Elhagyott gyártelepek

** Logan **

Nyugalmat kellett erőltetnem magamra, de a szívem egyre hevesebben vert, és éreztem, ahogy a pulzusom is feljebb szökik, igen, egyértelműen izgatott voltam, hiszen végre találtam egy nyomot, ami közelebb vihet anyám halálához, és hogy velem is miért történt mindaz ami. Ugyanis hiába már 14 éves korom óta itt van velem Félelemvadász, mégsem éreztem azt soha, hogy ez normális lenne. Ugyanis hány ember beszélget saját magával? Hány ember képes olyan szörnyűségekre, amire vadász és én egyetlen testben? Talán soha nem fogom ezt megszokni, de ha már így alakult, akkor tudni akarom az okát, a miérteket, pláne, hogy évek óta úgy érzem, hogy elvették tőlem az anyámat, és nem egyszerű szolgálati baleset volt az, amiben meghalt. És talán a gyanúm végre igazolást nyerhet.
Próbáltam nem mélyeket lélegezni, mert a romos áporodott épület szaga bántotta az orromat, és igencsak ki kellett nyissam a szemem, mert hiába szűrődött be fény, mióta a vasajtón át bejöttem az épületbe, a látási viszonyok jócskán romlottak, noha csak kora délutánra járt az idő, de a szürke borús nap nem jósolt sok jót, talán esőt, vagy vihart...amit pár napja harangoznak a hírekben is.
Majdnem megbotlottam valamiben a földön, de szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyom, és nem csörömpöltem fel az egész kócerájt.
-Basszus... csúszott ki halkan a számon is. Az épület olyan volt mint egy labirintus, leginkább talán paintballhoz lenne a legjobb hely. Óvatosan indultam meg északi irányba, bár halvány lila lövésem nem volt, hogy itt mit keressek, vagy merre menjek. Korábban láttam két autót, amely ebbe az irányba kanyarodott le a főútról, valahova erre jöttek, de kint már nem parkolt egy autó sem.
Kész, nem tudom mióta keringtem, de elfáradtam, hátamat a falnak vetve csúsztam le guggoló helyzetbe.
-Ez reménytelen...-suttogtam magam elé.
~Állj fel te kényes picsa. Ha már képes voltál eddig eljönni, ne merd itt feladni. Nem ezt tanítottam neked, látszik, hogy mennyire szánalmasan gyenge vagy.~hallottam a fejemben a gondolatokat, melyekkel önmagam korholltam, de mégis Vadász szólt hozzám. Tudtam, hogy igaza van, ha eddig eljutottam nem adhatom fel. És ekkor mintha rám nézett volna valaki odafentről- noha Vadászt szerintem csak a pokolban kedvelhették jobban-de hangok tompa szűrődését hallottam.
Felálltam, és csendben osonni kezdtem amerről a hangfoszlányokat sejthettem.
Egy emeleti, hajdan irodai részbe nyitottam be, ahonnan le lehetett látni az alul elterülő hajdani gépüzembe. Néhány alak sötét körvonalát véltem felfedezni, így az üveges részhez, ami itt ott már ki volt törve, halkan közelebb lopóztam, lehajolva, hogy nehogy észrevehessenek. Nem tudtam rendesen kivenni miről tárgyalhatnak odalent, és miféle alakok, de valami fontosról lehetett szó, mert hangjukból ítélve nem csak finoman beszélgettek egymással. Aztán fegyverek is előkerültek, ezeket még ilyen távolságból én is jól ki tudtam venni.
Valamibe nagyon belenyúlhattam, és érzékelhető volt, hogy talán jobb lenne, ha nem keverednék bele, mert itt még nagy bajok lesznek. De ez valahogy annál inkább elindított bennem valamit. Ott volt a pasas, akit kerestem, nem éppen rózsás külsejű alakok gyűrűjében.
~Meg vagy végre te mocsok...innen már nem szaladsz el előlem...~ejj hirtelen de magabiztos lettem, miközben véletlenül a hátammal meglöktem valamit az egyik asztalról, és az szerencsétlenségemre hangos koppanással esett a földre. Naná, hogy erre mindenki felfigyelt, és hallottam, ahogy ismerős hanggal kattannak a fegverek, ahogy felhúzzák élesre a ravaszokat.
~Ajjajj....~

