Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Igen, én is úgy vettem észre, hogy olyan képességeket válogatnak össze, vagy kevernek ki, amiből egy idő után.. komoly hatalomra tehet szert az ezredes. – Bólogatok, miközben ámuldozva simogatom a félig lila tincseket. Ha a lány már a hajával ilyen látványos változásokat tud végrehajtani, lehet ez még durvább is, ha még fejlődik a képessége. Nem, nem kéne, hogy Stryker hosszú távon isteni hatalomra tegyen szert, hiszen akkor mindenki életét tönkre teheti. Shosanna most megnyílt számomra, elfogadta, hogy nem kell többé hazudnia, mint ahogy én is felismertem, hogy jólelkű, és nem csak azért húzott ki szó szerint a mocsokból, mert érdeke fűződött hozzá. Megsajnált, s érezte, hogy adhatunk egymásnak. A szex csupán eszköz volt, egy kifejezési mód, holott már azt hittem, hogy nem is fogok úgy működni, mint egykor. Na igen, katonaként azért mégiscsak erős maradt ennyire a szervezetem, a kínzások ellenére is pislákolt benne a férfiasság csírája, s egy olyan törékeny, de mégis csábos lány, mint Shosanna, ki tudja belőle ismét hozni. - Nem az számít, hogy én mit gondolok, hanem az, amit tettél. Jó ember vagy, és ha már ennyit szenvedtél, nem akarod, hogy más is szenvedjen. Ez a nem mindegy. – Nyomok egy puszit a feje búbjára, amikor kissé magamhoz húzom. Igen, van köztünk érzékiség, ez egyértelmű, de sokkal több is, hiszen a másik lelkét is látjuk. Én a magam morgós, kiállhatatlan stílusával egészen el tudok lágyulni a közelében, mert egyszerre kislányos, és anyáskodó. Védelmet kér tőlem, mégis, gondoskodik rólam. - Akkor szerintem az nem az a Mark, akit én ismertem. Ha te is ott nőttél fel, kár, hogy nem találkoztunk. Én három évet töltöttem ott, igaz, nem sok másik rabbal, kísérleti alannyal tudtam tartani a kapcsolatot. – Simogatom tűnődve az arcát, ha ő ott nőtt fel, nem csoda, hogy ennyire szeretethiányos, hogy az első adandó alkalommal kapaszkodni akart belém. És ez a jobb, lehetne egy befelé forduló önző alak is, aki csak menti a bőrét. Végülis én ilyen vagyok, de egy angyalért kész vagyok mindezt feladni. Ha ő ott nőtt fel, jó eséllyel a nőiessége sem teljesedett ki, hiszen már nem volt szűz, de mégis azt mondta, hogy ilyet még nem érzett. Kissé rossz gondolatok kerülgetnek, éveken át megerőszakolhatták. - Régen, még az utolsó osztagommal, volt egy Lucy nevű szakaszvezető lány, vele együtt voltunk, de a többiekkel együtt meghalt, és csak én éltem túl. Ezért is léptem le, már elég volt a vérontásból. Úgyhogy.. a múltam már lezárva, nem vár haza senki. – Egyértelműsítem az esetleges ki nem mondott kérdést, hogy tudja, nem csak azért menekülök, mert a szeretteimet védem. Nincs is kihez haza menni. Leülünk hát a padra, és nézzük a nagyfelkeltét, ami most tényleg szép, szebb, mint eddig bárkivel, hiszen van valakivel nézni..
- Még mindig nem tökéletes. - mosolyodom el, bár még mindig igen visszafogottan, hiszen a történések nem épp a legegyszerűbbek, amik mögöttünk vannak, sőt. Lássuk be elég nehéz időszak áll előttünk és mögöttünk is és ha vállaljuk, hogy szembeszállunk velük... nem tudom, hogy sikerülhet-e. Szabadságra vágytam, de már tudom, hogy még sem vagyok képes ezt bármi áron elérni, tehát valahogy össze kell fognunk, vagy oda eljutni, ahol segíthetnek. Nem tudom, hogy ez hol van, hiszen ezek az alakok a kormány embereinek tűnnek, de... valamit csak kitalálunk, legalábbis nagyon remélem. A lila tincset kifújom az arcomból és csak megvonom picit a vállamat. - Még mindig nem tökéletes. - meg aztán benne van a pakliban, hogy kissé zaklatott is vagyok az események miatt, úgy pedig koncentrálni is lássuk be jóval nehezebb. A kérdésére viszont már csak az újabb sóhaj marad. - Bármit át tudok változtatni, legalábbis azt várják, idővel bármivé. Gondolj bele, ha van rajtad egy sapka és az hirtelen belülről szegecsessé változik... - nem is tudom képes lennék-e effélére, de ha nincs más választásom, ha különben engem ölnek meg? Vagy valami még rosszabb, kínoznak, ahogyan eddig? Sok mindent tetem meg odabent csak azért, hogy vége legyen, sok mindent vállaltam be csak azért, hogy valamivel könnyebb legyen, mint például az őrök zaklatásai, amit talán ő is sejthet, hiszen nem volt számomra olyan téren új a szex maga, csak inkább hogy élmény számba is mehet, viszont gyerekkoromtól bezárva élek, tehát nem igen tapasztalhattam meg máshogy, mint hogy nem önként. - Ne gondolj túl sokat rólam, én is azt akartam, de ezt tudod. - hát igen én is feláldozni akartam, csak aztán megváltoztak a dolgok. Nem ez volt a terv, ahogyan az sem, hogy egymásra találunk és az sem, hogy kedves lesz. Az elején, amikor még undok volt és a külseje is finoman szólva visszataszító... hát nem igazán merült fel bennem, hogy bármi is lehet itt, de aztán valahogy az egész nem úgy alakult, ahogyan eredetileg terveztem. - Nem tudom és most még nem is tudok ezen gondolkodni. - lássuk be már így is borult minden, amit elterveztem, főleg azzal, hogy önként vállalta volna, visszamegy oda helyettem. Nem, most nem akarok én efféléken gondolkodni, csak szeretném, ha rendben lenne minden és tudnánk nem gondolni semmire, sem a jövőre, sem semmi másra. Jó lenne legalább pár órát így lenni, hiszen a katonák elmentek és nem is jönnek vissza azonnal, egy kevés időnk van. Ráérünk megbeszélni, hogy mi legyen a következő lépés és most jól esik csak sétálni, csak belé karolni és elindulni kifelé. - Nem, nem ismerek Markot. Vagyis igen, de nem volt a vőlegényem sosem és igazából nem tudom... Nagyrészt a bázison nőttem fel, a többiről nem sokat tudok, hogy hogyan kerültem egyáltalán oda, hogy van-e családom... - csak megvonom a vállamat és amikor meglátom a tökéletes helyet, a padot a mező szélén azonnal oda vonom, hogy leülhessünk és a vállára hajthassam a fejemet legalább egy pár pillanatra, amíg aztán újra rá nem nézek. - És te? Olvastam az aktádat, de az nagyon felületes volt. Nincs senki, aki hiányzik a múltból? - nekem nem igen volt, vagy ha mégis, hát nem igen emlékszem rá, de neki volt élete régen, talán volt valakije, egy nő... család, csak olyan sok idő telt már el, hogy még sem keresheti csak úgy meg őket, netán már halottnak is hiszik és persze nem akarja, hogy a bázison bárki felfigyeljen rájuk.
Ezek szerint egyikünk sem azt kapta, amit várt, viszont kétlem, hogy már változtatni akarnánk. Mindketten tovább élhetnénk a nyomorúságos életünket, magányosan, és vajon lenne értelme? Legalább most már tudom, hogy ha rövidre is van szabva a maradék idő, akkor azt nem kell olyan borongós emlékekkel eltöltenem, amik eddig meghatároztak. Vannak ugyan ötleteim Stryker ellen, de nagyjából lehetetlen válalkozásnak tűnik, és egyet kell értenem Shosannával, hogy ebben a percben nem kell katonaként gondolkoznom. Sőt, a kivert kutya szerepet is hátrahagyhatom, lehetek csak szimplán férfi, aki vágyik a nőre, s tudja, hogy mindez kölcsönös. - Oké. – Felelem röviden, ha valami pusztító lenne, akkor nem közölné ilyen nagyon egyszerűen. Nem érzek belőle fenyegetést, és igazam is lesz, hiszen ez az átváltoztatás inkább érdekes, viszont nem tudom nem megmosolyogni a külsejének a másféle változatát, és meg is mutatom. Az arca elé húzok egy lila tincset, és hihetlenkedve engedem el. – Jól néz ki, csak éppen.. Nem tudom, hogy téged miért tartottak fogva? Ez mire lehet képes Stryker hatalma érdekében? [/i]– Ezt a részét nem értem, de nem kerüli el a figyelmemet a mondata, amelybe tulajdonképpen engem is belevesz. Mintha attól lenne kiegyensúlyozottabb, hogy velem van. Ez rám is érvényes, de nálam egyértelmű a változás. Külsőleg ugye nem volt nagy dolog, de nyitottabb, elfogadóbb lettem úgy, hogy azt érzem, van értelme. - Nekem számít. A legtöbben feláldoztak volna, hogy saját magukat mentsék. – Bár igaza van, tényleg nincs jelentősége. Valamit meglátott bennem, ami saját magára emlékzette, a szenvedéseiről, és hogy milyen lehet ott bezárva lenni, ütlegeket kapni, gyógyszerektől összecsinálni magunkat. De a fő ok nyilvánvalóan az volt, hogy én is azt éreztettem vele, nem kell elveszettnek lennie. Ha csak simán sajnál, akkor nem biztos, hogy ide jutunk. - Lehetetlen.. Talán az. Viszont ha meg se próbáljuk, akkor biztosan ők nyernek. A meglepetés még mellettünk szól. Azt is lehetetlennek tartanák, hogy odamegyünk, és a saját bázisukban támadunk. – Apró csókot váltunk végül, hagyjuk inkább a fontos témákat, ezúttal viselkedhetnénk úgy is, mintha egy pár lennénk. Félretéve a szörnyűségeket, és csak együtt lenni. Bólintok, és magunkra kapkodjuk a ruhákat, hogy kimenjünk. Engem a hideg sosem zavart, hónapok óta mászkálok ilyenben, hiszen az amerikai ködös kisvárosok így északon nem éppen arról híresek, hogy melegek. Én meg igyekeztem mindig még sötétben indulni, nehogy bárki is meglepjen.A napfelkeltét nem figyeltem úgy direkt, hiszen akkor már úton voltam. Lemegyünk, a recepción még senki, de nem is számít, éhes sem vagyok. Nyújtom a karomat, hogy belekaroljon, a benzinkúton vett ruhák egész kényelmesek, főleg a garbó, jó meleg. A felkelő nap még messze, de már pirkad. Egy nénike széles mosollyal furdul utánunk, miközben a kutyáját sétáltatja, tátogó arcáról az olvasható le: milyen szép pár! Ez azért jóleső érzéssel tölt el. Nincsen, ami zavarna, csak mi ketten. A szája még mindig felhasadva, de ezzel együtt is gyönyörű. – Hol nőttél fel? Miről szólt az életed? Ugye nincs közöd Markhoz? – Ez nem szemrehányás, csak beszélgetek, ahogyan elindulunk a mező felé, ahonnan majd jobban látni a napfelkeltét.
