Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Azt mondják, egy idő után maga a szex is megszokottá, mondhatni rutinná válik. Lehet, nem tudom, azt hiszem, még túl fiatal vagyok ehhez. De az biztos, hogy Leah-val minden, csak nem megszokott, nem sablonos. Nem számít, hogy ágy, kanapé, pléd, fal, fotel, asztal, és még sorolhatnám. Olykor mint két bagzó nyúl, hacsak alkalmunk akad rá, mint most is, megragadjuk. Ez talán még messze áll a megszokottól. Imádom csábos alakját, apró trükkjeit, amivel az élvezetem fokozza, még úgy is, hogy meghagy a domináns szerepben. Ahogy teszi most is, csak egy finom szorítás, egy halk nyüsszentés és teljesen kész vagyok, megfeszülve robbanok bele abba a csábos testébe, majd csak kapkodok a levegő után, lihegek, forró leheletemmel nyakát csiklandozva. És moccanni se nagyon tudok egy pár pillanatig, karjaim tovább ölelik, fogják, nem is tudom, én tartom őt, vagy pusztán csak kapaszkodom belé. De kénytelenek leszünk mozdulni, ez nem a szobám csendes magánya, noha azt hiszem, a társaság java része is hasonló események résztvevője. Vagy holt részegen hortyog valahol. Még is muszáj, kelletlen húzódom hátrébb, fájón válva el ölének forró szorításától. Még belecsókolok a nyakába, majd végleg engedem, hátrébb lépve szabadulok meg a feleslegessé vált segédeszköztől, szedem rendbe ruházatom, na meg légvételeim, hisz úgy szuszogok, mintha maratont futottam volna. És igazából az is volt, az élvezetek maratonja. - Még jó, hogy a többiek már nagy eséllyel ki vannak ütve - nevetek rá halkan, kezemmel gyengéden, szeretetteljesen simítva végig piruló arcát. Na igen, Leah nem feltétlen a csendesség híve, ha a gyönyör elhatalmasodik rajta. - Gondolom már nincs kedved úszkálni a medencébe - nyújtom felé a kezem, amint sikerült rendbe szednie magát. Persze nem biztos, hogy olyan egyszerűen ment az, végig le sem vetem róla a pillantásom, élvezettel figyelve még előbukkanó porcikáit. - Mit szólnál hozzá, ha hazamennénk? - kérdem, ha már kész és lassan visszaindulhatunk a ház felé. Nem mintha csak ezért csaltam volna el ebbe a buliba, egy év után azon már túl vagyunk, hogy egy házibuli meg némi pia kelljen ahhoz, hogy elcsábítsam. Közben elérjük a medencét, amiben csupán egy-két kitartó alak lézeng. Igazából jobban megfigyelve őket nem épp úszkálnak, de a félhomályban amúgy elég diszkrétek. Na de ezek után tuti, hogy nem úszunk abban a vízben! És a helyzet beljebb se sokkal másabb. Vagy részegen hortyognak a földön elterülve, vagy épp egymásba feledkezve ölelkeznek valamelyik sarokban. Hát, többnyire az egyetemi bulik így végződnek, a sok alkohol igencsak eldobálja a gátlást és a szégyent. A másnap persze már más kérdés... - Gyere, húzzunk el. Nem rajongok az élő pornóért - mosolygok Leah-re, miközben a kijárat felé húzom. Gondolom ő sem arra kíváncsi, mások mit csinálnak. Legfeljebb megnyugszik, hogy ránk se figyelt jobban senki. Aztán a kezébe nyomom a sisakot a motornál, felülök, és mevárom, míg ő is ezt teszi. Amint karjai átfonják a derekam berúgom a motort és lassan kikanyarodom az útra. Alig várom, hogy hazaérve ágynak essünk. Vagy így, vagy úgy...
Amikor a lábam közé nyalogat, már véresre kéne harapnom a számat, hogy ne kiáltsak fel önkéntelenül, így csak összeszorítom, bedugaszolva a nyelvemet, meredten bámulva előre, végül mégiscsak behunyom a szememet, és bosszankodom, hogy a falhoz jöttem, adva a szavára, mert itt semmire nem tudok rámarkolni, legalább egy széket hozhattunk volna, mert így az automatikusan ökölbe szorítandó kezeim minduntalan lecsúsznak a sima felületről, ám átadom magamat a kéjnek, amelyet nyújt, hiszen végre belémcsusszan. - Tudoom... – Nyújtom el zihálva a választ, s most egyátalán nem bánom, hogy ő a domináns fél, mert így pontosan azt kapom tőle, amit kérek. Imádom, ahogyan a nyakamat támadja meg, ráfog a hajamra, a de legjobb mégiscsak az, ahogyan átölel. Én nem nevetek, nem tudok még arra is energiát szánni, nyögni kezdek, szinte nyüszíteni, hogy kínoz a sokadik élvezettel, holott tudja, hogy ezt imádom a legjobban, és egy idő után már nyüszítek, ha nem kapom meg elsőre, amit akarok. Ám édes kín ez, úgysem fogok panaszkodni. Felmerül ugyan bennem, hogy bármikor megláthatnak, ám már átléptünk egy válaszvonalat, ahonnan nincsen visszaút, még ha rendőrök jönnek is letartóztatni közszemémsértésért, az sem érdekel. Bár megtehetném, hogy nagyobb terpeszben állok, hogy még inkább szabad utat adjak, ehelyett összeszorítom a fenekemet, hogy szűkebb legyen a járat, tudom, hogy ezzel hergelem fel csak igazán, olyan, mintha még mindig szűz lennék. Az első alkalmunk volt hasonló, akkor az új test ha nem is volt teljesen tapasztalatlan, viszont nem volt bejáratva, az szó szerint fájt elsőre, muszáj volt alakot váltanom, ám már bőven összecsiszolódtunk, megszoktam, hogy ennyire alacsony vagyok, kicsiny, ám csinos cicikkel, és van egy olyan érzésem, hogy Aaron szereti, ha vadul domináns lehet, én pedig hagyom, hogy ezt tegye, még ha régen inkább csak a saját tempómban letudtam az ilyesmit. Hirtelen tör rám a kiszabadulás a vágyak láncaiból, itt már nem tudom visszafogni magam, sziszegéssel indítok, aztán csak sikerül felkiáltani, hogy aztán fújtatva, mint egy gőzmozdony, várjam ki, amíg pár pillanattal később a nyomomba ér.
Imádom a halk kis sikolyait, kéjének minden megnyilvánulását. Pedig nem mondhatnám, hogy még gyerekcipőben járunk, igazság szerint lehetőségeinkhez mérten elég intenzíven élünk. Még is, minden alkalom, főként a pikánsabban, még jobban feltüzelnek, még inkább megmaradnak bennem. Ahogy most is élvezettel nézem, miként hívogat, miként kínálja magát. A tudat pedig, hogy mindez csak az enyém.. Na az a végletekig feltüzel. Kéjes nyögéssel merülök meg benne, kényelmesen csúszva forró ölébe. Még is mosolyt csalnak számra szavai, incselkedő fenyegetése, mire halk morranással támadom le nyakát, finoman meghúzgálva fogaimmal fülcimpáját. - Tudod, hogy nem szeretem, ha fenyegetsz - suttogom, de hangom nem dühös, nem is fenyegető, visszafojtott nevetésről árulkodik. De még is, mintha csak eleget akarnék tenni szavainak, két karom átöleli törékeny testét, kissé talán szorosabban is, akárha a menekülési, húzódási lehetőséget szüntetném meg. Erőfölényem fitogtatom, de tudom, nincs ellenére, talán hálás is, hogy tartom, hisz elnyúlt előjátékunk túlzottan felfokozottá vált ahhoz, hogy most nyugodt legyek. Hátrafelé még finoman húzódom, ám a következő mozdulat már hevesebb, ahogy újra merülök, boldog nyögéssel fogadva végre a beteljesülés lehetőségét. És immár nem is próbálok játszani, heves, erőteljes lökésekkel élvezem ki felkínált testét, újra érezve azt a régóta ismert gyönyört, mit csak ő képes nyújtani nekem, mit közösen fedeztünk fel. És még sem vagyok képe teljesen megfeledkezni, bár balom továbbra is erősen tartja, jobbom melleire siklik, kiszabadítva őket újfent a ruhából, határozottan, kissé talán erősebben fogva rájuk, tenyerembe zárva, kéjesen markolva, dörzsölve a hegyes bimbókat, mik szinte már karistolják tenyerem. De ez is csak növeli a kéjt, az örömöt, a végtelenségig, a fokozhatatlanig. Újabb lökések, szaggatott zihálásom csiklandozza tarkóját, de már képtelen vagyok kontrollálni, számat bársonyos vállára szorítva robbanok, lezuhanva az édes sötét mélységbe.