** Logan **

Két hét sem telt el, hogy kaptam azt a bizonyos, különös telefonhívást Jimtől. Először fel sem fogtam igazán, hogy mit akar mondani, de a hangjából a rejtett idegesség és aggódás már akkor kihallatszott. Nem kellett nagy tudás hozz, hogy megérezzem, valami baj van, amit mélyen el akar titkolni előlem. De nem sikerült neki. Hiába, az anyám rendőrnyomozó volt, azért talán valami az én ereimben is csörgedezik az ő véréből is.
Kutatni kezdtem, kérdezősködni, és tulajdonképpen az anyám halálának furcsa körülményeihez vezettek vissza a szálak. Nem értettem, hogy miért pont most, ennyi év után? De a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, utána kellett járnom, hogy a felsejlő nyomoknak és az anyám halálának mi köze lehet egymáshoz, és hogy hogy jövök én ebe a képbe. Jó pár napom beletelt, mire kiderítettem ezt azt, de ezek is csak töredék információk voltak, ami vajmi kevés volt ahhoz, hogy bármi értelmeset is összerakjak belőlük a kirakós egészéhez. Aztán kaptam egy fülest, hogy talán van valaki, aki mégis segíthet abban amit keresek, vagy meg akarok tudni.
Nem volt könnyű megtalálni a pasast, gyakrabban váltotta a helyét, mint más az alsógatyáját, és valamiért igen nehezen akarták megmondani, éppen mikor merre jár. De Nekem is megvolt a képességem arra, hogyan lehet valakit kivallatni olyan módon, hogy z rajtam kívül mindenkinek nagyon tudjon fájni.
Peekskillbe vezettek a nyomok, a motorral jóval messzebb pakoltam le, bár nem volt egy hangos jószág, de biztos ami biztos. A gyártelep elég kétesen festett,volt egy olyan sejtésem, hogy nem épp randizni járnak ilyen helyekre. Minden érzékem az egeket verdeste annyira figyeltem még a legutolsó reccsenésre is. Volt egy fotóm a pasasról, hogy kit keressek, de nem tudtam rajta kívül még mi mindent találhatok itt, vagy mibe csöppenhetek még bele. Nem volt nagy akrobata feladat átvergődni a már így is félig lebontott drótkerítésen. Óvatosan lépkedtem, akár egy macska, és a távolban hangok szűrődésére lettem figyelmes. Ám a vészkalapács halkan de annál magabiztosabban verdesett elmémben, hogy talán nem épp a legjobb ötlet továbbmenni. De mit foglalkoztam én ilyen apróságokkal, a baj anélkül is mindig megtalált hogy én kerestem volna, akkor ugyan mi baj lehet abból, ha egyszer én találom meg őt és nem fordítva...

Ahogy a liliom szóba kerül, egy pillanatra becsukom a szemem, és koncentrálok. Minden más illatot, amit én idéztem, megszüntetek, és egyedül a liliom illatát idézem fel Amber elméjében. Igyekszem úgy alakítani, hogy a nő úgy érezze, a kellemes illat belőlem árad.
Majd újra koncentrálok, és formázni kezdem a látványt is.
- Tudta, kedves Amber, hogy a világ csak egy illúzió? Egy álom, melyben minden fölött uralmunk van? - Kérdem halkan, mosolyogva, miközben a nő vállának masszírozása átváltozik simogatássá. - Istenek járnak az emberek között, figyelve minden léptüket, és a kívánságokat teljesítik...
Ekkorra már átalakul a szoba Amber számára. Egy hatalmas, mesebeli bálteremmé változtatom számára a poros, koszos helyet. A falak narancssárgák, a függönyök kellemes, lágy rózsaszínűek. Nem kirívóak, inkább szolidnak mondanám. A plafonról hatalmas, aranyozott csillárok lógnak.
Lassan felemelkedem ültömből, és megállok a nő mellett. Lassan, kellemes mosollyal felé fordulok.
- Milyen zenét szeret, Amber? - Kérdem halkan, miközben árnyalakok jelennek meg. Bálozók, táncra perdülve, de csak halovány sziluettek, semmi több. Nem kell, hogy elvegyék a rivaldafényt róluk, kettejükről.