Annyira nem így gondoltam ezt az egészet el eredetileg. Azt hittem könnyebb lesz, a bizalmába férkőzni, enni adni neki, egy kis segítséget, kiszedni belőle a fontosabb információkat, aztán a kezükre adni és ezzel lehetőséget kapni a szabadságra. És most... még sem megy, pedig önként vállalná, de hát tudjuk mindketten, hogy ez nem így működik, hogy nem engednének el csak úgy akkor sem, ha ő menne helyettem. Csak hát... akkor vajon mi lenne a tényleg jó megoldás? Én sem tudom és ez olyan hervasztó, pedig a tegnapi nap, az éjszaka... Csendben hallgatom csak a szavait és egyre inkább kattognak a fogaskerekek az agyamban. Egyre jobban és egyre többet és egyre más irányba indulnak el a gondolatok, aminek van ahol kimondottan rossz vége van és tudom, nem a legjobb irányba haladok jelenleg. Szabadságra vágytam és talán semmi sem lesz belőle, de abban az egyben teljesen biztos vagyok, hogy oda arra a helyre eszem ágában sincs visszamenni, hogy azt a rettenetet nem vállalom újra, mert nem élném már túl. - Azt hiszem egyszerűbb, ha megmutatom. - na igen vannak dolgok, amiket nem a legjobb elmagyarázni, sokkal egyszerűbb, ha az ember megmutatja, hogy mire képes. Leveszem hát a polcról a kis éjjeli órát, ami jelenleg piros és kerek, lehunyom a szememet és a színe egy villanás alatt zöldre vált, a formája pedig az eddigi keres helyett, négyzet alakúra, csak épp, amit nem veszek észre, hogy ezzel együtt a hajam is átmegy az eddigi göndör barnából lila hullámosba. - Formák és színek... csak egy ideje nem megy a legjobban. Azt hiszem a vizsgálatok és a kezelések miatt, valahogy... összezavartak vele, de tegnap óta úgy érzem jobb. Legalábbis azóta nem történt semmi magától. - na igen a képességem kissé ingataggá vált, de egy ideje már eljöttem és azt hiszem ez a kiegyensúlyozottság is segített, amit mellette értem el, amit ő ért el nálam, csupán azzal, hogy végül hagyta magát, hogy megnyílt nekem. - Számít ez egyáltalán? - kérdezek vissza, mintha csak sejteném, hogy erről lehet szó, hogy ha azért nem akarom feladni, mert túlságosan kedves, mert megkedveltem, akkor rájöhet, hogy elég lenne ha szemét módon viselkedne, bár nem valószínű, hogy azt bevenném ezek után, hogy magát akarta feladni helyettem, hogy ilyen áldozatot hozott volna önként. - Hogy... hogyan? Nem győzhetjük le őket. Te is tudod, hogy sokan vannak és hogy a mi fajtánk közül is van, aki mellettük van. Ez... lehetetlen lenne. - csak sóhajtva rázom meg a fejemet, de ennek ellenére mégis átölelem, közelebb húzódva, hogy viszonozzam azt a csókot. Jól esik, határozottan jól esik, de aztán a lehetőségre, hogy aludjunk csak úgy a fejemet rázom meg. - Öltözzünk fel és menjünk ki. Mindjárt reggel van. Hányszor nézted meg az utóbbi időben úgy igazán a naplementét? - na igen én nagyon sokáig be voltam zárva, egészen gyerekkoromtól kezdve, nem csoda, hogy amikor kikerültem az volt az első, hogy megnéztem a napnyugtát, a napkeltét, de sok lehetőségem nem volt rá, hiszen Kierant kellett felkutatnom, de most... még nyerhetünk pár órát az előtt, hogy megpróbáljuk kitalálni mit tegyünk.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Vas. 27 Aug. - 9:31
Shosanna & Kieran
Nem látom túl sok értelmét a menekülésnek, hiszen azt már tudom, hogy milyen. A mostani éjszaka komoly változásokat hozott, és egyértelműen jó volt, életem csúcspontjának mondhatom. Menjek tovább, hogy visszasüllyedjek oda, ahova való vagyok? Áh, semmi értelem, akkor pár napnyi boldogság adasson meg, aztán úgyis mindegy. Ezért hát odaülök a lány mellé, és megfogom a kezét, hátha már pusztán a jelenlétemmel meg tudom nyugtatni. De nagyon úgy fest, hogy ezzel csak felzaklatom, holott nem akarom, hogy mártírként tekintsen rám. - Túlságosan sokáig menekültem már, és senkinek nem számítottam. Tudom, hogy feladatod van, és azt is, hogy valójában nem vagy rossz ember. Csak a körülmények áldozata, ezt pedig már ismerem. – Hát hogyne ismerném? Én is így kerültem a kelepcébe, meg Heidi is, és még sokan mások. Styker senkit nem ereszt csak úgy el. Azt pedig kétlem, hogy Shosanna úgy akarta volna, hogy eljátsza itt nekem a könnyes szemű kislányt, hogy cseréljek vele helyet. Igaz, már régóta volt valakim is, de ennyire nem lehet megjátszani, hogy valamit élvez egy lány. Egyértelműen kellettünk egymásnak, és ezen nincs mit szépíteni. De akkor miért ő adja fel? Elég, ha én megteszem, hiszen ő még nem egy lelki roncs, még van bármire esélye. Miért védene meg akkor engem? Csak mert igazam van, és nem képes másokat bántani? - Én is kétlem, hogy ott bárki is tartaná a szavát. Kellesz nekik, amíg csak élsz. Különben pedig... mi a képességed? – Ez igazán érdekel, hiszen én tudom a sajátomat, Heidi pedig ember volt, így nem sok magamfajtával beszélhettem eddig. Shosannáról sem tudom, hogy most ő is valami rab volt, vagy valami belsős mérnök, netán orvos. A katonát nem hinném, biztosan nem az. – És mikor döntöttél úgy, hogy mégsem adsz fel? – Azért ez sem mindegy, bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy már az út alatt, amíg engem megtalált, már örlődött ezen az egészen. Talán ha egy bunkó lettem volna, aki bántja őt, akkor egyszerűbb lett volna a döntés. Lehet, hogy most kéne megbántanom, hogy ne ő kerüljön vissza, hanem én? - És ha ki tudják deríteni, hogy ez nem igaz? Inkább... menjünk mi elébe, tervezzük meg, hogy mivel vághatunk vissza. Azt nem várhatom tőled, hogy egy életen át menekülj velem. Akkor.. pusztítsuk el őket. Valahogy. De ezt találjuk ki inkább holnap. – Most nem csak a kezét fogom meg, hanem a vállát is átölelem, hogy egy csókot nyomjak az ajkára. Csak egy puszit, amit utána a homlokára is kap. Igen, egyértelműen valami komoly vonzalom van köztünk. A magányosságunk alapozott meg mindent, de még hasonlítunk is.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Hétf. 21 Aug. - 20:39
Kieran & Shosanna
Ügyesen és gyakorlattal kezel, ezért végül nem történik semmi baj, nem rúgom meg, nem találom el, és sikerül végül felébrednem is, de így se jobb, hiszen még szinte olyan mindig, mintha abban a rémálomban lennék és neki szépen lassan leesik, amit mondok, amit motyogok az ágy szélén ülve, neki háttal, miközben eszem ágában sem volt elmondani az igazat, mert nem szabadott volna. Ha tudja elmenekülhet, faképnél hagyhat, de ez nincs így rendben. Rendes volt velem és, amit az ágyban műveltünk... teljesen új volt, majd a zuhanyzó és megpróbált úgy tenni, mint aki hisz nekem, pedig sejtettem én, hogy nem így van, de még sem hagyott itt és ahogyan megszólal még arra sincs erőm, hogy megforduljak és a szemébe nézzek. Pocsékul érzem magamat, hiszen itt most nincs jó döntés, akkor mégis mit tehetnék? Megrezzenek, amikor mellém ül és megfogja a kezemet. Elmehetne, megtehetné, hogy itt hagy és menekül tovább, ahogyan eddig is tette, de e helyett... Csak hallgatom a szavait és képtelen vagyok felfogni, amit mond, pedig komolyan mondja és megtenné, pedig nem is ismer igazán és mégis... - Nem ezt... ezt nem teheted. - hevesen megrázom a fejemet és immár könnyes szemmel pillantok rá. Végképp össze vagyok zavarodva, hiszen az ágyban is azt nézte, hogy nekem mi a jó, hogy mindkettőnknek jó legyen és jó is volt. Életemben először tényleg élveztem az együttlétet, most már tudom, hogy ilyen is van, de hogy egyszerűen visszakerüljön oda, hogy tovább kínozzák, csak mert én magam adom át nekik... - Azért küldtek, hogy kiderítsem, hogy hogyan szöktél meg, hogy ki segített és akkor... elengednek, de ezt nem lehet. Nem megy érted? És egyébként is úgyis hazudnak. Szerinted elengednének csak úgy? Úgy se tennék és ez most... ez most elég volt. Végre valami jó és nem tudnálak odalökni a halvány reményért, hogy talán beváltanak egy ígéretet. - továbbra is csak újra és újra a fejemet rázom. Sosem voltam szabad, azóta, hogy az eszemet tudom a bázis rabja vagyok, nem igen éltem másfajta életet. Számomra már az is nagy dolog, hogy lássak egy napfelkeltét, de ez... tényleg az egekbe repített és nem tehetem, hogy csak úgy odadobom cserébe. - Azt mondom, hogy nem találtalak meg... hogy még idő kell... hogy... - elakadok, hiszen tudom sok időt nem fognak adni, főleg ha tudják, hogy itt voltam és ha azt látják elszúrtam, akkor küldenek majd mást, aki tényleg kiszed belőle mindent, ami kell. De akkor mégis mit tehetnék? Könnyes, sós csók, az következik. Mintha megoldana bármit is, mintha elfeledtetné, hogy milyen pocsék is a helyzet.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Szomb. 19 Aug. - 17:18