Nem akarok a kelleténél jobban tüsténtkedni, mert tudom, hogy imádja, ha csinálom neki, viszont akkor lemaradnánk a közös élvezetről. Így csupán érintőlegesen veszem az ajkaim közé, hogy a nyelvemmel körzök a férfiassága végén, és ügyesen elszorítom a kemény tövet, hogy még véletlenül se törjön ki idő előtt. Tudom, hogy pózt váltani, vagy bármit is megszakítani egy ilyen helyzetben fájdalmas lehet, de a gyors továbblendüléssel máris lehet folytatni. Természetesen nem akarok én gonoszkodni, magamban akarom érezni, így incselkedve csapok rá a hátsómra, miszerint jöhet már. Ez mondjuk félreérthető, hiszen a hátsó járatra is értheti, ebbe még így nem gondoltam bele, most csak vigyorgok, szeretjük csúcsra járatni a kiséreltező kedvünket. - Tudooood, nőből vagyok, hadd ne tudjám már, hogy mit akarok. Na jó, most éppen ezt. Gyere! – Feszítem meg ívben a testemet, és aprót rázok a hátsómon, ennyi idő alatt nekem nem száll el a vágy, és csak feltüzel a várakozás. Valahogy vele kapcsolatban úgy vagyok, hogy evés közben jön meg az étvágy, ha már egyszer eljuttatott a csúcsra, a következőt még jobban akarom. Még mindig tocsogok a szószban, amit az előbb okozott, s sikamlós belsőm már csak őt várja. Bimbóim fájdalmasan kiállnak, szinte dörzsölésért sikítva, s remélem gyorsan mögémáll, a kezeivel előrenyúlva pedig kezelésbe veszi őket. Már pusztán a látványától is zihálok. Meglepetten sikkantok fel, ám csak halkan, hogy most éppen mire készül. A térdeplésből nem leszünk egy szinten. A szám elé kapom a kezemet, hogy gyorsan elején vegyem a lelepleződésnek, majd behunyt szemmel dőlök fejjel a falnak, hogy csak apró nyögésekkel adjam a tudtára, teljesen ki fog készíteni. Amikor végre feláll, már égő ágyékkal kitárulkozva várom, hogy megmártózzon bennem. Amikor végre megteszi, akkor zihálva szólok hátra. - Na most ne fogsz vissza magad. Ha váratni mersz, vagy egyéb trükk, szakítok. Ez nem zsarolás: tény. – Azért mégis vigyorgok, nem szereti, ha irányítom, de most már ne húzza tovább az időt. Oké, meglephet bármi váratlannal, de a lényegen ne változtassunk.
Nem is tudom hova legyek, hova nézzek gyönyörömben. Hisz egyrészt szívesen hajtanám le a fejem, hogy félárbócos pilláim mögül lessem az alant tevékenykedő szépséget, élvezve a látvány és a helyzet összekapcsolt gyönyörét. És közben hátra is hajtanám a fejem, a falnak támasztva, a felhők felé nyögve azt a csodálatos érzést, mit a puha ajkak, fürge nyelv játéka ad nekem, végigkaristolva a gerincem, édesen simogatva idegszálaim, míg végül azok glédába nem állnak, immár minden rezdülésre, minden apró érintésre örömhullámokat folyatva végig a testemen. Aztán, mint minden jó, ennek is vége szakad, már-már csalódottan figyelem, ahogy Leah feláll. Hát direkt kínoz? Kicsinyes, játékos bosszú, csak mert az előbb nem engedtem neki? Tudom, hogy nem.... Noha mindenféle játékot kipróbáltunk már, azt a kezdetekben közöltem vele, nem az vagyok, aki ellen fel lehet használni a szexet. Ő pedig okos lány és nem is teszi. Hisz most sem félbeszakít, legalább is nem a kínzó mód, hisz a következő pillanatban már mellettem támaszkodik a falnak, édes kis gömbölyű hátsóját domborítva kívánatosan. - Elég nehéz megtalálni a megfelelő hangulatot. Az előbb még hadakoztál a döntésem ellen, aztán mikor a kezedbe adom az irányítást, azonnal visszakozol - felelem kihívó vigyorral. Persze játék ez is, egyáltalán nem bánom az újabb fordulatot. Mint egy éhes cica, vagy inkább tüzelő, kívánatos szuka, új pislant rám, felforrósítva amúgy is hevült vérem. Érzem, hogy az utolsó csepp vérem is a lenti régióba süllyed, szinte már fájón feszítve a bőrt éhes tagomon. Így hát engedek az ősi ösztön hívó szavának, és további incselkedés nélkül lépek mögé. Még is meglepem talán, hisz magam is letérdelek, de kezeim már kúsznak a szoknya alá, beleakasztva két ujjam a bugyija pántjaiba, hogy megszabadíthassam tőle. Előbb az egyik, majd a másik lábát bújtatom ki, hogy aztán, mint holmi skalpot, zsebre vágjam az intim darabot. Aztán újra felfelé futnak ujjaim a formás lábakon, beszökve a szoknya alá, felhajtva azt, feltárva előttem édes kis popsiját, kissé előrébb húzva azt, pucsításra késztetve az én édes cicám. És fúrom combjai közé arcom, nyelvemmel keresve a rám váró zugot, az édes kis barlangot, mintha csak ellenőrizni akarnám, vár-e, valóban vár-e. És nem kell csalódnom, játékos nyelvcsapásaim csak az élvezet kedvéért időznek el, hisz Leah mindig készen, izgatottan vár rám. És pont ezért már nem is húzom az időt, felállok, gyorsan, immár kapkodón húzva elő a nadrágzsebből egy óvszert, izgatottan igazítva magamra, hogy aztán a következő pillanatban végre megmerülhessek az én saját kis csodámban.
- Ómárminthogyén? – Kérdezem meglepődve, éppen akkor az új testemmel ismerkedtem, és az eredeti Leah halála után éppenhogy nem akartam túlzottan csábos lenni, elképzelhető, hogy Aaront nem is a külsőmmel, hanem a törékenységemmel, a gesztusaimmal fogtam meg? Ez benne van, meg az is, hogy nem tudunk egymás nélkül létezni, a másik jelenti a levegőt. Olyan figyelmes volt a szeszélyeimet illetően, na meg a kólamániát is értékelte, játékot faragott belőle, s úgy tűnt, hogy a macsó, aki imád csajozni, és a haverjaival lógni, lecseréli a régi életét bizonyos fokig, hogy velem legyen együtt. Minden nőnek fontos fegyvertény lenne egy ilyen udvarlás, noha én kezdeményeztem az első csókunkat, ez pusztán ösztönös volt a régi életemből fakadóan, ám nem bántam meg, ezzel is aláhúztam, akarom a változást, hogy valakivel úgy tényleg egymásra legyünk hangolva. Végigfut rajtam a közelgő tüzijáték, még jó, hogy van annyira szemfüles, hogy betapassza a számat. Nem csókolok ugyan fel, mert csak arra tudok koncentrálni, ami a lábam között, és legbelül történik, ám roppant figyelemes, hogy nem engedi idevonzani az érdeklődőket. Reméltem amikor készülődtem a bulira, hogy valahogy ma is egymásra találunk. Még a mellem is megfeszül a feltörő gyönyörtől, combjaim összerándulnak, mintha csak lenne esélyem bent tartani az édes mámort, amely azonban egy perc után mégiscsak elillan. Ám nem végeztünk, sőt, ami őt illeti, még csak most kezdene bemelegedni, imádom, hogy attól gerjed be, hogy nem bírok neki ellenállni. Amennyire lehet felpattanok, más kérdés, hogy minden tagom remeg az átélt gyönyörtől, ében tincseim izzadtan tapadnak a halántékomra, ám lelkesedésem nem engedi, hogy itt most vége szakadjon a dolognak, s hamarosan már előtte térdelek, megnyalogatva a fegyverzetet. Miután a falnak támaszkodhat, nem félek attól, hogy rámesik, így gyors felvezetés után az ajkaimmal veszem kezelésbe a férfiasságát, egyik kezemmel finomkodást mellőzve markolok rá, és huzogatva élesztem magasabb keménységi fokozatba, míg a másikkal azért gyengéd módon fogom meg a labdacsokat tartalmazó csüngő zacskót, s simogatni kezdem, olykor oda is letévedve a nyelvemmel. Ám csak óvatosan noszogatom a csúcs felé, s amikor megszólal, megtörlöm a számat, miután már nincsen benne semmi, és felegyenesedve lépek mellé, a fenekemet mutatva neki, hogy na akkor rajta a sor. - Fogalmam sincsen, hogy miről beszélsz... – Vigyorgok rá a vállam felett. Gömbölyded hátsóm tekintetében a fantáziájára bízom, hogy kezd velem, ha már ilyen konkrét tervei voltak... Így megtámasztom a falat, és kihívóan bólintok.