- Óvónő? Szerencsés gyerekek. Nem mondanám, hogy nem lehet igen kellemes élmény minden nap találkozni önnel. - Mosolyodom el, miközben a nő hátáról áttérek a nyakára, és azt masszírozom tovább. - De mondja csak, az óvónők általában nem viráglelkű, törékeny teremtések? Maga sokkal inkább a végzet asszonyának tűnik, mintsem gyermeki szívű, játékos, olvadozó örökifjúnak.
Hamarosan áttérek a nyakról a vállakra, és meg kell mondjam, gondolataim néha el-elkalandoznak, de igyekszem nem mutatni. És különös ötletem támad...
Rózsaillatot idézek a nő elméjébe. Nem magát a virágot, csak az illat illúzióját teremtem meg.
- És mondja csak, merre van az óvoda, ahol a gyermekekre vigyáz? Csak hogy tudjam, hová vigyem a virágcsokrot... Be kell valljam, már azért is én tartozom, hogy ilyen kellemes emberi kontaktusban lehet részem. Rég volt utoljára.
A rózsaillathoz hamarosan más virágok illata is vegyül. Igyekszem visszafogni gondolataimat, próbálok erre a pillanatra figyelni. Ki tudja... Lehet, hogy érdekesebb lesz ez az este, mint hittem. Elvégre ritkán találkozik az ember ilyen elbűvölő beszélgetőtárssal.

- A magabiztossága megnyerő, ám nem szokta ezzel az udvarlóit elijeszteni? A legtöbb férfi jobb szereti a törékeny, megmentésre váró hercegnőket, és nem acél-asszonyokról álmodnak sötét éjszakákon a hálószoba rejtekében sem. - Mondom mosolyogva, miközben nekiállok a hátmasszázsnak. - Az élet persze sokszor meghazudtolja önmagát, mindig vannak olyanok, akik jobb szeretik az erővel teli királynőket.
Különös érzés ez. Mint valami kifordított tündérmese. Valahol mélyen kifejezetten tetszik, bár nem engedem elkalandozni a figyelmem. Nem tudok semmit erről a nőről, lehet, hogy kifejezetten engem keres, és az életem akarja elvenni, ki tudja miért. Az elmúlt években nem egy ember életét keserítettem meg, és jobb nem belegondolni, hány helyen hibázhattam úgy, hogy valaki rájöjjön, a hátrahagyott őrültek, az én munkásságom eredményei. De nem tehetek róla... Ők voltak túl gyengék, túl silány példányok, és nem tudtak felemelkedni az igazi harcosok közé. Ám ebből a nőből szinte sugárzik az erő, sugárzik a bátorság, és talán ő... Talán ő ott lehetne azok között, akik végül győzedelmesen emelkednek ki a világvége pokoltüzéből.
- Amúgy Kegyed mivel foglalkozik, ha szabad megkérdeznem? Hivatásszerűen üldözi a fényeket a gyárépületekben, vagy ez csak amolyan furcsa hobbi?
Megérzem a nő parfümjének illatát, és olyan érzések csapnak fel bennem, amikkel már rég nem törődtem. Eszembe jut a vágy, a tűz, de mindent megteszek, hogy elfojtsam magamban. Ám szívem gyorsabban dobog, és érintésem is mintha melegebb lenne. Ajkaim kiszáradnak, miközben próbálok koncentrálni, próbálom elhessegetni azokat a gondolatokat...

- A nevem Victor Holmes. Szólítson csak Holmesnak, ahhoz szoktam hozzá az egyetemi éveim alatt. - Válaszolok, majd igencsak meglepődöm, és ezt le sem tagadhatnám. - Maga vagy nagyon buta, vagy túl jószívű, vagy kannibál.
Mondom, miközben tovább majszolom a szendvicset, majd oldalra teszem, leszórom a morzsát tenyeremről, és újra cigarettára gyújtok.
- Mondja csak, gyakran fogad a szobájába... Tudom, nem az ágyába, a szobájába ismeretlen, borostás hajléktalanokat, akiket az út szélén talál, vagy én különleges esetnek minősülök? - Kérdezem, majd felkelek, odalépek egy székhez, az íróasztal elé húzom, és rámutatok. - Egyezzünk meg abban, hogy kap egy hátmasszázst itt helyben, megismer engem egy kicsit, én is szépséges kiskegyedet, és utána meglátjuk, hogy biztosan be akar fogadni akár csak egy éjszakára is? Elvégre nem is biztos, hogy jó ember vagyok. Sőt, lehet, hogy elvágnám a torkát, elvégre lehetek gonosztevő is.
Elgondolkodva körbepillantok a szobában, majd elhúzom a szám. Hát igen... Egy elhagyatott épület poros, pókokkal teli irodájában egy borostás férfi ballonkabátban üldögél, katonai bakancs van a lábán, és ha ez a nő... Ha Őnagysága Szent Hajléktalanvédelmező Ambrer tudná, hogy egy nagyobbfajta tőr lapul a hátizsákban, lehet nem fogadna ilyen szívesen.
Viszont ne ítélj meg senkit a külsejéről, ezt a vékony, élhetetlennek tűnő kölyök bizonyította, akin egyszer kísérleteztem, és cserébe kórházba küldte azt a pajtását, aki kétszer nagyobb volt nála. Kíváncsi vagyok, vajh hol állhat a táplálékláncban ez a formás nőszemély... És valljuk be, eléggé vonzza a külseje a szemet, így nem szívesen ijeszteném el. Néha a harcosoknak is kijár némi pihenés, nemdebár?

