Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Minden kalandban benne vagyok, ami nem túl stresszes. Az eltévedés pedig a legkevesebb, bepánikolni nem fogok, sőt, még élvezném is, talán új, rejtett helyekre lelhetünk, aztán ki tudja, a végén a prof szobájában kötünk ki. Ismerem az ilyen tekinteteket, nem egyszer vetettem be én is a szüleimnél, most pedig valahogy átérzem a helyzetüket. Kénytelen vagyok belemenni a dologba, sokat ártani nem tudok, hisz' napról napra erősebbé válok és jobban tudom kontrollálni a képességemet, csak azért mégis. Ott van az a "mi van ha" és az aggaszt. A suttogásra egy grimaszt vágok, szemeimet továbbra is csukva tartom, ennek ellenére simán leveheti az arcomról, hogy értékelem a humorát, csak ha nem akar egy villámot a fejébe, akkor jobb lesz, ha nem nem mond ilyeneket. Az erő átjár, mi? Valamit tényleg érzek. Egy apró bizsergést, aztán mikor kinyitom a szemem valami erős érzés jár át, aztán odakerülnek a viharfelhők. Jó, lehet lehetne valami menőbb is, valami szuperhősösebb, csak tényleg nem akarom, hogy bármi gubanc legyen ebből, mert az ablakokból így is simán észreveszik, hogy mit művelek és akkor jöhetnek az aggódások meg fegyelmezések. Én meg azt nem akarom. Hagyjanak békén. - Valóban az, ha jobban fogom uralni mutathatok mást is. Elvileg repülni is tudok, ha úgy variálom a szeleket magam körül. Az még poén is. - teszem hozzá valamelyest lelkesebben. Belegondolva tényleg menő egy képesség, több dologra lehet használni, csak még nem értek hozzá. Türelem kell, az pedig nem mindig jön össze nekem. Most pedig ő jön, kicsit lejjebb gördül a szám, amikor mondja, hogy nem érzékelnék semmit. Végül is erről szól az egész idő manipuláció, visszatekerni az időt, anélkül, hogy a körülötted lévők észrevennék. Az ötletére reagálni sem tudom, mert olyan gyorsan ragadja meg a karom, hogy egyet mukkani se tudok. Így hát irány a hátsó kert, ahol lényegen biztonságosabb képességekkel szórakozni. Már akinek... Jelen helyzetemben nekem csak nehezebb, a szabad ég alatt, húha. - Öhm... oké, de ugye tisztában vagy vele, hogy nekem a kinti téma egy kicsit erős? Vagy direkt akarsz kicibálni? - pillantok rá szúrós tekintettel, de nem haragból, vagy ilyesmi, csak látszik, hogy settenkedik valamiben. Menetközben azért igyekszem vele tartani a tempót, mert azért mégiscsak kisebb vagyok, apróbbakat lépek mint ő, de igyekszem.
- Én meg majd a rossz épülettervezésre. - Kacsintok egyet. Íme az első lépés a sötét oldal felé. Na jó azért nem, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy Ororo legalább annyira szereti a kalandokat, na meg ezzel egyenes arányosságban bajt keverni mint én és bár a birtok felfedezése alig ha nagy kaland de minden nagy utazás egyetlen kis lépéssel kezdődik. Ejj, miket nem tudok én. Na de lényeg, hogy a Sam féle ellenállhatatlan tekintet ismét diadalt aratott és egy kis erődemonstrációnak lehettem tanúja. - Engedd, hogy az erő átjárja a tested. – Suttogom sejtelmes hangon, persze hamar észreveheti azt a huncut kis mosolyt a szám szélén és talán még veszi is az apró utalást egy bizonyos mozifilmre. Ezután csillogó szemekkel figyeltem ahogy a lány láthatóan koncentrálni kezd majd a derűs égboltot hirtelen eltakarják a viharfelhők és rövid időn belül az ég is zengeni kezd, hogy végül esőcseppekben teljesedjen ki a varázslat. Oké egy kicsit másképp képzeltem az egészet. Mondjuk villámok cikáznak az ujjaiból vagy esetleg egy suhintással megidéz egy forgószelet. Túl sok képregényt olvastam, de ez még így is… - Elképesztő! – Lépek el az ablaktól megdöbbenve, gyermekded lelkesedéssel és izgatottsággal, olyannyira, hogy egy pár pillanatig csak tátogok és tényleg más szó nem is jut eszembe az elképesztőn kívül egészen addig még Ororo kérdései vissza nem zökkentenek. Úgy tűnik most realizálódik bennem milyen hihetetlen emberek közé is keveredtem. - Ja igen most én következnék. – Nézek