Shosanna & Kieran
Egészen jól aludhatnék, de ez nem így megy. Sokáig űzött vadként éltem, és ezt egy kellemes este nem boríthatja csak úgy fel. Inkább azt mondanám hogy pihentető az álmom, de felületes, tudom, hogy bármikor rámtörthetnek, akkor pedig harcolnom, vagy menekülnöm kell. Azaz Shosanna jelenléte mindent megváltoztat. Vajon mit kéne tennem, ha visszajönnének azok az alakok? Nehezen jön álom a szememre, mert a lány nem akart beszélni a nyilvánvaló hazugságról. Lehet, hogy tévedek, de Stryker embereinek tűntek, és nem pedig valami ex szerető bérenceinek. Zsoldosok voltak, még ha kezdek is beleőrülni a tudatba, hogy mindenhol őket látom. Mindenesetre átölelelem őt a kérése szerint az elalváskor, és már azért is sajnálom, hogy fáj a szája, pedig én sokkal durvább kínzásokat is kibírtam. Az ébredésem gyors, máris tettrekész vagyok. Pillanatok alatt felmérem a helyzetet, de nem tettekkel avatkozom közbe, mert a végén még kiüt álmában. Nem feltétlenül a fájdalom elkerülése miatt nem teszem, inkább azért, mert nem lehet jó megoldás úgy valakit birkózásra kényszeríteni, hogy nem is tudja, hogy mit csinál. Felnyílnak a szemei, és az aggodó pillantásommal találja magát szembe. Elfordul, mintha szégyelné magát előttem. Na igen, ez ismerős érzés, én nagyjából mindenkivel így vagyok, nem is nagyon nézek senki szemébe, mert egy lecsúszott alak vagyok. Ám amiket mondd, abból elég gyorsan összeáll a kép. - Tehát.. igazam van. Onnan jöttél, ahonnan én is. Hidd el, nem utállak ezért. Te is sokat szenvedhettél... – Igen, nem úgy csinálta, hogy elcsábított. Sőt, azt hiszem nem olyan jó színész ahhoz, hogy manipuláljon, inkább csak próbálkozott. De az, hogy egymásra találtunk, az tudatos döntés volt nála. Talán megsajnált, és lehet, hogy ő maga is szeretetre vágyott. Mellé ülök, és megfogom a kezét. – Ha engem kell feladnod, akkor csináljuk. Nekem már nincsen semmi, ami számíthatna, de te valami.. jót adtál. Úgy öszintén. Előtted még ott áll az élet. Nem mártírkodom, őszintén mondom. – Persze vannak még ötleteim, együtt menekülhetnénk tovább, de nem akarom magammal rángatni. Felmerülhet még az is, hogy szembeszállunk Stryker bandájával, végülis ismerem már a rendszert, de azt hiszem túl kevesek lennénk kétszemélyes kommandónak. Viszont a képességem alapján pontosan tudom, hogy ki hol van éppen. Éppen ezért tudtam eddig többé-kevésbé elmenekülni.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Vas. 13 Aug. - 16:07
Kieran & Shosanna
A békés alvás nem tart túlságosan sokáig, hamarosan arra ébredhet, hogy csak úgy dobálom magamat, az is csoda, hogy nem esem le az ágyról. Beletelik egy időbe, amíg magamhoz térek, csak a sokadik szólongatás, amikor sikerül végre kinyitni a szememet, de addigra már verejtékben úszom, pedig nincs rajtam semmi, amibe beleizzadhattam volna és a szobában sincs kínzóan meleg, hogy az okozhatta volna. Mégis rendesen ki vagyok, amikor végre magamhoz térek. Szinte lihegek és most nem jólesően, mint nem rég. Annak ellenére pedig, hogy ott ül nem messze tőlem és látszik rajta, talán még aggódik is hátat fordítok rajta és úgy ülök ki az ágy szélére. A kezeim a két oldalamon, ahogyan próbálom a még mindig alig csillapodó remegést végre megállítani. Furcsa, de annak ellenére, hogy nem kellene, mégis furcsán érzem magamat a miatt, hogy nincs rajtam semmi ruha. A pocsék emlékek persze gyorsan felszínre törnek, ha eleve kusza érzések közepette alszol el és ha olyan sok gondolat kavarog a fejedben, mint amennyi nekem. - Nem tehetem... egyszerűen... nem lehet. De... vissza sem akarok menni... egyik sem jó... Sehogy se jó. - szinte csak motyogom magam elé a szavakat, amikből inkább tényleg csak a motyogást érheti, ha elkap egy-két szót, de annál több azért nem jut el hozzá. Végül is egyébként is csak pár szó, amit ismételek, mintha próbálnám meggyőzni magamat valamiről, de vajon miről és miért? És persze felmerülhet benne a kérdés, hogy mégis mi történt velem, ami miatt egyáltalán ilyen erejű rémálomba keveredtem, bár már jó eséllyel eddig is felmerült benne, az alvás előtt, hogy kik voltak az alakok. Láttam, éreztem rajta, hogy nem teljesen hitte el nekem azt, amit mondtam, hogy az exemhez volt közük és e miatt nem is kárhoztatom, de még sem faggatott és még sem menekült el. Itt van még mindig és jó eséllyel újfent nem érti, hogy mi a fene történik és hogy miért vagyok ennyire kiborulva.
Fejcsóválva nézek rá rosszallóan, vagyis inkább nem nézek rá, mert a végén még kiderül, hogy hazudik. Mind a sebét illetően, mind pedig azt, hogy mit titkolt előttem. Valaki durván helybenhagyta, méghozzá egyértelműen miattam. Szerintem Stryker emberei voltak, de bőven elképzelhető, hogy tévedek, mert már mindenhol őket látom, simán oda is halucinálhattam őket. Viszont Shosanna feleslegesen próbál megvédeni, a saját sorsomért nekem kell vállalni a felelősséget, bármi legyen is az, ami szembejön. És különben is... Most ismertük meg egymást, mégis fájdalmat vállal be értem.. Ha most nem fájna a szája, csak ezért a tényért megcsókolnám ismét. Nyugovóra térünk, de nekem nem jön álom a szememre, csupán abbahagyom a haja s a háta simogatását, amikor egyenetesen szuszog.. A saját múltamon gondolkozom, és a jövőmön. Túlságosan puha az ágy ahhoz, hogy el tudjak rajta helyezkedni, annyira elszoktam tőle. Végül nagy nehezen én is álomba szenderülök, és meg se moccanok, nekem nem szokásom. Mindig meghúzom magamat valami szűk zugban, ahol nem figyelnek fel rám, és még ebben a mostani édesen szoktalan helyzetben is így teszek. Egészen addig, amíg ő meg nem moccan. Egyből kipattan a szemem, ilyen éberen alszom, mintha valami vadállat lennék. Lényegében az is vagyok. Fölé hajolok, hiszen már nem rajtam alszik. Próbálom kihámozni, amit mondd, de egyértelműen rámálom, már nekem is volt nem egy ilyen. Azok reagálnak így, akiket durván megfélemlítettek. Így a megoldás sem a fizikai ébresztgetés. Inkább picit elhúzódom ütéstávolból, noha nem lenne nagy kaland, ha állon vág. És onnan kezdem egyre hangosabban ébresztgetni. - Shosanna! Ébredj! Shosanna..! – Szólok rá élesebben. Bármiben is van most, ennél az ébrenlét egyértelműen jobb lehet. Hiszen összebújva aludtunk el. Ha nem is én vagyok álmai hercege, nem is bántanám. Pedig valakitől nagyon fél. Egy pohár hideg vízzel mégse önthetem le, pedig lehet, hogy azt kéne.