- Elkábítani.. Édes, már hónapokkal ezelőtt elkábítottál a tóparton - susogom a fülébe forrón. Meglehet az egész csak buja ingerkedésnek tűnik, ez az igazság. Ha akkor valamilyen különös oknál fogva nem gerjeszti fel a figyelmem, és nem csupán a szexuálisat, akkor nem törtem volna magam annyira, hogy foglalkozzon velem. Mert kétségtelen, az első alkalmakkor nem volt túl nyitott vagy épp túlságosan hajlandó. Mintha maga is tartott volna attól, hogy bárkit a közelbe engedjen, vagy épp nehezen hitte el, hogy érdekel. persze ezt azóta egyszer-kétszer feldobtuk, megismertem az életéből részleteket, ahogy ő is enyémből, tehát most már jobban értem. de akkor, ha nem érdekelt volna annyira, talán nem töröm magam, hogy meg is ismerjem. Aztán hagyom, hogy az elmélkedés tovaszálljon a kellemes hűs szellővel, ami egy pillanatra végigsimítja arcom, mintha csak hűteni, csillapítani akarna. Hisz kétségtelenül forró a helyzet, ahogy Leah itt ül az ölembe, apró remegései borzolják idegszálaim, kéjes kis hangocskái pedig mintha csak hangszer lennék, játszanak az érzékeimen, mondhatni a végletekig fokozva azokat. És még is, szerencsére én vagyok az erősebb vagy inkább kitartóbb, még arra is ügyelek, hogy a kezem, mely eddig az édes halmok között dúskált, a kritikus pillanatban gyengéden ajkára tapadjon, tovább tompítva az elfojtott hangokat. Mert azért tudunk mi hangosak is lenni, ha a hely zavartalan, most viszont nem kéne egy meglepetten összesereglő tömeg. - Mire is.... - nevetek fel, ahogy Leah eszmél, és már is pattan fel, rendbe szedve ruházatát. Én kevésbé sietek, élvezettel legeltetem szemem kipirult arcán, pihegő mellkasán. Másnak talán nem tűnnének fel ennyire az apróságok, a halvány pír az arcán, a finom remegés az ujjain. De én tudom, hogy ezek mikor uralják el testét, mikor tűnnek fel pontosan így. És pont ezért szemlélem kéjesen, hisz tudom, hogy miattam piheg, hogy az én ujjaim jóvoltából pirult ki. - Nagyon célratörő vagy édes - vigyorodom el, miközben feltápászkodva magam is összébb húzom a nadrágom, ám nagyon nem bajlódom vele, hisz nem készülök hosszú sétára. Alig öt-hat lépésre már itt a házsarok, nem véletlen ezt a napágyat néztem ki. Hisz így távol is esünk a többiektől, emellett kizártuk a lehetőséget, hogy egy másik párocska a fal mögött bújhasson meg, véletlenül kihallgatva egymás játékát. De alig értünk takarásba, a kis éhes cicám ismét meglep. Meglepett sóhajjal támasztom hátam a falnak, ahogy elém térdelve kezd kihámozni a nadrágomból. Igazából mondhatni túl sok dolga nem lesz, hisz amint egy vonalba kerülnek láthatja, hímtagom minden, csak nem nyugodt. Nem csak rá volt hatással a korábbi játék. Ugyanakkor bolond lennék ellent mondani neki, elrontani az ő játékát, ha már az előbb olyan engedékeny volt. És bár tudom, mire készül, bár nem ez az első alkalom, még is nehezen fogom vissza kéjes-örömteli nyögésem, ahogy puha szája először érinti érzékeny tagom. Érezheti, ahogy picit megremeg, ahogy megfeszül a hasam, önkéntelen tolva magam kissé közelebb azokhoz az édes ajkakhoz, szinte kérve, hogy folytassa, hogy egy kicsit most ő legyen a határozott és irányító fél, míg én csak elmerülök a felkínált gyönyörben. - Így teljesen eltérítesz az eredeti szándékomtól...
Már a vállpuszit is megborzongok, ebből ki látszik, hogy valami oly módon képes rám hatni, amit a korábbi pasik nem tudtak elérni, csak gyorsan le akarták tudni, hogy bejussanak a bugyimba, és lássuk be, nem nagyon ellenkeztem. A magam élvezetét kerestem, lelki töltete meg nem volt, sem pedig fantázia benne. Ehhez képest Aaron szeret játszani velem, és időt szán a megismerésre, s kifejezi, hogy fontos vagyok neki. Ha leszámítom azt, hogy mennyire élvezem a hancurozást vele, akkor egészen elszorul a torkom, hogy valakinek ennyire számítok. Nem véletlen, hogy ma órákon át válogattam a ruhákat, hogy melyikben fogok a legjobban tetszeni neki, s begerjed tőle. Érdekes módon a testiségre helyeztem a hangsúlyt, mégis ahogyan odafigyelünk egymásra, meg ahogyan ma megvédett, ez másról szól. Törődni viszont nem tudok a helyzettel, mert forróság járja át a testemet, ám erőteljesen folytatom a kézimunkát, egészen addig, amíg meg nem fordulok, hogy háttal helyezkedjek el neki. - Oké. De te vagy az erősebb, nem tudlak csak úgy... lefogni. Megpróbálok, majd elkábítalak, vagy ilyesmi. – Kuncogok fel félhangosan, amivel kockáztatom a lebukás esélyét, ez mégsem érdekel, már csak az a fontos, hogy minél előbb magamban érezzem őt. A kikötözésen elmerengek, bármennyire is húzta a dolgot, őrjítő volt a vágy, hogy végre őt is megkapjam, ne csak engem kínozzon, így megvolt a pikantériája a dolognak. - Mert... – Zihálom, s végigfut rajtam az inger, hogy így nagyon hamar a csúcsra fogok érni. – Mert ez már túl... jóóóó... – Emelem fel a hangomat, ahogyan mélyre hatol, behunyt szemmel, beharapott ajkakkal szívom be a levegőt, megfeszül a testem, ahogyan hallgatom a magyarázatát, és érzem, hogy mindjárt ott vagyok, így már nem is nagyon tudok arra koncentrálni, hogy mi is ennek a logikája, remegve eresztem ki a hangomat, még ha próbálok nem is túl hangosan, így csak halkan jajdulok fel a gyönyörtől, olyan mélyre csúszva az ujján, amennnyire csak lehet, s mindenem csurom víz, már ha víznek lehet nevezni a finom lét, amit árasztok. Pár pillanatnyi fújtatás után nyitom ki a szememet, s értelmezem a hallottakat. – Akkor... mire várunk? – Kérdezek rá, ezek után már tényleg a lényeg jöhet, bár már ettől a felvezetéstől is alig tudok felállni, mégis megteszem, mivel most nincsen senki a közelben. A bugyit ugyan visszahúzom a helyére, nem lesz sokáig rajtam. Leigazítom a szoknyámat, és hagyom, hogy ő is picit rendberakja magát, nem tudom ugyanis, hogy melyik oldalfalról beszél. Ám ha odavezet, és tényleg takarásban vagyunk, akkor a lábai elé gugolok, hogy az ajkaim közé vegyem a fegyverét, éppen csak pár pillanatra, hogy fel tudjuk éleszteni, legalábbis nedvességet csempészni rá.
Apró kis közbeszúrásárára nem is reagálok, legalább is szavakkal nem, pusztán mosolyt csal ajkamra a következtetés, a jutalom pedig egy gyengéd puszi vállára. Hogy szeretem-e? Azt hiszem igen, hisz mi mással magyaráznánk az eltelt évet, azt, hogy nem csupán a szexben keressük egymás társaságát, noha ez is kifejezetten édes és élvezetes vele. Ha nem lenne a dolog több, mint puszta testi vonzódás, az már kihunyt volna, legalább az egyikünk részéről. Ám minden újdonság, minden csók, hosszú távollét csak szítja a tüzet, nem csillapítja. Felcsattanására halkan felnevetek, noha elég nehéz a hangokat formálni, hogy azok ne legyenek hörgések játékos ujjainak munkája által. - Csak kezdeményezned, kérned kell édes. Én sose mondtam, hogy nem lehet - suttogom forrón a fülébe. persze ezerszer jobban izgat az a szitu, mikor én kötözöm ki, azt téve a kívánatos kis testével, amit csak nem szégyellek. De természetesen a dolog fonákjának is megvan a maga varázsa. Ahogy megvan a pillanatnyi helyzetnek, mikor szerencsére ellenkezés nélkül teszi, amit kérek, fürge kis ujjait kényszerpihenőre állítva, hogy végre a magam örömére játszhassam az én kis édes hangszeremen. Persze nem csak játék ez, kínzás a magam részére is, hisz minden egyes mozdulatnál tudom, ugyanígy siklana belé merev tagom, ugyanilyen nedves forrósággal ölelné körül izmos teste. És még is húzom, mert élvezem, hogy uralkodhatok felette, hogy az én akaratom szerint zajlanak a dolgok. - Miért veszed kínzásnak, Leah? - suttogom fülébe búgón, immár két ujjammal bújva belé, míg hüvelyujjam újra és újra duzzadt csiklójára simul, olykor erősebben nyomva meg, hogy a következő pillanatban lágyan simítsa végig az édes kis pontot. - Nem csak maga az aktus lehet jó. Érezni akarom, hogy megremegsz, ahogy összehúzódnak azok a pici titkos izmok. Ígérem, utána engedek neked - susogom kecsegtetőn, balommal továbbra is érzékeny mellén játszadozva, megcsippentve a rózsás bimbót, finoman meghúzva, mintha csak a számban lenne, mintha csak fogaimmal csipkedném. - Szívem szerint az oldalfal takarásában dugnálak meg hátulról, a falnak támasztva. Erősen, ahogy szereted - lehelem rekedten, fokozva ujjaim tempóját. Tudom, hogy nem fog megbotránkozni, hogy nem int rendre. Sőt, talán még jobban begerjed.