Előkapom legnagyobb, legszebben csillogó kiskutyaszemeimet, és színpadias szomorúságot erőltetek arcomra.
- Hát nem úgy tűnik, hogy bajban vagyok? Egy hideg, őszi estén egyedül, egy elhagyatott gyártelepen, nincs számomra más vigasz, csak a cigarettám... - Motyogom, majd benyúlok a hátizsákba, és előveszek egy nagyobb csomagot. - Na meg a sonkás-sajtos szendvics.... Istenem, hálát adok neked eme zseniális találmányért!
Kicsomagolom az ételt a celofánból, majd ránézek a nőre, és felé nyújtom.
- Kér egy harit? De komolyan... Saját magam csináltam, az utolsó dollárjaimból vettem az alapanyagot. Holnap majd keresek valami alkalmi melót. - Mondom, majd gyorsan magyarázatba kezdek. - Ne értsen félre, nem vagyok valami szokványos hajléktalan. Például én szeretek kezet mosni, szeretem a tisztaságot, a puha ágyakat, és nem büdös a munka. Egyszerűen csak kisebb város kell ahhoz, hogy alkalmi munkát könnyen kapjak, és sajnos most mellélőttem. Így se hotel, se szoba. A kocsim kinn áll az épület mögött.
Ezzel félbe töröm a szendvicset, és az egyik feléből jóízűen falatozni kezdek. Közben előkotrok egy túrapalackot, benne vízzel, és eldekkelem a cigarettát, hogy ne égjen fölöslegesen.
- Amúgy nincs valami, amit meg kellene önnél javítani, hölgyem? Kerítés, lefolyók, bármi... Vállalok hátmasszázst is. És jelenleg olcsón dolgozom: Egy vendégágyat kérnék csak cserébe éjszakára.
A gyerekekkel kapcsolatos kommentárt elengedem a fülem mellett. Ők legalább életrevalóak, és megtanulnak csak saját magukra támaszkodni, nem pedig másokra. Közben csendben eszegetek tovább, és ha a nő ad válaszokat, igyekszem minél inkább figyelemmel telinek lenni. Elvégre tényleg jól jönne egy ágy éjszakára...

Az ajtó mögött egy ütött-kopott, évek óta nem használt iroda bukkan fel. Pókhálók szövik be a sarkokat, por lepi a vízszintes felületeket. A falnak támasztva, nem messze a tűztől egy utazótáska, egy zöldes színű zsák és egy hátizsák, mind teletömve. A zsákból ruhák lógnak ki, valaki nemrég kinyithatta...
Elvégre valamit fel kellett vennem a hideg ellen. Az íróasztalon ülök, és egyenesen az ajtót nézem. Öngyújtó kattan, sárga láng lobban, majd felparázslik a cigaretta vége. Egy pillanatra tökéletesen látszik borostás arcom, kócos, sötétbarna hajam. Egyenesen a nőre nézek, aki belép.
- Nem rémlik, hogy kértem volna bármit is, de majd megköszönöm a hotel tulajának, hogy ilyen formás takarítónőt küldtek. - Mondom tökéletesen nyugodt, komor arckifejezéssel. - Kérem cserélje ki az ágyneműt, és ha végzet, hozhat nekem reggelit is. Ezen kívül gyengém a combfix, ha érti mire gondolok...
Szélesen elvigyorodom, és mélyet szívok a cigarettába, majd kifújom a füstöt, felkelek az íróasztal széléről, és a tűzhöz sétálok, amit azért gyújtottam, hogy ne fázzak meg. Az utazótáskából előhúzok egy pokrócot, és a földre terítem.
- Minek köszönhetem ezt a szívélyes látogatást? Nem gondoltam volna, hogy pont itt akadok össze bárkivel is. - Kérdem, és közben mint egy érdeklődő kutya, kissé oldalra fordítom a fejem. - - Ha kiskegyed is aludni szeretne, láttam itt még pár alkalmas irodát, bár nekem nincs ellenemre az sem, ha szeretne mellém bújni a hideg elől.