Bart & Katharina - Mi a titkod tigris?

A lehető legtávolabb sikerült kerülnöm a szociális kapcsolatoktól és ezt egyáltalán nem bántam. Sőt, örülök, hogy végérvényesen elhatárolódtam és többé nem árthatok másoknak. Azzal, hogy Bart a sofőröm, a barátom, a bizalmasom lett, nekem betöltötte az űrt, amit a szívemben hagyott az élet. Nem volt több üresség, sem fájdalom. A nagyszülők elvesztése sem gyötört meg úgy, hogy ő mellettem volt. Ahogy a vagyon kezelést is megkönnyítette a segítsége. Hiszen mellette egyszerűbben vívtam meg a harcaim a befektetőkkel szemben. A tőkét, amit egy vállalatba fektettem csupán azért, hogy kamatoztassa a vagyont, nem érdekelt olyannyira, mint mások üzletembereket. Én azt a pénzt nem sajnálnám elveszíteni, van még attól függetlenül elég. És egyébként is megvan mindenem, főleg az, amiért a legszebb összeget fizetem. Bart. Hogy fuvarozzon, bár már rég több nekem, mint egy egyszerű sofőr és bár időnként szigorúan közelítem meg, íriszeimmel nem tudok hazudni.
- A másnaposságra gondolsz te is, ugye? - rég nem éreztem vénáimban ennyi rémületet, kétségbeesést. Ám most, hogy ajkai közül efféle szavakat hallok, félek. Rettentően félek, hogy a közelmúltban olyat tettem, amit most megbánhatnék. Nem azért, mert nem tartom őt vonzónak, a legvonzóbb, legsármosabb férfi, akihez valaha szerencsém volt. És a fizikuma mellett ott vannak a belső szépségei is. Ahogy féltőn rám pillant, egy kedves simítás a vállamon, vagy egy lágy csók az arcomra. Nem miatta bánnám, ha az ágyamban megtörtént volna az, amitől tartok. Inkább magam miatt. Történt már velem, hogy bántottam azt, akit szerettem. És ezt nem viselném el, ha Bart is átélné. Abba biztosan beletörne a lelkem.
Teljes figyelemmel hallgatom végig, ahogy a tegnapról mesél. Gondolataim csupán akkor vesznek el, mikor ajkait nyalja kéjesen, hívogatóan. Megmernék rá esküdni, hogy minden porcikám belereszket a mozdulatba és arra próbál ösztönözni, hogy adjam át magam az élvezetnek és ezúttal józan ítélőképességem cserben hagyva utal rá, hogy megadjam magam kérésének és a párnára hulljak gyengéden. Így bátortalanul lépdelve, vontatottan esek be mellé az ágyra, megtartva a távolságot. Egyenes háttal ülve pillantok a mellettem fekvőre, kissé félelmet sugárzó arccal.
- Arra emlékszem, hogy sokat ittam és elég sok helyen megfordultunk. Mintha még táncoltunk volna is, valahol... - lopva rá pillantok, majd engedek tartásomon és kétségbeesetten nézek rá - De arra, hogy itt... - pillantok le a paplanra - Mit műveltem, műveltünk együtt nem emlékszem. - jól halhatóan eresztek el egy gombócot a torkomban - Ahhoz túl sokat ittam. - ajkaim összepréselve végül vízszintesbe fekszem mellé, oldalra az alkaromra támaszkodva, ezzel így a vállamra pihen a fejem, miközben nézem őt.
- Bart, tudni szeretném, hogy megtörtént-e közöttünk? - mintha szégyellném magam sütöm le pilláim a párnára, és csak pár másodperc elteltével pillantok újra rá, hogy megkapjam a válaszom, amire várok.