- Ezt szereted...? Nocsak... te is szeretsz engem? – Még mindig nem mondta ki, én aztán nem sürgetem, azóta én sem tettem, ő nem annyira a szavak embere, csak utalgat rá, hogy a szerelem erről szól, és hasonló dolgok. Jobban szeret a szexuális fantáziámra apellálni, ami nem is baj, vele aztán újkori renenszánomat élem, nem véletlen, hogy bátran vetem bele magam a kisérleteibe, még a durvább, mások által fájdalmasabbnak gondolt pózok sem riasztanak vissza, hiszen régen igen egysíkú gondolataim voltak a szexet illetően, most viszont tényleg azt érzem, hogy valaki figyel rám, valakinek fontos vagyok. Nem gondoltam volna, hogy azzal fogok legnagyobbakat élvezni, akibe szerelmes vagyok, még ha mindez közhelynek is tűnik. Egyszerűen még az sem merült fel bennem, hogy valaha szerelmes lesz. Csak megtörtént, s most a buli hevében is képesek vagyunk megtalálni egymásban az izgalmat. Felszisszenek, ahogyan a bimbómat veszi az ajkai közé, még a fogát is megérzem, és a forróság végigkúszik a gerincemen, ahogyan a fegyverébe kapaszkodva megnedvesítem a nyelvemmel az ujjaimat, hogy minél csúszósabb élményt tudjak biztosítani. Remélem nem húzzuk el sokáig, mert már így is akadozik a lélegzetem, nem akarok hangosan sikoltani majd a beteljesülésnél. Imádom a közös útjainkat, itt viszont a lényeg lesz a lényeg. - Megint? A jófrancokat baba. Én akarlak kikötözni. Most én jövök. – Felelem felcsattanást mímelve, majd keményebbre véve a figurát immár mindkét kezemmel körzök a csúcsdísze környékén, az lenne a legjobb, ha le is hajolhatnék oda, de még nem engedi, így gyorsabb ütemet veszek fel, hogy érezze, az én kezemben van az irányítás. Szó szerint. Ám nem hagy további érvényesülést, ha megteszem, amit kér, akkor ki kell támasztanom magamat, s nem tudok tovább vele foglalkozni. Beharapom az ajkamat, ahogyan a combjaimra helyezett tenyereim már lassan nyirkossá válnak az előbbi akciótól, no meg, hogy félrehuzza a bugyit, s várakozóan tágulok ki, teszem széjjel még inkább a lábaimat, ám még mindig csak az ujjaival tör előre. Vagyi befelé. - Megint kínzol... – Mondom ki hatalmas szemeket meresztve, s még bólintani sem tudok, mert minden érintésével közelebb taszít a beteljesüléshez. Végigcikázik rajtam az újabb, és újabb gyönyör, határozott, kemény ujjai már ismerősként tágítanak belülről, okosan kitapítva nedves barlangom minden rejtett kis pontját. Behunyom a szememet, s kifújom a levegőt, hogy aztán szisszentve ismét beszívjam. A csípőmmel körkörös mozdulatot végzek, felhívva figyelmét, hogy durvábban akarom.
- Viszont roppant kíváncsi és rugalmas vagy. És pont ezt szeretem benned - vigyorodom el szavaira. Tény, hogy sok különös és új játékkal színesítettük már szexuális életünk, de a fontos, hogy Leah ebben partner, nem pedig a visszahúzó fél. Mert ha ódzkodna az újdonságoktól, ha most is azon nyűglődne, hogy valaki megláthat minket oda len ne az egész élvezet. Így viszont élvezettel járhatom be kezemmel combjait, a fehérneműn át is forró szirmocskáit, míg szám és nyelvem éhes gyermekként tapad édes kis melleire. Élvezem a játékot, mind a sajátom, mind az ő szakavatott ujjaiét, érezheti is hamarosan, hogy teljes pompámban meredek m ár puha tenyerébe. Szerencsére nem vagyok tapasztalatlan tizenéves, nem kell attól tartanunk, hogy óvatlanul és persze túl korán robbanok el. Na persze ebben közreműködésre is szükségem van, amiben már nem mindig partner az én édes kis cicám. Ahogy most sem, hisz ne m csak kér vagy beszél, hanem cselekszik is, formás hátsóját ölembe ejtve, mintha csak elpilledt volna a sok italtól. Pedig nem, a takarónk leple alatt vékony ujjai igencsak izgató és élvezetes incselkedésbe kezdenek, halk, visszafogott nyögéseket csalva fel torkomból. Célt még sem ér, legalább is nem úgy, ahogy szerette volna, hisz én nyakába, rejtve arcom, bőréhez tapadva tudom elnyomni kéjes hangjaim, míg neki immár semmi rejtekhely nem maradt. - Roppant célratörő vagy édes. Legközelebb, ha játszadozni támad kedvem, le foglak kötözni - suttogom a fülébe, majd pecsétként fogaim közé is veszem a cimpát, játékosan ráharapva, aztán felszabadult kezemmel elsöpröm a haját, hogy nyakát becézgethessem a számmal, nyelvemmel apró köröket írni illatos bőrére. - Tedd a combjaidra a kezeid. Közel hozzánk - utasítom, finoman rásegítve saját kezeimmel, így, hacsak nem ellenkezik, hát hamarosan két kicsi keze a comb tövének feszül, olyan közel édes barlangjához, hogy ha akarná, ujjaival el is érhetné. És ugyanez igaz meredő hímvesszőmre is, ami, mintha csak tudná, hol a feje, neki-nekifeszül ölének. És amint elrendeztem tagjait, balom kiszabadított kebleire siklik vissza, finoman morzsolgatva a feszülő bimbókat, míg jobbom újfent utat tör magának, immár a szövet félrehúzásával véglegesen is. Újabb nyögés szakad fel belőlem, ahogy két ujjam siklik forró ölébe, hisz gerjeszt, érzem, milyen nedvesen, készségesen vár már engem. De nem, még nem, nem sietünk, csak játszunk. - Azt akarom, hogy így élvezz el - suttogom kéjesen, miközben ujjaim kijjebb húzódnak, hogy aztán újra és újra megmerüljenek testében.
- Talán igazad van... – Bólogatok két csók között. Nem vagyok én prűd, végülis bárhol csinálhatjuk, csak úgy gondoltam, hogy mindez kettőnkre tartozik, nem akarok kéretlen nézősereget. Ha úgy véli, garantálni tudja az intimitást, végülis hihetetek neki, ő van ismerős terepen, én csak most jöttem először. Valóban van a dolognak egyfajta pikáns vetülete, hogy kissé gyorsnak, halknak kell lennünk. - Olyan ötletes vagy szívem... Én nem vagyok túl kreatív, van még mit tanulnom. – Ismerem be, ezzel most nem az előéletemet akarom felemlegetni előtte, biztosan nem jó hallania arról, hogy kivel mit sikerült korábban, de ha belegondolunk, hogy ketten együtt egy éve nem tudunk leállni egymásról, szinte a másik függői lettünk, hát neki is jelenthet egyfajta férfias magabiztosságot, hogy így magához tudott láncolni. Tudom, hogy találhatna nálam szebbet, a jelenlegi külsőmmel viszont meg vagyok elégedve, és úgy vélem, neki is kedvére van, hogy így kisajátíthat. Érdekes módon mintha az apró méreteim miatt gondolná magát dominánsnak, és ez tetszik. Már nem vagyok az a mellkidobós, mint régen, mégis az apró kis almáimra van rácuppanva, amitől lassan felakadnak a szemeim, és úgy vélem, nem a hidegbe borzongok bele. Szinte érzem, hogy gyorsan a lélegzetem, ahogyan végigsimít a combomon, és egyre beljebb merészkedik. Magától értetődő módon simogatom, húzogatom fegyverének végét, szinte már imitálva a mozdulatot, hogy bennem van. Remélem, hogy hamarosan valóban sor kerül minderre. Hátrafordulok egy pillanatra, a társaság valóban halkulni látszik, kialakulnak a párok, a pár magányos alak pedig a medence szélén issza magát alkoholmérgezésbe. Egy fokkal hangosabban próbálom elnyomni a feltörő kiáltást, így gyorsan a szám elé kapom a kezemet, ahogyan köröz a kagylócskáim tájékán. Halkan... Az a játék lényege. Vajon ő mennyire tud halk lenni, ha én is belendülök. Felteszem a lábamat, hogy megtámaszkodjak, és egész egyszerűen megfordulok az ölében, hogy háttal legyek neki. Azért a vállam felett muszáj vagyok válaszolni. - Ismersz már, hogy lényegretörő vagyok, együtt akarok lenni veled. Már megszoktam, hogy csúnya dolgokat művelsz velem... – Nevetek kajánul, és ismét ráfogok a meredező vesszőre, hogy a takaró alatt magamhoz csapkodjam, lassan érzékien. Aztán az édes kis vájatomhoz dörzsölöm, ám nem illesztem még magunkat össze, most még ez is jó. Vajon képes néma maradni?
