Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
"Egy vak ember is szíven találhat valakit puszta véletlenből."
Userinfo: Főkarakter
Név: Esmeralda Hernandez Mutáns név: Denevér Születési dátum és hely: 1963. 05. 23. Anglia, London Besorolás: Diák
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Ultrahang kibocsátás Osztályozás: Delta Aktiválódás: születése óta Képesség jelenlegi szintje: Képes ultrahangokat kibocsátani, s azok visszaverődését képes felfogni, így fel tudja térképezni a körülötte lévő világot. Azonban ez csak a saját kibocsátott ultrahangjaira igaz, mástól, vagy másból származót nem képes felismerni. Képesség távlatai: A képesség teljesen kifejlődött.
Másodlagos képesség: Hang alapján való tájékozódás Osztályozás: Delta Aktiválódás: 10 éves korában Képesség jelenlegi szintje: Képes mások által kibocsátott hangok alapján tájékozódni. Azonban még nem tudja kiszűrni a zavaró zajokat, ha egy forgalmas, zsúfolt és elég hangos helyen van, akkor nem sokat használ a képessége, ugyanis a különböző helyekről érkező hangok összezavarják. Képesség távlatai: Idővel, és kellő gyakorlással, koncentrációval képes lesz osztályozni, kiszűrni a zavaró hangokat, és csak arra figyelni, ami a tájékozódásban neki fontos.
Jellem: Bár nem csörgedez spanyol vér az ereimben, én mégis annak tartom magam, és ez a jellememben is meglátszik. Igazi spanyol temperamentum jellemez. Igen özvetlen, és nyílt személyiség vagyok, bárkit képes vagyok megállítani az utcán egy kis csevejre, még az sem számít, hogy egyébként nem látom az illetőt, és valószínűleg nem is ismerem. Szeretek ismerkedni, barátkozni, és egyáltalán nem zavar, ha egy ismeretlen, új környezetbe kerülök, mert viszonylag könnyen be tudok illeszkedni. Általában kedves vagyok, úgy nagyjából mindenkihez, ritkán láthatnak az emberek ok nélkül gorombán viselkedni. Próbálok az emberekkel jóban lenni, de sajnos - vagy nem? - túlságosan nagy igazságérzettel rendelkezem, nem bírom a hazugságokat, még csak a füllentéseket sem. És nehezen ismerem be, ha nincs igazam, emiatt néha összekapok az emberekkel. Bár nem látom, de valahogy megérzem, ha a környezetemben valaki szomorú, és ezt egyszerűen nem bírom elviselni, így próbálok mindig mosolyt csalni az emberek arcára, még ha ez vak emberként nem mindig könnyű feladat.
Kinézet, megjelenés: A magam 160 centijével nem tartozom az égimeszelők táborába, de ez így pont tökéletes. Alakom is vékony, de a kellő helyeken szépen domborodom, mondhatjuk azt is, hogy szép nőies vagyok. Kerek arcom félhosszú, barna haj keretez. Szemeim elvileg barnák, de azt mondják az emberek, hogy olyan fakók, hogy szinte már szürkének hatnak. Ezzel ellentétben pedig mindig ott bújkál benne valami élettel teli vidámság. Bár általában az emberek csak akkor láthatják a szemem, ha leveszem a sötét napszemüveget, de ez csak kevés ember kiváltsága. Ruházatom... Hát az igazat megvallva az nem tudom milyen, tekintve, hogy nem látom, de szeretem a lágy tapintású puha selyemruhákat, meg a finom és meleg kötött pulcsikat. Cipőm mindig lapostalpú, csak nagy ritkán veszek fel magassarkút. Ja és... Szinte állandó tartozékom egy fehér bot, ami segít a tájékozódásbambusz forgalmas, zsúfolt helyeken, ugyanis a képességem olyankor még szinte teljesen hasznavehetetlen.