körbe majd ki az ablakon. – Nos nem igazán vennél észre semmit hacsak… - Most én voltam az aki behunyta a szemét és fejben újból visszagondoltam arra a pillanatra mikor a lány rám pislog és mire ismét kinyitom már pont kezdene is neki a kérdések hadának te gyorsan megelőzöm és a mutató ujjamat a szájára tapasztva csitítom el. - Természetesen megmutatom és nem, nem érzékelnél semmit valamint de, nagyon… állat… egy képesség. – Ismét csak széles vigyorra húzódik a szám és most már persze engedem beszélni őt. - Nem látványos de ha segítesz egy picit akkor az lehet. – Egy sejtelmes pillantással jeleztem, hogy bizony a kobakomban máris megszületett a nagy terv és nem is tartott soká, hogy ezt megosszam. – Menjünk ki, próbálgassuk még picit a képességeinket. – Ragadom meg az egyik karját és finoman húzni kezdem. A képességem korlátairól szóló fel nem tett kérdést viszont szándékosan hagyom figyelmen kívül. Nem kell tudnia mivel jár ha megerőltetem magam csak elrontaná a szórakozást.
Ororo Munroe
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Alexandra Shipp
Hozzászólások száma : 25
Kor : 29
Tárgy: Re: Samantha & Ororo Vas. 1 Nov. - 18:16
Samantha & Ororo
Igaza van, én is szívesebben tévedek el valaki mással, mint egyedül. Akkor legalább ott az esély, hogy közösen megtaláljuk a kiutat. A zugokkal csak annyi problémám van, hogy rögtön előjön a klausztrofóbiám, azt pedig szeretném elkerülni. Szörnyű érzés, félelmetes, hiába próbálom túltenni magam rajta, zárt helyeken mindig előjön. Nem tudom irányítani, ahogy a képességemet sem... Remek egy teremtmény vagyok. - Akkor ketten tévedünk el, jó lesz az. Majd legfeljebb rád fogom. - pillantok rá egyszerűen egy kis csillogással a szememben. Csak viccből mondom, fel kell oldódnom és próbálkozni szabad nem? Mégha nem is olyan hű de eget rengető szövegem van. Kicsit irigylem őt amiért nem világpusztító képességgel áldotta meg a sors, hanem amolyan idő manipulációval. Az jobban tetszene, de van akinek az enyém tetszik. Mi a jó a pusztításban? Mégha nem is orkánokat és hatalmas viharok gerjesztek, azért tartani kell tőlem, főleg, hogy nem tudom teljesen irányítani és akkor majd szépen elmossa a sulit egy durvább esőzés. Ahogy elnézem őt eléggé fellelkesíti a képességem, de nem is tudom. Mi van ha nem jön össze semmi a próbálkozásomra? Azért vagyok olyan szinten, hogy valamit produkáljak, csak azt nem akarom, hogy egy kicsit több akció csússzon be. Bár ahogy elnézem Sam arckifejezését, ő annak örülne csak igazán. Mert most mi olyan nagy szám egy kis esőben? A bociszemek és kérlelés elég ahhoz, hogy okét mondjak. Ki hitte volna, hogy ilyenekre is képes? Mindenesetre összejött neki, lassan ballagok az ablakhoz és pillantok fel az égre. - Jó, de nem lesz olyan nagy szám, csak megmutatom, oké? Nem akarok belőle bajt, mondjuk van villámhárító a suli tetején, de valahogy az nem lenne elég. - térjünk is a lényegre. Egy pillanatra csukom le szemeimet rákoncentrálva a kinti időjárásra. Tekintetem hófehérré válik, kint pedig sebesen gyűlnek a viharfelhők. Az ég egyre sötétebbé válik, ellepik a szürke, majd fekete felhők. Hangos dörgés rázza meg a sulit, a vihar első jeleiként. Pár pillanat múlva villám nyalábok csapkodnak a felhőkben, s egy kis eső is társul hozzá. Majd minden elcsendesül. A szemeim visszatérnek a normális állapotukba, az ég pedig szép lassan kitisztul. Nagyot sóhajtva pillantok az ablakra, melyet ellepett a sok kis esőcsepp. - Oké, ennyi volt. Még így is majdnem valami durvábbat hoztam össze. - pislogok Samre. - Te is megmutatod? Vagy nem érzékelnék belőle semmit sem? Azért izgalmas lehet visszatekerni az időt. Ha valami nem tetszik csak visszaugrassz és kész. De... Nem fárasztó, ha sokat használod? - jó, lehet agyára megyek a kérdésekkel, de nagyon érdekel az ő oldala is. Nem találkoztam még időmaniplálóval és ha itt a lehetőség, akkor miért ne használnám ki?