Újabb hazugság tudom, talán ő is sejti, de mit tehetnék? Nem mondhatom meg neki nyíltan, hogy miért vagyok itt, akkor sem, ha közben már felajánlotta a lehetőséget, hogy akár meg is halna értem, de ez nem így megy. Ettől még nem sétálna be megint a bázisra és vállalná az ottani szenvedést, viszont ha csak szimplán meghal, én nem kapom meg a jutalmat. Így sem biztos, de még mindig így van a legnagyobb esély rá és nekem kell ez az esély. Ez csupán szex volt nem igaz? Bár olyan, amit még sosem tapasztaltam, olyan élvezet, amiben még nem volt részem és olyan figyelmesség a részéről, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Valahogy könnyedén egymásra hangolódtunk, de ez még nem jelentheti azt, hogy feladom, amiért ide jöttem, hiszen fontos, hogy végre szabad legyek és akkor ilyen életem lehet. Persze... ez esetben nem vele, hiszen ő az, akin múlik, hogy egyáltalán lehet-e életem és ha lesz, akkor abban ő biztosan nem szerepelhet. De nem is akarok most erre gondolni és láthatja is rajtam, hogy még csak beszélni sem róla. Nem, most csak lepihennék, holnapra majd tisztábbak lesznek a gondolataim és már legalább tudom nem fog meglépni miután megkapta a kaját és a tiszta ruhát, legalábbis remélem. - Semmiség, ez csak... egy kis karcolás. - halványan mosolyodom csak el, de mégis megfogom a kezét, hogy lemoshassa a számat a csapnál. Hagyom neki, mint ahogyan hagytam mindig az orvosoknak is, hogy rendbe tegyenek egy-egy durvább nap után, csak épp ő óvatos és finom, amilyenek odabent nagyon ritkán voltak. Újabb nem tapasztalt érzés, ahogyan az is, hogy milyen nem egyedül egy kényelmetlen ágyon aludni, hanem valakivel, aki boldoggá tett és aki óvón ölel át, hiszen ezt teszi most is, pedig minden oka meg lenne rá, hogy ne bízzon bennem. Oda bújok hát hozzá egészen szorosan. A kezemet a mellkasára csúsztatom és szinte együtt lélegzünk, főleg ahogyan megnyugtatóan simogatja a hajamat és a hátamat. Lassacskán egyre egyenletesebbé válik a szuszogásom is és elszunnyadok. Egyszerűen megnyugtató a jelenléte, a közelsége és valahogy jó lenne akár ezzel le is zárni... mindent. Végülis egy igazán jó nap akár felül is írhat sok-sok rosszat, ami volt az életedben és talán jobb nem adni lehetőséget újabb rosszakra.
Az alvás sokáig tart, de még sem reggelig, mert valamikor hajnal tájban arra ébredhet, hogy veszettül dobálom magamat mellette. Már nem a mellkasán fekszem, valamikor álmomban áthelyezkedtem és még most is alszom. A szemem legalábbis csukva van, de mégis dobálom magamat és érthetetlen szavakat is motyogok, mintha ellenkeznék. Mintha valaki épp bántani akarna, én pedig próbálok ellenállni. Ha megpróbál hozzám érni, miután nem tudom hogy ő az, ugyanúgy ellenkezem, ütök, rúgok, amit csak sikerül.
Azért hiszem is, meg nem is amit mondott. Én egyértelműen Stryker kommandósainak tudtam be azt a kettőt, igaz, nem volt rajtuk semmilyen zászló, de pont ettől lekövethetetlenek. Csak egy pillanatra láttam őket, hiszen az időtényező kiemelten fontos volt. Annyi volt a lényeg, hogy valahogy Shosannát megmentsem a múltamtól, hogy legalább neki legyen jövője. Erre azt mondja, hogy mindent félreértettem, és az a két alak csupán érte jött.. Na de miért volt rajtuk maszk, ha csak az exe emberei voltak? Hangtompítós pisztolyt láttam.. Szeretném elhinni, hogy igazat mond, de nem vagyok biztos. Viszont abban igen, hogy szeretne meggyőzni arról, hogy meg akart védeni. - Az exed.. értem. Ha még egyszer meglátom őket, kitaposom a belüket.. – És ez most is így lett volna, képes vagyok arra, hogy bedurvuljak, és akár puszta kézzel is megöljek másokat, de valamiért Shosanna nem akarta, hogy tovább tetézzem a múltam szörnyűségeit. A mai esettel nem tudok már mit kezdeni, és meghazudtolni sem akarom, ha már kihúzott a szarból, de a jövőben ha együtt maradunk, biztosan jobban oda fogok rá figyelni, mert lehet, hogy köze van Strykerhez.. - Ez nem így megy, én már csak tudom.. Lehet menekülni, de aki meg akar találni, az úgyis megtalál. Csak idő kérdése, hogy mikor nézel vele szembe. De a legjobb, ha ezt az időpontot te választod ki. – Mondom nem bölcsen, hiszen már évek óta menekülök, amióta Madison segített, de pontosan érzem, hogy közeledik az az idő, amikor vagy feladom, és hagyom, hogy elkapjanak, vagy kiírtom az egész bandát, mert már elegem van belőlük.. - Különben is, nézzük meg a szádat.. – A halvány mosolyt viszonzom, hiszen értékelem a gesztust, és az különösen jól esik, hogy most gyengédségre vágyik. Igen, azt hiszem ezt mindketten megadhatjuk egymásnak. Felhúzom, hogy visszavezessem a fürdőbe, ahol gyengéden lemosom az ajkát, ne ártana még talán picit be is kenni, de nem találok hozzá semmi ilyesmit. Csak óvatosan lemosom, aztán vissza az ágyba. Nem is kell alvóruha, jók leszünk meztelenül, hiszen úgy élvezetesebb összesimulni. Be is csúszok a takaró alá, miután magamhoz húzom, hogy feküdjön csak a mellkasomra. Régen tapasztalt érzés.. Megsimogatom a haját, és a hátát is, tényleg tetszik nekem, még ha nem is mertem volna ilyen lányról álmodni.
Magam sem tudom, hogy mit művelek. Nem kellene, főleg mert ezek után találhatok ki valamit újfent, pedig már azzal is, ami a fürdőben volt az volt a célom, hogy ne gondolkozzam, hogy ne látszódjon rajtam, hogy mennyire pocsék állapotban vagyok, mert tudom, hogy mit tettem és hogy átejtettem őt és át fogom, mert muszáj lesz, de most mégis... mi a fenét csináljak egyáltalán? Ennyit meg kell tennem, mert még semeddig sem értem és ha nem szedek ki belőle valamit, akkor ők próbálják meg és az sokkal durvább lesz, arról nem is beszélve, hogy én sem kapom meg, amit akarok, azt a hőn áhított szabadságot. Egyszerűen nem tehetek mást, még ha nem is szép dolog, hogy ezt teszem vele. Megrezzenek, amikor az ajtó reccsen. Sejtem én valahol mélyen, hogy nem lehetett egy kellemes mozdulat, de még sem pillantok fel, amikor előkerül. Ki kell találnom valamit, és már nem húzhatom tovább a dolgot, ezzel teljesen tisztában vagyok, csak... egyelőre még nem tudom, hogy mi lehetne a tökéletes sztori, vagy épp mi lehetne az igazán hihető. Felpillantok rá, mint aki teljesen meg van rendülve és ez végül is így is van, főleg mert ő még mindig értem aggódik és képes lett volna saját magát feláldozni azért, hogy megvédjen. Nem! Nem gondolhatok ilyesmire, egyszerűen nem szabad, mert akkor csak jön a bűntudat és a többi újfent, azzal pedig semmit sem érek el jelenleg. Miért nem tudok csak magamra gondolni, egyszerűen, miért foglalkozom azzal, amit ő gondol és miért foglalkozom egyáltalán vele, amikor magammal kellene törődnöm? - Ők... nem miattad jöttek. Az exem, akiről meséltem nem... átlagos valaki volt és azt hiszem miatta jöttek utánam. Megmondtam, hogy nem érdekel és a magyarázata sem, de azt hiszem nem értette meg és most látott veled és... próbáltam megértetni velük hogy semmiképp sem megyek vissza. - azt hiszem ez jó lehet így, hihető, legalábbis nagyon remélem. Azért mégis csak jobb a problémás ex, mint elmondani az igazat, a teljes igazat arról, hogy ki vagyok valójában, mert arra nem lennék képes. Hogy valaha képes leszek-e rá... gondolom muszáj lesz, vagy rájön magától, ha megint eljönnek. Már csak az a kérdés, ha felteszi a kérdést hogy miért nem vittek el, vagy miért ilyen alakokat küldtek, ki az exem... hát még sem lehet egy rögtönzött sztori minden pontját azonnal kitalálni. Akkor majd tovább gondolkodom és tovább csavarom a nagy hazugságot. - Reggel elmegyünk, hogy ne találjon meg... most... aludjunk inkább. Átölelsz? - igen, az lenne az igazi, ha szépen tovább lépnénk és aludnánk egyet, kérdés, hogy ennyivel le tudom-e zárni a dolgot, meg mondjuk egy halvány, visszafogott mosollyal.