- Fura? Annyi pia után már azon lepődnék meg, ha bárkinek bármi is feltűnne - vigyorodom el cseppnyi megingás vagy zavar nélkül. A mulatságot már megadtuk, a házibulik szokásos menete zajlódhat. Volt tánc, ivás, némi bunyó, persze nagyobb gond nélkül. Azt hiszem, most van a tetőfok, vagy részegen támolyognak a táncparkettnek kikiáltott helyen, vagy az összes fellelhető szoba és gardrób foglalttá vált. Ezek után kétlem, hogy bárkinek is feltűnne a mi kis kimaradásunk. - Ugyan édes, ne rontsd el a játékom - pislogok rá, mint egy ártatlan kiskutya. Tudunk mi halkak is lenni, ha akarunk, és hát a teljes, totális végkifejletig igen sok minden megejthető. Persze főképp nálam, hisz az én patronjaim száma igencsak véges. - Vedd úgy, hogy ez is a játék, az izgalom része. Hogy halkan, csendben kell maradnod - suttogom igézőn, immár mellére, majd elv eszek benne, a kényeztetésben, a játékban. Előbb az egyik és rózsa részesül élvezetekben, majd hajolok a másikra, nehogy féltékenységet szítsak, nehogy bármelyik is kimaradjon a jóból. Rólam nem is beszélve. És az én készséges cicám is nyitja combjait, teret engedve kíváncsi ujjaimnak. Hálásan siklanak fel a harisnya selymén, hogy aztán még édesebb, még selymesebb bőrbe fussanak. Röpke pillanatig elidőzöm azon a ponton, ahol anyag és bőr váltja egymást, játékosan merészkedve át egy-egy simításra, majd visszakozok, mintha bátorságot gyűjtenék. Pedig csak incselkedek, izgatom, ahogy magam is, mintegy bosszúkén t az édes mozdulatokért, ahogy ágaskodó vesszőmmel játszadozott, zárta puha ujjainak bölcsőjébe egy édes pillanatig. majd ahogy teret, levegőt hagy nekem, úgy indul ostromom, teljesen felcsúszva lábán, míg el nem érem azt a titkos találka pontot, melybe annyira vágyok, mint mindig, úgy most is. De hiába kínálja, egyelőre csak anyagon keresztül érintem, igaz elég határozottan ahhoz, hogy kéjes legyen számára is, ahogy hüvelykujjam gyengéd még is határozott körözésbe kezd puha húsán, előcsalogatva az első nedves cseppeket, ahogy korábban Leah is tette nálam. - Szeretném, ha elmondanád, mit akarsz. Ha kérnéd - emelem fel egy légvételnyi, szólásnyi időre a fejem a melleiről, hogy aztán éhes sasként csapjak le édes ajkaira.
- Igaz... Nem lesz másoknak fura, hogy ennyire kimaradunk a dolgokból? – Kérdezek vissza évődve előrehajolva nyalva végig az ajkát. Talán ősrégen is imádtam játszani a pasikkal, viszont teljesen más úgy tenni, ha az illető a szerelmem, aki nagyon úgy tűnik, rám korlátozza az alfahím beállítottságát. Hiszen megtehetné, hogy végigjárja a lány kollégiumokat egy nagy adag óvszerrel, és úgy tíz lányból nyolc biztosan elnyíló ajkakkal és kigombolt melltartóval fogadná. De hét biztosan. A másik három pedig elmeroggyant asszexuális, hiszen Aaron igazi jópasi, azt már múlt nyáron a parton felfedeztem nagy zavaromban, amikor még nem nagyon voltam tisztában önmagammal, hogy most már valóban Leah akarok lenni. Néha ugyan megfordul a fejemben, hogy pár évente lehet, hogy érdemes lenne arcot váltanom, de régebben Shannonként sem tettem, csak olykor mókából. És ha már van valaki, akinek számítok, na meg itt van még Tati is, akkor lehet, hogy itt lenne az ideje kicsit elhinnem, normális életet élhetek. Nos éppen úgy, hogy nyílt terepen fogdossuk egymást. Mivel úgysem ismerek itt senkit, nem kell attól félnem, hogy szembetalálkozva velük az utcán, meglesz a véleményük. S miután Aaron sem zavartatja magát, bátran belemegyek a játékba. Csak attól félek, hogy mi van, ha hangoskodni kezdünk. Hiszen már így nehezen veszem a levegőt, és ahogyan kiszabadítom Aaron férfiasságát a nadrág cellájából, ő is felnyög. - Pszt, halkabban! Én mondtam, hogy vonuljunk inkább el. Nem ide gondoltam. Még mindig megvan rá a lehetőségünk. Nem csak játszani akarok... – Mondom ki akaratosan, mert izgathatjuk egymást a végtelenségig, de az nem lesz az igazi. Suttogva toltam le, holott ennek a dolognak is megvan a maga varázsa. Tudom, hogy imádja húzni a végtelenségig, már bebizonyította, mennyire gonosz tud lenni, én viszont saját magammal szúrnék ki, ha gyorsan véget vetnék a szenvedéseinek. Lágyan simítva körkörös mozgásokkal teszem sikamlóssá már meredező fegyverét, és kissé beledidergek, ahogyan felszínre kerül a felsőtestem. Vigyorogva bólintok, ám felszisszenek ahogyan bekapja a bimbómat. A fájdalom, a csiklandósság, és az élvezet szentháromszöge jár át hirtelen, a mozdulatnál még keményebben is ráfogok a fegyverére. Jobb, ha pár pillanatra elengedem, mielőtt még gond lenne. Besiklok a kockahasára a kezeimmel ismét, körmökkel vad kaparászást eresztek meg, mintha csak bele akarnám vésni a nevem kezdőbetűjét az izmai redőibe. Felhúzom kissé a térdemet, ha már oda kérezdkedik be. Még mázli, hogy olyan harisnyában jöttem, ami combfixes, nem pedig nagyis, így a szoknya alatt csupán a bugyimat kell arébb húznia.
- Terv? Miféle terv? Én csak lábadozok itten, a kedves barátnőm társaságát élvezve. Miféle terv kellene? - pislogok rá ártatlanul, de persze incselkedünk. Mindketten. Ez már megszokottá vált köztünk és roppantul élvezem. Ahogy azt is, hogy Leah sok mindenre nyitott, nem kényeskedik, mint egyesek. Most sem vitázik, nem ódzkodik attól, hogy nyílt terepen érintsem, ahol alapjában véve bármikor társaságunk akadhat. persze ennek roppant kicsi az esélye. ha ennél több lenne, nem is kezdeményeztem volna. Bár többnyire tojok mások véleményére, azért a nemi életem még sem tenném közszem lére. De egyelőre efféle akadályba nem ütközünk, így kezem gond nélkül éri el végre a ruha alól kihámozott édes keblek egyikét, lágyan átfogva meleg tenyeremmel, mintha csak dédelgetni akarnám, mint egy ölkedvencet. És teszem is, talán leheletnyit határozottabban markolva rá, ahogy szánk újfent összeér, most már egy hevesebb, akaratosabb tempóba, mit halk, kéjes nyögésem szakít félbe, ahogy ügyes fürge kis ujjai a farmer szövete alá másznak. Izgat a helyzet, erre egyértelmű bizonyítékot talál. Persze még nem pompázom a megszokott formában, de azért az érintése se hatástalan rám. - Ne szaladj ennyire előre édes. Különben hamar vége lesz a mókának. Túl hamar. Hisz tudod milyen rég... - sóhajtok és ennél talán nem is kell többet mondanom. Tudom, ugyanúgy kínokként éli meg azokat a heteket, amiket külön töltünk. Mert hát, év ide v agy oda, valahogy a szex megunhatatlan Leah mellett, és mintha a külön töltött idő csak fokozná ezt. Már pedig ha most is beveti azt a tüzes kis stílusát, hamar bajba kerülök. És nem ezt terveztem. Persze tudom, hogy olykor megőrül ettől az irányításmániámtól, ahogy ő is tudja, mennyire élvezem az ilyen helyzeteket. Úgyhogy gondolom, most is dűlőre jutunk majd. Viszont további beszéd vagy magyarázat helyett inkább előrébb hajolok, mintha csak a összebújást igényelném, legalább is külső szemlélő számára ez jöhet le, ha véletlen erre pillant. És igen, ezt is igénylem, de sokkal mélyebben, sokkal intimebben. Hisz ekkor már a nyelvem játszadozik a mellén, körültáncolva rózsás udvarát, apró csókokkal kényeztetve az izgató halmokat, hogy aztán finoman ráharapjak az egyik, értem ágaskodó bimbóra, ajkaim közé szívva, mint egy mohó gyermek, ki most lelt rá az élvezet eme különös formájára. Kezem, lerázva a tétlenség unalmát, combjára fekszik, ujjaim játékosan gyűrögetik a ruha szövetét, olykor egy-egy pillanatra alácsúszva, ingerkedve, arra késztetve kedvesem, hogy tárja kissé szét, engedje n utat nekem oda, hol mindketten vágyjuk az érintést, saját és a másik örömére egyaránt.
- Na igen, emlékszem, hogy mennyire te akarod megmondani neki, hogy mi legyen, de... ez nem feltétlenül baj, kedves. – Simítok ki egy tincset a homlokából. Én is úgy gondolom, hogy valahol meg kell adni a szabadságot a testvérének, hiszen Faye is csak nekem suttogta el, hogy mit szeretne valójában, viszont Aaron legalább a vér szerinti rokona, egy olyan kötelék van kettőjük között, amit tényleg csak a halál választhat szét. - Akkor én lehetőség szerint ne is haragítsalak magamra? – Kérdezem évődve, ahogyan megtapogatom a bicepszeit. Tudom, hogy még véletlenül sem bántana engem, megmarad mindig a szavak szintjén, ott sem nyit vitát, gyorsan helyre rak, ha butaságokat beszélnék. Talán ez azért lehet, mert Aaron értelmiségi, én meg egy bulizós, felelőtlen kislány voltam, és csak mostanság kezdem el átgondolni, hogy talán kezdeni kéne valamit az életemmel. Valahogy kinyílni a világra, csiszolódni. Nem mondom, hogy gazdag akarok lenni, viszont nem tudom, hogy a birtokon milyen jövőm lehetne. Valahogy az X-Menség nem az, ami nekem kézre állna, még ha a képességemmel egyébként tökéletes kém lennék. Elsősorban ember vagyok, a mutáns dolog inkább csak megtörtént velem. Miután valóban úgy tűnik, hogy kettecskén vagyunk, a verendára nem összpontosul annyi figyelem, lazán belemegyek hát Aaron ötletébe, még nincsen olyan hideg, hogy dideregni kezdjek egy kinti akciótól. Nem vagyok finnyás olyan tekintetben sem, hogy jobb lenne mindezt kényelmes párnák között. A múlkori kikötözős játékunk óta rá kellett jönnöm, hogy Aaron imád kísérletezni, s valahogy állandóan én vagyok a kisnyuszi. Na nem mintha kicsit is ellenemre lenne a dolog. - Nem sietek. Mi a terv? – kérdezem, hátha kiderül, mit is vár most tőlem, hiszen így az ölében igen korlátozottak a lehetőségeink. Rávigyorgok, ahogyan nekiáll vetkőztetni, amiből mások semmit sem láthatnak, sőt, van olyan mázlink, hogy még a közelben ácsorgó trió is belép a házba, hogy a másik oldalon lévő medencés bagázshoz csatlakozhassanak. Aaron keze kissé hűvös, csiklandoz, de egy hangtalan nevetésen kívül máshogyan nem akarom felhívni magunkra a figyelmet, hiszen az ingerlés lassan vágykeltő érintésbe megy át, és sikerül egy mélyebbet sóhajtanom. Előrehajolok, hogy megcsókolhassam, valójában azonban a nadrágja gombjait oldom meg, hogy az alsója alól rá tudjak fogni a fegyverére. Éledezik vajon?