Így már teljesen érthető a szokatlan név ahogy a pletykák terjedése sem nagy meglepetés ha új jövevényről van szó. Végül is ki ne lenne izgatott abban az esetben ha egy új lakó egy potenciális szuperhős jelölt ember feletti képességekkel… vagy mi szösz. - Hát ketten még mindig izgalmasabb eltévedni mint egyedül, nem igaz? – Amúgy is mindig imádtam ismeretlen helyeken kóborolni. Anno Fayetville minden apró zegzugát bejártam, hol egyedül hol pedig a nővéremmel és nem is egy kis titkos helyünk van illetve volt amit elméletben más nem ismer. Oda bújtunk el ha meg akartunk szökni otthonról. - Nos lényegében tényleg valami hasonlóról van szó… azt hiszem. – Vonom meg a vállam. Az ő képessége most sokkal inkább érdekelt mint a sajátom és hát nem is kellet csalódnom benne. - Wow. Ez tök állat lehet. – Lelkesedem fel mialatt közben el is indulunk valamerre. Nekem aztán mindegy merre de látni akarom miként befolyásolja az időjárást. – Látni akarom! Ugye megmutatod nekem? – Lépek elé és hátrafele araszolgatva haladok tovább közben segítségül hívom a Sam féle kérlelő boci szemeket és a kezeimet is összeteszem neki csak, hogy még hatásosabb legyen. – Nagyon szépen kérlek. – Ha belegondolok mikre lehet képes. Elég egy rossz tekintet és BUUUM! Villámcsapás egyenesen a homlokod közepébe. Vagy ha valaki bosszant szimplán felkapom egy forgószéllel és továbbrepítem. Mennyi unalmas szabadtéri foglalkozást megúszhattam volna kicsinek egy ilyen erővel, mindet elmosta volna az eső, vagy a jég… esetleg egy tájfun?
Azért akartam magamnak ilyen külsőt, hogy valamelyest kompenzáljam a képességemmel. Lázadó, aki nem tűri meg, hogy láncraverve tartsák. Mindezek ellenére kimért és nyugodt vagyok, legalábbis próbálok az maradni. Sajnos gyerekkorom óta máshogy viszonyulok a többiekhez, mégha nem is tartom félelmetesnek őket, van bennem egyfajta stop tábla, ami meggátol abban, hogy könnyebben ismerkedjek meg velük. - Nos, csak az apám volt amerikai, így a keresztnevem egy kicsit szokatlan. - vonom meg vállam. Nem mintha annyira bánnám , szeretem a nevem, egyelőre még mindig jobb, mint a Ciklon. Azt is idővel megszokom majd, ebben biztos vagyok, csak így még nem érzem teljesen magaménak. - Nyugi, annyira nem szörnyűek, szerintem te is vissza fogsz hallani magadról dolgokat. Végülis... Egy-két hely valóban van, csak van egy bökkenő. Én is el tudok tévedni simán, akkor meg már ketten fogunk bolyongani. - egy mosoly jelenik meg arcomon. Csupán viccből jegyzem meg, de ettől függetlenül simán útnak eredhetünk ketten is. Több szem többet lát és talán ketten nehezebben fogunk eltévedni. Lévén, hogy amire egyikünk nem emlékszik, a másik esetleg tudni fogja melyik a helyes út. Nekem se ártana jobban felfedezni a birtokot és annak rejtett járatait. - Ami annyit tesz, hogy visszapörgeted az időt? Klassz képesség. - jófejnek tartom, normálisnak tűnik és viccesnek, akit nem érdekelnek a szabályok. Kedve-kénye szerint befolyásolhatja az időt... Bárcsak én is valami hasonlóra lennék képes, nem pedig ilyenre, ami...ami kárt tesz másokban. És akkor kanyarodjunk az én képességem felé, tudtam, hogy szembe fog velem jönni ez a kérdés, úgyhogy lássuk. - Mondjuk azt, hogy egy időjárás jelentés nem jelent semmit, ha én ott vagyok. Villámok, viharok, eső... Időjárás manipuláció, ennek nevezték. Nem tudom a későbbiekben mennyire fogom uralni, de eddig nem jártam túl sok sikerrel. - sóhajtok fel. Oké, fejlődtem már, de nem eleget. Még mindig nagyban függ az érzelmeimtől minden, a repülést se sajátítottam el, annyira még nem tudom uralni a szeleket, hogy azok fel tudjanak emelni. Pedig az egész mókás lenne. Repkedni a suli fölött. Az még tetszene is. - Elindulhatunk közben, mondjuk nem tudom merre. Talán az az irány jó lesz. - pillantok körbe a folyosón, majd bökök az egyik irányba.