Hiába oly ingerlő minden idoma, aminek a látványába is beleremegek, most az együttlétünk végeztével máris pattanásig feszülnek az idegeim, hogy valaki mocorog a szobában. Még mázli, hogy nem két perccel korábban nyitottak be, mert akkor félbe kellett volna hagynunk ezt az egészet. Ha az életünk a cél, akkor nyilvánvalóan nem a szex a lényeg, én azért mégiscsak örülök, hogy sikerült dupláznunk. Életem egyik legmeghatározóbb élményeként fogok rá visszaemlékezni, hogy forró testtel, de hűvös vízben mozogtunk együtt, mintha nem számítana a holnap. És nem is számít, innentől kezdve már bármi lehet. Sajnos az a bármi nagyon is közeli.. Elindulnék kifelé, már ugrásra kész vagyok, amikor a vállamra siklik a keze, és szó szerint bennem akad a szó. - Hogy.. mi? – Tátogok némán, mintha valami hal lenne. Nem értem, hogyan képes beelőzni, hiszen én tudok neki időt nyerni, megvédeni, hiszen nincsen köze a zűrös múltamhoz.. Boldogságot hozott rám, nem keverhetem bele ebbe.. a szarba. És mégis záródik előttem az ajtó, de nem hallok szinte semmit, csak hogy a bejárati ajtón távozik valaki. A francba! - Shosanna! – Szólalok meg azért nem túl hangosan, és elvesztvén a türelmemet rárúgok a kilincsre. Égető fájdalom hatol el a talpamon át a testemen végig, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Az ajtó szinte kiszakad a helyéről, én pedig a vérző szájú lányhoz sietek, és aggódva gugolok elé. – Hogy lehetsz ilyen hülye? Mondom, hogy engem kerestek..! Nem akartalak belekeverni, hát miért nem értetted meg.. Kitekerem a nyakukat, ha csak hozzádérnek, erre te meg.. – Elgondolkozva fogom a kezembe az arcát, amikor eszembe jut valami. – Mire értetted, hogy nem hagyhatod..? Talán ismered őket? – Remélem, hogy felnéz rám, mert nagyon kiváncsi vagyok, mert ez így kezd kissé szürreális lenni. Nem akarok belőle kihúzni semmit, amit nem akar elmondani, de én az életemet kockáztattam volna érte.. Már az ágyjelenet környékén is éreztem, hogy valamiért nagyon maga alatt van, de lehet, hogy nem is a bátyjáról van szó?
Minden csoda három napig tart. A miénk lehet, hogy csak pár óráig? De még alig találtam meg, ilyen hamar még sem várhatták, hogy bármit kiderítek, ez... teljesen lehetetlen lenne. Mégis hiába a csodálatos érzés újra, hiába lenne az az igazi, ha aludhatnánk egy nagyot és kiverhetném a fejemből a rossz érzést, meg a bűntudatot, még sem tehetem, mert a zaj olyan hamar magamhoz térít, hogy most ha akarnék se tudnék aludni, nem hogy nyugodtan. A kellemes kéj utórezgései is mint a villám felszívódnak, én pedig úgy feszülök be, mint a csapdába esett gazella. Ezt akármennyire is kellene képtelen vagyok elrejteni, de veheti annak is, hogy még nem voltam olyan helyzetben, ami akár veszélyes is lehet és lássuk be ez az lehet, azok alapján ,amiket mesélt az előéletéről, meg arról, hogy elrabolták. Egyelőre viszont nincs mit tenni, kell egy törölköző és persze meg kell tudni, hogy ki jár itt és miért, mielőtt még valami komoly baj történne. A törölközőt egyelőre magamra tekerem, de amikor beszélni kezd csak a fejemet rázom meg. Nem... nem teheti meg? Ez nincs így rendben, nem áldozhatja fel magát, hiszen őt keresik... Ezért hát megállítom, megfogom a kezét, mert nem akarom, hogy csak úgy kimenjen oda, hogy így haljon meg, mert ki tudja, hogy azok az alakok mire képeske. - Nem teheted, én nem... nem hagyhatom. - csak a fejemet rázom meg és mielőtt még reagálni tudna, vagy komolyan venné a szavaimat, én magam nyomom le a kilincset. Az ujjamat a szám elé helyezem, hogy értse, jobb lenne, ha csendben maradna, őt pedig szépen arrébb tolom az ajtóból, hogy lehetőség szerint ne is lássák, csak aztán tűnök el az ajtó mögött, és húzom be magam után ,remélve, hogy hallgat rám és esze ágában sem lesz utánam jönni, vagy feltartóztatni. Percek telnek el mire ajtócsukódást hallhat, és bár az ajtót nem fogja tudni könnyen kinyitni, miután még a kulcsot is rázártam, hogy ne tegyen butaságot ott találhat. Az ágy szélében ücsörögve találhat rám. A szám fel van ugyan szakadva, de úgy fest, hogy komolyabb bajom nem esett. Csak a padlót bámulom, mintha csak gondolkodnék... nagyon gondolkodnék.
A zöld útnak mindenképpen be kellett következnie, mert régen sem voltam erőszakos típus, és a szörnyűségek hatására sem lettem állat. Vagy ha az vagyok, akkor egy olyan kutyus, aki inkább fél, de szeretetre éhesen bújna, semmint agresszív. Ezért is mondtam Shosannának, hogy ez nem csak a szexről szól, vagyis elsődlegesen nem arról, hanem hogy úgy el tudjuk engedni magunkat a másik karjában, hogy végre egy kicsit ki tudjunk engedni magunkat. A csókok, az ölelések mind szerepet játszanak abban, hogy visszajőjjön az önbizalmam, hogy át tudjam élni, amikor egykor jó volt. Ám a lánynál úgy fest, minden új. Ebben akarok egy kicsit segíteni, hogy még inkább élvezze, most először az életében. Vagyis ezúttal másodszorra. Vadabb vagyok, de nem okozok fájdalmat, de kész csoda, hogy nem szakítjuk le a csempéket. Próbálom azért nem nekipaszírozni a falnak, tehát kell, hogy kissé ellentartson. Az egyensúllyal nincsen gondunk annak ellenére, hogy egyikünk sem csinálhatta ezt túl gyakran mostanában, legalábbis nem így. Összesimulunk, és a nedvességével sincsen gond, erre még a langyos zuhany is rásegít, hogy még véletlenül se száradjunk ki, ráadásul hűsít, ha fáradnánk, ami most elképzelhetetlennek tűnik. Ám ha ennek vége, jó eséllyel ki fogunk dőlni, és végre nagy, pihentető alvás várjon ránk. Amennyire csak lehet, beleadok mindent, hogy máris feledtessem az előbbi puhán ismerkedős gyengéd hempergést, most mindkettőnkből komoly hangok törhetnek elő, bírja a szállodai szigetelés. Behunyom a szememet, hogy még inkább átéljem a csodát, ritmikusan együtt mozgó testünk végletes mélységekig fonja egymást, sutba vágjuk a bizalmat, hogy lényegében senkik vagyunk a másik szemében, ez most oly lelki kapocs, hogy ösztönösen remeghetünk bele az újabb hullámokba. Mégiscsak kinyitom a szememet, hogy a barna pillantásába leshessek bele, így lesz az igazi felérni a csúcsra. Ahogyan sikolt, én is kiengedem a gőzt, még ha nem is olyan intenzív a sugár, mint utóbb, azért bőven maradtak tartalékok. - Itt is! – Nyögök fel, ahogyan megtámasztom a lábát, hogy el ne essen, sőt, még jobban szorítom össze, mintha minimum szűz lett volna, oly intenzív az érzés. Aztán kapom csak hátra a fejemet, ahogyan megszólít. Leengedem a lábát, most mosakodni sincsen idő, már nem vagyunk egyedül. Óvatosan, de gyorsan kicsússzanok, muszáj ezt megnézni. A fürdő ajtóhoz settenkedek, hogy kilessek a résnyire hagyott ajtónyíláson át, s megütközve veszek észre, hogy két fegyveres alak lépdel, szintén hangtalanul befelé. Feketében vannak, az arcukon símaszk. Stryker kommandósai közül egy páros. A kezeikben merőlesre tartott hangtompítós magnum. – Engem keresnek. Megpróbálom feltartani őket, addig menekülj a folyosóra. – Suttogom vissza a lánynak, hiszen megmondtam neki, hogy érte még meghalni is érdemes. Hátat fordítok neki, és kivárok, hogy mi lesz az a pillanat, amikor ugrok, hogy meglepjem a támadókat.
