nem fogják fel, hogy régen mire voltam képes. Ahogyan ránézek valakire, ismét hallom az óra kattogását, ahogyan képességgel rendelkezők forognak a közelemben, s talán majd ismét elkezdhetem a gyűjtögetést, ha úgy alakul, ám addig... nem tudok mást tenni, mint kivárni az én időmet. Amióta behoztak ide, elektrodákat dugdosnak a fejemre, a mellkasomra, és kisérleteznek rajtam. Nem csoda; másról még én sem hallottam, aki több képességet tudna tárolni, kivéve persze Peter Petrellit, ő mégis más mint én. Neki köszönhető, hogy ide kerültem, meg a vágott szemű Hiro a hibás. Betolnak egy kerekesszéken Elle mellé, a számból folyik valami zöldes hab, vélhetően epét hánytam fel, úgy felforgatták a gyomromat. A szemem felakadva, görcsösen rándulok össze sokadszorra. Agyi impulzusokat kaptam, hogy lássák, belül hogy reagál a rendszer. Mára talán vége, most még nincsen erőm ahhoz, hogy akár csúnyán nézzek. Erőtlenül lehanyatlok, és amikor felnézek, még megjegyzem az arcát annak a katonának, aki betol. Nincsen képessége, egyszerű őr. De mégis... most éppen a gyűlöletem tárgya. Oldalra pillantok, nem festhetek valami épületesen, ahogyan így döglődök.
- Elle.. Te is... itt? – Nyögök ki küszködve a nyelvemmel, ami szintén le van zsibbadva. Akkor mégsem csak engem kínoznak itt? Nem mondom, hogy csodás érzést mást is szenvedni látni. De legalább nem vagyok egyedül. Vajon hogyan tudunk kiszabadulni? Az ő képességét felhasználva... Csak erőre kéne kapnom, valahogyan... Nem félek attól, hogy lebukunk, hogy ismerjük egymást. Vélhetően a fogvatartóaink már tudnak rólunk szinte mindent.

||music: Hero || words: 430 || just for you
▲▼

Tárgy: Re: Kísérleti kamra Hétf. 30 Nov. - 9:50

♫ Never too late ♫

Aktuális viselet

Made by

Gabriel & Elle

Hiába mondtam, pedig megtettem már, megmondtam nekik, hogy tudom mi lesz az eredménye a kísérleteknek. Már próbálták... az apám nem is egyszer, hogy meddig bírom, hogy mennyi energiát tudok magamba szívni, hogy mennyire hat rám a saját képességem, mégis újra és újra mérik a feszültséget, újra és újra kipróbálják, hogy meddig tartok még ki. Én magam sem tudom csak azt, hogy ki kell tartanom, bár néha már azt sem tudom, hogy miért. Napról-napra egyre nehezebb, de mi értelem mégis küzdeni? Elrontottam... megint. Peter megszokott, fogalmam sincs, hogy hol van, pedig az volt a dolgom, hogy elvigyem őt nekik, de esélyem sem volt, elkaptak és a kábítás ellen még nekem sincs túl sok esélyem. Megint elrontottam, megint kicsúszott valaki a kezemből, aminek csak még nagyobb következményei lehetnek, mint legutóbb rám nézve meg főleg, hiszen nem tudom meddig tart majd ez. Vagy ők nem tudják, mert ha nem bírom, akkor jön a végfázis és ezt az egész helyet áramtalaníthatom, ha sokáig próbálkoznak. Bele sem gondolnak, talán nem is akarnak... talán már engem sem érdekel, hiszen az apám megint ide küldött és nem hiszem, hogy kerestetne, soha sem szokott. Nem érdekli, hogy mi van velem, sosem érdekelte.
- Ezt már csináltuk. - jelentem ki felszegett állal, de mégis gyenge hangon. Nem értem, hogy miért megint ide hoznak, amikor már végigjártuk vagy kétszer ugyanezt az utat. Ők kimennek, én pedig használom a képességemet és mérik, hogy milyen erősségű az energia, amit kibocsátok, amit elszívok a falakból. Biztos vagyok benne, hogy védik a szobát, hogy ne jusson innen ki az, amit csinálok, vagy hogy ne szívhassak el mindent, de vajon tisztában vannak azzal, hogy milyen erősségű a képességem? Vajon felfogják, hogy ha sokáig folytatják, ha nem tudom visszafogni és kontrollálni annak komoly következményei is lehetnek? Még se sok mindent tehetek, a fickó bevezet a szobába, hogy a két karomra csatolja a bilincseket, ahogyan már többször is megtette. Nincs itt most se sok minden, csak a kemény kő falak, a berendezés gyér, szinte teljesen üres a hely, még lámpák sincsenek, csak egy halvány kékes fényt adó, gondolom azért, hogy lássák mi történik, ha épp nem csinálok semmit. Tudom milyen a lánc, ami a karomon van, áramot tudnak vezetni bele, csak még nem jöttem rá, hogy honnan, de majd arra is rájövök, rá kell jönnöm, csak idő kérdése.

Tárgy: Kísérleti kamra Kedd 1 Szept. - 10:05

Kísérleti kamra

Ez a hely általában csak egy-egy mutáns befogadására képes, de sokkal nagyobb területet foglal magába, mint a műtők. Ide akkor kerül valaki, ha mint pl. Farkas esetén egy nagyobb figyelmet, több fős orvosi gárdát foglalkoztató kísérletet hajtanak végre rajta.

Tárgy: Re: Kísérleti kamra

» Kísérleti műtő
» Kísérleti alanyokról bővebben
» A kísérleti nyúl és a doktor bácsi