Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: Anastasia ThorneMutáns név: Kígyó Születési dátum és hely: 1967. november 03. Ausztrália Besorolás: Diák
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Sósav termelés Osztályozás: Béta Aktiválódás: 13éves kor Képesség jelenlegi szintje:Teste sósavat termel, ami azt jelenti, hogy bár kisebb mennyiségben nem halálos, komoly sérüléseket tud okozni a könnyével, vagy a nyálával. Egy időben próbálta kordában tartani, de szervezete nem adta be a derekát, így ez a dolog megmaradt. Képesség távlatai: Nem fejlődik tovább. Hátrányok: Egyértelmű.
Másodlagos képesség: Kígyó száj Osztályozás: Béta Aktiválódás: Születése óta Képesség jelenlegi szintje:Nyelve olyan, mint a kígyóé, hosszúkás, vékony, elején bemetszés található, a szemfogai méregfogakként funkcionálnak, így egyetlen harapással képes végezni akár egy középkorú férfival is. Képesség távlatai: Később megtanulhatja visszahúzni, majd kiengedni a fogait. Hátrányok: Egyértelmű.
Jellem: Anastasia lelke olyan, mint az időjárás. Szeszélyes és haragos, hirtelen fordul vidámból gorombába, sosem tudhatod, hogy éppen akkor, amikor te közeledsz felé, hogy érzi magát, és, hogyan fog rád reagálni. Nem szeret emberek között lenni, gyerekkorába sokan csúfolták furcsa nyelve miatt, amit bár nem nagyon mutogat, elég volt egyetlen grimasz, nyelvkiöltés, és máris mindenki megbélyegezte. Büszke arra, hogy birtokolja az x gént, a szülei normális emberként kezelik, tudatosan íratták be mutánsoknak fenntartott, Charles Xavier által üzemeltetett gimnáziumba. Van pár barátja, s egy fiú is, akit már odaérkezésekor kiszemelt, de valójában senki nem tudja, hogy mi is zajlik pontosan a lelkében. Anastasia nem egyszerű eset. Ő az egyetlen mutáns a családjában, és a szülein kívül senki nem hajlandó egy szobában tartózkodni vele. Egészen idáig csak megvetést kapott az emberektől, s ez sajnos mély nyomot hagyott a lelkében. Lappangó őrületet okozott, törést, aminek az lett a következménye, hogy pszichopata vált belőle, és a benne élő gonosz csak arra vár, hogy kitörhessen.
Kinézet, megjelenés: A napfényes Ausztráliában született, bőre mégis szinte tejfehér. Mellig érő sötétszőke haja van, ami alapjáraton hullámos, néha kivasalja, de az sem tart kimondottan sokáig, mert tincsei hamar visszaállnak alap göndörségükre. Hófehér fogai igazán bájossá teszik amúgy is csinos, kellemes mosolyát. Alacsony, körülbelül százhatvanöt centi, ehhez viszonyítva nem egy csont és bőr leányzó, hanem kicsit teltebb, de karcsú, hölgyemén. Égszínkék szemeivel minden férfit elvarázsol, bár a szíve csak egyetlenért dobog. Nem szeret beleolvadni a környezetébe. Mindig a saját stílusához való, egyedi ruhákat hord, imádja például a farmert és a bő pulóvereket, de a szoknyákért is odavan. Mivel szinte mindig mosolyog, amióta az iskolában élhet jó benyomást kelt az emberekben, igen jó kisugárzása van. A szemei mindig csillognak, legfőképpen ha valamiféle csínyen töri a fejét, ami legutálatosabb osztálytársai felé irányul. Hogyha nevet, akkor abba az egész építmény beleremeg – persze csak képletesen -. Nyelve a kígyóéhoz és a gyíkokéhoz hasonlóan hosszú, vékony és elől bemetszett. Emellett szemfogai méregfogakhoz hasonlóan működnek, akár csak teste többi folyadékot kibocsátó része. Az izzadtsága, a könnye és a nyála is képes végezni egy emberrel.
