Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Wars teach us not to love our enemies, but to hate our allies.
Userinfo: Főkarakter neve: Eric Lensherr
Név: Kieran Boomer Mutáns név: Iránytű Születési dátum és hely: 1957.03.23. Ohio, USA Besorolás: Kísérleti alany
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Helyzetmeghatározás Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 23 éves kor Képesség jelenlegi szintje: A képességem segítségével meg tudok valakit találni. Az sem baj, ha még sosem láttam, csak elmondják nekem, hogy kire kell koncentrálnom. Kell valami tájékozódási pont, ennek hiányában csak az irány van meg. A képességem tévedhetetlen, csak akkor nem sikerül a dolog, ha az illető már halott. Olyan vagyok, mint egy életre kelt iránytű, és gps egyben, és mint olyan, ez komoly fegyver a lelkemre pályázó sötét hatalmak kezében. Képesség távlatai: A képesség elérte a maximumát. Hátrányok: Olykor Parkinson-kórnak megfelelő kézremegés, és koncentrációzavar.
Jellem: Soha semmihez nincs, és nem is volt kitartásom. Kiváló képzést kaptam a haditengerészetnél, majd kommandósként, viszont az, hogy egy helyben megüljek a seggemen, az már nem ment. Csakis a bajtársak miatt maradtam, ahol éppen kellett, és reménykedtem a változatos küldetésekben. A sebességem, és a türelmetlenségem miatt lettem futár a különböző helyőrségek között, hiszen a rádió nem működik mindig, így az emberi tényezőt sosem lehetett kizárni. A társaimért meghaltam volna, ha kell, ez belémivódott, egyébiránt nehezen kontrollálom a lázadó lelkületemet, így nem csoda, ha függelemsértésért nem egyszer ki akartak csapni. És mégis, van egy provokatív alkatom, hogy sose tudjam a határt.
Kinézet, megjelenés: A csajok mindig a kék szemeiért voltak oda. Jó, nem csak azért, tudom én, hogy az egyenruha is számít, na meg kommandósként olyan feszes a testem, hogy az orvosi vizsgálaton a dokinők állandóan zavarba jönnek, és nem tudják, hogy hova nézzenek. Mindezt olykor kaján vigyorral reagálom le, máskor hangulattól függően nem is érdekel a dolog. A seregben magától értetődő volt, hogy rendezett külső az elvárt, mint rövid haj, borotvált, sima áll, ám egy-egy hosszabb küldetésnél magától értetődő módon növekedett mindenféle szőrzet. S amióta nem vagyok állományban, nem ritka a komoly szakáll, időnként még tömött is. A mimikám, a stílusom egyértelműen arról árulkodik, hogy utálok várni, mindig tettrekész vagyok. A szemem csak úgy jár, viszont nem vagyok egy nagy dumás, sokszor csak úgy hallgatok másokat, hogy aztán egy árva szó nélkül hagyjam ott őket, ha eszembe jut valami más.
Előtörténet: A fickó, akivel összezártak, aligha hasonlít egy igazi emberre. Két és fél méter magas, rücskös bőre zöldes, az ujjai között úszóhártyák. Értelmes szó még nem is nagyon hagyta el a száját, csak morog, és rám ront. Hogy aztán addig hajszoljon az ájulás határáig, hogy a törhetetlen üvegablak mögött ülő laboránsok az eredményeket mérve valami rádiójel alapján leállítsák ezt az állatot. Úgy két és fél órával ezelőtt toloncoltak be ide, és akkor kezdődött ez a rémálom. Mindig összeszedem az utolsó erőmet, de esélyem sincs, látszik a büntetés jellegéből. Mit hittek? Van épeszű ember, aki nem akar innen megszökni? Igaz, rám ez fokozottan érvényes, nagy szabadulóművész hírében állok, így állandóan figyeltek rám Stryker emberei. Az első időkben még számoltam, hogy mennyi ideje vagyok itt, olyan nyolc hónap környékén ezt abbahagytam, de nem tettem le a szökésről, annak ellenére, hogy már összefolynak a napok. A kísérletek válogatottatok voltak. Szinte az elején kaptam egy komoly szúrást a gerincvelőmbe, amelynek kapcsán képes vagyok pusztán gondolati úton bárkit megtalálni. Miután nem voltam hajlandó szolgamódon alávetni magamat az akaratuknak, jöttek a fenyegetőzések, és a büntetések. Kezdve az olyan finomságokkal, hogy harminchat farkassal teli verembe löktek. Néhánynak kitekertem a nyakát, párat halálra rugdostam, de a többi huszonsok alaposan megcakkozta volna a bőrömet, ha nem mentenek ki onnan. Vagy az a kút, amelyben valami hullaszagú lé hömpölygött, mélyén valami kígyószerű izé akart állandóan lehúzni. S a kilátástalannak tűnő, órákon át tartó küzdelem. Azt már meg sem említem, hogy volt, hogy egyszerűen nem hagytak aludni, vagy éppen éheztettek, de különféle sültek illatát éreztem. Aztán a fejemre csöpögő vízcseppek monoton hangja kergetett az őrületbe. Érdekes színfolt volt, amikor egy olyan terembe zártak, ahol mind a négy falon meztelen csajok csábítgatós jeleneteit kellett néznem, hallanom. Tizenhat órán át. Ezekhez képest a tüzes korbáccsal való cirógatás igazán felüdülésnek számított. Sajnos az ilyen kedves, kiengesztelő büntetéses napok elég ritkák voltak. Strykernek mindig feltámadt a fantáziája, ha a büntetésem kiagyalásáról volt szó. Pedig annak idején olyan jól indult vele minden. Leléptem a szakaszomtól, miután a társaimat beküldték egy halálcsapdába, és senki nem jött ki onnan. Éppen hírt vittem volna egy szövetséges táborba, amikor a társaim utolsó rádiójelét elkaptam, hogy húzzak inkább a francba, ne térjek vissza. Megfogadtam a tanácsot, inkább a nővéremhez akartam hazatérni, hogy anyagilag is támogassam őket, bár tudtam, hogy a dezeráltásért hadbíróság elé kell majd állnom. Stryker azonban akkor még jó fejnek tűnt, jól fizető zsoldosi posztot ajánlott, ráadásul elintézte, hogy el legyen simítva az ügy. Akkor még nem tudtam, hogy az „ezredes” így bánik az embereivel. Gyorsan kiderült, hogy nem csak lojális, hanem feláldozható katonákra van szüksége. Lényegében megint sakkfigura lettem a táblán. Köszönöm, de ebből nem kérek. Ki fogom bírni, és lelépek innen.
Kezdőlap 
by 