- Üdv a klubban nővér. – A csaj úgy tűnik nagyon is tudja miről beszélek bár azt nem tudom őt ezt mennyire zavarja. Én még mindig úgy vagyok ezzel, hogy csak vállat vonok egy-egy rosszalló tekintetre sőt az arcukba nevetek. Én akartam így és ez tökéletesen megfelel. Viszont a lány neve meglehetősen fura. De lehet csak nem, apró kertvárosi buckalakónak. - Ororo? Szokatlan név vagy legalábbis még nem találkoztam. – Persze, mert miért is ne jegyezném ezt meg hangosan is. Arra, hogy engem keres elmosolyodom. - A Hihetetlen Sam Reeves híre máris elterjedt. – Nevetek fel. – Egyébként jól sejted, valóan nem tudok még eligazodni a birtokon. Olyannyira, hogy egy félórán át próbáltam visszajutni a szobámba. Ciki, de te biztos tudsz nekem pár izgi helyet. –Enyhe célzás, hogy akár lóghatnánk egy picit együtt. Szimpatikus a csaj főleg, hogy pont ugyan azt a kérdést tette fel amire én is a leginkább kíváncsi voltam csak beelőzött. - Hát… röviden és tömören, képes vagyok befolyásolni a múltat egy rövid időkereten belül, a saját… belátásom… szerint. Pam- Paam-Paaam! Kis hatásszünet majd ámuljatok Supersam mindenható erejétől… vagy mégse. - Vonok vállat egy széles vigyor kíséretében. – Nem túl látványos de nagyon hasznos, igaz még csak próbálgatom a lehetőségeim de ha esetleg felbosszant egy üdítő automata annyira, hogy mérgedben telitalppal belerúgj akkor eltudom intézni, hogy a szikrázva füstölgés helyett golyószóróként köpködje magából az aprót. – Kacsintok rá. Igazából tényleg fogalmam sincs miféle korlátai is vannak ilyen téren a képességemnek. Mennyire is követi az elképzeléseimet a valóság, de lényegében ezért is vagyok itt, hogy megtanuljam. - Na és neked mi a szuper erőd ha már úgyis témánál vagyunk? – Nehogy már csak én hencegjek az erőmmel.