Előtörténet: Verőfényes napsütés volt, az égen sehol egy felhő. Tökéletes idő volt ahhoz, hogy a gyerekek kint játszanak az egyik park aprócska játszóterén. Sok gyerek szaladgált, és hangosan nevetve játszott. Kivéve persze egy alig négy éves kislányt, aki az anyja mellett ült kezében szorongatva a fehér botját. Az a kislány én voltam, és bár akkoriban még játszani nem nagyon volt lehetőségem a többi gyerekkel, tekintve, hogy vak vagyok, de sokszor kimentünk, ha másért nem, hát azért, hogy halljam a hangokat, érezzem a szellőt, és a nap melegét. Mint ahogy azon a napon is. Csak ültem, és nem csináltam semmit, mikor megszólalt egy hang. - Hé... Esme! Te mindig csak itt ülsz... Nem akarsz jönni hintázni? - kérdezte a fiú, aki épp csak egy évvel volt idősebb nálam, én pedig anyámra tekintettem, bár csak megszokásból. - Anyu... Mehetek? - Kérdeztem kíváncsian, s mikor Ő mosolyogva igennel válaszolt, a fiú kézen ragadott, és húzott a hinták felé. Akkor kezdett el megváltozni minden, és kezdtem olyanná válni, mint amilyen most is vagyok.
- Anyaaa! Elmentem, majd jövök! - Kiáltottam be a konyhába (vagyis, elvileg a konyhába) anyuéknak, akik épp pakoltak ki a csomagokból. 16 éves múltam épp, mikor elköltöztünk Spanyolországból Amerikába. Pontosabban Trentonba. Emlékszem, nagyon izgatott voltam a költözés miatt. Érezni akartam az amerikai levegőt, hallani a zajokat, vártam az itteni életem. És mivel akkoriban már tisztában voltam a képességemmel, még a tájékozódás sem okozott gondot, mint azelőtt. Vagyis... Az igazat megvallva, nem akkorát, bár még így is volt némi problémám a tájékozódással, ezért a fehér bot mindig is nálam volt. - Várj Kicsim...! Nálad van minden? Vigyázz magadra, és siess haza... - Ne aggódj Anya, minden rendben lesz! - öleltem meg Őt mosolyogva, majd még egyszer elköszöntem, és már mentem is várost nézni. Akarom mondani a várost feltérképezni a denevérlátásom segítségével.
Néhány évvel később Trentonba költözésünk után New Yorkba is sikerült eljutnom. és hát szépen el is tévedtem. Ez épp csak néhány hete történt, szóval még egy friss emlék, de soha nem felejtem el. Nagy tömegben, és hangzavarban a képességem még nem igazán használható, és még a denevérlátásom is csak összezavar, így történhetett meg, hogy szépen eltévedtem, elkeveredtem még a szüleimtől is. Egyszer csak aztán valakibe szó szerint bele estem. - Bocsbocsbocs... Nem láttalak. És ez a hely... Nagyon összezavart. - Szabadkoztam szinte már nevetve. - Ugyan... Semmiség...! Esmeralda, ugye? - Honnan tudja a nevem? - kérdeztem teljesen ledöbbenve, mire Ő elmesélte az egészet, hogy tudják, hogy én is különleges vagyok, és hogy van egy iskola. ahol hozzám hasonlók tanulnak. És hogy ott megtanulhatom kezelni a képességem. Aztán nagy nehezen, de megtaláltuk egymást a szüleimmel, és sikerült rávennem őket, hogy engedjenek el. Így kerültem én ide, az X-birtokra.
Nagyon szeretem ezt a PB-t, remélem jól fogod magad érezni a bőrében. A képességed nagyon egyedi, tetszős, még nem találkoztam ilyesmivel, gratu érte! A történeted egyszerű, de nagyszerű, nem volt benne semmi hiba, külön köszönöm, hogy feltűntetted, hogyan kerültél a birtokra! Most már nincs is más dolgod, mint kicsomagolni Esme történetét, hiszen tudom hogy már várnak rád^^ Ne felejts el foglalózni
Kezdőlap 
by 