- Nem vagyok benne biztos, hogy Faye is mindig ezen a véleményen van - vigyorodom bele Leah nyakának ívébe. Tudom, hogy mostanában Faye egyre inkább feszegeti a határait, szeretne több szabadságot annál, mint amit kap. Pedig igazából zokszava nem lehet, mióta Leah belépett az életünkbe, megoszlik figyelmem a két lány között. - Nem édes, ez még csak finom intés volt. Ha megvédeni akarnálak, összetörtem volna. Hogy megtudja, hol a helye. De most erre nem voltak megfelelőek a feltételek - magyarázom barátságosan. Se a történteket nem akarom lekicsinyellni, se őt megrémíteni. De tudom, ha ez a srác nem itt köt belénk, nem ennyi szemtanú láttán, megölöm. Csak mert nem szeretem a lezáratlan ügyeket. Talán még szerencséje is volt. Aztán már nem is érdekel az egész, miért törjem a fejem holmi nagyarcú bunkókon, mikor édes ujjak szöknek be a pólóm alá, játékos ingerkedéssel simítgatva végig mellkasom. Halk, elégedett sóhajjal díjazom a dolgot, Leah tudja nagyon jól, mire rezzenek. És hát, ez egy olyan pont. De bármennyire is ő akar lenni a kacérabb, kihívóbb, tudom, mindig tudok újat mutatni. Két mozdulat, az egyik, míg gyorsan körbetekintve nyugtázom, teljes mértékben elterelődött rólunk a figyelem. A hangulat lassan a tetőfokára hág, több sör fogyott már, mint amennyi víz van a medencében, így távolabbra húzódott párosunk már senkit nem izgat. A másik, hogy a napozóágy háttámlájára terített nagyobbacska törülközőt Leah hátára terítem, mintha csak a hűvösödő időtől védeném ülő párosunk. Az ölemben kucorgó szépség már alapból háttal volt a népnek, így ezen nem kell változtatni, mocorgásunkkal felhívva a többiek figyelmét. - Remélem nem sietsz vissza táncolni - suttogom vigyorogva, miközben hajolok is közelebb, őt is húzva magamhoz, talán még megvárva míg számra súgja válaszát, aztán már tapasztom is be, még csak lágyan, kedveskedőn csókolva, pedig csupán hangját, esetleges meglepett tiltakozását szándékszom elfojtani. Mert hát szabad kezem enm tétlenkedik, a takaró leple alatt csúsztatom le ruhájának vékony pántját, míg ki ne m szabadítom az alatta rejtező halmok egyiket, immár a csupasz bőrt érintve, tenyeremmel fogva közre azt, mintha nem is egy udvaron lennénk, mintha a háttérzajt nem egy bulizó társaság adná. Mintha csak egy szoba rejtekében lennénk. Bár minden itt azért nem lehetséges, de elég sok minden igen, miben élvezetünket lelhetjük.
Ahhoz képest, hogy ő van most lesérülve, mégis én bújom hozzá, hogy eljátszam a védtelen, gyenge nőt. Végső soron hozzá képest az vagyok, hiszen itt nem tudják róla, de mindez neki meg sem kottyant, mégsem ezért nézek rá fel. Tudom hogy nem csak azért tette, mert meggyógyítja magát. Úgy vélem akkor is megtette volna, ha minden csontja eltörik, és hosszú időt vesz igénybe a gyógyulás. Sosem voltam romantikus alkat, amit manapság érzek, már túlmutat rajtam. Változtam, amely az eredeti Leah-nak is köszönhető volt, de valójában a sort jobban kiteljesíti Tatjana, Aaron, Faye, de még a régi társaim közül is Gabriel, vagy akár Angela. Nem gondoltam voltam, hogy ha az embernek vannak barátai, ennyivel rendezettebb életet élhet. Talán egyszer Aaron majd rám un, amikor már úgy érzi, hogy teljesen a saját képére formált, addig viszont boldog vagyok vele, és nem feltétlenül a szex miatt, amelyben mindketten ki tudunk teljesedni. Végre van, akit az intellektualitásom érdekel, aki figyel arra, hogy talán tanulni szeretnék. És igen, akivel veszekedni is tudok, hiszen régen ez is hiányzott. A felszínes kapcsolatoknak ez nem volt része, most kezdem magam lassan egész felnőttnek érezni. S bár most tudom, hogy színjáték a fájdalom, gyorsan aggódó fejet vágok, ami azért nem nehéz, hiszen ki tudja, hogy mik a képessége korlátai, meg hát az aggodalom végülis annak a jele, hogy megköszönjük, hogy a másik tesz értünk. Nem is tudom, hogy hol fogjam őt át, inkább a hóna alá kerülök hogy kitámogathassam, ezt nem háríthatja el. - Igenis. – Bólintok, szerintem is mindenképpen jobb, ha most kicsit elvonulunk a külvilág elől. Kibotorkálunk hát a teraszra, és továbbra is úgy kell tennem, mintha nagyon óvatoskodnék, hiszen bárki arrafelé nézhet, ám Aaron magához húz, az ölébe, így cicamódon bújva egyensúlyozm hozzá. - Attól még lehetek hálás. Értem még senki nem állt ki ennyire. Faye örülhet, hogy ilyen bátyja van. Nekem nem volt testvérem, Leah-t viszont így kezeltem, aztán utána Tatjana-t is. Szóval ilyen az, ha megvédesz valakit? – Hajolnék oda köszönetképpen, hogy ám megelőz, hiszen a csókja csiklandozó a nyakamon, öszönösen felsóhajtok, és tapogatózóan indítom el a kezemet a mellkasán, mintha csak a sérülését nézném, s becsusszantom ujjaimat a felsője alá, hogy végigsimítsam a hasát, kissé még be is görbítem az ujjait. Na igen, én is lehetek gonosz. Bulizni jöttünk, de némi privát szféra azért nem árt olykor. Nekünk meg sokszor. Kérdés, hogy ha „kipihente” magát, akkor megpróbáljuk-e azt a medencét, netán velem akarna táncolni, és nem hagyna holmi szőkékre, vagy ami magától értetődő lehetne, felkeresünk egy szobát.
Csak egy apró biccentés, amivel Leah ijedt kérdésére reagálok, bár ahogy sejti, segítő kezét nem fogadom el. Az igen sokat rontana azon a képen, amit a faltörő kosnak akarok vetíteni. Ahogy viszont végre magára lel az én kis vadmacskám is visszaszájal már kénytelen vagyok elvigyorodni. Úgy tűnik, csak az első meglepetés, a váratlan szituáció dermesztett le, de ez persze érthető. Nehéz kezelni egy olyan helyzetet, aminek igazából nem is ismered az előzményeit. Elégedett vigyorral szemlélem a srác meglepettségét, megszeppenését, majd a dühös tehetetlenséget, ahogy visszavonulót fúj, sőt szabályszerűen eliszkol a tetthelyről. Helyes, legalább ezzel nem kell tovább foglalkoznunk. És amilyen gyorsan kerültünk az érdeklődés középpontjába, olyan nyugodtan oszlik is a tömeg, bár páran azért maradnak, figyelő tekintetük kereszttüzében apró sóhajokkal roggyantom meg a vállaim, és fogom át a mellkasom. Aztán megnyugtatáskén t biccentek az érdeklődőknek, elhárítom a segítséget, még ne vetek is a saját kínomon. - Édes vagy szépségem, de inkább üljünk le egy kicsit odakint - mosolygok Leah-ra, majd szabad kezemmel csípőjénél fogva húzom magamhoz és kikísérem a terasz egy távolibb pontjára, ahol egy szabadon hagyott székre telepszem, azonmód az ölembe húzva csodálatos testét. - Muszáj végigjátszani a komédiát. A srác csodálkozik, a többieknek viszont azt kell hinniük, hogy eléggé fájok, csupán a játék kedvéért adtam a daliát - súgom a fülébe, majd apró csókokkal csiklandozóm végig nyakának kecses vonalát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy itt mindenki ember, csak ember. És ha túladjuk magunk, ha túl nyilvánvalóvá tesszük másságunk, az valakinek feltűnhet.