Talán túlságosan gyorsan történik minden, talán már meg kellett volna állnom az elején, de hát én voltam az aki ezt az egészet elkezdtem... ő csak belesodródott és nem is várható el, hogy ellenkezzen, pedig még próbált is, de én nem hagytam neki. Nem csoda, hogy amikor utánam jön, miután újfent én hívtam pillanatok alatt újra harcra készen van. Vizesek vagyunk és nincs rajtunk ruha... cseppet sem meglepő. A laborban voltak olyan őrök, akik már csak attól felizgultak, hogy előtte a doki megvizsgált és nekik, mint felügyelőnek végig kellett nézni. Azaz nem volt kötelező oda nézni, de megtették. Nem csoda, ha nem fogták vissza magukat. Kieran viszont egészen más, ő egyszerűen... gyengéd és egyben mégis vad és szenvedélyes, ahogyan kint is volt és most sem fogja vissza magát, miután újfent zöld utat adok neki és jelzem, hogy én is készen állok egy újabb szédítő menetre. Nem kell sok, elég egy fordulat, hogy szemben legyek vele és a lábam felemelése, már tartja is a combomat, fáradhatatlanul és egy pillanat múlva már érzem is a bizsergető érzést, amit percekkel ezelőtt odakint. Gőzöm sincs, hogy ez a miatt van-e, mert ezúttal elengedem magamat, vagy szimplán csak ilyen, ha a másik nem csak saját magával foglalkozik, de ahhoz képest, amit eddig tapasztaltam ez valami olyasmi, amit sosem akarok elfelejteni. Az újabb és újabb vad rohamok hatására csak úgy cikázik fel s alá a gerincem mentén a borzongató érzés, nem csoda ha azok a várt sikolyok hamarosan újra felszakadnak a torkomból. Nyögésekkel keverednek, lihegéssel, de újra és újra megjelennek és tudom jól ez a menet sem fog sokáig tartani. Épp azért került újra gyorsan készültségbe, mert számára is rég volt olyan, amit élvezett volna, számomra pedig... kimondhatjuk bátran, még soha sem. Nem kell hát teketóriáznunk, a hátába, a vállába kapaszkodom, hiszen itt más nem igen van, amikor mint a villámcsapás megérzem, ahogyan megfeszül a hátam és az egész testem ő is érzékelhet, hogy megint elérte azt a pontot. - Igen... oh igen... - szinte már csak morgás, ami a sikollyal vegyül, amíg ő is be nem csatlakozik, hiszen attól csak még intenzívebbé válik az érzés és szavakat aztán már végképp képtelen vagyok kipréselni az ajkaim közül. Hosszú percek kellenek, amíg elengedni sem akarom, sőt a lábamat sem csúsztatom le, hogy megmaradjon a vadul lüktető érzés, amit az vált ki belőlem, hogy még mindig bennem feszül. Aztán egy pillanatra ledermedek, pedig a víz nem váltott hidegre és semmi nem történt, de mégis... - Te nem hallottad? Mintha... mintha... - moccanni sem tudok, még mindig ugyanúgy állunk, viszont már nem tudok arra a bizsergető érzésre figyelni, csak arra, hogy füleljek, mert mintha mozgást hallottam volna kintről, mintha valaki lenne a szobában.
Látom a mosolyán, hogy nehéz úgy igazán elengednie magát. Mint amikor az előbb szeretkeztünk, teljesen meg volt rajta lepődve, hogy élvezheti a dolgot. Hogy csak nekem akart jót, vagy nem volt benne biztos, hogy ő is mindennek részese lehet, azt nem tudom, de végtére is mindegy. Remélem, hogy be tudtam bizonyítani, hogy mindkettőnkről szól, nincsenek beteljesítetlen vágyak. És komolyan gondoltam, a fizikai része azon túl, hogy kéjesen kielégítő volt, igazán lelkileg volt mindez felszabadító. Ahogyan öntudatlanul is gyönyör kúszott az arcára, egyértelművé vált számomra, hogy komoly partnere nem is volt, aki úgy igazán figyelt volna rá. Bólintok, és közben az arcát fürkészem, egyértelmű, hogy mindez múlandó, csak a pillanatnak élhetünk. Holnaptól ismét rohanás lesz az élet, de azt még el kell magamban dönteni, hogy őt mennyire is rángassam magammal ebbe a pocsék életbe. Ennél többet érdemelne. Kisietünk a zuhanyzófülkébe, ahol megkezdjük egymás mosdatását, amiről elég gyorsan kiderül, hogy akár több is lehet, lényegében folytatása a már megkezdett fizikális ismerkedésnek, anélkül, hogy kötelező lenne. Csupán a testemmel hívom rá fel a figyelmet, hogy régóta nélkülözöm a csodás női társaságot, így komoly tartalékokkal rendelkezem. Megfordul, hogy már ne a hátsójának nyomjam a kemény fegyvert, s már ért is a szóból. Végigcsurog rajtunk a langyos víz, ahogyan felemelem a combját, s most óvatoskodás nélkül keményen belehatolok. Ismerem már az utat, s tudom, hogy mi a jó neki. A figyelmet meg lehet adni a határozottsággal is. A mostani alkalom nem a lassú ismerkedésről szól, hiszen tudjuk mit akarunk, és együtt fogjuk az elérni. Könnyedén meg tudom tartani a súlyát, az egyik kezemben a feltartott combja a derekamhoz illesztve, a másikkal pedig gyengéd finomsággal marok rá a keblére, hogy a száját csókolván rátérjek a nyakára, és kemény ostrommal vegyem célba az ágyékát. Újra és újra, tudván, hogy a beszélgetésnek most nincs itt helye. Ellenben akarom őt, minden porcikámmal, hallani akarom azokat édes sikolyokat.
Ha én is vallomást tennék biztosan nem maradna itt az ágyban mellettem, ez nem is lehet kérdés, hiszen nem akar oda visszamenni, én ellenben azért vagyok itt, hogy visszajuttassam oda, csak előtte minél többet megtudjak róla. Nem valami kellemes érzés, hogy miattam kerülhet oda, de mit tehetnék? Én fogok, ha ő nem és végül ő is, hiszen ha nem én derítem ki a dolgokat, akkor majd megteszi más, tehát nem sok választásom van. Annyira pedig nem vagyok önfeláldozó típus, hogy vállaljam a közös szenvedést. Nem, épp eleget voltam odabent, ő azt hiszem kevesebbet, én viszont nem is nagyon emlékszem másra csak a kísérletekre, az őrökre, a sötétre... Nem tudom milyen a normális élet, milyen megnézni a napfelkeltét akár minden reggel, vagy látni a naplementét. Kimaradtak ezek és ha lehetőségem van elérni, hát nem is lehet kérdés, hogy akarom. A bűntudatot pedig majd valahogy lerendezem magamban. - Boldog? - egy pillanatra lehunyom a szememet, aztán csak elmosolyodom, de finoman és persze... közben belül elég pocsékul érzem magamat. Nem is volt tervben ilyesmi, nem akartam ágyba bújni vele, ilyen eszközzel élni. Az egész csak úgy megtörtént, azt hiszem tényleg két törött lélek... még csak nem is szív egy kicsit egybe kovácsolódhatott ez által, csak épp közben nekem össze kell törnöm őt végül. És még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy most azonnal faggatni kezdjem, pedig jó eséllyel már könnyebben nyílna meg nekem, könnyebben mondaná el, hogy mit történt, hogyan szökött meg, de nem tehetem, hogy most azonnal rátérek, talán furcsa is lenne, talán csak nekem lenne pocsék érzés. Előbb a fürdés, mintha lemosná a bűntudatot... - Oh bármit nem... ezt senkinek se mondd, nem okos ötlet. - csak megrázom a fejemet, aztán irány a fürdő, hogy aztán ott várjam be őt már a víz alatt állva. Rá hagyom a szappan kézre kerítését, én szépen megnyitom és beállítom a vizet, hogy ne legyen túl meleg és túlságosan hűvös sem, hanem olyan pont kellemes. Nem teketóriázom, az arcomba is engedek, úgy lépek alá, a hajamra, a hátamat is kellemesen mossa végig a langyos víz, amíg meg nem érzem a kezét a hátamon. Annyira óvatos és finom maga az érintés és persze valahol nem lep meg, hogy máris harcra készen áll. Beszélgetnünk kellene, persze nem a szívemet önteném ki, azt nem tehetem, de legalábbis dolgokról... a vele történtekről, de így mégis hogyan? Halkan sóhajtok csak egyet, a fejemet az ellenkező irányba döntöm, hogy még inkább hozzáférjen a nyakam hajlatához, csak pár pillanat múlva fordulok meg. Letörlöm kissé az arcomat, hiszen csurom víz és csak egy szó nélkül finoman feljebb csúsztatom a combomat a dereka mentén. Nem kellenek szavak, még csak ezúttal más sem. Már tudom milyen egy pillanatra mindent elfelejteni, nem gondolkodni és most kimondottan jól fog esni. Egy kicsit még elodázhatom azt a bűntudatot egy újabb szédítő menet erejéig.
Ahogyan öleljük egymást, és a vallomásom kibuggyan, nem akarom ezzel sem magamhoz láncolni, sem pedig ellökni, csak.. tényszerűen közlöm, hogy hálás vagyok ugyan, főleg a figyelméért, a gyengédségéért, de tudnia kell, hogy miféle ember vagyok, és hogy a nyomomban vannak. Ha már elrontottam az életemet, nem egy fiatal nőt kellene magammal rántanom a mélybe. Ezek alapján meglepve ér a válaszra, nem csoda, ha gyorsan megrázom a fejemet. - Ez.. nem is a szexről szólt. Boldog voltam melletted, még ha kis időre. Figyeltél rám, emberszámba vettél. Ez.. inkább valami más volt, a szex csak eszköz, mert más módot hirtelen nem találtunk. És ahogy nézem, rád is komoly hatással volt, akkor te is pasi volnál? – Én is elmosolyodom, mert egyértelműen kifejezte, hogy ez valami igazán különleges pillanat volt, csak máshogyan nem tudja most kezelni a helyzetet, minthogy elvicceli, pedig előtte sóhajtozott rendesen, hogy mit is lépjen most. Nem volt szűz, és még csak tág sem, akkor nem érhette váratlanul amit csináltunk, de mégis, közben úgy sikongatott, hogy még nem tapasztalt ilyesmit. Most akkor.. arról lehet szó, hogy volt már másokkal, de sosem élvezte..? Kihasználták? Akkor miért nyitott felém? Miből gondolta, hogy majd én nem veszem el, amit akarok? Végülis elég mosdatlan sötét alak voltam.. Meglátott bennem valamit, amit senki más nem. - Bármit.. – Mormolom visszacsókolva az ajkára, és megvárom, amíg kimászik mellőlem, hogy ne együtt rántsuk le az ágyneműt, aztán követem a fürdőbe. Hagyom, hogy beálljon a zuhany alá, addig keresgélek szállodai szappant, szerencsére nem egy putriban vagyunk, találok, hozzá tartozik a bérleményhez. Ugyan teszek a kezemre, amit a hátára kezdek el bedolgozni, viszont látszik, hogy régen volt osztályrészem ilyen kényeztetésben, mert cseppet sem érzem magamat kitikkadtnak, s máris harcra kész ott minden alul. De letámadni sem akarom, a dilemmái valahogy most fontosabb helyet foglalnak el az életében. Amolyan lesz ami lesz alapon belecsókolok a nyakába, miközben a langyos víz ránk hullik, s hátulról ölelem magamhoz. Szépen finoman, gyengéden, s közben érezheti, hogy mit sem csökkent a lelkesedésem. Innen még elindulhatunk a beszélgetés, vagy egy másik út felé is akár.