Ororo Munroe
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Alexandra Shipp
Hozzászólások száma : 25
Kor : 29
Tárgy: Re: Samantha & Ororo Pént. 30 Okt. - 0:42
Samantha & Ororo
Kicsit szétszórt vagyok, de ez nem akadályoz meg abban, hogy megkeressem az újakat. Ellenben sikeresen összeütközök egyikükkel, ami tényleg nem volt szándékos. Idegen is számomra, szóval nem tudom hogy reagálja le a dolgot. Mindenesetre fel vagyok készülve bármit is mond, majd legfeljebb veszek egy mély levegőt és csendben odébb húzódok. Amint végigpillantok rajta beugrik a neve. Diákok között azért terjed a pletyka az újakról, szinte mindent kívülről fújnak a másikról, nekem pedig mázlim volt, hogy ugyan futólag, de hallottam Sam nevét elhangzani. Nincs átlagos kinézete, így nem volt nehéz felismerni. Valamelyest megnyugtat, hogy nem ordítja le a fejem. Nem mintha mások is ezt tennék, csak valahogy nem tudom kitalálni mi lesz a következő lépésük és ezért tartok tőlük. Jó, persze, mutánsokkal vagyok körülvéve, magamfajtákkal, de azért akadnak köztünk agresszívabbak is, akikkel nem biztos, hogy tudunk bármit is kezdeni. - Semmi gond, igazad van. Punk csaj, fura külső... és mások kerülnek. Ez van. - azért nem tagadom van egy két ismerősöm, de ők is csak... ismerősök. Nem barátok. Az valahogy még nem jött össze. Túl stresszes vagyok hozzá és amint jó társaságba kerülnék kint baromi nagy vihar keletkezik. Néha utálom magam emiatt, néha pedig egyszerűen szerencsésnek mondom magam, amiért ilyen erővel vagyok megáldva. Büszkének kell lennünk, nemde? - Ororo. - húzom egy halovány, óvatos mosolyra számat, miután sikeresen kinyögtem a nevem. Nem ismerhet, csoda lenne. Én könnyebben kiszúrom az újakat, de neki csak egy egyszerű diák vagyok a sok közül. - Igazság szerint pont téged kerestelek. Terjednek a pletykák és te se maradhattál ki, úgyhogy gondoltam megnézem kivel van dolgunk. Meg gondolom még nem sikerült annyira eligazodni. - még nekem is vannak ismeretlen helyek, egy kis túra a második emeleten nem fog ártani, vagy akár távolabb is mászkálhatunk. Ki tudja, talán a közös fura külső teszi, de egyelőre nem érzek semmi furát, ami befolyásolhatná a kinti időjárást. Valahogy nyugisabb, pedig tényleg extrém a kinézete, párosítva a humorával és stílusával egész normális. - Na és... te mire vagy képes? - nézek fel rá. Mondjuk, ha mutánsneveket használnánk abból rögtön le lehetne szűrni, hogy mi a helyzet, de nekem az még valahogy egy kicsit idegen. Ciklon... Olyan, mintha rettegni kellene tőlem, pedig nem vagyok én olyan szörnyű. Attól még, hogy merész a kinézetem még tudok normális lenni. Vagy épp kedves... De ha elítélnek nem tehetek semmit.
Na jó, az első benyomásom erről a helyről,hogy ijesztő. A második pedig, hogy ez a legkirályabb iskolába amit valaha láttam. Az egész mintha egy megelevenedett képregény vagy film lenne. Igaz, társalogni még nem volt lehetőségem a többiekkel de az alatt a rövid kirándulás alatt amit láttam… Lézerek a szemből, telekinézis, pirokinézis. Csoda, hogy még az egész kóceráj egyben van. Nem is értem miért mutánsoknak hívják őket…izé… minket. A szuperhős vagy az isten sokkal jellemzőbb lenne, utóbbi a kicsit szerényebbeknek. Azt hiszem gyorsan el is felejtettem azt apró kis kirohanást amit a szobámba ejtettem meg, de mégis ki a fene tudna bármi nemű problémával foglalkozni mikor itt néhányan kb. hármasával robbantgatja a mókusokat egy alufólia sapkában persze csakis, hogy teljes legyen a kép ami nyilvánvalóan az én túlbuzgó fantáziám szüleménye de az elmúlt hét után őszintén szólva már meg se lepődnék ilyesmin. Azon már sokkal inkább, hogy egyikőjükhöz sem mertem odamenni pedig általában elég közvetlen vagyok másokkal. Sam a kis beszari. Nem cseng túl jól és szerencsére a sors szinte azonnal tesz annak érdekében, hogy ez változzon. Ahogy kilépnék a társalgóból, ahová megjegyzem fogalmam sincs miként kerültem. Az egész birtokhatalmas és nem is kellet sok idő ahhoz, hogy halvány gőzöm se legyen arról hol is vagyok… vagy hogyan jutok vissza a szobámba. Na de visszakanyarodva, amint kilépnék valaki nemes egyszerűséggel nekem jön... de az is lehet, hogy én mentem neki. Nézőpont és részlet kérdése, nem nagyon számít. - Semmi gond. Én se figyeltem oda túlságosan. – Csitítom, elvégre én is hibás volnék az viszont meglep, hogy tudja a nevem de hála az égnek nem a teljes nevem használta. Rühelltem a nevem és nem csak azért mert a Samanthat mindig csak akkor hallottam a szüleimtől avagy Su-tól. - Yup. Te pedig a másik bizalom gerjesztő frizurával rendelkező punk csaj akit mások kerülnek. – Hófehér haj és barna bőr? Önmagában is merész kombó. Mondom én. – Csak viccelek. – Mosolyodom el. – Te pedig…ühm…- Tudnom kellene a nevét? Kellemetlen lenne ha igen, bár akkor sincs para, csak kicsit játszadozom az idővel és woosh! Probléma megoldva. Duplán is mert közösen sokkal viccesebb lesz eltévedni. – Mi jót csinálsz? – Vonom kérdőre, hátha magammal tudom rángatni.