Finoman Aaron karjába csimpaszkodom, nem ér ennyit a dolog, még ha meg is lep, soha nem volt még lovagom, aki megvédene, még ha lett is volna miért, hiszen valóban nem voltam szentéletű. Most azonban Leah előélete miatt nekem kéne elvinnem a balhét? Egykori barátnőm sztorijairól alig tudok bármit, mindig én sírtam neki, ő meg vigasztalt, bár amennyire én tudom, a bátyja helyett vállalt be valamit, így komolyan egy ártatlan, önfeláldozó angyalnak gondoltam. Vagy mégsem lett volna az? Nem, nem hiszem, hogy ő is olyan lett volna, mint én, máshogyan beszélt, viselkedett, én voltam a nagyszájú, ő pedig a megértő. Viszont amikor meghalt, a jelleméből sokat átvettem, nem csak azért, hogy hiteles legyek, végső soron azért is, mert felismertem, rendezettebb életem lehet, ha egy kicsit odafigyelek magamra. És lám, máris megvan a hozadéka, Aaron személyében. Meg persze Tati, a barátaim, szóval sorolhatnám. A pasim szavaira akaratlanul is elvigyorodom, valóban nem védték meg soha meg az erényemet, komolyan jólesik, és pirulásra késztet. Immár nem szólok bele, hiszen tudom, Aaron úgysem rángathatnám el onnan, főleg, ha ennyire elém áll. Kicsit még hátra is húzódok, hogy ne kerüljek az esetleges pofonok útjába, így én is meglepődök, hogy rúgás lesz a vége. Igaz, tudom, hogy a kedves gyorsan gyógyul, attól még aggódhatok rendesen, hiszen mindent összegezve biztos fáj neki. Gyorsan odaugrok hozzá, amikor padlót fog, leguggolva mellé próbálom felsegíteni, még ha tudom is, hogy úgysem hagyná, attól férfiasabb jellem. Én meg aggódom na. És tudom, hogy ha baja van, akkor sem mutatná ki. Viszont én ilyen vagyok, végre van kiért aggódni. - Jól vagy? – Suttogom oda, hogy még csak ne is legyen hangos a dolog, viszont most még nem velem foglakozik, amit meg is értek, így féltérdelős állapotomból nézek fel Billyre, nem kevés gyűlölködéssel az arcomon. - Ide figyelj te eszemt hülye. Bármi is volt, annak vége, úgyhogy húzzál el, és hagyj minket békén. – A fickó csak hápog, bár nem miattam, hanem hogy Aaron szinte terminátorként egyenesedik fel, láthatóan nincsen baja, és még vissza is szövegel. Erre már nyel egyet, és végül rezignáltan ránk legyint, majd sarkonfordulva távozik. A tömeg utat nyit, vélhetően még a bulit is elhagyja. S a többiek, ahogyan az lenni szokott, két másodperccel később már nem is emlékeznek a kis intermezzóra. Mintha mi sem történt volna, a törött poharak pedig jó eséllyel belekalkulált, leírható veszteségként vannak elkönyvelve. Odabújok a sráchoz és a fülébe súgok. - Én hősöm. Egy kárpótlás bújás? – Vetek rá cinkos pillantásokat, ám ha előbb táncikálna, vagy pancsolna, hát abban is benne vagyok. Tudom, hogy imádja a végtelenségig húzni a dolgokat, bár ki tudja, lehet, hogy most rámcáfol.
Szemem sarkából látom, hogy néhány bulizó figyelmét jobban lekötjük mi, mint a zene vagy a pia. A fő kérdés, hogy vajon puszta szemlélődők, esetleg bivalyagy haveri köre. Mert hát, én tényleg nem akarok itt balhét csapni, noha nem hiszem, hogy a házigazda megharagudna érte. Ez valahogy.. valahogy mindig benne van az ilyen bulikban. A sok alkohol, a csinos lányok, a tomboló tesztoszteron. Nem, nem lenne csodadolog, még ha örömest el is kerülném. - Vigyázz a szádra, mielőtt az orrod abba a légüres térbe passzírozom, ahol az agyadnak kéne lennie - morranok rá a ribanc szó hallatán. Nem érdekel, hogy mit csinált Leah azelőtt, hogy velem találkozott, az meg végképp nem érdekel, hogy az előző személyiségtulaj miként élte az életét. De most velem van, ráadásul nem is abban az épp-hogy-felszedtem-a-buliban minősítéssel. És hát, mutassanak akár csak egy olyan srácot is, aki jól viseli, ha leribancozzák a barátnőjét. - Hallod Billy, légy okos fiú, zárjuk le és köszönjünk el udvariasan - vetem fel én is, bár talán kevésbé barátságos hangnemben, mint Leah. Akarva-akaratlan de ül némi heccelés és gúny a hangomban. Nem tehetek róla, azért a bőrömből kivetkőzni nem tudok és nem is akarok. És szinte már várom is, miként reagálja le az izomagyú. Bár őszintén szólva ütést vártam volna, ezek többnyire azt teszik, de úgy tűnik, ez a kivételes példány több erőt tulajdonít a lábának. Egy röpke pillanat, igazából arra van csak időm, hogy kezemmel az amúgy is oldalt lépő Leah-t tovább sodorjam, hogy kikerüljön a hatáskörből, és a következőben már csattan is a medveméretű talp a bordáimon. Ha lennénenk pontozóbírók, talán hetest is kaphatnék látványos szárnyalásomért, ami végül a pultnál vet hirtelen véget. Poharak csörrennek, némely szilánkokra törik, ahogy nekivágódom. Szinte érzem, miként hasad fel a bőröm itt-ott, hogy azonnal forrjon is össze a másodperc törtrésze alatt. És érzem azt is, a hogy repedt bordáim halkan roppanva egyesülne újra. Talán egy leheletnyi légszomj az, amit érzek, de ez nem újdonság számomra. Azért korábban volt részem néhány bunyóban, nagyjából tudom, mit reagál a testem. És azt is tudom, mások mit várnak, és miként lehet elbizonytalanítani az ilyen hülyéket. Egy mély légvétel, hogy bordáim teljességgel helyreálljanak, majd egyenesedem is ki, akárha porcicát leltem volna magamon, úgy seprem le a karjaim, gúnyosan mérve végig a támadót. - Menj inkább gyúrni, hogy izmod legyen, ha már eszed nincs. Ennél még a húgom is nagyobbat rúg - ráncolom az orrom vigyorogva. Szeretem fikázni az ilyen neandervölgyi jellegű egysejtűeket. Végül is, nincs vesztenivalóm.
- Ez hülyeség, ha csak egy napot kell rád várni, már akkor sem bírom ki. Na ehhez mit szólsz hercegem? – Kérdezem elfogódott mosollyal. Nem vagyok én nimfomán, már az is jó, ha látom, ha összebújunk, minden más csak hab a tortán. Nem hiszek abban, hogy úgy tudjuk megőrizni a minőséget, ha szándékosan húzzuk el a találkáink közti szüneteket. Még mindig él a láng, nem csökkent, sőt, egyre jobban ég. Nem akarom én ráerőltetni magamat, abban azért bőven jók vagyunk együtt, hogy akkor látjuk egymást, amikor mindketten úgy érezzük, hogy már hiányzik a másik. Ahogyan Judith szavaiból is sejteni lehet, meglepő, de Aaron leragadt mellettem, és régen bulizni járt lányokkal, most már nem igazán, vagy csak a havarjaival. Egészen jól kezdenénk magunkat érezni, amikor valaki teljesen szétrombolná az idilt. Még csak nem is az én múltamból, hanem Leah-éból, akivel sajnos már teljesen összefonódik a sorsom, lényegében egyként kell már minket kezelni. Még jó, hogy Aaronnak elmondtam a lényeget, holott úgy látom most ő is meg van lepve. Ellenben Billy nagyon harciaskodós kedvében van, mert ingerlülten félreüti Aaron kezét, aki meg engem tol maga mögé. Őszintén szólva nem ellenkezem. Hümmentve nézem a kialakuló konfliktust. - Hogy mi van? Ez a kis ribanc csak úgy lelépett, eltűnt, most meg veled kavar? Na ne már... – Lép előre egyet fenyegetően, nem is értem, hogy mit akar most ebből kihozni. Aaron mögül kissé kihajolok, nem akarok én úgy szájalni, hogy testőr áll mögöttem, bár igaz ami igaz, nagyot dobban a szívem, hogy így meg vagyok védve. – Figyelj Billy, sajnálom az eltűnést, most már ő van, lezárhatnánk? – Remélem hogy Aaron nem érti félre a dolgot, Leah életébe azért nem vezettem be. Annak idején voltam annyira önző, hogy a barátnőmmel töltött hónapok alatt főleg én rinyáltam neki, az ő életéről alig tudok valamit, csoda, ha Billyre emlékszem. Úgy ahogy. Leah expasija viszont igazi izomagy, nem is üt, hanem rúg, egyszerűen Aaront akarja felrúgni azzal a mozdulattal, remélve, hogy engem is elkaszál vele. Na vajon ebből mi sül ki? Én csak azt tudom tenni, hogy hátrébb hajolok, hogy legalább engem ne kelljen védeni. Ez most tényleg nem az én hibám, nem én hoztam Aaront ilyen helyzetbe.