credit: Steve •• music: This is Our Song. •• To : Bart ♡

Ezer és egy érvet feltudtam volna hozni, hogy miért ne engedjem közelebb magamhoz. Egyszer már sikerült elküldenem. Kidobtam a házból, miután megcsókolt. Aztán rádöbbentem, hogy rajta kívül senkim sincs és az egész világ hátat fordíthat nekem. Így utána eredtem alig húsz percet követően és haza vittem. Zuhogott, vihar volt. A szelemmel vontam köré burkot, hogy megóvjam azon az éjszakán. Hogy miért törődtem veled? Te voltál a legjobb barátom. A vagyoni szál ellenére is te állsz hozzám a legközelebb és nem adnálak fel soha.
Ám az, hogy ilyen gyengéd érzelmeket táplálok iránta gyengévé tesz. Az, hogy gyakorlatilag együtt élünk és csak egymásra számíthatunk törékennyé tesz és olyan gyenge ponttal ruház fel, amire nem feltétlen érzem, hogy készen állok. Egy férfi az életemben, akinek sötét a múltja... hogyan is állhatna erre készen olyasvalaki, mint én?
És most a nappali fény belemar arcomba, ébresztőt fúj és felriaszt. Dermedten állok a tény előtt, hogy egy ágyban ébredek vele. Mit gondoltam tegnap, mikor vacsorázni vittem? Egy frissítő ital, még egy kettőnkre, egy a magányra, egy, hogy mekkora idióta vagyok... És most viseljem el a következményt, amit a szex okozhatott közöttünk. A csók után már felnyílt a szemem érzelmeiről, de nem bonyolítottam tovább. A társaságára volt szükségem, csupán ezért nem tudtam elengedni. Vagy lett volna még valami? Valami intimebb, ami arra hajszolt, hogy tartsam meg őt és mentsem meg. Mint az első éjszakán... azóta vigyázok rá és őriz ő engem.
Apró csuklómozdulat és álmából felszólítom őt is. Hallanom kell, hogy mi történt tegnap. Nyújtózkodik, mint egy lusta macska, majd  álomittas tekintettel pillant rám, mielőtt első csipkelődő megjegyzése elérne.
- Jó reggelt... - hal el hangom, ahogy elpillantok róla, körbe a szobán - Vajon miért? - pillantok rá rosszallóan, majd megrázom a fejem, mintha fel sem venném pimasz kérdéseit - Te jól vagy? - kérdezem halkan, ahogy megérintve halántékom óvatosan megdörzsölöm azt. Igazából fogalmam sincs, hogy mennyit ittunk, de biztosan nem emberi adagot hagytunk magunk mögött. Következő kérdései célba érnek és engedve tartásomból elnyíló ajkakkal, kissé neheztelve pillantok rá.
- Mintha nem tudnád. - fürkészem aggodalmasan íriszeit, majd közelebb lépdelek a paplanba csavartan és az ágy szélére kucorodok - Bart, mi történt az este? - kérdőn nézek rá, őszintén rettegve a választól. Kétséges, hogy annak örülnék jobban, ha emlékszik, vagy annak, hogy nem emlékszik semmire és az ő szeme előtt is homályos ködbe burkolózik a tegnap este végeseménye.
- Ne érts félre. - sütöm le tekintetem - Én csak tudni szeretném, hogy tudod, te meg én... - pillantok fel pilláim alól kissé ódzkodva.

credit: Steve •• music: This is Our Song. •• To : Bart ♡

Ezen a kellemesen napsütéses, korai reggelen utat törnek bennem a szavak, reakcióm még mindig nem éri el a végső megdöbbenés szintjét, pusztán azért, mert alig aludtam pár órát és hullafáradt vagyok.
Annyira sokat azért nem ihattam tegnap, hogy ne emlékezzek a hazaérkezésre - kristálytisztán látom magam előtt az enyhén illuminált állapotú Bart nevetését, ahogy egymást bökdössük átlépve a küszöböt. A konyhába invitálom és borozgatunk még. Hallom a nevetésünket. El is vetődöm. Ő segít fel, be a nappaliig, ahol velem együtt zuhan a kanapéra. Akadozó nyelvvel nyögöm be, hogy mennyire szeretem, hogy itt él velem. Ő viszont tiszta tekintettel néz rám, de nem válaszol. Egészen biztosan tiszta fejjel fetrengett velem a kanapé előtt, még arra is ügyelt, hogy ne üssem be magam, amikor pedig alsógatyában, fejjel előre belezuhant a párnámba, akkor már bizonyítottan ott feküdhettem, hiszen a képet alulról látom. Vagyis már hátam a matracon pihent, mikor végül bemászott mellém. Bár nem ellenőriztem le és nem húztam ki a lefekvés előtti teendők listájáról, ez attól függetlenül hamisíthatatlan igazság.
- Bart. - suttogom, bár inkább morgásnak tűnik a takaró alól. Rettentően fáj a fejem és nem merek megmozdulni. Egy részem felakarja kelteni az álomvilágból, hogy magyarázatot adjon, a másik részem viszont szívesen párnák közé fojtaná, amiért ilyen közel merészkedett hozzám, így, hogy egyáltalán nem voltam beszámítható állapotban. Meg is ölhettem volna, ha játszani támad kedvem.
- Bart. - ismétlem dacosabb, keményebb hangszínen, majd magam köré húzom a paplan egy részét és óvatosan alá pillantok, alig párcentire megemelve, hogy tudatosuljon mennyire vagyok meztelen a sofőröm mellett. Légies sóhaj szakad fel belőlem, mikor érzékelem, hogy minden téren fedve vagyok, ám ez nem bizonyíték semmire. Tőle akarom hallani az igazat, miután a fürdőszobát befoglalom.
Magam köré csavarva a plédet óvatosan kievickélek mellőle, majd épp felülni készülök, mikor tekintetem megakad pihenő arcán. Egy darabig így nézem őt. Olyan békés... A tegnap este ismét belopja magát gondolataimba, ezért halkan nevetnem kell, ahogy megrázom a fejem.
Sosem voltam alkoholista, vagy ilyesmi - de vele határozottan boldog emlékem született az ivásról. A férfi nem csak az alkalmazottam, a bizalmasom és a barátom is. És még valami, amit egyelőre nem mondhatok ki. Félek tőle.
Ahogy figyelem őt, egyre jobban ébren akarom látni, a reakciójában úszni, ezért egy csukló mozdulattal segítségül hívom a szelet, hogy lehúzzam róla a takarót és hajába borzoljak vele.

credit: Steve •• music: This is Our Song. •• To : Bart ♡