Előtörténet: Anastasia az iskola napfény fürdette iskola parkjában üldögélt. Hiába, hogy egyedül volt, csak úgy ragyogott az arca, mert ez a napja valahogy tökéletesen telt eddig. Ez nem volt megszokott, ugyanis elég szerencsétlen lányka volt, és sokszor rontotta el a napjait sajt hibából, de ma minden nagyon jól ment. Reggel időben elkészült, és nem sikerült elkésnie egyik óráról sem, ami azért is volt jó, mert már nem egy fejmosást kapott Ciklontól, amiért folyton lemarad az órája első tizenöt percéről. Sikerült a barátaival reggeliznie, és a fiú, akit kiszemelt magának mögé ült le a tanteremben. Most biztos mindenki azt gondolja, hogy ezek csak semmiségek, apró kis elfelejthető dolgok, de egy fiatal lány életében, akár egyetlen közös reggeli is meghatározó lehet. Figyelte, ahogyan a hatalmas bárányfelhők, lassan, komótosan végigszántják a kék eget, eszébe jutott a családja, az édesanyja és az édesapja, s az, hogy mennyire hiányoznak neki. Eszébe jutottak a késő délutánok, amikor a kertben eldőltek a szüleivel egy pokrócon, és késő estig bámulták a csillagokat, amik megannyi apró pontokként mosolyogtak vissza rájuk. Ana így tanulta meg a csillagképeket is, ugyanis az édesapja csillagász, az anyukája pedig középiskolai tanár. Átlátszó könnycseppek gyűltek a szemébe, s ő hagyta őket lefolyni az arcán. - Szia, hercegnő! – egy mély, öblös hang szólította meg. Gyorsan letörölte a könnyeket az arcáról, majd a szavak irányába fordította a fejét. Maxim állt előtte, játékosan felvonta az egyik szemöldökét, Ananak pedig hevesebben kezdett dobogni a szíve. Mikor a fiú meglátta az egyik elkóborolt könnycseppet, rögvest leült mellé a padra, s már emelte is a kezét, hogy egyik ujjával letörölje, de a lány elkapta a kezét. - Szia, Maxim! – szabad kezével letörölte a könnyet, majd eleresztette a fiú kezét. - Ne haragudj, mindig elfelejtem – Maxim annyira barátságosan szólt hozzá, pedig igazából sosem beszéltek még huzamosabb ideig, pusztán csak köszöntek egymásnak az iskolában, de azt meglehetősen gyakran. Egy nap legalább háromszor. Ana eddig nem is tudta, hogy a fiú tud arról, hogy mégis miféle képessége van. - Semmi baj! Mit keresel itt? - Csak kijöttem sétálni, és láttam, hogy itt ücsörögsz egyedül. Gondoltam leülök hozzád, persze, csak ha nem zavarok. - Dehogy, nem zavarsz… ugyan – a lány olyan gyorsan beszélt, hogy a fiú bizonyára alig értette szavait. Zavartan a füle mögé túrta egyik kósza, szőke tincsét, és rámosolygott a partnerére. Furcsán, de jól érezte magát a férfi társaságában, bár tudta, hogyha ez nyilvánosságra kerül, akkor az egész iskola arról fog zengeni, hogy ők ketten találkoztak. - Te még nem is mondtad, hogy mi a képességed – mondta Ana, bár tudta a választ, mert napokkal ezelőtt kiderítette a fiú egyik jó barátjától, de szerette volna Maxim szájából hallani. - Legyen meglepetés, hercegnő. - Miért hívsz hercegnőnek? - Mert szőke a hajad, csillogó a szemed, és már csak egy korona hiányzik a fejedről, hogy tökéletes mesebeli királylány legyél. - Ezt most vegyem bóknak? - Annak veszed, aminek akarod – Ana óvatosan elfordította a fejét, és nem tudta fékezni az ösztönt, akarva-akaratlanul a fiúra öltötte a nyelvét. Maxim elkerekedett szemekkel bámult rá, ajkai enyhén elnyíltak. - Úgy csinálsz, mintha sosem láttál volna még ilyet – nevetett fel Anastasia. - Ilyet nem is, csak hasonlót. Egyébként, szerintem nagyon király – direkt suttogóra vette a hangját – most viszont, nekem mennem kell, mert meg kell írnom egy elég hosszú házit holnapra, szóval majd később beszélünk, hercegnő! – mondta azzal felállt, és elsétált. Ismételten magára hagyva a lányt a gondolataival. Ana a térdére könyökölt, úgy nézett a fiú után. Ha az enyém nem lehet, ne legyen senkié , gondolta, kipréselt egy szemében ragadt könnyet, hozzáérintette az ujját, és nézte, ahogyan füstölög a sósav, ami belőle préselődött ki. Eszébe jutott, hogy mennyire megijedt, amikor tizenhárom éves korában észrevette, hogy megkezdődött nála a nővé érés időszaka. Tiszta vér volt a lepedője, ő pedig félelmében sírni kezdett, az pedig kiégette az ágyneműjét. Az anyjának újat kellett vennie. Akkor tudta, hogy ez nem csak egyszerű fogyatékosság, amivel az orvosok traktálták őt és a szüleit, akkor jött rá, hogy ez az x gén, az, ami őt mutánssá, különleges emberré teszi. Begubózott, mert az emberek csúfolták a nyelve miatt, egyik alkalommal, amikor valaki „undorító gyíkfejűnek” nevezte, az iskola vécéjében bújt el, hogy kisírhassa magát, és a könnyei lyukat martak a padlóba. Onnantól kezdve magán tanuló volt, majd saját döntés alapján ide került. Azóta ez volt az első alkalom, hogy könnyeket pazarolt a múltra.
A hozzászólást Anastasia Thorne összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 23 Szept. - 19:42-kor.
Csinos PB, veszélyes képességek^^ Nagyon tetszik ez a kontraszt, végeredményben nálad érvényes a kígyót melenget a keblén kifejezés. Elsőre nem is gondolná az ember, hogy milyen veszélyes vagy, csak nekem fura picit, mert a sósav ugye nem kígyós, bár igaz, halálos, szóval nincsen kivetnivalóm, egyedi vagy. A történeted szépen le van írva, nagyjából semmilyen értelmes emberi kapcsolat nem megoldható, de hátha ez még javulhat a későbbiekben. Foglalózz, és már vár is a játéktér, remélem azért van kiút ebből, de az biztos, hogy sok izgalmas játék vár rá^^ Gratu!
Kezdőlap 
by 
Elsőre nem is gondolná az ember, hogy milyen veszélyes vagy, csak nekem fura picit, mert a sósav ugye nem kígyós, bár igaz, halálos, szóval nincsen kivetnivalóm, egyedi vagy. 
A történeted szépen le van írva, nagyjából semmilyen értelmes emberi kapcsolat nem megoldható, de hátha ez még javulhat a későbbiekben. Foglalózz, és már vár is a játéktér, remélem azért van kiút ebből, de az biztos, hogy sok izgalmas játék vár rá^^ Gratu!