- Minél hosszabb a várakozás, annál édesebb a beteljesülés - súgom a fülébe sokat sejtetőn. Na igen, ezt már elég régóta játsszuk, hisz mikor egy-két hétig nem találkozunk, akkor aztán szinte lángra lobbantjuk a lepedőt. Ugyanakkor ez is megfűszerezi a kapcsolatunkat, nem válik ellaposodottá, unalmassá. Emellett még épphogy itt vagyunk, és bár fütyülök a többiek véleményére, ahhoz már eléggé kinőttem a kamaszkorból, hogy a bulikat afféle kettyintési lehetőségnek tekintsem. Főképp úgy, hogy állandó barátnőm van. Mert hát ha az ember egyedül jön, akkor kap a lehetőségen, hisz nem tudni, később adódik-e még. De így, hogy tudom, hogy az én édes szépségem igen készséges, sokkal izgalmasabb, ha húzzuk kicsit az időt és egymás agyát az apró incselkedésekkel, érintésekkel, sokat sejtető pillantásokkal. Ám ebbe az édes játékba becsörtetnek, nem épp bársonytalpakon, noha az alkata hajaz egy medvére. Ám ez nem riaszt vissza, ahogy a figyelmen kívül hagyásom se, sőt, aki ismer tudja, hogy ez csak jobban tunkol, mint a képen verés. - Üdv. Mint mondtam Aaron vagyok - nyújtom újfent a kezem, bár kevésbé mosolygós az arcom. Ugyanakkor Leah-t finoman magam mellé tolom, mondhatni a saját testem helyezem előtérbe, még ha csak egy-két centiméternyit is. Nem kitakarom őt, pusztán előnyre teszek szert, óvatosságból. Nem tudom, ki ez a srác, miféle szerepet töltött be Leah múltjában, és pont ezért nem tudom, miként reagál majd bombarobbantó szavaimra. - A barátja. Tekintetem figyelmeztető, sötét ugyanakkor némiképp kihívó. Egyértelmű, hogy nem az a meghunyászkodó fajta vagyok, noha jobbik esetben kerülöm a balhét. Nem félelemből, inkább óvatosságból. Mert hát, noha a képességemnek van nagy előnye, egyben hátrány is éles helyzetben, ha az egyértelmű csontroppantó helyzet után alig pár perccel újra ép mindenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy megfutamodnék, még egy nálam nagyobb darab hülyétől sem. Nem a nagy erő a lényeg, hanem a pontos ütések. Márpedig az anatómia erre is jó. Az ember megtanulja, hol vannak a gyenge porcok, a test érzékeny területei, amit egyszerűen nem lehet izomnöveléssel v agy feszítéssel óvni. Mert nincs ott. És már szinte látom is, magamban futtatva le, ahogy egyetlen ütést mérek idegesen szlalomozó ádámcsutkájára, minden figyelmét a légszomjra terelve. Vagy épp egyetlen jól irányzott ütés a gyomorszáj érzékeny részére. Nem kell bucira pofozni valakit ahhoz, hogy K.O. legyen. - Van esetleg valami gond ezzel? - firtatom egyelőre még diplomatikusan. Mert hát, még se köcsögölni jöttünk a buliba, és a haverok mulatságát se akarom elrontani. Leah-ét meg főleg nem. Noha az kissé meglep v agy elgondolkodtat, hogy ő egy értelmes magyarázattal nem tud szolgálni.
- Köszi! – Búcsúzom még el a szőke táncpartneremtől, aki valami újdonsággal ajándékozott meg. Először Tatival kerültem szinte testvéri kapcsolatba Leah halála után, majd most ez a lány... a végén még nekem is lesznek lány barátaim. Furcsa érzés, hogy nem csak a pasiknak kellek, és egyedül arra, de meg tudnám szokni. Aaron mellett kezdek felnőttesebb életet élni. Visszaindulok hát hozzá, mégiscsak együtt jöttünk, és bár jó a társaság, mindezt vele akarom kiélvezni. Jó értelemben megszoktam már, hogy mi ketten együtt vagyunk, nem vált unalmasra. Tudom, hogy mennyire kemény pasi, és még lesz vele néhány csörtém a pasi lakótársak miatt, más megoldást egyelőre nem tudok, ingázni meg nem akarok. Fontos az iskola, de annyira nem, hogy napi százhúz mérföldet tegyek meg összességében érte. Néha talán Aaronnal együtt tudunk aludni, ráakaszkodni meg nem akarok. Átkarolva őt bújok hozzá, és kérnék inni, ahogyan hozzásimulok máris érzem azt a birtoklási vágyat, amely miatt ennyire kell ő nekem. Felemelem az arcomat csókra nyújva, és közben édesen duruzsolom. - Ki hitte volna? Most? Később? – Kérdezek rá, régen elég sokszor esett meg velem bulikban hasonló, nem fogok prűd kislányt játszani. Igaz, hogy már lehiggadtam mellette, hogy csak rá korlátozom magam, de nem fogok a falnak menni, ha keresünk egy félreeső szobát, és hagyom magam megkóstolni. Végeredményben még csak kockázat sincsen benne, tudom, hogy kivel leszek, és azt is, hogy élvezni fogom. Már csak az a kérdés, hogy időzítsem magam. Elmegyünk még átöltözni és medencézni, táncolunk, vagy mostanság lépjünk le egy kicsit egymásra találni, hiszen a hét elején láttam utoljára, és most szombat van. Távkapcsolat, na igen. Ezen lenne jó változtatni. Ha ideköltözöm, talán többet látjuk egymást. Igaz, hogy mindenkinek megmarad a tanulós ideje, de nekem ugyanúgy dolgoznom kell, hiszen a lakbér, tandíj nem terem csak úgy magától. Átveszem a kóláspoharat Aarontól, és beleiszom, mielőtt bólintanék Stunak, kezet nem nyújtok, az olyan pasis lenne. Maximum lányoknak egymás között. – Hali. – Most nem szándékozom külön dumcsiba keveredni, elég volt a szőke csajszival, inkább a pasimra figyelnék, de tényleg csak marad a feltételes mód, mert valaki jön. Hiába erőltetem az agyamat, vele nem kavartam. Esetleg ha nagyon be lettem volna tépve, talán, de akkor is Shannonnak hív, nem pedig Leah-nak. Egykori barátnőm, és cellatársam mintha említett volna, hogy volt valami... udvarlója, Billy. Ő lenne az? Zavartan ráncolom a homlokomat, a magas, széles vállú srác pedig közeledik. Hátam nekifeszül Aaron mellkasának, és összeszorítom a számat. Az illető nem is foglalkozik Aaron kéznyújtásával, csakis rám néz. - Leah... hol voltál? Csak úgy eltűntél. Ez ki? – Kérdezi kiskutyaszemekkel, de az is benne van hogy mindjárt kiüti Aaront. Legalábbis megpróbálja. Kettőnk között villog a tekintete. – Ööö... Hát ööö.... – Most magyarázkodjak a barátnőm helyett? Most már én vagyok ő, és mivel Leah meghalt, én lettem ő, ezzel együtt fel is kéne vállalnom az ő életét, minden következményével együtt. Csak tudnám hogyan. És hogy mit tenne ő ebben a helyzetben? Azért mégiscsak a saját életemet élem. Dacosan hallgatok, és beleiszok a kólámba megint.
- Az jó szak. Laza és nyugis, lesz időd bulizni - vigyorodik el a szöszi, majd csak biccent, ahogy Leah távozásra adja a fejét. - Judith. És nem felejtem el behajtani az ígéreted! - kacsint a távozó lány után, majd szinte azonnal fordul is, újabb táncpartnert keresve magának.
Kedvtelve nézem a felém tartót, még Stu szavai sem tudnak kibillenteni a jókedvemből. Tudom, hogy Leah nem olyan, azt hiszem, ezalatt az eltelt egy év alatt már megismerhetett annyira hogy tudja, hol vannak az elviselhetőség határai számomra. És bár előfordult eleinte, hogy kiscica módjára próbálgatta a körmeit, sose vitte túlzásba. És nem hinném, hogy az egyetemi közeg változtatna ezen. - Hmmmm... Éhes! - simítok végig karcsú derekán, egészen le a formás csípőig, ahogy hozzám simul és innivalót követel. Ugyanakkor abból a mohó tekintetből, amivel végigmérem tánctól kivirult testét sejtheti, nem épp hamburgerre áhítozom. Ugyanakkor nem vagyok őstulok és tudom, hogy úgy is megkapom, amire vágyom, így egyelőre képes vagyok magam visszafogni egy ideig még. - Leah, ez itt Stu. Ő is orvosira jár - celebrálok egy gyors bemutatást, miközben már ragadom is el a kólásüveg nyakát, hogy Leah korábbi poharát színültig tölthessem. Ha eddig nem ivott alkoholt, akkor nem most, tánc után kitikkadva kezdi majd el. Különben is, kólával bárhol, bármikor lekenyerezem. - Nem is tudom. Igazság szerint a táncodat jobb szeretem nézni. Nagyon csábító - vigyorodom el, zavar vagy feszkó nélkül ölelve át törékeny alakját, és ez az ölelés valahogy erősebbé válik, ahogy a medence felől betérő társaságból valaki nevén nevezi őt. Igazság szerint nem számítottam rá, ho gy az egyetemi srácot közül valaki ismerheti őt, hisz eddig sose említette. De igazából.. Nos, ki követi nyomon minden régi ismerősének az életalakulását? - Hello, Aaron vagyok - helyezem előtérbe magam kinyújtott kezemmel, már-már birtoklón ölelve mellkasomra a másikkal. Nem szándékos, inkább ösztönös határvonal jelzés is. Még mindig jobb, mintha kutyamód jelölnénk a területeink.
Kezdőlap 
by 