Ororo Munroe
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Alexandra Shipp
Hozzászólások száma : 25
Kor : 29
Tárgy: Samantha & Ororo Csüt. 29 Okt. - 3:58
Samantha & Ororo
Úgy érzem kezdek beilleszkedni, ismerkedek más mutánsokkal, kordában tartom az erőm és mindezt biztonságos falakon belül. Ugyan a veszély elmúlt és végül emberektől mentes helyre kerültem, mégis jól tudom, hogy lesz még alkalmam összefutni velük, és akkor mégis mi tévő leszek? Ők mitévők lesznek? Ezen agyalok már napok óta. A második emeleti társalgóban választottam ki magamnak egy részleget, ahová leülhetek gondolkodni, merengeni a mutáns mivoltomon. Most is oda tartok a hosszú folyosókon át. Iszonyat nagy ez az iskola, tele van rejtett helyekkel, amit eddig még nem fedeztem fel. Egyedül a társalgó az, ahová szívesen beteszem a lábam, na meg a szobám. Egy olyan hely, ahol nyugisan elvagyok és gondolkodhatok. Az időjárással kapcsolatos képességemen agyalni, meg hasonlók. A kertbe nem nagyon mászkálok, lévén, hogy szabad ég alatt valahogy jobban megnyilvánul a képességem, ha netán egy kisebb hangulatingadozásom lenne. Nem tudom túltenni magam ezen, de azt mondták nyugodjak meg, ők bíznak bennem, márcsak az a kérdés, hogy én bízok-e magamban. Viszonylag csendes hely, ugyan a társalgó nevet viseli, mégis nyugalom van. Egészen addig, ameddig az újak meg nem érkeznek. Hallottam pár most érkező mutánsról, akik újonnan felfedezett erejükkel társulnak hozzánk. Őszíntén szólva kíváncsi vagyok ki vagy kik lehetnek azok. Milyen erővel bírnak, mert hát láttam én már durva képességeket, falakon átrohanó lányokat, jéggé vált alakokat. Furcsa egy hely, de azt hiszem már úgyahogy megszoktam. Az új diákokra pedig mindig kíváncsi vagyok. Az ajtóhoz érve teszek egy hirtelen fordulatot és amilyen szerencsém van neki is megyek az éppen kifelé tartó Samanthanak. Kicsit hőkölök hátrébb, mert azért nem kis lendülettel vágódtam neki. Na pont ezért maradok inkább a szobámban, mert amint kiteszem a lábam mindig történik valami. Nem vagyok antiszociális, csak vigyázok magamra és másokra, mielőtt bekövetkezne valami szörnyű. - Bocsi... - pillantok fel rá. Nincs túl hétköznapi külseje, valamelyest még ijesztőnek is hathat a kisebbek számára. Kék haj, furcsa tetoválások... Mondjuk én is remekül festhetek fehér hajjal és barna bőrrel. Mindenesetre rögtön leesik, hogy ő az új diák, legalábbis az egyik, akivel eddig még nem találkoztam. - Te vagy... Sam? Igaz? - nem erősségem beszélgetést kezdeményezni és az előző ütközős szituáció sem volt a legtökéletesebb találkozás. Azért remélem nem küld el melegebb éghajlatra, mondjuk azt se bánnám ha lehordana, csak abban nem vagyok biztos mit váltana ki belőlem.
Kezdőlap 
by 