Rendeznem kell ezt magamban valahogy, csak még azt nem tudom, hogy mégis hogyan. Csőbe akarom húzni, azért vagyok itt, mert vagy ő, vagy én, de ez az egész nem volt tervben, mégis akármennyire is jó volt, akármennyire is azóta, hogy az eszemet tudom most érzem magamat először igazán felszabadultan, jól... békésnek, kielégültnek, de tudom, hogy ezt nem fogadhatom el csak úgy, mert végül a kezükre kell adnom majd, ha megtudtam azt, amit meg kellett tudnom. Pocsék egy érzés ez így már most. Nem szabadott volna kötődnöm hozzá, még ha tudom is, hogy miért vagyok itt, hogy mire megy ki ez az egész, ettől még nem szabadott volna átlépnem egy határt, mert így sokkal nehezebb dolgom lesz. A helyzet még sem változott, meg kell tennem, nincs más választásom, különben mindkettőnket elkapnak és mindketten visszakerülünk oda és azt biztosan nem akarom. Megszólal és nagyon is kizökkent, hiába húztam magamra a karjait, hogy átöleljen, hátha segít és megnyugtat, megszólal és nekem meg kell hallgatnom, és így még rosszabb, hogy még ilyesmiket is mondd. Halkan sóhajtok csak egy aprót, mintha jól eső sóhaj lenne, de hirtelen nem tudom, hogy erre mit is mondhatnék. Mégis válaszolnom kell és úgy muszáj, hogy ne érezze belőle gondterhelt vagyok, mert nem lenne jó, ha rájönne, hogy milyen komoly a helyzet. - Szóval a szex ilyen komoly hatással van a pasikra? - elmosolyodom végre és kissé felé fordulok, bár így szoros ölelésben majdnem összeér az arcunk, ami most nem jelenthet gondot, hiszen pár perce még mindenünk összeért, ami csak összeérhetett. És persze próbálom elviccelni a dolgot, mert könnyebbnek tűnik most ez, mint komolynak lenni, mert ha komoly leszek el kell ismernem ez most valami olyasmi, amivel foglalkoznom kellene és nem vagyok rá képes. - Na jó, azt hiszem egy zuhany jól esne. Megmosod a hátam? - közelebb hajolok, hogy egy lágy csókot leheljek az ajkaira, csak aztán csusszanok ki mellőle és indulok a fürdőszoba felé. Nem, a tükörbe most nem fogok belenézni, nem hiszem, hogy az jót tenne nekem. A végén még valami szörnyeteg nézne vissza rám és még igaz is lenne, mert most valahogy úgy érzem magamat.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Szomb. 27 Május - 21:20
Shosanna & Kieran
18+
Fogalmam sincsen, hogy ki ez a lány, aki a semmiből érkezett, mégis forgószélként tartolt le. Nem, ez nem is jó kifejezés, angyal, aki összeszedett a koszból, és az éhezésből, hogy az elfeledett, sérült lelkemet valódi férfivé varázsolja vissza. Az ő gondoskodása bennem is felébresztette egykori énemet, így hálám jeléül oly gyengéd, ám szenvedélyes vagyok, amennyire csak lehet. Semmit nem viszek túlzásba, ép ettől olyan tökéletes. Gyorsan egymásra hangolódunk, mert itt nem is feltétlenül a kéjről van szó, az csupán kapcsolt áruként jön vele. A szeretethiányunk az, amelyet egymáson keresztül be tudunk tapasztani, így az érintések cirógatásnak, édes vágycsillapításnak hatnak. Érzem, hogy tökéletesen rásimul belülről, s még mindig kemény vagyok, annak ellenére, hogy éppen most jutottunk el oda, ahova én úgy gondoltam, hogy sosem térek vissza, ám részéről teljesen újszerű érzésnek tűnt. Pedig nem érintetlen, mégis úgy remegett alattam, s mozgott rajtam, mint aki a szerelmeskedés ezen formáját még sosem űzte. Őt még nálam is jobban bántották volna? Amilyen csillogó szemekkel néz most rám.. Érzem, hogy nem vagyok egyedül. Ahogyan magához húz a csókjával, magától értetődő módon csókolok vissza, bár ha jobban belegondolok, részemről ezek puszik, apró puszik, amikkel az ajkát halmozom el. Ahogyan védőn átkarol, sokkal inkább közelebb érzem magamhoz, mintha ez csak egy szenvedélyes egymásba fonódás lett volna. Nem akarom kizökkenteni, de muszáj vagyok megszólalni. - Én.. nem vagyok éppen egy eszményi társ. Üldöznek. Nem igazi börtön, de fogva tartottak valahol sokáig, és még most sem eresztenének.. Nem akarom hogy bajod essen. – Már így is kedves volt tőle, hogy felfigyelt rám, és szó szerint mindent megadott, de ha pusztulnom kell, csak legyen enyém a végzet, őt ne érje baj. Még előtte áll az élet, ami nekem már aligha adatik meg úgy igazán..
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Csüt. 25 Május - 20:49
Ihlet adó dal: Zene
Kieran & Shosanna
Nem, ezek után képtelen lennék visszatérni a zárkába. Mintha életedben sose ettél volna tortát, aztán mégis lehetőséged van rá, majd soha többé nem kapnál többé. Nem hiszem, hogy túlélném, ha visszaküldenének oda. Abba pedig most nem akarok belegondolni, hogy ennek az az ára, hogy őt juttatom vissza magam helyett. Még, ha naiv felfogás is az, hogy tényleg betartják a szavukat azok az alakok és szabadon engednek, ha őt visszajuttatom miután mindent kiszedtem belőle. Mégsem gondolhatok erre, hiszen ha csak simán megszöknék akkor engem is üldöznének életem végéig, tehát ez nem megoldás. Most viszont nem gondolok erre, sőt semmire sem gondolok, csak az érzés az, ami teljesen a hatalmába kerít. Az egész testem végig remeg, amint elönti a kéj. Az érzés, amit még soha életemben nem tapasztaltam meg, hiszen az őrök soha sem azzal foglalkoztak, hogy nekem mi a jó, ellenben Kieran célja az volt, hogy mindketten élvezzük ezt, ha már én magam voltam az, aki lényegében letámadtam őt. De ennyi nekem is jár, legalább egyszer és legalább már tudom, hogy mit kell keresnem majd az új életemben, mert annak is el kell jönnie... muszáj eljönnie. - Hihetetlen... igen, hihetetlen volt. - csak pihegek, ahogyan próbálom összeszedni magamat. Még mindig ott ülök rajta, még mindig érzem, ahogyan meg van feszülve, és a bizsergés sem múlik el, szépen cikázik fel s le a gerincem mentén, mintha nem is akarna elmúlni. Odalent pedig csak úgy lüktetek, az is csoda, hogy kapok levegőt. Lehajolok, hogy megcsókoljak, mintha csak a szót próbálnám belé fojtani, hiszen nem mondhat ilyet. Bármi történhet... és ha fog is? Mert fog, mert miattam fog, hiszen én hozom rá azokat, akik elől menekül, akik elől nekem is menekülnöm kellene, de én tudom, hogy teljesen értelmetlen lenne. Próbálok nem gondolni erre, csak egy halk sóhaj, mintha jól eső sóhajt lenne és részben az is, ahogyan elhelyezkedem mellette. Magamra húzom a kezeit, hogy átöleljen. Szorosan. Védőn. Mintha el sem akarnék innen mozdulni és valahol így is van, most ebben a pillanatban jó lenne innen sosem elmozdulni, hanem itt maradni örökre. Lehunyom a szemem egy pillanatra, talán akkor lassabban telik majd az idő.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Szomb. 13 Május - 12:12
Shosanna & Kieran
18+
Ha akarnék, akkor se nagyon tudnék visszaemlékezni, mi volt a legutolsó jó dolog az életemben, amely ehhez fogható. Jó, Heidi ugyan segített kiszabadulni, de az csupán megkönnyebbülést jelentett, azóta is űzött vad vagyok, aki folyamatosan menekül, tehát nem változott meg alapjaiban az életem, csupán fizikai fájdalmat nem érzek. Ebbe az életbe pedig már jó régen nem fért bele az, hogy valakivel jót tegyek, és hogy az illető be is fogadjon az ágyába. És most megtörtént, ráadásul úgy éreztem, egyikünknek sem kell rágörcsölnie, Shosannában is komoly fék volt a korábbi életét illetően, s valahogy fellobbant a vágy, hogy ne pusztán a társasága legyünk egymásnak, hanem egy cseppnyi boldogságra is leljünk. Nem igazán értettem, hogy a lány miért pont engem akar, hiszen én sem lennék kibékülve magammal, de talán mert magát látja bennem. Ebben a percben komolyan összeillünk. S ahogyan látja, nem az számít, hogy nekem jó legyen. Ez most mindkettőnkről szól, a kéjes sikolyai komoly visszajelzést jelentenek, amire most inkább szükségem van, hogy az önbizalmam legalább részben helyreálljon. Még nehéz ép ésszel felfogni, hogy önzelenül kaphatok valamit, ami csak az enyém, amelynek nem lesz később ára. S nem is érzem felőle azt, hogy kicsit is görcsös lenne. Amennyire féltünk az elején, s remegős várakozással néztünk elébe annak, hogy mi vár ránk, most végre elszabadulnak a szenvedélyek, egymást gyengéden lebírkózva hempergünk, hogy ne is legyen kiszámítható hogy éppen ki van felül, vagy melyikünk irányít. Most éppen ő, hiszen szavakban is kifejezem, hogy így akarom. Megtámasztom a csípőjénél, hogy el tudjon helyezkedni, s mikor már behajlított a térdeit, akkor a kebleit cirógatom, amelyek az almaméretükkel éppen a tenyereimbe illenek. Gyengéd határozottsággal ingerlem őket, hogy aztán az egyik pillanatról a másikra tüzijátékba boruljon minden, s a szemem előtt sem őt látom már, hanem azt a mindent beteljesítő gyönyört, ahogyan egyszerre feszülünk meg, hogy a levezető remegésekkel adjuk a világ tudtára, hogy itt valami elképesztő dolog történt. Szó szerint pihegek, mozdulni sem tudok, a lábujjaimig elönt az édes kéj.. - Ez valami.. hihetetlen volt.. – Nézek rá fel, amikor végül meg tudok szólalni. Így is lehet, hogy motyogásnak véli, amit mondok. – Ezek után már.. bármi történhet velem, erre érdemes lesz emlékezni. – Félszeg mosoly jelenik meg a képemen, ahogyan magamhoz ölelem. Kicsusszanok belőle, hogy magamhoz ölelve mellém fektessem. Talán el kéne mennünk mosakodni, de olyan jó most így, meg tudnám szokni..
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Szomb. 6 Május - 21:43
Kieran & Shosanna
Nem most nem gondolkodhatok és nem is nagyon teszem, mert ha tenném, akkor tudnám jól, hogy amit teszek állati nagy hülyeség. Nem ezért vagyok itt, főleg nem úgy, hogy még élvezzem is. Más lenne a helyzet, ha a terv része lenne, ha direkt el akartam volna csábítani csak azért, hogy aztán kihasználhassam és többet megtudjak róla, de a agy gond az, hogy nem erről volt szó, hanem az egész csak úgy megtörtént, megtörténik és még egyre inkább élvezem is, mert ez most egész más, mint eddig bármi, ez most egész más, mint amit már megszoktam, amiben nem volt semmi élvezet sem. Most van, mert ő tényleg figyel rám és tesz azért, hogy nekem is jó legyen, az őrök viszont ilyesmit soha sem, még csak fel sem merült bennük, nem is érdekelte őket, csak a saját kielégülésük. Ha innen nézzük számomra még soha sem történt meg a csúcsra jutás sem és ez az egyedüli, ami most bevillan, hiszen bőven van rá esély, hogy most akár erre is sorra kerül, mintha csak ez lenne számomra az első alkalom, az első igazi alkalom. Nem csoda, hogy a tökéletes ütemnek és mozdulatoknak hála végül még az is kicsúszik a számon, hogy abba ne hagyja, pedig az is kész csoda, hogy egyáltalán beszélni képes vagyok. Már a csókjaitól is szinte ég a bőröm, nem csoda a mozgástól, ami tényleg iszonyatosan távol áll mindentől, amit eddig tapasztaltam. Óvatos és közben erőteljes is és nem csak valami vad ütemes mozgásról van szó, ami egy idő után már kellemetlen dörzsölésnek érezhető inkább. Nem, szó sincs róla, olyan jól csinálja, hogy tökéletesen sikamlóssá is varázsolja vele a helyet, így aztán csak még könnyebb dolga van és még élvezetesebb. - Hogy jó... el sem tudom... mondani... - alig tudom lehelni csak a szavakat, csak akkor lepődöm meg, amikor változik a helyzet. Na ez még újabb, én még aztán soha életemben nem voltam ebben a pozícióban, hirtelen annyira meg is lep, hogy még a cselekmény is megtorpan, mintha nem tudnék mit kezdeni azzal, hogy én irányítok, de aztán ösztönből érkezik a megoldás, lehajolok, hogy megcsókoljam és újra elhelyezkedem, ezúttal én kezdem meg a mozgást, hogy aztán pár pillanat múlva a mellkasán a két tenyeremmel, lovagló ülésben helyezkedve folytassam és így mintha még intenzívebb lenne az érzés, ahogyan még mélyebbre hatolhat belém. - Jesszus... jesszus! - csak kapkodom a levegőt és fogalmam sincs, hogy meddig fogom bírni még, az egész testem zsibong, olyan erővel, hogy nem... nem hiszem, hogy itt túl sokáig csak úgy elmocoroghatok, mert hamarosan olyasmi következik, ami... az egész testemben érzem, elég csak pár mozdulat, körözés, a fel le mozgás és szépen végigszalad a hátam aljától, végig a gerincemen, mintha egyszerre rázna ki a hideg és öntene el a forróság. Talán nem csoda, ha még az ujjaim is majdnem ökölbe rándulnak, ahogyan hangosan felnyögök, vagy inkább már sikítok...
Nem tudhatom, hogy mi vezetett ahhoz, hogy mi most egymásra találjunk. Talán Mark eltűnése, de meglehet pusztán a magány. Fogalmam sincsen, hogyan láthatta meg bennem a férfit, hiszen mosdatlan voltam, jó eséllyel büdös is, nagy szakállal, ő mégis képes volt nem csak befogadni, és legalább megpróbálni, hogy visszaadja a maradék önbecsülésemet, de meg tudta mutatni a törékeny oldalát, a bizalmába avatott. Nem feltétlenül szavakkal. El tudta érni, hogy mellette erősnek érezzem magamat, akiben még van potenciál a menekülésen túl is. Nem számít, hogy talán már holnap ismét futnom kell az életemért, kezem-lábam törve az utolsó lélegzetemig törjek át a bokrokon, amíg még van bennem szusz. Ez a mostani.. gyengéd, érzelmes közeledés igazi megváltás jelent, olyat, ami után már elmondhatom, még egyszer utoljára éltem, és volt értelme megszületnem. Bizonytalan szájhúzást csal az ajkamra a válasza. - Oh.. én.. sajnálom. – Ez azt is jelenti, hogy nem igazán bántak vele nőként, nem kapta meg a gyengédséget, amely egy hozzám hasonló elvhű katonától azt jelentené, hogy akivel megosztjuk az ágyunkat, a lelkünek, azt illik minimum hölgyként, vagy akár királylányként kezelni. Lehet, hogy én vagyok az ódivatú, valahogy olyan példákat láttam, miszerint nem használunk ki másokat, és azt tesszük, ami a helyes. A menekülésem közepette sem raboltam ki senkit, inkább éheztem, fáztam a szabadban, de nem vettem el a másét, nem vihetett oda a kétségbeesés. Az én sorsom nem más keresztje, ahogyan nem akartam magamat Shosannával sem ezt megtenni. Őt viszont úgy fest, bántották már eleget, igaz, máshogyan mint engem. Na igen, ő nő, vele még úgy is megtehetik. Akkor még inkább rajtam áll hogy ez az élménye most hogyan is alakul.. Nem akarok túlzottan finomkodni, mert akkor puhaságnak hatna, viszont komolyan érdekel, hogy mire hogyan reagál.. Végülis bőven lehet vegyíteni a szenvedélyt a gyengédséggel, amit meg is teszek, s lám, a csókjaim alatt szinte szikrázi a bőre a megannyi újszerű hatástól, és ez rám is jótékonyan simul, érzem, hogy az ágyékom szinte forrong a már régóta mellőzött kéj igéretétől. Gyorsan megtaláljuk a közös pontot, ahogyan beléhatolok, s óvatosan, de határozottan találom meg vele az ütemet, hogy ne csak erőteljesen lökdösödjek, de a finom falú hús is minél több, intenzívebb érzést kapjon. Olykor körzök, de tudom, hogy a legbelső mélységet illik mind inkább ingerelni. - Hát persze.. ha jó így.. – Vigyorgok rá évődve. Valójában nem kell túlbeszélni, de most.. úgy vélem, hogy számíthat a kommunikáció, ugyanis mindkettőnk számára komoly vízválasztó ez a mostani. Felnyögök, ahogyan a férfiasságom végén egy pontban gyűlik össze a kéj, szinte már most kilövelném magamból, amit régóta tartogatok.. Egyértelmű, hogy nem lesz egy túl hosszú jelenet, mégis, nem akarom másodpercek alatt letudni.. Így hát megfogom a combját, és ha hagyja, magamra húzva görgetem át.. Egy pillanatra talán kicsusszanhatunk, de nem baj, ez benne van. - Látni akarlak közben.. – Így az irányítást is átadom, de úgy vélem, régen volt már a kezében igazi döntés. Most miért is ne lehetne..?
Kezdőlap 
by 
